Magyarország új Polgári Törvénykönyve, a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) - mely 2014. március 15-én lép hatályba - az ún. monista koncepciót követi, melyből következően a polgári jog hagyományos szabályanyaga mellett a társasági jogot is magában foglalja. Ebből az következik, hogy az új Ptk. nem csupán a polgári jog, hanem a kereskedelmi magánjog átfogó kódexe kíván lenni. Ez természetesen számos jogirodalmi elmélettel vagy külföldi példával indokolható.
A jogirodalomból célszerű idézni Grosschmid Béni 1883-ban kelt szavait a monista koncepció vonatkozásában:
"a mai európai jogokban a kereskedelmi joggal, mint a magánjogtól formailag különvált jogegésszel találkozunk, e jelenségnek okai nem lehetnek olyanok, amelyek magának a jognak, avagy a kereskedelemnek mélyebb természetével feltétlenül kapcsolatban lennének. Más szóval nem belső, absolut, hanem külső, relatív, történeti okokról lehet itt legföljebb szólani."[1]
A monista megoldást követi - közismert módon - egyebek mellett Svájc és Olaszország magánjogi rendszere.[2]
A legújabb magyar magánjogi kodifikáció során több alkalommal is, heterogén érvrendszert alkalmazva merült fel a dualista módszer alkalmazásának lehetősége, melynek talán legfontosabb előnyeit - éppen a társasági jog kapcsán - Sárközy Tamás az alábbiak szerint foglalja össze:
"A társasági jog a gazdasági élethez való szoros kötődése folytán jóval flexibilisebb, módosításigényesebb, mint a polgári jog többi része (gondoljunk pl. a gazdasági válság hatására). Egy Ptk.-t viszont nem lehet (nem illik) évente módosítani. A gazdasági jog szempontjából azonban a társasági jog Ptk.-ba beépítésének legnagyobb nehézsége a társasági jog belső jogági komplexitásának megszűnése.
A társasági civiljog Ptk.-ban való elkülönítésének tehát súlyos veszélye, hogy több kérdésben a Ptk. mellett külön szabályzásra kényszerül a jogalkotó, ezáltal adott esetben párhuzamos szabályozások, illetve fordítva, joghézagok keletkeznek (különösen veszélyeztetett terület ebből a szempontból a konszernjog), adott esetben kollízió keletkezik a társasági közjog, a társasági eljárásjog és a társasági anyagi civiljog között".[3]
Itt érdemes egyébként röviden megemlíteni Sárközy Tamás azon - kritikus - véleményét, mely szerint annak ellenére, hogy az új Ptk. monista szerkezetű, mégis kimaradtak belőle a költségvetési szervek, a köztestületek, a közalapítványok, valamint a közjogi jogalanyok, így ezzel kapcsolatban várhatólag új, ezen jogalanyokat szabályozó törvények elfogadása lesz szükséges.[4]
Ennek megfelelően rögzíthető, hogy az új Ptk. értelemszerűen mint kereskedelmi jogi kódex is a leglényegesebb kereskedelmi szerződéseket önmagában szabályozza. Annak eldöntése ugyanakkor, hogy mi minősül gazdasági - kereskedelmi - szerződésnek, korántsem könnyű kérdés. Szinte minden szerződés lehet ugyanis gazdasági szerződés, például akkor, ha az azt megkötő felek a gazdasági élet szereplői és a szerződést gazdasági céljaik elérése érdekében kötik meg.
Eme talán túlzottan átfogó meghatározás helyett a jelen rövid tanulmányban a teljesség igénye nélkül és ezért bizonyosan önkényesen néhány olyan kontraktussal kapcsolatban kívánunk egyes észrevételeket tenni, melyek aggálytalanul és feltétlenül gazdasági szerződésnek minősülhetnek. A cikk nem vállalkozik e szerződések kommentálására, inkább néhány lényeges, a jövőbeni jogalkalmazás számára kiemelkedően fontos szempontra akarunk rámutatni. Terjedelmi okokra is figyelemmel jelen tanulmányban a pénzügyi világ szerződéseivel (a faktoring és a pénzügyi lízing kivételével) és a biztosítási szerződésekkel nem foglalkozunk.
Habár a vállalkozási szerződés megrendelői alanya sokszor természetes személy, aki a vállalkozási szerződést saját fogyasztási igényeinek kielégítése végett köti meg, az nyilvánvaló, hogy a vállalkozási szerződés egyben
3/4
a gazdasági élet motorja és ezért a gazdasági - kereskedelmi szerződések egyik legfontosabbjának is tekinthető. Az új Ptk a vállalkozási típusú szerződések között az alábbiakat különíti el: vállalkozási szerződés, ingyenes vállalkozási szerződés, tervezési szerződés, kivitelezési szerződés, kutatási szerződés, utazási szerződés, mezőgazdasági vállalkozási szerződés, közszolgáltatási szerződés.
Arra figyelemmel, hogy a vállalkozási szerződések a gazdaság egészét átfogják, a szabálynak egyszerre kell megfelelően általánosnak lennie ahhoz, hogy sokfajta gazdasági viszonyrendszer között váljon alkalmazhatóvá, és mindamellett kétségtelenül részletesnek is kell lennie ahhoz, hogy a kívánt gazdasági cél eléréséhez szükséges jogi kereteket biztosítani tudja. A régi Ptk.-hoz hasonló módon ezt a célt az új Ptk. szabályai is elérik.[5]
Talán a régi Ptk. vállalkozási szerződésre vonatkozó szabályainak egyfajta elismeréseként értékelhető, hogy több egykori rendelkezése immáron kötelmi jogi általános részi szabállyá alakult, ilyennek tekinthető egyebek mellett a közbenső szerződésszegés intézménye.[6]
Több szempontból talán a valós gazdasági élet igényeihez igazodik az új szabályozás. Ezek közül kiemelést érdemel, hogy már nem szerepel törvényi főszabályként az, hogy a vállalkozás költségeit a vállalkozónak kell megelőlegeznie, igaz, a többi, a vállalkozásra irányadó szabályból azért következik, hogy neki kell előlegeznie. Arra figyelemmel, hogy számos esetben a vállalkozó nem saját forrásból, hanem megrendelői előlegekből rendezi a költségeket, a felek vélhetően élni fognak a szerződési szabadság elvével és diszpozitív módon akként állapodnak meg, hogy a megrendelő fogja előlegezni a vállalkozási mű elkészítésének költségeit.
Nagyon érdekes és mindenképpen említésre méltóak a többletmunkának és a pótmunkának az új Ptk. által alkalmazott szabályai:
6:244. § (1) A vállalkozó köteles elvégezni a vállalkozási szerződés tartalmát képező, de a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkát és az olyan munkát is, amely nélkül a mű rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósítása nem történhet meg (többletmunka). (2) A vállalkozó köteles elvégezni az utólag megrendelt, különösen tervmódosítás miatt szükségessé váló munkát is, ha annak elvégzése nem teszi feladatát aránytalanul terhesebbé (pótmunka).
Fontos kiemelni, hogy az új szabállyal szemben a bírói gyakorlat többletmunkának a tervben szereplő, de a költségvetésből hiányzó munkát tekintette, mely az új szabályozással a fentieknek megfelelően megváltozik, hiszen a többletmunka az új Ptk. szerint (i) egyrészt olyan munka, amely a vállalkozási szerződés tartalmát képezi, de a vállalkozó azt figyelembe nem vette a díj meghatározásánál, (ii) másrészt pedig olyan munka, ami nélkül a mű rendeltetésszerű használatra nem alkalmas. Nyilvánvaló, hogy a kettő között igen szoros összefüggés áll fenn, hiszen ha egy munkarész a szerződés részét képezi, akkor anélkül a vállalkozási mű nyilván alkalmatlan lesz a rendeltetésszerű használatra, vagy legalábbis kellékszavatossági igény érvényesítésének lenne helye. Megítélésünk szerint a pótmunka új megfogalmazása mindenképpen szakszerűbb, a régi Ptk. 403. § (3) bekezdésében szereplő, nem kifejezetten a pótmunkára vonatkozó, de a bíróság számára legalább a pótmunka meghatározásához támpontot nyújtó szabályhoz képest fontos előrelépésnek tekinthető.
Az új Ptk.-ban önállóan szerepel az ingyenes vállalkozási szerződés intézménye, amely felemás fogalmat takar, hiszen közismert módon vállalkozási szerződést ritkán szoktak ingyenesen végezni. Kiemelendő szabály ebben a körben, hogy a vállalkozónak ingyenes szerződés esetében is esetlegesen felmerülő költségeit meg kell téríteni.
A kutatási szerződés vonatkozásában mindenképpen hangsúlyozandó, hogy az új Ptk. a kutatási szerződés kapcsán felmerülő szerzői jogi vagy iparjogvédelmi kérdéseket egyértelműen szabályozza. Arra figyelemmel, hogy a kutatási szerződés célja rendszerint az, hogy a kutató olyan eredményt állítson elő, ami szerzői jogi védelemben vagy iparjogvédelmi oltalomban minősül, így, amennyiben a felek között nincsen eltérő megállapodás, a vagyoni jogokat a kutató a megrendelőre köteles átruházni.
Új jogintézményként szerepel a vállalkozási szerződések között a mezőgazdasági vállalkozási szerződés. A mezőgazdasági vállalkozási szerződés fogalma szerint a mezőgazdasági vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó a megrendelő tulajdonában álló állat nevelésére, vagy terménynek a megrendelő tulajdonában álló területen való megtermelésére, a megrendelő pedig díj fizetésére köteles. Itt tehát az állat, illetve a termőterület a megrendelő tulajdonában áll.
Lényeges, hogy - a mezőgazdasági termékértékesítési szerződéshez hasonlatosan - itt is szerepel vis maior klauzula az alábbiak szerint:
"(2) A vállalkozó a szerződésnek az állat vagy a termény betegsége miatti lehetetlenné válásáért nem felelős, ha a megbetegedést az ellenőrzési körén kívüli elháríthatatlan ok idézte elő. Ebben az esetben a vállalkozót arányos díj illeti meg."
Figyelemmel arra, hogy a jelenlegi szabályrendszer alapján éppen a vis maior-ra való hivatkozás elkerülhetősége érdekében elsősorban a jelentős gazdasági erővel rendelkező cégek általában az adásvételi szerződés megkötéséhez ragaszkodnak a mezőgazdasági termékértékesítés szerződés helyett (amely szerződés az új Ptk.-ban egyébként az adásvétel különös nemei között került szabályozásra), kérdéses, hogy a jövőben ennek a szerződésnek milyen gyakorlati alkalmazása lesz lehetséges.
A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény által hatályon kívül helyezett, az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény például a
4/5
2010. évi rendkívüli időjárási körülmények után az alábbi 8/A. szakasszal került kiegészítésre:
8/A. § Semmis az olyan szerződéses kikötés, amely szerint a maga termelte mezőgazdasági termény szolgáltatására elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt egészben vagy részben nem képes termelő a hiányzó mezőgazdasági terményt teljesítés céljára mástól beszerezni, vagy helyette más szolgáltatást nyújtani köteles. E kikötés semmissége a szerződés egyéb rendelkezéseinek érvényességét akkor sem érinti, ha a felek e nélkül nem szerződtek volna.
Abban az esetben, amennyiben egy újabb szélsőséges időjárás miatt a mezőgazdaságban keletkezett jelentős kár mérséklésére a jogalkotó hasonló szabály megalkotására fog törekedni, akkor immáron nem csupán a mezőgazdasági termékértékesítési szerződést, hanem a mezőgazdasági vállalkozási szerződést is megfelelően szerepeltetni szükséges.
Az új Ptk. a régi Ptk.-val szemben a közmű, közszolgáltató által megkötött szerződést nem adásvételi jellegű szerződésként, közüzemi szerződésként, hanem a vállalkozási jelleget dominánsnak gondolva, vállalkozási jellegű szerződésként, közszolgáltatási szerződésként határozza meg. A szolgáltató általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtására köteles, és itt is szerepel az ominózus, a szolgáltatót terhelő szerződéskötési kötelezettség. A nagyszámú ágazati jogszabályra, illetve az állam szabályozási, adott esetben ármeghatározási kötelezettségére figyelemmel ezen szerződéskötési kötelezettség betartása, érvényesítése a jövőben számos jogvita forrása lehet.[7]
Habár biztosítéki szerződések sok esetben magánszemélyek közötti viszonylatban is létrejönnek, gazdasági szerepük és jelentőségük elvitathatatlan. Ezt támasztja alá az is, hogy a XXI. címben, önálló cím alatt kerültek szabályozásra a biztosítéki szerződések, azaz a kezesség és a garanciaszerződés.
A római jog óta ismert, a legfontosabb személyi biztosítéknak számító kezesség az új Ptk.-ban - helyeselhető módon - az eddigiekhez képest részletesebb szabályozást nyert.[8] Értelemszerűen nem változik a kezesi konstrukció alapja, miszerint a kezesség egy járulékos kötelem, ami egy főkötelem biztosítékául jön létre, és annak nemteljesítésekor áll be a kezesi felelősség.
A kezesség eme jellegzetességére figyelemmel a régi Ptk. a kezesi nyilatkozat megtételét írásos formához kötötte. Ez az új Ptk. vonatkozásában akként változott, hogy itt immár a kezesi szerződést szükséges írásba foglalni, vagyis vélhetőleg nem lesz elegendő a kezesi kötelezettségvállaló nyilatkozatot leírni, hanem a másik fél jognyilatkozatának írásos rögzítése is elengedhetetlenné válik.
A gazdasági élet lényeges kérdésére ad például választ a 6:417. § (4) bekezdése, mely szerint:
(4) A kötelezett ellen indult csődeljárásban biztosított fizetési haladék a kezes kötelezettségét nem érinti. A kötelezett ellen indult felszámolási vagy csődeljárásban kötött egyezség a kezes kötelezettségét nem érinti, ha a jogosult a kezest az egyezség megkötését megelőzően annak feltételeiről tájékoztatta. A tájékoztatás elmaradása esetén a kezes szabadul a kötelemből. A tájékoztatást követően a kezes jogosult a kötelezett tartozásának a teljesítésére. Teljesítés esetén a kezes a felszámolási vagy a csődeljárásban a jogosult helyébe lép.
Ennek megfelelően amennyiben a főadós ellen csődeljárás indul, úgy a fizetési moratórium a kezesi kötelezettséget nem érinti. Érdekes, hogy itt, ennél a mondatnál a felszámolási eljárás még külön nem kerül említésre.[9]
Abban az esetben, amennyiben akár csődeljárás, akár felszámolási eljárás esetén egyezség kerül megkötésre, a kezesi kötelezettség nem változik, amennyiben a jogosult a kezest az egyezség megkötését megelőzően az egyezség feltételeiről tájékoztatta. Amennyiben ez elmarad, az a kezes számára a kötelemből való szabadulás egy speciális esetét jelenti, mivel ekkor a kezesi kötelem megszűnik. Ha a tájékoztatás után a kezes teljesíti a kötelezettségét, akkor a jogosult helyére lép.
Arra figyelemmel, hogy egy felszámolási vagy csődeljárás során viszonylag nagy mozgástér van arra, hogy a felek, az adós és a hitelező milyen egyezséget kössenek egymással, ez a szabály akár ellentmondásban is állhat a kezesi felelősség azon alapvető szabályával, mely szerint a kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen elvállalásakor volt, ezt egyébként az új Ptk. 6:417. § (1) bekezdése is tartalmazza.
Megítélésünk szerint az itt elemzett szabály bölcs alkalmazása fontos feladata lesz a judikatúrának, hiszen a kezesi felelősség gyors érvényesítését lehet a hitelező és az adós esetleges összejátszásával elérni olyan módon, hogy egy, az adós - és ekként a kezes - számára viszonylag előnytelen egyezségben állapodnak meg a felek, ennek feltételeiről pedig tájékoztatják a kezest. Ilyen esetben a kezes annak érdekében, hogy az egyezségnek esetleges, előre ki nem számítható kockázatait mérsékelje, vélhetőleg mérlegelni fogja annak lehetőségét, hogy nem szerencsésebb-e a kezesi kötelezettségének azonnal eleget téve jogosulti pozícióba helyeznie magát.
Szintén a felszámolási és csődeljárás, illetve a kezesség összefüggésére mutat rá az új Ptk. 6:420. § c) pontja, amely azt mondja ki, hogy a kezesi felelősség mindenképpen készfizető kezesség lesz - azaz a kezest
5/6
nem illeti meg a sortartás kifogása - amennyiben a kötelezett a csődeljárásban fizetési haladékot kapott vagy ellene felszámolási eljárás indult.
Az új Ptk. - átvéve az Mtj. régi szabályait - visszavezeti jogunkba a kártalanító kezesség fogalmát a 6:421. §-ával. Ennek lényege, hogy a kezes ebben az esetben kifejezetten a követelésnek a kötelezettől be nem hajtható részéért vállal kezességet, és ekkor a jogosult abban az esetben követelheti a kezestől a biztosított követelés kielégítését, amennyiben a kötelezett vagyonára végrehajtást vezetett, és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést.
Voltaképpen ez a kezességi formula a sortartó kezességnél is enyhébb alakzat, ugyanis érvényesítéséhez az szükséges, hogy a jogosult a főadóson végrehajtást vezessen, és az eredménytelennek bizonyuljon, és csak ekkor fordulhat a kártalanító kezessel szemben, hiszen az ő kezesi kötelezettségvállalása expressis verbis a követelésnek a kötelezettől be nem hajtható részére vonatkozik.
Az új Ptk. önálló alakzatként tartalmazza a fogyasztó által vállalt kezességet. Ennek különleges szabályai a jogosult különös tájékoztatási kötelezettsége, a keretösszeg meghatározása (vagyis a fogyasztó csak keretbiztosítéki kezesség formájában vállalhat általános kezességet), illetve a fogyasztó tájékoztatása a kötelezett késedelméről. Lényeges szabály, hogy a fogyasztói kezességi szerződés szabályait nem lehet alkalmazni, amennyiben a kezes jogi személy, ha a kezes a jogi személy kötelezett vezető tisztségviselője vagy többségi befolyással rendelkező tagja.[10]
A garanciaszerződés is önálló szerződésként kerül szabályozásra az új Ptk.-ban. A garanciaszerződés a régi Ptk.-ban bankgarancia néven megismert jogintézményhez hasonlít, attól azonban némiképpen eltér. Érdemes megemlíteni, hogy a bankgarancia is igen jelentős római jogi előzményekkel rendelkező jogintézmény, a római jogban ismert formája a receptum argentarii volt.[11]
Az új Ptk. a garanciaszerződés meghatározásakor rögzíti, hogy a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan önálló kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén a garantőr a jogosultnak fizetést köteles teljesíteni. A szabály szintén tartalmazza azt, hogy a garantőr garanciavállaló nyilatkozat szerinti kötelezettsége független attól a kötelezettségtől, amelyért garanciát vállalt, a garantőr nem érvényesítheti azokat a kifogásokat, amelyeket a kötelezett érvényesíthet a jogosulttal szemben.
Ha összehasonlítjuk a bankgarancia és a garanciaszerződés szabályait, akkor a számos hasonlóság mellett lényeges különbségeket láthatunk, és összefoglalóan az állapítható meg, hogy a garanciaszerződés jóval részletesebb és a mai gazdaság igényeinek talán jobban meg is felel. Az feltétlenül helyeselhető, hogy kifejezetten kimondásra kerül a Ptk.-ban, hogy a garancia önálló kötelem és független a főkötelemtől.
Ezt számos eseti bírósági döntés is kimondta, ebben a körben a BH 2003.473 sz. határozatra utalunk. Ezen határozat szerint a bankgarancia a garantőr önálló kötelezettségvállalása. A jogviszony alanya a bank és a kedvezményezett, ezért a bank megbízója érdekét, annak fizetést megtiltó nyilatkozatát nem veheti figyelembe. A fizetési feltételek igazolása esetén a fizetés nem tagadható meg. Az eme bírói gyakorlat által elfogadott álláspont az új Ptk. szabályaiban megfelelő módon tükröződik.
Megítélésünk szerint a garanciaszerződéssel kapcsolatos legfontosabb új szabály a nyilvánvalóan visszaélésszerű vagy rosszhiszemű fizetési felszólításra vonatkozik és az alábbiak szerint rendelkezik:
6:436. § [Nyilvánvalóan visszaélésszerű vagy rosszhiszemű fizetési felszólítás]
(1) Ha a garantőr rendelkezésére álló információk alapján a jogosult nyilvánvalóan visszaélésszerűen vagy rosszhiszeműen él a lehívás jogával, a garantőr nem köteles fizetést teljesíteni, és a már teljesített fizetést visszakövetelheti.
(2) A jogosult nyilvánvalóan visszaélésszerűen vagy rosszhiszeműen jár el különösen, ha
a) a garantőrnek benyújtott okmányok bármelyike hamisított;
b) a kötelezett teljesítette azt a kötelezettséget, amelyért a garantőr garanciát vállalt, vagy a jogosultat a lehívásban meghatározott összeg egyéb okból nem illeti meg;
c) a jogosult szándékos magatartása akadályozta meg annak a kötelezettségnek a teljesítését, amelyért a garantőr garanciát vállalt; vagy
d) bírósági határozat állapította meg annak a kötelezettségnek az érvénytelenségét, amelyért a garantőr garanciát vállalt, kivéve, ha a garancia erre az esetre is szólt.
A fenti szabály első része általánosságban teremti meg a garantőr számára annak lehetőségét, hogy a fizetést megtagadja, amennyiben a rendelkezésére álló információk alapján úgy látja, hogy a jogosult nyilvánvalóan visszaélésszerűen vagy rosszhiszeműen él a lehívás jogával. A második bekezdés ennek bizonyos eseteit sorolja fel, ugyanakkor a bekezdés elején található különösen fordulat egyértelműen utal arra, hogy ez a felsorolás nem taxatív jellegű.
Ezzel a rendelkezéssel a garantőr - számos esetben a bank - a felek vitájában sokszor kulcsszerephez juthat, ami jelentős következményekkel járhat. A régi Ptk. szerint kialakított gyakorlat egyértelmű volt abban a körben, hogy a garantőr a lehívás jogszerűségét nem vizsgálhatta, azaz adott esetben egy csalárd lehívásra is egyértelműen kellett fizetést teljesítenie, és azt követően a jogosulttal szemben az adós által indított perben adott esetben mint beavatkozó járhatott el.
Az új Ptk. szabályai szerint a garantőr felelőssége megnő, hiszen fentiek szerint megnyílik a lehetősége arra, hogy mérlegeljen, és ezen mérlegeléshez a törvény támpontokat ad. Eme esetekben sem köteles, csak jogo-
6/7
sult megtagadni a fizetést. Egyértelműnek tűnik, hogy a garantőr döntése előtt végig fogja gondolni annak lehetséges kimenetelét, hiszen például ha tévesen ítéli meg azt, hogy a lehívás, a fizetési felszólítás nyilvánvalóan visszaélésszerű, akkor a garancia kedvezményezettje - aki bízott a garanciaszerződés voltaképpeni automatikus jellegében - minden bizonnyal kárköveteléssel fog vele szemben élni. Ha azonban ténylegesen visszaélésszerű a lehívás, és a garantőr ennek ellenére fizet, akkor az adós, aki a garancia kibocsátását kérte, vélhetőleg fel fog lépni a garantőrrel szemben a fenti jogszabályhelyek alapján. Arra figyelemmel, hogy a régi Ptk. szabályai alapján is több per indult a csalárd lehívások tárgyában, alappal feltehető, hogy a joggyakorlat az új szabályok vonatkozásában is megélénkül.
Az új Ptk. az eddig atipikus szerződésként ismert forgalmazási és franchise szerződést önálló szerződésként szabályozza. Ezzel a Ptk által szabályozott szerződések köre tágul. A szakirodalom már most ismer olyan véleményt, amely e szerződéseknek az új Ptk.-ban történő elhelyezését rendszeridegennek tekinti.[12] Nyilvánvalóan ennek távlati tapasztalatát a ráépülő joggyakorlat hozhatja majd meg.
A forgalmazási szerződés lényege, hogy e szerződés alapján a szállító meghatározott ingó dolognak, terméknek a forgalmazó részére történő eladására, a forgalmazó a terméknek a szállítótól történő megvételére és annak saját nevében és saját javára történő eladására köteles. A franchise meghatározása szerint pedig a jogbérletbe adó szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezésére, a jogbérletbe vevő termékeknek, illetve szolgáltatásoknak a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyaknak, illetve védett ismeretnek a felhasználásával, hasznosításával vagy használatával történő előállítására, illetve értékesítésére és díj fizetésére köteles.
Kétségtelen tény, hogy a jogszabályi rendelkezések mindkét szerződés vonatkozásában aránylag rövidek, ezért a joggyakorlatnak itt az értelmezés vonatkozásában jelentős feladata lesz. Megítélésünk szerint a forgalmazási szerződés tekintetében a termék jó hírnevének megőrzésével kapcsolatos szállítói kötelezettségek számbavétele a polgári jogi szabályok és a reklámjogi, illetve versenyjogi szabályok közös alkalmazásának lehetőségét és kérdését is okszerűen felvetik.
Hasonló a helyzet a franchise tekintetében is, hiszen a versenyjogi normák itt is a legtöbb jogrendszerben a polgári jogi szabályok mellett fontos szerephez jutnak.[13] A jövőbeni joggyakorlat során az utasítás és ellenőrzési jog gyakorlásának kérdései bizonyosan számos problematikus kérdést vetnek majd fel. A jogbérletbe adó milyen mértékben jogosult utasítani a franchise-ba vevőt, a törvény által célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás ténylegesen mit jelent, illetve hogyan és milyen módon ellenőrizheti a jogbérletbe adó a jogbérletbe vevőt?
A sok esetben nem is a magyar jogot kikötő, meglehetősen hosszú és részletes, külföldi mintán alapuló, sokszor idegen nyelvű szerződések rendszerint e kérdésekre tartalmaznak bőséggel - legtöbb esetben a franchise-ba adó részére előnyös - rendelkezéseket, ugyanakkor érdekes kérdés lesz, hogy amennyiben majd az új magyar Ptk. hatálya alatt kerül ilyen szerződés megkötésre, akkor ezen szabályozási pontokról a felek miképpen fognak rendelkezni.
A faktoring és a pénzügyi lízingszerződés szintén új szerződésként kerültek be az új Ptk.-ba. Értelemszerűen mutatnak rokonságot a Ptk. által korábban már szabályozott konstrukciókkal, így például az engedményezéssel, a kölcsönnel vagy a bérleti szerződéssel, de a gyakorlat által támasztott igények mindenképpen indokolták önálló szerződésként történő szabályozásukat.[14]
A faktoring szerződés lényege, hogy a faktor meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós harmadik személlyel szembeni követelésének a faktorra engedményezésére köteles; ha az engedményezett követelés esedékességekor a kötelezett nem teljesít, az adós a kapott összeg visszafizetésére és kamat fizetésére, a faktor a követelés visszaengedményezésére köteles.
Lényegében ez egy finanszírozási jellegű követelésátruházásnak tekinthető, ahol is a visszkereseti jognak igen kiemelkedő jelentősége van. A gyakorlati faktorálás szempontjából a nyilvántartásba vételi kötelezettség lényeges szerephez jut, hiszen nyilvántartásba vétel hiányában a követelés az engedményezés ellenére a faktorra átszállni nem tud, és a faktort a követelésen csak olyan jogok illetik meg, mint azt a zálogjogosultat, akinek a követelésen alapított zálogjogát nem jegyezték be a zálogjogi nyilvántartásba. A törvényi analógia elemzésével arra a következtetésre juthatunk, hogy a bejegyzésnek például egy esetleges felszámolási eljárás esetében kiemelkedő, a faktor jogi helyzetét - és gazdasági eredményét - jelentősen befolyásoló szerepe lehet. Az új Ptk. azt is rögzíti, hogy a faktoring ügylet egyes kérdéseire a kölcsönszerződés megfelelő szabályait kell alkalmazni.
A pénzügyi lízing esetében a lízingbeadó a tulajdonában álló dolgot vagy jogot határozott időre használatba adja,
7/8
a lízingbevevő pedig a lízingtárgy átvételére és lízingdíj fizetésére köteles, ha ha a szerződés szerint a lízingbevevő a lízingtárgy gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig való használatára, illetve -, ha a használat időtartama ennél rövidebb - a szerződés megszűnésekor a lízingtárgy ellenérték nélkül vagy a szerződéskötéskori piaci értéknél jelentősen alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult, vagy a fizetendő lízingdíjak összege eléri vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét.
A faktoringhoz hasonlóan a nyilvántartásba vételnek itt is kiemelkedő a jelentősége. Ingatlan esetében ez a földhivatali bejegyzést, míg ingóság vonatkozásában a hitelbiztosítéki nyilvántartást jelenti.
A szavatossági igényekre vonatkozó szabályok a lízing jogi konstrukciójának megfelelően kerültek kidolgozásra, ennek gyakorlati jelentősége - egyebek mellett - kellékszavatosság esetében lehet, amikor is a lízingbevevő értesíteni köteles a lízingbeadót, ha a kellékszavatosság kötelezettje a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, avagy más kellékszavatossági igény, így árleszállítás vagy elállás alkalmazásának lenne helye.
A lízingszerződés lízingbeadó által történő felmondása esetén a felek közötti elszámolásra a zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályok az irányadóak. Nyilvánvaló az is, hogy itt meghatározó jelentősége lesz a futamidőnek, illetve annak az elszámolás pillanatában még fennmaradó részének.
* * *
Összességében megállapítható, hogy az új Ptk. a gazdasági tárgyú, gazdasági jellegű szerződések vonatkozásában számos újdonságot tartalmaz. Sok jogintézmény vonatkozásában talán nem túlzás azt állítani, hogy kinyílt Pandóra szelencéje. Természetesen ma még ezekkel kapcsolatban korai bárminemű felelős következtetést levonni, az azonban már most előrebocsátható, hogy az új Ptk. hatálya alatt megkötendő gazdasági szerződések kapcsán minden bizonnyal pezsgő és élénk joggyakorlat kialakulására számíthatunk. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd: Grosschmid B.: A kereskedelmi jognak különválásáról. In: Magánjogi tanulmányok. Budapest 1901. 723. o. Idézi: Vékás L.: Az új polgári törvénykönyv elméleti előkérdései. Budapest, 2001. 44-45. o. Grosschmid Béni és az új magánjogi kodifikáció kapcsán a legújabb magyar irodalomból lásd: Grosschmid gondolatai és az új magyar Ptk. Miskolci konferenciák, 2013. (szerk.: Juhász Á.). Miskolc, 2013.
[2] Ehhez lásd különösen: Sándor I.: A társasági jog története Nyugat-Európában. Budapest, 2005. 216-219. o. és 222-227. o.; G. Hamza: Le développement du droit privé européen. Le rôle de la traidition romaniste dans la formation du droit privé moderne. Budapest, 2005. 114. o.; G. Hamza: Enstehung und Entwicklung der modernen Privatrechtsordnungen und die römischrechtliche Tradition. Budapest, 2009. 236-256. o. és 301-315. o. Olaszország vonatkozásában lásd különösen: Hamza G.: A magánjog fejlődése és kodifikációja Itáliában. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. XLVII (2011). Budapest, 2011. 7-19. o.
[3] Lásd: Sárközy T.: A gazdasági jog és az új Polgári Törvénykönyv. Gazdaság és jog, 2012/3., 3-7. o. http://ptk2013.hu/szakcikkek/sarkozy-tamas-a-gazdasagi-jog-es-az-uj-polgari-torvenykonyv-gj-20123-3-7-o/890 Lásd továbbá: Sárközy T.: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai. Budapest, 2001. 116-128. o.
[4] Ezzel kapcsolatban lásd: Sárközy T.: Ami nincs az új Ptk.-ban - a magánjog - közjog háttérintézményeiről. Il me semblait que j'étais moi-meme ce dont parlait l'ouvrage. Liber Amicorum Endre Ferenczy. (szerk.: Boóc Á. - Fekete B.) Budapest, 2012. 251-257. o.
[5] A vállalkozási szerződés szabályairól a régi Ptk.-ban lásd: Boóc Á. - Fábián F. - Kosza Y.: Polgári Jog II. Kötelmi Jog. Jogi Szakvizsga kézikönyvek. Budapest, 2011. 278-311. o. Átfogóan lásd továbbá: Kovács L.: A vállalkozási szerződés. Budapest, 2001.
[6] Lásd: Bartal G.: A vállalkozási típusú szerződések. In: Az új Ptk. magyarázata. Kötelmi Jog, Harmadik, Negyedik, Ötödik és Hatodik Rész. (szerk.: Wellmann Gy.) Budapest, 2013. 69. o.
[7] Az állam ezzel kapcsolatos felelősségi kérdéseiről összefoglalóan lásd: Boóc Á.: Észrevételek az állam kárfelelősségéről a jogszabályban történő ármegállapítási kötelezettség elmulasztása vonatkozásában. Jogtudományi Közlöny, 2013. megjelenés alatt.
[8] A kezességről a római jogban lásd: Boóc Á.: A kezesség egyes kérdései a római jogban. Állam- és Jogtudomány 51 (2010) 357-382. o. A kezességről egyébként lásd: Leszkoven L: A kezességi szerződés. Budapest, 2009. Leszkoven L.: A készfizető kezességi jog jellegéről. Egy jogegységi határozat kapcsán Gazdaság és Jog, 2010. 11. szám, 14-19. o. A 2009. évi - hatályba nem lépett - Ptk.-nak a kezességre vonatkozó szabályaihoz lásd: Bodzási B.: A kezesség szabályozása az új Polgári Törvénykönyvben. Themis, 2009. 4 - 22. o.
[9] A felszámolási eljárás és a biztosítékokkal ellátott követelésekre összefüggően lásd: Boóc Á. - Sándor I. - Tóth M. - Török G. - Újlaki T.: Csődjog. Budapest, 2007. 333 skk. o.
[10] A fogyasztói kezességről a német jogban lásd: Fuglinszky Á.: A kezesség jogintézménye a házaló kereskedelem, illetve a fogyasztói kölcsön szemszögéből a vonatkozó EU irányelvek és a német jog tükrében. Polgári Jogi Kodifikáció 2000/4., 32-34. o.
[11] Lásd: Földi A. - Hamza G.: A római jog története és institúciói. Budapest, 2007. 542. o.
[12] Lásd: Darázs L.: A forgalmazási és a jogbérleti (franchise) szerződés. In: Az új Ptk. magyarázata. Kötelmi Jog, Harmadik, Negyedik, Ötödik és Hatodik Rész. (szerk.: Wellmann Gy.) Budapest, 2013. 237. o.
[13] Ezzel kapcsolatban lásd különösen: Darázs L.: Vertikális kartellek. Budapest, 2007.; Darázs L. - Mandel K.: Franchise vállalkozás. Budapest, 2011.
[14] A pénzügyi lízing szabályozásának vonatkozásában feltétlenül érdemes megemlíteni az 1997. évi LXXXVI. törvénnyel kihirdetett, a nemzetközi pénzügyi lízingről szóló Ottawai Egyezményt.
[15] A pénzügyi lízing vonatkozásában lásd különösen: Varga N.: A pénzügyi lízingszerződés a bírói gyakorlatban. Jogtudományi Közlöny, 2009. évi. 7-8. szám, 334-342. o.
Visszaugrás
