A közhiedelemmel ellentétben a tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnügyek esetében nem beszélhetünk bizonyítékbőségről[1], ezért a nyomozó hatóság jelenleg is az egyik legfőbb feladatának tartja a gyanúsított beismerő vallomásának megszerzését. Azon túlmenően, hogy egy beismerő vallomás önmagában megalapozza a terhelt bűnösségét, arra is alkalmas, hogy a vádlói bizonyítási kötelezettséget a terhelt bűnössége vonatkozásában úgymond megfordítsa, értem ez alatt azt, hogy a beismerő vallomást követően (hamisan tett, jogellenesen beszerzett vagy később visszavont beismerés esetén főként) a terheltnek kell bizonyítania ártatlanságát. Így "bármelyik valamirevaló ügyvéd, aki csak kicsit is megéri a pénzét, azt kell tanácsolja az ügyfelének, hogy semmilyen körülmények között ne tegyen vallomást a rendőrségen."[2]
Ahhoz, hogy a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) két legnagyobb újításának tartott intézményéről szóljak, érdemes kitérni néhány veszélyforrásra.
Herke Csongor monográfiájában összegyűjtötte egyrészt azokat a tényezőket, érdekeket, amelyek a megállapodás megkötésére ösztönzik a terheltet, illetve a bíróságot (ügyészséget), továbbá kitért arra is, hogy a megállapodás, egyezség milyen veszélyforrásokat rejthet magában.
A bíróság (és a vádhatóság) részéről a tehermentesítés, az eljárás gyorsítása, a tanúkról való lemondás, az ítélet elfogadtatása, a bizonyítási nehézségek elkerülése, illetve ún. output-nyereségek, míg a terhelt oldaláról a stressz-, és a költség-faktor, szintúgy az eljárás gyorsítása és a kedvező ítélet reménye a döntő tényezők.[3] Veszélyforrásként utal az igazságszolgáltatás tekintélyvesztésére, arra, ha ugyanolyan szankcióval sújtják ugyanolyan törvényi tényállás mellett azt a terheltet, aki egyezséget kötött, illetve azt is, aki mindvégig tagadott, ide tartozik az az eset is, amikor a terhelt túl korán tesz beismerő vallomást, ha rossz ügyvédet bízott meg védelme ellátására (felkészületlenség, tájékoztatás hiánya a terhelt felé, bírósággal, nyomozó hatósággal való jó kapcsolat fenntartása a terhelt rovására).[4] Ebbe a kategóriába tartozhat, ha azonos előélettel rendelkező terheltek azonos törvényi és hasonló történeti tényállás mellett más büntetést kapnak, vagy ugyanolyan büntetésnem esetén annak mértéke, tartama eltérő lesz.
A felsorolást lehetne még folytatni, a Be. jelenlegi szabályozása kapcsán csak a következőket említeném példaként: a beismerő nyilatkozat elfogadásáról szóló és az egyezséget jóváhagyó végzések hatályon kívül helyezése főként a vádtól eltérő minősítés lehetősége miatt (e körben probléma lehet a bíró elfogultsága, illetve az, hogy a terhelt elesik a beismeréshez társított kedvezményektől), vagy többvádlottas ügyekben, ha az egyik vádlott beismer, a másik tagad (erről részletesebben a 2. pontban foglalkozom). Előbbi felvetéshez tartozik még, hogy "a vádban le nem írt történeti eseményeket a bíróság nem minősítheti, annak viszont nincs akadálya, hogy olyan cselekményt, amelyet a vád tartalmaz, akkor is minősítés körébe vonjon, ha az ügyész azt jogilag nem értékeli. Nem jelenti ezért a vád sérelmét, ha kifejezett ügyészi nyilatkozat hiányában kerül sor a vádirati történeti tényállásban írt cselekménynek a bíróság általi minősítésére."[5] Hozzá kell tenni, hogy bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül, vagy szűkített bizonyítási eljárás lefolytatása során nem valószínű, hogy csupán a vádiratban foglalt történeti tényállásra (és az azt alátámasztó bizonyítékokra) tekintettel az emberölés alapesete a bíróság meglátása szerint emberölés minősített esetében mutatkozna megállapíthatónak, azonban egyes bűncselekmények tekintetében nem mindig egyszerű a rendbeliség, a valóságos vagy látszólagos (anyagi, alaki) halmazat, a stádium megítélése, eldöntése. A hivatkozott szerzőpáros azt is rögzíti tanulmányukban, hogy a vádiratban foglalt történeti tényállás jogilag nem minősítése nem mindig tudatos döntés a vádló részéről.[6]
A bíráskodásba bele van kódolva a téves ítéletek, döntések lehetősége.[7] Korinek László egyik művében az In-
- 23/24 -
nocence Project keretében folytatott kutatási eredményeket összegezte. A kutatás központi kérdése az volt, illetve jelenleg is az, hogy mi áll a téves elítélések hátterében, hol és miben keresendők az okok. Az Innocence Project a "rendőri munka hiányosságaiban, az ügyészi visszaélésekben, a börtönügynökök alkalmazásában, a tanúk tévedéseiben, a nem megfelelő védelemben" találta meg az okokat.[8] Az okok között szerepel továbbá a hamis beismerő vallomás is, amelynek eredete lehet a nyomozó hatóság által alkalmazott fizikai erőszak, lelki nyomás, a különböző kihallgatási taktikák, mint például a terhelő bizonyítékok rendelkezésre állásáról való hazugság, blöff, félelem a tagadás esetében kiszabandó komolyabb büntetéstől, a kompromisszum, ajánlat elfogadása (tudnak tenni a gyanúsított érdekében, ha vall) a kimerülés, éhség, a stressz, az analfabetizmus, a mentális állapot, a súlyosabb büntetés leplezése a beismeréssel (figyelemelterelés), a fiatalkorúak sebezhetősége a jogban való járatlanságuk miatt.[9] Szerettünk védelme, de az anyagi javak is ösztönzőek lehetnek.[10]
Nagyon tipikus eset a letartóztatástól való félelem, amikor a nyomozó hatóság képviselője a gyanúsítottat azzal nyugtatja, hogy beismeréséért cserébe azonnal haza mehet. További ok lehet még, hogy a terhelt bízik a beismerő vallomás nyomatékos enyhítő körülményként való értékelésében, a terhelt saját maga helyzetének rossz megítélése (amiben a nyomozó hatóság nem megfelelő tájékoztatása, jogairól való kioktatása is szerepet játszik), továbbá bizonyos társadalmi rétegekben elvárás, illetve presztízs-kérdés bűncselekmény elkövetése.[11] A magyar kirendelési rendszer átalakításának egyik legfőbb célja az volt, hogy a nyomozó hatóság saját ügyvédje helyett pártatlan, a védenc érdekét szem előtt tartó, valódi védői munkát ellátó védő lássa el a védelmet, hiszen kutatásokból kiolvasható, hogy például adott Rendőrkapitányságok az ügyek 70-80%-ban miért ugyanazt a védőt rendelték ki.[12]
Előbbi felsoroláshoz tartozik még, ha a terhelt bűntársait próbálja menteni, vagy ha a nyomozókat akarja megtéveszteni, kiemelt ügyekben szerepet játszhat a kérkedés, a dicsőség, a figyelemfelkeltés, a terhelt könnyen befolyásolható személyisége,[13] de a terhelt büntetőeljárástól való mielőbbi szabadulása is nyomós indok.
A Be. lehetővé teszi, hogy a védő az egyezség megkötésére irányuló egyeztetésen a terhelt nélkül, önállóan járjon el, az egyezség megkötését maga kezdeményezze. E szakasz még inkább megköveteli a vádlott és az ügyvéd közötti bizalmi viszonyt, hiszen, ha az ügyvéd a terhelt tagadása, hallgatása ellenére kíván alkudozni, úgy a nyomozó hatóság előtt azt a látszatot keltheti, hogy védence a bűncselekmény elkövetését beismerte neki. A felelőtlen kezdeményezés nemcsak a terhelt védekezését gyengíti, de adott esetben az ügyvéd cselekménye kimeríthet egyes Btk.-beli[14] törvényi tényállást is.[15]
Érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a nyomozó hatóságot nem kötelezi jogszabály arra, miszerint alapvetően törekednie kell az egyezség megkötéséhez szükséges beismerő vallomás megszerzésére. Értelemszerűen, a beismerő vallomás megszerzése az elsődleges feladatai, céljai között szerepel a nyomozónak, de nem annak érdekében, hogy feltétlenül egyezséggel záruljon a büntetőeljárás. A Be. 390. § (2) bekezdése csupán azt rögzíti, hogy a nyomozó hatóságnak haladéktalanul be kell számolnia az ügyészségnek arról, hogy a gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség ezt követően mérlegel, hogy kezdeményezi-e az egyezségi tárgyalást, vagy a terhelti, védői kezdeményezéssel egyetért, a döntését pedig elsődlegesen nem a terhelt beismerő vallomására fogja alapítani, hanem a további, rendelkezésre álló bizonyítási anyagra. Egy kutatás megállapította, hogy a nyomozó hatóság az első gyanúsítotti kihallgatásról, vagy olyan eljárási cselekményről, amelyen jelen lehet a védő, vagy nem értesítik az ügyvédet, vagy olyan időben értesítik, amikor már a helyettesítéséről sem tud gondoskodni, vagy oly módon értesítik, hogy csak utólag szerez tudomást a már foganatosított eljárási cselekményről. A kutatás szerint a védő nélkül eljáró gyanúsított terhelti figyelmeztetései sok esetben hiányosak, nem megfelelőek.[16]
Az Alkotmánybíróság - utalva a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: rBe.) releváns rendelkezéseire - rögzíti, hogy pontosan kik lehetnek jelen a nyomozó hatóság előtt folyó gyanúsítotti kihallgatáson. Mivel a védő részvétele nem mindig kötelező, a nyilvánosság és adott esetben az ügyvéd hiányának következménye a kihallgatáson történtek rekonstruálhatatlansága, és a visszaellenőrizhetetlenség nehézsége. További befolyásoló tényező lehet a kihallgatás helyszíne, a terhelt személyi állapota (betegség, életkor, fogyatékosság), a kiszabható büntetés nagysága, a nyomozó hatóság dominanciája, amelyek mind odáig vezetnek, "hogy a bírósági tárgyalás során tett vallomásokéhoz képest a nyomozás során beszerzett terhelti
- 24/25 -
vallomások önkéntessége tekintetében jóval több alkalommal merül fel kétség."[17]
Összességében tehát kijelenthető, hogy a beismerő vallomásokat alapvetően fenntartásokkal kell kezelni, az ügyészségnek és a bíróságnak nyomatékosan kell vizsgálniuk a vallomások, és a vallomások megszerzéséhez vezető eljárás jogszerűségét.
Érdemes kitérni arra is, hogy a jogalkotó a tanúvallomás tételének megtagadására vonatkozó szabályokat bővítette, átalakította. Ennek fő oka, hogy a tagadásban lévő terheltet (legfőbbképp terhelttársat, társtettest) a jogalkotó "jobb belátásra bírja", szembesítse azzal, hogy a legjobb döntés a beismerés.
Annak ellenére, hogy a Be. 165. § szerinti felsorolásban a terhelt vallomása csak a második helyen szerepel a bizonyítási eszközök rangsorában,[18] valamint tekintettel arra, hogy sem az rBe., sem pedig a Be. nem követte és nem is követi a "confessio est regina probationum" elvét,[19] a nyomozó hatósággal megköthető egyezségnek és az előkészítő ülésen tett beismerő vallomásnak az alapja kétségkívül a terhelt beismerő vallomása. Annak a dogmatikai megfontolásnak, hogy a tanúvallomás megelőzi a rangsorban a terhelt vallomását, kiemelendő oka van. Egyik - de talán a legsúlyosabb - ok, hogy a tanú és a terhelt vallomástételére vonatkozó szabályok olyan módosításon estek át,[20] amelyek prezentálják az alaki igazság előtérbe helyezését az anyagi igazsággal szemben, ami azt jelenti, hogy aki az adott (többvádlottas) büntetőügy terheltje volt, az utóbb tanúként (a tanúvallomás megtagadásának ex lege kizárásával) kihallgatható, és célzott kérdések intézésével - nyilvánvalóan - olyan vallomásra kötelezhető, amely a tagadásban lévő terhelt védekezését, pontosabban a tagadását okafogyottá, értelmetlenné teszi.
A többvádlottas ügyek miatt a Be. 499. § (6) bekezdése lehetővé teszi azt is, hogy az ügyek elkülönítése nélkül a bíróság a vádlottakat egyenként hallgassa ki, az adott tárgyalási határnapra csupán adott terheltet idézzen, vagy az adott terheltet a tárgyalóterem elhagyására utasítja. A bírói gyakorlatban kérdésként merül fel, hogy az egyenkénti kihallgatás során a további terheltek védőit kötelező-e megidézni a tárgyalásra.
A Be. 172. § (2) bekezdésének d) pontja kimondja, hogy a tanúvallomást nem tagadhatja meg, aki önmagát olyan bűncselekmény elkövetésével vádolna, amely miatt a nyomozó hatósággal egyezséget kötött, és az egyezségben vállalta, hogy a büntetőügy bizonyításában nagy mértékben együttműködik.
A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatályba lépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCVII. törvény akként módosította a Be. 177. § (5) bekezdését, miszerint "ha a tanút az ügyben korábban vagy más ügyben terheltként hallgatták ki, a terheltként tett vallomása bizonyítási eszközként akkor használható fel, ha a vallomásról készült jegyzőkönyvből a terhelti figyelmeztetés és az erre adott válasz egyértelműen kitűnik. Ebben az esetben a tanú korábban terheltként tett vallomása akkor is felhasználható, ha a tanú a vallomástételt a későbbiekben megtagadja."
Védői szemmel üdvözlendő, hogy a Be. 172. § (2) bekezdésében foglalt felsorolás értelmében, ugyanabban a büntetőügyben a (már) tanú megtagadhatja a vallomástételt, ha korábbi ügy terheltjeként az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, azonban a 177. § (5) bekezdése szerint a korábbi terhelti vallomása akkor is felhasználható, ha a vallomástételt tanúként megtagadja. Ebben az esetben ugyanazon büntetőügy terheltjével a Be. 175. § (3) bekezdése alapján szembesíteni sem lehet.
A Be. 187. § (1) bekezdése sem aggálytalan. Az (1) bekezdés rendelkezik arról, hogy a terhelt korábban ugyanabban, vagy más ügyben tanúként adott vallomása ellene felhasználható, mint bizonyítási eszköz, ha a tanúvallomásáról készült jegyzőkönyvből kitűnnek a tanúzási figyelmeztetések és az azokra adott válasz. Tekintettel arra, hogy a terhelti és a tanúzási figyelmeztetések eltérnek egymástól, így értelemszerűen a még csak tanúként adott vallomástétel előtt a jelenleg már terhelti pozícióban lévő személy nem lett figyelmeztetve arra, hogy vallomását megtagadhatja, ha önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolná.[21] Ebből kifolyólag az önvádra kötelezés tilalma figyelmen kívül lett hagyva,[22] amely tilalom következik az ártatlanság vélelméből,[23] amely vélelem "anyajoga" a tisztességes eljáráshoz való jognak.[24]
Az már csak mellékes, hogy míg az rBe. 181. § (2) bekezdése és a 293. § (3) bekezdése értelmében a tanút a kihallgatása előtt ismételten figyelmeztetni kellett a 82. § (1) bekezdésnek b) pontjára, ha megállapítható volt, hogy vallomásában magát, vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná,[25] addig a Be. 176. § (1) bekezdése már csak azt kívánja meg, hogy a tanú a legelső kihallgatásakor legyen kioktatva, folytatólagos kihallgatásakor csupán akkor, ha a mentességre vonatkozó körülményekben bekövetkezett változás miatt a vallomást megtagadhatja.
A Be. 185. § (4) bekezdésének a) pontja - a jogszerűtlenül beszerzett terhelti vallomás jogszerűvé tételéről -
- 25/26 -
szintén kérdéseket vet fel. Nemcsak a bekezdésben foglalt "korábban" kifejezés bizonytalan (pontosan mire vonatkozik), hanem alapvetően értelmezhetetlen, hogy a legelső kihallgatáson elmaradt terhelti figyelmeztetésből vagy az arra adott válasz elmaradásából származó jogkövetkezményt, a vallomás bizonyítékként való értékelhetetlenségét miért legitimálja, ha a folytatólagos tárgyaláson a terhelt már védővel rendelkezik.[26]
Az is figyelmet érdemel, hogy a Be. 177. § (3) bekezdése és a 185. § (4) bekezdése a bírói gyakorlatban létező ezüsttálca elvét deklarálja, ami azt jelenti, hogy nem értékelhető a törvénytelenül (eljárásjogi szabálysértésből eredően) beszerzett bizonyíték, de az abból származó lényeges információ felhasználható.[27]
A Be. 172. § (1) bekezdés b) pontjának bc) alpontja szerint megtagadhatja a vallomástételt, aki magát bűncselekmény elkövetésével vádolná, akkor is, ha büntetőjogi felelősségét már jogerősen elbírálták. Ugyanezen jogszabály (2) bekezdése a főszabály alól nem tartalmaz olyan kivételt, amely az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot vagy vallomást tett társtettes tanúként történő kihallgatását lehetővé tenné ugyanabban a büntetőügyben. Azaz, többvádlottas ügyekben a Be. nem teszi lehetővé, hogy az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett terheltet (akinek akár az első tárgyalási napon ügyét jogerősen elbírálják) később a bíróság tanúként idézze. A (2) bekezdésben foglalt hat eset közül négy a terhelt ügyfelderítési együttműködésére utal - a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy az ügy, illetve más büntetőügy felderítéséhez, bizonyításához hozzájárulva olyan mértékben együttműködik [...][28]. Tekintettel arra, hogy ezekben az esetekben a korábbi terhelt későbbi tanúként történő kihallgatását nem zárja ki a törvény, a nyomozó hatóságnak nyomós érdeke fűződik ahhoz, hogy a vádlott ne az előkészítő ülésen tegye meg beismerő nyilatkozatát, vallomását, hanem már a nyomozati szakban. Utóbbi esetben egyrészt hiányzik a bírói kontroll (maximum utólagos vizsgálatról beszélhetünk a jóváhagyás tekintetében), másrészt, álláspontom szerint az együttműködés alapja, előfeltétele egy beismerő vallomás.
További "nehézség", hogy védő a korábban terheltként, jelenleg tanúként bíróság előtt álló személy érdekében eljáró mint segítő védő meghatalmazására irányuló megbízását sem fogja elfogadni, ugyanis ebben az esetben a védő a Be. 43. § (1) bekezdés f) pontja szerint terhelti védelmet már nem láthat el.
A Be. 499. § (5) bekezdése szerint az előkészítő ülésen az ügyész és a vádlott jelenléte kötelező, azonban fő szabály szerint a védő jelenléte nem minden esetben.[29] A Be. meghatározza, melyek azok az esetek, amikor védő nélkül szintén nem tartható meg az előkészítő ülés.
Álláspontom szerint a rendelkezés nem csupán azért problémás, mert a terheltnek meg kell értenie a Be. 500. § (2) bekezdésének a)-d) pontjaiban foglalt figyelmeztetéseket, hanem azért is, mert tagadása esetén már előadhatja a védekezése alapjául szolgáló tényeket és ezek bizonyítékait, valamint bizonyítás lefolytatását, illetve bizonyítékok kirekesztését indítványozhatja, azaz, az előkészítő ülés egyik funkciójához mérten a terhelt is meghatározhatja, kijelölheti a bizonyítási eljárás lefolytatásának menetét, és már itt utalhat arra, mi lesz védekezésének iránya. Megjegyzem, van olyan álláspont is, amely szerint a főszabály az, hogy a vád állításainak vitatásából következő bizonyítandó tények körében az indítványok előterjesztése kötelező.[30] Ez az álláspont, pontosabban kötelezettség a törvény szövegéből nem olvasható ki, bár tény és való, ha valamely vádiratban foglalt tényt a terhelt nem vesz tudomásul, legalább indokát kellene adnia annak okáról, ezt követően - saját érdekében - bizonyítékok kirekesztését, bizonyítási eljárás és egyéb eljárási cselekmény elvégzését, lefolytatását indítványozhatja azzal, hogy egyidejűleg meg kell jelölni az indítvány célját, okát, azt, hogy adott bizonyíték miért nem fogadható el részéről, továbbá elő kell adnia, hogy a bizonyítás felvétele mely tény igazolására szolgál a Be. 506. § (4)-(5) bekezdései szerint.
Megjegyzendő, hogy a bírói gyakorlat a terhelt álláspontjának kifejtését a váddal kapcsolatban mint önálló terhelti perjogi aktust nem tekinti beismerő vagy tagadó nyilatkozatnak, de még a vallomás részének sem.[31] Az angolszász jogrendszer pedig élesen elkülöníti egymástól a nyilatkozatot, a beismerést és a vallomást.[32]
A terhelti figyelmeztetések természetesen nemcsak a beismerés jogkövetkezményeire vonatkoznak, hanem kiterjed a terhelt kihallgatása során hozzá intézendő figyelmeztetésekre is, amelyek további figyelmeztetésekkel bővülnek, ha a bíróság bizonyítási eljárást folytat le.[33] Azok a terheltek, akiknek korábbról nincs tapasztalata a büntető igazságszolgáltatással kapcsolatban, nem feltétlenül tudhatják, hogy példának okáért a hallgatáshoz való joga törvényben foglalt jogosultsága, nem feltétlenül tudhatják, hogy a védő kirendelését bármikor indítványozhatja, adott esetben személyes költségmentesség is megilleti.[34]
- 26/27 -
Egy nagyobb kutatás eredményeképpen az rBe.-ben foglalt terhelti figyelmeztetésekről - amelyek bővültek a Be.-ben, jelentős szövegváltozásra nem került sor - a következőket állapították meg: "a jelenleg használatos tájékoztató szövegét jogászok írták jogászoknak. A szöveg tele van jogi szakkifejezésekkel, illetve számos utalást tartalmaz a büntetőeljárási törvényre (anélkül, hogy a hivatkozott paragrafust bővebben kifejtené vagy megmagyarázná). A hivatkozott (csak paragrafusszámmal jelölt jogszabályhelyek) egy laikus számára nyilvánvalóan semmitmondóak. A magyar jogi szövegekre jellemző, hogy egy nem jogvégzett ember számára nagyon nehezen érthetőek, rengeteg szakkifejezést, illetve latin kifejezést tartalmaznak. A jogi dokumentumokról, iratokról (ítéletek, beadványok stb.) általánosságban is elmondhatjuk, hogy nehezen érthetőek, jogszabályhelyeket hivatkoznak, illetve jogszabályokból idéznek anélkül, hogy részletesen kifejtenék vagy megmagyaráznák, hogy mit is jelent."[35]
Szintén nem elhanyagolható az sem, hogy ha és amennyiben a terhelt az előkészítő ülésen nem tesz beismerő nyilatkozatot, úgy a Be.-ben foglalt lehetőségtől, az akár kedvezőbb büntetést, intézkedést tartalmazó mértékes indítványtól elesik, ha a későbbiekben mégis el kívánja ismerni bűnösségét, azt a bíróság már csak enyhítő körülményként értékelheti a büntetéskiszabás során. Egy, a büntetőügyben a bíróság előtt már többször megjelent terhelt esetében is szükséges lenne garantálni azt a jogot, hogy előkészítő ülésen - függetlenül a vádiratban foglalt cselekmény tárgyi súlyától - védő tájékoztassa a Be. szemléletváltásáról, arról, hogy a jelenlegi magyar kontinentális eljárásjogi rendszer vallomástételre ösztönzi a terheltet, a bűnösség elismerését és/vagy beismerését honorálja.[36] A terheltnek ahhoz, hogy a beismerés körében mérlegelni tudjon, tisztában kell lennie a vádiratban foglalt bűncselekmény, bűncselekmények (halmazati) büntetési tételével is.[37]
A védő eshetőlegessége azért is kérdéses továbbá, mert a terhelti beismerés jóváhagyásának feltétele a Be. 504. § (2) bekezdésének a) pontja értelmében az, hogy a vádlottnak meg kell értenie a beismerő nyilatkozata jóváhagyásának következményeit.
A jóváhagyó végzés és az arra alapított marasztaló ítélet egyik következménye a bíróság által hozott döntés rendes jogorvoslattal meg nem támadhatósága. E körben nem lesz egyedi az a jogeset, amikor a beismerő vallomást tett terhelt ítéletben foglalt anyagi jogi minősítése és az általa elfogadott büntetés, intézkedés neme, mértéke, illetve tartama utóbb súlyosabbnak bizonyul, mint a tagadásban lévő társtettes általános szabályok szerint lefolytatott bizonyítási eljárást követően hozott ítéletében foglalt rendelkezés. Ebben az esetben csak a perújítás vagy a felülvizsgálat jogintézménye szolgálhat mentsvárként.
A terheltnek tisztában kell lennie azzal is, hogy beismerése esetén a bíróság által hozott beismerést jóváhagyó végzés rendes jogorvoslattal nem támadható. A jogalkotó ahhoz a pergazdaságossági döntéséhez, miszerint nem kell minden előkészítő ülésre védő, azt a garanciát társítja, hogy a Be. 502. § (4) bekezdésében rendelkezik arról az esetről, amikor az ügyvéd nélkül eljáró terhelt mellé (napolással egyidejűleg) szükséges védő kirendelése, valamint hozzátartozik az is, hogy az előkészítő ülésre szóló idézésben, a fenti jogszabályhelyben szereplő figyelmeztetéseket írásban is megküldi.
Álláspontom szerint az előkészítő ülés menetét tartalmazó 502. § (3) bekezdése kérdésekre adhat okot. A Be. szerint a vád ismertetését követően a bíróságnak a terheltet már ki kell hallgatnia a Be. XXX. Fejezete szerint, ami a Be. Bizonyítás Rész alatt található rendszertanilag, amely arra utal, hogy a bíróságnak már akkor bizonyítást kell felvennie, lefolytatnia, amikor a terhelt még nem nyilatkozott, hogy bűnösségét beismer-e avagy sem. Védő nélkül eljáró terheltek túlnyomó többsége nem tudja, mi a különbség a beismerő nyilatkozat és a beismerő vallomás között.
A beismerő vallomás és a beismerő nyilatkozat közötti legfontosabb jogbéli különbség az, hogy a beismerő vallomás egy bizonyítási eszköz, amely beszerzése érdekében bizonyítást kell lefolytatni (amelynek alapvetően nincs helye az előkészítő ülésen), addig a beismerő nyilatkozatot a Be. nem ismeri mint bizonyítási eszközt,[38] hozzátéve, hogy a Be. 183. § (1) bekezdése szerint a terhelt vallomásának minősül a terhelt minden olyan, a büntetőeljárásban a terhelti figyelmeztetés utáni, bíróság, ügyészség vagy nyomozó hatóság előtt tett, illetve ezeknek címzett szóbeli vagy írásbeli közlése, amelyben a bizonyítás tárgyára vonatkozó tényt állít.
A vádlott részére adott tájékoztatás, figyelmeztetés után sem feltétlenül biztos, hogy a terheltben tudatosult az a tény, miszerint az előkészítő ülésen elegendő egy beismerő nyilatkozat. Lehet abban a téves feltevésben is, hogy a beismerése elfogadásának feltétele legalább a bírói és ügyészségi kérdésekre adott teljes körű válaszadás, de gondolhatja azt is, hogy neki vallomást kell adnia minden részletre kiterjedően. A védő nélkül eljáró terhelt annak ellenére, hogy csupán beismerő nyilatkozatot kívánt tenni, a bíróság kérdésére adott esetben előadhat olyan információkat, tényelőadást, amelyek a tagadásban lévő terhelttárs védekezését nehezíti. Az már csak az eljáró bíróságon múlik, hogy a terhelt döntése ellenére (kihasználva tájékozatlanságát és tudatlanságát) milyen mennyiségű és minőségű tényeket szerez meg, mennyire engedi az ügyészt szóhoz.
Álláspontom szerint a jogalkotónak az előkészítő ülésen való védői jelenlétet ugyanúgy főszabállyá kellett volna tennie, mint az ügyészi és a terheli jelenlétet. Csupán költséghatékonysági, költségtakarékossági ok indokolja azt, hogy a terhelt a Be.-ben foglalt feltételek fennállása esetén ne rendelkezzen védővel, holott indítványára, vagy a bíróság megítélése alapján ki kell rendelni
- 27/28 -
védőt, amelynek szükségszerű következménye az előkészítő ülés napolása, amely már csorbítja a jogalkotó büntetőeljárás gyorsításához és egyszerűsítéséhez fűzött céljait. Elfogadhatatlannak tartom, hogy adott és "indokolt" esetben meghatalmazott védő esetén is helye lehet helyettes védő kirendelésének, továbbá azt sem tartom helyesnek, hogy ha és amennyiben a védő nem kötelező és a terhelt ragaszkodik az előkészítő ülés megtartásának meghatalmazott védője jelenléte nélkül is, úgy az általa adott meghatalmazás (tárgyaláson való) visszavonásával tehető szabályszerűvé az ülés.[39]
Véleményem szerint az sem ritkaság, amikor a terhelt óhatatlanul is rosszabb helyzetbe hozza saját magát akár néhány meggondolatlanul megfogalmazott mondatával, mint amilyen helyzetben volt. Védelem nélkül a bíróság előtt álló terhelt kiszolgáltatott helyzetben van, mert akár a bíróság vagy a vádhatóság a vallomást és a terheltet befolyásoló stratégiájával is szembe találhatja magát, de ha csak saját maga választja a vallomást a nyilatkozat helyett, mind a vádiratban foglalt bűncselekmény stádiuma, rendbelisége, vagy az elkövetői alakzat is változhat, terhére is. Ennek pedig egyik következménye lehet a beismerő nyilatkozat jóváhagyásának megtagadása.
A büntetőbírósági eljárásban folytatandó joghátrány-indítványozási és fellebbezési gyakorlat egyes kérdéseiről szóló 1/2018. (VI. 30.) LÜ h. körlevél értelmében az eljáró ügyésznek értékelni kell a terhelt beismerő vallomását az 56. számú BK véleményben foglaltak alapján, azaz, az indítvány konkrét mértéke (ha van egyáltalán mérték) akként alakul, hogy a beismerő vallomásnak mekkora jelentőséget tulajdonít az ülésen.
A Be. 606. § (3) bekezdése - álláspontom szerint - a teljes felülbírálati terjedelem alóli kivétel. Főszabály,[40] hogy a másodfokú bíróság az ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálja [590. § (1) bek.]. Ez alól kivétel[41], ha a fellebbezés kizárólag a kiszabott büntetés vagy az alkalmazott intézkedés neme és mértéke vagy tartama ellen irányul [580. § (2), 590. § (3) és 583. § (3) bek.]. Ilyenkor az ítéletnek csak a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezését, illetve részét bírálja felül.[42]
A másodfokú bíróság a Be. 606. § (3) bekezdése alapján - ha a terhelt felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének lett volna helye - a kiszabott büntetés neme, mértéke, tartama ellen bejelentett fellebbezési eljárásban nemcsak, hogy vizsgálhatja a bűnösség megállapítására, a váddal egyező tényállásra, valamint a vádirati minősítéssel egyező minősítésre vonatkozó rendelkezéseket, hanem a terhelt beismerő vallomásán alapuló ítélettel szemben reformatórius jogkörrel rendelkezik. Ez a szabály különösen azért fontos, mert az előkészítő ülésen nincs helye felmentő ítéletnek, azonban a beismerő nyilatkozat megszerzése és akár az első tárgyaláson való ítélethozatal jogalkotói célkitűzés. Az első olvasatra abszolút garanciaként értékelendő (3) bekezdést ki kell egészíteni azonban azzal, hogy a fellebbviteli bíróság csak akkor élhet reformatórius jogkörével, ha a Be. 521. § (1) és (3) bekezdései szerint szűkített bizonyítási eljárást folytatott le az első fokon eljárt bíróság, és a szűkített bizonyítási eljárás során beszerzett, illetve az előkészítő ülésen már rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a Be. 521. § (4) bekezdése szerint az elfogadó végzését nem helyezte hatályon kívül, holott a hatályon kívül helyezésnek helye lett volna.
A másodfokú bíróságnak a felterjesztett iratokból visszakövetkeztetve kell arra az álláspontra jutnia, hogy a jóváhagyó végzésnek eleve nem lett volna helye, vagy azt utóbb hatályon kívül kellett volna helyezni.[43] Ezzel kissé ellentétesen rögzíti a Javaslat[44], hogy a másodfokú bíróságnak az ítéletet hatályon kívül kell helyezni, azaz kizárólag kasszációs jogkörével élhet, amennyiben "a jóváhagyás megtagadásának lett volna helye, a bíróság az eljárása során jelentős eljárási hibát vétett, illetve a terhelt felmentésének, vagy az eljárás megszüntetésének kérdésében való döntéshez további bizonyítás felvétele szükséges."[45]
Véleményem szerint az előkészítő ülésen tett beismerő nyilatkozatból csak úgy lehetséges eljutni a Be. 565. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéshez, ha a vádban foglalt jogi minősítést a bíróság is helyesnek találja, azaz a beismerő nyilatkozatnak tapadnia kell a vádirati törvényi tényállás pontos minősítéséhez, hiszen, ha ebben a kérdésben a bíróságnak kételyei támadnak, úgy az ügyiratokra tekintettel nem fogadhatja el a beismerést. Ezt igazolja a Be. 580. § (2) bekezdésének b) pontja, miszerint nincs helye fellebbezésnek az ítélet ellen a váddal egyező tényállás és minősítés miatt, ha a beismerő nyilatkozatot a bíróság végzésével elfogadta. Véleményem szerint az 565. § (2) bekezdése és az 580. § (2) bekezdése pontosan azt zárja ki implicite, hogy a bíróság "jóváhagyjon" egy olyan vádirati jogi minősítést, amely az ahhoz kapcsolódó mértékes szankcióval nem lenne arányban, összhangban, ha a vádtól eltérő minősítést kellene megállapítani, akár a terhelt terhére.[46]
"A védelem a büntetőeljárásban természetesen nemcsak az ártatlanok szabadságának a megóvásában segít, hanem a bűnösökét is oltalmazza. Biztosíthatja a személyes
- 28/29 -
szabadságukat a törvénytelenül alkalmazott kényszerítő intézkedésekkel szemben. Elérheti, hogy szabadlábon védekezhessenek. Ügyel arra, hogy ne alkalmazzanak reájuk törvénytelenül olyan súlyos büntetést, amely egyáltalán nem szabható ki, vagy a kiszabása méltánytalan. A védelem a bűnösöket is menti olyan cselekmények következményeitől, amit nem ők követtek el."[47]
Nemcsak a védelemnek kell menteni a bűnösöket olyan cselekmények következményeitől, amelyeket nem ők követtek el, hanem a bíróságnak (illetve az ügyészségnek is) hatalmas gondossággal kell vizsgálnia a beismerő vallomás önkéntességét, valódiságát.
Annak ellenére, hogy mind a Javaslatban foglalt miniszteri indokolás, mind az ahhoz kapcsolódó előterjesztések[48] rendre kiemelik, hogy az eljárás gyorsítása, egyszerűsítése, hatékonysága nem jelentheti a büntetőeljárás garanciáinak csorbítását, szem elől tévesztését, a hatályba léptetett egyes szakaszok mélyebb vizsgálata, akár összevetve az rBe. tükörszabályaival, nem ezt mutatják.
Külön tanulmányt érdemelne, hogy az rBe.-hez képest a védők jogai és kötelezettségei hogyan változtak az ügyvédek és a terheltek kárára (pl. bizonyítási indítványok előterjesztése, szakvélemény, kizárási okok, kézbesítési megbízotti feladatok kötelező ellátása stb.).
A jelenlegi szabályozás szerint az ügyek döntő többségében a terheltek védő nélkül lesznek kötelesek megjelenni a bíróság előtt előkészítő ülésen. Az előkészítő ülés a büntetőeljárás egyik legfontosabb részszaka. A jogalkotó az "előkészítő ülés menete" alfejezet alá az összes olyan szabályt bezsúfolta, amelyek az első határnapon történő ítélet meghozatalához hozzásegítik a jogalkalmazót. A terheltnek tisztában kell lennie az előkészítő ülésen tett beismeréshez fűzött kedvezményekkel, a döntés érdekében tudnia kell a vádiratban foglalt bűncselekmények halmazati büntetési tételét, figyelemmel az enyhítő és a súlyosító körülményekre is (a mértékes indítványban foglalt büntetési nemhez, mértékhez, tartamhoz való összehasonlítás érdekében), tisztában kell lennie az esetleges fellebbezése külön szabályaival, többterheltes ügyekben a rendkívüli jogorvoslat tartalmával. Tudnia kell, hogy milyen eljárás, milyen részletszabályai szerint fog folytatódni a tárgyalás, ha beismerő nyilatkozatát nem fogadja el a bíróság, tudnia kell, mi a különbség a beismerő vallomás és a beismerő nyilatkozat között. Tudnia kell, hogy beismerő nyilatkozat esetében nem kell kérdésekre válaszolnia, a továbbiakban meg is tagadhatja a vallomástételt.
A bűnösség tagadása esetében, illetve akkor, ha a beismerését a bíróság nem hagyja jóvá, főszabály szerint rögtön elő kell terjesztenie bizonyítási indítványait, nyilatkoznia kell, hogy mely vádiratban foglalt tényeket fogadja el, avagy vitatja, mely bizonyítékok kizárását, kirekesztését indítványozza és milyen alapon, ha az ügyészség álláspontjával valamely kérdésben nem ért egyet, indokolnia kell az egyet nem értés okát. Megjegyzem, minél több terhelt van az adott ügyben, annál jobban bonyolódik a terhelt helyzete is (egyesek tagadnak, egyesek beismernek, egyesek pedig vallanak).
Mindebből következően, álláspontom szerint főszabállyá kellett volna tennie a jogalkotónak az előkészítő ülésen való kötelező védelmet.
Meg nem ismételve a 2. pontban foglaltakat, a Be. XXIX. és XXX. Fejezete (a tanúvallomás és a terhelt vallomása) néhány szakaszának felülvizsgálatára is szükség lenne. ▪
JEGYZETEK
[1] Pápai-Tarr Ágnes: A büntetőeljárás gyorsításáról, Gondolat, Budapest, 2012. 103.
[2] Robert H. Jackson, az USA Legfelső Bíróságának bírája, Watts v. Indiana, 338 U.S. 49, 59.
[3] Herke Csongor: Megállapodások a büntetőperben, Szerző, Pécs, 2008. 58.
[4] Herke: i. m. 86-87.
[5] Háger Tamás - Szabó Krisztián: Gondolatok a vádelvről, a tettazonosságról, figyelemmel az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseire is. Magyar Jog, 2018/10. 567.
[6] Háger - Szabó: i. m. 573.
[7] Korinek László: Az ártatlanság félelme, Jogtudományi Közlöny, 2017/7-8. 310.
[8] Korinek: i. m. 313.
[9] https://www.innocenceproject.org/causes/false-confessions-admissions/ 2018. december 12.
[10] Korinek László: Az Innocence Project. In.: Barabás Andrea Tünde - Vokó György (szerk.): A bonis bona discere. Ünnepi kötet Belovics Ervin 60. születésnapja alkalmából, OKRI-Pázmány Press, Budapest, 2017. 349.
[11] Horváth Georgina: A beismerő vallomás múltja és jelene. In.: Fazekas Marianna (szerk.): Jogi Tanulmányok. Jogtudományi előadások az ELTE-ÁJK Doktori Iskoláinak konferenciáján, ELTE ÁJK Doktori Iskola, Budapest, 2018. 123-124. Lásd még: Kalász Péter Béla: Hamis beismerő vallomás a gyakorlatban, Belügyi Szemle, 2014/7-8. 189-191.
[12] Kádár András Kristóf - Tóth Balázs - Vavró István: Védtelenül, Magyar Helsinki Bizottság, Budapest, 2007. In.: https://helsinki.hu/wp-content/uploads/Vedtelenul.pdf 2018.12.21. Kádár András Kristóf - Novoszádek Nóra - Selei Adrienn: Lépések egy átlátható kirendelt védői rendszer irányába, Magyar Helsinki Bizottság, Budapest, 2012. In.:
[13] Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban, Tóth Könyvkereskedés és Könyvkiadó, Debrecen, 2008. 90-98.
[14] Ügyvédi visszaélés, Magántitok megsértése. Lásd még az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 6/2018. (III. 26.) MÜK szabályzat 2.4. és 8.12. pontjai.
[15] Herke: i. m. 94-95.
[16] Varga Éva Csilla: A védő eljárási cselekményekről való értesítésével kapcsolatban a gyakorlatban felmerülő problémák feltérképezése bírósági határozatok elemzésével, In.: Juhász Zoltán - Szabolcsi László - Varga Éva Csilla (szerk.): Szakmai elemzések a jogszabályok hatályosulásának vizsgálatára. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2017. 91-98.
[17] 8/2013. (III. 1.) AB hat. [39]-[40].
[18] Erdei Árpád: Újítások, találmányok, felfedezések az új büntetőeljárási bizonyításban, Belügyi Szemle, 14-16.
[19] Háger: i. m. 164.
[20] Erdei Árpád: i. m. 16.
[21] Be. 176. § (1) bek. a) pont: a tanúvallomást megtagadhatja, ha az azt megalapozó körülmények a kihallgatás vagy a bűncselekmény elkövetésének idején fennállnak.
[22] Bánáti - Belegi - Belovics - Erdei - Farkas - Kónya: i. m. 262.; Belovics Ervin: Az előkészítő ülés szerepe a 2017. évi XC. törvényben. In.: Molnár Gábor Miklós - Koltay András (szerk.): Bonus Iudex. Ünnepi kötet Varga Zoltán 70. születésnapja alkalmából, Budapest, Pázmány Press, Kúria, 2018. 48-49.
[23] Tóth Mihály: Az ártatlanság vélelme. In.: Lamm Vanda (szerk.): Emberi Jogi Enciklopédia, HVG-ORAC, Budapest, 2018. 58.
[24] Kadlót Erzsébet: A tisztességes eljáráshoz való jog. In.: Lamm Vanda (szerk.): Emberi Jogi Enciklopédia, HVG-ORAC, Budapest, 2018. 687.
[25] Gácsi Anett Erzsébet: A tanú mentességi jogára való ismételt figyelmeztetés, mint új (?) szabály a magyar büntetőeljárásban, Magyar Jog, 2013/6. sz. 349, 354.
[26] A (4) bek. nemcsak a jegyzőkönyvezés elmaradását, hanem magának a figyelmeztetésnek, valamint a terhelt válaszának az elmaradása is jelenti.
[27] Háger Tamás: A bizonyítás és a terhelti vallomás egyes kérdései, Tanulmányok a Debreceni Ítélőtábla 10 éves évfordulójára, Debreceni Ítélőtábla, Debrecen, 2016. 163.
[28] Be. 172. § (2) bek. d) pont, 382. § (1) bek., 399. § (1) bek., 411. § (5) bek. a) pont.
[29] Ehhez ld.: Mészár Róza: Jelenlét a bírósági eljárásban a büntetőeljárásról szóló új törvény szabályai szerint. Molnár Gábor Miklós - Koltay András (szerk.): Bonus Iudex. Ünnepi kötet Varga Zoltán 70. születésnapja alkalmából, Budapest, Pázmány Press, Kúria, 2018. 279-288.
[30] Polt Péter: A büntetőeljárási törvény újításainak várható hatásai, Belügyi Szemle, 2018/9. 32.
[31] Háger Tamás: A terhelti figyelmeztetés és joghatásai a vádlott kihallgatásakor az elsőfokú bírósági tárgyaláson az új büntetőeljárási törvény rendelkezései alapján (eljárási szabálysértésből eredő részbeni megalapozatlanság), Büntetőjogi Szemle, 2018/1. 39.
[32] Szalai András: A terhelt nyilatkozatának bizonyító ereje a hatékony védekezés szempontjából, Eljárásjogi Szemle, 2016/2. 38.
[33] Háger (2018): i. m. 38-39.
[34] Moldova Zsófia: "Terhelt tájékoztatás" - A terhelti tájékoztató közérthetősége a büntetőeljárás kezdeti szakaszában, Magyar Jogi Nyelv, 2018/1. 30.
[35] Moldova: i. m. 32.
[36] Belovics Ervin: Az önvádra kötelezés tilalma és a terhelti vallomástétel megtagadásának joga, Eljárásjogi Szemle, 2016/1. 15.
[37] Szigeti Imola: A tárgyalás előkészítésének szerepe a Be.-ben, az előkészítő ülés, Büntetőjogi Szemle, 2018/2. 97.
[38] Elek Balázs: A bizonyítási teher változó szabályai és az ésszerű kételyen túli bizonyosság, In.: Finszter Géza - Korinek László - Végh Zsuzsanna (szerk.): A tudós ügyész. Tanulmányok Bócz Endre 80. születésnapjára. HVG-ORAC, Budapest, 2017. 64.
[39] Javaslat 477.
[40] Kónya István: Kúriai szemmel az új büntetőeljárási törvényről, Ügyvédek Lapja, 2017/6. 23.
[41] A Javaslat (325.) értelmében a másodfokú bíróságnak a korlátozott felülbírálat keretei között is hivatalból kell vizsgálnia az esetleges abszolút és relatív eljárási szabálysértéseket.
[42] A Be. 590. § (5) bek.-t azért nem sorolom ide, mert az abban megállapított rendelkezések az általános szabályok szerint folyt bizonyítási eljárásban hozott ítélet elleni fellebbezésről szól.
[43] Büntetőeljárás jog I-II. - új Be. - Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC Jogkódex.
[44] A büntetőeljárásról szóló T/13972. számú javaslat (a továbbiakban: Javaslat).
[45] Javaslat 556.
[46] Pataki: i. m. 507.
[47] Király Tibor: A védelem és a védő a büntető ügyekben, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962. 128-129.
[48] Pl. Az új büntetőeljárási törvény szabályozási elvei, 2015. február 11. napján megtartott ülésen elfogadott előterjesztés.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató (ELTE ÁJK), ügyvédjelölt
Visszaugrás
