"...A bíró az ítélethozásban ne legyen sem túlságosan kegyetlen, se szerfölött kegyelmes: hanem csak igazságos. Mert minden ítélésben az irgalom és az erő, vagyis az igazság van egybekapcsolva. Ezeknek egyezségében áll a méltányosság. Ezért mondja Szent Gergely: Aki igazságosan ítél, mérleget tart a kezében, melynek mindkét serpenyőjében igazságot és irgalmat hord; igazsággal ítéletet mond a vétkekre és az irgalommal mérsékli a vétkek büntetését; hogy igaz mértékkel némely dolgokat az igazság által megjavítson, másokat pedig irgalom által engedjen..."
Werbőczy István[1]
2018. július 1. napján lépett hatályba a 2017. évi XC. törvény, azaz az új büntetőeljárásról szóló törvény, amely megőrizte a kontinentális jogrendszeren alapuló magyar eljárásjogi hagyományokat, azonban számos korszerű megoldást is hozott (pl. előkészítő ülés), amelyek a hatályba lépés óta eltelt idő alatt bebizonyították, hogy működőképesek és alkalmasak jelentős mértékben hozzájárulni a társadalmi igényként mutatkozó azon elvárásnak, amely az eljárások időszerű befejezésében ölt testet. A törvényjavaslat általános indokolásának bevezető része ezt az alábbiak szerint fogalmazta meg. "A magyar igazságszerető és igazság kereső nép. Az anyagi igazságon alapuló büntetőjogi felelősségre vonás pedig alapértéke a jelenleg hatályos eljárási törvényünknek. A megőrzés ugyanakkor nem jelent elzárkózást sem a hibák javításától, sem az olyan opportunitás bővítésére irányuló hazai és nemzetközi tendenciáktól, amelyek az eljárások időszerűségét és az igazság kiderítését egyaránt hatékonyan szolgálják. Ha az igazság kiderítése nélkül elképzelhetetlen a büntető igazságszolgáltatás, azt olyan eljárási rendszerben kell biztosítani, amely a garanciák feltétlen érvényesülésével megalapozza az eljárásban résztvevők egymás iránti bizalmát és amelyben a felek eljárási cselekményeinek irányát a tisztességes eljárás
- 93/94 -
elve jelöli ki."[2] Tóth Mihály szerint, amilyen hiba a tradíciók teljes elvetése, olyan mértékben lehet helytelen az azokhoz való görcsös, a tartalmi megalapozást nélkülöző ragaszkodás is.[3] Ugyanakkor "a legtökéletesebb kódex sem lesz egyéb bútoráruházak polcdíszénél, ha nem okosan, felkészülten, az igazságosság és a méltányosság szellemében használjuk."[4]
Elek a hatályos büntetőeljárásról szóló törvény új szabályai mentén szükségszerűen kialakuló magatartásformákat a játékelméleten keresztül elemzi. A játékelmélet olyan helyzeteket tud elemezni, ahol az abban résztvevők döntései komoly kockázatot rejtenek magukban. A játékelmélet eredetileg matematikai modellek rendszeréből alakult ki, amelyet többszereplős konfliktus helyzetek elemzésére lehet felhasználni. A játékelmélettel Elek szerint nagyon jól modellezhető nemcsak pl. a vámpolitika, közgazdasági folyamatok, kriminológiai folyamatok, de maga a büntetőeljárás is. A játékosnak előre kell gondolkodnia és ki kell alakítania stratégiáját a lehetséges válaszlépésekkel szemben. A stratégia hosszabb távra szóló terv, döntési alternatívák sorozata. A játékelmélettel modellezni lehet a büntetőeljárást, mely során minden döntésnek kockázata van a végeredményt illetően. Gondoljunk csak a terhelt vallomás megtagadásában vagy éppen a beismerésben rejlő kockázatára. De a nyomozó minden lépése is járhat kockázatokkal, mely közvetlen hatással van a terheltek, a védelem magatartására. A büntetőeljárásban minden szereplő (nyomozó, védő, terhelt) tudatában van annak, hogy minden lépése befolyásolja a többiek döntését, magatartását. Mindenki az ellenérdekű fél általa ismert, illetve lehetségesnek vélt magatartását is beépíti a döntésébe. Szükségszerűen egynél több döntéshozó van. Kölcsönös függőség áll fenn pl.: a nyomozásban a terhelt-nyomozó, terhelt-ügyész, terhelt-másik terhelt, terhelt-védő viszonylatában. A büntetőeljárásban is megfigyelhető, hogy a legnagyobbat az nyerheti, aki felrúgja a szabályokat, de a legnagyobbat is ő veszítheti. Az a terhelt, aki nem enged, tagad, esetleg új, szokatlan védekezésével akár nagyot is nyerhet-eljárás megszüntetésével, felmentéssel. Elesik viszont számos ún. opportunitást szolgáló jogintézmény lehetőségétől, mint pl. egyezségi eljárás. Bűnösség megállapítása esetén elesik attól, hogy beismerő vallomását enyhítő körülményként vegye figyelembe a bíróság. Az új büntetőeljárásról szóló törvény új stratégiákat alakít ki az eljárási szereplőkben. Ha a terheltek és a védőik megfelelően alkalmazzák a büntetőeljárásban stratégiájuk során a játékelméletet, akkor a számukra legoptimálisabb eredményt érhetik el.[5] A terhelttel történő megegyezés során az állam lehetőséget teremt a büntetőeljárás alá vont személy rendelkezési jogának érvényesülésére a bírósági eljárás formájának megválasztásában, a vonatkozó törvényi előírások messzemenő betartása mellett.[6] Mindez pedig elvezet az igazság kiderítésének kérdéséhez is.
Az új büntetőeljárásról szóló törvény nem hozott változást abban, amire korábban Elek rámutatott, hogy az igazság kiderítése, megállapítása, mint
- 94/95 -
a büntetőeljárás célja és feladata általában axiómaként, megkérdőjelezhetetlen megállapításként, alaptényként kerül kapcsolatba a büntető igazságszolgáltatással.[7]
Az igazság keresése és megállapítása a büntetőeljárás központi kérdése. A hatályos büntetőeljárásról szóló törvény a preambulumában rögzíti az igazság megállapításának tényét. Bár ez alapelvi szinten nem köszön vissza a törvényben, de álláspontom szerint megkerülhetetlen, minthogy a bíró, a bíróság feladata az igazságszolgáltatás.
Magának az igazságnak a felfogása a különböző eljárási rendszerekben sem azonos. Az anyagi igazság elve is olyan történeti képződmény, amely az idők folyamán többé-kevésbé változó tartalommal és terminológiával, de mégis bizonyos relatív állandósággal jellemezte és jellemzi ma is a büntetőeljárás rendszerét. Az anyagi igazság elve szoros összefüggésben áll a büntetőjogi legalitással, a hivatalbóliság elvével, valamint a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvével is.[8]
A jelenleg hatályos büntetőeljárásról szóló törvény (2017. évi XC. törvény, a továbbiakban: Be.) a bizonyítékok értékelése körében változatlanul rögzíti, hogy a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje. A bíróság, az ügyészség és a nyomozóhatóság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. "Kérdésként merülhet fel, hogy a bírói meggyőződés hogyan tükröződhet a bizonyíték értékelésben, hogyan lehet megindokolni azt a meggyőződést, ami esetleg ellentmond annak, amit a többi bizonyíték logikusan sugallna. A határozatban ugyanis sokkal egyszerűbben meg lehet indokolni egy döntést azzal, hogy a bizonyítékok zárt logikai rendszert alkotnak, szemben a bíró szubjektív belső meggyőződésével. Lehetséges, hogy a bíró meg van győződve arról, hogy a kihallgatott terhelő, vagy mentő vallomást tevő tanúk nem mondanak igazat, azonban ezen egymással összhangban lévő vallomásokkal szemben csupán annyit tudna ellenérvként felhozni, hogy nem hiszi el."[9]
Gyakorló bíróként számos példát lehet arra felhozni, amikor az anyagi igazsággal szemben felmentő ítéletet kénytelen hozni a bíróság a processzuális igazság érdekében, mert a terhelő - és egyébként meggyőző - bizonyítékokat nem lehet felhasználni. Ilyenkor az a kérdés, hogy a nyilvánvalóan terhelő bizonyítékok (pl. egy nem megfelelő figyelmeztetések mellett felvett hozzátartozói vallomás, rendőri jelentésbe foglalt vallomás) mellőzése után fennmaradó bizonyítékok elegendőek lehetnek-e a bűnösség kétséget kizáró bizonyítására. A processzuális igazság győzelmét az anyagi igazság felett a közvélemény esetenként nehezen is emészti meg. Az igazság elé állított legkeményebb jogi korlát az, amely kizárja, nem létezőnek nyilvánítja a bizonyítékok köréből azokat, amelyeket tiltott módon, vagy lényeges jogok korlátozásával szereztek meg.[10]
A hatályos Be.-ben a funkció megosztás következetesebb érvényesítésének eredményeként hangsúlyosabban jelenik meg, hogy a vád bizonyítása nem a bíróság feladata, a vádért egyér-
- 95/96 -
telműen az ügyészség viseli a felelősséget. A 164. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a vád bizonyításához szükséges tények feltárása, az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása, illetve beszerzésének indítványozása a vádlót terheli. A (2) bekezdés értelmében a bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be, míg a (3) bekezdés szerint indítvány hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles. A 163. § (2) bekezdése értelmében a büntetőeljárásban a bíróság, az ügyészség és a nyomozóhatóság a döntését valósághű tényállásra alapozza, a (3) bekezdés szerint pedig a bíróság az ítélkezés során a tényállást a vád keretein belül tisztázza. Kiemelkedő jelentősége van azonban e körben a Be. 593. § (4) bekezdésének, mely szerint, ha a megalapozatlanság nyilvánvalóan a 164. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség elmulasztására vezethető vissza, a megalapozatlanság következményei nem alkalmazhatók. Az elsőfokú bíróság tehát már hatályon kívül helyezés útján nem számonkérhető, ha az ügyészség nem tett eleget a vád bizonyítására irányuló kötelezettségének.
A hatályos Be. a bizonyításra vonatkozó szabályok tükrében tehát még inkább előtérbe helyezi a vádlói és az ítélkezési funkció elválasztását, hiszen a jogszabály helyes értelmezése szerint ügyészi tétlenség esetén a bíró nem vehet át vádfunkciókat, még a valósághű tényállás megállapítása céljából sem.[11] A jövőben lehetőség nyílik a bírói ténymegállapítás garanciáinak eddiginél hatékonyabb érvényesülésére.[12]
Megszűnt tehát az elsőfokú bírót korábban terhelő azon kockázat, hogy ha egy rendelkezésre álló, tehát ismert, de az ügyész által nem indítványozott bizonyíték megvizsgálását elmulasztotta és ez vezetett az ítélet megalapozatlanságához (felderítetlenség), akkor a másodfokú bíróság vagy a bizonyítás kiegészítése útján küszöbölte azt ki, vagy ha ez nem volt lehetséges, úgy ez hatályon kívül helyezéshez vezetett. Fokozottan érvényesül tehát álláspontom szerint vádlói oldalon az, amire Kadlót korábban rámutatott, hogy a vádemeléskor az ügyésznek absztrahálnia is kell, végső soron azt kell vizsgálnia, hogy a törvényes vád jogi keretei között vád tárgyává tenni szándékozott magatartás vonatkozásában rendelkezésre áll-e annyi és olyan törvényesen beszerzett bizonyíték, amely a független, pártatlan bíróság előtt elegendő lesz a bűnösség megállapításához. A vádemelésről szóló döntésében persze benne kell lennie annak, hogy saját belső meggyőződése szerint a rendelkezésre álló bizonyítási eszközökből nyerhető bizonyítékok elegendőek a vádban foglalt, jogi szempontból lényeges elemeinek igazolására. E nélkül nem emelhet vádat, vagy további bizonyítási cselekményekről kell intézkednie, vagy az eljárást érdemi eredmény nélkül le kell zárnia. A meggyőződés ennyiben mindig személyes, szakmaivá azonban a várható eredményesség mérlegelésével válik.[13]
Egy még a korábban hatályban volt Be. alapján született elsőfokú ítélet vonatkozásában kifogásolta a védelem, hogy a törvényszék túlterjeszkedett az 1998. évi XIX. törvény 75. § (1) be-
- 96/97 -
kezdésében írt feladatkörén, minthogy ügyészi indítvány nélkül keresett meg pénzintézetet a vádlott számláján történt pénzmozgásokkal kapcsolatosan, illetve a vádlott munkáltatóját is ügyészi indítvány hiányában kereste meg a terhelt szabadságával, munkaviszonyával kapcsolatosan. A másodfokú határozat meghozatalának idejére már hatályba lépett a jelenleg hatályos Be. és a védői hivatkozással összefüggésben a Debreceni Ítélőtábla rámutatott arra, hogy sem az elsőfokú bírósági eljárás ideje alatt, sem a másodfokú felülbírálat idején hatályos jogszabály nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy a vádlói indítvány nélkül a bíróság által saját hatáskörben beszerzett és a vádat alátámasztó bizonyíték az eljárásban nem értékelhető.[14]
Úgy gondolom, hogy a hatályos büntetőeljárásról szóló törvényünk szabályozása megnyugtató az elsőfokú bíróság számára, hiszen - ahogyan korábban Elek rámutatott - kiszámíthatatlan volt az elsőfokú bíróság számára, hogy a másodfokon eljáró bírói tanács a tényállás felderítésének kötelezettségét, avagy az eljárási funkciók elkülönítésének elvét helyezte-e előtérbe.[15]
A bizonyítási teher és az eljárási funkciók megosztása a hatályos Be. tükrében is elvezet ugyanakkor a pártatlanság kérdésköréhez. Minthogy változatlanul a vádlói indítvány nélkül, a bíróság által saját hatáskörben beszerzett és a vádat alátámasztó bizonyíték az eljárásban értékelhető - nincs változás a tekintetben, hogy az ügy bíró általi kinyomozása őt könnyen elfogulttá teheti. Álláspontom szerint a bírói gyakorlatra vár a funkciómegosztás fenti szabályozás tükrében történő következetes érvényesítése, vagyis a vádért egyértelműen az ügyészség viselje a felelősséget, a bírót pedig nem terheli bizonyítási kötelesség, nem kell hivatalból nyomoznia. A bizonyíték beszerzésének elmaradását pedig a másodfokú bíróság már felderítetlenségi okként nem veheti figyelembe. Elek álláspontjával értek egyet, mely szerint mindebből az is következik, hogy a funkció megosztást erősítő rendelkezés - bár szembemegy az anyagi igazság után kötelezően kutató, nyomozó, inkvizítor bírói szerepfelfogással - az anyagi igazság eszményét mégis erősíti azzal, hogy függetlenül, pártatlanul, elfogulatlanul dönthet a bíró az ügyben, ha nem neki kell felkutatni a bizonyítékokat.[16]
Napjaink büntető eljárásjogi szakirodalma és a bírói gyakorlat is egyre gyakrabban foglalkozik, illetve kell, hogy foglalkozzon a bírák kizárásának kérdéskörével. Sőt a közvélemény, a sajtó is egy-egy közérdeklődésre számot tartó ügy kapcsán előszeretettel boncolgatja a bírák kizárásának, elfogulatlanságának, pártatlanságának, függetlenségének kérdését vagy akár a tisztességes eljárás mibenlétét. Sokszor napi aktualitása van tehát a témának, mely során kiviláglik, hogy mennyire fontos, hogy a bírói karról milyen kép
- 97/98 -
alakul ki a jogkereső közönségben, hogy milyennek látszik a bíró, a bírói kar a közvélemény szemében. Számos esetben a védelem egy-egy nagyobb büntetőügyben az ügy elhúzásának eszközét látja a bíró ellen bejelentett elfogultsági kifogás bejelentésében. A visszaélésszerű joggyakorlás megakadályozása a jelenleg hatályos büntetőeljárásról szóló törvényben ezért már tudatos jogalkotói törekvés volt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága is számos döntésében visszatérően foglalkozott a bírák kizárásának kérdésével.
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Egyezmény) 6. cikkének (1) bekezdése szerint többek között mindenkinek joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság tárgyalja. A Panyik Tibor Magyarország elleni ügyében a Bíróság először is emlékeztetett arra "Egy demokratikus társadalomban alapvető fontosságú, hogy a bíróság bizalmat ébresszen a közösségben. E célból az Egyezmény 6. cikke előírja, hogy a hatálya alá tartozó bíróságnak pártatlannak kell lennie. A pártatlanság általában az előítélet, vagy elfogultság hiányát jelenti és annak léte, vagy hiánya különféle módokon vizsgálható. A Bíróság megkülönbözteti a szubjektív megközelítést, amely arra törekszik, hogy egy adott ügyben egy adott bíró személyes meggyőződéséről, vagy érdekéről megbizonyosodjanak és az objektív megközelítést, azaz annak megállapítását, hogy elegendő biztosítékot kínált-e fel e tekintetben bármiféle törvényes kétely kizárására. A szubjektív vizsgálat alkalmazása során a bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a bíró személyes pártatlanságát vélelmezni kell mindaddig, amíg nincs bizonyíték az ellenkezőjére. A szükséges bizonyíték fajtáját illetően a bíróság pl. arról igyekezett megbizonyosodni, hogy a bíró már mutatott-e ellenséges érzületet, vagy rossz akaratot, vagy személyes okokból magára osztatott-e egy ügyet. Bár bizonyos esetekben nehéz lehet beszerezni az elfogulatlanság vélelmét cáfoló bizonyítékokat, emlékeztetni kell arra, hogy az objektív pártatlanság követelménye egy további fontos garancia. Más szóval a Bíróság elismeri a 6. cikk megsértésének a szubjektív elfogultság figyelembevételével történő megállapítása nehézségeit és emiatt a pártatlanság kérdését felvető esetek túlnyomó többségében az objektív vizsgálatra összpontosított. Nincs azonban éles választóvonal a kettő között, mivel egy bíró magatartása nemcsak egy külső szemlélő szempontjából objektíve támaszthat aggályokat a pártatlanság tekintetében (objektív teszt), de felveti az ő személyes meggyőződésének kérdését (szubjektív teszt) is."[17]
A Panyik kontra Magyarország ügy a hazai joggyakorlat szempontjából azért bír relevanciával, mert számos esetben előfordul, hogy a bírák részéről az adott bíróságon működő ügyvéddel fennálló munkakapcsolat okán kerül sor elfogultság bejelentésére. Ráadásul úgy, hogy a bírónak már korábbi nyilatkozata is rendelkezésre áll e körben. Az EJEB a Panyik kontra Magyarország ügyében kifejtette, hogy a bíró személyes pártatlanságát vélelmezni kell és a szubjektív tesztnek megfelel, ha eltekintve a másik ügyben tett korábbi nyilatkozatától, amely szerint elfogult, nem volt semmilyen különös
- 98/99 -
jele, vagy cselekedete, ami az elfogultságára utalt volna. Azonban vizsgálni kell azt is, hogy az objektív vizsgálat alapján a pártatlanság látszata is megállapítható-e és a konkrét ügyben erre nemleges választ adott az EJEB, mert bár a bíróság megítélése szerint a bíró és az érintett bíróságon működő ügyvéd közötti munkakapcsolat megléte nem vonja maga után szükségképpen a pártatlanság hiányát az előbbi részéről, a döntő tényező a konkrét ügyben az volt, hogy a bíró korábban pusztán ezen az alapon kérte a kizárását, ami még akkor is fennállt, amikor később részt vett az ügyfél ügyének másodfokú elbírálásában.[18]
A rendes bíróságok gyakorlatára vonatkozóan megállapítható, hogy a strasbourgi esetjog egyre inkább visszatükröződik a bíróságok ítéleteiben és a felsőbb bíróságok útmutatásaiban.[19]
Szem előtt kell tartanunk az ÍH 2014.53 döntésben foglaltakat: "Nem fogadható el a törvényszék indokolása, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott határozatokra csak annyiban lehet hivatkozni és azok annyiban alkalmazandóak, amennyiben a Be. normaszövegében is megjelennek. Éppen az alapjogokkal kapcsolatosan kell különös gonddal ügyelni a strasbourgi joggyakorlat dinamikus jogértelmezésére, arra, hogy az egyes marasztaló határozatokból a megfelelő jogkövetkeztetést a joggyakorlat is levonja."[20]
A bírák kizárásával kapcsolatos strasbourgi esetjog köréből kiemelendő még, hogy önmagában az a tény, hogy egy bíróság korábban más szempontok alapján már foglalkozott valakinek az ügyével, ez az utóbb vizsgált ügyben nem kérdőjelezi meg a pártatlanságát.[21] A Sainte-Marie v. France ügyben az EJEB rámutatott, hogy önmagában az sem kérdőjelezi meg a bíróság pártatlanságát, ha egyazon bíróságon ugyanazok a bírák tárgyalják az érintett két különböző ügyét. Már-már szállóigeként idézik a bíróság azon megállapítását, mely szerint "nem elég igazságot szolgáltatni, annak látszatát is meg kell őrizni." Azaz a jogszabály alkotásnál és az igazságszolgáltatás működése során is el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelthet az eljáró bíró pártatlansága tekintetében.[22]
"A bíró kizárására vonatkozó szabályozás az elfogulatlanság biztosítéka. A Be. - amint már elődje is - nem a pártatlanság, hanem az elfogulatlanság kifejezést használja, ami tágabb jelentés tartalmú, nem csupán ügyfelekhez való viszonyra utaló, hanem az el nem köteleződés elvárását általános jelleggel kifejező. Azaz a bírónak egyedül a hatályos törvény adja meg a perben, az általa intézett ügyben a kiinduló és a végpontot egyaránt. Ennek lényege, hogy az ügyben, a perben a bíró a döntéshozó, így mindent megelőzően abban is döntenie kell, hogy az adott ügyben való eljárásának látja-e akadályát. A bíró kizárására vonatkozó szabályozással a Be. a bírói függetlenség, a bíró törvénynek alárendeltsége és a törvényes (törvény által rendelt) bíró
- 99/100 -
általi döntés igénye, illetve a törvényes bírótól elvonás tilalma között teremt összhangot. Ennek rendeltetése, hogy a három alapvető elvárás ne legyen egymással szembeállítható, másképpen szólva az esetleges kollízió feloldásának törvényes módja legyen. Továbbmenve mindez azt is jelenti, hogy a kizárási szabályozás körébe tartozó (vonható) indokon túlmenő kollíziós szempontra hivatkozásnak nincs alapja és törvényes módja. Az Alaptörvény R) cikke szerint az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja; az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése szerint a bírák függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. Következésképpen a függetlenség és a törvénynek alárendeltség egyidejű és nem választható, illetve megosztható. Ez az igazságszolgáltatás axiómája."[23]
A 2017. évi XC. törvény, azaz a hatályos büntetőeljárásról szóló törvényünk alapvetően megtartotta a kizárási okok korábbi szabályozását. A taxatíve felsorolt abszolút és relatív kizárási okokat szorosan kell értelmezni. Az objektív kizárási okok esetében (Be. 14. § (1) bekezdés a)-d) pont, (3) bekezdés) és ha a bíró önmagával szemben elfogultságot jelentett be (17/2001. (VI. 1.) AB határozat 1. pontja) - megdönthetetlen törvényi vélelem szól az elfogultság mellett. Hatásuk - kizárás iránti igény érvényesítése, illetve kizárást megállapító határozatok nélkül is - abszolút, feltétlen, mérlegelést nem igényel, önmagában az annak alapjául szolgáló tény fennállása vizsgálandó.[24]
Objektív kizárási okok tehát a törvény (3) bekezdésében foglaltak is: a bíró korábbi eljárásának az eljárás más szakaszában való ismételt eljárására vonatkozó kizárási okok, ugyanazon bírónak az eljárás különböző szakaszaiban való részvételét szabályozza. Új szabály, hogy önmagában nem kizárási ok, ha a bíró a sérelmére a büntetőeljárásban résztvevő személy által az eljárása alatt, illetve emiatt elkövetett bűncselekmény miatt feljelentést tett. A Be. az időszerűség követelményét szem előtt tartva bevezeti, hogy a kizárási okokat kizárólag az adott ügyben eljáró bíróval szemben lehet bejelenteni. Gátat szab azoknak a gyakran előforduló eseteknek, amikor az eljárás elhúzása, befejezésének késleltetése céljából nemcsak az eljáró bíróval, hanem az egész bírósággal szemben hivatkoznak minden alap nélkül elfogultságra.[25] Kizárási okot tehát csak konkrét bíró ellenében lehet bejelenteni. Intézményes kizárás nincs. A bíróság egészére tett bejelentés nem érvényes.
Változást jelent az új szabályozásban az is, hogy a törvény az egyszerűsített felülvizsgálati eljárásokat kiemeli a rendkívüli jogorvoslati eljárásokra irányadó speciális kizárási ok hatálya alól.
A törvény egyszerűsíti a kizárás iránti bejelentés megtételére jogosultak szabályozását, mellőzi a sértett mellett a többi sértetti kategória, így a magánfél és a magánvádló felsorolását, ugyanakkor kibővíti a jogosultak körét a vagyoni érdekelttel. A törvény az elfogultság tárgyalás megkezdése utáni bejelentésére a korábbi szabályozás "nyomban" történő bejelentést megkö-
- 100/101 -
vetelő rendelkezésével szemben már objektív, 3 napos határidőt enged. Fontos újítás az is, hogy a törvény a visszaélések megakadályozása, a kizárási okokra történő minden alapot nélkülöző hivatkozások érdekében írja elő, hogy a kizárás iránti bejelentést minden esetben indokolni és a kizárási ok fennállását valószínűsíteni kell tekintet nélkül arra, hogy melyik jogosult jelentette be a kizárási okot. [26] A kizárásra vonatkozó bejelentésnek a kizárás okait konkrétan meg kell jelölnie, és az adott bíróra konkretizáltnak kell lennie. Általánosság szintjén maradó bejelentés nem elégséges. Az elfogultságról való tudomás szerzés idejét illetően nem valószínűsített, valamint a nem indokolt bejelentést érdemi indokolás nélkül el lehet utasítani. A törvényben kizárt, a nem jogosulttól származó és az elkésett bejelentést illetően e lehetőségeket a büntetőeljárásban résztvevő személyek joggyakorlására vonatkozó általános szabályokról szóló fejezet tartalmazza.[27]
Változatlan az új törvényi szabályozás a tekintetben, hogy a kizárás elintézésének két módja van továbbra is: az igazgatási út és a bíróság eljárása. Annak következtében, hogy a törvény az egyesbíró eljárását teszi főszabállyá, indokolt volt azon változtatni, hogyha a kizárás iránti bejelentés a bíróság elnöke által nem intézhető el, a kizárásról a bíróság tanácsa döntsön. Indokolatlan lett volna ugyanis erre az esetre három bíró által történő eljárást előírni akkor, amikor a törvény a büntetőjogi főkérdésben történő határozat meghozatalához megelégszik az egyesbíró eljárásával. A törvény értelmében a kizárásra irányuló nyilvánvalóan alaptalan bejelentés érdemi indokolás nélkül elutasítható és a bejelentés előterjesztője rendbírsággal sújtható.[28]
Kizárás tárgyában a Be. 18. § (4) bekezdése értelmében a bíróság soron kívül határoz. E körben figyelemmel kell lenni az ügy állására, ami adott esetben azonnali döntéshozatalt is indokolttá tehet.
Egyebekben fontos, hogy a kizárást kimondó, vagy azt megtagadó határozat ellen sincs helye fellebbezésnek, azt az ügydöntő határozattal szemben bejelentett fellebbezésben lehet sérelmezni.
Tanulságos áttekinteni az intézmény történetét a kizárás körében annak, hogy amennyiben nem a bíró jelentett be elfogultsági okot, úgy a korábbi szabályozások értelmében eljárhatott-e, illetőleg jelenleg eljárhat-e az ügyben a bejelentés elintézéséig.
Az 1896. évi XXXIII. törvény 76. § (5) bekezdése azt tartalmazta, hogy ha a bíró maga kérte mellőzését, vagyis elfogultsági okot jelentett be, akkor nem járhat el. Abban az esetben azonban, ha más jelentette be az elfogultsági kifogást, akkor eljárhatott, sőt az ügydöntő határozat meghozatalában is részt vehetett, kivéve, ha "a mellőzés törvényes kizáró okra hivatkozik". A törvényes kizáró ok alatt a jogszabály rendszerében a jelenlegi terminológia szerint az ún. abszolút kizárási okok értendők. Az 1951. évi III. törvény 19. §
- 101/102 -
(1) bekezdése, de az 1962. évi VIII. tvr. 27. § (1) bekezdése és az 1973. évi I. törvény 41. § (2) bekezdése is ilyen tartalmú szabályozást rögzített. Változás a jogi szabályozást illetően a 2003. július 1. napján hatályba lépett 1998. évi XIX. törvénnyel történt, hiszen ez a relatív kizárási ok esetére is olyan szabályozást tartalmazott, hogy a bírót a kizárási kérelem elintézéséig kizárta az érdemi határozat meghozatalából. Változás e tekintetben 2009. augusztus 13. napjától történt, hiszen a 2009. évi LXXXIII. törvény megteremtette annak a lehetőségét, hogy a más által bejelentett relatív kizárási ok esetén ne legyen kizárt az érdemi határozat meghozatalában a bíró, ami nem volt új dolognak tekinthető, hiszen mindössze visszaállította a korábban legalább 100 éven keresztül hatályban lévő jogi szabályozást.[29]
A hatályos büntetőeljárásról szóló törvényünk 18. § (1) bekezdése értelmében az a bíró, aki a személyére vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, vagy a más által bejelentett kizáráshoz hozzájárult, a bejelentés elintézéséig az ügyben nem járhat el. Minden más esetben az érintett bíró továbbra is eljárhat és ügydöntő határozatot hozhat. Az intézmény történet áttekintését követően látható, hogy a hatályos jogi szabályozás a legteljesebb, hiszen a más által bejelentett kizárási ok esetén hozzájárulása hiányában a bíró már minden esetben korlátozás nélkül eljárhat, függetlenül attól, hogy abszolút vagy relatív kizárási okra vonatkozik a bejelentés, így tehát akár az ügydöntő határozat meghozatalában is részt vehet.
A visszaélésszerű joggyakorlás megakadályozása a kizárások bejelentése körében hosszú évtizedekre visszatekintve mindig prioritásként jelentkezett. A 2009. évi fentiekben jelzett jogszabály módosítás idején készült Debreceni Ítélőtábla büntető ügyszakában 2009. január 1. és október 31. közötti bírák kizárásával kapcsolatos vizsgálati anyag tanúsága szerint a vizsgált időszakban 86 ilyen ügy érkezett az Ítélőtáblára, a vizsgált ügyek 91%-ában, 78 esetben történt elfogultságra való hivatkozás, a további jogszabályi indokok száma elenyésző volt. Nagy számban történt hivatkozás az eljárás szereplői részéről a saját, vagy hozzátartozójának az érintett bíróságok általi korábbi elítélésére, vagy a nem jogerős elsőfokú ítélet súlyos voltára. Több esetben jelölték meg az elfogultság indokaként azt, hogy az eljárás során különböző jogaik csorbultak, így pl. elutasították bizonyítási indítványukat, sérült a nyilvánosság elve, sérelmezték a kapcsolattartás megtiltását, a bíróság előítéletesen állt az elkövetőkhöz. Ezen okok egyetlen esetben sem eredményezték az érintett bíróságok kizárását. Terhelti oldalon több esetben hivatkoztak a bíróságokkal szemben bejelentett panaszokra, folyamatban lévő polgári perekre, hozzátartozói kapcsolatra, a bíróságok ítélkező munkáját befolyásoló tényezőkre. A vizsgált 86 ügyből 42 esetben került sor elutasító határozat meghozatalára az Ítélőtábla részéről, míg 44 ügyben adott helyt a kizárásra irányuló indítványnak. A helyt adó 44 darab határozat esetében javarészt a bírák által bejelentett kizárási okra tekin-
- 102/103 -
tettel került sor a kizárásra és az eljárás lefolytatására, új bíróság kijelölésére.[30]
A 2009. évben bekövetkezett jogszabály módosítás óta következetes jogalkotási törekvés volt megfigyelhető a visszaélésszerű joggyakorlás megakadályozása körében és a jelenleg hatályos büntetőeljárásról szóló törvényünk már ennek szellemében született, az eljárások időszerűségét is szem előtt tartva. Számos eseti döntés született, különösen a bírákkal szemben bejelentett elfogultsági kifogás körében, melyek közül kiemelendő, hogy az EBH 2014.B.4. II. pontja szerint azt a törvényi feltételt, miszerint az ügy elfogulatlan megítélése valamely bírótól nem várható, csak az adott konkrét ügy valóságos tényei alapján lehet megállapítani és csak olyan feltárt adatok alapján, amelyek a bíró pártatlansága iránt észszerű (megalapozott) kételyt ébreszteni alkalmasak. Összhangban az EJEB ítélkezési gyakorlatával az EBH 2011. évi 2302. eseti döntés mutat rá arra, hogy az elfogultsági kifogás mindig a konkrét ügyhöz kötötten vizsgálandó. Amennyiben a bíró a vádlott egyik ügyéből - elfogultságot bejelentve - kizárta magát, ez nem jelent egyszer s mind a vádlott többi ügyéből való kizártságot is. Hangsúlyos az is, mely a 2016. évi 79. számú eseti döntésben jelent meg, hogy az elfogultság általánosság szintjén történő megfogalmazása, mely még közvetett összefüggésben sincs a bíró személyével, nem alkalmas kizárási ok megállapítására. Kizárási ok nem alapozható a bírók elleni, nyilvánvalóan alaptalan, éppen a kizárásuk elérése érdekében tett feljelentésekre sem. Kizárási ok nem valósul meg a 2005. évi 315. számú eseti döntés értelmében- ezért a bíró "egyéb okból elfogultságának" megállapítására nem ad alapot-, ha a bíró az ítélkezési tevékenysége során valamely ügy terheltjét korábban már többször elítélte. Ez irányadó akkor is, ha a korábban első fokon eljárt bíró a másodfokú bíróságra nyer beosztást.
Az Alkotmánybíróság is számos döntésében visszatérően foglalkozott a bírák kizárásának kérdésével. Több alkalommal hangsúlyozta, hogy a bírói hatalmi ág kitüntetett helyet foglal el az államszervezetben, s az is következetes álláspontja, hogy a bírói függetlenségből eredő minden külső befolyástól mentes bírói ítélkezés feltétel nélküli követelmény, és lényegében abszolút alkotmányos védelem alatt áll.[31] Fontos megemlékezni a 17/2001. (VI. 1.) AB határozatról, mely értelmében alkotmányos követelmény, hogy az a bíró, aki a vele szemben fennálló kizárási okot maga jelenti be, a bejelentés megtétele után az ügyben nem járhat el. "Ha maga az eljáró személy jelent be elfogultságot, ezen bejelentés attól függetlenül nem hagy semmi kétséget az elfogultság fennállása felől, hogy a külső megítélő az elfogultság szubjektíve fennálló okát objektíve reálisnak tekintenie. Itt tehát a bíró - előzetesen - maga mérlegeli, hogy a közte és az eljárás bármely résztvevője között fennálló kapcsolat elfogulttá teszi-e, avagy ki tudja zárni annak hatását az ítélkezési tevékenysége során. Ha nemleges válaszra jut, akkor ezt haladéktalanul
- 103/104 -
be kell jelentenie."[32] Fontos az is, hogy az adott elintézendő konkrét ügyben a bejelentés alapossága nem képezheti mérlegelés tárgyát a kizárásról való döntés során: azt a bírót, aki maga kéri a kizárását, az ügy további intézéséből feltétlenül ki kell zárni. Önmagában a bejelentés ténye a pártatlanság látszatát megszünteti, hiszen az eljárás szereplői számára kétségessé válik ezután, hogy valóban elfogulatlan, pártatlan-e az eljáró bíró. Annak megengedése tehát, hogy az elfogultságát bejelentő bíró bejelentését más (a bíróság elnöke, vagy a bíróság másik tanácsa) felülbírálja és a bírót az ügy további intézésére utasítsa, nemcsak a pártatlanság elve ellen hatna, hanem azon elv ellen is, hogy a bírónak pártatlannak is kell látszania. Ettől elkülönülten kell kezelni, ha a bíró a saját kizárását alapos ok nélkül kéri, hiszen ez már a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségszegés kategóriájába tartozik.[33]
Az 1998. évi XIX. törvény hatálya idején született a 25/2013. (X.04.) AB határozat, mely értelmében alkotmányos követelmény, hogy az 1998. évi XIX. törvény 416. § (1) bekezdés c./ pontjában (mely a jelenleg hatályos törvény 649. § (2) bekezdés d./ pontjának felel meg) meghatározott felülvizsgálati eljárást megalapozhatja az elfogultsági okra alapított felülvizsgálati indítvány. E szerint tehát az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követően felvetett elfogultsági kifogás felülvizsgálati okot eredményezhet.[34]
Bár hatályba lépett az új eljárásjogi törvény, azonban változatlanul irányadó a 21/2016. (XI.30.) AB határozat és a 34/2013. (XI.22.) AB határozat. Az előbbi arra mutatott rá, hogy az 1998. évi XIX. törvény 21. § (3) bekezdés a./ pontjának alkalmazásakor alkotmányos követelmény, hogy a büntetőügy további elintézésében ne vegyen részt olyan bíró, aki az eljárás bármely korábbi szakaszában, így akár a nyomozás során bíróként járt el. A 34/2013. (XI.22) AB határozat pedig alkotmányos követelményként fogalmazta meg, hogy a határozat kihirdetését követően indult büntetőeljárásokban a letartóztatás 1 éven túli meghosszabbítására, valamint az ideiglenes kényszergyógykezelés felülvizsgálatára irányuló eljárást lefolytató törvényszéki egyesbíró egy tekintet alá esik a nyomozási bíróval, a bíróság további eljárásából ki van zárva az 1998. évi XIX. törvény 21. § (3) bekezdés a./ pontja alapján.[35]
A gyakorlatban nagyon sokszor merülnek fel kérdések a bírák kizárásával összefüggésben, melyek rávilágítanak arra, hogy az új büntetőeljárásról szóló törvény megváltozott szabályanyaga ellenére is még sok bizonytalanság tárható fel ezen a területen. Fentiek szerint egy bíró magatartása nemcsak egy külső szemlélő szempontjából objektíve támaszthat aggályokat a pártatlanság tekintetében (objektív teszt), de felveti az ő személyes meggyőződésének kérdését (szubjektív teszt) is.
A bíró számára egy rászignált ügyben az első és legfontosabb kérdés az, hogy eljárhat-e az adott ügyben. Eljárásának van-e akadálya? A gyakorlatban sokszor nem is olyan egyszerű kérdés
- 104/105 -
ez, hiszen az nem pusztán a bíró szubjektív döntésén alapul. A pártatlanságba vetett közbizalom látszatának őrzése ugyanilyen súllyal esik latba. Erre időről időre emlékezteti is a bírói kart egy-egy sajtónyilvánosságot kapott ügy, ahol megkérdőjelezik az eljáró tanács elfogulatlanságát, pártatlanságát, akár komoly (vélt vagy valós) személyi összefüggéseket is feltárva.
A jogkereső állampolgárok számos esetben kifogásolják a bírósági szervezeten belüli hozzátartozói viszonyokat is, mely többször elfogultsági kifogás tárgya, kiváltképp az eljáró bíró, az eljáró bíróság és a bírósági vezetők közötti - feltételezett - alá- és fölérendeltségi viszonyra tekintettel. A felsőbb bíróságok gyakorlata egyértelmű, a Kúria is kimondta, hogy sem egy kollégiumvezető, sem a bíróság elnöke nem felettese az ítélkező bírónak az ítélkezési tevékenysége során.
Hasonlóan visszatérő kérdés, hogy egy volt bíró meddig, milyen illetékességi területen járhasson el védőként a bírói szolgálati jogviszonya megszűnését követően, illetve hogy elégséges -e a jelenlegi-megengedőnek tekinthető-szabályozás.
A bíróságok függetlensége, semlegessége iránti közjogi igény mentén kívánatos, hogy a bíróságok elhatárolódjanak más államhatalmi ágakhoz tartozó- esetlegesen büntetőügyekben is megjelenő - szervezettől. Mégis időről időre - akár képzéseken való részvétel kapcsán- visszatérő kérdés, hogy ha mégis van szervezeti együttműködés, akkor az meddig terjedhet.
Az összehasonlító jog oldaláról pedig időnként felmerül, hogy a Magyarországon történelmi vívmányként fennálló, a bírák számára tilalmazott politikai tevékenység az Európai Unió több országában nem érvényesül.
Védői hivatkozásokban gyakran megjelenik bíró kizárása esetén, hogy a korábban eljárt bíró által lefolytatott bizonyítás anyaga bíróváltást követően nem használható fel. Azonban a Kúria döntése értelmében ennek nincs akadálya.
A közvetlenség elve napjainkban erősen korlátozott értelemben van jelen a büntetőeljárásban a bírósági bizonyítás szabályai körében. A bírói meggyőződés kialakulásához általában döntő jelentősége van annak, hogy a bizonyítást lefolytató bíró, vagy bírói tanács közvetlenül észlelje az előtte lefolytatott bizonyítás eredményét. Esetenként előfordul, hogy a bíróság tanácsa csak részben folytatja le a bizonyítást, majd eredményes elfogultsági indítvány miatt kizárják az eljárásból. Ilyenkor a Kúria gyakorlata szerint nincs jelentősége, hogy a tárgyalás egy részét az elfogultsága miatt kizárt bíró folytatta le. A kizárt bíró ugyanis az ítélet meghozatalában nem vesz részt, a tárgyalás pedig a bíró személyében történt változás miatt megismétlésre kerül. Az előző tárgyaláson felvett bizonyítás érvényét az sem rontja le, hogy a tárgyalást a bizonyítási anyag ismertetésével meg kell ismételni. Az elfogultsága miatt kizárt bíró által felvett bizonyítás érvényét nem érinti, ha a tárgyalás megismétlésére a korábbi tárgyalás anyagának ismétlésével kerül sor.[36]
- 105/106 -
Az objektív körülményekhez társuló, valamint a rendes és rendkívüli perorvoslatokkal kapcsolatos kizárási okok rendszerint az ügy iratai alapján könnyen tisztázhatóak. A bíró elfogultságára hivatkozó kizárási indítvány azonban már minden esetben körültekintő értékelést igényel. Ezen értékelő tevékenység kapcsán már a szubjektív elemek és a bírói meggyőződés is szerepet kap. Nyilvánvaló azonban, hogy a többnyire alaptalan, a kizárást célzó kérelmek nem vezethetnek a törvényes bíró elvonásához. Indokolt egyebekben arra is figyelemmel lenni, hogy feltétlen hatályon kívül helyezési okot jelent, ha az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizáró bíró vett részt.[37]
Álláspontom szerint a jelenleg hatályos büntetőeljárásról szóló törvény kizárásra vonatkozó rendelkezései alapvetően hatékonyan szolgálják a visszaélésszerű joggyakorlás lehetőségének kizárását, mindenekelőtt az igazság időszerű feltárását, figyelemmel a tisztességes eljárás elvére is. Az új büntetőeljárásról szóló törvény kiemelt célkitűzése volt a joggal való visszaélés tényleges megakadályozása, a visszaélésre alkalmat adó "kiskapuk" felkutatásával és törvényi keretek között történő bezárásával. Ez a bírák kizárására vonatkozó szabályok körében is megmutatkozik, hiszen az eljárás egyes résztvevőinek ugyan kifejezett joga van a nyomozóhatóság, ügyész, bíró kizárását kezdeményezni, de ha ez a joggyakorlás ismétlődő és alaptalan, már a joggal való visszaélés merülhet fel. Más jogintézmények mellett az eljárásjogi törvény ezen területén is megmutatkozik az egységes elvek mentén annak ösztönzése, hogy az egyes eljárási kötelezettségek határidőben maradéktalanul kerüljenek teljesítésre, elkerülve a nem rendeltetésszerű joggyakorlást.
"A bírói hatalom intézményi, valamint személyi függetlensége az igazságszolgáltatási tevékenység függetlenségének, és a tisztességes bírósági eljárásoknak az alkotmányos biztosítéka. Arra nyújt garanciát, hogy az egyedi jogvitákban eljáró bíró kizárólag a jogszabályok alapján, és a belső meggyőződése szerint, minden, akár a bírói szervezeten kívülről, akár azon belülről érkező meg nem engedett befolyástól mentesen hozhasson döntést. A bírói hatalom függetlensége és a pártatlanság követelménye egymással szorosan összefügg, mert kizárólag egy független bíróság képes az egyedi ügyekben pártatlanul eljárni. A függetlenség követelményéhez képest a pártatlanság az ügyben eljáró bíróval szemben egyfelől azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a megítélendő ügy tekintetében ne rendelkezzék előítéletekkel, másfelől pedig az ügyben szereplő egyik fél javára, avagy hátrányára se legyen elfogult." [38]
A gyakorlatban felmerülő, általam is jelzett kérdések a bírák kizárásával kapcsolatban a joggyakorlat, a jogalkotás útján tisztázandóak. A gyakorló bíró számára az igazságosság, pártatlanság szellemében született, Degré Miklóstól származó idézet ezek mellett is örök érvényű:
"Meg kell értetni a közönséggel, hogy a bíró ítélkezik, nem néz sem
- 106/107 -
jobbra, sem balra, nem ismer rokonszenvet, sem ellenszenvet, nem ismer barátságot, jóindulatot, rosszindulatot, hanem csakis az igazságot keresi."[39] ■
JEGYZETEK
[1] "Bírák Vagyunk" A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének 150. évfordulója tiszteletére Országos Bírósági Hivatal Budapest, 2019. 89.o. Hármaskönyv Előbeszéd, 14.cím 4-5.§
[2] www.kormany.hu - előterjesztés a büntetőeljárásról szóló törvényről (2016. szeptember 12-i letöltés) 301. o.
[3] Tóth Mihály: A büntetőeljárás kodifikálásának tanulságai, néhány, elsősorban a bíróságot érintő kérdésben Magyar Jog 2018/9. szám 469. o.
[4] Erről részletesen: Tóth Mihály i.m.; 471. o.
[5] Erről részletesen: Elek Balázs: Játékelmélet és büntetőeljárás Magyar Jog 2019/7-8. szám 399-406. o.
[6] Elek Balázs i.m.; 406. o.
[7] Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszéke, Debrecen, 2012., 15. o.
[8] Erről részletesen: Elek, i.m.; 18-19. és 23. o.
[9] Elek Balázs: A téves ténymegállapítás egyes pszichológiai aspektusai Debreceni Jogi Műhely 2006. 4. szám Forrás: http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/4_2006/a_teves_tenymegallapitas_ egyes_pszichologiai_aspektusai/ (2019. október 30. letöltés)
[10] Erről részletesen: Elek a jogerő [...] 57-59. o.
[11] Erről részletesen: Mezőlaki Erik: A bíró meg az árnyéka. Ügyvédek Lapja, 2018/1. szám, 2-5.o.
[12] Háger Tamás-Szabó Krisztián: Gondolatok a vádelvről, a tettazonosságról, figyelemmel az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseire is Magyar Jog 2018/10. szám 576. o.
[13] Kadlót Erzsébet: A vád igazsága In: A büntető ítélet igazság tartalma [szerk. Erdei Árpád] Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Bp., 2010. 41. o.
[14] Debreceni Ítélőtábla Bf.II.458/2018/39. szám
[15] Elek Balázs: Bizonyítási teher az eljárási funkciók megosztásának tükrében Jogtudományi Közlöny 2016. január 32. o.
[16] Erről részletesen: Elek i.m. 33. o.
[17] Panyik Tibor Magyarország elleni ügye (12748/2006. számú ügy)
[18] Panyik Tibor Magyarország elleni ügye (12748/2006. számú ügy)
[19] Uitz Renáta: Nemzetközi emberi jogok és a magyar jogrend IN Jakab András - Gajduschek György (szerk.): A magyar jogrendszer állapota MTA TK JTI Budapest 2016. 200
[20] Debreceni Ítélőtábla Bnyf.II.169/2014/2. Erről részletesen lásd dr. Szabó Krisztián: Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának hatása a magyar büntetőeljárási törvényre Pro Futuro 2017/1. szám 129.o.
[21] ETTL and OTHERS Judgement of 23 April 1987., Series A no. 117.) Erről bővebben Nagy Anita: Az emberi jogok és a büntetőeljárás kapcsolata I. rész Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVIII. 2010. pp.341-369.)
[22] Nagy Anita: Az emberi jogok [.] 356. o. Delcourt v. Belgium 2689/65. számú ügy Judgement of 17 January 1970.
[23] Büntetőeljárás jog I-II. - Kommentár a gyakorlat számára HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2018. 61.o.
[24] Büntetőeljárás jog I-II. - Kommentár a gyakorlat számára [.]61.o.
[25] Erről bővebben: Új jogtár a 2017. évi XC. törvény 14. §-ához fűzött indokolás
[26] Erről bővebben: Új jogtár 2017. évi XC. törvény 15. §-ához fűzött indokolás
[27] Erről bővebben: Új jogtár 2017. évi XC. törvény 15. §-ához fűzött indokolás
[28] Erről bővebben: Új jogtár 2017. évi XC. törvény 18. §-ához fűzött indokolás
[29] A Debreceni Ítélőtábla 2009. november 16. napján készült összefoglalója a bírák kizárásával, illetőleg a bíróság kijelölésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatról a Debreceni Ítélőtábla büntető ügyszakában 2009. január 1. és október 31. között
[30] A Debreceni Ítélőtábla bírák kizárásával, illetőleg a bíróság kijelölésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata [.] 4-11.o.
[31] Czine Ágnes: Tükörkép a bírói függetlenségről és pártatlanságról az Alkotmánybíróság gyakorlatában Alkotmánybírósági Szemle 2. szám 2018. 4. o.
[32] 17/2001. (VI.01.) AB határozat
[33] 17/2001. (VI.01.) AB határozat
[34] 25/2013. (X. 4.) AB határozat
[35] 21/2016. (XI.30.) AB határozat, 34/2013. (XI.22.) AB határozat
[36] Erről részletesen: Elek Balázs: A "mérgezett fa gyümölcsének elve" a hazai és a strasbourgi joggyakorlat tükrében Magyar Jog 2018. 2. szám 102. o.; Hati Csilla: Egy eltűnt alapelv a közvetlenség a büntetőeljárásban in: Elek Balázs, Miskolci Barna (szerk.): Úton a bírói meggyőződés felé: A készülő büntetőeljárási törvény kodifikációja Debrecen: Printart-Press 2015. 159-177.o., Kúria Bfv.III.1.483/2015/5. szám
[37] Erről bővebben Háger Tamás: Abszolút eljárási szabálysértések az elsőfokú büntetőperben Büntetőjogi Szemle 2014. évi 2. szám, BH 1994.14
- 107/108 -
[38] Czine Ágnes: Tükörkép a bírói függetlenségről és pártatlanságról az Alkotmánybíróság gyakorlatában Alkotmánybírósági Szemle 2. szám 2018. 2.o.
[39] "Bírák Vagyunk" A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének 150. évfordulója tiszteletére Országos Bírósági Hivatal Budapest, 2019. 79. o. Évnyitó beszéd 1936. január 7-én az Ítélőtábla teljes ülésén, Budapesti Hírlap, 1936. január 8., 3.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Debreceni Törvényszék, PhD-hallgató DE Marton Géza Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
