A játékelmélet kifejezés lényegében egy tudományos metafora, ahol két vagy több ellentétes vagy vegyes motivációjú személy egymástól függő és egymásra épülő stratégia mentén cselekszik.[1]
A játékelmélet így olyan módszer is, ami lehetővé teszi annak a tanulmányozását, hogy az ellentétes oldalon cselekvő egyének hogyan hoznak döntéseket egyes helyzetekben. Foglalkozik olyan élethelyzetekkel is, amelyekben az egyéni döntésnek nincsen hatalma más őt is érintő döntésekre. A döntéshozó lehet egy egyén, egy csoport, vagy valamilyen szervezet is.[2]
Ebben a vonatkozásban a "játék" lényege az, hogy magában foglal olyan döntéshozókat, akiknek különböző céljai és célkitűzései vannak, és amelyeknek a sorsai egybefonódnak. Az egyének olyan helyzetben vannak, amiben döntésüktől függően létezik több lehetséges eredmény, más-más értékkel. Az egyének esetleg részleges befolyással vannak a végső eredményre, de senkinek sincs teljes hatalma az egész folyamatra.
A játékosnak meg kell fontolni, hogyan érheti el a lehető legtöbbet, figyelembe véve, hogy vannak mások, akiknek a céljai eltérnek az övétől, és akiknek a tettei befolyásolnak mindenkit. A játékosnak a saját terveit nem csak a saját kívánságaihoz, illetve képességeihez kell igazítania, hanem másokéhoz is.
A játék eredménye egyrészt attól függ, hogy az egyes játékosok milyen stratégiákat alkalmaznak, másrészt olyan tényezőktől is, amelyek fölött egyik játékosnak sincs hatalma, mint például a szerencse.[3]
Teljes információjú játéknak azt nevezzük, ha a résztvevők ismerik az összes rájuk vonatkozó adatot, átlátják a helyzetüket, a lehetséges lépéseiket, illetve az ellenfél lehetséges lépéseit is. Ilyenkor ún. tiszta stratégiákkal érhető el a győzelem. A játékosok az egyes döntéseiket titkolják, azokat esetlegesnek, véletlenszerűnek palástolják. Az optimális arányt megcélozva keverik a stratégiákat, próbálnak következtetni a többiek döntéseire, és igyekeznek megtéveszteni őket. Mindezzel mindenki tisztában van, így igyekeznek figyelemmel lenni a többiek megtévesztő törekvéseire is.[4]
A játékelmélet olyan helyzeteket tud elemezni, ahol a résztvevők döntései kockázatot rejtenek magukban. Ezekben a helyzetekben legalább két döntéshozó próbálja a saját, úgynevezett hasznosság függvényét maximalizálni. Minden szereplő hasznosság függvénye függ legalább egy másik szereplőnek a hasznosság függvényétől. Általános megállapítás az is, hogy a legnagyobbat az nyerhet, aki felrúgja a megszokott döntési válaszokat, aki kilép az egyensúlyi helyzetből, de a legnagyobbat is ő veszítheti.
A játékelmélet eredetileg matematikai modellek rendszeréből alakult ki, amelyet többszereplős konfliktushelyzetek elemzésére lehet felhasználni.
Az elmélet a játékosokat általában racionálisnak tartja. A játékosok természetesen azok, akiknek az egyes kihívásokra különböző válaszokat kell megfogalmazniuk az élet számos területén. A racionalitás abban ragadható meg, hogy a játékosok, mint döntéshozók,a saját hasznosságukat törekszenek maximalizálni, azaz a számukra legoptimálisabb cselekvést választják.[5]
A játékelmélettel nagyon jól modellezhetőek különböző közgazdasági folyamatok, vámpolitika, akár egy választás, de maga a büntetőeljárás is. A játékelmélet segítségével lehet vizsgálni például kriminológiai folyamatokat, így azt, hogy a büntetőjog milyen hatással van a leendő bűnözőkre és összességében a társadalom jóllétére.[6]
A játékelmélettel elemezték kutatók például azt is, hogy a rendőrség intenzívebb fellépése egyes bűnözéssel fertőzött területen, hogyan hat a lehetséges áldozatok magatartására a potenciális célcsoportokban, és végeredményben a bűnözés alakulására. A kriminológiai szakirodalom lehetséges rendőri stratégiának tekinti a különösen veszélyes helyszíneken történő intenzívebb rendőri fellépést. Ezzel szemben a játékelmélet gondolatmenete szerint az optimális rendőrségi stratégia az lenne, ha véletlenszerűen tevékenykednének a különböző helyszíneken. Ha a statisztikák szerint magas a bűnözési szint egy adott helyen, vagy a bűnözés intenzíven irányul egy bizonyos áldozati réteg ellen, ez nem feltétlenül indokolja a rendészeti erőforrások újra kiosztását, mert az azzal járhat, hogy bár a kevésbé sebezhető réteg (például a lakásaikat megvédeni képes háztulajdonosok) sérelmére kevesebb bűncselekmény történik, de az igazán sebezhe-
- 399/400 -
tő sértetti kör irányába még intenzívebb lesz a bűnözés szintje.[7]
Lényegében játékelméleti példát mutat be Gál a gazdasági bűncselekmények elkövetőinek pénzbüntetéssel szankcionálása modelljének felállításakor, azokból az elméletekből kiindulva, amelyek a bűnözőt, mint haszonmaximalizáló cselekvőt írják le. Eszerint a cselekvő akkor követ el bűncselekményt, ha az abból fakadó várt hasznai meghaladják azokat a veszteségeit, amelyeket a lebukása esetén kellene elszenvednie.[8]
Esetenként döntéselméleti kérdéseket is felvetnek a büntetőügyek. A társasbíráskodás kapcsán leggyakrabban az esküdtek döntéshozatalát szokták kielemezni, de a hazai hármas és ötös bírói tanácsok működése is vizsgálható hasonló módszerekkel.[9]
Egy játékelméleti példa szerint az esküdteknek a vádlott bűnösségéről és a büntetésről is dönteni kell. Az esküdtek 35 százaléka szerint a vádlott nem bűnös, 20 százalékuk szerint bűnös, de elegendő kisebb büntetést kiszabni vele szemben, míg 45 százalékuk szerint bűnös és a helyes döntés az, ha súlyos szabadságvesztést szabnak ki vele szemben. Az elnök, aki vezeti a szavazást, azt szeretné elérni, hogy a vádlott enyhébb büntetést kapjon. Ha az érvek kimerültek, akkor a megoldás az, hogy először a bűnösség kérdésében szavaztat, melynek eredménye nyilvánvalóan az, hogy 65-35 arányban bűnösnek nyilvánítják. Ezt követően szavaztat csak a büntetésről. A racionális döntés szerint azok, akik szerint nem bűnös, nyilván az enyhébb büntetésre szavaznak, így az elnök elérheti, hogy az eredetileg legnépszerűtlenebb vélemény győzzön.[10]
A játékelmélet eredetileg olyan közismert játékok tanulmányozása nyomán alakult ki, mint a sakk vagy a póker, ahol a játékosnak előre kell gondolkodnia, és ki kell alakítania stratégiáját a lehetséges válaszlépésekkel szemben. A stratégia egy hosszabb távra szóló terv. A játékban a stratégia az egész játékra szól, és minden részletre kiterjed. A stratégia egy játékos magatartásterve, amely minden döntési pontban iránymutatást ad, hogy merre és hogyan menjen, ha eljut odáig a játék. Lényegében olyan módszert jelent, amely az ellenfél hibáit kihasználva győzelemre, de legalábbis döntetlenre segíti a játékost. A játékos legjobbnak tűnő döntését jelenti.[11] A stratégia tehát egy döntési alternatíva, vagy ilyen alternatívák sorozata.
Abban az esetben, ha a résztvevő játékosok számára nem áll rendelkezésre valamennyi információ, akkor egyértelmű győzelemre vezető stratégia sem létezik, hiszen hiába próbálkozna valamelyikkel a játékos, ellenfele azt hamar felismerné és ugyanazt alkalmazná.[12] Az egyik terhelt különutas védekezése még eredményes is lehet, de abban a pillanatban, ahogy a többiek is utánozzák, már korántsem biztos, hogy eredményes stratégia lesz.[13]
Hasonló stratégia szükséges számos gazdasági helyzetben, de egy nyomozási terv vagy védelmi stratégia kialakításában és megértésében is hasznos lehet.[14] A kriminalisztika tudományán belül a kriminálstratégia, és a krimináltaktika foglalkozik a nyomozás tervezés-szervezés szabályaival, a nyomozói magatartással, az alkalmazható fogásokkal, műveletekkel.[15]
Ezen gondolat mentén megérthető a védekezési terv is, melynek lényege, hogy jövőbeli eseményekkel kapcsolatban feltételezésekkel él a védő, és ezekre reagálva eldönti, hogy mit fognak tenni. Minél biztosabbak a feltételezéseik, annál jobb döntéseket fognak hozni. Erre kiválóan alkalmas eszköz a játékelméleti modellezés, mely képes a többi konkurens szereplő várható magatartását is figyelembe véve az optimális döntés megalapozására.
A játékelmélettel így a büntetőeljárás is modellezhető, hiszen minden döntésnek kockázata van a végeredményt illetően.
Egy büntetőeljárásban is nagyon sok döntést hoznak a résztvevők. A 'játékosok' itt terheltek, védők, nyomozók, és ügyészek. A játékelmélet pontosan azokat az eljárásokat modellezi, ahol kooperáció és versengés egyidejűleg van jelen. Olyan helyzetekkel foglalkozik, ahol legalább két döntéshozó próbálja a saját, úgynevezett hasz-
- 400/401 -
nosság függvényét maximalizálni. Minden szereplő hasznosság függvénye függ legalább egy másik szereplőnek a hasznosság függvényétől.
Kockázattal járó döntése a terheltnek a vallomás megtagadása, a terhére rótt cselekmény tagadása vagy a beismerés, esetleg valamilyen legenda előadása, a bűntársak szerepének eltitkolása vagy feltárása. A nyomozónak ugyancsak minden lépése járhat kockázatokkal, amely közvetlen hatással van a terheltek és a védelem magatartására.
A játékelméletben interakciónak azt nevezzük, ha legalább egy játékos döntései közvetlenül befolyásolják egy másik játékos magatartását is. Eredményességük a többi résztvevő döntésétől is függ. A játékelmélet alaptétele szerint, amikor az egyének vagy egyének alkotta csoportok másokkal szembeni viselkedésükről döntenek, akkor magatartásuk befolyásolja a többiek döntését, egyben magatartását is.[16]
Egy interakciót stratégiai játéknak nevezünk, ha a szereplők tudatában vannak ezzel a hatással, sőt magatartásuk során figyelembe is veszik, azaz a játékos tisztában van azzal, hogy a másik is tisztában van azzal, hogy ő is tisztában van azzal stb.
A stratégiai játékot így előre úgy képzelhetjük el, mint egy, a szereplők közötti interakciót, ahol is a szereplők magatartásuk kialakítása során figyelembe veszik az ellenérdekelt fél általuk ismert, illetve lehetségesnek gondolt magatartását is. A jó sakkjátékos például több lépéssel előre gondolatban figyelembe veszi az ellenfél lehetséges lépéseit, majd az egész folyamatot végig gondolva dönt az aktuális lépésről. Hasonlóan egy hadvezér egy csata megvívásakor igyekszik az ellenfél vezérének a fejével is gondolkodni. A büntetőeljárás is tipikusan ilyen stratégiai játék, ahol az ellenérdekű felek között érdekkonfliktus áll fenn. A büntetőeljárásban részt vevő személyek rendelkezhetnek ismeretekkel, feltételezésekkel a többiek céljáról, lehetséges döntési alternatívákról, de az az informáltság korántsem szimmetrikus. Érvényes viszont azon alaptétel, hogy minden játékos az egyéni céljainak megfelelően a saját helyzetét próbálja optimalizálni.[17]
A büntetőeljárásban minden szereplő, függetlenül attól, hogy nyomozóként, védőként, vagy terheltként vesz részt az eljárásban, tudatában van annak, hogy minden lépése befolyásolja a többiek döntését és magatartását. Mindegyik játékos az ellenérdekű fél, (legyen az akár terhelttárs vagy egy nyomozó) általa ismert, illetve lehetségesnek vélt magatartását is beépíti a döntésébe. Szükségszerűen egynél több döntéshozó van. Nyilvánvalóan, ha csak egy játékos van, akkor egy döntési problémáról van szó és nem játékról.
Ha bármely gyanúsított (esetleg tanú) magára vagy a többi terhelttársra nézve terhelő vallomást tesz, az nyilvánvalóan befolyásolni fogja a játék végkimenetelét.
A játékok jellemzője a kölcsönös függőség. Ez a kölcsönös függőség a nyomozásban a terhelt-nyomozó, terhelt-ügyész, terhelt-másik terhelt, vagy akár a terhelt-védő viszonylatában is értelmezhető. Ha az egyszerű játékelméleti kérdéseket nézzük meg, láthatjuk, hogy gyakorlatilag ugyanezekről van szó egy büntetőeljárásban is.
Vannak olyan játékok, ahol a játékosok pontosan ismerik a helyzetüket. A büntetőeljárás korántsem ilyen, bár lehetnek olyan 'játékosok', akik ismerik a helyzetüket. Például a nyomozó tudja azt, hogy az egyes terheltek, tanúk mit mondtak és milyen ismereteik vannak. Arról azonban, hogy pontosan hogyan történt a múltbeli esemény csak közvetett információi vannak. A kártyajátékok többsége is hasonló, mert a saját lapjaikat ismerik a játékosok és csak következtetni tudnak a többiek lapjára, egyben igyekeznek megtéveszteni a saját lapjaikat illetően a többieket.
A játékelmélet meghatározása szerint tiszta stratégiája annak a szereplőnek van, akinek a stratégiája végleges, azon a későbbiekben sem változtat. Mindez összefüggésben áll az ún. teljes emlékezettel, melynek jelentése az, hogy a játékos nem felejti el a saját múltbeli lépéseit.[18] A korábbi vallomások részleteinek elfelejtésével, a túlságosan sok információ átadásával, védőváltással a terhelt is nehezítheti a győzelemre vezető stratégiáját, de a többiek megismert lépéseire történő válasz is változtathat az addigi stratégián.
A játékelméletben megszokott osztályozási módja a lehetséges információk kifejezésére az egyéni és közös tudás. E szerint közös tudásnak nevezzük, ha mindegyik játékos tisztában van azzal, hogy a többi játékos is teljes információval rendelkezik, sőt azt is tudja, hogy a többi játékos ezt róla is tudja.
Azt az információt, amelyik mindegyik játékos rendelkezésére áll közös tudásnak nevezzük. Ez a közös tudás "common knowledge" jóval több, mint az egyéni tudások összege.
Egy ismert játékelméleti példa szerint egy szigeten az a szokás, hogyha egy asszony felfedezi, hogy a férje hűtlen volt, kötelessége a felfedezést következő nap éjfélig a falu főterén megszégyeníteni a férjét. Van két házaspár, két hölgy, és két férfi. Megjelenik egy idegen, aki kijelenti, hogy valaki közülük hűtlen, viszont mind a két asszonynak bűnös kapcsolata van a másik férjével. Az első asszony tudja, hogy ő hűtlenkedett a másik férjével, tehát arra vár az első nap éjfélkor, hogy a másik asszony kiviszi a főtérre a férjét és megszégyeníti. Ez nem történik meg, mert a másik asszony is ugyanígy gondolkozik. A második nap, amikor kiderül, hogy senki se volt ott, viszont kialakul az a közös tudás, hogy mindenki hűtlen.[19] Egy büntetőeljárásban is hasonlóan alakul a közös tudás dilemmája, amikor azon gondolkoznak az egymással érdekellentétben állók, hogy vajon ki fog beszélni, ki nem fog vallani. Ha a nyomozó kijelenti, hogy az egyik terhelt már beismerő
- 401/402 -
vallomást tett, és ennek megfelelően szabadulhat a fogvatartásból, korántsem tudhatja előre egyik érintett sem biztosan, hogy mi fog történni. Sokszor csak az eljárás közben derül ki, hogy volt-e, vagy ki volt az, aki a terhelő vagy beismerő vallomást megtette. A közös tudás legkésőbb a vádemeléssel járó iratismertetéssel alakul ki.
A játékelmélet csapdahelyzetnek nevezi azokat a szituációkat, amelyeknek látszólag egyszerű a megoldásuk, az mégis nehézségekbe ütközik, illetve meg sem tudjuk maradéktalanul oldani. Ilyen csapdahelyzet az ún. fogolydilemma, a nemek harca, vagy a vezérürü.
Egy házaspár mindkét tagja szeretné az estét kettesben tölteni, de mindketten tudják, hogy a férj inkább futballmeccsre menne, míg a feleség színházba. Aki együttműködik, az hajlandó engedni a másiknak. Mint a hétköznapokban is, a legjobban az a fél jár, aki nem enged, míg a párja engedékeny. Az a fél, aki enged, valamivel rosszabbul jár, mert nem a saját kívánsága szerint tölti az estét, de legalább kettesben lehetnek.[20] A büntetőeljárásban is gyakran megfigyelhető az, hogy a legnagyobbat az nyerheti, aki felrúgja a szabályokat, de a legnagyobbat is ő veszítheti. Az a terhelt, aki nem enged, hanem következetesen tagad, esetleg egy új és szokatlan védekezéssel áll elő, az nagyot nyerhet az eljárás megszüntetésével vagy felmentő ítélettel.[21] Elesik viszont számos ún. opportunitást szolgáló jogintézmény lehetőségétől, mint az ügyészi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezése, közvetítői eljárás, egyezségi eljárás stb.[22] Bűnösség kimondása esetén elesik a beismerés enyhítő körülményként történő értékelésének lehetőségétől is.[23]
Egy régi japán történet szerint két japán közül az az udvariasabb, aki kevésbé udvarias, mert megengedi, hogy a másik legyen az udvariasabb. Két úriember egy szűk ajtón akar keresztülmenni. Az együttműködő most tulajdonképpen a vezér, ő az, aki vállalja a kevésbé udvarias szerepét és elsőnek indul el. Ő kapja az önzetlen japánnak kijáró legnagyobb jutalmat. A vezér cselekedete azonban a másik fél számára sem előnytelen, hiszen ha a vezér jut át először az ajtón, az udvariasabb szerepében mutatkozhat. Ha mindkét fél ugyanazt teszi, akkor felborul a fenti "egyensúly". Ha mindkettő vezér akar lenni, akkor csak egymást akadályozva tudnak átjutni az ajtón, ha viszont egyik sem udvarias, akkor az ajtó előtt állva fognak udvariaskodni egymással.
A büntetőeljárásban az a terhelt akar vezér lenni, aki igyekszik vallomásával irányítani az eseményeket. Bizonyosan egymást akadályozzák a terheltek, ha többen is vallomást tesznek egymás ellenében. Ilyenkor felborul az egyensúly. Aki nem tesz vallomást, az nem lesz szavahihetetlen, de a hallgatásával magára irányíthatja a figyelmet.[24]
A klasszikus játékelméleti példa szerint a rendőrség elfog két régen körözött bűnözőt, akik közösen követtek el egy bűncselekményt. A rabokat külön-külön helyezik el. A rendőrbíró a cselekmény felderítése érdekében a következő ajánlatot teszi nekik. Ha te vallasz a másik nem, akkor szabadon elmehetsz, de a másik kap tíz évet. A másik is ugyanezt az ajánlatot kapja. Ha vall, akkor szabadon elmehet, a másik kap tíz évet. Ha egyik sem vall, akkor egy-egy évet kapnak kisebb súlyú cselekményért. Ha mindketten vallanak, akkor kapnak 5-5 évet. Azt is tudják, hogy a társuk is ugyanezt az ajánlatot kapja. Ez a játék nem zéró összegű, bármit is tesz a másik fogoly, akkor jár a legjobban, ha vall.
Mindkét fogolynak az legfőbb célja, hogy szabaduljon, illetve a lehető legkisebb büntetéssel megússza az eljárást. Ebben a helyzetben eldöntendő kérdés, hogy logikus-e vallaniuk?
Az elkövető fejével logikusan gondolkozva, ha a társam vall, akkor két eset lehetséges: Ha én is vallok, akkor öt évet kapok, ha nem vallok, akkor tízet. Mindebből logikusan az következik, hogy jobban jár az elkövető, ha ő is vall akkor, ha a társa is vall.
Abban az esetben, ha a társa nem vall, ugyancsak két eset lehetséges. Ha a társa nem vall, másnaptól szabad lesz, ha nem vall, akkor egy évet kap. Látható, hogy akkor
- 402/403 -
is jobban jár a beismerő vallomással, ha a társa nem vall. A logikai modell tehát azt súgja, hogy mindenképpen jobban járnak mindketten, ha vallomást tesznek. Végeredmény azonban az lesz, hogy mindketten öt-öt évet kapnak, holott ha egyikük sem vallott volna, egy-egy évvel megúszhatták volna.[25]
Egyik fogolynak sem érdeke mást csinálni, mint amit tanácsoltak neki, feltéve, hogy a másik megfogadta az ügyész tanácsát. Ez az állapot elvileg lehetne egy egyensúlyi állapot, hiszen senkinek nem érdeke eltérni ettől, ha a másik nem tér el ettől. Ezt az állapotot nevezzük egyensúlypontnak, vagy felfedezőjéről John Nash közgazdasági Nobel-díjas amerikai matematikusról Nash-egyensúlypontnak. A Nash egyensúlypontban bármely játékos egyensúlyi cselekvése a legjobb felelet (maximálva a saját hasznosságát) a többi játékos egyensúlyi cselekvésprofiljára.[26]
A Nash-egyensúly akkor jön létre, ha az egyik személy választása mellett a másik személy döntése optimális, és mindez fordítva is igaz. A stratégiai döntések meghozatalakor senki sem tudja, hogy a másik mit fog dönteni. Valamennyi játékosnak van azonban elképzelése a másik döntéséről. A Nash-egyensúly úgy is értelmezhető, mint a másik játékosra vonatkozó kölcsönös elvárás.[27]
A játékelmélet következtetései szerint a partner elárulása, az ún. disszidálás mindig a domináns stratégia. Ennek legtöbbször az az oka, hogy egyéni szinten mindez magasabb kifizetéssel jár. Összességében azonban a legjobb kimenet a játékosok számára a kölcsönös együttműködés.[28]
Természetesen ismertek az olyan kísérletek, amelyek fogolydilemmás helyzetekben vizsgálták a résztvevők döntéseit.[29] A hamburgi egyetem két közgazdásza valódi fogvatartottakon végzett kutatásai során kifejezetten azt tapasztalta, hogy a fogvatartottak többsége kifejezetten együttműködő volt, sőt jóval magasabb arányban, mint a kontrollcsoportot jelentő diákok.[30]
A fogolydilemmás helyzeteket a pszichológia is szívesen vizsgálja, azonban inkább arra törekszik, hogy valós helyzeteket figyeljen meg, és az így nyert tapasztalatokból építsen fel olyan modellt, amely a helyzet szabályszerűségeit leírja. A fogolydilemmával kapcsolatos pszichológiai kísérletekből például világosan látható, hogy a játék eredményét befolyásolják a kifizetési mátrix konkrét értékei, és nem csak az értékek egymáshoz való viszonya, a kommunikáció megengedése, a játékosok neme, a két játékos nemének viszonya, a kísérletvezető neme (!), hogy egymenetes, vagy sokmenetes-e a játék".[31] Kuba arra is rávilágít, hogy nagyon sok játék lefolyásában pszichológiai tényezőknek komoly befolyásoló hatása lehet. Ilyen például a bizalom, a szimpátia, feltételezések, tanulás, előzetes ismeretek, világról kialakított kép, személyiségvonások.[32]
A játékok valós helyzetben mutatott szabályszerűségeivel foglalkozó kutatásokból alakult ki a viselkedés játékelmélete.[33] A kísérleti eredmények azonban gyakran arra az eredményre jutottak, hogy a döntéshozók a különböző helyzetekben korántsem racionális módon hozzák meg döntéseiket. A viselkedés játékelmélet tétele szerint az emberek akkor is alapvetően racionális döntéshozók, ha különböző feltételek ebben őket korlátozzák.
A játék eleje meghatározza a végét. Illetve, ha változnak a játékszabályok, akkor teljesen újra kell gondolni a játékosoknak a saját stratégiájukat. Az új büntetőeljárási törvény 2018. július elsejével történt hatálybalépése megjósolhatóan új stratégiákat alakít ki az eljárási szereplőkben.
A játékokat különbözőképpen lehet kategorizálni. Megkülönböztetünk kooperatív és nem kooperatív játékot. A nem kooperatív játéknál a játékosok versengenek egymással. Itt is megengedett azonban, hogy hallgatólagosan együttműködjenek. Kooperatív játéknál a játékosok a közös cél érdekében együttműködnek, lehetségesek a játékosok közötti megállapodások. A kooperatív játékban a játékosok a hasznukat együttesen maximalizálják, amivel előnyösebb a végeredmény, mint együttműködés nélkül.[34]
Vannak olyan játékok, ahol a játékosok pontosan ismerik a helyzetüket, ilyen például a sakk, ahol teljes információs játék zajlik. Ez a helyzet azonban általában kivételes, mert többnyire néhány játékos olyan infor-
- 403/404 -
mációval is rendelkezik, amellyel a többiek nem. Erre nyilvánvaló példa a nyomozó esete, aki tudja azt, hogy az egyes terheltek, tanúk, esetleg szakértő vagy az előzetes eljárás milyen eredményt hozott. A kártyajátékok többségében a játékosok ismerik saját lapjukat és próbálnak következtetni a többiek lapjaira, illetve megtéveszteni a többieket a saját lapjaikat illetően. Az összes játékos tisztában van ezzel, így következtetéseik esetén mindenki igyekszik számba venni a többiek megtévesztő szándékát is.
A játékosok stratégiai interakciója a közös érdek és a konfliktus keverékéből állnak. A játékelmélet alaptételei szerint gyakran megéri a játékosoknak egyezséget kötni. Az együttműködés előnyös lehet, de számos esetben az egyéni játékosok számára előnyös az egyezséget egyoldalúan megszegni abban bízva, hogy a többiek ezt nem fogják megtenni. Ettől függően fogják alakítani a stratégiájukat. A terheltek között létrejövő együttműködés lehet az egyezség abban, hogy nem beszélnek, ami a hallgatás, a teljes tagadás. Egy játékelméleti alapszabály szerint azonban, amennyiben az egyezség nem kikényszeríthető, akkor a kooperációnak nem lesz tartós sikere.[35] Ez igaz a terheltek közötti együttműködésre is.
Megjelenik azonban a büntetőeljárási törvényben egy másik együttműködés, még pedig a terhelt és a nyomozó, illetve az ügyész között, amely együttműködés szabályozásával éppen a kikényszeríthetőségre törekedett a jogalkotó.
A törvény bevezeti az "eljárás ügyészi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezése" és egyezségkötésre irányuló eljárás címmel azt a két jogintézményt, amely már rögtön a nyomozás elején alkalmazható. Az ügyészségi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezésével már a gyanúsítotti kihallgatáskor eldőlhet az, hogy az ügyben közvetítői eljárás, a korábbi vádemelés elhalasztását felváltó feltételes ügyészi felfüggesztés, vagy mely más eljárást könnyítő jogintézmény kerül alkalmazásra.[36]
A Be. nem titkolt célja a terhelti együttműködés és beismerő vallomás megtételének az elősegítése. Abban az esetben, ha a terhelt pontos tájékoztatást kap a büntetőeljárás lehetséges kimeneteléről, illetve a beismerése és együttműködése esetén szerezhető konkrét lehetőségekről, maga is érdekeltté válhat abban, így ennek tudatában tehet vallomást.
Arra is törekszik a Be., hogy a már beismerő vallomást tett terhelteknél is alkalmazhatóak legyenek az ügyészi döntéshez kötött jogintézmények, hiszen a sértett polgári jogi igényének megtérítése, más büntetőügy bizonyításában történő közreműködés, meghatározott magatartási szabályok teljesítése még ilyenkor is nyitott lehetőségnek számítanak.
Az új szabályok szükségszerűen új magatartásformákat alakíthatnak ki a sokszereplős 'játékban', hiszen az ügyész érdeke lehet a büntetőügy minél egyszerűbb, de megbízhatóbb bizonyítása, melyre az opportunitást szolgáló kooperáció erősítésével, a sértett szerepének fokozásával, a kikényszeríthető megállapodások kodifikálásával is törekszik a jogalkotó.
A formális és informális megállapodások körében bizonytalansági tényező, hogy a terheltek értékrendszere nem biztos, hogy megegyezik, és a nyomozó, ügyész, védő értékrendszere is egészen különbözhet, ami a játék kimenetelét nagyban befolyásolja. A játékelmélet tételei szerint ugyanis minden játékos csak a saját értékrendszerének megfelelően cselekszik konzisztensen.[37] A játékosok viszont gyakran különböző értékrendszerrel rendelkeznek, és nem ismerik egymás értékrendszerét. Innentől viszont a játék már az informáltság és nem a racionalitás függvénye.[38]
Minden büntetőeljárásban létrejövő megállapodásnak érzékeny pontja az, hogy mennyiben bízhatnak egymásban a résztvevők.
Camerer a játékelmélet eredményeinek ismertetésekor arra az álláspontra jut, hogy a társadalomtudományok különböző területei olyan fogalmak meghatározása kapcsán juthatnak közös nevezőre, mint például a bizalom. A bizalom fogalmát ugyanis korábban már a pszichológia és a szociológiai is próbálta elfogadott módon definiálni.
Camerer elmélete szerint a bizalom könnyen megragadható abban a játékban, melyben valaki úgy adhat kölcsön valaki másnak pénzt, hogy annak nem kell semmilyen büntetéssel számolnia, ha nem adja vissza. Ha egy ilyen játékban ad valaki kölcsön, akkor bízik a másikban, ha nem, akkor nincs bizalom. Camerer szerint a bizalom szintjét még mérni is lehet a kölcsön összegének változtatásával.[39] A bizalom mérése természetesen egészen másként alakul a büntetőeljárásban annak sajátosságai miatt, hiszen a pénz nyújtása már a játékszabályoknak a korrupció eszközeivel történő felrúgását jelentené. A bizalom kérdésköre azonban korántsem elhanyagolható, hiszen az a megegyezések előfeltétele lesz. Büntetőügyekben kialakuló bizalomnál jelentősége lehet az ügy tárgyi súlyának, de az érintettek személyes ismeretségének, az egymással szembeni korábbi tapasztalásaiknak.[40] Ehhez kapcsolódó játékelméleti szabály az, hogy a játékosok magatartását racionálisnak feltételezve a korábbi lépéseiket nem felejtik el.
- 404/405 -
A Be. az ügyész közreműködésével alkalmazható jogintézményeket már a nyomozási szakasz kezdetén, akár a gyanúsított kihallgatásától kezdődően alkalmazhatóvá teszi. Nem a nyomozás formális befejezésével és az iratismertetéssel kezdődik az ún. vádemelés szakasza, amely az 1998. évi Be. rendszerében még a tényleges vádemelésen túl sok egyéb jogintézményt is magában foglalt, mint a vádemelés részbeni mellőzése, közvetítői eljárás, vagy a vádemelés elhalasztása. Ezen jogintézmények alkalmazásának korábban sok esetben gátja volt, hogy az ügyet már teljeskörűen felderítette a nyomozás, az opportunitást szolgáló jogintézmények alkalmazásához különösebb érdek nem kapcsolódott.
A Kúria korábban a legalitás elvével kapcsolatban azt fejtette ki, hogy az állam nemcsak jogosult, hanem köteles is gondoskodni arról, hogy a bűncselekmények elkövetőivel szemben a büntetőeljárás meginduljon, illetve az eljárást lefolytassák. A legalitás elve a törvény előtti egyenlőség és a jogbiztonság követelményéből fakad, és azt követeli meg, hogy minden egyes bűncselekmény elkövetését felelősségre vonás kövesse. "Ha az eljárás gyorsításával, a költségek csökkentésével, a tanúk kíméletével stb. meghatározható előnyök nem érhetőek el, mert például a bíróság a teljes körű bizonyítást lefolytatta, és a vádlott büntetőjogi felelősségét megalapozó tényállást megállapította, akkor nincs olyan társadalmilag kompenzálható előny (és ezzel együtt elkerülhető hátrány), amely a legalitás áttörését indokolná. Ilyenkor az opportunitás eseteinek alkalmazása a törvény alapvető rendelkezéseinek a sérelmével járna."[41]
A Be. a Kúria által lefektetett elvek mentén, de már a büntetőeljárás nyomozási szakaszában is előrehozza, és ügyészségi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezése összefoglaló elnevezéssel gyűjti össze az eljárás egyszerűsített lefolytatását szolgáló, már a nyomozás kezdetén alkalmazható jogintézményeket.
A feltételes ügyészi felfüggesztéssel egy olyan függő jogi helyzet alakul ki, amely az eljárás megszüntetésével vagy az eljárás folytatásának elrendelésével ér véget. A feltételes ügyészi felfüggesztés alkalmazása még nem a vádemelés alternatívája, nem kell fennállniuk a vádemelés feltételeinek. A Be. tudatosan hozta korábbi időpontra az elterelést biztosító ügyészi jogintézmények alkalmazását.[42]
Az ügyész a nyomozás során bármikor felvetheti ezek alkalmazását. Ugyancsak közölheti azt a lehetőséget is a gyanúsítottal, hogy beismerés esetén alkalmazhatja valamely büntetőügy felderítéséhez, bizonyításához történő hozzájárulásra alapított feljelentés elutasítás vagy eljárás megszüntetés lehetőségét. Ezen szabályokkal együtt felvetheti a vádemelés egyszerűsített módjának az alkalmazását is. Az ügyész kilátásba helyezheti bíróság elé állítás vagy büntetővégzés meghozatalára irányuló külön eljárás lefolytatását is a terhelt beismerése és együttműködése esetére.[43]
A védő nem az eljárás elhúzásában lesz érdekelt, ahol a büntetőügy végén az eljárás elhúzódására hivatkozva érhet el kedvezményes büntetéskiszabást.[44]
A terheltnek döntenie kell a tagadás és a többi terhelttel (elkövetővel) történő együttműködés vagy a beismerés és a hatóságokkal történő együttműködés között. Tagadás esetén természetesen kockáztatja azt, hogy a többi terhelt lesz az, aki hamarabb él az együttműködés lehetőségéből adódó előnyökkel, mint a klasszikus fogolydilemmás helyzetben.
Az ügyészi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezésének elfogadásakor a gyanúsított kockázata az egyéb (például hallgatásban vagy tagadásban megnyilvánuló) védekezési stratégiáról történő lemondás. A beismerő vallomás megtételével feltárhatja az ügyben fellelhető személyi és tárgyi bizonyítási eszközöket is. Feltáró jellegű beismerő vallomása az együttműködés meghiúsulása mellett is a marasztalásához vezethetne. Az írásban megtett ügyészi kezdeményezéstől történő tisztességtelen utólagos ügyészi elzárkózás elkerülése érdekében a Be. a gyanúsítotti vallomásnak és az annak alapján beszerzett bizonyítási eszköznek is kizárja a felhasználását.[45]
Ezzel a szabállyal az angolszász jogi kultúrában ismert "mérgezett fa gyümölcsének elve" sajátos formában jelenik meg az új kódexben, hiszen olyan bizonyítási eszköz felhasználását is kizárja, amelyet eredetileg - látszólag - törvényesen beszerzett személyi bizonyíték szolgáltatott.[46] A terhelt a vallomását azonban megtévesztés, be nem váltott ügyészi ígéret hatására teszi meg. A taktikai okból, a terhelt meg nem engedett befolyásolásával szerzett beismerő vallomás kizárása érdekében tartalmazza a Be. a vallomás és a vallomás alapján szerzett bizonyíték felhasználhatóságának tilalmát függetlenül attól, hogy az a Be. 165. §-ában felsorolt mely bizonyítási eszköz.
A "mérgezett fa gyümölcsének" elve azt jelenti, hogy mind a jogellenes bizonyíték, mind az annak folyományaként, azzal összefüggésben beszerzett bizonyíték ki van zárva a bizonyítékok köréből.
Az ügyészi határozat vagy intézkedés kilátásba helyezésénél tehát a jogalkotó abból a játékelméleti szabályból indul ki, hogy egy egyezség csak akkor kikényszeríthető, ha annak vannak következményei. Súlyos árat fizet az ügyész, ha eltér az egyezségtől, mert abban az esetben, ha eltér a kötelezően írásban megtett ajánlatától, akkor az ennek hatására tett terhelti vallomás és az annak hatására beszerzett bizonyítékok sem lesznek felhasználható-
- 405/406 -
ak.[47] Ha tovább gondoljuk, mindez egy teljesen új játékstratégiát fog a való világban kialakítani. A beismerő vallomásért cserébe felajánlott együttműködés nem értelmezhető a nyomozástaktikai blöff körében.
A másik oldalról az ügyészség sem köteles az írásban kilátásba helyezett és a gyanúsított által elfogadott intézkedést megtenni, vagy határozatot meghozni, ha a gyanúsított a vállalt feltételeket nem teljesíti vagy valótlan vallomást tesz. Ebben az esetben a gyanúsítottnak az ügyészi ajánlatra figyelemmel tett vallomása bizonyítási eszközként felhasználható.[48] Annak ellenére, hogy a Be. ösztönzi a terhelti beismerő vallomás megtételét, az nem vezethet valótlan vallomáshoz, így valótlan beismerő vallomáshoz sem. A valótlan gyanúsítotti vallomásnak ugyanaz a szankciója, mintha a terhelt a vállalt feltételeket nem teljesítené.
A Be. a terhelttel történő megegyezés során az állam lehetőséget teremt a büntetőeljárás alá vont személy rendelkezési jogának érvényesülésére a bírósági eljárás formájának megválasztásában is.[49] Az ügyészség és a terhelt a vádemelés előtt egyezséget köthet a terhelt által elkövetett bűncselekmény vonatkozásában a bűnösség beismeréséről és ennek következményeiről. Ha az ügyészség és a terhelt nem kötött egyezséget, a kezdeményezés, valamint az ezzel összefüggésben keletkezett ügyiratok bizonyítékként, illetve bizonyítási eszközként nem használhatók fel. Ebben az esetben az ügyészség az egyezség megkötésére irányuló kezdeményezésről nem tájékoztathatja a bíróságot és az ezzel összefüggésben keletkezett ügyiratokat sem nyújthatja be a bírósághoz.[50]
Szemléletbeli változást jelent, hogy a bűnösség elismerésére irányuló folyamat az általános eljárás szabályai közé kerül. Ebből az következik, hogy egyezségnek bármely ügyben és bármely bűncselekmény esetén helye van. Kivétel ez alól a kóros elmeállapotuk miatt nem büntethető terheltek elleni büntetőeljárás. A Be. XCIX. fejezet szerinti külön eljárásra akkor kerül sor, ha létrejött az egyezség, és annak megfelelően emel vádat az ügyész.
A törvény az egyezség kapcsán kifejezetten lehetővé teszi az alkut a kiszabható büntetésre nézve.[51] Mindez új, eddig nem vagy alig ismert magatartásformákat fog eredményezni és kialakítani a büntetőeljárásokban. A vádemelés, a bizonyítási eljárás sikere vagy sikertelensége, a büntetéskiszabás szubjektív tényezői mind a megegyezés irányába mutatnak.
Camerer ultimátum játéknak nevezi azokat a modelleket, amelyek egy alkudozás következtében alakulnak ki. A példája szerint, ha egy rendezvény végén a fotós 10 dollárért árulja képeit, akkor a rólunk készült képek számára hamarosan teljesen értéktelenek lesznek. Mi szeretnénk megszerezni a fényképeket, de kihasználnánk az alku pozíciónkat. Természetesen addig nem fog engedni a fotós, amíg mások is ott tolonganak a képekért, mert akkor jóval több pénzt veszítene, ha mindenki számára nyilvánvalóvá válna, hogy érdemes alkudni. Hasonló történik az utolsó néhány percben egy sztrájk kihirdetése előtt, vagy egy ügynek a bíróságra kerülése előtt.[52] Hasonló alkudozást eredményezhet a nyomozás során megköthető egyezség, ami ugyancsak ultimátum játék abban az értelemben, hogy az egyezség el nem fogadása esetén folytatódik a bizonytalan kimenetelű vádemeléshez vezető büntetőeljárás.
Camerer ezt is modellezi, melynek végső következtetése, hogy az sem mindegy, ki kezdi az ajánlatot az alkuban. Az analitikus szemlélet az ultimátum-alkudozásra következőképpen működik. Először feltételezzük, hogy a játékosok önérdekeltek, azaz számukra fontos, hogy a lehető legtöbb pénzt keressék maguknak. Ha ez így van, akkor az ajánlatra választ adó (Válaszadó) elfogadja a legkisebb ajánlott összeget, mondjuk 0,25 dollárt. Ha az Ajánlattevő számít erre, és a lehető legtöbb pénzt szeretné magának, akkor 0,25 dollárt ajánl majd, és megtart magának 9,75 dollárt. Képletesen szólva a 0,25 dolláros ajánlat (valamint bármely pozitív összeg elfogadása) az "árjáték tökéletes egyensúlyát" jelenti. Amennyiben az Ajánlattevő kezdi a játékot, neki erősebb az alkupozíciója, és - teoretikusan - ki is tudja használni ezt a helyzetet, mert az önérdekelt Válaszadó bármit elfogad, amit csak tud.
Laboratóriumi kísérletekkel azonban Camerer arra mutatott rá, hogy a Válaszadók igazságtalannak tekintenek egy olyan árat, ami jóval kisebb, mint az általuk kért árnak a fele, és hajlandóak elutasítani az ilyen kis összegű ajánlatokat csak azért, hogy megbüntessék azokat az Ajánlattevőket, akik ennyire igazságtalanul viselkedtek velük szemben.[53]
Ha a terheltek és védőik megfelelően alkalmazzák stratégiájuk során a játékelméletet, akkor a számukra legoptimálisabb eredményt érhetik el. A büntetőeljárás résztvevőinek cselekvéseit is könnyebben megérthetjük a játékelmélet segítségével, így az egyes vallomások, különösen az árulás, a másik személyre tett terhelő vallomás hitelt érdemlőségének megítélésekor vezethet közelebb a helyes meggyőződés kialakulásában.
A játékelmélet jelentősége a büntetőeljárásban az, hogy felhasználásával érthetővé válhat a szereplők racionális, várható magatartásának felismerése.
- 406/407 -
Természetesen a játékelmélet kapcsán is gyakran felmerülő kérdés az elmélet gyakorlati alkalmazhatósága. Gyakori aggályként merül fel az, hogy a játékelméleti modellekből nehezen jósolható meg, hogy valós helyzetekben eljáró személyek vagy szereplők milyen döntéseket hoznak. Nincs szakmai konszenzus azt illetően, hogy mi a kívánatos a játékelméleti modellek és a valóság kapcsolatát illetően.
A valós helyzetben ugyanis sok olyan tényező is befolyásolja a szereplők viselkedését, melyeket a kiindulási feltételezéseknél nem vettek figyelembe. Ezek a tényezők úgynevezett torzító hatásként lépnek fel, amelyek befolyásolhatják a valós helyzetben kialakuló eredményeket.[54]
A valós helyzetek és a játékelméleti modellek viszonyát illetően a logikai modellhez nehezen illeszthető szituációk is levezethetőek, így "az is érdekes eredmény ebben a megközelítésben, ha valaki olyan modellt tud alkotni, melyben megragadható egy absztrakt stratégiai helyzetben a blöffölés jelensége."[55] Mindez pedig olyan további bizonytalan szituációk elemzéséhez vezetne, mint például a kihallgatások során alkalmazott taktikai blöff, vagy a vallomások megszerzésének taktikai befolyásolása, ami meghaladja jelen tanulmány kereteit.[56] ■
JEGYZETEK
[1] Iván Gabriella: Játékelmélet - a racionális döntések elmélete. V. Vajdasági Magyar Tudományos diákköri Konferencia (2006) 1-17. o. http://vmtdk.edu.rs/a2392a4a-feb3-8217-c098-67fe2159f959 (letöltés: 2019. 03. 01.)
[2] A bizonytalan végeredményű helyzetekben hozható logikai választásokat vizsgáló döntéselmélet alapjait Neumann János matematikus rakta le. Munkásságának eredményeként átalakult a racionális viselkedés mibenlétéről alkotott szemléletünk is. Neumann János Oskar Morgenstein közgazdásszal jelentette meg a "Játékelmélet és gazdasági tevékenység" című könyvüket, amelyben a gazdasági, politikai és társadalmi élet helyzeteire is megkíséreltek észszerű viselkedési elveket kidolgozni. (John von Neumann, Oskar Morgenstern: The Theory of Games and economic Behavior. Princeton University Press, 1944)
[3] Birmingham, Robert L.: Model of Criminal Process: Game Theory and Law, 56 Cornell L. Rev. 57-69 o. (1970-71).
[4] Iván Gabriella: i. m. 1-17. o.
[5] Forgó Ferenc: Mivel foglalkozik a játékelmélet? Magyar Tudomány 2009/5. szám, 515-527. o.
http://www.matud.iif.hu/2009/09maj/02.htm, http://epa.oszk.hu/00600/00691/00065/pdf/515-527.pdf. (letöltés: 2019. 03. 01.)
[6] Birmingham, Robert L.: Model of Criminal Process: Game Theory and Law, 56 Cornell L. Rev. 57-69. o. (1970-71).
[7] Ehud Guttel - Barak Medina: Less Crime More (Vulnerable) Victims. Game Theory and thedistributional Effects of Criminal Sanctions. 3. Rev. L &Econ. (2007) 407-433. o.
[8] Gál István László: Gazdasági büntetőjog közgazdászoknak. Akadémiai Kiadó, 2007, 57. o.
[9] Ha a szavazás nem egyhangú, a határozatot a többségi szavazat dönti el. Ha a büntetés kiszabása vagy az intézkedés alkalmazása kérdésében a szavazás nem egyhangú, a szavazattöbbséget úgy kell megállapítani, hogy a legsúlyosabb jogkövetkezmény mellett leadott szavazat a hozzá legközelebb esőt erősíti, és ahhoz kell számítani. [Be. 450. § (1), (2) bekezdés]
[10] Mészáros József: Játékelmélet. Gondolat Kiadó, Budapest, 2005, 222. o.
[11] Forgó Ferenc: i. m. 515-527. o.
[12] Iván Gabriella: i. m. 1-17. o.
[13] Példaként megemlíthetem azt a büntetőeljárást, ahol az egyik terhelt védekezése szerint ő valóban nagyon akart volna cigarettát csempészni, de elfogyott, mire odaért. Vele szemben megszüntetésre került az eljárás, mert a lehallgatási anyag is csupán ennyit támasztott alá, és a költségvetési csalás előkészülete nem büntethető. A többi terhelt azonban hiába próbálta ezt a védekezést lemásolni az eljárás bírósági szakaszában, akkor már nem vezethetett eredményre.
[14] Fenyvesi a bizonytalanság kezelésére objektív megoldási modellt nyújtó Bayes analízisnek a büntetőeljárásbeli felhasználhatóságát veti fel, kiemelve, hogy azt a közgazdaságtan keretében a játékelméletben is hatékonyan alkalmazzák. Jelen tanulmány kicsit más megközelítéssel a játékelmélet szemléletének a büntetőeljárások modellezésére történő használhatóságát elemzi. Fenyvesi Csaba: A kriminalisztika tendenciái. A bűnügyi nyomozás múltja, jelene, jövője. Dialóg Campus Kiadó, 2014, 243. o.
[15] Bíró Gyula: Kriminalisztika. DEÁJK, Lícium Art Könyvkiadó Kft., Debrecen, 2015, 9. o.
[16] Iván Gabriella (2006): i. m. 1-17. o.
[17] Mészáros József: i. m. 1. o.
[18] Mészáros József: i. m. 4. o.
[19] Mészáros József: i. m. 1-6. o.
[20] Zsigó Zsolt: Van-e megoldás a csapdahelyzetekre? 2014/03/28 https://hirmagazin.sulinet.hu/tudomany (letöltés: 2019. 03. 31.)
[22] Be. LXIV. Fejezet, LXV. Fejezet, LXVI. Fejezet
[24] Az EJEB gyakorlata szerint ellentétes a hallgatáshoz való joggal, ha a vádlott elítélése kizárólag vagy túlnyomó részben a hallgatásán, a vallomástétel megtagadásán, vagy éppen a vádlott saját vallomásán alapul, de a hallgatáshoz való jog nem lehet akadálya annak, hogy a terhelt hallgatását olyan körülmények fennállása esetén, amelyek egyértelműen az ő magyarázatát igénylik, a vád által szolgáltatott bizonyítékok megalapozottságának vizsgálata során figyelembe vegyék. Hasonló következtetés vonható le a terhelt által késedelmesen szolgáltatott bizonyítékok esetében is. "A bizonyítékok szabad mérlegelését megengedő több országban a bíróságoknak lehetőségük van e mérlegelés során figyelembe venni minden releváns tényt, ideértve a vádlott magatartását, vagy azt a módot, ahogyan védelmét folytatta." (John Murray Egyesült Királyság elleni ügye 18731/91., Averill Egyesült Királyság elleni ügy 36408/97., Fővárosi Ítélőtábla 8.Bf.392/2016/113. sz.)
[25] Iván Gabriella (2006): i. m. 1-17. o.
[26] Forgó Ferenc: i. m. 515-527. o.
[27] Iván Gabriella (2006): i. m. 1-17. o. John Nash Harsányi Jánossal együtt 1994-ben Közgazdasági Nobel-díjat kaptak megosztva "a nem-kooperatív játékok elméletében az egyensúlyelemzés terén végzett úttörő munkásságukért", azaz közösen kidolgozták a nem-kooperatív játékok általános megoldására szolgáló módszerüket.
[28] Természetesen valódi élethelyzetekben tovább bonyolódhat a helyzet, hiszen lehet, hogy éppen a beismerés alapozhatja meg a bűnkapcsolatok valamely formáját, a bűnszövetséget vagy a bűnszervezetet.
[29] Merrill M. Flood: Some Experimental Games: Management Science Vol. 5, No. 1 (Oct., 1958), pp. 5-26. o.
[30] Menusch Khadjavi Andreas Lange: Prisoners and their dilemma. Journal of Economic Behavior & Organisation. Volume 92, August 2013, Pages 163-175.
[31] Mérő László: Mindenki másképp egyforma. A játékelmélet és a racionalitás pszichológiája. Tercium, Budapest, 2007, 1-388. o.
[32] Kuba Péter: A magatartás játékelmélet eredményeinek általánosíthatósága és korlátai. 280-285. o
www.eco.u-szeged.hu/download.php?docID=40109 (letöltés ideje: 2019. 03. 30.)
[33] Ezt a kifejezést Kuba Péter használja, ami az angol 'behavioral game theory' szóösszetételből ered. i. m. 279. o.
[34] Forgó Ferenc: i. m. 515-527. o.
[35] Mészáros József: i. m. 5. o.
[37] Mészáros József: i. m. 7. o.
[38] Mészáros József: i. m. 7. o.
[39] Colin F. Camerer: Behavioral Game Theory. Experiments in Strategic Interaction. Princeton University Press, 2003, 43-62. o.
[40] Camerer: i. m. 43-62. o.
[41] Legf. Bír. Bhar.II.1.064/2007/23, Bhar.II.4/2009/4.
[43] Be. 382. § (1) bekezdés, Be 399. § (1) bekezdés.
[44] 2/2017. (II. 10.) AB határozat.
[45] Be. 406 .§ (2) bekezdés.
[46] A "mérgezett fa gyümölcsének elve" a hazai és a strasbourgi joggyakorlat tükrében. Magyar Jog, 2018. február, 94-104. o.
[51] Be. 410. § (2) bekezdés c) pont
[52] Camerer: i. m. 43-62. o.
[53] Camerer: i. m. 43-62. o.
[54] Kuba Péter: A magatartás játékelmélet eredményeinek általánosíthatósága és korlátai. www.eco.u-szeged.hu/download.php?docID=40109 (letöltés 2019. március 01.) 275-276. o.
[55] Kuba: uo. 275-276. o.
[56] Ibolya Tibor: Kihallgatási taktika a nyomozás során. (http://ibolyatibor.atw.hu/Sajat/3.pdf, (letöltés: 2019. 03. 01.), Szijártó Eszter: A krimináltaktikai blöff. Belügyi Szemle, 2013/5. szám, 48-64. o., Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban, TKK, Debrecen, 2008, Elek Balázs: A sztereotípiák szerepe a bizonyítási eljárásban. In: A büntető ítélet igazságtartalma. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, (szerkesztő: Erdei Árpád), Budapest, 2010, 153-174. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kollégiumvezető, Debreceni Ítélőtábla.
Visszaugrás
