A büntetőeljárási törvényben foglalt garanciális szabályok gyakran meghirdetetten maguk is gátat emelnek az igazság megállapítása elé. Ezért, s a valóság objektív megismerhetőségének nehézségei miatt az eljárásjogok nem az igazságot kérik számon az eljáró és döntéshozó bíróságon, hanem a meggyőződést.[1]
Az anyagi igazságosság jogállami követelménye is jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg. Az Alkotmány azonban az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges és az esetek többségében alkalmas eljárásra ad jogot, és azt nem garantálja, hogy annak eredménye minden esetben helyes lesz.[2]
Nagy Ferenc professzor a jogrendszer egészére ható elvek közé sorolja a jogállamiság eszméjét, ami egy gyűjtőkategória, hiszen konkrét alapjogok foglalata, melyekre az államnak minden tevékenysége során figyelemmel kell lennie és melyeket biztosítania kell. "A jogállam fogalma alá értendő az állam felépítésének és működésének olyan megszervezése is, amely biztosítja a jog (a törvények) uralmát."[3] A formai (alaki) jogállamiság a jogrendszer egészére vonatkozóan a jogbiztonság követelményét teremti meg, aminek büntetőjogi megnyilvánulása a törvényesség elvét jelenti. A jogállamiság materiális vetülete az igazságosság követelményét jelenti, és az igazságos állam ideáltípusának megközelítését célozza.[4]
A jogállami eljárás a bizonyítás vonatkozásában Tremmel szavaival élve azonban nehezen értelmezhető és konkretizálható. "Például mit jelent a tisztességes és/vagy jogállami bizonyítás?" teszi fel a kérdést.[5] Úgy gondolom, hogy épp a bizonyítékok törvényességének, felhasználhatóságának szabályai körében lehet a leginkább tetten érni a jogállamiság eszméjét is a bizonyításban.
A bizonyításelmélet és a bizonyítási jog újból és újból középpontba kerülő területe a jogellenesen beszerzett bizonyítékok felhasználása a bizonyítás során. Bírósági eljárásokban egyre gyakrabban felmerülő kérdés az, hogy mely bizonyíték beszerzése volt törvényes, és mely bizonyítékra lehet a büntetőeljárásban tényállást alapítani.
Tremmel szavaival élve a bűnügyeket nem a bizonyítékbőség, hanem a bizonyítékínség jellemzi.[6] Mindez egyrészt azt eredményezheti, hogy a nyomozóhatóság minden áron törekszik a bizonyítékszerzésre, míg a védelem mindenáron az egyes bizonyítékok értékelés nélküli kirekesztését igyekszik elérni.
További kérdéseket vet fel a bírói gyakorlatban és az eljárásjogi szakirodalomban[7] egyaránt a jogellenesen beszerzett, és fel nem használható, így nem értékelhető bizonyíték folyományaként beszerzett bizonyítékok felhasználhatósága.
Az angolszász jogi kultúrákban ismert "ezüsttálca elv" lényegében azt mondja ki, hogy az eljárás korábbi szakaszában, illetve az alárendelt szervek által szerzett jogellenes bizonyíték az adott eljárási szakaszban nem használható fel bizonyítékként, ugyanakkor azonban az eljárás későbbi szakaszában, illetve magasabb fórum közbelépése során mellőzni kell a törvénysértő mozzanatokat, avagy pótolni kell a törvénysértő mulasztásokat, és az így szerzett bizonyíték felhasználhatóvá válik.[8]
A "mérgezett fa gyümölcsének" elve azt jelenti, hogy mind a jogellenes bizonyíték, mind az annak folyományaként, azzal összefüggésben beszerzett bizonyíték ki van zárva a bizonyítékok köréből.
Tremmel álláspontja szerint ez a megoldás megfelel ugyan a jogállamiságnak, az emberi jogok tiszteletben tartásának, de mégis túl szigorú, és csak megszorítások mellett fogadható el megoldásként. Nem tartja helyeselhetőnek azt a megoldást, hogy például a némi fenyegetés vagy ígérgetés hatására beismerő terheltnek sem a vallomását, sem pedig a vallomása kapcsán esetleg feltárt bűnjeleket ne lehessen bizonyítékul figyelembe venni. A lefoglalt bizonyítékok ugyanis milyenségüknél, elhelyezkedésüknél fogva a beismerő vallomás hiányában is önálló jelentőséggel bírnak. Így például felhasználhatóak a bizonyítékok, ha a bűnjelen megtalálható a terhelt ujjnyoma, szagnyoma, vagy a magánlevelét, személyes holmiját találják meg a kizárt vallomás kapcsán.[9]
Összességében az igazság elé állított legkeményebb jogi korlát az, amely kizárja, nem létezőnek nyilvánítja a bizonyítékok köréből azokat, amelyeket tiltott módon vagy lényeges jogok korlátozásával szereztek meg.[10]
- 94/95 -
Tremmel maga is elismeri, hogy "éppen a törvény szerint kizárt bizonyítékok rendszere lehet egyik meggyőző jele annak, hogy adott országban mennyire teljesedett ki a jogállamiság."[11] A bizonyítási tilalmak világosan mutatják, hogy a tilalom és a hozzáfűzött szankció valóban képes lehet bizonyos jogsértések megakadályozására (feltéve, hogy a jogalkotás és a jogalkalmazás komolyan veszi mind a kettőt).[12] Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága is elvi éllel leszögezte, hogy a kizárási szabály legfőbb, ha nem egyedüli célja az elrettentés. Azaz a jogellenesen megszerzett bizonyítékok kizárásának egyetlen mozgatórugója, hogy a nyomozóhatóság tagjait visszatartsák a jogsértésektől.[13]
Napjainkban megfigyelhető, hogy esetenként külföldi jogdogmatika is megjelenik a bírói határozatok érvrendszerében. Az angolszász és a kontinentális jogrendszerek dogmatikájának keveredése, a szakirodalom felgyorsult megismerésének köszönhetően egyre gyakoribb. Ezt a tendenciát csak erősítheti az, hogy a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság judikatúrája, és az Emberi Jogok Európai Egyezménye egyaránt érint ún. kontinentális és angolszász jogi kultúrájú országokat. A folyamatot elősegíti, hogy a tudományos dolgozatok szinte mindig tartalmaznak külföldi kitekintést, így nagyobb az esély rá, hogy a bírók megismerik a külföldi terminológiát.
Gácsi Anett Erzsébet A jogellenesen megszerzett bizonyítékok értékelése a büntetőeljárásban című PhD értekezésében nagyszerűen mutatta be, hogy az USA jogrendszerében milyen elméleti és gyakorlati megoldásokkal válaszolták meg azt a kérdést, hogy felhasználható-e a büntetőeljárásban a jogellenesen megszerzett bizonyíték, valamint hogy mi lesz a jogellenes bizonyítékkal összefüggésben megszerzett bizonyíték további sorsa. Az exclusionary rule (kizárási szabály) doktrína tiltja az alkotmányellenesen beszerzett bizonyíték felhasználását a büntetőeljárásban. A mérgezett fa gyümölcsének elve pedig olyan jogi metafora, ami az illegálisan szerzett bizonyítékszerzés folyamatának szemléltetésére szolgál. Ha szennyezett, vagy mérgezett a forrás (a fa), akkor maga a bizonyíték (a gyümölcs) is szennyezett lesz.
Gácsi a mérgezett fa gyümölcse doktrínával kapcsolatban utalt arra, hogy annak főszabályára szokás hivatkozni a magyar büntetőeljárási tudományban, míg a kivételek nem igazán ismertek. Az ezüsttálca elvet például úgy kezeli a magyar szakirodalom, mintha az USA-ban ma is élő elv volna, pedig a valóság az, hogy azt mindössze 46 évig alkalmazták hazájában (1914-1960). Ekkor mondta ki az amerikai Legfelsőbb Bíróság, hogy a szabály, annak alkotmányba ütköző volta miatt, a továbbiakban nem alkalmazható.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
