A rendszerváltozást megalapozó és fejlesztő hazai alkotmányozás jellemzői közül különösen markánsak a következők. Ennek az alkotmányozásnak közjogtani elemei nem tekinthetők hirtelen improvizáció termékeinek. Az 1980-as évek közepétől számos elmélyült és tárgyilagos szakirodalmi feldolgozás mutatta be a korszerű jogi alapelvekre és követelményekre, az alapvető emberi jogokra és szabadságokra vonatkozó nemzetközi dokumentumokat, valamint a fejlett polgári országok alkotmányos intézményeit. Jelentős volt a szerepe az "Alkotmányjogi füzetek" c., 1989-ben megelent kiadványsorozatnak, amelynek számaiban kifejezetten az új magyar alkotmány szabályozási tárgyairól jelentek meg izgalmas tanulmányok.
1989 közepétől a potens politikai erők igényesen szervezett, célratörő, intenzív egyezkedő tárgyalásokat folytattak a kiépítendő és alaptörvényekben szabályozandó alkotmányos berendezkedésről. Ennek alapján több tárgykörben tartalmas koncepciókat fogalmaztak meg, sőt összegező politikai egyezségek is születtek. Szakmai és politikai törekvések ütköztek, alakultak, és az 1985-ben választott, de időközi választások révén már új demokratikus erőkkel is kiegészült Országgyűlés csekély módosításokkal elfogadta a rendszerváltó alkotmányozás így kimunkált és a Kormány által előterjesztett tervezeteit. A haladó politikai erőknek ez a történelmi jelentőségű erőfeszítése méltó folytatása volt az 1847-48. évi, ún. utolsó rendi országgyűlés polgári átalakulást megalapozó áprilisi törvényeinek, korszerű örököse és továbbfejlesztője az 1956. évi vérbefojtott forradalom és szabadságharc eszméinek. Magyarország köztársasági államformáját kinyilvánító és az 1949. évi XX. törvényt radikálisan megváltoztató Alkotmányhoz szervesen kapcsolódott az egyidejűleg elfogadott választójogi törvény, a politikai pártok működését és gazdálkodását szabályozó törvény, valamint az Alkotmánybíróságról szóló törvény. A rendszerváltó alkotmányozás látványos népi megerősítésének bizonyult az 1989 novemberében tartott "négyigenes" népszavazás.
A rendszerváltozás alkotmányozását megtestesítő törvények kidolgozása és elfogadása előtt már haladó szerep hárult az egyesülési jogról, a gyülekezési jogról, a népszavazásról, a miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról, a külföldre utazásról, a kivándorlásról, továbbá a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházak helyzetéről alkotott törvényekre.
Az 1989 október 23-án kihirdetett és Magyarországot parlamentáris köztársasággá nyilvánító Alkotmány lényeges közjogi fordulatot jelentett hazánk életében, de az alkotmányozás folyamata az említett törvényekkel nem zárult le, hanem további fontos változásokkal és kiegészítésekkel folytatódott. A köztársasági Alkotmány első szövegezése az országot még olyan demokratikus jogállamnak minősítette, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek. Az 1990 tavaszán történt többpártrendszerű szabad választásokkal létrehozott Országgyűlés jelentős alkotmánymódosító törvényeket fogadott el, amelyek révén az Alkotmány szövegében megszűnt a demokratikus szocializmusra utalás, kiépült a miniszterelnök által vezetett, és a Parlamentnek politikailag felelős szilárd kormányhatalom, intézményesült az alkotmánybírák jelölési rendszere, alkotmányi elfogadást nyert a koronás államcímer alkalmazása, megerősítést kapott a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságán nyugvó piagazdaság. Több szabályozási kísérlet után egyértelműen az Országgyűlés hatáskörébe került a köztársasági elnök megválasztásának joga. Véglegesen eldőlt, hogy a köztársasági elnök nem részese a végrehajtó hatalomnak, politikai funkciót nem gyakorol, ezért politikai felelősség sem terheli a Parlamenttel szemben. A közhatalmi szervek alkotmányos működésének előmozdítását célzó szerepe és jellegzetes államfői jogosítványai azonban olyan jelentősek, hogy az államfő önálló hatalmi ágazatot testesít meg, amelynek alkotmányos gyakorlásáért valós jogi felelősséggel tartozik. Az Alkotmánybíróságra hárul ennek a felelősségnek az érvényesítése, amely büntetőjogi szankciók alkalmazásához, sőt az elnöki funkció megszüntetéséhez is vezethet. A rendszerváltozás alkotmányos megalapozása az önkormányzati rendszer alaptörvényi meghatározásával és a helyi önkormányzatokról szóló törvény elfogadásával 1990 őszén befejeződött. Az azóta előfordult eseti alkotmánymódosítások szükséges és ésszerű fejlesztésnek tekinthetők, de nem sorolhatók a rendszerváltozás alkotmányi megalapozásának aktusai közé.
Az 1989-90-ben végrehajtott békés rendszerváltozást meghatározó alkotmányozás, az alaptörvény
- 191/192 -
2010 áprilisáig végrehajtott mintegy húsz módosításával és kiegészítésével megfelelő keretet biztosított a politikai, közhatalmi, társadalmi és gazdasági berendezkedés működéséhez és fejlesztéséhez.[1] A sarkalatos törvények által létrehozott, illetve alkotmányos rangra emelt jogi alapértékek tartalmának és egymás közötti viszonyának feltárásában kiemelkedő szerepet töltenek be az Alkotmánybíróság hiteles és kötelező alkotmányértelmező döntései. Ez a testület nyilvánította ki, hogy a magyar rendszerváltozás alkotmányos keretek között megkezdett és folytatandó, jogállami forradalmi átalakulásnak minősül.[2]
Az 1989-ben elfogadott Alkotmány preambulumában kilátásba helyezett új, korszerű jogállami alkotmány előkészítésére 1994-98 között lezajlott rendkívül intenzív és termékeny szakmai, illetve politikai viták keretében - amelyek sajnos nem jutottak el új alaptörvény elfogadásáig - számos, továbbra is hasznosítható következtetés született.[3] Megállapíthatjuk azonban azt is, hogy azóta olyan jelentős változások történtek és lényeges újítások keletkeztek világméretekben és hazánkban is, amelyeket a remélt magyar alkotmányozásban is figyelembe kell vennünk.
A hazai Alkotmánynak és alkotmányos rendszernek a fejlett nemzetközi standardokhoz igazodó összetevőit és annak működési mechanizmusát lekicsinylő, tiszteletre méltóságát megkérdőjelező, hiányaitól megrettenő, esetenkénti növekedési zavaraitól, visszaéléseitől kétségbeeső kesergést fogyatékos társadalomtudományi szemléletből eredő, melankolikus betegségtünetnek tekintem. Ez az attitűd mellőzi a folyton változó bonyolult összefüggések feltárását és elemző értékelését, lemond a megoldási lehetőségek kutatásáról és áldozatos szolgálatáról. A valós problémák alapos tanulmányozására és érdemi aktivitásra serkentő bölcseletek egyik tanulságos változatának tekintem Jaques Derrida (1930-2004), John Dewey (1859-1952) ún. dekonstrukcionista, vagyis nem-egyensúlyi koncepcióját.[4] Dewey szerint a demokrácia a válság társadalma, a gyarapodás és a változás válságáé. A cselekvési hálók ugyanis csak addig maradnak fenn, amíg részeseik ténylegesen tevékenykednek. Ha a mozdulatlan társadalom helyébe a mobil társadalom lép, az folytonosan képes ellenőrizni és megújítani saját működését. A nem-egyensúlyi gondolkodásmód a mozgást, a változást, az azokban való részvételt, a változások alkotó létrehozását, a világ jobb megismerését és javítását részesíti előnyben a statikus, a merev, a hatalmi, a mindenáron megőrző gondolkodásmóddal szemben. A demokrácia ugyanis az a hit, hogy a tapasztalat folyamata fontosabb minden elért eredménynél, az eredmények végső értéke csak annyi, hogy a változó folyamat gazdagítására, rendezésére használható fel. A működő, nem-egyensúlyi demokrácia soha nincs megelégedve önmagával, a politikai intézmények működését mindig javítani akarja, az emberek közötti kommunikációt egyre inkább tisztítani törekszik a visszaélő hatalmi megnyilvánulásoktól, jobb anyagi körülményeket igyekszik biztosítani a polgároknak, folyton előnyösebb igazságosságot keres. Ez a gondolkodásmód mindig kritikus és javító szándékú. Nem zárt, hanem nyílt rendszer, amely környezetével alakítandó interakcióiban képes változni. A dekonstrukció vázolt elmélete tehát egyaránt óv az illúziók táplálásától, valamint a kiábrándulástól, a terméketlen válságpszichózistól, a bénult letargiától. Szellemi, lelki, érzelmi stabilitásra, a folyamatok őszinte feltárásával, a tapasztalatok hasznosításával lankadatlan küzdelemre, felelős alkotásra serkent. A dekonstrukcionista gondolkodás jellemzőinek felidézése végén ismét hangsúlyozom, hogy ezek nem diktatórikus, hanem demokratikus viszonyokra vonatkoznak.
Általános megfogalmazással alkotmányozó hatalomnak a legfelsőbb fokozatú jogi normák megalkotására és érvényesítésére képes politikai erő és fórum minősül. Az alkotmányozás eljárási rendjét és eredményét tekintve lehet diktatórikus és demokratikus, a létrehozott alaptörvény pedig az ország adottságaihoz és a fejlődés irányaihoz viszonyítva lehet előretekintő, vagyis haladó, vagy a progressziót korlátozó, tehát korszerűtlen és regresszív. Ha ezt a kérdést Magyarországra vonatkoztatjuk, akkor véleményem szerint nem tekinthetünk el sem a jelenlegi világfolyamatoktól, sem a magyar belső adottságoktól, amelyek között természetesen szoros összefüggés áll fenn.
A Föld lakosságának létszáma folyamatosan növekszik, jelenleg megközelíti a 7 milliárdot. Ennek következtében több földrészen illetve országban sokan élelmezési és egyéb ellátási problémákkal küszködnek. Magyarországon is sok a nem megfelelően táplálkozó, siralmas körülmények közepette élő személy. A szegénység, a munkanélküliség, a szellemi, lelki és érzelmi leépültség olyan feszültségekkel és más hátrányokkal járó problémák, amelyeknek elmélyült feltárása, értékelése és megoldása nem mellőzhető. Hazánkban nem emelkedik a népszaporulat, de egyre több az idős ember, a nyugdíjrendszer nem megoldott. Feltárásra várnak az egészségügyi ellátási rendszer nehézségeinek megoldási lehetőségei és eszközei. Megállapításra vár az egyetemi és a szakképzésben részt vevők aránya. Egyre többen lesznek az olyan diplomások, akik nem kapnak a végzettségükhöz igazodó munkahelyet. Nem kielégítően rendezett a magyarországi etnikumok és
- 192/193 -
más kisebbségek helyzete, talán lesz parlamenti képviseletük, de vitatható a képviseleti arány és a képviselők választásának módja is. Ezeket az általános, az emberiség nagy részét és a magyar nemzetet is közvetlenül érintő kérdéseket megoldásuk érdekében a polgárok közreműködésével elmélyült, sokoldalú vizsgálatban kellene részesíteni. Az új alkotmány megalkotását csak azután érdemes elkezdeni, ha már hasznosítani lehet az egybehangzó szakmai és társadalmi állásfoglalásokkal kialakított következtetéseket. Az említett és egyéb problémák össztársadalmi felmérésére és egyeztetett rendezésére építve figyelembe kell vennünk azokat az értékeket is, amelyeket korszakunk legfejlettebb alkotmányai mellőzhetetlennek minősítenek.
Korszakunk modern és demokratikus közhatalmi rendszereiben az alkotmányozó hatalom és a törvényhozó hatalom maradéktalanul nem eshet egybe. Ha a törvényhozó hatalom gyakorolja az alkotmányozás jogát, akkor maga állapítja meg a saját szerepét és hatáskörét meghatározó normákat. Azt, hogy milyen legyen az alkotmányozó hatalom, hogyan alakuljon az alkotmányozás folyamata, nem kell kitalálni, mert számos fejlett országban már hosszabb ideje alkalmazzák ezeket. Többféle szervezeti és eljárási megoldást ismerünk. Chronowski Nóra, Drinóczi Tímea és Zeller Judit "Túl az alkotmányon..." c., közelmúltban publikált terjedelmes és gazdagon dokumentált tanulmányukban könnyen áttekinthető rendszerezésben sorakoztatják fel és értékelik számos fejlett ország és új demokrácia alkotmányában meghatározott módosíthatatlan alkotmányi értékeket, vagyis az ún. örökkévalósági klauzulákat, továbbá az alkotmánymódosítások és az új alaptörvények megalkotásának, megváltoztatásának különös szervezeti és eljárási rendjét.[5]
Különösen sokat ígérőnek tekinthetjük megítélésem szerint azt az eljárást, amelyben a törvényhozó hatalom tagjai közreműködhetnek az Alkotmány előkészítésében, de nem kizárólagosan, hanem a társadalom nagy rétegeinek és csoportjainak képviselőivel együtt. A magyar alkotmányozásban ideális lenne olyan nagy létszámú - pl. 1000-1500 fős - grémium munkássága, amelyben a parlamenti képviselőkön kívül részt vennének a különböző társadalmi érdekcsoportok küldöttei, így különösen a gazdálkodó szervezetek, a tudományos és felsőoktatási intézetek, az egyházak, a nemzeti és etnikai csoportok, a szakszervezetek, a jelentősebb civil szervezetek képviselői. Ez a testület különböző szakosított bizottsági rendszerben munkálhatná ki az alaptörvény koncepcióját és főbb tartalmi elemeit. Az alkotmányozó testület az Alkotmányról azonban nem, csak annak tervezetéről dönthetne. Az alaptörvény elfogadásáról csak a népszuverenitás alanya, tehát a választópolgárok dönthetnek, mégpedig népszavazással. Így alakulhatna csak ki a valóban társadalmi megegyezésen nyugvó Alkotmány, amely várhatóan hosszú távra határozhatná meg az ország törekvéseit, a polgárok jogait és kötelességeit, valamint a közhatalom gyakorlásának szervezeti kereteit és működési rendjét. Az ilyen Alkotmány kiterjedt értéktartalommal és magas erkölcsi tekintéllyel rendelkezne, tehát várható lenne értelmi és érzelmi elfogadottsága, társadalmi támogatottsága és megvalósulása.
Egyébként egyetértek azokkal, akik szerint hazánkban jelenleg nincs alkotmányozási kényszer, mert a két évtizedes alkotmánybírósági alkotmányértelmezéssel lényegesen továbbfejlesztett alaptörvényünk megfelelő keretet biztosít az alkotmányos jogállamiság működéséhez. Szerencsére mindegyik jogágazat törvényalkotása követte az Alkotmánybíróság mindenkire kötelező és megfellebbezhetetlen alkotmányértelmezéseit. Ezáltal Magyarországnak nemcsak megfelelő Alkotmánya van, hanem az Alkotmányt tiszteletben tartó, ahhoz igazodó jogrendszere is érvényesül. Ezekhez ugyan nem illeszkedő elemeket is kapcsoltak a 2010. év kamaszos alkotmánymódosításai, és bizonyos eseti törvényalkotásai, de ezek könnyen törölhetők illetve korrigálhatók.
Az alkotmányi szabályozás tárgyköreinek és tartalmának szerkezeti elhelyezésére, az Alkotmány élén álló fejezetek tartalmára vonatkozóan a hazai közjogászok több egybehangzó következtetést és ajánlást fogalmaztak már meg. Ezeket hasznosítva a következőket javasolom. A társadalmi és a közhatalmi rend alapelveiről, az emberi és állampolgári alapjogokról, alapkötelességekről, alaptilalmakról és a felelősségről szóló rendelkezéseket nem a közhatalmi szervekre vonatkozó fejezetek után, hanem ezeket megelőzve kell elhelyezni az új Alkotmányban. Az eddigi bevezető rendelkezések kiegészítendők a Magyar Köztársaság hivatalos nyelvéről, az államterület tagozódásáról, külön is a fővárosról, a politikai pártok működésének jelenleg hiányzó demokratikus követelményéről és az ennek megvalósulása feletti alkotmányossági felügyeletről szóló megállapításokkal. Itt kell elhelyezni a nemzeti himnuszról, a nemzeti és állami ünnepekről, a felségjelvényekről rendelkező alapvető előírásokat is. Az ilyen tárgyú szabályok a jelenleg hatályos alaptörvény utolsó előtti (XIV.) fejezetében találhatók. A bevezető rendelkezések közé illenek a nemzeti és etnikai kisebbségekre mint államalkotó tényezőkre, valamint az egyházakra vonatkozó meghatározások is. Az első fejezetnek a társadalmi szervezeti alakzatokat érintő rendelkezé-
- 193/194 -
seit ki kellene egészíteni a köztestületek jellegéről és szerepéről, továbbá külön is a Magyar Tudományos Akadémia rendeltetéséről szóló előírásokkal. Az első fejezet tulajdonra vonatkozó rendelkezéseiben utalni kellene a magántulajdon közösségi célokat is szolgáló szerepére.
1. Korszakunk több pólusú, multikulturális világrendszerében egyidejűleg érvényesül a nemzetgazdaságok és a gazdasági tömörülések törekvéseinek egyeztetése, kölcsönös korlátozása, szabályozott és szabályozatlan, palástolt és nyílt, korrekt és inkorrekt versengése, a hátrányos helyzetű és fejletlen földrészek, országok és népek megrázó szegénységének humanitárius enyhítése, fejlődésének előmozdítása és esetenkénti korlátozása. A fejlett országok bizonyos összehangolt gazdasági akciói, valamint néhány jelentős világméretű vagy regionális pénzgazdálkodási koncentráció koncepciózusan ösztönző financiális aktivitása elismerést érdemel. Mindezek a folyamatok és akciók már az egyre erősödő egyetemesedés és egységesülés markáns szimptómái. Az előnyös és hátrányos folyamatok, fejlesztések és versengések, nagyrészt az élővilág fennmaradását fenyegető veszélyek és az ellenük folytatott küzdelem egységesülésének vagy megsértésének megnyilvánulásai. A globális kormányzás (global governance) korszakában az EU tagjaként is szereplő kontinentális alkotmányos jogállam jogrendszere hármas - nevezetesen nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és nemzeti alkotmányi - befolyásoltság illetve meghatározottság keretei között alakul. Magyarország számára ezt az adottságot lényegesen befolyásolják a rendszerváltozás kényszerű áldozatvállalásai, a gazdaságfejlesztés kereteinek, arányainak, méreteinek - különösen az államháztartás maximális hiányának - uniós befolyásolása, illetve meghatározása.
Az EU egyrészt vállalja a versengés kényszerét az USA, Kína és néhány más ország olyan nemzetgazdaságával, amely nem fejt ki elvárható erőfeszítést a természeti környezet védelmére, másrészt koncepciózusan keresi, alkalmazza, illetve érvényesítteti az arányos, az egyensúlyozott és fenntartható fejlődés szolgálatában az élővilág és benne a jelenlegi és jövendő emberi nemzedékek életfeltételeinek biztosítása érdekében a legkorszerűbb növényi, állati és emberi egészségvédelem nemritkán költséges és nem is kellemes megoldásait. A vázoltak alapján elengedhetetlennek tűnik, hogy a továbbfejlesztendő, illetve az új magyar Alkotmány a jelenleginél bővebben és korszerűbben határozza meg a közhatalmi rendszer alapvető célkitűzéseit és lényeges feladatait. Az alapvető állami célok között nem hiányozhat a fenntartható fejlődés, az egyensúlyozott nemzeti felemelkedés, a társadalmi igazságosság, az összetett (egyéni és közösségi) emberi biztonság szolgálata.
A fenntartható fejlődés előmozdítása nem mellőzheti a jövőkutatásokra épülő távlati tervezést. Az előttünk álló évtizedek alakulását is kondicionáló, influáló és széles nyílásszögben determináló adottságként kell kezelnünk korszakunk interdependenciáinak egyre összetettebbé és bonyolultabbá válását, valamint ennek következtében a kimenetek kiszámíthatóságának, előreláthatóságának nehézségeit. Ezeknek az interdependenciáknak ugyanis az a jellemzője, hogy az emberi társdalom minden korábbi korszakában érvényesülő összefüggéseknél nagyobb a száma a hatást kiváltó faktoroknak, aktoroknak és attraktoroknak, továbbá egyre szövevényesebbek ezek kapcsolódásai. Bármennyire alaposabb is lesz a hatást kiváltó körülmények megismerése, a fel nem tárt és előre pontosan nem látható új faktorok születése és érvényesülése nem kizárt. A nem tervezett, ún. komplementer tényezők és hatások számának növekedése és jelentőségük fokozódása ugyancsak valószínűsíthető. Nem nélkülözhető feladata ezért a jövőkutatásnak, hogy a célzott, a tervezett erőfeszítések, a kiszámítható, a megalapozottan feltételezhető folyamatok, történések, megoldások körvonalazása mellett jelezze az elképzelhető, a lehetséges komplementer megnyilvánulásokat és számoljon az abszolút ismeretlen újszerűségekkel, a nem várt esetlegességekkel, a különös véletlenekkel.
Megítélésem szerint elfogadhatjuk azt a tudományelméleti megállapítást, hogy a komplementer, a véletlen események, történések és megnyilvánulások is okozatosak, csak egyelőre, illetve előre nem láthatjuk, vagy legalábbis nem tárhatjuk fel megfelelően a rendkívül bonyolult oksági kapcsolataikat. Szerencsére azonban sok minden prognosztizálható, és a tudományok haladásával egyre több folyamat tudományos igényességgel valószínűsíthető. Azt különösképpen hangsúlyozandónak tartom, hogy a jövőkutatás elsődleges rendeltetése semmiképpen sem valami tudományos színezetű jóslás, hanem az ország illetve az emberiség jövőjének olyan körvonalazása, tudatos tervezése és befolyásolása, amely valós összefüggések feltárásán és az oksági folyamatok tudatos, előnyökkel járó alakításán nyugszik.
2. Földünk jelenlegi és közeljövőben élő generációit számos hagyományos és újszerű súlyos veszély fenyegeti. A veszélyek közül a természeti katasztrófák (pl. vihar, orkán, tornádó, tájfun, hurrikán, monszun, cunami, földrengések, vulkánkitörések, árvizek, klímaváltozás, ezen belül felmelegedés, aszályosulás, sivatagosodás, esőzés, az Északi Sark, Grönland és az Antarktisz jégtakarójának olvadása,
- 194/195 -
esetleg összeroskadása vagy tengerbe csúszása, a tengerszint emelkedése, alacsonyan fekvő tengerparti lakott területek víz alá kerülése stb.) fenyegetése azért súlyosabb mint a korábbi korszakokban, mert a nagy településeken illetve ezek agglomerációiban hatalmas létszámú népesség él együtt.
A természeti környezet némely összetevőinek gátlástalan felhasználása és a tudományos-műszaki haladás következtében folytatott károsítása, különösen az üvegházhatást kiváltó, az ózonréteget sorvasztó mérgesgázok kibocsátási határainak, az ún. emissziós paramétereknek szigorú meghatározásával, illetve mérséklésével, a rohamosan szaporodó hulladékok gyűjtésével, csoportosításával, feldolgozásával, eltüntetésével - amint ezt néhány fejlett ország pozitív gyakorlata jelzi - eredményesen korlátozható.[6] Az óriási méretekben használt hagyományos erőforrások - pl. a szén, a kőolaj, a földgáz - belátható időn belüli kimerülése új, illetve megújítható energiaforrások - nap-, szél-, vízi, geotermikus energia, különösen hidrogén, biomassza, biogáz, bioetanol, biodízel, hibrid üzemeltetés stb. - felfedezésével, előállításával, átalakításával pótolhatónak ígérkezik. A szakemberek megalapozottan figyelmeztetnek arra, hogy az átálláshoz nemcsak újszerű nagy beruházásokra van szükség, hanem mellőzhetetlen a települési, a kisközösségi, a családi, az egyéni fenntartású újszerű erőművek, napkollektorok, szélgenerátorok, hőszivattyúk stb. működtetése is. Az ivóvíz fogyása miatt különös gondosságra van szükség az iható víz biztosításához. Az emberiségnek számolnia kell a tengerek gyümölcseinek rohamos fogyásával, egyes országoknak, köztük Magyarországnak pedig a termőterületek nagymérvű csökkenésével is. Már napjainkban is halaszthatatlan a pazarló technológiák felváltása korszerű, takarékos megoldásokkal, valamint az ésszerű mértéktartás, a bölcs arányosság alkalmazása az egyéni és a közösségi élet bármely szférájában. Több, hosszabb ideje ismert vagy újszerű gyógyíthatatlan, illetve fertőző betegséggel szembeni oltalom eredményessége kétséges. A szaporodó és súlyosbodó műszaki katasztrófák, közlekedési és egyéb akcidenciák, valamint a szenvedélybetegségek elleni sokrétű küzdelem fontossága növekszik, eszközrendszerének bővítése halaszthatatlan.
Belátható időn belül sajnos kétséges a vallási és etnikai forrású helyi háborúk, valamint néhány nagyhatalom megelőző, büntető és "civilizációt" exportáló háborúinak kiiktatása. A szervezett bűnözéssel, a kibernetikai bűnözéssel, a terrorizmussal, a szegénységből, a munkanélküliségből, a szociális feszültségekből vagy más jellegű elégedetlenségből fakadó bűnözéssel, vandalizmussal a nemzetállamoknak és az államközösségeknek a kiváltó okok feltárásával és kezelésével, a megelőzés, a védekezés és büntetés eszközeivel a következő évtizedekben az eddigieknél körültekintőbben, nagyobb erőfeszítésekkel kell foglalkozniuk.[7]
3. A jelzett és a hasonló problémák, veszélyek, ártalmak többségével szembeni küzdelem szükségesnek tűnő jellemzői közül a tudományos megalapozottság, a sokrétű összehangoltság követelményét emelem ki. A tudásalapúság, a tudományos igényesség magában foglalja a problémák, az anomáliák, a feszültségek kiváltó okainak, megnyilvánulási alakzatainak, ártalmasságának megismerését, a megelőzés, a kiküszöbölés és a helyreállítás módozatainak megfigyeléseken, méréseken, a törvényszerűségek ismeretén nyugvó kimunkálását, az orvoslás eszközeinek és módszereinek körültekintő alkalmazását. A tudományos - különösen a műszaki, kémiai, biológiai - vívmányok káros hatásainak, valamint a növényi, állati, emberi gyógyítható és gyógyíthatatlan betegségeknek megelőzése és gyógyítása, illetve enyhítése csakis a bölcs tudományosság érdemi ellenőrző, feltáró, minősítő, megelőző, javító, gyógyító, helyreállító és fejlesztő közreműködésével érhető el. Korszakunk felelős közhatalmi fórumai döntéseiket folyton szaporodó tárgykörökben kizárólag vagy elsődlegesen laboratóriumi, kutatóintézeti vizsgálati eredményekre, tudományos testületi állásfoglalásokra, folyamatelemzésekre, előzetes és utólagos hatástanulmányokra, mérésekre, illetve mérési eredményekre alapozhatják. Példaként említhetjük az élelmiszerek vizsgálatait, a fertőzöttségi ellenőrzéseket, a használati tárgyak összetételére, az emissziós határokra, a közlekedési eszközök sebességére, bizonyos bűnügyi ténymegállapításokra vonatkozó vizsgálatokat és döntéseket.
A gyarapodó emberi és állampolgári alapjogok megvalósulásának előmozdítása és védelme, a népképviseleti és a közvetlen népi hatalomgyakorlás, a közérdekű aktivitás intézményeinek működése, a vázolt fenntartható fejlődés és a komplex biztonság szolgálata, valamint a szociális problémák korszerű kezelése mellett az egyéni, a közösségi, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális életnek szinte nem létezhet olyan szelvénye, amellyel összefüggésben az alkotmányos jogállam közömbös viszonyulást tanúsíthatna.[8] A külső és belső összefüggések bonyolultságát és változásait figyelembe vevő, az ígéretes jövőt szolgáló közhatalmi erőfeszítés eszközrendszerében a körülmények alakulásához igazodó arányban indokolt igénybe venni a jogosító, a kötelező, a korlátozó és a tiltó szabályozás, az érdekeltségre ható ösztönzés, a közbeszerzések, a kht-k, a zrt-k, az alapítványok, a pályázatok, a közjogi és egyéb szerződések eszközeit, a felügyelet és ellenőrzés, valamint a felelősségérvényesítés, illetve a szankcionálás módozatait. Az alkotmányos jogállam eredményes funkcionálását a gazdasági vállalkozások, a tudományos, oktatási, nevelési, egészségvédel-
- 195/196 -
mi, szociális, egyházi, köztestületi, érdek-képviseleti, civil szervezeti autonómiák, valamint az eseti polgári társulások tartalmas és előnyös öntevékenysége fémjelzi. A tudományos vizsgálati eredményekhez kötött, az érdekegyeztetésen és megállapodáson nyugvó, a politikai orientációjú, valamint az alkotmányosság és törvényesség szigorú követelményeihez igazodó közhatalmi aktivitást, nem különben az alkotmányos demokrácia következőkben jelzett összetevőinek működését, sőt a gazdálkodás és a társadalmi érintkezés alakzatait is egyre növekvő mértékben jellemzi az elektronikus tájékozódás és tájékoztatás, az elektronikus kapcsolattartás, illetve ügyintézés, tehát az e-kormányzás, az e-közigazgatás, az e-gazdálkodás, az e-közösségi kapcsolatrendszer, a hálózati társadalom eszközeinek és módozatainak alkalmazása. A közhatalmi és az említett egyéb szférák kölcsönös és folytonos kritikai, serkentő, javító, segítő kapcsolódásai lehetnek a problémák megoldásának, a körülmények javításának, vagyis a szellemi, erkölcsi, jóléti haladásnak elsődleges eszközei. E bonyolult mechanizmus hatékony funkcionálásának meghatározó mozgatórugója az érdekeltség, mellőzhetetlen biztosítéka pedig az emberi igényesség, az állandó tanulás, a tisztességes verseny és az érdemi felelősség lehet. A tapasztalatok ugyanis azt tanúsítják, hogy a vitatkozó-konszenzuális demokrácia impozáns megnyilvánulásai mellett nem kizárt az irigység,[9] a hamis érvekkel folytatott üres alkudozás, a tények csalárd minősítése, a populista hangulatkeltés, vagy a többségi pozícióval való visszaélés. Ezek bármelyike felesleges erőfeszítésekkel, anyagi vagy más hátránnyal, fájdalmas gyötrelemmel jár.
4. A 2008 őszén kirobbant pénzügyi és makrogazdasági világválság halaszthatatlanná teszi a jelenlegi kapitalista gazdálkodási rendszer betegségforrásainak elmélyült tanulmányozását és újszerű terápiák alkalmazását. A folyton tökéletesítendő gyógymódok eszközei nem korlátozódhatnak a belső és külső nyilvántartások, illetve ellenőrzési rendszerek fejlesztésére, markáns tilalmak, korlátozások, kötelességek és felelősségek megállapítására. Mivel a gazdasági és egyéb törekvéseknek elsődleges hajtóereje az egyéni, a közösségi és egyéb érdekeltség, az emberiség felelős protagonistáinak, valamint a különböző fokozatú közhatalmi fórumoknak olyan érdekeltségi mechanizmusokat kell kimunkálniuk és érvényre juttatniuk, amelyek a súlyos veszélyek megelőzésére, elhárítására, a bekövetkezett anomáliák, visszaélések, károk kiküszöbölésére serkentenek.
Az emberiség eddigi története a komplexitás gazdagodásáról tanúskodik. Az egyre bonyolultabbá váló komplexitás korszakunkban csak akkor nem vezethet káoszhoz, ha az egyéni, közösségi, társadalmi, nemzetállami és nemzetközi szinten folytonossá válik a veszélyek megelőzése, elhárítása és a körülmények javítását szolgáló erőfeszítések harmonizálása. A jövő alakítását nemcsak újabb tudományos-műszaki találmányok, igazgatási, adózási, közlekedési és egyéb normák, szellemi-művészeti felfogások befolyásolják, hanem az emberek tudatának és magatartásának komplexé válása is. A tudati komplexitás az ismeretek gyarapításán kívül ösztöneink, érzelmeink, önkontrollunk, felelősségérzetünk, viselkedésünk alakításától is függ. Tudatában kell lennünk annak is, hogy az ún. kis, de tömeges negligenciák - pl. a hanyagság, a lustaság, a pazarlás, a szemetelés - katasztrofális következményekhez vezethetnek. A társadalmi méretekben gyakorolt apró egyéni és közösségi erények - pl. a figyelmesség, az előzékenység, a segítőkészség, a szolidaritás, a jó modor, az udvariasság - pedig kellemes, tartalmas és biztonságos társas életet teremthetnek. Az értékpluralitáson, a tudati komplexitáson és a hatékony emberi erőfeszítésen belül mellőzhetetlen az optimálist jelentő középmérték és az összetett emberi biztonság kölcsönösen hatékony szolgálata.[10] Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az értékesek és értéktelenek nem csupán lineáris kapcsolatban fordulnak elő, hanem hálódiagramos összefüggésben is megjelennek.[11] A bonyolult interdependenciák arra késztetnek, hogy körültekintően alakítsuk és alkalmazzuk a holisztikus értékszemléletet. Ennek keretében megfelelő arányban tartsuk tiszteletben az anyagi jólétet, a gazdasági fejlesztést és versengést, a szellemi és egyéb értékeket. A prioritás tárgyait és arányait a körülmények folytonos alakulásához igazodva kell változtatnunk.
Az alkotmányokban foglalt előírások tárgykörük és címzettjeik különbözősége mellett, illetve ahhoz igazodva jelentős eltérést mutatnak tartalmuk konkrétsége, a rögzített jogosultságok és kötelezettségek kiterjedtsége és tételezettsége, valamint ezáltal a címzettek mérlegelési lehetősége, mozgástere szempontjából is. Az újabb korszerű alkotmányokban egyre növekvő számban megfogalmazott alapelvek széles nyílásszögben általános útmutatásokat, fő irányokat, vezérfonalat, elvárásokat tartalmaznak, és tág mozgásteret nyújtanak a címzettek számára a kivitelezés, a végrehajtás, az alkalmazás módozatainak kialakításában. Az alapelvek nemcsak a jogalkotás, a jogalkalmazás, a jogkövetés részére tartalmaznak támpontokat, konkrét tartalommal kitöltendő kereteket, hanem determinatív szerepet töltenek be az Alkotmány teljes normaállománya és egyes rendelkezései autentikus és autoritatív, tehát hiteles és kötelező értelmezésének koherenciája számára is. Metaforikus hasonlattal élve azt is mondhatjuk, hogy a korszerű
- 196/197 -
alapelvek az Alkotmány építményének vázát, szilárdságot biztosító tartószerkezetét képezik és arra hivatottak, hogy egyértelműen kifejezzék az alkotmányos rendszer alapvető jellegét, típusát és sajátos összetevőinek harmonikus egybekapcsolódásából fakadó egyedi arculatát.
Az Alkotmányba iktatható alapelvek körében megkülönböztethetjük a népesség egészéhez, vagyis a magyar társadalomhoz, az állam illetve államszervezet egészéhez, az állam, a társadalom és a társadalmi közösségek viszonyához, a jogrendszerhez, az állami szervek némely csoportjaihoz, továbbá meghatározott jogágazatokhoz kapcsolódó, valamint bizonyos alapjogokhoz illeszkedő, azokat erősítő vagy kifejezetten alapjogot fakasztó és az egyéb alapelveket. Az Alkotmányban rögzített alapelveket (pl. a demokrácia, a jogállamiság, az egyházak és az állam elválasztása, a bírói függetlenség, a nullum crimen sine lege - nulla poena sine lege elvét stb.) ki kellene egészíteni a hatalommegosztás és az államhatalmi ágak elválasztásának, a pluralitásnak, a toleranciának, a közhatalmi, társadalmi, közösségi és egyéni szolidaritásnak,[12] a társadalmi igazságosságnak, a tisztességességnek és méltányosságnak (vagyis a bona fidesnek és az aequitasnak), valamint az állam világnézeti semlegességének, továbbá a szabad verseny tisztességességének alapelvével. A jelzett erkölcsi követelményeket azért kellene alkotmányi rangra emelni, hogy mind a közéletben, mind a magánszférában alkotmányellenessé és üldözhetővé váljon az inkorrektség.
Széles körben ismertté és elfogadottá vált, hogy az alkotmányos jogállam keretei között a demokrácia és demokratizmus alapelve - a népszuverenitás, a jogállamiság, a hatalommegosztás, az államhatalmi ágak elválasztása és azon belül a bírósági és bírói függetlenség érvényesülése, a közhatalmi és közösségi határozathozatal egyszerű vagy minősített többségi követelménye illetve gyakorlata mellett - mellőzhetetlenül tartalmazza a következő összetevők alkotmányi megerősítését:
1) az emberi és állampolgári alapjogok biztosítását és gyakorlását,
2) a politikai pártok pluralitásának érvényesülését,
3) a helyi, a területi és az országos népképviseletek többpártrendszerű és rendszeres időközönkénti választását,
4) a helyi és az országos népi kezdeményezést, a véleményező és az ügydöntő népszavazások ésszerű alkalmazását,
5) a sajtó és az elektronikus tömegközlési intézmények független és plurális rendszerét,
5) az Alkotmánnyal nem ellentétes vallások és egyházak pluralitását, egyenlőségét és autonómiáját,
6) a köztestületek - vagyis a gazdasági, a szakmai és az egyéb kamarák - hatékony funkcionálását,
7) az érdekképviseletek létrehozásának és működésének szabadságát,
8) a civil szervezetek alapításának és működésének biztosítását,
9) az eseti - pl. gyülekezési, demonstrációs, sztrájkolós, petíciós, illetve más, az Alkotmánnyal vagy egyéb jogszabállyal nem ellentétes célzatú - közösségek törvényes működését.
Az alkotmányos demokrácia alapvető összetevőinek megjelölése után bármelyik alakzat színvonalas és hatékony igénybevételéhez mellőzhetetlen feltételnek tekinthetjük a tájékozottságot, a szellemi és erkölcsi igényességet, valamint az elkötelezett felelősséget.
1. Az alapjogok az emberek, a polgárok, a közösségek alapvető szellemi, erkölcsi, politikai, élet- és egészségvédelmi, szociális ellátási, valamint anyagi lehetőségeit és védelmét garantálják, tehát számukra előnyös, kedvező hatásokat biztosítanak, ezért kétségtelenül jogi alapértékeknek minősülnek. Korszakunk egyik globális jellemzője az emberi és az állampolgári alapjogok gazdagodása, egyetemesedése és egységesülése. Ez a számottevő eredményekkel rendelkező folyamat elsősorban annak következtében bontakozott ki, erősödik és gyarapszik napjainkban is, hogy a háborúk, valamint a totalitárius, autoritárius diktatúrák kegyetlenkedéseinek tanulságaként, az állami és egyéb hatalmi visszaélések, az önkény kiküszöbölésére és megelőzésére, valamint az ember mindenoldalú fejlődésének előmozdítására, továbbá más egyéni és közösségi célok szolgálatában a népek, a nemzetek egyesített erőfeszítéssel nemzetközi jogi okmányokban (nyilatkozatokban, szerződésekben, egyezményekben, egyezségokmányokban, chartákban) határozták meg az alapvető emberi és polgári jogokat. A részes államok pedig vállalták és vállalják, hogy ezeket a jogokat alkotmányozással, törvényalkotással, valamint az állami jogalkalmazás és végrehajtás eszközeivel, továbbá képzéssel, neveléssel és a megvalósulási feltételek megteremtésére irányuló változatos akcióprogramokkal érvényre juttatják. Az alapjogok alkotmányi vagy törvényi katalógusa tehát univerzális és regionális nemzetközi okmányokba rögzítés révén túlnyomó részt nemzetközi és szupranacionális jogilag meghatározottá vált.[13]
2. Az Európai Unió 2000 december 7-én Nizzában elfogadott és 2009 december 1-jén hatályba lépett Alapjogi Chartájának preambuluma többek között kinyilvánítja, hogy az Unió tevékenységeinek középpontjába az egyént állítja, létrehozva az uniós polgárság intézményét, megteremtve a szabadság, a
- 197/198 -
biztonság és a jog érvényesülésének térségét. Hangsúlyozva rögzíti a preambulum azt is, hogy a biztosított jogok gyakorlása együtt jár más személyek, az emberi közösségek és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséggel és kötelezettségekkel. Anélkül, hogy a hét "cím"-re tagolt Charta rendkívül korszerű tartalmának bemutatását megkísérelném, a szabályozásnak azt a jellemzőjét emelem ki, hogy több újszerű alapjog meghatározása mellett jelentős alapelveket, tilalmakat, valamint uniós, tagállami és uniós polgári feladatokat, kötelességeket is meghatároz ez az okmány.
Figyelemmel az Alapjogi Charta és több fejlett alkotmány alapjogi rendelkezéseire, mellőzve a részletező indokolást és a szabályozásban követendő pontos megfogalmazást, meggyőződéssel ajánlom, hogy a gyökeresen megreformált, illetve az új magyar Alkotmány feltétlenül rendelkezzék a következőkről.[14]
a) Határozza meg a gyermeknek azt a jogát, hogy legjobb érdekét valamennyi állami és társadalmi szervezet, szerv, minden köz- és magánintézet, továbbá a szülők, a gondozók és mások tiszteletben tartsák és érvényesülését előmozdítsák. Biztosítandó továbbá, hogy a gyermek mindkét szülőjével rendszeres kapcsolatot tarthasson fenn, feltéve, hogy ez nem sérti a gyermeki érdekeket.
b) Biztosítsa az Alkotmány a korosodóknak illetve időseknek a jogát a méltóságteljes és független életvitelhez, valamint a társadalmi és kulturális életben való részvételre.
c) Garantálja a fogyatékos személyeknek azt a jogát, hogy kedvezményezettjei legyenek a függetlenségüket, társadalmi és foglalkoztatási integrációjukat, a közösségi életben való részvételüket szolgáló rendelkezéseknek.
d) A kereskedők és a szolgáltatók kötelességeként, fontos állami feladatként és a fogyasztók jogaként kellene meghatározni az Alkotmányban a fogyasztóvédelem szerepét és a fogyasztóvédelmi jogokat. Ehhez kapcsolódik az alkotmányos jogállamnak az Alapjogi Charta által is kinyilvánított az a rendeltetése, hogy biztosítsa a nélkülözhetetlen gazdasági jellegű (pl. ivóvíz, elektromosság, gáz, távfűtés, szemétszállítás és szennyvízelvezetés, tömegtájékoztatás, távközlés, tömegközlekedés, internet és online stb.) szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
e) Biztosítani kellene továbbá mindenkinek a jogát a megfelelő ügyintézéshez, vagyis a jó közigazgatáshoz. Ennek összetevőiként az Alkotmányban rögzíteni kellene bárkinek a jogát ahhoz, hogy ügyeit a közigazgatási szervek és a közjogi intézetek részrehajlás nélkül, méltányosan és ésszerű határidőn belül intézzék. Biztosítani kellene a meghallgatás jogát az ügyfelet érintő hátrányos egyedi határozatok meghozatala előtt, és azt is, hogy mindenki hozzájuthasson a rá vonatkozó iratokhoz, továbbá, hogy a kibocsátó szerv minden közigazgatási határozatot indokoljon. Ebben a tárgykörben lehetne biztosítani bárkinek ahhoz való jogát, hogy a közhatalmi szervek, illetve személyek által neki jogtalanul okozott károkat az állam megtérítse.
f) Az Alkotmány 61. §-a biztosítja a szabad véleménynyilvánítás jogát. Ennek a hagyományos alapjognak a gyakorlása egyaránt hivatott elősegíteni a személyiség fejlődését és a közvélemény szabad alakulását. Az új alkotmányi szabályozásban azonban figyelembe veendő, hogy a nemzetközi okmányokban és több korszerű alkotmányban elterjedt a "kifejezési szabadság" alkalmazása, mivel ez a megjelölés gazdagabb tartalmú, hiszen nemcsak a vélemény kinyilvánításának szabadságát tartalmazza, hanem az egyéb információk terjesztésének lehetőségét is magában foglalja.
g) A szociális és egészségvédelmi jogok jellegének különbözőségei folytán - az ILO, az Európa Tanács, az EU keretében elfogadott számos és jelentős szociális jogi dokumentum követésével - valószínűsíthetjük, hogy az új Alkotmányban ötvözve alkalmazandók a jelzett tárgyú alapelvek, tilalmak, államcélok megállapítása, a törvényi szabályozás alkotmányi előírása, valamint néhány esetben konkrét alanyi alapjogok biztosítása.[15]
h) A biológia, a genetika, az orvostudományok szédületes fejlődése elkerülhetetlenné teszi az emberi lény életéhez, méltóságához és egyéb jogaihoz kapcsolódó, ún. biogenetikai és biomedicinális normák, jogok, kötelességek és tilalmak kimunkálását, folytonos fejlesztését, elismerését és alkalmazását.
i) A fokozatos haladás és az elért eredmények ellenére nem lehetünk elégedettek sem nemzetközi szinten, sem a belső jogalkotás terén a nemzeti, etnikai, nyelvi kisebbségekre vonatkozó szabályozással és gyakorlattal.[16]
j) Figyelembeveendőnek tartom a Chartának azt a rendelkezését is, amely a családi és a szakmai élet összehangolása érdekében védelmet ígér az anyaság miatti elbocsátás ellen, fizetett anyasági szabadságot garantál, sőt az apa számára is lehetővé teszi, hogy hasonló szabadságot vegyen igénybe a gyermek születése, illetve örökbefogadása után.
Az alapjogok érvényesülésének egyik mellőzhetetlen feltétele, hogy az Alkotmány egzaktul és korszerűen határozza meg a korlátozás lehetőségét, feltételeit, módozatait és határait. Amint az alapjognak, a korlátozásnak is az Alkotmányon kell nyugodnia. A korlátozás fogalmilag csak alkotmányos lehet. Az Alkotmánnyal ellentétes korlátozás ugyanis már alapjogsértésnek minősül. A korlátozás lehetőségét, feltételeit, módját és terjedelmét vagy magának az Alkotmánynak, vagy alkotmányi felhatalmazás alapján
- 198/199 -
és keretek között törvénynek kell meghatároznia. Az alkotmányi vagy törvényi korlátozás csak általánosan előírt lehet, és nem válthat ki visszaható hatályt. A korlátozás csökkenti az alapjog védelmi hatását, más alkotmányi értékek szolgálatában legitimálja az alapjogba való állami beavatkozást, szűkíti a jogosított igényeit és megnyilvánulási lehetőségeit.
3. Az emberi életet, méltóságot, igazságosságot, jólétet szolgáló és védelmező alapjogok fejlesztésében, különösen a II. világháborút követően látványos és folytatásra érdemes eredmények születtek. Hosszabb ideig nem nyertek azonban megfelelő arányú figyelmet a korszerű célok, feladatok, alapelvek, korlátok, tilalmak, kötelességek és felelősségek. Korszakunkban a fejlesztő és megvalósító erőfeszítések csak lényegesen újszerű követelmények tiszteletben tartásával folytathatók. Sokan felismerték és vallják - magam is úgy vélem -, hogy a kötelességek, a tilalmak és a felelősségek jelentősége, alakzatai és biztosítékai nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és nemzeti jogi szinten, így tehát Magyarországon is - az alapjogok további gazdagítása és gondos érvényesítése mellett - gyarapításra és körültekintő alkalmazásra szorulnak.
A XX. század két világháborújának és az önkényuralmi rendszerek tengernyi szenvedést okozó tragédiáinak katarktikus tapasztalatai alapján az emberiség protagonistái, a demokratikus politikai és más erőcsoportok látványos szervezeti és működésrendi intézményeket építettek ki a háborús konfliktusok megelőzésére, a feszültségek, a kollíziók feloldására. A kialakult új világrend útkereséseiben egyre inkább előtérbe került az embert és az emberi közösségeket fenyegető valamennyi hagyományos és újszerű veszélyt figyelembe vevő, összetett biztonságfogalom kimunkálása és alkalmazása. A "re-defining security" törekvés vezetett el az ENSZ keretében 1994-ben a "Redefining Security: The Human Dimension" c. jelentéshez, amely megalapozta az ún. komplex humán biztonság tartalmi összetevőinek korántsem lezárult széles körű kutatását, a leszűrt következtetések változatos megfogalmazását és valamilyen mérvű alkalmazását.[17] Az összetett emberi biztonság fogalmának, tartalmi összetevői meghatározásának és megóvásának igénye lehetővé és egyben szükségessé teszi, hogy holisztikus szemlélettel az embert és az emberi közösségeket fenyegető valamennyi veszélyt és ártalmat figyelembe vegyük és ezeket interdependensen kezeljük. A humán biztonság összetett fogalma a személyi biztonság, a vagyonbiztonság, a munkavégzési biztonság szolgálatán kívül feltételezi a közbiztonság, az állambiztonság, a nemzetközi biztonság vagy kollektív biztonság követelményét és védelmét is. A humán biztonsághoz elválaszthatatlanul kapcsolódik a nemzetközi jog szinte már általánosan elismert új követelménye, a "Vorsorge", vagyis az elővigyázatosság és a védelem, az ún. human security defence alkalmazása, valamint a megelőzést, elhárítást, helyreállítást is magában foglaló oltalom, a safety elérése. A holisztikus szemlélet, a komplex és koordinált megelőzés és elhárítás követelménye nem zárja ki, hanem logikusan magában foglalja a veszélyek változatainak közelségéhez és súlyosságához ésszerűen igazodó, ezért elkerülhetetlenül változtatandó prioritások érvényesítését is.
A hatályos magyar Alkotmány mintegy tizenöt esetben tartalmaz rendelkezést a biztonsággal összefüggésben. A humán biztonságnak illetve bizonyos elemeinek megfelelő tartalmú alkotmányi meghatározása azzal a következménnyel jár, hogy az ilyen biztonság alkotmányi értékké válik, és így tartalmi befolyást gyakorol a biztonság fenntartását és védelmét szolgáló törvényi és rendeleti szabályozásra. A biztonság megfelelő tartalmú alkotmányi szabályozása azt is eredményezi, hogy mint alkotmányi érték, alkotmánybírósági és más közhatalmi védelemben részesül az alacsonyabb szintű jogi értékekkel és az értéknek nem minősülő veszélyekkel, ártalmakkal szemben. Ha pedig alkotmányossági vita merül fel az alkotmányi értéknek minősülő biztonság és más alkotmányi érték versengése vagy kollíziója tekintetében, végső fórumként az Alkotmánybíróság döntheti el, hogy az adott versengésben és kollízióban a biztonság milyen jellegű, tartalmú és arányú alkotmányos védettségben részesül.
El kell ismernünk, hogy a terrorizmus és más veszélyek terjedése illetve súlyosbodása miatt éppen a kiemelkedő vívmánynak minősülő demokratikus és egyéb jogi alapértékek védelmében szükségessé válhat ezeknek a korábbinál erőteljesebb korlátozása. Érvényesíthető ilyenkor az az ősi ésszerűség, hogy a nagyobb rossz elkerülése érdekében megengedhető a kisebb rossz. Ezzel együtt elengedhetetlen azonban az is, hogy az erre hivatott közhatalmi szervek tartsák tiszteletben a rendkívüli körülmények között sem korlátozható jogokat - pl. a kínzás tilalmát -, folytonos körültekintéssel vizsgálják és alkalmazzák a szükségesség, az alkalmasság, az arányosság, a kellő időtartam és az ésszerűség mértékét, ne sértsék meg az önkényesség tilalmát, érvényesítsék a mellőzhetetlen korlátozások rendszeres alkotmányossági és törvényességi ellenőrzését, halasztás nélkül oldják fel a szükségtelenné vagy aránytalanná vált korlátozásokat és végezzék el az indokolt egyéb korrekciókat.
A vázoltak alapján az alkotmányi szabályozásban hasznosítandónak tekinthetjük azt is, hogy az
- 199/200 -
EU céljainak, feladatainak, alapelveinek, tilalmainak, továbbá az általa biztosított jogoknak és előírt kötelességeknek, valamint az ezekhez kapcsolódó felelősségeknek meghatározása kivétel nélkül veszélyszempontú és biztonságvédelmi célzatú.
Az Alkotmányban foglalt tilalmak azért minősülnek értéknek, mert más értékeket szolgálnak, védenek vagy keletkeztetnek. Az alkotmányi tilalmaknak címzettjeik, tehát kötelezettjeik és jogosítottjaik, valamint tárgykörük, tartalmuk, szerepük és hatásuk szerint több csoportját és számos alakzatát ismerjük. Tilalmakat nemcsak nemzetközi és szupranacionális normatív okmányokban, valamint állami alaptörvényekben találunk, hanem más normákban is. Rendkívül sok tilalmat tartalmaznak a törvények, sőt más jogszabályok is. Jellegzetes példaként említhetjük a közlekedési, az egészségvédelmi, a környezetvédelmi, a tűzvédelmi, az egyéb katasztrófavédelmi, a rendészeti és az építészeti jogi szabályokat. A büntetendő magatartásokat, a szabálysértési és fegyelmi tényállásokat megállapító és büntetésüket, hátránynyal sújtásukat előíró jogszabályok nagyszámú és változatos tárgyú lényeges tilalmakat tartalmaznak illetve fejeznek ki. Jelentős tilalmakat írnak elő a vallási, az egyéb erkölcsi, a társadalmi szervezeti és az illemnormák, valamint a természeti-műszaki törvényszerűségek figyelembevételét illetve alkalmazását előíró technikai és technológiai normák is.
Az alapjogok, az alapkötelességek és az alaptilalmak alkotmányi meghatározásakor - szerintem - nem hagyható figyelmen kívül az Emberi Jogok 1948 december 10-én elfogadott Egyetemes Nyilatkozata 29. cikk (3) bekezdésének az a kikötése, hogy az alapjogokat és szabadságokat nem lehet az ENSZ céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni. Továbbra is hasznosítandónak tartom a Polgári és Politikai Jogok - 1966-ban az ENSZ keretében elfogadott - Egyezségokmánya 20. cikkének következő előírását: "Minden háborús propagandát törvényben kell megtiltani. Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat".
A jog rendeltetésszerű használata kötelességének, valamint a tulajdon közcélokat is szolgáló és mások érdekeit is tiszteletben tartó jellegének rögzítése után, valamint a joggal való visszaélés általános tilalmán kívül, követve az alapjogok különböző csoportjairól szóló több nemzetközi egyezményt, rögzíteni kellene annak tilalmát, hogy az Alkotmány egyetlen rendelkezése sem értelmezhető akként, amely feljogosítana a benne foglalt vagy az országot kötelező nemzetközi okmányokban meghatározott alapjogok megsemmisítésére, megsértésére, kijátszására, vagy az említett okmányokban megállapítottnál nagyobb mértékű korlátozására illetve szűkítésére.
Számos jelenleg is kötelező nemzetközi egyezmény, több korszerű alkotmány és az Alkotmánybíróság 23/1990.(X. 31.) határozata figyelembevételével az Alkotmánynak kellene megtiltania a halálbüntetés jogszabályi lehetővé tételét, valamint kiszabását és végrehajtását. Ezzel együtt meg lehetne határozni a jogos életvédelemnek más életének kioltásával járó feltételeit is.
Az Alkotmányba illik a jogszabályok visszaható hatálya tilalmának olyan meghatározása, amely megfelelő megfogalmazásban utal a kedvezőbb tartalmú jogszabályi rendelkezés visszaható hatályának lehetőségére is.
A szűk kivételekre utalással - szerintem - Alkotmányban is tiltani kellene annak lehetőségét, hogy a felettes, illetve központi szerv egyedi döntéssel az alárendelt vagy alsóbb fokozatú szerv hatáskörébe tartozó ügy elbírálását magához vonja.
A magyar Alkotmányban is hasznosítandók az Alapjogi Chartának azok az újszerű rendelkezései, amelyek lényegesen bővítik a diszkrimináció tilalmának kritériumait és hatókörét. E dokumentum egyrészt kinyilvánítja, hogy az Unió tiszteletben tartja a kulturális, a vallási és a nyelvi többféleséget, a hagyományos (nemi, faji, bőrszín, etnikai és társadalmi származás, nyelv, vallás vagy hit, politikai vagy más vélemény, vagyon, születés) kritériumokon nyugvó hátrányos megkülönböztetésen túl pedig tiltja a genetikai tulajdonságokon (genetic features), az életkoron, a szexuális irányultságon (sexual orientation), valamint a szellemi vagy testi fogyatékosságon (disability) alapuló hátrányos megkülönböztetést is.
Az orvostudomány és a biológia legújabb eredményeiből és lehetőségeiből származó veszélyek elhárítását célozzák a Chartának "A személyes integritáshoz való jog" c. cikkében található tilalmak, amelyek az emberek szelekcióját célzó fajnemesítési gyakorlatokat (eugenic practices), valamint az emberi lények klónozással történő megismétlését (reproductive cloning of human beings) tiltják.
Lényegesen kiterjeszti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának hatókörét az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény 2000 november 4-én Rómában elfogadott Tizenkettedik Kiegészítő Jegyzőkönyve. Az Egyezmény eredeti 14. §-a csak az Egyezményben foglalt alapjogok tekintetében tilalmazta a felsorolt kritériumok alapján történő diszkriminációt. A 12. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke szerint az Egyezményben foglalt alapjogokon kívül bármely jogszabályban meghatározott jogok élvezetét is biztosítani kell a felsorolt szempontú megkülönböztetések nélkül. A Jegyzőkönyv a
- 200/201 -
partnerállamok valamennyi hatóságával szembeni tilalomként és kötelességként állapítja meg, hogy azok nem alkalmazhatnak az 1. cikkben meghatározott jellegű hátrányos megkülönböztetést.
A rendszerváltó magyar Alkotmány alapkötelességnek nyilvánítja az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok követését, a hatalom erőszakos megszerzésére vagy kizárólagos birtoklására irányuló törekvéssel szembeni törvényes fellépést, a közterhekhez hozzájárulást a jövedelmi és vagyoni viszonyokhoz igazodva, az általános és ingyenes tankötelezettséget, a honvédelmi kötelességet és a szülőknek, gondviselőknek azt a feladatát, hogy kiskorú gyermekeik taníttatásáról gondoskodjanak. E kötelességek megtartásán kívül indokolt lenne - szerintem - az Alkotmányban - esetenként utalva a részletező törvényi szabályozás feladatára - alapkötelességi rangra emelni mások alapjogainak tiszteletben tartását, a jogok rendeltetésszerű gyakorlását, a joggal való visszaélés tilalma követését, a jóhiszeműség és a méltányosság érvényesítését, a közegészség védelmét, a közrend és a közbiztonság elősegítését, a természeti és a művi környezet oltalmazását, a katasztrófaelhárításban való közreműködést, a baleset áldozatának segítését, az igazságszolgáltatásban való közreműködést, valamint a szülők és gyermekek kölcsönös támogatását.
A felelősség a tudatos és eredményes egyéni vagy közösségi magatartás és sorsirányítás mellőzhetetlen jellemzője, nélkülözhetetlen feltétele és hatékony eszköze. A felelősség az embert az egyéb élőlényektől megkülönböztető képességek és sajátosságok közé tartozó proprietás. A felelősség az emberiség eddigi és jelenlegi történelmének, valamint jövőjének egyik lényeges biztosítéka. A felelősség alkotmányi értékké nyilvánítását és alkalmazását a célok elérésének, a feladatok elvégzésének, a jogok korrekt gyakorlásának, a kötelességek teljesítésének, a visszaélések, a szabálysértések megelőzésének általános ösztönzőjeként és következményeként lehetne megfogalmazni.
Voltak olyan elképzelések, amelyek a Szentkorona-tant szerették volna beemelni az új Alkotmányba. "Menynyire aktuális ez napjainkban és mi a tartalma a Szentkorona-tannak?" - fogalmazható meg a kérdés. A Szentkorona-tan a feudális magyar királyság logikus és hasznos eszmerendszere volt. E kötelezővé vált koncepció alapján az előjogokkal és kiváltságokkal rendelkező magyar nemesség választhatta a királyt, aki koronázási esküjével megerősített hitlevélben vállalta a nemesi jogok biztosítását, valamint az ország működésével és védelmével összefüggő egyéb kötelességeinek teljesítését. A Szentkoronát illette meg az ország területének folytonos tulajdonlása is. Sajnos hazánk viszontagságos történelmében ez a 14. század elején kialakult közjogi koncepció csak mintegy két évszázadig érvényesülhetett maradéktalanul. A mohácsi csatavesztés után ugyanis a magyar nemesség először 1547-ben, majd 1688-ban kénytelen volt törvényben elismerni a Habsburg-ház soros fiúági utódainak a magyar királyi trón betöltésére való jogát, 1723-ban pedig a Magyarország és Ausztria kapcsolatát indivisibiliternek ac inseparabiliternek, tehát oszthatatlannak és elválaszthatatlannak nyilvánító Pragmatica Sanctio a leányági utódok számára is megteremtette a magyarországi trónöröklés jogát. A 18. század végi rendkívül haladó, de kegyetlenül vérbefojtott magyar jakobinus mozgalom követelményeit és a reformkor szellemi vívmányait hasznosító 1847-48. évi törvényalkotás megalapozta a nemesi kiváltságok eltörlését és a békés polgári átalakulást.
A területi szuverenitást is magában foglaló népszuverenitás alaptörvényi intézményesítése után a Szentkorona-tant az államhatalom egyik elismeréssel övezett magyar eszmetörténeti emlékének tekinthetjük. Ettől lényegesen eltér a Szentkoronának mint legjelentősebb állami ereklyénknek közjogi helyzete. E tanulmány írásakor hatályos magyar Alkotmány 76. §-a szerint a Szentkorona a Magyar Köztársaság címerének szerves része, amely országunk határain belül és kívül tiszteletet élvez, és jogi védelemben részesül. 2005-ben pedig az Országgyűlés törvényt alkotott a Szentkorona betöltött történelmi szerepéről, tiszteletéről és őrzésének rendjéről. A vázoltak alapján úgy vélem, hogy az új magyar Alkotmány ünnepélyes előszavában a Szentkorona-tanra vagy a Szentkoronára utalás helyett országunk népének a több mint ezeréves magyar államiságot fenntartó szerepéről, a haladásért kifejtett áldozatos és sikeres küzdelmeiről, Magyarországnak a nemzetközi biztonság és az európai összetartozás iránti elkötelezettségéről, továbbá az egészséges természeti és épített környezet oltalmáról, hazánk szellemi és gazdasági felemelkedéséről kellene veretes szövegezésben szólni.[18]
Az alkotmánykoncepció kiemelte a kereszténység történelmünkben betöltött szerepét. Ezzel összefüggésben a következőket jegyzem meg. Az emberiség nagy vívmánya a vallásszabadság, amely szükségképpen együtt jár a vallások, a felekezetek, az egyházak pluralitásával és egyenjogúságával.[19] Mivel hazánkban a rendszerváltó alkotmányozás alapján az
- 201/202 -
egyházak és az állam szervezeti és működési elválasztása megtörtént, egyetlen vallás illetve valláscsoport alaptörvényi kiemelése sértené az egyéb vallásoknak és egyházaknak a vallásszabadságban rejlő egyenjogúságát. Az elválasztás és a magyar állam világnézeti semlegességének feladása, valamint a közhatalmilag serkentett egyoldalú, vagyis kivételező deszekularizáció feltűnő anakronizmusról tanúskodna.
Az alkotmánykoncepció eredeti szövegezése szerint "alapvető emberi jogként minden ember életét fogantatásától kezdve védelem illeti meg". Felmerül a kérdés, mit jelent ez, ennek alapján lehetséges-e az abortusz tilalma? A magzat születéséhez való jogát szerintem is el kellene ismerni az Alkotmányban. Ehhez kapcsoltan azonban más értékek érvényesülését is lehetővé kell tenni. Utalhatok különösen az anya élethez, egészséghez való jogára, esetleges szellemi összeomlására, a magzat életképtelenségére, az erőszakkal, bűncselekménnyel előidézett megtermékenyítésre, a fogamzás után eltelt időtartam terjedelemére stb. Mellőzhetetlen ebben a tárgykörben is az őszinte, felelősségteljes közösségi párbeszéd és a kiterjedt társadalmi egyetértés elérése, az abortusz megelőzésére szolgáló ismeretek, módszerek és eszközök elterjedése és alkalmazása.
Ehelyütt fogalmazom meg azt a véleményemet is, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörének 2010. évi csorbítása csak elsietett kisiklásnak, alaptalan és sikertelen rögtönzésnek minősül. Ennek ellenére úgy vélem, hogy az Alkotmánybíróság a két évtizedes szakszerű és nemzetközi méretekben is elismert alkotmányértelmező döntéseiben kimunkált - konzisztens és koherens, tehát ellentmondásmentes és egymásra épülő - jogi alapértékek birtokában továbbra is bármilyen tárgyú jogszabály, ezek között még alkotmánymódosító törvény alkotmányosságáról is dönthet. Az Alkotmányban biztosított "demokratikus jogállamiság" elvét, valamint az emberi élet és méltóság alapjogát ez a testület ugyanis olyan szubszidiárius, tehát helyettesítő, illetve kisegítő szerepet is betöltő alkotmányi alapértékekké fejlesztette, amelyek bármilyen alkotmányossági probléma hiteles és kötelező eldöntéséhez hasznosíthatóak akkor is, ha az ügy elbírálásához más alkotmányi érték (alapjog, alapelv, tilalom, kötelesség, felelősség stb.) hiányzik. Őszintén kívánom, hogy a majdani új, korszerű magyar Alkotmány közéletünknek ezt a botlását derültséget fakasztó intermezzo emlékévé szelídítse.
A vázoltakon kívül különösen időszerűnek és előnyösnek ítélem meg és itt is megerősítem az országgyűlési és az önkormányzati képviselők létszámának csökkentését, a választási és népszavazási rendszer korszerűsítését, a kiterjedt szerepkörű, egzaktul meghatározott politikai és jogi felelősséget viselő, operatív végrehajtó hatalom, tehát a kormány saját jogosítványainak bővítését, a jogszabályalkotás és a jogforrások részletesebb alkotmányi meghatározását, az ügyészség ún. törvényességi felügyeleti szerepének és jogosítványainak eltörlését, a jelenleg megyei szinten elkülönült önkormányzati és állami közigazgatás szervezeti, hatásköri és eljárási rendjének összevonását vagy közelítését, valamint a közigazgatási bíráskodás érdemi fejlesztését. Az alkotmánybírák jelölésének és választásának demokratikus rendjét, valamint az Alkotmánybíróság korszerű hatáskörét a lezártság erejével az Alkotmányban kell meghatározni. Mellőzhetetlen az Országgyűlés kizárólagos alkotmányozó jogosítványainak megszüntetése, valamint a kétharmados törvényhozási tárgyak felesleges többségének eltörlése. ■
JEGYZETEK
[1] Dezső Márta - Kukorelli István: A magyar parlamentáris köztársaság a rendszerváltozást követő alkotmánymódosítások tükrében. In: Ádám Antal professor emeritus születésének 80. évfordulójára (Szerk. Chronowski Nóra - Petrétei József) Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata 145. Pécs 2010. 37-53. o.
[2] Vö. Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris Kiadó, Budapest 2004
Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris Kiadó, Budapest 1998
Az értelmezett Alkotmány. Alkotmánybírósági gyakorlat 1990-2009. (Szerk. Holló András - Balogh Zsolt) Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2010
Tilk Péter: Az Alkotmánybíróság hatásköre és működése. (3. kiadás) Pécs 2005
[3] E korszak nagyszámú szakirodalmi terméséből ehelyütt is megemlítem, hogy az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete által kiadott öt kötet közül Bragyova András "Az új alkotmány egy koncepciója" c. művében 371 pontban írta le ajánlásait a megalkotandó magyar Alkotmány tartalmára vonatkozóan. "A köztársasági elnök az alkotmányban" c., Holló András által szerkesztett kiadvány öt tanulmányt tartalmaz. A "Jogforrások az új alkotmányban" c., Rácz Attila szerkesztette kötetben ugyancsak öt tanulmány található. Verebélyi Imre szerkesztésében született meg "A helyi önkormányzatok alkotmányi szabályozása" c. terjedelmes kiadvány, amelyben tizennégy tanulmány és egy melléklet olvasható. "Alapjogok és alkotmányozás" a címe az általam szerkesztett és nyolc tanulmányt közlő gyűjteménynek. Felbecsülhetetlen értékű az a két terjedelmes kötet, amely Somogyvári István, az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottsága titkárságának vezetője, valamint Kisfaludy Zoltán tanácsadó szerkesztésében "Az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő munkájának dokumentumai 1994-1998" címmel tartalmazza a jelzett dokumentumokat. Sajnos a korszerű magyar Alkotmány megalkotására irányuló lelkes szakmai és politikai erőfeszítések nem vezettek eredményre.
Ld. még Ádám Antal: A 20 éves magyar Alkotmányértékeiről és fejlesztési lehetőségeiről. In: A köztársasági Alkotmány 20 éve. (Szerk. Kocsis Miklós - Zeller Judit) PAMA Könyvek, Pécs 2009. 69-96. o.
[4] Ld. részletesebben Boros János: A demokrácia antropológiája. Jelenkor Kiadó, Pécs 2009. 197-215. o.
- 202/203 -
Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009
[5] Ld. Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea - Zeller Judit: Túl az alkotmányon... Közjogi Szemle 2010. december 1-12. o.
Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea (Szerk.): Európai kormányformák rendszertana. HVG-Orac, Budapest 2007 Petrétei József: Az alkotmányozó hatalomról. Jura 2008. 1. sz.
[6] Ld. különösen az Európai Bizottság által 1984 óta kiadott Zöld könyveket http://europa.eu/documents/comm/green_papers/index_hu.ht, valamint az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvényt.
[7] Vö. Korinek László: Bűnözési elméletek. Duna Palota és Kiadó, Budapest 2006
[8] Fundamentum 2008. 1. sz.:
Amy Sinden: Klímaváltozás és emberi jogok. 5-16. o.
Majtényi Balázs: A jövő nemzedékek és a természeti tárgyak köztársasága. 17-28. o.
"A nemzedékek közti igazságosság koncepciója már elfogadottá vált" Edith Brown Weiss-szel, a Georgetown University Law Center professzorával Jávor Benedek beszélget. 31-36. o.
"Pusztán az erkölcsi öntudatra alapozva a környezetkárosításnak nem lehet gátat szabni" Nagy Boldizsár nemzetközi jogásszal Kiss Dávid és Sólyom Péter beszélget. 37-43. o.
Pánovics Attila: A jövő nemzedékek jogai. 55-58. o.
László Ervin: Világváltás - A változás harmonikus útja. Nyitott Könyvműhely, Budapest 2008
[9] Vö. Ádám Antal: Az emberi irigységről, ellenszenvről és kajánságról. Bűnügyi Szemle 2009. 4. sz. 3-8. o.
[10] Ádám Antal: A középmérték és az értékpluralitás elméletének íve. Közjogi Szemle 2010. június 1-6. o.
[11] Vö. Varga Károly: Értékek fénykörében. Akadémiai Kiadó, Budapest 2003. 487 o.
Ádám Antal: Az axiológia az értékek bölcselete. In: Uő.: Bölcselet, vallás, állami egyházjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2007. 65-105. o.
Ádám Antal: Az alkotmányi értékek fejlődési irányairól. Jura 2002. 1. sz. 5-20. o.
[12] Vö. Chronowski Nóra: A szolidaritás az alkotmányi értékek között. In: Tanulmányok Ádám Antal professor emeritus születésének 80. évfordulójára (Szerk. Chronowski Nóra - Petrétei József) Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata 145. Pécs 2010. 19-35. o.
[13] Vö. Chronowski - Drinóczi - Petrétei - Tilk - Zeller: Magyar alkotmányjog III. Alapvető jogok. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2006. 623 o.
[14] Ld. részletesen Ádám Antal: A magyar alkotmányos jogállam fejlesztési lehetőségeiről. Társadalomkutatás 2010. 4. sz. 423-439. o.
Ádám Antal: A magyar Alkotmányból hiányzó alapértékekről. Közjogi Szemle 2009. március 1-8. o.
[15] Vö. Drinóczi Tímea: A szociális biztonságról (Társszerzők: Chronowski Nóra, Ádám Antal) In: Emlékkönyv Román László születésének 80. évfordulójára (Szerk. Kiss György - Berke Gyula - Bankó Zoltán - Kajtár Edit) Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata 141. PTE ÁJK, Pécs 2008. 19-36. o.
Kiss György: Alapjogok kollíziója a munkajogban. Justis Bt., Pécs 2010. 668 o.
[16] Vö. Chronowski Nóra: Kisebbségi identitás - külön jogok - alkotmányos követelmények. Belügyi Szemle 2006. 4. sz. 90-115. o.
Andrássy György: A világ nyelvi sokfélesége és a gazdaságosság. In: Uő.: Filozófia és jogászi etika. Pécs 2008. 231-250. o.
[17] Vö. Ádám Antal: Biztonság, felelősség, kötelesség. Jogtudományi Közlöny 2005. 7-8. sz. 307-315. o.
Korinek László: Objektív biztonság - szubjektív biztonság - félelem. Magyar Jog 1995. 6. sz. 321-326. o.
Száraz Enikő: A nemzetközi biztonság felfogása a 21. században. A humán biztonság dimenziói. Acta Humana 2004. 2. sz.
Kondorosi Ferenc: A biztonsághoz való jog a jogbiztonság és a közbiztonság tükrében. Acta Humana 2004. 2. sz.
Kondorosi Ferenc: A világ végveszélyben? A nemzetközi jog új kérdései. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2008
Hans-Jörg Albrecht: Der Wandel im Konzept der Sicherheit und seine Folgen für die europäische Innen- und Rechtspolitik. Jura 2005. 2. sz.
Giuseppe de Vergottini: The difficult coexistance between freedom and security. The answer of democracies to terrorism. In: Lex Superior. Mélanges Pavle Nikolic. (Réd. Srdjan Djordjevic) Belgrád 2004. 709-745. o.
Kovács Péter: Az Egyesült Nemzetek Szervezete a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. In: Közjogi intézmények a XXI. században. A Nemzetközi és Európajogi alszekció előadásainak szerkesztett változata. (Szerk. Komanovics Adrienne) Pécs 2004. 7-23. o.
[18] Vö. Vörös Imre: Gondolatok egy jövőbeli alkotmány Preambulumához. Jogtudományi Közlöny 2011. 1. sz. 1-8. o.
[19] Vö. Ádám Antal: Az állami egyházjogról. Jura 2000. 1-2. 18-34. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus.
Visszaugrás
