1. Az emberiség egyetemes igényű gondolkodói a történelmi idők kezdetétől keresték és kutatják a választ arra a kérdésre, hogy honnan erednek az embereknek, illetve a közösségeknek azok a hitelelvi alapú vagy vallási jelleget nélkülöző, de nem közhatalmi és nem jogi természetű felismerései, szellemi és érzelmi készségei, irányultságai és követelményei, amelyek egyéni, családi vagy nagyobb közösségi parancsokként, tilalmakként határt szabnak vágyaiknak, mértéket állítanak cselekvéseiknek és minősítik megnyilvánulásaikat.
Elméleti szempontból alig vitatható - a köznapi beszédben gyakran előforduló felcserélő szóhasználat azonban ezt nem erősíti meg -, hogy az etika erkölcstant, a morál pedig erkölcsöt, illetve az erkölcsi normák összességét jelenti. Az erény az erkölcsi normák tiszteletének készségében és tényleges követésében testesül meg. Az étosz jelentős erkölcsi erények vagy meghatározott erénycsoportok tudatos vállalásában, elkötelezett és lelkesült, esetleg önkéntes áldozattal is járó, következetes érvényesítésében nyilvánul meg.
Az etika az erkölcs forrására vagy forrásaira, normáira, az utóbbiak jellegére, rendeltetésére, következményeire, az erkölcsi felelősségre, az erények, az étosz és a moralitás mibenlétére vonatkozó tudomány. Mind az erkölcs, mind pedig az erkölcstan, tehát a morál és az etika nyugodhat vallásos, hitelvi alapon és lehet szekularizált jellegű. Ismert az erkölcsnek olyan idealista felfogása is, amely az erkölcsi normák eredetét a tapasztalható világon túli (tehát transzcendens, metafizikai) forrásokban jelöli meg, de azokhoz nem fűz vallási jelleget. Mindegyik bázisú erkölcs az erkölcsi jó szolgálatára hivatott.
2. Arisztotelész (Kr. e. 384-322) nem fogadta el a világ platóni megkettőzöttségét, ezen belül az erkölcsök és az erények örök eszményekből eredeztetését sem, hanem azt vallotta, hogy az ember természetének (eidoszának) a boldogságra törekvés felel meg. A boldogság erényes élettel érhető el.1 Az erény pedig 1) okosság (phronészisz) birtokában, 2) megfelelő lelki alkat esetén, 3) helyes gondolkodással (orthosz logosz), 4) szabad akarattal (poairészisz) érhető el és 5) a középmérték (meszotész) megtalálásában nyilvánul meg.
Ez a középmérték nem a közepest, nem a középszerűt jelenti, hanem az ember adottságaihoz és változó körülményeihez igazodó optimálist testesíti meg. Az optimálisként elérendő meszotészre jellegzetes példaként a végletesnek tekintett gyávasággal és vakmerőséggel szemben a bátorságot jelölte meg. Az arisztotelészi meszotész igénye tehát lényegesen eltér a cicerói és horatiusi aurea mediocritastól, az ún. arany középúttól, amely a nemes ügyért folytatott áldozatos küzdelem helyett az egyéni nyugalmat célzó megalkuvást is megengedi. Arisztotelész is úgy véli, hogy minden túlzás ártalmas, de az optimálist szolgáló meszotész nem a jó és a rossz, az előnyös és a hátrányos közötti távolság közepén érhető el. Ez az egyéni és közösségi erkölcsi követelmény összetettebb, többet igénylő és tartalmasabb az ovidiusi "medio tutissimus ibis"-nél2 is.
Lelki alkatuk sajátossága szerint embertársaink között találkozunk heves, szangvinikus vérmérsékletűekkel, melankóliára hajlamos mélabúsokkal, kesernyés, cinikus, szkeptikus kolerikusokkal és harmonikus, higgadt, derűs, sztoikus egyéniségűekkel. Számtalan tiszteletre méltó példa bizonyítja, hogy a hátrányos lelkület is ellensúlyozható okossággal, helyes gondolkodással, bölcsességgel és szabad akarattal.
Arisztotelész az általa megjelölt előnyös és hátrányos kormányzati rendszerek - nevezetesen a királyság és a türannisz, az arisztokrácia és az oligarchia, valamint a politeia és a demokrácia - közül a politeiát tartotta legjobbnak, mert abban a középrétegek, tehát a közepesen vagyonos és viszonylag képzett, erkölcsös polgárok gyakorolják a hatalmat a közösség szolgálatában. Ezzel szemben a politeia elkorcsosult változataként megjelölt demokráciában a szegény szabadok bitorolják a hatalmat és nincsenek tekintettel az állam egészének szükségleteire és a társadalom közösségi érdekeire.
Az emberi létezés bizonytalansága, az istenektől származó aisza, vagyis a sors, az osztályrész, a végzet pesszimizmust válthat ki. A bölcsességben gazdag görög vallási kultusz azonban emellett ismerte az egyetemes rend és igazság, a diké fogalmát, amely az isteneket is kötelező Törvény (Themisz) megvalósulását jelentette. A diké érvényesüléséhez elengedhetetlen, hogy az emberek ne hágják át létmódjuk korlátait, kerüljék a mértéktelen kiválóságra (areté) törést, és az annak érzetéből fakadó dölyföt, a hübriszt, valamint a hübrisz által okozott elvakultságot (até). A hübrisz és az até következtében ugyanis súlyos szankcióként még a hősök, a királyok és a kalandorok számára is bekövetkezik a kudarc, a hátrányos sors, a moira.
Az emberi élet végességét és törékenységét figyelembe vevő bölcsesség azonban nem zárja ki, sőt arra int, hogy az ember aknázza ki mindazt, amit az élet, a jelen képes nyújtani, az ifjúságot, az egészséget, a testi örömöket, a szervezett társas együttélés - a rendezvények, a szertartások, a felvonulások, a játékok, a táncok, a dalok, a lakomák, a versengések és más látványosságok - kellemes élményeit. A hétköznapi szürkeség feloldásában, az idő elől való megszökésben, az életöröm szakralizálásában, a mostoha körülmények átlényegülésében, bizonyos erények szorgalmazásában, a görög vallási kultúra - néhány jelentős más, főleg a keresztény, a zsidó, a hindu, a buddhista, a kínai és a japán ősi vallásokhoz hasonlóan - a későbbi nemzedékek számára is sok tanulsággal szolgálhat.
3. A keresztény sarkalatos erények közé tartozik az okosság és annak teljessége, a bölcsesség, az igazságos- ság és annak sajátos változata, a méltányosság, a bátorság és a mérsékletesség. Amint a három isteni erény, vagyis a hit, a remény és a szeretet, úgy a négy sarkalatos erény is szorosan kapcsolódik egymáshoz, sőt egymásra épül. Az utóbbi erények keretében bölcsen kell igazságosnak, méltányosnak, bátornak és mérsékletesnek lenni. Ezek a követelmények tehát magukban foglalják az adottságokhoz, a képességekhez igazodó fokozatosságot és arányosságot is. Mindenkinek saját talentumait kell kamatoztatnia. A mérsékletesség, a temperantia a túlzásoktól, a szertelenségtől, a bármilyen irányú szélsőségtől óvja az embert. Amint az arisztotelészi meszotész nem közepest, nem középszerűt kívánt jelenteni, hanem az ember képességeihez és változó körülményeihez folyton igazodó optimálist, úgy a keresztény erénynek minősülő mérsékletesség sem középutat, hanem ésszerű mértéktartást, valós arányosságot, szükséges egyensúlyozást, összehangolást és egyensúlyt követel. Az ilyen mérsékletesség nem zárja ki az ember lehetőségei között gyakorlandó kalokagathiát, vagyis az összetett igényességet, a szebbre, jobbra, igazságosabbra és színvonalasabbra törekvést. Keresztény erkölcsi erénynek minősül továbbá a szelídség, az engedelmesség, az állhatatosság, a türelem, a hűség, a tisztaság, a megbocsátás stb.
A keresztény értékorientáltság magasztosságát érzékeltetik azok a - gyakran számos egyéb bűnök elkövetéséhez vezető, ezért - főbűnnek nevezett tulajdonságok, amelyeket ez az erkölcs szigorúan elítél és amelyektől féltően óv. Ilyen főbűnök: a kevélység, a képmutatás, a harag, az irigység3, a gyűlölet, a kapzsiság, a falánkság, a bujaság és a jóra való restség. A keresztény erkölcsi normák a jelzetteken kívül még rendkívül sok más parancsot, tilalmat, ajánlást tartalmaznak és számos egyéb értékes erényt jelölnek meg.4
4. A zsidó vallás kiemelkedő rendeltetése a földi élet egyéni, családi és közösségi viszonyainak részletes szabályozása. A parancsok és tilalmak követése révén érhető el a Tikkun olam, az a cél, hogy jobb világot hagyjunk magunk után, mint amelybe beléptünk. Ehhez folytonos tanulásra, az igazság keresésére, rendszeres testi és lelki megtisztulásra, szilárd hitre, gyakori imádkozásra, szolidáris jótékonyságra, bűnbánatra, böjtre, szigorú étkezési és magatartási szabályok megtartására van szükség. E követelmények gyakorlása között érhetők el a szelíd örömök az egyéni, a családi és a közösségi életben. A kicsapongás, a tivornya, a féktelen tombolás, az orgia, a mámor, a szaturnália, a bacchanália, az extatikus őrjöngés, az önkívület távol áll a judaizmus szelíd örömeinek középmértékétől is.
5. Az iszlám felfogás szerint a kötelező és lehetséges emberi magatartások a következő öt csoportba sorolhatók:
- ami megparancsolt - elmulasztásért büntetés jár;
- ami ajánlott - elmulasztásáért nem jár büntetés, elvégzéséért jutalom jár;
- ami tiltott - elkövetéséért büntetés jár;
- ami helytelenített - mellőzéséért jutalom jár, gyakorlásáért nem jár büntetés;
- ami közömbös - azért sem jutalom, sem büntetés nem jár.
Viszonylag kevés olyan magatartás van, amely konkrétan tilos vagy megparancsolt, a mindennapi élet legtöbb cselekvése az ajánlott, a helytelenített és a közömbös kategóriába tartozik.
6. Az egyén szellemi, lelki tökéletesítésére törekvő hinduizmus5 megkülönbözteti a személyiség négy hordozóját, nevezetesen a manaszt, tehát az elmét, a buddhit, az intellektust, továbbá az ahamkárát, az én-tudatot és a csittát, vagyis mindezek együttesét. Az általános törvények alapfokú előírásait tartalmazzák a védák, ezek tudásán túllépve a törekvő embernek fel kell adnia önzését és vágyait. Ha az ember önzetlenül munkálkodik másokért, megszűnik extrovertáltnak lenni, és elméje visszavonul. Az ilyen elme testesíti meg az uparati állapotát, amely révén az ember képes a lemondás gyakorlására. A befelé tekintő, introvertált, elmélyült szellemi, lelki állapotban az elme lecsendesítésével az ember megérti a különbségekben, a sokféleségben rejlő egységet. Ha az ember elérte énjének, az Átmannak felismerését, már nem kell keresnie a világ anyagi örömeit, azok maguktól jönnek lábaihoz. Ha azonban tudatlanságból csak a vagyon, a hatalom, a vágyak után rohan, legjobb esetben is szerény eredményt érhet el. A legmagasabb tudatállapot, az ellentétek feletti lét arra int, hogyha a gondolatok folyamata alacsony, tehát tamaszikus minőségű, vagy ha állandó mozgásban, változásban van, azaz radzsasztikus, akkor az Átman elérhetetlen. Csak a tiszta és emelkedett, vagyis a szattvikus gondolatfolyamok vezethetnek el az önmegismeréshez. A tudatfolyamatok már jelzett három minősége, vagyis a három gúna közül a tamasz a tunya, a lomha, suta, nehézkes, ostoba minőségek összefoglaló neve. A radzsasz a mozgás, az átalakulás, az aktivitás és a sietség állapota. A szattva a tisztaság, a higgadtság, a nyugalom, a béke, a tudás, az átszellemültség, a megkülönböztető és összerendező képesség minősége. A test jellegzetessége a tamasz, az elme principális állapota a radzsasz, az intellektus kiindulópontja pedig a szattva. A szattvára és az intellektusra épülő teljes énfelismerés, a turija állapota teszi lehetővé a kiegyensúlyozott, tehát a túlzásoktól mentes, tartalmas életvitelt.
7. Buddha saját tanítását általános értelemben a "középút" tanításának madhjamakának nevezte, amely utal a szélsőséges nézetek (pl. az idealizmus), a szélsőséges életmód (pl. az aszketizmus vagy a hedonizmus) és a túlzó vallásgyakorlat (pl. a bigott áhítatosság vagy a cinikus dekonstruálás), tág értelemben bármilyen szélsőséges megnyilvánulás mellőzésére. A középút tiszteletét fejezi ki a buddhizmusban a "barátságos érzület" (maitrí) is, amely hasonló, de nem azonos a keresztény szeretettel. A buddha szentek lelki egyensúlya nem teszi lehetővé a lelkes, rajongó szeretetet és a haragos gyűlöletet sem.
8. Konfuciusz által leírt ideális társadalmi viszonyok eszméit6 nagyrészt a tanítványai által összeállított Analekták, vagyis Konfuciusz beszélgetései és mondásai tartalmazzák. További három mű (A Menciusz, A jeles tudás és A középút tana) szintén az erényes kormányzás és a harmonikus társadalom megteremtésének előírásait és módszereit tárgyalja. A konfuciánus etika a harmonikus társadalom, az erkölcsös, segítőkész állam és az illemtudó polgár magatartási követelményeit foglalja magában. Eszerint, ha mindenki odafigyel másokra, őszinte másokkal és gyakorolja az emberiesség és az igazságosság erényét, vagyis a mélyen gyökerező önzetlenséget, akkor elérhetőek az említett célok. A gyermeki engedelmesség, a szülők iránti kötelességtudat és tisztelet, valamint az ember rangjának megfelelő viselkedés alapvető követelmény. Az emberi kapcsolatokban legfontosabb a fiú és az apa, a feleség és a férj, a fiatalabb és az idősebb testvér, a barát és barát, valamint a miniszter és a császár közötti megfelelő, tehát a magasabb pozíciót tiszteletben tartó és az alacsonyabb helyzetben levőt is becsülő, illetve támogató viselkedés. A felsoroltak közül csak az azonos korú barátok kapcsolata nyugodhat az egyenjogúságon.
9. A sintoizmus tanítása szerint a tisztességes életvitel szabályának megsértése vagy a lényeges tilalmak figyelmen kívül hagyása olyan kisiklás, amelyet szabad akarattal a sinto hívő megszüntethet, helyrehozhat és így visszatérhet a kiegyensúlyozott, elvárható, sőt kifejezetten jó és boldog élet folytatásához. A "wa on giri ninio", ősi japán alapnorma mindenkit arra kötelez, hogy ismerje és kövesse a szabályokat, óvja a harmóniát és feladatait ne kényszeredetten, unottan, hányavetien, hanem figyelmesen, igényesen, előzékenyen, könnyedén, derűsen végezze. A wa on giri ninio olyan életviteli alapelv, amelynek ismerete és hasznosítása, vallási, nemzeti és társadalmi hovatartozásra tekintet nélkül ugyancsak minden ember számára előnyös lehet.
Több publikációmban részletesen vázolt pluralista értékfelfogás7 szerint érték az, amit az értékelő alany annak minősít. Értékelő alanyként bárki, bármely személy és emberi közösség, szervezet, szerv szerepelhet, értékelés tárgya pedig bármi lehet. Ez a kiszámíthatatlan szubjektivitásnak is tág teret engedő rugalmas felfogás nem zárja ki, sőt szorgalmazza a tudatosan választott és folytonosan gazdagítható, szilárd egyéni értékszemléletet, amely áthatja a személyiség teljességét, és befolyásolja eseti értékítéleteit, hangsúlyozza a hatékony közösséget létrehozó, fenntartó és működését előnyösen alakító ún. interiorizált értékirányultság jelentőségét. A pluralista axiológia az értékek között megkülönbözteti az egyén és a közösség lényeges szükségleteinek kielégítését, fennmaradását és fejlődését szolgáló alapértékeket és az egyéb értékeket. Tudomásul veszi, sőt tiszteletben tartja a történelem során létrejött és kiterjedt hatást kiváltó olyan markáns értéktani irányzatokat is, amelyek pl. kizárólagos értéknek csak a transzcendencia összetevőit, vagy az erkölcsi normákat és azok követéseként létrejött erényt, illetve csak a szellemi alkotásokat, azok között a tudományok vívmányait, a művészetek termékeit és a szépirodalom műveit tekinti.
Az értéktan művelői lényegesen eltérő válaszokat adtak arra a kérdésre is, hogy mi tekintendő az egyén vagy a közösség számára legfőbb értéknek. A hedonista értékfelfogás az élvezeteket, az eudaimonista nézet az egyéni, esetleg a közboldogságot, az utilitarista koncepció a leghasznosabbat, az evolucionista elmélet a fejlődést, a perfekcionista teória pedig a folytonos tökéletesedést minősítette legfőbb értéknek. A magyar Böhm Károly8 úgy vélte, hogy a mindenkori Én a legfőbb érték, aki meghatározza az értékelés kritériumait, mértékeit, és képes az ezeknek megfelelő értékeket létrehozni, megváltoztatni vagy megszüntetni.
A pluralista értékelmélet kiemelkedő érdeme az értékes és az értéktelen minőségpárok összetevői közötti korrelatív meghatározottság felismerése és hasznosítása. Ennek alapján állíthatjuk, hogy az értékes ilyen minőségét a vele korrelációban lévő értéktelen előnytelen milyensége alapján ismerjük igazán fel. Nem tudnánk pl. mit jelent az egészség, ha nem volna betegség. Még jelentősebb annak bizonyítása, hogy az értékes helye az értékhierarchiában nem állandó, nem változatlan. Ha a korrelatív viszonyban álló minőségpáros értéktelen összetevőjének hátrányos, veszélyes, ártalmas, káros volta növekszik, a veszélyeztetett érték súlya, jelentősége fokozódik, hierarchiai helyzete emelkedik. Endémiává vagy pandémiává vált, és sok ember életét súlyosan veszélyeztető epidémia esetén az egészég megőrzése, az életben maradás biztosítása megelőzi pl. a mozgásszabadság, a szórakozás, a kényelem, a gazdagság stb. értékeit. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az értékesek és értéktelenek nem csupán lineáris kapcsolatban fordulnak elő, hanem hálódiagramos összefüggésben is megjelennek. A bonyolult interdependenciák arra késztetnek, hogy körültekintően alakítsuk és alkalmazzuk a holisztikus értékszemléletet. Ennek keretében megfelelő arányban tartsuk tiszteletben az anyagi jólétet, a gazdasági fejlesztést és versengést, a szellemi és egyéb értékeket. A prioritás tárgyait és arányait a körülmények folytonos alakulásához igazodva kell változtatnunk.
Néhány tanulmányomban részletesen vázolt normatani, és azon belül pluralista jogi axiológiai felfogásom szerint bármely jelentős normarendszer előírásai, tehát az általános emberi magatartásszabályok - így különösen a vallási normák, a nem vallási bázisú erkölcsi szabályok, a jogi normák, a társadalmi szervezeti előírások, az illemnormák, sőt a felismert természeti és műszaki törvényszerűségek hasznosításához kapcsolódó tudományos-technikai előírások is - értékforrásúak és értékszolgálatúak. Ez a megállapítás azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy e normacsoportok mindenkori kidolgozói, illetve elfogadói az általuk választott és képviselt értékek elismerésére, létesítésére, szolgálatára vagy védelmére alkotják meg rendelkezéseiket. Bármely jellegű és hierarchiai fokozatú jogi norma által elismert, létrehozott, szolgált vagy védett értéket rövid megjelöléssel jogi értéknek is nevezhetjük. A vázolt értelemben vett jogi értékek körében a kapcsolódó jogi normák jellegétől, hierarchiaszintjétől és tartalmától függően fokozatokat és csoportokat különböztethetünk meg. Ennek alapján nemcsak nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és nemzeti jogi értékekről szólhatunk, hanem elkülöníthetjük az ún. jogi alapértékeket és az egyéb jogi értékeket is.
A jogi alapértékeknek az a megkülönböztető természete, hogy meghatározzák az egyéb jogi értékek kereteit és főbb tartalmi összetevőit is, ezáltal hatást gyakorolnak a nem jogi - pl. a gazdasági, a kulturális, a művészeti stb. - értékekre is. Jogi alapértékek származhatnak bizonyos kiemelkedő nemzetközi jogi okmányokból, a szupranacionális jog alapozó szerződéseiből és más jelentős rendelkezéseiből, valamint az állami alkotmányokból, illetve alaptörvényekből. A jogi alapértékek között alkotmányi értéknek a jogállami alkotmány vagy alaptörvény (esetleg alaptörvények) által meghatározott értékek minősülnek. Az alkotmányi értékek fokozott közhatalmi (különösen alkotmánybírósági) védelemben részesülnek. Az alkotmányi értékeknek a következő két rétege különböztethető meg.
a) Az alkotmányi értékek első rétegének összetevői között, a tárgyi valóságban már az alkotmányi szabályozás előtt, illetve attól függetlenül létező, az általános emberi megítélés szerint szükséges, hasznos vagy előnyös értékeket találunk. Példaként említhetjük az emberi életet, az egészséget, a családot, az ifjúságot, a piacgazdaságot, bizonyos természeti és ember alkotta tárgyakat, az egyházakat, a jólétet, a biztonságot. Ezek az általánosan elismert értékek a későbbi alkotmányi szabályozás eredményeként nyerték el alkotmányi értékminőségüket.
b) Az alkotmányi értékek sokszínű, nagy csoportját és egyben második rétegét az alkotmányozó hatalom által meghatározott, illetve létesített célok, feladatok, alapelvek, alapkövetelmények, alapjogok, alapkötelességek, lényeges tilalmak, minőségek, felelősségek, közhatalmi és egyéb szervezetek, szervek, intézmények alkotják.
A vázoltak után e helyütt említem meg azt az álláspontomat is, hogy az Alkotmányban meghatározott alkotmányi értékektől fogalmilag megkülönböztethetjük az azoknak megfelelő, illetve azokat nem sértő alkotmányos értékeket.
A XX. század két világháborújának és az önkényuralmi rendszerek tengernyi szenvedést okozó tragédiáinak katarktikus tapasztalatai alapján az emberiség protagonistái, a demokratikus politikai és más erőcsoportok látványos szervezeti és működésrendi intézményeket építettek ki a háborús konfliktusok megelőzésére, a feszültségek, a kollíziók feloldására. A kialakult új világrend útkereséseiben egyre inkább előtérbe került az embert és az emberi közösségeket fenyegető valamennyi hagyományos és újszerű veszélyt figyelembe vevő, összetett biztonságfogalom kimunkálása és alkalmazása. A "re-defining security" törekvés vezetett el az ENSZ keretében 1994-ben a "Redefining Security: The Human Dimension" c. jelentéshez, amely megalapozta az ún. komplex humán biztonság tartalmi összetevőinek korántsem lezárult széles körű kutatását, a leszűrt következtetések változatos megfogalmazását és valamilyen mérvű alkalmazását.9 Az összetett emberi biztonság fogalmának, tartalmi összetevői meghatározásának és megóvásának igénye lehetővé és egyben szükségessé teszi, hogy holisztikus szemlélettel az embert és az emberi közösségeket fenyegető valamennyi veszélyt és ártalmat figyelembe vegyük és ezeket interdependensen kezeljük. A humán biztonság összetett fogalma a személyi biztonság, a vagyonbiztonság, a munkavégzési biztonság szolgálatán kívül feltételezi a közbiztonság, az állambiztonság, a nemzetközi biztonság vagy kollektív biztonság követelményét és védelmét is. A humán biztonsághoz elválaszthatatlanul kapcsolódik a nemzetközi jog szinte már általánosan elismert új követelménye, a "Vorsorge", vagyis az elővigyázatosság és a védelem, az ún. human security defence alkalmazása, valamint a megelőzést, elhárítást, helyreállítást is magában foglaló oltalom, a safety elérése. A holisztikus szemlélet, a komplex és koordinált megelőzés és elhárítás követelménye nem zárja ki, hanem logikusan magában foglalja a veszélyek változatainak közelségéhez és súlyosságához ésszerűen igazodó, ezért elkerülhetetlenül változtatandó prioritások érvényesítését is.
A hatályos magyar Alkotmány mintegy tizenöt esetben tartalmaz rendelkezést a biztonsággal összefüggésben. A humán biztonságnak, illetve bizonyos elemeinek megfelelő tartalmú alkotmányi meghatározása azzal a következménnyel jár, hogy az ilyen biztonság alkotmányi értékké válik, és így tartalmi befolyást gyakorol a biztonság fenntartását és védelmét szolgáló törvényi és rendeleti szabályozásra. A biztonság megfelelő tartalmú alkotmányi szabályozása azt is eredményezi, hogy mint alkotmányi érték alkotmánybírósági és más közhatalmi védelemben részesül az alacsonyabb szintű jogi értékekkel és az értéknek nem minősülő veszélyekkel, ártalmakkal szemben. Ha pedig alkotmányossági vita merül fel az alkotmányi értéknek minősülő biztonság és más alkotmányi érték versengése vagy kollíziója tekintetében, végső fórumként az Alkotmánybíróság döntheti el, hogy az adott versengésben és kollízióban a biztonság milyen jellegű, tartalmú és arányú alkotmányos védettségben részesül.10
El kell ismernünk, hogy a terrorizmus és más veszélyek terjedése, illetve súlyosbodása miatt éppen a kiemelkedő vívmánynak minősülő demokratikus és egyéb jogi alapértékek védelmében szükségessé válhat ezeknek a korábbinál erőteljesebb korlátozása. Érvényesíthető ilyenkor az az ősi ésszerűség, hogy a nagyobb rossz elkerülése érdekében megengedhető a kisebb rossz. Ezzel együtt elengedhetetlen azonban az is, hogy az erre hivatott közhatalmi szervek tartsák tiszteletben a rendkívüli körülmények között sem korlátozható jogokat - pl. a kínzás tilalmát -, folytonos körültekintéssel vizsgálják és alkalmazzák a szükségesség, az alkalmasság, az arányosság, a kellő időtartam és az ésszerűség mértékét, ne sértsék meg az önkényesség tilalmát, érvényesítsék a mellőzhetetlen korlátozások rendszeres alkotmányossági és törvényességi ellenőrzését, halasztás nélkül oldják fel a szükségtelenné vagy aránytalanná vált korlátozásokat és végezzék el az indokolt egyéb korrekciókat.
A vázoltak alapján az alkotmányi szabályozásban hasznosítandónak tekinthetjük azt is, hogy az EU céljainak, feladatainak, alapelveinek, tilalmainak, továbbá az általa biztosított jogoknak és előírt kötelességeknek, valamint az ezekhez kapcsolódó felelősségeknek meghatározása kivétel nélkül veszélyszempontú és biztonságvédelmi célzatú.
Előadásom címe arra kötelez, hogy a középmérték főbb jelentésváltozatainak felidézése után keressem és körvonalazzam a szerintem megalapozott választ arra a kérdésre, hogy természetükből, tartalmukból és potenciális kapcsolataikból fakadóan milyen viszony alakulhat ki a komplex emberi biztonság folyton változó értékpozíciója és az arisztotelészi meszotész egyéni adottságokhoz és a körülmények változásaihoz igazodó optimális tartalma között. A gyors és helyes válasz megadását a következő valós törvényszerűségek nehezítik. 1) Bármely érték hierarchiai helyzete nem változatlan, hanem okozatosan függ a vele korrelációban álló értéktelen ugyancsak változó veszélyességének, ártalmasságának súlyosságától. 2) A meszotész változékony és változatos egyéni és közösségi erkölcsi érték, amelynek értékhierarchiai helyzete a körülmények folyton alakuló, bonyolult összefüggésrendszerében ugyancsak változhat.
Az értékek egymáshoz fűződő kapcsolatának a következő három jellegzetes változatát ismerjük. a) A leginkább tetszetős és előnyös variáns esetén az értékek egymás hatékonyságát növelik. b) Nem tagadható azonban, hogy előfordulnak egymás érvényesülése szempontjából semleges, közömbös értékpárhuzamosságok is. c) Bár meglepő, de nem kizárt, sőt a valóságban eléggé gyakori, hogy bizonyos értékek, pl. meghatározott emberi és állampolgári alapjogok egymással versengenek, sőt látványosan ütköznek. Az ilyen kollíziók feloldásának feltételeit és arányait gyakran az Alkotmánybíróság hivatott meghatározni.
Izgalmas elméleti kérdés és kiemelkedően fontos gyakorlati probléma, hogy az élővilág és benne a jelenlegi és jövendő emberi nemzedékek fennmaradása, a vázolt tartalmú komplex emberi biztonság és a bemutatott, sőt magasztalt szerepű meszotész között lehet-e közömbös, versengő, ütköző kapcsolat, vagy ezeknek a kategóriáknak mindig pozitív irányultságú elaszticitása és flexibilitása egymás számára állandóan előnyös, támogató viszonyt involvál. A logikus elméleti válasz erre a kérdésre - megítélésem szerint - csak határozott igen lehet. Minthogy azonban mind a komplex emberi biztonság megvalósulása, mind pedig a meszotész optimálist célzó erkölcsi követelményének érvényesülése tudatos, akaratos emberi erőfeszítésre épül, ennek az értékpárnak kölcsönös funkcionálási minősége a bölcs, felelős, áldozatos és egyben felemelő emberi erőfeszítés színvonalától függ.
Az alkotmányos jogállam eredményes működését a gazdasági vállalkozások, a tudományos, oktatási, nevelési, egészségvédelmi, szociális, egyházi, érdekképviseleti, civil szervezeti autonómiák, valamint az eseti polgári társulások és a személyek tartalmas, előnyös öntevékenysége fémjelzi. A közhatalmi és az egyéb szférák kölcsönös és folytonos kritikai, serkentő, javító, segítő kapcsolódásai lehetnek a problémák megoldásának, a körülmények javításának, vagyis a szellemi, erkölcsi, jóléti haladásnak elsődleges eszközei. E bonyolult mechanizmus hatékony funkcionálásának meghatározó mozgatórugója az érdekeltség, mellőzhetetlen biztosítéka pedig az emberi igényesség, az állandó tanulás, a tisztességes verseny és az érdemi felelősség lehet. A tapasztalatok ugyanis azt tanúsítják, hogy a vitatkozó-konszenzuális demokrácia impozáns megnyilvánulásai mellett nem kizárt a hamis érvekkel folytatott üres alkudozás, a tények csalárd minősítése, a populista hangulatkeltés, vagy a többségi pozícióval való visszaélés. Ezek bármelyike felesleges erőfeszítésekkel, anyagi vagy más hátránnyal, fájdalmas gyötrelemmel jár. Tudatában kell lennünk annak is, hogy az ún. kis, de tömeges negligenciák - pl. a hanyag szemetelés, a pazarlás - katasztrofális következményekhez vezethetnek. A társadalmi méretekben gyakorolt apró egyéni és közösségi erények - pl. a figyelmesség, az előzékenység, a szolidaritás11, a jó modor, az udvariasság - pedig kellemes, tartalmas és biztonságos társas életet teremthetnek.
A 2008 őszén kirobbant pénzügyi és makrogazdasági világválság halaszthatatlanná teszi a jelenlegi kapitalista gazdálkodási rendszer betegségforrásainak elmélyült tanulmányozását és újszerű terápiák alkalmazását. A folyton tökéletesítendő gyógymódok eszközei nem korlátozódhatnak a belső és külső nyilvántartások, illetve ellenőrzési rendszerek fejlesztésére, markáns tilalmak, korlátozások, kötelességek, felelősségek és szankciók megállapítására. Mivel a gazdasági és egyéb törekvéseknek elsődleges hajtóereje az egyéni, a közösségi és az egyéb érdekeltség, az emberiség felelős protagonistáinak, valamint a különböző fokozatú közhatalmi fórumoknak olyan érdekeltségi mechanizmusokat kell kimunkálniuk és érvényre juttatniuk, amelyek a súlyos veszélyek megelőzésére, elhárítására, a bekövetkezett anomáliák, visszaélések, károk kiküszöbölésére serkentenek.
Az emberiség eddigi története a komplexitás gazdagodásáról tanúskodik. Az egyre bonyolultabbá váló interdependenciák korszakunkban csak akkor nem vezethetnek káoszhoz, ha egyéni, közösségi, társadalmi, nemzetállami, szupranacionális és nemzetközi szinten folytonossá válik a veszélyek megelőzése, elhárítása és a körülmények javítását szolgáló erőfeszítések harmonizálása. A jövő alakítását nemcsak újabb tudományos-műszaki találmányok, igazgatási, adózási, közlekedési és egyéb normák, szellemi-művészeti felfogások befolyásolják, hanem az emberek tudatának és magatartásának komplexé válása is. A tudati komplexitás az ismeretek gyarapításán kívül ösztöneink, érzelmeink, hangulatunk, önkontrollunk, felelősségérzetünk, viselkedésünk alakításától is függ. Az értékpluralitáson, a tudati komplexitáson és a hatékony emberi erőfeszítésen belül mellőzhetetlen az optimálist jelentő középmérték és az összetett emberi biztonság kölcsönösen hatékony szolgálata. ■
JEGYZETEK
* E tanulmány annak az előadásnak publikálásra készített változata, amelyet Szerző a Pécsi Tudományegyetem Halasy-Nagy József Aulájában 2010. február 19-én tartott a születésének 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
1 Vö. Arisztotelész: Eudémoszi etika. Nagy etika. Gondolat, Budapest 1975
Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, Budapest 1987
Arisztotelész: Az athéni állam. Akadémiai Kiadó, Budapest 1954
Sir David Ross: Arisztotelész. Osiris, Budapest 1996
2 "Középütt jársz a legbiztonságosabban."
3 Ádám Antal: Az emberi irigységről, ellenszenvről és kajánságról. Pécsi Munkajogi Közlemények 2009. 3. sz. 7-11. o.
4 Zlinszky János: Keresztény erkölcs és jogászi etika. Szent István Társulat, Budapest 1998
5 Ádám Antal: A hindu forrású ősi bölcselet néhány irányzatáról. In: Ünnepi tanulmányok Prof. Dr. Kalas Tibor egyetemi tanár oktatói munkásságának tiszteletére. (szerk. Torma András) Z-Press Kiadó, Miskolc 2008. 15-35. o.
6 Ádám Antal: A konfucianizmus főbb irányzatairól. In: Ünnepi tanulmányok Móró Mária Anna tiszteletére. (Szerk. Kokovai Szabina, Pohánka Éva) Pécsi Tudományegyetem Könyvtára, Pécs 2009. 9-16. o.
7 Vö. Ádám Antal: A magyar Alkotmányból hiányzó alapértékekről. Közjogi Szemle 2009. 1. sz. 1-8. o.
Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris Kiadó, Budapest 1998
Ádám Antal: Bölcselet, vallás, állami egyházjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2007. 65-105. o.
Varga Károly: Értékek fénykörében. Akadémiai Kiadó, Budapest 2003
8 Böhm Károly: Axiológia vagy Értéktan. Kolozsvár 1906
9 Vö. Ádám Antal: Biztonság, felelősség, kötelesség. Jogtudományi Közlöny 2005. 7-8. sz. 307-315. o.
Száraz Enikő: A nemzetközi biztonság felfogása a 21. században. A humán biztonság dimenziói. Acta Humana 2004. 2. sz.
Kondorosi Ferenc: A biztonsághoz való jog a jogbiztonság és a közbiztonság tükrében. Acta Humana 2004. 2. sz.
Kondorosi Ferenc: A világ végveszélyben? A nemzetközi jog új kérdései. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2008
Hans-Jörg Albrecht: Der Wandel im Konzept der Sicherheit und seine Folgen für die europäische Innen- und Rechtspolitik. Jura 2005. 2. sz.
Giuseppe de Vergottini: The difficult coexistance between freedom and security. The answer of democracies to terrorism. In: Lex Superior. Mélanges Pavle Nikolić. (Réd. Srdjan Djordjević) Belgrád 2004. 709-745. o.
Kovács Péter: Az Egyesült Nemzetek Szervezete a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. In: Közjogi intézmények a XXI. században. A Nemzetközi és Európajogi alszekció előadásainak szerkesztett változata. (Szerk. Komanovics Adrienne) Pécs 2004. 7-23. o.
10 Vö. Tilk Péter: Az Alkotmánybíróság hatásköre és működése. (3. kiadás) Pécs 2005
11 Vö. Chronowski Nóra: A szolidaritás az alkotmányi értékek között. In: Tanulmányok Ádám Antal professor emeritus születésének 80. évfordulójára. (Szerk. Chronowski Nóra-Petrétei József) Pécs 2010. 19-36. o.
Lábjegyzetek:
[1] Ádám Antal professor emeritus, PTE ÁJK
Visszaugrás
