A megalkotandó alkotmány preambuluma csak részben ünnepélyes deklaráció, részben viszont normatív tartalmú megállapítás az alkotmányozás céljairól és azokról a társadalom-, gazdaságpolitikai és európai egységgel kapcsolatos alapértékekről, amelyek az alkotmány egész szövegének értelmezésénél és alkalmazásánál segítséget, fogódzót nyújtanak. A preambulum megszövegezésénél kerülni kell a jelszavakat, normatív részébe pedig csak alkotmányjogi vagy azzá transzformálható kategóriákat szabad beépíteni.
1. A 2010-es év őszén felgyorsult - a jogtudomány peremén, a nyilvánosság számára tartalmilag alig ismerten az Országgyűlés alkotmányelőkészítő bizottságában (de a közvélemény számára átláthatatlanul más helyeken - kormányzati szervekben - is) zajló - alkotmányozási folyamat több kritikát is kiváltott már.[1] A túlnyomónak mondható álláspont szerint (melyhez magunk is csatlakozunk) nincs alkotmányozási szükséghelyzet,[2] egyetlen indok a szimbolikus újrakezdés szempontja (a rossz emlékű 1949-es évszámtól való megszabadulás miatt), valamint a kétségtelen finomítási igények egyes - annak idején, 1989-ben - kevéssé szerencsésen sikerült, félreérthető, nem pontos megfogalmazások korrigálására. Ennek megfelelően vélelem kell, hogy szóljon a hatályos Alkotmány szövege mellett.[3]
Ilyen körülmények között az alkotmányozás egyik kulcskérdésévé válik az, hogy a majdani alkotmány Preambuluma hogyan illeszkedjék az alkotmányszöveg egészébe, azzal milyen szövegösszefüggést alkosson, valamint az, hogy mit tartalmazzon. Ennek szövege valóban idejétmúlt, teljes újrafogalmazása szükséges.[4] Lássuk tehát, hogy mi lehet a teendő a Preambulummal.
2. A jogszabályok preambulumai ritkán váltanak ki nagyobb érdeklődést, pedig a preambulum nem egyszerűen deklaratív szöveg. A preambulum ritkán tartalmaz normatív tételt, azonban normatív gyakorlati, jogértelmezési jelentőségük sem kizárt.[5] Külön csoportot alkotnak ebből a szempontból az alkotmányok: ezek preambulumaiban keverednek az ünnepélyes deklarációk és az alkotmányozás céljainak megjelölése a szuverenitás kifejezetten és szükségképpen normatív problematikájával. Varga rámutat arra, hogy e preambulumoknak a különböző fokú normativítás mintegy immanens vonása, ugyanakkor az alkotmányok preambulumai az egyes alkotmányi rendelkezések értelmezésénél is szerepet játszhatnak.[6] Fentiekből következően és a preambulum mindenkori tartalmától függően a szövegnek ugyanolyan normatív jelentősége lehet, mint a jogalkotói aktus egészének, jóllehet a preambulumban egyaránt jelen vannak történeti elemek, valamint a szabályozás célját, továbbá elveit rögzítő - gyakran értéktartalommal bíró - tételek.[7]
- 1/2 -
3. A magyar Alkotmánybíróság gyakorlata is mutat példát arra, hogy - mintegy a fenti tételek későbbi igazolásaként - szükség volt a Preambulum normatív tartalmat hordozó szövegének felhívására. A problémát a magyar gazdaság meghatározása, természete vetette fel.
3.1. A 772/B/1990/5. AB határozatban (ABH 1991, 519., 521.) az Alkotmánybíróság - nyilván arra a valós veszélyre gondolva, hogy a szociális jogok biztosítása parttalan igényeknek adhat alkotmányjogi táptalajt - leszögezte, hogy a "szociális piacgazdaság"-nak a preambulumban megfogalmazott tétele nem jelenti a "szociális jogállam" (sic!) elvének deklarálását. Ez a - nyilván a kezdetek idején a német jogból végiggondolatlanul átvett - fogalom többet ugyan nem szerepelt alkotmánybírósági határozatban, azonban a határozat a jogállam kontextusában fogalmazta meg azt, hogy a jogállamiságnak - akkori: 1990-es álláspontja szerint - nem feltétele a szociális biztonság. A Preambulumnak a magyar piacgazdaság "szociális" voltára vonatkozó kitétele tehát normatív minősítésként, normatív erővel, a további alkotmányi rendelkezések kontextusában vetődött fel. Bár a határozat szóhasználata tükrözi a magyar Alkotmánybíróság első lépéseinek tétova voltát, nem kétséges, hogy a szöveg - implicite - azt a dogmatikai álláspontot tükrözi, amely a Preambulumnak is ugyanolyan jogszabályi, tehát normatív természetet tulajdonít, mint az Alkotmány további konkrét rendelkezéseinek.
3.2. A probléma újból felbukkant a 21/1990. (X. 4.) AB határozatban:[8] az Alkotmány 9. §-a ugyanis a magyar gazdaságról mint "piacgazdaság"-ról szól anélkül azonban, hogy megismételné a "szociális"- jelzőt. Ebben a határozatban az Alkotmánybíróság arra helyezte a hangsúlyt, hogy a 9. § (1) bek.-ében a tulajdoni "formák": a köztulajdon és a magántulajdon egyenrangúsága nyer alkotmányi rögzítést és védelmet. E rendelkezés célja tehát nem a gazdasági rend tartalmának, jellegének ("szociális" vagy korlátlanul szabadversenyes piacgazdaságként történő) meghatározása, hanem az Alkotmány 70/A. §-ába foglalt diszkrimináció-tilalom jogegyenlőségi tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott a különös szintjén való kifejtése, konkretizálása.
3.3. A probléma azonban búvópatakként újra felbukkant az 59/1991. (XI. 19.) AB határozatban[9], mindazonáltal itt sem a "szociális"-jelző kontextusában, hanem az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségének elhatárolása szempontjából. A határozat arra helyezte a hangsúlyt, hogy a gazdasági társaságok jogi szabályozásában megjelenő, az állami tulajdon résszel kapcsolatos privilégiumok alkotmányellenesek, mivel az állam ekkor nem a közhatalom gyakorlójaként, hanem polgári jogi: társasági jogi jogalanyként van jelen. A piacgazdaság viszont - mint plurálisan tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság - a versenyszférában megköveteli az állam tulajdonosi és közhatalmi szerepének, minőségének következetes elhatárolását, és az állam többi társasági taghoz képesti privilegizált jogállásának megszüntetését.
3.4. A "szociális", illetve "egyszerű, jelzőtlen" piacgazdaság kérdését végül a 33/1993. (V. 28.) AB határozat[10] döntötte el. A határozat kifejezetten a Preambulumra hivatkozva rámutatott az Alkotmány megalkotásának céljára: az Alkotmányt az Országgyűlés - többek között - a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való átmenet elősegítése érdekében alkotta meg. Ennek megfelelően a magyar gazdaság alapvető természetét, jellegét a Preambulum [és nem a 9. § (1) bekezdés] rögzíti. A szociális piacgazdaság a határozat szerint államcélnak minősül, amelyhez képest az Alkotmány 9. § (1) bekezdése nem a szociális piacgazdaság konkretizálása, hanem annak legfőbb biztosítéka. Ezzel a gondolatmenettel az Alkotmánybíróság szerencsésen ismerte fel azt, hogy:
- a magyar gazdaság alapvető természetének, minőségének nem akármilyen, hanem a szociális piacgazdaság tekintendő és hogy
- ezt a Preambulum szögezi le.
Az Alkotmánybíróság óvakodott attól, hogy a szociális piacgazdaság tartalmának, kritériumainak részletezésébe belemenjen: ez nem is következett az előtte fekvő ügyből. Másfelől a testület helyesen határozta meg a Preambulum és a 9. § (1) bekezdés egymáshoz való viszonyát. Megítélésünk szerint a levonható következtetés kétségkívül az, hogy a két rendelkezés egyaránt normatív tartalommal bír, azonban a magyar gazdaság alaptörvényi szintű megfogalmazását a Preambulum tartalmazza. A 9. § (1) bekezdés a diszkrimináció-tilalom sajátos, a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott megfogalmazása, azaz a magyar gazdaság mibenlétének meghatározásához nincsen köze - azon túl, hogy a köz- és a magántulajdon egyenrangú, vagyis közöttük nincsen hierarchikusan tételezhető különbség (ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a köztulajdon sajátosságait a jogalkotó a jogi szabályozás során ne vehesse figyelembe).
4. A hatályos Alkotmány Preambulumának funkciójával kapcsolatban tehát e helyen azt a sajátosságot emelnénk ki, hogy az - szövegezésétől függő - norma-
- 2/3 -
tív tartalmánál fogva nem egyszerűen ünnepélyes deklaráció, hanem emellett szükség esetén el kell tudni látnia az egyes alkotmányi rendelkezések értelmezésének és alkalmazásának segítése funkcióját is. Alkotmányunk Preambuluma a fentebb elemzett határozatokban éppen azáltal tudta ellátni ezt a funkcióját, hogy megfogalmazta az Alkotmány megalkotásának céljait, amivel biztosítja, hogy - szükség esetén - e célok megvalósításának fényében legyenek értelmezhetőek az utána következő konkrét alkotmányi rendelkezések. A célok, és ezekkel szerves összefüggésben az alapvető értékek[11] szabatos megfogalmazása a garanciája annak, hogy a jövendő alkotmány[12] preambuluma ugyanúgy el tudja látni az alkotmánybírósági jogértelmezést és jogalkalmazást elősegítő funkcióját, mint a jelenlegi.
5. A preambulumnak tehát kettős tartalommal célszerű bírnia: egyfelől egy ünnepélyes deklarációt rögzítő, másfelől egy kifejezetten normatív tartalommal, amely jogértelmezést, jogalkalmazást segítő funkciójának eleget téve képes mintegy "megágyazni" az azt követő alkotmányszöveg egyes rendelkezéseinek. A jövendő alkotmány preambulumának ennek megfelelően szükségképpen két részből kellene állnia.
6. Az alapvetően történeti hangot megütő ünnepélyes deklaráció ismét több elemből tevődhet össze. A történelmi vonatkozások miatt elképzelhetőnek tartjuk egyrészt az ezeregyszáz éves múlt büszke vállalására való hivatkozást, másrészt ezzel összefüggésben az államalapítás történeti körülményeinek keresztény gyökereire való utalást.
6.1. Alapos vizsgálat és megvitatás után ebben a deklarációban kaphatna helyet harmadrészt a magyar állameszmetörténetben betöltött jelentőségre tekintettel - és itt a hivatkozásnak ugyancsak nem a jelenkorra utaló normatív, hanem a történeti természetét hangsúlyoznánk - a Szent Korona-tan. A Szent Korona-tannal kapcsolatos - a közvéleményben hosszú évek óta jelen lévő - félreértések tisztázása végett szükségesnek látszik röviden áttekinteni a Szent Korona-tan mibenlétét, kutatva azt, hogy van-e, és ha igen, mi a tan üzenete a 21. század, a jelenkor magyar államiságára nézve.
6.2. A Szent Korona-tan átfogó - és azóta is páratlan - jogtörténeti feldolgozását Eckhart Ferenc végezte el 1941-ben megjelent nagyívű munkájában.[13] A tan jelentős leegyszerűsítéssel három aspektust ölel fel: egyrészt a Szent Korona tagjai tekintetében azt, hogy Werbőczy Tripartitum-ának értelmezése óta minden nemes a Szent Korona tagja, nemcsak - mint korábban - az előkelők, területileg pedig a tartományok és a városok. Másrészt a török hódoltság idején felerősödött a Szent Korona-tan területi értelme:[14] az, hogy a királyi és a keleti Magyarországot, benne Erdélyt a korona kapcsolja össze, a szétszakított ország közjogi összetartozását biztosította. Harmadrészt a királyi jövedelmeket a Szent Korona jövedelmeinek tekintik, ebbe foglalva bele a király eltartását hivatott el nem idegeníthető javakat, amelyek tehát kereskedelmi forgalomba nem kerülhetnek, mint pl. a szabad királyi városok. Eckhart kiválóan mutatja be a Szent Korona-tan tartalmának változásait, pontosabban azt, hogy a fent vázolt összetevők mely korban az aktuális történéseknek megfelelően és azok által befolyásoltan, indukáltan hogyan léptek előtérbe, illetve hogyan szorultak háttérbe: melyik elem miért vált hangsúlyosabbá. Kimutatja azt is, hogy bizonyos történeti korokban - így pl. az 1700-as évek végének abszolutizmusa idején, de még a reformkor idején: 1846-ban is - a közjogi írók nem is tettek említést a Szent Korona-tanról[15] (amint egyébként a ma használatos egyetemi jogtörténeti tankönyvek is alig).[16] Eckhart kutatásaiból azt a következtetést vonja le, hogy a Tripartitum-tól az 1890-es évekig közjogi iróink - tehát a közjogi szakiro-
- 3/4 -
dalomban - nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a Szent Korona-tannak: a szerzők a koronázásban és a szent koronában látják "a királyi jogok, és az ország szabadságainak kútfejét, de magával a Szent Korona tanával, mint alkotmányunk alaptételével nem találkozunk e könyvekben. ...nem egyszer utalnak rá, mégpedig mindig a politikai viszonyoknak megfelelően, de inkább mellékesen".[17]
A tan új életre kelt és új magyarázatot kapott a kiegyezés után: ekkor indul meg az a kiterjedt jogirodalmi vita, amely Hajnik Imre (és a nézeteit a parlamentáris alkotmányba beültető-modernizáló Concha Győző) munkájával indult[18] és amelynek során a tan különösen Timon Ákos, valamint Beöthy Ákos, végül Kmety Károly összegező elméletében nyerte el végső formáját.
6.3. A vitából számunkra: 21. századi országlakosokra az alábbi gondolatok nyújthatnak eligazodást.
- Az állami felségjogok nem királyi felségjogok, hanem a Szent Korona jogai; a közhatalmat a Szent Korona tagjai ruházzák át a királyra, és vele együtt alkotnak egységes közjogi egészet, vagyis az államot; a szuverenitás egy részét a királyválasztással, és a koronázással a királyra ruházták.
- A Szent Korona jelenti a nemzetté szervezett magyar népet, azonban a nemzethez tartozás a 19. század második felében - amint ezt Kmety Károly (aki szerint Szent István is választott király volt) annak idején kitűnően kimunkálta[19] - már nem a nemességhez, hanem az állampolgársághoz kötődik: azok egyenlő politikai jogképességét fejezi ki, amely a hazához fűzi a legkülönbözőbb "népelemeket". A 19. századi liberalizmus eszmevilágában mozgó eme gondolatmenet feltehetően zavarta Timont, mert 1920-ban "a nyugatról beáramló különféle államjogi elméleteket" tette felelősség a Szent Korona eszme elhomályosulásáért.[20]
- A Szent Korona-tan területi jelentése már Hajniknál is feledésbe merült, mivel a kiegyezéssel az ország területi integritása helyreállt.
6.4. Mi tehát a Szent Korona-tan üzenete a 21. századi - alkotmányozásra készülő - magyar köztársaságnak? Ami a második: a területi oszlopot illeti, ez teljességgel értelmezhetetlen, mivel az ország területi egységét, egyben kiterjedését nemzetközi egyezmények határozzák meg. A harmadik oszlop: a Szent Korona jövedelmeinek tekintett királyi jövedelmek tétele ugyancsak nem mond a modern pénzügyi-költségvetési jog szempontjából semmit; erre inkább a majdani alkotmány közpénzügyi fejezetének kidolgozásánál kellene figyelmet fordítani.[21]
Marad az első oszlop: az a 19. századi (Kmety-féle) felfogás, amely szerint az állampolgárok ruházzák át a királyra a szuverenitás gyakorlásának egy részét, ennél fogva a polgárok egyenlő politikai jogképességében fedezendő fel a Szent Korona-tan modern értelme. Ez a modernizálási kísérlet a maga idejében is "csikorogva" volt csak értelmezhető (Timont még ez is zavarta), ám a köztársasági államformában normatív szempontból értelmezhetetlen. A tannak ezen aspektusa egy valóban sajátos állameszme-képződménynek, a magyar szabad királyválasztó nemesi "köztársaságnak" volt az állameszme-történeti alapja: a nemesek összessége egyetértésével kerül a király fejére a korona, amely aktussal a király egységbe kerül a Szent Korona tagjaival úgy, hogy a szuverenitás egy részét ráruházzák. Ne felejtsük el, hogy Ulászló cseh királyt - aki a királyválasztó országgyűlés döntésére várt - a határon be sem engedték, hanem a választás megtörténte után hozzá menesztett küldöttséget utasították: a II. Ulászló néven majd trónra lépő királyt előbb a határon kívül eskessék fel a - korábban vele levélben közölt - megszabott feltételekre.[22] A persze "mély alázattal" fogadott királyt a János váradi püspök vezette küldöttség üdvözölte és emlékeztette arra, hogy most el kell fogadnia a feltételeket és utalt a magyarok "szabad választó hatalmára". A beszéd külön is kitért arra, hogy újdonságot senki kárára az új király ne vezessen be, különösen nem a Mátyás király idejében szokásos rendkívüli adókat; pénzről és pénzverésről pedig "az országatyák tudta nélkül új határozat nem születhet" stb. A hosszan sorolt feltételeket - melyeket Bonfini nagyon méltányosnak nevez - Ulászló elfogadta és erről "közokiratot adatott ki", majd "ölelésre hívta a küldötteket".
Ebben a nemesi köztársaságban - a szabad királyválasztás jogáról az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen történt de facto lemondásig - a Szent Korona-tan világosan értelmezhető volt, azonban a török kiűzése után, különösen a Pragmatica Sanctio-t követően már valójában eszmetörténeti rekvizitummá vált. Ezért merült a tan a feledés homályába, hogy a 19. század második felében, a kiegyezés után újból: erősen aktuálpolitikai széljárásnak kitett közjogi állameszmeként - a területi aspektus nélkül - ismét feltámadjon. Annak pedig, hogy a tan a két világháború között ismét megjelent a
- 4/5 -
köztudatban, a vesztes I. világháború és a Trianon traumája okozta elbizonytalanodás és frusztráció volt az oka: a tan továbbélése ekkor már csak árnyéka, karikatúrája a szabad királyválasztáson alapuló nemesi "köztársaság" állameszmekénti megfogalmazásának.
A Szent Korona-tan ebben az időben ugyan "reneszánszát" élte, csak éppen már nem eszmetörténeti értékű leképezése volt egy középkori társadalom- és államstruktúrának, hanem a területi revízió és a múltba visszatekintés legitimációs kövületévé merevedett.[23]
6.5. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy nézetünk szerint a Szent Korona-tannak a 21. századi állameszmére, közjogi berendezkedésre nézve nincsen normatív mondanivalója, nincsen a mai alkotmányjog számára értelmezhető üzenete. A tan megemlítése állameszme-történeti kontextusban, az ünnepélyes deklaráció részeként mindazonáltal a majdani alkotmány preambulumának első történeti részében elképzelhető. Ez annyit jelent, hogy mivel a tan megemlítése nem a preambulum második, normatív tartalmú részében jelenik meg, később: az alkotmány alkalmazása, értelmezése során zavarokat nem okozhat.
7. Kulcskérdésnek kell tekinteni az alkotmány - így a preambulum - bevezető mondatát: annak meghatározását, hogy ki az alkotmányozás alanya? Ebben a mondatban (mondatrészben) az alkotmányozó óhatatlanul szembe kerül a nép és a nemzet fogalmaival, ezeket használnia kell, miközben e tekintetben a közvélekedésben meglehetős káosz uralkodik. Nézetünk szerint a "nép" és a "nemzet" fogalmának egymással is kontextusban történő, egyértelmű tisztázása nélkül az alkotmány szövege nem kezdődhet el.
A "nép" fogalma a 20. század első felében előszeretettel nyert olyan értelmezést (különösen a népi írók irodalmi, és a falukutatók szociográfiai munkásságában), amelyben a nép alávetettségben, az "urakkal" való szembeállításban, tehát egyfajta - jogos - feudális értelmezési tartományban jelent meg. A 20. század második felében ez az értelmezés kiüresedett és a kommunista ideológia semmitmondó maszlagává vált. Igazi értelmet nyert azonban 1956-ban, amikor az országlakosok megszólítása rendre a "Magyarország népe"- fordulattal történt.
Az 1990-es években bevetté vált és a mai napig szinonímaként használt népi-nemzeti formula a két kategória összemosása révén értelmezhetetlenné teszi a nemzet fogalmát. Pedig a nemzet Magyarország népének kontextusában a nép, mint az országlakosok egységét hangsúlyozó kategóriától eltérő tartalmat jelöl: mást jelent. A nemzet etnikai kategória és Magyarország népének sokféleségét, különböző etnikumokhoz tartozását fejezi ki, míg a nép ezt a sokféleséget foglalja egységbe. Emlékezzünk vissza Kmety felfogására, amikor az etnográfiai, gazdasági és kulturális szempontból "legkülönbözőbb népelemek" egyenlő politikai jogképességéről értekezik éppen a Szent Korona-tan kapcsán.[24] Az etnikai különbözőség a többféle nemzethez tartozást, a nép fogalma ezeknek az együttélő nemzeteknek az egységét, államalkotó közösségét fejezi ki.
A Preambulum - az alkotmány - első mondata tehát valahogyan így kezdődhetne: "Mi, Magyarország népe, az együtt élő, államalkotó nemzetek közössége...".[25]
A Preambulum második része viszont kifejezetten normatív tartalommal bíró: jogértelmezést, jogalkalmazást segítő funkciót betöltő alapvető megállapításokból kellene hogy álljon.
8. A preambulumoknak ez a normatív funkciója pregnáns módon jut kifejezésre az európai jogban: az Európai Unióról szóló Szerződés, és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSz) preambulumai részletesen sorolják fel azokat a célokat és értékeket, amelyek a két szerződés megalkotásának motívumául és alapjául szolgálnak. Különösen igaz ez az előbbire: az EUSz Preambuluma egyfajta "koncert"-jelleggel egymásnak felelgetve háromszor ismétli újabb és újabb aspektusból a szerződés megalkotásának alapjául szolgáló történeti, társadalom-, valamint gazdaságpolitikai megfontolásokat. A történeti utalások Európa kulturális, vallási és humanista örökségére, a társadalompolitikaiak a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartására és a jogállamiságra, a gazdaságpolitikaiak pedig a gazdasági integráció előrehaladására, a gazdasági és monetáris unió megerősítésére, a közös és stabil valutára vonatkoznak.
De igaz ez a másodlagos európai jogra is: ott a rendeletek preambulumai igen részletesen, egyfajta indokolásként magyarázzák a rendelet később következő egyes rendelkezéseit, gyakran olyan megfontolásokat
- 5/6 -
is megemlítve, amelyek szó szerint a rendelet szövegében meg sem jelennek. Előfordul, hogy a preambulum olyan hosszú, vagy még hosszabb, mint a jogszabály szövege.[26] A preambulumok ennek megfelelően komoly szerepet játszanak a rendeletek alkalmazásánál és értelmezésénél.
9. Kérdés tehát, hogy mi legyen benne a jövendő magyar alkotmány preambulumában?
A jövendő alkotmány preambuluma második, normatív részének megítélésünk szerint négy témakörre kellene kiterjednie: bevezetés, társadalompolitikai alapértékek, gazdasági alapértékek, európai integrációs értékek.
9.1. A bevezetésnek nyilatkozatot kellene tartalmaznia a hatályos alkotmány ideiglenes jellegéről a véglegesre való áttérés, mint az alkotmány megalkotásának voltaképpeni egyetlen igazán értelmezhető célja tekintetében. Ebben méltatást érdemel a hatályos Alkotmány, mint amely megalapozta az 1990. évi rendszerváltozás sikerét és átvezette Magyarországot az egypártrendszerből és a tervgazdaságból a polgári demokráciába és a szociális piacgazdaságba.
9.2. A bevezetést követő három, az előbb tárgyaltakhoz képest konkrétabb kérdések tekintetében abból kellene kiindulni, hogy ezek azok a témakörök, amelyek az alkotmány egyes rendelkezései értelmezésénél és alkalmazásánál valódi segítséget nyújthatnak, azaz a preambulumnak ezek a megállapításai fejezik ki a leghangsúlyosabban a preambulum - részbeni - normatív funkcióját. Ennek megfelelően ebben a részben kell különösen ügyelni arra, hogy a szövegbe csak olyan értékek és intézmények kerüljenek be, fogalmazódjanak meg, amelyek alkotmányjogilag relevánsak, vagy legalábbis az Alkotmánybíróság általi jogalkalmazás és jogértelmezés során alkotmányjogi kategóriává transzformálhatók. (Annak veszélyeire, hogy jelszavak kerülnek a preambulum ezen normatív részére, alább visszatérünk.)
Emellett a preambulum értelemszerű követelménye a tömör, rövid megfogalmazás: a három normatív természetű alapérték megfogalmazásának erénye tehát a rövidség.
9.3. A társadalompolitikai alapértékek felsorolása nagyrészt megegyezhetne a hatályos Alkotmánnyal: parlamentáris demokrácia, a demokratikus jogállam, kiegészítve néhány ú] elemmel (a többpártrendszerre való utalás nyilván elhagyható).
Kiemelt jelentőségénél, értékhordozó voltánál fogva feltétlenül rögzíteni kell a jogállamiságból jelenleg az Alkotmánybíróság gyakorlatában levezetett jogbiztonság követelményét - ez a jogállam lényege. A jogbiztonság rögzítése "ágyaz meg" olyan, a belőle következő, az alkotmány-szöveg későbbi rendelkezéseiben rögzítendő szabályoknak, mint pl. a visszaható hatályú jogalkotás tilalma.
Ugyancsak hitet kellene tennie a preambulumnak az emberi méltóság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartása mellett. Szorosan e témához kapcsolódóan kell leszögezni azt az Európában sajátosan magyar problémaként jelentkező felelősséget, amelyet Magyarország a határokon túli magyarság jövőjéért vállal.
9.4. A gazdaságpolitikai alapok értékszempontú megfogalmazása a már említett szociális piacgazdaság tételének rögzítését igényli. A Magyar Köztársaság gazdasági rendjének meghatározása alapkérdés, azonban konkrét tartalma állandó változásnak kitettségénél fogva nem fogalmazható meg az alkotmány valamelyik konkrét rendelkezésében. Mint az Alkotmánybíróság által is államcélnak tekintett alkotmányjogi jogintézményt a preambulumban célszerű elhelyezni és a továbbiakban erről hallgatni. A szociális piacgazdaság mindenkori konkrét tartalma nehezen megragadható, jobbára közgazdaságtani kategória,[27] melyet az alkotmány későbbi egyes konkrét jogintézményekre vonatkozó rendelkezései és azok Alkotmánybíróság általi alkalmazása és értelmezése tölti meg a mindenkor aktuális tartalommal. Ilyen rendelkezések: a tulajdonhoz való jog védelme, a szociális biztonsághoz való jog (amely természetét tekintve - mivel az államnak már nem tartózkodási, hanem adási-cselekvési kötelezettségéről van szó - jelentősen eltér más alapvető jogoktól: vegyülnek benne az alapjogi, valamint az államcélra jellemző vonások), vagy a vállalkozás alapvető joga, illetve a gazdasági verseny szabadságának államcélja.
A szociális piacgazdaság kategóriája tartalmilag ma már messze van a Ludwig Erhard és Alfred Müller-Armack egykori víziójától,[28] ugyanakkor ma is kifejezi az állam és a teljesítményorientált polgár viszonyának, feladatmegosztásának piacgazdasági alapú, ugyanakkor - a teljesítménye kifejtésében korlátozott polgárok iránti szolidaritás eszméje által szociális szempontokkal korrigált rendjét. A szociális piacgazdaság tartalma, konkrét megjelenése, és működési módja tehát nem értelmezhető absztrakt módon, hanem egy-egy állam konkrét gazdasági rendjéhez kötötten olyannyira, hogy még az Európai Uniónak is megvan a maga saját szociális piacgazdaság-fogalma,
- 6/7 -
amelynek tartalmát azonban a két alapszerződés mindenkori tartalma alakítja.[29] Következésképpen a preambulumban feltétlenül meg kell határozni a magyar gazdaság mibenlétét, azonban ezt csak ott kell megtenni, és nem is szabad az alkotmány konkrét rendelkezéseiben sem ennél többet mondani róla. Ami ennél több, azt értelmezheti az Alkotmánybíróság és amúgy is kifejti a gazdasági jogalkotás folyamatában meghozott - alkotmányos! - törvények sora.
9.5. A preambulum által feltétlenül rögzítendő harmadik normatív tartalmú alapérték az európai klauzula. Bár az európai integráció maga is a politikai és a gazdasági unió egysége, itt nem célszerű külön társadalompolitikai-gazdaságpolitikai érték-kijelentésekbe bonyolódni. Egyrészt az EU társadalom- és gazdaságpolitikai állapota, víziója talán még a tagállamokénál is gyorsabban, mindenesetre esetenként meglepetésszerűen változik, másrészt ezeket az alapértékeket amúgy is rögzíti az EU-szerződés és az EUMSz. A magyar alkotmány preambulumára tartozik viszont az európai népek egységtörekvései iránti elkötelezettség kinyilvánítása. A Magyar Köztársaság az EU tagállama, és mint ilyennek alkotmányos rendjének: közpolitikáinak és jogrendjének is jellegadó vonása kell legyen az európai egység iránti elkötelezettség.
Az elkötelezettség kinyilvánítása azonban nem kötődhet az európai egység valamely konkrét formájához, akárcsak pl. az EU-hoz sem, mivel nem egy egyébként is állandó változásoknak kitett intézmény, államalakulat, hanem a benne megtestesülő törekvés az, amely számunkra alap törvényi érték. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy a Magyar Köztársaság nem csak EU-tagállam, hanem tágabb értelemben a globalizálódott világ: a nemzetközi közösség, és a világgazdaság része is. Ennek megfelelően az európai klauzulát ebben a kontextusban kellene elhelyezni: ki kellene tehát nyilvánítani elkötelezettségünket a világ minden népével és államával való együttműködésre való törekvés iránt, különös tekintettel az európai népek egységtörekvésére. Ez a szerkezet egyben azt is kizárná, hogy a két egyenrangúnak tételezett alkotmányos érték között feloldhatatlan konfliktus keletkezzék, hiszen a preambulum ezen részének normatív funkciója segítséget nyújthat az alkotmány egyes rendelkezései értelmezéséhez és alkalmazásához ilyen konfliktus esetén.
10. Kérdés ezek után, hogy mi az, ami ne kerüljön a preambulumba.
Abból az alapelvből kiindulva, hogy a normatív részben amúgy is csak alkotmányjogi, vagy azzá transzformálható intézményeket szabad elhelyezni, nyilvánvaló, hogy a normatív résztől idegen szólamoknak, jelszavaknak nincs itt helyük. Alkotmányjogilag értelmezhetetlen kategóriák elhelyezése megzavarná a preambulum jogértelmezést-jogalkalmazást segítő funkciójának betöltését. A preambulum felfogásunk szerint ugyan részben ünnepélyes deklaráció, részben normatív szöveg, azonban napi aktualitásoknak még az ünnepélyes deklarációba való beépítése is megzavarná éppen az ünnepélyes jelleget, akadályozná az alkotmánnyal való azonosulást, az Alkotmány iránt kialakult szimpátiának és bizalomnak az új alkotmány vonatkozásában történő fenntartását, sőt megerősítését. ■
JEGYZETEK
[1] Jakab András: Szívműtét előtt. Milyen legyen az alkotmányozás? Magyar Nemzet Magazin. 2010.10. 02. 25-26.; esszészerű értékelését ld. Sólyom László: Az alkotmányozás őszintesége, hvg. 2010. 10. 23. 23. s köv.
[2] Sólyom: im. 26.; Jakab: 25.
[3] Jakab: 25-26.; egyetértően: Sólyom: 28.
[4] Sólyom: 26., aki szerint a politikai viták feltehetően erre az ideológikus tárgyra fognak koncentrálódni.
[5] Varga Csaba: A preambulumok problémája és a jogalkotási gyakorlat. Állam- és Jogtudomány. 1970. 261.
[6] Uo.: 265-275., különösen 267.
[7] Uo: 286-290.
[8] ABH 1990, 81.
[9] ABH 1991, 295.
[10] ABH 1993, 249.
[11] Az értékszemléletről általában ld. Fekete Balázs: Európa értékei és az értékek Európája. Jogtudományi Közlöny. 2010. 4. 206-212.
[12] Ismét utalnunk kell arra: azt, hogy egyáltalán szükség van-e új alkotmányra, a politika eldöntötte anélkül, hogy ebben a kardinális kérdésben előzetesen véleményt kért volna a jogász, ezen belül az alkotmányjogász szakmától, azon belül is a jogtudománytól. A lehetséges indokokról vö. Sólyom László: i. m. 24.; Jakab András: i. m. 25-26.
[13] Eckhart Ferenc: A Szent Korona-eszme története. Budapest, 1941., aki ezt a munkáját a következők miatt tartotta megírandónak: "A jelen munka célja mai közjogunk egyik legfontosabb tételének, a Szent Korona-tannak történeti fejlődését tisztázni. Idestova tíz éve már, hogy egy értekezésem körül lefolyt, tudományos irodalmi vitában rámutattam arra (Eckhart Ferenc: A magyar alkotmányfejlődés. Magyar Jogi Szemle, 1931. 5. 202-205. - V. I. megjegyzése], hogy e kérdésnek nincs adatokra támaszkodó jogtörténeti feldolgozása, hanem hogy a vele foglalkozók bizonyítás nélkül ugyanazokat a véleményeket hangoztatják. Utaltam arra, hogy a vita folyamán egyetlen új adat sem merült fel s így a kérdés megoldása egy lépéssel sem jutott előbbre. Jeleztem azonban azt a szándékomat, hogy a kérdéssel behatóan fogok foglalkozni." - i. m 5..: röviden foglalta össze a Szent Korona-eszmét későbbi munkájában Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, 1946. 254-256. elsősorban a Szent Korona-tagság magyarázatára helyezve a hangsúlyt. Megjegyezzük, hogy Eckhart is, csakúgy mint mások, mindenekelőtt a nagyhatású Timon Ákos is kis kezdőbetűvel írják a tant, nem pedig - mint ma divatba jött - nagybetükkel; mi is Ecknarthoz és a többiekhez tartjuk magunkat.
[14] Eckhart: i. m. 296.
[15] Uö: i. m. 302., 304.
[16] A még 1972-ben Budapesten megjelent Csizmadia Andor-Kovács Kálmán-Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet a korszellemnek megfelelően és a mának szólóan értelmezhetetlenül a parasztságnak a Szent Korona-tagságából való kizárását emeli ki. Nem említi a Magyar jogtörténet. Budapest, 1999.; a Magyar alkotmánytörténet. Budapest, 2002. pedig vázlatosan ismerteti a tan lényegét és bemutatja annak a kiegyezéstől kezdve egyre inkább aktuálpolitikai célokat alátámasztó ideológiakénti színeváltozását: 83-85., 211., 226-229., 243. (ilyen aktuálpolitikai üzenetként jelenik meg a dualizmus korában az állampolgárok egyenlő Szent Korona-tagságából adódó "idilli alkotmányosság és társadalmi béke tablója", valamint " a magyarság Kárpát-medencei küldetése", államalkotó-képessége, i. m. 227.
[17] Eckhart; i. m. 315.
[18] Ld. Hajnik Imre: Magyarország az Árpád-királyoktól az ősiségnek megállapításáig és a hűbéri Európa. Pest. 1867. - idézi: Eckhart: i. m. 316-317.
[19] Kmety Károly: A magyar közjog kézikönyve Budapest, 1900. - idézi: Eckhart: i. m. 329.
[20] A Szent Korona elmélete és a koronázás. 1920. Előszó - így tudósít Eckhart: i. m. 327.
[21] Javaslatokat tett pl. Drinóczi Tímea: Gazdasági alkotmány és gazdasági alapjogok. Budapest-Pécs. 2007. 90-93.; Hamza Gábor: Észrevételek a készülő új alkotmányhoz. Jogtudományi Közlöny. 2010. 12.
[22] Így tudósít Antonio Bonfimi: Magvar történet. In: Humanista történetírók. Budapest, 1977. különösen 146-148.; a feltételek elfogadásáról 152-153.
[23] Magyar alkotmánytörténet. Budapest, 2002. 244.
[24] Ld. Eckhart: i. m. 330.
[25] A megfogalmazással kapcsolatos alapos vizsgálatot, és nagyfokú óvatosságot indokolja pl. a 2010. kora nyarán elhangzott olyan - az egyik miniszter elnökhelyettestől (KDNP) származó - javaslat, mely szerint az Alkotmány a Himnusz első szavaival kezdődjék ("Isten áldd meg a magyart"). A menthető szakszerűtlenség láthatóan a kibic felelőtlenségével vegyül: eltekintve attól, hogy "Isten"-nek, mint "a történelem urá"-nak a törvénykezésbe való illetlen bevonása a közelmúltban már egy ízben megtörtént [ld. a 2010. nyarán meghozott 2010. évi XLV. törvény a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről (M.K. 92. szám, 2010. 06. 04.)], és így - napi politikai játékok rongylabdájává válva - Isten nevének lejáratódása veszélyét idézi fel a javaslat, megszegi az elsőt a mózesi-keresztény tízparancsolat közül is: "Az Úrnak, a Te Istenednek a nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi." (Mózes II,. könyve 20.7. - Károli Gáspár fordítása. Szent Biblia. Budapest, 1976.)
[26] Ld. pl. a szerződéses és a szerződésen kívüli kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló ún. Róma I. és Róma II. rendeletekre vonatkozó elemzéseket: Európai kollíziós kötelmi jog. Szerk.: Palásti Gábor és Vörös Imre. Budapest, 2009.
[27] Csaba László: Életképes modell-e a szociális piacgazdaság? Távlatok. 2008, 80. sz. 39-48.
[28] L. Erhard "Wohlstand für Alle" c. írásában foglalta össze felfogása lényegét (magyarul: Jólét mindenkinek. Budapest, 1994.). A 2000-es évek értelmezéséhez ld. A szociális piacgazdaság lexikona. Budapest, 2006.
[29] Az Európai Unióról szóló Szerződés 3. cikk (3) bek.-e szerint az EU szociális piacgazdaságának lényegi jegyei - célként tételezve - jelenleg az alábbiak: kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, árstabilitás, magas versenyképesség, teljes foglalkoztatottság, a környezet védelme.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézet (Budapest).
Visszaugrás
