Örömmel nyújtom át az Olvasónak a Fontes Iuris 2016. évi I. számát. E szám különlegessége, hogy a FIDE budapesti, május 18. és 21. között tartandó kongresszusára írott tanulmányok közül több is szerepel benne. A FIDE (Fédération Internationale pour le Droit Européen, azaz Nemzetközi Szövetség az Európai Jogért) belga alapítású non-profit szervezet, amelyet a távoli 1961-ben, még abban az időben alapítottak, amikor a francia szó volt a leggyakoribb az európai intézmények tárgyalótermeiben és folyosóin egyaránt. Nemcsak a francia nyelv hegemóniájának, hanem ezzel együtt talán a közös európai jogfejlődésnek, az európai integráció kialakulóban lévő jogának, a közösségi jognak is fénykora volt az az időszak. (Azóta nagyot fordult a világ. Folyóiratunknak a FIDE említett kongresszusára készült különszáma, amelyben az említett írások szerepelnek, angol nyelven jelenik meg.) Pour, azaz valamiért: ennek a szervezetnek a viszonya nem semleges az európai joghoz. Tagjainak célja nem pusztán ennek a jognak a kutatása, hanem végső soron az európai jogalkotás minőségének javítása, az összhang előmozdítása az uniós jog és a tagállami jogrendszerek között. A FIDE 2004-ben bejegyzett magyar tagszervezetét a magyar jogásztársadalom kiemelkedő alakjainak neve fémjelzi kezdettől fogva. Létrehozása kapcsán ki kell emelni Czuczai Jenőt, a bruges-i Collège d'Europe vendégprofesszorát, jelenleg az EU Tanácsának vezető jogászát, aki alapítóként állandó tagja a FIDE kormányzótanácsának; Kecskés Lászlót, az európai jog Jean Monnet professzorát; Martonyi János tanszékvezető egyetemi tanárt, volt külügyminisztert, míg Várnai Ernő és Király Miklós professzorok a magyar egyesület elnökei voltak az elmúlt évek során. Az egyesület jelenlegi elnöke Darák Péter, a Kúria elnöke, alelnöke pedig Varga Zs. András alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja.
Az európai uniós jog fejlődése nem egyszerűen az acquis communautaire folyton növekvő corpusát jelenti. Nem jelenthet puszta expanziót, melynek során az uniós jog egyre több jogág egyre nagyobb területeire terjesztené ki hatályát. Az uniós jog, és általában az európai jogrendszerek fejlődésére, sőt, jövőjére nézve fontos kérdés, hogyan illeszkednek egymáshoz a tagállami jogrendszerek, az uniós és a nemzetközi jog. A FIDE-különszámból ide is átvett tanulmányok éppen arra keresik a választ, hogy pl. az alkotmányjog, a szerződések joga (polgári jog), a büntető anyagi és eljárási jog és a fenntartható fejlődésre vonatkozó uniós vívmányok milyen távlatokkal és korlátokkal rendelkeznek. Varga Zs. András "Végleges szuverenitás- vagy korlátozott hatáskör-transzfer?", illetőleg Sulyok Tamás "A tagállami alkotmányok erga omnes hatálya és a kompozit alkotmányosság" című írásai a végső kérdést, a szuverenitás problematikáját feszegetik. Sulyok Tamás elismeri az uniós jog elsőbbségét a tagállami jogokhoz képest, de a tétel abszolutizálása helyett annak relatív értelmezésére tesz javaslatot: a tagállami alkotmánynak az uniós joggal történő kollíziója esetén a tagállami alkotmánybíróságok és az Európai Unió Bírósága érdemi párbeszédben tisztázzák, melyik jog és melyik bírói fórum mondja ki a végső szót egy adott ügyben. Ezzel összhangban álló következtetésekre jut Varga Zs. András. A tagállamok nem szuverenitásukat, hanem meghatározott hatásköröket ruháznak az Európai Unióra, mely átruházás se nem feltétlen, se nem végleges. Az uniós jog primátusa fennáll ugyan a tagállami jogszabályokhoz képest általában, de az alkotmányos identitás magját képező tagállami joganyagokkal szemben már nem érvényesül, amint azt a német alkotmánybíróság ítéleteiben tisztázta. A szerző úgy véli, hogy ezt az elhatárolást a magyar Alkotmánybíróságnak is elkerülhetetlenül meg kell tennie a közeljövőben.
Karsai Krisztina "Hatásköri megoszlás a tagállam és az Európai Unió között a büntető eljárásjog területén" c. tanulmányában elemzi az uniós jogi felhatalmazások rendszerét a büntető eljárásjog, a büntető igazságszolgáltatás és részben a büntető anyagi jog területein. Megállapítja, hogy a büntető eljárásjogi szabályozókat tekintve a tematikus felhatalmazások széleskörűek, ami általában arra enged következtetni, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség uniós politikájának térnyerése jelentős volt az elmúlt húsz évben.
Látjuk, hogy az olyan jogágakban vagy területeken, amelyek a tagállamok alkotmányos identitásával érintkeznek, az integrációs törekvések, vagy az Európai Unió Bíróságának expanzív, az uniós jogot előnyben részesítő jogértelmezése napjainkban könnyen és gyakran ütközik tagállami ellenállásba, vált ki vitákat. Vannak azonban olyan területek, ahol az integráció, az uniós jogalkotás hozzáadott értékét kevesen vitatják. Ilyen a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés. Bándi Gyula "A fenntarthatóságtól a körkörös gazdaság felé -EU stratégiák alakulása és ennek jogi következményei" címmel közreadott cikke rövid reflexióval indul Ferenc pápa Laudato si'... kezdetű enciklikájára. Az eredmény izgalmas intellektuális kísérlet, amennyiben megpróbálja a pápa látásmódját, jövőképét a jog, különösen az EU rendelkezésére álló jogi eszközök szaknyelvére lefordítani.
A FIDE-kongresszushoz nem kapcsolódva, de ugyancsak európai jogi témájú tanulmányt közöl Lábody Péter és Nagy Balázs. A szerzőpáros az uniós jogfejlődés egyik virágzó területét, a szellemi alkotások jogát választotta vizsgálódása tárgyául. Az Európai Unió 2014. február 4-én fogadta el a szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és
- 3/4 -
a zeneművek belső piacon történő online felhasználásának több területre kiterjedő hatályú engedélyezéséről szóló irányelvét. A tanulmány e nagy terjedelmű, bonyolult és a szubszidiaritás szempontjából helyenként aggályosnak tűnő jogi aktus magyar jogba való átültetésének fő kérdéseit, nehézségeit elemzi nagy alapossággal és kitekintéssel, rávilágítva az átültető jogszabályban alkalmazni javasolt megoldások hátterére is.
Szalma József tanulmánya az új szerb polgári törvénykönyv tervezetéről igazi csemege különösen a polgári jogban végbemenő új magyar kodifikáció fényében. A szerző nem csak az új magyar Ptk.-val, hanem európai összehasonlításban vizsgálja a déli szomszédunkban folyó jogalkotást.
A lapszám ezt követően az immár hagyományosnak mondható rovatokkal jelentkezik. Jogértelmezést közöl a román jogi diploma magyarországi jogi munkakörben történő felhasználhatóságának szabályairól, valamint a szabadság kiadása kormánytisztviselői jogviszonyban és a fellebbezés első fokon eljárt hatóság általi felterjesztése témáiban.
Érdekességképpen e szám két kiemelkedő magyar jogtudósról is megemlékezik egy-egy rövid portré erejéig. Személyi Kálmán halálának hetvenedik évfordulója adta az apropót, hogy megemlékezzünk a XX. század első felének nemzetközi hírű római jogi professzoráról, aki többek között a keresztény eszméknek a római jogfejlődésre gyakorolt hatását vizsgálta: hogyan lett az aequitasból humanitás, ami pl. a joggal való visszaélés tilalma - római jogtól eredetileg idegen - elvének kimunkálásához vezetett. Szladits Károly halálának hatvanadik évfordulóján pedig a Fontes Juris - címéhez híven - megidézi ennek a nagy magyar jogász kútfőnek az emlékét, aki jogtudósként és kodifikátorként utolérhetetlen marad.
Ide kapcsolódnak még a konferencia-beszámolók, köztük a Vladár Gábor hivatali elődöm inspirálta, Szegeden tartott "Kodifikáció egykor és ma" címmel, valamint a gaullizmusról a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett konferenciák.
Végül, de nem utolsósorban az Olvasó figyelmébe ajánlom Darák Péternek, a Kúria elnökének gondolatait, amelyeket a vele készített, a lapszámot indító interjúban oszt meg a szakmai közönséggel. Az egyik: "Amikor európai jogászok aktuális európai jogi problémákról beszélnek, tulajdonképpen intellektuális tagállami párbeszédet folytatnak". Ehhez hozzáfűzném azt a saját meggyőződésemet, hogy az európai integráció jövője nagyrészt a sokféle szinten, valamennyi szereplő között zajló párbeszéd minőségén múlik. Ezek között azonban kitüntetett szerep illeti a jogászokat, köztük a bírókat: ezt az aspektust mostanában kezdjük újra felfedezni. Az Európai Unió piacközösségként jött létre, de ennek a közösségnek a nyelve kezdettől fogva a jog volt, amint a matematika a fizikai valóság leírására alkalmas nyelv. A másik: "Nem lennék jó közigazgatási bíró egyetlen másik országban sem, mert véleményem szerint az tud jó bíró lenni aki ismeri, hogy milyenek az emberek az adott országban, és ez mély ismeretet feltételez". Ezek a sorok jól kifejezik azt, hogy a jogot végső soron nem lehet elvont eszmeként vagy szabálygyűjteményként értelmezni. Másrészt elgondolkodtatnak az európai integráció és jogharmonizáció természetes korlátairól is: a jog adott nemzeti és történelmi keretek között él igazán. De az is igaz, hogy korunkban a globális és a lokális közötti összhangot, egyensúlyt minden erőnkkel keresnünk kell. ■
Visszaugrás
