A 21. század elejére az európai államok többségében kikristályosodtak azok az elvek, elvi tételek, amelyek a házassági vagyonjog szabályozásának alapjául szolgálnak. Ezek az alapvető elvek az egységesülés irányába mutatnak akkor is, ha maga a szabályozás - a vagyonjogi rendszerek sokfélesége, az eltérő kulturális hagyományok miatt - sok tekintetben jelentős eltéréseket mutat. Az egységesülés okai között említhetjük a társadalmi-gazdasági fejlődés irányát, amelynek témánk szempontjából fontos jellemzője a férj és a feleség vagyoni helyzetének változása, a házasság és a család hierarchiára alapuló szerkezetének lassú megszűnése és ezzel összefüggésben a nők jogainak, valamint a gyermek és a család védelmének előtérbe kerülése. A nemzeti házassági vagyonjogok igencsak különböző megoldásai ellenére ezért válhatott általánosan elfogadottá a házastársak jogegyenlőségének, a felek autonómiájának és az egymással szembeni szolidaritásának (egymásról való kölcsönös gondoskodásának és támogatásának) eszméje.[1] Ez adta a motivációt a 2001-ben létrehozott, több európai országot - köztük hazánkat - képviselő jogtudósokból álló Európai Családjogi Bizottságnak (Comission on European Family Law, a továbbiakban: CEFL), hogy a családjog európai harmonizációját elősegítő Családjogi Elveket dolgozzon ki, beleértve a házassági vagyonjogot is. Noha a házassági vagyonjogra vonatkozó, 2013-ban közzétett Elvek - a CEFL által hangsúlyozottan - nem tekinthetők modellszabálynak, függetlenek az Európai Unió, illetve az Európai Tanács tevékenységétől, mintaként szolgálhatnak a nemzeti családjogok számára. Ez pedig felettébb szükségesnek tűnik akkor, amikor az Európai Unióban a munkaerő szabad áramlásának és - részben azzal összefüggésben - a családi kapcsolatok növekvő mértékű nemzetközivé válásának vagyunk tanúi az elmúlt évtizedekben.[2]
A házastársak közötti vagyoni viszonyokra vonatkozó Elvek a nemzeti vagyoni rendszerektől függetlenül, általános szabályként emelnek ki olyan meghatározó elemeket, mint - csak a legfontosabbakat említve - a házastársak egyenlősége, egyensúly teremtése magánautonómiájuk és az egymás iránti szolidaritás között, a családi otthon és a háztartási felszerelési tárgyak védelme, a családi szükségéletekhez való hozzájárulás kötelezettsége, mindkét házastársnak a házasság alatt szerzett vagyonból való tisztességes részesedése, a házastársak kölcsönös tájékoztatási kötelezettsége és a házassági vagyonjogi szerződések megkötésének szabadsága.[3] Az Elvek további részletszabályai mintát adnak a két leggyakoribb vagyonjogi rendszer: a szerzeményben való részesedés (participation in acquisitions regime) és a szerzeményi közösség (community of acquisition regime) szabályozására.[4]
Magyarország új Polgári Törvénykönyve szakértői koncepciójának és tematikájának kidolgozásakor a fentiekben vázolt, a családjogok harmonizációja szándékával kidolgozott Elvek még nem voltak ismertek. A családjogot tartalmazó Könyvnek a házassági vagyonjogra vonatkozó részében azonban az Elveknek megfelelő számos elem megtalálható, ami a magyar családjogot szabályozó Csjt. (1952. évi IV. törvény) és az azt módosító két novella (1974. évi I. törvény és az 1986. évi IV. törvény) nemzetközi mércével mérhetően előremutató rendelkezéseinek, és a szűkszavú szabályozás mellett a bírói gyakorlat jogalkotási hiányt pótló jogfejlesztő szerepének volt köszönhető. Ilyen elemek voltak kezdettől: a házastársak egyenjogúsága, a házastársnak a közös háztartásban és a gyermekek nevelésében kifejtett tevé-
- 1/2 -
kenységének az értékelése, mindkét házastársnak az együttélés alatt szerzett vagyonból való részesítése, a közös családi otthonként szolgáló lakás használatához fűződő jog védelme, a házastársak közötti együttműködési és támogatási kötelezettség erősítése, a házastársak autonómiájának érdekében a házassági vagyonjogi szerződés részletes szabályozása, annak rendelkezéseiben alternatív vagyonjogi rendszerekre mintaszabályok kidolgozása. A Tematika részletes iránymutatást tartalmazott a részletkérdésekben is a kívánatos megoldásokra, például a házastársak üzleti célú és magánvagyonának részben eltérő szabályozására, a gyengébb fél védelmét szolgáló normákra, a törvényes vagyonjogi rendszer (vagyonközösség) továbbfejlesztésének igényére, így a bírói gyakorlat tapasztalatainak figyelembevételére: többek között a vagyon fogalmának meghatározása, a terhekre és az adósságokra való kiterjesztése, a különvagyon és a közös vagyon vegyülésének egyértelmű rendezése, a közös vagyonnal való egyoldalú rendelkezés jogkövetkezményeinek a külső és a belső jogviszonyra kiterjedő kielégítő megoldása terén.[5] A Koncepció és a Tematika alapján elkészült Szakértői Javaslat, majd az azt követő Bizottsági Javaslat (melyet a kormány törvényjavaslatként változtatás nélkül terjesztett be az Országgyűléshez)[6] alapján elfogadott 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) a házassági vagyonjog területén szinte teljes mértékben követte az európai elveken alapuló szakértői elképzeléseket.[7] A törvény hatálybalépését követően megjelent tanulmány[8] - kisebb kritikai észrevételek mellett - a történeti fejlődés szemszögéből elismerően szólt a kódex ezen részének kidolgozásáról, amely "a házassági vagyonjogot végre átfogó rendszerben, nagy szakmai igényességgel és precizitással" valósította meg. Pozitívumként emelte ki a bírói gyakorlatban 1986 után kialakult fejlődési irányvonalak követését, a családjog és a magánjog kapcsolatának "helyreállítását" és a Családjogi Könyv alapelvei között "a házassági vagyonjogban közvetlenül érvényesülő" két elv: a házastársi egyenjogúság és a méltányosság elvének a megjelenítését. A Ptk. 4:3. §-a ugyanis - számos nemzetközi dokumentummal és az Alaptörvénnyel összhangban[9] - rögzíti, hogy "a házastársak a házasélet és a család ügyeiben egyenjogúak; jogaik és kötelezettségeik egyenlők", a 4:4. § szerint pedig "a családi jogviszonyokat méltányosan és az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelmét figyelembe véve kell rendezni", ez utóbbi szorosan összefügg a méltányossággal, amely "az érdek-összeütközések kiegyenlítésének egyéniesítő módszere".[10] A házassági vagyonjogban a méltányosság elve - burkoltan - korábban is megtalálható volt: a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerint "a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz", amely lehetőséget adott a bíróságnak a jogvita egyediesített, igazságos elbírálására az absztrakt jogszabály keretei között. A két kiemelt alapelv mellett természetesen számos más elvi jelentőségű tétel is megjelenik a házassági vagyonjog részlet-rendelkezéseiben, így - az említettek közül - a házastársak autonómiájának elve a házassági vagyonjogi szerződés szabályaiban, a közös vagyonból való részesedés elve a házastársi vagyonközösség és a közszerzeményi rendszer szabályaiban (4:37. §, 4:69-4:70. §), a szolidaritás elve a közös vagyonnal való rendelkezés és az abból eredő felelősség kérdésében (4:45.-4:52. §), a saját tulajdon védelme a különvagyon tekintetében (4:38. §), a közös háztartással és a gyermek nevelésével, gondozásával felmerülő kiadások viselésének kötelezettsége, még a teljes vagyonelkülönítés szerződéses kikötése esetén is [4:73. § (2) bek.]. A házassági vagyonjog fontos rendeltetése a harmadik személyek (hitelezők) védelme a házastársak esetleges rosszhiszemű vagyonmozgatásaival, turpis ügyleteivel szemben, amelyek megakadályozására a Ptk. szintén tartalmaz rendelkezéseket például a vagyonközösségi rendszerben a házastársak egymással kötött szerződéseinek alakisága, a törvénytől eltérő változások hatályossága (4:41. §), a szerződéses rendszerben a házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartása, visszamenőleges hatályosságának korlátozása és a vagyonjogi szerződéstől eltérő egyedi szerződés hatályossága terén (4:67. §).
Tanulmányomban a teljesség igénye nélkül azt vizsgálom, hogy a fentiekben felsorolt elvek és elvi tételek miként jelennek meg a Ptk. hatálybalépését (2014. március 15-ét) követően meghozott ítéletekben, elsősorban a Kúria gyakorlatában, melyek a házassági vagyonjog alkalmazásának főbb vonalai az eltelt idestova tíz évben. Megfelel-e az ítélkezés iránya a vázolt nemzetközi tendenciáknak, a CEFL elvek "mintáinak", az új Ptk. Koncepciójában és Tematikájában rögzített, majd a Szakértői Javaslatban és a Bizottsági Javaslatban kifejezésre juttatott elképzeléseknek és nem utolsó sorban az ezekre épülő törvényi rendelkezések szellemének. A feldolgozásra kerülő esetek részben már a Ptk. alkalmazása során kerültek elbírálásra, de vannak közöttük olyanok, amelyekben még a Csjt. szabályait kellett alkalmazni, a döntés szellemisége és mondanivalója azonban a Ptk. alapján is megállja a helyét.
- 2/3 -
A Csjt.-nek az 1986. évi IV. törvénnyel való módosítása előtt a házastársak között a vagyoni viszonyaik átfogó rendezésére szerződéssel nem kerülhetett sor: a Csjt. 27. § (1) bekezdése ugyanis kimondta, hogy "a házasságkötés előtt a házastársi vagyonközösséget sem egészben, sem részben nem lehet kizárni". A Csjté. (1952. évi 23. tvr.) 54. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezett, hogy a házastársaknak a Csjt. hatálybalépésekor meglévő vagyona akkor is közös vagyonná válik, ha a szerzeményi közösséget korábban szerződéssel kizárták.[11] A házastársak autonómiájának helyreállítására az első lépést az 1986. évi IV. törvény tette meg, amikor kimondta, hogy "a házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat - a házassági életközösség tartamára - szerződéssel rendezhetik. A szerződésben a törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül közös-, illetve különvagyonba." Azt, hogy a házastársak közötti vagyoni kapcsolat rendezésének elsődleges eszköze a házassági vagyonjogi szerződés, amely nemcsak a közös vagyon és a különvagyon elhatárolására, hanem a vagyoni viszonyok teljes körére kiterjedhet, a Ptk. tette napnál világosabbá, amikor a Negyedik Könyv VI. Címének élén, az általános rendelkezések első mondatában rögzítette: "a házasulók és a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösség időtartamára szerződéssel rendezhetik"; ezáltal a törvényes házassági vagyonjogi rendszer (vagyonközösség) csak házassági vagyonjogi szerződés hiányában, illetve akkor áll fenn köztük, ha ez a szerződés eltérően nem rendelkezik (Ptk. 4:34. §). Ezzel a házastársak autonómiáját - a szerződési szabadság általános polgári jogi elvével összhangban - a házassági vagyoni viszonyok terén is teljessé és egyértelművé tette.
A bírói gyakorlat mind a Csjt., mind a Ptk. alkalmazása során következetes a házassági vagyonjogi szerződés elsődlegességét illetően. Egy, még 2000-ben, ügyvéd által ellenjegyzett szerződésben a házastársak az együttélés alatt szerzett ingatlant, annak forrására tekintettel az alperes különvagyonának minősítettek, beleértve az épület felújításából és a hozzáépítésből álló beruházásokat, sőt kifejezésre juttatták, hogy az ingatlanra további értéknövelő ráfordításokat terveznek, amelynek költségét az alperes kizárólag a különvagyonából fedezi és az ingatlan különvagyoni jellegét fenn kívánja tartani, amit a felperes tudomásul vett. Más vagyontárgyakat viszont - forrásukra tekintet nélkül - közös tulajdonnak nyilvánítottak. A felperes a perben az alperes különvagyonára vonatkozó rendelkezések érvénytelenségének megállapítását kérte jogszabályba [a Csjt. 27. § (1) bekezdésébe] ütközés címén. A Kúria a keresetet e részében elutasító jogerős ítéletet hatályában fenntartva rámutatott: "a felek szerződésének lényege a szerződéses szabadság alapján éppen az volt, hogy vagyoni viszonyaikat nem a törvény rendelkezéseinek megfelelően kívánták rendezni és ennek külön indokolására vagy a beruházások forrásainak pontos levezetésére sem voltak kötelesek". [...] "Fel sem merülhet ezért, hogy a szerződés és az annak érvényességét elbíráló ítélet jogszabálysértő legyen azért, mert nem vagy nem a jogszabályi rendelkezésekkel azonos módon határozta meg a közös vagyont és az alperesi különvagyont." (Pfv.II.20.478/2020., megjelent: BH 2020.302.).
Több esetben felmerült a házassági vagyonjogi szerződés elhatárolása az ún. állapotrögzítő okirattól, amikor a felek a törvény rendelkezéseivel egyezően rögzítik leltárszerűen, hogy mely vagyontárgyaik melyik alvagyonba tartoznak. A Pfv.II.20.975/2019. számon elbírált ügyben a Kúria kimondta, hogy "a felek szerződése nem minősül házasság vagyonjogi szerződésnek, mert nem tartalmazza a jövőre nézve a házastársak vagyoni viszonyainak a törvénytől legalább részben eltérő rendezését. A felek által aláírt okirat ún. állapotrögzítő nyilatkozat, amelyben a különvagyonok ténye (és részben értéke) került feltüntetésre. Az ilyen okiratnak a házastársak későbbi esetleges vitájánál van jelentősége: a felsorolt vagyontárgyak alvagyoni jellegét bizonyítja." Egy másik döntés szerint "a házassági vagyonjogi szerződésben foglalt állapotrögzítés és a szerződéses rendezés elhatárolásánál abból kell kiindulni, hogy a vagyontárgy jogi helyzete (ingatlan-nyilvántartási bejegyzése) és az adott szerződési nyilatkozat szerinti alvagyoni jellege (közös, illetve különvagyon) megegyezik-e". Az a kijelentés a szerződésben, hogy "az életközösség időtartama alatti építkezés dologi jogi jogkövetkezményt nem von maga után [...], nem állapotrögzítés, hanem a feleknek a jövőre vonatkozó rendelkezése arról, hogy az elkészült felépítmény kikerül a házastársi közös vagyon köréből, és az - függetlenül az építkezés addigi és további finanszírozásának forrásától - teljes egészében az I. r. alperes különvagyona marad". (Pfv.II.21.423/2019., megjelent: BH 2020.272.).
A házassági vagyonjogi szerződést mind a Csjt., mind a Ptk. szigorú alakiságokhoz kötötte, egyrészt a házastársak, másrészt a velük szerződő harmadik személyek védelme céljából (utóbbiak érdekében lehetővé téve e szerződések nyilvántartását a MOKK által vezetett házassági és élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásában, ami a harmadik személyekkel szembeni hatályosság feltétele). A Ptk. 4:65. § (1) bekezdése szerint a szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. Ennek elmaradása esetén a házastársak vagyoni kapcsolatára a törvényes vagyonjogi rendszert kell alkalmazni. Ha a felek nem kötöttek ennek megfelelő formában házassági vagyonjogi szerződést, önmagában gazdálkodásuk módja (mindketten saját bevételeikkel maguk gazdálkodtak, megtakarításaikat külön kezelték, egymás folyószámlá-
- 3/4 -
ihoz nem volt hozzáférésük, külön vásároltak vagyontárgyakat saját maguk számára, a közös költségeiket megosztották) nem jelenti a törvényes vagyonjogi rendszertől való érvényes eltérést, ezért a vagyonuk megosztására az utóbbi szabályainak alapján kellett sort keríteni (Pfv.II.20.495/2022.).
A házasság megkötése önmagában nem elegendő a házastársak között sem a törvényes vagyonjogi rendszer, sem a házassági vagyonjogi szerződés rendelkezéseinek érvényesüléséhez, ahhoz az életközösség fennállása szükséges. A házassági vagyonjogi szabályok a házasság tartalmi elemeit jelentő érzelmi és gazdasági közösséghez kötődnek, nem a formális kötelékhez. Az életközösség ismérveit a törvény nem határozza meg. Az ítélkezési gyakorlat szerint az lélektani, erkölcsi és vagyoni összetevőkből áll, rendszerinti tartalmi elemei: a közös háztartás (együttlakás), közös gazdálkodás és a bensőséges személyes viszony (érzelmi-lelki közösség, szellemi-kulturális kapcsolat, nemi élet). Az életközösség megvalósulásának azonban nagyon különböző, egyedi esetei lehetnek, amelyek az általánostól eltérően jelentkezhetnek, így lehetséges, hogy több elem hiánya ellenére az életközösséget fennállónak kell tekinteni, más esetben pedig az bizonyos elemek megléte ellenére sem valósul meg, mivel a döntő nem az egyes elemek megléte vagy meg nem léte, hanem a fenntartásukra irányuló kölcsönös szándék. Vitás esetekben a bíróságnak kell megítélnie, hogy valójában fennállt-e az életközösség; a vita a felek között tipikusan az életközösség kezdetének, illetve megszűnésének időpontjában van.[12] A kezdő időpont általában akkor válik vitatottá, ha a felek a házasságkötést megelőzően élettársak voltak: a Ptk. 4:35. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a törvényes házassági vagyonjogi rendszer az életközösség kezdetétől hatályosul akkor is, ha a házastársak a házasságkötés előtt az élettársi kapcsolat kritériumai szerint (Ptk. 6:514. §) együtt éltek. A közös háztartás és az együttlakás mellett az élettársak gazdasági kapcsolata akkor állapítható meg, ha közös gazdasági célok érdekében legalább hallgatólagosan együttműködnek.
Ezen elvek tükrében nem találta elegendőnek a bíróság a házasságkötés előtti élettársi kapcsolat fennállásához a mindkét fél saját vagyonából történő lakásvásárlást, mondván, hogy "a felek ingatlanvásárlási közös célja a gazdasági közösség megállapíthatóságának csupán egyik eleme, önmagában a teljes körű együttműködést, a közös vagyonszerzést nem bizonyítja". (Pfv.II.20.825/2022.). Egy másik ügyben a felperes a házasságkötést megelőzően előbb bejelentés nélkül, majd bejelentéssel az alperes vállalkozásában (végrehajtói irodájában), munkabér ellenében dolgozott. A vállalkozás jövedelmét az alperes kezelte, pénzügyeiket elkülönülten intézték, önálló bankszámlával rendelkeztek, megtakarításaikat saját belátásuk szerint használták fel. A Kúria az ítéletében kifejtette, hogy a felek között az 1990-es évek végétől fennálló érzelmi kapcsolat, együttlakás és a mindennapi életvitelben való együttműködés ellenére nem állt fenn gazdasági közösség, mert "a másik fél vállalkozásában, munkabér ellenében (nem formálisan) történő foglalkoztatás, a tevékenyégben való közreműködés még nem minősül annak, szükséges a legalább hallgatólagos egyetértés a szerzett jövedelmeik közös célra való felhasználásában" (Pfv.II.20.987/2021.). Ezért a 2007. decemberi házasságkötést megelőzően az alperes által megvásárolt családi ház nem sorolható a megosztandó közös vagyonba.
Ami az életközösség végleges megszűnését illeti, annak jogi fogalma nem azonos a házasság megromlásával. Konkrét esetben az, hogy az alperes külső kapcsolatot létesített, kettős életvitelt folytatott és a felek érzelmileg elhidegültek egymástól, még nem jelenti az életközösség megszűnését, mivel "az alperes a külső kapcsolata párhuzamos fenntartása mellett a család lakóhelyét egyértelműen az otthonának tekintette és a felek részéről nem történt olyan együttes vagy egyoldalú, döntő akaratelhatározás, amely egyértelműen jelzi, hogy a házastársi kapcsolatot semmilyen formában nem akarják tovább fenntartani". [...] "A házassági életközösség megromlása általában egy folyamat, amely a család egységének, a házastársak harmonikus kapcsolatának fokozatos megbomlását jelenti, de a problémák ellenére a felek között az együttélés igénye még fennáll." (Pfv.II.21.627/2017.) Ezzel szemben a "kényszerű együttlakás" alatt a közös ingatlan költségeinek megosztása, a gyermek érdekében való együttműködés, a családi kiadások közös viselése nem pótolja a házassági életközösség legfontosabb elemét: a házastársi összetartozás és a kapcsolat fenntartásának elhatározott szándékát, így az életközösség fenntartását erre az időszakra nem lehet megállapítani (Pfv.II.20.385/2021.). Az életközösség megszűnését állapította meg a bíróság a felek közös gazdálkodását éveken át jellemző tartós gyakorlat egyoldalú megszüntetése esetén. Ebben az esetben a házastársak úgy gazdálkodtak, hogy a felperes havi jövedelme a folyószámlájára érkezett, az alperes pedig havi fix összeget fizetett a családi kasszába, mindezekből a felperes teljesítette a család közös kiadásait. 2017-ben az alperes ezt a gyakorlatot megszüntette, ettől kezdődően a felek a pénzeiket külön kezelték, az alperes a családi kft.-ben lévő 1/3 üzletrészét az édesanyjának ajándékozta. Noha a felek a közös ingatlannal kapcsolatos költségeket ezt követően is közösen viselték, közöttük a gazdasági kapcsolatot megszűntnek kellett tekinteni (Pfv.II.20.537/2020).
Jogvita esetén az életközösség időhatárainak jelentőségét mutatja, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016.
- 4/5 -
évi CXXX. törvény (Pp.) hatálybalépése (2018. január 1.) óta a házasságot érvénytelenítő vagy felbontó ítéletében a bíróságnak meg kell állapítania az életközösség fennállásának időtartamát, ha azt a házassági vagyonjogi per bírósága korábban, az eljárást befejező határozatában nem állapította meg.[13] Az ítélet rendelkező részébe foglalt megállapításhoz anyagi jogerő fűződik (Pp. 360. §), ahhoz tehát a később eljáró bíróság kötve van, legfeljebb perújítással támadható. Ezzel várhatóan elkerülhetőek azok a viták és bizonyítási nehézségek, amelyek korábban abból adódtak, hogy a felek esetenként, aktuális érdekeiknek megfelelően az életközösség kezdő vagy záró időpontját a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben a házassági bontóperben (sőt: a bontóperi ítéletben) megjelölttől eltérően határozták meg.
1. A Ptk. 4:37. § (1) és (2) bekezdése lényegében fenntartotta a Csjt. 27. §-ának szabályát a házastársak közös szerzésére az életközösség alatt megvalósuló vagyonközösség fennállása alatt, a bírói gyakorlat nyomdokain haladva pontosítva és kiegészítve akként, hogy mindazok a vagyontárgyak (a Ptk. 8:1. § 5. pontja értelmében dolgok, jogok, követelések), amelyeket a házastársak együtt vagy külön szereznek, továbbá a közös vagyontárgyak terhei és a bármelyik házastárs által vállalt kötelezettségből eredő tartozások is a közös vagyonba tartoznak. Az már a Csjt. alkalmazása során is egyértelmű volt, hogy a vagyon szélesebb körű fogalom, mint a tulajdon, így a házastársi vagyonközösségbe a vagyoni értékű jogok, követelések, illetve a vagyon passzívumai is beleértendők.[14] Törvényi szabályozást nyert az, a házastársak vagyoni jogegyenlőségét kifejező - korábban sem vitatott - tétel, hogy a házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg [Ptk. 4:37. § (3) bek.]. Ezt egy közelmúltbeli bírósági döntés is megerősítette, amely szerint "házassági vagyonjogi szerződés hiányában, a felek legalább hallgatólagos megállapodása alapján létrejött vagyonközösségi rendszerben önmagában a jövedelmek közös vagy külön kezelésének, a közös háztartással felmerülő költségek mindkét házastárs általi közös vagy egyikük általi viselésének semmiféle jelentősége nincs, hiszen mindkét házastárs esetleges megtakarítása és az általa megszerzett bármely vagyontárgy a közös vagyonhoz tartozik, függetlenül attól, hogy az említett költségek viselése vagy annak hiánya mellett érte el". Az osztatlan, egyenlő arányú tulajdonszerzés tehát "független attól, hogy a vagyonszaporulat létrehozásában csak az egyik vagy mindkét házastárs vett részt, vagy milyen arányú volt a részvételük". Ettől a bíróság egészen kivételes esetben kizárólag a méltányosságra hivatkozással (Ptk. 4:4. §) térhet el, "a méltányossági szabály alkalmazása azonban nem terjedhet odáig, hogy a bíróság a Ptk. 6:416. §-a szerinti élettársak közötti törvényes vagyonjogi rendszer szabályaival azonos vagy legalábbis hasonló módon a szerzésben való közreműködés arányában, vagy annak figyelembevételével ossza meg a házastársi közös vagyont" [...]. "Ellenkező esetben a bíróság utólagosan hozna létre olyan helyzetet, amely csak a felek szerződésével, a felek egyező akaratának kifejezésével és tipikusan csak a jövőre nézve alakulhatott volna ki (Pfv.I.20.431/2022., megjelent: BH 2023.4.95.).
2. A Ptk.-ban a házastársak különvagyonába tartozó vagyontárgyak felsorolása - szintén a bírói gyakorlatot követve - bővült, illetve pontosabb megfogalmazást nyert. A 4:38. § (1) bekezdés b) pontja a házastárs különvagyonába sorolja az általa örökölt vagy részére ajándékozott vagyontárgyat és a részére nyújtott ingyenes juttatást. Az "általa örökölt", valamint a "részére ajándékozott" fordulat kiemeli, hogy az örökös és a megajándékozott személyét illetően az örökhagyó, illetve az ajándékozó akarata a meghatározó. Az öröklést illetően ez a rendelkezés szakítás azzal a korábbi bírói gyakorlattal, amely az együttélés alatt kötött öröklési szerződéssel a vagyonközösség fennállása alatt szerzett vagyontárgyat, a szerzés visszterhességére hivatkozással akkor is közös vagyonnak minősítette, ha a szerződésben eltartottként csak az egyik házastárs szerepelt (LB Pfv.II.22.918/1994.). Az ilyen címen szerzett vagyontárgy különvagyonba sorolása természetesen nem érinti a másik házastárs megtérítési igényét (4:59. §), ha a tartást (életjáradékot) a közös vagyon terhére szolgáltatták, amit az életközösség fennállása alatt vélelmezni kell.
Az ajándékozás mellett az ingyenes juttatást a törvény külön azért nevesíti, mert az ajándékozás a Ptk. 6:235. §-a értelmében a dolog ingyenes átruházására szűkült. Emellett azonban a különvagyonba tartozik minden más juttatás, amelyet meghatározott személy a saját vagyona terhére, ellenszolgáltatás nélkül kifejezetten az egyik házastársnak nyújt (pl. pénzt ad ingatlanvásárlásra, kölcsöntartozását elengedi, részére ingyenes munkát végez). Továbbra sem minősülnek azonban különvagyonnak az egyéb ingyenesen szerzett vagyontárgyak (pl. nyeremény, tudományos vagy művészeti díjjal, kitüntetéssel járó pénzbeli juttatások). A megajándékozott személyét illetően (csupán az egyik vagy mindkét házasfél a kedvezményezett) az 1/2014. PJE határozat értelmében továbbra is irányadónak tekintendő a PK 281. számú állásfoglalás, amely az ajándékozási alkalom, az ajándék értéke és a helyi szokások figyelembevételével tartja eldöntendőnek a közös- vagy különvagyoni jelleget.[15]
- 5/6 -
Erre építve a Ptk. hatálybalépését követő gyakorlat a különvagyonba sorolta a bérlő leszármazója (gyermeke) részére megvásárolt bérlakást, amelyben a bérlő haszonélvezeti jogot kötött ki magának és a kedvezményes vételár törlesztőrészleteit is ő fizette (Pfv.II.20.119/2015.), továbbá a sportegyesület munkavállalója (sportolója) számára, a jogviszony megszűnésekor az egyesület szponzora részéről "búcsúajándék" címén juttatott személygépkocsit és az annak eladásából befolyt vételárat, hangsúlyozva, hogy azt nem a munkáltatójától (a sportegyesülettől) munkája ellenértékeként kapta, így az nem jövedelemnek, hanem ajándéknak tekintendő (Pfv.II.20.930/2015., megjelent: BH 2016.7.174.). Közös vagyonnak minősítette viszont az egyik házastárs szülei által mindkét házastársnak ajándékozott és az ingatlan-nyilvántartásba mindkettőjük javára bejegyzett telektulajdont, azzal, hogy a házasság rövid időn belüli megromlására tekintettel, a törvényi feltételek fennállása esetén az ajándék részbeni visszakövetelésének, illetve e jognak gyermekükre engedményezésének lehet helye (Pfv.II.20.115/2022.).
A Ptk. 4:38. § (1) bekezdés c) pontja a házastárs különvagyonának nyilvánítja a házastársat mint szellemi tulajdon létrehozóját megillető vagyoni jogokat, kivéve a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díjat. A Ptk. hatálybalépését megelőző bírói gyakorlat különvagyonnak tekintette a háziorvosi praxisjogot, az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (a továbbiakban: Öotv.) indokolására hivatkozással, amely azt a háziorvos szakmai tudását, emberi kvalitásait e jog vagyoni (pénzben kifejeződő) értékét befolyásoló körülményként, saját know-how-ként, azaz szellemi alkotásként értelmezte (LB Pfv.II.21.014/2000.). A Kúria azonban - ettől eltérően - abból kiindulva, hogy az Öotv. 2. § (3) bekezdése szerint a praxisjog olyan, személyhez kapcsolódó vagyoni értékű jog, amely jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén elidegeníthető és folytatható, úgy ítélte meg, hogy "a háziorvos életpálya-tapasztalatának eszmei értéke (»sajátos know-how«) és a praxisjog vagyoni értéke elválik egymástól: az életpálya tapasztalatnak a jog értékére nincs kihatása, az nem a jogosultság vagyoni értékében, hanem annak jövedelemtermelő képességében testesül meg. A praxisjog értéke, a korlátozott forgalomképessége miatt a piaci viszonyok függvénye, tehát a házastársak egymás közti, belső jogviszonyában vagyoni értékű jogként közös vagyonnak minősül." (Pfv.II.20.016.2019., megjelent: BH 2019.12.319-I.).
A Ptk. 4:38. § d) pontja szerint a házastárs különvagyona a személyét ért sérelemért kapott juttatás. A korábbi gyakorlat már az 1970-es évektől differenciált baleseti kártérítés esetén a házastársat ért anyagi veszteség (a baleset miatt kieső jövedelem, többletkiadások mint pl. gyógykezelés, ápolás, gondozás, gyógyszer, háztartási kisegítő költsége, elmaradt vagyoni előny) és a balesetet szenvedett házastárs személyiségében bekövetkezett sérelem folytán kifizetett összegek közös-, illetve különvagyoni jellege között, előbbieket a közös, utóbbit a különvagyonba sorolva (LB P.törv.II.20.483/1989., megjelent: BH 1976.4.159.)[16] A régi Ptk. (1959. évi IV. törvény) 1977. évi IV. törvénnyel történő módosításával bevezetett nem vagyoni kártérítés (ma: sérelemdíj), majd az állam által okozott egyéni sérelmek, szabadságkorlátozás és jogfosztás kompenzálására létrehozott kárpótlás[17] különvagyoni jellege kezdettől nem volt kétséges.[18] A bírói gyakorlat a személyt ért sérelmet tágan értelmezte, így például e körbe sorolta és különvagyonnak tekintette a volt állami gondozott házastársnak az állam által nyújtott életkezdési és otthonteremtési támogatásból vásárolt lakást (LB Pfv.II.21.044/2005., megjelent: EBH 2005.1310). A Ptk. hatálybalépését követően hozta meg a Kúria - formálisan a Csjt. alapján, de hivatkozva a Ptk. 4:38. § (1) bekezdésére is - azt a döntését, amelyben az autóbalesetben maradandó egészségkárosodást szenvedett felperesnek a személyét ért súlyos testi sérülésért, rokkantságért a biztosító által - több részletben - kifizetett összesen 16 millió forintot, illetve az abból vásárolt ingatlant és az autó vezetésére egyedül képes alperes nevére került személygépkocsit a felperes különvagyonának minősítette (Pfv.II.22.317/2017-II.). Egy másik ügyben különvagyonnak tekintette azt a kártérítési összeget, amelyet a felperes a közeli hozzátartozójának (testvérének és testvére gyermekének) tragikus repülőgép-balesetben (merényletben) történt elhalálozása miatt, évtizedekkel az eseményt követően, időközben elhalt szülei jogán kapott. "A közeli hozzátartozó elvesztése [ugyanis] személyt ért sérelemnek minősül, ami miatt a kapott kártérítés kizárólag a hozzátartozónak járó juttatás." (Pfv.II.21.189/2021/7.).
3. A Ptk. 4:40. §-a kifejezetten rögzíti a közös vagyonhoz tartozás mellett szóló vélelmet ("Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a vagyonközösség fennállása alatt a házastársak vagyonában meglevő vagyontárgyakról azt kell vélelmezni, hogy azok a közös vagyonba tartoznak") kiegészítve azzal, hogy "a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra vagy valamelyik házastárs különvagyonára vonatkozó kötelezettség teljesítéséről azt kell vélelmezni, hogy az a közös vagyonból történt". Önmagában tehát az, hogy a házastárs a saját különvagyonára költekezett (beruházott, hitelt vett fel), nem jelenti azt, hogy a költekezés a különvagyonából történt, még akkor sem, ha a megfelelő nagyságú közös vagyon megléte a költekezéskor nem bizonyított.
Egy közelmúltbeli ügyben viszont bizonyított volt, hogy az életközösség fennállása alatt az alperes a külön-
- 6/7 -
vagyona értékesítéséből jelentős összeghez jutott, és ezt követően a házastársak közös ingatlanukon jelentősebb beruházást végeztek. A felperes szerint a különvagyoni ingatlan vételárát felélték, és a közös vagyoni megtakarításaikból építkeztek, az alperes szerint az ingatlana értékesítéséből származó összeget használtak fel e célra. A Kúria - az első- és a másodfokú bíróság ítéletét is megváltoztatva - kimondta, hogy a közös életvitel (háztartás fenntartása, gyermekek ellátása, mindennapi életvitel) forrásául a közös vagyont kell vélelmezni, így a beruházások fedezetéül a különvagyon felhasználása bizonyítottnak tekinthető (Pfv.II.21.291/2021.).
A közös-, illetve a különvagyon elhatárolásánál nem annak van jelentősége, hogy a házastársak az ügyletet közösen kötötték vagy az csak az egyikük kötelezettségvállalásán alapult, hanem annak, hogy a tartozás fejében nyert szolgáltatás a közös- vagy a különvagyon érdekét szolgálta-e. Így közös adósság az egyik házastárs által vállalt kölcsöntartozás, ha azt a vagyonközösséghez tartozó vagyontárgy megszerzésére, fenntartására vagy más közös célra használták fel, de különadósság, ha azt a felek valamelyikének különvagyonához tartozó vagyontárgyra vagy különvagyonnal összefüggően keletkezett kiadásokra fordították (Pfv.II.20.172/2018.).
Kérdés, mi a jogi megoldása annak a helyzetnek, amikor egy vagyontárgy megszerzése bizonyítottan mindkét házastárs különvagyonából történt? Konkrét esetben az egyik házastárs életközösség kezdete előtt meglévő ingatlanának ½ hányadát a másik házastárs - a szerződésben is elismerten - a különvagyonából megvásárolta. A Kúria az ügyben hozott részítéletében kifejtette, hogy a felek között létrejött adásvételi szerződés (mivel mindkét fél különvagyonára vonatkozott) úgynevezett "különvagyoni közös tulajdon" létrejöttét eredményezte (Pfv.II.20.367/2022.). Ez pedig - régi jogirodalmi nézet szerint - lényegében egyszerű polgári jogi tulajdonközösség ("közös különvagyon") létrejöttét eredményezte közöttük, amely több vonatkozásban is különbözik a házastársi vagyonközösségtől (pl. ebben a közös tulajdonban az osztatlan és egyenlő szerzés vélelme nem érvényesül, a másik tulajdonostárs hozzájárulását a vagyontárggyal való egyoldalú rendelkezés esetén nem lehet vélelmezni, és nincs olyan korlátozás, hogy a közös tulajdon megszüntetésére és a közös vagyon megosztására csak a házastársi életközösség megszűnése után kerülhet sor.[19] Megfontolás tárgya lehet, hogy ez a jogértelmezés ma megfelelne-e a házastársak vagyoni ügyekre is kiterjedő szolidaritása elvének, de a ilyen jellegű kérdést az ismertetett eset nem vetett fel, mert a perbeli ingatlan közös tulajdonának megszüntetése a házastársi közös vagyon megosztásának keretei között valósult meg.
Fontos hangsúlyozni, hogy a közös szerzés vélelme csak a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában érvényesül. Az, hogy a harmadik személyekkel szembeni, külső jogviszonyban realizálható-e és hogyan, azt nem a házassági vagyonjog szabályai, hanem az adott jogviszonyra irányadó társasági jogi, dologi jogi, ingatlan-nyilvántartási és kötelmi szabályok szerint kell eldönteni.[20] Ennek következtében, ha a házastárs a közös szerzésen alapuló tulajdonjogát nem jegyezteti be az ingatlan-nyilvántartásba, a közhiteles nyilvántartásban bízva, jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző személlyel szemben nem érvényesítheti a bejegyzési igényét (Pfv.II. 20.296/2010., megjelent: EBH 2010.2137.), és ugyanígy a végrehajtási jog jogosultjával szemben sem hivatkozhat a korábban ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdonjogára közös vagyoni és különvagyoni szerzés címén, csak végrehajtási joggal terhelten szerezheti meg a tulajdonjogot (Pfv.II.21.203/2013., megjelent: BH 2015.9.). A Ptk. 5:175. § (2) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett jogot és fel nem jegyzett tényt a jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző, valamint bejegyzési igénnyel rangsorban előbbre álló, jóhiszemű jogszerzővel szemben nem lehet érvényesíteni.
A Kúria Pfv.II.20.961/2018/8. számú ítélete szerint a Csjt. házassági vagyonjogi rendelkezései kizárólag a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában irányadók. Ha a házastársak a gyermeküknek úgy ajándékoztak ingatlant, hogy annak vételárához szükséges összeget a rendelkezésére bocsátották, és a gyermek tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték, ő az ingatlannal szabadon rendelkezhetett; ezért nem állítható be az ingatlan a vagyonmérlegbe akkor sem, ha azt a gyermek később az egyik szülőjének "vissza-ajándékozta". Az ajándékozási szerződésre vonatkozó polgári jogi külső jogviszonyt a családjog szabályai, az előzményi szerződésre visszamenőlegesen nem írják felül (Pfv.II.20.961/2018., megjelent: BH 2019.136.). A kft.-tag házastárs üzletrészének átruházása esetén a nem tag házastárs nem kérheti a szerződés érvénytelenségének megállapítását akkor sem, ha az üzletrészt a tag házastársi közös vagyonból szerezte (Pfv.II.21.794/2015., megjelent: BH 2016.280.). A Ptk. 3:172. § értelmében a bíróság a házassági vagyonjogi perben a nem tag házastárs kérelmére, a törvény és a társasági szerződés üzletrész-átruházásra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával juttathat társasági üzletrészt vagy üzletrész-hányadot, ha a tag az üzletrészét házastársi közös vagyonból szerezte, mindaddig tehát a külső jogviszonyban nem tekinthető az üzletrész tulajdonosának.
Az elmúlt években több esetben felmerült az ún. családi gazdaság rendelkezésére bocsátott ingó- és ingatlan vagyontárgyak közös, illetve különvagyoni jellegének, továbbá megoszthatóságának kérdése. A családi gazdaság speciális gazdálkodási forma, amit a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Tft.) gazdálkodási formaként, a helyébe lépett, a mező- és erdőgazdasági földek forgal-
- 7/8 -
máról szóló 2013. évi CXXII. törvény (Fft.) mezőgazdasági üzemként definiált.[21] A családi gazdaságban a gazdálkodást végző tagok családi kapcsolatban állnak, és a gazdálkodás hatékonysága érdekében a tulajdonukban/használatukban álló földterületeket, ingóságaikat legalább ötéves időtartamra közös használatba bocsátják, közösen hasznosítják. A családi gazdaság nem jogi személy, hanem az a családtag (magánszemély) tulajdonában álló vagyontárgyak közös hasznosításán alapul. A rendelkezésre bocsátott ingó- és ingatlanvagyon tehát a tag polgári jogi tulajdonában marad. Mindezekből a bírói gyakorlat azt a következtetést vonta le, hogy "a családi gazdaságba bevitt [...] vagyontárgyak tulajdonjogát a közös használat, hasznosítás nem módosítja", amiből "az következik, hogy házastárs családi gazdálkodók esetén az életközösség időtartama alatt létrehozott családi gazdaságba bevitt vagyontárgy alvagyoni jellegét a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában a Ptk. 4:37. § (1)-(4) bekezdéseiből kiindulva kell elbírálni azzal, hogy nincs akadálya azok különvagyoni jellege (Ptk. 4:38. §) kétséget kizáró bizonyításának. A családi gazdaság ténye önmagában a Ptk. 4:40. § (1) bekezdése szerinti közös vagyonhoz tartozás törvényi vélelmének megdöntésére, a tulajdonjognak csak az egyik elemét érintő közös használat miatt nem alkalmas. A külső jogviszonyban a harmadik személy tulajdona a közös vagyon részeként nem vehető figyelembe." Mindezek miatt a házastársi közös vagyon megosztási perben "a tulajdoni hányadok tisztázása nem mellőzhető: a házastársakat együttesen megillető, a Ptk. 4:37. § (3) bekezdése alapján az egymás közötti jogviszonyban egyenlő tulajdoni hányadot és a külső jogviszonyban a harmadik személy polgári jogi részesedését el kell határolni". A házastársi közös vagyon megosztására a családi gazdaságban hasznosított vagyonelemek vonatkozásában a Ptk. 4:57-4:61. §-a alapján kerülhet sor. Ez "a házastársak belső jogviszonyában érvényesíthető dologi jogi rendezés, amelyben a közös vagyon tárgyain fennálló közös tulajdont a házastársak/volt házastársak egymás között szerződéssel megosztják, ennek hiányában a bíróság ítéletével megszünteti és a vagyontárgyak a felek kizárólagos tulajdonába kerülnek." [...]. "A házastársi közös vagyon dologi jogi rendezése, az egyes földterületek tulajdonjogi változása, az eszközök kizárólagos tulajdonba kerülése a családi gazdaság működését nem érinti, a földterületek, ingók - a tag kilépéséig - a családi gazdaság használatában maradnak." A kizárólagos tulajdonossá vált házastárs kilépésére és a családi gazdaság közötti elszámolásra pedig a 326/2001. (XII. 30.) Korm. rendeletet kellett alkalmazni. Az ügyben felmerült az a kérdés is, hogy miként kell elszámolni az ún. területalapú támogatást a házastársak között. A döntés lényege, hogy az EP és a Tanács 1307/2013/EU rendelete alapján kapott ún. egységes területalapú támogatás a meghatározott hektárszámú mezőgazdasági termőföld jogszerű használójaként kijelölt házastársat illeti. Ez családjogi szempontból az ő jövedelme és nem a földingatlan haszna, tehát az életközösség időtartamára eső juttatás közös vagyon, annak megszűnése után a különvagyona. Ha viszont ténylegesen a földet mindkét házastárs műveli, ám a törvényben meghatározott szigorú sorrend miatt csak egyik házastárs jogosult jogszerű használóként a támogatás felvételére, a másik házastárs - a tényleges művelésre tekintettel - a közös vagyon megosztásáig igényelheti a felvett támogatás elszámolását (Pfv.II.21.193/2019.).
A közös vagyonnal való rendelkezés szabályozása körében a jognak több alapvető elvet kell egymással összehangolnia. Ilyen a házastársak együttműködésének és kölcsönös tájékoztatási kötelezettségének, a közös vagyon védelmének az elve, de a külső jogviszonyban a dolog természeténél fogva érvényesülnie kell a rendelkezés folytán érintett harmadik személy érdekei védelmének is. Jelentősége van annak is, hogy milyen jellegű vagyontárgy érintett a rendelkezés folytán, a házastársak mindennapi élete szükségleteinek fedezésére szolgáló, a házastárs foglalkozásához, üzleti tevékenységéhez kötődő vagyontárgyakról, illetve a házastársi közös lakást magában foglaló ingatlanról van-e szó. Jogvita esetén törekedni kell mindezeknek az érdekeknek, szempontoknak a lehetőség szerinti összehangolására.
1. A közös vagyonnal való rendelkezés kérdéskörét a Ptk. a Csjt.-től eltérő szerkezetben szabályozza: különbséget tesz a vagyonközösség fennállása alatti, illetve annak megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakban történő rendelkezés között. Mindkét időszak vonatkozásában különbséget tesz a házastársi közös lakás és a közös vagyontárgy egyéni cégbe, gazdasági társaságba való "bevitele" tekintetében. Külön pontban rendezi a rendelkezési jog gyakorlásából, illetve a közös rendelkezési jog megsértéséből eredő felelősség kérdéskörét.
A vagyonközösség fennállása alatt a rendelkezési jog szabályozása nagyjából megegyezik a Csjt.-ben foglaltakkal. Eszerint ebben az időszakban a házastársak a közös vagyonra vonatkozó rendelkezést együttesen vagy a másik házastárs hozzájárulásával tehetnek; az erről szóló szerződéshez a másik házastárs hozzájárulása nincs alakszerűséghez kötve [Ptk. 4:45. § (1)-(2) bekezdése]. Együttes rendelkezés esetén mindkét házastárs szerződő fél, a hozzájárulás pedig akár ráutaló magatartással és a szerződéskötés előtt vagy utólag is megadható. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályozás eltér a tulajdonközösség Dologi Jogi Könyvben megjelenő szabályaitól, mert a házastárs a másik hozzájárulása nélkül még saját tulajdoni hányadával sem rendelkezhet. A rendelkezés fogalma alatt pedig nemcsak a Ptk. 5:30. §-ában foglalt tulajdonosi jogok értendők (birtoklás, használat, hasznok szedésének átengedése, a dolog biztosítékul adása vagy más módon való megterhelése, a dolog átruházása), hanem a más jogokról, kötelezettségekről, tartozásokról való rendelkezés is (például követelés engedményezése, valamely jognak vagy jog gyakorlásának másra való át-
- 8/9 -
ruházása, jogról való lemondás). Mindez a házastársi közös vagyon, az ügyletkötésben részt nem vett házastárs érdekeinek fokozott védelmét jelenti.
Az ügyletkötő harmadik személy védelmét szolgálja viszont a szerződéskötésben részt nem vett házastárs hozzájárulásának vélelmét kimondó szabály, amely szerint a házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra kötött, visszterhes szerződését a másik házastárs hozzájárulásával kötöttnek kell tekinteni, kivéve, ha a szerződést kötő harmadik személy tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs a szerződéshez nem járult hozzá; a vélelem tehát megdönthető. A másik házastárs szempontjából szigorúbb szabály vonatkozik a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése és a házastárs foglalkozásának gyakorlása vagy egyéni vállalkozói tevékenysége körében kötött ügyletre, mert ezekben az esetekben csak akkor hivatkozhat a hozzájárulásának hiányára, ha a szerződést kötő harmadik személynél a szerződés ellen, annak megkötése előtt kifejezetten tiltakozott [4:46. § (1)-(2) bekezdése].[22] Egyáltalán nem vonatkozik a hozzájárulás vélelme a házastársak közös tulajdonában levő, a közös lakást magában foglaló ingatlanra és a közös vagyontárgynak vagyoni hozzájárulásként egyéni cég, gazdasági társaság vagy szövetkezet rendelkezésre bocsátására.[23]
A bírói gyakorlat már a Ptk. hatálybalépése előtt rámutatott arra, hogy a vélelem megdöntésére csak annak kétséget kizáró bizonyításával kerülhet sor, hogy a harmadik személy tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs a szerződéshez nem járult hozzá; önmagában tehát a hozzájárulás hiányának bizonyítása nem elegendő (Pfv.II.21.329/2005., megjelent: EBH 2005.1311.). Kifejezésre jutott az is, hogy a harmadik személynek akkor is "tudnia kell" a hozzájárulás hiányáról, ha a körülmények arra mutatnak, hogy az ügylet nyilvánvalóan ellentétes a házastársak közös érdekeivel. Így például a harmadik személy a felek vagyoni helyzetét ismerve, a szerződés tárgyát képező dolog (a házastársak közös lakásául szolgáló, de csak az egyikük tulajdonaként nyilvántartott ingatlan) alapján is következtethetett arra, hogy az ügylethez a másik házastárs nem járulhatott hozzá (LB Pfv.X.22.910/1994., megjelent: BH 1996.98.). Egy közelmúltbeli ítélet szerint hasonló a helyzet, ha a kölcsönadónak a házastárssal való szoros és bizalmi jellegű kapcsolata alapján nyilvánvalóan tudnia kellett arról, hogy utóbbi a fokozatosan felhalmozódó és jelentős összegűnek minősíthető tartozásáról a másik házastársat nem tájékoztatta, arról nem beszélt és a kölcsönöket a szerződő felek kifejezetten a kölcsönvevő házastárssal kötött ügyeltnek tekintették (Pfv.II.20.816/ 2018.). Nem mentesül viszont az ügyletkötésben részt nem vett házastárs a házastársának a hozzájárulása nélkül felvett kölcsöntartozása alól azon az alapon, hogy "általában tiltotta" házastársának kölcsönök felvételét, ha konkrét esetben arról a kölcsönadó nem tudott vagy nem tudhatott (Pfv.II.21.792/2005.).
A házastársi vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben a rendelkezési jog gyakorlására részben eltérő szabályozás érvényesül. A házastársi közös lakásra és társasági vagyoni hozzájárulásra vonatkozó szigorúbb szabályok ebben az időszakban is irányadók (4:48. §). A törvény ugyanakkor erre az időszakra már kivételt tesz a közös vagyonnal hozzájáruláson alapuló rendelkezés tekintetében az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlása vagy egyéni vállalkozói tevékenységének körében használt, illetve ezek céljára lekötött vagyontárgyakkal való rendelkezést illetően, valamint - a bírói gyakorlatban előforduló ügyekből kiindulva - azokban az esetekben, amelyben a másik házastárs hozzájárulása nélküli rendelkezést a célszerűség, a közös tartozások teljesítése vagy éppen a már ténylegesen külön használt ingó vagyontárgyak birtokhelyzete indokolja [4:47. § (1) bek. a)-d) pontja], ami természetesen nem érinti a közös vagyon megosztásakor fennálló megtérítési kötelezettséget [4:47. § (2) bekezdése].
Egyes jogirodalmi nézetek szerint a 4:47. § (1) bekezdéséből nem egyértelmű, hogy a házastársi vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben érvényesül-e a szerződéskötésben részt nem vevő házastárs hozzájárulásának vélelme vagy sem, a törvény ugyanis az eltérések között ezt nem említi, hanem - a felsorolt kivételektől eltekintve - általánosságban utal vissza a vagyonközösség fennállása alatti szabályokra.[24] Véleményem szerint azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a vélelmezett hozzájárulás a házastársaknak az együttélés alatt fennálló kölcsönös együttműködési kötelezettségéből és szoros érdekazonosságából eredeztethető, ami a vagyonközösség megszűnésével véget ér és inkább a vagyonmegosztás előtti, többnyire eltérő érdekek kerülnek előtérbe. Ez pedig - összevetve a Csjt. 30. § (2) bekezdésének korábbi rendelkezéseivel, valamint a 4:46. §-ának kifejezetten a vagyonközösség fennállása esetére szóló, a 4:45. §-tól különválasztott szabályával - úgy vélem, nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a 4:47. § (1) bekezdésének a "vagyonközösség alatt történő rendelkezésre" utaló szabálya a házastárs hozzájárulásának vélelmére nem vonatkozik, az tehát a házastársi vagyonközösség megszűnését követően nem alkalmazható.[25]
2. A rendelkezési jog gyakorlásából eredő felelősség tekintetében a Ptk. különválasztja a házastársak harma-
- 9/10 -
dik személyekkel szembeni és a házastársak egymás közötti felelősségét. Az előbbivel kapcsolatban rögzíti a felelősség mértékét: a közös vagyon terhére szerződést kötő házastárs a szerződésből eredő tartozásért mind a különvagyonával, mind a közös vagyon rá eső részével felel. A szerződéskötésben részt nem vett házastárs felelőssége viszont korlátozott: a harmadik személlyel szemben a közös vagyonból a tartozás esedékességekor rá eső vagyoni hányad értékéig terjed (4:49. §). Ez a korlátozott felelősség érvényesül nemcsak a vélelmezett, hanem a tényleges hozzájárulásával kötött szerződés esetén is, ha maga nem vett részt az ügyletben, a különvagyonával tehát nem köteles helytállni (Pfv.II.21.033/2012., megjelent: BH 2013.11.305.). Felmerül a kérdés viszont: hogyan alakul a felelősség, ha a házastársak ugyanabban a szerződésben eltérő pozícióban vesznek részt (pl. az egyik tulajdonjogot, a másik haszonélvezeti jogot szerez; az egyikük adós, a másik jelzálog-kötelezett, vagy két tagú betéti társaságnak kül-, illetve beltagjai). Az elvállalt kötelezettségeknek megfelelően szétválik-e a harmadik személyekkel szembeni felelősségük vagy érvényesülnek a közös felelősségre vonatkozó szabályok? Álláspontom szerint továbbra is irányadónak tekinthető az - a jogirodalom által is helyeselt - álláspont, hogy ilyen esetekben a házastársak nemcsak szerződő félként kötelesek külön-külön saját szerződéses kötelezettségükért helytállni, hanem együtt élő házastársakként mindkettőjüket kölcsönösen terheli, közös vagyoni hányada erejéig a helytállás a másik házastárs szerződéses kötelezettségéért, hiszen ilyen esetben "nem lehet kétséges az, hogy a másik házastárs szerződéses kötelezettségvállalásához kölcsönösen hozzájárultak, ezért nincs helye a hozzájárulás törvényes vélelme megdöntésének sem" (LB Pfv.II.20.593/2005., megjelent: BH 2006.3.82.).[26]
Nem felel viszont a házastárs a másik házastársnak a közös vagyonra kötött szerződéséből eredő kötelezettségéért, ha ahhoz nem járult hozzá és hozzájárulását vélelmezni sem lehet vagy a vélelem megdőlt (4:50. §). A Ptk. előtti bírói gyakorlat nem volt következetes abban, hogy ilyen esetben hogyan alakul a szerződés jogi sorsa: érvénytelen-e a rendelkezés és az eredeti állapot helyreállításának van helye, vagy analógia útján a fedezetelvonás (régi Ptk. 203. §) szabályai érvényesülnek. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis az 1990-es évektől az ilyen ügyletet nem tekintette érvénytelennek, hanem fedezetelvonás címén annak a másik házastárssal szembeni hatálytalanságát mondta ki (Pfv.II.21.981/2000.). A Ptk. ebből kiindulva a kérdést a fedezetelvonó szerződés mintájára, de önálló szabály megalkotásával oldotta meg, ezzel kívánva egyensúlyt teremteni egyrészről a házastársi vagyonközösségből eredő igény fedezetének védelme, másrészről a jóhiszeműen és visszterhesen szerző harmadik személy védelme között, kimondva, hogy a házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződés vele szemben hatálytalan, feltéve, hogy a szerző fél rosszhiszemű volt (tudott vagy tudnia kellett a másik házastárs hozzájárulásának hiányáról) vagy rá nézve a szerződésből ingyenes előny származott; hozzátartozók közötti szerződés esetén a rosszhiszeműséget és az ingyenességet vélelmezni kell. Mivel viszont a családjogi szabályok e speciális hatálytalanság jogkövetkezményeit nem rendezik, a bírói gyakorlat a nem rendezett kérdésekben továbbra is a fedezetelvonás szabályait (Ptk. 6:120. §) követi. Olyan tipikus esetekben, amikor a házastárs a házassági életközösség alatt szerzett, de az ingatlan-nyilvántartásba kizárólagos tulajdonaként bejegyzett ingatlant közeli hozzátartozójának ajándékozza, a szerződés a másik hozzájárulásának hiánya miatt nem érvénytelen, hanem annak a másik házastárssal szembeni hatálytalansága állapítható meg, ami azt jelenti, hogy a megajándékozott köteles tűrni az értékesített közös vagyoni hányad értékének az ingatlanból való kielégítését. Ez az elv érvényesül nemcsak átruházás, hanem az ingatlan megterhelése esetén is, így például abban az ügyben is, amikor a házastárs a közös ingatlan rá eső tulajdoni hányadára a szülei javára - a másik házastárs hozzájárulása nélkül - haszonélvezeti jogot alapított. A bíróság a szülőket arra kötelezte, hogy az ingatlan közös tulajdon megszüntetése esetén a haszonélvezeti joguk figyelmen kívül hagyásával tűrjék a kielégítést (Pfv.II.20.632/2020.). A fedezetelvonás szabályainak alkalmazása során ugyanis nincs lehetőség a vagyontárgy visszaszerzésére (a haszonélvezeti jog törlésére), a szerződés nem semmis, a tűrésre kötelezés azt jelenti, hogy a hozzátartozó a sérelmet szenvedett házastársra eső tulajdoni hányad értékéért köteles helytállni, ami pénzbeli marasztalását és annak az adott vagyontárgyból végrehajtás útján történő behajtását teszi lehetővé (az 1/2014.2 PJE határozattal irányadónak tekintett 1/2011. Pkv. 6. pontja szerint).
A házastársak harmadik személlyel szemben fennálló felelősségét a Ptk. nemcsak a házastársának szerződése folytán keletkezett kötelezettsége esetére szabályozza, hanem kiterjeszti a jogalap nélküli gazdagodáson alapuló helytállására is. Abban az esetben, ha csak az egyik házastárs a kötelezett (pl. bűncselekményével vagy a munkajogi szabályok megsértésével kárt okoz), a másik házastárs főszabály szerint a harmadik személyekkel (sértettel, munkáltatóval) szemben természetesen nem felel. Kivétel azonban ez alól az az eset, amikor a házastárs jogellenes magatartásának "haszna" őt is gazdagította (pl. a munkahelyi sikkasztásból eredő jövedelmet közös vagyoni célokra fordították). Ebben az esetben a harmadik személlyel (károsulttal) szemben a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint akkor is köteles helytállni, ha a 4:49. §-a alapján nem lenne felelős. Ezt az elvet a bírói gyakorlat dolgozta ki egy olyan eset kapcsán, amikor a bűncselekményből származó pénzeszközökből épült fel a házastársak társasházi lakása, és a sikkasztást elkövető házastárs - vagyonmentés céljából - az ingatlan rá eső tulajdoni hányadát a házastársára átruházta. Az ítélet szerint a kárért a másik házastárs sem büntetőjogi, sem munkajogi alapon nem tehető felelőssé, a munkáltató rovására azonban jogalap nélkül jutott vagyoni előnyhöz azáltal, hogy a házastársa bűncselekményéből származó haszon a felek közös vagyonát gazdagította,
- 10/11 -
hiszen e gazdagodás fele részét a családjogi szabályok szerint ő szerezte meg, köteles ezért ezt az előnyt a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján megtéríteni (LB Pfv.II.23.111/1998., megjelent: BH 2000.546.). A házastársak belső jogviszonyában pedig a Ptk. 4:39. § (3) bek. d) pontja rendezi azt kérdést, hogy a házastárs jogellenes vagy súlyosan gondatlan magatartásából eredő tartozás ugyan főszabály szerint az ő különadósságának minősül, de csak annyiban, amennyiben a tartozás a másik házastárs gazdagodását meghaladja.
3. A Ptk. 4:50. §-a a házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződésnek a házastársak közötti jogkövetkezményeit rendezi azokban az esetekben, amikor a másik házastárs a szerződéshez ténylegesen nem járult hozzá, viszont a vélelmezett hozzájárulása folytán az ügylettel érintett vagyontárgy kikerült a közös vagyonból és a harmadik személlyel szemben nincs jogcím sem annak visszaszerzésére, sem értéke megtéríttetésére. A Csjt. alapján kialakult bírói gyakorlat ilyen esetekben a megbízás nélküli ügyvitel szabályait alkalmazta: azt vizsgálta, hogy a házastárs egyoldalú rendelkezése mennyiben szolgálta, szolgálta-e egyáltalán a másik házastárs érdekét, azaz eljárása "helyénvaló" volt-e. Ilyennek tekintette például azt, amikor munkáltatói kölcsönnel vásárolt közös személygépkocsit a munkavállaló házastárs a hátralékos tartozás jelentős emelkedésének elkerülése érdekében értékesítette és az eladási árat a gépkocsit terhelő közös adósság visszafizetésére használta fel (LB Pfv.II.22.519/1999.). Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a vagyontárgyat a másik hozzájárulása nélkül eladó házastársat nehezen lehet a másik házastárs "érdekében eljárónak", azaz megbízás nélkül ügyvivőnek tekinteni.
A Ptk. 4:52. §-a ezért az ilyen helyzetekre a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait rendeli alkalmazni, speciális kimentési lehetőséget adva a másik házastárs hozzájárulás nélkül rendelkező házastársnak: a házastársával szemben az egyoldalú rendelkezésével okozott kár megtérítése alól nem a kártérítés általános formulájával mentheti ki magát (bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható, ld. 6:519. §), hanem azt kell bizonyítania, hogy a szerződés megkötése megfelelt a másik házastárs érdekének és feltehető akaratának, különösen, ha az a közös vagyont károsodástól óvta meg (a kimentési ok tehát tartalmilag egyezik azzal, amikor a megbízás nélküli ügyvitel esetén a beavatkozás helyénvalónak minősül - vö. 6:519. §).
A bíróság a Ptk. hatálybalépése után, de még a korábbi szabályok alapján vezette le annak a házastársnak a felelősségét a házastársával szemben, aki a tulajdonában lévő, de a szerzés forrására tekintettel a házastársi közös vagyonhoz tartozó kft. üzletrésszel egyoldalúan rendelkezett: azt a házastársa hozzájárulása nélkül a szüleinek ajándékozta. A Kúria az ügyben hozott ítéletében rámutatott, hogy az ügylet "helyénvalóságát" (a másik házastárs érdekében állását) nem tudta bizonyítani, ezen jogellenes magatartásával a házastársának kárt okozott, a kettő között az ok-okozati összefüggés is fennáll. A kár mértéke azonban - a felperes állításával szemben - nem az elajándékozott üzletrész névértéke (az apport alapján az üzletrészre jutó törzstőke összege), hanem azt a gazdasági társaság konkrét, az ügyletkötés időpontjában meghatározott piaci forgalmi értéke alapján kell meghatározni, mert ez a másik házastársat az adott vagyonelemből megillető vagyonrész kivonása miatti értékcsökkenés, azaz a társaságból járó vagyoni jutó (Pfv.II.20.604/2021.).
Egy másik ügyben a nyugdíjas házastársak őstermelői keretek között gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. Az életközösség megszűnésétől kezdve, 2009-2013 között az alperes használta és hasznosította a gyümölcsöst, de a felperesnek az ebből származó jövedelemmel nem számolt el. A felek a közöttük fennálló birtokvitát 2013-ban rendezték, attól kezdve a gyümölcsöst közösen használták. A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a gyümölcsös ingatlanból 2009-2012 években befolyt tiszta jövedelem ½ részének elszámolására. Az alperes ellenkérelme szerint a gyümölcsösből tiszta haszna a perbeli időszakban nem származott (ennek bizonyítására adóbevallásokat csatolt), a többlethasználatból eredő jogvitát pedig szerződéssel rendezték, amelyben ő 1,6 millió forint többlethasználati díj megfizetését vállalta. A Kúria által hatályában fenntartott jogerős ítélet a gyümölcsös tiszta jövedelmét, a felvásárlási jegyek vizsgálatára alapított szakértői véleményt figyelembe véve 7,4 millió forintban állapította meg, és annak felét mint elmaradt hasznot az alperes terhére, kártérítés címén, a vagyonmegosztásnál a felek között elszámolta (Pfv.II.20.351/2020.).
A Ptk. 4:52. §-ával kapcsolatban felvetődött az a kérdés, hogy az egyoldalú rendelkezésből eredő kár megtérítését a sérelmet szenvedett házastárs mikor kérheti, azaz mikor esedékes a kártérítés: erre csak a házastársi közös vagyon megosztásakor vagy attól függetlenül, a kár bekövetkeztekor nyílik meg az igény. A Kúria - már a Ptk. rendelkezései alapján - meghozott ítélete ebben úgy foglalt állást, hogy "a sérelmet szenvedett házastárs igényét speciális, kártérítési jellegű házassági igénynek kell tekinteni, az bírósági úton az élet- és vagyonközösség kezdetétől a közös vagyon peren kívüli szerződéssel vagy bírósági ítélettel történő megosztásáig önállóan is érvényesíthető". Mivel a kártérítés a Ptk. 6:532. §-a szerint a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes "az anyagi jog szabályaiból nem vezethető le, hogy a sérelmet szenvedett házastárs igényével kizárólag a közös vagyon megosztásával együtt, azt a vagyonmérlegben feltüntetve léphet fel". A konkrét esetben az alperes a házassági életközösség alatt szerzett, de az ingatlan-nyilvántartásban kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott ingatlant, a felperes hozzájárulása nélkül a felek nagykorú gyermekének ajándékozta, utóbbival szemben nem volt lehetőség fellépni, mert időközben az ingatlant eladta. A kártérítésre irányuló perben a közös vagyon megosztását sem a felperes, sem - az együttes elbírálás mellett érvelő - alperes nem kérte (Pfv.II.20.374/2020.).
A döntéssel kapcsolatban több kritika fogalmazódott meg. Csűri Éva szerint a házastársi életközösség alatt a kártérítési per indítása nem lenne célszerű. Mivel a szerződésen kívüli kártérítési igény öt év alatt elévül, a kár bekövetkezte pedig az esedékesség időpontja, ez a megoldás a sérelmet szenvedett házastársat rákényszerítené
- 11/12 -
arra, hogy akár már az életközösség alatt érvényesítse az igényt. A sérelmes helyzetet inkább a vagyonmegosztás során, az elszenvedett kár összegéig terjedő megtérítési igényként (4:59. §) lehetne megfelelően orvosolni.[27]
Véleményem szerint kétségek merülhetnek fel abból a szempontból is, hogy a kártérítési igény különálló érvényesítése az élet- és vagyonközösség fennállása alatt ellentétben állhat a házastársak kölcsönös együttműködési és támogatási kötelezettségével, szükségtelen viszályt keltene közöttük az együttélés idején, annak megszűnése után pedig nem választható el a közös vagyon (lehetőleg) teljes körű megosztásától, ahol a házastársak vagyoni igényeiket egymással szemben egy időben érvényesíthetik (teljes körű vagyoni rendezés elve). A házastársak közötti kártérítés szabályait tehát a kapcsolat családjogi jellegének kellő figyelembevételével lehet csak alkalmazni, ami a kapcsolat felbomlásakor az egymással szembeni igények egységes rendezésének irányába mutat.
A fenti áttekintésből úgy vélem, egyértelműen kitűnik, hogy a magyar házassági vagyonjog szabályozása és annak gyakorlata követi az európai országok többségében érvényesülő, korszerű elveket és előremutató jogi megoldásokat. A vagyoni viszonyok rendezésének módja tekintetében a törvény több évtizede a házastársak autonómiáját tekinti elsődlegesnek, a szerződési szabadság elvét vallja, és ezt a Ptk. hangsúlyosan tovább erősítette, természetesen megfelelő korlátok között, mint például a családjogban a család védelmének elve, a másik házastárs kisemmizésének tilalma, a gyengébb fél védelme és a kötelmi jogban a különböző érvénytelenségi okok, így például a szerződés jóerkölcsbe ütközésen alapuló semmisége.[28] A bírói gyakorlat pedig követi ezt az utat, hangsúlyozva a törvényes vagyonjogi rendszer rendelkezéseinek szubszidiaritását.
A házastársi életközösség mint a házastársak anyagi, érzelmi és erkölcsi összetartozásának kifejeződése, a házasság vagyonjogi jogkövetkezményeinek szempontjából meghatározó, és ez már nemcsak az egyes peres ügyekből látszik világosan, hanem jelentőségét mutatja az eljárásjogi szabályok változása, amely a bontóperi vagy a házastársi közös vagyon megosztását tartalmazó ítélet rendelkező részében helyezi el az életközösség időtartamának megállapítását, ahhoz az ítélt dolog joghatását kapcsolva. Az életviszonyok és a közfelfogás változásához igazodik a törvényes vagyonjogi rendszerben a házasságot megelőző élettársi kapcsolat "beolvadása" a házastársi életközösségbe, amely a vagyonjogi hatások megvalósulása szempontjából a két időszakot egységesen kezeli. Felvethető az a kérdés, hogy az élettársi jogviszonyhoz hasonlóan (Ptk. 6:514. §) nem igényelne-e törvényi meghatározást legalább általánosságban a házassági életközösség fogalma, de ennek - az esetek tanulsága szerint - éppen a kapcsolatok sokfélesége, az ismérvek egyedi megjelenési formái mondanak ellent. Az ún. "jogi szétválasztásnak" pedig, ami a vagyoni közösség megszűnésének időpontját rögzítené még a házasság felbontása előtt, Magyarországon az elmúlt hetven évre visszatekintve, nincs hagyománya.
A különvagyon és a közös vagyon elhatárolása körében a törvényi szabályozás tendenciája - csekély kivételtől eltekintve - a bírói gyakorlatot követi: egyik oldalról a különvagyon bővítésének irányába halad, másik oldalról a közös szerzés és a közösből való ráfordítás vélelmének erősítése figyelhető meg. Ezzel a Ptk. egyensúlyt teremt a (saját) tulajdon védelme és a házastársaknak a közös vagyonból való egyenlő részesedése között.
A közös vagyonnal való rendelkezés szabályai ugyancsak kettős érdeket szolgálnak: a közös vagyon megóvását, illetve az egyik házastárssal visszterhesen és jóhiszeműen szerződést kötő harmadik személy érdekeinek védelmét. Ezzel kapcsolatban vetődött fel, hogy a Ptk.-nak az a megoldása, amely különválasztotta az életközösség alatti és az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben történő rendelkezés szabályozását, bár életszerűnek tűnik, nem jelenti-e a rendelkezővel szemben a másik házastárs jóval hátrányosabb helyzetbe kerülését vagyoni szempontból, hiszen a vagyontárgyakkal, fedezetelvonási céllal való egyoldalú rendelkezésekre leginkább ebben az időszakban szokott sor kerülni. Noha ekkor már - a kifejtettek szerint - nem érvényesül a vélelmezett hozzájárulás szabálya, sőt az a házastársi közös lakásra, valamint közös vagyontárgynak a gazdasági társaságba való "bevitelére" ebben az időszakban sem vonatkozik, kétségek merülhetnek fel - mint láttuk - a szabályozással szemben a házastársak együttműködése, kölcsönös támogatási kötelezettsége és a közös vagyon kellően hatékony védelme szempontjából. Kérdés lehet, hogy az együttműködési és támogatási kötelezettségre és a közös vagyon kölcsönös védelmére vonatkozó rendelkezések csak az életközösség fennállása alatt irányadók, vagy mindaddig, amíg van házastársi közös vagyon, azaz a vagyoni közösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig is. A közös vagyon védelme mindenképpen az utóbbi megoldás mellett szól.
Végül fontos és általánosítható konzekvenciának tartom a házassági vagyonjog fejlődésében a bírói gyakorlat meghatározó szerepét. Ezt a "szerepet" a Csjt. eredetileg rendkívül szűkszavú házassági vagyonjogi szabályozásából eredő helyzet "osztotta" a bíróságokra, de ez a tény a jogterület fejlődése szempontjából alapvető jelentőségűnek bizonyult. Mind a Csjt. két novelláris módosításában (1974. évi I. törvény, 1986. évi IV. törvény), mind a Ptk. szabályaiban világosan fel lehet ismerni a bírói gya-
- 12/13 -
korlatban kialakított elvi tételeket. Az általam ismertetett esetekben sem választhatók szét a Csjt. hatálya alatti és a Ptk. alapján alkalmazott jogi megoldások (amit a Kúria több ítéletében megjelenő "kettős indokolás" - a Csjt. alapján hozott döntésben a Ptk. új szabályaira való utalás - is mutat). Ebből látható, hogy a jognak az életviszonyok változásához igazodó szerves fejlődését a lépésről lépésre haladó bírói jogalkalmazás - fokozatosan kiérlelt megoldásaival - sokszor a gyakori törvényalkotásnál hatékonyabban tudja szolgálni. A magyar házassági vagyonjog elmúlt több mint fél évszázados fejlődésének az európai tendenciákkal való együtthaladása nyilvánvalóan ennek is köszönhető. ■
JEGYZETEK
* A mű a TKP2021-NKTA-51 számú projekt keretében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.
[1] A házassági vagyonjog történetének rövid összefoglalását, a 20. század folyamán bekövetkezett változások bemutatását és a jogterület jövőképének felvázolását ld. Szeibert Orsolya: A házassági vagyonjog és a házassági vagyonközösség eredete, célja és jövője - egyenlőség, autonómia és szolidaritás c. tanulmányában. Családi Jog 2010/2., 1-11. o.
[2] Az Elveket és a házassági vagyonjogra vonatkozó rendelkezéseinek kommentárját lásd: Katharina Boele-Woelki - Nina Dethoff - Werner Gephard (eds.): Family Law and Culture in Europe. Intersentia, 2014, Cambridge-Antwerp-Portland 3-61. o., az Elvek magyar nyelvű bemutatását Szeibert Orsolya: Az Európai Családjogi Bizottság Elvei a házasság felbontása, a volt házastárs tartása, a szülői felelősség és a házastársak közötti vagyoni viszonyok terén. Családi Jog 2017/1., 1-12. o., az Elvek kidolgozásáról Szeibert Orsolya: A házasság Európában a jogegyesítő törekvések tükrében. ELTE Eötvös Kiadó 2014.
[3] Preambulum és I. Fejezet 4:1-4:9. Elvek.
[4] III. Fejezet 4:16-4:32., illetve 4:33-4:58. Elvek.
[5] A Kormány 1003/2003 (I. 25.) Korm. határozatával elfogadott Koncepció a Magyar Közlöny 2003. évi 8. számában, a Kodifikációs Főbizottság által 2002. november 18-án elfogadott Tematikával együtt, egységes szerkezetben a Magyar Közlöny 2003. február 10-i különszámában jelent meg. A Tematika az utóbbi szám 42-50. oldalán tartalmazza a házassági vagyonjogra vonatkozó elképzeléseket.
[6] Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (Complex Kiadó, Budapest, 2008., és Vékás Lajos (szerk.): Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal (Complex Kiadó, Budapest, 2012.
[7] A Ptk. Negyedik Könyvének - benne a házassági vagyonjognak - alapelveiről lásd: Weiss Emilia: A Ptk. Családjogi könyvéről (Jogtudományi Közlöny 2013/9. szám 405-414. o.)
[8] Herger Csabáné - Adamkó Adrienn: Az új Ptk. házassági vagyonjoga - a történeti fejlődés tükrében (Családi Jog, 2015/1. szám, 1-9. old.)
[9] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 16. cikk 1. pontja, Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. számú kiegészítő jegyzőkönyve, Magyarország Alaptörvénye XV. cikkének (3) bekezdése
[10] Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Grill, Budapest, 1937., 43. o.
[11] A törvénynek ezt a merevségét a jogirodalom már az 1980-as évektől bírálta, ld. Hartai László: Házassági vagyonjogunk jellege, fejlődésének iránya és tendenciája. Jogtudományi Közlöny 1980/9., Weiss Emilia: A családjogi törvény tervezett módosításához. Jogtudományi Közlöny 1986/3.
[12] Az életközösség és ezzel egy időben a vagyonközösség megszűnésének időpontját illetően a vagyonmegosztási perben azért lehetséges vita, mert a magyar jog nem ismeri az ún. jogi különválás (legal separation) intézményét, ahol a bíróság vagy más hatóság állapítja meg a különélés kezdő időpontját vagy mondja ki a különválasztást az egykori ágytól-asztaltól elválasztás (separatio a thoro et mensa) mintájára. A legtöbb európai országban az ún. tényleges különválással (factual separation) ugyanis nem ér véget a szerzeményi közösség, ez alól Magyarország és Litvánia kivétel. Lásd erre vonatkozóan: Frédéric Ferrand: The Community of Acqusition Regime 4.1. Grands for Dissolution. In: Katharina Boele-Woelki - Nina Dethoff - Werner Gephard (eds.): Family Law and Culture in Europe. Intersentia, 2014, Cambridge, 55-57. o.
[13] A Pp. eredeti szövegében a "házassági életközösség" megfogalmazás szerepelt, ezt a 2020. évi CXXIX. törvény módosította - éppen a házasságkötést megelőző élettársi kapcsolat házassági életközösségbe való "beolvadásának", a Ptk. 4:35. §-ának anyagi jogi szabályára tekintettel - pusztán "életközösség"-re.
[14] Lásd pl. a Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.037/2011. sz. döntését (megjelent: BDT 2012.146.).
[15] A PK 281. sz. állásfoglalás szerint "A házastársaknak a házasságkötésre tekintettel vagy később" az életközösség fennállása alatt. kedvezőbb életkörülményeik biztosítása érdekében adott ajándék - beleértve az ún. menyasszonytáncpénzt is) - általában a házastársi közös vagyonba tartozik. A szülő vagy más rokon által adott, jelentősebb értékű ajándékot viszont rendszerint az ő gyermeke vagy rokona részére szóló juttatásnak kell tekinteni."
[16] Ezt a differenciálást jogirodalmi nézet is támogatta, ld. Albrecht István - T. Nagy Erzsébet: Kézikönyv a házassági vagyonközösség megszüntetéséről. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1989., 87. o.
[17] Ld. 1992. évi XXXII. törvény az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról. A gyakorlat a különvagyonba sorolta a leszármazói jogon kapott vagyoni kárpótlást is (BH 2002.312.), de nézetem szerint ez utóbbi inkább az örökléssel rokonítható jogintézmény, így a Ptk. 4:38. § (1) bekezdés b) pontjának hatókörébe tartozik.
[18] Részletesen ld.: Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás (HVG-ORAC, Budapest 2002., 74-77. és 192. o.
[19] Szigligeti Viktor: Házassági vagyonjog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1959., 93-94. o.
[20] A belső és külső jogviszony szétválasztásának szükségességét hangsúlyozza és elemezi Csűri Éva: Értékpapírok és társasági részesedések a házassági vagyonjogban. HVG-ORAC, Budapest 2000., 241-242. o. és Csűri Éva: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései. Complex Kiadó 2006., 23-83., és 91-92. o.
[21] Tft. 3. § h) pontja, Fft. 5. § 5. pontja. 2021. január 1-jétől a családi gazdaságokról külön törvény, a 2020. évi CXXIII. törvény rendelkezik.
[22] Ezt a szigorúbb szabályozást a harmadik személy szempontjából megfelelő védelemnek tartja, a másik házastárs védelmének oldaláról viszont "közel sem ítéli egyértelműnek" Ruszinkó Judit: A mérleg két oldala" - a házastárs és a harmadik személy védelme a házastársi közös vagyonnal való rendelkezés szabályaiban c. tanulmányában. Családi Jog 2019/1., 10-17. o.
[23] Csűri Éva: A házassági vagyonjog az új Ptk.-ban (Opten Informatika Kft., 2016) rámutat, hogy - egyes, a kommentárirodalomban megjelent nézetekkel ellentétben - ez nem csupán az ún. apportra, hanem a pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásra egyaránt vonatkozik (165. o.).
[24] Ld. Ruszinkó: i. m. (2019) 14. o. és Csűri: 25. lábjegyzetben i. m. (2016) 150. o.
[25] Ezzel azonos következtetésre jut Ruszinkó Judit azzal, hogy ennek egyértelművé tétele érdekében a törvényszöveg pontosítása lenne szükséges [i. m. (2019) 14. o.].
[26] Az esetet ismerteti és részletesen elemzi Csűri Éva: 25. lábjegyzetben i. m. (2016) 170. o.
[27] Csűri Éva véleménye az Új Ptk. Tanácsadó Testület 2021. december 13.-i ülésén. A Kúria elnöke által 2015-ben létrehozott Testület véleményeit lásd: https://www.kuria-birosag.hu/hu/ptk. A felvetett kérdésben azonban a Testület a mai napig nem foglalt állást.
[28] Ezekről a kérdésekről részletesen lásd Barzó Tímea: A szerződési szabadság korlátai a házassági vagyonjogban. In: Görög Márta - Hegedűs Andrea (szerk.): Lege Duce, Comite Familia. Ünnepi tanulmányok Tóthné Fábián Eszter tiszteletére, jogászi pályafutásának 60. évfordulójára. Iurisprudentia Kiadó, Szeged 2017, valamint Kriston Edit: Szerződési szabadság a családi vagyonjog klasszikus szerződésiben. Bíbor Kiadó, Miskolc 2022., 160-215. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző nyugalmazott kúriai tanácselnök, címzetes egyetemi docens, ELTE ÁJK.
Visszaugrás
