A hosszas előkészítő munka után elfogadott és 2014. március 15-én hatályba lépett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) egyik legfontosabb újdonsága, hogy a kódex Negyedik Könyve az addig külön törvényben (1952. évi IV. törvény - a továbbiakban: Csjt.) szabályozott családjog anyagát is magában foglalja. Ez a változás "feltétlenül indokolt volt és a jogterület sajátosságai sem vezethettek más eredményre."[1]
A Csjt. a házassági vagyonjogot csak igen szűkszavúan, mindössze öt paragrafusban szabályozta, és hatvan év alatt ezek a szabályok - terjedelmüket illetően - jelentős mértékben nem is változtak. A vagyonjogi szabályoknak a megváltozott társadalmi-gazdasági környezethez való igazítása, pontosabb és részletesebb kidolgozása tehát mind jogkövetői, mind jogalkalmazói oldalról komoly igényként jelentkezett.
A Ptk. szabályozásának kiindulópontja volt, hogy az "nem lehet csak a hatályos jogot konzerváló törvénymű, de éppúgy nem akarhat mindenáron forradalmian újítani ott is, ahol az élő jog gyakorlata már tartósan bevált gyakorlatokat alakított ki."[2] A házassági vagyonjog vonatkozásában ez fokozottan érzékelhető azáltal, hogy a Csjt. szabályozásának hiányosságait a bírói gyakorlat az évtizedek alatt kialakított elvi tételekkel pótolta, így az új szabályozás nem egy esetben a bírói gyakorlat törvényi szintre emelését jelentette. A házassági vagyonközösség törvényes vagyonjogi rendszerként történő megtartása ugyanakkor hűen tükrözi a hagyományok szükséges mértékű megőrzésére törekvést is.
Jelen tanulmány célja a Ptk. szabályozásán keresztül bemutatni a házastársi vagyonközösségen belüli rendelkezési jog gyakorlásának főbb jellemzőit, különös figyelemmel arra a kényes egyensúlyra, mely a rendelkezési jog gyakorlása során a házastársak egymással szembeni és harmadik személyekkel szembeni viszonyaiban olykor csak nehezen valósítható meg. Nem titkolt célja továbbá az is, hogy rávilágítson a hatályos rendelkezések néhány olyan elemére, melyek a részletes szabályozás ellenére továbbra is különböző jogértelmezési lehetőségeket rejtenek magukban.
A Ptk. 4:45. § (1) bekezdésének főszabálya szerint a vagyonközösség fennállása alatt a házastársak a közös vagyonra vonatkozó rendelkezést csak együttesen vagy a másik házastárs hozzájárulásával tehetnek. Vitathatatlan tény, hogy a közös egyetértés előírása az egyenlő arányú, osztatlan közös vagyon sérthetetlenségét és ezzel a házastársak egymással szembeni vagyoni védelmét hatékonyan képes biztosítani.
A szabály merevségét azonban már a Csjt. is igyekezett oldani, melyet a Ptk. maga is átvesz, illetve - a megváltozott életviszonyokhoz igazodva - részben tovább enyhít, részben azonban határozottan szigorít. Ezeknek az eszköze a hozzájárulás alakszerűségére, illetve a hozzájárulás vélelmére vonatkozó szabályok megalkotása.
A közös egyetértés nyilvánvaló a közös ügyletkötés során, mely esetben mindkét házastárs szerződő fél, de létrejöhet a házastársnak a másik házastárs ügyletkötéséhez való hozzájárulásával is. Utóbbi tartalmára vonatkozóan először a Csjt. módosítása (1986. évi IV. tv. - II. Csjt. Novella) adott támpontot azáltal, hogy a törvény kimondta: a hozzájárulás nincs alakszerűséghez kötve. A Ptk. 4:45. § (2) bekezdése ugyanezt a szabályt rögzíti.
A házastárs hozzájárulása tehát megvalósulhat írásban, szóban és ráutaló magatartással egyaránt [Ptk. 6:4. § (2) bek.], sőt - időbeli korlát hiányában - megtörténhet előzetesen és a jogügylet létrejöttét követően utólagosan is. A bírói gyakorlatban előforduló esetek alapján elmondható, hogy a másik házastárs hozzájárulásaként értékelhető az a magatartás, ha a szerződés megkötésének előkészítésében részt vesz, abban közvetít, a szerződést tanúként aláírja, vagy a szerződéskötés alkalmával jelen van, esetleg szerződést megerősítő kötelezettséget vállal. Ugyancsak hozzájárulásnak tekinthető, ha
- 10/11 -
a szerződésről való tudomásszerzést követően az ellen nem lép fel, azt elismeri, esetleg közreműködik a teljesítésben, vagy csak közömbösségét fejezi ki.[3]
A gyakorlat alapján mindenképpen kiemelést érdemel, hogy a hozzájárulásnak egyértelműnek és kifejezettnek kell lennie, és konkrétan arra a jogügyletre kell vonatkoznia, amelyet a másik házastárs megköt vagy meg kíván kötni. Nem tekinthető tehát hozzájárulásának az, ha az ügyletkötésben részt nem vevő házastárs a tervezett szerződés megkötéséhez ugyan hozzájárult, a hozzájárulása azonban nem olyan tartalmú szerződés megkötésére vonatkozott, mint amilyen feltételekkel az ügylet ténylegesen létrejött.[4]
Tekintettel arra, hogy a Ptk. a rendelkezési jogra vonatkozóan külön szabályokat állapít meg a vagyonközösség fennállása alatti, illetve a vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásági terjedő időszakra nézve, felmerül a kérdés: a hozzájárulás alakszerűségére vonatkozó általános előírás mindkét időszakra kiterjed, vagy csupán a vagyonközösség fennállása alatt érvényesül?
A Ptk. 4:47. § (1) bekezdése az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakra vonatkozóan általános jelleggel a vagyonközösség fennállása alatti szabályokat rendeli alkalmazni, az ott megjelölt kivételekkel. Az a)-d) pontban foglalt kivételek, és az azokkal összefüggésben álló (2) bekezdés szabályai ugyanakkor nem írnak elő a hozzájárulás tekintetében külön alakiság megtartására vonatkozó kötelezettséget.
A Ptk. 4:47. § (1) bekezdésének utaló szabálya visszamutat a 4:45. § (2) bekezdésének rendelkezéseire, mely szakasz kifejezetten kimondja, hogy a megkívánt hozzájárulás a vagyonközösség fennállása alatt nincs alakszerűséghez kötve. Kizárólag a 4:45. § (2) bekezdésének nyelvtani értelmezéséből kiindulva arra a következtetésre lehet jutni, hogy a külön alakszerűségek betartására vonatkozó kötelezettség mellőzése csupán a vagyonközösség fennállása alatt érvényesülhet. Ugyanakkor a 4:47. § (1) bekezdése nem tartalmaz olyan utalást, mely szerint a vagyonközösség fennállása alatti szabályokat "megfelelő eltéréssel" kellene alkalmazni, valamint nem tartalmaz egyetlen konkrét előírást - még utaló szabály formájában sem - arra vonatkozóan, hogy amennyiben kötelező alakszerűségek betartását követelné meg a házastárs hozzájárulása során, annak milyen formában kellene megtörténnie.
A helyzet megítélése a jogirodalomban sem egyértelmű. Csűri Éva ezzel kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedik, hogy "[a]z említett időszakban [...] az ügyletkötésben részt nem vett (másik) házastárs a házastársa által megkötött ún. külön ügylethez való hozzájárulását csak a szükséges alakszerűségek megtartása mellett adhatja meg. [...] Kiemelt jelentősége van az alakszerűségi követelményeknek a 4:48. § közös lakással és a társasági vagyoni hozzájárulással való rendelkezésre vonatkozó speciális szabályok alkalmazása körében."[5] A Ptk. kommentárjaiban azonban sem Kőrös András, sem Szeibert Orsolya nem tesz hasonló megállapításokat,[6] amiből arra lehet következtetni, hogy a hozzájárulás alakszerűsége szempontjából a két időszakra egységes szabályozás érvényesül.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
