Megrendelés
Családi Jog

Fizessen elő a Családi Jogra!

Előfizetés

Szeibert Orsolya: Az Európai Családjogi Bizottság Elvei a házasság felbontása, a volt házastárs tartása, a szülői felelősség és a házastársak közötti vagyoni viszonyok terén* (CSJ, 2017/1., 1-12. o.)

Az Európai Családjogi Bizottság és az Európai Családjogi Elvek

Az Európai Családjogi Bizottságot 2001-ben családjoggal foglalkozó és több európai országot képviselő egyetemi professzorok alapították a családjog európai harmonizációjának támogatása céljával. A tudományos alapokon álló és tudományos módszerrel dolgozó, de a gyakorlat követelményeire is figyelemmel lévő, független szervezet az ún. Európai Családjogi Elvek kidolgozásával mintát kíván nyújtani azon európai jogrendszerek jogalkotói számára, ahol napirenden van a családjogi jogalkotás; az Elveket ugyanakkor nem modellszabályoknak szánják. Az Európai Családjogi Bizottság két testületből áll, a héttagú Szervező Bizottságból, amely az Elvek előkészítését, kidolgozását és azok véglegesítését végzi, valamint egy szakértői csoportból. A Szervező Bizottság tagjai részben egyúttal az alapítók[1], míg a szakértői csoportban valamennyi, a munkában érintett európai ország képviselője részt vesz.[2] Az Elvek kidolgozása minden alkalommal ugyanolyan meghatározott lépések szerint és módszer alkalmazásával történik. Miután a szakértői csoport tagjai maguk is a családjog területén tevékenykedő kutatók, illetve szakemberek, gondolataikkal, felvetéseikkel segítik az Elvek kidolgozását, megfelelő formában történő megfogalmazását; azok megalkotásáért ugyanakkor a Szervező Bizottság tagjai felelnek.

Az alábbiakban az idáig közzétett Elvek egy szerkezetben kerülnek közlésre.

I. A házasság felbontásának és a volt házastárs tartásának elvei

Preambulum

Felismerve azt, hogy a nemzeti családjogi rendszerek közötti eltérések fennállása ellenére egyre nagyobb mértékű a jogi konvergencia;

Felismerve azt, hogy fennálló különbségek akadályozzák a személyek szabad mozgását Európában;

Azzal a kívánsággal, hogy hozzájáruljon a családjog európai harmonizációjához és elősegítse a személyek szabad mozgását Európában;

Azzal a kívánsággal, hogy egyensúlyt teremtsen a házastársak és a társadalom érdekei között, támogassa a nemek tényleges egyenlőségét és a gyermek legfőbb érdekének figyelembevételét,

Az Európai Családjogi Bizottság a következő Elveket javasolja:

I. Rész

A házasság felbontása

I. Fejezet

Általános elvek

1:1 Elv

A házasság felbontásának megengedettsége

(1) Jogszabály lehetővé teszi a házasság felbontását.

(2) A bontásnak nem előfeltétele a házasság meghatározott időtartamú fennállása.

1:2 Elv

Jogi eljárás és hatáskörrel rendelkező szerv

(1) A házasság felbontásának eljárását jogszabály rendezi.

(2) A házasságot az erre hatáskörrel rendelkező szerv bonthatja fel, amely akár bíróság, akár igazgatási szerv lehet.

- 1/2 -

1:3 Elv

A bontás típusai

A jogszabály megengedi mind a házasság közös megegyezésen alapuló felbontását, mind az egyik házastárs beleegyezése nélküli bontást.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére