Megrendelés

Trócsányi László: Miniszteri beköszöntő (és búcsú) (Fontes, 2019/2., 3. o.)

Köszöntöm a kedves olvasókat, a Fontes Iuris főszerkesztőjeként vélhetőleg utoljára. 2014-ben egy ciklusra vállaltam az Igazságügyi Minisztérium vezetésére szóló felkérést - igaz, a hosszabbítás lehetőségét fenntartva. Ez be is következett. Öt év után új feladatok várnak rám: szeretnék helytállni európai színtéren is.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik a Fontes Iuris elindításában és rendszeres szerkesztésében részt vettek, valamint a lap eddigi szerzőinek. Buzdítani szeretném őket - és a leendő szerzőket is -, hogy a megkezdett munkát folytassák.

Nagyon örülök, hogy miniszteri mandátumom idején sikerült megalapítani és útjára indítani ezt a folyóiratot, amely immár az interneten is olvasható. Miért hiánypótló a Fontes Iuris? Hiszen a kínálatban ott van a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Jog... A Fontes Iuris azonban a jogalkotónak - vagy még pontosabban a kodifikátori munkában részt vevőknek - biztosít szakmai fórumot. Amellett, hogy az Igazságügyi Minisztérium nyitott az egyetemek jogi karaival folytatott együttműködésre csakúgy, mint a hivatásrendek felé, fontosnak tartottuk, hogy a jogalkotói hang úgy is szólaljon meg, hogy az egyes fontosabb jogszabályok megszületésének körülményeiről és a minisztérium életéről is számot adjunk.

A jog egyszerre tudomány, történelem, élet, politika, művészet - a kodifikátor például a művészhez hasonlóan valóság és vízió kényes egyensúlyát keresi. A jog kultúra, amelynek műveléséhez szakmai műhelyek szükségesek. A jogászkollégáknak, pályatársaknak, a minisztérium munkatársainak, azoknak, akik a jogszabályokat sokszor ténylegesen írják, szükségük van arra, hogy írásban megjelenhessenek, hogy egymást olvassák, tanuljanak egymástól. Ez az egyik ellenszere annak, hogy a napi rutinba belefásuljunk. Büszke vagyok arra, hogy ennek a fórumnak a megteremtésében részt vehettem.

A jelen szám kiemelt témája az e napokban létrejövő Mádl Ferenc Összehasonlítói Jogi Intézet, amelynek bemutatására Raisz Anikó, az intézet igazgatója és helyettese, F. Tóth Gábor közös cikkben vállalkozott. Az összehasonlító jog tudományának az igazságügyi politika, a jogalkotás alátámasztásában az eddiginél nagyobb szerepet kell kapnia - ez indokolta az intézet megalapítását az igazságügyi tárca háttérintézményeként. Elég arra utalnom, hogy napjainkban egymással ellentétes tendenciákkal kell számot vetnünk: globalizáció vs. deglobalizáció; jogharmonizációs törekvés, valamint a jogi és az alkotmányos identitások megőrzése egyszerre vannak jelen világunkban - amint erre Martonyi János az utóbbi időben többször is rámutatott. Martonyi nevét nem véletlenül említem: ő lesz az intézet tiszteletbeli elnöke. Ki ápolhatná méltóbb módon a néhai Mádl Ferenc egyetemi tanár, utóbb köztársasági elnök szellemi örökségét, mint ő?

Figyelemre méltó tanulmánnyal jelentkezik a közjog területéről Stiller Andrea és Kormos Balázs az indokolások szerepéről és nyilvánosságáról, akik vizsgálódásukat az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek fényében végzik. Itt adok hangot újra annak a meggyőződésemnek, hogy az Alaptörvénynek - más alkotmányokhoz hasonlóan - kultúrává kell válnia, azaz át kell hatnia a jogalkotást és a jogalkalmazást egyaránt. A Fontes Iuris ennek az "inkulturálódásnak" is az egyik szellemi műhelye, előmozdítója.

Pongrácz Attila cikke egy kevéssé tárgyalt kérdéssel, a büntetőeljárási törvényi rendelkezések időbeli hatályával foglalkozik. A tanulmány többek között alkotmánybírósági határozatok fényében vizsgál olyan kérdéseket, mint a büntetőeljárási törvény időbeli hatályára vonatkozó szabályok értelmezése, illetve a visszaható hatály problémája - az eljárásjog általában kevesebb figyelmet szentel ennek a témának.

A magánjog tudományát képviseli Ribaritsné Győri Enikő Jogalkotói tézisek az új Cégtörvényhez címmel megírt tanulmánya. A cégnyilvántartás, a vele kapcsolatos bejegyzési ügyek hagyományosan egyfajta szabályozási avantgárdhoz tartoznak, amennyiben az elektronikus bírósági ügyintézés kísérleti terepét alkotják a kilencvenes évekre visszamenően. Sárközy Tamás professzor felkérésemre még 2014-15-ben munkabizottságot vezetett, amely először értékelő tanulmányt, majd kodifikációs tervezeteteket készített a cégeljárás, valamint a végelszámolási eljárás megújításáról. Olyan előremutató elemek is szerepeltek ebben, mint egyes eljárási cselekmények automatizálása. (A közeljövő nagy dilemmája lesz a digitális ügyvéd, bíró stb. térnyerése vagy éppenséggel térnyerésük megakadályozása; mindazonáltal vannak automatizálható, számítógép által hatékonyabban elvégezhető, algoritmikus elemei a különböző jogi - főként nemperes - eljárásoknak.)

A BREXIT a témája Budai Péter Not so splendid isolation c. cikkének, amely a brit kilépést uniós jogi szempontból elemzi. A cím nem ígér vidám olvasmányt. A folyamatnak - amint világosan látszik - aligha lesznek igazi győztesei. Jelenleg úgy tűnik, hogy a legjobb ami történhet, az egy károkat kölcsönösen enyhítő megállapodás elérése. Az embernek óhatatlanul az jut eszébe, amit Churchill emlékirataiban a brit expedíciós haderő Dunquerque-i visszavonulása kapcsán írt: bármilyen sikeres is volt az evakuáció, evakuációval nem lehet háborút nyerni. A BREXIT politikai szempontból az EU-t ért legnagyobb csapás lehet eddigi története során, de az uniós és tagállami jogrendszereket is soha nem látott mértékben teszi próbára.

A Fontes Iuris főszerkesztőjéből mostantól egyszerű, hűséges olvasójává válok. A folyóirat által elért minőség tudatában mondhatom, hogy ezt is komoly rangnak tartom. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére