A vagyon elleni bűncselekmények a legrégebben szankcionált cselekmények közé tartoznak, emellett pedig az összbűnözésen belül folyamatosan a legmagasabb arányban előforduló bűncselekményként vannak jelen a bűzözési statisztikákban. A Legfőbb Ügyészség által közzétett statisztika alapján a 2015-ben regisztrált 280 113 bűncselekmény közül 163 994 vagyon elleni bűncselekmény (aminek része 4258 vagyon elleni erőszakos bűncselekmény), amiből 111 446 lopás. A számokat tekintve jelentős csökkenés figyelhető meg a regisztrált bűncselekmények vonatkozásában a 2014-es évhez viszonyítva, hiszen a 2014-ben regisztrált 329 575 bűncselekmény közül 198 769 vagyon elleni bűncselekmény, aminek része 4972 vagyon elleni erőszakos bűncselekmény. 2007-ben a 426 914 regisztrált bűncselekmény közül 243 314 vagyon elleni bűncselekmény, 4898 pedig vagyon elleni erőszakos bűncselekmény.[1] Az arányokat vizsgálva azonban az mondható el, hogy nem történt változás, az összebűnözés körülbelül hatvan százalékát évről évre a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki. A vagyon elleni cselekmények rekodifikációja kapcsán csupán utalunk Tóth Mihály álláspontjára: "folyamatosan bővül az egyes bűncselekmények minősített eseteinek és az előkészületi magatartásoknak a köre. Elegendő példaképpen a lopás tényállását említeni. Nehezen magyarázható el, hogy ma e bűncselekmény esetében tizenhárom (olykor több fordulatot is magába foglaló) minősítő körülmény és hat értékhatárkeret dönti el, hogy a bűncselekmény miként minősüljön. A bíró a minősítéskor jószerivel nem is ítélkezik, hanem igyekszik a történeti tényállást elhelyezni a számára rendelkezésre álló másféltucatnyi, "temető", "kegytárgy", "színes fém", "lopott kulcs" "műkincs" stb. feliratú rekeszek egyikében, s ekkor már a büntetés mértéke sem lehet nagyon kétséges."[2] Nem elhanyagolható az a tény sem ezen bűncselekményi körrel kapcsolatban, hogy a társadalom tagjait különösen széles körben érintik. A társadalomban teljesen elfogadott reakció az, azokban az esetekben, amikor a bűnüldöző hatóságok nem képesek ellátni a vagyonnal kapcsolatos védelmi feladataikat, az ember úgy védi a saját vagyonát, ahogyan csak tudja. De vajon bármit megtehetünk, miközben a javainkat ért támadást akarjuk elhárítani? Meddig mehetünk el a vagyonunk védelme érdekében?
Ahogyan a vagyon ellen irányuló cselekmények kialakulása és azok szankcionálása egyidős az emberiséggel, a jogtalan támadással szembeni védekezés lehetősége is az emberiség első igényei között jelent meg, így a jogos védelem intézménye meglehetősen korán szabályozásra került. A jogos védelemre körébe sorolható szabályok már Manu törvénykönyveiben,[3] illetve a XII. táblás törvényekben[4] is megjelennek. Hazánkban a védekezés lehetőségének törvénybe foglalása Szent István törvényeinek megfogalmazásakor történt meg.[5] A szóban forgó jogintézmény jogtörténeti áttekintését jelen tanulmány keretén belül nem tekintjük feladatunknak, hiszen ezt már több kiváló írásban megtették.[6]
A Csemegi-kódex idején a magyar szakirodalomban a jogos védelem büntetőpolitikai indokaként a jogtalan támadással szembeni fellépés törvény által történő biztosítását fogalmazták meg olyan kiváló büntetőjogászok, mint például Edvi Illés Károly, Finkey Ferenc és Angyal Pál.[7] Egy évszázaddal később is az elődök által megfogalmazott gondolatok maradtak meghatározóak. Blaskó Béla a jogos védelem jogintézményének indokait egészen a jog kialakulásának időszakához visszanyúlva keresi, amikor kitér a római jogban megfogalmazást nyert "vim vi repellere cuique licet" elvre és a természetjogi felfogásra, miszerint a jogos védelem nem írott, hanem az emberrel veleszületett törvény.[8] Földvári József kifejti, hogy az állampolgárok életének és vagyonának a védelme az államhatalom feladata, de azokban az esetekben, amikor ez az államhatalmi védelem nem elégséges, az állam kénytelen átengedni a védelmi jogából, mégpedig az állampolgárainak, biztosítva ezzel a társadalmi együttélés szabadságának és biztonságának a fenntartását. Fontos kiemelni azonban szerinte, hogy a védelmi jog átengedése mellett a felelősségre vonás és az ítélkezés jogából semmit nem engedhet és nem is enged át
- 71/72 -
az állam a polgárai számára.[9] Miskolci szerzők szintén ezt a gondolatot hangsúlyozzák, illetve kiemelik a jogos védelem alapgondolatát, miszerint a jog nem köteles kitérni a jogtalanság elől, hiszen ha így tenne, "az erőszakkal párosult jogtalanság hatalmasabb lenne mint a jog, ami a jogállamiság eszméjével, lényegével homlokegyenest ellenkezik."[10] Ujvári Ákos ugyancsak azt jelöli meg indokként, hogy az állam bizonyos esetekben képtelen eleget tenni azon kötelezettségének, hogy megvédje polgárait.[11] Belovics Ervin is csatlakozik ehhez az uralkodónak tekinthető felfogáshoz, kitérve arra, hogy ebben a helyzetben a jogszerű védekező a társadalom védekezését valósítja meg a támadóval szemben.[12]
A 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz fűzött egyik párhuzamos vélemény szerint "Ha a megtámadott megöli a támadóját, a jogos védelem biztosította büntetlenséggel a jog nem az élettől való megfosztás jogszerűségét ismeri el, hanem annak a szituációnak a jogon kívüliségét, amelyben a támadás és az elhárítás lezajlott. A jogos védelem helyzete csakis akkor áll fenn, ha életek közötti választásról van szó, a halál újraelosztásáról, mert a megtámadott élete csak a támadó élete árán maradhat meg. A halált azonban a jog nem oszthatja el és nem oszthatja ki. Ebben a határhelyzetben a jog nem kötelezi és nem jogosítja semmire a megtámadottat. Jogot a támadó megölésére nem adhat, de ugyanazon okból azt sem írhatja elő, hogy a megtámadott tűrni köteles: ezzel ugyanis az ő élete felett rendelkezne. Így tehát a természeti állapot tér vissza azokra a pillanatokra, amíg az életek közötti választás szituációja fennáll. (...) A választási helyzet megszűntével lép be újra a jog, amely azonban csak kompetenciája határait, vagyis a jogos védelmi helyzet feltételeinek meglétét vizsgálja, s ami ott történt, nem értékeli."[13] Ezen a ponton csatlakozni kívánunk azon felfogáshoz, amely nem ért egyet a határozatban megfogalmazott vélemény idézett részével.[14] Fontosnak tartjuk mi is hangsúlyozni, hogy ezen jogintézmény esetében a jogtalanság áll szemben a joggal. Egyetértünk azzal a nézettel, miszerint ebben a szituációban nem jogon kívüli állapotról beszélünk, hanem védekezési jogról van szó. A jogtalan támadással szembeni védekezés jogáról, ami alkotmányos jogállamban az állam joghatósága, azonban amikor az állam erre a célra létrehozott szervein keresztül nem tudja ellátni ezt a feladatát, a jogot átadja a polgárának. Továbbá ezen jogintézményen keresztül az állam a jogrendet is védi, illetve küzd a jogtalanság érvényesülése ellen oly módon, hogy bizonyos esetekben lehetőséget biztosít olyan magatartás kifejtésére, ami egyébként tényállásszerű.[15] További támpont a védekezési jog értelmezéséhez az Alaptörvény Szabadság és felelősség című fejezetének az V. cikkében megfogalmazott rendelkezés, mely alapján "Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett, vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához."[16] A Kúria a 4/2013. számú Büntető Jogegységi Határozatban ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy "a jogtalan támadással szembeni védekezés alkotmányos alapjogként történő deklarálása a Büntető törvénykönyv Általános Részében szabályozott jogintézményt, mint különösen védett értéket emelte ki, olyan felhatalmazást adva az ország polgárainak, amely a jogtalansággal szembeni ellenállást többé nem kivételes lehetőségnek, hanem mindenkit megillető természetes alapjognak ismeri el."[17]
Jogos védelmi helyzetet a saját, illetve mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett jogtalan támadás, vagy a támadás közvetlen veszélye keletkeztet. Tehát a védekezést mindig támadás előzi meg, az egyfajta válasz a támadásra. A védekezés pedig azért jogos, mert a támadás jogtalan. A jogosan védekező a jogot védi a jogtalansággal szemben.[18] Azon okoknál fogva, hogy a személy elleni támadással szembeni védekezést az általunk is említett művek kimerítően bemutatják, továbbá, hogy tanulmányunkban a vagyon elleni bűncselekményeket érintő Btk.-beli változások bemutatására vállalkoztunk[19], továbbiakban csak a vagyon ellen intézett támadások körében felmerülő jogos védelmi helyzetről kívánunk szólni.
A javak védelme alatt értenünk kell a vagyoni jogokat, illetve az ezek tárgyául szolgáló vagyontárgyak védelmének a jogát. Ebben a körben a büntetőjog védi a tulajdonosi jogokat, továbbá a birtokost megillető jogokat is, nem terjed ki azonban a jogos védelem a kötelmi jog által keletkeztetett igény érvényesítésére.[20]
A jogtalan támadás jellemzőire vonatkozó elvárások értelemszerűen megegyeznek a személy ellen, a javak ellen és a közérdek ellen intézett támadások tekintetében. Az uralkodónak tekinthető jogirodalmi álláspont - a joggyakorlattal egyezően[21] - alapján a támadás aktív emberi magatartást feltételez,[22] azonban erőteljesen jelen van az a felfogás is, amely a jogi tárgy elleni támadást alapul véve, amely mulasztással is megvalósítható, ezen magatartásokat is e körbe vonja.[23] Megjegy-
- 72/73 -
zendő, hogy az újabb bírói gyakorlat is szélesebben értelmezi a támadás fogalmát, így passzív magatartással megvalósuló bűncselekmények egyes eseteiben elismeri a jogos védelem jogát.[24] A 4/2013. számú BJE határozat úgy fogalmaz, hogy az aktív magatartással megvalósuló támadás által eredményezett jogellenes állapot passzív magatartással történő fenntartása is jogtalan támadásnak minősül.[25] Mi a magunk részéről csatlakozunk a Blaskó Béla által kifejtettekhez, mely szerint a mulasztás nem keletkeztethet jogos védelmi helyzetet, annál az oknál fogva, hogy a mulasztás nem azonos a passzív magatartással. Hiszen ha valaki passzív magatartást tanúsít, nem törvényszerű, hogy egyúttal büntetőjogi értelemben is mulaszt.[26] Így mi is úgy véljük, hogy jogos védelmi helyzetet fogalmilag alapvetően aktív emberi magatartással véghezvitt támadás hozhat létre, azonban bizonyos esetekben (lsd. a 4/2013. számú BJE határozat fent említett része) szükségszerű a támadás fogalmának szélesebb körben történő értelmezése, kiterjesztve a passzív magatartások körére.
További kritérium a támadással szemben, hogy intézettnek vagy közvetlenül fenyegetőnek kell lennie. Intézett a támadás, ha az részben vagy egészben kimerít a Btk. Különös Részében büntetni rendelt valamely bűncselekmény tényállását. A bírói gyakorlat szerint, amennyiben van szabálysértési alakzata is az adott bűncselekménynek, - ami vagyon elleni bűncselekmények esetében előfordul - a szabálysértési cselekmény is létrehozhat jogos védelmi helyzetet.[27] Mivel azonban a támadás megkezdésével a támadó helyzeti előnybe kerül, a "jogtalanság talaján álló elkövetőnél jelentkező előny legalizálásának" elkerülése érdekében a jogalkotó jogszerűvé teszi a támadás megkezdése előtti védekezést, a támadás közvetlenül fenyegető volta mellett, ami csak akkor állapítható meg, ha a támadás megkezdésétől azonnal vagy nagyon rövid időn belül tartani lehet, és a támadás kifejtésének nincs akadálya.[28],[29]
A jogtalan támadással szemben a jogos védekezés áll. A védekező részéről kifejtett cselekmény szintén olyan magatartás, amely megvalósítja a Különös Részben szabályozott tényállások valamelyikének tényállási elemeit, mivel azonban a védelmi cselekmény egy intézett vagy közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárítása érdekében került kifejtésre, a törvény megengedő szabálya miatt nem minősül bűncselekménynek, hiszen kizárja a tényállásszerűségen felüli jogellenességet.[30]
A jogos védelmi helyzetben kifejthető védekező magatartással szemben a régi Btk.[31] hatálya idején az jogalkalmazói gyakorlat - a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve és az erre épülő ítélkezési gyakorlat - valamint az uralkodó jogirodalmi álláspont is kettős követelményt támasztott. Az elhárító magatartásnak egyrészt szükségesnek kellett lennie a jogtalan támadás elhárításához, másrészt a védekező nem okozhatott aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amekkorát a jogtalan támadás okozott volna (szükségesség-arányosság). Az arányossághoz való igazodás követelménye, illetve az arányosság fogalma a régi Btk. rendelkezései között nem található meg. A jogos védelemre vonatkozó 29. § (1) bekezdése az elhárítótól kizárólag a szükségességet követeli meg. Csupán a miniszteri indokolásban kerül megfogalmazásra az, hogy "a szükségesség azt is magába foglalja, hogy az elhárító cselekmény nem lehet aránytalanul súlyosabb, mint a jogtalan támadás."[32]
A jelenleg hatályos szabályozás alapján akkor nem büntetendő a védelmi cselekmény, ha az a törvényben szabályozott értékek vagy érdek ellen irányuló jogtalan támadás elhárításához szükséges.[33] A 4/2013. számú BJE határozat értelmében, ha van jogtalan támadás, akkor annak az elhárítása szükséges. A szükségesség pedig azt jelenti, hogy a védekezőnek a jogtalan támadás elhárításához enyhébb védekezési mód nem állt rendelkezésére, mint amelyet alkalmazott. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelv irányelvkénti fenntartása a 4/2013. számú BJE határozat hatálybalépésével megszűnt, így az abban, az arányossággal kapcsolatban kifejtettek már nem alkalmazhatók, "meghaladottá vált ugyanis annak vizsgálata, hogy "az elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna". Ennek az elvárásnak törvényi alapja korábban is hiányzott, a hatályos szabályozás pedig tudatosan mellőzte az arányosság fogalmának megjelenítését. Az előzőekben kifejtettekből következik, hogy a meg nem jelenített fogalom a szükségesség kritériumából vezethető le, s csak azon belül bír jelentőséggel."[34] Az említett két kategória nyilvánvalósan összefügg a jogos védelem esetén, de az is bizonyossággal kijelenthető, hogy nem azonos, így az egyiket levezetni a másikból nem feltétlenül helyes, sőt a jogalkalmazók egységes döntéshozatalát sem segíti elő ez az értelmezés. A szükségesség a támadásból származik, az arányosság pedig védelmi cselekmény jellemzője.[35] Fontos marad az arányosság vizsgálata azért is, mert a 22. § (3) bekezdése szerinti szükséges
- 73/74 -
mérték túllépésének vizsgálatához elengedhetetlen.[36]
Tanulmányunkban nem kívánunk kitérni a szükségesség-arányosság kérdésének mélyreható elemzésére, illetve a személy elleni támadásokra adott védelmi cselekmények mértékére. Inkább arra keressük a választ, hogy "meddig mehet el" vagyona védelme érdekében az a személy, akinek a javait közvetlen erőszak nélküli támadás éri. Annál is inkább fontos a probléma vizsgálata, hiszen a tisztán vagyon elleni támadások elhárításának mértékéről mind a törvény, mind pedig a jogegységi határozat hallgat, továbbá tudományos szakirodalom is elenyésző számban lehető fel a témával kapcsolatban.
A Btk. indokolás alapján "az arányosság kérdését a bíróság minden esetben egyedileg, az ügy részleteinek ismeretében vizsgálja a szükségesség törvényi fogalmának keretei között." Annak vizsgálata, hogy az elhárító cselekmény aránytalanul nagyobb sérelmet okoz-e a támadónak, mint amekkorát a jogtalan támadás okozott, különösen problematikus vagyon elleni támadás esetén. Nehezen megválaszolható az a kérdés, hogy megvédhető-e a vagyon a támadó életének elvételével, vagy a testi épsége megsértésével. Belovics Ervin álláspontja szerint, ha a jogsértés más módon is megakadályozható, vagy a kár megtérítése biztosan várható, nem szükséges személy elleni erőszakot alkalmazni a vagyon megvédésére.[37] Azonban a leggyakrabban a közvetlen személy elleni erőszak, vagy fenyegetés nélküli vagyon elleni támadások mondhatni egyetlen elhárítási módja valamilyen testi épség ellen irányuló elhárító magatartás. A probléma lényege pedig pont ezekben a helyzetekben rajzolódik ki. Ujvári Ákos szerint abból az okból kifolyólag, hogy az arányos védekezés megkövetelésének alapja csak az lehet, hogy a "jogtalan támadás esetén az egymásnak szembefeszülő jogi tárgyak homogének, és ennek következtében összemérhetőek,"[38] attól a személytől, akinek a vagyonát jogtalan támadás éri, testi sértéssel történő elhárítás esetén az arányos védekezés nem elvárható, hiszen a szemben álló jogi tárgyak különbözősége folytán ez fogalmilag is lehetetlen.[39] Belovics Ervin azonban felhívja a figyelmet arra, hogy igenis létezik olyan közös nevező, amely alapján az egyes bűncselekmények, illetve tényállásszerű cselekmények összemérhetők, mégpedig valamennyi bűncselekményt jellemző törvényi büntetési tétel.[40] Úgy gondoljuk, hogy a büntetési tételek megfelelő kiindulási pontként szolgálhatnak a jogalkalmazók számára, azonban nem tekintjük teljesen egyértelmű és problémamentes megoldásnak. A problémát azonban nem abban látjuk, hogy ez az elgondolás "a testi épség, élet forintra átválthatóságát tenné lehetővé"[41], hanem abban, hogy a vagyon elleni jogtalan támadás - bűncselekményeket értve ez alatt - esetén az elkövetési értékhatár alapján változik a védekező cselekménnyel megvalósított testi sérülés súlyosságának az elfogadhatósága. Tehát a védekező annál nagyobb sérülést okozhat a támadónak, minél nagyobb értékre valósul(na) meg a vagyon elleni bűncselekmény. Probléma továbbá - vagyon elleni magatartások körében is -, hogy nem feltétlenül tudható, hogy milyen nagyságú értéket támadva valósul(t) meg az elkövetési magatartás. Az élet és testi épség "forintra átválthatósága" kapcsán felmerül az a kritika, miszerint ez a gyakorlat távol áll a jogtól. Ezzel kapcsolatban osztjuk Belovics Ervin álláspontját, miszerint a polgári ítélkezési gyakorlattól egyáltalán nem áll távol az említett gyakorlat, illetve, hogy a jogrend egységének az elvére tekintettel, nincs dogmatikai akadálya annak, hogy a büntetőjog területén is alkalmazzák.[42] Azonban a "forintra átválthatóság" a büntetőjogtól sem idegen. Gondoljunk a közvetítői eljárásra, amikor az a cél, hogy a sértett és a terhelt között létrejöjjön egy megállapodás, amely tartalmazza a két fél közötti konfliktus rendezésének a módját, illetve elősegíti a bűncselekmény következményeinek a jóvátételét és az elkövető jövőbeni jogkövető magatartását. A tevékeny megbánás esetében például a forintra átválthatóság ilyenkor az esetek jelentős részében nélkülözhetetlen, és ennek hiányában, sok esetben értelmét vesztené ez a jogintézmény.[43]
Ujvári Ákos szerint a probléma inkább jogalkalmazási kérdéseket vet fel, mintsem jogalkotásbelit.[44] Látható azonban a joggyakorlat elemzésén keresztül, hogy a szükségesség és az arányosság kategóriájának az értelmezése sem egységes,[45] és a fennálló ellentmondásokat az új BJE határozat sem oldotta fel. Ezen túlmenően több szerző szerint alkotmányossági aggályokat vet fel, ha egy törvényben szabályozott büntethetőségi akadály érvényesüléséhez a jogalkalmazó törvényben meg nem határozott követelményt támaszt.[46] Gellér Balázs elfogadhatatlannak tartja, hogy az arányosságot úgy teszi az ítélkezési gyakorlat törvényi követelménnyé, hogy nincs a törvényben meghatározott fogalma.[47] Az arányosság kapcsán kialakult kérdések megoldására Mészáros Ádám azt javasolja, hogy az arányosság fogalmát a jogalkotó emelje be a jogos védelem definíciójába.[48] Ujvári Ákos pedig elvetendőnek tartja az arányosság fogalmát, a már fent említett heterogén jogtárgyak okán,
- 74/75 -
illetve hivatkozik arra is, hogy annak megkövetelése, hogy a támadás elhárítása mindig csak az elhárításhoz elengedhetetlenül szükséges sérelem okozásával járjon együtt, - még ha kriminálpolitikai szempontból ideális is lenne - nem életszerű, hiszen az elgondolás figyelmen kívül hagyja a védelmi cselekményt kifejtő ember pszichés folyamatait, hiszen egy megtámadott személy tudatában minden esetben szükségszerűen megjelenik az ijedtség, a menthető felindulás, ami korlátozhatja a szükséges mérték felismerését. Álláspontja szerint az elhárító cselekmény addig nem lépi túl a társadalomra veszélyesség korlátját, ameddig annak kifejtése a támadás elhárítására irányuló célzattal történik. Ezen az sem változtat, ha a tevékenység gondatlan következményei súlyosabbak, mint a támadás esetleges következményei.[49] Mi a magunk részéről kívánatosnak tartjuk azt a követelményt, hogy a védelmi cselekmény bizonyos fokig arányos legyen a támadó cselekménnyel. Úgy gondoljuk, hogy ezen követelmény jelenléte visszaszoríthatja a visszaélésszerű magatartások elszaporodását. Miután sem a joggyakorlat, sem pedig a jogtudomány nem tudott egyértelmű választ adni a problémára, így Ott Istvánnal egyetértve mi is szükségesnek és hasznosnak tartanánk az arányosság fogalmával kapcsolatos iránymutató szabály megfogalmazását a jogszabályban. Osztjuk azt az álláspontot, hogy nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az tényállásszerű elhárító cselekménnyel nagy valósszínűséggel a védekező sérelmet okoz a támadónak, és bár ezzel nem válik bűnelkövetővé, egyáltalán nem mindegy, hogy az általa okozott sérelem "a szükséges, illetve a még nem aránytalanul nagy végpontok között hol helyezkedik el".[50]
A jogegységi határozat egy korlátot fogalmaz meg Btk. 22. § (1) bekezdésében szabályozott jogos védelemmel kapcsolatban javak elleni, közvetlen erőszakkal nem járó cselekmény elhárítása esetén, mégpedig azt, hogy a támadó életének kioltását általában nem eredményezheti, de nem zárható ki a 22. § (3) bekezdés szerinti túllépés. Jelenleg ez az egyetlen egyértelműnek tűnően megfogalmazott korlát ad útbaigazítást a vagyont ért támadás elhárításának mértékére vonatkozóan. Ahogyan azt Sólyom László megfogalmazta a 23/1990. AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményében, "Az élethez való jog abszolút felfogása következtében a jogos védelem köre szűkebb lesz. Élet csakis élettel lehet arányos. Ha anyagi javakat vagy a közérdeket ért támadást a támadó megölésével hárítanak el, a büntethetőséget nem lehet a jogos védelem szabálya alapján kizárni."[51] A vagyon elleni támadások esetén a jogtalan támadó élete szándékos kioltásának a tilalma az élethez való jog Alaptörvényben rögzített abszolút védelméből fakad. Ezen alkotmányos előírás nemzetközi jogi hátterét az Emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény tartalmazza a következőképpen: "(...) Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani, (...). Az élettől való megfosztást nem lehet e cikk megsértéseként elkövetettnek tekinteni akkor, ha az a feltétlenül szükségesnél nem nagyobb erőszak alkalmazásából ered: a) személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében. (...)."[52] Jól kitűnik az Egyezmény szövegéből, hogy a jogtalan támadót a vagyon elleni támadások esetén is csak a szándékos élet elleni magatartásokkal szemben védi. Tehát előfordulhat olyan eset, amikor a személy elleni támadást nélkülöző vagyon elleni támadást elhárító cselekmény egy formálisan halált okozó testi sértésnek minősülő cselekmény, ahol a halálra, mint eredményre a szándék nem terjed ki. Ilyenkor a jogos védelem szabályaira történő hivatkozással kizárható a büntethetőség.[53]
A Btk. 22. § (2) bekezdésében "a törvény a súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés biztosítására a jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, és törvényi vélelmet állít fel arra, miszerint vannak esetek, amikor a jogtalan támadás oly módon történik, hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen is irányult, és ilyenkor a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének a túllépésére."[54] Ilyenkor a bíróságnak a törvényben foglalt feltételek megvalósulásán kívül semmi mást, így a szükséges mértéket sem kell vizsgálnia.
A törvényhely három szituációt nevesít, amikor a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányult. Az a) pont alapján akkor tekintendő úgy a jogtalan támadás, hogy az a védekező életének kioltására is irányult, ha azt személy ellen éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el. A törvényszövegből az tűnik ki, hogy a javak, illetve a közérdek elleni támadások e szabály alkalmazását nem teszik lehetővé. A b) pont szerint fennáll a vélelem, ha a lakásba történő jogtalan behatolást éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve, vagy csoportosan valósítják meg. A c) pontban foglaltak pedig kiterjesztik a vélelmet arra az esetre, amikor a lakáshoz tartozó bekerített helyre jogtalanul, fegyveresen hatolnak be.
- 75/76 -
A 4/2013. számú BJE határozat szerint "a jogalkotó a jogellenes cselekmények sértettjeinek helyzetét figyelembe véve értékelte azt, hogy a jogtalanul megtámadottak a támadóhoz képest többszörös hátrányban vannak, mert a támadó dönti el a támadás célját, helyét, idejét, módját. A védekezőt mindez felkészületlenül éri, és ezért az esetek többségében kiszolgáltatott helyzetben van."[55] Megjegyezzük, hogy ez minden támadásra igaz.
Úgy gondoljuk, hogy helyénvaló irány a védekező érdekeinek az előtérbe helyezése a jogtalan támadóval szemben, azonban ahogy ezt több szerző is megfogalmazta már, ez több szempontból is aggályos. Ezen törvényi vélelem korlátozza annak az elvi tételnek az érvényesülését, miszerint az eljáró bíró az adott ügy összes körülményét figyelembe véve, a cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján ítéli meg a jogos védelmi helyzetet.[56] Fontos megjegyezni, hogy a törvényben meghatározott feltételek (éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan) teljesülése esetén, a védekezése "legvégső határait" eddig is elismerte a bíróság.[57] Azt a védekező személyt, aki a törvénybe foglalt körülmények között megölte a jogtalan támadót, eddig is mentesült a büntetőjogi felelősségre vonás alól, hiszen szinte evidensnek tekintette a bíróság, hogy az ijedtsége kizárta a védekezés szükséges mértékének a felismerését.[58] A körülmények egyedi mérlegelésének a fontosságát támasztja alá a vélelem megdönthetőségével kapcsolatban felmerülő kérdésé is, miszerint az, hogy ez megdönthető vélelem, és ha igen, akkor ki fogja megdönteni, ki döntheti meg? Ki tisztázhatja a körülményeket, ha a "jogtalan támadó" életét kioltatta a "megtámadott", a védekezőnek pedig elemi érdeke, hogy elkerülje a büntetőjogi felelősségre vonást?[59] Problémaként említik a szituációs jogos védelemmel kapcsolatban azt is, hogy a törvényben meghatározott körülmények megvalósulása esetén a védekező akár időben, akár mértékét tekintve is túlléphet a támadáson, így fel kell menteni a jogos védelemre történő hivatkozással azt a védekező személyt is, aki az általa fogságba ejtett tolvajt a támadás megszűnése után több órán keresztül kínozza, majd megöli.[60] Természetesen ez a felvetés alapvetően hibás, hiszen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szituációs jogos védelemről csak akkor lehet beszélni, ha fenn áll a jogos védelmi helyzet, ugyanis a szituációs jogos védelem is jogos védelem, aminek lényeges eleme a szükségesség, amiből pedig következik az, hogy a jogos védelmi helyzet csak addig áll fenn, amíg tart a jogtalan támadás, vagy annak azonnali bekövetkezése fenyeget.[61] Egy a körülményeit tekintve a fenti, hipotetikusan megfogalmazott esethez hasonló ügyben az eljáró bíróság a következőkre tért ki az ítélet indokolásában: "kétségtelen, hogy az egyre inkább elszaporodó vagyon elleni bűncselekmények és a velük szemben való fellépés gyakori eredménytelensége a közvélemény felháborodását váltja ki. Mindez azonban a tulajdon fokozott védelme ellenére sem eredményezheti, hogy a vagyoni jogaikban sértettek valamiféle önbíráskodásra vetemedjenek. a konkrét esetben nemcsak a jogos védelem megengedett határának túllépéséről van szó, hanem egy teljesen indokolatlan brutális kínzásról, amelyet minden egészséges társadalom messzemenően elutasít és elítél".[62] Az új szabályozás emellett létrehozott egy ennél komolyabb problémát is, nevezetesen azt, hogy lehetetlenné tette a törvényben nevesített általános szituációktól eltérő egyedi esetek értékelését.[63] Nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy ez az előírás az egyébként is veszélyes támadót még inkább agresszív fellépésre ösztönzi, hiszen tudja, hogy az életét teszi kockára.[64] A támadások agresszívabbá válása főként a vagyon elleni támadások körében jelentkezhet nagymértékben. Teljesen életszerű, hogy a védekező kiszélesített joga nagyobb veszélyt jelent a támadóra nézve, így az arra fog törekedni, hogy ártalmatlanná tegye a védekezőt. Így válhatnak a vagyon elleni támadások egyszerre személy ellenivé, illetve a személy elleni támadások egyre brutálisabbá.[65]
Az európai szinten is egyedülállónak tekinthető szituációs jogos védelem Btk.-ban történő szabályozása is nagy horderejű változásokat eredményezhet a vagyon elleni bűncselekmények körében. Igaz ez a Btk. 22.§ (2) bekezdés a) pontjára is, amelyben a személy ellen irányuló jogtalan támadást nyilvánította a jogalkotó ab ovo élet elleni támadássá, amennyiben adott a törvényben felsorolt körülmények közül legalább egy. Az említett szituációban a jogos védelem elsődleges feltétele egy a Btk. Különös Részében található tényállást részben vagy egészben kifejtett személy ellen irányuló jogsértő magatartás, és ezért a javak, illetve a közérdek ellen irányuló jogtalan cselekmények nem teszik lehetővé a felállított törvényi vélelem alkalmazását. Ugyanakkor a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények közös jellemzője az, hogy a személy elleni erőszak tényállási elem, így a szituációs jogos védelem ezen deliktumok körében is relevanciával bír. A további két szituációban, azaz a lakásba történő jogtalan behatolás és a lakáshoz tartozó bekerített helyre történő jogtalan behatolás esetén vagyon elleni bűncselekmény megvalósulása a legtöbb esetben valószínűsíthető. Ezen esetek-
- 76/77 -
ben a törvény egyértelműen feljogosítja a védekezőt a vagyon, illetve a házijog védelme érdekében. Sőt! Valójában a Btk. 22. § (2) b) és c) pontjában a magánlaksértés egyik esetkörével találkozunk, tehát a szituációs jogos védelem lehetővé teszi a magánlaksértő életének kioltását büntetőjogi felelősségre vonás nélkül.[66]
A jogos védelem kapcsán elmondható, annak szabályozásában hosszú időn keresztül az állandóság volt a jellemző. Koncepcionálisnak tekinthető, nagy horderejű változást eredményezett azonban a 2009. évi LXXX. törvény. A jogszabály nem tartalmazta az általános kitérési kötelezettséget, amit úgy is értelmezhetünk, hogy "lefektette a szembeszállási jogot."[67] Ez a változás azért volt jelentős, mert az akkor még Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelvében (aminek helyébe a Kúria 4/2013. számú BJE határozat lépett) azt olvashatjuk, hogy a megtámadott általában nem köteles kitérni a támadás elől, emellett azonban megfogalmazott néhány személyi kört, akiknek a jogtalan támadása esetén büntetőjogilag közömbös elhárítási mód választásának a kötelezettsége terheli a megtámadottat. Így a felmenő, testvér, házastárs, illetve a kóros elmeállapotban, vagy szemmel láthatóan tudatzavarban lévő személyek jogtalan támadása esetén. Tudatzavar esetén eleinte közömbös volt a kiváltó ok, később azonban a bírói gyakorlat nem követelte meg az önhibából eredő ittas állapotú személy jogtalan támadása előli kitérést. A 2009-es törvény egyértelművé tette a helyzetet azáltal, hogy kiiktatta a Btk.-ból a kitérési kötelezettségre vonatkozó rendelkezést. Ezzel egy időben megszűntek a felmérési képességet korlátozó túllépésre vonatkozó szabályok. Változást hozott a jogos védelem kapcsán a védekezés jogának értelmezésében az, hogy 2012-től az Alaptörvény tartalmazza azt az alapvető jogot, miszerint a törvényben meghatározottak szerint mindenkinek joga van a személye, illetve a tulajdona ellen intézett, vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához. Ennél a rendelkezésnél a mindenkor hatályos büntető törvénykönyv tölti ki a keretet. A jogalkotó meghatározta a védelmi berendezések jogos igénybevételének feltételrendszerét, és bekerült a törvénybe a megelőző jogos védelem intézménye.
Az új, jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv szinte változtatás nélkül vette át a jogos védelemre vonatkozó szabályokat. Állandónak mutatkozik az új törvény kapcsán az is, hogy a személy elleni erőszakot nélkülöző vagyon elleni jogtalan támadások elleni védekezés mértéke körül kialakuló hallgatás továbbra sem látszik megszűnni, nincs megoldás sem a jogalkotói, sem pedig a jogalkalmazói oldal irányából. Egyetlen kapaszkodót találunk, mégpedig a 15. számú irányelv helyébe lépő 4/2013. számú BJE határozatban, miszerint a Btk. 22. § (1) bekezdésében szabályozott jogos védelemmel kapcsolatban javak elleni, közvetlen erőszakkal nem járó cselekmény elhárítása általában nem eredményezheti a támadó életének kioltását, de nem zárható ki a 22. § (3) bekezdés szerinti túllépés nem zárható ki. Az új Btk.-t azonban nem csak az állandóság jellemzi. Nagy horderejű változtatást jelent a jogi kuriózumnak számító szituációs jogos védelem szabályozása. Azonban felmerül az új jogintézménnyel kapcsoltban az a kérdés, hogy vajon szükséges volt-e, illetve van-e értelme. A kérdés azért vetődik fel, mert a törvényben meghatározott szituációkban a bíróság eddig is elismerte a korlátlan védekezés jogát. Ahogyan a 4/2013. számú BJE határozat is fogalmaz, "a jogalkotó (...) a bírói gyakorlat által kimunkált azt az elvet emelte törvényi rangra, mely szerint az élet ellen irányuló támadás elhárításakor a védekezés - eredményre tekintet nélkül - korlátlan." A probléma az, hogy korábban a bíróság a bizonyítási eljárás során összegyűjtött bizonyítékokra támaszkodva, az eset összes körülményét figyelembe véve és mindent összevetve, gondos mérlegelés után döntött a védekezés jogának az elismeréséről.[68] Tehát élet elleni támadás esetén nem kell vizsgálni az arányosságot, a testi épség elleni támadás esetén pedig akár a halált okozó testi sértés is a jogos védelem keretein belül maradhat, túllépés esetén pedig a 22. § (3) bekezdésében megfogalmazott ijedtségre vagy menthető felindulásra lehet hivatkozni.[69] A személy elleni támadást nélkülöző jogtalan támadás esetén, ami a szituációs jogos védelem esetében a magánlaksértés egyes eseteit, illetve a vagyon elleni bűncselekmények bizonyos körét jelentik, aránytalannak tűnik az élet kioltását ab ovo megengedni. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.
[1] http://ugyeszseg.hu/repository/mkudok4524.pdf
[2] Tóth Mihály: Remények és aggodalmak negyedik Büntető Törvénykönyvünk bölcsőjénél. Állam- és Jogtudomány 2011. 4. sz. 437. o.
[3] Manu törvénykönyvei, VIII. könyv, 350-351. pont. In: Dr. Büchler Pál (ford.): Manu Törvényei. Az Erdélyi MúzeumEgyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztálya, Budapest 1915. 138. o.
[4] Degré Lajos: A jogos védelem az anyagi büntetőjogban. Pestvidéki Nyomda, Vác 1910. 2. o.
[5] Degré Lajos: i.m. 124. o.
- 77/78 -
[6] L. például: Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. Büntetőjogi Szemle 2012. 1. sz. 24-30. o.; Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok. HVG-ORAC, Budapest 2009; Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének új irányai. AdLibrum Kiadó, Budapest 2009; Belovics Ervin - Gellér Balázs - Nagy Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog I. A 2012. évi C. törvény alapján. HVG-ORAC, Budapest 2012. 242-243. o.
[7] Lásd: Belovics (2009): i.m. 76. o.
[8] Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. Rejtjel Kiadó, Budapest-Debrecen 2013. 220. o.
[9] Földvári József: Magyar Büntetőjog Általános Rész. Osiris Kiadó, Budapest 2006. 134. o.
[10] Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha Ferenc - Váradi Erika: Magyar Büntetőjog Általános Rész. CompLex Kiadó, Budapest 2015. 176. o.
[11] Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. Doktori értekezés. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest 2008. 5. o.
[12] Belovics (2009): i.m. 77. o.
[13] Sólyom László párhuzamos véleménye a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz, 4. pont
[14] Belovics (2009): i.m. 77. o., Görgényi - Gula - Horváth - Jacsó - Lévay - Sántha - Váradi (2015): i.m. 176. o., Mészáros Ádám: A jogos védelem elvi és gyakorlati problémái. Országos Kriminológiai Intézet, Budapest 2015. 18-19. o.
[15] Belovics (2009): i.m. 78. o.
[16] Alaptörvény Szabadság és felelősség V. cikk
[17] A Kúria 4/2013. számú BJE határozata
[18] Uo.
[19] Talán nem haszontalan felhívnunk a figyelmet arra, hogy a Büntető Törvénykönyv változásait értelemszerűen a kriminálstatisztika is követi, így a 2012. évi C. törvényben nevesített vagyon elleni bűncselekmények köre nem azonos az 1978. évi IV. törvényben nevesített vagyon elleni bűncselekményekkel. Bár a fejezetcím nem változott, ugyanakkor a korábbi, ilyen elnevezésű fejezetből kivált az erőszakos vagyon elleni deliktumokat, valamint a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményeket tartalmazó fejezet, így a korábbi egy fejezet háromra szakadt. Amikor tehát az új Btk. vonatkozásában a vagyon elleni deliktumok összbűnözésben betöltött szerepről beszélünk, talán célszerű a XXXVI. fejezetben rögzített bűncselekmények számához hozzáadni a másik két fejezet (XXXV. és XXXVII. fejezetek) számait is, már amennyiben a korábbi Btk. hatálya alá tartozó cselekményekkel történő statisztikai összevetés a célunk. Így talán pontosabb képet kaphatunk a tág értelemben felfogott vagyon elleni deliktumok összbűnözésen belül betöltött szerepéről.
[20] Belovics Ervin - Gellér Balázs - Nagy Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog I. A 2012. évi C. törvény alapján. HVG-ORAC, Budapest 2012. 246-247. o.
[21] BH 2011/54., EBH 2011/2393
[22] Kádár Miklós - Kálmán György: A büntetőjog általános tanai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1966. 324.; Békés Imre - Földvári József - Gáspár Gyula - Tokaji Géza: Magyar Büntetőjog Általános Rész. BM Könyvkiadó, Budapest 1980. 174. o.; Berkes György (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC, Budapest 2008. 70. o.; Földvári József: Magyar Büntetőjog Általános Rész, Osiris, Budapest 1997. 137. o. Ujvári (2009): i.m. 82. o.
[23] Belovics (2009): i.m. 81. o.; Mészáros (2015): i.m. 53.; Nagy Ferenc: Gondolatok a jogos védelemről. Európai Jog 2004. 4. sz. 5. o.; Ott István: Adalékok a jogos védelem vitatott kérdéseihez. Magyar Jog 2014. 10. sz. 576-577. o.
[24] BH 1997/512.
[25] A Kúria 4/2013. számú BJE határozata
[26] Polt Péter (szerk.): Új Btk. kommentár 1. kötet. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest 2013. 154. o.
[27] BH 1996/70.
[28] Belovics (2009): i.m. 88. o.
[29] Lásd: BH 2002/2013. és BH 2003/175. o.
[30] Mészáros (2015): i.m. 58. o.
[31] 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről
[32] 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Indokolás Részletes indokolás
[33] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) 22.§ (1)
[34] 4/2013 BJE határozat 1. pont
[35] Mészáros (2015): i.m. 64. o.
[36] Ujvári Ákos: A jogos védelem és az arányosság kérdései a 4/2013. Büntető jogegységi határozat tükrében. Magyar Jog 2014. 4. sz. 215. o.
[37] Belovics (2009): i.m. 117. o.
[38] Ujvári Ákos: A jogos védelem határai vagyon elleni támadások esetén. In: Emlékkönyv Lábady Tamás 60. születésnapjára tanítványaitól. Szent István Társulat, Budapest 2004. 501. o.
[39] Uo.
[40] Belovics (2009.): i.m. 118. o.
[41] Ujvári (2004): i.m. 502. o.
[42] Belovics (2009): i.m. 120-121. o.
[43] Ott (2014): i.m. 581. o.
[44] Ujvári (2004): i.m. 507. o.
[45] Mészáros (2015): i.m. 65. o.
[46] Ujvári (2014): i.m. 214. o.
[47] Belovics - Gellér - Nagy - Tóth (2012): i.m. 249. o.
[48] Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti Szemle 2011. 1. sz. (http://jesz.ajk.elte.hu/meszaros45.html)
[49] Ujvári (2004): i.m. 503. o.
[50] Ott (2014): i.m. 582. o.
[51] Sólyom László párhuzamos véleménye a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz
[52] Egyezmény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről 2. Cikk 1-2. pont
[53] Ujvári (2014): i.m. 218. o.
[54] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről. Indokolás. Általános indokolás
[55] 4/2013 BJE határozat 2. pont
[56] Görgényi - Gyula - Horváth - Jacsó - Lévay - Sántha - Váradi (2015): i.m. 183.
[57] Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. Büntetőjogi Szemle 2012. 1. sz. 28. o.
[58] Tóth Mihály: Az új Btk. bölcsőjénél, Magyar Jog 2013. 9. sz. 532. o.
[59] Mészáros (2015): i.m. 81. o.
[60] Aradi Csilla - Szili-Kis Ádám: Jogos védelem a jogos védelem? Belügyi Szemle 2014. 7-8. sz. 72. o.
[61] Mészáros (2015): i.m. 86. o.
[62] Legfelsőbb Bíróság Bf. IV. 549/1991. Idézi Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. Büntetőjogi Szemle 2012. 1. sz. 30. o.
[63] Uo.
[64] Tóth Mihály (2013): 532. o.
[65] Mészáros (2015): i.m. 82. o.
[66] Belovics - Gellér - Nagy - Tóth (2012): i.m. 252. o.
[67] Mészáros (2015): 51. o.
[68] Tóth (2013): i.m. 532. o.
[69] Mészáros (2015): i.m. 89. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, Debreceni Egyetem ÁJK.
[2] A szerző tanszékvezető egyetemi docens, Debreceni Egyetem ÁJK Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék.
Visszaugrás
