Kevés olyan téma van a büntetőjog dogmatikájában, mint a jogos védelem, amelyet az utóbbi időszakban oly sokat vitattak. Az okot elsősorban abban kell keresni, hogy a jogos védelem jogának interpretációja lényegében attól függ, hogy a személyek egymáshoz és a közösséghez való viszonyát közelebbről hogyan határozzuk meg. Ebben az említett kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan mélyreható változási folyamat zajlik. Egyik oldalon a törekvés a jogos védelem jogának korlátozására irányul úgy, hogy szinte a jogos védelem dogmatikájának eróziójáról lehet beszélni. A másik oldalon a növekvő és terjedő brutális erőszak, túszszedés stb. a jogos védelem jogának fokozottabb igénybevételét igényli.1
A magyar szakirodalomban több mint egy évszázada a jogtalan támadással szembeni védelemben jelentkezik a jogos védelem kriminálpolitikai indoka. Finkey Ferenc szerint …"a jogtalanságot, a jogsértéseket az államhatalom feladata és kötelessége megakadályozni, ha pedig megtörténtek, utólag kiegyenlíteni, s így az egyes ember tulajdonképpen önbíráskodást követ el, midőn maga veri vissza a jogtalan támadást; de az is kétségtelen, hogy az állam a maga védelmi eszközeivel (hatóságaival) nem lehet mindig és mindenütt jelen, meg kell tehát engednie, hogy az egyén maga védhesse meg magát a rendkívüli s világosan jogtalan támadások ellen, mert e nélkül számtalan esetben nem lehetne megakadályozni a jogsértéseket."2 Vámbéry Rusztem szerint is az egyénnek ugyancsak meg kell adni a jogot, hogy saját erejéből védekezzék, "ha csak nem óhajtja, hogy a jogtalanság a jog felett diadalmaskodjék. Így tehát a jogos védelem a jog természetében gyökerezik."3 Hacker Ervin úgy ítéli meg, hogy a jogos védelem jogát "célszerűségi okok is indokolják; ahol az állam jogvédelme hiányzik, ott feléled az egyén egyéni védelmének a joga".4
A legutóbbi időszak hazai irodalmában is a fentiekben írt védekezési alapgondolattal találkozhatunk. Tokaji Géza szerint a jogos védelem értelmezésének az egészét az határozza meg, hogy a jogtalanság áll szemben a joggal.5 Későbbiekben az ún. szegedi tankönyvben ezzel kapcsolatban a következő mondatok fogalmazódnak meg: "az állam a területén meghatározott jogokból és kötelezettségekből álló uralmat gyakorol. Ennek része az állam védelmi jogosultsága, amely az állampolgárokkal szemben egyúttal kötelezettség is. Ebben az összefüggésben a jogos védelem törvényi szabályozása az állami jogvédelem szükséges kiegészítése."6 Földvári József szerint a jogos védelem alapgondolata valamilyen formában érvényesült már a legrégebbi jogokban is. "A támadásokkal szemben a védekezést úgy tekintették, mint az emberrel vele született jogot."7 Belovics Ervin úgy véli, ha a bűnüldöző szervek a kötelezettségüknek nem képesek eleget tenni, "a megtámadott számára biztosítani kell a védekezés jogát. Lényegében tehát a jogszerűen védekező a társadalom védekezését valósítja meg a támadóval szemben."8 Wiener A. Imre szerint az államnak kellene megvédeni a polgárt a jogtalan támadásokkal szemben. Mivel az adott esetben az állam ezt a kötelességét nem gyakorolja, helyette feljogosítja a polgárát a támadás elhárítására.9
A külhoni, elsősorban német nyelvű szakirodalomban a jogos védelem jogellenességet kizáró ok. Uralkodónak mondható vélemény az, hogy ez a jogellenességet kiküszöbölő körülmény a túlnyomó érdek elvéből következik, vagyis a tényállásszerű érdekek kollíziója keretében a túlnyomó érdeket kell figyelembe venni és az érintett személynek tényleges beavatkozási jogot kell kölcsönözni.10 Ennek során az ezzel összefüggésben fennálló érdekkonfliktus kettős aspektusú, amelyekből a jogos védelem jogának két alapelve adódik.11 Vagyis a jogos védelemre vonatkozó törvényi szabályozások többnyire két alapgondolatra vezethetők vissza: a jogi tárgy védelmének elvére és a jogbiztosítás gondolatára.
A jogi tárgy védelmének elve alapjában önvédelmi gondolatot hordoz, azaz mindenkit megillet az a jogosultság, hogy magát és jogi tárgyait megvédje. Az embernek ezt az ősi - mondhatni veleszületett - jogát a büntetőjogi szabályokban is fenn kell tartani, amennyiben az állam legitim feladatát - polgárai szabadságának védelmét más polgárok túlkapásaival szemben - meghatározott szituációkban, vagyis jogtalan támadás során - nem tudja teljesíteni. A jogtalanul megtámadott legitim érdeke tehát jogi tárgyainak védekezéssel történő megtartása.12 A németeknél az 1962. évi Btk.-tervezet a jogos védelmet az egyes egyén számára "bátor és a nép jogi meggyőződésében gyökerező védelmi jognak" tekintette.13
A jogbiztosítás gondolata alapján a saját vagy más jogi tárgyát védő személy egyúttal a jogot is garantálja abban az értelemben, hogy ő a jogrendet védi. Már a XIX. század végén Berner úgy fogalmaz, hogy a jognak a jogtalanság elől nem kell kitérnie.14 Ezzel a jogos védelem gyakorlója a jogot védi olyan helyzetekben, amelyekben az állam azt nem tudja biztosítani. A törvényhozó amennyiben az egyes egyén védelméhez a jogtalan támadással szembeni szükséges elhárítást megengedi, egyidejűleg generálpreventív célt is követ. Vagyis kívánatosnak tartja, hogy a meghatározott jogi tárgyakra irányuló támadásokkal szemben a jogrend akkor is biztosított legyen, ha az állami szervek nincsenek az elhárításra kész és alkalmas helyzetben. Ily módon a jogos védelem joga hatékony módon elriaszt általában attól, hogy jogtalanságot alkalmazzanak. Ezért főszabály jogos védelmi helyzetben a szembeszállási jog, ami pedig stabilizálja a jogrendet, a jogrendet nem lehet kockázatmentesen sérteni. Ezzel a generálpreventív intencióval is összefügg a jogbiztosítás elve.15
Az előbbiekben említett két alapgondolat viszonya nem kielégítően magyarázott ugyan, de úgy lehet fogalmazni, hogy a jogbiztosítás elve bár a védelmi elv szükséges kiegészítése, ezért önálló jelentőségű is, a jogos védelem fundamentumát azonban az ember védelmének gondolata jelenti.16
Az alapgondolat tisztázásának bizonyos fokú gyakorlati jelentősége is van, mert a jogos védelem alapvető elveiből részben érvek alkalmazhatók meghatározott értelmezési javaslatok és megoldások javára.17
Jogos védelmi helyzetet - a magyar Btk. szabályozása alapján - az intézett vagy közvetlenül fenyegető jogtalan támadás alapozza meg. Támadáson a jogilag védett, meghatározott jogi tárgy emberi magatartáson alapuló sértését, illetve fenyegetését kell érteni. Az emberi magatartásra korlátozás a jogos védelem alapgondolatából következik, azaz csak ember képes jogot sérteni. Az emberi magatartásnak azonban büntetőjogi értelemben vett cselekményminőséggel kell rendelkezni. Tehát egyrészt akarat által irányított, átfogott, ellenőrzött kell legyen, másrészt a külvilági változás előidézésre ténylegesen vagy potenciálisan alkalmas magatartásnak kell lennie.18 A hazai uralkodó vélemény a támadás alatt csak tevékenységet, aktív magatartást ért, vagyis az intézett támadás mindig tevékenységet, aktív magatartást feltételez.19
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
