Írásom célja a házastársi közös lakás használata rendezésének, valamint a házastársi közös lakás használatával összefüggésben a jogalkalmazásban felmerült egyes vitás kérdések és azok lehetséges megoldásainak - a terjedelmi korlátokra is tekintettel történő - rövid ismertetése. Ilyennek minősülnek - többek között - a lakáshasználati jog ellenérték meghatározásának módjai. Annak bemutatása, hogy melyek a házastársi közös lakással való rendelkezés korlátai, milyen joghatása lehet a házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződésnek, azonfelül milyen szabályok érvényesülnek külföldi elemet tartalmazó (magánjogi) házastársi vagyoni jogviszony esetében. Ezért, valamint a már említett terjedelmi okok miatt sem tárgyalom részletesen a házastársak lakáshasználatához kapcsolódó egyéb jogintézményeket.
A család és a gyermek védelmének alkotmányos elve nemcsak a család mint közösség, illetve a gyermek mint életkorából adódóan eleve gyengébb fél személyi védelmét jelenti, hanem a családtagoknak a család "hajlékául" szolgáló közös lakás használatához fűződő jogai védelmét is magában foglalja. Ennek jelentőségét nemzetközi jogi dokumentumok is hangsúlyozzák, és ez jut kifejezésre abban is, hogy számos európai ország családjogi szabályai speciális rendelkezéseket tartalmaznak a családi otthonként szolgáló lakás használatára.[1] Szemléltetésül
- 28/29 -
említem Spanyolországot, ahol a Polgári Törvénykönyv 96. cikke értelmében, ha a gyermeknek lényeges szükséglete fűződik a lakás használatához, vagy valamelyik házastárs létfontosságú szükségleteinek biztosítása múlik azon, akkor még abban az esetben is az ő jogosultságát állapítja meg a bíróság a lakáshasználatra, ha a másik felet illeti az ingatlan tulajdonjoga. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a hátrányosabb helyzetben lévő házastárs nem válik a házastársi közös lakás tulajdonosává, csupán használhatja azt annak a gyermeknek a nagykorúvá válásáig, aki felett a szülői felügyeleti jogot ő gyakorolja (Noticias Jurudicas, 2022.).[2]
A házastársi közös lakás nem pusztán a közös ingatlan-tulajdon vagy bérlemény, hanem ennél minőségileg több: a családi élet, a gyermek nevelésének-gondozásának színtere, amelyben a bentlakók használati jogát attól függetlenül óvni kell, hogy a lakás mint vagyontárgy melyik házastárs, illetve melyik szülő tulajdona vagy bérlete.[3]
A házastársi közös lakás használatának rendezése során kiindulópont a házastársi közös lakás fogalma. A házastársi közös lakás önálló jogi fogalom. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:76. § (1) bekezdése értelmében az a lakás minősül házastársi közös lakásnak, amelyben a házastársak együtt laknak, mégpedig egyikük vagy mindkettejük tulajdonjoga, haszonélvezeti joga vagy bérleti joga alapján. A Ptk. előtt a lakáshasználatot is szabályozó a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) ezt a fogalmat ismerte és alkalmazta, azzal az eltéréssel, hogy csak a tulajdonjogot és a bérleti jogot említette olyan jogcímként, amelyek alapul szolgálnak arra, hogy az adott ingatlan házastársi közös lakás lehessen. A házastársi együttélés utolsó színhelye szolgálhat házastársi közös lakásként, így annak van jelentősége, hogy az életközösség megszűnésekor a házasfelek ott laknak.[4] Továbbá annak, hogy a lakáshasználat rendezésekor is ott laknak, hogy erre az ingatlanra irányul a használat rendezése. Ahhoz, hogy egy adott lakás megfeleljen a házastársi közös lakás fogalmi elemeinek három feltételnek kell együttesen teljesülnie: a házassági köteléknek, az együttlakásnak (az életközöségnek nem kell feltétlenül fennállnia) egy olyan lakásban, amelynek használatára a házastársak egyikének vagy mindkettejüknek a tulajdonjoga, haszonélvezeti (használati) joga vagy bérleti joga alapján jogosultak. A Csjt.-hez képest bővült a Ptk.-ban nevesített lakáshasználati jogcím. A szabályozás csak olyan lakás használatára vonatkozik, melyet a házastársak nem más személy jogcíméhez kapcsolódva, járulékos jelleggel (mint családtagok, albérlők), hanem más
- 29/30 -
személy használati jogától függetlenül használnak.[5] Ez a fogalom meghatározás a Csjt. alkalmazásához kapcsolódó bírói gyakorlatnak is - a dologi jogi használati jogot is beleértve - megfelel.
A házastársi lakáshasználatot a Ptk. Családjogi Könyve a házassági vagyonjogról szóló önálló Fejezetén belül, de a házassági vagyonjogi rendszerektől elkülönülten szabályozza, akárcsak korábban a Csjt. Ilyen módon a házastársi lakáshasználat a házassági vagyonjogi rendszerektől független. Lakáshasználatra jogosult a házastárs, a házastársak közös kiskorú gyermeke, továbbá a kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs kiskorú gyermeke is.[6] A házastársak közös kiskorú gyermekének lakáshasználatát a házastársi közös lakásban kell biztosítani.
A házastárs lakáshasználati joga speciális. A házassághoz kapcsolódó jogosítvány, ami nem szűnik meg sem a házassági életközösség megszűnésével, sem a házasság felbontásával.[7] A Ptk. 4:77. § (2) bekezdése értelmében a házasság felbontása vagy a házassági életközösség megszűnése önmagában nem szünteti meg annak a házastársnak a használati jogát, aki a lakást (a közös otthont) a másik házastárs jogcíme folytán használja. Önmagában a házassági életközösség megszűnésével sem kell távoznia a lakásból annak a házastársnak, aki ugyan nem volt annak sem tulajdonosa, sem bérlője, sem haszonélvezeti joggal nem rendelkezett, de házastársi minőségében az együttélés céljával abba az ingatlanba beköltözött.[8]
A magánautonómiának a polgári jogban általánosan érvényesülő elvéből következően a Ptk. a házastársi lakáshasználat rendezése tekintetében is elsőbbséget biztosít a lakáshasználat szerződéses rendezésének. Ha a felek szerződése rendelkezik arról, hogy különválásuk esetén a lakáshasználatra jogosult gyermekeik további lakhatását milyen módon kívánják biztosítani (természetesen a szülői felügyeletre vonatkozó rendelkezésekkel összhangban, figyelemmel arra, hogy a szülői felügyeletet közösen fogják-e gyakorolni, vagy az csak egyiküket illeti majd meg), a szerződés az annak megkötését követően született gyermekükre is kiterjed [Ptk. 4:79. § (1) bekezdés]. A bíróság a lakáshasználat későbbi rendezésekor, jogvita esetén eltérhet a szerződéstől, ha úgy ítéli meg, hogy annak érvényre juttatása a lakáshasználatra jogosult gyermek megfelelő lakáshoz fűződő jogát súlyosan sértené [Ptk. 4:79. § (2) bekezdés].[9]
Amennyiben a házastársak a lakáshasználatot szerződéssel nem rendezték, bármelyikük kérheti annak rendezését a bíróságtól. A Ptk. 4:80. § (2) bekezdése szerint a használatot előzetesen rendező szerződés vagy az életközösség meg-
- 30/31 -
szűnése után kötött egyéb megállapodás hiányában a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetén a házastársi közös lakás további használatáról - bármelyik házastárs kérelmére - a bíróság dönt. Ha a lakás használata a házastársakat közös jogcím alapján illeti meg, a bíróság közöttük a lakás használatát megosztja, ha ez a lakás adottságai alapján lehetséges. A lakás használata akkor is megosztható, ha a lakás kisebb átalakítással az osztott használatra alkalmassá tehető, feltéve, hogy egyik vagy mindkét házastárs az átalakításra vonatkozó jogosultságát, az átalakítás műszaki előfeltételeit igazolja, és az átalakítás költségeinek megelőlegezését vállalja. Vita esetén az átalakítás költségeinek viseléséről a bíróság dönt [Ptk. 4:81. § (1) bekezdés]. A Ptk. 4:81. § (3) bekezdése értelmében a bíróság a lakás használatának megosztását - a felek körülményeinek mérlegelésével - mellőzheti, ha a) a házastársaknak vagy egyiküknek ugyanabban a helységben más beköltözhető lakása van, vagy ez a lakás egyoldalú nyilatkozattal beköltözhetővé tehető; vagy b) az egyik házastárs a lakásból önként és a visszatérés szándéka nélkül elköltözött és - ha a szülői felügyeletet ő gyakorolja -a kiskorú gyermek lakáshasználati jogát megfelelően biztosította. Nem osztható meg az adottságainál fogva arra alkalmas lakás használata, ha az egyik házastárs olyan felróható magatartást tanúsít, amely miatt a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével járna [Ptk. 4:81. § (4) bekezdés]. Ha a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás használatának megosztására nem kerül sor, a bíróság az egyik házastársnak a lakás használatára vonatkozó jogát megszünteti és őt - az egyik házastársnak a lakásból önként és a visszatérés szándéka nélküli elköltözése esetét kivéve - a lakás elhagyására kötelezi [Ptk. 4:82. § (1) bekezdés]. A Ptk. 4:83. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltak értelmében, ha a házastársi közös lakást a házastársak egyikük jogcíme (tulajdonjoga, haszonélvezeti joga, bérleti joga, haszonbérleti joga) alapján használják, a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetén a bíróság ezt a házastársat jogosítja fel a lakás további használatára. A bíróság az adottságainál fogva arra alkalmas lakás osztott használatát akkor rendelheti el, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermekek legalább egyike feletti szülői felügyeleti jog gyakorlását a másik házastársnak biztosította, vagy a lakás elhagyása a másik házastársra nézve - a házasság időtartama és e házastárs körülményei alapján - súlyosan méltánytalan lenne. Kivételesen indokolt esetben a bíróság a házastársat a másik házastárs kizárólagos tulajdonában vagy haszonélvezetében álló lakás kizárólagos használatára is feljogosíthatja, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek feleletti szülői felügyeleti jog gyakorlása ezt a szülőt illeti meg és a kiskorú gyermek lakhatása másként nem biztosítható. Ebben az esetben a házastársat a bérlő jogállása illeti meg, azzal, hogy lakáshasználati joga rendes felmondással megfelelő cserelakás felajánlásával szüntethető meg. Fontos kiemelni, hogy az egyik házastárs kizárólagos bérleti joga alapján lakott lakás
- 31/32 -
kizárólagos használatára a másik házastársat még akkor sem lehet feljogosítani, ha a kiskorú gyermek felett a szülői felügyeleti jogot ő gyakorolja. A Csjt. erre lehetőséget adott.
Vitás volt a gyakorlatban a használat rendezésére irányadó jogszabály meghatározása abban az esetben, ha a házassági életközösség fennállása alatt szerzett lakás haszonélvezeti jogát az egyik, tulajdonjogát a másik házastárs javára jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba. A bírói gyakorlat úgy foglalt állást, hogy ilyen esetben a házastársi lakáshasználatra vonatkozó családjogi szabályokat kell alkalmazni, mert ezek - különvagyoni szerzési jogcím bizonyítottságának hiányában - egyaránt közös jellegű lakáshasználati jogcímek, ezért a Ptk.-nak nem a tulajdonos és a haszonélvező jogviszonyára vonatkozó szabályai az irányadók, hanem a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás használatának rendezésére vonatkozó szabályai, a 4:81-4:82. §-ai. A haszonélvezőként bejegyzett házastársnak tehát nincs elsőbbsége a lakás használatára a tulajdonossal szemben. A Kúria a Pfv.II.20.232/2015/3. számú határozatában arra a következtetésre jutott, hogy a Csjt.-nek a különvagyoni ingatlan használatára vonatkozó szabályai nem tartalmaznak rendelkezést arra a jogi helyzetre, amikor az egyik házastárs különvagyoni ingatlanán a másik házastársnak (vagy másnak) használati (haszonélvezeti) joga áll fenn. A speciális családjogi rendelkezés hiánya a Csjt. 31. § (5) bekezdése alapján a polgári jognak a (tulajdonos használati jogát megelőző) haszonélvezetre vonatkozó szabályai alkalmazását indokolná. A polgári jogi szabályok megfelelő alkalmazása azt jelenti, hogy azok érvényre juttatása során a bíróságnak figyelembe kell vennie a családjogi viszonyok sajátosságait.
Az a házastárs, aki a lakás elhagyására köteles, a korábbi használati joga vagyoni értékének megfelelő térítésre tarthat igényt. Nem tarthat igényt térítésre az a házastárs, aki szerződésben a lakás elhagyását elhelyezési és térítési igény nélkül vállalta, akitől a bíróság a lakáshasználati jogot meghatározott időre vagy feltétel bekövetkeztéig vonta meg, és az sem, aki a lakást önként és a visszatérés szándéka nélkül hagyta el. A Ptk. gyökeresen változtatott a lakáshasználati jog ellenértékének korábbi rendszerén, amelynek alapja önkormányzati bérlakás bérleti jogviszonyáról cserelakás igénye nélkül, de pénzbeli térítés ellenében történő lemondás (a lakás "leadása") fejében járó térítés mértéke, tulajdoni lakás esetén a beköltözhető és a lakott forgalmi érték különbözete [Csjt. 31/C. § (2) bekezdés]. A lakáshasználatra vonatkozó jognak vagyoni értéke van, amelyet nem elméleti számítások alapján, hanem a forgalmi viszonyoknak megfelelően, esetenként kell meghatározni. A használati jog vagyoni értéke ugyanúgy a házastársak vagyonának része, mint más vagyontárgy. A lakásból távozó házastársnak is
- 32/33 -
ahhoz az összeghez kell hozzájutnia, amennyi elvesztett használati jogának az értéke, ez pedig a forgalmi adatok alapján, a konkrét lakásra nézve állapítható meg reálisan. A térítés összegét a használati jog forgalmi értéke határozza meg. A forgalmi értéktől eltérést jelenthet, hogy a gyermek lakáshasználati jogának értékét annak a házastársnak a javára kell figyelembe venni, aki a lakáshasználatot szülői felügyeleti joga és kötelezettsége alapján a gyermek részére a továbbiakban biztosítja. Ez tehát nemcsak a lakásban a gyermekkel maradó házastárs fizetési kötelezettségét csökkenti, hanem növelheti a térítés mértékét annak a házastársnak a javára, aki a lakást a nála elhelyezett gyermekkel együtt hagyja el.[10] A tulajdonjogon, haszonélvezeti jogon vagy bérleti jogon alapuló használat esetén tehát egyaránt figyelemmel kell lenni a lakásban lakó és arra önálló használati joggal is rendelkező kiskorú gyermek lakáshasználatának tényére, valamint arra, hogy a használat rendezését követően a gyermek lakáshasználatát melyik fél biztosítja.
A tulajdonjogon alapuló használat esetén a lakáshasználati jog ellenértékének meghatározása során figyelembe kell venni az ingatlan településen belüli fekvését, alapterületét, a lakás komfortfokozatát, műszaki állapotát, helységeinek számát, felszereltségét, beosztását, a beköltözhető és a lakott állapot alapulvételével meghatározott forgalmi értéket, a hasonló nagyságú és komfortfokozatú lakások bérbeadása esetén az állami és önkormányzati bérlakások esetében a lakbér meghatározására vonatkozó szabályok alapulvételével megállapított négyzetméterenkénti lakbér összegét, a magánszemélyek tulajdonában álló hasonló nagyságú és komfortfokozatú lakások szabadforgalomban való hasznosítása útján elérhető ún. piaci lakbér összegét, továbbá a házastársak tulajdoni hányadát és azt, hogy a lakás kizárólagos használatára feljogosított házastárs a saját tulajdoni hányadán felül milyen mértékű többlet-tulajdoni hányad használatára válik jogosulttá.
A haszonélvezeti jogon alapuló használat esetén kiinduló pont lehet az ingatlan tehermentes és a - haszonélvező életkorára is figyelemmel megállapított - haszonélvezettel terhelt forgalmi értéke, a haszonélvezeti jog - az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 72. § alapján megállapítható - értéke. A bérleti jogon alapuló használat esetén különbséget kell tenni a magánszemélytől bérelt, illetőleg az állami és önkormányzati bérlakások között, és ezen belül a szociális helyzet alapján, vagy költségelven, továbbá piaci alapon bérbe adott lakások között.
Az állami és önkormányzati bérlakások bérleti joga értékének meghatározásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény
- 33/34 -
23. § (1) bekezdés a) pontja szerint a felek a lakásbérleti szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik, a (3) bekezdése alapján a felek az önkormányzati lakásra kötött szerződést közös megegyezéssel úgy is megszüntethetik, hogy a bérbeadó a bérlőnek másik lakást ad bérbe, vagy pénzbeli térítést fizet. A másik lakás bérbeadása mellett pénzbeli térítés is fizethető. A másik lakás bérbeadására, illetőleg a pénzbeli térítésre vonatkozó szabályokat önkormányzati rendelet határozza meg.
A pénzbeli térítés mértéke a Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 41/2016. (XII.29.) önkormányzati rendelete 41. § (3) bekezdése szerint: ha a bérlő másik lakás helyett pénzbeli térítést fogad el, úgy a pénzbeli térítés mértéke a lakás beköltözhető forgalmi értékének 50%-a; különösen fontos fővárosi érdek esetén pedig a Budapest Főváros Közgyűlésétől átruházott hatáskörben eljáró Költségvetési Bizottság véleményezését követően legfeljebb a lakás beköltözhető forgalmi értéke.
A magánszemélytől bérelt lakások bérét főszabály szerint a piaci viszonyok határozzák meg, ezért az ilyen lakások bérleti jogának megszűnése esetén a bérlő pénzbeli térítésre nem tarthat igényt, és a bérleti jognak gyakorlati értéke sem lehet, hiszen hasonló jellegű másik bérlakást hasonló összegű lakbér ellenében mindkét házastárs bármikor bérelhet. Elvileg fordulhatnak csak elő olyan kivételes helyzetek, amikor az eset egyedi sajátosságai a bérleti jog értékének megállapítása mellet szólnak.
A házastársi közös vagyonnal (Ptk. Negyedik Könyv VI. Cím VI. Fejezet) és ennek (a tágabb értelemben vett házastársi közös vagyon) részeként (Ptk. Negyedik Könyv VI. Cím VIII. fejezet) a közös lakással való korlátozott rendelkezési jog megsértése, az ún. egyoldalú rendelkezés jogkövetkezményeit illetően sem a kommentárirodalomban, sem pedig a még csupán szórványos bírói gyakorlatban nem alakult ki egységes álláspont. Az egyik álláspont a harmadik személlyel szembeni ún. "külső jogviszonyokra" a Ptk. 6:120. §-a szerinti fedezetelvonó szerződés szabályait látja alkalmazhatónak, míg a szerződést kötő házastárs házastársával szembeni ún. "belső jogviszonyaira" a Ptk. 4:52. § sui generis szabályát véli alkalmazhatónak, és a házastárs igényének elévülésére már a vagyonközösség fennállása alatt is lehetőséget lát.
A másik álláspont a Kúria elnöki Tanácsadó Testületében (a továbbiakban: PTT) merült fel. Az általános polgári jogtudomány művelői: Faludi Gábor és Menyhárd Attila a Ptk. 4:77. §-ának [A közös lakással való rendelkezés korlá-
- 34/35 -
tai] mikénti értelmezésével összefüggésben már 2021-ben felhívták a figyelmet arra, hogy a Ptk. 5:30-5:34. §-ai a korlátozott rendelkezési jog megsértésének jogkövetkezményeként - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 114. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően -már nem a szerződés semmisségét, hanem - az 1959-es Ptk. előtti magánjoghoz hasonlóan - annak relatív (személyi) hatálytalanságát határozzák meg.
A Ptk. 4:50. §-a szerint, ha a házastárs a másik házastársnak a közös vagyonra kötött szerződéséhez nem járult hozzá, és hozzájárulását vélelmezni sem lehet vagy a vélelem megdőlt, a szerződésből eredő kötelezettségért nem felel. A hozzájárulása nélkül kötött szerződés vele szemben hatálytalan, ha a szerző fél rosszhiszemű volt vagy rá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. Ha a másik házastárs a szerződést hozzátartozójával kötötte, a rosszhiszeműséget és az ingyenességet vélelmezni kell. A Ptk. 4:52. §-a a házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződésnek a házastársak közötti jogkövetkezményeit rendezi azokban az esetekben, amikor a másik házastárs a szerződéshez ténylegesen nem járult hozzá, viszont a vélelmezett hozzájárulása folytán az ügylettel érintett vagyontárgy kikerült a közös vagyonból és a harmadik személlyel szemben nincs jogcím sem annak visszaszerzésére, sem értéke megtérítésére. A Csjt. alapján kialakult bírói gyakorlat ilyen esetekben a megbízás nélküli ügyvitel szabályait alkalmazta: azt vizsgálta, hogy a házastárs egyoldalú rendelkezése menynyiben szolgálta, szolgálta-e egyáltalán a másik házastárs érdekét, azaz eljárása "helyénvaló" volt-e. Ilyennek tekintette például azt, amikor munkáltatói kölcsönnel vásárolt közös személygépkocsit a munkavállaló házastárs a hátralékos tartozás jelentős emelkedésének elkerülése érdekében értékesítette és az eladási árat a gépkocsit terhelő közös adósság visszafizetésére használta fel (LB Pfv.II.22.519/1999.). Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a vagyontárgyat a másik hozzájárulása nélkül eladó házastársat nehezen lehet a másik házastárs "érdekében eljárónak", azaz megbízás nélküli ügyvivőnek tekinteni. A Ptk. 4:52. §-a ezért az ilyen helyzetekre a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait rendeli alkalmazni, speciális kimentési lehetőséget adva a másik házastárs hozzájárulása nélkül rendelkező házastársnak: a házastársával szemben az egyoldalú rendelkezésével okozott kár megtérítése alól nem a kártérítés általános formulájával mentheti ki magát (bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható, ld. Ptk. 6:519. §), hanem azt kell bizonyítania, hogy a szerződés megkötése megfelelt a másik házastárs érdekének és feltehető akaratának, különösen, ha az a közös vagyont károsodástól óvta meg (a kimentési ok tehát tartalmilag egyezik azzal, amikor a megbízás nélküli ügyvitel esetén a beavatkozás helyénvalónak minősül - vö. Ptk. 6:519. §).[11]
- 35/36 -
A Kúria a Pfv.II.20.374/2020/7. és a Pfv.II.20.632/2020/7. számú ítéleteiben lényegében azonos következtetésre jutott: 1. a Ptk. a harmadik személy és a nem szerződő házastárs közötti felelősség általános jogkövetkezményét egyértelműsítette és a házassági vagyoni viszonyokra rendezte. A szerződő harmadik fél helytállási kötelezettsége a fedezetelvonás általános kötelmi jogi szabályozásának megfelelő családjogi jogszabályhely alapján állapítható meg (Ptk. 4:50. §). A vagylagos törvényi feltételek (rosszhiszeműség, ingyenesség) bármelyikének bizonyítottsága esetén a szerződés a nem szerződő házastárssal szemben hatálytalan, melynek jogkövetkezménye -családjogi szabályozás hiányában - a Ptk. kötelmi jogi rendelkezése értelmében: a házastárs igényének kielégítését a szerző fél a megszerzett vagyontárgyból köteles tűrni [Ptk. 6:120. § (3) bekezdés]. 2. a házastársak egymás közötti jogviszonyában a hozzájárulás nélkül szerződő házastárs felelősségét a Ptk. 4:52. §-a szabályozza. A sérelmet szenvedő házastárs igénye speciális, kártérítés jellegű házassági vagyonjogi igénynek minősül.
A sérelmet szenvedett házastárs igényét tehát speciális, kártérítés jellegű házassági vagyonjogi igénynek kell tekinteni, az az élet- és vagyonközösség kezdetétől a közös vagyon peren kívül szerződéssel vagy bírósági ítélettel történő teljes körű megosztásáig önállóan érvényesíthető. Az anyagi jog szabályaiból nem vezethető le, hogy a sérelmet szenvedő házastárs igényével kizárólag a közös vagyon megosztásával együtt, az igényt a vagyonmérlegben feltüntetve léphet fel (Pfv.II.20.374/2020/7.).
A Kúria döntésével kapcsolatban több kritika fogalmazódott meg. Csűri Éva szerint a házastársi életközösség alatt a kártérítési per indítása nem lenne célszerű. Mivel a szerződésen kívüli kártérítési igény öt év alatt évül el, a kár bekövetkezte pedig az esedékesség időpontja, ez a megoldás a sérelmet szenvedett házastársat rákényszerítené arra, hogy akár már az életközösség alatt érvényesítse az igényt. A sérelmes helyzetet inkább a vagyonmegosztás során, az elszenvedett kár összegéig terjedő megtérítési igényként (Ptk. 4:59. §) lehetne megfelelően orvosolni.[12] Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a sérelmet szenvedett házastárssal szemben a sérelmet okozó házastársnak a különvagyonával, nem pedig a közös vagyonnal kell helytállnia. Csűri Éva álláspontja szerint a sérelmet szenvedett házastársnak a közös vagyon fele részére irányuló igénye nem kötelmi, hanem - a kötelmi jogi igény érvényesítésének a lehetőségét is magában foglaló - olyan dologi jogi igény, amely a vagyonközösség fennállása alatt és azt követően a közös vagyon megosztásáig nem évül el, és amely önmagában az egyik házastárs jogellenes rendelkezése miatt nem is korlátozódik a kötelmi jogi igény érvényesíthetőségére. A nem szerződő (másik) házastársat ért kár
- 36/37 -
összege és a fedezetének a jogellenesen eljáró házastárs vagyonában való megléte vagy annak hiánya ugyanakkor tipikusan csak a közös vagyon megosztása során állapítható meg.
A PTT-ben felmerült állásponttal egyetértve az alábbiakra szeretnék rámutatni.
A Ptk. 4:77. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint a házastársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatáról az életközösség fennállása alatt, és annak megszűnésétől a lakáshasználat rendezéséig a házastárs a házastársával együttesen vagy házastársa hozzájárulásával rendelkezhet. A hozzájárulást vélelmezni nem lehet. A házasság felbontása vagy a házassági életközösség megszűnése önmagában nem szünteti meg annak a házastársnak a használati jogát, aki a lakást a másik házastárs jogcíme folytán használja.
A Ptk. annak a házastársnak a rendelkezési jogát is korlátozza, akinek kizárólagos jogcíme áll fenn a közös lakáson. A 4:77. § (3) bekezdése szerint a házastárs az életközösség fennállása alatt, és annak megszűnésétől a lakáshasználat rendezéséig a kizárólagos jogcíme alapján használt lakással sem rendelkezhet házastársa hozzájárulása nélkül olyan módon, amely házastársának vagy a lakásban lakó kiskorú gyermeknek a lakáshasználatát hátrányosan érintené.
A Ptk. - fentebb idézett - 4:77. § (1) bekezdése a házastársak közös jogcíme alapján lakott lakásra és az ilyen lakás használatáról való rendelkezési jog korlátozására, a 4:77. § (3) bekezdése pedig az egyik házastárs kizárólagos jogcíme alapján használt lakással való rendelkezés korlátozására vonatkozik, tehát nem csupán az ilyen lakás használatával való rendelkezésre és annak korlátjára, hanem a lakással való bármilyen rendelkezésre kiterjed, de az (1) bekezdésben foglaltaknál szűkebb körű, mert csak az "olyan módon" való rendelkezésre irányadó, amely a rendelkezésre nem jogosult házastársnak vagy a lakásban lakó kiskorú gyermeknek a lakáshasználatát hátrányosan érintené.
A közös jogcím alapján lakott lakás használatával és az egyik házastárs kizárólagos jogcíme alapján használt lakással való korlátozott rendelkezési jog megsértése a Ptk. 5:30. §-ában foglaltakból következően egyaránt megvalósulhat a lakás birtoka, használata vagy hasznai szedésének joga másnak való átengedése, biztosítékul adása vagy más módon való megterhelése, pl. a lakásra vonatkozó haszonélvezeti jog alapítása útján.
A Ptk. 4:77. § (1) bekezdése a közös jogcímen alapuló használat esetében rendelkezik a házastárs hozzájárulása vélelmezhetőségének tilalmáról. A kizárólagos jogcímen alapuló használat esetén azonban ilyen rendelkezést a Ptk. 4:77. § (3) bekezdése nem tartalmaz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Ptk. 4:77. § (3) bekezdése alkalmazásában a hozzájárulás vélelmezhető lenne.
A Ptk. 4:77. §-a az egyoldalú rendelkezésnek a házastársak egymás közötti (belső), valamint a házastársak és a harmadik személyek közötti (külső) jog-
- 37/38 -
viszonyban a rendelkezés korlátai megsértésének jogkövetkezményeiről nem rendelkezik.
Faludi Gábor és Menyhárd Attila a PTT ülésén - a korlátozott rendelkezési jog megsértése jogkövetkezményeinek a lényeges, de a házassági vagyonjogi kommentárok szerzői által vélhetően nem észlelt megváltozása mellett - a Ptk. 4:77. §-ában foglaltak megsértése lehetséges jogkövetkezményeinek a meghatározásával összefüggésben felhívták a figyelmet arra is, hogy a speciális házassági vagyonjogi szabály hiányának ténye a házassági vagyonjogi szabályok közvetlen háttérjogát képező dologi jogi szabályok: a Ptk. 5:30-5:34. §-ainak a rendelkezési jog tartalmára, valamint az elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó szabályainak az alkalmazására ad alapot.
Ezek közül is a Ptk. 5:32. § (3) bekezdés második fordulata szerinti szabálynak az alkalmazására, amely szerint az elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell, ha a dolgon csak elidegenítési tilalom áll fenn, vagy ha a rendelkezés jogát a tilalom más módon korlátozza.
A Ptk. 4:77. § (1) és (3) bekezdésének, valamint az 5:33. § és az utóbbi szabály utaló rendelkezése szerint alkalmazandó 5:32. § (1) bekezdésének együttes alkalmazása alapján megállapítható jogkövetkezmény tehát az, hogy az elidegenítési és terhelési tilalommal ellentétes rendelkezés a tilalommal biztosított jog jogosultjának a rendelkezés jogosultjához intézett hozzájáruló nyilatkozatával hatályossá válik, de csak azzal, hogy az ellenérték fejében jogot szerző jóhiszemű személyek jogszerzését az elidegenítési és terhelési tilalom nem korlátozza.
A PTT egyik tagja: Anka Tibor az írásbeli észrevételeiben arra mutatott rá, hogy az egyik házastárs kizárólagos jogcíme, pl. a kizárólagos tulajdonjoga alapján használt lakás esetében a nem-tulajdonos (másik) házastársnak nincs olyan ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joga, amelyet a szerző fél mint új tulajdonos tulajdonjogának a bejegyzése sérthetne. Nem ütközik tehát a Ptk. 4:77. § (3) bekezdésébe magának a lakás tulajdonjogának az átruházása, hanem csak a tulajdonjog átruházásának az "olyan módja", hogy a tulajdonos házastárs a lakásban lakó házastársának és kiskorú gyermeknek a lakáshasználatától mentesen köteles a lakást a szerző fél (pl. vevő) birtokába bocsátani. A Ptk. 4:77. § (3) és az 5:32. § (3) bekezdésének utolsó fordulata alapján alkalmazandó 5:32. § (1) bekezdésének az együttes alkalmazásából következően tehát ilyen esetben a tulajdonjog átruházására irányuló szerződés érvényes és a lakáshasználatra jogosult házastárssal, valamint a kiskorú gyermekkel szemben hatályos is. Hatálytalan viszont a lakáshasználatra jogosult házastárssal és a kiskorú gyermekkel szemben a szerződésnek a birtokátruházásra vonatkozó olyan rendelkezése, amellyel a lakás tulajdonjogát átruházó (szerződő) házastárs a lakást a (másik) házastársnak és a lakásban lakó kiskorú gyermeknek a lakáshasználatától mentes birtokba bocsátására vállal köte-
- 38/39 -
lezettséget. Az új tulajdonos ezért - a tulajdonjogából egyébként fakadó birtoklási és használati joga ellenére - köteles tűrni a korábbi tulajdonos házastársának és a kiskorú gyermeknek - a jogszabályon alapuló - lakáshasználatát mindaddig, amíg a használatra jogosult házastárs és a kiskorú gyermek a Ptk. 5:32 § (1) bekezdésének második mondata alapján az új tulajdonos korlátozásmentes birtoklásához hozzá nem járul. A szerződő felek egymás közötti jogviszonyába az átruházó és a vevő közötti jogszavatossági kérdésnek minősül az, hogy az átruházó nem korlátozásmentes, hanem csak a házastárs és a gyermek - ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett, és ezért törlési per útján sem orvosolható, hanem jogszabály rendelkezésén: a Ptk. 4:77. § (2) bekezdésén alapuló - lakáshasználati jogával terhelt ingatlant ruházott át.
Az egyik házastárs kizárólagos tulajdonában álló lakás harmadik személyre való átruházása esetén tehát a lakás tulajdonjogának az átruházása a lakásban bennlakó házastárssal szemben is hatályos, ezért a jogszerző a tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését kérheti ugyan, azonban a birtokátruházásra vonatkozó szerződéses rendelkezés a bennlakó házastárssal szemben hatálytalan (azon szerződéses rendelkezés, ami a saját és a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek lakáshasználatát hátrányosan érinti) és az csak a lakás használatára jogcímmel nem rendelkező, de arra a kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs jogszabályon alapuló rendelkezési jogának korlátozásával biztosított használati joggal rendelkező házastársnak a Ptk. 5:32. § (1) bekezdés második mondata és a (3) bekezdése alapján megtett, a korlátozásmentes birtokláshoz való hozzájáruló nyilatkozatával válik hatályossá. A hozzájáruló nyilatkozat megtételét megelőzően tehát az új tulajdonos nem szerezhet korlátozásmentes tulajdonjogot, ezért a házastárs és a használatra jogosult kiskorú gyermek lakáshasználatát mindaddig tűrni köteles, amíg a házastárs mint a korlátozott rendelkezési jog jogosultja hozzá nem járul a korlátozásmentes birtokláshoz. E körben is azonban figyelemmel kell lenni a Ptk. 5:32. § (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint az ellenérték fejében jogot szerző jóhiszemű személyek jogszerzését az elidegenítési és terhelési tilalom nem korlátozza. A Ptk. 4:77. § (3) bekezdésében rögzített korlát ellenére a másik házastárs hozzájárulása nélkül történő rendelkezés jogkövetkezménye az, hogy a másik házastárs a szerződésből eredő kötelezettségekért nem felel és a szerződés (a szerződés azon rendelkezése, ami a saját és a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek lakáshasználatát hátrányosan érintené) vele szemben hatálytalan (relatív hatálytalanság), feltéve, hogy a házastárssal szerződő harmadik személy rosszhiszemű volt, vagy rá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.
A Ptk. 6:119. §-a meghatározza a hatálytalan szerződés joghatását: az (1) bekezdés értelmében, ha a szerződés hatálya nem állt be, vagy a szerződés hatályát vesztette - ide értve azt az esetet is, ha a szerződéshez a harmadik személy bele-
- 39/40 -
egyezése vagy a hatóság jóváhagyása hiányzik vagy azt megtagadták - a szerződés teljesítése nem követelhető.
A szerző fél köteles a tilalom, illetve a korlátozás jogosultjának, tehát a bennlakó házastárs és a kiskorú gyermek lakáshasználatának tűrésére mindaddig, amíg a rendelkezési jog jogosultjához intézett hozzájáruló nyilatkozatával a rendelkezés vele szemben hatályossá nem válik. A lakás használatával való korlátozott rendelkezési jog megsértése esetében a nem szerződő házastárs a szerződés korlátozott rendelkezési jogot sértő rendelkezésének teljesítéséért a házastársával szerződő harmadik személlyel szemben a szerződésből eredő kötelezettségért nem felel, ezért a lakásból való kiköltözést is megtagadhatja, és vele mint a tilalommal biztosított jog jogosultjával szemben a szerződésnek a korlátozott rendelkezési jogot sértő rendelkezése csak a rendelkezés jogosultjához intézett hozzájáruló nyilatkozatával válik hatályossá.
A lakást használó házastársat azonban Faludi Gábor szavaival élve "nem lehet megvédeni" a kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs olyan rendelkezési jog gyakorlásától, amely esetében az átruházás jogcíméül szolgáló szerződésben korlátozza a jogszavatosságát akként, hogy megfelelően tájékoztatja a lakás megszerzőjét arról, hogy a lakás lakott és az ottlakásnak (használatnak) megfelelő családi jogi jogcíme van.
Önmagában tehát a korlátozott rendelkezési jog megsértése nem eredményezi a szerződés érvénytelenségét (semmisségét vagy megtámadhatóságát). Nincs azonban jogi akadálya annak, hogy egyes többlettényállási elemek megvalósulása esetén [pl. amikor a kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs és a harmadik személy "összejátszanak" és kifejezetten annak érdekében kötik meg a szerződést, hogy a másik házastárs használati jogának érvényesítését vagy lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó igényét meghiúsítsák, kivonják a lakást a házastársi közös lakás a Ptk.-ban meghatározott fogalmi köréből, és ezzel megakadályozzák a házastárs használati jogát, (haszonélvezeti jog alapítása közeli hozzátartozó javára, a gyermek javára történő ajándékozás)] a bíróság az ilyen szerződés érvénytelenségét a Ptk. Hatodik Könyve által meghatározott érvénytelenségi okok alapján megállapítsa. Ilyen érvénytelenségi oknak minősülhet pl. a Ptk. 6:95. §-a [Tilos szerződés] szerinti jogszabály megkerülésével kötött szerződés vagy a Ptk. 6:96. §-a szerinti [Jóerkölcsbe ütköző szerződés].
Többlettényállási elemek hiányában a Ptk. 4:77. § (3) bekezdése szerinti korlátozott rendelkezési jog megsértésének a jogkövetkezménye a házassági vagyonjogi szabályok általános háttérjogi szabályának minősülő, a Ptk. Ötödik - Dologi jogi - Könyvének a rendelkezési jogra vonatkozó általános szabályai, valamint az elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó szakaszainak szabályai alapján állapítható meg.
- 40/41 -
A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Nmjtv.) tárgyi hatályát meghatározó fogalom a külföldi elemet tartalmazó magánjogi jogviszony. A nemzetközi magánjogi tényállás olyan magánjogi tényállás, amely valamely külföldi elem jelenléte okán két vagy több ország jogrendszerével mutat kapcsolatot, és amely emiatt felveti azt a kérdést, hogy melyik állam joga legyen alkalmazandó a tényállásra. A nemzetközi magánjogi tényállások megítélése során a bíróság vagy más hatóság először azt köteles megállapítani, hogy rendelkezik-e joghatósággal és csak ha megállapítja joghatóságát, a második lépésben akkor dönthet az alkalmazandó jog kérdésében.[13] A Nmjtv. kollíziós dologi jogi szabályai kiegészítő jellegűek, a Nmjtv. 2. §-a alapján az Európai Unió joga, továbbá a Magyarország által aláírt és kihirdetett nemzetközi szerződések rendelkezései megelőzik a törvényi szabályozást.[14] A per tárgya alapján a joghatóság kérdésében egyértelműen lehet állást foglalni külföldön fekvő ingatlanra vonatkozó perben.[15] A joghatóság kérdését eldöntő "külföldi elem" ebben az esetben a külföldön fekvő ingatlan.
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU. rendelete (a továbbiakban: Brüsszel 1a rendelet) 24. cikkében foglaltak szerint a felek lakóhelyére való tekintet nélkül valamely tagállam következő bíróságai kizárólagos joghatósággal rendelkeznek:
- az olyan eljárásokra, amelyeknek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog vagy ingatlan bérlete, illetve haszonbérlete, annak a tagállamnak a bíróságai, ahol az ingatlan található.
A Nmjtv. 89. § a) pontja értelmében e törvény egyéb joghatósági szabályaira tekintet nélkül magyar bíróság joghatósága kizárt olyan eljárásban, amelynek tárgya külföldön fekvő ingatlanon fennálló dologi jog vagy ilyen ingatlan bérlete, haszonbérlete.
Mind a Brüsszel 1a rendelet, mind pedig a Nmjtv. a joghatóság kérdésében ingatlanon fennálló dologi joggal kapcsolatos perben azonos álláspontra helyezkedik. A Brüsszel 1a rendelet 24. cikke a kizárólagos joghatóság szabályát fogalmazza
- 41/42 -
meg, a Nmjtv. 89. §-a pedig a kizárt joghatóság szabályát. A Brüsszel 1a rendelet szabályát a kizárólagos joghatóság meghatározásával összefüggésben említettem szigorúan csak összehasonlításként, nem feledve azt, hogy az 1. cikk (2) bekezdés a) pontja értelmében e rendelet nem vonatkozik házassági vagyonjogra.
A szakirodalom a családjog keretei között megkülönbözteti a szűk értelemben vett házassági vagyonjogot és a tág értelemben vett házassági vagyonjogot. Ez utóbbi körébe tartozik nemcsak a törvényes házassági vagyonjogi rendszer, továbbá a közszerzeményi és a vagyonelkülönítési rendszer, hanem a házastársi közös lakás használata és a házastársi tartás is.
A Nmjtv. 102. § (1) bekezdése értelmében a magyar bíróság a házastársak személyi és vagyoni ügyeiben joghatósággal rendelkezik, amennyiben a) az alperes házastárs szokásos tartózkodási helye belföldön van, b) a házastársak utolsó közös szokásos tartózkodási helye belföldön van, feltéve, hogy az egyik házastárs szokásos tartózkodási helye a keresetindításkor továbbra is belföldön van, vagy c) mindkét házastárs magyar állampolgár.
Kérdés tehát, hogy a külföldön lévő házastársi közös lakás használatának szabályozása a dologi jogok körébe tartozik-e, az érvényesített igény dologi jogi igény-e, és ebből következően a Nmjtv. 89. § a) pontja értelmében magyar bíróság joghatósága kizárt, vagy pedig házastársi vagyonjogi igény, és ebből adódóan a Nmjtv. 102. § (1) bekezdése szerint magyar bíróság joghatósággal rendelkezik. Ez azt is mutatja, hogy dologi jogi igény megjelenhet nemcsak önálló tényállási elemként, hanem a házastársak vagyoni viszonyai körében is.
Mind a kizárólagos, mind a kizárt joghatóság olyan jellegű, amely "egybeeshet" a családjogi ügyekben (házassági vagyonjogi ügyekben) fennálló joghatósággal. Lehetséges, hogy a hazai bíróság joghatósággal rendelkezik egy házassági vagyonjogi ügy elbírálására, de a kizárt joghatóság miatt[16] nem járhat el a külföldön fekvő ingatlanon fennálló dologi jog tekintetében, mert ennek gátat szab a Nmjtv. 89. § a) pontja.
A kérdésre az egyes szabályok összevetése alapján kaphatunk választ. A dologi jog körébe tartozó vagyoni jogok abszolút jogok, a dologi jogviszonyok abszolút szerkezetű jogviszonyok. A tulajdonjog mint teljes dologi jog teljessége a többi dologi joghoz való viszonyában értelmezhető. Ezzel párhuzamosan a korlátolt dologi jogok tartalmának korlátozottsága a tulajdonjoghoz való viszonyulásban válik érthetővé. Az egyes korlátolt dologi jogok a teljes tulajdonjog részjogosítványainak önállósult változatai, ide tartoznak pl. a használati jogok, a személyes és telki szolgalmak, a zálogjogok.
A klasszikus dologi jogi perek kétségtelenül a dolog tulajdonjogához kapcsolódnak, azonban a dologi jog körében is felmerülnek olyan kérdések, amelyeket
- 42/43 -
a felek, általában a tulajdonostársak adott esetben kötelmi jogi alapon rendeznek, megállapodnak pl. a közös használatban. Ez utóbbi esetben ugyan kötelmi jogi jogviszony jön létre közöttük, ami azonban a dologi jogi jogviszonyba ágyazódik, ezért a magánjogi szabályozás szempontjából célszerű ezeket is dologi jogi jogviszonynak, dologi jogi jellegű jogviszonynak tekinteni akkor is, ha családi jogi alapon jönnek létre.
Mindebből következően tehát a külföldön lévő házastársi közös lakás használatának rendezésére kizárt a magyar bíróság joghatósága, mert ebben az esetben is az eljárás tárgya külföldön fekvő ingatlanon fennálló dologi jog.
Ezt az álláspontot alátámasztja az is: nem biztos, hogy a külföldön fekvő házastársi közös lakás, melynek szabályozását kéri a fél, a házastársak egyikének vagy mindkettejüknek a tulajdonában van. Lehetséges, hogy a házastárs használati joga mindkettejük vagy egyikük haszonélvezeti, bérleti vagy haszonbérleti jogán alapul, mert ebben az esetben az adott lakásra irányadó külföldi jognak az ún. gyengébb félre (pl. bérlőre) irányadó szabályainak az alkalmazása válhat szükségessé. A főszabály érvényét erősítő kivételként kell felhívni a figyelmet azonban arra is, hogy van olyan jogirodalmi álláspont, melynek értelmében egy jogviszonyban általában nemcsak a dologi jogi vonzatok elbírálására van szükség, hanem ezek sokszor egyéb (pl. kötelmi jogi) kérdésekkel együtt jelentkeznek. Így pl. ha egy ingatlan átruházására kerül sor, akkor az egységes jogviszony dologi jogi és kötelmi jogi vonzatait a kollíziós jogi megítélés során el kell választani egymástól és a fekvés helyének jogát csak a dologi vonzatok tekintetében kell alkalmazni, míg a kötelmi jogi vonzatokat a szerződésre alkalmazandó jog szerint elkülönülten kell elbírálni.[17]
A szerző köszönetét fejezi ki az írás elkészítéséhez nyújtott segítségért dr. Csűri Éva Katalin nyugalmazott kúriai bírónak. ■
JEGYZETEK
[3] Kőrös, 1. lj. alatt hivatkozott mű 56. o.
[5] Polgári Jog, Családjog, Az új Ptk. magyarázata III/VI. In: Petrik Ferenc (szerk.), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2013, 131. o.
[6] Szeibert, 4. lj. alatt hivatkozott mű 7. o.
[7] Szeibert, 4. lj. alatt hivatkozott mű 7. o.
[8] Szeibert, 4. lj. alatt hivatkozott mű 8. o.
[9] Kőrös, 1. lj. alatt hivatkozott mű 60-61. o.
[10] Szeibert 4. lj. alatt hivatkozott mű 14. o.
[12] Kőrös, 1. lj. alatt hivatkozott mű 11-12. o.
[13] Szabados Tamás, Nemzetközi magánjogi tényállás. In: Jakab András - Fekete Balázs (szerk.), Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Nemzetközi magánjog rovat, rovatszerkesztő: Szabó Sarolta) http://ijoten.hu/szocikk/nemzetkozi-maganjogi-tenyallas (2018)., [1]-[2]. (letöltve 2024. november 18. napján)
[14] Csehi Zoltán, A dologi jog új kollíziós szabályai. Jogtudományi Közlöny, 2019/1, 3. o.
[16] Csehi Zoltán (szerk.), Magyarázat a nemzetközi magánjogról. Wolters Kluwer Hungary Kft., Budapest, 2020, 279. o.
[17] Burián László - Kecskés László - Vörös Imre, Magyar Nemzetközi Kollíziós Magánjog. Egyetemi Tankönyv, Logod Bt., 2003., 185-186. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Kúria.
Visszaugrás
