1. A tankönyvek úgy írják le a nemzetközi magánjogi tényállást, hogy az túlmutat egyetlen jogrendszer határain, több állam jogszabályaihoz kapcsolódik. Ez pontosabban azt jelenti, hogy az illető tényállásnak legalább egy eleme nem a fórum jogrendszerével, hanem egy másik, egy külföldi jogrendszerrel érintkezik.[1] A tényállásnak egy külföldi jogrendszerhez kapcsolódó elemét szokás "külföldi elemnek" nevezni. A tankönyvek rendszerint még azt is hozzáteszik, hogy a "külföldi elemnek" érdemi, releváns összefüggésben kell lennie az adott tényállással, mert csak ilyen kapcsolat esetén beszélhetünk valódi nemzetközi magánjogi tényállásról, olyanról, amelynél az alkalmazandó jog nem feltétlenül a fórum joga (lex fori), hanem adott esetben egy külföldi jogrendszer. Meglepő, hogy a nemzetközi magánjog vadonatúj, nagyszabású enciklopédiájában nincs címszó az itt tárgyalt fogalomra, sem "külföldi", sem "nemzetközi", sem "határokat átlépő", sem egyéb megfogalmazásban.[2]
A tisztán belföldi tényállásokkal ellentétben, a nemzetközi tényállást az érdemi "külföldi elem" miatt (és nemzetközi egyezménnyel alkotott egységes jog hiányában) két rétegben elhelyezkedő szabályok segítségével lehet megoldani. A jogszabályok első szintjén az alkalmazandó jogrendszer kiválasztására kerül sor, annak eldöntésére, hogy a nemzetközi magánjogi tényállással érdemi kapcsolatot mutató jogrendszerek közül melyik állam jogát kell alkalmazni. A jogszabályok ezen első rétegének: a kollíziós normáknak tehát "csak" az a funkciója, hogy feloldja az egymással versengő jogrendszerek összeütközését, közvetítsen az alkalmazandó szabályokhoz, utaljon az érvényesülő normákra. A kollíziós szabályok tehát - természetüket, jellegüket tekintve - a nemzetközi tényállások érdemi megoldásának alapjául szolgáló tárgyi szabályok kiválasztására szolgáló utaló normák.
2. A nemzetközi magánjogi törvények rendszerint a tárgyi, illetve személyi hatályuk meghatározásánál említik - részben eltérő megfogalmazásban, de azonos tartalommal - a tényállásban lévő "külföldi elemet". A magyar nemzetközi magánjogi törvényhez[3] (1. §) hasonlóan "külföldi elem" meglétét kívánja meg alkalmazásához például a kínai törvény (2010), "külfölddel érintkező tényálláselem" meglétét az osztrák (1978), a liechtensteini (1996) és a török (2007) törvény. "Nemzetközi elem" tényállásbeli jelenlétét teszi alkalmazása feltételéül a bolgár (2008), és a Szlovákiában ma is hatályban lévő csehszlovák törvény (1963). "Nemzetközi viszonyokat" szabályoz a svájci törvény (1987), és "nemzetközi szituációban" kívánja meg alkalmazását a belga törvény (2004). Azonos tartalmú fogalmat alkalmaz a cseh törvény (2012) is, amikor hatályát "határt átlépő elem" meglétéhez köti. Pontosabb, szinte tankönyvszerű akar lenni az észt (2002) és a lengyel (2011) törvény, amikor alkalmazását olyan esetekre írja elő, "amikor a jogviszony egynél több állam jogrendszerével van kapcsolatban". Ugyanezt kívánja kifejezni a német EGBGB, amely szerint akkor kell szabályait alkalmazni, ha az ügy tényei egy külföldi ország jogával vannak kapcsolatban.
Az eltérő szóhasználat mellett is egyértelmű a nemzetkö-
- 377/378 -
zi magánjogi törvényeknek alkalmazásukhoz megkívánt alapvető feltétele: az elbírálandó ügyben szerepeljen legalább egy külföldi joggal (azaz nem a fórum jogrendszerével) érintkező tényálláselem. Egyik törvény sem határozza meg viszont a tényálláselem külföldi jellegének fokát, erősségét vagy mértékét. Ezt törvényi szinten, általános jelleggel nem is lehet definiálni, hanem csak esetről-esetre lehet megítélni. Vannak olyan törvények is, amelyek annyira magától értetődőnek tekintik a maguk alkalmazási feltételeként a külföldi/nemzetközi elem létét, a tényállás több jogrendszerrel érintkező voltát, hogy nem is említik azt szövegszerűen. Hallgat e kérdésről például az olasz (1995), a japán (2006) vagy a holland (2011) törvény.
3. A "külföldi elem" mibenlétének vizsgálatakor feltétlenül ki kell térni az Európai Unió rendeleteire is. Mint közismert, a tagállamokban ma már a nemzetközi magánjog forrásai között túlnyomó helyet foglalnak el az uniós rendeletek: a nemzetközi tényállások több mint felére e rendeletek szabályai határozzák meg az alkalmazandó jogot, illetve a joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályokat.[4] A rendeleti jogalkotást ezen a területen az 1999. május 1-jén hatályba lépett Amszterdami Szerződés[5] tette lehetővé, amely akként módosította az európai uniós alapokmányokat, hogy - az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) 81. cikkében felsorolt területeken - rendeletekkel lehet egységesíteni a tagállamok nemzetközi magánjogát és nemzetközi eljárásjogát. A nemzetközi magánjogi uniós rendeletalkotás rövid idő alatt látványos eredményeket hozott. Ha csak a legfontosabb tíz rendeletet vesszük itt figyelembe, azok (valamint a Tartási rendelet által alkalmazásra felhívott Hágai Jegyzőkönyv) széles körben alkotnak uniós közös jogot a nemzetközi joghatósági, elismerési és végrehajtási kérdések megválaszolásához, és ugyancsak több területen egységesítik az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokat.
Az uniós rendeletek közül a két Brüsszel-rendelet és a Tartási rendelet csak a bírósági joghatóságot, továbbá a határozatok elismerését és végrehajtását rendező normákat tartalmazza.[6] A Tartási rendelet emellett sajátos technikával él: utaló normával (15. cikk) az irányadó jog meghatározásához alkalmazni rendeli a 2007. november 23-án aláírt Hágai Jegyzőkönyvet. Annak érdekében, hogy azok az uniós tagállamok is alkalmazni tudják e kollíziós szabályokat, amelyek közvetlenül nem részesei a Hágai Jegyzőkönyvnek, a Tanács határozatával maga az Európai Unió is csatlakozott a Hágai Jegyzőkönyvhöz, azt uniós szekunder joggá téve.[7] Négy rendelet: a házassági és a bejegyzett élettársi vagyonjogi rendelet, az Öröklési jogi rendelet, valamint a Fizetésképtelenségi rendelet az adott területen mind a joghatósági, elismerési és végrehajtási, mind az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokat tartalmazza.[8] S végül a három Róma-rendelet csak kollíziós szabályokat tartalmaz.[9] A Róma I. rendelethez és a Róma II rendelethez kapcsolódó uniós rendeleti joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályokat a Brüsszel Ia rendelet, míg a Róma III rendelethez kapcsolódó ugyanezeket a szabályokat a Brüsszel IIa rendelet adja meg.[10]
Témánk szempontjából már elöljáróban megállapíthatjuk: valamennyi uniós rendelet kiemeli, hogy szabályait csak "határt átlépő ügyekben" kell alkalmazni, és többségük közelebbről is meghatározza alkalmazásának tárgyi, illetve személyi hatályát, méghozzá alaposabban, mint a nemzeti törvények. Ezért e rendeletek több támpontot adnak a "külföldi elem" tartalmi körülhatárolásához. A kiinduló pontot ehhez maga az EUMSZ 81. cikkének (1) bekezdésében adott definíció képezi, amely "a határokat átlépő elemet tartalmazó civiljogi ügyekre" teszi lehetővé az igazságügyi együttműködést, az ilyen ügyekre vonatkozóan állapítja meg az uniós szervek rendeleti jogalkotási hatáskörét.[11] Az ellenkező oldalról nézve: tisztán belföldi ügyekre az Európai Uniónak nincs rendeletalkotási hatásköre, és
- 378/379 -
ezért az uniós rendeletek nem vonatkoznak tisztán belföldi tényállásra,[12] vagyis a rendeletek csak a megfelelő "külföldi elemet" tartalmazó tényállásokat szabályozzák.
A "külföldi elem" vizsgálata és meglétének vagy hiányának megállapítása legalább két szempontból alapvető gyakorlati következményekkel jár.
1. A kérdés a jogalkalmazó (bíróság, választottbíróság, közjegyző stb.) számára először úgy merül fel, hogy az eldöntendő ügyben van-e olyan érdemi külföldi mozzanat, amely a kollíziós szabályok "előkapcsolását", és az alkalmazandó jog előzetes meghatározását teszi szükségessé. E kérdés megválaszolása akkor jelent valódi problémát, amikor a jogalkalmazónak határesetben kell állást foglalnia, vagyis azt kell eldöntenie, hogy a tényállásban szereplő külföldi mozzanat érdemi-e, az ügy lényegét érinti-e.
a) Tankönyvbe való iskolapéldaként említhetjük a "külföldi elem" nyilvánvaló hiányára a következő fiktív eseteket. Az, hogy a szerződő félnek külföldi állampolgárságú házastársa van, nem jelent "külföldi elemet" a szerződés tekintetében. Minthogy az sem, hogy a szerződő fél szülőjének/gyermekének külföldi államban van a szokásos tartózkodási helye/lakóhelye stb. Már nem ilyen egyszerű a kérdés, véleményünk szerint mégis a "külföldi elem" hiányát lehet megállapítani egy minden szempontból belföldinek minősíthető olyan szerződés esetében, amelyet a felek idegen nyelven kötöttek, esetleg olyan szerződésnél is, amelyben külföldi pénznemben határozták meg az ellenszolgáltatást. Sőt a szerződéskötés külföldi helye is egyre kevésbé tekinthető releváns "külföldi elemnek", már csak azért sem, mert elektronikus szerződéskötés esetén ez a hely nem határozható meg. Utalhatunk mégis arra, hogy a favor negotii elvét követve a Róma I. rendelet [11. cikk (1) bek.] és a Kódex [54. § (1) bek.] az alaki követelmények szempontjából jelentőséget tulajdonít a szerződéskötés helyének.[13] Meglehetősen nyilvánvaló ugyanakkor külföldi tényállás-elem jelenléte egy olyan hagyatéki eljárásban, amelyben az örökhagyónak külföldi ingatlantulajdona van, vagy törvényes örökösének szokásos tartózkodási helye/lakóhelye külföldön van. Ugyanígy releváns "külföldi elem" lehet a szerződés külföldi teljesítési helye is. Kifejezetten így rendelkezik a Brüsszel Ia rendelet a joghatóság szempontjából (7. cikk 1. pont) és a Róma I. rendelet az alkalmazandó jog szempontjából [8. cikk (2) bek.]. Sajátos szerephez juthat a teljesítés helye, mint "külföldi elem" a Róma I. rendeletben [9. cikk (3) bek.].[14] A kár külföldön történt bekövetkezésének helye "külföldi elem" mind joghatósági szempontból a Brüsszel Ia rendelet szerint (7. cikk 2. pont), mind az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából a Róma II rendelet szerint [4. cikk (1) bek.].
b) A kérdés részben másként merül fel akkor, ha az eljáró fórumnak hivatalból kell alkalmaznia a kollíziós szabályokat és azok alapján adott esetben külföldi jogot, vagy erre csak valamelyik perbeli fél kérelmére kerül sor.[15] Az első esetben a jogalkalmazó ex officio kötelessége a "külföldi elem" meglétének vizsgálata, az utóbbi esetben a fórumnak ezt a kérdést csak valamelyik fél kérelmére kell megválaszolnia, mivel a külföldi jog alkalmazása fakultatív. A magyar jog hagyományosan az officialitás álláspontját foglalja el. Ezt a hagyományt folytatja a Kódex is, amikor kimondja, hogy a bíróság a külföldi jogot hivatalból alkalmazza, és annak tartalmát hivatalból állapítja meg.[16] A "külföldi elem" meglétének bizonyítása tekintetében a kiindulópontot a bizonyítási teherre vonatkozóan a perbeli tényekkel kapcsolatban érvényesülő általános elv jelentheti. E szerint a "külföldi elem" meglétének bizonyítatlansága annak a félnek a terhére esik, aki arra építve kívánja elbíráltatni ügyét. Az Európai Bíróság két, analóg problémát felvető ügyben lazítani látszik ezt az elvet.[17]
2. Külön jelentőséget kap a "külföldi elem" meglétének vizsgálata kétcsatornás szabályrendszer esetén. Ilyen jogforrási rendben ugyanis a "külföldi elem" jellege alapján lehet kiválasztani az alkalmazandó európai uniós, vagy tagállami eljárási szabályokat.
a) Kétcsatornás normarendszer érvényesül az európai uniós tagállamokban joghatósági, továbbá - különösen élesen - elismerési és végrehajtási kérdésekben. Kiindulásképpen azt mondhatjuk, hogy az "Unión belüli" jogvitákra a Brüsszel-rendeletek, illetve más uniós rendeletek szabályait, az "Unión kívüli" jogvitákra pedig az autonóm nemzeti (tagállami) szabályokat (magyar fórum által tehát a Kódex rendelkezéseit) kell alkalmazni. Ezekben a kérdésekben ugyanis komoly súlya lehet annak, hogy uniós tagállam viszonylatában, vagy az Unión kívüli állam viszonylatában kell az alkalmazandó szabályokat megállapítani. Különösen áll ez a tétel a határozatok elismerésének és végrehajtásának feltételeire. Ennek az a kézenfekvő oka, hogy ezekben a kérdésekben eltérő követelményeket kell támasztani az uniós tagállamok viszonylatában felmerülő esetekben és a nem tagállamokhoz kapcsolódó ügyekben. A rendeletek szabályait ezért csak olyan esetben lehet és kell alkalmazni, amelyben "uniós külföldi elem" van.
- 379/380 -
A joghatóság megállapítása tekintetében az Európai Bíróság gyakorlata időközben feladta ezt a szigorú határvonalat. Kezdetben még vitatott volt, hogy a Brüsszel Ia rendelet elődei joghatósági szabályait csak akkor kell-e alkalmazni, ha a felperes lakóhelye (jogi személyeknél: alapszabály szerinti székhelye, fő igazgatási székhelye vagy fő telephelye) egy uniós külföldi államban van, vagy akkor is, ha egy nem uniós államban található. Az első álláspontot illusztráló, magyar bíróság előtt játszódó példával élve: egy Ausztriában lakóhellyel/székhellyel rendelkező felperes esetében uniós rendelet kerülne alkalmazásra, Svájcban lakóhellyel/székhellyel rendelkező felperes esetében viszont a Kódex és a Pp. Kezdetben, arra hivatkozva, hogy a belső piac védelme, mint az uniós szabályok alkalmazásának egyik fő indoka csak akkor jön számításba, ha a felperes lakóhelye/székhelye egy uniós külföldi államban van, a rendeleti szabályokat csak ilyen esetekre szűkítve kívánták alkalmazni (ún. redukciós elmélet). Ez más megfogalmazásban azt jelentette, hogy a joghatóság megállapítása szempontjából "külföldi elemnek" csak az számított, ha a felperes lakóhelye/székhelye egy az uniós külföldi államban volt.[18] Az Európai Bíróság azonban még a Brüsszel Egyezmény hatálya idején arra az álláspontra helyezkedett, hogy joghatósági szabályait alkalmazni kell olyan esetben is, amikor az felperes lakóhelye/székhelye egy nem uniós államban, hanem bármely kívülálló külföldi államban van.[19] Ma ezt az álláspontot uralkodónak lehet tekinteni.[20] Ez viszont azt jelenti, hogy az alapesetben eltűnik a két jogforrás alkalmazása közötti választó vonal: magyarországi lakóhellyel/székhellyel rendelkező alperessel szemben bármely országban lakóhellyel/székhellyel rendelkező felperes által indított perben a magyar bíróságok - mind a Brüsszel Ia rendelet, mind a Kódex alapján - joghatósággal rendelkeznek. Az Európai Bíróság uralkodóvá vált gyakorlatából pedig az következik, hogy a részleteket illetően nem a Kódex, hanem a Brüsszel Ia rendelet szabályait kell alkalmazni. A részletek pedig sokban különböznek egymástól. A Brüsszel Ia rendeletben és a Kódexben eltérőek például a joghatósági megállapodás szabályai;[21] hasonlóképpen: míg az előbbi különös joghatósági lehetőséget biztosít a fogyasztó számára a saját lakóhelyén,[22] az utóbbi ezt nem teszi lehetővé stb. Különösen a fogyasztó számára biztosított ez a kedvezményes joghatóság (és hatáskör) miatt merül fel a gyakorlatban a választás és a döntés szüksége.
b) Szemben az elismerési és végrehajtási szabályok itt említett kétcsatornás rendszerével, az uniós rendeletekben meghatározott kollíziós normákkal nem konkurálnak a nemzeti (tagállami) kollíziós szabályok, mivel az előbbiek döntő többségükben általános alkalmazási igénnyel alkotott, loi uniforme-ot képező szabályok. Ez azt jelenti, hogy a bíróság - azokon a területeken, ahol van uniós rendeleti szabályozás - a rendeletek által meghatározott kollíziós szabályt (és ennek folytán ugyanazt az anyagi jogszabályt) alkalmazza a konkrét nemzetközi jogszabály-összeütközés relációjára tekintet nélkül és függetlenül attól, hogy az alkalmazandó anyagi jog uniós tagállam joga vagy nem tagállamé. Szemben a joghatósági, elismerési és végrehajtási rendeletek által szabályozott kérdésekkel, az alkalmazandó jog tekintetében ugyanis az esetek többségében nincs jogpolitikai súlya annak, hogy uniós tagállam vagy az EU-n kívüli állam joga kerül alkalmazásra. Ellenkezőleg: a nemzetközi magánjog alapvető eszménye, vagyis az a követelmény, hogy a tényállásra alkalmazandó jog ne függjön az eljáró fórumtól, egyenesen megkívánja, hogy az uniós tagállamok fórumai a kollíziós normák által kijelölt jogot alkalmazzák akkor is, ha az egy nem uniós állam joga. Így lehet jórészt elkerülni egy "kétcsatornás": európai uniós és autonóm: nemzeti (tagállami) kollíziós jog létrejöttét, ami adott esetben eltérő anyagi jog alkalmazásához és indokolatlan jogalkalmazási nehézségekhez vezetne. Érdemben, tartalmilag ugyanis általában nincsenek olyan szempontok, amelyek más kollíziós normát tennének szükségessé az Európai Unión belüli és az azon kívüli jogviszonyok esetében. Ennek a követelménynek elvben még a jogpolitikailag kényes házassági bontójogban, tehát a Róma III rendelet alkalmazásánál is érvényesülnie kell, noha az Európai Unión kívüli államok házassági bontójoga még számos különös, adott esetben az EU alapvető értékrendjébe ütköző megoldást tartalmazhat. Kirívó esetben a tagállami (így a magyar) bíróság a közrendi záradék segítségével háríthatja el az elfogadhatatlan eredményt. A kollíziós normavilág egysége miatt viszont a tagállami kollíziós jog csak az uniós rendeletek hézagaiban jut szerephez. Ezért a "külföldi elem" meglétének kérdésére adott válasz is "csak" az illető uniós rendelet alkalmazhatóságát dönti el (lásd az előző 1. pontban), és ebben a pontban tárgyalt problémát aligha vagy legalábbis nagyon ritkán vet fel.
3. A következőkben a "külföldi elem" mibenlétének kérdését járjuk körül, és megkíséreljük e kérdés megválaszolását. Ez a válasz különböző aszerint, hogy a probléma a joghatóság vizsgálatánál, az alkalmazandó jog meghatározásánál vagy külföldi határozat elismerésénél és végrehajtásánál merül fel. Célszerű ezért e kérdések külön vizsgálata. A III. pontban a joghatósági szabályoknál (1. pont), továbbá a határozatok elismerése és végrehajtása kapcsán (2. pont) vizsgáljuk a kérdést. A IV. pontban az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós normákkal kapcsolatban tesszük elemzés tárgyává a problémát. Végül az V. pontban összefoglaljuk következtetéseinket.
- 380/381 -
1. A joghatósági szabályok vonatkozásában - érdekességük miatt - vagyonjogi ügyekben vizsgáljuk a "külföldi elem" mibenlétét. E tekintetben a két szóba jöhető jogforrás a Brüsszel Ia rendelet[23] és a Kódex. A magyar törvény lehetőség szerint követi az uniós rendelet szabályait. Az előzőekben írtakon kívül ezért sem kell a joghatóság szabályozásánál valódi kétcsatornás jogforrási renddel számolni.
A Brüsszel Ia rendelet (illetve elődei) szerint az általános joghatósági szabály az alperes lakóhelyén alapul. Az általános joghatóságot megállapító főszabály szerint a fórum csak akkor járhat el, per előtte csak abban az esetben indítható, ha az alperes lakóhelye (jogi személyeknél: alapszabály szerinti székhelye, fő igazgatási székhelye vagy fő telephelye) a fórum államában van. Röviden: az alperes a lakóhelyének (jogi személyeknél: az alapszabály szerinti székhelyének, fő igazgatási székhelyének vagy fő telephelyének) megfelelő európai uniós tagállam fóruma előtt perelhető. Ez a megoldás a tekintetben illeszkedik az uniós rendeletek szabályaiban megállapítható trendhez, hogy a joghatóság megállapítása nem függ az alperes állampolgárságától. Nincs viszont összhangban ezekkel a rendeletekkel - így mindenekelőtt a Brüsszel IIa rendelettel - annyiban, hogy azok döntően a szokásos tartózkodási hely kapcsolóelvére épülnek. A Brüsszel Ia rendelet vélhetően az 1968-as Brüsszeli Egyezmény[24] mintáját követve "ragaszkodott" a lakóhely tényálláseleméhez, és nem vette tekintetbe az uniós rendeletalkotásban időközben kialakult tendenciát. Ez óhatatlanul problémát jelent, különösen amiatt, hogy a Róma I. rendelet[25] általános objektív kapcsolóelve (kapcsoló tényezője) a szokásos tartózkodási hely, és a Róma II rendelet[26] is, ahol csak lehet, ezt a kapcsolóelvet részesíti előnyben. A Brüsszel Ia rendelet és a Róma rendeletek különböző alapállása miatt nem kerül összhangba a joghatósággal rendelkező fórum az alkalmazandó joggal olyan esetekben, amikor az elbírálandó ügyben a mérvadó lakóhely és szokásos tartózkodási hely eltérő állam területén található. Ez nem kívánatos módon nehezíti a nemzetközi ügyek elbírálását. Ebből okulva, az uniós jogalkotó tudatosan elkerülte ezt a diszkrepanciát a Róma III rendelet[27] és a Brüsszel IIa rendelet összehangolt megalkotásával, csakúgy, mint a vagyonjogi rendeletekben[28] és az Öröklési jogi rendeletben,[29] amelyek mindegyikében mind a joghatósági szabály tényálláseleme, mind az alkalmazandó jogot meghatározó objektív kapcsolóelv (kapcsoló tényező) az illető fél szokásos tartózkodási helye. Ugyanez megállapítható a tartási rendeletről[30] és az általa az alkalmazandó jog meghatározására felhívott Hágai Jegyzőkönyvről[31] is.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a Brüsszel Ia rendelet alkalmazása körében - amint utaltunk rá - mindenképpen "külföldi elemnek" kell tekinteni a felperes bármely külföldi államban lévő lakóhelyét (jogi személyeknél: az alapszabály szerinti székhelyét, fő igazgatási székhelyét vagy fő telephelyét).
Ehhez az alapesethez járulhatnak a speciális joghatósági szabályok által kreált "külföldi elemek". A Brüsszel Ia rendelet speciális rendelkezései közül csak néhányat emelünk itt ki. A fogyasztót, illetve a biztosítottat (kedvezményezettet, károsultat) védő alternatív, különös joghatóság: a fogyasztó, illetve a biztosított (kedvezményezett) lakóhelye szerinti joghatóság[32] igénybevétele esetében természetesen az alperes vállalkozás, illetve az alperes biztosító külföldi államban lévő alapszabály szerinti székhelye (fő igazgatási székhelye vagy fő telephelye), jelenti a "külföldi elemet". Megjegyezzük: a fogyasztó javára megállapított különös joghatósági okok - a Brüsszel I rendelet 2012-es módosítása óta - akkor is érvényesülnek, ha az alperes vállalkozás nem valamely uniós tagállamban rendelkezik székhellyel/lakóhellyel.[33] Ezekben az esetekben az elv ugyanaz, mint az alapesetben: az egyik peres fél nem a fórum államában rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel, de a perbeli pozíció fordított.
Hasonló fordított perbeli alapállású joghatósági szituációk találhatók a Kódexben is, amelyekben az alperes személye a "külföldi elem". A törvény megállapítja például magyar fórum joghatóságát külföldi alperes esetében is, ha a per tárgya Magyarországon található ingó dolgon fennálló dologi jog (95. §), továbbá akkor is, ha külföldi székhelyű vállalkozás Magyarországon fiókteleppel vagy képviselettel ren-
- 381/382 -
delkezik, és a jogvita ez utóbbi tevékenységével kapcsolatos (96. §).
2. A brüsszeli joghatósági rezsim egyes részletproblémáit először a peres felek alapján, majd a per tárgya alapján világítjuk meg.
a) A peres felek személyére alapított joghatósággal kapcsolatban részletprobléma származik abból, hogy alapesetben a perben egy felperes áll szemben egy alperessel, és az előbbi joghatósági kritériumokat, így a "külföldi elemet" is az ő vonatkozásukban kell vizsgálni. Bonyolódik a helyzet, ha több szereplőre kell figyelemmel lenni, és nem mindegyikük tekinthető az itt elmondottak szerint külföldinek. A Brüsszel Ia rendelet felperesi pertársaságnál külön állít fel joghatóságot olyan esetre, ha a kereseti kérelmek közötti szoros kapcsolat a közös tárgyalást és a közös döntést indokolja.[34] Ha ez a feltétel fennáll, a Brüsszel Ia rendelet alkalmazhatóságához elegendő, ha a felperesi pertársak közül egynek külföldön van a lakóhelye/székhelye.[35] Ez elegendő a "külföldi elem" meglétének megállapításához.
Itt említendő az az esetcsoport is, amikor a perbeli felek mindegyike belföldi, de a közöttük lévő - rendszerint: szerződéses - jogviszony teljesítése a legszorosabban összefügg egy olyan harmadik személy (gyártó, szállító) teljesítésével, akinek a székhelye/lakóhelye külföldön van. Kérdésként merült fel, hogy ez a peresített jogviszonyban nem álló külföldi személy megtestesíti-e a Brüsszel Ia rendelet alkalmazásához megkívánt "külföldi elemet", vagy sem. A német jogirodalomban felvetett kérdésre a többségi vélemény nemleges választ adott: olyan "kapcsolódó személy", aki az anyagi (szerződéses) jogviszonyban nem alany, és a perben sem fél, nem minősül "külföldi elemnek", és nem elég kapocs a Brüsszel Ia rendelet alkalmazásához.[36]
b) A per tárgya alapján a joghatóság kérdésében egyértelműen lehet állást foglalni külföldön fekvő ingatlanra, vagy külföldön lévő helyettesíthetetlen dologra vonatkozó perben. Mindkét esetben kézenfekvő a "külföldi elem" megléte és ezért a Brüsszel Ia rendelet alkalmazása. Hasonló álláspontra kell jutni olyan esetben is, amikor egy házassági vagyonközösség megosztására irányuló-, hagyatéki- vagy felszámolási eljárásban szereplő dologösszesség egy része van külföldön.[37]
3. A határozatok elismerése és végrehajtása körében egyszerű a "külföldi elem" meghatározása, mivel az elismerési és végrehajtási szabályokat külföldi bíróság/választottbíróság (más hatóság) által hozott határozatok esetében kell alkalmazni. E tekintetben tehát a határozatot hozó fórum külföldi volta jelenti a "külföldi elemet". Ez a megállapítás - kiinduló pontként - vonatkozik mind a Kódex, mind a Brüsszel-rendeletek szabályainak alkalmazásánál. A következő gondolati lépésben azonban már választani kell a két szabályrendszer között. Az elismerési és végrehajtási kérdések rendezésénél ugyanis - mint már utaltunk rá - kétcsatornás jogforrási rend létezik. Ennek az a kézenfekvő oka, hogy ezekben az - adott esetben politikailag is terhelt - eljárási kérdésekben eltérő követelményeket kell támasztani az uniós tagállamok viszonylatában felmerülő esetekben és a nem tagállamokhoz kapcsolódó ügyekben. Ez közelebbről és pontosabban azt jelenti, hogy európai uniós tagállami bíróság/választottbíróság (más hatóság) által hozott határozat elismerése és végrehajtása esetében az uniós szabályokat, vagyis a Brüsszel-rendeleteket, illetve a további uniós rendeleteket kell alkalmazni, nem-uniós fórumok által hozott határozatok elismerése és végrehajtása esetében pedig a Kódex rendelkezéseit. Témánk szempontjából fogalmazva meg ugyanezt: a Brüsszel-rendeletek elismerési és végrehajtási szabályainak alkalmazásánál egy másik tagállam fóruma által hozott határozat a "külföldi elem", a Kódex szabályainak alkalmazásánál pedig egy nem-uniós állam fóruma által hozott határozat számít annak.
A "külföldi elem" mibenlétét a kollíziós szabályok vonatkozásában - a probléma eltérései miatt - külön-külön vesszük szemügyre az objektív kapcsolószabályok (1. pont) és a jogválasztás (2. pont) elemzésénél.
1. Az objektív kapcsolószabályok esetében a "külföldi elem" létére vonatkozó első és legfontosabb jelzést magának a kapcsolószabálynak, mint normának a rendelkezése (diszpozíciója) adja. Ha az elbírálandó ügyben a kapcsolószabály diszpozíciójában meghatározott kapcsolóelv (kapcsoló tényező) egy külföldi joghoz vezet, egészen biztosan van "külföldi elem" az elbírálandó tényállásban.[38]
a) A Kódex 22. § (1) bekezdése például - a bejegyzési (inkorporációs) elvet követve - a jogi személy személyes jogaként annak az államnak a jogát határozza meg, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették. Következésképpen, ha az eljáró magyar bíróság/választottbíróság azt állapítja meg, hogy az adott ügyben szereplő jogi személyt egy külföldi államban jegyezték be, a tényállásban olyan érdemi "külföldi elem" szerepel, amely miatt a kollíziós szabály közbeiktatása szükséges, és annak utaló parancsa szerinti külföldi anyagi jog alkalmazandó. Ezzel szemben, ha az állapítható meg, hogy az illető jogi személyt Magyarországon jegyezték be, első megközelítésben érdemi
- 382/383 -
(releváns) "külföldi elem" nincs a tényállásban. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy egy olyan állam fóruma, amelynek nemzetközi magánjoga a székhely elvét (siège social) fogadta el, az előbbi gondolatmenetet az illető jogi személy székhelye tekintetében fogja levezetni.
b) Felmerül a kérdés, hogy érdemi "külföldi elemnek" minősül-e az iménti példa-esetben, ha egy Magyarországon bejegyzett jogi személynek külföldi államban van a székhelye. A válasz erre a kérdésre már bonyolultabb, és csak a Kódex más rendelkezéseinek figyelembevételével adható meg. Mindenekelőtt a Kódex általános rendelkezései között szereplő két korrekciós szabályt kell a válaszhoz - az adott tényállásra vetítve - értékelni: a harmadik állam imperatív szabályának figyelembevételére vonatkozó szabályt [13. § (2) bek.] és az általános kitérítő klauzulát [10. § (1) bek., első mondat]. A Kódex 13. § (2) bekezdése - meglehetősen vakmerő megoldással - általános jelleggel, tehát elvben egész szabályozási területén megnyitja harmadik állam imperatív szabályai "figyelembevétele" (tehát: nem alkalmazása!) előtt a lehetőséget, ha az illető normák "a tényállással szoros kapcsolatban vannak, és annak megítélése szempontjából meghatározó jelentőségűek". E szabályra tekintettel a példabeli jogi személy külföldi székhelye adott esetben releváns "külföldi elemnek" minősülhet.
A Kódex 10. § (1) bekezdésében megfogalmazott általános kitérítő klauzula szerint: "Ha az ügy körülményei alapján nyilvánvaló, hogy az ügy az e törvény szerint irányadó jognál lényegesen szorosabban kapcsolódik egy másik joghoz, kivételesen ezt a másik jogot lehet alkalmazni". A példában felvetett esetben felmerülhet, hogy az összes körülményre tekintettel az eldöntendő tényállás szorosabban kapcsolódik a székhely szerinti állam jogához, mint a bejegyzés szerinti állam jogához. Ebbe az irányba mutathat például, hogy a kérdéses jogi személy tevékenységét is a székhelyén végzi. Ilyen esetben a jogi személy külföldi székhelye releváns "külföldi elemnek" minősülhet. Túl rugalmasnak tartjuk a Kódex kitérítő klauzuláját, mert általános jelleggel nagyon szélesre nyitja az alkalmazandó jogot meghatározó törvényi szabálytól való eltérés kapuját. A Kódex maga hangsúlyozza ugyanakkor a klauzula alkalmazásának kivételességét azzal, hogy nyilvánvalóan szorosabb kapcsolatot kíván meg a "kitérítés" folytán alkalmazásra kerülő joghoz, mint az eredetileg kijelölt joghoz.
Több európai uniós rendelet is él ezekkel a korrekciós eszközökkel, releváns "külföldi elem" megjelenésére adva lehetőséget. A Róma I és a Róma II rendelet, valamint az Öröklési jogi rendelet kitérítő klauzulái tartalmilag egyeznek a Kódex ilyen rendelkezésével.[39] Szigorúbb megszorító feltételekkel körülbástyázottan, kitérítő klauzulát tartalmaznak a vagyonjogi rendeletek is, elsősorban a házastársak/bejegyzett élettársak utolsó közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazására teremtve lehetőséget.[40] Ilyen esetben az utolsó közös szokásos tartózkodási hely tekintendő "külföldi elemnek". A harmadik állam imperatív szabályai "figyelembevételének" lehetővé tétele egyenesen a Róma I. rendelet elődjében, az 1980-as Római Egyezményben[41] jelent meg először tételes formában, és azt vette át a Rendelet.[42] E norma megfogalmazása lényegesen óvatosabb, mint a Kódexé, eleve csak a szerződés teljesítési helye szerinti jogrendszer imperatív normáit engedi figyelembe venni. Adott esetben tehát a teljesítés helye releváns, érdemi "külföldi elemnek" minősülhet.
c) Az előbbiekben elemzett, a jogi személy személyes jogára vonatkozó példához hasonlóan lehet állást foglalni a többi tipikus külföldi tényálláselem vonatkozásában is. Például a Kódex főszabályként az állampolgárság (lex patriae) elvét fogadja el az ember személyes jogának meghatározásánál [15. § (2) bek.]. Következésképpen olyan ügyben, amelyben a személyes jog meghatározása szükséges, a külföldi állampolgárság tekinthető a legjellegzetesebb "külföldi elemnek". Ezzel szemben a külföldi szokásos tartózkodási hely vagy a külföldi lakóhely csak kivételesen minősül ilyennek. Ellentétes következtetésre jut a személyes jog meghatározását kívánó ügyben olyan állam (például Svájc vagy Dánia) eljáró bírósága (más hatósága), amelynek kollíziós szabályaiban a kapcsolóelv a lakóhelyhez köti az alkalmazandó jogot. Ezekben a jogrendszerekben elsősorban a külföldi lakóhely számít "külföldi elemnek".
Rá kell ugyanakkor mutatni arra, hogy az európai uniós rendeletek kollíziós szabályaiban az állampolgárság kapcsolóelve erősen visszaszorult, és helyette a szokásos tartózkodási hely kapcsolóelvként történő alkalmazása tekinthető általánosnak. Ezért magyar fórum előtt zajló kötelmi jogi, családjogi és öröklési jogi ügyekben a szokásos tartózkodási hely számít elsődlegesen "külföldi elemnek", mivel az ilyen ügyekben az illető európai uniós rendelet a szokásos tartózkodási hely kapcsolóelv alkalmazásával határozza meg az alkalmazandó jogot.[43] De azért az uniós rendeleti jogban is gyakran előfordul az állampolgárság kapcsolóelvként vagy kisegítő kapcsolóelvként. Például: az Öröklési jogi rendelet az örökhagyó állampolgársága szerinti jog választását engedi meg; a Hágai Jegyzőkönyv, a Róma III rendelet és a vagyonjogi rendeletek szintén a választható jogok között említik a valamelyik fél állampolgársága sze-
- 383/384 -
rinti jogot stb. Mindezekben az esetekben a külföldi állampolgárság is "külföldi elemnek" minősül.[44]
Az itt tárgyalt kapcsolóelvek szempontjából igen érdekes a kötelmi jogi Róma-rendeletek megoldása. Ezek az uniós rendeletek természetes személyek esetében szintén a szokásos tartózkodási helyet határozzák meg objektív kapcsolóelvnek (kapcsoló tényezőnek) és ezzel elsődleges "külföldi elemnek". Ezt a kategóriát viszont különleges jogalanyokra külön definiálják. Társaságok, egyesületek és más jogi személyek esetében a fő ügyvezetés helye, vállalkozásnak minősülő természetes személyek esetében pedig a fő telephely számít szokásos tartózkodási helynek és ezért elsődleges "külföldi elemnek".[45]
d) A releváns "külföldi elem" újabb eseteinek megjelenésére adnak lehetőséget a lépcsőzetesen felépített kapcsolószabályok,[46] amelyekben több szubszidiárius ("tartalék"-) kapcsolóelv (kapcsoló tényező) szerepel. A Kódexben több példa is van erre a megoldásra, és az európai uniós rendeletekben is találhatunk lépcsőzetesen megalkotott kapcsolószabályt.
A Kódex például lépcsőzetesen felépített kapcsolószabály-sorral határozza meg az ember személyes jogát arra az esetre, ha az illető személynek több állampolgársága van, ha állampolgársága nem állapítható meg, vagy ha hontalan (15. §). Az ebben a kapcsolószabály-sorban meghatározott szubszidiárius kapcsolóelvek adott esetben több "külföldi elemet" tehetnek - egymást követően - relevánssá. Mutatis mutandis hasonló helyzet alakulhat ki a jogi személy személyes jogának meghatározásánál is (22. §). A házastársak személyi és vagyoni viszonyaira alkalmazandó jogot meghatározó lépcsőzetes kapcsolószabályok (27. §) - szintén egymást követően, azaz szubszidiáriusan - a házastársak közös állampolgársága után a házastársak közös szokásos tartózkodási helyének kapcsolóelvét tartalmazzák, és ezzel adott esetben megváltoztatják a releváns "külföldi elemet". Hasonló az élettársi kapcsolat létrejöttére, joghatásaira és megszűnésére alkalmazandó jogot meghatározó kapcsolószabály (35. §) vagy a házastársak közös örökbefogadására vonatkozó kapcsolószabály [33. § (3) bek.] felépítése is.
Az európai uniós rendeletekben található lépcsőzetesen felépített normák közül példaként hivatkozunk a Róma III rendelet objektív kapcsoló-szabályaira (8. cikk), amelyek közös szokásos tartózkodási hely hiányában a házastársak közös állampolgárságának jogát rendelik alkalmazni, szintén új releváns "külföldi elemet" kreálva. Egymást váltó lépcsőzetes objektív kapcsolószabályokat állít fel, és ezzel adott esetben egymást váltó "külföldi elemeket" minősít relevánsnak a Róma II rendelet is (4. cikk): a kár bekövetkezésének helye szerinti jog (lex loci damni) alkalmazása helyett a közös szokásos tartózkodási hely államának jogát rendeli alkalmazni, ha a kárért felelős személy és a károsult szokásos tartózkodási helye a kár bekövetkezésének időpontjában ugyanabban az államban található.
e) Alternatív kapcsolóelvek törvényi megállapítása esetén is több kapcsolóelv és ezáltal több "külföldi elem" jöhet szóba, amelyek közül végül is a bíróság (választottbíróság, más jogalkalmazó hatóság) választása teszi valamelyiket relevánssá. Hagyományosan alternatív kapcsolást alkalmaznak a nemzetközi magánjogi szabályok az alaki követelmények megítélésénél. A választás rendszerint az adott igény érvényesülését vagy az adott jogviszony érvényességét hivatott segíteni. Példaként hivatkozhatunk a Kódex ilyen értelmű szabályára (54. §), a Róma I. rendeletre (11. cikk) és az Öröklési jogi rendeletre (27. cikk) egyaránt.
Nem az alkalmazandó jog meghatározásánál ugyan, de alternatív lehetőséget biztosít két európai uniós rendeletet tárgyi hatálya meghatározásánál. Mind a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 1896/2006/EK rendelet, mind a csekély értékű követelésekre vonatkozó 861/2007/EK rendelet az olyan tényállást tekinti "határt átlépő ügynek", amelyben legalább az egyik félnek - a Brüsszel Ia rendeletben definiált - lakóhelye vagy a szokásos tartózkodási helye más tagállamban van, mint az eljáró fórum állama. E rendeletek felfogásában tehát vagylagosan, egyenértékű alternatívaként: akár a külföldi lakóhely, akár a külföldi szokásos tartózkodási hely "külföldi elemnek" minősül. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a lakóhely - a Brüsszel Ia rendeleten kívül[47] - csak ezekben az európai uniós rendeletekben számít "külföldi elemnek", az összes többi nemzetközi magánjogi, illetve eljárásjogi rendeletben kizárólag a szokásos tartózkodási hely minősül ilyennek, és a lakóhelynek nincs sem joghatósági, elismerési és végrehajtási, sem kollíziós jogi jelentősége. Egyetértünk ugyanakkor Magnus véleményével, hogy a szokásos tartózkodási hely adott esetben a Brüsszel Ia rendelet alkalmazásánál is "külföldi elemnek" minősülhet, hiszen sokkal inkább érdemi tényálláselemek kapcsolódnak hozzá, mint a gyakran puszta regisztrációt jelentő lakóhelyhez.[48]
f) Több jogrendszer felé mutatnak és ezért több "külföldi elem" relevanciáját alapozhatják meg a kumulatív (kombinált) kapcsolóelvek is.[49] Példa lehet erre a házasság anyagi érvényességének megítélésére alkalmazandó jogot meghatározó szabály a Kódexben [26. § (1) bek.]. E norma szerint "a házasság csak akkor érvényes, ha ennek anyagi jogi
- 384/385 -
feltételei a házasságkötés időpontjában mindkét házasuló személy joga szerint fennállnak". Ugyanilyen kumulatív kapcsolást ír elő a Kódex az örökbefogadás érvényességének megítélésére alkalmazandó jogot meghatározó szabályban is [33. § (1) bek.]. Mindkét esetben releváns "külföldi elem" szerepel a tényállásban, ha akár csak az egyik érintett fél (az egyik házastárs, illetve az örökbefogadó vagy az örökbe fogadni kívánt személy) személyes joga külföldi jog.
g) A generálklauzulaként megfogalmazott kapcsolószabályok - az alternatív kapcsolóelvekhez hasonlóan - a bíróság (választottbíróság, más jogalkalmazó hatóság) választása alapján konkretizálódnak, és tesznek adott esetben relevánssá valamely "külföldi elemet". A leggyakrabban alkalmazott generálklauzula a "legszorosabb kapcsolat" elvére épülő kapcsolószabály. Ezt alkalmazza például a Kódex általános kisegítő szabálya (11. §) vagy a Róma I. rendelet kisegítő szabálya [4. cikk (4) bek.].
h) Az alternatív kapcsolás sajátos esetét teremti meg a törvény akkor, ha az érintett felek számára enged választási lehetőséget meghatározott kapcsolóelvek között. Ilyenkor tulajdonképpen - meghatározott jogokra - korlátozott jogválasztásról beszélünk. A magyar jogban az 1979. évi nemzetközi magánjogi tvr.-be 2009-ben beiktatott 10. § (2) bekezdés[50] nyitott meg először ilyen lehetőséget, amikor - követve az Európai Bíróság García Avello ügyben kifejtett álláspontját[51] - többes állampolgár esetében lehetővé tette, hogy az érintett (kiskorú esetében: a törvényes képviselője) választhasson, hogy születési nevének viselésére melyik hazai jogát kívánja alkalmazni. A Kódex fenntartja ezt a lehetőséget [16. § (2) bek.], sőt még házassági vagyonjogi viszonyokra (28. §) és egyes dologi jogi viszonyok körében (45. §) is megengedi a meghatározott jogokra korlátozott jogválasztást.
A kollíziós jogi európai uniós rendeletekben pedig elterjedt a meghatározott jogok választásának megengedése és ezzel alternatív kapcsolóelvek útján új "külföldi elemek" megteremtésének lehetővé tétele az érintett felek számára.[52] Mind a Kódex, mind az uniós rendeletek viszont a választható jogok körét olyan jogrendszerekre korlátozzák, amelyek nem idegenek az adott tényállástól, ellenkezőleg: amelyeknek választása az adott tényállásban már eleve benne lévő, immanens külföldi mozzanatokat (külföldi állampolgárság, külföldi szokásos tartózkodási hely, lex fori) "élesíti" releváns "külföldi elemmé".[53]
2. Jogválasztással a felek maguk határozzák meg az alkalmazandó jogot, és ezzel az aktusukkal - külföldi jog választása esetén - további külföldi mozzanatot visznek a tényállásba, újabb releváns "külföldi elemet" kreálnak.
A Kódex megnöveli azt a kört, amelyben a felek autonómiája érvényesül.[54] A jogválasztás klasszikus területe azért változatlanul a kötelmi jogviszonyok, különösen a szerződések világa, ahol a jogszabályok kiindulásképpen nem korlátozzák a választható jogok körét.[55] Ezért ebben a körben a "külföldi elem" sajátos problémaként jelentkezik, amint azt elsősorban a Róma I. rendelet és Róma II rendelet példája mutatja. Sarkítva úgy kell feltenni a kérdést: joguk van-e feleknek ahhoz, hogy egy tisztán belföldi tényállásból külföldi jog választásával nemzetközi tényállást kreáljanak?
A korszerű és uralkodó tudományos felfogásnak megfelelően ezek az uniós rendeletek elvben nem korlátozzák a választható jogok körét. Szerződéseknél például a kikötött jognak kapcsolatban sem kell lennie az ügylettel, választható tehát olyan "semleges" jog is, amely sem a felekhez, sem a szerződéshez nem mutat kapcsolatot. A választható jogok elvileg korlátlan lehetősége ebben a két rendeletben lényegileg tér el a többi kollíziós jogi uniós rendeletben biztosított korlátozott jogválasztási lehetőségtől, amelyet fentebb, az alternatív kapcsolóelvek sajátos eseteként tárgyaltunk.[56] A különbséget minőséginek is nevezhetjük.
A jogválasztás szabadsága elvben még azt is lehetővé teszi, hogy a felek "külföldi elem" nélkül, tisztán belföldi jogviszonyukat is külföldi jog uralma alá helyezzék. A Róma I. rendelet és a Róma II rendelet azonban nem engedi meg, hogy a felek ilyen esetben, tehát "külföldi elem" hiányában a jogválasztással kikerüljék a fórum jogának kógens szerződési szabályait, amelyhez a szerződés a jogválasztás időpontjában valamennyi lényeges objektív tényállási elemével kizárólag kapcsolódik.[57] Kissé ügyetlen megfogalmazásban a Kódex követi e rendeletek szabályát [50. § (4) bek.]. A jogválasztás ilyen esetben tehát csak anyagi jogi jogválasztásként érvényes, azaz a választott jog szabályai mellett alkalmazni kell a szerződéshez érdemben kapcsolódó jog kógens normáit.[58] Ez a magyar bírói gyakorlatban uralkodó álláspont is.[59]
Témánk szempontjából mindez úgy fogalmazható meg, hogy egy tisztán belföldi tényállás külföldi jog választása folytán nem válik nemzetközi magánjogi tényállássá; más szavakkal: külföldi jog választása nem minősül "külföldi elemnek". Az Európai Bíróság és a tagállamok bírói gyakorlata egyébként eddig még nem alakított ki szilárd szempontokat abban a kérdésben, hogy milyen "külföldi elem" meg-
- 385/386 -
léte esetén lehet a felek jogválasztását kollíziós jogi hatásúnak elfogadni. Kérdés például, hogy külföldön történt szerződéskötés már elégséges "külföldi elemnek" minősül-e.[60] A szerződések világában, ahol az egyes tranzakciók gyakran egymásba kapcsolódó láncolatot alkotnak, és nemzetközi szerződési feltételek alkalmazása is mindennapos, amúgy is gyakran nehéz a határok megvonása. Ezek a sajátosságok inkább a "külföldi elem" meglétének tág értelmezését, és ezzel a kollíziós jogi értelemben vett jogválasztás tágabb körben történő elismerését indokolhatják.[61]
Összefoglalásképpen az elmondottakból az a következtetés vonható le, hogy "külföldi elem" létének-nemlétének kérdésére csak esetről esetre, mindig a konkrét tényállás alapján adható válasz. Elvontan, általános jelleggel nem beszélhetünk "külföldi elemről", a tényállásban szereplő külföldi vonatkozású mozzanat csak a joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályokban, illetve a kollíziós jogi normákban kifejeződő értékelés következtében válik releváns "külföldi elemmé". Ehhez az értékeléshez az alkalmazásra kerülő joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályok, illetve a fórum kapcsolószabályaiban meghatározott kapcsolóelvek (kapcsoló tényezők) adják a döntő eligazítást. Ezért, ha az elbírálandó tényállásban külföldi mozzanat szerepel, az irányadó joghatósági, elismerési és végrehajtási szabály értelmezésével, illetve a kollíziós kapcsoló szabály rendelkezésében lévő kapcsolóelv segítségével kell választ adni arra a kérdésre, hogy releváns "külföldi elemről" van-e szó, vagy sem.
Új "külföldi elem" relevanciáját teremthetik meg az ún. korrekciós szabályok: a harmadik állam imperatív szabályának figyelembevételére vonatkozó szabály és az általános kitérítő klauzula. Ugyanígy bővítik a releváns "külföldi elemek" lehetőségét a lépcsőzetesen felépített kapcsolószabályok,[62] amelyekben több szubszidiárius ("tartalék"-) kapcsolóelv (kapcsoló tényező) szerepel, továbbá az alternatív és a kumulatív (kombinált) kapcsolóelvek,[63] a generálklauzulák és a feleknek a törvényben meghatározott jogok választására biztosított lehetőségek is.
A felek jogválasztással felerősíthetnek egy külföldi mozzanatot a kötelmi jogi tényállásokban, releváns "külföldi elemmé" téve azt. Ha azonban a jogválasztás időpontjában a tényállás valamennyi eleme a fórum jogához kapcsolódik és nem a választott joghoz, vagyis ún. tisztán belföldi tényállásról van szó, a jogválasztás ellenére érvényesülnek a belföldi jogrendszer kógens szabályai. Ilyen esetben tehát a jogválasztás önmagában nem kreál "külföldi elemet", és nem teszi nemzetközivé a tényállást, hanem csak a belföldi jog diszpozitív szabályainak félretételét eredményezi. A Róma I. rendelet indokolása még azt is kiemeli, hogy a jogválasztásnak ugyanez a jogi megítélése akkor is, ha a jogválasztás joghatósági megállapodásban történt.[64] ■
JEGYZETEK
[1] Lásd például Dicey, A. V./Morris, J. H. C./Collins, L.: On the Conflict of Laws15. Sweet & Maxwell: London, 2012., Vol. 1., 3. sk. o.; Kegel, G./Schurig, K.: Internationales Privatrecht.9 Beck: München, 2004., 6. sk. o.; Batiffol, H./Lagarde, P.: Traité de droit international privé I.8 Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence: Paris, 1993., 13. sk. o.; Furrer A./Girsberger D./Siehr, K.: Internationales Privatrecht - Allgemeine Lehren. Helbing Lichtenhahn: Basel 2008, 11-20.; Mádl F./Vékás L.: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga.9 ELTE Eötvös: Budapest 2018., 32. sk.
[2] Basedow, J./Rühl, G./Ferrari, F./de Miguel Asensio, P. (eds): Encyclopedia of Private International Law. Vol. I-IV. Edward Elgar: Cheltenham, UK/Northampton, MA, USA 2017. A következőkben hivatkozott nemzetközi magánjogi törvényeket lásd ennek a munkának a IV. kötetében.
[3] 2017. évi XXVIII. törvény a nemzetközi magánjogról (a továbbiakban: Kódex)
[4] Lásd Vékás L.: Európai uniós és tagállami nemzetközi magánjog. Magyar Jog 10/2017, 589-601.
[5] HL C 340, 1997.11.10. Az Amszterdami Szerződés alapján végbement jogegységesítési folyamat két évtizedes történetének értékeléséhez lásd Wagner R.: Zwanzig Jahre justizielle Zusammenarbeit in Zivilsachen. IPRax 39 (2019) 185-200. o.
[6] A Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról; a Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról; a Tanács 4/2009/EK rendelete (2008. december 18.) a családjogi tartási kötelezettségekre vonatkozó joghatósági szabályokról, továbbá az ilyen ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (valamint a tagállamok megfelelő szerveinek e területeken történő együttműködéséről).
[7] A Tanács 2009/941/EK határozata (2009. november 30.): HL 2009 L 331. A közvetlenül részes államok vonatkozásában a Hágai Jegyzőkönyv a tartási rendelettel együtt: 2011. június 18-án, a többi tagállam viszonylatában - így Magyarország vonatkozásában is - az EU ratifikációja után: 2013. augusztus 1-jén lépett hatályba. Dánia és az Egyesült Királyság nem részese az okmánynak, így a Hágai Jegyzőkönyvnek sem.
[8] A Tanács 2016/1103/EU rendelete (2016. június 24.) a házastársak és 2016/1104/EU rendelete (2016. június 24.) a bejegyzett élettársak vagyonjogi igényei tárgyában a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, továbbá a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról; a Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az öröklési jogi igények tárgyában a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, továbbá a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az ilyen tárgyú közokiratok felvételéről és végrehajtásáról és egy Európai Öröklési Bizonyítvány bevezetéséről.
[9] Róma I.: a Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelmi jogviszonyokra alkalmazandó jogról, Róma II: a Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyokra alkalmazandó jogról, Róma III: a Tanács 1259/2010/EU) rendelete a házasság felbontására és a házasfeleknek a házassági kötelék felbontása nélküli különválásra alkalmazandó jogról.
[10] Az itt említett rendeleteken kívül utalunk azokra az ugyancsak fontos európai uniós rendeletekre is, amelyek a tagállamok viszonylatában megkönnyítik a nem vitatott követelések és a kis értékű követelések végrehajtását, illetve bizonyos polgári eljárásjogi problémákat rendeznek. Lásd ezek felsorolását Vékás L.: 4. lj.-ben i. m. 10. lj.
[11] Az Európai Bíróság következetesen képviseli ezt az álláspontot például a Róma I. rendelethez kapcsolódó állandó gyakorlatában. Lásd Martiny, D.: MüKoBGB6 2015, Rom I-VO Art. 3 Rn. 88.
[12] Lásd e kérdés részletes, az Európai Bíróság gyakorlatát bemutató elemzését Magnus R.: Der grenzüberschreitende Bezug als Anwendungsvoraussetzung im europäischen Zuständigkeits- und Kollisionsrecht. ZEuP 26 (2018) 507-540.
[13] Vö. a 60. lj.-nél írtakkal.
[14] Erről lád alább a IV. 1. b) pontban.
[15] E problémakör részletes, a főbb külföldi jogrendszerekre kitekintő bemutatását lásd Mádl F./Vékás L.: 1. lj.-ben i. m., 22. §.
[16] Kódex 7. § (1) bek., 8. § (1) bek.
[17] Lindner: C-327/10 (Rn. 28, Rn. 47.), de Visser: C-292/10 (Rn. 10. és Rn. 39.).
[18] Lásd - tagállami felsőbírósági ítéletekre és jogirodalmi véleményekre utalással - Magnus R.: 12. lj.-ben i. m., 517., a 49. lj.-tel.
[19] Group Josi: C-142/98 (Rn. 58. skk.); Owusu: C-281/02 (Rn. 25. skk.). Ugyanígy egy évtizeddel később a Fizetésképtelenségi rendelettel kapcsolatban: Ralph Schmid: C-382/12 (Rn. 19. skk.).
[20] Lásd Mankowski, P.: Entwicklungen im Internationalen Privat- und Prozessrecht 2004/2005, Teil 2. RIW 2005, 564.; Magnus R.: 12. lj.-ben i. m., 518., az 53. lj.-tel.
[21] Brüsszel Ia rendelet 25. cikk skk. cikk, illetve Kódex 99. §.
[22] Brüsszel Ia rendelet 18. cikk, (1) bek.
[23] A Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.
[24] Brüsszeli Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, amely a Brüsszel I rendelet elődje volt.
[25] Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelmi jogi viszonyokra alkalmazandó jogról.
[26] Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról.
[27] A Tanács 1259/2010/EU rendelete (2010. december 20.) a házasság felbontására és a házasfeleknek a házassági kötelék felbontása nélküli különválására alkalmazandó jog meghatározásáról.
[28] A Tanács 2016/1103/EU rendelete (2016. június 24.) a házastársak közötti vagyoni viszonyokra alkalmazandó jog meghatározásáról és a Tanács 2016/1104/EU rendelete (2016. június 24.) a bejegyzett élettársak közötti vagyoni viszonyokra alkalmazandó jog meghatározásáról.
[29] A Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, továbbá Európai Öröklési Tanúsítvány bevezetéséről.
[30] A Tanács 4/2009/EK rendelete (2008. december 18.) a családjogi tartási kötelezettségekre vonatkozó joghatósági szabályokról, továbbá az ilyen ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (valamint a tagállamok megfelelő szerveinek e területeken történő együttműködéséről).
[31] A családjogi tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról (2007. november 23.).
[32] Brüsszel Ia rendelet 18. cikk (1) bek., illetve 11. cikk (1) bek. b) pont.
[33] Brüsszel Ia rendelet 17. cikk (2) bek. E megoldás kritikáját lásd Schack, H.: Internationales Zivilverfahrensrecht7. München 2017, 123. sk.
[34] Brüsszel Ia rendelet 8. cikk 1. pont. A Kódex - értelemszerűen fordított megfogalmazásban adott - szabályát ugyanerre a kérdésre lásd a 90. § (1) bek.-ben.
[35] A többszereplős szituációk további részletproblémáit lásd Magnus R.: 12. lj.-ben i. m., 524. sk.
[36] Lásd Magnus R.: 12. lj.-ben i. m., 526. sk.
[37] Ugyanígy Magnus R.: 12. lj.-ben i. m., 528. skk.
[38] A lényeget illetően ugyanígy Furrer, A./Girsberger, D./Siehr, K.: 1. lj.-ben i. m., 16. sk.
[39] Róma I. rendelet 4. cikk (3) bek., 5. cikk (3) bek., 7. cikk (2) bek., 8. cikk (3) bek.; Róma II rendelet 4. cikk (3) bek., 10. cikk (4) bek., 11. cikk (4) bek.; Öröklési jogi rendelet 21. cikk (2) bek.
[40] Azonos tartalommal lásd Házassági vagyonjogi rendelet 26. cikk (3) bek. és Bejegyzett élettársi vagyonjogi rendelet 26. cikk (2) bek.
[41] Az Európai Unió tagállamai által 1980. június 19-én Rómában megkötött Egyezmény a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározásáról, amely 1991. április 1-jén lépett hatályba.
[42] Róma I. rendelet 9. cikk (3) bek.
[43] Az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének meghatározásánál adódó problémákhoz lásd OLG Hamm, 2. 1. 2018 és Kurt, S. jogeset-megbeszélését: IPRax 39 (2019) 151 sk. o., és 123-127. o.
[44] Az Európai Bíróság ambivalens álláspontjához lásd a Lindner ügyet: C-327/10.
[45] Róma I. rendelet 19. cikk; Róma II rendelet 23. cikk.
[46] Lásd Kegel, G.: Reform des deutschen Internationalen Eherechts. Die Vorschläge der 2. Abteilung des Deutschen Rates für Internationales Privatrecht. RabelsZ 25 (1960) 201-221. o. (208. skk. o.).
[47] Az Öröklési jogi rendeletben a végintézkedés alaki érvényességére vonatkozó, a favor testamenti elvét érvényesülni segítő szabályt [27. cikk (1) bek. c) pont] aligha tekinthetjük érdemi kivételnek.
[48] Magnus R.: 12. lj.-ben i. m., 519.
[49] A kapcsolóelvek kumulálásának kérdéseihez lásd Neuhaus, P. H.: Die Grundbegriffe des internationalen Privatrechts.2 Mohr (Siebeck): Tübingen, 1976., 156. skk.
[50] 2009. évi IX. törvény 1. §-a, hatályos 2009. április 4-től.
[51] Carlos Garcia Avello kontra belga állam: C-148/02. Lásd Mádl F./Vékás L.: 1. lj.-ben i. m., 215. skk. o.
[52] Róma III rendelet 5. cikk, Hágai Jegyzőkönyv 8. cikk, Házassági/bejegyzett élettársi vagyonjogi rendelet 22. cikk, Öröklési jogi rendelet 22. cikk.
[53] Ugyanígy Magnus R.: 12. lj.-ben i. m., 515. o., 533. o.
[54] Lásd Nagy Cs. I.: Jogválasztás az új nemzetközi magánjogi törvényben. Jogtudományi Közlöny LXXIV (2019) 189-196. o.
[55] Kódex 50. §, Róma I. rendelet 3. cikk, Róma II rendelet 14. cikk.
[56] Lásd a IV. 1. h) pontban.
[57] Róma I. rendelet 3. cikk (3) bek.; Róma II rendelet 14. cikk (2) bek.
[58] Lásd Mádl F.-Vékás L.: 1. lj.-ben i. m., 469. o.; ugyanígy Magnus, U.: Rom I Verordnung, Art. 3, Rn. 131, in: Staudinger Kommentar zum BGB. Sellier/de Gruyter: Berlin 2016. Lásd továbbá az Európai Bíróság döntését: Vinyls kontra Mediterranea: C-54/16.
[59] EBH 2004.1047.
[60] Lásd Magnus, U.: 58. lj.-ben i. m., Rn. 139.
[61] Lásd e kérdéshez az eltérő álláspontokat: Ostendorf, P.: Anforderungen an einen genuinen Auslandsbezug bei der Rechtswahl im Europäischen Kollisionsrecht. IPRax 38 (2018) 630-633.; Martiny, D.: Europäisches Internationales Schuldrecht - Feinarbeit an Rom I- und Rom II- Verordnungen. ZEuP 26 (2018) 218-249. (226.); Böhle, J.: Die Abwahl zwingenden Rechts vor staatlichen Gerichten in Inlandsfällen. ZEuP 27 (2019) 72-98.
[62] Lásd Kegel, G.: 46. lj.-ben i. m., 201-221. (208. skk.).
[63] Lásd Neuhaus, P. H.: 49. lj.-ben i. m., 156. skk.
[64] Róma I. rendelet, indokolás (15) pont.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (Budapest).
Visszaugrás
