A család és a gyermek védelmének alkotmányos elve[1] nemcsak a család mint közösség, illetve a gyermek mint korából adódóan eleve gyengébb fél személyi védelmét jelenti, hanem a családtagoknak a család "hajlékául" szolgáló közös lakás használatához fűződő jogai védelmét is magában foglalja. Ennek jelentőségét nemzetközi jogi dokumentumok is hangsúlyozzák, és ez jut kifejezésre abban is, hogy számos európai ország családjogi szabályai speciális rendelkezéseket tartalmaznak a családi otthonként szolgáló lakás használatára.[2] A házastársi közös lakás ugyanis nem pusztán közös ingatlan-tulajdon vagy bérlemény, hanem ennél minőségileg több: a családi élet, a gyermek nevelésének-gondozásának színtere, amelyben a bentlakók használati jogát attól függetlenül óvni kell, hogy a lakás mint vagyontárgy melyik házastárs, illetve melyik szülő tulajdona vagy bérlete.
Weiss Emília az új Polgári Törvénykönyv kodifikációjának megindulásakor írott nagyívű tanulmányában[3] - egyebek mellett - a házastársi lakáshasználat speciális szabályozásának szükségességét hozta fel annak alátámasztására, hogy a családjog szabályainak a Ptk.-ba integrálásával kapcsolatban súlyos kétségei vannak. Álláspontjának lényege, hogy a kiskorú gyermek érdekének védelme, jogainak erősítése jut kifejezésre a Csjt.-nek a polgári jogias szemlélettől eltérő lakáshasználati szabályaiban[4], amelyek a családvédelmi érdeket megfelelően hangolják össze a tulajdonosi érdekkel, és ez mindenképpen megőrzésre szorul. Bár a professzor asszony a családjog polgári jogtól teljesen különálló szabályozására vonatkozó nézetét később - a szerkesztőbizottsági viták eredményeként - nem tartotta fenn, a családjog önállóságának megőrzése mellett felhozott érveinek is köszönhetően a 2013. évi V. törvényként kihirdetett új Polgári Törvénykönyvbe (a továbbiakban: Ptk.) a családjog úgy "épült be", hogy a család- és gyermekvédelmi rendelkezések
- 56/57 -
nem szenvedtek csorbát: a családjog önálló Könyvbe került (Ptk. Negyedik Könyv), amely a családi jogviszonyok jellegzetességeit kifejező, külön alapelveket rögzít, és megmaradt a házastársi lakáshasználat speciális szabályozása is (4:76 - 4:85. §§), sőt a Ptk. kiegészült az élettársi lakáshasználatra vonatkozó rendelkezésekkel (4:92 - 95. §§. 6:517. §).
Történetileg a házastársi lakáshasználatra vonatkozó elkülönült normák az 1986. évi IV. törvénnyel jelentek meg magában a Családjogi törvényben, korábban a Csjt. a lakáshasználat rendezésével kapcsolatban a 31. § (6) bekezdésében csupán általánosságban utalt a "családvédelmi érdek figyelembe vételére". Ha nem számítjuk a korábbi lakásjogszabályok hézagos, néhány paragrafusra szorítkozó rendelkezéseit, valamint a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumi állásfoglalásaiban is megjelenített, hézagpótló bírói gyakorlatot[5], a Csjt. 31/A-31/E. §-ai tekinthetők hazánkban a családi otthon védelmére vonatkozó első részletes szabályozásnak. Általános szakmai vélemény szerint ezek a rendelkezések alapvetően megfeleltek a közös lakás védelmére vonatkozó nemzetközi és hazai társadalmi elvárásoknak, így lényegi változtatást e területen az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója és Tematikája sem javasolt, felhívta ugyanakkor a figyelmet a családvédelmi érdekek fokozottabb figyelembe vételére akár a bérbeadói érdekekkel szemben is.[6] Néhány, a bírói gyakorlat által felvetett vitás kérdésben viszont, mint például a házastársi lakáshasználat életközösség idejére is kiterjedő szabályozásának szükségessége, a lakáshasználati jog ellenértékének számítása, módosítást tartott szükségesnek. Teljesen új elemként jelent meg az élettársi lakáshasználat szabályozásának igénye, hosszabb élettársi kapcsolat esetén.[7]
A következőkben - a teljesség igénye nélkül - azt tekintjük át, hogy milyen új rendelkezéseket találhatunk a Ptk. Negyedik Könyvében a Csjt. házastársi lakáshasználatra vonatkozó rendelkezéseihez képest, hogyan oldotta meg a törvény az élettársak lakáshasználatának rendezését, és összességében mindez mennyiben felel meg a családvédelem kiemelt szempontjainak, annak a szellemiségnek tehát, amelyet Weiss Emília a kodifikáció kezdeteitől oly fontosnak, megőrzendőnek, továbbfejlesztésre érdemesnek tartott.
A Ptk. a házastársi lakáshasználat szabályozásán a korábbiakhoz képest kisebb, az élethez közelebb álló, nagyrészt egyszerűsítést tartalmazó változtatást hajtott végre, pl. többfajta rendezési lehetőséget biztosít arra, hogy az elvált házastársak ne kényszerüljenek hosszú, nem kívánt együttélésre, ösztönzi a lakáshasználatnak a közös vagyon megosztásával együtt történő rendezését, mellőzi a lakáshasználati jog ellenértékének bonyolult
- 57/58 -
számítási módját. A szabályok túlnyomó többsége - a gyakorlat igényeinek megfelelően -a házasság felbontása, illetve az életközösség megszűnése esetére tartalmaz rendelkezéseket, a törvény azonban néhány garanciális szabályt iktat be az életközösség fennállása alatti időszakra is (ld. a Ptk. 4:77. §-át a közös lakással való rendelkezés korlátairól).
A Ptk. 4:76. §-a normává emel két olyan jogtételt, amelyet a gyakorlat igényeire reagálva a bírói gyakorlat fejlesztett ki[8], ezek: a házastársi közös lakás, illetve a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek fogalmának meghatározása. Míg a Csjt. csak a házastársak egyikének vagy mindkettőjüknek tulajdonjoga vagy bérleti joga alapján használt lakásra vonatkozóan tartalmazott rendelkezéseket, az új törvény rendelkezései kiterjednek valamennyi, a házastárs(ak) által önálló jogcímen lakott lakásra (ezeket a Ptk. nevesíti, melynek folytán a Csjt.-beli felsorolás a haszonélvezettel bővül; nem kérdés azonban, hogy ez az önálló lakáshasználat valamennyi lehetséges jogcímét, így pl. az igen ritka, haszonbérleten alapuló használatot is lefedi). Továbbra sem alkalmazhatók a házastársi lakáshasználatra vonatkozó rendelkezések olyan lakás használatára, amelyben a házastársak harmadik személy jogcíméhez kapcsolódó, járulékos jogcímen laknak (pl. szívességi lakáshasználat, albérlet). Ahhoz, hogy házastársi közös lakásról beszélhessünk, szükséges tehát: 1. a házassági kötelék fennállása (ideértve az érvénytelen házasságot is[9]), 2. a felek együttlakása (ami nem jelenti szükségképpen az életközösség fennállását!), 3. egy olyan lakásban, amelynek használatára egyiküknek vagy mindkettőjüknek önálló jogcíme van. Ezen feltételek együttes fennállása nyitja meg az utat a Családjogi Könyv házastársi lakáshasználatra vonatkozó VIII. Fejezetének alkalmazásához. A törvény a házastársi közös lakás használatával való rendelkezésnek, továbbá a használat rendezésének szabályozása szempontjából különbséget tesz a házastársak közös jogcíme, illetőleg az egyik házastárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakás között.
Lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermeknek a Ptk. - szintén a bírói gyakorlatot követve[10] - a házastársak közös kiskorú gyermekét, illetve a lakásra kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs kiskorú gyermekét tekinti. A másik házastárs kiskorú gyermeke azonban - e szabályok alkalmazása szempontjából - nem tekinthető lakáshasználatra jogosultnak, akkor sem, ha a kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs (lényegében mostohaszülője) hozzájárulásával költözött a lakásba. Véleményünk szerint ez a rendelkezés gyermekvédelmi szempontból aggályos, hiszen a mostohaszülőnek eltartási kötelezettsége is van a vele együttélő házastársa gyermekével szemben (4:198. §), s bár az életközösség megszakadásával ez a kötelezettsége megszűnik, indokolatlan, hogy emel-
- 58/59 -
lett még a volt másik házastárs a lakáshasználatnak reá és a gyermekre nézve jóval kedvezőbb rendezési lehetőségeitől (Ptk. 4:83. § (2) és (3) bekezdése) is elessék. Ebben a kérdésben talán enyhíteni lehetett volna a korábbi bírói gyakorlat szigorúságán.
Bár a rendelkezések kiskorú gyermekre vonatkoznak, a gyermek lakáshasználati jogát önmagában nagykorúvá válása nem szünteti meg, hiszen tipikus esetben a szülők ezt követően is kötelesek gondoskodni továbbtanuló gyermekük tartásáról, amelynek elsődleges módja a saját háztartásukban történő ellátás (Ptk. 4:216., 4:219. §), de ha a gyermek nem tanul tovább, akkor sem szűnik meg automatikusan a használati joga mindaddig, amíg azt tőle szülei meg nem vonják.
A Csjt. nem tartalmazott speciális szabályt a házastársak életközösségének fennállása alatt a közös lakással való rendelkezésre. A Ptk. ezt a hiányt pótolja: kimondja, hogy a házastársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatáról az életközösség fennállása alatt és annak megszűnésétől a lakáshasználat rendezéséig a házastárs a házastársával együttesen vagy házastársa hozzájárulásával rendelkezhet (4:77. § (1) bek.). A "rendelkezés" itt tágabb értelmet takar, mint a dologi jogban, az nem csupán a tulajdonos rendelkezési jogosítványait foglalja magában (5:30. §), hanem a lakás használatának jogcíméhez igazodik (pl. a bérlőtárs nem adhatja albérletbe a lakást vagy annak egy részét a másik bérlőtárs hozzájárulása nélkül, nem fogadhat be más személyt a lakásba, nem köthet annak fejében tartási szerződést).
A törvény azonban annak a házastársnak a - fenti, tágabb értelmű - rendelkezési jogát is korlátozza, akinek kizárólagos jogcíme áll fenn a közös lakáson. A Ptk. 4:77. § (3) bekezdésének szabályából világosan látszik, hogy ennek családvédelmi oka van, mivel az megtiltja, hogy a kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs a másik hozzájárulása nélkül a lakással olyan módon rendelkezzék, amely házastársának vagy a lakásban lakó kiskorú gyermeknek a lakáshasználatát hátrányosan érintené (pl. a lakást a gyermek megfelelő lakáshasználatát indokolatlanul korlátozó kisebb lakásra cserélje). Fontos rendelkezés, hogy a törvény kimondja: önmagában a házasság felbontása vagy a házassági életközösség megszűnése nem szünteti meg annak a házastársnak a használati jogát, aki a lakást a másik házastárs jogcíme folytán használja (4:77. § (2) bek.). A használat megszüntetéséhez ilyen esetben is vagy a felek ilyen tartalmú szerződése vagy a bíróság döntése szükséges. A bírói gyakorlat szerint mindaddig, amíg erre nem kerül sor, a (volt) házastársat birtokvédelem illeti meg.[11]
- 59/60 -
A magánautonómiának a polgári jogban általánosan érvényesülő elvéből következően a Ptk. a házastársi lakáshasználat rendezése tekintetében is elsőbbséget biztosít a lakáshasználat szerződéses rendezésének. A rendezés akkor nyer aktualitást, amikor a házasság felbontására vagy az életközösség megszűnésére sor kerül (A jogirodalmi véleményeknek megfelelően a lakáshasználat rendezésére vonatkozó szabályok - a Csjt. rendelkezéseitől eltérően - nemcsak a bontáskor, hanem az életközösség megszűnésekor is irányadóak[12]). A törvény kétféle szerződéses rendezési lehetőséget szabályoz: módot ad a használat előzetes szerződéses rendezésére, amikor a szerződés megkötésére még a házasságkötés előtt vagy házassági életközösség fennállása alatt kerül sor, valamint lehetővé teszi a megállapodáson alapuló rendezést az életközösség megszűnése után. A kétfajta jogügyletet -amelyek az alakiságok, az időbeli hatályosulás tekintetében is alapvetően eltérnek egymástól - különböző elnevezéssel illeti (az előbbit szerződésnek, az utóbbit megállapodásnak titulálva; természetesen kötelmi jogi értelemben mindkét esetben szerződésről van szó).
1. A vagyoni viszonyokhoz hasonlóan a házasulok és az együttélő házastársak a házastársi közös lakás használatát is rendezhetik előzetesen a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére, mégpedig külön erre irányuló szerződéssel, de magában a házassági vagyonjogi szerződésben is. A szerződésben a felek előre rendelkezhetnek arról, hogy a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetén az addig közösen lakott lakás használata miként alakuljon, így pl. egyikük lesz jogosult annak kizárólagos használatára vagy azt a lakás elcseréléséig, értékesítéséig megosztva használják tovább, a távozó házastárs igényt tarthat-e pénzbeli térítésre vagy cserelakásra stb. Ez a szerződés - akár a házassági vagyonjogi szerződés része, akár nem - minősített alakisághoz kötött: érvényességéhez közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalás szükséges (Ptk. 4:78. § (1) bek.). A hatályosulás érdekében a vagyonjogi szerződések országos nyilvántartásába bejegyezni viszont, ha kizárólag a lakáshasználatról és annak a házastársak közötti jogkövetkezményeiről rendelkezik, nem kell, mivel a házastársaknak harmadik személyekkel szembeni kötelezettségeit nem érinti. A szerződés hatálya az annak megkötésekor meglévő lakás helyébe lépett közös lakásra csak akkor terjed ki, ha a szerződés így rendelkezik (4:78. § (2) bek.).
A törvény a szerződéssel kapcsolatban két, igen lényeges családvédelmi rendelkezést rögzít. Az egyik: ha a felek szerződése rendelkezik arról, hogy különválásuk esetén a lakáshasználatra jogosult gyermekeik további lakhatását milyen módon kívánják biztosítani (természetesen a szülői felügyeletre vonatkozó rendelkezésekkel összhangban, figyelemmel arra, hogy a szülői felügyeletet közösen fogják-e gyakorolni, vagy az csak egyiküket illeti majd meg), a szerződés az annak megkötését követően született gyermekükre is kiterjed (Ptk. 4:79. § (1) bek.). A másik: a bíróság a lakáshasználat későbbi rendezésekor, jogvita esetén eltérhet a szerződéstől, ha úgy ítéli meg, hogy annak érvényre juttatása a lakáshasz-
- 60/61 -
nálatra jogosult gyermek megfelelő lakáshoz fűződő jogát súlyosan sértené (4:79. § (2) bek.). Tekintettel arra, hogy ezek a rendelkezések - a gyermekvédelem szempontjából indokoltan - beavatkozást jelentenek a szerződési szabadságba, fontos, hogy az ilyen szerződést készítő közjegyző vagy ügyvéd erre a szerződéskötéskor nyomatékosan felhívja a felek figyelmét, tájékoztatva őket a törvény előírásairól.[13]
2. Az életközösség megszűnése után - valószínűsíthetően - már nem áll fenn olyan függőségi viszony a felek között, amely indokolná a lakáshasználat tárgyában kötendő szerződés alakiságokhoz kötését. Ezért ekkortól már a felek formai kötöttség nélkül rendezhetik a közös lakás további használatát, megállapodásuk tehát írásban, szóban és ráutaló magatartással (pl. az egyik házastárs önkéntes és a visszatérés szándéka nélküli elköltözésével) is érvényes. Ha a megállapodás harmadik személy (pl. a bérbeadó) jogait érinti (pl. a használat megosztása a lakás műszaki átalakításával jár), annak hatályosulásához az ő hozzájárulása szükséges (Ptk. 6:118. §).
Amennyiben a házastársak a lakáshasználatot sem előzetesen, sem az életközösség megszűnését követően létrejött szerződéssel nem rendezték, a rendezést bármelyikük a bíróságtól kérheti (Ptk. 4:80. § (2) bek.). A megegyezésen alapuló bontás egyik feltétele, hogy a házastársak a közös lakás használatában megegyezzenek és egyezségüket a bíróság jóváhagyja, még abban az esetben is, ha a gyermek vonatkozásában közös szülői felügyeletben állapodtak meg. A gyermek lakóhelyének meghatározása az egyezség jóváhagyásának elmaradhatatlan feltétele (4:21. § (3)-(4) bek.).
Új szabály, hogy ha a lakáshasználati perben bármelyik fél a lakáson fennálló közös tulajdon megszüntetésére is előterjeszt kereseti kérelmet, a bíróságnak a házastársi közös lakás használatát a közös tulajdon megszüntetésével együtt kell rendeznie (Ptk. 4:80. § (3) bek.). Az utóbbi kérdésben hozott döntés lesz tehát meghatározó a lakáshasználat rendezése tekintetében is (melyik házastárs váltja magához a másik tulajdoni hányadát s válik ily módon jogszerűen bennlakó tulajdonostárssá). Ez a rendelkezés tudatosan szakít azzal a bírói gyakorlattal, amely a lakáshasználat rendezésének tulajdonított elsőbbséget a közös tulajdon megszüntetésével szemben (az előbbit lényegében az utóbbi előkérdésének tekintve)[14] A törvény a felek körülményeinek szélesebb körű mérlegelését, a vitás kérdések lehetőleg egy perben való rendezését és a későbbi elszámolási viták elkerülését kívánja lehetővé tenni, amikor a bíróság részére a tulajdonjog és a használati jog tekintetében együttes döntést ír elő. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a rendezésnek ne lenne továbbra is fontos szempontja a bennlakók, különösen a bennlakó kiskorú gyermek
- 61/62 -
védelme, amit a Ptk. 4:80. § (4) bekezdése értelmében a bíróság hivatalból köteles vizsgálni. Ez utóbbi rendelkezés annyiban tér el a Csjt. korábbi szabályától, hogy a kiskorú gyermek lakáshasználati jogának megszűnésével járó rendezésre - kivételesen - nem akkor van lehetőség, ha "más állandó lakása van" (Csjt. 31/B. § (2) bek.), hanem akkor, ha "lakhatása másutt megoldott" ami életszerűbben fedi le azokat a helyzeteket, amikor a gyermek lakáshasználata - rendszerint egyik szülőjével - más lakásban már megfelelően biztosított.
A Ptk. - a Csjt. szabályozási rendszerét követve - különválasztja a lakáshasználat rendezésének módjait attól függően, hogy a lakást a házastársak közös jogcímen (mint tulajdonostársak, együttes haszonélvezők, bérlőtársak), vagy egyikük kizárólagos jogcíme alapján használják.
1. Közös jogcímen használt lakás esetén a főszabály változatlanul a lakás használatának megosztása, ami az esetek többségében nem jelent teljes elkülönülést az ingatlanon belül (pl. két külön bejáratú lakrész kialakításával), nem azonos az ingatlan természetbeni megosztásával mint közös tulajdon megszüntetési móddal, hanem általában a társbérlethez hasonló helyzetet hoz létre a volt házastársak között, akik a lakásnak egyes, a bíróság által kijelölt lakószobáit és helyiségeit kizárólagosan, más helyiségeit közösen lesznek jogosultak használni. A használat megosztására akkor van lehetőség, ha arra a lakás adottságai (alapterülete, lakószobák száma, stb.) alapján, a lakásban lakók számát is értékelve mód van (objektív feltételek), és azt szubjektív ok (pl. az egyik házastársnak az együttélést lehetetlenné tévő magatartása) nem zárja ki. Továbbra is irányadó az a bírói gyakorlat, amely szerint a házastársak közös tulajdonában álló lakás használatát a bíróságnak meg kell osztania, ha azt sem objektív, sem szubjektív körülmények nem zárják ki.[15]
A bírói gyakorlatban kialakult megoldások törvényi szintre emelését jelentik azok a szabályok, amelyek a megosztás elrendelésének objektív feltételei megteremtéséhez nyújtanak segítséget, így pl. a használat megosztására akkor is sor kerülhet, ha a lakás kisebb átalakítással a megosztásra alkalmassá tehető, feltéve, hogy az átalakítás jogi (pl. bérbeadói hozzájárulás) és műszaki (pl. műszaki terv, engedély) előfeltételei igazoltak. Az átalakítás költségeit annak a házastársnak kell előlegeznie, aki a megosztásnak ezt a módját kéri, azok viseléséről pedig - vita esetén - a bíróság dönt, mérlegelve a felek körülményeit és az átalakításhoz fűződő érdekeiket.
A használat megosztására, e rendezési módozat kiterjedtebb alkalmazása esetén sem nyílik mindig lehetőség, és van, amikor a megosztás alkalmazása családvédelmi szempontból sem kívánatos. A Ptk. feljogosítja a bíróságot, hogy a felek körülményeinek mérlegelésével mellőzze a lakás használatának megosztását, ha: a) a házastársaknak vagy egyiküknek ugyanabban a helységben más beköltözhető vagy olyan lakása van, amely egyoldalú nyilatkozattal (pl. felmondással) beköltözhetővé tehető, illetve b) ha az egyik házastárs a lakásból önként és a visszatérés szándéka nélkül elköltözött és - ha a szülői felügyeletet
- 62/63 -
ő gyakorolja - a kiskorú gyermek lakáshasználati jogát megfelelően biztosította (Ptk. 4:81. § (3) bek.), továbbá c) ha a házastárs részére a másik házastárs megfelelő cserelakást ajánl fel és a cserelakásba költözés elrendelése a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek érdekét nem sérti (4:82. § (2) bek.). Az elköltözés ilyen lehetőségei, illetve annak tényleges megvalósulása esetén ugyanis az elvált házastársaknak az "együttlakásra kötelezése" - különösen súlyosan megromlott viszony esetén - nem célszerű, és családvédelmi szempontból is kedvezőtlen volna. A törvény kizárja az adottságainál fogva arra alkalmas lakás használatának megosztását, ha az egyik házastárs olyan felróható magatartást tanúsít, amely miatt a közös használat a másik házastárs vagy a gyermek érdekeinek súlyos sérelmével járna (szubjektív oszthatatlanság, 4:81. § (3) bek.). Ha ilyen magatartás bizonyított, a bíróságnak - ellentétben az előző két esettel - nincs mérlegelési lehetősége a felek körülményeit illetően, hanem mellőznie kell az osztott használatot. A felróhatóságot és annak súlyát természetesen a bíróságnak mindig a házastársak magatartásának kölcsönös értékelésével kell vizsgálnia, fel kell deríteni, hogy mi volt a konfliktusok kiváltó oka, és a felek magatartását folyamatában, összefüggéseiben kell értékelnie - ennyiben tehát mérlegelésre sor kerülhet.[16]
Abban az esetben, ha a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás használatának megosztása nem valósítható meg, mert a lakás az adottságainál fogva az osztott használatra nem alkalmas és arra alkalmassá sem tehető, vagy a megosztott használat elrendelésére a bíróság - a fent említett okokból - nem lát alapot, illetőleg azt mellőznie kell, a bíróság az egyik házastársnak a lakás használatára vonatkozó jogát megszünteti és őt a lakás elhagyására kötelezi (az utóbbi rendelkezésre nincs szükség, ha a házastárs a lakásból már korábban önként, a visszatérés szándéka nélkül elköltözött). Azt, hogy a lakás használatára vonatkozó jog megszüntetése mit jelent, attól a jogcímtől függ, amelynek alapján a házastársak használják a lakást, pl. bérlőtársi jogviszony esetén a bérlőtársi jogviszony, közös tulajdon és haszonélvezeti jog esetén a használat részjogosítványának megszüntetését. Az pedig, hogy melyik házastárs használati joga kerül megszüntetésre, az osztott használat mellőzésének okától függ: pl. melyikük tanúsított felróható magatartást, melyiküknek van ugyanabban a helységben beköltözhető lakása, melyikük van feljogosítva a szülői felügyeleti jog gyakorlására a közös gyermekkel kapcsolatban.
2. Ha a házastársak a házastársi közös lakást egyikük kizárólagos jogcíme (tulajdonjoga, haszonélvezeti joga, bérleti joga) alapján használják, az életközösség megszűnésekor a kizárólagos használati jog gyakorlásához fűződő érdek és a családvédelmi érdek ütközhet egymással. Ezt az érdek-összeütközést a Ptk. főszabályként az előző érdek javára oldja fel, amikor kimondja, hogy a bíróság ilyenkor a kizárólagos jogcímmel rendelkező házastársat jogosítja fel a lakás további használatára (4:83. § (1) bek.). Ezzel szemben azonban jelentős kivételeket fogalmaz meg, elsősorban a kiskorú gyermek védelme érdekében, így lehetőséget ad az osztott használat elrendelésére, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermekek közül legalább egynek a szülői felügyeleti jogát a másik házastársnak biztosí-
- 63/64 -
totta, sőt kivételesen indokolt esetben az önálló jogcímmel nem rendelkező házastársat a másik házastárs tulajdonában vagy haszonélvezetében álló lakás kizárólagos használatára is feljogosíthatja, ha a kiskorú gyermek lakhatása másként nem biztosítható (Ptk. 4:83. § (2) és (3) bek.). Az utóbbi esetben a törvény házastársat a bérlő jogállásába helyezi, azzal a különbséggel, hogy lakáshasználati joga rendes felmondással megfelelő cserelakás felajánlásával szüntethető meg (A 6:347. § a lakásbérleti szerződés felmondása esetén ilyen feltételt nem támaszt).
A családvédelmi érdek azonban nem szűkíthető le pusztán a kiskorú gyermek érdekére. Hosszabb házassági együttélés után az önálló jogcímmel nem rendelkező, de saját otthon megteremtésére a maga erőforrásaiból képtelen házastárs megfosztása a házastársi közös lakás további használatától, különösen, ha az azzal járó hátrányok kompenzálására a másik házastárs nem képes vagy nem hajlandó, igazságtalan és a házasság védelmével ellentétes eredményre vezetne[17]. A Ptk. ezen okokból kibővíti a Csjt. 31/B. §-ából átvett kivételek sorát, kimondva, hogy a lakás osztott használatára kiskorú gyermek hiányában is feljogosítható a házastárs, ha számára a lakás elhagyása - a házasság időtartama és e házastárs körülményei alapján - méltánytalan lenne (Ptk. 4:83. § (2) bek. második fordulat). Az érdekegyensúly biztosítása céljából a törvény feljogosítja a bíróságot, hogy az önálló jogcímmel nem rendelkező házastársnak a fentiek szerinti osztott vagy kizárólagos használatra meghatározott időre vagy feltétel bekövetkezéséig is biztosítsa (4:83. § (4) bek.).
3. A megszűnt használati jog kompenzálását szolgálja a lakás elhagyására köteles házastársnak járó lakáshasználati jog ellenértéke, amelyet az 1986. évi IV. törvény óta a Csjt. is ismert, de a Ptk. teljesen új alapokra helyez. Nem az önkormányzati lakás "leadása" fejében járó térítés mértékét, illetve tulajdoni lakás esetén a beköltözhető és lakott forgalmi érték különbözetét veszi alapul a számításnál, arányosítva azt a lakásban lakó személyek számával, hanem abból indul ki, hogy a lakáshasználati jognak vagyoni értéke van, amelyet a forgalmi viszonyoknak megfelelően, esetenként kell meghatározni. A lakásból távozó házastársnak ahhoz az összeghez kell hozzájutnia, amennyi elvesztett használati jogának értéke, ilyen módon illeszthető be a térítés összege ellentmondásmentesen a házastársak közti vagyoni elszámolásba is. A törvény ezért a térítés mértékére elméleti számítást nem ad, csupán rögzíti, hogy az a házastárs, aki szerződés vagy a bíróság döntése alapján a lakás elhagyására köteles, a korábbi használati joga vagyoni értékének megfelelő térítésre tarthat igényt. A térítés összegének meghatározásánál is megjelenik azonban a családvédelem: a gyermek lakáshasználati jogának értékét annak a házastársnak a javára kell figyelembe venni, aki a lakáshasználatot szülői felügyeleti joga alapján a gyermek részére a továbbiakban biztosítja; az tehát - a Csjt. 31/C. § (3) bekezdésével ellentétben - nemcsak a lakásban a gyermekkel bent maradó házastárs fizetési kötelezettségét csökkenti, hanem növelheti a térítést annak a házastársnak a javára, aki a lakást a gondozásában maradó gyermekkel együtt hagyja el. Kizárja az ellenértékre vonatkozó
- 64/65 -
igényt, ha a házastárs szerződésben a lakás elhagyását elhelyezési és térítési igény nélkül vállalta, vagy ha a bíróság tőle a használati jogot meghatározott időre vagy feltétel bekövetkeztéig vonta meg (Ptk. 4:84. § (1)-(2) bek.). A Ptk. pontosan meghatározza a térítés esedékességének időpontját, amely főszabály szerint a lakás elhagyásának időpontja, és lehetővé teszi, hogy a lakásban maradó házastárs a térítés helyett a távozó házastárs részére megfelelő cserelakást ajánljon fel (4:84. § (4)-(5) bek.).
4. A családi otthon védelme jut kifejezésre a törvénynek abban a rendelkezésében, amely lehetőséget ad a lakáshasználat újrarendezésére azokban az esetekben, ha a rendezés alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, hogy a használat módjának változatlan fenntartása valamelyik (volt) házastárs lényeges jogi érdekét vagy a közös kiskorú gyermek érdekét sérti. A Ptk. 4:85. §-a azokra az esetekre vonatkozóan ad speciális szabályt, amikor a lakáshasználatot nem a felek szerződése, hanem bíróság rendezte. Az előbbi esetre ugyanis a bírói szerződésmódosításra vonatkozó kötelmi jogi rendelkezések irányadók (6:192. §).
A Családjogi Könyvben elhelyezett rendelkezés lényege, hogy amennyiben a bíróság korábban a lakás osztott használatát rendelte el, a körülmények megváltozása esetén bármelyik (vagy mindkét) házastárs jogcíme alapján használt lakásra (tulajdon, haszonélvezet, bérlet) kérhető újrarendezés. Ha a bíróság az egyik házastársnak kizárólagos használatot biztosított, újrarendezés csak akkor kérhető, ha a tulajdonos (haszonélvező) volt távozásra kötelezve, mivel az ő használatra alapot adó joga a bíróság döntése ellenére fennmaradt, csak azt nem gyakorolhatja, a lakás elhagyására kötelezett nem tulajdonos, nem bérlő házastárs, vagy az, akinek bérlőtársi jogát a bíróság megszüntette, nem léphet fel ilyen igénnyel, mert már nincs olyan jogosultsága, amelynek alapján az újrarendezést kérhetné. Az újrarendezés alapjául szolgáló körülmény lehet pl. a kiskorú gyermek nagykorúvá válása és elköltözése a lakásból, a volt házastársak egészségi állapotának, életkörülményeinek változása, vagy osztott használat esetén az egyik házastárs olyan felróható magatartása, amely vele a további együttélést lehetetlenné teszi (pl. bérlőtársi jogviszony esetén annak megszüntetésére adna alapot a lakások és a helyiségek bérletére, valamint elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 30. §-ának (1) és (5) bekezdése alapján).
- 65/66 -
1. Az élettársak lakáshasználatára vonatkozó rendelkezések a Ptk.-ban két különböző Könyvben találhatók: részben a Kötelmi Jogi Könyv Egyes szerződések XXV. Címében, részben a Családjogi Könyv "Az élettársi kapcsolat családjogi hatásai" címet viselő VII. Címében. A jogalkotó nem követte sem a Koncepció és a Tematika, sem a Szakértői Javaslat és a Bizottsági Javaslat[18] által megfogalmazott szakmai irányt, amely az élettársi kapcsolat magánjogi szabályait - e kapcsolatot nem emelve a házasság "szintjére" - egységesen a Családjogi Könyvben tartotta indokoltnak elhelyezni, azzal, hogy az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 578/G. §-ában "kizárólag a vagyonszerzésre korlátozott rendelkezések bővüljenek ki - hosszabb élettársi kapcsolat esetén - a tartási és lakáshasználati jogokkal".[19] A 2013. évi V. törvény a Szakértői Javaslatnak a koherens rendszerbe foglalt szabályait egyszerűen kettévágta, ráadásul oly módon, hogy az élettárs fogalma és annak vagyonjogi következményei a kötelmi jogi szabályok közé, az élettársi tartás és lakáshasználat szabályozása a családjogi rendelkezések sorába került.[20] Ez a megoldás nem felel meg sem az élettársi kapcsolatok jellegének, sem azok társadalmi megítélésének. A Ptk. 6:514. §-ban definiált élettársi kapcsolatban ugyanis - a 2003-ban közzétett Tematika megfogalmazása szerint - "az együttélés érzelmi, de gazdasági elemei is sokkal közelebb állnak a házasságéihoz, mint a polgári jogi társaságéhoz és az élettársi kapcsolat nem tekinthető pusztán közös tulajdoni (dologi jogi) kapcsolatnak sem" Az élettársi jogviszony tehát - különösen, ha tartósan fennáll - családi kapcsolatot teremt, vagy legalábbis sokkal inkább a családi kapcsolat, mint a polgári jogi társasági szerződés jegyeit viseli, és jogkövetkezményeinek szétbontása mesterséges: a valóságban nincs kétféle - szerződéses vagy családjogi - élettársi kapcsolat.[21]
A szétválasztás indokolatlansága tükröződik a lakáshasználatra vonatkozó szabályok kettéosztásában is, amely technikailag is tökéletlenre sikerült. A lakáshasználat szerződéses rendezését a vagyoni jogkövetkezmények között a Hatodik Könyv tartalmazza:
- 66/67 -
a Ptk. 6:517. § (1) bekezdése rögzíti az életközösség megszűnése esetére az előzetes szerződéses rendezés lehetőségét, a (3) bekezdés az életközösség megszűnése utáni megállapodásra utal, mindkét szerződés-fajta tekintetében ugyanazokkal a formai feltételekkel mint a házastársi lakáshasználat esetén. A (2) bekezdés kifejezetten családvédelmi jellegű rendelkezést tartalmaz: kimondja, hogy a lakáshasználat előzetes szerződéses rendezése esetén a gyermek lakáshasználati jogának figyelembe vételére a házastársi közös lakás használatára vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. A rendelkezés természetesen helyes, de hogyan kerül a Kötelmi Jog Egyes szerződések Részében a Polgári Jogi Társaságot követően szerződéses jogviszonyként felfogott élettársi "szerződés" körébe?
2. A jogalkalmazóknak nem lesz könnyű dolga az élettársi lakáshasználat Családjogi Könyvben elhelyezett rendelkezéseivel sem. Az élettársi kapcsolat szabályainak szétbontása és a tartási és lakáshasználati jogoknak a Családjogi Könyvben való elhelyezése azon a - nézetünk szerint téves - koncepción alapul, hogy csak az az élettársi együttélés minősül családnak, amely legalább egy éve fennállás amelyből az élettársaknak közös gyermeke született (Mind a Szakértői Javaslat, mind a Bizottsági Javaslat[22] a közös gyermek nélküli, tartós - legalább 10 éve fennálló - élettársi kapcsolathoz is családjogi jogkövetkezményeket fűzött). Ehhez képest az élettársak közös jogcíme által lakott lakás használatának rendezését bármelyik élettárs a Ptk. Családjogi Könyv 4:93. §-a alapján a házastársakra vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával kérheti, függetlenül attól, hogy az élettársi kapcsolatból született-e közös gyermek vagy sem, és az együttélés mennyi ideig tartott, az utóbbiaknak csak akkor van jelentősége, ha az élettárs másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakás használatára kér feljogosítást (4:94. §). A bíró tehát vagy félreteszi a jogalkotói szándékot és a házastársi lakáshasználatra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazza a közös gyermek nélküli élettársi kapcsolatban is, vagy tételes jogi szabályozástól lesz "kénytelen" eltekinteni, amire nyilvánvalóan nincs alkotmányos felhatalmazása.[23]
3. Az egyik élettárs kizárólagos jogcíme (tulajdonjoga, haszonélvezeti joga, bérleti joga) alapján használt lakás esetén a házastársakétól eltérő a rendezés módja (Ptk. 4:94. §). Bár ilyenkor a házastársak közül is főszabályként a kizárólagos jogcímmel rendelkező felet illeti meg a használat joga és a másik házastárs csak kivételesen jogosítható fel a közös lakás használatára, az élettársaknál a kivételek másként alakulnak. Az élettársi kapcsolat megszűnése esetén ugyanis a bíróság a volt élettársat - kérelmére - akkor jogosíthatja fel a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakás további használatára, ha az élettársi kapcsolat egy éve fennállt és az élettársak kapcsolatából származó kiskorú gyermek lakáshasználati jogának biztosítása céljából ez indokolt. A gyermek számára a lakhatás biztosítása alapvető feltétel, az egy éves együttélés pedig azért szükséges, mert általában
- 67/68 -
ennyi idő eltelte után állapíthatók meg az élettársi kapcsolat fennálláshoz szükséges követelmények (a közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben való együttélés, vö. Ptk. 6:514. §).[24] Ha ezek a kritériumok megvalósultak, a bíróság az adottságainál fogva arra alkalmas lakásnak elsősorban az osztott használatát rendelheti el (4:94. § (2) bek.). A házastársakéhoz hasonlóan, kivételesen indokolt esetben a bíróság a volt élettársat a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján használt lakás kizárólagos használatára is feljogosíthatja, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermekek legalább egyike feletti szülői felügyeleti jog gyakorlása ezt a volt élettársat illeti meg, és a kiskorú gyermek lakáshasználata másként nem biztosítható (4:94. § (3) bek.). A kizárólagos használatra feljogosított élettársat ebben az esetben szintén a bérlő jogállása illeti meg, a felmondási jog korlátozásával (4:94. § (5) bek., Id. az I/2. pontban foglaltakat). Lehetősége van a bíróságnak arra is, hogy az osztott vagy kizárólagos lakáshasználatot meghatározott időre vagy feltétel bekövetkezéséig biztosítsa (4:94. § (4) bek.). Kizárja a használatra való feljogosítást, ha a volt élettársnak (bárhol, tehát nemcsak ugyanabban a helységben!) más beköltözhető, vagy egyoldalú nyilatkozattal beköltözhetővé tehető lakása van (4:94. § (6) bek.).
A T/7971. sz. Törvényjavaslat - a Szakértői-, illetve a Bizottsági Javaslat nyomán - lehetővé tette volna az önálló jogcímmel nem rendelkező élettárs részére a közös lakás további használatát akkor is, ha az élettársak kapcsolatából nem származott közös gyermek, de a kapcsolat legalább 10 évig fennállt. Ebben az esetben ugyanis az érzelmi és gazdasági együttélés tartóssága indokolttá tenné - kiskorú gyermek hiányában is - az élettárs lakhatáshoz fűződő jogának védelmét. Házastársaknál az osztott használat elrendelésére adhat alapot, ha a lakás elhagyása a jogcímmel nem rendelkező házastársra nézve - a házasság időtartamára és e házastárs körülményei alapján - súlyosan méltánytalan lenne (Ptk. 4:83. § (2) bek.). A Családjogi Könyv alapelvi szinten kimondja a "gyengébb fél" védelmét a családi jogviszonyokban (4:4. §), ami életszerű követelményként léphet elő, ha az az élettárs, aki korábbi lakását, munkáját, egzisztenciáját feladva élt együtt hosszabb időn át társával, az életközösség megszűnését követően megfelelő "hajlék" nélkül maradna. Nem szólva arról, hogy sok esetben az élettársaknak nem született ugyan közös gyermeke, de a másik fél lakásába beköltöző élettárs az együttélés során a saját vagy éppen élettársa gyermekeit nevelte, sokszor emiatt szüntetve meg korábbi jövedelemszerző tevékenységét. Ezekben az esetekben az élettárs feltétel nélküli megfosztása a hosszú időn keresztül közösen használt lakás további használatának még a kivételes lehetőségétől is, nemcsak ellentétes a családvédelmi elvekkel, hanem - véleményünk szerint - antihumánus.[25]
- 68/69 -
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a családi otthon védelmének Weiss Emília által is oly fontosnak tartott szempontja a Polgári Törvénykönyvben a házastársi közös lakás tekintetében kielégítően, az élettársak lakáshasználata vonatkozásában felemásan valósult meg. Meggyőződésünk - és biztosak vagyunk abban, hogy Weiss tanárnő is osztaná ezt a nézetet[26] -, hogy az élettársi együttélés helyszínét jelentő lakás használatához fűződő jog nem szűkíthető le arra az esetre, amikor közös kiskorú gyermek él a lakásban, tartós együttélés esetén - a kölcsönös támogatás és szolidaritás minden párkapcsolatban irányadó erkölcsi kötelezettsége alapján - védelemben kell részesíteni a más jogcímmel nem rendelkező volt élettársnak a közös otthonhoz fűződő jogát is. Hogy ez a jövőben a jogalkotás szintjén mikor valósulhat meg, kérdéses, mindenesetre a bírói gyakorlatban az élettársi szolidaritás előtérbe helyezésére - akár családi kapcsolatnak tekintjük ezt az együttélési formát, akár nem - vannak bíztató jelek.[27]■
JEGYZETEK
[1] Alaptörvény L) cikk (1) bek., XVI. cikk (1)-(3) bek.
[2] Ld. pl. az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának R (81) 15. számú Ajánlását a házastársaknak a lakás birtokbavételére és a háztartási eszközök használatára vonatkozóan, valamint pl. az osztrák Házassági Törvény (Ehegesetz) 87-88. §-ait, a Svájci Ptk. (ZGB) 219. cikkét, a Holland Ptk (NBW) I. Könyv 88-92. §-ait, amelyek a családi otthont attól függetlenül részesítik védelemben, hogy a lakás mint "vagyontárgy" melyik házastárs tulajdona vagy bérlete.
[3] Weiss Emília: Az új Ptk. és a családjogi viszonyok szabályozása (Polgári Jogi Kodifikáció 2000/2. sz. 4-13-0.)
[4] A 2014. március 15. előtt hatályos 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 31/A-31/E. §-ai
[5] Ld. pl. a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 99-101. §-ait, valamint az annak szabályait a tulajdonjog alapján használt lakásra is kiterjesztő volt PK 391. állásfoglalást
[6] Az 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozattal elfogadott Koncepció és Tematika, Magyar Közlöny 2003. február 10-i különszám 51. o.
[7] Előző lábj.-ben i. m. 50. o.
[8] Összefoglalja a PK 299. állásfoglalás indokolása
[9] A Ptk. 4:36. § (1) bekezdése szerint: "ha az érvénytelen házasság megkötésekor mindkét házastárs jóhiszemű volt, a házasság vagyonjogi joghatása - a közös lakás használatát is beleértve - azonos az érvényes házasság vagyonjogi joghatásaival"
[10] BH 1992.764.
[11] BH 1992.634.
[12] Rakvács József: Kézikönyv az új lakástörvény, helyiségbérleti jogviszony magyarázatához, HVG-Orac, 1999. 105. o. és Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás, HVG-Orac, 2001. 360. o.
[13] A tájékoztatási kötelezettség fontosságát ebben a tekintetben már a Tematika is kiemelte, ld. 6. lábj.-ben i. m. 52. o., de a közjegyzőket illetően az egyértelműen következik a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 120. § (1) bekezdésének b) pontjából is.
[14] BH 1992.692.
[15] BH 2010.42. A használat megosztásának kiterjedtebb alkalmazását, új lehetőségeinek feltárását a jogirodalom régóta szükségesnek tartotta, ld. pl.: Barnáné Muczer Erzsébet: A házastársak lakáshasználatának rendezése a módosított családjogi törvényben, Magyar jog 1987/4. sz.
[16] BH 2002.313.
[17] Ennek figyelmen kívül hagyása miatt bírálta a Csjt. rendelkezéseit az e tárgyban készült kodifikációs előtanulmány: Benkő Csilla: A házastársi és az élettársi lakáshasználat családjogi és polgári jogi kérdései, Kézirat, Budapest 2000., 32-33. old.
[18] Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, (szerk.: Vékás Lajos), Complex Kiadó 2008., illetve Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági javaslata magyarázatokkal (szerk.: Vékás Lajos, a szerkesztő munkatársa Gárdos Péter) Complex Kiadó 2012.
[19] 6. lábj.-ben i. m. 50. old.
[20] Az élettársi kapcsolat szabályozásában a Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971, sz. Törvényjavaslat, módosító indítványok alapján történő átírását kritikai éllel elemzi Vékás Lajos: Bírálat és jobbító észrevételek az új Polgári Törvénykönyv kapcsán (zárószavazás előtt) Magyar jog 2013/1. sz 1-7. o., a szétválasztás indokolatlansága mellett érvel Weiss Emília: Az új Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyvéről, jogtudományi Közlöny 2013/9. sz. 409. o és Kőrös András: Az új Ptk. Családjogi Könyve - a 2013. évi V. törvény és a Szakértői javaslat összevetése, Családi jog 2013. szeptember, 6. o. A szabályok kettéválasztását helytállónak tartja Lábady Tamás, aki szerint a "nem házasságot" választó élettársak kapcsolata attól "nemesedik" családdá, ha abból gyermek születik, bár ő is a Ptk. hiányosságának tartja, hogy az élettársi kapcsolatba bevitt gyermeket nem tekinti családalapító ténynek (In.: Csehi Zoltán szerk.: Családjog a 2013. évi V. törvény alapján - az új Ptk. szövegének rövid magyarázata, Ideiglenes jegyzet, MP Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft., Budapest, 2014. 6. o.)
[21] A Ptk. élettársakra vonatkozó szabályainak "elszakíthatatlan" összekapcsolódását hangsúlyozza Szeibert Orsolya: Az új Ptk. magyarázata lll/Vl. Családjog (szerk.: Kőrös András) 166. 0. valamint Vl/Vl. Kötelmi jog (szerk.: Wellmann György) 451-452. o. HVG-Orac 2014.
[22] ld. 17. lábj.-ben i. m.
[23] Különösen problematikusnak látjuk ezt az Alaptörvény 28. cikke fényében, amely szerint "...a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak" - ami kifejezetten a törvény teleologikus értelmezésének kötelezettségére utal.
[24] Az élettársi lakáshasználatra vonatkozó szabályok részletes elemzését ld. Szeibert Orsolya: 21. lábj.-hen i. m. III/VI. Családjog, 172-177. old.
[25] A Törvényalkotó a Kormány által beterjesztett T/7971, sz. Törvényjavaslattal szemben mellőzte a de facto élettársnak az elhunyt élettárs lakásának és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyak használatára vonatkozó törvényes öröklési jogát is (Tjav. 7:63. §). ami a túlélő élettársat élettársa örököseivel szemben - végrendelet hiányában - kiszolgáltatott helyzetbe hozza.
[26] A Koncepció és Tematika élettársakra vonatkozó és általa végső formába öntött szövegéből ez egyértelműen kiolvasható, ld. 6. lábj.-ben i. m. 50. o. és 135. o.
[27] A BH 2005.141. sz. közzétett döntés indokolásában a bíróság kifejtette, hogy "az élettársi kapcsolatban élő feleket egymással szemben a társadalom általános erkölcsi felfogása szerint indokolt mértékű kölcsönös támogatási kötelezettség terheli." A BH 2013.217. sz. eseti határozat pedig a vagyoni viszonyok rendezése körében rámutatott, hogy "az élettársi kapcsolatból következő kölcsönös támogatási kötelezettség alapján elvárható, hogy az élettárs az általa elért jövedelmet társával megossza akkor, ha utóbbi az együttélés meghatározott időszakában - betegségéből eredő munkaképtelenségére tekintettel - csak kisebb mértékben tud a közös javak előteremtésében közreműködni, ez nem változtat az együttélés teljes időszakára megállapított szerzési arányon."
Lábjegyzetek:
[1] A szerző nyugalmazott Kúriai bíró, c. egyetemi docens ELTE ÁJK
Visszaugrás
