Tanulmányom a következő kérdés köré szerveződik: helyes-e a 21. században az alkotmányozást nemzeti kontextusra korlátozni, amikor az alkotmányjog és az alkotmányosság globális? Klasszikus dogma, hogy az alkotmányozás konkrét politikai közösség - államalkotó nép, avagy politikai nemzet - belső ügye, amely önállóan, a népszuverenitás alapján dönt saját alkotmányos berendezkedéséről. A korszak sajátos körülményeiből és kihívásaiból adódóan azonban az alkotmányozó sem tekinthet el attól, hogy visszaigazolja a nemzetközi közösség univerzális értékeit, az ember nembeli lényegét jelentő, morális és individuális szabadságát garantáló emberi méltóságot, valamint az emberiség és a közös örökség fennmaradása szolgálatába állított, nemzetek feletti felelősséget. E külső tényezők hatása determináló, amennyiben az elérendő cél korszerű, demokratikus, jogállami alkotmány. Azt állítom, hogy a partikularizmus ideje lejárt, a nemzeti alkotmányozást globális kontextusra nyitottan érdemes folytatni. Ezt bizonyítandó, először áttekintem a globális alkotmányosság koncepciójának főbb tanulságait, s ez alapján vonok le néhány következtetést a nemzeti alkotmányozásról, valamint Magyarország Alaptörvényének sajátosságairól.
1. A globális alkotmányosság és a globális alkotmányjog koncepciójának[1] térnyerése egyrészt az alkotmányosság értékként való elismerésén, másrészt a globalizáció tényén, pontosabban a globalizációból adódó korszerű következtetések levonásának szükségszerűségén alapul. A koncepció megragadható egyfelől nemzetközi jogi megközelítéssel: ebben az értelemben a nemzetközi jog alkotmányosodására utal. Másfelől - az alkotmányjog oldaláról - az alkotmányjogi megoldások (constitutional design) közelítéseként írható le.[2] Az utóbbi jelenség feltárása empirikus kutatásokon alapul, és a világ alkotmányait, illetve azok létrejöttét és tartalmát az időbeli fejlődésre is figyelemmel elemzi, módszere tehát elsősorban az összehasonlítás.[3] A globalizálódó alkotmányosság olyan dinamikus folyamatként fogható fel, amelyben az univerzálissá váló elvek a nemzeti megoldások prizmáján keresztül beépülnek a konkrét alkotmányos gyakorlatba, és a partikularizmus korlátjaként jelennek meg.[4] Az irányzat az alkotmányjogi összehasonlító módszer elfogadásán[5] és az összehasonlíthatóságból adódó eredmények mérésén, statisztikai feldolgozásán alapul. Az alkotmányok tartalma tekintetében mérhető változók: a széleskörűség (azaz a szabályozás átfogó jellege) és az ideologikusság foka. Az utóbbi változó alapján az alkotmányok lényegében két családba sorolhatók: vagy libertariánus, vagy államcentrikus[6] jellemzőket mutatnak. E kategóriák értéksemlegesek. A libertariánus alkotmány kiindulópontja az egyén szabadsága, s az alapjogok hatalomkorlátozó funkcióját helyezi előtérbe. Az államcentrikus alkotmány az állam nélkülözhetetlen szerepét fogadja el, és - az alapjogokkal kapcsolatban is - elsősorban állami feladatokat, felelősséget határoz meg. A felosztás a skála két végpontját jelenti, amelyen a világ alkotmányai elhelyezhetők. A mérések szerint az európai alkotmányok közül 2006-ban leginkább libertariánus a svájci, a finn, a szlovén, a máltai, a brit, a szlovák és a svéd alkotmány, a leginkább államcentrikus pedig a luxemburgi, a német, a bolgár, a magyar, a francia és az olasz (ebben a sorrendben). Az egyes családokon belül az ideológiai konvergencia, a családok között pedig a polarizáció érvényesül.[7]
A koncepció a puszta osztályozáson és csoportképzésen túl valójában arra keresi a választ, hogy a chartális alkotmányok a modern kormányzás eszközeiként miként alakíthatók és alkalmazhatók úgy, hogy megfeleljenek bizonyos - a korszakra jellemző - alapvető kihívásoknak, céloknak. Ezek a kihívások és célok a gazdasági prosperitás, a politikai stabilitás, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az individuális alapjogok garantálása, a tartós demokrácia, illetve a potenciálisan egymással küzdő társadalmi csoportok békés együttélése. Az, hogy az alkotmányok mennyiben felelnek meg az említett kihívásoknak, eljárás és tartalom kérdése, vagyis eldöntendő, mi legyen az alkotmány tartalma és milyen eljárás szerint határozzák meg ezt a tartalmat. Ma már tudható (mert mérhető), hogy mely tényezők ígérnek hosszú alkotmányos élettartamot egy-egy alaptörvénynek. E tényezők közül kiemelkedő a releváns szereplők széles körének bevonása az alkotmányozási folyamatba (pluralizmus, demokratizmus, reprezentativitás), a tartalmi specifikáció magas foka a normaszövegben (kellően részletes és explicit garanciák a jogok és intézmények tekintetében), és olyan módosítási szabályok, amelyeket sem nem túl nehéz, sem nem
- 51/52 -
túl könnyű felhívni az alkotmánynak a változó viszonyokhoz való igazítása érdekében. Az még nem egyértelmű, hogy milyen alkotmányozási eljárással érhető el az intézményrendszer legjobb konfigurációja, és hogy mi is a legjobb konfiguráció. A problémát árnyalja, hogy a chartális alkotmány mögött azonosítható az ún. metaalkotmány is, vagyis olyan írott vagy íratlan, bírói gyakorlaton vagy szokáson alapuló normaösszesség, amely egyrészt a chartális alkotmány érvényesülését (értelmezését, alkalmazását) meghatározza, másrészt körvonalazza, hogy ténylegesen mely szervnek milyen hatalma van, mik annak feltételei és valóságos korlátai.[8] A hazai alkotmányjog-tudomány e kettősséget a formális és materiális alkotmányjog megkülönböztetésével érzékelteti a tárgyi jog síkján maradva.[9] A magyar alkotmányos gyakorlatban a metaalkotmány egyik összetevője (és létezésének bizonyítéka) a "láthatatlan alkotmány" koncepciója.[10] A chartális és a metaalkotmány szerencsés esetben konvergál, illetve konstruktív módon kiegészíti egymást, de az is előfordulhat, hogy a két normaösszesség (bizonyos pontokon) elválik egymástól, és ennek következtében ellentmondás keletkezik: ilyenkor alkotmányossági deficit alakul ki.[11]
Visszatérve a "konfigurációhoz", az alkotmányok tartalma tekintetében annyi mindenesetre megállapítható, hogy a (nemzeti) alkotmányjogi fejlődés a múlt század közepe óta a demokratikus államokban három vonatkozásban is konvergál. Megfigyelhető
- a törvényhozás szupremáciájának elutasítása és a bírói felülvizsgálat (alkotmánybíráskodás) terjedése,[12]
- elkötelezettség az alapvető emberi jogok védelme mellett explicit (néha implicit) arányossági elvű korlátozási klauzulák rögzítésével,
- kötelezettségvállalás a jogállami garanciák tiszteletben tartására.[13]
A (globalizálódó) alkotmányjogi dogmatikában általában konszenzusos az, hogy milyen jelenségek és jellemzők tartoznak az említett intézményekhez. Az alkotmányos és a politikai gyakorlatban azonban az említett területekhez kapcsolódó konkrét megoldások, és az elfogadott értékek jelentéstartalma nagy variabilitást mutat, illetve divergál.[14]
2. Az alkotmányjog és az alkotmányosság globalizálódását több tényező inspirálja, amelyek fokozatosan előmozdíthatják az említett variációk és divergenciák csökkenését.
Az egyik ilyen tényező a transznacionális bírói párbeszéd, amely az alkotmányossági ügyekben döntést hozó bírák formalizált személyes kapcsolattartásán alapul. Ennek eredményeként az (alkotmány)bí-rói gyakorlat külföldi és nemzetközi joganyagokat használ az alkotmányjogi kérdések eldöntéséhez.
Emellett megemlíthető a transznacionális NGO-k hatása, amelyek beavatkoznak a belső alkotmányjogi konfliktusokba, előtérbe helyezve az emberi jogok univerzalista értelmezését. Szerepük esetenként csupán információs jellegű, néha viszont a nemzeti bíróságok befolyásolására törekszenek.[15] Az is kimutatható végül, hogy a nemzetközi és transznacionális ügyekben, különösen az üzleti kapcsolatokban együttműködő jogászok esetében nem pusztán előnyös a partnerek (más államok) jogrendszerének, és azon belül alkotmányjogának ismerete, hanem ez az ismeret a kapcsolatokat alakító tényező. A jogászok pedig az olyan kapcsolatokat és együttműködéséket preferálják, amelyek nagymértékben hasonló jogi (és alkotmányjogi) kereteken belül valósulnak meg.[16]
Más megközelítésben az alkotmányossági konvergencia elméleti alapjai az alkotmányos tanulás, az alkotmányossági verseny és az alkotmányos konformitás. Az egymástól való tanulás folyamatában az államok hajlamosak a bevált alkotmányos megoldások utánzására. A tőkéért és a képzett munkaerőért folyó verseny arra ösztönzi az államokat, hogy egymáséhoz hasonló alkotmányos garanciarendszert építsenek ki. A konformitás pedig azt jelenti, hogy az államok - a hazai és a nemzetközi elismerés érdekében - engednek az univerzális alkotmányos normák nyomásának.[17]
A közös jogi standardok (univerzálissá váló alapelvek) hálózat-effektust[18] eredményeznek, azaz a közös jogi rezsim alkalmazói élvezik az összeadódott "jogi tőke" előnyeit, ami az alkotmányjog területén is megfigyelhető. A széles körben elterjedt és jól működő alkotmányos megoldások alkalmazása egyrészt hozzáférést jelent a gazdag, közös alkotmányos (bírói) gyakorlathoz, másrészt - ezen túlmenően - az alkotmányos hálózat bővülése a globális békéhez és prosperitáshoz járul hozzá.[19] Az alapelvek univerzalizálódása (közös alkotmányos standarddá válása) korlátozza a partikuláris megoldások eltéréseit.[20] Mindezek eredményeként - globalizációs tünetként - megfigyelhető (hosszabb távon pedig mérhető) az egyre intenzívebbé váló alkotmányjogi kölcsönzés, migráció vagy diffúzió,[21] nemzeti és nemzetek feletti szinten egyaránt. Az említett elnevezésekkel megjelölt folyamatban arról van szó, hogy az egyik ország választása megváltoztatja más országok választási lehetőségeinek típusait és számát. Az alkotmányozás (tervezet-kidolgozás) időszakában - amely rendszerint intézményi bizonytalanság vagy nemzeti válsághelyzet esetén zajlik - különösen jellemző az ilyen külső hatásokra való nyitottság. A politikai döntéshozók - idő és információ hiányában - hajlamosak a máshol már működő, híressé vált megoldásokat választani.[22] Az alkotmányos kölcsönzés / migráció az alkotmányértelmezés tekintetében is jelentkezik,
- 52/53 -
és lényegileg külföldi alkotmánybírósági döntések jogelveinek adaptálását jelenti adott országban felmerült alkotmányjogi esetekre.[23]
3. A globalizálódás dinamikusnak mondható az emberi jogi standardok tekintetében, de egyelőre kevésbé tapasztalható az intézményrendszer (államszervezeti jog) vonatkozásában.[24] Az utóbbi területen - különösen a hatalommegosztás és a jogalkotás esetében - nem elhanyagolható azonban a nemzetközi szerződésen alapuló szervezetek hatása, amelyek az alapdokumentumaikat - kifejezetten erre irányuló döntés nélkül, de az értelmezés és alkalmazás szempontjából egyre inkább - alkotmányként kezelik. Ennek eredménye a nemzetközi jog (és különösen az Európai Unió joga) alkotmányos rendként való felfogása.[25] Eszerint a nemzetközi jog sokféle szerepköre közül kiemelkedő jelentőségű annak alkotmányos funkciója, amely a politika legitimálásában, korlátozásában és alakításában nyilvánul meg. Ennek konzekvenciájaként a nemzetközi jog és a nemzeti alkotmányjog kapcsolata megfordul, és ebben a fordított nézőpontban az államok a nemzetközi közösség "ügynökei", képviselői; feladatuk a nemzetközi jognak - mint az emberiség közös jogának - érvényre juttatása. A globalizáció tapasztalati kontextusában - amilyen mértékben, és amely területeken az államok lemondanak arról, vagy feladni kényszerülnek azt, hogy a polgárok közös érdekeit garantálják, azokon a területeken és abban a mértékben - a hiányok kompenzálására regionális és univerzális szerveket szükséges létrehozni. A nemzetközi intézményeknek tehát érdemi és autonóm szerepük van e rendszerben. A nemzetközi jog a nemzetközi és a nemzeti szint szempontjából is alkotmányos funkciót tölt be. Ez a funkció "a nemzetközi béke, biztonság és igazságosság védelmezése az államok közötti kapcsolatban, és az emberi jogok, a jogállamiság garantálása az államokon belül is, az emberi lények érdekében, akik tartalmilag a nemzetközi jog végső címzettjei". Az alkotmányossági érvelés lényege, hogy a nemzetközi jog lényegi elvei a politikai hatalom minden formáját korlátozzák. A nemzetközi jog hagyományos funkciója - az államközi viszonyok szabályozása - nemcsak az alkotmányos funkcióval egészült ki, hanem a nemzeti közigazgatási jogéhoz és magánjogéhoz hasonló funkcióval is. Az új nemzetközi jog "átfogó koncepcióját adja a társadalmi életnek. Sokarcú jogterületté vált, amely az élet minden vonatkozását áthatja, amelyekben a kormányok a közcélok megvalósításáért tevékenykednek", és így egészében "az emberiség közös jogi rendje". A hagyományos értelmezés - miszerint a nemzetközi jog és a nemzeti jog szabályozási tárgya eltérő - helyébe lépett az, hogy mindkettő ugyanazon tárgyakra vonatkozik. Nem elkülönült rendszerekről van szó tehát, hanem egyetlen, integrált és sokrétű rendszerről.[26] Az alkotmányosodás különösen sikeres az európai jogi térségben, vagyis az Európa tanács és az Európai Unió keretében, amely a párhuzamos alkotmányok,[27] és a többszintű alkotmányosság[28] gondolatában fejeződik ki. Az alkotmányos kontextus azonban más nemzetközi szervezetek - például a WTO vagy az ENSZ - vonatkozásában is egyre inkább előtérbe kerül világkereskedelmi, emberi jogi, konfliktuskezelő és környezeti politikáik legitimációjának ellenőrzése, szabályozása és értékelése igényével.[29]
4. Az (alkotmányjogi) globalizáció eredményeként (hatásaként) - mint fent már említésre került - az emberi jogok szempontjából[30] egyrészt megjelent az alkotmányos jogok olyan magja, amely általánosan része az alkotmányok többségének, másrészt megragadható a jogok "burjánzásának" a jelensége: vagyis az alkotmányok egyre több alapjogot tartalmaznak,[31] minden eddiginél részletesebben határozva meg azok tartalmát. Ez utóbbi trendre nyilvánvalóan hatást gyakorolt az emberi jogok nemzetközi védelmének erősödése, sőt, feltételezhető a jelenségek szimbiózisa.[32] Az emberi jogok pozitív nemzetközi védelméhez elméletileg és történetileg három szakaszban jutott el a nemzetközi közösség. Az első lépés a konszenzus kialakítása a védelem szükségessége és a védendő jogok köre tekintetében. A második szakasz a nemzetközi kodifikáció, szerződésbe foglalás és a nemzeti elfogadás. A harmadik etap a jogérvényesítés mechanizmusának kiépítése és működtetése. Az univerzalista megközelítés is elismeri, hogy míg az első két lépés többé-kevésbé sikeresen megtétetett, addig a harmadik - talán legfontosabb - fázis korántsem zárult le.[33]
Ezzel szemben nem véletlen, hogy az ember alapvető kötelezettségeit összefoglaló nemzetközi egyezmény még nem született, ugyanis a nemzetközi emberijog-érvényesítés szempontjából ilyen deklaráció vélhetően több kárt okozna, mint amennyi előny származna belőle, mivel az államok számára hivatkozási alapot jelentene, hogy korlátozzák az emberi jogokat. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 2003-ban tett ugyan kísérletet az "Ember társadalmi kötelességeiről szóló deklaráció" megfogalmazására, azonban a kezdeményezés nem jutott az Emberi Jogi Tanács elé.[34] A kötelességek részben vertikálisan (az egyén és az adott állam között), részben horizontálisan (az egyén és adott társadalom más tagjai) közötti viszonyban értelmezhetők. A horizontális kötelességek közös gyökere tulajdonképpen a mások jogainak tiszteletben tartására irányuló alkotmányos követelmény, amelynek különös hangsúlyt ad az a körülmény, hogy alapjog-sértést nem csupán a közhatalom képviselői, hanem a (transznacionális, multinacionális) gazdálkodó és egyéb szervezetek,
- 53/54 -
vagy magánszemélyek is elkövetnek az embertársak hátrányára.[35] Ez pedig a harmadhatás (Drittwirkung) kérdésköréhez vezet. Általánosan elfogadott, hogy a magánjogi viszonyokban az alapjogok kihatása csak közvetett, vagyis az állam (konkrétan a törvényhozó hatalom) tevékenységének közbejöttével érvényesül (ún. kisugárzó hatás).[36] A nemzetközi és a nemzeti szervek számára is új kihívást jelent az alapjogok horizontális alkalmazásának újraértelmezése, az egyének védelmében, de a - globalizált - közösségi együttélés követelményeire tekintettel.
A nemzetközi közösség is a közvetett harmadhatás koncepciójára alapozza törekvéseit. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2011 júniusában hagyta jóvá azokat az irányelveket, amelyek az emberi jogok üzleti világban való hatékonyabb érvényesülését célozzák (UN Guiding Principles on Business and Human Rights). Az irányelvek hangsúlyozottan nem azzal az igénnyel készültek, hogy új nemzetközi jogi kötelezettségeket keletkeztessenek, csupán, hogy levonják a következtetéseket a meglevő állami és vállalti standardokból és gyakorlatból, átfogó, koherens és univerzálisan - vagyis nem csupán transznacionális, hanem nemzeti, közép- és kisvállalkozások számára is - alkalmazható mintaként.[37] Az irányelvek tervezett elfogadását az Európai Unió már 2011 januárjában üdvözölte,[38] és a nemzetközi fejlődésre is figyelemmel tette közzé 2011 októberében az Európai Bizottság a vállalatok társadalmi felelősségéről (corporate social responsibility, CSR) szóló új stratégiáját.[39] A tervezés lényeges prioritása az emberi jogi szempontok érvényesítése a vállalatok működésében és üzleti stratégiájában. A megújított CSR-fogalom szerint a vállaltoknak a társadalomra gyakorolt hatásaikért a felelősséget szélesebb értelemben is viselniük kell, amely kiterjed környezeti, emberi jogi és fogyasztói megfontolásokra.[40] Az új stratégia és a CSR új értelmezése választ adhat a gazdasági válság bizonyos társadalmi következményeire is, amelyek összefoglalóan az üzleti életbe vetett fogyasztói bizalom csökkenésével jellemezhetők.
Az ezredfordulót követően tehát egyértelművé vált, hogy az üzleti és magánszféra szereplői által elkövetett emberijog-sértésekre a nemzeti jogalkotás és jogalkalmazás csak korlátozott válaszokat (és igényérvényesítési lehetőségeket) képes adni, vagyis szükséges az univerzális és az uniós együttműködés e téren is. Mindazonáltal, az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi standardok és követelmények elsődleges hordozói továbbra is az államok. Az államoknak az emberi jogokkal kapcsolatos általános, nemzetközi jogi kötelessége az elismerés, a védelem és az érvényesülés biztosítása. E kötelesség alkotmányjogivá transzformálódik az alaptörvény közvetítésével, és az állam területén, illetve joghatósága körében tevékenykedő vállalatok vonatkozásában jelenti (a) közvetlen jogi eszközök megalkotását, amelyek azt célozzák, vagy az a hatásuk, hogy az üzleti életben is tartsák tiszteletben az emberi jogokat; (b) közvetett jogi eszközök alkalmazását, mert az állam felelőssége a társasági jog vagy a munkajog alapjog-konform megállapítása; (c) politikai stratégia kidolgozását, amelyeket az állam felvilágosítás és ösztönzés céljából vezet be a vállaltok számára az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében.[41] Az alkotmányokban meghatározott horizontális kötelességeknek az egyén védelme irányába mutató értelmezése e törekvéseket előmozdíthatja.
1. A nemzeti alkotmányozás esetében abból célszerű kiindulni, hogy melyek az alkotmány sajátos (más jogszabályokétól eltérő) funkciói. Normatív megközelítésben, leegyszerűsítve ezek a hatalomkorlátozó, a konstituáló és a közösség-összetartó funkciók.[42] Ennél differenciáltabban közelítve a kérdéshez, megkülönböztethető az alkotmány
- politikai közösséget integráló, abban egységet teremtő, az alapvető értékek tekintetében konszenzust képző;
- a politikai folyamatokat stabilizáló és a politikai döntéshozatalban rendezettséget biztosító;
- a közhatalmat az egyén irányába, az alapvető jogok elismerésével, tiszteletben tartásával és védelmével materiálisan korlátozó;
- az államhatalmat - a hatalommegosztás és a demokrácia elvei alapján - konstituáló, racionalizáló és korlátozó; valamint
- az alkotmányos állami berendezkedést legitimáló funkciója.[43]
Szociológiai szempontból azonban az alkotmányok nem csak, és talán nem is elsősorban a nemzeti identitás kifejeződései, hanem (funkcionálisan) a "közönség" (címzettek) kielégítését és befolyásolását célozzák. A címzettek körébe elsősorban a hazai választók tartoznak, akikre a rendszer stabilitása támaszkodik, de az alkotmány szól a külföldi befektetőknek is, akik számára visszaigazolás, hogy befektetéseiket nem kell félteniük a kisajátítástól, továbbá üzenet más országok és a nemzetközi közösség számára, amelyek szintén fontosak a diplomáciai elismerés, a nemzetbiztonság stb. szempontjából. Az alkotmány is - mint általában a jog - felfogható olyan politikai eszközként, amely a sikeres versenyt szolgálja, mégpedig a befektetésekért és a képzett munkaerőért folyó világméretű vetélkedésben a globális piacokon, illetve amely kifejezésre juttatja a konformitást a nemzetközi közösség normáival
- 54/55 -
és standardjaival.[44] Amennyiben az alkotmány nem nyújt semmiféle elfogadható garanciát a harmadik fél általi kikényszeríthetőségre, akkor aligha lesz képes érdemben meghatározni a kormányzás mechanizmusát, vagy alakítani a nemzet jólétét.[45]
2. E funkciókból adódnak az alkotmányozó hatalom korlátai is.[46]
- Belső, de facto korlátnak tekinthető adott politikai közösség helyzete, fejlettsége, politikai kultúrájának színvonala, a társadalom értékvilága.
- Belső, materiális korlát, hogy az alkotmányban alapkonszenzust kell kifejezésre juttatni, amely a társadalomban ténylegesen ható normákra és szokásokra épül.
- Külső jogi korlátot jelentenek az állam által kötött nemzetközi szerződések, az elfogadott nemzetközi és európai standardok (új állam esetén ilyen külső korlát a nemzetközi közösség elismerése iránti igény).
- Külső, de facto korlát, hogy az új alkotmányok a posztmodern kor globális világában keletkeznek, ezért célszerű pozitív módon reflektálniuk annak jelenségeire (például a globális alkotmányosság sajátosságainak figyelembe vételével).
- Eljárási korlátot jelent, hogy az alkotmányozás nem öncél, nem voluntarista döntések halmaza, az alkotmánynak nem kizárólag egyik vagy másik politikai irányzat, csoport értékdöntéseit kell tartalmaznia.[47]
3. Az alkotmányozási eljárással szemben támasztható követelmények a demokratizmus, a reprezentativitás és a pluralizmus,[48] amelyek az alapkonszenzus kialakításának előfeltételei, de ahhoz is elengedhetetlenek, hogy az alaptörvény később képes legyen betölteni legitimáló funkcióját. Ezért az eljárásban a releváns társadalmi csoportoknak és a politikai pártoknak reprezentatív módon kell jelen lenniük, s a (többségi elvvel szemben) a konszenzus-elv alkalmazása helyezendő előtérbe. A konszenzus elve annál hatékonyabb, minél inkább egyetértenek a résztvevők az alkotmány létrehozásának szükségességében, azaz az alkotmányozási szükséglet reális. Az előkészítés (szabályozási koncepció és szövegtervezet kidolgozása) azonban kisebb nyilvánosságot igényel, mint az elfogadási szakasz, amelybe a társadalom széles körét érdemes bevonni (pl. népszavazással történő megerősítés útján, föderációkban pedig a tagállami törvényhozások bevonásával).[49] Az alkotmányozási folyamat az előbbihez képest tovább differenciálható, mert az előkészítésen belül megkülönböztethető az érdekmobilizáló-ötletgeneráló szakasz, a tervezés és koncepciókészítés, majd az ezt követő konzultáció; az elfogadási procedúrában pedig a megtárgyalás (formalizált vita), a megszavazás és a megerősítés aktusa. Az előkészítő szakasz szereplői lehetnek különösen parlamenti bizottságok, tudományos testületek, NGO-k, külföldi tanácsadók, szakértők, konferenciák, elit kerekasztalok, érdekszervezetek, pártok, a végrehajtó és a bírói hatalom szervei stb. Az elfogadási szakasz főszereplője tipikusan képviseleti szerv (alkotmányozó gyűlés vagy a törvényhozás), de egyre növekvő trend a nép bevonása referendum útján. A szereplők egymással interaktív viszonyban állnak. A későbbi szakaszok szereplőinek feltételezett elvárásai determinálják a korai szakasz résztvevőinek döntéseit, azaz ha a procedúra végén a nép általi megerősítés áll, az mérsékletre és konszenzuskeresésre szorítja a koncepció készítőit. Végül érdemes megemlíteni, hogy az alkotmányozás időtartama az erre irányuló felmérések szerint átlagosan 16-22 hónap, azzal természetesen, hogy lehet ennél sokkal rövidebb (néhány hetes), de sokkal hosszabb (több éves) is. Az alkotmányozásra fordított végletesen rövid, vagy végletesen sok idő azonban ritkán vezet demokratikus eredményhez.[50]
4. A megszülető alkotmány legitimáltságát tartalmi és formai jellemzők együttese biztosítja. Tartalmi értelemben (tipikusan hosszú távon, az alkotmány alkalmazása alapján) legitimáló tényező, ha az alkotmány funkciói teljesülnek. Formai oldalról a legitimáció bázisa az alkotmányozási eljárás demokratikus és plurális jellege, illetve szakmai megalapozottsága. E szempontból fontos, hogy a népszuverenitásból levezetett többségi elv önmagában nem elegendő a legitimáltsághoz[51] (sem az alkotmányozó fórum, sem a megerősítő népszavazás oldaláról), mivel az alaptörvény igazi legitimáltságát az adja, ha egyrészt a kisebbséghez tartozók védelméről gondoskodik, másrészt a többségi döntések effektív alkotmányossági felülvizsgálatának lehetőségét garantálja.[52]
1. A legutóbbi, 2010-ben megkezdett magyar alkotmányozás formálisan lezárult 2011. április 25-én Magyarország Alaptörvényének kihirdetésével, amely 2012. január 1-jén váltotta fel a Magyar Köztársaság Alkotmányát. Tágabb értelemben a folyamathoz tartozik az alaptörvényt részletező sarkalatos törvények, illetve a hatálybalépéshez szükséges átmeneti rendelkezések elfogadása 2011 második félévében, legtágabb értelemben pedig érdemes megemlíteni a 2012-ben szükségessé vált első módosításokat is. A folyamat részletes elemzésére és az eredmény átfogó értékelésére jelen írás keretei között nem vállalkozom, csupán néhány jellegzetességet és sajátosságot
- 55/56 -
kívánok kiemelni a globális alkotmányosság koncepciójára figyelemmel.
Ami a menetrendet illeti, immár "közjogi hagyománynak" tűnik a sietős tempójú alkotmányozás - nem volt ez másként az 1848-ban, az 1946-ban és az 1989-ben lezajlott rendszerváltó törekvések idején sem, amelyekben közös volt a köztársasági alaprend kialakítása iránti igény és sürgető szükséglet.[53] 2010/11-ben ilyen sürgető alkotmányozási szükséghelyzet nem állt fenn, ezért érdemes lett volna időt áldozni korszerű, stabil, szakmailag színvonalas, s a társadalom alapvető értékrendjét valódi minimális konszenzusként tartalmazó, teljes körűen szabályozó, konszolidált alaptörvény kidolgozására. Ehelyett a folyamat főbb állomásai a következők voltak. A 2010 évi parlamenti választások után a parlamenti többséget alkotó politikai erők - a mandátumok kétharmadának birtokában - kifejezték alkotmányozási szándékukat. 2010 szeptemberében kezdte meg működését az alkotmány-előkészítésért felelős országgyűlési ad hoc bizottság, amelyben a parlamenti erőviszonyoknak megfelelő arányban voltak jelen a frakciók tagjai. A szakmai és civil szervezetek eddig az időpontig küldhették meg a bizottságnak az alkotmányozással kapcsolatos javaslataikat. Az ellenzéki képviselők különböző okokból kiváltak az előkészítő munkálatokból, végül az alkotmánykoncepciót decemberben kizárólag a kormánypártok fogadták el. Eközben tudományos testületek, szakmai szervezetek, egyetemek által kezdeményezett konferenciákon kísérlet történt a szakmai szempontok és irányok bemutatására, az eljárás és a tartalom lehetőség szerinti befolyásolására. 2011 februárjában a kormány a Velencei Bizottság állásfoglalását kérte három, az alapjogi katalógust és az alkotmánybíráskodást érintő kérdésben, de szövegtervezet ekkor még nem állt rendelkezésre. A decemberi koncepció alapján az végül nem is készült, mert azt az Országgyűlés 2011 márciusának elején az alkotmányozó munka támogatásaként figyelembe vehető munkaanyaggá minősítette, s a képviselők számára lehetővé tette, hogy benyújtsák az alkotmányra vonatkozó törvényjavaslataikat.[54] Március közepéig két javaslat érkezett, az egyiket a kormánytöbbséget adó pártszövetség parlamenti frakciói támogatták, a másikat független képviselő terjesztette be.[55] A benyújtást követően a kormány ún. nemzeti konzultációt kezdeményezett a választópolgárokkal, kérdőívek alkalmazásával. Ezzel együtt a parlamenti vita megkezdődött és lezajlott március 21-e és április 18-a között, ténylegesen kilenc vitanapon. A kormánypárti frakciók által támogatott alaptörvény-javaslatot fogadta el a parlament, kizárólag a kormánypárti képviselők támogató szavazatával. Az új alkotmányt nem bocsátották népszavazásra.
Párhuzamosan, 2010 nyarától folyamatosan zajlott a régi alkotmányos berendezkedés lebontása a Magyar Köztársaság Alkotmányának permanens módosításai útján.[56] Hatálybalépése előtt a parlament 2011 őszén (túlnyomó részben novemberben és decemberben) számos államszervezeti és alapjogi tárgyú sarkalatos törvényt fogadott el,[57] illetve megalkotta az ún. átmeneti rendelkezéseket (részben tranzitórius, részben alkotmány-kiegészítő igénnyel). Az alaptörvény első módosítása 2012 júniusában egyértelműsítette, hogy az átmeneti rendelkezések az alaptörvény részét képezik, továbbá az Európai Unió elvárásának megfelelően megteremtette a jegybanki függetlenség szervezeti garanciáját. A második módosítás - 2012 őszén, figyelemmel az Alkotmánybíróságnak a bírói függetlenség tárgykörében hozott döntésére,[58] valamint a luxembourgi és a strasbourgi bíróságok előtt Magyarország ellen folyamat levő eljárásokra is - arra irányul, hogy a bírák és az ügyészek szolgálati viszonyának felső korhatárát rögzítse.[59]
2. A fenti tömör összefoglalóból levonható következtetések, hogy a tényleges, érdemi alkotmányozásra fordított idő rendkívül rövid volt, minthogy az alapul szolgáló normaszöveg-tervezetet a közvélemény hozzávetőlegesen öt hétig vitathatta, immár az érdemi hatásgyakorlás esélye nélkül. Az alaptörvény tartalmára tényleges befolyást gyakorló szereplők köre szűk maradt, a szakmai szervezetek, tudományos testületek, civilek formálisan nyilváníthattak csak véleményt, a parlamenti előkészítő bizottság is csak a díszlet része maradt. A választópolgárok konzultációs kérdőívekkel való megkeresése egyrészt megkésett, mert egybeesett a parlamenti vitával, másrészt a kérdések irányított - alaptörvény-tervezethez igazított - jellege miatt kevéssé mérhető, milyen mértékben épültek be a preferenciák a normaszövegbe. A független, külső szakértői testület (a Velencei Bizottság) bevonása inkább szimbolikusnak tekinthető, de legalább javaslatai között volt olyan, amely javította az alaptörvény jogvédelmi mechanizmusát.[60] Az eljárásrend ad hoc módon alakult, lényegében kizárólag a (kétharmados) többségi elvű parlamenti döntéshozatal érvényesült, összemosva a "néphatalomra" való hivatkozással. A konszenzuskeresés, a plurális, szabad deliberáció, a méltányosság és a mértéktartás értékei a procedúrát nem jellemezték. A folyamat szubsztantív eljárási legitimációja hiányzott, s ennek eredményeként az Alaptörvény az azt elfogadó pártszövetséghez kötődik.[61]
3. A sarkalatos törvények nagy száma, és az átmeneti rendelkezésekkel kapcsolatos bizonytalanságok[62] arra utalnak, hogy az elfogadott alaptörvény lényegében torzó maradt,[63] vagyis nem sikerült átfogó, alapjaiban széles körűen reguláló alkotmányt létrehozni.
- 56/57 -
A demokrácia, illetve a temporális hatalommegosztás elve szempontjából különösen vitatható, hogy olyan új tárgyköröket is a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazatához (sarkalatos törvényhez) köt az alaptörvény, mint a családok védelme (L) cikk), vagy a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályainak meghatározása (40. cikk). Ez a későbbi törvényhozások mozgásterét szűkíti jelentős társadalompolitikai kérdésekben, s végső soron a demokratikus hatalomváltást szolgáló választások jelentőségét csökkenti. A Velencei Bizottság az alaptörvényt értékelő véleményében hangsúlyozta: "amennyiben a sarkalatos törvények nem csupán az alapvető, hanem speciális és részletszabályokat is rögzítenek a jelzett tárgykörökben, akkor a demokrácia elve maga is veszélybe kerül".[64]
Kétségtelen, hogy az alaptörvény kifejezésre juttatja a nemzetközi közösség és jog iránti elkötelezettséget [Q) cikk] és tartalmazza az uniós együttműködés alapját jelentő Európa-klauzulát [E) cikk] is. E rendelkezésekre tekintettel a hatályos nemzetközi szerződések Magyarországot továbbra is jogállamiságra, demokráciára és az alapvető jogok tiszteletben tartására, védelmére, érvényesítésére kötelezik. Az említett rendelkezések - mivel a nemzetközi és a nemzetek feletti jognak a magyar jogra gyakorolt hatására vonatkoznak - a (mindenkori) alkotmánnyal szemben érvényesülő, követelményt támasztó, kivételt nem engedő normák. Bizonyítja ezt az is, hogy az alaptörvény igen rövid időn belüli módosításai esetében "külső" alkotmány feletti normák hatásai érvényesültek.
4. Végül, a magyar alkotmányozás terméke tovább távolodott az európai liberális (libertariánus) alkotmányoktól. Plurális eljárás hiányában paternalista, kollektivista és korporatív rendelkezésekkel átszőtt,[65] a posztdemokrácia jellegzetességeit mutató,[66] nacionalista ideológiát kifejező, historizáló, partikularitást erősítő alaptörvény keletkezett, amely megbontja az Európában fokozatosan épülő alkotmányos homogenitást.[67] ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
[1] A globalizációnak az alkotmányjogra gyakorolt hatásával hazánkban az elsők között Halmai Gábor kiváló esszéje foglalkozott. Ld. Halmai Gábor: Alkotmány és globalizáció. http://szuveren.hu/vendeglap/halmai-gabor/alkotmany-es-globalizacio (Letöltve 2010.12.10.) Lásd még Bruce Ackerman: The Rise of World Constitutionalism. Virginia Law Review 83 (1997) 771-797., Heinz Klug: Constitutional Transformations: Universal Values and the Politics of Constitutional Understanding. Beyond the Republic. Meeting the Global Challenges to Constitutionalism (ed. by Charles Sampford and Tom Round) Leichhardt, NSW: The Federation Press, 2001. 191-204. A globális alkotmányosság koncepciójának térnyerését elősegíti a Global Constitutionalism címmel 2012 márciusában indult folyóirat: http://journals.cambridge.org/action/displayJour-nal?jid=GCN
[2] Antje Wiener - Anthony F. Lang - James Tully - Miguel Poiares Maduro - Mattias Kumm: Global constitutionalism: Human rights, democracy and the rule of law. Global Constitutionalism 2012. 1. sz. 4-6. o.
[3] Lásd különösen David S. Law és Mila Versteeg kutatásait. David S. Law - Mila Versteeg: The Evolution and Ideology of Global Constitutionalism. Washington University in St. Louise, School of Law, Faculty Research Paper Series, Paper No. 10-10-01 (2010). Lásd még Zachary Elkins - Tom Ginsburg - James Melton: The Endurance of National Constitutions. Cambridge University Press, Cambridge 2009; Vikram David Amar - Mark V. Tushnet (eds.): Global perspectives on constitutional law. Oxford University Press, New York - Oxford 2009. A korszerű tudományos eszmecserét elősegíti a http://www.comparativeconstitutions.org weboldal is.
[4] Klug: i.m. 192.
[5] Az alkalmazott összehasonlító alkotmányjog egyelőre nem általánosan elfogadott. Halmai mutat rá, hogy e módszerhez háromféleképpen állnak hozzá a tudomány képviselői. Az első megközelítés szerint a módszer nem alkalmazható, mert az alkotmányjognak sem a problémái, sem a megoldásai nem azonosak az egyes országokban. A második álláspont elfogadja a problémák hasonlóságát, de fenntartja a megoldások különbözőségét, azaz a módszert korlátozottnak tekinti. A harmadik, elfogadó nézet szerint mind az alkotmányjogi problémák, mind megoldásaik lényegileg azonosak világszerte. Halmai: i.m. 2.
[6] Lásd Law - Versteeg: i.m. 68., 70., 89-90. Államcentrikus alkotmánynak fordítom a 'statist constitution' meghatározást, mivel jelentését sem az etatista, sem a paternalista jelző nem adja vissza pontosan ebben az összefüggésben.
[7] Law - Versteeg: i.m. 6.
[8] David S. Law: Constitutions. Washington University in St. Louise, School of Law, Faculty Research Paper Series, Paper No. 10-02-05 (2010) 1.
[9] Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009. 83-84.
[10] Lásd Sólyom László párhuzamos indokolását a halálbüntetést megsemmisítő 23/1990. (X.31.) AB határozathoz: "Az Alkotmánybíróságnak folytatnia kell azt a munkáját, hogy értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, és ítéleteivel koherens rendszert alkot, amely a ma még gyakran napi politikai érdekből módosított Alkotmány fölött, mint »láthatatlan alkotmány«, az alkotmányosság biztos mércéjéül szolgál; és ezért várhatóan a meghozandó új alkotmánnyal vagy jövőbeli alkotmányokkal sem kerül ellentétbe. Az Alkotmánybíróság ebben az eljárásában szabadságot élvez, amíg az alkotmányosság fogalmának keretén belül marad."
[11] E jelenséggel kapcsolatban nem szükséges messzire menni, ha példával kívánom alátámasztani. Magyarországon a chartális és a metaalkotmány normái 1989-től kezdve hosszú ideig összhangban álltak egymással, mert elfogadott volt az alkotmányossági (AB) döntések kötelező jellege, és (többé-kevésbé) követett volt az értékviták kompromisszumos kezelése, rendezése a politikai döntéshozatalban. 2010-től először a metaalkotmány változott meg és került konfliktusba a chartális alkotmánnyal, amennyiben előbbi a centralizált hatalomgyakorlást, a reduktív típusú, megvitatást kerülő döntéshozatalt, a hatalomkorlátozó tényezők lebontását és a tisztán többségi elvű legitimációt helyezte a középpontba, míg az utóbbi alapvetően (néhány módosítástól eltekintve) még mindig a hatalommegosztáson alapuló, kisebbségek jogait tiszteletben tartó megoldásokra épült. A 2011-ben elfogadott új magyar alaptörvény - bár átvette a korábbi chartális alkotmány alapelveit - összességében közeledett a politikai gyakorlathoz a fékek és ellensúlyok korlátozásával. A folyamat azonban a húsz év alatt szervesen fejlődött, de még törékeny alkotmányos kultúra eróziójához látszik vezetni.
- 57/58 -
[12] Klug mutatott rá, hogy míg 1989 előtt kb. tíz országban alkalmazták az alkotmányossági felülvizsgálat hatékony rendszerét, addig egy évtizeddel később már 70 államban érdemi normakontrollt folytattak az (alkotmány)bíróságok. Klug: i.m. 192. Law és Versteeg kutatásai szerint 2006-ban az alkotmányok 82%-a kifejezetten rendelkezik az alkotmányellenes jogszabályok megsemmisítésének vagy mellőzésének a lehetőségéről, és az államok 87%-ában működik de jure (alkotmányon alapuló) vagy de facto alkotmánybíráskodás. Law - Versteeg: i.m. 36. o. Az alkotmánybíráskodás európai megvalósulásához lásd Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea - Zeller Judit: Túl az alkotmányon... Közjogi Szemle 2010. 4. sz. 6-7. o.
[13] Mark Tushnet: The Inevitable Globalization of Constitutional Law. Harvard Law School, Public Law & Legal Theory Working Paper Series, Paper No. 09-06 1-2. A modern konstitucionalizmus lényegi közös elemeinek meghatározására egyébként már az 1990-es évektől megfigyelhetők törekvések, bár ezek inkább elméleti előfeltételezéseken, mint tapasztalati tényeken alapultak. Például Howard hét lényegi elemet állapított meg: a kormányzottak beleegyezése, a korlátozott hatalomgyakorlás, a joguralom, a nyitott társadalom, az egyén sérthetetlensége, az alkotmány kikényszeríthetősége, illetve alkalmazhatósága. Lásd A. E. Dick Howard: The Essence of Constitutionalism. Constitutionalism and Human Rights: America, Poland, and France. A Bicentennial Colloquium at the Miller Center (ed. by Kenneth W. Thompson and Rett R. Ludwikowski) Lanham, MD: University Press of America, 1991. 3-41. o. Klug az alapjogok eszméjét és az alkotmánybíráskodást jelöli meg központi aspektusként. Klug: i.m. 192. o.
[14] Ezt Ronald Dworkin a következőképpen fogalmazta meg a magyarországi CEU-n tartott előadásában 2011. január 27-én: "fogalmaink némelyike (mint a demokrácia, az igazságosság, a szabadság, a jog) vitatott, versengő, vagy ahogy én szeretem kifejezni, interpretív fogalom. Ezen azt értem, hogy osztjuk ezeket a fogalmakat, életünk részét képezik, az életformánkban gyökereznek, ahogy Wittgenstein mondta, benépesítik az életünket. Osztozunk e fogalmakon, mert osztozunk azon a meggyőződésen, hogy értéket képviselnek. Ugyanakkor nem értünk egyet abban, hogy miben is állnak ezek az értékek. Egyetértünk abban, hogy a demokrácia érték, és azon vagyunk, hogy kormányzatunk demokratikus legyen. De abban már nem értünk egyet, hogy ez mit is jelent. Nézeteltérésünk tehát az értékek mibenlétére vonatkozik. Azért nem értünk egyet a demokrácia értékét illetően, mert más értékek - a méltóság, az igazságosság és sok egyéb érték - mibenlétét illetően sem értünk egyet." http://szuveren.hu/vendeglap/ronald-dworkin/mi-a-demokracia (Letöltve 2011.02.07.)
[15] Tushnet: i.m. 5. o.
[16] A költségek ilyen üzleti-jogi viszonyokban mindenesetre alacsonyabbak, állapítja meg Tushnet: i.m. 6. o.
[17] Ld. Law - Versteeg: i.m. 9-10. o.
[18] A közgazdaságtan megfigyelése szerint valamely személy bizonyos standardok alkalmazására vonatkozó döntése pozitív következményekkel jár ugyanazon standard más felhasználóira. Bizonyos kommunikáció vagy technológia meghatározott formájának értéke annál nagyobb, minél több személy használja. A hálózat növekedése pedig önmagában fokozza annak hasznosságát, ami nem csupán a meglévő felhasználók számára előnyös, hanem másokat is csatlakozásra ösztönöz. A piacok tekintetében a hálózat-effektus egyértelműen jelen van. Law - Versteeg: i.m. 20. o.
[19] Law - Versteeg: i.m. 21-22. o.
[20] Klug: i.m. 192. Az alkotmányos elvek univerzalitása mellett érvel Peter C. Ordeshook: Are 'Western' Constitutions Relevant to Anything Other then the Countries They Serve? Constitutional Political Economy 13 (2002) 3. o.
[21] Law: i.m. 2-3. o.
[22] Tom Ginsburg - Svitlana Chernykh - Zachary Elkins: Commitment and Diffusion: How and Why National Constitutions Incorporate International Law. University of Illions Law Review 2008. 1. sz. 203. o.
[23] Sujit Choudhry (ed.): The migration of constitutional ideas. Cambridge University Press, Cambridge 2006. 13-14. o.
[24] Az európai alkotmányok vizsgálata alapján azonban a szervezeti jog területén is azonosíthatók közös alapelvek. Ezek a demokrácia, a népszuverenitás, a többpártrendszer, a választások periodikussága és kompetitivitása, a függetlenség, a népképviselet, a pluralizmus, a konszenzus, a joguralom / jogállamiság, a hatalommegosztás, a bírói függetlenség, az állam és az egyház viszonyának meghatározása, az állami tevékenyég céljai és keretei. Lásd Chronowski - Drinóczi - Zeller: i.m. 3-4. o.
[25] Armin von Bogdandy - Sergio Dellavalle: Universalism and Particularism as Paradigms of International Law, IILJ Working Paper, in International Law and Justice Working Papers, History and Theory of International Law Series, New York University School of Law, New York 2008. 3. sz. 43. o.
[26] Az idézeteket lásd Christian Tomuschat: International law: Ensuring the survival of mankind on the eve of a new century, 281 General Course in Public International Law, Recueil des Cours 13-438, 2001. 42., 23., 63., 70., 28. o. Lásd még Bogdandy - Dellavalle: i.m. 44-45. o.
[27] Az európai emberi jogi rezsimet Sonnevend Pál jellemezte a párhuzamos alkotmányok fogalmával a PPKE Jog- és Államtudományi Karán 2011. február 4-én tartott konferencián.
[28] Ingolf Pernice: Multilevel Constitutionalism in the European Union. European Law Review 27 (2002) 511-529. o.
[29] Wiener - Lang - Tully - Maduro - Kumm: i.m. 5. o.
[30] Az emberi jogok védelmét a globalizáció kulturális hatása keretében említi Harmathy Attila: Az EU tagállamok közös alkotmányos hagyományai és a nemzeti polgári jog. In: Alkotmányosság a magánjogban (szerk. Sajó András). Complex Kiadó, Budapest 2006. 18. o.
[31] Law és Versteeg 56 komponensből álló alapjogi indexéhez viszonyítva megállapítást nyert, hogy míg 1946-ben az alaptörvények átlagosan 19 jogot tartalmaztak, addig 2006-ban 33 jogot, amely 70%-os növekedést jelent. A világszerte "legnépszerűbb" alapjogok és alkotmányos jogok, illetve tilalmak - amelyeket az alkotmányok 80%-a tartalmaz - a következők: vallásszabadság, sajtó- és/vagy kifejezési szabadság, egyenlőségi jogok, a magántulajdonhoz való jog, a magánszférához való jog, a szabadságtól való önkényes megfosztás tilalma, gyülekezési jog, egyesülési jog, a nők jogai, mozgásszabadság, a bírósághoz fordulás joga, kínzás tilalma, választójog, munkához való jog, az államilag finanszírozott oktatáshoz való jog, a bírói felülvizsgálat (alkotmánybíráskodás) és a visszaható hatályú jogalkotás tilalma (ebben a sorrendben, azzal, hogy az emberi méltósághoz való jog az indexben nem szerepel). Law - Versteeg: i.m. 31., 37-38. o.
[32] Law - Versteeg: i.m. 32. o.
[33] Christian Tomuschat: Human Rights: Between Realism and Idealism. Oxford University Press, Oxford 2003. 3. o.
[34] John H. Knox: Horizontal Human Rights Law. The American Journal of International Law 2008. 1. sz. 1-3. o.
[35] Ádám Antal: A rendőrség az alkotmányi értékek között. In: Pécsi határőr tudományos közlemények IX. Pécs 2008. 9-10. és 15. o.
[36] Petrétei: i.m. 441. o.
[37] Guiding Principles on Business and Human Rights: Implementing the United Nations "Protect, Respect and Remedy" Framework. Report of the Special Representative of the Secretary-General on the issue of human rights and transnational corporations and other business enterprises, John Ruggie. Human Rights Council, Seventeenth session, 21 March 2011, A/HRC/17/31
[38] EU comments on the draft Guiding Principles for the implementation of the UN "Respect, protect and Remedy" Framework, Geneva 31 January 2011,
- 58/59 -
[39] A renewed EU strategy 2011-14 for Corporate Social Responsibility, Brussels, 25.10.2011, COM(2011) 681 final, http://ec.europa.eu/enterprise/policies/sustainable-business/files/csr/new-csr/act_en.pdf
[40] Florian Wettstein: Multinational Corporations and Global Justice. Stanford University Press, Stanford, California 2009. 269-271. o.
[41] Guiding Principles on Business and Human Rights: Implementing the United Nations "Protect, Respect and Remedy" Framework 6-7. o.
[42] Jakab András: Mire jó egy alkotmány? Avagy az újonnan elkészülő alkotmány legitimitásának kérdése. Kommentár 2010/6. (www.kommentar.info.hu/jakab_andras_-_mire_jo_egy_alkotmany.pdf) 10. o.
[43] Petrétei: i.m. 64-67. o.
[44] Law - Versteeg: i.m. 8. o.
[45] Law: i.m. 4. o.
[46] Az alkotmányozó hatalom originer, abban az értelemben, hogy a korábbi alkotmány nem köti, s a tevékenységének keretet adó eljárási szabályokat maga alakítja ki. Ez azonban nem jelenti, hogy ez a hatalom korlátlan, mert konkrét politikai közösségben és konkrét szituációban nyilvánul meg, s amennyiben célja demokratikus alapnorma létrehozása, e cél behatárolja tartalmi és eljárási mozgásterét.
[47] Petrétei: i.m. 75-78. o.
[48] Vö. Klaus von Beyme: Verfassung und politisches System. In: Verfassung und politisches System 1. (szerk. W. Gagel, D. Brosser, P. Haungs, R. Schörken). Jahrgang 17/1984 - Heft 1. 5-6. o.
[49] Ordeshook meglátása szerint, ha a társadalom széles rétegei vesznek részt az előkészítési szakaszban, az olyan politikai és gazdasági konfliktusokat hoz felszínre, amely a tervezetben politikai paktumok megjelenítéséhez vezet, noha adott esetben a konfliktus kezelése hatékonyabb lenne a törvényhozás vagy az alkotmányos gyakorlat útján. Vö. Ordeshook: i.m. 13-14. o.
[50] Tom Ginsburg - Zachary Elkins - Justin Blount: Does the Process of Constitution-Making Matter? Annual Review of Law and Social Science 2009. 5. sz. 204-206. o.
[51] Vö. Randy E. Barnett: Constitutional Legitimacy. Boston University School of Law, Working Paper Series, Public Law & Legal Theory, Working Paper No. 01-19. 3. o.
[52] Lásd még Somody Bernadette - Drinóczi Tímea -Győrfi Tamás: Alkotmányozás. Fundamentum 2011. 1. sz. 50-55. o.
[53] Kukorelli István: Tradíció és modernizáció a magyar alkotmányjogban. Századvég, Budapest 2006. 35.
[54] 9/2011. (III. 9.) OGY határozat
[55] A Fidesz MPP - KDNP pártszövetség parlamenti frakciói által támogatott, 2011. március 14-én benyújtott "Magyarország Alaptörvénye" megjelölésű, T/2627. irományszámú dokumentum, és a 2011. március 15-én független képviselői indítványként benyújtott, "A Magyar Köztársaság Alkotmánya" című, T/2628. irományszámú dokumentum
[56] Ezek közül a legélesebb szakmai kritikát az Alkotmánybíróság hatáskörének 2010 novemberében bevezetett korlátozása váltotta ki, amelynek értelmében a közpénzügyi tárgyú törvények alkotmányossági vizsgálatát a testület nem végezheti el, kivéve, ha az emberi élethez és méltósághoz való jog, a lelkiismereti és vallásszabadság, a magánszférához való jog vagy az állampolgársághoz fűződő jogok sérelme merül fel.
[57] 2011 őszén és 2012 tavaszán összesen negyven sarkalatos vagy sarkalatos rendelkezést is tartalmazó új törvény született. Lásd http://www.parlament.hu/fotitkar/sarkala-tos/benyujtott.htm
[58] 22/2012. (V. 11.) AB határozat, ABK 2012. 2. sz. 94. o.
[59] http://www.parlament.hu/irom39/08288/08288.pdf
[60] Konkrétan az alapvető jogok biztosának absztrakt, utólagos normakontroll-kezdeményezési joga a Velencei Bizottság első véleményével összhangban került az alaptörvénybe. European Commission For Democracy Through Law (Venice Commission) Opinion no. 614/2011, Strasbourg 28 March 2011, Opinion on Three Legal Questions Arising in the Process of Drafting the New Constitution of Hungary
[61] Ld. még Tóth Gábor Attila: Mi van és mi legyen a magyar alkotmányjogban? Közjogi Szemle 2011. 2. sz.
[62] A "kivételszabályok", alaptörvénynek ellentmondó, alkotmánybírósági gyakorlatot felülíró kiegészítések az átmeneti rendelkezésekben kapnak helyet. Ld. ehhez Lápossy Attila - Szajbély Katalin: "Az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseinek alkotmányosságáról" Közjogi Szemle 2012. 2. sz. 5-8. o.
[63] Vincze, Attila: The New Hungarian Constitution: Redrafting, Rebranding or Revolution? International Constitutional Law 2012. 1. sz. 89. o.
[64] Lásd a Velencei Bizottság 621/2011. sz. állásfoglalásának 24. pontját. European Commission For Democracy Through Law (Venice Commission) Opinion no. 618/2011, Strasbourg 20 June 2011, Opinion on the New Constitution of Hungary, http://www.venice.coe.int/docs/2011/CDL-AD%282011%29016-E.pdf
[65] Herbert Küpper: Paternalista kollektivizmus és liberális individualizmus között: az új magyar Alaptörvényben rögzített emberkép normatív alapjai. Közjogi Szemle 2012. 3. sz.
[66] Ádám Antal: A posztmodernitásról és a posztdemokráciáról. Közjogi Szemle 2012. 1. sz.
[67] Hungary's new constitutional order and "European unity" - editorial comments. Common Market Law Review 49. sz. 871-884. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens.
Visszaugrás
