A modernitás a modernizáció terméke, amely a polgári társadalmi átalakulásban és fejlődésben nyilvánul meg. A posztmodernitás a fejlődésnek a második világháborút követő változata, amely a modernitás néhány eredeti jellemzőjét megőrzi, másokat megváltoztat és több új megnyilvánulással gazdagít. A posztmodernitás egyik jellegzetes közhatalmi rendszerét az alkotmányos jogállam valósítja meg, amelynek jogrendszere nemzetközi jogilag, szupranacionális jogilag és az alkotmány által markánsan meghatározott. Ennek a társadalmi és közhatalmi rendszernek bizonyos túlzásait és merevségeit törekszik kiigazítani az irányított demokrácia, vagy posztdemokrácia, amelynek máris több hátrányos megoldása tapasztalható.
1. Tanulmányomban először annak a felfogásnak bemutatására és igazolására törekszem, amely szerint a posztmodernitás valóságos kategória, amely egymással összefüggő, sajátos ismérvekkel jellemezhető. Sokan vallják ugyanis, hogy a modernitás mint a polgári átalakulás eredményeként kialakult viszonyok, intézmények és folyamatok összessége, olyan rugalmas és változékony rendszer, amely lényegénél fogva magában rejti a folytonos átalakulás, megújulás, gazdagodás, tökéletesedés lehetőségét[1]. Az ilyen modernitás pedig a modernizáció eredménye, vagyis azoknak a céloknak, viszonyoknak, intézményeknek és működési formáknak kialakítását és alkalmazását jelenti, amelyek segítségével a társadalmi, gazdasági, politikai rendszer és kultúra leveti korábbi, ún. premodern jellegét és új minőséget nyer. Ezek az állítások természetesen alig tagadhatók és nehezen vitathatók. Éppen ezekre az adottságokra építve állítják - szerintem - meggyőzően a posztmodernitás létének elismerői, hogy az nem más, mint a modernitás önkritikájának és önkorrekciójának olyan fokozata, amelyben ugyan országonként eltérő arányban, de együtt találhatók a polgári társadalmi és állami berendezkedés alapvető összetevőinek eredeti, a későbbiekben módosult és kiegészült, valamint a teljesen új változatai. A posztmodernitás tehát nem minősül a modernitástól időrendileg pontosan elhatárolható és attól tartalmilag teljesen eltérő fejlődési szakasznak. A posztmodernitás a modernitás olyan változata, amely annak több eredeti jellegzetességét megőrzi, másokat mellőzi, vagy megváltoztatja és emellett ezeket új összetevőkkel és jegyekkel egészíti ki.[2]
2. A posztmodernitás általános jellemzői közül elsőként emelem ki korszakunknak azt a sajátosságát, hogy bizonyos - főleg a tudományos, műszaki, informatikai fejlődésből, a multinacionális tőkekihelyezésből és tömegtermelésből, a transznacionális banktőke finanszírozó politikájából, a termelési, fejlesztési és forgalmazási folyamatoktól elkülönült (egyre gyarapodó mértékben elektronikus) pénzpiac és pénzuralom akcióiból, valamint egyes társadalmi rétegek hátrányos, illetve hátrányosan megkülönböztetett helyzetből való kiemelkedéséből fakadó - fejlődési, változási irányok az emberi, társadalmi viszonyokban és az életvitelben az országok fejlettségi szintjétől, hagyományaitól nagyrészt elszakadva, gyorsan és radikálisan globalizálódnak, a földkerekség egészére vagy nagy részére kiterjedő, átfogó és egységesülő folyamattá változnak. A globalizálódási folyamatok érvényesülését megkönnyítik mindazok a tudományos-műszaki eredmények, amelyek megváltoztatják a tér és az idő dimenzióit, közelebb hozzák a nagy földrajzi távolságokat, meggyorsítják az idő múlását.
Többnyire a globalizálódási folyamatokhoz is kapcsolódik, de ezekre mégsem szűkül le a tömegesedés, valamint a diverzifikálódás, a különböződés és a varietas, a változatosság sokasodása, vagyis pluralizálódása, illetve a differenciálódás szinte mindenre kiterjedő áramlata. A tömegesedésben gyakran egyidejűleg tapasztalhatók ellentmondó, ellentétes, tehát pozitív és negatív, előnyös és hátrányos, értékes és értéktelen elemek. Gondoljunk például számos ország széles társadalmi rétegei anyagi, kulturális ellátottságának javulására, másrészt pedig a tömegtermelés, a tömegkultúra nemritkán silány minőségére, a tömeghangulat, a tömeg megnyilvánulásainak kiszámíthatatlan, veszélyes, felelőtlen voltára. Anélkül, hogy az emberi és állampolgári alapjogok sajátosságait e helyütt értékelném, az összefüggésekre tekintettel már most hangsúlyozom, hogy számos megnyilvánulás - így pl. a véleménynyilvánítások, a vallások, a politikai pártok, az autonómiák, az érdek-képviseleti szervezetek, a köztestületek, a civil szervezetek, a gazdálkodási formák stb. - pluralitásának a megfelelő szabadságjogok teremtik meg a tételes jogi és alanyi jogi alapját. Alapjogok biztosítják az ún. kisebbségi differenciálódás erősödését is, amely főleg az önazonosságukat kereső nemzeti, etnikai, faji, nyelvi, vallási, kulturális, politikai és egyéb mikrocsoportok sajátosságainak megőrzésében, fejlesztésében, elkülönülési, önállósulási törekvéseiben nyilvánul meg. Sajátos ellentmondásként állíthatjuk, hogy a globalizálódásban nemcsak az életvitel egységesül, hanem a tömegesedés, a sokfélesedés, a kisebbségi diverzifikálódás is egyre inkább átfogja a földkerekséget, tehát nemcsak az egységesülés, hanem a differenciálódás is globalizálódik.
3. A posztmodernitás jellemzőinek következő csoportjaként meghatározott ellentétek, ellenkező irányú és jellegű törekvések markáns és túlméretezett megnyilvánulásai emelkednek ki. Naivitás lenne azt gondolni, hogy az emberi történelem korábbi korszakaiban nem léteztek ellentétes irányú törekvések és folyamatok. Bármely korszaknak megvoltak a sajátos pólustartalmú ingái. A posztmodernitás nagy kilengésű ingáinak újszerű tartalmú pólusaiként áll előttünk a tudományos, műszaki, termék-előállítási, -forgalmazási, környezetvédelmi, pénz-, vám- és adózási, közlekedési, fogyasztóvédelmi, táv- és tömegközlési, informatikai, képzési, foglalkoztatási, egészségvédelmi, bűnüldözési, ítélkezési egyetemesedés, egységesülés és integráció folyamata, valamint az ezekkel mereven szembenálló fundamentalista, szeparációs, izolációs fragmentálódás vagy szegregálódás, a helyi krízisek és konfliktusok erősödése, a munkanélküliség, a szegénység, az éhezés, a magány terjedése, az elszigetelt, egymással és a nagy közösségekkel szembenálló kisközösségek kialakulása, az érdekek, a nézetek, a törekvések, a hagyományok, a vallások, a kultúrák, az életrendek stb. szerinti széttöredezettsége (Zersplitterung), esetleg széthasadása (délitment) a társadalomnak és a társadalmaknak. E fejlődési trend kiváltó körülményei között feltételezhetően alapozó szerepet töltenek be az önkényuralmi - totalitárius vagy autoritárius - rendszerek felmérhetetlen kárt és sérelmet okozó, uniformizáló eljárásainak nyomasztó emlékei, valamint a jelenlegi egységesítési törekvésektől való félelem. Valószínűsíthetjük, hogy a tartalmában és erősségében változó, esetenként túlzott egységesülési és differenciálódási folyamatok hosszú ideig lesznek még a társadalmi küzdelmek, a tudományos értékelés és a közvélemény érdeklődésének tárgykörei. Mindezek megállapításával azonban nem elégedhetünk meg. Az ellentétek minden szintjén folytonosan és körültekintően kell keresnünk és alkalmaznunk az ellentétek okainak feltárására, enyhítésére vagy feloldására alkalmas egyensúlyozó mechanizmusokat.
4. A jelzett globalizálódási, egységesülési, tömegesedési, sokfélesedési, differenciálódási irányzatokhoz szorosan kapcsolódik korszakunk ama posztmodernek nevezhető jellemzője is, amelyet a folyamatok, az áramlatok, az erőfeszítések, a megnyilvánulások interdependenciájának, kölcsönös függésének, korrelatív meghatározottságának nevezhetünk. A hatás-ellenhatás törvényszerűsége az összefüggések, a kapcsolódások sokrétűsége, összetettsége, bonyolultsága és erősödése folytán nemcsak láncreakciókban, lineárisan, hanem szinte átláthatatlan, szövevényes, fel nem ismert oksági kapcsolatok hálós dimenzióiban is érvényesül. A bölcseletek és a tudományok fejlődése, illetve alakulása arról tanúskodik, hogy a valóságot tökéletesen fedő, azzal egybeeső igazság felderítése több körülmény miatt rendkívül nehéz, és csak ritkán, szinte kivételesen lehet lezárt. Ezt a felismerést a bölcselők közül ismereteim szerint legvilágosabban talán a Kr. u. 125-ben született, tehát időszámításunk II. századában élt buddhista bölcselő, Nágárdzsuna fogalmazta meg, amikor többek között azt állította, hogy minden igazság felett található más tartalmú és magasabb fokozatú igazság, ha a vizsgált tárgykört egyéb, illetve kiterjedtebb interdependenciában, tehát kölcsönös összefüggésrendszerben szemléljük és minősítjük.[3]
1. A jogállamiság eddigi elmélete, jogi szabályozottsága és gyakorlata három jellegzetes fejlődési szakaszra tagozódik. A felvilágosodás eszméiből kiindulva a modernitás alapvető vívmányai között bontakozott ki a liberális jogállam, amely a modernitás jegyében a születési előjogok és mentességek, valamint a belőlük fakadó rendi tagozódás megszüntetésének, a polgári társadalom és a politikai állam elkülönítésének, az államhatalmi ágak elválasztásának, a személyi szabadságjogok, a törvény előtti formális egyenlőség garantálásának, a magántulajdon és a vállalkozás szabadságának, a szabad versenyen nyugvó piacgazdaság automatikus önszabályozásának jelszavát tűzte zászlajára. Abszolút bizalommal, mély hittel és optimista reménységgel tekintett a nemzetgazdaságnak, a társadalomnak, az emberiségnek a tudományos műszaki fejlődésen és az emberi szabadságon nyugvó töretlen és szinte határtalan haladására. Ez a felfogás a népképviselet és a közakarat jelentőségének hangsúlyozásával piedesztálra helyezte és a jelzett eszmekörben rendkívül kiterjedt mérlegelési szabadsággal ruházta fel a törvényhozó hatalmat. A jogszabályok rendszerében a törvény volt a legtekintélyesebb jogforrás. Törvényhez kötötté vált a végrehajtó hatalom, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás. Törvény volt az elsődleges mércéje és határa az emberi és állampolgári alapjogoknak is.
2. A modernitás több mint kétszáz éves történetének, remélt és nem várt tapasztalatainak a posztmodernitás korszakában már hosszabb idő óta végzett kritikus önvizsgálata alapján nem csekély csalódottsággal, kiábrándultsággal és a további jövő iránti kétellyel, bizonytalansággal állapítható meg, hogy az ártatlan hittel és bizalommal övezett szabadpiac láthatatlan önvezérlésének szerepét bámulatos sikerek, kegyetlen megrázkódtatások, súlyos válságok után számos újszerű körülménytől (így különösen a hadigazdálkodás, a nemzetgazdaságok tudományos, műszaki, jóléti és szociális versengése, a különböző régiók fejlettségi színvonalában meglévő különbözőségek kiegyenlítésére irányuló állami és államközi erőfeszítés, a nemzetgazdaságok összetevőinek összehangolása, illetve integrálása által) is indíttatva jelentős mértékben az állami tervezés, befolyásolás, ösztönzés, szervezés, fejlesztés egészítette ki vagy váltotta fel. Különösen a gazdálkodás tekintetében az éjjeliőr szerepére kárhoztatott liberális jogállam nemcsak a már megszűnt totalitárius, autoritárius rendszerekben tűnt el, hanem a polgári szabad szerveződésű társadalmakban is jelentősen változott. Amint erre már az előzőekben is utalás történt, főleg a szociális feszültségek enyhítésének kényszere, az országok és államok közötti sokoldalú versengés váltotta ki a szociális és a jóléti jogállam impozáns fejlesztési, gondoskodási törekvéseit, valamint a magánszférában, különösen a magánjogi és a munkajogi viszonyokba való állami beavatkozás markáns megnyilvánulásait.
3. A liberális és a szociális jogállam jellemzőinek vázlatos felidézése után az alkotmányos jogállam megkülönböztető jegyeinek összegezését ugyancsak néhány általános megjegyezés előrebocsátásával kezdem. Nem kizárt, sőt előnyös és gyakori ugyanis, hogy a jogállam jelzett két típusának bizonyos elemei eredeti vagy módosult változatban az alkotmányos jogállamban is megtalálhatóak. Ugyancsak hangsúlyozom, hogy a posztmodernitás és az alkotmányos jogállam több sajátossága közös forrásból fakad és szorosan összefonódik. Gondoljunk egyrészt a globalizáció, az egyetemesedés, az integrációk terjedésére, másrészt földünk jellegzetes nagy kultúrköreinek megkülönböztető sajátosságaira, valamint a differenciálódás, különösen a nemzeti, etnikai, nyelvi, faji, vallási és más kisebbségek azonosságtudatának és elkülönülési törekvéseinek, tehát az ún. etnicizálódásnak a trendjére, és e két folyamat, vagyis az egységesülés és a differenciálódás közötti feszültségekre és ezek feloldásának szükségességére, továbbá a társadalom és az állam újszerű viszonyaira, a nemzetközi jog, a szupranacionális jog és az alkotmány megnövekedett szerepére. Megjegyzendő az is, hogy az ún. tranzíciós államokban, tehát Magyarországon is a jogállam vázolt típusainak és a posztmodernitás jellemzőinek bizonyos elemeit, illetve ezek kapcsolódásait a napirendre került történelmi átmenet egyedülállósága, gyorsított üteme és rendkívüli nehézségei kiegészítik, módosítják, erősítik vagy gyengítik.
Az írott alkotmánnyal rendelkező alkotmányos jogállam európai kontinentális modelljének főbb jellemzőit tézisszerűen a következőkben foglalhatjuk össze. Az alkotmányos jogállam folytatója a liberális és a szociális, illetve jóléti jogállam számos bevált összetevőjének és megoldásának. E jogállami alakzatok bizonyos megnyilvánulását az alkotmányos jogállam mellőzi, módosítja, erősíti vagy gyengíti. Emellett az alkotmányos jogállam különösen a következő lényeges, új sajátosságokat viseli magán.
a) Az alkotmányos jogállam általános jellemzői között elsőként említhetjük a törvények széles körű hármas, mégpedig nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és alaptörvényi meghatározottságát. Ennek következtében a liberális jogállami viszonyokhoz képest élesen rögzítetté váltak a törvényalkotás tárgyi határai és egyre erősebbek lettek tartalmi követelményei is.
b) Az alkotmányos jogállam alkotmánya ugyanis folyton gyarapodó normatív értékek összefüggő rendszere[4]. Az általam is vallott és több publikációmban részletesen vázolt pluralista értéktani felfogás szerint bármely jelentős normarendszer előírásai, tehát az általános emberi magatartásszabályok - így különösen a vallási normák, a nem vallási bázisú erkölcsi szabályok, a jogi normák, a társadalmi szervezeti előírások, az illemnormák, sőt a felismert természeti és műszaki törvényszerűségek hasznosításához kapcsolódó tudományos-technikai előírások is - értékforrásúak és értékszolgálatúak. Ez a megállapítás azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy e normacsoportok mindenkori kidolgozói, illetve elfogadói az általuk választott és képviselt értékek elismerésére, létesítésére, szolgálatára vagy védelmére alkotják meg rendelkezéseiket. Bármely jellegű és hierarchiai fokozatú jogi norma által elismert, létrehozott, szolgált vagy védett értéket rövid megjelöléssel jogi értéknek is nevezhetjük. A vázolt értelemben vett jogi értékek körében a kapcsolódó jogi normák jellegétől, hierarchia- szintjétől és tartalmától függően fokozatokat és csoportokat különböztethetünk meg. Ennek alapján nemcsak nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és nemzeti jogi értékekről szólhatunk, hanem elkülöníthetjük az ún. jogi alapértékeket és az egyéb jogi értékeket is.
A jogi alapértékeknek az a megkülönböztető természete, hogy meghatározzák az egyéb jogi értékek kereteit és főbb tartalmi összetevőit is, ezáltal hatást gyakorolnak a nem jogi - pl. a gazdasági, a kulturális, a művészeti stb. - értékekre is. Jogi alapértékek származhatnak bizonyos kiemelkedő nemzetközi jogi okmányokból, a szupranacionális jog alapozó szerződéseiből és más jelentős rendelkezéseiből, valamint az állami alkotmányokból, illetve alaptörvényekből. A jogi alapértékek között alkotmányi értéknek a jogállami alkotmány vagy alaptörvény (esetleg alaptörvények) által meghatározott értékek minősülnek. Az alkotmányi értékek fokozott közhatalmi (különösen alkotmánybírósági) védelemben részesülnek. Az alkotmányi értékeknek a következő két rétege különböztethető meg.
1. Az alkotmányi értékek első rétegének összetevői között a tárgyi valóságban már az alkotmányi szabályozás előtt, illetve attól függetlenül létező, az általános emberi megítélés szerint szükséges, hasznos vagy előnyös értékeket találunk. Példaként említhetjük az emberi életet, az egészséget, a családot, az ifjúságot, a piacgazdaságot, bizonyos természeti és ember alkotta tárgyakat, az egyházakat, a jólétet, a biztonságot. Ezek az általánosan elismert értékek a későbbi alkotmányi szabályozás eredményeként nyerték el alkotmányi értékminőségüket.
2. Az alkotmányi értékek sokszínű, nagy csoportját és egyben második rétegét az alkotmányozó hatalom által meghatározott, illetve létesített célok, feladatok, alapelvek, alapkövetelmények, alapjogok, alapkötelességek, lényeges tilalmak, minőségek, felelősségek, közhatalmi és egyéb szervezetek, szervek, intézmények alkotják. Már e helyütt is megjegyzem, hogy hazánk 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvénye és a kapcsolódó sarkalatos törvények a jogi alapértékeknek mindkét rétegét több új összetevővel gyarapították.
Az emberi életet, méltóságot, igazságosságot, jólétet szolgáló és védelmező alapjogok fejlesztésében, különösen a második világháborút követően látványos és folytatásra érdemes eredmények születtek. Hosszabb ideig nem nyertek azonban megfelelő arányú figyelmet a korszerű célok, feladatok, alapelvek, korlátok, tilalmak, kötelességek és felelősségek. Korszakunkban a fejlesztő és megvalósító erőfeszítések csak lényegesen újszerű követelmények tiszteletben tartásával folytathatók. Tovagyűrűző, messzeható (spillover) paradigmává, sőt mainstreammé vált ugyanis a határtalan fejlesztés, a minden áron győztes versengés mellőzése, az arányos, az egyensúlyozott és fenntartható fejlődés szolgálata, a veszélymegelőzés és -elhárítás, a szociális, az etnikai, a vallási és az egyéb feszültségek enyhítése, a társadalmi igazságosság, a tolerancia és a szolidaritás, a bona fides és az aequitas, vagyis a jóhiszeműség, a tisztesség és a méltányosság érvényesítése, a társadalmi, a gazdasági és a területi kohézió erősítése. E célok szolgálatába állítandó a kutatás, a képzés, az egész életen át tartó tanulás (life long learning), az értelmi, az érzelmi és az együttérzési hányados, vagyis az IQ és az EQ gyarapítása. Sokan felismerték és vallják - magam is úgy véltem és itt is hangsúlyozom -, hogy az alapvető célok, feladatok, kötelességek, tilalmak és felelősségek jelentősége, alakzatai és biztosítékai nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és állami szinten, így tehát Magyarországon is - az alapjogok további gazdagítása és gondos érvényesítése mellett - gyarapításra és körültekintő alkalmazásra szorulnak.[5]
c) Az alkotmányos jogállamot az alkotmányjogilag elismert, védett és megvalósuló értékek alakzatai és tartalmi ismérvei minősítik. Az alkotmányos jogállam az alaptörvényben és más alkotmányos jelentőségű jogi normákban foglalt jogi alapértékek ápolásának, gazdagításának, oltalmának, védelmének felelős letéteményese és működési mechanizmusa. Az alkotmányos jogállam értékrendszerében egyaránt megtalálhatók a jogilag elismert vagy oltalmazott értékek mellérendeltségi, egymást támogató, valamint versengő és hierarchikus viszonyai is. Az alkotmányos jogállam értékrendszere tehát rugalmas, plurális rendszer. Ez főleg abból fakad, hogy az alkotmányos jogállam védett értékei között szerepel a gondolat, a lelkiismeret, a vallás, a vélemény, a kifejezés, a tömegközlés, a távközlés, a tudomány, a tanítás, a művészet, az életvitel, a magánszféra, a tulajdon, a foglalkozás és a vállalkozás szabadsága, valamint a közhatalom gyakorlásában való közreműködést biztosító politikai jogok széles köre. Ennek következtében rendszerint a vizsgált jogállam lényeges jellemzői és értékei közé tartozik az állam hitelvi semlegessége, a vallások, a világnézetek, az egyházak pluralitása és egyenjogúsága, a másság iránti kölcsönös türelem és a hátrányos helyzetűek, a kisebbségek iránti szolidaritás[6]. Ezen kívül is az alapjogok többségének gyakorlása szüli a sokféleséget és az egyes változatok gyarapodását. Az alkotmányos jogállam tehát elismeri a játékszabályok sokféleségét, nem kívánja ezeket egységesíteni. Ebből fakadóan természetesnek tartja a viták, az alkudozások, az egyensúlyozások folytonosságát, sőt az igazság keresését szolgáló politikai, tudományos és művészeti paralógiát is.
d) A különbözőségek tiszteletben tartása lehetővé, sőt szükségessé teszi a jogi szabályozásban az eltérő mérték alkalmazását, esetenként pedig a valós hátrányok enyhítését célzó előnyös megkülönböztetés (affirmative action, pozitív diszkrimináció) igénybevételét is. A hátrányos megkülönböztetések pedig nem kapcsolódhatnak a nemzetközi jogilag és az alkotmány által is tiltott (nemzeti, faji, nyelvi, vallási, nemi, politikai stb.) ismérvekhez, sőt nem lehetnek tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerűtlenek, vagyis önkényesek sem.
e) Az alaptörvény részbeni nemzetközi jogi meghatározottságával, az egyetemes jogfejlődés értékirányzataihoz való igazodással, az alkotmánynak a közhatalom korlátozását, a törvényalkotást, az igazságszolgáltatást, a közigazgatást, a politikai és egyéb intézményeket, a közösségek helyzetét meghatározó szerepével, az egyén és a magánszféra, valamint a kisebbségek védelmével, a nemzeti, etnikai, nyelvi, vallási, nemi, politikai diszkrimináció tilalmával magyarázható az alkotmánynak és az alkotmányosságnak korábban soha sem tapasztalt szerepe az alkotmányos jogállamban. Az alkotmányos jogállam alaptörvénye ugyanis nemcsak az állami szervek fajtáit, létrehozásuk módját, hatáskörét és működési formáit határozza meg, hanem kiterjedt jogosultságokkal ruházza fel a polgárokat, rögzíti a jogágazatok főbb elveit, számos követelményt, kötelezettséget, tilalmat és korlátot támaszt az államhatalom egészével és az állami szervek működésével szemben. Ezt a folyamatot méltán nevezik a fejlett országok szakirodalmában az állam, a jogrendszer, a közélet alkotmányosodásának.
f) A hatalommal való visszaélés megelőzése, a vázolt jellegű értékeket tartalmazó rendelkezések megvalósulásának biztosítása, az esetleges alkotmánysértések elkerülése, feltárása és megszüntetése, a felmerülő alkotmányossági viták elbírálása, mindezek révén az alkotmány hiteles és kötelező értelmezése vagyis az alkotmányosság védelme érdekében alakult ki és válik egyre általánosabb jellemzőjévé az alkotmányos jogállamnak az alkotmánybíráskodás. Egyes országokban az alkotmányosodás lényeges megnyilvánulásának tekintik az alkotmány bizonyos rendelkezései közvetlen bírói alkalmazásának lehetőségét, illetve kötelességét is. Az alkotmány és annak alapján az egyéb jogszabályok mindenképpen összetett eszközrendszert biztosítanak a polgárok számára jogaik megvalósításának ellenőrzésére, védelmére és jogi sérelmeik orvoslására. Az alkotmányosodás jelenségcsoportjába tartozik tehát egyrészt az alkotmány tartalmi gazdagodása, másrészt a jogrendszert alkotó jogágazatok kereteinek, korlátainak és főbb tartalmi összetevőinek alaptörvényi meghatározottsága, valamint az alkotmányi értékek alkotmánybírósági, illetve bírói védelme. Általános megfogalmazással élve azt is mondhatjuk, hogy a jogrendszer alkotmányosodásának alapjai a korszerű alkotmányi értékek meghatározása és azok védelmének biztosítása.
Alkotmányos jogállamnak korszakunkban csak az az állam tekintheti magát, amelynek alkotmánya, kultúrája és alkotmányos gyakorlata - a közigazgatás törvényhez kötöttségét hirdető liberális jogállam és bizonyos szociális igények kielégítésére vállalkozó szociális jogállam ismérveinek megőrzésével, illetve meghaladásával - megfelel a nemzetközi és szupranacionális jogi alapokmányokban rögzített elvárásoknak, valamint a mindinkább általánossá váló demokratikus jogállami elveknek, alapjogoknak és egyéb alkotmányi értékeknek. A vázolt követelményeknek megfelelő alkotmányos jogállam ezért szükségszerűen plurális, demokratikus és bizonyos mértékben szociális jellegű. A jelzett célzatú igények, törekvések és biztosítékok alaptörvényi megalapozása jelentős mértékben gyarapítja a különböző jellegű és tartalmú, de egymással összefüggő alkotmányi normák számát és terjedelmét.
A 2011. év különös közjogi eseménye volt Magyarország Alaptörvényének kihirdetése április 25-én. E helyütt mellőzöm az Alaptörvény kidolgozási és elfogadási módozatainak, az azt kimunkáló többségi politikai erők hatalmi törekvéseit szolgáló szervezeti és működésrendi megoldásoknak, valamint az alkotmánybíráskodás korlátozásának kritikai értékelését[7]. Elismeréssel fogadom azonban az Alaptörvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek - amint erre már korábban utaltam - többnyire hiányoztak a korábbi Alkotmányból, így különösen a korszerű célokat, feladatokat, törekvéseket, kötelességeket, tilalmakat és felelősségeket[8]. Az utóbbi megállapítás alátámasztására - tőlem származó kurzivált kiemelésekkel - idézem az Alaptörvénynek azokat a főleg az "Alapvetés", valamint a "Szabadság és felelősség" c. fejezetekben rögzített rendelkezéseit, amelyek egyensúlyozott, arányos, fenntartható fejlődést, a jelenlegi és jövendő emberi nemzedékek védelmét és a komplex emberi biztonságot[9] szolgálják. Már az Alaptörvény "Nemzeti hitvallás" c. preambuluma többek között kinyilvánítja "Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit." "Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése." "Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait." [M) c.] "A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, főleg a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége." [P) c.] "Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható." [I. c. (3) bek.] "Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani. Tilos az emberkereskedelem. Tilos emberen tájékoztatáson alapuló, önkéntes hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni. Tilos az emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, az emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználása, valamint az emberi egyedmásolás." (III. c.) "Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. Senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani. A bíróság köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni. Akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult." (IV. c.) "Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához." (V. c.) "Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához." [XII. c. (1) bek.] "Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár." [XIII. c. (1) bek.] "Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket." [XV. c. (5) bek.] "Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést. A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását. A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni." (XVI. c.) "A munkavállalók és a munkaadók - a munkahelyek biztosítására, a nemzetgazdaság fenntarthatóságára és más közösségi célokra is figyelemmel - együttműködnek egymással." [XVII. c. (1) bek.] "Gyermekek foglalkoztatása - testi, szellemi és erkölcsi fejlődésüket nem veszélyeztető, törvényben meghatározott esetek kivételével - tilos. Magyarország külön intézkedésekkel biztosítja a fiatalok és a szülők munkahelyi védelmét." (XVIII. c.) "Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez." [XVII. c. (3) bek.] "Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult. Magyarország a szociális biztonságot az előzőek szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg." [XIX. c. (1)-(2) bek.] "Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja." [XIX. c. (4) bek.] "Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. E jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő." (XX. c.) "Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. Aki a környezetben kárt okoz, köteles azt - törvényben meghatározottak szerint - helyreállítani vagy a helyreállítás költségét viselni." [XXI. c. (1)-(2) bek.] "Teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez. A közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulás mértékét a gyermeket nevelők esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani." (XXX. c.) "Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére. Magyarország önkéntes honvédelmi tartalékos rendszert tart fenn. Rendkívüli állapot idején, vagy ha arról megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiak katonai szolgálatot teljesítenek. Ha a hadkötelezett lelkiismereti meggyőződésével a fegyveres szolgálat teljesítése összeegyeztethetetlen, fegyver nélküli szolgálatot teljesít. A katonai szolgálat teljesítésének formáit és részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg. Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára rendkívüli állapot idejére - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi munkakötelezettség írható elő. Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - polgári védelmi kötelezettség írható elő. Honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - mindenki gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítésére kötelezhető." (XXXI. c.)
A posztmodernitás több demokratikus jogállamában tapasztalható hátrányos telítettség (saturation), túlméretezettség - pl. a vallások és egyházi státusú szervezetek látványos szaporodása, a pártpolitikai és egyéb társadalmi koncepciók gyakran hosszadalmas és terméketlen alkudozása, vagyis az ún. bargaining szimptómája, a közhatalmi, az érdek-képviseleti, a köztestületi és a civil szervezetek számának és nagyságrendjének folytonos növekedése, működésük formalitásai, eredménytelenségei, parazitáinak visszaélései, bizonyos alkotmányi értékeknek a valóságos folyamatokat figyelmen kívül hagyó misztifikált, barokkosan aprólékos és hátrányos alkotmánybírósági megmerevítése, az ország, a helyi, a területi és némely intézeti autonómiák túlköltekezése és eladósodása, tetézve a 2008 óta váltakozó intenzitással és európai sajátosságokkal érvényesülő pénzügyi és gazdasági válságtünetekkel - bizonyos politikai és társadalmi erőket, valamint az őket támogató teoretikusokat a vázolt demokrácia újraértelmezésére, túlzásainak, hátrányainak mérséklésére, hiányainak pótlására, eredményességi feltételeinek, eszközeinek kimunkálására és tényleges alkalmazására serkentik. Ennek az újszerű demokráciának a megjelölésére terjed a hatékony demokrácia, a nemzeti egyetértés, egység és együttműködés demokráciája, az irányított demokrácia vagy a posztdemokrácia szakkifejezés.
Amint a posztmodernitás, az alkotmányos jogállam, a demokratikus jogállam lényeges jellemzőinek érvényesülési módozatai a fejlett országokban nem estek, illetve esnek maradéktalanul egybe, az irányított nemzeti demokráciának is számos változata lehetséges. Bizonyos gyakran előforduló markáns jellemzők azonban észlelhetők, illetve feltárhatók. Főleg francia, olasz, görög, orosz és magyar tapasztalatok alapján megállapítható, hogy az ún. posztdemokrácia a posztmodernitás alkotmányos jogállami demokráciájának olyan variánsa, mutánsa, változata[10], amelynek gyakori jellemzői a következők:
1. az ún. nemzeti múlt vívmányainak és némely összetevőjének a korszakjellemzőktől eltekintő, differenciálatlan dicsőítése;
2. az ország vegyes nemzetiségű, illetve etnikumú népének egységes nemzetté minősítése;
3. az ilyen nemzeti egység, összefogás és együttműködés elsődleges értékké, illetve hajtóerővé nyilvánítása és ennek érvényesítésére törekvés;
4. a nemzet és bizonyos nemzetinek tekintett vallás vagy vallások sorsának összekapcsolása és az ilyen vallások előnyös kezelése, a nacionalista vallásosság elemeinek - pl. magyarok Istene, magyarok Nagyasszonya - megjelenése;
5. a deszekuralizáció és a reszakralizáció kedvezményezése;
6. az alkotmányozási eljárás egyszerűsítése, a törvényhozó hatalmat gyakorló parlament alkotmányozó hatalommal való felruházása, a választópolgárok, illetve a társadalom jelentős (tudományos, gazdasági, vallási, kulturális, művészeti stb.) intézményeinek kirekesztése az alkotmányozó eljárásból;
7. a kormányzati rendszert alkotó központi állami szervek (különösen a parlament, az államfő és a kormány) közül kizárólag a kormány alaptörvényi felruházása a tárgykörök szerint nem nevesített, tehát általános, és ezáltal szinte korlátlan központi főhatalommal, amelytől eltérően az államfő és a parlament csak az alaptörvényben vagy törvényben kifejezetten megjelölt hatásköri jogokat gyakorolhat;
8. az alkotmánybíráskodás szerepének módosítása, korábbi hatásköri jogainak szűkítése;
9. a túlnyomó parlamenti többséggel rendelkező politikai erők alkotmányozó hatalmának kihasználása más hatalmi ágazatok és önálló központok politikai arculatának, illetve függőségének formálására;
10. a kormány és az érdek-képviseleti szervezetek bizonyos tárgykörökben alkalmazott konszenzuális együttműködésének megszüntetése vagy konzultatívvá sorvasztása;
11. a választópolgárok által választott, tehát eredeti illetve közvetlen legitimációval, vagyis felhatalmazottsággal rendelkező szervezetek és szervek számának és szerepének mérséklése;
12. a közhatalom szervezetének vertikális hierarchizálása és erős központosítása, a települési, a területi és az intézeti autonómiák anyagi és egyéb önállóságának, döntési jogosítványainak csökkentése, a kormány vagy más központi közigazgatási hatóságok kihelyezett (dekoncentrált) szerveinek szaporítása és hatáskörük bővítése;
13. a tudományos, művészeti, kulturális, oktatási, nevelési, tömegközlési, egészségvédelmi, szociális, sport- stb. intézmények növekvő hányadának államosítása, egyháziasítása, illetve politikai arculatának egységesítése;
14. számos önállóan és hatékonyan működő szakmai intézet, illetve szolgáltató alakzat kényszerű összevonásával nagyméretű, bonyolult belső hierarchizáltsággal és szerény eredményességgel funkcionáló szervezeti komplexumok létrehozása;
15. több gazdasági természetű közszolgáltatás köztulajdoni jellegének bővítése;
16. érvelő egyensúlyozás, esetleg finom fortély helyett engesztelhetetlenül gyűlölködő eszközök és módszerek alkalmazása a legális politikai ellenfelekkel szemben némely politikai erők részéről;
17. bizonyos hatalomra jutott politikai erők kiválasztottságának, kizárólagos nemzeti, hazafias kiválóságának fanatikus hirdetése, a politikai ellenfelek hazaárulóvá és bűnössé nyilvánítása, a lelkesült, valamint az érdekeltségből vagy megfélemlítésből kényszerült vazallusok számának emelkedése;
18. a pártosodás gyakori belterjessé és öncélúvá torzulása, a civil szervezetek, a társadalmi mozgalmak tiltakozásainak, követeléseinek, igényeket, elvárásokat, problémamegoldásokat, fejlesztési koncepciókat kimunkáló fellépéseinek élénkülése;
19. a jövedelmek egyenlőtlenségének feltűnő növekedése, a társadalmi esélyegyenlőség és integráció érvényesülésének szűkülése;
20. a nélkülözők, a kirekesztettek, a támogatást igénylők számának emelkedése, néhány egyházi és számos jótékonysági szervezet szolidáris, szociális, karitatív szervező és segítő munkásságának felértékelődése.
A teljességre korántsem törekvő felsorolásból érzékelhető, hogy a tökéletességet sosem elérő, de magát folytonosan balanszírozó és ezáltal kiigazító, javító alkotmányos jogállami demokrácia egyensúlyozó karjainak viszonylag egyenlő billentő erejét a posztdemokrácia a hatékonyság növelésének célzatával és ígéretével az egyik egyensúlyozó erő javára formálja. Úgy vélem, hogy a túlzásokat, az egyoldalú mértéktelenségeket veszélyesnek, sőt ártalmasnak tartó, ezért ezeket határozottan ellenző és a körülmények változásaihoz igazodó optimálist ajánló arisztotelészi meszotész történelmileg igazolt ismeretében a 2005-ben elhunyt Jacques Derrida által jellemzett hatékony egyensúlyozó mechanizmusok működését a javított, az irányított, vagyis a posztdemokrácia sem nélkülözheti. Ezt igazolja, és talán garantálja az Alaptörvénynek a hatályát vesztett Alkotmányból változtatás nélkül átvett - a 2010-ben elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus, a rendszerváltozást előkészítő Németh-kormány igazságügyi minisztere által az 1222. évi magyar Aranybullában rögzített ius resistendi adaptálásával megfogalmazott - következő rendelkezése is: "A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni". [C) cikk] Az alkotmányos jogállami demokrácia túlzásainak korlátozása, hiányainak pótlása nem lehet aránytalan. A mértéktévesztés szinte mindig veszélyes, az önhitt, dölyfös túlméretezettség végzetszerű szankciója pedig a kegyetlen kudarc. A klasszikus görög bölcselet ezeket a tanulságos törvényszerűségeket nevezte hübrisznek és moirának. ■
JEGYZETEK
[1] Kulcsár Kálmán: A modernizáció, a rendszerváltozás és a magyar valóság. Társadalomkutatás 2009. 4. sz. 375-400. o., Varga Károly: Válság, érték, túlélés. Keresztválasz Kulcsár Kálmán: A modernizáció, a rendszerváltozás és a magyar valóság c. Delphi-vitaindítójára. Társadalomkutatás 2009. 4. sz. 401-422. o., Heller Ágnes-Fehér Ferenc: A modernitás ingája. T-Twins Kiadó, Budapest 1993
[2] Jean-François Lyotard: La condition post-moderne. Éd. de Minuit, Paris 1979, Boaventura de Sousa Santos: Towards a post-modern understanding of law. In: Legal culture and every day life. Onati Proceedings 1989, Karl-Heinz Ladeur: Postmoderne Rechtstheorie: Selbstreferenz - Selbstorganisation - Prozeduralisierung. Duncker-Humblot, Berlin 1992, Pauline Maisani-Florence Wiener: Réflexions autour de la conception post-moderne du droit. Droit et Société 1994. 27. sz., Ádám Antal: A posztmodernitás jogi sajátosságairól. Társadalmi Szemle 1996. 4. sz.
[3] L. Ádám Antal: Bölcselet, vallás, állami egyházjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2007. 219. o.
[4] L. Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris Kiadó, Budapest 1998, Varga Károly: Értékek fénykörében. Akadémiai Kiadó, Budapest 2003, Varga Károly: Értékszociológiai paradigmával a rendszerváltozás két évtizedének értelmezéséhez. Jura 2011. 2. sz. 116-124. o., Ádám Antal: A középmérték és az értékpluralitás elméletének íve. Közjogi Szemle 2010. 2. sz. 1-6. o.
[5] L. Ádám Antal: Észrevételek a magyar alkotmányozáshoz. Jura 2011. 1. sz. 191-203. o., Ádám Antal: A magyar Alkotmányból hiányzó alapértékekről. Közjogi Szemle 2009. 1. sz. 1-8. o., Tóth Gábor Attila: Mi van és mi legyen a magyar alkotmányjogban? Közjogi Szemle 2011. 2. sz. 1-4. o.
[6] L. Chronowski Nóra: Szolidaritási jogok az Európai Unióban és Magyarországon. Jura 2011. 2. sz. 24-29. o.
[7] L. Chronowski Nóra-Drinóczi Tímea-Zeller Judit: Túl az alkotmányon Közjogi Szemle 2010. 4. sz. 1-12. o., Sólyom László: Az alkotmányosság esélyei. HVG 2012. január 7. 20-25. o., Ádám Antal-Sólyom László-Stipta István-Zlinszky János: Vívmányvívódások. HVG 2012. január 7. 27-28. o., Herbert Küpper: A jogállam követelményei az Európai Unióban és Magyarország Alaptörvénye. Jura 2011. 2. sz. 93-107. o., Szente Zoltán: A historizáló alkotmányozás problémái - a történeti alkotmány és a Szent Korona az új Alaptörvényben. Közjogi Szemle 2011. 3. sz. 1-13. o., Blutman László: Az Alkotmánybíróság és az alkotmány feletti normák: könnyű liaison elkötelezettség nélkül? Közjogi Szemle 2011. 4. sz. 1-11. o., "Léteznek egyetemes emberi jogi standardok, amelyeket mindenképpen be kell tartani" - Armin von Bogdandy német Európa-jogász professzorral Halmai Gábor és Salát Orsolya beszélget. Fundamentum 2011. 2. sz. 41-45. o.
[8] L. 5. vj.
[9] Vö. Ádám Antal: Biztonság, felelősség, kötelesség. Jogtudományi Közlöny 2005. 7-8. sz. 307-315. o., Korinek László: Objektív biztonság - szubjektív biztonság - félelem. Magyar Jog 1995. 6. sz. 321-326. o., Száraz Enikő: A nemzetközi biztonság felfogása a 21. században. A humán biztonság dimenziói. Acta Humana 2004. 2. sz., Kondorosi Ferenc: A biztonsághoz való jog a jogbiztonság és a közbiztonság tükrében. Acta Humana 2004. 2. sz., Kondorosi Ferenc: A világ végveszélyben? A nemzetközi jog új kérdései. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2008.
[10] Cesare Pinelli: The Populist Challenge to Constitutional Democracy. European Constitutional Law 2011. 1. sz. 5-16. o.
Lábjegyzetek:
[1] Ádám Antal, professor emeritus, PTE ÁJK
Visszaugrás
