Megváltozik a magyar alkotmányos rendszer. Az átalakulás mértékéről és várható következményeiről élénk viták zajlanak. Ez az írás két kérdésre próbál válaszolni. Először arra, hogy mi van, azaz mondhatjuk-e, hogy a 2012. január 1-jén hatályba lépő új alaptörvénnyel új állam születik? Másodszor arra, hogy mi legyen, vagyis milyen hozzáállást érdemel az új rendszer?
Természetesen a szó szoros értelmében nem jön létre új állam az alaptörvénynek nevezett alkotmány elfogadásával. A nemzetközi kapcsolatokban az a Magyarország azonos lesz az elmúlt két évtized Magyarországával. Ha ezt a megközelítést alkalmazzuk, akkor sem a népköztársaságot 1989. október 23-án felváltó köztársaság, de még az 1990-ben egyesített Németország sem új állam. Ám nemcsak a nemzetközi jog alapján beszélhetünk új állam létrejöttéről, hanem alkotmányos értelemben is. Egy formálisan új alkotmány nem feltétlenül hoz létre új államot. (Például az 1997-es lengyel és az 1999-es svájci alkotmányozás olyan korszerűsítés volt, amely érintetlenül hagyta az állam karakterét és alkotmányos alapstruktúráját.) Tartalmi kritériumok alapján mondhatjuk azt, hogy alkotmányos szempontból új állam születik, tehát a fordulat nagyságrendje, a változtatások mélysége irányadó. (Például 1933-ban új alaptörvény elfogadása nélkül is megbukott a weimari köztársaság, az 1958-as francia alkotmány pedig az államszervezeti átalakítások mértéke miatt hozott létre - alkotmányos értelemben - új államot.)
Igaz, nincs olyan mértékegység és mérőműszer, amely megmutatná, hogy a változások pontosan mikor érik el az "új államiság" szintjét. A következőkben ezért az 1989/90-es rendszerváltáshoz mérem a 2010/11-es alkotmányos átalakítást. Elsősorban az alaptörvénnyel foglalkozom, de megjegyzem, hogy már a 2010-ben végrehajtott alkotmánymódosítási sorozattal megkezdődött a köztársasági alkotmányos struktúra karakteres átalakítása. Ha azt mondjuk, hogy alkotmányos értelemben a Magyar Köztársaság új állam az 1949-ben létrehozott Magyar Népköztársasághoz képest, akkor a kérdés az, hogy a tavaly megkezdett, a húsvéti alaptörvénnyel kiteljesedő és a sarkalatos törvények elfogadásával célba érő alkotmányozás is új államot hoz-e létre a köztársasághoz képest.
A két közjogi konstrukciót három kategória - ideológia, népszuverenitás, alkotmányvédelem - alapján hasonlítom össze vázlatosan.
Az ország az 1989-es rendszerváltással megszabadult a kommunista párt hivatalos ideológiájától, és a politikai, társadalmi pluralizmust elismerő alkotmányos közösséggé vált. A korábbi szöveg szerint a "magyar nép nemzeti egységbe tömörülve, a szocializmus felépítésén munkálkodik", és "a munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje". Ezek helyett 1989 októberében egy kompromisszum eredményeként "a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei" szövegrész került a preambulumba, amelyet néhány hónappal később a demokratikusan választott parlament hatályon kívül helyezett. Így a köztársaság alkotmánya mindenki számára ésszerűen elfogadható absztrakt elveket (jogállamiság, demokrácia, népszuverenitás) és általánosan megfogalmazott alapjogokat tartalmazott. A versengő ideológiák között semleges szöveg a modern magyar társadalom világnézeti pluralizmusához igazodott, és annak érvényesülését segítette elő.
Az új alaptörvény visszatér a monolit ideológia uralmához. Jogfelfogása, közösségképe, családmodellje és szakrális szimbólumai a sokarcú kereszténység egyik irányzatának, a magyar római katolikus hagyománynak felelnek meg leginkább. Az alaptörvény szerint a magyar nemzet tagjai elismerik a kereszténység "nemzetmegtartó szerepét", és tiszteletben tartják, hogy a Szent Korona "megtestesíti" Magyarország alkotmányos állami jogfolytonosságát. A leginkább egy premodern, vallásilag homogén társadalomra illeszthető nemzeti hitvallás ideálképe szerint az ország ismét rátalál a "nemzeti együttműködés" rendszerére.
Ezek a szövegrészek és az alaptörvény több más rendelkezése azt jelenti, hogy a magyar állam oly módon helyesli polgárai egy részének világnézetét, vallását, gyakorlatait és kulturális javait, hogy egyúttal állást foglal abban a kérdésben, hogy melyik világnézet és életfelfogás igaz és helyes, ezáltal alacsonyabb rendűnek tünteti fel a rivális világszemléleteket és kulturális gyakorlatokat. (Az alaptörvény megalkotói megtehették volna, hogy a szöveg csak másodlagos értelmű helyeslést tartalmazzon: úgy ismerje el a kereszténység történelmi szerepét az állam létrejöttében, hogy közben nem kötelezi el magát annak erkölcsi és politikai elvei mellett.)
Mindezzel az alaptörvény legalább olyan koherensen jeleníti meg a hivatalossá nyilvánított ideológiát, mint a ’89 előtti alkotmány az állampárt nézetrendszerét. Tehát amilyen konzekvensen mozdult el a rendszerváltás alkotmánya a hivatalos ideológiától a társadalmi pluralizmus elismerése felé, olyan radikálisan szakít a pluralizmussal és tér vissza egyfajta ideológiai homogenitáshoz a közelmúltban elfogadott alaptörvény.
A népszuverenitás elve az országlakosok általános és egyenlő választójogán alapuló többpárti és fair választásokat igényel. A kommunista rendszerben létezett ismétlődő szavazás, de választási lehetőség nélkül. (Az 1985-ös választási törvény vezette be a kötelező többes jelölést, és abban az évben lehetett először "független" jelöltekre is szavazni.) Az 1989-es alkotmányos átalakulás garantálta a pártalapítás és a politikai véleménynyilvánítás szabadságát, a pártok közötti esélyegyenlőtlenségek csökkentésére törekedett, összességében megteremtette a szabad választások eljárási és tartalmi feltételeit. Azóta a nép alkotmányos fogalma a magyar politikai és gazdasági közösség tagjait jelenti: a jogosultságok és kötelezettségek címzettjei dönthetnek a közös ügyekben. A szavazás az 1989-es átalakítás óta szabad választást is jelent, s ennek megfelelően került sor a ’89-es népszavazásra és a ’90-es országgyűlési választásokra. (Igaz, az alkotmány e téren sem tökéletes, mert például - ahogy a Kiss Alajos kontra Magyarország ügyben hozott strasbourgi ítélet is megállapította - alapjogsértően zárja ki a választójogból azokat a fogyatékkal élőket, akik a jogszabályok és bírósági döntés szerint nem teljesen cselekvőképesek, továbbá azokat, akik szabadságvesztés büntetésüket töltik.)
Az alaptörvény nem tér vissza az egypártrendszerhez, de olyan elveket és szabályokat tartalmaz, amelyek súlyosan sértik a népszuverenitást. A "We the people" kategóriája többé nem az országlakosokat jelenti, hanem az "egységes magyar nemzet" tagjait, akár magyar joghatóság alá tartoznak, akár nem, akár van tényleges kapcsolatuk az állammal, akár nincs. E felfogás logikus következménye, hogy az alaptörvény megnyitja az utat a határon túli magyar állampolgárok választójogának biztosítása felé. Így azok dönthetnek az ország sorsáról, akik nem viselik a döntés következményeit. A politikai közösséget a kulturális, etnikai közösséggel összekeverő, hozzávetőleg egy évtizede kezdődött folyamat végpontja feltehetőleg a választójog kiterjesztéséről rendelkező sarkalatos törvény lesz. (Tíz éve az úgynevezett státustörvény még az állampolgárság alternatíváját kínálta, később uralkodóvá vált a választójog nélküli állampolgárság koncepciója, amely aztán fokozatosan feloldódott a választójogot is magában foglaló, egységes állampolgárság víziójában.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
