Az alkotmány nemcsak jogszabály, hanem értékrendszer is.[1] Az alkotmánybeli értékek alapja annak emberképe, azaz az alkotmánynak az egyénről és annak társadalmi beágyazottságáról szóló állásfoglalása. Mivel alkotmány jogszabály (is), az alkotmánybeli emberkép a jogértelmezés módszereivel tárható fel. Jelen tanulmány e feladatra vállalkozik Magyarország Alaptörvénye vonatkozásában, kiindulva annak szövegéből.
Az emberkép elemzése az egyénre összpontosul, bár nem az elszigetelt egyénre, hanem a ζωον πολιτικόν-ra. Ezért három különböző szereplőt kell figyelembe venni: az egyént, a társadalmat és az államot. Mind a társadalom, mind az állam ember alkotta képződmény, ezért visszautalnak az emberre, ugyanakkor az embert más emberekre vonatkoztatják. A hatalommonopóliummal rendelkező állam[2] az egyénnel alá-fölé rendeltségi (vertikális) viszonyban áll. A társadalom azonban intézményesített kényszereszközökkel nem rendelkezik, mellérendeltségi (horizontális) viszonyokban állnak az egyének. Ezért a gazdasági kapcsolatok - legalábbis piacgazdaságban - a társadalom szférájába tartoznak.[3]
Az alkotmánybeli emberkép a következő három kérdés megválaszolásával tárható fel. Mit mond az Alaptörvény az egyénről? Hogyan viszonyul egymáshoz az egyén és a közhatalom? Hogyan viszonyul egymáshoz az egyén és a társadalom? Az állam és a társadalom közötti viszony az emberkép szempontjából kevésbé releváns, ezért ezt figyelmen kívül hagyhatjuk.
A szereplők egymáshoz való viszonya különféleképpen értelmezhető. A három lehetséges értelmezést - az individualizmust, a kollektivizmust és az állampaternalizmust - tiszta formájában írjuk le az alábbiakban, bár a valóságban általában vegyes rendszerek léteznek.
Az individualizmus központjában a szabadsággal és szabad akarattal rendelkező egyén áll. Konfliktus esetén az egyén szabadsága elsőbbséget élvez az állammal és a társadalmi együttélésből adódó kötelességekkel szemben. Ennek jogi kifejeződései az alapjogok.
A kollektivizmus az ember társadalmi létéből kiindulva az össztársadalom (köz) érdekeit hangsúlyozza. Jogilag az alapjogok korlátai, különösen a "mások jogai", valamint az alapkötelességek fejezik ki.
Az állampaternalizmus alaptézise, hogy az állam az érintettnél jobban tudja, mi jó az egyénnek. A demokratikus jogállamban is igaz, hogy az állam a közjót képviseli és érvényesíti. A demokratikus és a paternalista állam közötti különbség abban rejlik, hogy a demokratikus állam a közjó meghatározását a polgárok önmeghatározásából meríti, ezzel szemben a paternalista állam az egyéni és a közjót maga határozza meg, és azt rákényszeríti a polgárokra. A demokratikus állam a polgárainak eszköze, míg a paternalista állam a polgárainak gyámja. Ez az államfelfogás az abszolutizmus óta a mai napig jellemzi Kelet-Közép-Európa mentalitását, így Magyarországét is.[4] Jogi kifejeződései az alapjogok korlátai, főleg a közjó.
Az Alaptörvény több helyen említi az egyént. Az alapvető rendelkezés az O) cikk. Eszerint az egyén ne bízzék az államban és a társadalomban, hanem fordítva: legyen az állam és a társadalom pillére. Az O) cikk kiindulópontja a felelősségének megfelelő egyén, nem pedig a társadalom vagy az állam. E cikk szerint az egyén nem szorul az állami vagy társadalmi gyámságra.
Az alapjogokról szóló fejezet címe hasonlókat sugall: "szabadság és felelősség". Az egyén helyzetét nemcsak a szabadság fejezi ki, hanem a felelősség is, mert csak az lehet szabad, aki viseli, viselni képes a velejáró felelősséget. A fejezetcím szerint az egyén képes felelősségének megfelelni, ehhez nem szükséges társadalmi vagy állami kényszer. Az egyén mind szabadságában, mind felelősségében autonóm.
Emellett az Alaptörvény több rendelkezése alapszik az egyén felelősségén és felelősségre való képességén. A legfontosabb példa a P) cikk, amely szerint a természetes és kulturális örökség megóvása az állam és az egyén felelőssége körébe tartozik - ez realista megközelítés, hiszen maga az állam nem érhet el sokat, ha az emberek mindennapi életükben nem hajlandók tiszteletben tartani az őket körülvevő természetes és kulturális értékeket. Párhuzamosan a preambulum "vállaljuk" mondata az egyén felelősségét hangsúlyozza, ami éles ellentétben áll a régi Alkotmány állampaternalista 18. §-ával, amelynek értelmében az állam az egyén jogát érvényesítette.
A felelősségre képes egyén rendelkezhet önmagáról. Ezt az önrendelkezést az összes alapjog védeni hivatott. A személyi autonómia alapvető garanciája az általános cselekvési szabadság: az egyén teheti mindazt, amit az állam nem tilt. E szabadság dogmatikai helye mind a régi Alkotmány 54. § (1) bekezdése,[5] mind az Alaptörvény II. cikke szerint az emberi méltóság. Az emberi méltóságnak az alapjogi katalógus elején elfoglalt kiemelt helye mutatja, hogy a régi Alkotmány és az Alaptörvény egyaránt nagy fontosságot tulajdonít az autonóm egyénnek, azt értékrendszere központjába helyezi. Ezzel összhangban a preambulum 1. "valljuk" mondata az emberi méltóságot "az emberi lét alapja"-ként említi. Az egyén önrendelkezését nemcsak az emberi méltóság, hanem a III. cikk (2)-(3) bekezdésének, valamint a IV. cikk (2) bekezdésének speciális szabályai is védik.
Az emberi méltóság bizonyos fokú megkérdőjelezése a preambulum 4. "valljuk" mondatából és a XIX. cikk (3) bekezdésében rögzített különös munkaethoszból olvasható ki. Ezek a megfogalmazások a 20. század bal- és jobboldali totalitárius ideológiáira emlékeztetnek, amelyek szerint az ember "értéke" nem volt veleszületett, hanem azt ki kellett érdemelnie az egyénnek - általában az általa végzett munkával.[6] Ez az egyén értéket külső megítéléstől teszi függővé, amely autonómiáját veszélyeztetheti.
Az V. cikk értelmezése nem egyszerű. Egyrészt kimondhatja az egyén szubjektív jogát, másrészt igényt adhat neki állami védelemre. Jobb okok szólnak az első értelmezés mellett.[7] Eszerint az V. cikk a C) cikk (3) bekezdésében szabályozott állami hatalommonopólium alól kivételt jelent, ami az egyéni autonómiát is fokozza.
A preambulum 7. "valljuk" mondata szerint az állam az ember szolgálatában áll. Ez individualista elem, mert az egyént védi az "államosítással" szemben. Az ezt megelőző 6. "valljuk" mondat azonban ezzel ellentétes irányba hat. Az egyén pozícióját a jó közigazgatáshoz való jog, valamint a racionális állam elve (XXIV. és XXVI. cikk) erősíti.
A kollektivista szemlélet központi szöveghelye a preambulum 2. "valljuk" mondata, amely szerint az egyén a szabadságát csak másokkal együtt bontakoztathatja ki. Az individualista 1. "valljuk" mondat után a 2. mondat az egyén társadalmi beágyazottságát fejezi ki. E két mondatban az ókor óta örökzöld dichotómia (ember - társadalom/állam) mutatkozik meg. Alkotmányértelmezés útján megállapítható, hogy a központi érték az egyéni szabadság, amelynek keretét az emberi együttéléssel járó korlátok adják.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
