A jogalkotó a lelkiismereti és vallásszabadság, illetve az egyházalapítás témáját is érintette a 2010 óta zajló átalakítási folyamatban, amely során számos alkotmányos párbeszéd folyt az új magyar alkotmány egyes rendelkezései tartalmáról.[1] Ebben az írásban is azt próbálom bemutatni, hogy az alkotmányos párbeszéd lehetőségét a hazai döntéshozó hogyan használja (ki), illetve annak számára nem feltétlenül tetszetős eredményét képes-e elfogadni. Ez ugyanis jelezheti a politikai döntéshozó demokratikus és jogállami elkötelezettségének fokát és irányát. A vizsgálat tehát egyrészt hozzájárulhat ahhoz a teljesebb képhez, ami a magyar alkotmányos berendezkedést 2010 óta jellemzi, másrészt az alkotmányos párbeszéd-elmélet alkalmazásával példázza a többszintű alkotmányosság működési mechanizmusát is, harmadrészt eligazodást ad a lelkiismereti és vallásszabadság alkotmányi tartalmai tekintetében.
Mint ismeretes, a 2011-ben elfogadott első lelkiismereti és vallásszabadságra, valamint az egyházakra vonatkozó törvényt (Ehtv1.)[2] közjogi érvénytelenség miatt[3] megsemmisítette az Alkotmánybíróság.[4] Mivel a testület egyáltalán nem vizsgálta érdemben az esetleges tartalmi alkotmánysértéseket,[5] az Országgyűlés a formailag új, de tartalmilag lényegében változatlan törvényt (2011. évi CCVI. törvény, Ehtv.[6]) a 2011. december 30-i ülésén elfogadta, és 2012. január elsejétől hatályba is léptette. Az egyes, egyházalapítással kapcsolatos alapjogsértő rendelkezések végül az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozatában,[7] illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának Magyar Keresztény Mennonita Egyház and Others v. Hungary ügyében született döntésében (2014. április 8.)[8] kerültek megállapításra.[9] Mindez azt jelenti, hogy 2012-től kezdve a vallásszabadságra és az egyházalapításra vonatkozóan alapjogot sértő szabályok kerültek alkalmazásra. E tényre mutattak rá a 2012-ben és 2013-ban született dokumentumok: a Velencei Bizottság véleménye az Ehtv-ről,[10] illetve az Alaptörvény negyedik módosításáról,[11] valamint az egyes jogvédők[12] és szakértők[13] által írt munkák. A vallásszabadsággal és az egyházalapítással kapcsolatban nem lehet azt mondani, hogy a párbeszéd eredménytelen lett volna. Annak ellenére, hogy az alkotmánymódosító hatalom a negyedik alkotmánymódosítással kissé módosult formában az Alaptörvény részévé tette az AB által kifogásolt, korábban az Átmeneti rendelkezések (Ár.) részét képező egyházalapításra vonatkozó szabályokkal azonos rendelkezéseket, az alany és a jogorvoslat tekintetében - a 6/2013. (III. 1.) AB határozatra is figyelemmel - változtatásokat eszközölt, és amely változások tovább finomodtak az ötödik alkotmánymódosítással és az Ehtv. 2013. évi módosításával, ám - mint ahogyan az kiderül - a kívánt eredményt nem érték el.[14]
A továbbiakban érdemes kronológiai sorrendben haladni, és az egymásra hatásokat, illetve a vallásszabadság egyes tartalmi elemeinek alkotmányi tartalmának a változásait így bemutatni abban az összefüggésben, amely az Ár-t alkotmányi szintűnek fogadja el.[15] A kronológia követése azt is eredményezi majd, hogy az Alaptörvény szövegét és annak változásait, illetve az alkotmányi tartalmakat kibontó törvényi szabályokat adott időperiódusban lehet értelmezni. Részletesebb felosztást követve azonban négy vizsgálható időszakot különböztethetünk meg - i) 2012. január 1 - 2012. december 29 (Ár. megsemmisítése); ii) 2012. december 29 - 2013. április 1 (negyedik módosítás hatályba lépése); iii) 2013. április 1 - 2013. október 1 (ötödik módosítás hatályba lépése), iv) 2013. október 1-től számított időszak - ezek azonban az alkotmányi tartalom értelmezése szempontjából mégis két fő csoportba oszthatóak az Alaptörvény negyedik módosítása és a két meghatározó AB határozat [6/2013. (III. 1.) AB határozat és a 27/2014. (VII. 23.) AB határozat] mentén. Ezeket a határozatokat retrospektív szemlélettel segítségül lehet hívni az Alaptörvény eredeti és az ötödik módosítással megváltoztatott VII. cikke értelmezéséhez.
Az Alaptörvény VII. cikke[16] a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való jog tartalmi elemeit, illetve a szabályozási szintet - az Alkotmányhoz[17] hasonló módon - határozza meg.[18] Az alkotmányi szabályoktól való eltérést lényegében a különvált működés és a közösségi célok érdekében való együttműködés jelenti.[19] Ezek a megfogalmazások azonban a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat alkotmányi szintre emelései,[20] azaz ilyen értelemben az alaptörvényi szöveg folytonosságot mutat a korábbi alkotmánnyal és alkotmánybírósági gyakorlattal, különösen a 4/1993. (II. 12.) és a 8/1993. (II. 27.) AB határozatokban foglaltakkal azzal azonban, hogy az eltérő fogalmazás és a kö-
- 39/40 -
zösségi célok érdekében való együttműködés ilyen formában történő alaptörvényi nevesítése pontosabban körülhatárolja és eltérő tartalommal ruházza fel a jogalkotói mozgásteret.[21]
Az Ár.-t 2011. december 31-én fogadták el. Az eredeti dokumentum, amelyet 2011. november 20-án nyújtottak be, nem tartalmazott szabályt az egyházalapításra. Az ezzel kapcsolatos 21. cikk az Alkotmányügyi Bizottság javaslatára került be a szövegbe 2011. december 19-én,[22] amit 2011. december 23-án szavaztak meg. A módosítás ténye és időpontja biztosan nem véletlen, így emiatt is aggasztó - de a közjogi folyamatokba illeszkedő[23] -, hogy annak ellenére szavaztak róla, hogy az Alkotmánybíróság az Ehtv1.-gyel foglalkozó határozatában utalt arra: az eljárási határidőket és kifejezett döntéshozatali kötelezettséget nélkülöző, a döntéssel szembeni fellebbezést kizáró és az Országgyűlés általi mérlegelést is magában foglaló elismerési, illetve nyilvántartásba vételi eljárás önmagában is bizonytalanságot hordoz, illetve a normavilágosság hiánya miatt a lelkiismereti és vallásszabadság jogának sérelmét eredményezi.[24] Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Ár. 21. cikke (1) bekezdésének a tartalma az alábbi lett:
21. cikk (1) Az Országgyűlés az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat meghatározó sarkalatos törvényben megállapítja az elismert egyházakat, valamint meghatározza a további elismert egyházként való elismerés feltételeit. Sarkalatos törvény előírhatja, hogy az egyházként való elismeréshez meghatározott idejű működés, meghatározott taglétszám, a történelmi hagyományok és a társadalmi támogatottság figyelembevétele szükséges.
Figyelemmel az Ár. alkotmányos rendszerben az alkotmányozó akarata szerint elfoglalt helyére, a 21. cikk az Alaptörvény VII. cikk (3) bekezdésének a pontosítása, mivel meghatározza, hogy a sarkalatos törvény milyen szabályozási tartalommal bírhat. Véleményem szerint az AB határozatra adott reakció gyanúját a szöveg kijelentő módban történő megfogalmazása is erősíti, azaz a szabályozási tartalom kötelező előírása: "megállapítja", "meghatározza". Mindennek az lehetett az indoka, hogy az akkor már elfogadott Ehtv. (2011. évi CCVI. törvény) érdemben ugyanazokat a rendelkezéseket tartalmazta, amelyeket az Alkotmánybíróság által megsemmisített elődje,[25] és az ilyen alkotmányi szintű szabállyal ki lehetett vonni a lényeges politikai akaratot az alkotmánybírósági felülvizsgálat hatálya alól. Mindazonáltal a 45/2012. (XII. 29.) AB határozatig (Ár. ABH) a vallásszabadság közösségi gyakorlásának és az állam egyház közötti viszonynak az alkotmányi kereteit az Alaptörvény VI. cikke és az Ár. 21. cikke határolta körül, amely keretek között az Ehtv. egyházalapításra vonatkozó szabályai nem feltétlenül voltak alaptörvény-ellenesek. Ez ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy mind az alkotmányi, mind a törvényi szöveg az EJEE-be ne ütközött volna, illetve, hogy ne lettek volna ellentétesek a korábbi alkotmányos gyakorlattal. Az Ár. sajátosságának eltérő értelmezése[26] és az a tény, hogy az Ehtv. alkotmányossági vizsgálatakor az Ár. már nem volt hatályban, azzal az eredménnyel járt, hogy a 6/2013. (III. 1.) AB határozatban értelemszerűen fel sem merült az Ár. szabályainak értelmezése és értékelése.
1.3. Az Ehtv. egyházalapításra vonatkozó szabályai kialakítása és elfogadása az alkotmányi keretek együttes módosításával járt, azaz az alkotmányi keret (az Alaptörvény VII. cikke és az Ár 21. cikke együttese) a szabályozási tartalom köré épült, és nem annak a határait jelölte ki.[27] Mindkét "új" törvényről többen írtak már,[28] ezért itt csak utalásszerűen foglalom össze azok "újításait".
1.3.1 A 2011. évi C. törvény elfogadását - bevallottan[29] - a "bizniszegyházak" és az egyházak nagy száma ellen való fellépés váltotta ki annak ellenére, hogy a joggal való visszaélést és a jogszabályba ütköző magatartásokat az 1990. évi IV. törvény eszközeivel is lehetett volna kezelni.[30] A megoldást a jogalkotó abban találta meg, hogy "egyetlen tollvonással megszüntette több száz vallási közösség eddig élvezett egyházi státuszát, rájuk sütve egyúttal a bizniszegyház szégyenbélyegét".[31] Tette mindezt úgy, hogy nem állt rendelkezésére egyetlen például joggal való visszaélést megállapító jogerős bírói ítélet sem.[32] A törvényi szabályozás hatására 2011-ben több mint 300 közösséget fosztottak meg a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (Ltv.) alapján szerzett statusuktól, de visszaélések miatt nem indult egyetlen eljárás sem.[33]
Az Ehtv1. az egyházak nyilvántartásba vételének szabályain változtatott jelentősen. A törvény mellékletében felsorolt egyházak elismert egyházként automatikusan miniszteri nyilvántartásba vételre kerülnek. A többi, korábban egyházként működő vallási közösség e statusát elveszti, és egyházi jogállást csak akkor nyerhetnek, ha a törvény feltételeinek megfelelnek, kérelmet nyújtanak be a miniszterhez, és az országgyűlési képviselők kétharmadának támogató szavazatát megszerzik. A korábbi bírósági nyilvántartásban vételt[34] tehát felváltotta a kérelem alapján induló, parlamenti szavazással végződő, érdemi nyilvántartásba vételi eljárás. Mindennek az eredménye: i) a törvény erejénél fogva elismert egyházak, ii) olyan vallási közösségek, amelyek korábbi jogszerűen megszerzett egyházi jogi statusa megszűnt a törvény erejénél fogva,
- 40/41 -
ezek egyesületként működhetnek tovább, de erről 2011. december 31-ig nyilatkozni kellett, iii) jogutód nélkül megszűnt szervezeteket.[35] Az egyesületek között lehetnek olyan vallási közösségek, amelyeknek az Országgyűlés a törvényi feltételek fennállása miatt később meg(vissza)adja az egyházi statust, illetve olyanok, amelyek nem tudnak megfelelni a törvényi feltételeknek. Lehetnek olyanok is, akik az Ehtv1. szabályai szerint nem kezdtek el eljárási cselekményt, amire a törvény 2011. év végéig adott lehetőséget, de amit az Alkotmánybíróság 164/2011. (XII. 20.) AB határozata, majd az Országgyűlés a határozatra adott egyfajta reakcióként - az Ehtv1. hatályon kívül helyezésével - lényegében december 20-ig "lerövidített". Ezeknek az Ltv. szerinti egyházaknak, amelyek tehát korábban (az Alkotmánybíróság által jogbiztonságot sértőnek talált törvényi szabályok alapján) nem nyújtottak be egyházkénti elismerésre vonatkozó kérelmet, az Ehtv. kihirdetését követően - a törvény ilyen szabálya hiányában - már nem volt lehetőségük arra, hogy az alapján úgy kezdeményezzék az egyházi elismerésüket, hogy elkerüljék az egyesületté minősítést, azaz az egyházi jogállásuk elvesztését.[36]
Az egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelem akkor nyújtható be, ha az egyesület elsődlegesen vallási tevékenységet végez, tanításának lényegét tartalmazó hitvallással és rítussal rendelkezik, legalább húsz éve, szervezett formában, egyesületként működik Magyarországon, az alapszabályát, létesítő okiratát, belső törvényét, szervezeti és működési szabályzatát vagy azoknak megfelelő más szabályzatot elfogadta, a szervezet az ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta, vagy kijelölte, tagjai nyilatkoznak arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az Alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát. Mellékelni kell továbbá: a tanításának lényegét tartalmazó hitvallását, vagy legfőbb vallási tanainak összefoglalását, illetve legalább ezer természetes személy tag nevét, magyarországi lakóhelyét, aláírását tartalmazó aláírási ívet is. E feltételek teljesítése esetén sem jegyezhető be azonban egyházként olyan közösség, amellyel szemben működése során az illetékes állami szerv nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg. A miniszter a benyújtó egyház kérelmének Országgyűlés elé terjesztését megelőzően szakértőt rendelhet ki a törvényben foglalt vallási tevékenységgel kapcsolatos feltételek fennállása megállapításának tisztázására. Az egyház nyilvántartásba vételének elutasítása esetén, a bejegyzési kérelem egy éven belül ismételten nem terjeszthető elő.
A törvény definiálja a vallási tevékenység fogalmát,[37] és felsorolja az ide nem tartozó tevékenységeket is, illetve az egyház[38] elnevezést csak azoknak a szervezeteknek engedi meg, amelyek a törvény alapján nyilvántartása kerültek.
1.3.2 Az új Ehtv. a korábbi szabályozás koncepcionális elemein és az indokoltságán lényegében nem változtatott, viszont alkotmányi alapként segítségül kapta az Ár. 21. cikkét, és ennek megfelelően az egyház fogalma már tartalmazta az Országgyűlés általi elismertséget mint definíciós elemet.[39]
Az Ehtv. változatlanul a 2011. évi C. törvény melléklete által felsorolt 14 vallási közösséget ismerte el törvény erejénél fogva egyháznak, míg a többi (1990. IV. törvény alapján egyháznak minősülő vallási közösség) ex lege 2012. január 1-i hatállyal egyesületnek minősül. Ezek a vallási közösségek tehát a korábban szerzett és jogszerűen gyakorolt statusukat mindenféle érdemi indokolás nélkül elveszítik. A mellékletet eddig egyszer bővítették ki. A 2012. évi VII. törvényt,[40] amely 13 új egyházat ismert el, az Emberi Jogi Bizottság 2011. február 10-én nyújtotta be,[41] Országgyűlés a 2012. február 27-i ülésnapján fogadta el, és 2012. március elsején lépett hatályba.[42] A TASZ megállapította, hogy a jelentkezők száma ötször annyi volt, közülük jó páran meg is feleltek a törvényi feltételeknek, elismerésük azonban elmaradt.[43] Az elutasításhoz a parlament érdemi indoklást nem fűzött.[44]
Az Ehtv.-ben valamelyest megváltoztak az egyházként való elismerésre vonatkozó szabályok: i) Az "alapcélként" vallási tevékenységet végző egyesület egyházként történő elismerését legalább ezer fő aláírásával a népi kezdeményezésre irányadó szabályok alkalmazásával az Országgyűlésnél lehet kezdeményezni. ii) Az elismerés előfeltétele: az alapcélként vallási tevékenységet végző egyesület húszéves hazai működésén kívül már a legalább százéves nemzetközi működés megléte is elegendő a kezdeményezéshez.[45] Az Országgyűlés vallásügyekkel foglalkozó bizottsága a népi kezdeményezés alapján a vallási tevékenységet végző egyesület egyházként történő elismerésére törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. iii) Arról, hogy az egyesület alapcélként vallási tevékenységet végez-e, tanításának lényegét tartalmazó hitvallással és rítussal rendelkezik-e, legalább száz éve nemzetközi szinten vagy legalább húsz éve szervezett formában egyesületként, vagy az 1990. évi IV. törvény alapján egyházként működik-e hazánkban az Országgyűlés illetékes bizottsága az MTA elnökének az állásfoglalását kéri.
Amennyiben az Országgyűlés nem támogatja a vallási tevékenységet végző egyesület egyházként történő elismerését, az erről szóló döntést országgyűlési határozatban teszik közzé. A közzétételtől számított egy éven belül azonban nem kerülhet sor az egyházként történő népi kezdeményezés megismétlésére.
Az Ehtv. főszabályként ismerte i) az elismerte egyházakat, amelyeket a melléklet tartalmazott, illetve ii) az egyesületeket, amely jogi formába tartoztak a törvény hatályba lépésétől kezdve az ösz-
- 41/42 -
szes többi, Ltv. által egyháznak minősített szervezet.[46]
Az Ehtv.-ben el nem ismert vallási közösségekre vonatkozóan a következő átmeneti szabályokat alkalmazta az Ehtv. 2012. augusztus 31-ig. i) Ha az egyház még a korábbi Ehtv. szabályai alapján kezdeményezte az elismerési eljárást, akkor az esetükben az Országgyűlés 2012. február 29-éig dönt. (Ennek lett az eredménye a 2012. évi VII. törvény.) Ha az Országgyűlés elutasítja, az egyház 2012. március 1-jétől egyesületnek minősül, és az egyesületre vonatkozó szabályok szerint változásbejegyzési eljárást kellett indítania. ii) Ha elismerési eljárást nem indított, akkor 2012. február 29-éig nyilatkoznia kellett továbbműködési szándékának hiányáról vagy - továbbműködési szándék esetén - az egyesületre vonatkozó szabályok szerint változásbejegyzési eljárást kellett indítania.[47] iii) Az elutasított és a továbbműködési szándékról nyilatkozott egyházak tekintetében az "egyesületté válás" eljárási cselekményeire az Ehtv. eltérő határidőket állapított meg, azzal, hogy ezekre az átalakulásokra vonatkozó végleges határidő 2012. augusztus 31. iv) Az Ehtv. 2012. szeptember 1-jétől a két csoportra nézve az egyesületként való nyilvántartásba vétel tekintetében azonos szabályokat fogalmazott meg. v) Fontos az is, hogy az Ehtv.1. 2011. december 20-án vesztette hatályát, az Ehtv. azonban csak ezt követően, 2011. december 31-én került kihirdetésre, és 2012. január 1-jén lépett hatályba.
A kritikákat - a jogtudomány képviselőin túl - egyrészt a Velencei Bizottság 664/2012. sz. Véleménye (2012. március 19., a továbbiakban Velencei Bizottság Véleménye), másrészt az Ehtv. esetében lényegében az alkotmányjogi panaszok és az alapvető jogok biztosa által benyújtott utólagos normakontroll indítványok és ezek nyomán az elfogadott 6/2013. (III. 1.) AB határozat foglalja össze. Annak ellenére,hogy vannak azonosságok az egyes szervezetek és személyek felvetéseiben, az eltérő szerepük és az alkalmazott megközelítésük miatt mégis érdemes azokat külön-külön bemutatni.
1.4.1 A szakirodalmi kritikák - főként az Ehtv1.-gyel kapcsolatban - az alábbiakban összegezhetőek.[48] A jelzett problémák ugyanakkor a koncepcionális változatlanság miatt az Ehtv.-vel szemben is joggal felvethetőek.
A korábban nyilvántartásba vett egyházak egyenjogúságát sérti az elismert egyházak ex lege privilegizálása. Ez és a nyilvántartásba vételi eljárás felveti továbbá a hatalmi ágak elválasztásának elvének és az állami világnézeti semlegessége elvének a sérelmét.
Az egyházi elnevezés használatának monopolizálása felveti a vallási közösségeknek az önazonossághoz való jogának sérelmét.
A törvény nem biztosít jogorvoslathoz való jogot egyik negatív döntés esetében sem, azaz sem a miniszter döntése ellen nem lehet jogorvoslattal élni amiatt, hogy a kérelmet nem terjeszti az Országgyűléshez, sem az Országgyűlés kétharmados döntése ellen nem biztosított a jogorvoslat. Sőt, az elutasítás esetében egy éven keresztül nem lehet ismételt kérelmet benyújtani.
Aggályos az is, hogy a törvényhozó hatalom definiálja a vallási tevékenység fogalmát, az szerencsésebb a vallási közösségek meghatározására bízni, mivel az állam általi definiálás "nemcsak az állam és az egyház elválasztásának, hanem az állam világnézeti semlegességének az alapelvét is feszegeti".[49] Ugyanakkor véleményem szerint nem emelhető kifogás a negatív meghatározással szemben.
1.4.2 Az alapvető jogok biztosa szerint az Ehtv. szabályozása sérti a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot, illetve a hatalommegosztás elvébe ütközik. A panaszosok - 2012. tavaszán és nyarán - amiatt fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert az Országgyűlés érdemi indokolás nélkül megtagadta az elismerésüket, ami következtében elvesztették az addig őket megillető egyházi jogállást, ez pedig sérti a vallásszabadsághoz való jogot, az egyesüléshez való jogot, a jogorvoslathoz való jogot, a tisztességes eljáráshoz való jogot, illetve hátrányos megkülönböztetésben részesültek.[50] Sérelmezték, hogy az Ehtv. mellékletét módosító 2012. évi VII. törvény bizottsági vitájában az MTA elnöke nem nyilatkozott az előírt feltételekre vonatkozó megfelelőségről, a 67 vallási közösség egyházzá minősítését elutasító határozatban pedig - mivel nincsen az Ehtv-ben erre vonatkozó szabály - nem kaptak indokolást arra nézve, hogy miért nem felelnek meg a feltételeknek. Jelezték, hogy az elismerési eljárás Országgyűléshez telepítése felveti a politikai mérlegelés lehetőségét, sérti a különvált működést, a hatalommegosztás elvét. Ugyancsak sérelmes, hogy a jogi szabályozás nem tartalmaz jogorvoslati lehetőséget az elutasító döntés és a döntés elmaradása esetén, és határidőt a bizottsági javaslattételre és az országgyűlés döntésére vonatkozóan.
Az Alkotmánybíróság a döntést azonban csak 2013. február 29-én hozta meg.[51] Néhány panaszos a beadványában már jelezte, hogy az EJEB-hez fordultak azzal az indokkal, hogy a de-regisztráció és a reregisztráció a vallásszabadsághoz és az egyesüléshez való joguk sérelmét jelentette és diszkriminatív volt, illetve az alkalmazott eljárás nem volt tisztességes és nem volt lehetőség hatékony jogorvoslat igénybe vételére. Néhány panaszos sérelmezte azt is, hogy az egyházi status elvesztése miatt állami támogatásoktól is elesnek, és ez sérti a tulajdonhoz való jogukat.[52]
1.4.3 A Velencei Bizottság Véleményében - támaszkodva az EJEB számos vallásszabadságra és egyházakra vonatkozó döntésére, illetve az
- 42/43 -
OSCE/ODIHR-Venice Commission Guideline-ra[53] - az alábbiakat állapította meg az Ehtv-ről: a törvény liberális és nagyvonalú keretszabályozást nyújt a vallásszabadság számára, azonban van több olyan rendelkezése, amelyek problematikusak és nem érik el a nemzetközi standardokat.[54] Részleteiben ilyennek minősülnek az alábbiak.
i) Egyezménybe ütközik az egyház (egyházként nevesített vallási közösség) alapításához megkövetelt parlamenti elismerés [(Ehtv. 7. § (1)]. A Velencei Bizottság szerint ez Alaptörvénybe is ütközik (VII. cikk), de ez az Ár. fényében nem támogatható álláspont. Mindez azonban azt jelenti, hogy a vallásszabadságra vonatkozó alkotmányi rendelkezések nem érik el a nemzetközi standardot.
ii) Az elismerési eljárás több ok miatt is kérdéses. Nincsenek a törvényben olyan eljárási garanciák, amelyek a semleges és pártatlan elismerési eljárást biztosítanák;[55] nem állnak rendelkezésre kritériumok arra nézve, hogy mi alapján dönt a parlamenti bizottság;[56] az MTA elnöke nem adott az Ehtv. szerinti véleményt az elismerési eljárásokban; az eljárás teljes egészében a parlament kezében van, aminek a döntése, a dolgok természetéből fakadóan politikai jellegű, illetve a többség változása miatt feltehető, hogy pusztán politikai akaratból új egyházak ismerhetőek el, és már elismert egyházaktól vehető el az egyházi status, ami a jogbiztonságra és a vallási közösségek magabiztosságára potenciálisan káros hatással lehet; az elismerési eljárás nem felel meg a tisztességes eljárás követelményeinek, mivel az alkalmazott kritériumok nem világosak, az eljárás egyáltalán nem átlátható, a parlament indokai nem nyilvánosak és nem megalapozottak. A javaslat a tisztességes eljárás elemeinek, a semleges és pártatlan kritériumoknak, illetve az eljárási garanciáknak a bevezetését tartalmazza.
iii) Nemzetközi standardokba ütközik, hogy az elutasító döntés esetén egy évet kell várni a kérelem újbóli benyújtásával.
iv) A 100 éves nemzetközi vagy 20 éves haza működés mint feltétel előírása túlzó mind a jogi személyiség elnyerése,[57] mind az egyházaknak adott egyéb privilégiumok szempontjából.
v) A hatóságnak széles diszkrecionális jogkört ad (és így az előreláthatóság problémája merül fel) annak a feltételnek a megítélése, hogy a szervezet tevékenysége nem ellentétes az Alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát, illetve, hogy tanai és tevékenységei nem sértik az ember testi-lelki egészséghez való jogát, az élet védelmét, az emberi méltóságot. A Bizottság azoknak a jogszabályoknak a pontosabb meghatározását javasolja, amelyeknek a kérelmet benyújtó szervezetnek meg kel felelnie.
vi) Az, hogy az egyesülettel szemben - működése során - nemzetbiztonsági kockázat nem merülhet fel, az EJEE alapján nem legitim indoka a vallásszabadság korlátozásának.[58] Emiatt e kitétel törlését ajánlják.
vii) A hatékony jogorvoslat nem biztosított. A Velencei Bizottságot a budapesti látogatásakor arról tájékoztatták, hogy valószínűleg az alkotmányjogi panasz lehetősége kerül majd bevezetésre jogorvoslatként.[59] A Bizottság véleménye szerint azonban ez nem minősül hatékonynak, mivel nincsen meg a rendes bírósági út igénybe vételének lehetősége.
viii) Az egyházi jogi status megszüntetése, a deregisztráció a vallásszabadság korlátozása, és a Velencei Bizottság szerint az egyházi jogi statust élvező szervezetek deregisztrációja nem tekinthető a nemzetközi standardok szerinti szükségesnek és arányosnak, vagy olyannak, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság, a közrend, közegészség vagy az erkölcsök, illetőleg mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek.[60] A javaslat szerint ezt a szabályt hatályon kívül kellene helyezni.
ix) Az Országgyűlés által elismert egyházak különleges bánásmódot élveznek több területen, mivel az Ehtv. sajátos jogokat és kedvezményeket biztosít a számukra. Ha azonban az állam ilyen privilégiumokat ad a speciális statussal rendelkező vallási közösségeknek, akkor olyan jogi keretet is kell teremtenie, amely minden vallási közösségnek lehetőséget ad arra, hogy e statust megszerezhesse, és a kritériumokat nem szabad hátrányos megkülönböztetést alapul véve alkalmazni.[61] A Velencei Bizottság szerint ugyanakkor az egyesületté minősített vallási közösségek a korlátozott statusuk miatt nem élvezhetik a vallásszabadsághoz való jogot hatékonyan és a valóságban,[62] e jog élvezete az esetükben pusztán elméleti és illuzórikus. A Bizottság azt javasolja, hogy a parlament objektív és észszerű indokolást adjon atekintetben, hogy az egyes jogokat és juttatásokat miért csak az elismert egyházaknak adja meg, és azok miért nem juttathatóak más vallási szervezeteknek is.
Nem sérti a nemzetközi standardokat a következő. Az a követelmény, hogy 1000 egyén írja alá a kérelmet, mivel ez nem minősül túlzott elvárásnak egy nagyjából 10 milliós államban, feltéve, ha a jogi személyiség megszerzése egyik vallási csoport számára sem bizonyul lehetetlennek.[63] A Velencei Bizottság a jogi személyiség megszerzését tartja fontosnak, és mindenképpen biztosítandónak, ami azonban nem feltétlenül azonos az egyházi jogállással. A magyar szabályozás alapján az el nem ismert volt egyházak 2012. január elsejétől egyesületként, azaz jogi személyként működnek tovább, kivéve, ha az változásbejegyzési eljárást nem indítják meg, nem nyilatkoznak továbbműködési szándékukról. Főszabályként tehát nincsen szó a jogi személyiség elvesztéséről, hanem inkább arról, hogy olyan többletcselekményt követel a jogszabály egy már meglévő jog továbbgyakorlására, amely-
- 43/44 -
nek nincsen kellően alátámasztott indoka. Az Alkotmánybíróság sem azt vizsgálta, hogy a jogi személyiség megszerzése, hanem, hogy az egyházi jogi személy status megszerzése alanyi jog-e abban az esetben, ha a törvényben elírtak megvalósulnak. Az EJEB is az egyházi jogállásra, és nem a jogi személyiségre koncentrált.
Az Alaptörvény VII. cikkének tartalma tehát 2012 év végéig, a 45/2012. (XII. 29.) AB határozat közzétételéig, amely tehát az Ár. nem átmeneti rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, a következőképpen alakult.
Figyelemmel arra, hogy a VII. cikk (1) bekezdése az Alkotmány 60. §-ának megfelelő szöveget tartalmaz, irányadónak kellene tekinteni a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot (4/1993. (II. 12.) AB határozat, 8/1993. (II. 27.) AB határozat), de azt módosítja a (2) bekezdés és az Ár. 21. cikke.
i) Az állam és az egyházak különváltan működnek, és az egyházak önállóak, de csak annyiban, amennyiben az Országgyűlés, azaz a politikai döntéshozó azt megengedi. A szövegek alapján ugyanis az állam és az egyház el- vagy különválasztásának, azaz a szekularizált és a semleges, nem elkötelezett államnak az elve csak az általa először önkényesen, majd a törvényi szabályok teljesítése esetén elismert egyházak (egyház, vallásfelekezet, vallási közösség) esetén valósul meg. Ez az értelmezés némileg ellentmond az Alaptörvény tervezetéhez fűzött indokolásnak,[64] de ennek indoka a később alkotott Ár-ral való együtt értelmezés. El kell ismerni ugyanakkor azt is, hogy az Ehtv. a különvált működésre, az egyházak önállóságára vonatkozó szabályt az egyesületek lelkiismereti és vallásszabadság jogára, valamint hitéleti, vallási tevékenységére is alkalmazni rendelte.[65]
ii) Az egyházként való elismerés feltételeiként az Országgyűlés több, az Ár-ban meghatározott szempontot is előírhat, ami lényegében adott esetben az ténylegesen nem lehetőségként ("előírhat") van jelen, hanem kógens szabályként. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy e szabályozási koncepció (l. az Ehtv1.-et) előbb készen volt, mint az alkotmányi alap (Ár.). A korábban azonos jogállású vallási közösségek egyenlő kezelése nem követelmény, sőt az alkotmányi alap - hasonlóan a törvényi szabályozásra - nem említ semmilyen eljárási szabályt vagy garanciális rendelkezést, ami viszont az elismerésre vonatkozó döntés önkényes voltára és véglegességére utal. Követelmény azonban az, hogy a jogi személyiség megtartása érdekében olyan többlet eljárási cselekményt kell végeznie a szervezetnek, amelynek nem látszik sem alkotmányos, sem más indoka.
iii) A(z intézményesített) közösségi vallásgyakorlásnak az intézményesült egyházon (vallási közösségen) belüli gyakorlásának a joga - ami pedig a hitgyakorlás, a hitélet társadalmilag kialakult tipikus intézménye - tehát nem minden (eddig) magát vallási közösségnek tartó szervezetet illet meg, ezáltal mind a közösségi, mind az egyéni vallásszabadság eltérően érvényesül, ami azt is jelenti, hogy a személyiség integritásához való jog is eltérő módon garantált. A közösségi vallásgyakorlás tehát nem teljesül minden vallási közösség tekintetében, csak azok esetében, akikről az állam - vitatható, jogorvoslat nélküli és nem tisztességes eljárásban - úgy gondolja. Ez pedig korlátozhatja a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülését.
iv) A vázolt szabályozási környezetben az állam tehát aktívan beavatkozhat az egyén és a közösség vallásszabadsághoz való jogába, olyan részletes szabályokat alkothat, amelyek az általa alakított egyébként nem semleges jogrendszerbe illeszkednek.
v) Az állam legalábbis az elismerési eljárásban vallásos hit igazságtartalmáról ítélkezhet, vagy legalábbis azt megítélhet.
vi) A vallási közösségek számára nem alkotmányosan biztosítandó jog a jogorvoslat és a tisztességes eljárás.
Az Alkotmánybíróság határozata a fenti sérelmeket a döntésében a normakontrol és az alkotmányjogi panasz eljárásokban értékelte, és megállapította az egyes kifogásolt szabályozási megoldások alaptörvény-ellenességét a korábbi joggyakorlata, az Alaptörvény új szövegének alapján módosított gyakorlata, illetve a nemzetközi kötelezettségvállalások és joggyakorlatok, valamint a Velencei Bizottság Véleménye fényében. Az ügyek elbírálásakor az alkotmányi alap csak az Alaptörvény VII. cikke, mivel az Ár. 21. cikke a vonatkozó alkotmánybírósági határozat értelmében ekkor már hatályon kívül van. Mindezek eredményeként a fentiekben leírt mindenféle alapjogi standard alatt lévő szabályozás - ami tehát érinti a vallásszabadság tartalmát, illetve az állam és egyház el-, különválasztását és az állam semlegességét - valamelyest orvoslásra került.
Az Alkotmánybíróság ugyanis a lelkiismereti és vallásszabadság tartalmát a korábbi gyakorlatának alapul vételével határozta meg; a "különválasztást" és "együttműködést" újonnan - de a korábbi gyakorlatok fényében - értelmezte, és a jogalkotói mozgásteret az alaptörvényi szöveg miatt pontosította, az Alkotmány által biztosítotthoz képest szűkítette. A testület a VII. cikkből és a XV. cikkből[66] eredő alkotmányos követelményként határozta meg: az államnak a vallási csoportok önálló műkö-
- 44/45 -
dését lehetővé tevő sajátos egyházi jogállás, valamint az egyházak számára hozzáférhető további jogosultságok megszerzését a vallásszabadsághoz való joghoz, illetve az adott jogosultsághoz igazodó, tárgyilagos és ésszerű feltételek alapján, az Alaptörvény XXIV.,[67] illetve XXVIII. cikkének[68] megfelelően, tisztességes eljárásban, jogorvoslati lehetőség mellett kell biztosítania.
Az Alkotmánybíróság 2012. január 1-jére visszaható hatállyal megsemmisítette az Ehtv. egyház-definíciójából[69] az "és az Országgyűlés által elismert" szövegrészt, az elismerési eljárás kezdeményezési és országgyűlési eljárási szabályait, a feltételek fennállására vonatkozó igazolási kötelezettségekre és az MTA bevonására vonatkozó szabályokat, az elutasító határozat egy éves halasztó hatályát, illetve azt, hogy csak a mellékletben elismert egyháznak nyújtható egyházi célú költségvetési támogatás.[70]
Az Alkotmánybíróság visszaható hatállyal kimondta a nem alkalmazhatóságot, illetve megsemmisítette azokat a 2012. január 1. és augusztus 31-e között,[71] illetve 2012. szeptember 1-jétől[72] hatályos átmeneti szabályokat is, amelyek az el nem ismert egyházak egyesületté minősítésének és alakításának eljárására vonatkoztak. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az el nem ismert egyházak egyesületté minősítésének 2012. január 1. és augusztus 31-e között hatályos szabálya az alkotmányjogi panaszokat benyújtók tekintetében a hatályba lépéstől kezdve nem alkalmazható.[73]
A vallásszabadságról az Alkotmánybíróság ismételten megállapította, hogy i) a lelkiismereti szabadság joga a személyiség integritásához való jogként értelmezendő: az állam nem kényszeríthet senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. ii) A lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül, adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele. iii) A gondolat, a lelkiismeret és a vallásos hit (meggyőződés) szabadságához való jogból önmagában - ha ti. a vallás gyakorlásához való jogot most nem vesszük figyelembe - az államnak az a kötelessége következik, hogy az állam nem ítélkezhet vallásos hit vagy lelkiismereti meggyőződés igazságtartalmáról. iv) A vallásszabadság jogának egyéni és kollektív gyakorlása esetén az állam mindenekelőtt negatív magatartásra, tartózkodásra kötelezett, vagyis arra, hogy ne korlátozza az egyének jogát. v) A vallás egyénileg is gyakorolható, valamely vallás tanításaiból fakadó magatartási szabályok nem kötődnek szükségszerűen intézményesült vallási közösséghez, egyházhoz. vi) Az együttes (közösségi) vallásgyakorlás szabadsága nincs kötve semmilyen szervezeti formához; a másokkal együttesen történő vallásgyakorlásnak az Alaptörvény VII. cikkében biztosított joga mindenkit megillet, arra való tekintet nélkül, hogy az együttes vallásgyakorlás jogilag szabályozott szervezeti keretek között, vagy anélkül, illetve, hogy milyen szervezeti formában történik. Sem az egyéni, sem a közösségi vallásgyakorlás szabadsága nem tehető alkotmányosan függővé sem vallásos szervezeti tagságtól, sem a vallási közösség szervezeti formájától. Azonban a hitgyakorlás, általában a hitélet társadalmilag kialakult tipikus intézménye az intézményesült egyház (vallási közösség). Ezért a vallásszabadsághoz való jog speciális területét képezi a vallásszabadság és annak intézményesített formában történő közösségi gyakorlása.[74]
A különválasztással és az együttműködéssel kapcsolatban az Alkotmánybíróság felhívta a figyelmet arra, hogy az Alkotmányhoz képesti eltérő fogalmazás eltérő jelentéstartalommal rendelkezik. Míg az alkotmányi állam és egyház elválasztásából nem fakad olyan jogalkotói kötelezettség, hogy sajátos szervezeti formát hozzon létre az állam a vallás szervezeteknek, az Alaptörvény kontextusában - különválasztás, egyházak önállósága, történeti vívmányok[75] - az állam erre már kötelezett, azaz az államnak nagyobb szabályozási és szervezetalakítási szabadságot kell adnia a vallási a közösségeknek, mint amilyent a demokratikus felépítésű egyéb szervezeteknek (egyesület) ad.[76] Ez azt is jelenti, hogy alaptörvény-ellenes lenne, ha nem létezne sajátos, a vallásgyakorlásra tekintettel többletautonómiát biztosító jogi forma. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság megismételte a 4/1993. (II. 12.) AB határozatban foglaltakat az állam és az egyház kapcsolatáról.[77] Éppen az itt meghatározott garanciáknak (semlegesség, egyenlő kezelés) az érvényesülése érdekében kell az elismerési eljárásnak ésszerűnek és tárgyilagosnak lennie, illetve annak meg kell felelnie a tisztességes eljáráshoz való jogból eredő elveknek, a döntés nem lehet önkényes, a döntés ellen jogorvoslatot kell biztosítani. Önmagában tehát nem alaptörvény-ellenes, ha az egyházakat törvényben ismerik el, de annak meg kell felelnie az előbb említetteknek, különös tekintettel arra, hogy az alapcélként vallási tevékenységet végző egyesületként működő vallási közösség és az elismert egyház jogállásban - a többletjogok miatt - olyan különbségek vannak, amelyek érdemben segítik és előnyhöz juttatják az elismert egyházak működését és így preferálják a vallási közösség vallásgyakorláshoz való jogát.[78] Az államnak pedig, bár szabad mozgástere van a különféle támogatások, kedvezmények, mentességek adásában, és tekintettel lehet
- 45/46 -
az egyházak tényleges szerepvállalására, figyelembe kell vennie a vallásszabadsághoz való jog sajátosságát és azt a követelményt is, hogy egyetlen vallási közösség se kerülhessen indokolatlanul hátrányos helyzetbe. Az elismerés továbbá nem eredményezhet zárt listát. A minimális taglétszám előírása[79] és a működésre vonatkozó meghatározott időtartam[80] előírása ellen viszont nem emelhető kifogás. Az "együttműködés" alaptörvényi előírása[81] - az I. cikk (1) bekezdésében foglaltak miatt[82] - nemcsak lehetőség, hanem kötelessége is az államnak azokon a területeken, amelyek a vallásszabadság érvényesüléséhez, illetve ezzel összefüggésben más alapvető jogokhoz szorosan kapcsolódnak.[83]
Az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá, hogy az alkotmányjogi panasz nem minősül hatékony jogorvoslatnak, mivel az Alkotmánybíróság nem az Országgyűlés által jogalkalmazóként lefolytatott egyedi elismerési eljárásokban megállapított tényállást és az eljárás jogszerűségét vizsgálja felül, hanem csak az elismeréssel kapcsolatos döntés során alkalmazott, illetve közvetlenül hatályosuló jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját, illetve rögzített, hogy a panaszosok számára nem állt rendelkezésre jogorvoslat.
A határozat lényegesen érintette a vallásszabadságra és az egyházra vonatkozó szabályok alkotmányi értelmét a negyedik módosítás hatályba lépéséig. Az Alkotmánybíróság döntése, és az Ár. korábbi hatályon kívül helyezése egyrészt megváltoztatta az alkotmányi keretet, azaz az alkotmányi szabályok a fenti elemzése többé nem állja meg a helyét, az VII. cikk tartalmát lerontó Ár. 21. cikk eltűnt, így nincsen alapja az alapjogot alacsonyabb szinten biztosító megállapításoknak, másrészt a korábbi AB határozatokban foglalt és a 6/2013. (III. 1.) megismételt, illetve kiegészített megállapítások[84] teljes mértékben alkalmazhatóvá váltak, továbbá - ebből is következően - a megsemmisítés okán nem fogalmi elem többé az Országgyűlés általi elismerés, azaz a politikai döntéshozó kikerült az egyházi jogi személyiség megszerzésére irányuló eljárásból. Generálisan tehát - a jogrendszer szintjén - megfigyelhető egyfajta reparáció, de az érintett vallási közösségeknek ez nem volt feltétlenül elegendő. A határozat következtében - alkotmányi szinten a negyedik módosításig, illetve törvényi szinten az Ehtv. 2013. évi módosításáig - léteztek: i) a mellékletben elismert egyházak, ii) az Ltv. alapján egyházi jogállást szerzett egyházak. Utóbbiak jogállása tekintetében elméletileg semmilyen változás nem történt, a vonatkozó törvényi szabályokat az Alkotmánybíróság ex tunc helyezte hatályon kívül, és mondta ki az alkalmazási tilalmat. Ténylegesen azonban - ebben az időszakban - a volt egyházak vagy i) jogutód nélkül megszűntek, vagy ii) ex lege egyesületté alakultak, ha ő maguk megindították a szükséges eljárásokat még az Ehtv1. alapján, vagy ha nem, és elismerési eljárást sem indítottak, akkor ex lege az Ehtv. miatt váltak egyesületté, illetve iii) olyan egyesületek, amelyek azért lettek azok, mert az Országgyűlés 2012. február 29-ig nem ismerte el őket. Az ex tunc hatályon kívül helyezés azonban nem volt igazi helyreállítás, mivel a bekövetkezett eljárásokat nem tette semmissé, az adott szabályok alkalmazási tilalmát csak az alkotmányjogi panaszt indítványozók tekintetében mondta ki. Ezt az Alkotmánybíróság a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatában azzal indokolta, hogy figyelembe vette: "egyes szervezetek valószínűleg megfelelő eljárás és határidő esetén sem terjesztettek volna elő egyházi nyilvántartásba vétel iránti kérelmet, mert nem az egyházi jogállás fenntartásának megkísérlése, hanem az egyesületté történő mihamarabbi átalakulás és a biztonságos jogutódlás állt elsődlegesen az érdekükben."[85] A jogukban sértett volt egyházak a "tényleges jogorvoslatot" egyéb eljárásokban nyerhetik el, például úgy, hogy i) az elismerési eljárást az Ehtv. megmaradt szabályai alapján kezdeményezik, ii) változásbejegyzési eljárásban kezdeményezik az Alkotmánybíróság eljárását, amire példa a bírósági titkár kezdeményezése, ami eredményeként kerül a 27/2014. (VII. 23.) AB határozat meghozatalára.[86] Sőt, mint ahogyan arra az EJEB előtt hivatkoztak is, az érintettek - utalva a 6/2013. (III. 1.) határozatra - hiába kezdeményezték a NAV-nál az egyházaknak felajánlható 1%-kal kapcsolatos technikai számuk visszaszerzését, a NAV az eljárás felfüggesztésével az egyházkénti elismerési eljárás megindítására szólította fel őket. Ez is, ugyanúgy mint az alkotmánymódosító és törvényhozó hatalomnak az Alaptörvény és az Ehtv. módosításában megnyilvánuló felülbírálata az Alkotmánybíróság döntésének semmibe vételét jelenti.
Az Alkotmánybíróság e döntése két hónappal követte az Ár. megsemmisítését, amelyekre az alkotmánymódosító hatalom úgy reagál, hogy az Ár. szövegét - némi módosítással - a negyedik módosítással az Alaptörvény részévé teszi hasonlóan több megsemmisített Ár-rendelkezéshez, illetve jelentősen módosítja az Alaptörvény VII. cikkét is 2013. április 1-i hatállyal. Az Ehtv. 2013 augusztus 1-jei hatállyal kerül módosításra: a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvényt (Ehtvmód.) 2013. április 12-én nyújtották be, és az Országgyűlés 2013. június 26-án fogadta el, a köztársasági elnök július 2-i levelében a törvényt megfontolásra visszaküldte, de az érdemi
- 46/47 -
problémákat nem érintette. A vallásszabadságot is érintő negyedik módosítással kapcsolatban számos kritika és néhány támogató értelmezés is született, amelyek hatására (is) született meg az ötödik módosítás és a fentebb említett Ehtvmód.
A negyedik módosításra vonatkozó javaslatot 2013. február 8-án nyújtották be a két frakció (Fidesz, KDNP) tagjai. A javaslat indokolása megmagyarázza az alkotmány rövid időn belüli negyedik módosításának a szükségességét. Azzal érvel, hogy az alkotmányozó hatalom eredeti szándéka volt az Ár. alkotmányi statussal való felruházása, és az is, hogy az alkotmány szövegét szabad elhatározása eredményeként két részre ossza. Utal arra, hogy mindezt az alkotmánymódosításra vonatkozó alaptörvényi szabályok betartásával tette. Elismeri az Alkotmánybíróság Ár-döntésben alkalmazott érvelését, de kifejezésre juttatja az alkotmányozó Országgyűlés szándékát, hogy az Ár. teljes egészét e javaslattal az Alaptörvénybe inkorporálja. Az Ár. megsemmisített rendelkezéseit a vonatkozó alaptörvényi szakaszokhoz, a meg nem semmisített szabályokat pedig az Alaptörvény végére illesztik a záró és átmeneti rendelkezések közé.
Az Alaptörvény VII. cikke érdekes egyvelege annak, ahogyan az alkotmánymódosító hatalom a számára terhet (és politikai veszteséget) nem jelentő alkotmánybírósági megállapításokat figyelembe vesz, míg másokat teljesen figyelmen kívül hagy: az elismerési eljárást, az Országgyűlés döntési hatáskörét, az érdemi eljárási és jogorvoslatokra garanciák hiányát.
A módosítás eredményként Alaptörvény VII. cikke (1) bekezdése nem változott, a többi viszont igen, jobbára az alkotmánybírósági döntés és a Velencei Bizottság Véleménye ellenében.
VII. cikk (2) Az Országgyűlés sarkalatos törvényben egyházként ismerhet el egyes vallási tevékenységet végző szervezeteket, amelyekkel az állam a közösségi célok érdekében együttműködik. Az egyházak elismerésére vonatkozó sarkalatos törvényi rendelkezésekkel szemben alkotmányjogi panasznak van helye.
A 6/2013. (III. 1.) határozat dacára a cikk része lett az Országgyűlés általi elismerés, és átalakult az együttműködésre vonatkozó szöveg, ami úgy is értelmezhető, hogy az állam az általa elismert egyházakkal és csak azokkal működik együtt a közösségi célok érdekében. Ez az értelmezés azonban ellentétesnek tűnik az Alkotmánybíróság általi, az I. cikk (1) bekezdéssel való kapcsolat okán fennálló jogállami kötelezettséggel.[87] A negyedik módosításhoz fűzött indokolás szerint azonban "[e] jogállás célja az, hogy e szervezetek a közösségi célok elérése érdekében hatékonyabban fejthessék ki tevékenységüket, ezt az állam az egyházi jogállással rendelkezőkre vonatkozó szabályozással elősegíthesse [ami természetesen nem akadálya annak, hogy - a jogalkotónak az adott életviszonyra vonatkozó döntésétől függően azonos vagy más módon - a közösségi célok elérése érdekében való együttműködés az egyházi jogállással nem rendelkező (vallási vagy más célú) szervezetekkel is megvalósuljon]." Ez azonban a jogalkotó mérlegelésén múlik, így nem biztos, hogy kielégíti a 6/2013. (III. 1.) AB határozatban foglaltakat.
Az elismerési eljárás alkotmányi alapja az Ár. 21. cikkének módosított utódja. A változás lényege, hogy az új szöveg - ellentétben az Ár. 21. cikk kijelentő módjával - feltételes módban ("ismerhet el") fogalmaz, ami alkotmányosan lehetővé teszi az egyházak elismerési eljárásának akár az elhagyását is. Ezt erősíti a (4) bekezdés hasonló megfogalmazása is ("írhat elő"). Hiába azonban mindez, amíg a feltételeket és az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat - a jelenlegi politikai helyzetben - sarkalatos törvény ismeri el. Az alkotmányi szabályozás - figyelemmel az alkotmányozó, pontosabban a politikai döntéshozó (Kormány és Országgyűlés) eredeti akaratára - fenntartja a mind az Alkotmánybíróság, mind a Velencei Bizottság által kifogásolt szükségszerűen politikai mérlegelést magában foglaló parlamenti döntési eljárást.
Szintén a (2) bekezdés nyújt lehetőséget alkotmányjogi panasz igénybe vételére, de nem az elismerési eljárás eredményeképpen születő vagy éppen nem születő döntéssel szemben. Ez tehát egyáltalán nem az a hatékony jogorvoslat, amit az Alkotmánybíróság követelményként meghatározott. A 6/2013. (III. 1.) határozatban megfogalmazott kifogás az alkotmányjogi panasz esetében továbbra is fennáll, és továbbra sincsen lehetőség a Velencei Bizottság által javasolt rendes bíróságok előtti jogorvoslatra. A negyedik módosításhoz fűzött indokolás meg sem említi ezt az új szabályt, így nem is adja az indokát az bevezetésének.
(3) Az állam és az egyházak, illetve a vallási tevékenységet végző más szervezetek különváltan működnek. Az egyházak és a vallási tevékenységet végző más szervezetek önállóak.
A különvált működés és az önállóság tekintetében az alanyok az állam mellett az egyház és a vallási tevékenységet végző más szervezetek. Ez egyértelművé és alkotmányi szintű szabállyá teszi, hogy nemcsak az elismert egyház tekintetében kell
- 47/48 -
megvalósulnia a különvált működésnek és az önállóságnak, hanem az el nem ismert vallási közösségek tekintetében is. A korábbi megfogalmazás által felvetett problémákat[88] tehát ez a szöveg orvosolja.
(4) Az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg. A vallási tevékenységet végző szervezetek egyházként való elismerésének feltételeként sarkalatos törvény huzamosabb idejű működést, társadalmi támogatottságot és a közösségi célok érdekében történő együttműködésre való alkalmasságot írhat elő.
A sarkalatos törvényi szabályozás igénye kiegészül az Ár. 21. cikkének módosított változatával, azaz az Alkotmánybíróság által az Ár.-ra vonatkozó határozatban megkívánt inkorporáció megvalósult. Az Ár. feltételeihez képest a feltételek kiegészültek és részben megfogalmazásukban módosultak: a "meghatározott idejű működés" helyett a "huzamosabb idejű működés", került a VII. cikkbe, a "történelmi hagyományok" és a "meghatározott taglétszám" viszont kikerült a szövegből. Utóbbit a megtartott "társadalmi támogatottság" kifejezés azonban magában foglalhatja. Új feltételként szerepel a "közösségi célok érdekében történő együttműködésre való alkalmasság", ami egybecseng a (2) bekezdés kvázi egyház-definíciójával, és ami éppen e miatt az összefüggés miatt aggályos.[89] A több alkalmazott feltétel - és a kihagyottak is - a 6/2013. (III. 1.) AB határozat végrehajtását jelentik, azaz az alkotmánymódosító hatalom néhány esetben "meg is fogadta" az Alkotmánybíróság véleményét.
A negyedik módosítással kapcsolatos - 2013 tavaszán és nyarán zajló - alkotmányos párbeszéd másik fő szereplője a Velencei Bizottság, a véleményezési eljárásban részt vevő kormány, illetve a magyar civil szervezetek, szakértők, valamint az Ehtv-t módosító Országgyűlés volt.
3.3.1 Mind a 2013. február 26-án készült Main concerns[90] és az Amicus Brief, ami 2013 áprilisában készült el, lényegében felidézi a Velencei Bizottságnak a Véleményben mondott érveit, illetve az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozatában foglaltakat, valamint hivatkozik az EJEB gyakorlatára is. Szerzők alapvetően - és nem meglepő módon - a következőket kifogásolták: i) A parlament politikai döntésének eredménye az egyházi status elnyerése. ii) Az állam semlegességének követelménye sérül, mivel az Alaptörvény az állammal való együttműködést határozza meg az elismerés alapjaként, és az együttműködés az állam együttműködési szándékát jeleníti meg lehetőséget adva neki arra, hogy bizonyos vallási közösségeket saját belátása szerint preferáljon. Ellentétes az EJEB joggyakorlatával, hogy a reregisztráció szükségességének nem adja a jogalkotó kellő indokát, hanem azt az állam együttműködési szándékában és az Országgyűlés döntésében jelöli meg. iii) A bevezetett jogorvoslat az Alaptörvény alapján sem minősül sem megfelelőnek, sem hatékonynak, így nem elégíti ki az AB határozatban foglalt alkotmányos követelményt. iv) A negyedik módosítás a megsemmisített Ár-beli rendelkezéseket emeli alkotmányi szintre annak érdekében, hogy megteremtse a már létező törvényi szabályozás alkotmányi alapját. v) Az elismerési eljárás nem tisztességes, nem normatív kritériumok alapján hozzák meg a döntést, a döntéshozatali folyamat nem átlátható. Mindezeket pedig a negyedik módosítás nem hogy nem orvosolja, hanem megerősíti a parlament szerepét. vii) Az elismerés feltételei közül a hosszú működési időt és a társadalmi támogatottságot kifogásolja, jelezve, hogy furcsa megkövetelni az egyházi létezést és bizonyos tagot azelőtt, hogy az egyházat hivatalosan elismernék. viii) A Kormány elhallgató taktikája nem tisztességes, ami az EJEB előtti eljárás kommunikációjában mutatkozott meg, amikor nem tájékoztatta az Bíróságot a negyedik módosításról, és a Velencei Bizottság véleményét is a szövegkörnyezetből kiragadva ismertette[91] azt az általános megállapítást emelve ki, hogy "a törvény liberális és nagyvonalú keretszabályozást nyújt a vallásszabadság számára".[92]
3.3.2 A Kormány a Velencei Bizottságnak küldött technikai megjegyzésekben (2013. március 21.)[93] összegzi a negyedik módosítással érintett megújult VII. cikk tartalmát, és hangsúlyozzák az egyházak és vallási tevékenységet végző szervezetek megkülönböztetését, utóbbiak egyesületekhez mért eltérő jellegét, illetve azt, hogy az Országgyűlés az együttműködésre való alkalmasság eldöntésében nem teológiai szempontok alapján dönt. Hivatkozik arra is, hogy az Alkotmánybíróság nem talált alkotmányos kifogást az elismert és az el nem ismert egyházak között, és hogy nem alkotmányos követelmény, hogy minden egyház számára azonos juttatásokat biztosítson az állam vagy a velük való állami együttműködés azonos fokú legyen, feltéve ha a különbségtételnek ésszerű indoka van. Ezek után - kissé ferdítve és a szabályozási tartalmat ki nem bontva - kifejezésre juttatja, hogy a negyedik módosításra irányuló javaslat az AB határozatnak való megfelelés céljából vezeti be az alaptörvényi rendelkezések közé a speciális "egyházi" statust (a határozatban ilyen követelmény nem volt), a felekezetek közötti különbségtétel objektív és ésszerű indokait vezeti be (az együttműködésre való alkalmasság nem feltétlenül ilyen), jogorvoslatot biztosít (csak nem olyant, amilyen a határozat megkívánt). A technikai megjegyzések több állam szabályozási példáira is hivatkozik, és utal a negyedik módosítás elfogadása után a törvény módosítására is, és az
- 48/49 -
elismerési eljárás újraszabályozását ígéri. Utóbbit a háttérdokumentum (2013. április 24.)[94] összegzi, illetve megismétli a technikai megjegyzésekben írtakat, különös tekintettel arra, hogy a javaslat az Alkotmánybíróság döntésének való megfelelést szolgálja, de ez a dokumentum is kihagyja azt, hogy a testület a tisztességes eljárást és a hatékony jogorvoslathoz való jogot követelte meg. Egyik dokumentum sem említi azoknak az egyházaknak az esetét, amelyek az Ehtv. hatályba lépésével vagy az Országgyűlés általi el nem ismeréssel egyesületté alakultak.[95] A Velencei Bizottság a negyedik módosítással kapcsolatos 2013. június 14-15-én elfogadott véleményében[96] erőteljesen hivatkozik az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozatára és a saját Ehtv.-re vonatkozó Véleményére. Megállapította, hogy a negyedik módosítás vonatkozó része magába foglalja annak a lehetőségét, hogy figyelmen kívül hagyja az Alkotmánybíróság döntését (elutasító döntéssel szembeni jogorvoslat, nincs a döntés határidőhöz kötve, így nincsen jogorvoslat sem, Országgyűlés politikai döntése). A Velencei Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy az általa a Véleményben kifogásolt parlament általi elismerési eljárás az Alaptörvény része lett, illetve - észlelve az Alaptörvénybe bevezetett jogorvoslati lehetőség nem hatékony voltát - arra is, hogy a háttérdokumentum nem említette az elismerés megtagadása elleni jogorvoslatot. A Bizottságot tájékoztatták arról, hogy a megfelelő jogorvoslat előkészítés és tárgyalás alatt áll, de azt nem küldték meg számára véleményezésre. Így csak arra tudta felhívni a figyelmet, hogy a pusztán eljárási szempontokra reagáló jogorvoslat nem elégíti ki az Egyezmény 9. és 13. cikkét, figyelemmel arra is, hogy az Alaptörvény VII. cikke érdemi kritériumokat fogalmaz meg, amelyek betartásának az igazolását az eljárás felülvizsgálatára irányuló jogorvoslat nem biztosíthatja. Az új feltétel - a közösségi célok érdekében történő együttműködésre való alkalmasság - a Velencei Bizottság szerint sem kellően precíz fogalom, és túl széles mérlegelési szabadságot az a parlamentnek, amelyet arra használhat, hogy bizonyos vallásokat preferáljon.
A negyedik módosításra vonatkozó vélemény tervezetére a kormány a Megjegyzésekben[97] arra hivatkozott, hogy a tervezet nem vette figyelembe a parlament által éppen tárgyalt új szabályokat (amelyeket a Bizottság észrevételezte, de jelezte, hogy azokat nem küldték meg neki),[98] amik fontos változtatásokat hoznak a korábbi szabályozási megoldáshoz képest. Kiemelte, hogy az elismerési eljárás csak akkor lesz szükséges, ha a vallási szervezet speciális kapcsolat kialakítására törekszik az állammal.[99]
3.3.3 Francis Delpérée, Pierre Delvolvé, Eivind Smith a véleményükben (2013. május 1.)[100] arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy az egyházak elismerése és jogállása összhangban áll az európai normákkal és standardokkal vagy azokkal összeegyeztethető. A kifejtett véleményük indokolásával kapcsolatban azonban megjegyzendőek az alábbiak.
Arra hivatkoznak, hogy a módosítás értelmében a függetlenség elve nemcsak az elismert egyházakra, hanem a vallási tevékenységet végző más szervezetekre is vonatkozik, ami kétségtelen. Szerzők nem látnak problémát abban, hogy az Alaptörvény rögzíti a parlamenti általi elismerést és annak feltételét, mivel "célja, hogy ne hagyjon helyet a törvényhozó diszkrecionális választásának, amely valójában tisztán politikai vagy közigazgatási jellegű, tehát nehezen fogadható el egy olyan területen, amely közvetlenül érinti az emberi jogok gyakorlását". Elismerik tehát azt, hogy az alapjogok területén ne legyen törvényhozói diszkrecionális jogkör. Ugyanakkor olyan érvelést alkalmaznak, amely önmagában elfogadható, és ami abban összegezhető, hogy az alkotmány jelöli ki a törvényhozó hatalom mozgásterét. Ez a megállapítás azonban a negyedik módosítással kapcsolatban minden alapot nélkülöz. Szerzők az álláspontjuk kialakítása során nem vették figyelembe, a törvényi és alkotmányi szabályozások változását és egymásra hatását, azaz azt, hogy először a törvényi koncepció készült el, és ahhoz alakították hozzá az alkotmányi szabályokat.[101] Nem fogadható el tehát az az összegzés, miszerint "[e]z a megoldás mindenképpen kedvezőnek tekinthető, hiszen célja, hogy a parlamenti döntés számára nagyobb tárgyilagosságot biztosítson". A véleményben mindezektől eltekintve nem is érintették azt a kérdést, hogy az elismerésről az Országgyűlés dönt.
A negyedik módosítással meghatározott elismerési feltételekkel összefüggésben megállapították, hogy ilyeneket más államok is alkalmaznak, de felhívták a figyelmet arra, hogy a különbségtétel (működési idő, támogatottság, együttműködésre való alkalmasság) tárgyilagosságát és az indokolatlan hátrányos megkülönböztetés hiányát e feltételek vonatkozásában biztosítani szükséges, illetve hogy ezek érvényesülését a gyakorlatban is vizsgálni kell. Az együttműködésre való alkalmasság értelmezése során arra jutottak, hogy az együttműködésre kiválasztott szervezetek esetében a szubszidiaritás logikáját kell követni. Utóbbi azonban nem olvasható ki az Alaptörvényből, így nem enyhíti azt a lehetséges értelmezési keretet, miszerint az állam önkényesen dönt, és azokat "választja", akik vele együttműködni kívánnak, vagy éppen együttműködési kötelezettséget keletkezet.[102]
Összességében a vélemény végkövetkeztetése az európai standardokkal való összeegyeztethetőségről egyáltalán nem meggyőző, inkább a módosítás mentegetésként hat, különös figyelemmel a szabályozási folyamatok teljes figyelmen kívül hagyásá-
- 49/50 -
ra. Mindazonáltal olyan, mintha szerzők sem lennének erről meggyőződve, mivel felhívják a figyelmet arra, hogy "[m]agától értetődő, hogy jelen esetben, ahogyan más területeken is, nem elegendőek az általános megfogalmazások, de azt is ellenőrizni kell, hogy a gyakorlatban ezek a jogos és ugyanakkor általános elvek hogyan érvényesülnek." Emiatt a saját maguk mércéje szerint is meggyőzőbb lett volna, ha a másik kategóriába sorolják a problematikát: "összhangban állnak az európai normákkal és standardokkal vagy összeegyeztethetőek azokkal, amennyiben azokat a megfelelő módon értelmezik".
3.3.4 Az Alaptörvény negyedik módosításának az elfogadása arra késztette az alapvető jogok biztosát, hogy - élve az új, alaptörvény-módosítások felülvizsgálatának lehetőségével - indítványozza az Alkotmánybíróságnál az utólagos normakontrollt. Az Alkotmánybíróság rövidre zárta a vitát azzal, hogy a negyedik módosítás egyes rendelkezéseinek vizsgálatára vonatkozó 12/2013. (V. 24.) AB határozatában az indítványt részben el-, részben pedig visszautasította.[103] A vallásszabadságot szabályozó új alkotmányi rendelkezéseket tehát érdemben az Alkotmánybíróság nem vizsgálta, azok értelmezésére a 27/2014. (VII. 23) AB határozatban került sor.
4.1 Az Ehtv. alapján a vallási tevékenység szervezeti kerete a vallási közösség, amelynek két típusa van: i) az Országgyűlés által elismert egyház, mint bevett egyház (közjogi jogalany) és ii) a vallási tevékenységet végző szervezet (különös egyesületi formaként működő magánjogi jogalany).
Az indoklás szerint az állam által felkínált jogi keretek igénybevételére minden vallási közösség számára azonos feltételek mellett van lehetőség. A különbség abban áll, hogy a magánjog által szabályozott jogállás a bevett egyházakra vonatkozó feltételekhez képest jelentősen kedvezőbb feltételek mellett érhető el, a vallási tevékenységet végző szervezetnek ugyanis nem kell megfelelnie a bevett egyházakra vonatkozó feltételeknek. Ezzel a jogalkotó kétségtelenül eleget tett annak a kötelezettségének, amelyet az Alkotmánybíróság akként fogalmazott meg, hogy az Országgyűlés nem dönthet úgy, hogy nem alakít ki speciális egyházi jogállást. A különválasztás elvét a törvény már az állam és a vallási közösségek között teremti meg, tehát nem csak az állam és az egyházak között.[104] Figyelemmel az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) határozatában foglaltakra,[105] a vallási tevékenységet végző szervezetre az egyesületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, de ahhoz képest ténylegesen nagyobb belső szervezetalakítási szabadsága van.[106]
Vannak olyan jogosultságok, amelyek a vallási közösségek mindkét típusát megilletik, azaz ezek többletjogosítványokat jelentenek a vallási tevékenységet végző szervezetnek az egyesületekhez képest,[107] de a törvény jelentős többletjogosultságokat adott az egyházi jogi személynek (a bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye)[108] a vallási tevékenységet végző szervezethez képest.[109]
Ilyen esetekre vonatkozóan (is) állapította meg az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként, hogy az egyházi jogállás megszerzése és az ahhoz kapcsolódó jogosultságok megállapítása tárgyilagos és ésszerű feltételek alapján, tisztességes eljárásban és jogorvoslati lehetőség biztosítása mellett történjen. Azonban sem ezzel, sem a Velencei Bizottság fenntartásaival nem törődve a módosítás továbbra is az Országgyűlés hatáskörében tartja az elismerést, de kisebb változtatást hajt végre az elismerési feltételeken.[110] A módosító javaslat indokolása kiemeli, hogy ezek között az Alaptörvény negyedik módosítása alapján új feltételként jelenik meg: a lakosság 0,1 százalékának megfelelő tagság (100 éves nemzetközi működés hiányában) és a közösségi célok érdekében történő együttműködésre való alkalmasság. Az elismerés feltételei két csoportra oszlanak: i) a tisztán jogi jellegű feltételek, amelyeket az Országgyűlés nem vizsgál, mivel a miniszternek[111] a jogi jellegű feltételek tekintetében adott döntése köti az Országgyűlést ii) a mérlegelést lehetővé tevő szempontok. Utóbbi során az Országgyűlés azt mérlegeli, hogy a vallási tevékenységet végző szervezet tanai és tevékenységei nem sértik-e az ember testi-lelki egészséghez való jogát, az élet védelmét, az emberi méltóságot, a vallási tevékenységet végző szervezettel szemben - működése során - nemzetbiztonsági kockázat nem merült-e fel és a közösségi célok érdekében történő együttműködésre a vallási tevékenységet végző szervezet alkalmas-e. E szempontok - különösen a már kritizált nemzetbiztonsági kockázatra való utalás vagy a "vallási tevékenységet végző szervezet tanai" - nem garantálják, hogy a döntés ne legyen önkényes, és az állam semleges maradjon, azaz nem mondjon értékítéletet adott tanról vagy tevékenységről. A jogi kritériumok teljesítése tehát, amelyeket a miniszter egyházjogászokból, egyháztörténészekből, illetve egyház-szociológusokból álló szakértők bevonásával vizsgál, és amely ellen -újításként - már helye van bírósági felülvizsgálatnak, és amely pozitív döntés esetén köti az Országgyűlést, relativizálódik. Az együttműködésre való alkalmasság megítélése továbbra is aggályokat vet fel a semlegesség és a különvált működés szempontjából. Az országgyűlési elutasító döntés határozat formájában jelenik meg, és a módosítás - valószínűleg a tisztességes eljárás és a jogorvoslathoz való jog érvényesítése érdekében - előírja, hogy a határozatnak indokoltnak kell lennie, és vele szem-
- 50/51 -
ben "az Alkotmánybíróságról szóló törvényben meghatározottak szerint van helye jogorvoslatnak. Az Alkotmánybíróság ebben az eljárásban a vallási tevékenységet végző szervezet elismerésére irányuló eljárás törvényességét vizsgálja felül."[112] A törvényességi szempont felülvizsgálata azonban nem segít az elutasított vallási közösségeken, mivel ez nem teszi lehetővé a mérlegelése alapuló döntés, az indokoltság felülvizsgálatát.[113] Éppen azon a területen van tehát kizárva az Alkotmánybíróság ahol az adott alapjogok érvényesülését és védelmét lehetne vizsgálni. Ugyanakkor a testület valószínűleg egyáltalán nem alkalmas fórum arra, hogy az elismerési eljárás érdemi és valós jogorvoslati fórumaként működjék. A rendes bíróság erre minden valószínűség szerint alkalmasabb lenne. Ehhez azonban kellene érdemi jogorvoslatot biztosító jogalkotói szándék, ami ebben az esetben nyilvánvalóan hiányzott. Értékelendő újítás viszont a határidők bevezetése. Ugyanakkor a kritikákkal szembenállva az elutasítás egy éves halasztó hatálya továbbra is fennmarad, de - problematikus voltát fel/el nem ismerve - előnyként megfogalmazva.[114]
A vallási tevékenység fogalmi meghatározását a törvény tartalmában nem változtatja meg, így el sem hagyja, viszont megszűnik az egyház kifejezés monopolizálása. Az indokolás szerint, mivel az állami jog egyházfogalma a különböző vallási közösségek egyházfogalmától teljesen független, az állam e kategória használatát nem korlátozza kizárólag az Országgyűlés által elismert egyházakra, a módosítással egyértelművé teszi, hogy a vallási tevékenységet végző szervezet az egyház megjelölést elnevezésében és tevékenységére való utalás során önmeghatározása céljából használhatja.
A módosítás más részével kapcsolatban, lényegében egyet kell érteni Hegyi Szabolcs értékelésével:[115] "A módosított egyháztörvény arra kényszeríti azokat a felekezeteket, amelyek korábban kérték egyházként való elismerésüket, de azt a parlament elutasította, hogy ismét folyamodjanak a kérésükkel az Országgyűlés színe elé. Teszi ezt annak ellenére, hogy az AB tavasszal visszamenőleges hatállyal ítélte alkotmányellenesnek és semmisítette meg a törvény azon szabályait, amelyek státuszuktól fosztottak meg egyházakat." Ezek a szervezetek voltak azok, amelyek vonatkozásában az Alkotmánybíróság az elismerési eljárás Alaptörvényellenesnek minősített szabályai alkalmazásának tilalmát állapította meg. A törvény módosítása az elismerési eljárás újbóli kezdeményezését írja elő a törvény módosítása hatálybalépését követő 30 napos jogvesztő határidőn belül. A jogvesztő határidő ilyen formában történő előírása megkülönbözteti azokat a szervezeteket, amelyek korábban panasszal az Alkotmánybírósághoz fordultak és azokat, amelyek akkor ezt nem tették meg.[116]
Újbóli elutasítás (vagy a kezdeményezés elmulasztása) esetén vallási közösség vallási tevékenységet végző szervezetnek minősül. Értékelendő, hogy ezekben az esetekben a jogalkotó legalább a korábban még hiányzó automatizmust iktatott be. A vallási tevékenységet végző egyesületek folyamatban lévő változásbejegyzését az egyesületre vonatkozó szabályok szerint azonban be kell fejezni, de az egyesület - a módosító törvény hatályba lépésével - vallási tevékenységet végző szervezetnek minősül.
Az Ehtv. 2013. évi módosítása tehát felemás megoldás volt: vannak olyan területek, ahol követte a javaslatokat, alkotmányos követelményeket, megfogadta a kritikákat, és vannak olyan területek, ahol ragaszkodott az eredtéi elképzeléshez. Az egyházak jogállását tekintve a politikai célt - függetlenül a kozmetikázott törvénytől - elérték: kevesebb lett az elismert/bevett egyház, az elismerési eljárás - érdemi jogorvoslat és objektív kritérium nélkül - maradt az Országgyűlés kezében.
Míg az Országgyűlés 2013 tavaszán/nyarán (áprilistól június 26-ig) tárgyalta az Ehtv. 2013. évi módosítását, és azt a negyedik módosítással hozta összhangba (együttműködésre való alkalmasság[117]), addig a Kormány az Alaptörvény ötödik módosításának első változatát 2013. június 14-én nyújtották be. Ennek új verzióját pedig 2013. augusztus 30-án nyújtotta be a Kormány az Országgyűléshez. Az Ehtv. módosítása azonban már az ötödik módosításra is figyelemmel változtatta meg az "elismert" egyházakat "bevett" egyházakra, az egyházak és a vallási tevékenységet végző más szervezetek negyedik módosítás általi megkülönböztetését "vallási közösségekre".
Az ötödik módosítás javaslatának indokolása szerint e módosítás - nem megváltoztatva az alkotmányozó hatalom eredeti szándékát - olyan szabályokat tartalmaz, amelyek az Alkotmánybíróság, az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság által megfogalmazottakra is figyelemmel van.[118] Az ötödik módosítás 2013. október 1-jén lépett hatályba, ami valóban cizelláltabbnak, a vallásszabadság érvényesülését jobban tiszteletben tartónak tűnik, de erre a módosításra is érvényes az a megállapítás, hogy a törvényi szabályoknak később biztosít keretet.
(2) Az azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából sarkalatos törvényben meghatározott szervezeti formában működő vallási közösséget hozhatnak létre.
A módosítás nem érintette a VII. cikk (1) bekezdését, a többi - már a negyedik módosítás által is érin-
- 51/52 -
tett - bekezdéseket azonban majdnem teljes egészében átalakította.
Az ötödik módosítás javaslatának az indokolása a változtatásokat elsősorban terminológiainak tekinti, ami nem teljesen felel meg a valóságnak, mivel az együttműködés jellege koncepcionálisan változott meg, a vallásgyakorlás kifejezetten összekapcsolódott a vallási közösség létrehozásával, ami az (1) bekezdés kibontásaként is felfogható, ugyanakkor az állam számára is megteremti annak az Alkotmánybíróság határozataiban is említett kötelezettségnek a külön is nevesített alkotmányos alapját, hogy a vallás szabad gyakorlására megfelelő szervezeti kereteket hozzon létre.[119]
(3) Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek. A vallási közösségek önállóak.
A tényleges terminológiai változtatás a (3) bekezdésben jelenik meg, ami tartalmilag megegyező szabály a korábbi (3) bekezdésben foglaltakkal: a "vallási közösség" szóhasználatra való áttérés történik meg az egyházak és a vallási tevékenységet végző más szervezetek külön nevesítése helyett.
(4) Az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján az Országgyűlés dönt. Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A bevett egyházaknak a közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít.
Az indokolás összegzi, hogy "[a]z Alaptörvény VII. cikk (4) bekezdését érintő módosítás az Alaptörvény korábbi, a közösségi célok érdekében történő együttműködésre vonatkozó szabályát bontja ki - a Velencei Bizottság és az Alkotmánybíróság által megfogalmazottakra is tekintettel - az Alaptörvény VII. cikk (2) bekezdésének átalakításával és (4) bekezdése egyes elemeinek átvételével." A közösségi célok elérése érdekében történő együttműködésre tekintettel lesz lehetséges az egyes vallási közösségek közül a feltételeknek megfelelők részére sajátos jogállás és jogosultságok biztosítása, de ezek számára a jogalkotónak a bevett egyházi jogállást létre kell hoznia. Az együttműködés a közösségi célok hatékony ellátása érdekében más vallási közösségekhez képest többletjogosítványok biztosítását igényli, amely megkülönböztetés alkotmányos alapjait e módosítás teremti meg. Az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján továbbra is az Országgyűlés dönt. Az indokolás és a normaszöveg akár elfogadható alkotmányi alapnak is minősíthető, azzal azonban, hogy az alkotmánymódosító hatalom nem mindenben tett eleget a meghatározott szervek javaslatainak, és a legkritizáltabb rendelkezést - az Országgyűlés szerepét és az együttműködést - továbbra is - elfogadhatatlan módon - fenntartotta. A parlamenti elismerési eljárás megtartásának az indokolás semmilyen indokát nem adta.
(5) A vallási közösségekre vonatkozó közös szabályokat, valamint az együttműködés feltételeit, a bevett egyházakat és a rájuk vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.
Az Alaptörvény VII. cikkét egy új, de tartalmában a korábbi (4) bekezdés tárgykörével azonos (5) bekezdéssel egészíti ki, amely a sarkalatos törvényben meghatározandó tárgyköröket jelöli ki. Az egyes feltételek rögzítése helyett azonban a sarkalatos törvényben való meghatározására utalással egyszerűsödik az alaptörvényi szövege.[120]
A 27/2014. (VII. 23.) AB határozat az egyik következménye a 6/2013. (III. 1.) AB határozatnak. A 14.Pk.60.601/2012. számú ügyben érintett egyházként nyilvántartásba vett szervezet 2011. december 20. napjáig ugyanis nem kérte egyházkénti ismételt elismerését, ezért az Ehtv. - 2012. január 1-jén hatályos - 34. § (1) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva egyesületnek minősült. Az ex lege egyesületnek minősült egyház változásbejegyzési eljárást indított az egyesületre vonatkozó szabályok szerint, ugyanakkor az eljárás folyamatban léte során, a 6/2013. (III. 1.) AB határozat meghozatalát követően egyaránt azt kérte a bíróságtól, hogy indítványozza az Alkotmánybíróságnál az Ehtv. 34. § (1), (2) és (4) bekezdése alkalmazhatóságának kizárását az ügyében.[121] A bíróság pedig az Alkotmánybírósághoz fordult;[122] az érintett szervezet pedig úgy nyilatkozott, hogy különösen fontos érdeke indokolja a kifogásolt rendelkezés alkalmazásának kizárását, mivel az 6/2013. (III. 1.) AB határozatban kimondták az érintett jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességét, ami alapján álláspontja szerint nem veszítette el egyházi státuszát, azt vissza kellene kapnia.
5.2.1 Az Alkotmánybíróság összevetette a két törvényi - Ehtv. és az Ehtvmód. - szabályozást, megállapította, hogy a bevett egyházként történő működéshez a hatályos jogszabályok a vallási tevékenységet végző szervezethez képest továbbra is számos többletjogosultságot társítanak, azonban több - a 6/2013. (III. 1.) AB határozatban lényegesnek tekintett - elemében változott a szabályozás. Az új - ötödik módosítással bevezetett - VII. cikk értelmezése során az Alkotmánybíróság lényegében fenntartotta a 6/2013. (III. 1.) AB határozatban foglaltakat, amelyeket tartalmi, eljárási feltételek és
- 52/53 -
a megkülönböztetés tilalma témavonatkoztatott pontosításával egészített ki.[123]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogbiztonságot és ezzel összefüggésben a vallásszabadsághoz való jogot is sérti az a szabályozás, amely úgy minősített át a vallási tevékenységet végző szervezetté korábban nyilvántartásba vett - a vallási tevékenységet végző szervezetekhez képest többletjogosultságokkal rendelkező - egyházakat, hogy nem adott lehetőséget az érintetteknek arra, hogy a normavilágosság követelményének megfelelő, kiszámítható eljárási szabályok alapján, előre látható határidőig kérelmezzék egyházkénti elismerésüket, és ezáltal - ha az elismerés tartalmi feltételeinek megfelelnek - elkerülhessék egyházi jogállásuk ideiglenes elvesztését, illetve azt, hogy az elvileg elérhető bevett egyház jogállásnál hátrányosabb jogállásúvá alakuljanak át. Az Ehtv. 2012. január 1. és 2012. augusztus 31. napja között hatályos 34. § (1) bekezdésének alaptörvény-ellenessége tehát - abban az alkotmányjogi összefüggésben, amelyben az 6/2013. (III. 1.) AB határozat azt megállapította - az alkalmazási tilalomra irányuló indítvány elbírálásakor, az Alaptörvény hatályos rendelkezéseire és a hatályos szabályozási környezetre tekintettel is fennáll.
5.2.2 Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálása során észlelte, hogy az Ehtv. 33. § (1) bekezdésének az Ehtv.mód. által megállapított, jelenleg hatályos szövege alapján az olyan vallási közösség, amelynek vonatkozásában az Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-éig hatályos 34. § (1), (2) és (4) bekezdése a 6/2013. (III. 1.) AB határozat alapján nem alkalmazható, egyházként történő elismerését a rendelkezés hatálybalépésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül kezdeményezheti. Az Ehtv. átmeneti rendelkezései azonban nem tartalmaznak az egyházként történő elismeréssel kapcsolatos új eljárást és új döntést biztosító külön szabályt az olyan vallási közösségek számára, amelyek ugyan az AB határozatban alaptörvényellenesnek minősített törvényi rendelkezések alapján alakultak át egyesületekké, de amelyek - mint a jelen ügyben érintett szervezet - ügyében az Alkotmánybíróság az azt követően meghozott újabb határozatában mondja ki a jogsérelmet okozó törvényi rendelkezés alkalmazhatatlanságát. Az Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-éig hatályos - alaptörvény-ellenes - 34. § (1), (2) és (4) bekezdései szerint egyesületté minősített vallási közösségek a jogállásuk elvesztésével kapcsolatos jogorvoslat biztosításának indokoltsága szempontjából összehasonlítható csoportba tartoznak, függetlenül attól, hogy az Alkotmánybíróság az ügyükben a 6/2013. (III. 1.) AB határozatban mondta ki, vagy utóbb mondja ki az alaptörvény-ellenes rendelkezés alkalmazhatatlanságát; ez utóbbi körülmény a különbségtételnek nem ésszerű indoka, de feltételezhetően nem is célja. Az Ehtv. 33. § (1) bekezdésének szigorú nyelvtani értelmezése ugyanakkor eredményében egymással összehasonlítható helyzetben lévő vallási csoportok közötti - a fentiek alapján indokolatlan - hátrányos különbségtételhez vezetne az azonos alaptörvény-ellenes rendelkezések által okozott jogsérelemmel kapcsolatos jogorvoslathoz való hozzáférés szempontjából. A rendelkezés céljával, továbbá az Alaptörvény XV. cikkével az Ehtv. 33. § (1) bekezdésének olyan értelmezése áll összhangban, amely - hasonló határidővel -egyaránt biztosítja a jogorvoslati eljárás kezdeményezésének lehetőséget mindazoknak a szervezeteknek a részére, amelyek vonatkozásában az Alkotmánybíróság akár az Abh.-ban, akár későbbi határozatában kizárta az Abh.-ban alaptörvényellenesnek minősített rendelkezés alkalmazhatóságát. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény VII. cikkéből és XV. cikkéből eredő alkotmányos követelményként állapítja meg, hogy ha a 6/2013. (III. 1.) AB határozatot követően az Alkotmánybíróság az Ehtv. Ehtvmód. 17. §-a által megállapított 33. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely alaptörvény-ellenes rendelkezés alkalmazásának kizárását rendeli el, akkor az egyházként történő elismerés kezdeményezésére előírt határidőt az adott vallási közösség vonatkozásában az Alkotmánybíróság alkalmazási tilalmat megállapító határozatának közzétételétől kell számítani.
A 27/2014. (VII. 23.) AB határozat tehát egyrészt továbbra is fenntartotta az állam és a vallási közösségek és az egyházak közötti kapcsolatra vonatkozó gyakorlatát, másrészt az az Ehtv.mód. - diszkrimináló - jogvesztő határidejére vonatkozó alkotmányos követelményt állapított meg, megszüntetve így a törvény által kialakított hátrányos megkülönböztetést.
A vallásszabadság helyzete tehát az ötödik módosítás az Ehtv. módosítása tükrében - és összevetve a korábbi tartalommal[124] - a következő változásokat mutatja.
i) A korábbi szöveggel szemben felvetett aggályok, miszerint a különvált működés és az önállóság csak az elismert (bevett) egyházakkal szembeni alkotmányi kötelezettség, illetve a intézményesült közösségi vallásgyakorlás joga nem minden közösséget illet meg, megoldódni látszanak. Az állam tehát bármifajta vallási közösségtől elkülönülten működik, és mindenfajta vallási közösség önálló, sőt e közösségek a többi autonómián alapuló szervezethez képest többletautonómiával és többlet jogosítványokkal rendelkezik.
ii) A vallási közösségek között azonban még mindig fennáll a nem objektív alapokon álló különbségtétel, ami a tisztességes eljárás nem minden jegyét magán viselő és objektív kritériumokat nél-
- 53/54 -
külöző elismerési eljárásban és a bevett egyházaknak adott többletjogosítványokban mutatkozik meg. Ez alapján pedig az állami semlegesség még mindig relatív, amit tovább relativizál az elismerési eljárásban az együttműködési kitétel, illetve az, hogy ebben az eljárásban az államnak továbbra is lehetősége van megítélni vallásos hit igazságtartamát. Hiába mondja ki tehát ki az Alkotmánybíróság a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatában: "Az állam meghatározhat feltételeket a vallási közösségek számára hozzáférhető jogosultságok megszerzése, valamint a közösségi célok elérése érdekében velük történő együttműködés vonatkozásában is. Ugyanakkor - az Alaptörvény VII. és XV. cikkéből eredően, a semlegességnek és az önkényes hátrányos megkülönböztetés tilalmának tartalmi garanciáiként - ezeknek a feltételeknek tárgyilagosnak és ésszerűnek kell lenniük, továbbá igazodniuk kell az adott jogosultság, valamint az együttműködéssel érintett közösségi célok sajátosságaihoz és a vallásszabadsághoz való jognak az ezekhez való viszonyához."
iii) A tisztességes eljárás és a jogorvoslathoz való jog továbbra sem biztosított a vallási közösségek mindegyike számára egyenlő mértékben. Ugyancsak hiába mondja ki (újra) az Alkotmánybíróság -a jogállás, illetve a jogosultságok megszerzésére és azok felülvizsgálatára irányuló eljárással kapcsolatban - a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatában:
"Abból következően, hogy a többletjogosultságok, illetve a bevett egyházi jogállás megszerzésére vonatkozó állami döntés nem lehet önkényes, a tartalmi garanciák mellett eljárási garanciák is szükségesek: a döntés alapjául szolgáló eljárásnak meg kell felelnie a tisztességes eljáráshoz való jogból eredő követelményeknek: az ügyet részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül kell intézni, a döntést megfelelően indokolni [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés]; a döntéssel szemben pedig jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani [XXVIII. cikk (7) bekezdés]."
5.4.1 A Bíróság 2014 tavaszán bírálta el a hozzá 2011 év végén és 2012 év elején érkezett ügyeket. A Bíróság megítélésében a támadott szabályozás[125] a panaszosok egyházkénti de-regisztrációját és a vallásszabadsághoz és az egyesüléshez való jogukba beavatkozást jelent. A Bíróság elismerte a törvényben való szabályozás meglétét, és az indokot is legitimnek fogadta el, amely alkalmas a rendellenességek és a bűncselekmények elleni fellépésre. Azzal kapcsolatban, hogy a beavatkozás szükségese a demokratikus társadalomban, a Bíróság kifejtette, hogy a részes államoknak megvan a saját mozgásterük, de tiszteletben kell tartaniuk a Bíróság esetjogát, és e mozgásteret a Bíróság vizsgálhatja. A Bíróság végül "arra a következtetésre jut, hogy azzal, hogy finomabb eszközök helyett a kérelmezők egyházi jogállását megvonták, a politikai jellegű és ekként is megkérdőjelezhető újraregisztrációs eljárást vezettek be, és végül azáltal, hogy a kérelmezőket a bevett egyházaktól eltérően kezelik nem csak az együttműködési lehetőségek, hanem a hitéleti tevékenység számára biztosított kedvezmények tekintetében is, a hatóságok megsértették a semlegesség követelményét a kérelmező közösségekkel szemben. Ezek az elemek, összességében és számosságukban lehetővé teszik a Bíróság számára, hogy a bevezetett intézkedést ne tekintse olyannak, amit "kényszerítő társadalmi szükséglet" indokol."[126]
5.4.2 A Bíróság az ítéletben nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a konkrét ügyre vonatkozóan megfelelően, az eltérések figyelembe vételével alkalmazza a korábbi joggyakorlatát, illetve hogy megfigyelje: a jogalkotó megfelelő érvekkel (bizonyítékokkal) támasztotta-e alá a jogalkotási megoldását. Az államok mozgásterébe tartozó területeken a Bíróság többször azt figyelte meg, hogy a jogalkotó nem adja megfelelő indokát annak, hogy miért pont az adott jogalkotói megoldást választotta. Ez a szabályozási módszer azonban ma már nem tűnik összeegyeztethetőnek azzal az EJEB gyakorlattal, amely a racionális vagy bizonyítékon[127] alapuló jogalkotáshoz való jogot az alapjogokat kiegészítő jogként az Egyezmény alapján is elismerni látszik.[128]
A de-regisztrációval kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy a Kormány nem igazolta, hogy kevésbé drasztikus fellépés - bírósági kontrol, feloszlatás - a problémákkal szemben nem volt elérhető. A Bíróság nem tudta nem észrevenni, hogy a szándék a létező és működő egyházakra vonatkozó jogi keret megszüntetése volt, az ezzel együtt járó anyagi és reputációt érintő következményekkel.
A de-regisztrációval kapcsolatban megjegyezte, hogy a két különböző jogi kategóriába soroló szabályozás az állami mérlegelési hatásköbe eshet, de ilyenkor az történeti, alkotmányi tradíciókkal van összefüggésben. A Bíróság abban látta a problémát etekintetben, hogy a Kormány nem igazolta semmilyen meggyőző bizonyítékokkal, érvekkel, hogy a mellékletben felsoroltak teljes mértékben a magyar történelmi hagyományokat tükrözik annyiban, amennyiben a panaszosok abban nem szerepelnek, sőt, a jogalkotó egészen 1895-ig visszautal, de az újabb kori történelmi fejleményeket nem veszi figyelembe.
A Bíróság elismerte, hogy a gyakorlata alapján a demokratikus társadalomra való veszélyesség lehet alapja az egyházi jogállás (regisztráció) megtagadásának, de a konkrét esetben a jogalkotó nem igazolta a társadalomra való veszélyességnek mint a re-regisztráció feltételének az indokoltságát, és nem is bizonyította semmivel, hogy a panaszosok részéről
- 54/55 -
tényleges veszély fenyegetne, illetve nem áll rendelkezésre semmilyen olyan eljárás, amely a panaszosok működésének a jogellenességére vagy annak visszaélésszerűségére vonatkozna.
5.4.3 Az Egyezmény alapján - mutat rá a Bíróság - a vallási közösségeknek nincsen joga arra, hogy számukra az állam speciális (köz)jogi statust biztosítson; az államnak az a kötelezettsége, hogy a magánjog alapján a jogi személyiség megszerzését biztosítsa. Az eltérő jogi személyiség biztosítása azonban a követőek számára nem mutatkozhat úgy meg, hogy őket a nyilvánosság szemében kedvezőtlen színben tünteti fel.
A Bíróság is utal arra, hogy a parlamenti elismerési eljárás aggályos, figyelemmel a döntés politikai jellegére és arra veszélyre, hogy annak során nem semleges és önkényes döntés születik.
A Bíróság figyelmeztet arra, hogy az állam adhat eltérő állami juttatásokat és azokat vissza is vonhatja, de ezekben az esetekben mindezt a legszigorúbban kell vizsgálni. Ugyancsak az állam szabad abban, hogy megválassza, az együttműködés formáját a különböző vallási közösségekkel, de e döntésében az állam nem lehet diszkriminatív. A semlegesség etekintetben azt követeli meg, hogy az állam rögzített és ellenőrizhető kritériumok[129] alapján hozza meg e döntését, és e döntés következményeként senki sem érezheti magát másodrendű állampolgárnak. A magyar helyzetben a bejegyzett egyházak privilegizált helyzetben vannak; a megállapított kritériumok kedvezőtlen helyzetben hozták a panaszosokat. A Bíróság a működési időtartam tekintetében osztja a Velencei Bizottság kritikáját. Mindazonáltal a Bíróság megállapítja, hogy a panaszosokat semmi nem akadályozza meg a jogi személyiség (egyesület) megszerzésétől, ami az állammal szemben formális autonómiát biztosít. Ugyanakkor bizonyos, egyházak által gyakorolt vallási tevékenységek - amelyeket a 6/2013. (III. 1.) AB határozat felsorolt, és amelyekre a Bíróság hivatkozik[130] - nem elérhetőek a vallási egyesületek számára, ami a Bíróság szerint érinti az utóbbi vallásszabadsághoz való jogát, és nem felel meg az állam semlegességével szembeni követelményeknek, illetve az eltérő bánásmód alkalmazásához nélkülöz mindenfajta objektív alapját. Az ilyen hátrányos megkülönböztetés a kisebb vallási közösségek hívőit terheli objektív és igazolható indok nélkül.
A vallásszabadságra és a közösségi vallásgyakorlásra vonatkozó alkotmányjogi problematikájának fentebb történő áttekintése és elemzése során láthatóvá vált az alkotmányos párbeszéd magyar gyakorlata is, amely a konkrét esetekben felemás eredménnyel zárult. Az ezt eredményező folyamat, amely alkotmánybírósági döntésekkel, velencei bizottsági véleményekkel volt kikövezve - figyelemmel a kiindulópontra és a magyar politikai döntéshozó elszántságára - ebben az esetben sem volt egyenletes. Az eredeti alkotmányozói/alkotmánymódosítói/jogalkotói elképzelés teljes feladása azonban nem valósult meg, a szabályozás néhány ponton igazodott a különböző fórumok elvárásaihoz. Úgy tűnik, hogy a magyar döntéshozó bizonyos esetekben hagyta magát meggyőzni, és kissé eltávolodott a vallásszabadságot relativizáló szándékától. Ez természetesen üdvözlendő és helyeslendő; kár azonban, hogy a "fontosabb" szabályozási kérdésekben erre nem került sor: a parlamenti elismerési eljárás a nem objektív feltételekkel együtt maradt, hatékony jogorvoslat továbbra sem vehető igénybe ellene. Az Alkotmánybírósággal és a Velencei Bizottsággal folyó párbeszéd jelentősen alakított a szabályozási koncepción és kereten, ami elsősorban az alkotmányi szabályok változásán érhető tetten. Az ötödik módosítással "véglegesített" VII. cikk - az (1) bekezdéstől eltekintve - viszonylag nagy utat tett meg az eredeti szöveg és a (vélhetően) mögöttes - az Alaptörvény eredeti szövegéből és az Ár.-ból kibontakozó - koncepciótól. Mindeközben pedig érvényesítette a "politikailag nem érzékeny" területeket érintő javaslatokat és megfontolásokat. Az említett területeken és az átmeneti szabályok elégtelen voltán azonban nem változtatott. Az átmeneti szabályok sérelmes voltán először az Ehtv. érintett szabályainak 6/2013. (III. 1) AB határozat által történt ex tunc megsemmisítése és az alkotmányjogi panasszal élők esetében alkalmazási tilalom kimondása segített, majd később azok megváltozott tartalmának diszkrimináló hatásán az alkotmánybíróság alkotmányos követelménye [27/2014. (VII. 23.) AB határozat] esetenként segíteni tud. Ugyancsak esetenként nyújt jogorvoslatot az EJEB is, amely az ítéletében - bár más szempontrendszert használva - mintegy megerősítette a magyar jogalkotó vallásszabadsággal kapcsolatos jogalkotási tevékenységét illető kritikákat. Mindez azonban hiábavaló, ha a jogi keret maga maradt olyan, amilyen: az egyházi status és ekként a kedvezmények akkor illetheti meg a vallási közösséget, ha vele az állam együtt akar működni, és ennek érdekében azt nem ellenőrizhető és jogi úton nem támadható eljárásban elismeri. Ekként az Ehtv-ben legutóbb garantált eljárási biztosítékok is csak "hasznos" szépségtapaszoknak minősíthetőek.
Ennek a kialakult helyzetnek minden bizonnyal az az oka, hogy a kormányzati egyházpolitika nem elkötelezett "az egyházi autonómia, az állam és az egyház szükség szerinti és önkéntes együttműködésen alapuló intézményes elválasztása, valamint az állam közömbösségét és tétlenségét semmiképpen sem jelentő világnézeti semlegesség elve mellett",[131] és ilyen elkötelezettség a jelenlegi kéthar-
- 55/56 -
maddal rendelkező politikai döntéshozótól sajnálatos módon nem is várható.■
JEGYZETEK
* A tanulmány a Bolyai János kutatási ösztöndíj támogatásával készült. Kézirat lezárva: 2014. augusztus 24.
[1] Ezekről ld. Drinóczi Tímea: Alkotmányos párbeszéd az új magyar alkotmány tartalmáról. Jura 2013. 2. sz., A részvétel és konzultáció elmélete és gyakorlata. Jura 2013. 1. sz. 7-22. o., A tisztességes eljáráshoz való jog az alkotmányos párbeszéd tükrében. Jura 2014.1. sz., A párbeszéd hatása az állami szuverenitásra. MTA Law Working Papers, 2014/27 http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_27_Drinoczi.pdf.
[2] A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény. Ld. erről bővebben: Ádám Antal: Vallás, vallásszabadság és egyház Magyarország Alaptörvényének, továbbá "A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról" szóló 2011. évi C. törvény figyelembe vételével. Jura 2011. 2. sz. 17-23. o. Ádám Antal az Ehtv. leírását és olyan érdemi kritikáját adja, amely megfontolások később mind az 6/2013. (III. 1.) AB határozatban, mind az EJEB Magyar Keresztény Mennonita Egyház and Others v. Hungary ügyében született döntésében (2014. április 8.), illetve más írásokban is megfogalmazásra kerülnek. Hasonló mondható el Schweitzer Gábor, Mink Júlia és Rixer Ádám írásairól (Schweitzer Gábor - Mink Júlia - Iványi Gábor - Szathmáry Béla - Rixer Ádám: Fórum. Fundamentum 2011. 3. sz.), illetve Klein Tamás munkájáról is. Klein Tamás: Az új egyházügyi szabályozás egyes kérdései a vallásszabadság kollektív oldalának tükrében. Jogi Tanulmányok 2012. 1 sz., elérhető: http://www.ajk.elte.hu/file/doktkonf2012_02.pdf.
Ezekhez a véleményekhez képest Schanda Balázs az írásában nem ennyire kritikus. Ld. Schanda Balázs: Néhány megjegyzés a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvényről. Jogtudományi Közlöny 2011. 10. sz. A 2011. évi C. törvény elfogadásának körülményeiről és igazolhatatlanságáról ld. Schweitzer Gábor: Az egyházak, a vallásfelekezetek és a vallási közösségek a 2011. évi C. törvény és a 2011. évi CCVI. törvény rendelkezései tükrében. In Drinóczi Tímea - Jakab András (szerk.): Alkotmányozás Magyarországon 2010-2011. I. és II. kötet. PPKE JÁK - PTE ÁJK, Budapest-Pécs, 2013. 244-251. o. A témakörben ld. még: Antalóczy Péter: Az Alaptörvény és az egyházakra vonatkozó legújabb szabályozás dimenziói. Jog, állam, politika 2012. 3. sz.
[3] A határozat bemutatását és elemzését ld. Csink Lóránt: Az Alkotmánybíróság határozata az egyházügyi törvényről: a törvényhozási eljárás alkotmányossági kérdései: 164/2011 (XII.20.) AB határozat, ABK 2011 december, 1263. JEMA 2012. 1. sz.
[4] A törvénynek a még hatályba nem lépett rendelkezései nem léptek hatályba. Az AB határozat meghozatalának napján (egy nappal a kihirdetése előtt) az Ehtv1.-et az Országgyűlés hatályon kívül helyezte a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvénnyel. A hatályon kívül helyező rendelkezés zárószavazás előtti módosító indítványként került a törvénybe. A Magyar Közlönyben még aznap megjelent az új nemzetiségek jogairól szóló törvény. Ld. Schweitzer: Az egyházak, vallásfelekezetek... 252-253. o.
[5] A vonatkozó indítványt l. Egyházak és magánszemélyek indítványa az Alkotmánybírósághoz. Fundamentum 2011. 3. sz. 73-83. o.
[6] A törvény bemutatását és kritikai elemzését l. Schweitzer: Az egyházak, vallásfelekezetek. 251-255. o., Klein: i.m. 153-156. o. Szathmáry Béla: A vallásszabadság és az egyházak helyzete a 2011. évi CCVI. törvény után. http://www.uni-miskolc.hu/~wwwdeak/Collegium%20Doctorum%20Publikaciok/Szathm%E1ry%20B%E9la.pdf, Antalóczy: i.m. 28-33. o.
[7] Ennek a határozatnak is vannak jogalkotással kapcsolatos, a jogalkotás minőségét és közjogi érvénytelenséget érintő jelentős - ámde az előzőekben említett határozathoz képest negatív előjellel illethető - megállapításai. Erről ld. bővebben Karsai Dániel: Rekviem a közjogi érvénytelenségért. Fundamentum 2013. 1. sz. Karsai írásában foglaltakkal messzemenően egyet lehet érteni.
[8] A döntés kritikus elemzését ld. Schanda Balázs: Romboló bírói aktivizmus vagy a vallásszabadság győzelme? Néhány megjegyzés a Magyar Keresztény Mennonita Egyház és Mások v. Magyarország ügyben 2014. április 8-án hozott ítélethez, elérhető http://plwp.jak.ppke.hu/images/files/2014/2014-07_Schanda.pdf, illetve pusztán leíró összefoglalását ld. Zeller Judit: Magyar kisegyházak a strasbourgi bíróság előtt - az egyházalapítás szabályainak értékelése. Közjogi Szemle 2014. 2. sz. 66-67. o.
[9] Az ügy jelenleg (2014. augusztus 24) a Nagykamara elé utalással kapcsolatos döntésre vár.
[10] Opinion 664/2012, CDL(2012)010 - Opinion on Act CCVI of 2011 on the right to freedom of conscience and religion and the legal status of churches, denominations and religious communities of Hungary (2012. március 8)
[11] Opinion 720/2013, CDL-AD(2013)012 - Opinion on the Fourth Amendment to the Fundamental Law of Hungary (2013. június 17). A Kormány készített egy rövidebb magyarázatot 2013 márciusába: Fourth amendment to the Fundamental Law of Hungary and Technical note [CD-Ref(2013)014, a továbbiakban technikai megjegyzések], http://www.venice.coe.int/webforms/documents/?pdf=CDL-REF%282013%29014-e, illetve ugyanazon év áprilisában elkészítette ennek a bővített változatát: Background document on Fourth amendment to the Fundamental Law of Hungary [CD-Ref(2013)019, a továbbiakban háttérdokumentum], http://www.venice.coe.int/webforms/documents/?pdf=CDL-REF%282013%29019-e. A Velencei Bizottság véleményére a kormány válasza elérhető itt: http://www.venice.coe.int/webforms/documents/?pdf=CDL-REF%282013%29034-e, Comments of the Government of Hungary on the Draft Opinion on the Fourth Amendment to the Fundamental Law of Hungary [CD-Ref(2013)034; 2013. június 14, a továbbiakban Megjegyzések].
[12] Main concerns regarding the 4[th] Amendment to the Fundamental Law of Hungary (2013. február 26), elérhető itt: http://helsinki.hu/wp-content/uploads/Appendix_1_Main_concerns_regarding_the_4th_Amendment_to_the_Fundamental_Law_of_Hungary.pdf (a továbbiakban Main concerns), Halmai Gábor és Kim Lane Scheppele szerk.: Amicus Brief for the
- 56/57 -
Venice Commission on the Fourth Amendment to the Fundamental Law of Hungary, 2013 április (szerzők: Bánkuti Miklós, Dombos Tamás, Halmai Gábor, Hanák András, Körtvélyesi Zsolt, Majtényi Balázs, Pap András László, Polgári Eszter, Salát Orsolya, Kim Lane Scheppele, Sólyom Péter), elérhető: http://halmaigabor.hu/dok/437_Amicus_Brief_on_the_Fourth_Amendment4.pdf (a továbbiakban Amicus Brief). Mindkét anyag utal a 6/2013. (II. 23.) AB határozatra és a Velencei Bizottság 664/2012 véleményére.
[13] A negyedik módosításról készült egy másik szakvélemény is, amelyet Martonyi János külügyminiszter kérésére készített Francis Delpérée, Pierre Delvolvé, Eivind Smith, elérhető itt: http://meltanyossag.hu/content/files/Szakv%C3%A9lem%C3%A9ny.pdf, vagy Trócsányi László: Az alkotmányozás dilemmái. Alkotmányos identitás és európai integráció. HVG-ORAC, Budapest 2014. 141-224. o.
[14] Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulásáról röviden és összefoglalóan ld. Schweitzer Gábor: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása. MTA LAW Working Papers 2014/4, http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_44_Schweitzer.pdf, Antalóczy Péter: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása. MTA LAW Working Papers 2014/28, http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_28_Antaloczy.pdf, Szathmáry Béla: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása. MTA LAW Working Papers 2014/11, http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_11_Szathmary.pdf.
[15] Erről ld. Drinóczi: Alkotmányos párbeszéd az új magyar alkotmány tartalmáról.
[16] VII. cikk (1) Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa. (2) Az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal. (3) Az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg. Mindezeken túl a nemzeti Hitvallás is tartalmaz vonatkozó megállapításokat: "Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette", továbbá "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait".
[17] 60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa, vagy taníthassa. (3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. (4) A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
[18] A VII. cikkhez fűzött indokolás értékelhetetlen, a normaszöveget ismétli csak meg, egyéb magyarázatot nem ad.
[19] Jakab András szerint e cikk az Alkotmány 60. §-ának utódja, és az eltérés csak "kodifikációs pontosítás", az "elválasztva" és a "különváltan" kifejezés jogilag ugyanazt jelenti, retorikai különbség figyelhető csak meg köztük. Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei. HVG-ORAC, Budapest 2011. 211. o. A 6/2013. (II. 23.) AB határozatában az Alkotmánybíróság ennél cizelláltabban fogta fel az Alaptörvényben foglalt új szöveget és az Alkotmányi rendelkezés kapcsolatát. Ld. erről a 2. pontban.
[20] "Az Alkotmánybíróságnak az állam és az egyházak kapcsolatára vonatkozó korábbi értelmezését tartotta fenn az Alaptörvény, amikor kifejezetten is rögzítette, hogy a különvált működés mellett "az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal."" 6/2013. (III. 1.) AB határozat
[21] Vö. a 6/2013. (II. 23.) AB határozattal.
[22] Ld. T/5005/57. Az indokolás - figyelemmel az indokolás szerepére és funkciójára - itt és értelmezhetetlen: "[a] módosító javaslat az egyházként, illetve nemzetiségként való elismerés fő elemeinek rögzítésére irányul". Egyezően l. még Schweitzer: Az egyházak, vallásfelekezetek... 253. o.
[23] Vö. Drinóczi: Alkotmányos párbeszéd az új magyar alkotmány tartalmáról, Drinóczi: A tisztességes eljáráshoz való jog az alkotmányos párbeszéd tükrében, Bárándy Gergely: Centralizált Magyarország - megtépázott jogvédelem. Scolar Kiadó, 2014.
[24] 164/2011. (XII. 20.) AB határozat III. 3.5. pontja.
[25] A jogalkotói szándék felderítését itt sem segíti az indokolás: "Az egyházként, illetve nemzetiségként való elismerés feltételeinek rögzítésére irányul."
[26] Vö. a 45/2012. (XII. 29.) AB határozattal.
[27] Ez sem volt különlegesség abban az időszakban. Ld. Drinóczi: A tisztességes eljáráshoz való jog az alkotmányos párbeszéd tükrében.
[28] Ld. a 2. és a 14. lábjegyzetben foglalt hivatkozásokat.
[29] Szászfalvi László államtitkárt, Lukács Tamást, Semjén Zsoltot és Harrach Pétert idézi Schweitzer: Az egyházak, vallásfelekezetek. 246. és 247. o.
[30] Vö. a 6/2013. (III. 1) AB határozat IV. 3.2. pontjával, illetve Schweitzer és Szathmáry 14. lábjegyzetben hivatkozott munkáival.
[31] Schweitzer: Az egyházak, vallásfelekezetek. 247. o.
[32] Mivel ezt a szabályozási megoldás az Ehtv. is fenntartotta, az igazolhatóság e hiányát az EJEB a Magyarországot elmarasztaló döntésében is értékelte. Erről ld. az 5.4.2. pontban.
[33] Ld. Schweitzer: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása 3. o., Szathmáry: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása, Main Concerns.
[34] Ennek megreformálására vonatkozóan is voltak elképzelések, de ezek is a bírósági szervezetrendszeren belül képzelték el az egyházak nyilvántartásba vételét. Legutóbb ld. Ádám: Vallás, vallásszabadság... 21. o., Schanda Balázs: Magyar állami egyházjog. Szent István Társulat, Budapest 2003.
[35] Ez akkor következett be, ha azok az elismerési eljárást nem indították meg, vagy a külön törvény szerinti nyil-
- 57/58 -
vántartásba vételükhöz szükséges adatokat nem jelentették be, és a továbbműködésükről nemlegesen nyilatkoztak
[36] L. legutóbb a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatban.
[37] E törvény alkalmazásában vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, mely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint az erkölcsöt és az emberi méltóságot nem sértő sajátos magatartás követelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja.
[38] 7. § (1) Az egyház, vallásfelekezet, vallási közösség (a továbbiakban: egyház) azonos hitelveket valló, természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező, autonóm szervezet, mely elsődlegesen vallási tevékenység gyakorlása céljából működik. E törvény alkalmazása során egyháznak minősülnek a vallásfelekezetek és vallási közösségek is. (4) Az egyház elnevezést csak e törvény szerint nyilvántartásba vett szervezet viselheti. E jogszabályszerkesztési megoldás önmagában is kétségeket vet fel. A 2013. évi módosítás viszont koncepcionálisan is változtat majd ezen.
[39] 7. § (1) Az egyház, vallásfelekezet, vallási közösség (a továbbiakban együtt: egyház) azonos hitelveket valló természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező és az Országgyűlés által elismert autonóm szervezet, amely elsődlegesen vallási tevékenység gyakorlása céljából jön létre és működik. Vö. a 38. lábjegyzetben írt jogszabályi szöveggel.
[40] A 2012. évi VII. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról.
[41] Az indokolás - a többi fentebb említett indokoláshoz képest - impresszív: megismerhető belőle a módosítás indoka és célja, bár az részben csak az Ehtv. vonatkozó szabályának az ismertetése. Az általános indokolás utal a körülményekre: Az Ehtv. kimondja, hogy 2011. december 20-áig (a 2011. évi C. törvény hatályvesztéséig) e törvénynek az egyházkénti elismerésre vonatkozó szabályaira tekintettel a felelős miniszterhez kérelmet benyújtó egyház az Ehtv. szerinti elismeréséről az Országgyűlés -a népi kezdeményezésre vonatkozó szabályok alkalmazásának kivételével - az Ehtv. 14. § (3)-(5) bekezdése szerinti eljárás keretében 2012. február 29-ig dönt. A miniszterhez a beadványt 2011. december 20-áig nyújtották be az egyházak, akiknek az Ehtv. által az egyházkénti elismerésre meghatározott feltételeknek való megfelelését az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága megvizsgálta és a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásának ismeretében további 13 egyház elismerésére vonatkozó törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. A részletes indokolás is informatív, két részben indokolja a kérelmek elfogadását: nemzetközileg is jelentős protestáns egyházak, amelyek legalább 20 éve szervezett formában műkődnek Magyarországon, és világvallások hazai képviselői.
[42] A kihirdetés napja: 2012. február 29.
[43] Ld. a 8/2012. (II. 29.) OGY határozatot, amely az alkotmányjogi panaszt benyújtók hivatkozási alapja lett. Ezek eredményeként született a 6/2013. (III. 1.) AB határozat.
[44] Hegyi Szabolcs: Leviatán elszabadul. http://ataszjelenti.blog.hu/2013/09/30/leviatan_elszabadul, ld. továbbá a 6/2013. (III. 1.) AB határozatot.
[45] Az egyesület akkor ismerhető el egyházként, ha a) alapcélként vallási tevékenységet végez, b) tanításának lényegét tartalmazó hitvallása és rítusa van, c) legalább százéves nemzetközi működéssel rendelkezik vagy legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként működik Magyarországon, amely húszéves időtartamba beszámít az e törvény hatálybalépése előtt a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett egyházként való működés is, d) alapszabályát, létesítő okiratát, belső egyházi szabályát elfogadta, e) ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta vagy kijelölte, f) képviselői nyilatkoznak arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az Alaptörvénynyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát, és g) az egyesülettel szemben - működése során - nemzetbiztonsági kockázat nem merült fel, h) tanai és tevékenységei nem sértik az ember testi-lelki egészséghez való jogát, az élet védelmét, az emberi méltóságot.
[46] A vallási egyesületről mint sajátos civil szervezetről és a szabályozás hiányosságairól ld. Schanda Balázs: A vallási egyesület mint a közösségi vallásgyakorlás kerete. Magyar Jog 2013. 5. sz. 272., 274. o.
[47] Erre a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény meghatározott szabályait kellett alkalmazni.
[48] Főként a 2. és a 14. lábjegyzetben jelölt munkákra alapozva.
[49] Schweitzer: Az egyházak, vallásfelekezetek... 251. o., Schweitzer: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása 5. o, aki javasolja a definíció elhagyását. Ugyanakkor ld. Antalóczy: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása 4. lábjegyzet, amelyben arról ír, hogy a jogi szabályozás (talán éppen az ilyen definíció hiányában) megengedte a kifejezetten nem vallási szervezetek ilyenként való elismerését.
[50] Felhívták továbbá a jogbiztonság, a kellő időre vonatkozó elv sérelmét, hivatkoztak közjogi érvénytelenségre is. Erről utalásszerűen ld. a 7. lábjegyzetet.
[51] Ld. a 2. pontban.
[52] Ld. bővebben az 5.4. pontban.
[53] OSCE/ODIHR-Venice Commission Guidelines for legislative reviews of laws affecting religion or belief, CDL-AD(2004)028, adopted by the Venice Commission (Venice, 18-19 June 2004).
[54] A Velencei Bizottságot a Kormány arról tájékoztatta, hogy a módosításokat kíván benyújtani a törvényhez, ami valószínűleg csak 2013-ban történt meg az Ehtv.-nek az Alaptörvény negyedik módosítása okán történő megváltoztatása miatt. Vö. a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvénnyel (Ehtvmód.).
[55] Vö. ECtHR, Metropolitan Church of Bessarabia v. Moldova, para. 116. Erre hivatkozik is a Bíróság a Magyar Keresztény Mennonita Egyház and Others v. Hungary ügyben, para 76.
[56] A Velencei Bizottság az Ehtv. mellékletének 2012. évi módosításával kapcsolatban kifogásolta e kritériumok hiányát, illetve annak az időnek a rövidségét, amely alatt a bizottság döntött a kérelmekről. A benyújtás: 2012. február 10, elfogadás: 2012. február 27.
- 58/59 -
[57] Ehhez ld. alább a "Nem sérti a nemzetközi standardokat" részt.
[58] ECtHR Manoussakis and Others v. Greece, judgment of 26 September 1996, Reports 1996-IV, at para. 40., ECtHR Hasan and Chaush v. Bulgaria [GC], no 30985/96, judgment of 26 October 2000, para. 78.
[59] Erre azonban csak egy évvel később, az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosítások során kerül sor 2013. augusztus 1-jei hatállyal. Vö. az Ehtvmóddal.
[60] Hasonlóan l. az EJEB álláspontját a Magyar Keresztény Mennonita Egyház and Others v. Hungary ügyben.
[61] Vö. a Religionsgemeinschaft der Zeugen Jehovas and others v. Austria, judgment 31 July 2008, No 40825/98, para. 92.. Utóbbira hivatkozik a Bíróság a Magyar Keresztény Mennonita Egyház and Others v. Hungary ügyben született döntésében, para 107.
[62] See ECtHR, Kimlya and Others v. Russia, judgment of 1 October 2009, para. 86, citing Hasan and Chaush v. Bulgaria, para. 62.
[63] Vö. a Religionsgemeinschaft der Zeugen Jehovas and others v. Austria, judgment 31 July 2008, No 40825/98, para. 79, 98-99.
[64] Az állam és az egyházak különvált működésének (különállásának) elvét az Alaptörvény a vallás szabadságához kapcsolódóan fogalmazza meg, amely amellett, hogy a szekularizált állam működésének egyik alapelve, a vallásszabadság egyik garanciája is [vö. Magyarország Alaptörvényéről szóló T/2627. számú törvényjavaslatnak ehhez a rendelkezéshez fűzött részletes indokolása].
[65] Vö. az Ehtv. 36. § (2) bekezdésével, a 10. §-ával, illetve a 13. (3) bekezdésével.
[66] Az egyenlőséghez való jog és a diszkrimináció tilalma.
[67] XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. (2) Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a hatóságok által feladatuk teljesítése során neki jogellenesen okozott kár megtérítésére.
[68] A cikk a tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogot biztosítja.
[69] 7. § (1) Az egyház, vallásfelekezet, vallási közösség (a továbbiakban együtt: egyház) azonos hitelveket valló természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező és az Országgyűlés által elismert autonóm szervezet, amely elsődlegesen vallási tevékenység gyakorlása céljából jön létre és működik.
[70] Ehtv. 14. § (1) és (3)-(5) bekezdése, valamint 37. § (1) bekezdése. 14. § (1) Az alapcélként vallási tevékenységet végző egyesület (a továbbiakban: egyesület) egyházként való elismerését az országos népi kezdeményezésben részvételre jogosult, legalább ezer választópolgár aláírásával az országos népi kezdeményezésre vonatkozó szabályok alkalmazásával az egyesület törvényes képviselője kezdeményezheti. (3) Az Országgyűlés vallásügyekkel foglalkozó bizottsága (a továbbiakban: bizottság) a népi kezdeményezés alapján az egyesület egyházként történő elismerésére vonatkozó javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. Ha a (2) bekezdésben meghatározott feltételek nem állnak fenn, azt a bizottság a javaslathoz kapcsolódóan jelzi. (4) A bizottság felhívására az egyesület a (2) bekezdés a)-f) pontja szerinti feltételeket igazolni köteles. A (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott feltételek fennállásáról a bizottság a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalását kéri. (5) Ha az Országgyűlés a (3) bekezdés szerinti javaslat alapján valamely egyesület egyházként történő elismerését nem támogatja, az erről szóló döntést országgyűlési határozat formájában kell közzétenni. A közzétételtől számított egy éven belül az egyesület egyházként való elismerésére irányuló ismételt népi kezdeményezés nem indítható. 37. § (1) Az e törvény hatálybalépését követően - a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - csak a mellékletben meghatározott egyháznak nyújtható egyházi célú költségvetési támogatás.
[71] Az Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályos 34. § (2) és (4) bekezdései alaptörvény-ellenesek voltak, ezért azok hatályba lépésüktől kezdve nem alkalmazhatóak. A 34. § (2) bekezdés alapján: Az Ehtv1. hatályvesztéséig az Ehtv1.-nek az egyházkénti elismerésre vonatkozó szabályaira tekintettel a miniszterhez kérelmet benyújtó egyház e törvény szerinti elismeréséről az Országgyűlés - a népi kezdeményezésre vonatkozó szabályok kivételével - a 14. § (3)-(5) bekezdése szerinti eljárás keretében 2012. február 29-éig dönt. A (4) bekezdés szerint: Ha az Országgyűlés a (2) bekezdés szerinti elismerést valamely egyház tekintetében elutasítja, az egyház 2012. március 1-jétől az e törvény és más jogszabályok alkalmazásában az (1) bekezdés szerinti szervezetnek minősül, akire a 35-37. §-t kell alkalmazni azzal, hogy a) az egyházként való elismerésre a 14. § (5) bekezdése szerinti országgyűlési határozat közzétételétől számított egy év elteltével indított népi kezdeményezés alapján kerülhet sor, b) a 35. § (1) bekezdése szerinti eljárási cselekmények megtételére 2012. április 30-áig, a 35. § (2) bekezdése és a 37. § (2) bekezdése szerinti feltételek teljesítésére 2012. augusztus 31-éig kerülhet sor, c) a 35. § (3) bekezdés b) pontjának alkalmazása során 2012. április 30-i időpontot kell figyelembe venni, d) a 36. § (1) bekezdése szerinti jogutódlás időpontja 2012. március 1-je, és e) a (2) bekezdés szerinti egyház részére 2012. február 29-éig nyújtható egyházi célú költségvetési támogatás.
[72] Az Ehtv. 52. §-a által megállapított 34. § (1) A mellékletben meghatározott egyházak és a (2) bekezdés szerinti egyházak, valamint ezek vallásos célra létrejött önálló szervezetei kivételével valamennyi, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett szervezet és annak vallásos célra létrejött önálló szervezete (a továbbiakban együtt: szervezet) 2012. január 1-jétől egyesületnek minősül.
[73] 34. § (1) A mellékletben meghatározott egyházak és a (2) bekezdés szerinti egyházak, valamint ezek vallásos célra létrejött önálló szervezetei kivételével valamennyi, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett szervezet és annak vallásos célra létrejött önálló szervezete (a továbbiakban együtt: szervezet) 2012. január 1-jétől egyesületnek minősül.
[74] Ezt ld. Hasan and Chaush v. Bulgaria [GC], no. 30985/96, § 62, amire hivatkozik is az EJEB a Magyar Keresztény Mennonita Egyház and Others v. Hungary ügyében született döntésében, para 77.
[75] Az Alkotmánybíróság vívmánynak értékelte a vallásszabadságot érintő 120 éves hagyományt és a vallásszabadság és az elkülönült működés Ltv-beli garanciáit.
- 59/60 -
Utóbbit az indokolja, hogy az Ehtv. - eltekintve az elismerési eljárástól - fenntartotta az Ltv. garanciáit.
[76] Ez azt is jelenti, hogy az Alaptörvény az Egyezménynél magasabb szintű védelmet nyújt, mivel az Egyezmény alapján - az EJEB gyakorlata alapján - a részes államnak nincsen ilyen jellegű jogalkotási kötelezettsége.
[77] Az egyházak különvált működésének és önállóságának elvéből az következik, hogy "az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen; hogy az állam nem azonosítja magát egyetlen egyház tanításával sem; továbbá, hogy az állam nem avatkozik be az egyházak belső ügyeibe, és különösen nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében". Mindebből következik - ami másrészről az Alaptörvény XV. cikkéből is folyik -, hogy az államnak az egyházakat egyenlőkként kell kezelnie. "Mivel az állam éppen azokban a tartalmi kérdésekben nem foglalhat állást, amelyek a vallást vallássá teszik, a vallásról és egyházról csak elvont, minden vallásra vagy egyházra egyaránt alkalmazható keretszabályokat alkothat, amelyek révén ezek a semleges jogrendbe illeszkednek, s tartalmi kérdésekben a vallások és egyházak önértelmezésére kell hagyatkoznia. Ezért a vallásszabadságnak csakis nem-vallási, s így nem specifikus, hanem mindenkire, illetve bármely más késztetésből fakadó, de hasonló cselekvésre is érvényes korlátai lehetnek." Éppen a semleges és általános jogszabályi keretek révén az állam és az egyházak különvált működése a lehető legteljesebb vallásszabadságot biztosítja. [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1991, 48, 52.]
[78] Csak elismert egyháznak nyújtható egyházi célú költségvetési támogatás, az elismert egyházak a kapott adományokból az egyházi személyek (pl. lelkészek, plébánosok stb.) részére az egyházi szolgáltatásért, szertartásért személyi jövedelemadó mentesen biztosíthatnak jövedelmet, az egyház levéltára, könyvtára, múzeuma működéséhez az éves költségvetési törvényben meghatározott összegű, az államiakhoz hasonló támogatásban részesül. Az egyház közcélú tevékenysége és intézménye a hasonló tevékenységet folytató állami vagy helyi önkormányzati intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatásra jogosult. Az ilyen intézményben a munkaviszony tartalma a munkabér, a munkaidő és a pihenőidő vonatkozásában a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazodik; az ilyen intézményének foglalkoztatottaira is azonos feltételekkel kiterjednek az állami vagy önkormányzati intézmények foglalkoztatottaira vonatkozó központi bérpolitikai intézkedések. Az egyház hitéleti célú bevételeit és azok felhasználását állami szerv nem ellenőrizheti. A hit-és erkölcstanoktatás költségeit - törvény, illetve az egyházzal kötött megállapodás alapján - az állam biztosítja. Az egyesületek az 1%-ra csak akkor jogosultak, ha a külön feltételeket teljesítik. Ezeket a különbségeket az EJEB is hasonlóan értékelte a Magyar Keresztény Mennonita Egyház és Mások v. Magyarország ügyben, és hivatkozik is az AB határozat e részére.
[79] A minimális alapítói létszám előírását - állami iskolában való vallásoktatás jogának vizsgálatát érintően - az Alkotmánybíróság a vallási tanok kialakultságával és ennek biztosítékaként minimális társadalmi elfogadottság megkövetelésével hozta összefüggésbe [8/1993. (II. 27.) AB határozat, ABH 1993, 99, 103.]. A Velencei Bizottság véleményében rámutatott arra, hogy a minimális létszám-feltétel - mint amilyent az Ehtv. is előír - azoknak a vallási közösségeknek az esetében elismerési akadállyá válhat, amelyek teológiai okokból nem kiterjedt szervezetként, hanem egyedi gyülekezetek (közösségek) formájában működnek [CDL-AD(2012)004, 52. pont]. Az Alkotmánybíróság korábbi, az Lvt.-beli létszám-feltételt vizsgáló határozatában ezt a szempontot is figyelembe véve döntött: "Az egyház alapításához szükséges legalább száz személy előírásával az [Lvt.] a hagyományos, nagy létszámú egyház-fogalomnak és a kisebb vallási közösségek egyházkénti elismerésének egyaránt eleget kívánt tenni. E szabályozás ellen alkotmányos kifogás nem emelhető." [8/1993. (II. 27.) AB határozat, ABH 1993, 99, 103.]
[80] Ilyen feltételt az Lvt. nem tartalmazott, ezért az Alkotmánybíróság korábban ebben a kérdésben nem folytatott vizsgálatot, azonban figyelembe veszi a strasbourgi Bíróságnak az ezzel kapcsolatos joggyakorlatát. A Religionsgemeinschaft der Zeugen Jehovas és mások kontra Ausztria ügyben hozott ítéletében a strasbourgi Bíróság annak a szabálynak az Egyezménnyel való összhangját vizsgálta, amely előírta, hogy egy jogilag már elismert vallási közösségnek további tíz évet kell várakoznia, míg olyan jogállást nyer, amellyel fontos többletjogosultságok járnak. A Bíróság rögzítette, hogy ilyen hosszú várakozási idő szükségessége csak olyan kivételes körülmények esetén lenne elfogadható, például, ha egy korábban ismeretlen, újonnan alakult vallási csoportról lenne szó; ugyanakkor megállapította, hogy a nemzetközi szinten hosszú ideje és az adott országban is régóta jogilag elismert formában működő vallási csoportok tekintetében rövidebb idő is elegendő kell, hogy legyen a hatóságok számára ahhoz, hogy meggyőződjenek a vallási közösség törvényi feltételeknek való megfeleléséről. A Bíróság mindezek alapján megállapította, hogy a panaszost érintő hátrányos megkülönböztetésnek nem volt "tárgyilagos és ésszerű igazolása", ami az Egyezménybe foglalt megkülönböztetés tilalma és ezzel összefüggésben a vallásszabadsághoz való jog sérelmét eredményezte [40825/98. számú ügy, §§ 97-99., 2008. július 31.].
[81] Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal.
[82] Az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére [Alaptörvény I. cikk (1) bekezdés] a vallásszabadsággal kapcsolatban sem merül ki abban, hogy tartózkodik az egyéni jogok megsértésétől, hanem gondoskodnia kell a vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges feltételekről, azaz a vallásszabadsággal kapcsolatos értékek és élethelyzetek védelméről az egyéni igényektől függetlenül is [vö. 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1991, 48, 53-54.]. Hivatkozza a 6/2013. (III. 1.) AB határozat.
[83] Különösen: az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdése szerint a szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést. 6/2013. (III. 1.) AB határozat
[84] Ld. a fenti 2.2. és 2.3. pontokat.
[85] Ld. továbbá Hegyi Szabolcs: Leviatán elszabadul. http://ataszjelenti.blog.hu/2013/09/30/leviatan_elszabadul.
[86] Hasonló probléma merült fel a bírák nyugdíjazásával összefüggő AB határozattal kapcsolatban is. Ld. Tímea Drinóczi, Temporal effects of decisions of the Hungarian Constitutional Court. In Patricia Popelier, Sarah Verstraelen, Dirk Vanheule, Beatrix Vanlerberghe, eds, The Effects of Judicial Decisions in Time. Intersentia, 2014. 101-102. o.
- 60/61 -
[87] Ld. a 2.3. pontban írtakat.
[88] Ld. az 1.5. i) pontban.
[89] Az együttműködési hajlandóság problémájáról l. Schweitzer: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása 5-6. o. Szerinte ez könnyen átfordulhat kötelezettséggé, ami "a különvált működés határainak elmosódásához is elvezethet". 6. o.
[90] Ld. a 12. lábjegyzetet.
[91] Ez a hozzáállás nem meglepő: "Más esetekben a "technikai megjegyzés" és - kevesebb esetben ugyan, de - a háttérdokumentum nem őszinte.". Vö. Drinóczi: Alkotmányos párbeszéd az új magyar alkotmány tartalmáról. 2.5. pont.
[92] Vö. Submission of the Hungarian Government at http://lapa.princeton.edu/hosteddocs/hungary/2013.03-05-korm%C3%A1nyv%C3%A1lasz.angol.pdf, 28.o. Hivatkozza Hivatkozza: Amicus Brief 20, 21. o.
[93] Ld. a 11. lábjegyzetben írtakat, 18-19. o.
[94] Ld. a 11. lábjegyzetben írtakat, 14-16. o.
[95] Ehhez ld. a 91. lábjegyzetben írtakat.
[96] CDL-AD(2013)012 Opinion on the Fourth Amendment to the Fundamental Law of Hungary Adopted by the Venice Commission at its 95th Plenary Session, Venice, 14-15 June 2013. 8-10. o.
[97] Ld. a 11. lábjegyzetben írtakat, 3-4. o.
[98] "... new rules that are being deliberated in the Parliament..." 3.o.
[99] A változásokról ld. a 4. pontot.
[100] Ld. a 13. lábjegyzetben írtakat, 28-32., 61. o.
[101] A szakértők hozzáállását így indokolja Trócsányi László: "A szakvélemény kizárólag alkotmányjogi aspektusból vizsgálta az Alaptörvény módosítását, politikai szempontokat nem kívánta mérlegelés tárgyává tenni." Trócsányi: i.m. 120. o. Nem gondolom azonban, hogy a tényleges közjogi, alkotmányjogi folyamatok figyelembe vétele és értékelése politikai szempont lett volna.
[102] Vö. a 89. lábjegyzetben írtakkal.
[103] Erről ld. bővebben Drinóczi: Alkotmányos párbeszéd az új magyar alkotmány tartalmáról.
[104] Vö. az 1.5. i) pontban írtakkal.
[105] Vö. a módosítás indokolásával.
[106] Alapszabálya az egyesületre vonatkozó szabályoktól eltérően határozhatja meg a tagsági jogviszony keletkezésének és a tagsági jogok gyakorlásának módját, valamint azoknak a vallási tevékenységet végző szervezettel jogviszonyban álló személyeknek a körét, feladatát és hatáskörét, akik a vallási tevékenységet végző szervezet működésére vonatkozó belső döntés meghozatalára és ellenőrzésére, illetve ügyintézésére és képviseletére jogosultak. Ehtv. 9/A. § (2) bekezdés, 9/B. § (4) bek.
[107] Saját belső szabálya, hitelvei és szertartási rendje szerint működik [Ehtv. 19. § (1) bekezdés]; használhatja az egyház megjelölést [7. §]; az állam irányításukra, felügyeletükre szervet nem működtethet és nem hozhat létre [8. § (1) bekezdés]; belső szabálya alapján hozott döntés érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, azt állami hatóság nem vizsgálhatja, módosíthatja vagy bírálhatja felül, a jogszabályban nem szabályozott belső jogviszonyokból eredő jogviták elbírálására állami szervnek nincs hatásköre [8. § (2) bekezdés]; adományokat gyűjthet [19/ A. § (2) bekezdés]; az egyházi személy és a vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja a hitéleti szolgálata során tudomására jutott, személyiségi jogot érintő információkat nem köteles állami hatóság tudomására hozni [13. § (2) bekezdés, 13/A. § (2) bekezdés]; a vallási közösség pénzügyi támogatásban részesülhet [19/A. § (3) bekezdés]; az Ehtv.-ben meghatározott - nem kizárólagosan az állam(i intézmények) által ellátott - közösségi célú tevékenységeket is elláthat [19. § (2) bekezdés]; az Ehtv.-ben meghatározott feltételeknek megfelelés esetén működése biztosítása érdekében a Kormány megállapodást köthet vele [9. § (1) bekezdés].
[108] A hitéleti célú bevételeit és azok felhasználását állami szerv nem ellenőrizheti [Ehtv. 23. § (1) bekezdés]; tábori lelkészi, valamint börtön- és kórházlelkészi szolgálatot vagy más szolgálatot végezhet [24. §]; az állam és (helyi vagy nemzetiségi) önkormányzat által fenntartott (nevelési-)oktatási intézményben hitéleti oktatást szervezhet [21. § (1) bekezdés]; ez utóbbihoz a tárgyi feltételeket az intézmény, költségeit pedig az állam biztosítja [21. § (2) és (3) bekezdés]; adókedvezményben és azzal egy tekintet alá eső más kedvezményben részesíthető [20. § (3) bekezdés]; az általa ellátott, Ehtv.-ben meghatározott közösségi célú tevékenységek után a hasonló tevékenységet folytató állami vagy helyi önkormányzati intézményekkel azonos mértékű támogatásra jogosult [20. § (1) bekezdés]. A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény alapján a magánszemély befizetett adójának a civil szervezetek javára felajánlható egy százalékáról rendelkezhet a vallási tevékenységet végző szervezet javára, míg a bevett egyház a további egy százalék kedvezményezettje lehet [1. § (4) bekezdés, 4. §, 4/A. §, 8/A. §]. Az egyházi jogi személy személyi jövedelemadó mentesen juttathat egyházi személynek vagy a részére végzett tevékenység ellátásáért rendszeres havi díjazásban részesülő más magánszemélynek olyan vagyoni értéket, amelyet egyházi szertartásért vagy egyházi szolgálatért magánszemély közvetlenül vagy közvetve nyújt (ide tartozik különösen a perselypénz, az egyházfenntartói járulék vagy az adomány); szintén jövedelemmentes az ilyen személyeknek a központi költségvetésből jövedelempótlék vagy annak megfelelő jogcímen nyújtott támogatás [a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. melléklet 4.8. pont]. Az egyház-finanszírozási törvény kimondja, hogy a bevett egyház a tulajdonában lévő közcélú tevékenységet szolgáló és egyéb ingatlanjainak, a vallási, kulturális örökség értékeinek, a műemlékeknek és a művészi alkotásoknak a megőrzéséhez, felújításához, gyarapításához, továbbá levéltára, könyvtára, múzeuma működéséhez a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott összegű, az államiakhoz hasonló támogatásban részesül [az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. § (1) bekezdése].
[109] Érdekes, hogy ezek közül a szakirodalomban - kevés kivétellel (Schweitzer: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása 3. o.) - mintha csak az 1%-os felajánlás jelenne meg különbségként. Ld. pl. Schanda: Romboló bírói aktivizmus. 3. o., Antalóczy: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása 7. o.
[110] 14. § A vallási tevékenységet végző szervezetet az Országgyűlés egyházként ismeri el, ha a) elsődlegesen vallási tevékenységet végez, b) tanításának lényegét tartalmazó hitvallása és rítusa van, c) legalább ca) százéves
- 61/62 -
nemzetközi működéssel rendelkezik vagy cb) húsz éve szervezett formában, vallási közösségként működik Magyarországon és Magyarország lakosságának 0,1 százalékát elérő taglétszámmal rendelkezik, d) elfogadott belső szabálya van, e) ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta vagy kijelölte, f) képviselői nyilatkoznak arról, hogy az általuk gyakorolni kívánt tevékenység nem ellentétes a 6. § (4) és (5) bekezdésével, g) tanai és tevékenységei nem sértik az ember testi-lelki egészséghez való jogát, az élet védelmét, az emberi méltóságot, h) a vallási tevékenységet végző szervezettel szemben - működése során - nemzetbiztonsági kockázat nem merült fel és i) a közösségi célok érdekében történő együttműködés iránti szándékát és annak hosszú távú fenntartására való képességét különösen alapszabálya, tagjainak száma, a kezdeményezést megelőzően a 9. § (1) bekezdése szerinti területeken végzett tevékenysége és az ilyen tevékenységnek a lakosság nagyobb csoportja számára való hozzáférhetősége bizonyítja.
[111] Az eljárás az illetékes miniszternél indul.
[112] Indokolás. Vö. az Abtv. 33/A. §-ával.
[113] Vö. Hegyi: i.m., Schweitzer: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása 5. o.
[114] Ld. indokolás: "A törvény továbbra is biztosítja az elutasított kezdeményezés egy éven túli ismételt megindításának lehetőségét, ezáltal az Országgyűlés döntése nem eredményez res iudicatat"
[115] Hegyi: i.m.
[116] Az erre vonatkozó 27/2014. (VII. 23.) AB határozatot l. az 5.2. pontban.
[117] Vö. a törvényjavaslat indokolásával.
[118] Ténylegesen ilyen volt pl. az ügyáthelyezési jogosítvány, a speciális adó megszüntetése, a vallási közösségekre, a politikai kampányra és az Alkotmánybíróságra vonatkozó harminc napos határidőre vonatkozó rendelkezések módosítása, illetve a bíróságok igazgatásával összefüggő garanciális rendelkezések felvétele.
[119] Vö. indokolás
[120] Vö. az indokolással.
[121] Az Ehtv. - 2012. január 1. és 2012. augusztus 31. napja között hatályos - érintett rendelkezése: 34. § (1) A mellékletben meghatározott egyházak és a (2) bekezdés szerinti egyházak, valamint ezek vallásos célra létrejött önálló szervezetei kivételével valamennyi, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett szervezet és annak vallásos célra létrejött önálló szervezete (a továbbiakban együtt: szervezet) 2012. január 1-jétől egyesület nek minősül. Az Ehtv. elbíráláskori hatályos érintett átmeneti rendelkezése: 33. § (1) Az olyan vallási közösség, amelynek vonatkozásában e törvény 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-éig hatályos 34. § (1), (2) és (4) bekezdése az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozata alapján nem alkalmazható, egyházként történő elismerését a 14/B. § és a 14/C. § szerinti eljárás keretében e rendelkezés hatálybalépésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül kezdeményezheti.
[122] Az Alkotmánybíróság az eljárása során észlelte, hogy a 2013. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ehtvmód.) 2013. augusztus 1-ei, illetve szeptember 1-ei hatállyal módosította az Ehtv. rendelkezéseit, köztük a törvény több, folyamatban lévő ügyekre vonatkozó átmeneti rendelkezését is. Erre tekintettel hiánypótlásra hívta fel az indítványozó bíróságot abban a tekintetben, hogy az Ehtv. 2012. január 1-e és augusztus 31-e között hatályos 34. § (1) bekezdését továbbra is alkalmazandónak tartja-e az indítványai tárgyát képező ügyekben. A hiánypótlási felhívásra adott válaszában az indítványozó a 14.Pk.60.601/2012. számú ügy vonatkozásában az "indítványát fenntartotta" arra tekintettel, hogy az Ehtv. érintett rendelkezését az eljárásában továbbra is alkalmazandónak tartja.
[123] Ld. az 5.3. pontban.
[124] Ld. az 1.5. pontot.
[125] Ld. az 1.4.1. pontban.
[126] Fordítást l. Schanda: Romboló bírói aktivizmus ... 2. o.
[127] Ld. erről Drinóczi Tímea - Kocsis Miklós: A jogalkotási eljárás materiális feltételeiről. Új Magyar Közigazgatás 2011. 8. sz. 16-24. o.
[128] Ld. Patricia Popelier: A Fundamental Right to Rational Law Making? An exploration of the European Court of Human Rights' Case Law. in International Scientific Conference, The Quality of Legal Acts and its Importance in Contemporary Legal Space 4-5 October, 2012. Universty of Latvia Press 2012. A szempontrendszer (ex lege egyház, elismerési eljárás alanyai) hiányára hívja fel a figyelmet Mink Júlia is. Schweitzer - Mink - Iványi -Szathmáry - Rixer: i.m. 57. o.
[129] Ezek hiányát minden kritikus megemlíti.
[130] Ld. a 78. lábjegyzetben.
[131] A megfogalmazás Schweitzertől kölcsönözve, aki az említett elkötelezettséget az általa szükségesnek vélt változtatások alapjának tartja. Schweitzer: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása 6. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens.
Visszaugrás
