A magyar irodalmi írásbeliség, illetve az egyes hazai tudományterületek történetét tanulmányozva megkerülhetetlen kérdésként merül fel a használt nyelv és terminológiai rendszer kialakulásának és fejlődésének a vizsgálata.[1] Különösen érdekes ezt feltárni a közösséget legközvetlenebbül érintő, a közhatalmi és egyéni cselekvéseket szabályozó jog és annak művelését jelentő jogtudomány esetében.[2]
- 293/294 -
A jogi nyelv kialakulását és formálódását alapvetően befolyásolta az európai keresztény állam modelljének mintakövetése, illetve a klérus által hordozott írásbeliség. A szuverén magyar feudális állam kialakulását követően évszázadokig az államélet, a központi kormányzati szervek, a törvényhozás, a jogalkalmazás, a hivatalos kommunikáció és a jogi írásbeliség "hivatalos" nyelve a latin volt. Jól példázza ezt az 1517-ben közzétett első magyar jogkönyv, a Werbőczy-féle Tripartitum latin-nyelvűsége. A latin használata magától értetődő volt, hiszen a középkori értelmiség műveltsége, iskolázottsága a latin nyelv ismeretén alapult. A különböző anyanyelvű magyarországi értelmiségen belül - nem csak a középkorban, hanem még azt követően is - a latin nyelv, a "lingua Latina" maradt a meghatározó.[3] A magyar nyelvű jogi terminológia és szaknyelv, illetve jogirodalom létrejöttét nagyban akadályozta az a további tény, hogy nemcsak a jogi praxis, de a tudomány művelésének és oktatásának nyelve is a 19. század elejéig - egyes kivételek esetében a század közepéig - szintén a latin volt.[4] Csupán a reformáció következtében előtérbe
- 294/295 -
kerülő "nemzeti visszahatás" eredményezett változást a nemzeti nyelven művelt irodalom és tudományosság világában. Összességében megállapítható, hogy a magyar jogi szaknyelv kialakulásának késői igénye csupán nyelvi okokkal nem magyarázható, különösen annak tükrében, hogy az alapvető jogi fogalmak régóta éltek nyelvünkben, főképpen a szóban zajló perek és jogviták beszélt nyelvében.[5]
A jogi nyelv kialakulása mögött több társadalmi-történeti feltétel, illetve igény fedezhető föl. Így az egységes jog(rendszer) megteremtése, ami fölváltotta a jogi partikularizmus időszakát, felszámolva a sokszínű szokásjog hegemóniáját. A rendi viszonyok, az eltérő jogállású társadalmi csoportok (nemes, pap, polgár, jobbágy), a privilégiumok (pl. szabad királyi városok mentessége a földesúri iurisdictio alól) rendszere és a territoriálisan változó szokásjog is akadályát képezte a koherens jogi terminológia kialakulásának. Ugyancsak fontos előfeltétel az egységes jogalkalmazási rendszer létrehozása, amit a feudalizmus évszázadaiban a jogi partikularizmus és a hatalom osztottságából fakadó heterogén intézményrendszer akadályozott. Ezt tovább erősítette a 16-17. században a török hódítás következményeként az ország három részre szakadásával kialakult eltérő joghatósági rendszer. Ehhez társult a különböző jogi fórumok heterogén jogértelmezési tevékenysége és a jogalkalmazók képzettségének, szakmai felkészültségének a sokszínűsége. Végül az egységes jogi terminológia kialakulásának alapvető feltétele az azonos nyelv
- 295/296 -
használata. A jogi nyelv, így a perek, de a jogalkotás, a közigazgatás nyelve nem függetleníthető az ország etnikai viszonyaitól. Fontos megjegyezni, hogy a magyar királyságot eredendően a többnyelvűség jellemezte. Legalább fél tucat beszélt nyelv mellett a többségi nyelv kiválasztása nem volt problémamentes. Mivel a korabeli magyar feudális állam nem az etnikai összetartozás, hanem a területi elv (és személyi függőségi rendszer) alapján szerveződött, nem a közös nyelv, hanem az azonos monarchikus hatalom alá tartozás alapozta meg a joghatóságot. A 17-18. századig a perek első fokon szóban folytak le. Mégpedig olyan nyelven, amelyet a felek egyaránt értettek. A többféle etnikum léte így sokféle jogot és jogi nyelvet eredményezett.[6]
Az egyes szaknyelvek kialakulása mindig hosszú történeti folyamat eredménye. A jogi szaknyelv "szószükséglete" a jogélet és a jogtudomány fejlődésével áll szoros kapcsolatban.[7] A jogfejlődés folyamatosan generálja a megfelelő szakmai terminológia változását. A hazai (jogi)szaknyelv - de ez általános értelemben is igaz - anyanyelvi terminusai kialakításában három fő forrással számolnak a nyelvészek: 1) A korábbi, esetleg már feledésbe merült kifejezések újbóli felfedezése és esetleg új jelentéssel való felruházása. Ezeket nevezik közvetlen, belső mintának. 2) Alaktani értelemben adaptált latin szavak és fogalmak átvétele, "anyanyelvesítése" és a szóhasználatban való rögzítése. 3) Az ún. tükörfordítások, melyek részben latin kifejezések tükörkifejezéseiként, illetve Közép-Európában jelentős német nyelvi hatásként a német szakterminusok fordításaiként gazdagították a magyar jogi szaknyelvet.[8] A történelmi tények és tapasztalatok tükrében megállapítható, hogy "a jogi szaknyelv anyanyelvi terminusainak kialakításában kevésbé volt járható út az a nyelvészek által javasolt, a régi szaknyelvben élő, de feledésbe merülő terminusok felélesztése. A jogász nyelvújítók egy része az idegen terminusok átvételét támogatta, nagyobb részük a latin és német terminusok fordítása mellett érvelt."[9]
Az anyanyelvi terminológia megalkotásának folyamata a felvilágosodás eszméinek hatására gyorsult fel a nyelvújítási mozgalomnak köszönhetően, amely egybeesett az irodalmi- és köznyelv "kodifikálásával". Az anyanyelvi terminusok bevezetése ekkor a szókészlet gyarapítását, illetve az idegen (latin, "latinosított" vagy német) kifejezések kiküszöbölését jelentette. A nyelvújítási törekvések kiindulópontja a politikai és jogi szakszókincs újragondolása volt, mivel a közélet, a közigazgatás és jogélet megkívánta a széles társadalmi rétegek számára érthető, azonos értelemben használt anyanyelvi fogalmak alkalmazását. A régiónkban a 18. század második felétől a 19. század második harmadának végéig terjedő időszakban végbement nyelvújítási folyamatot a nyelvészek többnyire
- 296/297 -
három szakaszra osztják: "Az első szakaszra a sokszor alkalmi, néha csupán egy-egy szöveghez kötődő egyéni újítások jellemzők. A másodikat a különböző szakterületek terminusainak közös munkán alapuló egybegyűjtése, míg a harmadikat a tudatos használat és terjesztés jellemezte."[10] Ezekben az évtizedekben, mint össztársadalmi ügy került előtérbe az anyanyelv művelése, a köznyelvi és szakterminológiák szabályozása.
A hazai állapotok jelentősen eltértek más közép-európai országokétól, ahol a nemzeti nyelvek a jogéletben hamarabb elterjedtek. Míg a Sachsenspiegel a 13. század elején, vagy a hasonló cseh jogkönyvek a 14. és 15. században nemzeti nyelven jelentek meg,[11] addig a Werbőczy Hármaskönyvét a 16. század második felében (1565) fordították le Magyar Decretum címen magyarra.[12] A Weres Balástól származó első anyanyelvi fordítás nem szó szerint készült, valójában az eredeti mű erősen kivonatos változatáról van szó.[13] Weres az anyanyelv használatának fontosságáról az uralkodónak szóló bevezető soraiban a következőket írja: "Minden nemzet kedig, Kegyelmes uram, azon igyekezett, hogy az ő nyelvén legyen meg írván, az ő Decretomok, hogy a közönséges igasságnak normája mindeneknél nyilván és értelemre legyen, mind azoknál kik olvassák, és mind azoknál kik előtt olvastatik, hogy oly nyelven lévén [...] hogy az együgyű kösség is miatta meg ne csalatkozzék."[14] Fordítóként fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a "Decretom" előírásait mindazok megértsék, akik "deákul" nem tudnak. Levonható tehát az a következtetés, hogy a középkor vége felé közeledve - némi időbeli fáziskéséssel - a magyar nyelv egyre inkább alkalmassá vált jogi szövegek, jogi fordulatok megfogalmazására.[15]
- 297/298 -
Az első magyar jogkönyv teljes fordítására 1611-ig kellett várni.[16] Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a Tripartitum különböző kiadásaiban használt jogi terminológia nem nevezhető még műnyelvnek, hiszen a szövegben terjengős fordításokkal, körülírt kifejezésekkel találkozunk.
A magyar nyelvű írásbeliség viszonylag késői megjelenése természetesen hátráltatta a jogi szaknyelv és fogalmak kialakulását. A hétköznapi jogéletben a jogviták alsóbb színterein a "hivatalos" nyelv helyett a magyar nyelvű érvelés bevett volt. Minden valószínűség szerint az Árpád-kori káptalani iskolákban, majd az 1367-ben alapított pécsi, illetőleg 1389-ben létesült óbudai egyetemen jelentős számban képeztek olyan "literátusokat", akik a kor latin nyelvű műveltségének elsajátítása mellett az "anyanyelvű »jogászkodás« apostolai" voltak.[17] A 16. századtól kezdve a török hódítás után a magyar nyelvű írásbeliség megerősödése főképpen Erdélyben és a hódoltsági területeken[18] igényelte a szisztematikus és átgondolt terminológiai fejlődést, ugyanakkor - leginkább a magyar királyság területén - a Habsburg-ház növekvő befolyása és hatalma okán a latin nyelv használata a magyar alkotmányosság és függetlenség jelképévé vált. A rendi ellenállás a latin nyelv használatában találta meg azt a szimbólumot, ami a német nyelv térhódításával szemben az önállóság demonstrálásának alkalmas eszköze volt.
A 16. századig így még nem beszélhetünk magyar jogi szaknyelvről.[19] A korabeli latin nyelvű szövegekben elvétve találunk magyar kifejezéseket. A hazai jogi terminológiában sokáig sajátos "kétsíkúság" volt tapasztalható. A "cikornyás" körülírásokkal terhelt latin nyelvű dagályosság mellett a korai magyar köznyelv (népnyelv) egyszerű tömörségét megjelenítő "magyarnyelvűség" praxisa érvényesült. Jogi szaknyelvünk első megalkotóinak a Bolognában és Rómában jogi tanulmányokat folytató báró Nádasdy Tamás (14981562) - egykori tárnokmester, országbíró, később nádor - generációját, az ún. Nádasdy-gárdát (Horváth Markó, Kerecsény László, Csányi Ákos, Szél Jakab) tartják. Nem véletlenül nevezték őket nemzeti nyelvünk "buzgó apostolseregének".[20] A mohácsi vész (1526) - és az ország három részre szakadása (1541) - után ez a generáció kezdett először tudatosan magyar nyelven írni, így őket tekintik a magyar jogi szaknyelv megteremtőinek, s nem Weres Balást, a Magyar Decretum fordítóját, aki gyakorló jogászként lénye-
- 298/299 -
gében "készen" kapta a korabeli magyar jogi műnyelvet, melyet fordítása során alkalmazott.[21] Ugyanakkor Bakos Gábor meglehetősen sommás megállapítását, mely szerint a 16. század 60'-as éveiben már "kész [magyar] jogi műnyelv" állt volna rendelkezésre, némiképp túlzónak kell tekinteni, még akkor is, ha készülő szótárában 1565-ig terjedő időszak jogi természetű írásos dokumentumaiból, mintegy 300 gyökszót és mind ezek származékaként közel 3000 jogi műszót - a források megjelölése mellett - gyűjtött össze.[22] Lényegében ezen a véleményen van Kovács Ferenc a magyar jogi fogalmak kialakulását bemutató mindmáig legteljesebb - több mint fél évszázaddal ez előtt megjelent -monográfia szerzője is: "A magyar nyelvű jogi terminológia kialakulását [...] nem a XVI. századra kell tennünk, pláne nem az első Verbőczi-fordító egyén eredményeként kell elkönyvelnünk »a törvényes magyar műnyelv alapjának a megvetését« - ahogy Toldy Ferenc gondolta,[23] hanem egynémely autochton elem kivételével, a magyar jogrendszer kialakulásával egyidősnek tarthatjuk."[24]
A magyar nyelvű írásbeliség és jogi szaknyelv további fejlődését a társadalmi-történeti kontextus megváltozása alapvetően befolyásolta. Fontos kiemelni, hogy az Erdélyi Fejedelemség a 16-17. században, jó másfél évszázados fennállása alatt az önálló magyar államiság letéteményese volt, ahol a magyar először vált államnyelvvé. Ennek többek között az is oka lehetett, hogy a latin nyelv megfelelő tudásának hiánya akadályát képezte a jogi praxisban való tényleges jártasságnak.[25] Erdély sajátos függetlensége a fejedelemség korában jelentősen formálta a jogalkotást és a jogalkalmazást. A közélet, a helyi és
- 299/300 -
központi közigazgatás és törvénykezés, az országos ügyek intézése, így az erdélyi országgyűlés döntései és a jogalkotás - kivéve a szász városokban használt németet - "hivatalos nyelveként" a magyart használta. Az erdélyi országgyűlés dekretális normáit egységes jogkönyvben foglalták össze. A magyar nyelvű jogalkotás két kiemelkedő gyűjteménye volt a Kolozsváron megjelent Compilatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1669) és az Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1677). Az így kialakult jogrendszer magában foglalta a magyar tradicionális jogot, a szokásjogot és a korai törvényhozás szabályait is. A fejedelemségkori jogi szókincs így rendkívül gazdag, több rétegből álló, összetett terminológiai rendszerrel bírt.[26]
A 17-18. században nem tapasztalható jelentős változás a magyar jogi szaknyelv fejlődésében. E téren csak a 18. század végén a magyar nyelvújítás és az időközben bekövetkezett politikai- és jogszabályváltozások hoztak érdemi előrelépést. A jogi terminológia elemzése egyértelműen kimutatja, hogy a jogi fogalmak mely köre volt használatos magyar nyelven az adott időszakban. A jelentésnek döntő szerepe volt abban, hogy egyes jogi fogalmakat jelölő szavak mikor váltak magyar nyelvűvé. Azok a terminusok, melyeket a jogvitában részvevő perbeli feleknek feltétlenül érteniük kellett - függetlenül az érintettek iskolázottságától - legkorábban szorították ki a latin fogalmakat.[27]
E korszak nyomtatásban megjelent művei közül érdemes megemlíteni Kitonich János Nagyszombaton 1619-ben latin nyelven írt Directio Methodica processus judiciarii Juris consuetudinarii, Inclyti Regni Hungariae[28] című könyvét, mely alapvetően a magyar törvénykezési viszonyokat és különösen az ország felsőbíróságainak perrendjét mutatja be. E művet korának egyetlen tudományos igényű, magyar vonatkozású jogi kézikönyveként tartják számon, amit nem egészen három évtized múlva, 1647-ben Kászoni János - az erdélyi fejedelmi kancellária írnoka - Rövid igazgatas A' Nemes Magyar Orſzágnak és hozzá tartozo Réſzeknek szokott teorveny folyasirol címmel fordított le magyar nyelvre.[29]
- 300/301 -
A munka jelentőségét jól mutatja, hogy a 17. század második felétől a 19. század végéig a magyar törvények hivatalos kiadásainak (Corpus Iuris Hungarici) függelékeként szerepelt.[30] Ha összehasonlítjuk Kitonich magyarra fordított művében és a Magyar Decretumban használt terminusokat, azzal szembesülhetünk, hogy egy szűk évszázad alatt a magyar jogi szaknyelvben nem történt érdemi változás, a régi szóhasználat jelentős mértékben tetten érhető.[31]
A magyar nyelv egyenjogúsításának legfontosabb dokumentumai között kell megemlíteni Szenci Molnár Albert 1604-ben megjelent magyar-latin és latin-magyar szótárát, illetve a Pápai Páriz Ferenc nevéhez fűződő, számos kiadást megérő latin-magyar szótárt,[32] melyet először 1708-ban adtak ki.[33] A szerzők példáját követve a 19. század első felében nagy számban születtek hasonló szótárak,[34] illetve a jogi terminológiát megalapozó "műszótárak".
A 18. században a Habsburg udvar centralizációs törekvéseinek egyik fontos eleme volt a nyelvileg egységes birodalom megteremtése. Az első átfogó tanügyi rendelkezés a Mária Terézia uralkodása alatt 1777-ben megjelent első Ratio Educationis a német, mint élő és hasznos idegen nyelv óraszámának növelését irányozta elő. A Habsburg törekvések célját szolgálta a német nyelv fokozatos megkövetelése, ami egyben a latin használatának a háttérbe szorítását is jelentette. II. József 1784-ben kiadott nyelvrendelete a közigazgatásban a német nyelvet tette kötelezővé. Az elhíresült uralkodói döntés a nagy társadalmi ellenállás hatására 1790-ben visszavonásra került. Fontos megemlíteni, hogy a "hazai nyelvért" folytatott vármegyei tiltakozások a latin nyelv további használatára vonatkoztak, mivel a "patria lingua" alatt az érintettek a latint értették.[35] Lényegében ezzel párhuzamosan a magyar felvilágosodás kezdetétől (1772) vált központi kérdéssé a nyelvújítás ügye. Íróink, költőink és mindazok, akik a nyelv megújításának szükségességét szorgalmazták, részeseivé váltak ennek a folyamatnak. Kazinczy Ferenc és a köré csoportosuló irodalmárnemzedék lett mindennek a hajtómotorja, akik a nyelvújítás ügyét társadalmi
- 301/302 -
mozgalommá fejlesztették. A magyar nyelv kiművelésének fontosságát tárgyalva ragadtak tollat a korszak kiemelkedő költői, írói és tudósai, így Bessenyei György, Kölcsey Ferenc, Révai Miklós, Verseghy Ferenc. A magyar értelmiség a modern nemzetfogalom értelmében akkortól vált valójában magyarrá, amikor képes lett anyanyelvén a tudomány művelésére.[36]
Ezt követően egymás után jelentek meg olyan röpiratok, esszék, versek és további dokumentumok, melyek a magyar nyelv fejlesztésének és művelésének a kérdésében foglaltak állást. Decsy Sámuel 1790-ben megjelent Pannóniai Fénix avagy hamvából feltámadott magyar nyelv[37] című művében a magyar nyelv bevezetését az államigazgatás, az oktatás és a tudomány művelésének területén időszerűnek nevezi. II. József törekvése valójában jelentős lökést adott a magyar nyelv fejlődésének. A némettel szemben a hivatalos érintkezés nyelveként előtérbe kerülő magyar nyelv megújulásának az igénye további lendületet adott a nyelvújítás programjának. A későbbi nagy számban megjelenő (mű)szótárak mintájául 1784-ben jelent meg Baróti Szabó Dávid Kisded Szó-tára, mely a "magyarul értők hasznára" a magyar (alkalmanként latin) kifejezések értelmét kommentárok és szinonimák megadásával magyarázza.[38] Bevezetőjében kiemeli, hogy: "Deák ſzókat tsak akkor hozok elő mikor a' magyarnak értelmét más-képpen ki nem fejezhetem rövideden."[39] Bár nem szakmai - hanem a művelt közönség számára írt - szótár elkészítése volt a cél, számos jogi fogalom értelmezésével, jelentésének meghatározásával találkozunk a terjedelmes kötetben.[40]
A magyar országgyűlés az 1790/91. évi XVI. törvénycikkben határozott arról, hogy "a nyilvános ügyek intézésére idegen nyelv ne használtassék, magyar nyelv pedig megtartassék". Ugyanakkor a jogszabály arról is rendelkezik, hogy a "kormányszéki ügyek [...] most még latin nyelven lesznek tárgyalandók." Mindamellett az országgyűlés elrendelte, hogy a "gymnásiumokon, akadémiákon és a magyar egyetemen a magyar nyelv- és irástan számára külön tanár fog beállittatni". Két évvel később a rendi országgyűlés az uralkodó egyetértésével megalkotta "a magyar nyelv tanításáról és hasznáról" szóló 1792. évi VII. törvénycikket, mely tovább lépett a nyelvhasználat terén: "... a magyar nyelv tanitása ez ország határai között ezentul rendes tantárgy legyen, hogy ily módon bizonyos idő lefolyása alatt lassankint közhivatalt az ország határain belül csak olyanok nyerjenek, a
- 302/303 -
kik [...] a hazai nyelv ismeretét is a tanárok bizonyitványával igazolni tudják." A törvénycikk jelentős előrelépést tartalmaz a közügyek intézése terén a vármegye és a helytartótanács közötti kommunikációban. Az uralkodó elrendelte, hogy a következő országgyűlésre a helytartótanács egy "véleményes jelentést" terjeszt elő, mely "a hozzá magyarul iró magyar törvényhatóságoknak, az ország határain belül folyó helyi közigazgatás teendőit illetőleg [...] miképen válaszolhasson magyar nyelven."
Az egységes jogi szaknyelv megteremtésére vonatkozó törekvés fontos elemének kell tekinteni az eredetileg 1769-ben megjelent Planum Tabulare című, a királyi Kúria döntvényeiből készült latin nyelvű gyűjtemény 1825-ös magyar nyelvű kiadását.[41] A Czövek István fordításában közzétett változat a napi jogi praxisban szokásjogi alapon kötelező forrásává vált a magyar jogi corpusnak. A gyűjteményt a jogi írók és a jogalkalmazók jogforrásként idézték, így a magyar jogi terminus technicusok elterjedésében és használatában fontos szerepe volt. A magyar jogi nyelv fejlődése szempontjából ez a mű azért is tekinthető jelentős alkotásnak, mert a műszótárakkal szemben - a fordítás eredményeképpen - egy jogi terminusra értelemszerűen egy magyar fogalmat használt. Ugyancsak itt kell megemlíteni, hogy Cházár András 1789-ben jelentette meg a II. József császár által kibocsátott új törvénykezési rendet, melyhez terjedelmes előszót írt.[42] Az "Elöl járó beszéd"-ben így ír a fordítás és fogalomalkotás nehézségeiről: "Könnyebnek képzettem ezen munkát; mint találtam. A' ſzokásban vett ſzókat meg-tartottam; az újjakat a' dolgoknak állattya ſzerént ki tenni igyekeztem. Es e' vólt egyedül, a' mi a' munkát nehezitette. A' Magyar ſzóknak, és könyveknek ſzük vólta miatt, nehezen eſett a' ſzó tſinálás [...] Könnyebben lehetett vólna elö mennem: ha magamat a' bévett Deákhoz nem kéntelenitettem vólna kötni. A' Deák a' könyü dolgott-is nehéznek ſſinálta, gyakorta homállyoſitotta."[43] E műre is igaz, hogy a jogszabályok fordításának mindenkori nehézsége, vagyis az egyértelmű és következetes, a szinonimákat nélkülöző fogalomhasználat közvetlenül segítette a jogi terminus technikusok egységesítését.
A jogi szaknyelv fejlődésében érdemi változás a 18-19. század fordulóján figyelhető meg. Ekkortól kezdve számos magyar nyelvű jogi mű került kiadásra. Feltehetően az 1760-70-es években született Cserei Farkas A 'Magyar és Székely Aszszonyok' Törvénye című munkája, melyet a jogi ismeretterjesztés egyik legkorábbi emlékének is tekinthetünk.[44] A vonatkozó törvények, szokásjog, bírósági ítéletek és egyéb "törvény-tudók" írásainak gyűjteménye nem csupán az "aszszonyokra" vonatkozó szabályok kollekciója volt, hanem a szerző szándéka szerint a magyar jogi nyelv művelését is szolgálta: "Kivántam pedig egéſzſz munkámmal Hazám Nyelvén kedveskedni édes Nemzetemnek."[45]
- 303/304 -
Céljait tekintve hasonlóra törekedett Aranka György is az 1790-ben megjelent Anglus és Magyar Igazgatásnak egyben-vetése című rövid könyve megírásával, melyben a két monarchia közjogi rendszerének összehasonlítására vállalkozott.[46] A szerző fontosnak tartja a művében megemlíteni, hogy "a' Nemzet a' pallerozodásba, és világofodásba; melly más képen nem lehet, tſak a' Nemzeti nyelven" lehetséges.[47]
Itt kell megemlíteni a hazai elméleti jogi irodalom legelső magyar nyelven megjelent dokumentumaként a Báró Martini természet törvényéről való állatásainak magyarázatja című terjedelmes művet.[48] E munka Karl Anton Martini Positiones de lege naturali című munkája német nyelvű változata második kötetének 1792-ben kiadott fordítása, mely -az egykor a heidelbergi egyetemen tanuló és akkoriban az erdélyi udvari kancelláriánál tevékenykedő - Dienes Sámuel jóvoltából készült el. Dienes az olvasókhoz intézett előszavában a következő indokkal magyarázza a hazai jogbölcseleti irodalomban mindaddig egyedülálló vállalkozást: "Ezen könyv is, mellyet kezedben tartván olvasni akarſz, az én foglalatofságaimon kivül, Nemzeti Nyelvünkre általom nem azokért fordittatott, a' kik előtt különben is különb különféle Nyelvek esméretefek lévén, a' ſzükséges, és haſznos Tudományokat a' magok tiſzta forráſokból merithetik, hanem azokra nézve, a' kik vagy Tehettségek nem lévén, vagy más akadállyok nem engedvén, ſzületett Nyelveken kivül más nyelvekkel esméretlenek, és minthogy illyen hoſzſzas ideig, ezt a' Tudományt, a' melly ezen könyvben tanittatik, illető könyv egy is tudtomra Nemzeti nyelvünken ki nem jöhetett, egy illyen ſzükséges könyv nélkül mind eddig el lenni kéntelenittettenek." Majd külön szól a fordítás során alkalmazott módszerről: "Én ezen könyvnek fordittatásában a' mennyire lehetett a" ſzoknak a' magok tulajdon erejeknek meg-tartására, a' dolgoknak a' mi Nemzeti nyelvünken a' maga értelme ſzerint való ki-tételire vigyáztam, és a' mit Nemzeti nyelvünken ki-tehettem, azt ki is tettem, a' hol pedig a' Deák ſzokat meg-hagytam, azt vagy a' dolognak jobban való meg-érthetéséért tselekedtem, vagy pedig azért, hogy azon ſzók még a' Deák nyelvet nem esmérő Aſzſzonyi Nemen lévőknél is igen esméreteſek."[49] Hasonlóan fontosnak tartotta 1795-ben Décsy Antal Koronas Magyar Orszagi Kiralynék az Ö Kiralyi Jussokkal együtt című művében a magyar nyelv használatát.[50] A királynőink jogait, jogi státuszát bemutató könyvében az olvasókhoz címzett bevezetőjében ezt olvashatjuk: "[Ú]gy illik pedig, hogy mint Magyar Nemzetünk ditsőségére, mint a' Magyar Királynék tiszteletére Magyar nyelven, Hazánk' Lakojl, kivált pedig a' Tisztességes Aſzſzonyi rend kedvéért ſzóljunk. Nints az a' Nemzet, a' ki inkább a' magáén ne ſzólljon, vagy irjon, mint sem idegen nyelven: innét vagyon az, hogy ſsak nem minden Nemzet e' Világon a maga tulajdon Anya-nyelvén irt."[51]
- 304/305 -
Nánásy Beniámin 1789-ben Testamentom a' Magyar Országi Törvények szerént[52] című művében a végrendeleti öröklés, majd 1799-ben A' Magyar Polgárnak Törvény szerént való rendes örökösse[53] című könyvében a törvényes öröklés szabályait tartalmazó jogi munkát tett közzé azzal a szándékkal, hogy a leírtaknak "minden Rendü és állapotú Ember haſznát veheti nemzeti nyelvünkön". A törvényes öröklésről szóló művének "ajánlásában" aligha lehetne jobban összefoglalni a nemzetté válás útján haladó magyarságnak a (jogi)szaknyelvvel kapcsolatban megfogalmazott elvárásait és programját: "Mindazáltal valameddig a' Nemzet' a maga Nyelvével edjütt meg-nem hódol; sőt ezt állhatatoson fenn tartja, mind addig ezen Nemzet tulajdon maga külső Nemzeti mivóltára nézve tökélletes állandóságot igérhet magának: Hogy ha ellenben az Idő a' Nemzet Nyelvén gyözedelmet vett; a' Nyelvnek meg-hódolása a' Nemzet gyökeres megváltoztatásának tsalhatatlan Postája - Hogy ha tehát a' Nemzeti Nyelvnek a' Nemzet fenn tartására olly véghetetlen bé-folyása vagyon: úgy tehát minden ugyan azon egy Nemzettségbéli Embernek tulajdon Nemzete Nyelvet úgy mint Nemzete Paizzsát őrizni, sőt ezt tehettsége ſzerént gyarapitani tagadhatatlan kötelessége, a' honnan egy Hazafiúnak tulajdon Nemzeti Nyelvéhez való hajlandósága tsalhatatlan Jele az ő valóságos Hazafiúságának, Minthogy pedig a' Nemzeti Nyelvnek nem annyira tsupa, mint ditső fenn-állása leg-inkább az által ſegittetik, ha a Nemzeti Nyelv a' Tudományok nevezetesen pedig a' Honnyai Tudományok úgymint a' Nemzet Történeteiről, és Juſsairól tanitó Tudományok által palléroztatik és miveltetik ki: Valójában ha azok a' kik a Nemzeti Nyelvnek mivelésében fáradoznak az ő Hazafiainak ſzereteteket meg érdemlik, egy átaljában azok a' Hazafiak a' kik a' Tudományoknak Nemzeti Nyelveken való gyarapitásában fáradozó Hazafiakhoz Segedelemmel vagynak, és ezen Munkálkodó Hazafiak Igyekezetének Lelket és Életet adnak, a' Valóságos Hazafiúságnak tündöklő Czimereit hordozzák."[54]
A korszak legjelentősebb magánjogi munkája volt Georch Illés Honnyi Törvény című 1804 és 1809 között négy kötetben megjelent műve,[55] melyben a szerző a hazai törvényeket a kor tudományos színvonalán, magyar nyelven dolgozta fel, mindezzel tudatosan alapozta meg a nemzeti jogirodalom művelését.[56] E műben találkozhatunk először a corpus iuris helyett a "törvénytár" kifejezéssel, vagy a status helyett az "álladalom" fogalmával, bár utóbbi szó megalkotását a 18. század végének híres "szógyárosához", Barczafalvi Szabó Dávidhoz kötik.[57] A szerző alapvető törekvése az volt, hogy könyvével kiszorítsa a jogi oktatásban ez idő tájt még domináló latin nyelvű műveket és megmutassa,
- 305/306 -
hogy a magyar nem csupán a "házi" és "mezei" munkák nyelve.[58] Georch munkája lényegében az első magyar nyelven kiadott összefoglaló jellegű magánjogi mű, ezért korszakos jelentőséggel bír. Legalább két évtizedig - kiszorítva a latin nyelvű műveket - tankönyvként, sőt gyakorlati kézikönyvként használták.[59] A könyv rendkívül népszerű volt szakmai körökben, így a magyar nyelvű terminológia használata és tovább fejlődése szempontjából hatása a jogi műszótárok jelentőségéhez mérhető. Georch a terminusok használata terén egyaránt támaszkodott a korábbi fordításokban használt fogalmakra, illetve a napi jogi praxisban alkalmazott kifejezésekre.
Az 1792. évi VII. törvénycikk folytatásaként jelent meg a magyar nyelvhasználatáról szóló 1805. évi IV. törvénycikk, amely immár kötelezte a helytartótanácsot a felterjesztések magyar nyelven való megválaszolására, továbbá a törvényszéki eljárásokban a továbbiakban a magyar nyelv használatát írta elő. E törvénynek köszönhetően a magyar nyelv előtt megnyílt a joggyakorlat egyik legfontosabb intézményrendszere. A törvénycikk rendelkezése szerint az udvari kancelláriához benyújtott fölterjesztéseket ugyanakkor latin és magyar nyelven kellett a továbbiakban is kiállítani, illetve előírták, hogy "a királyi Curia a magyar nyelven befejezett s hozzá föllebbezett perekben most még ne legyen köteles ugyanazon nyelven határozni." Kiemelésre érdemes, hogy a törvénycikk külön rendelkezett a magyar nyelvű fölterjesztések kapcsán az egyértelmű fogalomhasználat biztosításáról. Így az "Ő szent felsége" elé kerülő fölterjesztések "a szavak netalán előforduló kétértelmüségének kikerülése végett [...] hasábosan latin és magyar nyelven szerkesztessenek."
A joggyakorlat és jogtudomány fejlődése szempontjából elsődlegesen szükségessé vált a magyar jogi szaknyelv kiteljesítése. Jogászaink, jogtudósaink azonnal hozzá láttak a magyar jogi szakszókincs hiányzó elemeinek a megalkotásához. Ennek következtében nagy számban láttak napvilágot a magyar terminológiát megteremteni kívánó jogi műszótárak, tiszti szótárak, szógyűjtemények és egyéb a jogi fogalom és szókészletet gyarapító művek. 19. század első felében több mint negyven ilyen mű jelent meg. Szerzőik
- 306/307 -
között nem csupán jogászokat, hanem nyelvtudósokat és írókat is találunk.[60] A műszótárak iránti igényt jól példázza a korabeli jogi nyelvhasználatban általánosnak mondható sajátos "hieroglif-nyelv"[61] alkalmazása.[62]
A vármegyék a 19. század első évtizedétől kezdve az 1805. évi IV. törvénycikk alkalmazása jegyében egymás után vezették be a magyar nyelv használatát a vármegyei jogélet minden területén. A "tisztbéli írásmód" szótárak első mintaadó darabja volt az 1806-ban megjelent Pest-Pilis-Solt vármegyei tiszti szótár.[63] A más vármegyéknek is megküldött mű elkészítésében a kor kiváló jogászai vettek részt, úgymint Szilassy József, Laczkovics György, Szentkirályi László, Tomka László, Glosius Dániel, Kandó József és a végső kiadásért felelős Ottlik Dániel, valamint Révai Miklós, a korszak híres nyelvtudósa, aki a nyomdai munkálatok előtt véleményezte az elkészült művet. Javaslatainak legnagyobb része - a helyesírási mód tekintetében kizárólagosan - az ő elvei szerint került be a nyomtatott verzióba.[64] Hasonló módon vett részt egy évvel később a Zala vármegyei szótár[65]
- 307/308 -
elkészítésében Verseghy Ferenc.[66] A következő évtizedekben - a század közepéig tartó időszakban - számos vármegyei és egyéb állami szervhez köthető tiszti szótár,[67] illetve konkrét szerzővel fémjelzett latin-magyar szótár és egyéb segédkönyv született. Ezekre azért volt szükség, mert az 1844. évi II. törvénycikk megszületéséig folyamatosan bővült a magyar nyelv "hivatalos" használatának a köre.
A tiszti szótárak megalkotásában a vármegyék között nem volt együttműködés. A bécsi udvar és a központi kormányzat a maga eszközeivel inkább hátráltatni igyekezett ezt a folyamatot. Alapvetően a rivalizálás, illetve az egymás eredményeinek figyelmen kívül hagyása volt jellemző. Részben ugyanez mondható el az egyes szerzők munkájaként megalkotott szótárak sorsáról. Egyetlen olyan kísérletről van tudomásunk, ahol a vármegyei küldöttek az országgyűlési szünetben megvitatni tervezték a magyar jogi terminológia kialakításának alapelveit és szókincsét. Az összes addig megjelent műszótár alapján "szigorú bírálat és megrostálás" mellett egy meglehetősen szabatos jogi műszótár megalkotása volt a terv. Az 1807-ben elkészült kéziratot - amit Bakos Gábor "Diaetalis műszótárnak" nevezett - a szerzői végül nem tartották közrebocsátásra érdemesnek és "további intézkedésig" a Pest megyei levéltárba helyezték el.[68] A vármegyék ezt követően már meg sem próbáltak közösen létrehozott szótárat kiadni. Ekkoribban egyetlen nagy tekintélyű szerző sem vállalkozott, hogy a korszak jogászait és nyelvészeit egy ilyen közös cél érdekében mozgósítsa.[69]
A legelső szakszótárak valójában nagy számú szinonimát tartalmazó - többnyire jelentős kompilációs tevékenység eredményeként összegyűjtött - szógyűjtemények voltak. Kevéssé szolgálták a fogalmak értő magyarázatát, jelentésének tisztázását, hiszen nem tartalmaztak definíciókat. Az egymást követő (mű)szótárak legtöbbször a korábban kiadott munkák szókincsére alapoztak, azt kiegészítették, illetve bővítették. Így az 1806 utáni szótárak a magyar nyelv újabb szavait magukba foglalva váltak korszerűvé. A sorra megjelenő művek szókészletében az 1830-as évekre jelentős változás ment végbe. Az 1837-ben megjelent kúriai szókönyv (Magyar Törvénykezési Szótár) már sok olyan fogalmat tartalmazott, melyek kiszorították a század eleji szótárak számos kifejezését. A nyelvújítás pozitívnak tekinthető hatása mellett ugyanakkor negatív tendenciák is felfedezhetők. Így komoly problémát jelentett ebben az időszakban a szóalkotás szabályainak
- 308/309 -
a kialakulatlansága, melyről parázs vitákat folytattak az érintettek. A jogi műnyelv kialakítását pedig különösen nehezítette az e téren tapasztalható konszenzus hiánya.[70] A terminusok megalkotásában érintett szerzők és szerkesztők egymástól sokszor elszigetelt módon másként láttak hozzá a feladatukhoz. Az ortológusok helytelenítették a nyelvújítás során alkalmazott módszereket, és a több évszázados terminológiát is felhasználták szótáraik elkészítésekor (pl. Szirmay Antal), mások viszont neológusként (pl. Fogarasi János) maguk alkottak újabb szavakat műveik elkészítésekor.[71]
Időben az egyik legelső és legteljesebb jogi szakszótár Pápay Sámuel - Veszprém vármegye táblabírája - 1807-ben közzétett Észrevételek a' magyar nyelvnek a' polgári igazgatásra, és törvénykezésre való alkalmaztatásáról című gyűjteménye volt, melynek bevezető fejtegetéseiben a fogalomalapú terminusalkotás mellett foglalt állást.[72] A korabeli közigazgatás és törvénykezés nyelvének fejlesztését szolgáló terminológia megújítására programot dolgozott ki. Művének elkészítésében két cél vezérelte. Elsőként a magyar jogi terminusok megalkotása ("ſzaporítása"), melyek helyettesítik az addig használt latint.[73] E mellett lényegesnek tartotta, hogy továbbra is használjuk a külföldi eredetű "megmagyarosodott" szavakat, fogalmakat. Nagyon fontosnak tekintette, hogy a már régtől meglévő jogi fogalmainkat, melyet az "uralkodó Deákság rejtett el előlünk" vegyük elő és használjuk ismét.[74] Így a latin terminusokat helyettesítő, azt felváltó minden tekintetben alkalmas régi magyar fogalmakat, mint például az actor helyett a "felperes", az incattus helyett az "alperes", a sententia helyett az "ítélet" terminusokat használjuk. A "szószaporítás" általános tendenciájával szemben óvatosságra intett, amikor a közérthetőségre, a
- 309/310 -
jogi nyelv egyik fő tulajdonságára hívta fel a figyelmet. A jogi praxisban a fogalomhasználat terén a "könnyű érthetőség" elengedhetetlen feltételére hívta fel a figyelmet, mely a "gondolatoknak meghatározott egybeſzorítása" folytán szolgálja az egyértelműséget. Ehhez szorosan kapcsolódik a nyelvhasználat azon sajátossága, hogy egyes fogalmakat "körülírással" vagy "elnevezéssel" definiálunk. Véleménye szerint mindig az adott nyelv természete határozza meg, hogy konkrét esetben melyik a megfelelő megoldás.
Pápay felhívja a figyelmet arra, hogy a fogalomalkotásban milyen nagy szerepe van a terminus pontos meghatározásának és használatának. E téren - véleménye szerint - a magyar nyelv jelentős kihívásokkal néz szembe: "A' mi Nyelvünk illyen meghatározottsággal még most nem igen ditsekedhetik, mivel az mind eddig mind a' polgári igazgatásnak, mind a törvénykezésnek, mind pedig a tudományoknak ſzékeiből irgalmatlanúl ki lévén zárva, Kifejezéseink nem kaphattak meghatározott értelmet; minthogy az előtt velek nem igen éltek, most pedig már azokat hol egy hol más értelemben alkalmaztattyák."[75] A fogalmak egységes értelmezésének, és így használatának az elősegítése végett fontosnak tartotta, hogy a használt jogi terminusok azonos jelentéstartalommal bírjanak.[76] A fogalomalapú terminusalkotás fontosságára ekképp hívja fel a figyelmet: "A' mennyire a' dolog' mivolta, és nyelvünk' terméſzete engedi, egyenessen fordíthattyuk magyarra az idegen kifejezést, [...] Azomban nem mindenkor engedi azt meg vagy a' dolog' mivolta, vagy nyelvünk' terméſzete, hogy az idegen ſzót egyenessen magyarra fordíttsuk. Azért igen ſzemessen vigyázzunk itt, hogy se a dolog' mivoltát, se nyelvünk' terméſzetét el ne rontsuk az uj elnevezés által. [...] Inkább igyekezzünk tehát a' dolgot annak természeti mivolta ſzerint elnevezni, ha más kifejezéssel esnék is az, és nem a' ſzórúl ſzóra való fordítással."[77] Pápay a tükörfordítással szemben a fogalomalapú terminusalkotást tartotta elsődlegesnek. Sajnálatosan műve nem vált széles körben ismertté. A korszellemnek megfelelően ugyanakkor maga is szót emelt a tudományos nyelvezet és általában a magyar nyelv ápolása érdekében létrehozandó tudományos társaság felállítása mellett: "Azomban hogy nem tsak a' Törvények Tudománnyában, hanem más minden féle ſzükséges Tudományokban, és ſzép mesterségekben is Hazai Nyelvünk gazdagodgyon, s' kifejezéseink igazán, és nem a' nyelv rontásával ſzaporíttathassanak; e' végre azt kell elmúlhatatlanúl sürgetnünk, hogy egy nemzeti Tudós Társaság állíttassék fel az Orſzág Kebelében, melly mindennémű Tudományokra, és Mesterségekre kiterjeſzkedvén, azoknak előadására nyelvünket alkalmatossá tegye."[78] Pápay e tudós társaságtól várta a termino-
- 310/311 -
lógiai egységesítés elvégzését, melyet a Helytartó Tanács "az Orſzágnak minden Megyéivel közöltetvén, reményleni lehet, hogy az Orſzág Megyéi az illyen Munka felől feltennék azt, hogy az fundamentomos okoknál fogva helyesen állapíttatott meg."[79]
Szirmay (Szirmai) Antal - Zemplén vármegye főjegyzője, a sátoraljaújhelyi levéltár felügyelője és Kazinczy előtti rendezője - lényegében Pápayval közel egy időben, 1806-ban jelentette meg a jogi nyelvújítással kapcsolatos Magyarázattya azon szóknak, mellyek A' Magyar országi Polgári, s' Törvényes dolgokban elő-fordúlnak, némelly rövidebb formákkal című munkáját.[80] Szógyűjteményét terjedelmes bevezető tanulmánnyal látta el, melyben kifogásolta az akkoriban használatos keveréknyelvet, így elsősorban a latin jogi szakszavak magyar toldalékokkal való ellátását, ami a pontos magyar megfelelő fogalom hiányában előszeretettel alkalmazott megoldás volt.[81] Művében mindehhez példát mutatva régebbi jogi munkákat és kéziratokat is felhasznált. Megjegyzésre érdemes, hogy a könyv címében olvasható "magyarázattya" kifejezés a szótár számos helyén részletes, akár több oldalas valódi fogalommagyarázat prezentálását jelentette.[82] Műve előszavában utal a nem sokkal korábban Pest-Pilis-Solt vármegyében megjelent tiszti szótárra, mint "ditséretes" példára, illetve reméli, hogy munkájával hozzájárul az egyre tökéletesebb szótár elkészítéséhez.[83] Bevezető megjegyzéseiben a nyelvújítás mellékhajtásaként megjelenő erőszakos fogalomalkotást ekképp utasítja el: "[A]' régi Eleink által bé-vett, 's minden nyelvben bőven található más Nyelvekből eredett ki-mondások helyett, új ſzókat, mellyeket még a ſzületett Magyarnak-is nehéz vólt ki-mondani, ki-gondolván, Magyar ſzép nyelvünket meg-undokítottuk."[84]
Pápay és Szirmay művei sok hasonlóságot mutatnak. Habár valószínűsíthetően nem ismerték egymás munkáit, mindketten a mérsékelt nyelvújítás híveiként fontosnak tartották a régi, a napi praxisban bevált magyar fogalmak használatát és elutasították a "keveréknyelv" alkalmazását. A 19. század első éveiben e két szerző szakmailag megalapozott
- 311/312 -
munkái kiemelkedtek az ez idő tájt született tiszti szótárak sorából. Megállapításaik joggal tarthattak volna igényt nagyobb szakmai figyelemre.[85] Az ezt követően megjelent szótárak és egyéb segédkönyvek hosszú sorának a célja nem lehetett más, mint a jogi szaknyelv gyarapítása és mind alaposabb kidolgozása.[86]
Közülük érdemes kiemelni Puky Károly 1830-ban megjelent és később több kiadást megérő Honni törvény szótár című művét, melynek előszavából kitűnik, hogy a szerző első rendű szándéka a korábban e tárgykörben megjelent könyvek, illetve az országgyűlés jegyzőkönyveinek felhasználásával a magyar kifejezések "szaporítása", illetve a sok esetben korábban már feledésbe merült, illetve csak egyes vidékeken használatos magyar szavak újbóli felelevenítése volt.[87] A szótár tudatos törekvése, hogy egy-egy latin szónak néha háromnégy, vagy még ennél is több magyar megfelelőjét prezentálja, s a fogalmak "érthetőbb magyarsággal való kitételeikre alkalmatosabbak ki jelelvén" az olvasó sikerrel használja.
A 19. század első felének sajátos szakirodalmát képezte a "nyelvtisztítást", illetve "nyelvzavar" felszámolását célzó "műszókönyvek", illetve "szófűzérek" sorában az 1833-ban megjelent Fogarasi D. János nevéhez kötődő Diákmagyar Müszókönyv, melynek előszavában a magyar-latin(-német) jogi szógyűjtemények megalkotásának elsődleges funkciójáról így írt: "Minden eddigleni törvény- és pörbeli szókönyvek nem müszokönyvek, a' miknek köllene pedig lenniök. A' müszokönyvnek legnagyobb határozottsággal, a' legkisebb különbségeknek is kifürkézésével köll készülni. És e' részben valamint szókönyveink úgy más irataink is hibákkal teljesek."[88] Az egységes jogi terminológia hiányát két évvel később, művének második kiadása előszavában szintén felpanaszolta. Ugyancsak mintapéldája e műfajnak a Kunoss Endre által 1834-ben összeállított Szófüzér, melyet a művelt nagyközönségnek általános és tudományos használatra készített el. A szerző ebben a szógyűjteményben magyar fogalmak német és latin megfelelőjét
- 312/313 -
tünteti fel, alkalmanként egyes fogalmak jelentésének pontosításával. A szótárban jogi fogalmakkal is találkozunk, amely elsősorban a nem jogi műveltségű emberek számára magyarázza azok értelmét. Kunoss a korabeli állapotok jellemzésekor - a mű bevezető fejezetében ("Szózat a' nyelv ügyében") - így fogalmaz: "Minden nagyobb miveltségü nemzetek átmentek azon elmefejlődési és nyelvgyalulási időszakon, mellyet mi, az idők viharai által hosszasan rongált Magyarok, jelenleg élünk."[89] Hasonló céllal jelent meg 1835-ben Gyalulat című - a bevezetésben "szókönyvnek" nevezett - műve, melyben zömmel latin és jóval kevesebb német fogalom - melyek a nyelvünkbe "kölcsönöztetvén" mintegy "meghonosultak" - magyar "hasonértelmű" megfelelőjét sorakoztatja fel.[90] Véleménye szerint nyelvünket a mindennapi életben "némelly magyarul beszélők, olly tömérdek idegen szavakkal és kifejezésekkel tarkázzák", hogy csoda, ha még ilyen formában is, de fennmaradt a magyar nyelv.[91] E munkájában már jóval több jogi - főképpen latin -terminus magyar változatát ismerteti, néhány esetben részletes jogtudományi hivatkozással kiegészítve. A 19. század közepéig számos további műszótár, tiszti szótár, példatár jelent meg, melyek között az egyes jogágakra, jogterületekre vonatkozó speciális jogi fogalomgyűjteményeket is találhatunk.[92]
Időközben a jogi nyelvhasználatra vonatkozó szabályozásban jelentős változások következtek be. Az 1825-27-es reform-országgyűlésen felirat formájában a képviselők összefoglalták a magyar nyelv használata tárgyában addig megfogalmazott törekvéseiket, sőt végső soron a magyar államnyelvvé emelésének az igényét. A nemzeti nyelv használatáról szóló 1830. évi VIII. törvénycikk lényegében megerősítette a korábban már törvényekben megfogalmazott nyelvhasználati jogokat. A vármegyékben fokozatosan került bevezetésre a magyar nyelv használata. Ez a folyamat lényegében 1834-re zárult le.[93] A magyar nyelvről szóló 1836. évi III. törvénycikk fő rendelkezése szerint a latin-magyar kéthasábos szerkesztés estén a magyar nyelvű törvényi szöveg tekintendő hivatalosnak.[94]
- 313/314 -
A jogszabály a Királyi Ítélőtáblát arra kötelezte, hogy a magyar nyelven lefolytatott eljárás végén az ítélet magyar nyelven legyen megfogalmazva. Szintén a magyar nyelvről rendelkező 1840. évi VI. törvénycikk kötelezte többek között az egyházi és világi törvényhatóságokat, valamint a királyi udvari kamarát, hogy levelezése során a magyar nyelvet használják. A jogi szaknyelv létrehozatalának végső diadalát az 1843/44-es országgyűlésen elfogadott 1844. évi II. törvénycikk jelentette, mely az államnyelv státuszára emelte a magyar nyelvet. E törvényi rendelkezés értelmében a királyi leiratok, a törvények és rendeletek, az országgyűlési tanácskozások és valamennyi ítélőszék hivatalos nyelve a magyar lett.[95]
A 19. század első négy évtizedében megszületett tiszti szótárak és a jogi szókincset megalkotni és továbbfejleszteni törekvő egyéb kiadványok a nemzeti hevület okozta sietségben számos esetben a szinonimák áttekinthetetlen sokaságát eredményezték. A magyar jogi nyelvezet "hivatalos" kodifikálásának igényével fellépő Magyar Királyi Kúria 1837-ben adta közre a Magyar Törvénykezési Szótár című kiadványt,[96] amelynek előszavában a következőket olvashatjuk: "... a Fő Méltóságú királyi Kuria [...] az eddig meg nem határozott Magyar Törvénykezési kifejezésekből az igazság kiszolgáltatására habozás, bizonytalanság, határozatlanság, és így a Törvénykezésnél, mindeneknél legártalmasabb homályosság háromoljon: szükségesnek látta a Magyar Törvénykezési mesterszavak rendes meghatározását."[97] Mindennek érdekében a latin terminusoknak lehetőleg egyetlen magyar megfelelőjét tartalmazta. A magyar fogalmak kiválasztása a korábbi szótárak szókincsén alapult, ugyanakkor megállapítható, hogy az ismeretlen szerző(k) vagy szerkesztő(k) jó érzékkel válogattak a rendelkezésre álló szó- és fogalomkészletből.[98]
Néhány évvel később a Magyar Tudós Társaság szembesülve a problémákkal hivatalos szakszótár megszerkesztéséről döntött. Így jelent meg 1843-ban a tudós társaság Törvénytudományi Osztály "tudományos ágazatait" művelők számára összegyűjtött Törvénytudományi Műszótár, amely minden latin kifejezéshez megadta annak magyar megfelelőjét.[99] A szótár érdekessége, hogy a korszak neves nyelvészeiből és jogtudósaiból (Szlemenics Pál, Stettner György, Sztrokay Antal, Perger János, Kölcsey Ferenc, Lassú István, Jászay Pál, id. Szász Károly, Bártfay László, Waltherr László Imre, Fogarasi János, Császár Ferencz, Zsivora György, Csapó Dániel) álló szerkesztők munkájaként látott napvilágot, akik az addig megjelent jogi műszótárak és egyéb jogi szakmunkák felhasználásával állították össze a mintegy tizenkétezer tételből álló és hozzávetőlegesen negyvenezer magyar jogi műszót tartalmazó művet. A kötet érdeméül lehet megemlíteni, hogy
- 314/315 -
az egyes terminusok magyar nyelvű változatainak legelső bibliográfiai forrásait is megjelöli.[100] Ezzel szemben hiányosságaként lehet megállapítani, hogy a latin kifejezésekhez több magyar terminust adott meg, amely nem szolgálta az egységes jogi fogalomhasználat megteremtését, így rögzítette a már meglévő fogalmi "zűrzavart".[101] Bakos Gábor ekképp jellemezte a kialakult helyzetet: "[A]ligha mondunk valótlant, midőn azt állítjuk, hogy a jogi műnyelvünk ujabb és nagyobb elmocsárosodásának okozásában törv. tudom. műszótárunk [...] gazdag szinonima-gyűjteményeinek sajnos, de nem csekély része vala. Az Akadémia műszótárában, mintegy az Akadémia által elfogadva és szentesítve ezernyiezer olyan halvaszületett s addig homályban volt rossz műszó kapott igy országszerte életre, a mely - ugyan jobb lett volna - ha soha világosságra nem kerül [...] s [...] örökre a lomtárba vándorolt volna."[102] Sőt "megbízhatatlansággal" is megvádolták a műszótárt, mivel az összegyűjtött szókészlet "kellő bírálat nélkül" került közlésre, aminek eredményeképpen "negyvenezernyi szótömegének egy negyede, mint szembeszökőleg rossz és helytelen soha életre se kaphatott; egy negyede történetivé vált; egy negyede elavult és újabbakkal váltatott fel, s így legfeljebb csak egy negyede van még ma is használatban." - írta 1880-ban Bakos Gábor.[103] Ugyancsak fogyatékosságaként emeli ki, hogy a szótárból hiányoznak a Weres Balást - vagyis az 1565-ös Magyar Decretumot - megelőző jogirodalom műszavai. A szótár további problémájának nevezi az egyes jogi fogalmak értelmezésének a hiányát, mivel az egyes jogi terminusok értelmének pontos meghatározása nagyban elősegítette volna a megfelelő fogalomhasználatot. A szinonima-alkotás kevéssé szolgálta a jogi fogalomhasználatban oly fontos egyértelműséget, a jogi nyelvben elengedhetetlen fogalmi precizitást. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a tudós társaság által kiadott mű vállaltan nem törekedett a jogi műszavak egységes magyar fogalmi elnevezésének kialakítására, sőt inkább az alkalmasnak tűnő elnevezések teljes körű - az összehasonítást lehetővé tevő - összegyűjtését tűzte ki célul és a jövő feladataként jelölte meg a legmegfelelőbb kiválasztását, amely lehetővé teszi egy majdani véglegesnek tekinthető, konszenzuson nyugvó terminushasználatot tükröző műszótár elkészítését.[104]
- 315/316 -
Két évvel a Törvénytudományi Műszótár közreadását követőn, 1845-ben a magyar királyi udvari tanács (kancellária) Bécsben adta ki a Hívatalos műszótár című szakszótárt, melynek első rendű törekvése az volt - hasonlóan a kúriai szótárhoz -, hogy a korábbi gyakorlattal szemben lehetőleg egy latin kifejezésnek egyetlen magyar megfelelőjét tartalmazza.[105] A szótárszerkesztésnek ez a módja a későbbiekben sem vált általánossá, hiszen a Törvénytudományi Műszótár második, 1847-es kiadásának előszavában utal arra, hogy immár a Hívatalos Műszótár szavaival bővített kiadásról van szó.[106] A kancellária törekvése így kudarcot vallott, nem érte el kitűzött célját, a magyar jogi terminológia egységesülését. Lényegében ezzel a kiadással véget ért a jogi műnyelvet megteremteni akaró tiszti- és műszótárak alkotásának négy évtizedes korszaka.[107]
A magyar jogi terminológia fejlődéstörténete szempontjából fontos, hogy a 19. század elején nagy számban megjelent latin nyelvű jogi mű hamarosan magyar nyelven is napvilágot látott. Így került sor Kelemen Imre 1814-ben publikált Institutiones juris privati Hungarici, illetve 1818-ban megjelent Historia juris Hungarici privati, továbbá Szlemenics Pál 1819-ben közzétett Elementa juris Hungarici civilis privati című munkái magyar nyelvű változatának kiadására.[108] Utóbbi esetében maga a szerző készítette el a magyar nyelvű, jelentősen bővített változatot.[109] Ugyancsak itt kell megemlíteni Kövy Sándor Elementa iurisprudentiae Hungaricae című 1800-ban közzétett fő művét, melyet
- 316/317 -
1839-ben Magyarhoni magános törvénytudomány elemei: Kövy Sándor után címen - Fogarasi János, a szerző egyik tanítványa fordításában és részben átdolgozásában - magyar nyelven publikáltak.[110] E sorba tartozik Kövy két magyar nyelven megjelent tankönyvként használt munkája is. A szerző, mint a sárospataki kollégiumban a magyar jog első professzora, a gyakorlatias jogi oktatás hazai megalapítója, 1798-ban A' Magyar törvények rövid summája[111] című művében a feudális magyar magánjog összefoglalására vállalkozott. A több kiadást megért munka 1848-ig a sárospataki gymnasium diákjai számára magyar nyelven tette lehetővé a jogi fogalmak megismerését. Szintén magyar nyelven jelent meg 1822-ben A' magyar polgári-törvény[112] című könyve, melyért, mint az addig magyarul megjelent legkitűnőbb jogtudományi műért megkapta a Marczibányi-díjat.
Itt kell utalni Frank Ignácz A közigazság törvénye Magyarhonban című 1845-ben napvilágot látott művére, amely eredetileg az 1820-as és 1830-as években latin nyelven publikált oktatási célokat szolgáló kézikönyveinek magyar nyelven való átdolgozását jelen-tette.[113] A magyar jogi fogalomhasználat megteremtésének folyamatában a sok évszázados latin nyelvhasználat okozta nehézségeket jól példázza Frank 1837-es keltezésű tanulságos "előadmánya". Ebben a meglehetősen konzervatív nézeteket valló Frank Kunoss Endre "Polgári magánjog"[114] című műve kapcsán az egyetem vezetőjének éles hangvételben a latin fogalmak félreértésének, illetve félrefordításának következményeiről, valamint a jogi nyelv megújítására való szakmai felkészületlenség problémáiról ír.[115]
- 317/318 -
Tudományos művek magyar nyelven való közzétételét főképpen a református felekezetű intézményekben szorgalmazták. Az első magyar nyelvű önálló jogbölcseleti munka Sz. Szilágyi János a természeti törvény tudományáról kantiánus szellemben írt műve volt, melyet a máramarosszigeti gimnázium tanulói számára 1813-ban írt. Az Oskolai Tanító Könyv a Tétető (practica) Filosofia második része: Természeti Törvény Tudomány címen[116] megjelent munkája megírásával elsősorban az volt a célja, hogy a latinnal szemben elősegítse a hazai igényeknek megfelelő nemzeti nyelven való tudományművelést, ezzel is szolgálva a társadalmi emancipációs folyamatot.[117] Ugyancsak itt kell megemlíteni Újfalusy Nep. János nevét, aki a Martini-féle tanok kommentálójaként vált ismertté a hazai jogbölcseletben. A' természeti hármas törvény[118] címmel 1825-ben megjelent könyvében Sz. Szilágyi nyomdokain haladva az addig egyeduralkodó latin nyelvű szakirodalom mellett tovább bővítette a "Természeti Törvény tudománya" magyar nyelven való művelés-
- 318/319 -
ének és "pallérozásának" a lehetőségét, továbbá a hazai "fő oskolákban" a jogi stúdiumokkal ismerkedők számára érthető módon igyekezett bemutatni e diszciplínát.[119] A reformkor kezdetén a "hasznos Tudományoknak Hazai nyelven való előmozdítása", illetve "Nemzetünk' anyai nyelvén léendő tökélletesítésére" törekvő művek alkotása az akkor megfogalmazódó nemes célok sorába illeszkedő törekvés volt. A 19. század közepéig a latin nyelvű munkák újabb kiadásai még megjelentek, de közben egyre több magyar nyelvű elméleti jogi tankönyv, kézikönyv látott napvilágot, melyek a jogi műnyelv fejlődését jól szolgálták. A jogi terminusok használatára gyümölcsözően ható irodalomból kiemelhetők még Carlowszky Zsigmond, Csatskó Imre, Greguss Mihály, Pauler Tivadar, Szeremley Gábor, Warga János munkái.[120]
Az 1848/49-es szabadságharc leverése után, a neoabszolutizmus korszakában a magyar jogi terminológia fejlődése, egységesülése szempontjából kritikus korszak következett. Az idegen kormányzattal a magyar jogtudós közösség többsége nem kívánt együttműködni. Az osztrák polgári törvénykönyv magyarországi bevezetése sem szolgálta a magyar nyelvű jogi fogalomkészlet formálódását, hiszen 1853-ig nem készült el annak ma-
- 319/320 -
gyar fordítása. Az OPTK "befogadását" a magánjog területén a virulens szokásjogi szabályok igencsak hátráltatták. A közigazgatási jog területén jelentős hatású volt ebben az időszakban a német hatás. A német nyelvű pátensek magyarra fordítása, amelyben a közigazgatásban dolgozó jogászok vettek részt, tovább formálta a jogi terminológiát. A magyar jogi műszavak fordítás útján való bővülését eredményezte a kiegyezést (1867) követő kodifikációs tevékenység, így a német mintára 1875-ben - helyenként egyszerű fordítás eredményeként - megalkotott első magyar kereskedelmi törvény.[121]
A magyar jogi szóhasználat a 19-20. század fordulóján jutott el arra a fejlődési szintre, hogy a korábbi terminológiai zavart felszámolja. A jogi fogalomhasználatot érintő újítások elképzelhetetlenek a modernizáció sikerességét elősegítő törekvések nélkül. Ezt kísérelte meg az 1880-as évek elején Bakos Gábor, a magyar jogi műnyelv művelésének és megújításának egyik korabeli szószólója, aki erre megfelelő programot dolgozott ki. Tervezetében kitért a jogászok feladataira, így a "hasznavehető" műszókészlet teljes körű, a szinonimákat magába foglaló összegyűjtésére, a jogi "vezér-műszavak" szabatos meghatározására, illetve a szinonimák közötti distinkciók megtételére, valamint az elavult és fölösleges terminusok megjelölésére. A távlatos szótáralkotás további feltételeként fogalmazta meg, hogy a jogászok "előkészítő" munkáit követően a nyelvészekre vár az a feladat, hogy nyilvánvalóvá tegyék a megfelelő fogalmak és szinonimáik meghatározásának nyelvtani szabályait, ami lehetővé teszi a helytelen és így felesleges terminusok megjelölését, illetve a hibás, vagy hiányzó műszavak helyett új, vagy újabbak megtalálását.[122] Mindez csak a jogtudomány és nyelvészet szoros együttműködésével a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt folytatott tevékenység révén érhető el. Fontos ugyanakkor
- 320/321 -
megemlíteni, hogy Bakos szükségét érezte a műszótár elkészítését megelőző "a jogi műnyelv mivoltát, alapelveit és nyelvtani törvényeit tárgyazó segédkönyv" kiadásának, amely a jogi műnyelv földolgozását nagyban segíthetné.[123]
Három évvel később maga Bakos állt elő egy ilyen célból elkészített kézikönyvvel. A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei: elméleti és gyakorlati útmutató jogi műnyelvünk tisztitására és javitására című művében az elméleti és gyakorlati pályán tevékenykedő jogászok számára kívánt támpontokat adni. Könyvének alapvető céljáról így ír az előszóban: "Részletesen ismertetem e kis munkámban a magyar jogi műnyelv mivoltát, eredetét, kifejlődését és állapotát; a jogi műnyelvben folyó nyelvújítás alapelveit és törvényeit, a jogi műnyelv alaki jelentés fejlődését: a szóösszetételt és szóképzést; a jogi műnyelv anyagi jelentés fejlődését: a jelentés átruházást és szóátvitelt; idegen műszók kölcsönvételét, meghonosítását, és ezzel szemben a nyelvtisztaság és nyelvtisztítás elveit és szabályait."[124] Vagyis olyan gyakorlati "kézikönyv" megalkotására törekedett, amely a jog- és nyelvtudomány korabeli követelményeit egyaránt figyelembe veszi és a jogászokat képessé teszi a helytelen, rossz műszavak felismerésére, illetve a helyes terminusok alkotására.[125]
Az egységes jogi szaknyelv megteremtése, a nyelvileg és fogalmilag egyaránt adekvát terminológia valójában a 20. század elejére alakult ki. A magyar jogi szaknyelv konszenzust tükröző megalapozásában meghatározó szerepe volt a Márkus Dezső szerkesztette -"számos szakférfiú közreműködésével" készült - hat kötetes Magyar Jogi Lexikon (18981907) megjelenésének, mely pontos definíciókat igyekezett adni az egyes jogi fogalmakra.[126] A 175 gyakorló jogász és jogtudós részvételével megalkotott lexikon mintegy 5600 nyomtatott oldalon a terminusok egyértelművé tételét segítette.[127] A szerkesztő az előszavában ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a mű "önálló czikkekben tárgyalja a nálunk meg nem honosult fontosabb jogintézményeket; a latin, franczia, angol, német jogi műkifejezéseket az illető magyar fogalom kapcsán, a használtabbakat önállóan is, szótárszerűen közli, mert jogi műveltségünk, bár kell, hogy a hazai jog talajából fakadjon és ott gyümölcsözzön a magyar jogi élet hasznára, éppen az utóbbi czélból nem zárkózhatik el a külföld tanításaitól és intézményeinek ismeretétől."[128] Vagyis az új és újabb idegen jogi fogalmak, terminusok átvétele, illetve "magyarítása" a továbbiakban is jelen lesz a jog életében, fejlődésében.
- 321/322 -
A magyar államiság kezdetétől, kilenc évszázadon át - hasonlón más európai országokhoz - hazánkban is a hivatalos nyelv a latin volt, s csupán a Habsburg-abszolutizmus idején szembesültünk erőteljesebb német nyelvi hatással. A reformkori törekvések fontos részét képezte, hogy a törvényhatóságok és a rendi politikai szervek erőteljesen szorgalmazták a magyar nyelv hivatalos eljárásokban való alkalmazását, így fontossá vált a jogi szaknyelv pontos fogalmi apparátusának a megteremtése. A nemzetté válás folyamatának identitást meghatározó eleme volt a magyar jogi terminológia kialakítása, amely egyben az alapját képezte a kor társadalmi, gazdasági, politikai és jogi modernizálódást szolgáló jogi praxis kialakításának. A neoabszolutizmus idején az osztrák jogrendszer egyes elemeinek a magyar jogi szabályozásra oktrojálása bizonyos szempontból a latin nyelv jogászok általi megőrzését erősítette. Mindezt tekinthetjük a német hatás ellensúlyozásának is. A kiegyezés után a magyar jogi nyelv következetes alkalmazásával a mindennapok jogi kommunikációjában a latin kifejezések használata a jogászi hivatásrend megkülönböztető ismérvévé vált. A praktikus jogi nyelvből ugyanakkor a latin terminológia folyamatosan, lényegében teljes mértékben eltűnt, csupán a jogi műveltség "ornamentikájaként" élt tovább.
After the foundation of the state the official and written language of statecraft and law was Latin. Hungarian terminology was late appear, though basisc formulas were long present in our language, mainly from the oral litigation. Native legal language gaine new momentum due to the Enlightenment. This process coincided with the neologism, the "codification" of the Hungarian literary and public dialect. Introducing native language terminology meant the development of Hungarian vocabulary and the elimination of alien expressions.
Unification of Hungarian terminology was advanced by the publication of more then thirty legal vocabulary, officer's dictionary, glossary and other works developing Hungarian legal words. Development of legal terminology was not only the precondition of turning into a nation, but social, economic and political modernization was also establihed by the modern legal life and vocabulary and conceptually, was developed to the early 20[th] century in Hungary. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány alapjául szolgál két korábban megjelent írásom. Vö. Szabadfalvi József: A magyar jogi nyelv kialakulása és fejlődése a 19. század elejéig. Jogtudományi Közlöny, LXXV. évf. (2020) 1. sz. 12-20. pp.; A magyar jogi nyelv fejlődése a 19. század elejétől az elmúlt századfordulóig. Jogtudományi Közlöny, LXXV. évf. (2020) 3. sz. 112-121. pp.
[2] A magyar jogi szaknyelv kialakulásának történetéről lásd: Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv kérdéséhez. Jogirodalmi és nyelvészeti tanulmány tekintettel jogi műveltségünk jelenére, múltjára, mivoltára és gyökeres javítására. M. T. Akadémia Könyvkiadó-hivatala. Budapest, 1880.; Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei. Elméleti és gyakorlati útmutató jogi műnyelvünk tisztítására és javítására. Rudnyánszky. Budapest, 1883.; Simonyi Zsigmond: A jogásznyelvről. Magyar Nyelvőr, 25. köt. (1896) 2. füz. 49-54. pp.; Herczegh Mihály: A magyar államnyelv jogai a törvényhozó és kormányzó hatalom körében a honfoglalástól mostanáig. Franklin-Társulat. Budapest, 1904.; Viszota Gyula: Révai, Verseghy és a tiszti szótárak. Nyelvtudományi Közlemények, 35. köt. (1905) 194-234. pp.; Istványi Géza: A magyarnyelvű írásbeliség kialakulása. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Budapest, 1934.; Beck Salamon: Jogi műnyelvünk fejlődéséhez. Magyar Nyelvőr, 76. évf. (1952) 3. sz. 205-208. pp.; Kniezsa István: A magyar állami és jogi terminológia eredete. In: A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közleményei. VII. köt. 3-4. sz. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1955. 237-243. pp.; Kovács Ferenc: A magyar jogi terminológia kialakulása. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1964.; P. Balázs János: Jogi szókincsünk történetéből. Magyar Nyelvőr, 97. évf. (1973) 4. sz. 484-486. pp.; Karcsay Sándor: Jog és nyelv. Jogtudományi Közlöny. XXXVI. évf. (1981) 4. sz. 325-338. pp.; B. Kovács Mária: A magyar jogi szaknyelv a XVIII-XIX. századfordulóján. Miskolci Bölcsész Egyesület Magyar Nyelvtudományi Tanszéke. Miskolc, 1995.; B. Kovács Mária: A középmagyar kori jogi szaknyelv és terminológia főbb jellemzői. In: Hoffmann István - Juhász Dezső - Péntek János (szerk.): Hungarológia és dimenzionális nyelvszemlélet. Előadások az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson. Debrecen - Jyväskylä, 2002. 225-233. pp.; B. Kovács Mária: A jogi nyelv és a nyelvújítás. In: Magyar nyelvjárások. A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Évkönyve. XLI. köt. Debrecen, 2003. 367-370. pp.; Kabán Annamária: A magyar nyelvű tudományosság kezdete. Keresztény Magvető, 110. évf. (2004) 2. sz. 209-216. pp.; Nyomárkay István: Nyelvújítások Közép-Európában a 19. században. Kísérlet az anyanyelvi terminológiák kialakítására a közép-európai nyelvekben. Magyar Nyelvőr, 131. évf. (2007) 2. sz. 185-195. pp.; Kovács Mária: A magyar jogi terminológia egységesülése a XVIII-XIX. század fordulóján. In: Lizanec, Péter (szerk.): Acta Hungarica. XVIII. Nyelvek, irodalmak és kultúrák kölcsönhatása a Kárpát-medencében: XV. Nemzetközi Tudományos Konferencia. Uzhgorod, 2008. 145-150. pp.; Jutai Péter: Nehézségek a magyar jogi műnyelv megalkotása körül a 19. század első felében. Jogtörténeti Szemle, XXIV. évf. (2008) 2. sz. 2230. pp.; Szép Beáta: Adalékok a magyar jogi szaknyelv kialakulásának történetéhez. Magyar Nyelvőr, 133. évf. (2009) 3. sz. 310-322. pp.; Révay Valéria: A nyelvhasználat szintjei a XVII-XIX. században Északkelet-Magyarországon. Iskolakultúra-könyvek 39. Gondolat Kiadó. Veszprém, 2010. 137-143. pp.; Kovács Mária: Kísérletek a jogi szaknyelv megújítására Kazinczy korában. In: Fábián Miroszlava - Horváth Katalin (szerk.): Jubileumi kötet Lizanec Péter Professzor 80. születésnapjára. Acta Hungarica, XIX-XX. évf., Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszék Hungarológiai Központ, Ungvár, 2010. 275-282. pp. (Ugyanaz megjelent: Kovács Mária - Kecskés Judit: Nyelvújítás és szaknyelvújítás Kazinczy korában. In: Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Philosophica. Tom. XVI. Fasc. 1. E Typographeo Universitatis. Miskolc, 2011. 45-50. pp.); Nótári Tamás: Megjegyzések a magyar jogi műnyelv kialakulásának törvényi hátteréhez. Glossa Iuridica, I. évf. (2014) 1. sz. 132-138. pp.; Tóth Judit: Jogi nyelvöltögető. In: Ünnepi kötet dr. Tóth Károly címzetes egyetemi tanár 70. születésnapjára. (Szerk.: Tóth Judit) Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica. Tom. LXXVII. Szeged, 2015. 632-646. pp.; Mezey Barna: Előszó: a magyar jogi szaknyelv kezdetei. In: A magyar jogtörténet válogatott bibliográfiája 1560-1860. (A bibliográfiát összeállította: Bathó Gábor, Losonczi Eszter) Állam- és jogtörténeti bibliográfiák 17. ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék. Budapest, 2016. 6-10. pp.; Szendi Attila: A 19. századi magánjogi szavaink előfordulása korabeli folyóiratokban. (1830-1850). Magyar Jogi Nyelv, I. évf. (2017) 1. sz. 4-13. pp.; Gedeon Magdolna: A magyar jogi nyelv történetéről. In: Szabó Miklós - Vinnai Edina (szerk.): A törvény szavai. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2018. 199-222. pp.; A magyarországi bányajogi szaknyelv történeti áttekintése. Magyar Jogi Nyelv, II. évf. (2018) 1. sz. 1-5. pp.; Sallai Balázs: "Cikornyásan terjengős, nagyképűen homályos". Reformtörekvések a magyar hivatalnoki nyelvhasználat javítására a 20. század első felében. Magyar Jogi Nyelv, V. évf. (2021) 1. sz. 1-8. pp.
[3] Solymosi László: Anyanyelv és jogi írásbeliség a középkori Magyarországon. Történelmi Szemle, LIII. évf. (2011) 4. sz. 500. p.
[4] A jogi terminológia kialakulását és későbbi egyégesülését nagyban segítette volna a magyar nyelvű jogi oktatás általánossá válása. Az akkoriban egyetlen hazai egyetemi szintű jogászképző intézményben (Pesti Királyi Tudományegyetem) a jogi kar tanácsa a magyar nyelv használatának ügyében 1807. január 3-án a következő határozatot hozta: "Elismerve Révai [Miklós] buzgalmát és teljes erővel támogatja őt a magyar nyelv terjesztésére vonatkozó törekvéseiben, de mindent megfontolván, okoskodásának nem tud igazat adni, mert a magyar nyelv tanítását az új Ratio [Educationis] 97. §-a szerint nem lehet csak a jogi karra korlátozni. A joghallgatókat, akik közhivatalokba mennek, pontosan elő kell arra készíteni és ezért a jogi tanulmányok idejéből nem lehet elvenni a magyar nyelv oktatására." (Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története 1667-1935. A királyi Pázmány Péter Tudományegyetem története. II. köt. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Budapest, 1936. 318. p.) A testület mindezzel jelentősen akadályozta a magyar jogi nyelv fejlődésének és terjedésének az ügyét. A 19. század első felében rendkívül változatos kép jellemezte a jogászképző intézmények gyakorlatát. Szlemenics Pál egykorú megjegyzése szerint a pesti jogi karon még 1823-ban is a tanítás nyelve mindenütt a latin volt. (Pauler Tivadar: Szlemenics Pál. /Emlékbeszéd/. In: Pauler Tivadar: Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez. Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-Hivatala. Budapest, 1878. 143. p.) A magyar nyelvű oktatás terén a protestáns intézmények igyekeztek példát mutatni, ugyanakkor az ebben az időszakban megjelent oktatási céllal írt magyar nyelvű munkák a század közepéig nem értek el érdemi áttörést. 1840/41 után indult meg az érdemi változás, amire az 1844. évi II. törvénycikk - mely a kötelező magyar nyelvű oktatás bevezetéséről rendelkezett - már csak ráerősített. Ezt követően már csak kivételszámba ment a latin nyelvű oktatás. (Vö. Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története... 359-364. pp.) Az 1848-as forradalomnak kellett ahhoz bekövetkezni, hogy az oktatás nyelve kizárólag a magyar legyen. A szabadságharc bukását követően az "elosztrákosítás" következtében az osztrák jog és jogintézmények oktatása vált általánossá, sőt 1855-től a birodalom jogi karain bevezették az egységes tantervet és a német nyelvű oktatást. 1860-tól bekövetkezett oktatáspolitikai fordulat eredményezte a magyar nyelvű oktatás visszaállítását. (Vö. Nagy Zsolt: A jogi oktatás fejlődése és aktuális kérdései. Pólay Elemér Alapítvány. Szeged, 2007. 56-58. pp.)
[5] A jogi terminológia kialakulásában a latin nyelv meghatározó szerepe mellett fontos megemlíteni a jövevényszavak jelentőségét. A honfoglalás előtt már kapcsolatba kerültünk török nyelvű népekkel, majd a török hódoltság idején (16-17. század) a másfél évszázados "együttélés" további hatást gyakorolt nyelvünkre. A töröknél ugyanakkor számottevőbb a honfoglalás utáni szláv hatás, mely elsősorban a közép- majd újkori szláv népekkel kialakult államkapcsolatoknak volt köszönhető. Szintén jelentős a magyar állam kialakulását, majd megszilárdulását követő érintkezés a németekkel. A 12. századtól megjelenő telepesek (szászok, cipszerek, később svábok) kulturális és nyelvi befolyása, később a Habsburg-uralom idején a közigazgatásban erősödő német nyelvhasználat a jogi fogalomkészletünk formálódásában kimutatható. Vö. Kniezsa István: A magyar állami és jogi terminológia eredete...; B. Kovács Mária: A magyar jogi szaknyelv a XVIII-XIX. század fordulóján... 50-51. pp.; Nyomárkay István: Nyelvújítások Közép-Európában a 19. században...
[6] Vö. B. Kovács Mária: A magyar jogi szaknyelv a XVIII-XIX. század fordulóján... 7-11. pp., illetve Kovács Mária: A magyar jogi terminológia egységesülése a XVIII-XIX. század fordulóján... 145-146. pp.
[7] "A jogélet és jogtudomány szakadatlan fejlődése folyamán ugyanis egyfelől a fennálló tételes jogelvek és eszmék, jogfogalmak és szabályok történeti joggá válnak, - s helyöket - a jogéletben újabb tételes jogok, a jogirodalomban pedig a jogbölcselet útján keletkezett újabb jogelvek- és eszmék foglalják el. S mivel mindezek rendszerint más, egészben vagy legalább részben különböző joganyagot tartalmaznak, mint ama már történetivé váltak, melyekből a fejlődés útján leszármaztak: ez okból ezeket azoktól a jogásznak az újabb jogtartalmat kifejező, tehát szintén újabb műszókkal kell megkülönböztetnie." (Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei... 25. p.)
[8] Vö. Szép Beáta: Adalékok a magyar jogi szaknyelv kialakulásának történetéhez... 311. p.
[9] Uo. 320. p.
[10] Nyomárkay István: Nyelvújítások Közép-Európában a 19. században... 186. p.
[11] Vö. Kovács Ferenc: A magyar jogi terminológia kialakulása... 85-86. pp.
[12] Werbőczy István: Magyar decretvm, kyt Weres Balas a deakbol, tudni illyk a Werbewczy Istvan Decretomabol, melyet Tripartitomnak neweznek, Magyarra forditot. - Vadnak tovabba ez Decretomnak előtte egy nehany iroth articulusok, kyket azon Veres Balas a regi kiralyok Decretomibol törvynhez valo ieles dolgokat ky szedegeteth. Debrecenbe nyomtatott Raphael Hoffhalter altal, M.D.LXV. [1565] Említésre méltó, hogy Weres Balás "művét" 1571-ben javított kiadásban Heltai Gáspár jelentette meg Kolozsváron. Az új változat publikálását az tette szükségessé, hogy Erdélyben idő közben törvényerőre emelték a Hármaskönyvet. Fontos megjegyezni, hogy Werbőczy latin terminológiái gyakran eltérő tartalmat hordoznak, mint az eredeti római jogi fogalmak, ugyanis a római jogi források nem közvetlenül, hanem különböző törvénykönyvek és egyéb jogi dokumentumok közvetítésével hatottak a magyar jogforrásokra, illetve azok terminológiájára. Mindez közvetlenül kihatott a Tripartitum fordításaiban megjelenő fogalmakra és jelentésükre. Vö. Gedeon Magdolna: A magyar jogi nyelv történetéről... 203-207. pp.
[13] Péter Katalin: Werbőczy anyanyelvi fordításainak tanulságai - értelmiségi feladatvállalás a 16. században. Történelmi Szemle, LV. évf. (2012) 3. sz. 421-440. pp.
[14] Werbőczy István: Magyar Decretum, kyt Weres Balás a deákbol, tudni illyk a Werbewczy Istwan Decretomabol, melyet tripartitomnak neweznek... [Szerkesztette és az átírást készítette: Csorba Csaba] Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár - Alföldi Nyomda, Debrecen, 1991.
[15] Sajátos kiadvány az 1844-ben megjelent Werbőczy Tripartituma eredeti latin nyelvű szövegéhez kapcsolódó, egyes terminusok "régi magyarításaiként" használt fogalmak jegyzéke, melyről a szerző a címlapon a következőket írta: "Nemzeti óságaink a' régi gyöngyökhez hasonlitnak, mellyeket a' szépitő uj kor izletes irója ritka ékességekül a' nyelv koronájába foglalhat." Vö. Ponori Thewrewk József: Werbőczy István diák műszavai régi magyaritásokkal. Schmid, Pozsony, 1844.
[16] Werbőczy István: Decretum Juris consuetudinarij, Inclyti Regni Hungariae & Tranfylvaniae. Az az, Magyar es Erdely-Orfzagnak Törveny könyve. Verbőci Istvan altal Iratot, 1514. Ezten: Moftan Deakul és Magyarul, Egy hafiznos. Regeſtromal egyetemben uyobban ki boczatatot. Lipsiai. Debrecen, 1611. (Ez a Hármaskönyv első teljes szövegű latin-magyar kiadása.)
[17] Kovács Ferenc: A magyar jogi terminológia kialakulása... 174. p.
[18] A magyar nyelv használata a 16. század második felétől Erdélyben nagyobb szerephez jutott, mint az anyaországban, ahol a fejedelmi kancellárián és az országgyűlésen a latinnal csaknem egyenrangú pozíciót töltött be. A magyar nyelv legnagyobb jelentőségét ugyanakkor a hódoltsági területen érte el, ahol úgyszólván hivatalos nyelvként használták a községi közigazgatásban. Sőt a törököknek a bécsi és a magyar hatóságokkal való érintkezésében hivatalos diplomáciai nyelvvé vált a magyar. Vö. Istványi Géza: A magyarnyelvű írásbeliség kialakulása....
[19] Vö. Szép Beáta: Adalékok a magyar jogi szaknyelv kialakulásának történetéhez... 313. p.; Solymosi László: Anyanyelv és jogi írásbeliség a középkori Magyarországon... 498. p.
[20] Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv kérdéséhez... 8-10. pp.
[21] "A »magyar Decretum« műnyelvezete nem kora és írója alkotása csupán, hanem előzői: a nemzet száz meg száz szerény napszámosa hangyaszerű munkálkodásának gyümölcse. A mohácsi vészt közvetlenül követő oly mozgalmas időszak férfiai, élökön a Nádasdygárda példaadó tagjaival, voltak azok, kiket jogi életkörükben, az igazgatási és jogszolgáltatási ügyekben magyarul írni, a nemzeti buzgalom és gyakorlati élet követelése egyaránt késztete; s kik a latin nyelven tanult törvénytudomány kifejezésére jogi műnyelvünket hivatalos munkakörük adalékaiban esetről-esetre megalkották, - úgy hogy »Weres Balás, Byhar wármegyének Iró deákya ees Warady few Byró« mint két nagy hatóság első rendű tisztviselője, a kezéhez jött ügyiratokban már teljesen kész jogi műnyelvet talált." (Uo. 9. p.)
[22] Vö. uo. 9. p.
[23] "A törvénytudomány terén magyar nyelven ez időben még nem történt semmi. De az olvasni tudás és mí-veltség terjedésével beállott a törvények és törvényes rendeletek nagyobb körökben ismertetésének szüksége is; széltiben lefordíttatták a családok régi deák okmányaikat; azonban a törvényes magyar műnyelv alapját Veres Balázs, Bihar vármegye jegyzője vetette meg Verbőci Hármaskönyve s a törvények kivonatos fordításával..." (Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig rövid előadásban. I. köt. Athenaeum. Pest, 1872. 58. p.)
[24] Kovács Ferenc: A magyar jogi terminológia kialakulása... 179. p.
[25] Kászoni János 1647-ben az erdélyi fejedelem gyulafehéri udvar-bírájának kérésére a jogi eljárásokra vonatkozó szabályokat latinból magyar nyelvre lefordított műve bevezetésében ("Elöli-iaro rövid iras") erről így ír: "... a' Deák nyelvben ſintsen mindeneknek annyira valo Tudományok, hogy aßt akadály-nélkül érthetnék; mivel láttyuk aßt is, hogy még a' Törvény dolgainak ki-ßolgáltatására is ollyakat elő-vétet néha a' kételenség, kik a' Deákhoz avagy kevesjet, avagy ugyan ſemmit ſem értenek." Majd "Az Olvafokhoz" írt soraiban így ír: "A' Törvény Dolgaiban forgo minden napi Deák Teminuſokat, mellyekkel még a' Deáktalan Perlekedő köz rend is elegyeſleg ſzokot élni, én előſzőr forditatlanul hagytam vala, hanem midőn már a' nyomtattatájához akarnék kezdeni, némellyek ugy javallák s-tanátslák-is, hogy a' mennyire lehetne azokat-is forditanám meg, és egéſzlen Magyarul botsáttanám-ki..." (Rövid igazgatás A' Nemes Magyar Orſzágnak és hozzá tartozó Réſzeknek szokott Teorveny Folyasirol, Mellyet Nemzetes Veres-Marthi Ciko Mihaly Uram Keresere, Deákbol Magyar nyelvre forditott Kaszoni Janos Váradgyán. Nyomtattatott, azon Ciko Mihaly költſégén, Gyula-Fejér Váratt Brassai Major Marthonál 1647. eſztendőben. A3. p.)
[26] Lásd erről bővebben: Tamásné Szabó Csilla: Az Erdélyi Fejedelemség korának jogi nyelve. Erdélyi Múzeum, 66. köt. (2004) 3-4. füz. 98-106. pp.; Jogi szakterminológia az Erdélyi Fejedelemség korában. In: Hoffmann István - Juhász Dezső (szerk.): Nyelvi identitás és a nyelv dimenziói. Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Debrecen - Budapest, 2007. 267-272. pp. A későbbi időszak erdélyi magyar nyelvű jogirodalmából, melyek hatást gyakoroltak a jogi terminológia fejlődésére, említésre méltóak: Balia Sándor: Erdélly Ország' közönséges Nemzeti Törvénnyeinek első réſze. A' törvény'-ſzerző hatalomról. Kolozsvár, 1791.; Benkő Jósef: Az Erdély Országi Nemes Székely Nemzetnek képe. Kolozsvár, 1806.; [Kilyéni Székely Mihály]: A Nemes Székely Nemzetnek Constitutioji, Privilégiumai és a' Jószág' le-szállását tárgyazó némely törvényes ítéleti több hiteles Leveles-tárokból egybe-szedve. Trattner. Pest, 1818.; Bévezetés az Erdély Országi Törvénykezés módjában applicaltatni szokott Recursusokról való Tractatusra, vagyis Oktatásra. Tichy, Nagyvárad, 1828. Ugyancsak fontos szerepet töltöttek be a jogi műszó-készlet formálódása szempontjából a különböző jogszabálygyűjtemények: Erdély Országnak Három Könyvekre oſztatott Törvényes Könyve. Melly Approbata, Compilata Constitutiókból és Novellaris Articulusokból áll. Kolozsvár, 1779.; Az Erdélyi Törvényes Királyi Tábla számára 1777-ik esztendőben adott rendszabás. Kolozsvár, 1828.
[27] Vö. B. Kovács Mária: A középmagyar kori jogi szaknyelv és terminológia főbb jellemzői... 229. p.
[28] Kitonich János: Directio ethodica processus judiciarii juris consuetudinarii, Inclyti Regni Hungariae. Tyrnaviae [Nagyszombat], 1619.
[29] [Kitonich János]: Rövid igazgatas A' Nemes Magyar Orſzágnak és hozzá tartozo Réſzeknek szokott teorveny folyasirol Mellyet Nemzetes Veres-Marthi Ciko Mihaly uram keresere, Deákbol Magyar nyelvre forditott Kaszoni Janos Váradján. Nyomtattatott, azon Ciko Mihaly V. költſegén, Gyula-fejér-váratt Brassai Major Marthon által. 1647 eſztendőben. (Érdemes utalni a három évvel későbbi latin-magyar kétnyelvű kiadásra. Vö. Kitonich János: Directio Methodica processus judiciarii Juris consuetudinarii, Inclyti Regni Hungarice [...] Rövid igazgatas a' nemes Magyar orszagnak [...] Szokott Törveny Folyasirol, Mellyet Deákbol Magyar Nyelvre Forditott Kaszoni János. Lat. and Hung., Leutchoviae [Lőcse], 1650.)
[30] Gedeon Magdolna: Kitonich János (1561-1619). In: Hamza Gábor (szerk.): Magyar Jogtudósok. III. köt. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Budapest, 2006. 18. p.
[31] Vö. Gedeon Magdolna: A magyar jogi nyelv történetéről... 208. p.
[32] Szenci Molnár Albert: Dictionarivm Latinovngaricvm..., (Item viceverſa) Dictionarivm Ungaricolatinvm. Hutter[us]. Noribergae [Nürnberg], 1604.
[33] Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum, Succum & medullam purioris Latinitatis, ejusque genuinam in Lingvam Hungaricam converfionem, ad mentem & fenfum proprium Scriptorum Clafficorum, exhibens: Indefeffo XV. Annorum labore, Subcifivis, ab ordinariis negotiis, temporibus collectum, & in hoc Corpus coactum. Samuelis Brewer. Leutschoviae [Lőcse], 1708.
[34] Közülük kiemelésre méltó Josephi Márton [Márton József]: Lexicon trilingue latino - hungarico - germanicum. I-II. Pichler. Viennae [Bécs], 1818. című majdnem kétezer nyomtatott oldalas műve, melynek jogi melléklete (lásd 1752-1853. pp.) a régi szótárak összegyűjtött szóanyagát tartalmazza.
[35] Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez. 1790-1848. (Szerkesztette és a történeti bevezető tanulmányt írta Szekfű Gyula) Magyar Történelmi Társulat. Budapest, 1926. 32. p.
[36] Vö. Nádor Orsolya: A magyar nyelv politikai státusváltozásai és az oktatás. Adalékok a magyarnyelv tanításának történetéhez. Anyanyelv-pedagógia, II. évf. (2009) 2. sz. (http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=158)
[37] Decsy Sámuel: Pannóniai Fénix avagy hamvából fel-támadott magyar nyelv. Trattner. Béts [Bécs], 1790.
[38] Baróti Szabó Dávid: Kisded Szó-tár, melly A ritkább Magyar ſzókat az A. B. C. rendi ſzerént emlékeztető verfekbenn elő-adja. Landerer. Kassa, 1784.; A második kiadás címe: Kisded Szó-tár (Második ki-adás, megbővítve.) Ellinger. Kassa, 1792.
[39] Baróti Szabó Dávid: Kisded szó-tár (1792) 4. p.
[40] Érdemes a "törvény" szó használatának néhány jelentésére utalni. Az "igaz" szó kapcsán írja: "Igazat látni, -tenni: igazságot látni, törvényt látni; igazság, törvény ſzerént ítélni." (Uo. 96. p.); "Törvény. Törvényt-adó, -hozó, -ſzabó. Törvény-halaſztás, -ſzünet. Törvénykedni: törvénykezni. Törvény-fſék, -ház, -bíró, -hely. Törvény-mondó: törvény-tudó. Törvényre-, törvénybe idézni. Törvényre nap-tétel kezeſség-vetés. Törvényt állani: magát kezeſséggel kötelezni, lekötni. Törvényt látni: ſzententziát, ítéletet hozni. Törvényes dolog. Törvénytelen. Törvény' máſſa: két ellenkező törvény-tétel. Törvényül írni." (Uo. 257. p.)
[41] [Czövek István]: Planum Tabulare, sive decisiones curiales per excelsam deputationem a [...]Maria Theresia eatenus ordinatam collectae et in ordinem redactae anno 1769.: Planum tabulare vagy a' királyi curiának végzései mellyeket [...] Maria Theresia [...] által e' végre kinevezett N. M. kiküldöttség öszve és rendbeszedett 1769. esztendőben. Regiae Scientiarum Universitatis Hungaricae. Budae [Buda], 1825.
[42] Törvény-rend, melly Magyar, és ahoz tartozó országok, mindennémü törvény, és ítélő székeinek szabatott. Deákbul pedig, és németbül magyarra fordittatott Tekintetes nemes Aba-új és Torna, Gömör és Hont egyesült vármegyéknek tábla bírája Cházár András által. Landerer. Kassa, 1789.
[43] Uo. 14-16. pp.
[44] Cserei Farkas: A 'Magyar és Székely Aszszonyok' Törvénye. Hochmeister. Kolozsvár, 1800.
[45] Uo. XII. p.
[46] [Aranka György]: Anglus és Magyar Igazgatásnak egyben-vetése. Hochmeister, Kolozsvár, I790.
[47] Uo. 37. p.
[48] Báró Martini természet törvényéről való állatásainak magyarázatja, mellyet német nyelvből magyarra fordított, és a' maga költségén ki-adott Dienes Sámuel. Béts [Bécs], 1792.
[49] Uo. v. p.
[50] Décsy Antal: Koronas Magyar Orszagi Kiralynék az Ö Kiralyi Jussokkal együtt. Landerer. Pest, 1795.
[51] Uo. V-VI. pp.
[52] Nánásy Beniámin: Testamentom a' Magyar Országi Törvények szerént. Trattner. Pest, 1798.
[53] Nánásy Beniámin: A' Magyar Polgárnak Törvény szerént való rendes örökösse. Trattner. Pest, 1799.
[54] Uo. "Ajánlás" I-II. pp.
[55] Georch Illés: Honnyi Törvény. Első könyv. Belnay. Posony, 1804.; Második könyv. Első kötet. Belnay. Posony, 1806.; Második könyv. Második kötet. Trattner. Pest, 1808.; Harmadik könyv. Trattner. Pest, 1809. (A szerző egyes műveiben Geörch Illésként szerepel, sőt maga útmutatást is ad arról, hogy "Görcs"-nek olvasandó. Vö. Georch Illés: Honnyi Törvény. Első könyv. XXXII. p.)
[56] A szerző szóképzésének helyességét dicséri Simonyi Zsigmond, a 19. század végének neves nyelvtudósa. Megállapítja, hogy Georch "csak szabályos alakú műszókat képezett, a többit mind más nyelvújítók írásaiból szedte össze." Vö. Simonyi Zsigmond: A jogásznyelvről... 50-51. pp. Ugyancsak elismerően szól a szerző szakszerű nyelvhasználatáról Beck Salamon. Vö. Beck Salamon: Jogi műnyelvünk fejlődéséhez... 206. p.
[57] Vö. Simonyi Zsigmond: A jogásznyelvről.. 50. p.
[58] Az előszóban a szerző a következőket írja: "A' mit tehát eddig akár a' köz Gyülekezetekben, akár a' külön Társaságakban tapasztaltunk, hogy tudni-illik Magyarúl akarván beszéllni Hazánk' fiai a' törvényes tárgyakról, a' remek szavakat akarjatok ellen-is deákúl ejtették-ki, Anya nyelvünknek szembe-tünő kissebbségével, azt ezentúl könnyen el-kerülhetjük: csak erős légyen a' fel-tétel, állandó az igyekezet, és irígység nélkül-való a' vetélkedés. Noha ugyan nem reménylhetem, hogy e' munkám egy vágással tökélletesen ki-írtsa ama' nagy gyökeret vető, sőt közönséges szokássá váltt viszsza-élést, és (mondhatnám) csak nem Honnyi nyelvünknek megvetését; de leg-alább meg-fogsz talán általa arról győződni, hogy nem éppen oly egy-ügyű a' Magyar nyelv, hogy idegen nyelv nélkül el-ne lehetne: nem is fog előtted lehetetlennek látszani az ügyeknek Nemzeti nyelven leendő folytatások." (Georch Illés: Honnyi Törvény. Első könyv. XII-XIII. pp.)
[59] A mű egykorú recenzense ezzel kapcsolatosan a következőket írta: "... ezen nagy becsű Munka, melly első megjelenésekor olly rendkivül való figyelmet támasztott, 's az idő ólta nem csak a' Tanúlóknak, de valóban több Tanultaknak is kezeiken forog: 's azoknak kik a' pereket magyarúl folytatják, többnyire kézi könyvűl szolgál." (Recenzió Georch Illés "Honnyi Törvény"-éről. /Név nélkül/ Tudományos Gyűjtemény, VI. évf. /1822/ V. füz. 97. p.)
[60] A nyelvújítás korának szógyűjteményeiről és szótárkezdeményezéseiről lásd: Czifra Mariann: Szógyűjtemények és szótárkezdemények a nyelvújítás korában. Széphalom: A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve. 25. köt. (2015) 125-132. pp. A szógyűjtésekből - a kéziratos formában fennmaradt irodalomból is - bő válogatást közöl Sági István a Magyar Könyvszemle 1920/21-es évfolyamában. Vö. Sági István: A magyar szótárak és nyelvtanok könyvészete. Magyar Könyvszemle, 1920/21. évf. 96-116. pp. (Első közlemény), 1922. évf. 72-156. pp. (Második, befejező közlemény) (Különösen: 73-74., 75-77. pp.)
[61] Bakos Gábor találó megnevezése. Vö. Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei... 11. p.
[62] Mindezt jól példázza Pápay Sámuel által hivatkozott hivatalos magyar bírói ügyiratminta szövege: "Committáltatik praesentibus ezen N. Vármegye requirendus Fő vagy Vice Szolgabíró Uraiméknak simul vagy divisim constitutis, cum sibi suo modo adjungendo Jurassore, vagy ö kegyelmek legitime impedialtatván, két Eskütt Uraiméknak is: Hogy NN. requisitiojára, toties quoties necessum fuerit, in omnibus coram declarandis ejusdem Domini requirentis causis et negotiis, in quantum activitatem ipsorum haud excederet, kimenvén procedállyanak, Admonitiot, Inhibitiót, Inquisitiot, Repetitiot és oculata Révisiot peragállyanak; Causas demum sibi legaliter competentes, certificatis et exauditis Partibus, servatisque de Jure servandis, ac compertis comperiendis, pro justo et aequo definiálván, törvényes és igasságos satisfactiot, Executione etiam mediante tegyenek, és azon effectuálandó akármínémü dolognak végbeviteléről a ſzokott Testimonialist kiadni, és a' fzükség úgy hozván magával, nékem, avagy suo modo competenti loco, pro re nata, circumstantialiter Relatiót tenni el ne mulassák. Signatum etc." (Pápay Sámuel: Észrevételek a' magyar nyelvnek a' polgári igazgatásra, és törvénykezésre való alkalmaztatásáról; az oda tartózó kifejezések' gyűjteményével, mellyeket a Haza eleibe terjeszt Weszprém vármegye. Számmer. Weszprém, 1807. 12-13. pp.) A részletből is jól érzékelhető, hogy néhány magyar szó mellett a latinból "korcsosítotf" terminusok dominálnak. Ehhez hasonlatos jogi keveréknyelv érvényesült az angol jogi nyelvhasználatban egészen a 18. század végéig, ahol az angol mellett a francia és a latin nyelv sajátos keverékével lehet találkozni a különböző korabeli periratokban. Vö. B. Kovács Mária: A magyar jogi szaknyelv a XVIII-XIX. századfordulóján... 4. p.
[63] [Ottlik Dániel]: A ' Tisztbéli Irás Módjának saját Szavai, Mellyek T. Pest, Pilis és 'Solt törvényesen egyesült Vármegyék' Rendeléséből öszveszedettek 's ujonnan kiadattak. Trattner. Pest, 1806. (További kiadások: 1807.; 1826.) A "tiszti szótárak" megalkotásáról lásd: Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867). Pest Megye Monográfia Közalapítvány. Budapest, 2002. 30-35. pp.
[64] Vö. Viszota Gyula: Révai, Verseghy és a tiszti szótárak... 196. p. (Révai Miklós a szótár kéziratára tett javaslatairól lásd különösen: 198-210. pp.)
[65] Tiszti szótár, mellyet n. Zala vármegyének ezen tárgyra nézve kirendelt deputatiója készített, és 1807. esztendőben Boldog Assony havának 26-án tartott közgyülekezete jóvá hagyott. Pichler. Béts [Bécs], 1807.
[66] Vö. Viszota Gyula: Révai, Verseghy és a tiszti szótárak... 212-231. pp.
[67] Közülük kiemelésre érdemes további korai szótár: Tiszti szótár, melyet T. N. Baranya Vármegyének ki küldetett tagzatja t. n. Pest vármegye által közlött tisztbélí irás-módjának saját szavain fellül, bővités végett készitett Pécsett 1806. esztendőben. Engel. Pécs, 1807.
[68] Lásd erről bővebben: Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei... 31. p. Bakos visszaemlékezéséből tudjuk, hogy e műszótár alkalmas lehetett volna az egységes magyar jogi műnyelv 19. század eleji egységesítésére. Akár még meg is akadályozhatta volna a későbbi évtizedekben megsokasodó szótárkönyvek hatásaként a jogi műnyelvünk "elmocsarasodását": "A diaetalis műszótár, amint egyszeri megtekintéséből [...] emlékezem, nem volt ugyan kimerítő, de ama kisebb műszótárak összes szókészletét egybefoglalta, - minden ismétlést, felesleges vagy határozottan rossz szót szigorúan kirostált, és a betűrendben szerkesztett latin műszókat rendesen csak egy jól megválasztott magyar műszóval fejezte ki." (Uo. 31. p.)
[69] A megyei tiszti szótárak születésének ellentmondásos körülményeiről lásd bővebben: Jutai Péter: Nehézségek a magyar jogi műnyelv megalkotása körül a 19. század első felében... 23-25. pp.
[70] A nyelvújításhoz való viszony kérdéséről lásd: Kazinczy Ferenc: Orthologus és Neologus; nálunk és más Nemzeteknél. Tudományos Gyűjtemény, III. évf. (1819) 11. köt. 3-27. pp.
[71] Jutai Péter: Nehézségek a magyar jogi műnyelv megalkotása körül a 19. század első felében... 26. p.
[72] Pápay Sámuel: Észrevételek a' magyar nyelvnek a' polgári igazgatásra, és törvénykezésre való alkalmaztatásáról; az oda tartózó kifejezések' gyüjteményével, mellyeket a Haza eleibe terjeszt Weszprém Vármegye. Számmer. Weszprém, 1807. A 19. század első évtizedében további, kisebb terjedelmű és jelentőségű művek megjelenésével találkozunk, melyek szerzői közt kell megemlíteni többek között Peretsenyi (Perecsenyi) Nagy Lászlót, Péchy Imrét, Szrógh Sámuelt. Vö. Peretsenyi Nagy László: Értekezés azon Deákból, magyar nyelvre forditott ſzavak érant, mellyek az egyházi és világi hivataloknak, valamint a' Kormány, törvény és birállóſzékeknél előfordúltt állapotoknak honnyi ſzóejtéssel való nevezését tárgyozzák. Szigethy, Nagy-Várad, 1806. (Nevéhez fűződik az 1815-ben megjelent "Arad vármegyei tiszti szótár" elkészítése is.); Péchy Imre: A' magyar nyelvről a' polgári és peres dolgok folytatásában. De usu Linguae Hungaricae in publicis negotiis. Patzko, Pest, 1806. (Péchy rövid műve inkább csak oktató, mint gyakorlati kézikönyv szerepét töltötte be.); Szrógh Sámuel: Tekintetes Nemes Borsod Varmegyének mint a' nemzeti nyelv egyik Pártfogójának ajánlja 1806. eſztendőben. Trattner. Pest, 1806.
[73] "Hogy a' Magyar Kifejezéseket ſzaporíttsuk; mert, mivel eddig minden Polgári dolgainkat és ügyeinket Deák Nyelvenn vittük, anyai Nyelvünk a' mellett ſzegénységben maradván, nem találhatunk benne elegendő Kifejezéseket mindennémű polgári és peres dolgainknak illendő kitételére." (Pápay Sámuel: Észrevételek... 3. p.)
[74] "Gyarapíttyuk pedig Nyelvünket nem tsak akkor, midőn azt uj ſzavakkal bővíttyük, hanem akkor is, midőn a' régen megvólt, de közönséges ſzokásban a deákság miatt nem igen forgott Magyar ſzavainkat közönséges folyamatba hozzuk; mert ha a' kéſzen lévő jó ſzavainkal nem élünk, azok elavúlnak, Nyelvünkből kiveſznek, és így ha most, a' midőn Nyelvünkre nézve is Magyar Polgárok kívánunk lenni, a' kéſzen álló ſzavainkat fel nem fogjuk, hanem továbbra is azok hellyett a' megſzokottabb Deák nevezeteket tartyuk meg, Nyelvünket még ſzükebbé teſzſzük a' helyett, hogy az uj Törvényből folyó kötelességünk ſzerént azt bővítenénk 's nagyobb virágzásba hoznánk." (Uo. 13-14. pp.)
[75] Uo. 54. p.
[76] "Hogy a' Magyar Kifejezéseknek értelmét is vóltaképpen meghatározzuk; mert külömben, ha a' Hazafiak kivált külön vidékekenn egy kifejezést tétovázva hol egy hol más értelemben veſznek, úgy egymást Orſzág ſzerte soha igazán meg nem érthettyük." (Uo. 3-4. pp.), illetve később: "Nyelvünk' bővítésére a' Kifejezések ſzaporítása mellett megkivántatik azok értelmének meghatározása is, melly úgy leſz meg, ha valamelly ſzót, vagy ſzóllást mindenkor azon egy dolognak kijelentésére fordítunk, 's azon Kifejezést mindenütt tsak azon egy értelemben veſzſzük állandóképpen..." (Uo. 53. p.).
[77] Uo. 20-21. pp.
[78] Uo. 31. p.
[79] Uo. 58. p.
[80] Szirmai Antal: Magyarázattya azon szóknak, mellyek A' Magyar országi Polgári, s' Törvényes dolgokban elő-fordúlnak, némelly rövidebb formákkal. Cassoviae [Kassa], 1806.
[81] Elsősorban - Pápayhoz hasonlóan - a meglévő, régi magyar terminusok használatát részesítette előnyben. Így például az onus szó helyett olyan "régi jó ſzók" használatát javasolt, mint a "teher", "birság" vagy az "elmaradás". (Uo. 135. p.)
[82] Jó példa erre a plenipotentiarius latin kifejezés, melynek magyarázatát két teljes oldalon olvashatjuk, majd végül magyar megfelelőjét a következőképpen határozza meg: "Ezt helyeſebben Kép viſelőnek, mint fenn Biztosnak véltem nevezni. Mivel a meg-hatalmazónak képét viſeli, és a Commiſsáriust már Biztosnak neveztük." (Uo. 144. p.)
[83] "[H]a talán nem is ſzinte tökélletes is ezen gyűjteményem, leg-alább az a' sikere léſzen: hogy édes Nyelvünk aránt egy jóltévő buzgóságot, egy Hazafiúi ſzent hevet gerjeſztek Nemzetembe, melly által éleſztetvén eléadott munkámat laſſanként tökélleteſsebé tenni fogja, és meg-eggyezett akarattal egy gántstalan Szó-tárt kéſzít magának, mellyel bóldog maradékink közönségeſen élhetnek." (Uo. 4. p.)
[84] Uo. 5. p.
[85] Vö. Kovács Mária: Kísérletek ajogi szaknyelv megújítására Kazinczy korában... 281. p.
[86] E sorba tartozó jelentősebb művek: Huszár Károly: A' tiszti írás' alkotásának és módjának sommás tudománya. Trattner. Pest, 1816.; Pauly Károly: Magyar tiszti írásmód a' polgári igazgatás' és törvénykezés' szótárával. A magyar ifiúságnak használására. Magyar Királyi Universitás. Buda, 1827.; Pauly Károly: Polgári pörös szótár. Magyar Királyi Universitás. Buda, 1827.; Puky Károly: Honni törvény szótár. Landerer. Pest, 1830.; Fogarasi D. János: Diákmagyar Müszókönyv a' magyarhoni törvény- és országtudománybul. (Index terminorum in scientiis juridicis et politicis per regnum Hungariae usitatorum latino-hungaricus). Kilián. Pest, 1833. (Újabb kiadása: Műszókönyv a magyarhoni törvény- és országtudománybul. 2. bővített kiadás. Kilián. Pest, 1835.; Jogtani Műszókönyv két részben. Harmadik átdolgozott 's különösen váltó 's kereskedés-jogi műszókkal bővített kiadás. Kilián. Pest, 1842.); Kunoss Endre: Szófüzér, vagyis a' tudomány, müvészség, társalkodás és költészet újonnan alkotott vagy fölélesztett szavainak jegyzéke. Landerer. Pest, 1834. (Újabb kiadás: Ujdon bővitett Szófüzér, vagyis a' tudomány, müvészség, társalkodás és költészet újonnan alkotott, fölélesztett vagy idomított szavainak Jegyzéke. Geibel. Pest, 1843.); Kunoss Endre: Gyalulat, vagyis megmagyarosított jegyzéke azon idegen szavaknak, mellyek különféle nyelvekbül kölcsönöztetvén, a' magyar beszédben és irásban korcsosítva vagy eredetikép használtatnak. Landerer. Pest, 1835.
[87] "E jelen Szótárnak szerkeztetésében fő figyelmemet arra fordítottam, hogy az ebben fel jegyzett deák szavak Honni nyelvünkön többféleképpen is jól és tiszta magyarsággal ki fejeztessenek; segéd eszközül vévén az Ország Gyülési jegyzőkönyveket, nem különben a' Hazai nyelv dolgában készített több nevezetes magyar munkákat, figyelmezve azonban valamint az újabbi szokásokra, és vidéki szóllás módjaira, úgy szintén arra is, hogy a' jó régi magyar szavak mellyek az uralkodó deákság által néműképpen elnyomattatva voltak, ezen Szótárbol ki ne maradjanak, hanem a' mennyire lehet a' magyar Kifejezések szaporitódjanak; ezt kivánván nyelvünk gyarapitásának buzgó óhajtása is." (Puky Károly: Honni törvény szótár... /Elő-beszéd/).
[88] Fogarasi D. János: Diákmagyar Müszókönyv... III. p.
[89] Kunoss Endre: Szófüzér... II. p.
[90] ". készítettem e' jelen munkát; ama nyelvzavar megszüntetésére segédszerül szolgálandót, melly nem csak a' latin oskolai pályán tudóssá nevelkedett férjfiaink között, hanem még az életvidámságu társas körökben, sőt a' közönséges életben is szerfölött elharapódzott." (Kunoss Endre: Gyalulat... V. p.)
[91] Uo. VI. p.
[92] Vö. Császár Ferencz: Váltójogi műszótár. Buda, 1840.; Latin-magyar törvénykezési műszótár. Kolozsvár, 1843.; Bokrányi László: A' magyar tiszti írásmód példákkal világosított szabályai. Werfer. Kassa, 1844.; Kovách Lajos, Irhóczi: Új kimerítő tisztirási szótár. Hatóságok, hivatalnokok, ügyvédek és mindazoknak számára, kik az 1844. II. törv. czik rendeleténél fogva a latin nyelv helyett a magyart használni kötelesek. Geibel. Buda, 1846.; Kassay Adolf: Váltójogtan és csődszabályok betűrendes szótára. Legújabb rendeletekkel bővítve. Magyar. Pest, 1852.; Ráth György: Német-magyar és magyar-német műszótára az új törvényhozásnak. - Deutsch-ungarische und ungarisch-deutsche Terminologie der neuen Gesetzgebung. 1-2. Heckenast. Pest, 1853-54.
[93] Vö. 1830. évi VIII. tc. 5. §: "Hogy az 1834. évi január 1-seje után senki ez ország határai közt, a ki a magyar nyelv kellő ismerete nélkül szükölködik, ügyvédi vizsgálatra ne bocsáttassék."
[94] "... a Törvények magyar Szerkezet eredeti, és a két Szerkezet között támadható kétséges értelem eseteiben elhatározó legyen." (1836. évi III. tc. 1. §).
[95] Vö. Nádor Orsolya: A magyar nyelv státusának változásai a honfoglalástól a XIX. század közepéig. Hungarológiai Évkönyv, I. évf. (2000) 1. sz. 54-71. pp.
[96] Magyar Törvénykezési Szótár. Trattner. Pest, 1837.
[97] Uo. 1. p.
[98] A táblabíróságokon a magyar nyelv kötelező használatának bevezetése az igazságszolgáltatásra vonatkozó szótárak megjelenését vonta maga után. Vö. Törvénykezési s tiszti szótár. A tiszántúli kerületi kir. tábla helybenhagyásával kiadódott. Tóth, Debreczen, 1837.
[99] Törvénytudományi Műszótár. Magyar Tudós Társaság. Buda, 1843. (Második, "tetemesen" bővített kiadás: Eggenberger. Pest, 1847.)
[100] "Hogy a' törvénytudományi osztály tudományágazatainak űzői, kedvelői, könnyebben láthassák együtt e' gyűjteményben az eddig megkisértett magyar elnevezéseket 's összehasonlításból kivehessék, mellyik tudós találta el a' kiteendőt szerencsésebben." (Uo. IV. p.)
[101] "Az Akadémia ezen jogi műszótáraiban minden jogfogalom egy-egy szabatos latin jogi műszóval van jelölve, de egy-egy ilyen latin műszó azután gyakran 10-20 magyar szinonimával lőn kifejezve!" (Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei... 34. p.)
[102] Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei... 35-36. pp. (Hasonlóan kritikus vélemény fogalmaz meg az utókor egy nyelvész képviselője: "[V]alójában egy több évtizedes folyamat sikertelenségének bizonyítéka; a több mint 400 oldalas munka egy-egy latin szóra 8-10 vagy akár még több magyar jelentést is felvesz. A munkából világosan látszik, hogy a jogi terminológiát... [nem] sikerült megalkotni, hiszen a szókincs nem pontos, nem egyértelmű, és bősége folytán természetesen a legkevésbé sem nevezhető egységesnek." (Jutai Péter: Nehézségek a magyar jogi műnyelv megalkotása körül a 19. század első felében... 23. p.)
[103] Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv kérdéséhez... 37. p.
[104] A Törvénytudományi Műszótár megalkotóinak ezirányú szándékairól lásd: "1. Hogy a' törvénytudományi osztály' tudományágazatainak üzői, kedvelői, könnyebben láthassák együtt e' gyűjteményben az eddig megkisértett magyar elnevezéseket 's összehasonlításból kivehessék, mellyik tudós találta el a' kiteendőt szerencsésebben.
2. Hogy kitessék: mi, hogyan, hányfélekép 's kik által fejeztetett ki eddig; mert gyakran történt 's történik maig, hogy némelly iró nem tudhatván a régebben készült, néha igen alkalmas műszót, helyette szükségből roszabbat kezdett, 's ez által a jobbnak 's régibbnek divatba jövését vagy akadályozta, vagy el is nyomta.
3. Hogy a' mik még itt elé nem fordulnak, vagy majd, egyik másik iró által még helyesebben tétetnek ki magyarúl, azokat újabb pótlásul e' gyűjteményhez sorozni biztosabban lehessen. És épen ennek elérhetése végett fel is szólít a' társaság ezennel minden magyar tudóst, akár tag akár nem, ne sajnáljon olly törvénytudományi műszavak helyett, mellyekkel meg nem elégedhetésének nyomós okait adhatja, helyesebbeket, a' titoknokhoz intézendő levelében küldeni, valamint az ollyanok' új elnevezéseit is kedvesen veendi ez úton a' társaság, mellyek ide még magyar műszó nélkül tétettek, vagy ki is maradtak.
4. Hogy a' többek' megegyezésével készülendő törvénytudományi illyen előleges műszótárból, a' helyesebb műszavak, akkor, midőn a' társaság betűrendben megyen végig készitendő nagy szótárán, több közől válogathatásnál fogva illő helyeikre biztosabban rakathassanak." (Törvénytudományi Műszótár... IV-V. pp.)
[105] Hívatalos Műszótár. Bécs, 1845.
[106] Törvénytudományi Műszótár. Közre bocsátja A' Magyar Tudós Társaság. (Második, "tetemesen" bővített kiadás) Eggenberger. Pest, 1847. IX. p.
[107] Említésre érdemes vállalkozás 1832-ből Vojdisek Josef ügyvéd - mai fogalmaink szerint - jogi okiratszerkesztő tanácsadó kézikönyve, mely a jogban kevéssé járatos közembereknek kíván a segítségére lenni. A szerző a "tiszti irások helyes szerkeztetésére vezető kézi könyv" megalkotásával a "magános tiszti írásmód" praktikus alapjait kívánta lefektetni. Vö. Vojdisek Josef: Magyar házi ügyvéd. A' polgári életben előforduló különbféle tiszti írások szerkesztésére vezérlő kézi könyv [...] Landerer. Pest, 1832.
[108] Vö: Kelemen Imre: Magyar hazai polgári magános törvényről írtt tanítások mellyeket néhai Kelemen Imre, [...] haladó halhatatlan munkája szerint, a' magyar hazafijak' és a' törvény tanúló nemes ifjúság' számára magyar nyelven készített és kiadott' Czövek István. I-III. kötet. Trattner. Pest, 1822.; A' magyar Törvény Históriája, Melyet Néhai Királyi Tanátsos Kelemen Imre Úrnak [...] elő-adásai szerént: Magyar Nyelven, közre botsájtott Nagy Jeszeni Jeszeny Miklós. Trattner. Pest, 1820.); Szlemenics Pál: Közönséges törvényszéki polgári magyar törvény. I-IV. kötet. Snischek. Pozsony, 1823.
[109] Szlemenics Pál további magyar nyelvű művei: Fenyítő törvényszéki magyar törvény. Eredeti deák munkája után magyarúl fejtegeté Szlemenics Pál. Magyar Kir. Egyetem. Buda, 1836.; Magyar törvények történetirata rövid vázolatban előadva. Belnay. Pozsony, 1845.
[110] Magyarhoni magános törvénytudomány elemei. Kövy Sándor után újabb törvényczikkelyek- 's felső itéletekkel és más bővitésekkel magyarul irta 's kiadta alsóviszti Fogarasi János. Beimel. Pest, 1839.
[111] Kövy Sándor: A 'Magyar törvények rövid summája. A' Gyermekek ſzámára. Weber. Pozsony, 1798.
[112] Kövy Sándor: A' magyar polgári-törvény. Nádaskay. Sárospatak, 1822.
[113] Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban. I. rész. Magyar Királyi Egyetem. Buda, 1845.; Második rész. I. darab. 1846.; Második rész. II. darab. 1847. A mű első kötetének bevezetésében így ír szándékairól: "A' mit jóakaróim tőlem vártak, hogy a magyar törvényrül magyar nyelven írjak, azt magam is kötelességemnek tartottam. De mivel kitűzött czélom volt, nem csak deák munkámnak akármiféle hiányait kipótolni; hanem nyelv tekintetében is legalább annyit elérni, mennyit jóakaróim véleménye az elsőben talált; minderre hosszasabb készűlet kivántatott." (Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban. I. rész. III. p.) A kortársának is tekinthető Pauler Tivadar emlékbeszédében így idézi fel pályatársa nyelv- és fogalomhasználatának anomáliáit: "Ezen dolgozatában, melyben a latin szerkezetnek szabatosságát sajnos nélkülözzük, gyakrabban honi kútfők hiányában az általános igazságnak elveit okoskodva fejtegette; írásmódjára nézve a közösen elfogadott szabályoktól eltávozván [...] irodalom, törvényhozás és törvénykezés műnyelvét jobbadán mellőzvén, sajátszerű kifejezéseivel élt, és ez által munkája használatát az ifjúságra nézve tetemesen nehezítette." (Pauler Tivadar: Frank Ignácz. (Emlékbeszéd.) In: Pauler Tivadar: Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez... 164-165. pp.)
[114] Kunoss Endre: Honi törvénytudomány. Első osztály: Polgári magánjog. Az 1836-diki országos végzeménybeli változtatások szerint. I. köt. Beimel. Pest, 1836.
[115] Franknak a nyelvújításhoz való ellentmondásos viszonyát jól jellemzi az Eckhart Ferenc által közölt "előadmány"-részlet: "A munka címe szerint »szerencsétlen«. A »polgári magánjog« annyit tesz, mint civile privatum ius, ahol az egyik jelző felesleges, mert ezt mondjuk: Civile ius vagy privatum ius, Civilrecht vagy Privatrecht, de sohasem Civile privatum ius, Civil-Privat Recht »tehát vagy Polgári jogot vagy magánjogot kellett volna írnia, ha tudniillik lehetne ezt magyarul mondani, mert nem lehet, legalább is nem helyesen. Először is, jóllehet a 'jog' szót némelyek alap és szükség nélkül vették hatalom, tehetség, igaz, igazság, szabadság helyett, amely szavak a szóban lévő anyag különbözősége szerint a latin just jól adják vissza, amennyiben az valamely személynek szolgáltatik (aliquae personae tribuitur); amennyiben azonban a jus normát jelent, erre eddig mindenki a régi törvényt tartotta meg; senki sem mondja például máskép, mint magyar törvény, zsidó, görög, német, olasz, francia törvény, hazánk törvénye, külföldi törvények, élő törvény, régi törvény, törvényszabás, törvény változása stb.; ezekben és hasonlókban, amelyet a scholasztikusok a jog objektív értelmének neveznek, még senki sem kísérelte meg az eredeti törvény szót jogától és helyétől megfosztani; senki sem mondta: hazánk joga, joghozó hatalom és i. t. Így a magánjog összetételben, nézetem szerint, a második rész teljesen elvetendő. De a magán sem alkalmazható, akár főnévileg akár melléknévileg vesszük. A költői magány főnévileg a magánosság helyett semmi mást nem jelöl, mint egyedüllétet, melléknévileg pedig annyit, mint egyedül lévő (solitarius); tehát magánjog (helyesebben magányjog) vagy ius solitudinis vagy solitarium jus, az utóbbinak nincs semmi alkalmas értelme. Polgári magánjog pedig latinul ezt adná vissza: civicum ius solitudinis. A rómaiak civitasa magyarul ország és ius civile ország törvénye. A polgár kezdetben civis castri jelentéssel bírt, ma pedig nem jelent mást, mint a szabad királyi városok polgárait, miért is polgári törvény nem jelenthet mást, mint polgárokat illető törvény. Amint senki sem mondja ezt: nemesi törvény, jobbágyi törvény, úgy polgári törvény sem mondható. Ki mondhatná továbbá a nemesek közül, hogy polgári törvénnyel él? A németek ugyan a ius civile-t bürgerliches Rechtre fordították; de Ausztrián kívül ez a meghatározás már régen használaton kívül van és most egyszerűen Civilrecht-et írnak. Különben is a Bürger a németeknél sokkal előkelőbben hangzik, mint a magyaroknál a polgár, amit ők Staatsbürger (hazafi) szóval jelölnek, azt mi nem mondhatjuk az ország polgárának, a magyar nyelv szelleme a polgári törvényt sem tűri el az ország törvénye helyett.« »Fájlalni kell, hogy azoknak, akik a nemzet, nemzetiség szót állandóan a szájukban hordozzák, ennek a szellemnek semmi tisztelete sincs meg, sőt, amint a közügyeket vakmerő támadásokkal, úgy a nyelvet is a legvakmerőbben elcsavarva beszennyezik.« »A legműveltebb nyelveknél, a francia, német és a többieknél csak néhánynak van megadva, hogy szépen írjon és senkinek sem fáradságos tanulmányok nélkül; ezek a mi ifjaink pedig, mihelyt megtanultak magyarul gagyogni, már nemcsak az írásra tartják magukat felhatalmazottaknak, hanem a nyelv gazdagítására és megreformálására is felkészülteknek.« (Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története... 363-364. pp.) E hosszú idézet jól példázza az egységes magyar jogi fogalomhasználat kialakításának ellentmondásoktól terhes kontextusát, melyben nem volt könnyű a terminusok használata terén megegyezésre jutni.
[116] Sz. Szilágyi János: Oskolai Tanító Könyv a Tétető (practica) Filosofia második része. Természeti Törvény Tudomány. (Jus Naturae) vagy: Azon Törvényeknek és Juſsoknak tudományos előadása, meljek a' józan okosságból veſzik eredeteket, egyenesen. Szigeth [Máramarossziget], 1813.
[117] Érdemes hivatkozni a könyv olvasókhoz írt szerzői előszavából, mely a tudományszak magyar nyelvű művelésének nehézségeiről szól: "Ha valaki azt tenne hibául, hogy igy lévén, még Magyar Hazánkban, kivált a' Törvény Tudományok állapottya, nem magyarul, hanem deákul kell vala írni kivált a Terméſzeti Törvény Tudományára Vezér-Könyvet: - Gondolja meg azt ezen Érdemes Olvasó, hogy e' mellett is az a' kötelessége minden Hazáját boldogítani kívánó Hazafinak, hogy mentől elébb tegye ſzükségtelenné az ollyan dolgokban a' deák Nyelvet, melyeknek tudása minden rendü, s állapotú embernek átaljában szükséges [...] A deák melter szók kitételében meg lehet, hogy hibáztam ezen Könyvben; de annak a' magyar Nyelv moſtani állása az oka; és ezért fok oly deák kitételeket meghagytam, mellyek helyet jobbat nem találtam magyarúl..." (Uo. 8-9. pp.)
[118] Újfalusy Nep. János: A' természeti hármas törvény. Rövid históriájával együtt. Trattner. Pest, 1825.
[119] Lásd erről bővebben: Uo. VII-XIV. pp. ("Elöljáróbeszéd")
[120] Vö. Carlowszky Zsigmond: Jus naturae. (Kézirat, Eperjes, 1811.) Eperjes, Kollégiumi Könyvtár, Fq 532 - Prot. Kol.; Greguss Mihály: Az észjogtudomány esedezőlevele. (Kézirat 1837-ből) OSZK kézirattár Quart. Hung. 3652. 8-17.v. (Függelékként közli: Miskolczy Ambrus: Kossuth Eperjesen. Carlowszky Zsigmond és Greguss Mihály jogbölcselete. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Budapest, 2007. 67-76. pp.); Warga János: "Az észjog alapvonatjai" címen hivatkozott művét a Tudománytár több egymást követő számában más-más címen megjelent tanulmányok fűzéreként jelentette meg: Az okozatosságtörvény alapvonatjai. Tudománytár, Új folyam, IV. köt. 183 4. 27-46. pp.; A társi észjog alapvonatjai. Tudománytár, Új folyam, V. köt. 1835. 83-90. pp.; A nyilvános észjog alapvonatjai. Tudománytár, Új folyam, VII. köt. 1835. 100-118. pp.; A nemzeti észjog alapvonatjai. Tudománytár, Új folyam, VIII. köt. 1835. 136-141. pp.; Csatskó Imre: Bevezetés a természeti jogba és a tiszta általános természeti jog. Streibig. Győrött, 1839.; Pauler Tivadar: Az észjogtudomány fejlődése s jelen állapotja. Tudománytár (Új folyam), VI. évf. (1842) 12. köt. 12. füz. 351-371. pp.; VII. évf. (1843) 13. köt. 3. füz. 188-194. pp.; 13. köt. 4. füz. 233-254. pp.; 14. köt. 7. füz. 26-49. pp.; 14. köt. 8. füz. 77-94. pp.; 14. köt. 9. füz. 147-163. pp.; 14. köt. 10. füz. 208215. pp.; Szeremley Gábor: Jogbölcsészet. Nádaskay. Sáros-Patak, 1849.
Megemlíthető még ebből az időszakból a magyar jogi nyelv terjesztését és a fogalmak egyértelmű használatát felvállaló szakirodalomból Náray Antal rövid értekezése a főispáni hatalomról (Náray Antal: Értekezés a' Fő-ispány' Bírói Hatalmáról. Landerer, Pest, 1823.), illetve Sóósmezei Vajda László öt kötetre terjedő munkája (Sóósmezei Vajda László: Az erdélyi polgári magános törvények historiaja. Királlyi Lyceum. Kolosvár, 1830.; Az erdélyi polgári magános törvényekkel való esmeretségek. I-IV. köt. Királlyi Lyceum. Kolosvár, 1830.), mely az erdélyi magánjog történetét és korabeli szabályrendszerét dolgozza fel. Utóbbi mű bevezetésében is szó esik az ilyen vállalkozások megvalósításában rejlő nehézségekről, a latin fogalmak megkerülhetetlenségéről: "Írásom modját úgy igyekeztem alkalmaztatni, hogy nem annyira a' nyelvet pallérozni, mintsem az értelmet törekedtem úgy kitenni, hogy a' járatlanabbak-is azonnal felvehessék; azért azon Déák terminusokat, söt kifejezéseket-is, mellyek Hazámfiai, és mondhatni Leányai elött-is már egész örökséget nyertek, annyival-is inkább megtartottam, mennyivel Déák nevezetek szerént könnyebben-is feltaláltathatok Hazánk' törvényes Könyveiben." (Sóósmezei Vajda László: Az erdélyi polgári magános törvények historiaja... 13. p.)
[121] 1875. évi XXXVII. törvénycikk. Lásd erről bővebben: Gedeon Magdolna: A magyar jogi nyelv történetéről... 218-219. pp.
[122] Bakos Gábor konkrét programleírása a következőképpen szól: "... első sorban éppen jogászainkat terheli a kötelesség:
a) hogy a kidolgozandó műszótárba mind a történeti és bölcseleti, mind a tételes jogtudománynak, - tehát a régi műszótárban foglaltakon kívül úgy a Veres Balást megelőző jogéletnek, mint a negyvenes évektől maig terjedő jogirodalmunknak valamennyi egészséges és hasznavehető műszótermését gondosan egybe gyűjtsék;
b) hogy a szinonimákat egybefoglaló gyűjtőtételeket szótári rendbe a magyar vezérszavak szerint sorozzák;
c) hogy a szinonimákat - legalább utalással gyűjtő tételeikre - a szótári rendbe külön is fölvegyék;
d) hogy a gyűjtőtételek, illetőleg a vezér-műszavak jogi tartalmát szabatos meghatározásokkal is kifejezzék;
e) hogy a szinonimák történeti és tételesjogi jelentését, illetőleg eltérését a szükség és lehetőséghez képest distinkciókkal jelöljék;
f) hogy az avulttá vagy fölöslegessé vált elhagyandó szinonimákat gondosan megjelöljék. Ez előkészítő munkálatok bevégeztével pedig nyelvészeinkre vár a feladat:
g) hogy az összegyűjtött műszavak és szinonimáik miségét, használhatóságát és viszonylagos értékét meghatározzák;
h) hogy a merőben fölösleges, s főleg a rossz, hibás vagy idegenszerű műszavakat és szinonimáikat kijelöljék;
i) hogy az olyan rossz műszavak helyébe, melyeknek egyéb használható, vagy éppen semminő szinonimái sincsenek, nyelvünk avult szókészletéből fölelevenítés, vagy esetleg szókölcsönzés útján alkalmasabbakat javasoljanak;
szóval: hogy nyelvünk törvényei alapján jogi műnyelvünk összes termését és szókészletét, fölbujánzott tömeges kinövéseivel egyetemben, minden ízében gyökeresen korlátozzák és szabályozzák." (Bakoss Gábor: A magyar jogi műnyelv kérdéséhez... 38-39. pp.)
[123] Uo. 29. p.
[124] Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei... 7. p.
[125] A korszak egyik vezető nyelvésze Bakos művét ekképp jellemzi: "[A] jogi műnyelv kérdését igen alaposan s a legjózanabb elvekből kiindulva tárgyalja." Vö. Simonyi Zsigmond: A jogásznyelvről. Magyar Nyelvőr, XXV. köt. (1896) 2. füz. 54. p.
[126] Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon. I-VI. köt. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. Budapest, 1898-1907.
[127] Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon. VI. köt. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. Budapest, 1907. 1178-1180. pp. (A szerzőgárdában a korabeli gyakorló jogász és jogtudós elit legkiválóbb alakjai találhatóak meg, így többek között: Angyal Pál, Ágoston Péter, Balogh Arthur, Balogh Jenő, Berinkey Dénes, Finkey Ferenc, Heller Károly, Illés József, Edvi Illés Károly, Jászi Viktor, Kiss Géza, Kiss Mór, Kolosváry Bálint, Kolosvári Sándor, Magyari Géza, Meszlény Arthur, Nagy Ernő, Polner Ödön, Schvarcz Gyula, (Szászy-) Schwarz Gusztáv, Somló Bódog, Szladits Károly, Vámbéry Rusztem, Wlassics Gyula.
[128] Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon. I. köt. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. Budapest, 1898. IV. p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, DE Állam- és Jogtudományi Kar Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék.
Visszaugrás
