A felnőtt társadalom a gyermekek jogainak hosszú időn keresztül nem tulajdonított túlzott jelentőséget, így egészen a XX. század derekáig valójában fel sem merült, hogy a gyermekeknek bármilyen formában részt kellene venni a bírósági eljárásokban vagy, hogy a véleményüket ki kellene kérni, még azokban az esetekben sem, amikor a gyermek a per "tárgya" a szülői felügyelet rendezésére irányuló eljárásban.
Az 1989-ben elfogadott a Gyermek Jogairól szóló Egyezmény[1] jelentős változásokat hozott ezen a területen is. Az Egyezmény 12. cikke garantálja az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára, hogy minden őt érintő kérdésben szabadon kinyilváníthassa a véleményét és ezt - figyelemmel a korára és érettségi fokára - kellően figyelembe is vegyék. A gyermeknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetve arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokba foglalt szabályoknak megfelelően meghallgassák.
Ezen Egyezmény hatására a Csjt.[2] jelentős - elsősorban szemléletbeli - változtatáson[3] esett át, 1995 óta a gyermek jogai és az ő legfőbb érdeke elsődlegesek az őt érintő bírósági eljárásban (is). Annak ellenére, hogy a szabály - miszerint indokolt esetben, így akkor is, ha a gyermek azt maga kéri, közvetlenül vagy szakértő útján meg kell hallgatni[4] - közel húsz évig volt hatályban, túlzott érdeklődést nem váltott ki a jogászok körében, hiszen sem tanulmányok, sem kommentárok nem foglalkoztak vele mélyebben.[5]
A gyermekbarát igazságszolgáltatás koncepciójának elterjedésével, mely alapjainak megteremtése érdekében számtalan iránymutatás és kezdeményezés indult a 2000-es éveket követően,[6] a hozzáállás jelentősen megváltozott és mondhatjuk, hogy napjainkban kimondottan "divatos" téma lett a gyermek meghallgatásának kérdése.
A gyermek bírósági meghallgatásával kapcsolatban hosszú időn keresztül tartotta magát az a nézet, mely szerint, amikor csak mód van rá, inkább a szülők elmondásából szerezzünk tudomást a gyermek véleményéről, mert a személyes meghallgatás oly fokú megpróbáltatást, feszültséget jelent a fiatal számára, amelytől lehetőleg meg kell kímélni őt.[7] A gyermekbarát igazságszolgáltatás elveinek bevezetésével, illetve a bírák rendszeres továbbképzése következtében ez a hozzáállás mára meghaladottá vált.
Mondhatjuk tehát - ha gyermekjogi oldalról közelítjük meg a kérdést - az nem vitás, hogy a gyermeket meg kell hallgatni, a döntések meghozatalába ily módon be kell vonni, ez az alapelvként lassan elfogadottnak tekinthető tétel azonban számos - egyelőre nehezen megválaszolható - kérdést vet fel, és jelenleg még nem beszélhetünk egységes gyakorlatról sem.
A felmerülő kérdések között az első és legfontosabb, hogy hány éves kortól hallgassuk meg a gyermeket? Ezt követően feltehető a következő kérdés, hogy ki hallgassa meg? A bíró? Egy pszichológus szakértő? A szülei, akik a véleményét majd közvetítik a bíróság felé? Az ügygondnok? Egy gyermekvédelmi szakember?[8] Kinek a jelenlé-
- 1/2 -
tében kerüljön sor a meghallgatásra? Csak a bíró legyen jelen, vagy valaki más, aki lelkileg vagy jogai védelmében támogatja? Ezután felmerül, hogy hol kerüljön sor a meghallgatásra? A tárgyalóteremben? A bíró saját szobájában? A gyermekbarát meghallgató szobában? Vagy máshol? Továbbá az sem elhanyagolható kérdés, hogy miként hallgassuk meg a gyermeket. Vajon rendelkezik-e egy bíró kellő szakértelemmel a fiatalokkal való kommunikáció terén?
Ezen kérdések megválaszolása túlmutat jelen tanulmány keretein, ezért itt csak a Lundy modell bemutatására szorítkozom.[9]
2005-ben Írországban egy kutatócsoport azt vizsgálta, vajon mi lehet az oka annak, hogy az eljárásban résztvevők legtöbbször ignorálják a gyermek véleményét. A kutatás eredménye szerint a felnőttek nem hisznek abban, hogy a gyermekek érdemben alakítani képesek az eseményeket, sokszor gondolják úgy, hogy a gyermek még nem érti, nem fogja fel, nem látja át az eljárást és talán nincs is véleménye, kívánsága. Jogos Laura Lundy felvetése, miszerint, ha nem adjuk meg számukra a lehetőséget a véleményük kifejezésére, nem is tudhatjuk biztosan miként vélekednek és mit szeretnének. Sok szülő nincs is tisztában a gyermekét megillető jogokkal, pedig a gyermek bevonása a döntéshozatalba - a Gyermekjogi Egyezmény szerint - nem egy lehetőség, hanem egy kötelezettség, ez egyébként az Egyezmény egyéb szakaszaival együttesen értelmezve még nyilvánvalóbb. A Lundy modell szerint két fő összetevője van a gyermek részvételének: egyrészt lehetőséget biztosítani számára, hogy kifejezze a véleményét, másrészt pedig a véleményét kellő súllyal figyelembe is kell venni a döntéshozatal során. A professzor szerint az Egyezmény 12. cikkének helyes alkalmazásához 4 alapvető faktornak kell egyszerre érvényesülni: 1. tér (space) 2. hang (voice) 3. hallgatóság (audience) 4. befolyás (influence).[10]
A gyermek számára biztosítani kell egy biztonságos teret, ahol félelem nélkül beszélhet. Ennek érdekében születtek meg a gyermekbarát kihallgató szobák, Észak-Európában a védett házak. A védett tér alatt azt is értjük, hogy a gyermek számára biztosítani kell a választás lehetőségét, azaz, hogy ő dönthesse el, hogy milyen módon kíván - egyáltalán be kíván-e - kapcsolódni az eljárásba, hiszen számára ez egy jog, nem pedig kötelesség.
Laura Lundy és munkatársai álláspontja szerint ez a jog megillet minden gyermeket, aki bármi módon - akár segítséggel - képes kifejezni a véleményét, azaz nem szükséges ezt érettséghez vagy életkorhoz kötni. Elsősorban a felnőtteket kell képezni, azért, hogy könnyebben megértsék a gyermeket, megtanulják, miként kell kicsi gyermekekhez beszélni és miként lehet őket segíteni abban, hogy kifejezzék a véleményüket.
Fontos, hogy a gyermek véleményét ne csak meghallgassuk, hanem arra oda is figyeljünk, továbbá, hogy olyan személy hallgassa meg a gyermeket, akinek kellő befolyása van a döntéshozatalra. Az angolszász rendszerekben viszonylag ritkán hallgatja meg a bíróság személyesen a gyermeket, helyette inkább képzett szakemberek beszélgetnek el vele. Ausztráliában és Új-Zélandon tanácsadónak (counsellor), Angliában és Wales-ben CAFCASS Officer-nek, az Amerikai Egyesült Államokban pedig custody evaluator-nak hívják azokat a segítőket, akiknek az a feladata, hogy biztosítsák a gyermek jogainak érvényesülését az eljárásban azzal, hogy meghallgatják őket. A módszer előnye - azon túl, hogy a pszichológiai ismeretek birtokában lévő segítők könnyedén el tudnak beszélgetni még a nehezen megnyíló gyermekekkel is - abban is rejlik, hogy a tanácsadók a gyermek által elmondottakat az egyéb körülmények fényében hatékonyabban tudják értelmezni, mint a bírók, így biztosabbak lehetünk abban, hogy ők valóban a gyermek legfőbb érdekét képviselik és tárják a bíróság elé.[11]
A gyermek bevonásának a leglényegesebb eleme, hogy véleményének érdemi befolyása legyen a döntéshozatalra.
Hazánkban - úgy érzem - a gyermek meghallgatása és ezzel kapcsolatos jogainak biztosítása még gyerekcipőben jár, bár egyre gyorsabb ütemben fejlődik. Egyelőre azonban úgy látszik, hogy nagyon éles határ húzódik a 14 év alattiak és a már korlátozottan cselekvőképesnek számító 14 év felettiekhez való hozzáállás tekintetében, annak ellenére, hogy külföldön az ítélőképesség szempontjából nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget az életkornak[12], sőt - ahogy Laura Lundy modelljéből láthattuk - bármilyen kicsi gyermeket meg lehet hallgatni, ha képes magát akármilyen módon kifejezni és van valaki, aki megérti.
Jogainak biztosítása érdekében nem elegendő a gyermeket pusztán meghallgatni, véleményét - kellő súllyal - figyelembe is kell venni, bár ez nem jelenti azt, hogy a döntést az ő kívánságának megfelelően kell meghozni.
A 14. életévét betöltött gyermek véleményét minden esetben figyelembe kell venni, hiszen ő már vitathatatlanul ítélőképessége birtokában van, ezzel együtt még mindig (egyáltalán) nem egységes a gyakorlat a tekin-
- 2/3 -
tetben, hogy a bíróság milyen módon győződhet meg a fiatal kívánságáról. Vannak bíróságok, ahol a törvényben előírtakat - "elhelyezésével kapcsolatos döntés csak az egyetértésével hozható" - szó szerint értelmezik és kivétel nélkül meghallgatják őket, máshol pedig ezt általában igyekeznek elkerülni.[13]
Felmerül továbbá a kérdés, hogy szükséges-e a gyermeket meghallgatni abban az esetben, ha a szülők egyezséget kötöttek, minden részletkérdésben megállapodtak, a gyermeket illetően sincsen vita közöttük és egybehangzóan nyilatkoznak, hogy a gyermek legfőbb érdekét szem előtt tartva hozták meg döntésüket és természetesen őt is bevonták a döntéshozatalba[14]. Számtalan érv és ellenérv hozható fel ebben az esetben is.
A gyermek meghallgatásának mellőzése mellett szól, hogy amennyiben a szülők már minden kérdésben megállapodtak, csak időhúzáshoz vezet a meghallgatás, illetve, ha feltételezzük, hogy az egyezség az ő véleményét is tükrözi, akkor nem érdemes őt annak kitenni, hogy ezt még egyszer a bíróság előtt is elmondja. Ugyanakkor jogos a felvetés, miszerint miként győződhet meg a bíró arról, hogy a szülők megállapodása valóban a gyermek érdekét szolgálja, ha a gyermekkel soha nem is találkozott, ily módon nem volt alkalma megtudni, hogy mi is az ő érdeke.
A bizonytalanságot feloldandó és a vitát lezárandó egy iránymutatás is született. Az új Ptk. Tanácsadó Testületének álláspontja[15] szerint mellőzhető a meghallgatás, amennyiben a szülők egyező nyilatkozatot adnak azokban a kérdésekben, amelyekre nézve a gyermek meghallgatása kötelező és kijelentik, hogy a gyermeket tájékoztatták, a döntéshozatalba bevonták. A Testület szerint helyes, ha a gyermeket ilyen esetben is értesíti a bíróság a meghallgatás lehetőségéről. Csak abban az esetben szükséges a gyermek személyes meghallgatása, amennyiben a bíróság számára kétséges, hogy a szülők megállapodása vagy nyilatkozata valóban a gyermek legfőbb érdekét szolgálja.
Összegezve tehát: érdemes valóban kiindulni abból, hogy a szülők remélhetőleg tudják, hogy mi a legjobb a gyermekük számára és ennek megfelelő döntést is hoznak, mely döntéshozatalba őt is bevonják. Ugyanakkor jogainak maximális biztosítása érdekében tájékoztatni kell a gyermeket arról, hogy lehetősége van személyesen vagy írásban ismertetni a saját álláspontját. A családjogi viszonyok személyessége és intimitása okán véleményem szerint a családjogi szabályok körében nem érdemes túl merev szabályokat alkotni, helyette inkább nagyfokú rugalmasság biztosítására van szükség, jelen esetben annak érdekében, hogy a gyermek is úgy érezhesse, a véleménynyilvánítás lehetősége számára egy jog, nem pedig kötelesség. Nem szabad továbbá figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a legtöbb gyermek számára fontos, hogy érezhesse az ő véleménye is számít, azaz a szülei és a bíróság nem csak a "feje felett vagy a háta mögött" hoznak döntést az ő jövőjéről.
A gyermeket már a meghallgatása során tájékoztatni kell az őt megillető jogokról, illetve arról is, nem biztos, hogy a bíróság az ő kívánságát figyelembe véve fogja meghozni a döntését, hiszen - bár rendkívül fontos - nem ez az egyetlen körülmény, bizonyíték, amelyet a bíróságnak mérlegelnie kell az ítélet meghozatala során. Ez fontos egyrészt a későbbi csalódás elkerülése érdekében, illetve azért is, mert így levehetjük a gyermek válláról a terhet, amelyet az állásfoglalásra kényszerítés jelenthet számára, ha úgy érzi, a perben túlzott súlya van az általa elmondottaknak.
A tájékoztatásnak a meghallgatást megelőzően is komoly jelentősége van, hiszen valamilyen módon a gyermek tudomására kell hozni, hogy lehetősége van véleményének kifejtésére. Ez is az eljáró bíró feladata, de eddig csak a 14 évnél idősebb gyermekek esetében volt erre példa, egy jelenleg éppen kialakulóban lévő - rendkívül előremutató és üdvözlendő - szokás nyomán. A Fővárosi Törvényszéken indult az a kezdeményezés, mely szerint a 14. évnél idősebb gyermek számára a második tárgyalás előtt küldenek - egy számára is érthető módon megfogalmazott - levelet, melyben tájékoztatják a folyamatban lévő eljárásról, az őt megillető jogokról, többek között arról is, hogy joga van véleményét személyesen szóban, vagy levélben tudatni a bírósággal. Amennyiben a gyermek nem reagál a levélre, úgy tekintik, hogy elfogadja szülei döntését.[16]
Amennyiben a gyermeknek küldött levél gyakorlata szélesebb körben elterjed az ország összes bíróságán és már lesz némi tapasztalat annak fogadtatásával és gyakorlati, érdemi következményeivel kapcsolatban, érdemes lesz megfontolni, hogy esetleg 14 évnél fiatalabbak esetében is alkalmazzuk ezt a megoldást. Természetesen ebben az esetben szükséges megállapítani egy alsó korhatárt, hiszen a még "írástudatlan" gyermekeket nyilván teljesen felesleges ezzel terhelni.
Cselekvőképtelen korban lévő gyermekek esetében természetesen felmerül a kérdés, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a szülők teljes egészében meg szeretnék kímélni a gyermeket az eljárástól és egyáltalán nem kívánják őt bevonni a bírósági procedúrába, ezért elutasítják, hogy a bíróság levelet küldjön számára.
- 3/4 -
A tájékoztatáshoz való jog a meghallgatást követően is megilleti a gyermeket, különösen abban az esetben, ha a bíróság nem a gyermek kívánságának megfelelő döntést hozott, illetve akkor is, ha nem került sor a meghallgatására, hanem a bíró a szülei egybehangzó nyilatkozatára alapította ítéletét.[17] A gyermeknek joga van ahhoz, hogy elmagyarázzák neki a döntést, ezzel megkönnyítve annak elfogadását. Ennek során biztosítani kell a gyermeket arról, hogy az érdekeit vették elsősorban figyelembe az ítélet meghozatala során, akár a személyes kívánságával szemben is.[18]
Eddig a jogalkotó abból indult ki, hogy a bíróság kézbesíti a felek számára az ítéletet, amelyet majd ők ismertetnek a gyermekkel. Ennek módját, illetve azt, hogy ezt egyáltalán megteszik-e ez ideig egyértelműen a szülőkre bíztuk, tulajdonképpen sehol sincs szabályozva a kérdés. A gyermek legfőbb érdekének és tájékoztatáshoz való jogának biztosítása érdekében azonban érdemes lenne ezt átgondolni és esetleg megfontolás tárgyává tenni a következőkben bemutatásra kerülő megoldást, miszerint a gyermeket külön levélben, számára érthető nyelven megfogalmazott módon tájékoztatni kell az ítéletben foglaltakról.
Az angol bírók sokáig szigorúan elzárkóztak attól, hogy a gyermeket meghallgassák. Nem szerették volna kitenni őt annak a kellemetlenségnek, hogy a szülei jelenlétében kelljen nyilatkoznia a hozzájuk fűződő érzelmeiről, a négyszemközti meghallgatás pedig sértette volna az eljárásjogi alapelveket, azaz megkérdőjelezte volna a bíró pártatlanságát, hiszen - jegyzőkönyv híján - lehetetlen később rekonstruálni, hogy pontosan mi is hangzott el a gyermek és a bíró közötti privát beszélgetésen.[19] A Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata hatására az utóbbi időben ez a hozzáállás meghaladottá vált, és a gyermek személyes meghallgatására egyre gyakrabban kerül sor a bíróságon.
2017 júliusában az Anglia és Wales Családjogi Bíróságon egy angol bíró ítéletet hozott szülői felügyelet megváltoztatása ügyében, a felperes apa keresetét elutasította, így a 14 éves fiú gyermek továbbra is édesanyja és mostohaapja (Paul) nevelésében, gondozásában maradt. Az ügy előzményei szerint a fiú szeretett volna az édesapjával az egyik skandináv országba költözni, ezért indította meg az eljárást, melybe később az apa is bekapcsolódott. A gyermeknek volt saját jogi képviselője, a szülők pedig magukat képviselték az ügyben. Az eljárás kezdetén a bíró számára is egyértelmű volt, hogy a döntés meghozatalához elengedhetetlen a gyermek meghallgatása, a kérdés csak az volt, hogy erre miként kerüljön sor: a tárgyaláson a szülők jelenlétében, vagy kizárólag a bíró és az ügyvéd társaságában. A bíró végül - az anyával és a családvédelmi szakemberrel[20] egyetértve - az utóbbi mellett döntött. A szülők számára is lehetőséget biztosított a kérdésfeltevésre, a meghallgatást megelőzően írásban küldték el 5-5 kérdésüket. Maga a meghallgatás mindössze fél órát vett igénybe, így remélhetőleg nem volt túl megterhelő a gyermek számára, aki a bíróval való találkozást követően egy iskolai kirándulásra indult. Miután ő elment, a bíró a három szülőt és a gyermekvédelmi szakembert is meghallgatta, majd meghozta a döntését.
Magában az ítéletben nincsen semmi meglepő vagy újszerű, azonban a közlés módja már igazán figyelemre méltó. A nevezett bírónak szokása, hogy bizonyos ítéleteit anonimizált formában közzéteszi a www.bailii.org[21] oldalon, hogy a nyilvánosság számára is hozzáférhető legyen. A közzétételt az édesanya és a mostohaapa támogatta, az édesapa azonban ellenezte, így az ítélet maga nem, csak a gyermeknek írt levél került fel az oldalra[22], amely végül jogászi körökben komoly visszhangot kapott. A levelet az alábbiakban teljes egészében, e cikk szerzőjének fordításában közöljük.
Kedves Sam,
Megtiszteltetés volt találkozni veled hétfőn, és remélem jól telt a tábor a héten.
Ez az ügy rólad és a jövődről szól, így ezt a levelet a te és a szüleid érdekében hozott döntésemként írom meg.
Amikor egy ilyen ügy a bíróság elé kerül, a bírónak az 1989. évi gyermekjogi törvényt[23], és különösen annak első szakaszát kell alkalmaznia. Lehet, hogy már megnézted, de ha Google-ban rákeresel, meglátod majd, hogy a döntésem meghozatala során a te jóléted a legfőbb szempont - minden másnál fontosabb. Ha megnézed az első szakasz (3) bekezdését, ott szintén megtalálható egy lista azokról a tényezőkről, amelyeket figyelembe kell vennem azért, hogy minden körülményt számításba vegyek.
A birtokomban lévő információk különféle forrásokból erednek; az évekkel ezelőtti eljárás iratai, még több irat az ez évi eljárásokból, különösen a saját nyilatkozataid, édesanyád és Paul nyilatkozatai, édesapád nyilatkozatai, illetve Gemma, a gyermekvédelmi szakember véleménye. Ezenkívül a bírósági meghallgatásod - ezeket mind figyelembe vettem.
Amikor kineveztek bíróvá, letettem az esküt, amelyet minden bíró letesz, miszerint a jogot mindenki számára méltányos módon alkalmazzuk. Néhányan azt mondják, hogy ez vagy az a döntés igazságtalan, de általában ezzel azt fejezik ki, hogy nem tetszik nekik az ítélet. Akik viszont
- 4/5 -
a döntéssel egyetértenek, nem sűrűn állítják, hogy méltánytalan lenne. Az édesapád hangoztatja, hogy a CAFCASS[24] elfogult az apákkal szemben, és a meghallgatás során kiderült, velem kapcsolatban is bizalmatlan. Joga van a véleménye kialakításához, viszont elmondhatom, hogy az elfogultságnak semmi jelét sem láttam Gemma részéről, éppen ellenkezőleg; úgy vélem, nagy körültekintéssel tanulmányozta a helyzetedet, sok-sok családjogi ügy szakmai tapasztalatának felhasználásával, annak érdekében, hogy őszinte álláspontot alakítson ki arról, hogy mi lenne számodra a legmegfelelőbb.
A döntések, amelyeket meg kellett hoznom a következők: (1) Neked is Skandináviába kellene költöznöd? (2) Szükséges megszerezned a skandináv állampolgárságot? (3) Amennyiben a szüleid Angliában élnek, több időt kellene az édesapáddal töltened? (4) Ha édesapád elköltözik, és te itt maradsz, milyen gyakran látnád őt?
Az alábbi fő szempontokat vettem figyelembe:
1. A te álláspontod. Azt mondtad, régóta szeretnél Skandináviában élni, és el tudod képzelni, hogy édesapáddal élj. Ha ez nem történik meg, akkor vissza szeretnél térni ahhoz, hogy egy hetet édesanyádnál, egy hetet pedig édesapádnál töltesz. Korábban ez működött, és élvezted is. Úgy érzed, hogy az édesapád többet segít a tanulmányaidban. Ha nélküled költözne el, rendkívül szomorú lennél. Édesanyád és Paul nagyon ellenzik azt, hogy többet találkozz édesapáddal.
2. Hiszem azt, hogy nagyon szeretsz mindenkit a családodban; éppúgy, ahogy ők is szeretnek téged. A tény, hogy a szüleid nem tudnak megegyezni, nagy stresszel jár a számodra és számukra is. Gemma észrevette ezt, amikor találkoztatok, és én is észrevettem a rövid meghallgatásod során. Normális esetben, még akkor is, amikor a szülők elválnak, sikerül a gyermek számára legmegfelelőbb megállapodást megkötni. Ha ez mégsem sikerül, végső megoldásképp a bírósághoz fordulhatnak. Sajnos a te ügyedben egy éves korod óta bírósági ítéletek születtek 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2009-ben - és most, 2017-ben. Ezáltal megmutatkozik, hogy mennyire nehéz a szüleidnek megállapodásra jutniuk. Szokatlan, de így nőttél fel - ennek veszélye, hogy ehhez szoktál hozzá.
3. A vallomásod lenyűgözött. Abban a korban vagy, amikor a véleményed nagy súllyal bír, és a te nézőpontodból vizsgálom meg azt, hogy mi tette a helyzetet olyanná, amilyen. Ami azt illeti, nem hinném, hogy a te helyedben bárki a korosztályodból nálad jobban értené ezt a helyzetet, továbbá nem is tudnák teljesen megérteni azt, hogy milyen körülményeknek vagy kitéve, és azt, hogy ez milyen hatással van rád.
4. A szüleid személyisége teljesen különböző. Ebben nincs semmi rossz, az élet egyik szépsége az, hogy az emberek különböznek. Az egyik otthonod teljesen hagyományos, a másik pedig igen rendhagyó - ezzel sincsen semmi gond. Ami engem aggaszt, hogy úgy látom, édesanyád és Paul elégedettek az életükkel, amit élnek, viszont édesapádnál ezt nem veszem észre. Ő egy számos jó tulajdonsággal rendelkező ember, amikor nyugodt, bájos és intelligens; mindezek mögött viszont egy olyan embert látok, aki zaklatott és boldogtalan. Nem érte el a céljait az életben - természetesen téged leszámítva. A személyisége, illetve a szeretet miatt, amit iránta érzel, nagy hatással van rád. Minden apa befolyással bír a fiára, viszont a te édesapád esetében ez jóval erősebb. Biztos vagyok benne, hogy ha ő megelégedne a jelenlegi körülményeiddel, akkor te is elégedett lennél - mert ha ő elégedetlen, akkor te is az vagy.
5. Kialakult egy álláspontom arról, hogy vajon ezen eljárások megindításának ötlete tőled vagy édesapádtól származik. Az álláspontom pedig az, hogy az eljárásokat főképp azért kezdeményezted, hogy megmutasd neki, mennyire szereted őt. Leginkább az ő igényeinek felelnek meg, nem pedig a tieidnek. Láttam az énközpontú viselkedését, még a tárgyalóteremben is, és azt is, ahogy megmutatta, mennyire kevés tiszteletet érdemel az, aki nem ért egyet vele. Még bíróként is nehéz volt megfékezni abban, hogy sértegesse a többi tanút. Édesanyád a viselkedését elviselhetetlennek találja, olyannyira, hogy kerüli a vele történő érintkezést, amikor csak lehetséges. Úgy gondolom, hogy még nem tudatosult benned, milyen hatással van rád édesapád. Ez oda vezet, hogy támogatod és dicséred őt, amikor csak tudod, édesanyáddal viszont ugyanezt nem teszed meg. Miért van ez? Úgy érzed, édesapádnak szüksége van erre, de édesanyádnak nincs? Ugyanakkor, lehet, tévedek, de nem éreztem úgy, hogy Skandináviában képzeled el a jövőd. Ehelyett azt láttam, hogy végzed a kötelességed édesapád mellett, miközben próbálsz úgy tenni, hogy édesanyáddal szemben se legyél igazságtalan - még mindig próbáltad édesapádat reklámozni, ahogyan csak tudtad. Tisztelem tehát az álláspontod, de nem veszem készpénznek, mert úgy látom, hogy az édesapád iránti hűséged fejezi ki.
6. Mindemellett úgy gondolom, hogy édesapád már nem azt tartja szem előtt, hogy számodra mi a legjobb. Azt mondta, hogy egyáltalán nem érzi azt, hogy felelős az édesanyáddal való kapcsolatod jelenlegi állapotáért. Nem győzött meg arról sem, hogy nem akarna nélküled kivándorolni (ezt először májusban említette), illetve kérdés, hogy miért akarna olyat tenni, ami miatt egyértelműen boldogtalan lennél. Hétfőn azt mondta, 95% az esélye annak, hogy egyedül költözik. Szerdán már azt állította, hogy ez 100%-ban biztos. Ma, csütörtökön, 99,9997%-ot mondott, de nemrég, a záró megjegyzéseiben a "Ha Skandináviába megyek…" mondatában a "ha" szót "amikor"-ra javította ki. A következtetésem ebből az, hogy azt kell mondjam - akár tud róla, akár nem -, az édesapádnak van egy manipulatív oldala. Nem gondolom, hogy valós elképzelése van arról, hogy Skandináviába költözik-e vagy sem, így nekem sincs.
- 5/6 -
Úgy látom, lehetséges, hogy Skandinávia csábító a számára, viszont nem hiszem, hogy túlságosan könnyű lenne neki, ha nem találkoznátok többé. Nagyon remélem, hogy maradni fog a kedvedért, akkor is, ha számára ennek ára van.
7. Sam, a bizonyítékok azt mutatják, hogy ebben a pillanatban rendben van az életed. Iskolába jársz, megvannak a barátaid, a zenei ízlésed, és a két otthonod. Egész életedben Angliában éltél, minden barátod és a családod nagy része is itt él. Figyelembe kell vennem a szüleid megállapodásának bármiféle megváltozását, annak hatásait, továbbá a károkat, amelyeket az okozhat neked. Azokban az ügyekben, ahol a szülők nem tudnak megegyezni, a költözni vágyó szülőnek legalább egy reális tervvel kell előállnia a költözésről. Egy olyan tervvel, amelynek segítségével megállapítható, hogy mi a legjobb megoldás. Ebben az esetben ez nem volt lehetséges. Emlékszel, a májusi meghallgatáson tisztáztam édesapáddal, hogy amennyiben komolyan Skandináviába szeretne költözni, megfelelő válaszokkal kell szolgálnia a bíróságnak azokban a kérdésekben, hogy hol élnél, melyik iskolába járnál, hogyan biztosítaná a megélhetéseteket, és miképp tudnál kapcsolatot tartani az Angliában élő szüleiddel és barátaiddal. A meghallgatáson ezekről semmilyen információt nem kaptunk. Édesapád a költözést egy kalandként írta le, és azt mondta, hogy ha a bíróságtól zöld utat kap, elrendezne mindent, amire korábban választ szerettünk volna kapni. Ez így nem megfelelő. Harminc év családjogi tapasztalattal nem láttam még olyan szülőt, aki annak tartaná, illetve olyan bíróságot sem, amely ezt elfogadná. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem bízom abban, hogy a Skandináviába történő költözés működne. Édesapád azt gondolja, hogy jó élete lenne ott, viszont ezt semmivel nem támasztja alá - egyáltalán nem érdeklődött az ottani házak, iskolák, munkahelyek után. Nem beszéled a nyelvet, és nem is voltál ott öt éves korod óta - még édesapád sem járt ott tíz éve. Kételkedem abban, hogy képes számodra biztonságos otthont és megfelelő életszínvonalat biztosítani, ha vele élnél együtt. Aggódom amiatt, hogy milyen lenne az neked, ha a dolgok romlani kezdenének. Úgy gondolom, az ottani életet az elején érdekesnek találnád, majd utána, amikor ez már megszokottá válik, szomorú és elszigetelt lennél. Szintén nem tenne neked jót, ha kizárólag édesapáddal élnél. Bizonyos dolgok tekintetében szélesítené a látóköröd, viszont nagyban szűkítené is azt, hiszen ő maga is nagyon erőteljes nézeteket vall, és úgy látom (lehet anélkül, hogy ezt felfogná) szüksége van arra, hogy osztozz vele ezekben a nézetekben. Mindemellett azt gondolom, nagyon káros lenne számodra, hogy ilyen távol élsz édesanyádtól, a kis Edwardtól (akinek szüksége van rád) és Paultól.
8. A tanulmányaid befejezését Angliában képzelem el. Amennyiben az érettségi után Skandináviába szeretnél költözni, az már rajtad áll - 18 éves felnőtt leszel. Mindaddig Gemmával, édesanyáddal és Paullal értek egyet abban, hogy ki kell használnod azokat a lehetőségeket, amelyeket az élet itt, Angliában kínál neked. Habár édesapádat annyira nem érdeklik a tanulmányaid, országszerte a legtöbb gyermek mindent megadna azokért a lehetőségekért, amelyek neked már megvannak. Neked nem lehetőségekre vagy változásokra van szükséged, hanem arra, hogy a legtöbbet hozd ki mindabból, amid már megvan.
9. Mivel nem fogsz Skandináviában élni, nem gondolom, hogy érdekedben állna az ottani állampolgárság megszerzése ebben a korban. Egyetértek Gemmával abban, hogy ez őrültség lenne. Ha 18 évesen majd úgy döntesz, hogy ezt szeretnéd, azzal minden rendben lesz.
10. Körültekintően vizsgáltam az arra irányuló kérelmed, hogy több időt tölthess édesapáddal. Attól tartok, az az ötlet, hogy egy hetet édesapáddal, egy hetet édesanyáddal tölts, katasztrofális lenne. Talán működhetne, ha még általános iskolába járnál, de nem segítené a fejlődésed az, hogy két ennyire különböző életszemléletű otthon között ingázol. Végül, nem állítom, hogy hezitálás nélkül, és kizárólag amennyiben édesapád úgy dönt, hogy Angliában marad, Gemma javaslatát veszem alapul. Ezáltal több időt tölthetsz majd édesapáddal, illetve nagyobb függetlenséged lesz az iskolába közlekedés terén. Nem fog téged meglepni, hogy édesapád azt mondta, hogy az ügy ilyesféle kimenetele teljesen elfogadhatatlan lenne számára és számodra; de tanácsolhatnám neked azt, hogy kövesd a saját látásmódod, és ne engedd, hogy az ő nézetei háttérbe szorítsák a tieidet?
11. Ezeknek az eljárásoknak véget kell vetni. Mindenki számára hatalmas stresszel jártak. Ez az ötödik ügy, amely rólad és a jövődről szól, és - hacsak nem történik valami rendkívüli dolog - akkor egyben az utolsó is.
A következő döntéseket hoztam meg:
A) Elutasítom az édesapád arra irányuló keresetét, amely alapján te is vele költöznél Skandináviába és megszereznéd az ottani állampolgárságot.
B) Ez év augusztus második felében egy hetet édesapáddal tölthetsz, - ha ő és az édesanyád más helyszínben nem egyeznek meg - az édesapád otthonában.
C) Utasítom az édesapádat arra, hogy lépjen kapcsolatba az édesanyáddal legkésőbb szeptember elsején, hogy tájékoztassa arról, hogy Skandináviába költözik-e, amennyiben igen, mikor.
D) Ha azt mondja, költözni fog (vagy egyáltalán nem ad tájékoztatást), a kapcsolattartás megmarad a jelenlegi formájában, vagyis minden második hétvége péntek estétől vasárnap estig. Miután elköltözik, a kapcsolattartásról (személyes találkozó, telefon, Skype stb.) a szüleid fognak megegyezni.
E) Ha édesapád azt mondja édesanyádnak, hogy nem fog elköltözni, a kapcsolattarás az év végéig a következők
- 6/7 -
szerint fog alakulni: szeptembertől minden második hétvége, péntektől közvetlenül a tanítás befejeztével, a hétfői tanítás kezdetéig. 2018-tól pedig minden második hétvége csütörtöktől a hétfői tanítás kezdetéig. Nem pontosan követtem Gemma javaslatait, mivel szerintem sokkal nehezebb hetente változtatni a két otthonod. Azt gondolom, sokkal jobb lenne, ha ezt csak kéthetente tennéd, a megnövelt időtartammal.
F) Az ítéletet a gyermekjogi törvény 91. § (14) alapján hoztam meg, melyek értelmében nincs helye további kereset előterjesztésének az ügyeddel kapcsolatban - akárki nyújtja azt be a bíróságra, még ha te magad is -, hacsak a kijelölt családjogi bíróság engedélyt nem ad rá. Ez az ítélet 2019. szeptember 1-jéig lesz hatályban, vagyis a középiskolai tanulmányaid végéig, nem tartom szükségesnek, hogy ennél tovább hatályban maradjon. A bíróság engedélyezi az eljárást, amennyiben valaki elfogadható keresetet nyújt be, de minden keresetet ellenőriz az új eljárás megindítása előtt.
Sam, tudom, hogy ez nem az az ítélet, amit tőlem elvártál, de meggyőződésem, hogy hosszú távon számodra ez a legkedvezőbb. Akármit is fognak a szüleid gondolni róla, remélem lesz elegendő méltóságuk ahhoz, hogy ne zúdítsák rád az álláspontjaikat, és fel tudod magadban dolgozni a történteket. Tudom, hogy amikor majd idősebb leszel, egyre inkább fel tudod majd ezt dolgozni, és remélem, rájössz majd, hogy miért hoztam meg ezeket a döntéseket. Sikeres jövőt kívánok neked, és amennyiben válaszolni szeretnél nekem erre a levélre, tudom, hogy az ügyvéded gondoskodik majd arról, hogy a válaszod eljusson hozzám.
Végül, el szeretném neked mondani, hogy édesapád és én örömmel állapítottuk meg, hogy ugyan más okból kifolyólag, de mindketten szeretjük a Vinny az 1ügyű[25] című filmet. Ő az igazságszolgáltatás kudarcának példájaként említette, miközben én a legjobb tárgyalótermi jelenetként, és akként gondolok vissza rá, hogy a végén az igazság győzedelmeskedett.
Szívélyes üdvözlettel, Peter Jackson bíró
Jackson bíró levele még angolszász területen is újszerű kezdeményezésnek számít. Ugyan a common law országaiban már régóta igen komolyan veszik a gyermekek jogainak biztosítását az egyes eljárásokban, különösen azokban, amelyekben ők személyesen erősen érintettek, azonban ennek módját, a legmegfelelőbb módszert még ők is csak keresik. A gyermeknek írt levél, amennyiben az ő számára is érthető nyelven íródik és valóban ennyire őszinte, mint Jackson bíró levele, véleményem szerint nagyon sokat segíthet a gyermeknek abban, hogy megértse és elfogadja a bíróság döntését. Az elfogadás azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert nagyon nehéz valamit betartani, ha nem értek vele egyet, netán minden pontjával szemben heves ellenérzéseim vannak. Amennyiben a bíró - a szokásosnak megfelelően - csak egy ítéletet hoz, amelyben leírja a döntését, illetve felsorolja azokat a bizonyítékokat, amelyek a döntésének alapjául szolgáltak, majd felsorolja azokat a jogszabályhelyeket, amelyek annak helyességét támasztják alá, egy a gyermek számára teljesen érthetetlen és (ami még rosszabb) elfogadhatatlan határozatot hoz. Sok esetben még a szülők sem értik biztosan, hogy miért is úgy alakult, ahogy. Természetesen elsősorban a szülők dolga, hogy elmagyarázzák a gyermeküknek, hogy ezt követően miként fog alakulni a sorsa, illetve, hogy miként kell értelmezni az ítéletet, azonban egyáltalán nem baj, ha ehhez kapnak némi segítséget, már csak azért is, mert a "gyermeknyelven" íródott levelet talán a nem jogász szaknyelven nevelődött szülők is könnyebben megértik. Véleményem szerint Jackson bíró nagyszerűsége az egyszerűségében és őszinteségében ragadható meg leginkább, illetve ami a leginkább érződik a levélből, hogy nagyon komolyan vette a fiú problémáját, részleteiben, alaposan végig gondolta, hogy mi lenne számára a legkedvezőbb megoldás és valóban végig azt tartotta szem előtt, hogy Samnek a lehető legjobb legyen. Nem a döntés tartalma a fontos jelen esetben, hanem a kommunikáció, amelyben a bíró teljesen egyenrangú félnek tekinti a gyermeket, megértéssel, együttérzéssel, szinte szeretettel fordul hozzá. A szóhasználata egyértelmű, érthető és világos.
Az utóbbi időben Magyarországon is egyre többet foglalkozunk a gyermekek eljárásbeli jogaival, azok közül is elsősorban a gyermek meghallgatásával, de a tájékoztatáshoz való jogról, mintha megfeledkeztünk volna. Amennyiben időnként előkerül a téma meglehetősen szélsőséges álláspontokkal találkozhatunk.[26] Kétségtelen, hogy ideje lenne egy valamivel egységesebb álláspontot kialakítani ezzel kapcsolatban és elkezdeni kidolgozni egyfajta protokollt a gyermekkel való kommunikációnak ezen szegmensére is. Természetesen egy ilyen - az angol bíróéhoz hasonló - levél megfogalmazásához legfeljebb támpontokat adhatunk, a helyzetek egyediségéből adódóan lehetetlen egy mindenkinél használható "sablon levél" összeállítása. Nyilvánvalóan azt is meg kell fontolni, hogy hány éves kortól érdemes a gyermekeknek ilyen levelet küldeni, illetve ennek eldöntéséhez nem is elegendő önmagában az életkort figyelembe venni. Továbbá arra is érdemes odafigyelni, nem biztos, hogy mindenki rendelkezik a megfelelő képességekkel egy gyermeknek szóló levél megfogalmazására, el kell fogadni, hogy ehhez nem elegendő a jogszabályok és az esetleges protokoll ismerete, ehhez egyfajta "érzék" is szükséges. Éppen ezért javaslom, hogy a kisebb bíróságokon is biztosítsanak lehetőséget arra, hogy a családjogi bírák valóban csak családjogi ügyekkel foglalkozzanak, számukra állandó pszichológiai és kommunikációs tovább-
- 7/8 -
képzéseket kell biztosítani, illetve az sem elhanyagolható szempont, hogy olyan embert kell választani erre a posztra, aki rendelkezik a "családjogi bíróság" -hoz elengedhetetlen érzékenységgel.
A gyermek eljárásban való részvételével, meghallgatásával és tájékoztatásával kapcsolatban - mint láthattuk - számtalan érv és ellenérv sorakoztatható fel; ám, úgy tűnik, hogy a világ abba az irányba halad, hogy a gyermeket minél jobban vonjuk be az őt érintő eljárásokba. Ami - álláspontom szerint - valóban elengedhetetlen az őt megillető jogok biztosítása érdekében, hiszen honnan tudhatjuk, hogy mi a jó a gyermeknek, ha meg sem kérdezzük tőle? Honnan tudjuk, hogy nem akar véleményt nyilvánítani vagy nem szeretne a bíróságra menni, a bíróval találkozni, ha nem is adtuk meg számára a lehetőséget, hogy erről döntsön?
A változás szele már Magyarországot is elérte, amit bizonyít, hogy az utóbbi időben számtalan cikk, tanulmány jelent meg ebben a témában, illetve a Családi Jog folyóirat 2017. májusi konferenciáján kerekasztal beszélgetés témája volt a gyermek meghallgatása.[27]. Most már csak arra lenne szükség, hogy kidolgozzuk az alapelveket és létrehozzunk egy egységes protokollt, egy jó megoldást, hogy az eljárásban való részvétel valóban a gyermek jogainak és legfőbb érdekének garantálását jelentse, ne pedig csalódást, egy életre szóló sebet. ■
JEGYZETEK
[1] A Gyermek Jogairól szóló, 1989. november 20-án New Yorkban elfogadott ENSZ Egyezmény, Magyarországon kihirdette az 1991. évi LXIV. törvény.
[2] 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról.
[3] A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló 1995. évi XXXI. törvény.
[4] Csjt. 74. §.
[5] Szeibert Orsolya: A gyermek meghallgatáshoz való jogának érvényesülése a PTK családjogi rendelkezéseinek tükrében. In.: Lege Duce, Comite Familia. Ünnepi tanulmányok Tóthné Fábián Eszter tiszteletére jogászi pályafutásának 60. évfordulójára, Pólay Elemér Alapítvány, Szeged 2017. 450. o.
[6] Az Európai Unió szintjén: Európa 2020 stratégia, stockholmi program, Alapjogi Charta, Gyermekjogi Ütemterv, Brüsszel IIa. rendelet (2201/2003/EK r.) Az Európa Tanács részéről: a Miniszteri Bizottság iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról. Valamint a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény (1980. 11. 25.), a hágai gyermekvédelmi egyezmény (2005. évi CXL. törvénnyel kihirdetve).
[7] Csiky Ottó - Filó Erika: Magyar családjog, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2003. 274. o.
[8] Az angolszász rendszerekben bevett szokás, hogy képzett szakemberek hallgatják meg a gyermeket és ők közvetítik a gyermek véleményét, kívánságát a bíróság felé (Ld. 11. lábjegyzet). Ez Svédországban is kedvelt megoldás, bár ott a gyermek véleményének kisebb jelentőséget tulajdonítanak, hiszen a legtöbb esetben preferált váltott elhelyezés miatt a gyermeknek nem kell "választani" a szülei között. Szeibert Orsolya: A gyermek meghallgatása a szülői felügyelet kérdésében, Családi Jog 2017. december. 37. o.
[9] A gyermek meghallgatásával kapcsolatban bővebben lásd: Visontai-Szabó Katalin: A gyermek meghallatása a bírósági eljárásban In.: Lege Duce, Comite Familia. Ünnepi tanulmányok Tóthné Fábián Eszter tiszteletére jogászi pályafutásának 60. évfordulójára, Pólay Elemér Alapítvány, Szeged 2017. 515-526. o.
[10] Ld. bővebben: Laura Lundy: Voice is not enough. Conceptualising article 12 of the United Nations Convention of the Rights of the Child. British Educational Research Journal, Vol 33. No. 6. 2007. December, 927-942. p.
[11] Judy Cashmore - Patrick Parkinson: What responsibility do courts have to hear children’s voices? International Journal of Children’s Rights, 2007. 15. szám. 49. o.
[12] Németországban akár már 3 éves gyermeket is közvetlenül hallgat meg a bíróság. Kozák Henriett: Mumus vagy csodaszer? - A gyermek közvetlen meghallgatásának tendenciái egy német felmérés tükrében. Családi Jog, 2015. december, 11. o.
[14] Úgy tűnik, hogy a bírók abban az esetben, ha nem kétséges, hogy a szülők a gyermek érdekét szem előtt tartva hozták meg döntésüket, nem tartják szükségesnek a gyermek meghallgatását. Lásd bővebben: Darnót Sára: A gyermek meghallgatása családjogi perekben - interjúk alapján, különös tekintettel a jogalkalmazási eltérésekre. Családi Jog, 2017. december 20-24. o.
[15] http://www.lb.hu/hu/ptk?tid%5B%5D=347&body_value=&=Alkalmaz%C3%A1s Letöltés ideje: 2018. 01. 24.
[17] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról 28. o. https://rm.coe.int/16806a4541 2018. 01. 22.
[18] Judy Cashmore-Patrick Parkinson: What responsibility do courts have to hear children’s voices? International Journal of Children’s Rights, 2007. 15. szám. 53-54. o.
[19] J. Wall: The voice of the child in Hague Proceedings: an English perspective. The Judges Newsletter, 2003/6. 20. o.
[20] Cafcass Officer. Bővebben lásd: https://www.cafcass.gov.uk/about-cafcass/ 2018. 01. 24.
[21] British and Irish Legal Information Institute
[22] www.bailii.org/ew/cases/EWFC/HCJ/2017/48.html
[23] Children Act 1989 ld. https://www.legislation.gov.uk/ukpga/1989/41
[24] https://www.cafcass.gov.uk/about-cafcass/ 2018. 01. 24.
[25] My cousin Vinny (amerikai vígjáték, 1992, írta: Dane Launer, rendezte: Jonathan Lynn).
[26] Pl. "Nincs szükség arra, hogy a bíró gügyögjön a gyermeknek" Elhangzott a Magyar Jogász Egylet Csongrád Megyei Szervezete által szervezett Jogász Napon 2018. január 26-án.
[27] A konferencia, benne a "Nyitott füllel elsőfokon" c. kerekasztal beszélgetés összefoglalóját ld. Tancsik Annamária: "Változások sodrában" - a családjogi eljárások nyitott kérdései. Beszámoló a Családi Jog folyóirat éves konferenciájáról. Családi Jog 2017. szeptember, 57-59. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, ügyvéd.
Visszaugrás
