Az EuÖR kialakulásához vezető út bemutatásával és a rendelet főbb rendelkezéseinek elemzésével foglalkozó dolgozatom korábbiakban megjelent I. része mutatta be azt a jogfejlődési utat, melyet szükséges volt bejárnia az európai jogtörténetnek, annak érdekében, hogy a dolgozatom tárgyát képező rendelet napvilágot láthasson. Az ezt követő II. része mutatta be az öröklési ügyekben keletkezett határozatok és közokiratok, valamint bírósági egyezségek elismerését és végrehajtását szabályozó cikkeket és azok elemzését. A továbbiakban az EuÖR igazi nóvumát jelentő európai öröklési bizonyítvány normáinak bemutatására és a jogintézmény kritikájára vonatkozó gondolatok kerülnek kifejtésre.
Ahány ország, annyi szabályozás van hatályban az Európai Unióban az öröklést illetően, melyet Horváth Gyöngyi úgy ír le, hogy "némely tagállamban az eljáró szerv formális határozattal "átadja a hagyatékot" az örökösök részére, míg másutt öröklési bizonyítvány kerül kiállításra, egyes tagállamokban pedig elegendő az örökösök okiratba foglalt egyezsége".[1] Ez a tagállamonként eltérő szisztéma az Európai Közösséget létrehozó szerződés 39. és 43. cikkébe foglalt mozgás- és letelepedés szabadságának, valamint a tulajdonhoz való jog gyakorlásának jelentette a korlátját, s ezeken keresztül az egységes belső piac korlátját is jelentette. Ennek a gátló tényezőnek a kiküszöbölése érdekében - a 2. fejezetben bemutatott folyamatok eredményeként - került megalkotásra az Európai Öröklési Rendelet, melynek elsődleges feladata a tagállami öröklési szabályok közelítése lett.[2] A tagállamok közötti öröklési ügyek tovább egyszerűsítésének érdekében vetette fel első-
- 35/36 -
ként az európai öröklési bizonyítvány létrehozásának szükségességét a Német Közjegyzői Intézet[3], melyet később már a Zöld könyv és a 2008-as tervezet is tartalmazott.[4] Így a végleges rendelet soraiból sem hiányozhatott, sőt mondhatni ez az Európai Öröklési Rendelet igazán nagy ékköve, - nóvuma - mely mind tartalmában, mind szabályozási technikájában jelentősen eltér a rendeletben szabályozott egyéb jogintézményektől.
Szőcs Tibor véleménye szerint a rendelet egy "kétpályás" szabályozási modell alapján építi fel a rendelkezéseit. Az egyik "pálya" alatt azt érti, amikor a rendelet a "nemzeti jog szerinti eljárásokban keletkezett jogi aktusok más tagállamban való joghatásait" szabályozza. Tehát az eddig kifejtettek közül a határozatokra, a közokiratokra és a bírósági egyezségekre vonatkozó szabályok tartoznak ide, ugyanis ezekre vonatkozóan a rendelet nem egy tagállami szint feletti új jogintézményt hoz létre, hanem a meglévő - ámbár tagállamonként jelentősen eltérő - szabályokat közelíti egymáshoz. Ettől különbözik a másik "pálya", mely alatt az európai öröklési bizonyítvány bevezetését és annak szabályozását érti. Ez az eddigiektől annyiban különbözik, hogy ez egy "sui generis uniós jogintézmény", tehát nem a meglévő szabályozást közelíti az európai jogalkotó, hanem megalkot egy új, minden tagállamra kötelező jogintézményt. A legmarkánsabb különbség ott ragadható meg a két "pálya" között, hogy míg az első alá tartozó jogintézmények a nemzeti jogoktól függenek, azokból fakadnak és eltérőek a joghatásaik, addig a másik szabályozása egységes, és az uniós jogban szabályozott joghatásai vannak minden tagállamban.[5]
Az európai öröklési bizonyítvánnyal (a továbbiakban: bizonyítvány) a rendelet VI. fejezete (62-73. cikkek) foglalkozik, ahol megemlíti, hogy miért került bevezetésre, mi a rendeltetése, mely tagállam rendelkezik hatáskörrel a kiállítására. Meghatározza a kérelem tartalmi elemeit, annak vizsgálatát, a bizonyítvány kibocsájtását, tartalmát, annak joghatásait, a kijavítását, a módosítását, s végül a jogorvoslatokat is, csupán egy dolgot nem határoz meg a rendelet, ez pedig a bizonyítvány fogalma. Így ez a feladat a jogalkalmazókra hárul, azonban mivel csupán fél éve vált hatályossá a rendelet, a bíróságok esetjogában még nem igen találhatunk meghatározásokat, ugyanis nem valószínű, hogy ezzel kapcsolatos jogeset kerülhetett volna napjainkig az Európai Bíróság elé. Azonban a 2012-es szöveg elfogadása óta már kellő idő telt el ahhoz, hogy a jogirodalomban megalkotásra kerüljön néhány definíciós kísérlet, melyekből lehet meríteni. A rendelet tartalmára és hatályára tekintettel, mivel az hatalmas embertömegek életét fogja befolyásolni, felpezsdült a jogirodalom és számos jogtudóst, jogalkalmazót, vagy csupán joghallgatót - mint
- 36/37 -
jómagam - is arra késztetett, hogy foglalkozzanak a témával és esetlegesen megpróbálkozzanak meghatározni a bizonyítvány fogalmát.
Bán Tamásné a rendelettervezet alapján úgy határozza meg a bizonyítvány fogalmát, hogy lényegében annak felhasználását, feltételeit foglalja össze, így a fogalma egy gyakorlatias szempontú fogalom lesz, mely alapján
"A bizonyítvány az alábbi egy vagy több tényező igazolására szolgál:
• a megjelölt örökösök és hagyományosok minősége, illetve az őket megillető örökrész
• a bizonyítványban megjelölt személy jogosultsága egy vagy több vagyontárgyra
• a bizonyítványban megjelölt személynek a végrendeleti végrehajtásra vagy a hagyaték kezelésére vonatkozó hatásköre.
Kiállítása pedig akkor lehetséges..., ha egy másik tagállamban igazolni kell, akár az örökösi, hagyományosi minőséget, akár a végrendeleti végrehajtói vagy vagyonkezelői hatáskört."[6]
Az általam gyakran hivatkozott Suri Noémi, aki a Phd dolgozatát az európai öröklési jog kutatásának témájában írta, - tehát szintén foglalkozott a rendelettel is - így határozza meg a bizonyítványt:
"A létrehozandó dokumentum egy tagállam meghatározott hatósága által kibocsájtott olyan okirat, mely révén az öröklésben érdekelt személyek az öröklési eljárásban jogállásukat igazolni, jogaikat érvényesíteni tudják."[7]
A bizonyítvány fogalmának meghatározására jómagam is tennék egy kísérletet, mely keretében a fogalom így hangzik:
"Az európai öröklési bizonyítvány (hazánkban közokirat) egy olyan szubszidiárius jellegű uniós jogintézmény, ami a tagállamok közötti öröklési ügyekből fakadó jogosultságok - igények és kötelezettségek - követelések hatékony érvényesítésének előmozdítására szolgál, melynek kibocsájtására szolgáló eljárás kizárólag a rendeletben lefektetett eljárási szabályoknak megfelelő, a rendelet által meghatározott joghatósággal rendelkező tagállam hatóságánál benyújtott kérelemre indul."
A rendelet 62. cikkének (2) bekezdése alapján a bizonyítvány használata nem kötelező. A hivatkozott cikk (3) bekezdése alapján pedig nem lép a tagállamok nemzeti jogában hasonló célokra használandó jogintézmények helyébe, a bizonyítvány alapvetően a kiállító tagállamtól eltérő tagállamban való felhasználásra szolgál, habár a hivatkozott bekezdés folytatásában lehetővé teszi annak a kibocsájtó tagállamban való alkalmazását is.[8] Számos szerző véleménye által ezen rendelkezésekből egyértelműen következik, hogyha egy adott tagállamban - mint mondjuk hazánkban - a rendeletnek köszönhetően van két azonos célokra használható okirat, azonban az egyik elfogadását egy uniós jogszabály kötelezővé teszi, míg a másik elfogadását maximum az adott államok közötti egyez-
- 37/38 -
menyek - közel sem olyan hatékonyan mint az előbbit - segíthetik, akkor előbb utóbb az utóbbi okirat eme "fogyatékossága" miatt el fog tűnni a jogalkalmazásból.
Véleményem szerint ez a lehetőség nem fog bekövetkezni, ugyanis míg a bizonyítvány csak korlátozott ideig - hat hónapig - használható fel, ezután meg kell hosszabbítani - azonban ennek az eljárásnak a részletszabályai még kérdésesek - addig a hazai jog szerint kibocsájtott bizonyítvány "lejárati dátum nélkül jön a napvilágra". Továbbá a hazai öröklési bizonyítvány kiállítására a gyakorlatban akkor szokott sor kerülni, ha csupán csekély a hagyatéki vagyon, annak felhasználásához azonban szükséges a bizonyítvány kiállítása - például az örökhagyó vagyonát csupán az utolsó havi nyugdíja képezi és az illő eltemettetéséhez szükség lenne ennek az átvételére. Az ilyen esetekben, amikor egyrészről fel sem merül a külföldi elem - bár az az európai öröklési bizonyítvány kiállításának nem akadálya -, másrészről a hazai szabályok sokkalta egyszerűbb eljárást biztosítanak - mint amit a rendelet leír -, valamint már rendelkezik joggyakorlattal, és végezetül nincs "szavatossági ideje", egészen egyszerűen nem fog felmerülni az európai öröklési bizonyítvány kibocsájtásának az igénye a kérelmező felekben.
A rendelet 63. cikke tartalmazza a bizonyítvány rendeltetésére vonatkozó leírásokat, ezt azonban a fogalom meghatározásoknál - az előző alcímben - már leírtam és a végleges szöveg attól csupán stilisztikailag tér el, valamint egyértelműségük okán nem időznék többet ezen szabályok felett.
A 64. cikk - vélhetően a hibás magyar fordításnak köszönhetően - a "hatáskör a bizonyítvány kiállítására" címet viseli, ami alatt Szőcs Tibor tanulmányából[9] - valamint magának a cikknek a tartalmából - egyértelműen következik, hogy a joghatósági szabályok kerültek meghatározásra. A cikk első fordulata visszautal a rendelet II. fejezetének általános joghatósági szabályára, továbbá a jogválasztás esetére, valamint a kiegészítő joghatóság és a forum necessitatis szabályaira.
A hivatkozott cikk "kiállító hatóság" címszó alatt, külön az öröklési bizonyítvány kiállítására tekintettel újból meghatározza a bíróság fogalmát egy kis eltéréssel. Ezen meghatározásnál az a) alpontban visszautal a I. fejezet 3. cikk (2) bekezdésénél leírt "bíróság" fogalmára, azonban a b) alpontnál még tovább tágítja ezt a fogalmat és az I. fejezetben leírtaknál alkalmazott két garanciális szabályt (a)-b) alpontok) is elhagyja, amely a bíróságoktól eltérő egyéb - az öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező - hatóságok meghatározásánál játszott kulcsszerepet.[10] Ezzel a rendelkezéssel a bizonyítvány kiállítására már olyan bármely hatóság is hatáskörrel rendelkezik, amely az adott állam joga alapján fel van hatalmazva öröklési ügyek bírálatára, de nem kell megfelelnie a 3. cikk (2) bekezdésében leírt a)-b) alpontoknak. Továbbá vagylagos feltétel alkalmazásával - a grammatikai értelmezésem szerint - mindkét fogalmat elsőbbségi szempontok meghatározása
- 38/39 -
nélkül a jogalkalmazók kegyére bízza, így akár visszaélve az európai jogalkotó bizalmával, kizárólag a b) alkalmazása szerint is lehetséges értelmezni és hatáskörrel felruházni egyéb hatóságokat. Habár nem valószínű, hogy ez bekövetkezne, hiszen jelentős tagállami érdek fűződik ahhoz, hogy a bizonyítvány beváltsa a hozzá fűzött reményeket.
Mint a legtöbb eljárás melyet a rendelet szabályoz, úgy ez is kérelemre indul, azonban a bizonyítvány kiállítására irányuló kérelem szabályozása jelentős mértékben eltér az egyéb más eljárásoknál leírt kérelmektől. A határozatra, közokiratra vonatkozó kérelem szabályai ugyanis minimum, garanciális szabályokat tartalmaztak, míg a bizonyítvány kiállításának esetében a 65. cikk (3) bekezdése alatt a)-tól m)-ig terjedően taxatíve felsorolja a rendelet, hogy miket kell tartalmaznia a kérelemnek.
A 65. cikk (1) bekezdése a kérelem benyújtására jogosultak körének meghatározásánál visszautal a 63. cikkre, ez alapján tehát az örökösöket, hagyományosokat, végrendeleti végrehajtókat és a hagyatéki gondnokokat kell a rendelet alapján kérelmezőknek tekinteni. A 65. cikk (2) bekezdés megjelöli lehetőségként, hogy a kérelmet a 81. cikk (2) bekezdésében meghatározott formanyomtatványon töltsék ki, azonban ennek használatát nem teszi kötelezővé. A 65. cikk (3) bekezdés pedig - mint már fentebb említettem azt tartalmazza, hogy mely adatokat kell a lehető legnagyobb pontossággal beírni a kérelembe, azonban ha némely adatról a kérelmező nem tud, akkor az még nem jelenti azt, hogy a kérelem elutasításra fog kerülni. Valamint felhívja a kérelmezőt, hogy csatoljon a kérelemhez minden olyan okiratot, ami igazolja a leírtakat és segítheti a bizonyítvány kiállítását. Okiratként csakis eredeti, vagy hiteles másolatot fogadhat el az eljáró hatóság.[11]
A kérelem tartalmaz pár standard adatot, melyet minden kérelem tartalmazni szokott - felek adatai: örökhagyó, kérelmező, képviselője... Valamint tartalmaz olyan pontokat, melyek a bizonyítvány sajátosságaihoz kapcsolódnak. Ilyen sajátosság például az f) alpont, melynél - visszautalva a 63. cikk (2) bekezdésére - arra kéri a kötelezettet, hogy a 3 lehetséges felhasználási ok közül jelölje meg azt, amire használná a bizonyítványt. A 63. cikk (2) bekezdése egyébként lehetővé teszi a kérelmező számára, hogy a bizonyítvány ne az összes érdekelt jogára vonatkozóan kerüljön kiállításra, hanem akár az csakis az egyik örökös jogát és jogállását igazolja és a többi érdekeltről ne is tartalmazzon rendelkezést. A h) alpontban kell megjelölnie a kérelmezőnek azokat a tényeket, melyekre alapozza a hagyatékkal kapcsolatos jogait.[12] A kérelem - véleményem szerint - legfontosabb alpontja az 1) alpont, melynél a kérelmező arról nyilatkozik, hogy legjobb tudomása szerint nincs más hatóság előtt eljárás az adott hagyaték ügyében. Véleményem szerint az európai jogalkotó ezzel a csekélyke szabállyal próbálja áthárítani a felelősséget a kérelmezőre, ha esetlegesen több bizonyítvány kerülne kiállításra párhuzamosan, ugyanis ennek ellenőrzésére még nincs kialakítva semmilyen, a hatáskörrel rendelkező hatóságo-
- 39/40 -
kat összekötő nyilvántartás. Úgy gondolom, hogy ez azért nem a legmegfelelőbb módja az ilyen helyzetek elkerülésére, mert egyrészről semmilyen szankciót nem tartalmaz, másrészről egyébként is nehezen bizonyítható, hogy rosszhiszeműen járt el a kérelmező. Tehát inkább a tagállami hatóságok közötti kommunikációt kéne előremozdítani, mintsem egy ilyen bizonytalan és csekély visszatartó erővel rendelkező szabályt beiktatni.[13]
A kérelem beérkezését követően a hatóság a 66. cikk alapján megvizsgálja a kérelmet, hogy az megfelel-e a 65. cikkben leírtaknak, csatolva lettek-e a szükséges okiratok. Magára a kérelem kiállítására vonatkozó eljárásra nem tartalmaz részletszabályokat a rendelet, hanem csupán minimum standard garanciális szabályokat, melyek meghatározását tagállami hatáskörben hagyja (hazánkban a Hetv. szabályozza). Az 1)-3) bekezdések tartalmazzák az öröklési jogosultság alapjául szolgáló tények vizsgálatát, melyek alatt a rendelet azt az esetkört szabályozza, ha a vizsgálat közben további bizonyításra van szükség, akkor az eljáró hatóság felszólíthatja a kérelmezőt hiánypótlás keretében, vagy akár saját joga alapján egyéb bizonyítási cselekményeket is lefolytathat. Továbbá ha a benyújtott, vagy benyújtani elmulasztott okiratok pótlása kétséges, akkor meghatározhat más egyéb bizonyítékokat, melyeket szintén elfogad a bizonyítás során, ez azonban a tagállami hatóság mérlegelésének körébe tartozik, itt a rendelet csupán a szabad bizonyítás lehetőségét nyújtja át a nemzeti hatóságok kezébe. A 4) bekezdés alapján a hatóság értesíti a kérelmezőtől eltérő minden más érdekeltet, hogy az adott hagyatékban egy európai öröklési bizonyítvány kibocsájtására irányuló eljárás indult meg - ezzel biztosítva az érdekeltek meghallgatásához fűződő jogát.[14] Az 5) bekezdés tartalmazza azt a lehetőséget, hogy a kérelem során benyújtott adatok ellenőrzése érdekében a hatáskörrel rendelkező hatóság megkeressen egy külföldi nyilvántartást adatszolgáltatás céljából, ennek azonban a lehetősége és a mértéke is korlátozva van a tagállami jogok által.
A 67. cikk (1) bekezdésének első fordulata tartalmazza azt az esetkört, ha a kérelem minden szempontból megfelelt a bizonyítvány kiállításához szükséges eljárásnak. Ebben az esetben tehát a rendelet alapján az eljáró hatóság "haladéktalanul kiállítja a bizonyítványt". Ez a "haladéktalan" időtartamnak, az eltérő eljárási jogok miatt nem került pontosabb meghatározása, azonban így is kellő mértékben jelzi az európai jogalkotó szándékát, miszerint a tagállami lehetőségek között ebben az esetben a leghamarabb kerüljön kiállításra a bizonyítvány. Szintén ez az első fordulat tartalmazza azt a kötelezettséget, hogy a bizonyítványt a 81. cikk (2) bekezdése alatt említetteknek megfelelően formanyomtatványon kell kiállítani, tehát minden tagállamban egységes formában kerül kiállításra. A bekezdés második fordulata tartalmazza a két esetkört, amikor a hatóság nem állítja ki a bizonyítványt. Az a) alpont alapján akkor, amikor "az igazolandó tényekkel kapcsolatban jogorvoslati eljárás van folyamatban", a b) alpont alapján pedig akkor, amikor a bizonyítvány "nem lenne összhangban valamely, ugyanazon tényekre vonatkozó határozattal". A cikk (2) bekezdése pedig arra az esetkörre tartalmaz egy értesítési garanciát, ha a bizonyítvány kiállításra kerül, ugyanis ebben az esetben a hatóságnak kötelessége értesíteni minden ez ügyben érdekelt felet.[15]
- 40/41 -
A rendelet 68. cikke tartalmazza azt a felsorolást - a kérelem tartalmához hasonlóan - hogy mit kell tartalmaznia a bizonyítványnak. Véleményem szerint azonban ezt fölösleges volt itt leírni. A véleményemet arra alapozom, hogy míg a kérelem esetén nem kötelező az előre megalkotott formanyomtatvány használata, addig a hatóság számára a 67. cikk (1) bekezdésének első fordulata alapján kötelező a formanyomtatvány használata. Lényegében a hatóság az előre megalkotott formanyomtatványt tölti csupán ki, ráadásul annak a veszélye sem áll fenn - a kérelemmel ellentétben - hogy a laikus kitöltő miatt rosszul/hiányosan kerül kitöltésre, ugyanis a hatóság részéről szakképzett személyek foglalkoznak ezzel a témával. Tehát szerintem az európai jogalkotónak elégséges lett volna ez alatt a cím alatt csupán annyit szabályoznia, hogy a hatóságnak a formanyomtatványt - melyet tehát kötelező alkalmaznia - a lehető legjobb tudása, valamint a rendelkezésére álló adatai alapján és a kérelemnek megfelelően a kérelmező által elérni kívánt jogosultságok kiváltására alkalmas formában kell kitöltenie.
A bizonyítvány joghatásait a 69. cikk tartalmazza. A cikk (1) bekezdése alapján a bizonyítvány "külön eljárás nélkül valamennyi tagállamban joghatással bír", ebből fakadóan minden tagállam köteles az elfogadni. A (2) bekezdés alapján vélelmezni kell a bizonyítványról, hogy a benne foglaltak a valóságnak teljes mértékben megfelelnek, természetesen csupán az ellenkező bizonyításáig. A (3) és (4) bekezdés tartalmazza azt az esetkört, ha egy jóhiszemű harmadik fél a bizonyítványra alapozva kifizetéseket eszközöl, vagy rendelkezik a hagyaték tárgyát képező ingóval vagy ingatlannal, akkor azok a bizonyítvány valódiságától függően létrejönnek, kivéve, ha tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a bizonyítvány nem valódi, vagy nem felel meg a valóságnak a tartalma.[16] Az (5) bekezdés tartalmazza annak a meghatározását, hogy tulajdonképpen micsoda is a bizonyítvány. Ez alapján Bán Tamásné úgy határozza meg, hogy a bizonyítvány "önmagában nem lenne végrehajtható okirat, csak bizonyító erőt hordozna, kétséget kizáróan bizonyítaná a benne megállapított tényeket ...a bizonyítványban erre megjelölt személy jogosult a hagyatéki vagyon tárgyait birtokba venni, megszerezni, rendelkezni vele".[17] A bizonyítvány joghatásait Szőcs Tibor röviden és tömören határozza meg. Ezek tehát a 69. cikk alapján uniós jog szerinti egységes joghatások, melyek alapján a bizonyítvány:
• hitelesen igazolja az öröklési rendet/öröklési minőséget
• védi (a bizonyítvány alapján) az örökösnek teljesítő személyt
• védi (a bizonyítvány alapján) az örököstől szerző harmadik személyt
• végezetül pedig bejegyzési jogcímet keletkeztet közhiteles nyilvántartásokba[18]
A rendelet 70. cikkeszabályozza a bizonyítvány hiteles másolatait. Ezen cikk (1) bekezdése alapján a bizonyítvány eredeti példánya a kiállító hatóságnál marad, valamint a (2) bekezdés alapján - későbbi tájékoztatási lehetőség fenntartásának érdekében - jegyzé-
- 41/42 -
ket vezet azokról a személyekről, akiknek hiteles másolatot adott ki. A cikk 3) bekezdése tartalmazza a fentebb már említésre került "különlegességét" a bizonyítványnak, ugyanis ezen bekezdés alapján a bizonyítvány másolatai csupán 6 hónapig (kivételes esetben ennél hosszabb ideig is) képesek joghatás kiváltására. A bizonyítványon feltüntetett "szavatossági idő" elérése után két választási lehetősége van a másolatok birtokosainak. Az első szerint kérelmezik a kibocsátó hatóságnál, hogy hosszabbítsák meg az érvényességi idejét, vagy a második lehetőség szerint újra kérelmezik a bizonyítvány hiteles másolatának kiállítását.[19]
Véleményem szerint ez a rendelkezés kidolgozatlansága miatt jelentős problémát vethet fel, ugyanis nem határozza meg, hogy hányszor lehet meghosszabbítani az érvényességi idejét a bizonyítványnak. Ha a meghosszabbítások alatt a kibocsátó hatóságnak nem kell vizsgálnia az eltelt 6 (vagy több) hónap alatt bekövetkezett változásokat, csupán lényegében "újradátumozza" a másolatot, akkor az ezzel elérni kívánt garanciális hatást lényegében kioltja. Márpedig a rendelet nem tartalmaz arra utalást, hogy a meghosszabbítási eljárás, vagy akár az új másolat kiállítására irányuló eljárás során a kibocsájtás óta eltelt idő vonatkozásában kell-e bármit is vizsgálnia a kibocsátó hatóságnak.
A 71. cikk szabályozza azt az esetkört, ha "hiba csúszott a gépezetbe", tehát amikor az (1) bekezdés alapján elírásra került sor a bizonyítvány kiállításakor, akkor a "jogos érdekét bizonyító" fél kérelmére vagy hivatalból ki kell javítani a bizonyítványt. A hivatalbóli eljárásra csakis az elírás esetén van lehetőség, módosítás vagy visszavonás csakis kérelemre valósul meg. A (2) bekezdés alapján, ha bizonyítottan a bizonyítvány egyes elemei nem felelnek meg a valóságnak, akkor szintén a jogos érdekét bizonyító fél kérelmére a hatóság visszavonja a bizonyítványt. Ezekben az esetekben a (3) bekezdés alapján a kibocsájtó hatóságnak kötelessége a 70. cikk alapján vezetett nyilvántartásban szereplő felek részére tájékoztatást nyújtani arról, hogy a helyesbítés, módosítás vagy visszavonás megtörtént, így a náluk lévő hiteles másolatok érvénytelenek. Ez a rendelkezése is csupán nagyvonalakban szabályozza le az esetkört, és a részletszabályok kidolgozását - mint például azt, hogy elírás esetén a helyesen másolatért kell-e fizetnie a kérelmezőnek - már a tagállami jog határozza meg.[20]
A rendelet 72. cikke tartalmazza a bizonyítvánnyal és az annak kiállítására szolgáló eljárással szembeni jogorvoslati lehetőségeket. Ezen cikk alapján megállapítható, hogy minden jogorvoslati eljárás tagállami keretek között érvényesül, tehát minden tagállam köteles jogorvoslati lehetőséget biztosítani az eljáró hatóságok határozataival szemben. Ezen eljárások szabályairól azonban minden tagállamnak kötelessége értesítenie a Bizott-
- 42/43 -
ságot.[21] Az 1) bekezdés első fordulata alapján a bizonyítvány kiállítása ellen (67. cikk) a kérelem benyújtására jogosultak közül bármelyik személy jogosult jogorvoslat benyújtására. A második fordulata alapján a 71. cikk (kijavítás - módosítás) és a 73. cikk (1) bekezdésének a) pontja (az előbbi esetén eszközölt joghatás felfüggesztés) ellen bármely - a jogos érdekét bizonyító fél - jogosult jogorvoslati kérelmet benyújtani. A (2) bekezdés szabályozza azt az esetkört, amikor bebizonyosodik, hogy a bizonyítvány nem felel meg a valóságnak, a (3) bekezdés pedig azt, amikor bizonyítást nyer, hogy a kérelem elutasítása nem volt indokolt. Ezekben az esetekben vagy az illetékes hatóság jár el - a jogorvoslati eljárás eredményének megfelelően - vagy felszólítja a kiállító hatóságot ezen cselekmények elvégzésére.[22] A jogorvoslati szabályozások esetében szintén felmerül a lényeges részletszabályok hiánya, ugyanis a rendelet említést sem tesz arról, hogy milyen határidő áll rendelkezésre a jogorvoslatok érvényesítésére. Ebből az következik, hogy így a tagállami - eltérő - eljárásjogi szabályok lesznek az irányadóak, melyek nagyon könnyen visszaélésekhez vezethetnek.
A 73. cikk szabályozza azt az esetkört, amely a bizonyítvány joghatásainak felfüggesztésével kapcsolatosak. Az (1) bekezdés tartalmazza azt, hogy mely hatóság függesztheti fel a bizonyítvány joghatásait. Ez alapján az a) alpont szerint a kiállító hatóság a módosítás vagy visszavonás időtartamára, a b) alpont alapján pedig a 72. cikk alkalmazása esetén eljáró igazságügyi hatóság az eljárás befejeztéig. A 2) bekezdés tartalmazza azt a hatósági kötelezettséget, hogy a felfüggesztést elrendelő hatóságnak a 70. cikk alapján vezetett nyilvántartásban szereplő személyeket tájékoztatnia kel a felfüggesztés tényéről, valamint tartalmazza azt a rendelkezést is, hogy a felfüggesztés időtartama alatt újabb másolat nem bocsájtható ki. Ebből következik, ha a kiállító hatóságtól eltérő hatóság függesztette fel a bizonyítvány joghatásait, akkor annak a kiállító hatóságot is kötelessége tájékoztatni.[23]
Hosszú utat járt be a jogfejlődés az európai öröklés szabályozásának vonatkozásában a Skandináv megállapodástól az EuÖR megalkotásáig, azonban korai lenne kijelenteni: "révbe értünk", hiszen már maga a rendelet tartalmaz számos - dolgozatomban kifejtésre került - problémát, valamint ez tekinthető az első - és remélhetőleg nem az utolsó - jogalkotói "kísérletnek" az európai öröklési jog majdani teljes körű leszabályozására. Tény és való, hogy a rendelet legnagyobb újítása az európai öröklési rendelet bevezetése, azonban ahogyan lenni szokott, semmi sem lehet/lesz tökéletes, amit csupán az emberi elme alkotott, hanem azt a gyakorlat fogja a lehető legtökéletesebb formára csiszolni. Ebből következik, hogy nem baj, ha a rendelettel gondok akadnak, akár értve ez alatt a megfelelő
- 43/44 -
elektronikus információs rendszer hiányát,[24] vagy a bizonyítványnak a kiállító tagállamtól eltérő tagállamban a megfelelő joghatások kiváltásához szükséges részletszabályainak hiányát,[25] hiszen majd a jogalkalmazás (vélhetően a bírói esetjog) ki fog alakítani egy megfelelő eljárásmódot ezen és más problémák orvoslására.
A rendelet "gyermekbetegségeitől" és a hibás fordításból eredő esetleges félreértésektől eltekintve mégis kijelenthető, hogy az európai jogalkotás egy új területtel bővült. Valamint a "spill over" elmélet bizonyítékaként az európai integráció egy újabb kis lépést tett a tagállami eltérő szabályokból fakadó akadályok lebontása felé, ezzel előmozdítva a "határok nélküli Európa" víziójának megvalósulását - határ alatt értve a fizikai államhatárból fakadó korlátokat és a jogi/szabályozási különbözőségekből fakadó akadályokat is.
Így most már kijelenthetjük, hogy Európában nem csak az élet került a kollízió célkeresztjébe, hanem a halál is az európaiasodás útjára lépett, tehát az európai polgárok életviszonyai teljes körű szabályozást élveznek. ■
JEGYZETEK
[1] Dr. Horváth Gyöngyi, Az európai öröklési rendelet tervezete (Közjegyzők Közlönye 2011/1. 2011. 8. o.) [a továbbiakban: Horváth Gyöngyi]
[2] Dr. Bán Tamásné Dr. Tóth Dóra, Az európai öröklési bizonyítvány (Közjegyzők Közlönye 2011/1., 2011., 18. o.) [a továbbiakban: Bán Tamásné]
[3] Martin Schauer, Europäisches Nachlasszeugnis in: Martin SCHAUER - Elisabeth SCHEUBA. Europäische Erbrechtsverordnung. Wien, 2012. 74. o. [a továbbiakban: Schauer]
[4] Dr. Suri Noémi, Az öröklési jog európaizálása a tagállami öröklési eljárások fényében (doktori értekezés) Budapest, 2015, 73. o. [a továbbiakban: Suri, Az öröklési jog...]
[5] dr. Szőcs Tibor, A nemzetközi vonatkozású öröklési ügyek egyes kérdései különös tekintettel az Európai Öröklési Rendelet szabályaira (kézirat) 2015, 33. o. [a továbbiakban: Szőcs, A nemzetközi vonatkozású...]
[6] Bán Tamásné 26. o.
[7] Suri, Az öröklési jog... 74. o.
[8] Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határoztok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről (HL L 201.7.27., 2012., 128. o. 62. cikk) [a továbbiakban: EuÖR]
[9] Szőcs, A nemzetközi vonatkozású... 33. o.
[11] EuÖR 128-129. o. 65. cikk
[12] Suri, Az öröklési jog... 77. o.
[13] EuÖR 129. o. 65. cikk f), h), l) alpontja alapján
[14] Szőcs, A nemzetközi vonatkozású... 34. o.
[15] EuÖR 130. o. 67. cikk (1) bekezdés a)-b) alpontjai és (2) bekezdése alapján
[16] EuÖR 130-131. o. 69. cikk alapján
[17] Bán Tamásné 31. o.
[18] Szőcs, A nemzetközi vonatkozású... 34. o.
[19] EuÖR 131. o. 70. cikk alapján
[20] EuÖR 131. o. 71. cikk alapján
[21] Bán Tamásné 31-32. o.
[22] EuÖR 131. o. 72. cikk alapján
[23] EuÖR 131. o. 73. cikk alapján
[24] melyet Dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke az origonak adott interjújában fejtett ki htpp://www.origo.hu/jog/lakossagi/20150915-europai-orokosodesi-rendelet-meg-a-johiszemu-felek-is-perre-kenyszerulhetnek.html (letöltve 2016. február 6. napján)
[25] melyet Dr. Szőcs Tibor, a Közjegyzők Házának a vezetője az origonak adott interjújában fejtett ki http://.origo.hu/jog/lakossagi/20151202-eurpoai-oroklesi-rendelet-magyar-haz-osztrak-bankszamla-spanyol-apartman.html (letöltve 2016. február 7. napján)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató, PPKE-JÁK.
Visszaugrás
