Az öröklési ügyek jelen pillanatban a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés egyik olyan területét jelentik, amelyen a tagállamok erős jogi "izolációja" jellemző. E téren harmonizált joghatósági és kollíziós szabályok nem léteznek, és jórészt hiányzik az ilyen eljárásokban hozott határozatok kölcsönös elismerése. Nem állítható ugyanakkor az, hogy a magánjog lenne az a terület, amely várhatóan a leghosszabb ideig ellent fog tudni állni az európai egységesítési törekvéseknek, még úgy is, hogy a tagállamok nem könnyen adják fel saját belső törvényeik szabályozását a magánjog európai integrációja érdekében. A teljes egységesítés természetesen nagyon utópisztikus, de az erre irányuló jogalkotás nagyobb ütemben halad, mint azt korábban jósolták.
Az Európai Bizottság 2009. október 14-én hozta nyilvánosságra az Európai Parlament és a Tanács szabályozási koncepcióját az öröklési joggal kapcsolatos jogalkalmazásról, a határozatok érvényre juttatásáról és a köziratok alkalmazhatóságáról valamint az Európai Öröklési Bizonyítvány bevezetéséről.[1] Az Európai Unió szakértőinek becslése szerint minden évben mintegy 450 ezer nemzetközi vonatkozású öröklési ügy keletkezik, az eljárásokkal érintett vagyon értéke több, mint 120 milliárd euro. A rendelet megalkotásának célja a Bizottság előterjesztése szerint az, hogy az öröklésre egyetlen jog vonatkozzon úgy, hogy meghagyja az állampolgároknak a jogválasztás szabadságát is.
A tervezett szabályozás rendelet. Szándékosan nem választották a iránymutatás, mint jogforrási formát annak érdekében, hogy a nemzeti öröklési jogot ne kelljen harmonizálni (ezzel párhuzamosan ugyanakkor elkerülhetetlen a nemzetközi magánjog harmonizációja az öröklési szabályokat illetően). Családjogi kérdésekben általában egyhangú döntéshozatal kell, de az öröklési kérdést a Bizottság előterjesztésében gazdasági és vagyoni kérdésnek minősítette, így a rendelet megalkotásához a 2/3-os döntés is elég.
Az Európai Unióban a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés terén eddig elfogadott rendeletek nagy része - így különösen a Brüsszel-I rendelet (44/2001/EK rendelet) - a jogvitákat érintik. Jóllehet Európán belül is nagyon eltérő perjogi kultúrák léteznek, a polgári peres ügyek struktúrája mégis alapvető hasonlóságokat mutat. Nem mondható el mindez a hagyatéki eljárásokról: az örökhagyó elhalálozásától, az öröklés megnyíltától a hagyatéki vagyontárgyak örökösök illetve egyéb jogosultak általi megszerzéséig tartó folyamat rendkívül eltérő az egyes tagállamokban. Az anyagi öröklési jog terén fennálló nagyfokú különbségek rányomják a bélyegüket a nemzeti jogok öröklési eljárásaira is.
A Rendelet szabályozási köre is ennek megfelelően alakult, 6 részből áll, és a címben is megfogalmazott szabályozási témákat érinti.[2] Természetesen a rendelet minden szabályozási elemét nem tudjuk érinteni e cikk keretében, ezért csak a legfontosabb pontjait, vitatott kérdéseit emeljük ki.
A rendeletet az "öröklésre" kell alkalmazni, az öröklés a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átruházásának valamennyi formája; akár végrendelet vagy öröklési szerződés szerint megvalósuló szándékos átruházásként, akár törvényes öröklés révén történő kötelező átruházásként; az elképzelések szerint magában foglalja az öröklés valamennyi elemét. Elkerülhetetlen ugyanakkor az, hogy figyelemmel legyen egyes tagállami egyedi szabályozásra, mint pl. a mezőgazdasági ingatlanokkal kapcsolatos tulajdonszerzési korlátozásokra.
A rendelet nem érinti a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti állam vagyonjogát, nem érinti különösen a dologi jogok természetét, az ilyen jogok nyilvántartásba vételére vonatkozó előírásokat és e jogok nyilvánosságát, továbbá nem érinti a nyilvántartásba vételnek vagy a nyilvántartásba vétel elmulasztásának hatásait. A tulajdonjog átszállásának időpontja egyes esetekben nem probléma, kivéve azon tagállamok jogrendjében, ahol konstitutív hatályú ingatlan-nyilvántartások vannak. Dologi (in rem) jogok természete tagállamonként nagyon eltérő lehet, ezért a nemzetközi jogban már ismert megfeleltetési elvet kell alkalmazni, még ha nem is mondja ki kifejezetten a rendelet. Megtörténik továbbá néhány, az alaki érvényességre vonatkozó kollíziós szabály beépítése a rendeletbe, teljes harmonizációra azonban nincs esély.
Fontos korlátozás, hogy az öröklési jog alkalmazásának nem lehet olyan következménye, hogy a vagyontárgy fekvése szerinti tagállamban korlátozott dologi jogot, vagy ott ismeretlen vagyonjogi szabályt vezessenek be, (e szabály kizárja például, hogy haszonélvezetet alapítsanak, jegyezzenek be olyan tagállamban, ahol ez a jogintézmény ismeretlen), ugyanakkor alkalmazandó a dologi jog öröklés útján történő átruházására, akkor is, ha az adott tagállamban ismeretlen.
A Bizottság előterjesztésében egyértelműen utal rá és ez következetesen végigvonul az egész szabályozáson, hogy a javaslat csak a határon átnyúló ügyeket érinti. Nem alkalmazandó továbbá adó-, vám- és közigazgatási ügyekre.[3] A bizottsági javaslat szerint a javasolt rendelet hatálya nem terjed ki a végrendelkezési képességre, ugyanakkor a munkacsoport felkérést kapott annak mérlegelésére, hogy célszerű lenne-e a hatályt a végrendelkezési képességre is kiterjeszteni, és ezért a javasolt 19a. cikk alapján külön rendelkezést illeszteni a III. fejezetbe. Hasznos lehet preambulum egy bekezdésében jelezni, hogy a kizárás a házassági szerződésekre is kiterjed, amennyiben e szerződések nem foglalkoznak öröklési kérdésekkel.
E rendelet alkalmazásában "bíróság" a tagállamok bármely illetékes hatósága [vagy bíróság által kinevezett szerve], amely öröklési ügyekben igazságszolgáltatási feladatot lát el.[4] Az érintett hatóságok jegyzéke a rendelet mellékletben szerepel. Az öröklési eljárások lefolytatása a legtöbb tagállamban bíróságon kívüli szervek eljárása keretében kerül sor, erre tekintettel a rendelet a bíróság fogalmát tágan fogja értelmezni, magában foglalja azokat a hatóságokat, akik átruházott hatáskörben bírósági (igazságszolgáltatási) feladatokat látnak el. Arról azonban, hogy milyen szempontok szerint határozható meg az, hogy az adott hatóság e körbe tartozik, hallgat az előterjesztés.
A rendelet céljai között is meghatározza, hogy az öröklési eljárásokban alkalmazandó jog egy jog legyen minden ingó és ingatlan vagyonra; főszabály szerint az elhunyt utolsó lakóhelye szerinti jog, e mellett azonban tiszteletben (próbálja) tartani a jogválasztás szabadságát is.
Az öröklési jogban alkalmazható jog tekintetében az Európai Bizottság jogalkotóinak három álláspontja volt, illetve három szempontot vettek alapvetően figyelembe:
• az állampolgárság szerinti jog alkalmazása
• az utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazása, vagy
• a fenti kettő kombinációja.
Kezdetben az állampolgárság szerinti jog volt a tervezetben, de hamar kiderült, hogy sok az Európai Unió jelenlegi állampolgárai között már most is sok a kettős állampolgár, és más problémákat is felvet. Az állandó lakóhely szerinti joghatóságot is elvetették, ugyanis nehéz megállapítani, hogy ténylegesen mi is az, maga az Európai Bíróság is sajátos fogalmat használ az állandó lakóhelyre, melynek nincs köze a családi jogálláshoz. A jelenlegi tervezetben az állampolgárság szerinti jog helyett a rendelet az elhunyt utolsó szokásos tartózkodási helyének jogát köti ki, vélelmezve azt, hogy vagyonának többsége itt található.
Mindegyik mellett számos érv és ellenérv hozható fel. Bármelyik kerül is elfogadásra, mind az ingó és ingatlan vagyonra alkalmazni kell, a lex rei sitae elve tehát az ingatlanokra a jövőben kivételként nem alkalmazható. A jogválasztás kérdése jelenleg kevés tagállamban megengedett és többnyire a nemzetközi magánjog keretei között van szabályozva, a tervezett szabályozás csak a végrendelkező nemzeti jogának választását engedi meg.[5] A legtöbb esetben ez nem fog problémát okozni, azonban néhány eset megoldásra vár a jogalkotóktól. Például hogyan kezeli azt az esetet, ha a végrendelkező végrendelet elkészítésekor a szokásos tartózkodási helyét választja alkalmazandó jogként, majd évekkel később visszaköltözik állampolgárságának helyére.
Problémát jelenthet továbbá az is, hogy a különböző tagállamokban elfogadott és alkalmazott öröklési jog jelentősen eltérő lehet, akár már például a házastárs és a leszármazó öröklési jogállását is összehasonlítva. Egyes tagállamokban mindent a gyermek örököl, míg másokban az egész örökség a túlélő házastársat illeti meg. Azokban a jogrendszerekben, ahol mind a leszármazó, mind a házastárs örököl, a túlélő házastársat megillető rész tekintetében eltérőek a tagállamok jogrendszerei.
Rendelet munkaanyaga egyértelművé tette, hogy az ún. kettéválasztó rendszer hátrányt jelent az örökösök számára abban az esetben, ha az ingó vagyon öröklésére az elhunyt lakóhelyének joga vonatkozik, az ingatlan vagyon öröklésére pedig annak az államnak a joga, amelyben ez a vagyon található. A rendelet által választott egységes rendszer azt teszi lehetővé, hogy a hagyaték egészen egyetlen jog hatálya alá tartozzon, az egységes rendszer pedig az örökhagyó számára is biztosítja azt a lehetőséget, hogy az örökséget örökség felosztása esetén azt előre tervezni tudja.
A közrendre csak kivételes jelleggel lehet hivatkozni, az elhunyt hozzátartozóinak jogos érdekeinek védelmével kapcsolatos jogszabályok közötti eltérés nem indokolja ennek alkalmazását. Ez összeegyeztethetetlen lenne azzal a célkitűzéssel, hogy a hagyatéki javak egészére egységes jogszabály alkalmazását kell biztosítani.
A rendelet alapvető célkitűzése - az egy és ugyanazon örökhagyó hagyatéki ügyében két vagy több tagállamban párhuzamosan lefolytatandó eljárások kiküszöbölése - csakis támogatható. Ennek értelmében öröklési ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai vagy átruházott hatáskörben hatóságai rendelkeznek majd joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az elhunyt szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt. A tervezet szerint a felvezető rendelkezések között beiktatásra kerülne olyan értelmező rendelkezés, amely felsorolná azon tényszerű elemeket, amelyeket a bíróságnak figyelembe kell vennie az elhunytnak az elhalálozás pillanatában szokásos tartózkodási helyének megállapításához; e tartózkodási helyet úgy kell tekinteni, mint amely megfelel az elhunyt fő érdekeltségi központjának. Ilyen elem például az elhunytnak az érintett tagállamban való tartózkodására jellemző időtartama és gyakorisága, valamint a tartózkodásának okai, volt-e ingatlan a tulajdonában, amely a huzamosabb tartózkodásra utal.
E mellett a rendelet kiegészítő joghatósági szabályokat is megállapít, amennyiben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye valamely harmadik tagállamban található. A hagyatéki vagyon helye szerinti tagállam bíróságai mégis rendelkeznek majd joghatósággal ha: az elhunyt előző szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban volt, amennyiben ez a tartózkodási hely a bíróság megkeresésének időpontjában öt évnél nem régebben szűnt meg; vagy az elhunyt elhalálozásának időpontjában ennek a tagállamnak az állampolgárságával rendelkezett; vagy a megkeresett bírósághoz benyújtott döntéshozatali kérelem kizárólag ezekre a vagyontárgyakra vonatkozik.
Újabb tervezett rendelkezés (forum necessitatis), hogy amennyiben a rendelet alapján egyik tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal, kivételes esetben az egyik tagállam bíróságai határozatot hozhatnak az öröklés ügyében, amennyiben az eljárás megindítása vagy lefolytatása ésszerűtlen vagy lehetetlen lenne egy olyan harmadik államban, amelyhez az ügy szorosan kötődik.
A tervezet szerint alkalmazandó öröklési jog (lex successionis), amely az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga, kiterjed az öröklési jogviszony minden elemére, eltekintve bizonyos kivételektől. Megnyugtató tisztázást igényel, hogy milyen széles körben fogadhatóak el ilyen kivételek a lex successionis hatálya alól. E tekintetben különösen érzékeny kérdést vet fel a 21. cikk,[6] amely lehetővé teszi, hogy a lex successionis helyett a hagyaték fekvésének helye szerinti állam speciális szabályai kerüljenek alkalmazásra olyan esetekben, amikor e jog mindenképpen megkívánja egy hagyatéki vagyonkezelő személy (personal representative, estate administrator) kötelező közreműködését a belföldön fekvő hagyatékkal kapcsolatban.
E rendelkezés veszélyeket is rejt magában. Könnyen alááshatja a rendelet egész rendszerét, és végső soron az öröklési eljárás megkettőződését eredményezi. Hiába folytatnák le ugyanis a hagyatéki eljárást az erre joghatósággal rendelkező tagállamban, ha a bizonyos tagállamok az ott fekvő hagyatéki vagyonnal kapcsolatban bizonyos további eljárás lefolytatását (hagyatéki vagyonkezelő közreműködése) írják elő. Mindez könnyen a rendelet céljának meghiúsulását eredményezheti.
Az öröklési rendelet tervezetében helyet kaptak a közrenddel kapcsolatos rendelkezések is.[7] Egy európai tanulmány szerint az öröklési jog területén a tagállamokban a közrendi klauzula kevés szerepet játszik, a rendelettervezet elfogadása esetén szintén marginális szerepe lesz. Abban az esetben kerülhet alkalmazásra a klauzula, ha a joghatósággal rendelkező hatóság és az alkalmazandó jog különbözik. A klauzula alapvetően a különböző alapjogokat tartalmazó konvenciók rendelkezéseire támaszkodhat, az alkalmazandó jog és a joghatóság egységének koncepciója (ahogyan az a rendelettervezetben is benne van) jelentősen csökkenti a közrendi klauzula alkalmazhatóságát.
A Bizottság dokumentuma alapján az öröklési jogi jogvitákban a közrendi klauzula alkalmazása valószínűleg nem lesz gyakori. A közrendi klauzula tekintetében a tagállamok jogrendszereiben továbbra is a diszkrimináció állhat majd a központi helyen, emellett azonban két másik kérdésben is felmerülhet az alkalmazhatósága: az ún. joint wills valamint a köteles rész védelmének kérdésében. A köteles rész tekintetében például a közrenddel való ellentét hiánya explicite megjelenik Németország, Portugália és Görögország jogában. Franciaországban ezzel kapcsolatosan kevés döntés létezik, azonban a francia bíróságok nem tekintették közrenddel ellentétesnek a jog alkalmazását, ha a köteles részt nem ismerte, ideértve azon eseteket is, mikor az örökös francia volt. Franciaországban ugyanez a helyzet az joint wills-ekel is.
Az öröklési rendelettervezet vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy az alábbi diszkriminációs problémák fordulhatnak elő a gyakorlatban. Felmerülhet például az azonos nemű élettársak esetleges öröklési jogi kérdései esetében, ilyenkor a közrend kérdése a határozatok elismerésére vonatkozik. Pl.: a homoszexuális élettársa el akarja ismertetni az egyik országban kapott határozatot az örökség elhelyezkedése szerinti tagállamban. Jelen állapot szerint úgy tűnik, hogy a kérdésben széles körű mérlegelési lehetőséget kell biztosítani a tagállamoknak, a 30. cikk szövegezése megengedi a tagállamoknak a flexibilitást ebben a kérdésben.
Felmerülhet továbbá az ún. területhez kötődés kérdése. Ez azt jelenti, hogy a közrend hatása kevésbé szigorú lehet, ha az eset kevés kötődést mutat a fórum országával, ennek megfelelően érvényesülhet a külföldi jog, vagy elismerhetjük a határozatot, ha az adott ügy csak "enyhén" kötődik a fórum országához. Ez a szabály gyakran érvényesül a tagállamok jogrendjében. Bár úgy tűnik, hogy az ezzel kapcsolatos határozatok még hiányoznak az öröklési jog területéről, a kérdés kiterjedhet az öröklés kérdésére is. Ennek megfelelően diszkriminatív külföldi jogi rendelkezések is érvényesülhetnek vagy diszkriminatív külföldi határozat is elismerhető, ha az ügy nem kötődik jelentősen a fórum államához. Az EU Bíróság gyakorlata a Brüsszeli Konvenció és a Brüsszel I. rendelet tekintetében még soha nem fogadta el a közrendi klauzula alkalmazását a területhez kötődés tekintetében, ennek ellenére nincsen kizárva, hogy az elv egy bizonyos toleranciaküszöb felett ne kerüljön alkalmazásra.
Rendkívül eltérő a jogi helyzet az egyes tagállamokban abból a szempontból is, hogy az egyes nemzeti jogok milyen típusú bíróság, hatóság, valamely közhitelességgel felruházott személy vagy bíróság által kirendelt hivatalos személy közreműködését igénylik a hagyatéki vagyon jogi sorsának rendezésében, illetve milyen esetekben igénylik egyáltalán az állami közhatalmat gyakorló szerv vagy személy közreműködését. A tervezet szabályainak megfogalmazásánál ezért mindenhol szem előtt kell tartani, hogy azok mindenféle típusú, öröklési ügyekben eljáró szerv vagy hivatalos személy közreműködésére alkalmazhatóak legyenek. Különösen üdvözlendő ezért, hogy a "bíróság" fogalmát a tervezet funkcionálisan határozza meg: ide tartozik lényegében minden olyan tagállami igazságügyi hatóság vagy egyéb szerv, amely öröklési ügyekben az adott tagállam belső joga szerint eljár.[8]
A tagállamok hagyatéki eljárási rendszerei közötti különbségek jól megfigyelhetőek abban is, hogy az eljárás eredményeként az egyes tagállamokban más-más alakiságú illetve jogi természetű olyan "aktus" kerül kibocsátásra, amellyel az örökös igazolhatja e minőségét az adott tagállamban: némely tagállamokban az eljáró szerv formális határozattal "átadja a hagyatékot" az örökösök részére, míg másutt öröklési bizonyítvány kerül kiállításra; egyes tagállamokban pedig elegendő az örökösök okiratba foglalt egyezsége.
A nemzeti jogok szerinti hagyatéki eljárás eredményeként létrejövő okiratok vagy határozatok között rendkívül nehéz a közös nevező megtalálása. Ez is a magyarázata annak, hogy a Bizottság által kidolgozott tervezet több fejezete is rendelkezéseket tartalmaz az öröklési ügyekben keletkező egyedi határozatok elismerésére és végrehajthatóságára.[9]
A valamely tagállamban hozott határozatokat a többi tagállamban külön eljárás alkalmazásának szükségessége nélkül el kell ismerni. Amennyiben a valamely tagállam bíróságán folyó eljárás kimenetele az elismerés, mint előkérdés eldöntésétől függ, az említett bíróság joghatósággal rendelkezik e kérdés eldöntésére. Az elismerés megtagadására csak a rendeletben foglalt esetekben van lehetőség, (30. cikk)[10] illetve valamely tagállamban hozott határozat semmilyen esetben sem képezheti más tagállamban érdemi felülvizsgálat tárgyát.
A valamely tagállamban hozott és az adott államban végrehajtható határozat a többi tagállamban ugyanígy végrehajtható, amennyiben azt a rendeletben meghatározott eljárással összhangban bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatónak nyilvánították, ugyanígy az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban végrehajtható közokiratot valamely más tagállamban bármely érdekelt fél kérelmére végrehajthatóvá kell nyilvánítani a tervezet 33-1-33-4. cikkben meghatározott eljárásnak megfelelően[11].
E fejezetek egymáshoz való viszonya, illetve a rendelet egészével való összefüggései tekintetében mindazonáltal még vannak "elvarratlan szálak". Különösen problematikusnak tekinthető pl. a közokiratok más tagállamban való elismerését szabályozó rendelkezés (34. cikk).[12] Míg a nemzetközi polgári eljárási jogban az "elismerés" fogalma teljesen tisztázott a határozatok esetében, nem egyértelmű, hogy milyen joghatásokkal járna az "elismerés" közokiratok esetében. Úgyszintén nem világos, hogy közelebbről az öröklési jogviszonyokat érintő mely közokiratok tartoznak e cikk hatálya alá; tisztázást igényel továbbá az is, hogy a rendelet egységesített joghatósági szabályai (II. Fejezet) mennyiben kötelező erejűek a közokirat kiállítására hatáskörrel rendelkező szervekre.
A nemzetközi öröklés gyors rendezésének lehetővé tétele érdekében a rendelet európai öröklési tanúsítványt vezet be. Az Unión belüli alkalmazásának megkönnyítése érdekében egységes tanusítvány-mintát alkalmaz, és ki kell jelölni azt a hatóságot, amely a kiállítására joghatósággal rendelkezik, a más joghatóságokkal való összhang megköveteli, hogy ez ugyanaz a hatóság legyen, amely a hagyatéki eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkezik. Ez a tanúsítvány nem helyettesíti az egyes tagállamokban meglévő tanúsítványokat, a hatáskörrel rendelkező tagállamban az örökösi minőség igazolására valamint adott esetben a vagyonkezelő vagy a hagyatéki végrehajtó hatásköreinek megállapítására a belső eljárás lesz az irányadó.
A Bizonyítvány alkalmazása nem kötelező, nem tekinthető az eljárás alapjául. A tervek szerint az okirat különböző mezőkből, rovatokból állna, ahol a legfontosabb elemeket kellene megjelölni: az örökhagyó adatai, az alkalmazandó jog, az örökösök, a kötelesrész, stb.[13] A bizonyítvány nem helyettesíti a tagállamokban használatos belföldi okmányokat. A bizonyítvány joghatását azonban abban a tagállamban is el kell ismerni, amelynek a hatóságai azt az e fejezet értelmében állították ki. A bizonyítványt abban a tagállamban kell kiállítani, amelynek a bíróságai e rendelet értelmében joghatósággal rendelkeznek.
A bizonyítvány azon örökösök vagy hagyományosok, illetve végrendeleti végrehajtók vagy hagyatéki vagyonkezelők részére szolgál, akiknek egy másik tagállamban igazolniuk kell örökösi vagy hagyományosi minőségüket és/vagy jogaikat, illetve hatáskörüket végrendeleti végrehajtóként vagy hagyatéki vagyonkezelőként.
A bizonyítványt kérelemre kell kiállítani a rendelet mellékletében szereplő formanyomtatvány szerint és a bizonyítvány külön eljárás alkalmazásának szükségessége nélkül valamennyi tagállamban joghatással bír (42. cikk).[14] A bizonyítvány olyan okmány, amely érvényes jogcímet képez a szerzett örökségnek a vagyontárgy fellelhetősége szerinti tagállam nyilvántartásaiban való átírásához, illetve az azokba történő bejegyzéséhez, feltéve, hogy tartalmazza a nyilvántartásba történő bejegyzéshez szükséges összes olyan információt, amelyet az adott tagállam joga előír. A bizonyítvány eredeti példányát a kiállító hatóságnak meg kell őriznie, és a kérelmező, illetve bármely, jogos érdekét bizonyító személy számára egy vagy több hiteles másolatot ki kell állítania.
Tagállamok részéről ugyanakkor érdeklődés mutatkozik az iránt, hogy ha kiállításra kerül a Bizonyítvány, akkor egy elektronikus rendszerben is regisztrálásra kerüljön, így elkerülhető lenne, hogy egy adott ügyben több Bizonyítvány is kiállításra kerüljön. Mindannyiszor felmerül ezzel kapcsolatban a tagállamok elektronikus nyilvántartásainak összekapcsolása, a belga elnökség alatt feljegyzést terjesztettek a munkacsoport elé a bizonyítványok elektronikus nyilvántartásának esetleges létrehozásáról és e nyilvántartás működéséről annak érdekében, hogy a munkacsoport részletesen megvitathassa a javaslatot, illetve a e tárgyban megrendezésre kerülő budapesti konferencia egyik témája is a lehetséges elektronikus nyilvántartás bevezetése lesz.
A fentiek alapján látható, illetve e rövid összefoglaló is kellő bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy komoly kihívást fog jelenteni először az egyes nemzeti jogok szerinti hagyatéki eljárási szabályok és az egységes eljárás megteremtése közötti megfelelő összhang megtalálása, majd a gyakorlatban ezen szabályok érvényesülése, melyre - ha tartható a rendelet megalkotásával kapcsolatos ütemterv - hamarosan fel kell készülniük a kollégáknak. ■
JEGYZETEK
1 JUSTCIV 210 CODEC 1209 Az Európai Bizottság javaslata - Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről.
2 Chapter I. (Articles 1-2) Hatály és fogalommeghatározások
Chapter II. (Articles 3-15) Jogalkalmazás
Chapter III. (Articles 16-28) Alkalmazandó jog
Chapter IV. (Article 29-33) Végrehajthatóság
Chapter V (Article 34-35) Közokiratok
Chapter VI. (Article 36-44) Európai Öröklési Bizonyítvány
3 (3) E rendelet hatálya nem terjed ki a következőkre: a) a természetes személyek személyi állapota, valamint a családi kapcsolatok és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint hasonló hatásúnak tekintett kapcsolatok; b) a természetes személyek jog- és cselekvőképessége, a 19. cikk (2) bekezdése c) és d) pontjának [valamint a 19a. cikknek a] sérelme nélkül; c) a valamely természetes személy eltűnésével, távollétével vagy vélelmezett halálával kapcsolatos kérdések; d) a házassági vagyonjoggal és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házasságéval hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatokra alkalmazandó vagyonjogi jogszabályokkal kapcsolatos kérdések; e) a nem haláleset miatt keletkező tartási kötelezettségek; f) az örökléstől eltérő módon létrehozott vagy átruházott vagyoni jogok, érdekek és javak, mint például - a 19. cikk (2) bekezdése j) pontjának sérelme nélkül - az ajándékok, közös tulajdon a túlélő házastárs várományi jogával, a nyugdíjprogramok, a biztosítási szerződések és a hasonló megállapodások; g) a társasági jog, valamint a más jogi személyekre vagy jogi személyiség nélküli szervezetekre vonatkozó jog által szabályozott kérdések, mint például a társaságok, valamint a más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek létesítő okiratában vagy alapszabályában foglalt záradékok, amelyek tagjaik halála esetére rögzítik az üzletrészek sorsát; h) a társaságok, valamint a más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek (...) felszámolása, megszűnése és fúziója, valamint; i) célvagyon (trust) létrehozása, kezelése és felszámolása;
4 Ez az új bekezdés a 4/2009/EK rendelet 2. cikkének (2) bekezdésén alapul.
5 17. cikk Jogválasztás (1) Egy adott személy az öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelyben a választás megtételekor állampolgársággal rendelkezik. A többes állampolgársággal rendelkező személy bármelyik állam jogát választhatja, amelyben a választás megtételekor állampolgársággal rendelkezik. (2) Az öröklésre alkalmazandó jog megválasztásáról konkrétan, végintézkedés formájában nyilatkozatban kell rendelkezni. (3) Az említett választás (...) meglétére és tartalmi érvényességére a választott jog az irányadó. (4) A (...) fenti jogválasztás (..) módosításának, illetve visszavonásának eleget kell tennie a végintézkedés módosítására, illetve visszavonására vonatkozó formai követelményeknek.
6 21. cikk A hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti tagállam jogának alkalmazása
(1) Az öröklésre alkalmazandó jog alkalmazása nem akadályozza a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti tagállam jogának alkalmazását, amennyiben az örökség vagy a hagyomány elfogadása vagy az arról való lemondás esetén az öröklésre alkalmazandó jog által előírtakhoz képest további alaki követelményeket ír elő, amelyek az utóbbi jog alapján nem teljesíthetők.
1. változat (2) Az öröklésre alkalmazandó jog alkalmazása nem jelent akadályt a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti tagállam jogának alkalmazása előtt, a) amennyiben a hagyatéki vagyonkezelést és a hagyaték átadását hagyatéki vagyonkezelő vagy végrendeleti végrehajtó e tagállam hatósága általi kijelöléséhez köti. A (...) vagyonkezelőt vagy a végrehajtót kijelölő hatóság [lehetőség szerint] tiszteletben tartja (...) az érintett személyek - például az örökösök, a hagyományosok, a hagyatéki vagyonkezelők és a végrendeleti végrehajtók - jogosultságát a hagyatéknak az öröklésre alkalmazandó jog szerinti kezelésére és átadására vonatkozóan; b) amennyiben az örökség jogosultaknak történő végleges átadását öröklési illeték előzetes megfizetéséhez köti.
2. változat (2) Az öröklésre alkalmazandó jog ellenére, amennyiben a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti tagállam joga hagyatéki vagyonkezelő vagy végrendeleti végrehajtó kijelölését írja elő, e tagállam jogát kell alkalmazni a vagyontárgyra az alábbi kérdések tekintetében: a) a vagyonkezelő vagy a végrehajtó e tagállam hatósága általi kijelölése; b)a kijelölt vagyonkezelő vagy végrehajtó hatásköre és feladatai az elhunyt e tagállamban lévő vagyontárgyai és adóssága tekintetében.
(3) Az érintett tagállam hatósága az alábbi személyeket jelöli ki, hogy hagyatéki vagyonkezelői vagy végrendeleti végrehajtói minőségben eljárjanak:a) az öröklésre alkalmazandó jog szerint a hagyatéki vagyonkezeléssel vagy a végrendelet végrehajtásával megbízott személy; vagy b) amennyiben nem bíztak meg ilyen személyt, a szóban forgó hatóság által kijelölt személy.
7 27. cikk Közrend ("ordre public")
(1) Az e rendelet által meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása csak akkor tagadható meg, ha az alkalmazás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság szerinti állam közrendjével ("ordre public"). [(2) Az e rendelet által meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása különösen nem tekinthető az eljáró bíróság szerinti állam közrendjével ("ordre public") ellentétesnek kizárólag azon az alapon, hogy a köteles részre vonatkozó feltételei eltérőek az eljáró bíróság szerinti államban hatályban lévőktől.]
8 ld. az eredeti tervezet 2. cikkének (b) pontjában szereplő fogalom-meghatározást
9 ld. az eredeti tervezet IV. Fejezetét (határozatok elismerése és végrehajtása), V. Fejezetét (közokiratok), illetve VI. Fejezetét (Európai Öröklési Bizonyítvány)
10 30. cikk A határozat nem ismerhető el, ha:
a)az elismerés nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével ("ordre public"), amelyben az elismerést kérelmezik, (...); b) a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá; c) összeegyeztethetetlen az azonos felek között abban a tagállamban hozott határozattal, amelyben az elismerést kérelmezik; d) összeegyeztethetetlen egy másik tagállamban vagy harmadik államban azonos felek közötti, azonos jogalapból származó eljárásban hozott korábbi határozattal, feltéve, hogy a korábbi határozat megfelel az elismerés feltételeinek abban a tagállamban, amelyben az elismerést kérelmezik.
11 E rendelkezések értelemszerűen alkalmazandóak. Valószínűleg hasznos lenne a Brüsszel I. rendelet VI. mellékletében foglalthoz hasonló tanúsítványról rendelkezni, amelyet a [33-2. cikk (3) bekezdésének b) pontja] [33-2. cikk (1) bekezdésének b) pontja] alkalmazásában a közokirattal együtt kellene benyújtani.
12 valamely tagállamban kiállított közokiratot (...) más tagállamokban el kell ismerni, feltéve, hogy érvényességét a III. fejezet szerinti, (...) alkalmazandó joggal összhangban nem támadták meg, vagy hogy ez az elismerés nem nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével ("ordre public"), amelyben az elismerést kérelmezik.
13 A Bizonyítvány tartalma a formanyomtatványon meghatározottak szerint:
• az örökhagyóval kapcsolatos alapvető információk, személyi adatok
• a kérelmező adatai
• az alkalmazott öröklési jogra vonatkozó adatok
• házasságra vonatkozó adatok
Fontos rámutatni, hogy az említett mezők jelzésértékűek, és kitöltésük részben vagy akár teljesen az alkalmazandó jogtól függ. A különböző adatok csak akkor ismertek, és lesznek kitöltve, ha azt az alkalmazandó jog, vagy a végrendelet rögzíti. A rendelet , és az EU ÖB tehát nem alkotnak új alkalmazandó törvényt, csak rögzítik az alkalmazandó nemzeti jog elemeit.
14 A (..) bizonyítvány (..) igazolás a III. fejezet szerinti, öröklésre alkalmazandó jog értelmében megállapított tényezőkről (..). A bizonyítványban (...) örökösként, (...) hagyományosként, végrendeleti végrehajtóként, illetve hagyatéki vagyonkezelőként megjelölt személy a bizonyítványban feltüntetett (.) jogok, illetve (.) hatáskörök jogosultjának tekintendő. A bizonyítvány olyan okmánynak tekintendő, amely a bizonyítványban megjelölt személy jogaihoz, illetve hatásköreihez fűződő valamennyi feltételt és/vagy korlátozást tartalmazza.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Horváth Gyöngyi MOKK ügyvezető
Visszaugrás
