Régóta húzódó problémakör az Európai Unióban egy európai jogi eszköz létrehozása az öröklési jog területén. Már az 1998-as bécsi cselekvési programnak[1] is kiemelt része volt ez, majd a Tanács és a Bizottság által 2000 végén elfogadott, a polgári és kereskedelmi határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtásáról szóló intézkedési program is jogalkotási aktus kidolgozását írta elő e területen. Legutóbb a hágai program[2] hívta fel a Bizottságot olyan zöld könyv benyújtására, amely a problémakör egészét érinti, így az öröklési jog területén: alkalmazandó jog, illetékesség és elismerés, közigazgatási intézkedések (öröklési bizonyítvány, a végrendeletek jegyzékbe vétele).[3]
A probléma megoldása azon nehézségek felszámolását célozza, amelyekkel a jogutódok szembesülnek az örökség birtokba vétele során. E nehézségek az egyes tagállamok öröklésre és végrendeletre vonatkozó nemzetközi magánjogi és anyagi jogi rendszerei között fennálló különbségeknek tudhatók be, amelyek az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés)[4] 39. és 43. cikkeiben szereplő mozgás és letelepedés szabadságának, valamint a tulajdonhoz való jognak - a közösségi jog általános alapelvének - a gyakorlását akadályozhatja. A belső határok nélküli térségben egyre növekszik az Unió több különböző államában található vagyon lehetősége és realitása, és ez jelentősen megbonyolítja az örökösödési viszonyrendszereket.
Márpedig az öröklés témaköre ki van zárva az eddig elfogadott nemzetközi magánjogi tárgyú közösségi normák közül, így az európai szinten összehangolt szabályok elfogadása elengedhetetlenné vált. A belső piac megfelelő működését segíti elő azáltal, hogy megszűnnek azon személyeknek a szabad mozgása előtti akadályok, akik számára jelenleg nehézséget jelent a nemzetközi örökléssel összefüggő jogaik érvényesítése.
Nemzetközi szinten ezen témával három, a végrendeletekhez és az örökléshez kapcsolódó Hágai Egyezmény, valamint egy, az öröklési vagyonkezelőket érintő egyezmény foglalkozik:
• A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-én megkötött, 1964. január 5-én hatályba lépett egyezmény.
• Az öröklés nemzetközi közigazgatásával kapcsolatos 1973. október 2-án megkötött, 1993. július 1-jén hatályba lépett egyezmény.
• A haláleset miatti öröklésre alkalmazandó jogszabályokkal kapcsolatos, 1989. augusztus 1-jén megkötött t egyezmény, amely nem lépett hatályba.
• Az öröklési vagyonkezelőkre és azok elismerésére alkalmazandó jogszabályokra vonatkozó, 1985. július 1-jén megkötött, 1992. január 1-jén hatályba lépett egyezmény.
A tagállamok által vállalt nemzetközi kötelezettségek megemlítése azért indokolt, mert alapvető elvárásként fogalmazódott meg, hogy a kidolgozandó jogi eszköz ne érintse azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeknek egy vagy több tagállam részes fele az elfogadás időpontjában. Megkövetelhető azonban az is, hogy az említett jogi eszköz elsőbbséget élvezzen a tagállamok között a kizárólag két- vagy több tagállam között megkötött egyezményekkel szemben.[5]
Hamar felismerte az uniós jogalkotás, hogy nem elegendő egy olyan közösségi szabályozás elfogadása, amely kizárólag az öröklési vitákban illetékes joghatóságok kijelölésére, és azok határozatainak végrehajtására vonatkozik. A határon átnyúló öröklési ügyek megkönnyítése, és a polgárok tényleges problémáinak megoldása érdekében a közösségi jogi eszköznek a bíróságon kívüli iratok és cselekmények elismeréséről is kell szólnia (végrendeletek, közjegyzői okiratok, közigazgatási eljárások), tekintettel arra, hogy a tagállamok nagy részében az öröklési eljárások nem peres eljárások.
Nyilvánvaló, hogy e problémák megoldásának leghatékonyabb módja az öröklésre vonatkozó anyagi jog[6] harmonizálása volna, mindazonáltal e célt rendkívül nehéz elérni, és főleg nem tartozik közösségi hatáskörbe. Az EK Szerződés 65. cikkének b) pontja ellenben[7] elismeri az Európai Közösség hatáskörét olyan intézkedések elfogadásában, amelyek célja "a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok, köztük a nem bírósági ügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása" területén a fejlesztés és az egyszerűsítés, valamint "a tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve joghatóságra vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségének előmozdítása"[8].
A fentiek eredményeképpen az Európai Bizottság zöld könyvet jelentetett meg, amely a problémakör egészét érintve ismertetette az öröklés és a végrendeletek nemzetközi aspektusait:
• az alkalmazandó jog,
• a jogi illetékesség kérdése, a bírósági iratok és határozatok kölcsönös elismerése,
• a közigazgatási intézkedések, a közjegyzői és közigazgatási iratok és azok kölcsönös elismerése, valamint
• az európai szintű egyszerűsítés lehetőségei: öröklési bizonyítványok; végrendeletek jegyzékbe vétele tekintetében.
A 2005. március 1-jén közzétett "Öröklés és végrendelet" című bizottsági zöld könyvre[9] mintegy 60 válasz érkezett, és 2006. november 30-án közmeghallgatás követte. A Bizottság által 2006. március 1-jén létrehozott úgynevezett "PRM III/IV" szakértői csoport a 2006-2008 közötti időszakban hét alkalommal ült össze, a Bizottság a nemzeti szakértők számára 2008. június 30-án szervezett értekezletet.
A zöld könyv következtetései alapján állt össze az a szabályozási modell, amelyre az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről[10] szóló Európai Parlament és Tanács rendelet tervezete (a továbbiakban: Rendelet) épül. A Rendeletnek jelenleg munkacsoporti egyeztetése folyik, jelen tanulmány ezen egyeztetések során a 2010 őszéig kialakított normaszövegre hagyatkozik.
A Rendelet célkitűzései csak a nemzetközi öröklésre vonatkozó közös szabályokat tartalmaznak, amelyeknek azonosnak kell lenniük ahhoz, hogy biztosítható legyen a jogbiztonság és a kiszámíthatóság[11]. Nem érinti tehát sem a tagállami öröklési jog, sem a dologi jog összehangolását, sem az örökösödési adózás kérdéskörét.
A Rendelet két novum bevezetését, az "európai öröklési bizonyítvány" létrehozását, valamint a végrendeletek jegyzékbe vételét tartalmazza. A tagállamoknak meg kell határozniuk az említett bizonyítvány kiállítására jogosult hatóságot, valamint - amennyiben még nem létezik - központi nemzeti letétet kell létrehozniuk. A központi közösségi - vagy az Európa Tanács által használt értelemben európai - jegyzékhez, és az abban szereplő információkhoz hozzáférést kell biztosítani az alkalmazandó nemzeti jogszabályban meghatározott bíráknak, közjegyzőknek és más illetékes hatóságoknak (legalább az örökhagyó neve és születési dátuma alapján kideríthető kell, hogy legyen, mely tagállamban, esetleg harmadik országban, mely időpontban és mely hatóságnál helyezték letétbe a végrendeletet, annak érdekében, hogy arról másolatot kérhessenek a szóban forgó nemzeti hatóságtól). Mindezt úgy, hogy az eljárásnak kompatibilisnek kell lennie a bázeli egyezményben és a washingtoni egyezményben[12] meghatározott rendszerrel, tekintettel arra, hogy már több tagállam az említett egyezmények tagja, valamint azt, hogy a közösségi szabályozás a tervek szerint a harmadik országokra is kiterjedő örökösödési ügyekre is vonatkozik majd.
A tagállamok anyagi jogának teljes összehangolása nem lehetséges, tehát a kollíziós szabályok szemszögéből kellett az öröklési jogi kérdéseket megközelíteni.
A Rendelet egybegyűjti tehát a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyek tekintetében a joghatósággal, az alkalmazandó joggal, az e területen hozott határozatok és közokiratok elismerésével és végrehajtásával, valamint az európai öröklési bizonyítvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket.
Az öröklési bizonyítványt tekintve több kérdésben kellett dönteni a jogalkotás megkezdése előtt: a bizonyítvány kiállításának feltételei, annak tartalma és következményei, joghatásai, a kiállítására jogosult tagállam és illetékes hatóság, továbbá az illetékes hatóságra vonatkozó kötelező követelmények (azaz, hogy minden tagállamnak meg kell hagyni a szabad választást, hogy mely hatóságok állíthatják ki a bizonyítványt, vagy a tartalomra és a szerepére tekintettel meg kell-e állapítani bizonyos követelményeket).
Jelen írás további részében a Rendeletnek ezen cikkelyeit értelmezem.
Az öröklési bizonyítványra vonatkozó rendelkezések megértéséhez elengedhetetlen néhány alapfogalom tisztázása. Elsősorban meg kell határozni az öröklés fogalmát, másodsorban a Rendelet hatálya alá tartozó eljárásokban az eljáró hatóságot, illetve az alkalmazandó jogot.
Fontos megemlíteni, hogy a Rendelet a határon átnyúló öröklési ügyekre vonatkozik, adó, vám, és közigazgatási ügyekre azonban nem (a közigazgatási ügyek alatt itt az adminisztratív közjogi ügyeket kell érteni, nem pedig az örökhagyó hagyatékának kezelésével kapcsolatos ügyeket).
A Rendelet az "öröklés" fogalmát önállóan értelmezi, amely magában foglalja az öröklés valamennyi vonatkozását, különösen az örökség átszállását, a hagyatéki vagyonkezelést és a hagyaték átadását, a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átruházásának valamennyi formáját, akár végrendelet, öröklési szerződés, törvényes öröklés révén kerül erre sor.[13]
A bíróság Rendeletben használt fogalma tágabb értelemben értendő, és magában foglal más hatóságokat is, ha azok bíróságok hatáskörébe tartozó feladatot látnak el, különösen hatáskör-átruházás útján, ideértve többek között a közjegyzőket és a bírósági hivatalvezetőket is, azaz bármely illetékes hatóságot, amely öröklési ügyekben igazságszolgáltatási feladatot lát el.
A joghatóság kérdéskörével a Rendelet egy külön fejezete foglalkozik, a továbbiakban az erre vonatkozó szabályokat csak a téma megértéséhez szükséges mértékben ismertetem.
Általános joghatóságként a Rendelet az öröhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam joghatóságát jelöli meg, tekintettel arra, hogy ez gyakran megegyezik az öröhagyó vagyona helyével. A tartózkodási helyet úgy kell tekinteni, mint amely megfelel az örökhagyó fő "érdekeltségi központjának". Ezt meghatározó tényezők például az örökhagyónak az érintett tagállamban való tartózkodására jellemző időtartam és gyakoriság, valamint a tartózkodás feltételei és okai. A bíróságok joghatósága kiterjed a hagyaték egésze és annak minden vonatkozása tekintetében kapcsolatos határozathozatalra, akár peren kívüli, akár peres úton történő igazságszolgáltatásról van szó.
Ugyanakkor lehetővé teszi a Rendelet, hogy az örökhagyó az öröklésre előzőleg valamely tagállam jogát válassza alkalmazandó jognak, amely eredményeképpen az általános joghatóság alapján eljáró bíróság felfüggesztheti az eljárást, és felkérheti a feleket arra, hogy annak a tagállamnak a bíróságai elé terjesszenek kérelmet, amelynek a jogát az örökhagyó választotta.
Az "alkalmasabb" bírósághoz történő áttétel nem történhet meg automatikusan, amennyiben az örökhagyó valamely másik tagállam jogát választotta. A joghatósággal rendelkező bíróságnak figyelembe kell majd vennie többek között az örökhagyó, a törvényes és a végrendeleti örökösök, illetve hagyományosok valamint a hitelezők érdekeit és szokásos tartózkodási helyüket.[14]
Kiegészítő joghatóság alkalmazását a Rendelet akkor teszi lehetővé, ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában valamely harmadik államban található. Ebben az esetben a hagyatéki vagyon helye szerinti tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal ha:
a) az örökhagyó előző szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban volt, és az öt évnél nem régebben szűnt meg; vagy
b) az örökhagyó ennek a tagállamnak az állampolgárságával rendelkezett halálának időpontjában; vagy
c) a megkeresett bírósághoz benyújtott kérelem kizárólag ezekre a vagyontárgyakra vonatkozik.
A Rendelet előkészítése során egyértelművé váltak azon ún. "kettéválasztó" rendszer nehézségei, amelyben az ingó vagyon öröklésére az örökhagyó lakóhelyének joga vonatkozik, az ingatlanvagyon öröklésére pedig annak az államnak a joga, amelyben ez a vagyon található. Ebben a rendszerben ugyanis több hagyatéki vagyon jön létre, melyek mindegyikére eltérő jog vonatkozik, eltérő módon határozandó meg az örökösök és örökrészük, valamint a hagyaték felosztása és átadása.
A Rendelet szabályozása ezért egységes rendszert hoz létre, amely az alkalmazandó jog meghatározását az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helyének joga szerint definiálja. Az állampolgárság szerinti jog helyett a Rendelet azért ezt a jogot köti ki, mert megegyezik az örökhagyó "érdekeltségi központjában", - és gyakran azzal a hellyel, ahol vagyonának többsége található - irányadó joggal.[15]
A Rendelet ugyanakkor biztosítani kívánja a polgárok számára öröklésük előzetes megszervezésének lehetőségét, lehetővé téve számukra az alkalmazandó jog megválasztását. Azon örökhagyók, akik olyan tagállam állampolgárai, amelyben az élők közötti ajándékozás nem vonható vissza, megerősíthetik annak érvényességét oly módon, hogy saját nemzeti jogukat választják az öröklésükre irányadó jogként. Az örökhagyó számára a jogválasztás lehetővé tételével kompromisszumot kívántak a jogalkotás során találni az említett választás előnyei, mint például a jogbiztonság és az öröklés könnyebb tervezése, valamint az örökhagyó hozzátartozói, különösen a túlélő házastárs és gyermekek jogos érdekeinek védelme között. Ezért a Rendelet az örökhagyó számára csak az állampolgársága szerinti jog választását teszi lehetővé úgy, hogy ezt a tartózkodási hely jogának alkalmazását eredményező általános szabállyal összefüggésben kell értékelni.
Speciális esetben, gazdasági vagy társadalmi rendeltetésük miatt bizonyos ingatlanokra, vállalkozásokra vagy más vagyonkategóriákra - például a családi mezőgazdasági üzemekre - különös öröklési rendszerek vonatkoznak az adott tagállamban, ezért ezekben az esetekben a Rendelet a vagyon fekvésének helye szerinti állam jogszabályainak alkalmazását teszi lehetővé.
Az örökösi minőség bizonyítása különböző módon történik az eltérő jogrendszerekben, általánosan megállapítható azonban, hogy az örökösök számára lényeges szempont, hogy megállapítsák örökösi minőségüket és jogaikat a hagyaték tárgyainak birtoklására. Így az összehangolt kollíziós szabályok mellett egy, az egész Közösségben azonos hatályú bizonyítvány bevezetése központi kérdéssé vált, különös tekintettel arra, hogy mint minden rendeleti jogalkotásnál, itt is elvárt követelményként jelent meg, hogy az évekig tartó folyamat végen valamely új, hozzáadott értéket legyen nevesíthető.
Az Európai Parlament ajánlása[16] pontosan rögzítette a Rendeletben előírtakra vonatkozóan, hogy a bizonyítványban meg kell jelölni az öröklésre alkalmazandó jogot, és kellő jogcímet kell biztosítani arra, hogy a hagyaték elhelyezkedése szerinti tagállam hatósági nyilvántartásába bejegyezhető legyen a hagyatéki vagyon megszerzése, az adott tagállam nyilvántartásainak működésére vonatkozó szabályok és az ott nyilvántartott adatok joghatásának sérelme nélkül. Az elfogadandó jogalkotási aktusnak biztosítania kell továbbá a bizonyítvány alapján a hagyatékkal rendelkező személlyel visszterhes szerződést kötő jóhiszemű harmadik személyek és az így szerzett javak védelmét.
A Rendelet tíz cikkben szabályozza az öröklési bizonyítványra vonatkozó eljárást, a 36. cikk[17] az öröklési bizonyítvány bevezetését és alkalmazásának feltételeit írja körbe. Maga a bizonyítvány egy olyan egységes formanyomtatvány alakjában kiállított bizonyítvány, amely valamennyi tagállamban joghatással bír. Maga az öröklési bizonyítvány tágabb jelentéssel bírna, mint a hatályos jogunk szerint, hiszen nemcsak az örökös minőségét bizonyítaná (külön kiemelve, hogy ez törvényes örökösi, végrendeleti örökösi, vagy hagyományosi minőség), hanem a végrendeleti végrehajtó, vagy vagyonkezelő hatáskörének igazolását is jelentené.
Az alapvető joghatósági szabályokkal való összhang megköveteli, hogy a kiállítására kijelölt hatóság ugyanaz legyen, mint amely az öröklési eljárásban joghatósággal rendelkezik. Ugyanakkor ez a bizonyítvány nem kíván a tagállamokban meglévő bizonyítványok (tanúsítványok) helyére lépni, azokat helyettesíteni. A belső eljárásjog tehát megtarthatja az eredetileg is használt bizonyítványt, ugyanakkor egy másik tagállamban történő felhasználásra az európai öröklési bizonyítvány kerülne kiállításra. Az elképzelések szerint a Rendelet még el nem készült preambuluma tartalmazná, miszerint ajánlott a tagállamok számára az, hogy az európai öröklési bizonyítvány belső felhasználását is lehetővé tegyék. Eredetileg ez a kitétel a Rendeletben kötelező erővel került volna meghatározásra, azonban a munkacsoporton belüli egyeztetés eredményeképp ajánlássá szelídült.
Íly módon a hazai szabályozásban megmaradhatna az öröklési bizonyítvány, és a rá vonatkozó eljárásrend, azzal, hogy amennyiben az örökös európai öröklési bizonyítvány kiállítását kéri, akkor azt itthon is bármely hatóság előtt felhasználhatná, és nem lenne szükséges és lehetséges újabb okirat kiállítása részére.
A Rendelet rögzíti továbbá, hogy a bizonyítvány alkalmazása nem kötelező, amely azt jelenti, - és erre az egyértelműség kedvéért a preambulumban lesz magyarázat fűzve - hogy akik jogosultak a bizonyítvány kérelmezésére eldönthetik, hogy valóban kérik-e, avagy a Rendelet alapján biztosított egyéb jogi eszközöket vesznek igénybe.
A tagállamoknak abban nem lesz választása tehát, hogy bevezetik-e az európai öröklési bizonyítványt, tekintettel a rendeleti formára, amely hatálybalépéstől és az alkalmazásra előírt határidőtől kezdve teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó[18] valamennyi tagállamban.[19]
Eredetileg a 36. cikkely tartalmazta volna magát a fogalom meghatározást, de az egyértelműség kedvéért külön 36a cikk született a bizonyítvány rendeltetéséről.[20] A bizonyítvány az alábbi egy vagy több tényező igazolására szolgál:
• a megjelölt örökösök és hagyományosok minősége, illetve az őket megillető örökrész
• a bizonyítványban megjelölt személy jogosultsága egy vagy több vagyontárgyra
• a bizonyítványban megjelölt személynek a végrendeleti végrehajtásra vagy a hagyaték kezelésére vonatkozó hatásköre.
Kiállítása pedig akkor lehetséges, azaz akkor kérelmezhető - hivatalból való kiállítás nem merül fel -, ha egy másik tagállamban igazolni kell, akár az örökösi, hagyományosi minőséget, akár a végrendeleti végrehajtói vagy vagyonkezelői hatáskört.
A korábbi Rendelet tervezetekben még szerepelt a "részleges bizonyítvány" fogalma is, amely az elképzelések szerint a fent említett tények külön-külön igazolására szolgált volna, azaz az adott ügyben a végrendeleti végrehajtó és a törvényes örökös más-más bizonyítványt kapott volna. A Rendelet jelenlegi változata már ezt a szabályozást nem tartalmazza, "részleges bizonyítvány" kiállítására nem lesz lehetőség.
A Rendelet értelmében abban a tagállamban kell a bizonyítványt kiállítani, amely tagállam bírósága joghatósággal rendelkezik úgy, hogy az az illetékes kiállításra jogosult hatóság vagy az illetékes bíróság[21], vagy a nemzeti jog szerint hatáskör-átruházás révén öröklési ügyben eljáró más hatóság. Kiemelendő, hogy az "illetékes bíróság" fogalma több bíróságot is jelenthet:
1. azt a bíróságot, amelyiknek az öröklési ügyben joghatósága van,
2. azon tagállamok bármely bíróságát, amelyeknek bíróságai joghatósággal rendelkeznek,
3. a tagállam által központi szinten a bizonyítvány kiállítására illetékes bíróságként kijelölt bíróságot,
4. egy bizonyos típusú bíróság (vagy esetleg egyetlen bíróság), amelyet a tagállam a bizonyítvány kiállítására illetékes bíróságként jelöl ki annak ellenére, hogy az adott tagállamban az öröklési ügyekkel rendszerint a közjegyzők foglalkoznak, vagy azokat a felek magán megállapodások útján maguk rendezik.
A különböző tagállami eljárások átláthatósága érdekében, felmerült, hogy az illetékes bíróság kijelöléséről a tagállamoknak a Bizottságot kötelezően értesíteni kell.
Külön preambulum bekezdés szolgálna arra, hogy felhívja a tagállamok figyelmét, hogy a kettős eljárás elkerülése végett, a bizonyítvány kiállítására illetékes hatóság lehetőség szerint az öröklési ügyben eljáró hatósággal megegyezzen.[22]
A bizonyítvány iránti kérelmet az örökösnek, a hagyományosnak, a végrendeleti végrehajtónak vagy a hagyatéki vagyonkezelőnek, mint kérelmező személynek, a Rendelet mellékletét képező formanyomtatványon kell benyújtana a kiállító hatósághoz. Jelenleg a Rendelet egységes formanyomtatványt tartalmaz, ugyanakkor a munkacsoporti megbeszélésen felmerült annak a lehetősége, hogy az egyszerűsítés okán külön-külön formanyomtatvány vonatkozna - akár a kérelem, akár a bizonyítvány tekintetében - az örökösre és a hagyományosra, illetve a végrendeleti végrehajtóra és a hagyatéki vagyonkezelőre, azaz adott esetben ugyanazon ügyben, ugyanazon ügyszám alatt, két külön tartalmú öröklési bizonyítvány születhetne.[23]
A kérelemhez mellékelni kell minden olyan okiratot, amely a kérelemben előadottakat valószínűsíti. Rendeleti szinten a kérelem minimális kellékei az alábbiak:
• az örökhagyó adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll), szokásos tartózkodási hely címe az elhalálozás időpontjában, az elhalálozás időpontja és helye;
• a kérelmező adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll), cím és az örökhagyóval fennálló rokoni kapcsolat ha van ilyen;
• van-e az eljárásban kiskorú örökös vagy hagyományos, illetve az előzőek képviselője, a képviseleti jogosultság igazolása;
• az örökhagyó házastársának vagy élettársának adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll) és cím;
• az egyéb örökösök vagy hagyományosok családi neve és utóneve (utónevei);
• milyen célból kéri a bizonyítvány kiállítását;
• ha különböző, akkor az öröklési ügyben eljáró hatóság vagy bíróság neve, címe;
• azok a tények, amelyekre adott esetben a hagyaték tárgyát képező vagyontárgyhoz örökösként vagy hagyományosként való jogát és/vagy az örökhagyó végrendeletének végrehajtásához és/vagy az örökhagyó hagyatékának kezeléséhez való jogát megalapozza;
• az, hogy az örökhagyó tett-e végintézkedést, és amennyiben igen, a végintézkedés hiteles másolata, ha az a birtokában van, ha nincs, akkor információ a végintézkedés hollétéről;
• az, hogy más örökös vagy hagyományos helyébe lép-e, és amennyiben igen, bizonyíték e másik személy elhalálozásáról vagy bármely egyéb eseményről, amely indokolja a helyébe lépést;
• az, hogy az örökhagyó kötött-e házassági szerződést vagy olyan szerződést, amelyet az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házasságéval hasonló joghatásúnak tekintenek, és amennyiben igen, e szerződés hiteles másolata, ha az a birtokában van, ha nincs, akkor információ a szerződés hollétéről;
• az, hogy az örökösök tettek-e nyilatkozatot az örökség elfogadásáról vagy adott esetben az arról való lemondásról, visszautasításról;
• nyilatkozat, amelyben kijelenti, hogy legjobb tudomása szerint az igazolandó tények nem vitatottak;
• egyéb információk.
A benyújtott kérelmet követően az eljáró hatóságnak meg kell vizsgálnia egyrészt az előírt kötelező tartalmi elemeket[24], másrészt az azt bizonyító eszközöket.[25] Hivatalból történő bizonyítást a Rendelet nem ír elő - bár a korábbi tervezetben ez szerepelt -, ugyanakkor fel kell hívni a kérelmezőt a szükséges bizonyítékok benyújtására, (amennyiben ezt nem tette meg), továbbá az illetékes hatóság az eljárás során elvégezheti a nemzeti jog által megengedett "vizsgálatokat".
A bizonyítás eszközei nem kerülnek meghatározásra, de külön bekezdés tartalmazza, hogy az okiratok hiteles másolatán[26] kívül, a bizonyítékok egyéb formája is elfogadható, illetőleg, ha a nemzeti jog lehetővé teszi az eskü alatti, illetve eskü helyetti nyilatkozat kötelező jellege is előírható, továbbá meg kell hallgatni az érdekelteket és hirdetményi közzétételéről kell gondoskodni, ha valamelyik érdekelt ismeretlen. A tagállamok más nyilvántartást (pl. anyakönyvi-, ingatlan-nyilvántartás) vezető hatósági felé megkeresést foganatosíthatnak, amely megkeresésre az adott tagállam illetékes hatósága köteles tájékoztatást, információt adni a nyilvántartás tartalmáról.
Minden érdekeltet - törvényes és végrendeleti örököst, hagyományost - külön-külön értesíteni kell a bizonyítvány kérelmezéséről.
A kérelem vizsgálatát követően, az eljáró hatóság megállapítja az igazolandó tényeket, amelyről szintén formanyomtatvány alkalmazásával, haladéktalanul ki kell állítani a bizonyítványt. A Rendelet konkrét eljárási határidőt nem tartalmaz, ami nem zárja ki azt, hogy az egyes tagállamok konkretizálják a saját eljárási rendjüknek megfelelően a kiállításra rendelkezésre álló határidőt.
A bizonyítvány tartalmát kötelezően, ugyanakkor a rendeltetési célhoz szükséges mértékben határozza meg a Rendelet. Így a következőket kell - összefoglalóan - tartalmaznia:
• a kiállító hatóság neve és címe, ügyiratszám, illetékességre való hivatkozás, a kiállítás dátuma;
• a kérelmező adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll), cím és az örökhagyóval fennálló rokoni;
• az örökhagyó adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll), szokásos tartózkodási hely címe az elhalálozás időpontjában, az elhalálozás időpontja és helye;
• az örökösök vagy a hagyományosok családi neve és utóneve (utónevei);
• információ az örökhagyó által kötött házassági szerződésről (vagy adott esetben az örökhagyó által kötött hasonló joghatályú szerződésről);
• az öröklésre alkalmazandó jog, valamint azok a tényezők, amelyek alapján e jogot meghatározták;
• azok a tényezők, amelyekből az örökösök, a hagyományosok, a végrendeleti végrehajtók, illetve a hagyatéki vagyonkezelők jogai és/vagy hatáskörei következnek, különösen törvényes öröklés, illetve végrendelet és/vagy öröklési szerződés útján történő végrendelkezés esetén;
• az egyes örökösöknél az örökség elfogadásának, illetve az arról való lemondásnak a természetére vonatkozó információ;
• több örökös esetén az egyes örökösöket megillető örökrész, valamint adott esetben az adott örökös jogai és/vagy azon vagyontárgyak felsorolása, amelyekre az adott örökös jogosult, illetve a hagyományosok jogai és/vagy azon vagyontárgyak felsorolása, amelyekre jogosultak;
• az örökösök és a hagyományosok jogai, valamint e jogoknak az öröklésre alkalmazandó jognak és/vagy a végrendeletnek vagy az öröklési szerződésnek megfelelő korlátozásai;
• a végrendeleti végrehajtó és/vagy a hagyatéki vagyonkezelő hatáskörei, valamint e hatásköröknek az öröklésre alkalmazandó jognak és/vagy a végrendeletnek vagy az öröklési szerződésnek a korlátozásai.
Az öröklési bizonyítványt minden tagállam köteles elfogadni[27], továbbá érvényes jogcímet kell jelentenie az örökhagyó vagyontárgyainak a fekvése, elhelyezkedése szerinti tagállam által vezetett nyilvántartásba történő bejegyzéshez úgy, hogy a nyilvántartásra vonatkozó eljárási rend és az adott államban a nyilvántartott adatokhoz, illetve a nyilvántartáshoz fűzött joghatály a nyilvántartást vezető tagállamnak a szabályozása szerint alakul.
A bizonyítvány azonban önmagában nem lenne végrehajtható okirat, csak bizonyító erőt hordozna, kétséget kizáróan bizonyítaná a benne megállapított tényeket, az örököst, a hagyományost, a végrendeleti végrehajtót vagy a hagyatéki vagyonkezelőt megillető jogokat, kötelezettségeket vagy hatásköröket, illetőleg ezek korlátozását.
A bizonyítvány alapján a bizonyítványban erre megjelölt személy jogosult a hagyatéki vagyon tárgyait birtokba venni, megszerezni, rendelkezni vele.
A bizonyítvány eredeti példánya a kiállító hatóságnál marad, a kérelmezőnek, illetve a jogos érdekét bizonyító félnek egy vagy több hiteles másolat adható ki úgy, hogy ezen személyekről jegyzéket kell vezetni.
Ezek a hiteles másolatok csak korlátozott ideig érvényesek[28], jelenleg a munkacsopor-ti megbeszéléseken 3 illetve 6 hónap merült fel a korlátozott idő tartamának. A határidő leteltét követően a hiteles másolat érvényét veszti, azonban újabb hiteles másolat kiállítása korlátlan ideig és korlátlan számban kérhető.
A Rendeletben jelenleg ez az egyik legkidolgozatlanabb cikkely. Annyi bizonyos, hogy akár kérelemre, akár hivatalból sor kerülhet a bizonyítvány helyesbítésére, végrehajtásának felfüggesztésére, hatályon kívül helyezésére.
Amennyiben elírás szerepel a bizonyítványban kijavítás útján orvosolható, ha érdemi adatot, tényt érint a javítás, a bizonyítvány módosítására van lehetőség.
Abban az esetben, ha a bizonyítvány nem felel meg a valóságnak, ellentétes egy másik bizonyítvánnyal vagy bírósági határozattal, a bizonyítvány hatályon kívül helyezhető.
A Rendeletben a felfüggesztés fogalma jelen állapotában szintén nem tekintendő kimun-káltnak. Így például a bizonyítvány megtámadása esetén a végrehajtás felfüggesztésének lenne helye, de jelenleg egyeztetés folyik arról is, hogy mikor kell felfüggeszteni a végrehajtást, és hogy e felfüggesztés a megtámadás esetén automatikus legyen-e, vagy az illetékes hatóságnak kelljen elrendelnie. Megoldásra vár az a kérdés is, hogy amennyiben a bizonyítvány önmagában nem lenne végrehajtható, a végrehajtása hogyan függeszthető fel.
Természetesen a kiállító hatóságnak minden itt említett eljárási cselekményről értesíteni kell az összes olyan személyt, akinek a részére hiteles másolatot adott ki, és akikről külön jegyzéket vezet.
A jogorvoslati eljárás a tagállami eljárások keretein belül érvényesül, azaz a Rendelet csak azt írja elő, hogy minden tagállam köteles jogorvoslati lehetőséget biztosítani az eljáró hatóság határozataival szemben - a bizonyítvány vagy annak hiteles másolata kiállítására, a bizonyítvány helyesbítésre, a bizonyítvány végrehajtásának felfüggesztésére, a bizonyítvány módosítására, illetve a bizonyítvány hatályon kívül helyezésére vonatkozó határozatokkal szemben - , de azt a saját belső joga szerint teheti meg.
A jogorvoslati eljárás rendjéről - ugyanúgy mint az illetékes hatóságról - az egyes tagállamok a Bizottságot kötelesek értesíteni.
Mint ahogy korábban említettem, jelenleg a Rendelet előbbiekben ismertetett szövegének megvitatását az Európai Unió Tanácsa mellett működő illetékes szakértői munkacsoport végzi. A soron következő magyar elnökség alatt a Rendelet első olvasatát kívánják elfogadni, amiből az következik, hogy nem valószínű, hogy a jogalkotás a magyar elnökség alatt lezárásra kerül (azaz, hogy a jogszabály végső szövegét mindhárom uniós intézmény elfogadja és aláírja, a Rendelet pedig hatályba lép).
Van tehát elég időnk felkészülni és kidolgozni az európai öröklési bizonyítvány kiállítására vonatkozó eljárásrendet, tekintettel az ajánlásként megfogalmazottakra, miszerint a bizonyítvány kiállítására illetékes hatóságnak lehetőség szerint az öröklési ügyben eljáró hatósággal kell megegyeznie, így remélhetőleg ebben az esetben is egy új, izgalmas közjegyzői hatáskör megteremtésére kerülhet sor. ■
JEGYZETEK
1 Az Európai Tanács 1998-ban elfogadott egy öt évre szóló ún. Bécsi Cselekvési Tervet (Vienna Action Plan), amelynek legfontosabb célkitűzése a bírósági határozatok és ítéletek kölcsönös elismerése elvének továbbfejlesztése, illetve annak biztosítása, hogy ezen határozatok az Európai Unió teljes területén végrehajthatóak legyenek.
2 2004 novemberében fogadta el az Európai Tanács a Hágai Program nevet viselő dokumentumot, amely öt évre tíz prioritást határoz meg a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megerősítése céljából. A hágai program célja többek között az Unió és tagállamai közös képességeinek javítása az alapvető jogok, a minimális eljárásjogi biztosítékok és a jogérvényesítési lehetőség biztosítása terén, a bírósági határozatok és tanúsítványok mind a polgári, mind a büntetőjogban történő kölcsönös elismerésének továbbvitele, továbbá a határon átnyúló vonatkozásokkal bíró polgári és családi ügyek peres eljárásaiban felmerülő jogi és bírósági akadályok megszüntetése érdekében.
3 Kecskés László: Eu-jog és jogharmonizáció HVG-Orac, Budapest 2003.103-110. oldal
4 http://eur-lex.europa.eu/en/treaties/index.htm
5 Ez végül a Rendelet szövegében is megfogalmazást nyert: This Regulation shall not affect the application of international (...) conventions to which one or more Member States are party at the time of adoption of this Regulation and which (...) concern matters covered by this Regulation[, without prejudice to the obligations of the Member States pursuant to Article 351 of the Treaty].
6 A skandináv országok kivételével a tagállamok túlnyomó többsége az öröklési jogot -vagyonjogi vonatkozásai miatt - a családjogtól eltérő tárgykörnek minősíti.
7 http://eur-lex.europa.eu/en/treaties/index.htm
8 Az e jogalap alapján már elfogadott számos jogi aktus, különösen a 44/2001/EK rendelet, az öröklést kizárja a hatálya alól.
9 COM(2005) 65, http://europa.eu/scadplus/leg/en/lvb/l16017.htm.
10 Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council on jurisdiction, applicable law, recognition and enforcement of decisions and authentic instruments in matters of succession and the creation of a European Certificate of Succession Intézményközi referenci szám: 2009/0157 (COD), legutolsó változat:11637/10, belső munkaanyag.
11 A "professio juris" elve elfogadásának kérdésköre kapcsán merült fel az a felvetés, hogy a jelentősebb közösségi rendelkezések egy vagy több nemzeti alkalmazandó jog alternatívájaként szolgálhatnak.
12 A nemzetközi végrendeletek alakiságára vonatkozó egyezményes jogról szóló UNIDROIT egyezményt 1973. október 26-án kötötték meg Washingtonban és 1978. február 9-én lépett érvénybe. Az egyezmény tagjai a következő országok: Belgium, Ciprus, (Csehszlovákia), Franciaország, (Vatikán), Olaszország, Egyesült Királyság, Szlovénia, valamint több harmadik ország, köztük az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció. Az egyezmény gondoskodik a nemzetközi jegyzékbe vételi rendszerről és a szükséges egységes nyomtatványról. Meg kell említeni továbbá az 1972-es, az Európa Tanács védnöksége alatt megkötött, de harmadik államok számára is nyitott bázeli egyezményt is, amely a végrendeletek jegyzékbe vételének rendszerével foglalkozik. Míg a hágai egyezmények a hatáskörökkel és az alkalmazandó jogszabályokkal foglalkoznak, addig az UNIDROIT egyezmények az anyagi joggal, a nemzetközi vonatkozású esetekben. Jelenleg csak a végrendeletek alakiságára vonatkozó nemzetközi rendelkezések és azok nemzetközi jegyzékbe vétele esetében tekinthető jelentékenynek a ratifikációk és a csatlakozó államok száma.
13 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: "succession to the estate of a deceased person" means all forms of transfer of assets, rights and obligations by reason of death, be it a voluntary transfer under a will or an agreement as to succession, or a transfer through intestate succession;"
14 Ez a szabály elsősorban azt tenné lehetővé, hogy megoldást lehessen találni abban az esetben, ha az örökhagyó rövid ideje tartózkodott az állampolgársága szerintitől eltérő tagállamban, és a családja az örökhagyó származási tagállamában maradt.
15 Pl egy személy eltölthet egy bizonyos időt egy országban anélkül, hogy bármilyen vagyont szerezne, mivel idővel vissza akar térni a származási országába, ahol a családja lakik és ahol a vagyona van. Ha ez a személy a lakóhelye szerinti országban hal meg, indokolt lehet az állampolgársága szerinti jogot alkalmazni az öröklésre. Ellenben az állampolgárság szerinti joggal való kapcsolat nem indokolt, ha az örökhagyó régóta elhagyta a származási országát és egy olyan tagállamban tartózkodik, ahol a családi és vagyoni kötelékei vannak.
16 Az Európai Parlament állásfoglalása a Bizottságnak tett ajánlásokkal az öröklésről és a végrendeletről (2005/2148(INI))-Hivatalos lap 314E 21/12/2006 0342-0347 o.
17 A cikkelyek számozása valószínűleg változni fog.
18 Várnay Ernő-Papp Mónika: Az Európai Unió Joga KJK Kerszöv Budapest 2005. 253. oldal
19 Dánia nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, tehát ez a rendelet nem köti, és nem köteles ezt alkalmazni.
20 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: "This Regulation creates a European Certificate of Succession (hereinafter referred to as "the Certificate") which shall produce its effects in all Member States under the conditions set out in this Chapter."
21 A bíróság és a joghatóság fogalma a korábban leírtak szerint értendő. (Rendelet 2. cikkely (2) bekezdése)
22 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint:" It is suggested to spell out in a recital that, to the extent possible, Member States should ensure that the court or competent authority dealing with or having dealt with the succession will also be the authority having competence to issue the Certificate."
23 Ez a fajta különbségtétel eredetileg a részleges bizonyítvány kiállításának segítségével lett volna megoldható , de ezt az elképzelést a tagállamok elvetették.
24 Lásd előbb: A kérelem tartalma című alpontnál.
25 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: "Upon receipt the issuing authority shall examine the application and assess the information provided by the applicant in accordance with Article 38"
26 "Hiteles másolaton" olyan másolatot kell érteni, amely megfelel a hitelesség megállapításához szükséges feltételeknek (a Brüsszel I. rendelet 53. cikkének (1) bekezdése).
27 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: "The (...) Certificate shall produce its effects in all Member States without any special procedure being required."
28 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint:"The certified copies issued shall be valid (...) for a limited period of [six] months to be indicated in the certified copy by way of an expiry date."
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Bán Tamásné Dr. Tóth Dóra, közjegyző helyettes
Visszaugrás
