https://doi.org/10.59851/mj.73.06.7
Kétrészes tanulmányomban a választottbírók kártérítési felelősségével kapcsolatos, a magyar bírói gyakorlatban mind a mai napig megoldatlan dilemmákat kísérlem meg feloldani.
Miután a tanulmány I. részében lefektettem a választottbíráskodás elméleti alapjait, és feltártam az eljárás során létrejövő jogviszonyok rendszerét, a II. részben rátérek a választottbírói kárfelelősség gyakorlati kérdéseinek megválaszolására. Bemutatom, hogy egy nemzetközi elemet tartalmazó választottbírósági eljárás során milyen nemzetközi magánjogi szabályok alapján lehet meghatározni a felelősségre alkalmazandó jog és a joghatóság kérdését. Bemutatom továbbá a választottbírók felelősségének jogalapja körében az ellentmondásos magyar bírói gyakorlatot, valamint egy kártérítési perben adott esetben érvényesíthető kártérítési és személyiségi jogi igények körét, és röviden körbejárom azt a kérdést is, hogy vajon a választottbíróknak érdemes lenne-e a felelősség kockázatait felelősségbiztosítás útján kezelni.
Kulcsszavak: választottbíráskodás; választottbíró; alternatív vitarendezés; felelősség; kártérítési felelősség; kontraktuális felelősség; szerződésszegés; deliktuális felelősség; bírósági jogkörben okozott kár; személyiségi jogi jogsértés; sérelemdíj; tisztességes eljáráshoz való jog; alkalmazandó jog; joghatóság; felelősségbiztosítás
In my two-part study I will try to resolve the dilemmas related to the liability for damages of arbitrators that are still unresolved in Hungarian judicial practice.
After we laid down the theoretical foundations of arbitration in Part I of the paper and explored the legal relationships that arise in the course of the procedure, in Part II we will turn to the practical questions of the liability of arbitrators. I will demonstrate how, in an arbitration with an international element, the rules of private international law can be applied to determine the applicable law to liability and jurisdiction. I will also discuss the controversial Hungarian judicial practice regarding the legal basis for arbitrators' liability, the scope of damages and personal injury claims that may be asserted in a potential lawsuit and I will also briefly address the question whether it would be appropriate for arbitrators to manage the risks of liability by means of liability insurance.
Keywords: arbitration; arbitrator; alternative dispute resolution; liability; liability for damages; contractual liability; breach of contract; tort liability; liability for the actions of courts; personal injury; restitution; right to a fair trial; applicable law; jurisdiction; liability insurance
A választottbíráskodás számos esetben hordoz határon átnyúló, nemzetközi elemet, épp ezért szokás különbséget tenni belföldi és nemzetközi választottbíráskodás között. Az UNCITRAL Modelltörvény 1. cikkének (3) bekezdése alapján a választottbíráskodás akkor nemzetközi, ha (a) a választottbírósági megállapodásban részes felek üzletvitelének helye a megállapodás megkötésének időpontjában különböző országokban található; vagy (b) a következő helyek közül valamelyik a felek üzletvitelének helyén kívüli országban van: (i) a választottbíráskodás helye a választottbírósági megállapodás alapján; (ii) az a hely, ahol a kereskedelmi jogviszonyból eredő kötelezettségek lényeges részét teljesíteni kell, vagy az a hely, amellyel a jogvita tárgya a legszorosabb kapcsolatban van; vagy (c) a felek kifejezetten megállapodtak abban, hogy a választottbírósági megállapodás tárgya több országgal kapcsolatos.
Azonban egy választottbíróval szembeni kártérítési igény esetén a fent felsoroltakon túl is további nemzetközi elemek jelenhetnek meg, például lehet, hogy a választottbírók szokásos tartózkodási helye különböző országokban található, illetve a károkozó magatartás vagy a kár bekövetkeztének helye is elválhat egymástól. Éppen ezért szükséges felvázolni a téma nemzetközi magánjogi aspektusait is, amely az alkalmazandó jog és a joghatóság kérdéseit foglalja magában.
Miután a tanulmány I. részéből kiderült, hogy a felek és a választottbírók között szerződéses jogviszony áll fenn, így egy kártérítési per felperese érvelhet azzal, hogy a választottbírók kártérítési felelősségének kérdését a Ptk. non-cumul[1] szabálya alapján a kontraktuális felelősség szabályai szerint lehet megítélni. A kontraktuális felelősségre pedig az alapul fekvő választottbírói szerződésre alkalmazandó jog az irányadó.[2]
A magyar bíróságok a választottbírói szerződésre alkalmazandó jog kérdését a Róma I. rendelet[3] alapján kell, hogy megítéljék. Ugyan a Róma I. rendelet a választottbírósági megállapodásokat és a joghatósági kikötéseket kizárja a tárgyi hatálya alól,[4] ez a kizárás nem vonatkoz-
- 404/405 -
hat a választottbírói szerződésre, hiszen az egy teljesen önálló és eltérő szerződés.
A Róma I. rendelet és a nemzetközi jogirodalom is elismeri a felek jogválasztási autonómiáját,[5] így a választottbírói szerződésre és annak megszegéséből eredő kártérítési felelősségre elsősorban a felek által választott jogot kell alkalmazni.[6] E jogválasztással a felek a gyakorlatban ritkán élnek, így a Róma I. rendeletnek a jogválasztás hiányában alkalmazandó jogra vonatkozó szabályaira kell hagyatkoznunk.
A tanulmány I. részében bemutattam, hogy a választottbírói szerződés egy vegyes, közjogi-magánjogi jelleget, valamint vállalkozási és megbízási jegyeket egyaránt magán hordozó szerződés, melyet a Róma I. rendelet fogalmi rendszerében leginkább a "szolgáltatási szerződés" fogalmába lehet beilleszteni, hiszen a választottbírósági eljárás során a választottbírók szerződéses szolgáltatást nyújtanak a felek számára. E szerződéstípusra a Róma I. rendelet a jellegadó szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát rendeli alkalmazni.[7] A választottbíró kártérítési felelősségének kontextusában a jellegadó szolgáltatást nyújtó fél szükségszerűen a választottbíró lesz,[8] hiszen kártérítési felelőssége az általa nyújtott szolgáltatás szerződésszegő volta miatt merülhet fel.
A választottbíró szokásos tartózkodási helye mint kapcsolótényező alkalmazása olyan eljárásokban nem jelent problémát, ahol egy választottbíró jár el, valamint akkor sem, ha valamennyi eljáró választottbíró szokásos tartózkodási helye egyetlen államban található. Ellenben nemzetközi választottbíráskodás esetén, ahol a választottbírók ritkán rendelkeznek ugyanabban az államban tartózkodási hellyel, ahhoz is vezethet, hogy az egyes választottbírók kártérítési felelősségére különböző államok jogát kellene alkalmazni.[9]
Éppen ezért érdemesebb lehet a szokásos tartózkodási hely helyett a "nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat" elvére mint kisegítő kapcsoló tényezőre[10] hivatkozni. A választottbíráskodás helye[11] (székhelye) vagy a tárgyalások megtartásának helye[12] is adott esetben nyilvánvalóan szorosabb kapcsolatban állhat a választottbírói szerződéssel a választottbíró szokásos tartózkodási helyéhez képest, és ezáltal a választottbíró kártérítési felelősségével is. A választottbíráskodás helye (székhelye) szerinti állam joga azért is lehet megfelelőbb választás, mert jogilag ebből az államból származik a választottbírósági ítélet, a választottbírósági eljárásban ennek az államnak a választottbírósági törvénye alkalmazandó (mint lex arbitri), ennek az államnak a rendes bíróságai nyújtanak jogsegélyt a választottbírói tanácsnak (például kényszerintézkedések alkalmazása a bizonyításban részt vevőkkel szemben), és ebben az államban lehet a választottbírósági ítélettel szembeni érvénytelenítési keresetet is indítani.[13]
Ezzel szemben, ha a választottbíró kártérítési felelősségét nem kontraktuális, hanem deliktuális alapúnak tartjuk, akkor az alkalmazandó jog kérdését a Róma II. rendelet[14] alapján kell megítélni.
A Róma I. rendelethez hasonlóan a Róma II. rendelet is elismeri a felek jogválasztási szabadságát,[15] így a választottbíró esetleges deliktuális alapú kártérítési felelősségére is elsősorban a felek által választott jogot kell alkalmazni. Ilyen jogválasztás hiányában az általános kapcsolószabály alkalmazandó: annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelyben a közvetlen kár bekövetkezik, függetlenül attól, hogy a kárt okozó esemény mely államban történt, és attól is, hogy ezen esemény közvetett következményei mely államban vagy államokban jelentkeznek.[16]
- 405/406 -
A Brüsszel Ia. rendelet kizárja a választottbíráskodást a tárgyi hatálya alól.[17] Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) gyakorlata alapján e kizárást tágan kell értelmezni, vagyis sem a választottbíráskodás, sem pedig a választottbírósági eljáráshoz kapcsolódó, tagállami bíróságok előtt zajló eljárások (például választottbíró kinevezése, lemondása, bizonyítással kapcsolatos bírósági jogsegély) esetén sem alkalmazható a Brüsszel Ia. rendelet.
Az EUB a Rich-ügyben fektette le azt az alapelvet, miszerint annak eldöntése során, hogy egy jogvita a Brüsszeli Egyezmény tárgyi hatálya alá tartozik-e, kizárólag az ügy tárgya meghatározó (a Rich-ügyben még a Brüsszel I. rendeletet megelőző Brüsszeli Egyezmény volt alkalmazandó).[18] A Rich-ügyben egy választottbíró kinevezése volt a tagállami bíróság előtti jogvita tárgya, amellyel kapcsolatban az EUB kimondta, hogy az eljárás nem tartozik a Brüsszeli Egyezmény tárgyi hatálya alá, mert egy, a választottbírósági eljáráshoz kapcsolódó jogvita esetén sem alkalmazandó a Brüsszeli Egyezmény.
A Rich-ügyben lefektetett elvet az EUB a Gazprom-ügyben is következetesen képviselte, nevezetesen, hogy a Brüsszel I. rendelet[19] tárgyi hatályának megítélése során kizárólag a jogvita tárgyát kell figyelembe venni.[20] A Gazprom-ügyben egy választottbíróság által kibocsátott perlést megtiltó döntés megítélése és a Brüsszel I. rendelettel való összeegyeztethetősége volt a kérdés. Az EUB érvelése szerint, mivel a kötelezést választottbíróság és nem pedig tagállami bíróság bocsátotta ki, az egyik tagállam bíróságának másik tagállam bíróságának joghatóságába való beavatkozásának tilalma eleve nem sérülhetett, hiszen ez az elv - mivel a választottbíráskodás kizárt a Brüsszel I. rendelet tárgyi hatálya alól - fogalmilag nem alkalmazható választottbíróságokra.[21]
Álláspontom szerint azonban az EUB ezt követően, a London P&I Club-ügyben elkezdte szűkíteni a válasz-tottbíráskodás Brüsszel I. és Brüsszel Ia. rendelet tárgyi hatálya alóli kizártságával kapcsolatos tág értelmezését. A hivatkozott ügyben az angol High Court of Justice Queen's Bench Division elismert és végrehajthatónak nyilvánított egy londoni székhelyű választottbíróság által hozott olyan ítéletet, amely figyelmen kívül hagyta a Brüsszel I. rendelet aszimmetrikus (a biztosított pozícióját védelemben részesítő) joghatósági szabályát.[22] A választottbírósági eljárással párhuzamosan Spanyolországban is folyt egy eljárás, amely a választottbírósági ítélethez képest ellentétes döntést eredményezett, a fél pedig ezt a számára kedvező spanyol döntést kívánta az Egyesült Királyságban végrehajtani. Az EUB elé az ügy a spanyol döntés elismerésére és végrehajtására irányuló angol ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelem révén került azzal a problémafelvetéssel, hogy a spanyol döntés összeegyeztethetetlen a választottbírósági ítéletet elismerő ítélettel, és hogy a spanyol döntés elismerése és végrehajtása - a res iudicata elvére tekintettel - nyilvánvalóan ellentétes lenne a közrenddel. Az EUB pedig úgy ítélte meg a kérdést, hogy az angol bíróság nem ismerhette volna el, és nem nyilváníthatta volna végrehajthatónak a Brüsszel I. rendelet szabályát sértő választottbírósági ítéletet.[23]
Látható tehát, hogy a London P&I Club-ügyben hiába egy választottbírósági eljáráshoz kapcsolódó, tagállami bíróság előtt zajló jogvitáról volt szó (választottbírósági ítélet elismerése és végrehajthatónak nyilvánítása), az EUB mégis alkalmazhatónak találta a Brüsszel I. rendeletet, és arra a következtetésre jutott, hogy "a választottbírósági határozatban foglaltaknak megfelelő tartalmú ítélet meghozatalával kapcsolatban eljáró bíróság feladata megvizsgálni, hogy tiszteletben tartották-e a [Brüsszel I. rendelet] rendelkezéseit és alapvető céljait (...)".[24]
Ennek tükrében jelenleg nem lehet egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy vajon egy választottbíró kártérítési felelősségével kapcsolatos eljárás a Brüsszel Ia. rendelet tárgyi hatálya alá tartozna-e, vagy adott esetben a joghatóság kérdését az adott tagállam nemzetközi magánjogi szabályai alapján kellene megítélnünk. Az EUB e kérdéssel explicite még egyetlen döntésében sem foglalkozott.
Az adott tagállam nemzetközi magánjogi szabályainak alkalmazása mellett szólhat a Brüsszel Ia. rendelet választottbírósági kivételéhez kapcsolódó (12) preambulumbekezdése, amely szerint "ez a rendelet nem alkalmazandó azokra a keresetekre vagy kapcsolódó bírósági eljárásokra, amelyek különösen (...) a választottbírák hatáskörével, egy választottbírósági eljárás levezetésével vagy ilyen eljárás bármely más aspektusával vannak összefüggésben (...)". A választottbíróság hatásköréről történő döntés vagy akár a választottbírósági eljárás levezetése
- 406/407 -
pedig mind-mind a választottbírósági eljárás olyan aspektusai, amelyek vonatkozásában egy, a választottbíró által megvalósított súlyos kötelezettségszegés felvetheti a választottbíró kártérítési felelősségét. Az ezzel kapcsolatos kereset és bírósági eljárás így kizárttá válhat a Brüsszel Ia. rendelet tárgyi hatálya alól.
Ezzel az érveléssel azonban szembeállítható az az álláspont, hogy a választottbíróval szembeni kártérítési kereset esetén valójában már nem a választottbíráskodással összefüggő vagy ahhoz kapcsolódó jogvitáról, hanem egy teljesen önálló kárkötelem érvényesítésére irányuló eljárásról van szó. Ez az eljárás pedig - tárgyát tekintve - a Brüsszel Ia. rendelet 1. cikk (1) bekezdése értelmében polgári és kereskedelmi ügynek minősül, amelyben a bíróságnak a joghatóságát a Brüsszel Ia. rendelet szabályai alapján kellene megállapítania.
E kérdést boncolgatva a francia Paris Court of Appeal egy 2021-es döntésében arra a következtetésre jutott, hogy a választottbíró kártérítési felelősségével kapcsolatos ügyben a joghatóságot nem a Brüsszel Ia. rendelet, hanem a francia nemzetközi magánjogi szabályok alapján kell megállapítani.[25] A jogesetben a felperes a választottbíró felelősségét a függetlenséggel és pártatlansággal kapcsolatos feltárási kötelezettség megszegésére alapította. A Paris Court of Appeal a Rich-ügyre, valamint a Brüsszel Ia. rendelet (12) preambulumbekezdésére hivatkozással megállapította, hogy a választottbíró feltárási kötelezettségének megszegésével kapcsolatos kártérítési igény szoros kapcsolatban áll a választottbírói tanács megalakításával és a választottbírósági eljárás lefolytatásával, így a Brüsszel Ia. rendelet választottbírósági kivételszabálya alá esik.[26] Ennek következtében a joghatóságot a francia nemzetközi magánjogi szabályok alapján bírálta el.
Ha ezt az álláspontot fogadjuk el, akkor a fenti indokolás alapján a választottbíróval szembeni kártérítési keresetet elbíráló magyar bíróság a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Nmjtv.) 92. §-a alapján megállapíthatná a joghatóságát, ha az alperes lakóhelye vagy székhelye belföldön van, illetve - kontraktuális alapú igényérvényesítés esetén - a 93. §-a alapján akkor is, ha a szerződéssel összefüggő jogvitában a vitatott kötelezettség teljesítési helye belföldön van. Ezzel szemben, ha az igényérvényesítés deliktuális alapú, akkor az Nmjtv. 94. § (1) bekezdése alapján eljárhat magyar bíróság akkor is, ha a kötelmet keletkeztető jogi tény (károkozó magatartás) belföldön valósult meg, vagy annak eredménye (károsodás) belföldön következett be. E szabályt alkalmazni lehet adott esetben a személyhez fűződő jogok megsértéséből eredő igényekre is.
Az pedig egy további érdekes kérdés kontraktuális alapú igényérvényesítés esetén, hogy a választottbírói szerződés teljesítésének helye vajon a választottbíráskodás helye (seat of arbitration), a tárgyalások megtartásának vagy pedig az ítélethozatalnak a helye. A fent hivatkozott francia ügyben a Paris Court of Appeal úgy ítélte meg, hogy a szerződés teljesítésének helye a választottbíráskodás helye, még akkor is, ha adott esetben a tárgyalás és az ítélethozatal máshol történt.[27]
Miután a fentiekben meghatároztuk, hogy a választottbíróval szembeni kártérítési keresetre melyik állam jogát lehet alkalmazni, illetve hogy a kártérítési keresetet melyik állam bíróságai bírálnák el, az alábbiakban a kártérítési felelősség jogalapjára és az azzal kapcsolatos magyar bírósági gyakorlat ellentmondásainak feloldására fókuszálunk.[28]
A Ptk. szétválasztja egymástól a szerződésszegéssel, valamint a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség alakzatát, így egy kártérítési perben a felperesnek állást kellene foglalnia abban a kérdésben, hogy adott esetben a kárt okozó választottbíró melyik felelősségi alakzat alapján vonható kártérítési felelősségre. A tanulmánysorozat első részében bemutattam, hogy a kijelölés elfogadásával a választottbíró és a felek között választottbírói szerződés jön létre, így a fél egy kártérítési perben érvelhet amellett, hogy a kártérítési felelősség helyes jogalapja a kontraktuális felelősség.
Azonban az első részben az is nagy hangsúlyt kapott, hogy a választottbírók szerződéses szolgáltatása valójában az igazságszolgáltatási hatalom gyakorlására irányul, és e szerződéses szolgáltatás nyújtása során kiemelkedő szerephez jutnak a feleket a tisztességes eljáráshoz való jog folytán megillető eljárási garanciák. Az eljárás végén pedig a felek egy állami kényszerrel végrehajtható ítéletet kapnak. Emiatt az ellentétes álláspontot képviselők érvelhetnek azzal, hogy a felelősség helyes jogalapja valójában a Ptk. 6:549. §-ában szabályozott bírósági jogkörben okozott kár szabálya vagy akár a Ptk. 6:519. §-ában rögzített általános deliktuális felelősség.
A magyar bírói gyakorlat ellentmondásos abban a kérdésben, hogy a választottbírók kártérítési felelősségét kontraktuális vagy deliktuális alapon kell-e megítélni. Rögzíteni szükséges azonban azt is, hogy a tanulmány
- 407/408 -
fókuszát képező egyéni választottbírói felelősség elbírálására még nem került sor, a korábbi perek felperesei kizárólag a választottbírósági intézménnyel szemben nyújtottak be keresetet.
Az egyéni választottbíró kárfelelősségével kapcsolatban csupán a Kúria jegyezte meg egy félmondatban (egy választottbíró lemondásával kapcsolatos ügyben), hogy "ha a választottbíró a vállalásának - azaz a választottbírósági ügyben való eljárásának és döntési kötelezettségének - nem tesz eleget, és ezzel a szerződésszegésével valamelyik félnek kárt okoz, azért a polgári jogi kártérítési felelősség általános szabályai szerint felelősséggel tartozik".[29] E döntés tehát - az 1959-es Ptk. kártérítési koncepciója mellett[30] - szerződésszegésről tesz említést, ami a Ptk. hatálya alatt már a kontraktuális felelősség alkalmazását jelentheti.
Ehhez képest deliktuális alapon találta elbírálhatónak a választottbírósági intézmény felelősségét a Fővárosi Ítélőtábla, valamint a Kúria is több döntésében.
A Fővárosi Ítélőtábla előtt zajló egyik ügyben[31] a felperes azon az alapon perelte be a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságot, hogy az eljáró választottbírói tanács a felperes késedelmi kamat iránti igényének alapjául az 1959-es Ptk. szerinti törvényes kamatmértéket[32] alkalmazta ahelyett, hogy a szerződésben kikötött 30 százalékos kamatlábat vette volna figyelembe, így kárát is ezek különbözetében jelölte meg.
A Fővárosi Ítélőtábla a deliktuális kárfelelősség alkalmazását[33] azzal indokolta, hogy a választottbíróság ítélkező tevékenysége közhatalmi tevékenység, amelynek megítélése során nem annak van jelentősége, hogy milyen szervezeti keretek között működik, hanem annak, hogy milyen jellegű tevékenységet fejt ki. Az Ítélőtábla érvelése szerint az 1959-es Ptk. bírósági jogkörben okozott kár intézményét szabályozó 349. § (3) bekezdése nem tesz különbséget rendes bíróság és választottbíróság között. Az utóbbi eljárása során nincs olyan jogorvoslati rend, amely a bírói hiba kivédésére vagy elhárítására szolgálhatna, ez azonban nem zárja ki a kártérítési kötelezettséget, legfeljebb a felróhatóság mértékét befolyásolhatja.
Az igényt a Fővárosi Ítélőtábla végül azért utasította el, mert a választottbíróság nem járt el felróhatóan azáltal, hogy nem találta alkalmazhatónak a 30 százalékos kamatlábat. Ez ugyanis az állandósult bírósági gyakorlat alapján[34] nem minősül nyilvánvaló és kirívóan téves jogalkalmazásnak.
A bemutatott ítélet felülvizsgálati döntése[35] megerősítette, hogy a választottbírósági intézmény kártérítési felelőssége deliktuális alapon állhat fenn, és azt is hozzátette, hogy az 1959-es Ptk. 349. §-a szerinti kárfelelősség vizsgálatának nem további speciális előfeltétele az érvénytelenítési per igénybevétele, mivel az nem rendes jogorvoslat, és a kárkövetkezmények elhárítására sem alkalmas. A Kúria további fontos megállapítása volt, hogy az állított kár nem lehet az, amihez a felperes a perbeli ítélettel nem jutott hozzá. Végül azonban a Kúria is arra a következtetésre jutott, hogy a választottbírósági eljárás során nem történt kirívóan súlyos és téves jogértelmezés, így a kártérítési felelősség sem állt fenn.
Egy másik ügy felperese - többek között - az MKIK-t mint a választottbíróság létrehozóját és fenntartóját perelte a nemzeti és közösségi jog, valamint a perek tisztességes és pártatlan lefolytatásához való alapvető jog megsértését állítva.
A perben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azzal az érvvel bővítette a fenti, deliktuális alapon álló gyakorlatot, hogy a választottbírósági intézmény kárfelelősségét az 1959-es Ptk. 30. § (1) bekezdése alapján[36] a fenntartó szervezetnek, az MKIK-nak kell betudni. Az Ítélőtábla ezt követően elválasztotta egymástól az eljárási szabálysértésekért és az ítéleti hibákért való kártérítési felelősséget, és úgy ítélte meg, hogy az előbbi kontraktuális, utóbbi pedig deliktuális alapon áll fenn. A választottbíróság ugyanis az ítélete mint eredmény szempontjából nem minősülhet a két ellenérdekű fél megbízottjának, hiszen a döntésével nem a felek - egymással ellentétes - utasításai szerint és érdeküknek megfelelően jár el, hanem
- 408/409 -
tőlük független. A választottbíróság ítélete a Vbt. 58. §-a értelmében a rendes bíróság jogerős ítéletével azonos hatályú, ezért ha a választottbíróság ítélete kárt okoz, ennek a kárnak a bekövetkeztével szerződésen kívüli, az 1959-es Ptk. 349. § (3) bekezdése és 339. § (1) bekezdése szerinti kárkötelmi viszony keletkezik.
Végül az Ítélőtábla ugyanazért utasította el a választottbírósági intézménnyel szembeni kártérítési keresetet, mint az előbbi jogesetben, vagyis mert a választottbíróság részéről hiányzott a nyilvánvalóan téves és kirívó jogalkalmazási hiba.
A Kúria ettől eltérően, teljesen más indokolással tartotta fenn hatályában az Ítélőtábla másodfokú döntését, amikor a lehetséges szerződésszegést kezdte el boncolgatni: "a Kúria jogi álláspontja szerint a felperes [régi] Ptk. 318. § (1) bekezdése szerint alkalmazott [régi] Ptk. 339. § (1) bekezdésére alapított, I. r. alperessel (értsd: MKIK) szemben előterjesztett kárigénye az alperes jogellenes, szerződésszegő magatartása hiányában megalapozatlan".[37]
A kontraktuális jogalap mellett állást foglalók a fent hivatkozott, deliktuális alapon nyugvó döntéseket kritikával illethetik egyrészt azért, mert egyik döntés sem vette figyelembe a választottbíráskodás során létrejövő szerződéses jogviszonyokat. A teljességhez azonban az is hozzátartozik, hogy az 1959-es Ptk. nem tett elvi különbséget a kontraktuális és a deliktuális felelősség szabályai között, így a 1959-es Ptk. hatálya alatti joggyakorlatnak ez kevésbé lenne felróható.
A Ptk. non-cumul szabálya[38] mellett napjainkban a választottbírók felelősségének jogalapja inkább a kontraktuális jogalap felé billenhet el.[39]
Másrészt azt a megállapítást is kritika tárgyává lehet tenni, amely szerint a választottbírósági ítélettel szembeni érvénytelenítési kereset nem minősül olyan rendes jogorvoslatnak, amelynek a kimerítése a kártérítési kereset előfeltétele. Ez alapján az álláspont alapján akár az is elképzelhető lenne, hogy a felek olyan választottbírósági ítéletet követően lépjenek fel kártérítési igénnyel, amelynek a legkirívóbb jogsértéseit állami bíróság érvénytelenítési perben felül sem vizsgálhatta, és amely az anyagi jogerőhatásra (res iudicata) figyelemmel a peres felekre nézve továbbra is kötelező. Ez beláthatatlan kockázatnak tenné ki a választottbírósági döntések véglegességét.[40]
Hiába egységes a bírósági gyakorlat abban, hogy az érvénytelenítési per keretein belül az állami bíróság tartalmilag, érdemben nem bírálhatja felül a választottbíróság ítéletét,[41] illetve az érvénytelenítési perben nem ítélhető meg kártérítés, azonban, ahogy azt a tanulmány I. részében bemutattam, a felek és a választottbírók közötti jogviszonynak számos olyan, a tisztességes eljáráshoz való jogból levezethető jog és kötelezettség is részét képezi, amelyre érvénytelenítési per is alapítható (például a fegyveregyenlőség és a félnek az ügye előadásához való jogának megsértése, vagy ha a választottbírósági eljárás nem felelt meg a felek megállapodásának). Emiatt a félnek tanácsos lehet a választottbírókkal szembeni kártérítési keresetet megelőzően érvénytelenítési pert indítania, és megkísérelni kárát, illetve sérelmeit először az érvénytelenítési per keretein belül orvosolnia.
A félnek ez az eljárása azonban nem a Ptk. 6:549. § (1) bekezdésében szabályozott rendes jogorvoslat kimerítésének kötelezettségéből ered - amely a bírósági jogkörben okozott kár speciális anyagi jogi feltétele -, hanem a Ptk. 6:144. § (1) bekezdésében a kontraktuális kárfelelősséggel összefüggésben rögzített kárenyhítési kötelezettségéből. Meg kell azt is jegyezni, hogy a kárenyhítési kötelezettség deliktuális alapon is fennállna, hiszen a bírósági jogkörben okozott kárral kapcsolatos bírói gyakorlat a rendes jogorvoslat kimerítésének kötelezettségét is egyfajta speciális kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségként értelmezi.[42]
Az érvénytelenítési per azonban csak akkor lehet képes betölteni a kárenyhítés funkcióját, ha a félnek a kára magából a választottbírósági ítéletből származik. Más jellegű károkozó magatartás esetén (például a választottbírót terhelő titoktartási kötelezettség megsértése) az érvénytelenítési per nem lenne alkalmas a félnek okozott kár enyhítésére, így annak megindítása ilyen esetekben a kárenyhítési kötelezettség keretein belül a féltől nem lenne megkövetelhető.
A Fővárosi Ítélőtáblának a felek utasítási jogával kapcsolatos érvelését sem tartom feltétlenül meggyőzőnek, mivel a felek választottbírókkal szembeni utasítási joga nem arra vonatkozik, hogy egyik vagy másik félnek kedvezően döntsenek,[43] hanem arra, hogy a választottbírók
- 409/410 -
a felek jogvitáját a saját maguk által meghatározott eljárási rend szerint, függetlenül és pártatlanul, a véglegesség erejével döntsék el. A felek utasítási jogának iránya tehát magára az eljárás lebonyolításának mikéntjére és nem pedig annak végkimenetelére vonatkozik.
Indokolatlannak tartanám a kártérítési felelősség jogalapját azon az alapon szétválasztani, hogy a kárt a választottbíró eljárási szabálysértéssel vagy ítéleti hibával okozza. A választottbíró választottbírósági eljárásban fennálló kötelezettsége ugyanis az, hogy a felek jogvitáját egy tisztességes eljárásban véglegesen, ítélettel lezárja.[44] Ezzel szembeállítható az, hogy a Vbt. 53. § (1) bekezdése alapján a választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté. Ugyanakkor nem lehet szem elől téveszteni, hogy a választottbíróságnak az ítélet meghozatalára irányuló jogosultsága (és egyben kötelezettsége) szerződéses felhatalmazásból ered, a rendes bíróság pedig állami közhatalom alapján jár el, és hoz ítéletet.
Kétségtelen, hogy - az Ítélőtábla indokolásával egyezően - az MKIK mellett működő választottbírósági intézmény nem rendelkezik jogi személyiséggel,[45] emiatt önállóan nem is perelhető, viszont ez - egyéni választottbírói felelősség állítása esetén - nem arra kellene, hogy vezessen, hogy a választottbíróság esetleges károkozó magatartását az MKIK-nak kellene betudni, hanem arra, hogy a súlyos kötelezettségszegést megvalósító választottbíró(k) legyen(ek) a per alperese(i). Kiváltképp így van ez akkor, ha nem is intézményi, hanem ad hoc választottbíráskodásról beszélünk, hiszen akkor nem áll semmilyen intézmény az eljáró választottbírói tanács mögött, a felelősség betudásának kérdése eleve fel sem merülhet. A választottbírósági intézmény kártérítési felelőssége legfeljebb a felek és az intézmény közötti adminisztrációs szerződésből fakadó szolgáltatások intézmény általi hibás teljesítéséből eredhet. Az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság felelősségének MKIK-nak történő betudása - az intézmény jogalanyiságának hiányára tekintettel - legfeljebb ebben az esetben merülhet fel.
A kártérítési felelősség jogalapjának tisztázását követően érdemes az érvényesíthető igények összegszerűségét is részletesebben megvizsgálni. Ebben a címben kitérek arra, hogy a választottbíró esetleges károkozása következtében milyen kártételek merülhetnek fel, valamint arra is, hogy vajon sérelemdíj, illetve felróhatóságtól független személyiségi jogi szankció iránti igény érvényesíthető-e a tisztességes eljáráshoz való jog egyes részjogosítványait súlyosan megsértő választottbíróval szemben.
Egy kártérítési perben felmerülhet a választottbírósági eljárással összefüggésben kifizetett költségek kárként történő érvényesítése. Az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság eljárási szabályzata szerint a félnek a választottbírósági eljárással összefüggésben Regisztrációs Díjat és Választottbírósági Díjat kell fizetnie. A Választottbírósági Díj az adminisztrációs díj, a választottbírói tiszteletdíjak, a tartalékalap és a közterhek (illeték és szociális hozzájárulási adó) összegéből tevődik össze.[46] Példának okáért e költségek egy 10 000 000 forint perértékű ügy esetében 1 442 600 forintot tesznek ki. Egy választottbírósági eljárás során a félnél e költségeken túl ügyvédi munkadíj és egyéb költségek (például tárgyalás esetén utazási költség) merülhetnek még fel. E tételeket nevezhetjük a félnél a választottbírósági eljárással összefüggésben felmerülő költségeknek.
E költségek közül érvényesíthető lehet a fél által előlegezett választottbírói tiszteletdíj, amennyiben a bíróság érvényteleníti a választottbírósági ítéletet. A választottbírói tiszteletdíj ugyanis az a szerződéses ellenszolgáltatás, amelyért a választottbíró a választottbírói szerződésből fakadó sui generis szolgáltatását teljesíti, a teljesítés pedig egy tisztességes eljárás során hozott végleges választottbírósági ítéletet jelentene. A választottbírósági ítélet érvénytelenítése esetén e szerződéses kötelezettség teljesítésének hibájáról, ezáltal pedig a választottbírói szerződés választottbíró általi megszegéséről lehet beszélni.
E kártétel vonatkozásában különbséget kellene tenni a szerint, hogy a választottbírósági eljárás az érvénytelenítést követően folytatódik-e vagy sem. Ha igen, akkor a Vbt. 57. § (2) bekezdése alapján a felek e költség, valamint adminisztrációs költség fizetésére az újabb eljárásban nem kötelezhetők, vagyis a már korábban előlegezett választottbírói tiszteletdíjat az újabb eljárás során fogják felhasználni. Ha az újabb eljárásban a választottbírók személyében változás következik be, a választottbírói díj megosztásáról az érintett választottbírók állapodnak meg, ennek hiányában arról az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság határoz.[47]
Ha azonban az érvénytelenítést követően új eljárásra nem kerül sor, akkor a fent hivatkozott Vbt. 57. § (2) bekezdés sem alkalmazható, ugyanis az csak az érvénytelenítést követő új eljárás esetére mondja ki a választottbírói tiszteletdíj és az adminisztrációs költség alóli mentességet. Tehát, ha újabb eljárásra nem kerül sor, a fél megpróbálhatja adott esetben kártérítési perben visszakövetelni az érvénytelenített választottbírósági ítéletet hozó, ezáltal a választottbírói szerződést megszegő választottbírótól az általa előlegezett választottbírói tiszteletdíjat.
- 410/411 -
A választottbírósági eljárás során felmerült ügyvédi munkadíj és egyéb költségek olyan kártételek lehetnek, amelyek egy érvénytelenített választottbírósági ítélet esetén attól függetlenül lennének érvényesíthetők a károkozó választottbíróval szemben, hogy új eljárásra sor kerül-e, vagy sem. A fél ugyanis a választottbírósági ítélet érvénytelenítését követően mindkét esetben állíthatná azt, hogy feleslegesen fizetett ki tetemes ügyvédi munkadíjat és egyéb költségeket egy olyan eljárásért, amely végül nem eredményezett érvényes ítéletet, ez pedig a szerződésszegő választottbíró magatartásával állhat okozati összefüggésben. A Vbt. 57. § (2) bekezdése e kártételekre egy esetleges új eljárástól függetlenül nem vonatkozik, így annak visszatérítésére a fél egy érvénytelenítést követő újabb választottbírósági eljárásban sem számíthat. Következésképpen a fél e kártételt csak a választottbíróval szembeni kártérítési perben tudná érvényesíteni.
Az ügyvédekkel szembeni, ügyvédi műhibára építő kártérítési keresetek esetén igen gyakori, hogy a fél az alapperben érvényesített igény teljes összegét kártételként próbálja érvényesíteni az ügyvéddel szembeni kártérítési perben. A felperesek ilyenkor azzal érvelnek, hogy ügyvédi műhiba (például fellebbezési határidő elmulasztása) hiányában ehhez az összeghez nagy eséllyel vagy bizonyítottan hozzájutottak volna. Ennek az érvelésnek az alapján ez egyfajta elmaradt vagyoni előnyként értelmezhető kártétel. A választottbírókkal szembeni kártérítési keresetek esetén is elképzelhető, hogy a felperes azt állítaná, hogy a választottbíró károkozó magatartása hiányában bizonyosan hozzájutott volna a választottbírósági eljárásban érvényesített teljes összeghez.
Az e kártípusra alapított, ügyvédekkel szembeni kártérítési perek gyakorlata elutasító. A bíróságok jelenleg ebben az ügytípusban elzárkóznak attól, hogy lefolytassák az "árnyékpert", vagyis, hogy érdemben megvizsgálják azt a kérdést, hogy a felperes az ügyvéd mulasztása hiányában az alappert megnyerte-e volna, illetve például időben előterjesztett jogorvoslati kérelem esetén a bíróság mit ítélt volna meg a részére.[48] Ennek érdemi indokául a kártérítési igény összegszerűségének bizonyítatlansága, illetve annak feltételezett volta, valamint az anyagi jogerő intézménye szolgál, vagyis, hogy az alapperben meghozott döntés elsősorban a felekre nézve, valamint a 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról (a továbbiakban: Bszi.) 6. §-a alapján mindenkire, így a kártérítési pert elbíráló bíróságra is kötelező.[49]
Ezek az érvek egy választottbíróval szembeni kártérítési perben is az ilyen típusú kárigény elutasításához vezethetnek. Az ügyvédi műhibaperekhez hasonlóan ugyanis itt is arról van szó, hogy a fél egy feltételezett, túlságosan távoli oksági összefüggésben lévő kárt állít, melyet az "árnyékper" lemodellezése nélkül nem lehet kimutatni. Erre pedig a bírói gyakorlat nem is hajlandó. Ugyancsak e kártétel megítélése ellen szólhat a választottbírósági ítélet tartalmi felülvizsgálatától az érvénytelenítési perekben mereven elzárkózó bírósági gyakorlat is.[50]
Más érvrendszer alapján, de hasonló következtetésre jutott a Kúria is a fent hivatkozott egyik döntésében, amelyben a választottbírósági intézménnyel szembeni deliktuális alapú keresetet találta megalapozatlannak. Ebben az ügyben a Kúria a jogerős ítélet tartalmi immunitására, valamint a kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedés hiányára hivatkozva hagyta helyben a másodfokú ítéletet, és hozzátette, hogy: "bírósági ítélet (itt a választottbírósági ítélet) - miközben az nem érinthető és nem bírálható felül - ne lehetne olyan, amely kárt okoz, de az a kár nem lehet az, amihez a perbeli ítélettel nem jutott hozzá a felperes".[51]
Végül pedig - ugyancsak az ügyvédekkel és a bíróságokkal szembeni kártérítési perek analógiájára - az sem zárható ki, hogy a fél a tisztességes eljáráshoz való alapjoga sérelmére hivatkozva sérelemdíj vagy más, a Ptk. 2:51. §-ában nevesített felróhatóságtól független személyiségi jogi szankció iránti igényt érvényesítsen a választottbírókkal szemben, adott esetben összekapcsolva azt a fent említett kártérítési igényekkel.
Ezt az igényt a jelenlegi bírói gyakorlat nagy valószínűséggel a személyiségi jogi sérelem hiányára hivatkozással utasítaná el,[52] kiváltképp a Kúria 8/2025. számú jogegységi határozata[53] tükrében, mely döntésben a Kúria arra a kérdésre adott nemleges választ, hogy a bírósághoz fordulás joga személyiségi jog-e, illetve annak sérelme megalapozhat-e személyiségi jogvédelmet.
A hivatkozott határozatban a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a bírósághoz fordulás joga nem személyiségi jog, és annak esetleges sérelme esetén főszabály szerint nem vehetők igénybe a polgári jog személyiségvédelmi eszközei. A Kúria indokolása szerint a Ptk. az alkotmányos alapjogok (esetünkben a tisztességes eljáráshoz való jog) és a polgári jog kapcsolata körében azt az állás-
- 411/412 -
pontot képviseli, hogy a polgári jogi személyiségvédelem köre hangsúlyozottan nem azonos az alapjogok katalógusával. Ennek szükségszerű velejárójaként eltérőek az alapjogok és a személyiségi jogok érvényesítését szolgáló jogi eszközök is. Miután a tisztességes eljáráshoz való jog alapjog, az állampolgár és az állam viszonyrendszerében értelmezhető, megsértésének következményei is az emberi jogi és alkotmányjogi jogvédelmi mechanizmusokkal és nem pedig polgári jogi eszközökkel háríthatók el.
Ezzel szemben a Ptk. a mellérendeltség és az egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait, tehát a személyiségi jogok az állampolgárok egymás közötti viszonyaiban érvényesülnek. Megsértésük esetén pedig a jogosult és a jogsértő személy között egy relatív szerkezetű, polgári jogi jogviszony jön létre.
Azonban a Kúria a határozat indokolása végén azt is hozzátette, hogy elvi szinten nem kizárt, hogy a bírósághoz fordulás jogának sérelme mellett a jogsérelmet szenvedő személy más szempontból is sérelmet szenved, így például a testi vagy lelki egészséghez való személyiségi joga sérül. Ilyen esetben azonban a személyiségi jogi jogérvényesítés alapja már nem a bírósághoz fordulás joga mint alapjog sérelme lesz, hanem többlettényállási elemként a Ptk. tételes rendelkezéseinek megfelelő személyiségi jog megsértése, amely így megnyithatja az utat a személyiségi jogi igényérvényesítés iránt.
Nehezítené továbbá a felperes személyiségi jogi alapú igényérvényesítését az a körülmény is, hogy a bíróságok kontraktuális alapon eddig csak néhány esetben ítéltek meg sérelemdíjat.[54] E körben ismert továbbá olyan bírósági döntés is, mely szerint "a személyiségi jogsértés minden esetben személy elleni támadás, a szerződésszegés mint vagyoni károkozásra alkalmas cselekmény hatásának a személyre való áttevődése nem személyiségi jogsértés. Egy vagyonjogi típusú szerződés megszegése nem minősül személyiségi jogsértésnek pusztán azon az alapon, hogy a vagyoni sérelmek áttevődnek a személyre, és egyben nem vagyoni jellegű hátránnyal járnak. Ahhoz tehát, hogy személyiségi jogsértés történjen, nem elég a vagyon elleni támadás, azaz egy vagyonjogi szerződés megszegése, hanem személy elleni támadás kell."[55]
A felperesnek tehát a választottbíróval szemben előterjesztett személyiségi jogi igény esetén azt kellene igazolnia, hogy a választottbíró magatartásával valamely nevesített személyiségi jogát sértette meg.
Bár a bírósági gyakorlatban még nem született döntés választottbíróval szembeni személyiségi jogi igény tárgyában, ugyanakkor elképzelhető, hogy például a titoktartási kötelezettségét megszegő választottbíró a fél magántitokhoz vagy jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát sérti meg bizonyos információk és adatok jogosulatlan nyilvánosságra hozatalával.
A választottbírók kártérítési felelősségének fent vázolt rendszere alapján kérdésként merülhet fel, hogy vajon érdemes lenne-e felelősségbiztosítás útján kezelni a választottbíráskodással együtt járó felelősségi kockázatot, vagy adott esetben kötelezően előírni a választottbírók számára a felelősségbiztosítást.[56]
Az ICC 1996-ban publikált egy, a választottbíró státuszát elemző jelentést. A dokumentum írói arra a következtetésre jutottak, hogy vagy a választottbírónak egyénileg, vagy pedig a választottbírósági intézménynek csoportos biztosítás formájában érdemes lenne felelősségbiztosítást kötnie a tevékenységükből fakadó kockázatok kezelésére.[57] Az egyes országok választottbírósági törvényei ennek ellenére nem szólnak választottbírói felelősségbiztosításról, napjainkban pedig egyedül Spanyolországban tették kötelezővé a választottbírók, illetve a választottbírósági intézmények számára, hogy a tevékenységük végzéséhez felelősségbiztosítással rendelkezzenek.[58]
Ami az ügyvédek kötelező felelősségbiztosítását illeti, a választottbírói tevékenység nem esne az ügyvédek számára az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ügyvédi tv.) 14. § (1) bekezdésében előírt kötelező felelősségbiztosítással lefedendő tevékenységek körébe, mivel az Ügyvédi tv. hivatkozott szakaszában foglalt taxatív felsorolás e tevékenységet nem említi. Következésképpen az adott ügyben választottbírói tisztséget ellátó ügyvéd károkozása esetén valószínűleg az Ügyvédi tv. 14. § (2) bekezdésében rögzített 15 000 000 forintos káreseményenként számí-
- 412/413 -
tott minimumfedezet sem lenne alkalmazható a választottbírói felelősség körében. Ugyanakkor azt nem tiltja semmilyen jogszabály, hogy az ügyvéd vagy akár más szakmabeli (hiszen választottbíróként - a kizárási okokat leszámítva - bárki eljárhat) egyénileg és önkéntes alapon felelősségbiztosítást kössön a választottbírói működés kockázatainak kezelésére.
A választottbírói felelősségbiztosításnak azonban valószínűleg két hátránya is lenne. Egyrészt, a felelősségbiztosítás szükségszerűen további költséget eredményezne a választottbírósági eljárásban részes felek számára, hiszen a biztosítási díjat a választottbírók nagy valószínűséggel - a választottbírói díj formájában - a felekre hárítanák.[59] Másrészt, a tanulmány I. részéből kiderült, hogy a legtöbb választottbírósági intézmény eljárási szabályzata lehetővé teszi a felelősségkizárást, kivéve a szándékosan és súlyos gondatlansággal okozott károk körét. A választottbírók önkéntes felelősségbiztosítása azonban nem korlátozódhatna csupán e két típusú kárra, hiszen a magyar jogban a Ptk. 6:464. § (1) bekezdésének a) pontja[60] ezekre az esetekre a biztosító számára mentesülési lehetőséget biztosít szolgáltatási kötelezettsége alól. Tehát olyan helyzetben, ahol a kártérítési felelősség eleve korlátozott, illetve kizárt, a felelősségbiztosítás is kisebb jelentőséggel bírna.
Ugyan az eddigi magyar bírósági gyakorlat nem volt egységes abban, hogy a választottbíró kártérítési felelősségét deliktuális vagy kontraktuális alapon kell-e megítélni, azonban ez az 1959-es Ptk. alapján elbírált esetekben - mely törvény nem választotta el élesen a két felelősségi jogalapot - nem róható fel teljesen a bíróságoknak. Azonban a választottbírók és a felek közötti szerződéses jogviszony, valamint a Ptk. non-cumul szabálya[61] tükrében a választottbírói felelősség jogalapja inkább a kontraktuális jogalaphoz áll közel.
Természetét tekintve a választottbíró kártérítési felelőssége önálló és személyes felelősség, azt - intézményi választottbíráskodás esetén - nem lehet az eljárást támogató választottbírósági intézménynek betudni. Az intézmény kártérítési felelőssége legfeljebb a fél és az intézmény közötti adminisztrációs szerződés intézmény általi súlyos megszegése esetén merülhet fel.
Álláspontom szerint nem feltétlenül van szükség arra, hogy a jogalkotó kodifikált szerződéstípusként szabályozza a választottbírói szerződést, hiszen a jogirodalom kimunkálta azokat a tételeket, amelyek alapján a bíróság meg tudja határozni az e szerződéstípus tartalmát képező jogokat és kötelezettségeket, és ezáltal a választottbíró felelősségének kérdésében is állást foglalhat.
Hangsúlyozandó azonban, hogy e szerződés inkább a megbízási típusú szerződésekhez áll közel, ebből fakadóan a választottbíró is csak akkor valósítana meg szerződésszegést, ha az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozottan gondos magatartás követelményét megsérti. A megbízási típusú szerződések teljesítése esetén megkövetelt fokozott gondosság követelménye egyben kellő garanciát nyújtana arra, hogy a választottbírók ítélkezése nyugodt körülmények között folyhasson, és hogy a választottbíróknak ne kelljen attól tartaniuk, hogy az elégedetlen fél velük szembeni kártérítési és személyiségi jogi perek indításával keresi majd tovább saját igazát.
Ha a fél kára a választottbíróság ítéletéből ered, akkor a félnek a kárenyhítési kötelezettségéből eredően először érvénytelenítési per keretében kell megkísérelnie a kára elhárítását, illetve enyhítését, hiszen érvénytelenítési pert számos esetben lehet alapozni a tisztességes eljáráshoz való jogból levezethető garanciák (például ügy előadásához való jog) megsértésére, mely garanciák a választottbírói szerződés tartalmát is képezik.
A kártérítés összegszerűsége körében a fél nagy valószínűséggel nem tudja az alapul fekvő választottbírósági eljárásban követelt összeget a választottbíróval szemben érvényesíteni, hanem legfeljebb a választottbírósági eljárással összefüggésben felmerülő költségek, azon belül is a választottbírói tiszteletdíj, valamint az ügyvédi költségek vonatkozásában indíthatna kártérítési pert.
A személyiségi jogi jogsértéseket tekintve, a jelenlegi bírósági gyakorlat alapján a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére alapítottan - többlettényállási elem hiányában - nagy valószínűséggel nem lehet sikeres személyiségi jogi pert indítani választottbírókkal szemben. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány első része a Magyar Jog 2026. májusi számában jelent meg.
[1] A Ptk. 6:145. §-a szerint: "A jogosult kártérítési igényét a kötelezettel szemben akkor is a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesítheti, ha a kár a kötelezett szerződésen kívül okozott károkért való felelősségét is megalapozza."
[2] Lásd továbbá Boóc Ádám: Felelősség és immunitás a választottbíráskodásban mint alternatív vitarendezési eljárásban. Jogösszehasonlító elemzés. Budapest, ORAC Kiadó, 2025. 35-57., valamint Boóc Ádám: A választottbírákkal szembeni felelősségre vonás esetén alkalmazandó jog kérdései. Jogtudományi Közlöny, 2025. (11), 465-475. DOI: https://doi.org/10.59851/jk.80.11.1
[3] A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló európai parlamenti és tanácsi 593/2008/EK rendelet (a továbbiakban: Róma I. rendelet).
[4] Róma I. rendelet 1. cikk (2) bekezdés e) pont.
[5] Róma I. rendelet 3. cikk (1) bekezdés; Giuditta Cordero-Moss: International Commercial Contracts: Applicable Sources and Enforceability. Cambridge, Cambridge University Press, 2014. 135. DOI: https://doi.org/10.1017/CBO9781139248815
[6] A választottbírósági szerződésre alkalmazandó jog meghatározása tekintetében a feleket megillető jogválasztás lehetőségéről, valamint a kapcsolódó kollíziós jogi kérdésekről átfogóan lásd Bán Dániel: Választottbírósági szerződések. Vívódások polgári jog és nemzetközi magánjog határán. Budapest, Orac Kiadó, 2024. 96-119.
[7] Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés b) pont.
[8] Ehhez lásd bővebben: Burián László - Kecskés László - Vörös Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. Budapest, Logod Bt., 1997. 224.
[9] Klaus Lionnet: The Arbitrator's Contract. Arbitration International, 1999. (2), 169. DOI: https://doi.org/10.1093/arbitration/15.2.161
[10] A Róma I. rendelet 4. cikk (3) bekezdése szerint: "Ha az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a szerződés nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy, az (1) vagy (2) bekezdésben említettektől eltérő országhoz, akkor e másik ország jogát kell alkalmazni".
[11] Varga István nem a választottbírói szerződés, hanem a választottbírósági szerződés kapcsán jutott arra a következtetésre, hogy a választottbírósági szerződés mindig a kijelölt választottbírósági hely jogával áll szorosabb kapcsolatban, mint a felek alapjogviszonya által definiált jogrendszerrel. Ehhez lásd bővebben Varga István: A választottbírósági szerződés érvényességének aktuális kérdései. In: Szakál Róbert (szerk.): Jogi Tájékoztató Füzetek. Budapest, 2022. 183.
[12] A digitalizáció korában érdemes megemlíteni az online tárgyalásokat és ezzel kapcsolatban Csehi Zoltán véleményét, aki hangsúlyozza, hogy a digitalizációból származó flexibilitás e hely jelentőségét csökkenti, hiszen a digitális kommunikáció és adatátvitel elszakítja a konkrét államtól ezeket a cselekményeket és magát az eljárást is. Ehhez lásd bővebben: Csehi Zoltán: A nemzetközi választottbíráskodás helye - fikció vagy valóság. Polgári Jog, 2019. (9-10), 47-52.
[13] Gary B. Born: International Arbitration: Law and Practice. 2nd edition, Alphen aan den Rijn, Kluwer Law International, 2016. 37.
[14] A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló európai parlamenti és tanácsi 864/2007/EK rendelet (a továbbiakban: Róma II. rendelet).
[15] Róma II. rendelet 14. cikk (1) bekezdés.
[16] Róma II. rendelet 4. cikk (1) bekezdés.
[17] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló európai parlamenti és tanácsi 1215/2012/EU rendelet (a továbbiakban: Brüsszel Ia. rendelet) 1. cikk d) pontja szerint: "E rendelet nem vonatkozik választottbíráskodásra".
[18] 1991. július 25-i March Rich & Co. AG v. Societá Italiana Impianti PA ítélet, C-190/89, ECLI:EU:C:1991:319., 26. bekezdés.
[19] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK. tanácsi rendelet (a továbbiakban: Brüsszel I. rendelet).
[22] A Brüsszel I. rendelet 9. cikk (1) bekezdés b) pontja szerint: "Valamely tagállamban székhellyel rendelkező biztosító perelhető más tagállamban a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett által indított perek esetén, a felperes lakóhelyének bíróság előtt".
[25] Paris Court of Appeal Division 5-16, Judgement of 22 June 2021 in the proceedings between Saad Buzwair Automotive Co. and Mr. G., General Directory Entry Number: RG/21/07/07623 - N. Portalis 35L7-V-B7F-CDQZJ.
[26] Paris Court of Appeal Division 5-16, Judgement of 22 June 2021 in the proceedings between Saad Buzwair Automotive Co. and Mr. G., General Directory Entry Number: RG/21/07/07623 - N. Portalis 35L7-V-B7F-CDQZJ, 24-28. bekezdés.
[27] Paris Court of Appeal Division 5-16, Judgement of 22 June 2021 in the proceedings between Saad Buzwair Automotive Co. and Mr. G., General Directory Entry Number: RG/21/07/07623 - N. Portalis 35L7-V-B7F-CDQZJ., 30-33. bekezdés.
[28] A hazai jogirodalomból ezzel kapcsolatban lásd Boóc: Felelősség és immunitás a választottbíráskodásban mint alternatív vitarendezési eljárásban. 175-198.
[29] Legfelsőbb Bíróság Gfv.XI.30.066/2009/6., megjelent: BH 2010.96.
[30] Az 1959-es Ptk. jogszabályi szinten nem tett különbséget a deliktuális és a kontraktuális alapú igények között.
[31] Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.21.626/2012/3.
[32] Az 1959-es Ptk. 301. § (1) bekezdése a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal, ha a pénztartozást idegen pénznemben kell teljesíteni, akkor az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamattal, ennek hiányában a pénzpiaci kamattal megegyező mértékben határozta meg a késedelmi kamat mértékét.
[33] Az 1959-es Ptk. jogszabályi szinten nem tett különbséget a deliktuális és a kontraktuális alapú igények között. Ezzel is magyarázható a hivatkozott ügyben a Fővárosi Ítélőtábla deliktuális alapú megközelítése.
[34] A jogalkalmazó tevékenységért való kártérítési felelősség területén a bírósági gyakorlat következetes abban, hogy valamely jogszabály rendelkezésének az egyes államigazgatási szervek, illetőleg a bíróságok részéről történő téves értelmezése vagy a bizonyítékok téves értékelése felróható magatartást önmagában nem valósít meg, ahhoz nyilvánvaló és kirívó jogsértés szükséges (Legfelsőbb Bíróság Pfv.V.20.939/2007., megjelent: BH 2009.15.). Ilyen kirívóan súlyos jogalkalmazási hibáról akkor lehet például beszélni, ha a bíró nem hatályos jogszabályt alkalmaz (Legfelsőbb Bíróság Pfv.V.21.096/2009., megjelent: BH 2010.38.), vagy a jogszabály egyértelmű és félreérthetetlen szövegével ellentétes döntés született (Legfelsőbb Bíróság Pf.V.23.970/1997., megjelent: EBH 2001.526.). Nem állapítható meg kárfelelősség, ha a bíróság által alkalmazott jogszabály nem egyértelmű, vagy annak az ítélet meghozatalakor nem volt egységes joggyakorlata (Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.539/2016/4-II., megjelent: BDT 2017.3696.; Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.832/ 2016/8., megjelent: BDT 2017.3650.).
[36] "Ha a jogszabály vagy - annak felhatalmazása alapján - az alapító határozat vagy okirat másként nem rendelkezik, a jogi személy szervezeti egysége (gyáregysége, fiókja, telepe, üzeme, irodája, helyi kirendeltsége vagy csoportja, alapszerve, szakosztálya stb.) nem jogi személy."
[37] Kúria Pfv.IV.20.816/2014/11.
[38] Lásd az 1. sz. lábjegyzetet.
[39] Fuglinszky Ádám álláspontja hasonlóan a kontraktuális felelősségi jogalap preferálása a deliktuális jogalappal szemben. Egy hasonlattal Mátyás király és az okos leány meséjére utalva rámutat arra, hogy megítélése szerint a Ptk. 6:549. § alkalmazásának van egy belső ellentmondása is. Egyfelől megengedi a jogalkotó a kiszerződést az állami igazságszolgáltatási rendszer alól, és az ítéletek ellen érvénytelenítést csak kivételes jelleggel engedélyezi, másfelől kvázi másodlagos jogvédelemként tenné lehetővé a választottbírákkal, választottbírósággal szemben a kártérítési igényérvényesítést. Ehhez lásd bővebben: Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. Budapest, HVG-Orac, 2015. (Új magánjog sorozat 7.) 564.
[41] Legfelsőbb Bíróság Gfv.XI.30.341/2006., megjelent: EBH 2006.1525.; Legfelsőbb Bíróság Gfv.XI.30.030/2006., megjelent: BH 2007.59.; Kúria Gfv.VII.30.224/2013., megjelent: BH 2014.214.; Legfelsőbb Bíróság Gfv.VI.32.866/2001., megjelent: EBH 2002.772.
[42] Kúria Pfv.VI.21.079/2022/4.
[43] László: Felelősség választottbíráskodási tevékenységgel okozott károkért... 163-164.
[44] Boóc Ádám: Felelősség és immunitás a választottbíráskodásban mint alternatív vitarendezési eljárásban. Jogösszehasonlító elemzés. Tézisek az MTA doktora cím elnyerése érdekében benyújtott pályázathoz. Budapest, 2023. 21., https://real-d.mtak.hu/1632/1/booc.adam_tezisek.pdf, valamint Boóc: Felelősség és immunitás a választottbíráskodásban mint alternatív vitarendezési eljárásban. 238.
[45] Varga István: A választottbírák felelőssége. Közjegyzők Közlönye, 2019. (5-6), 11.
[46] Az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság eljárási szabályzata 2. melléklet.
[47] Az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság eljárási szabályzata 24. § (3) bekezdés.
[48] Kúria Pfv.III.21.839/2011/3., megjelent: BH 2013.89.; Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.928/2010/9., megjelent: BH 2012.90.; Kúria Pfv.III.20.604/2022/5., megjelent: BH 2023.96.; Kúria Pfv.III.20.026/2016/3.; Kúria Pfv.III.21.845/2008/3.; Kúria Pfv.V.21.129/2009/4.
[49] Ehhez lásd bővebben: Salamonné dr. Piltz Judit: Az "árnyékper" kérdése az ügyvédi kárfelelősségi perekben. Kártérítési és Biztosítási Jog, 2021. (2), https://kbj.hu/az-arnyekper-kerdese-az-ugyvedi-karfelelossegi-perekben/
[50] Legfelsőbb Bíróság Gfv.XI.30.341/2006., megjelent: EBH 2006.1525.; Legfelsőbb Bíróság Gfv.XI.30.030/2006., megjelent: BH 2007.59.; Kúria Gfv.VII.30.224/2013., megjelent: BH 2014.214.; Legfelsőbb Bíróság Gfv.VI.32.866/2001., megjelent: EBH 2002.772.
[52] Megjegyzendő azonban, hogy a bírói gyakorlatban megjelentek ezzel ellentétes döntések is. Lásd: Kúria Pfv.III.21.839/2011/3., megjelent BH 2013.89; Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.928/2010/9., megjelent: BH 2012.90.
[53] 8/2025. Jogegységi határozat (Jpe.IV.60.038/2024/13.) a bírósághoz fordulás jogának személyiségi jogi összefüggéseiről.
[54] A bírói gyakorlatban nagyobb számban vannak jelen a deliktuális felelősségi alapon elbírált személyiségi jogi igények. Kontraktuális alapon ítélt meg például sérelemdíjat a bíróság egy temetkezési vállalattal szemben, amely az elhunyt személy eltemetésére irányuló szerződés megszegésével az elhunyt személy hozzátartozóinak kegyeleti jogát sértette meg (Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.029/2016/6/II.) vagy például egy esküvő fotózására és videófelvételes megörökítésére létrejött szerződés megszegésével összefüggésben, ahol a fotó- és videószolgáltatást nyújtó vállalkozás az ifjú pár engedélye nélkül hozta nyilvánosságra egy internetes videómegosztó portálon az esküvőn készített felvételeket (Kúria Pfv.IV.20.936/2020/14.).
[55] Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.620/2018/6/II.
[56] A felelősségbiztosítással kapcsolatban lásd még Boóc Ádám: Lehet a választottbírói felelősséget felelősségbiztosítás útján rendezni? Észrevételek a választottbírói felelősség és a felelősségbiztosítás kapcsolatához. Gazdaság és Jog, 2025. (7-8), 3-7.
[57] Final Report on the Status of the Arbitrator. ICC International Court of Arbitration Bulletin, 1996. (1), 32.
[58] A spanyol választottbírósági törvény (Act 60/2003 of 23 December on Arbitration) 21. cikkének (1) bekezdése szerint: "Arbitrators or arbitral institutions on their behalf will be bound to take liability insurance or equivalent security for the amount established in the rules. Public entities and arbitral systems integrated in or under the aegis of governmental authorities are exempted from this obligation." A spanyol választottbírósági szabályokhoz lásd részletesebben: Faragó László: Nemzetközi választottbíráskodás. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1966. 49.
[59] Tadas Varapnickas: To Insure or Not to Insure: Should Arbitrators Be Obliged to Insure Their Civil Liability? Kluwer Arbitration Blog, 2019.11.08., https://legalblogs.wolterskluwer.com/arbitration-blog/to-insure-or-not-to-insure-should-arbitrators-be-obliged-to-insure-their-civil-liability/
[60] "A biztosító mentesül szolgáltatási kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással a szerződő fél vagy a biztosított (...) okozta."
[61] Lásd az 1. sz. lábjegyzetet.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvédjelölt; kártérítési jogi szakjogász. https://orcid.org/0009-0008-8333-3965.
Visszaugrás
