https://doi.org/10.59851/jk.80.11.1
A tanulmány a választottbírákkal szembeni felelősségre vonás esetén alkalmazandó jog egyes kérdéseit mutatja be. A tanulmány részletes nemzetközi magánjogi elemzést tartalmaz az alkalmazandó jogról, így a vonatkozó nemzetközi szakirodalom főbb megállapításainak ismertetése és kritikai bemutatása mellett kitér a Róma I. és Róma II. rendelet releváns részeinek elemzésére is. A tanulmány egy, a szerző által kidolgozott játékelméleti megközelítést is megkísérel felvázolni. A játékelméleti érv legnagyobb jelentősége annak alátámasztása, hogy több, eltérő nemzetiségű választottbírából álló választottbírói testület esetében miért nem szerencsés a választottbíró lakóhelye szerinti jog alkalmazása a választottbírói felelősségre.
Tárgyszavak: nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás, választottbírói felelősség, nemzetközi magánjog, játékelmélet
The study addresses legal issues concerning the liability of arbitrators. It provides a detailed analysis of private international law with regard to the applicable law, including a presentation and critical review of the main findings from relevant international literature, as well as an analysis of pertinent sections of the Rome I and Rome II Regulations. In addition, the study explores a game theory approach developed by the author. The primary significance of the game theory argument is to illustrate why it is inappropriate to apply the law of the arbitrator's seat to the liability of arbitrators in a tribunal comprised of arbitrators from different nationalities.
Keywords: arbitrators' liability, applicable law, game theory, international private law
Alappal és komoly elméleti tartalommal merül fel az a kérdés, hogy a választottbírákkal szemben felelősségre vonásuk esetén milyen anyagi jog alapján kell eljárni. Ez a problémakör evidens módon egy nemzetközi választottbírói jogi környezetben merülhet fel, ahol is vagy a választottbírák eltérő nemzetiségűek, vagy a választottbíráskodás helyszíne tér el a választottbírósági szerződésre, esetleg a választottbírósági eljárásra irányadó jogtól.[1] E tanulmányban néhány elméleti álláspont összefoglalása alapján kíséreljük meg bemutatni az e kérdéskör kapcsán felmerülő legfontosabb problémákat.
A választottbírói jogviszony vonatkozásában jelentősége van a receptum arbitrii fogalmának, mellyel a választottbíró a választottbírói megbízatást elfogadja, és lényegében létrejön a választottbírói eljárásra feljogosító jogviszony.
A nemzetközi választottbírósági eljárásban a választottbírákkal szembeni polgári jogi igények vonatkozásában kollíziós kérdések merülnek fel. A választottbíróval szembeni joghatóságot megalapozhatja a választottbíró üzleti tevékenységének székhelye, a választottbíró lakóhelye vagy a választottbíráskodás helye, amely a választottbíróval fennálló szerződéses jogviszony teljesítési helyének tekinthető. Ez utóbbi összhangban áll a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezmény (a továbbiakban: Luganói Egyezmény) 5. cikk 1. pontjának a) alpontjában foglaltakkal. A neves svájci választottbíró és választottbírósági szakíró, Pierre A. Karrer arra mutat rá, hogy egy ilyen jellegű nemzetközi kollíziós kérdésnél elengedhetetlen a receptum arbitrii vizsgálata.[2] Felteszi a kérdést, hogy egy három főből álló választottbírósági testület esetében három receptum arbitriiről lehet-e beszélni, melyre azt a választ adja, hogy ez aligha lehetséges, valójában a három választottbíró egy társaságot (partnership) alkot, mely társaságnak a központja a választottbíráskodás székhelye. Karrer nézete szerint ebben az esetben a receptum arbitrii az esetlegesen szintén társaságot (partnership) képező felek és a háromtagú választottbírósági testület szerződése lehet, mely-
- 465/466 -
nek célja a jogvita megoldása.[3] A receptum arbitrii természetesen kell hogy rendelkezzen a saját lex contractusával. Karrer Vesna Lazičra és Gerard J. Meijerre utal, akik szerint az erre irányadó lex contractus a választottbíró üzleti tevékenységének helyszíne a szerződés típusa alapján.[4] Karrer - álláspontom szerint helyesen - arra mutat rá, hogy a nemzetközi választottbírósági eljárásokban sok esetben három különböző nemzetiségű választottbíró van a testületben, így a felelősséget aligha szabályozhatná egyidejűleg több jogrendszer.
Karrer szerint arra figyelemmel, hogy a választottbírók társaságának (partnership) székhelye a választottbíráskodás helyszínén van, a receptum arbitrii teljesítési helye szintúgy a választottbíráskodás helyszíne, az alkalmazandó anyagi jog a lex arbitrii kell hogy legyen. Ezzel kapcsolatban természetesen felmerül az a kérdés, hogy amennyiben online módon történik az eljárás, akkor mit kell a választottbíráskodás helyszínének tekinteni. Megítélésem szerint az online választottbírósági eljárásban is a mindenkori Eljárási Szabályzat rendelkezései alapján meghatározható a választottbíráskodás - ilyen esetben virtuális - helyszíne. Erre kiváló esetjogi példa lehet egy, a COVID-19 világjárvány alatt keletkezett osztrák jogeset.
A COVID-19 pandémia kapcsán - vélhetően a világon elsőként - az Osztrák Legfelső Bíróság 2020. július 23-án egy döntésében (18 ONc 3/20s) akként foglalt állást, hogy a választottbírósági testületnek jogában áll a tárgyalást online formában megtartani, és visszautasította az e tárgyalási formát ellenző félnek azt a kifogását, hogy mindez lényeges eljárási jogait sértené.[5] A választottbírósági eljárásban egy osztrák és egy kaliforniai székhelyű fél vett részt, és a választottbíróság a pandémiás helyzet okán a bécsi személyes megjelenéssel megtartani tervezett tárgyalást online módon tartotta meg, amit az amerikai fél ellenzett, és emiatt az Osztrák Legfelső Bírósághoz fordult.[6] A Legfelső Bíróság rámutatott, hogy az adott esetben nem szükséges mindkét fél beleegyezése a tárgyalás online módon történő megtartásába, erről a választottbíróság ennek hiányában is dönthet. Ebben a tekintetben a Legfelső Bíróság az Emberi Jogok Európai Egyezményére is utalt.
Fontos továbbá az is, hogy - reflektálva az egyik alperesi érvre - a Legfelső Bíróság rámutatott: az időeltolódás Bécs és Los Angeles között nem teszi lehetővé, hogy mindegyik fél számára kifejezetten hivatali órákban legyen megtartva az online tárgyalás. A Bíróság szerint azzal, hogy az alperesek beleegyeztek abba a választottbírósági megállapodásban, hogy a Bécsi Választottbíróság eljárását kötik ki, elfogadták azt is, hogy az eljárásra az üzleti tevékenységük fő helyszínétől földrajzilag messze lévő helyen kerül sor.
Témánk szempontjából ennek a jogesetnek azért van kiemelt jelentősége, mert az online módon történő tárgyalástartás tényétől függetlenül egyértelműen kimondható, hogy a kérdéses perbeli esetben a választottbíráskodás székhelye Bécs, így amennyiben a fenti modell alapján a választottbírák felelősségét szabályozó jogot kellene megtalálni, úgy lex arbitriiként arra az osztrák jog lehetne a megfelelő választás.
Christian Hausmaninger álláspontja szerint alapvetően három lehetőség van, melynek alapján a választottbírói felelősség szabályozható: (i) a választottbírót kijelölő szerződés (receptum arbitrii), (ii) a receptum arbitriire alkalmazandó jog és (iii) a választottbírósági eljárásnak teret adó választottbírósági intézmény előre kialakított eljárási szabályzata.
A választottbírót kijelölő szerződésben a felek és a választottbírák szabadon szabályozhatják a választottbírói felelősség kérdését. A felelősséggel összefüggő szabályozás korlátját a választottbíró kijelölését szabályozó jogrendszer kógens rendelkezései vagy annak az államnak a szintén kógens jogszabályai képezhetik, ahol a választottbíróval szemben a peres eljárást kezdeményezni kívánják.
Amennyiben a választottbírósági eljárás egy meghatározott választottbírósági intézmény előtt zajlik, és ennek az intézménynek az eljárási szabályzata tartalmaz szabályokat a felelősségre vonatkozóan, akkor ha a választottbíró elfogadja a kijelölést, implicit módon hozzájárul ahhoz is, hogy a felelősségi szabályok a választottbírát kijelölő szerződés feltételeivé váljanak. A felek és a választottbírák természetesen a megállapodásukban ezektől a szabályoktól eltérhetnek. Abban az esetben, ha az alkalmazandó jog vonatkozásában eltérés van az eljárási szabályzat rendelkezése és a választottbírói szerződés között, akkor a lex specialis derogat legi generali elv alapján a választottbírói szerződés lesz a mérvadó. Ugyanerre a kérdésre mutat rá Dario Alessi olasz ügyvéd is a tanulmányában, kiemelve hogy a választottbírónak kötelessége az általa is elfogadott szerződéses rendelkezéseknek való megfelelés (amelyekbe sok esetben integrálják az eljárási szabályzat
- 466/467 -
szakaszait), és ezektől a választottbíró a felek egyetértése nélkül önállóan nem is térhet el.[7]
Hausmaninger is figyelemmel van a kollíziós kérdésekre, amikor kiemeli, hogy amennyiben a fenti szabályozók nem tartalmaznak rendelkezéseket a választottbíró felelősségére, akkor a bíróságoknak a conflict of laws szabályai alapján kell meghatározniuk, hogy a receptum arbitriit melyik jog szabályozza.[8] Hausmaninger meglátása szerint alapvetően két jogrendszer szabályait lehetne alkalmazni: a választottbíró lakhelyének jogát, illetve a választottbíráskodás helyszínéét. (Hausmaninger - Karrer fejtegetésével szemben - nem említi a választottbíró üzleti tevékenységének színhelyét.)
Hausmaninger álláspontja szerint a választottbíró lakhelyének joga mint alkalmazandó jog a választottbíró számára azzal az egyértelmű előnnyel jár, hogy a választottbíró az egyes felelősségi szabályokkal nyilvánvaló módon tisztában van. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a választottbírói testületben több országból származó választottbírák foglalnak helyet, és az egyes államokban a felelősségre vonatkozó standardok eltérnek egymástól, akkor ez a választottbírák között jogszerűtlen megkülönböztetéshez vezethet.
Hausmaninger kiemeli továbbá, hogy a választottbíráskodás helyszínének mint irányadó jognak a választása azzal az előnnyel jár, hogy az az eljáró bíróság számára vélhetően könnyebben meghatározható, azaz a per eldöntése szempontjából ez egyszerűbb.[9] Ugyanakkor rámutat arra is, hogy ez a választottbírával szemben meghozott ítélet végrehajtásában jelenthet bizonyos problémákat. Erre példaként az USA jogát hozza fel, akként érvelve, hogy amennyiben az adott tényállás szerint a választottbíró felelősségét egy kontinentális jogi bíróság megállapította, viszont ugyanazon tények alapján a választottbíró az Egyesült Államokban sikerrel hivatkozhatna az immunitásra, akkor lehet, hogy az ítélet az Egyesült Államokban nem lenne végrehajtható.
Susan D. Franck a tanulmányában négyfajta (a korábbiakban részben már ismertetett) lehetőséget jelöl meg arra nézve, hogy a választottbírói felelősséget megalapozó jogot miképpen lehet meghatározni. E lehetőségek az alábbiak: (i) a választottbíró lakóhelye szerinti jog, (ii) a választottbíráskodás helyszíne, (iii) a választottbírósági szerződésben meghatározott jog, vagy (iv) a hely, ahol a károsult fél található.[10] A Franck által felsorolt kategóriák közül a negyedik érdemel különös figyelmet, hiszen itt akár a károsulti székhely is megalapozhatná az alkalmazandó jogot, valamint a perlési lehetőséget. Megítélésem szerint ebben az esetben nem lehet negligálni az esetlegesen felmerülő, Christian Hausmaninger által is említett végrehajtási problémák lehetőségét.
Franck distinkciót tesz aközött, hogy a károkozást deliktuális vagy kontraktuális felelősség szerint kívánjuk-e elbírálni. Kiemeli, hogy amennyiben a kötelezettségszegést, károkozást a common law szerinti tort felelősségként fogjuk fel, akkor lényegében a lex loci delicti commissi szabályt is alkalmazhatjuk, azaz az "elkövetés", a károkozás helyszíne is megalapozhatja az alkalmazandó jogot.[11]
Ezzel kapcsolatban Franck Marianne Roth tanulmányára utal, aki szerint a nemzetközi választottbírósági eljárásban a hamisan tanúzó személlyel szembeni eljárást az alperes székhelyétől függetlenül ott is lehet kezdeményezni, ahol a károkozásra sor került, vagy ahol a károsult személy található.[12]
Franck utal továbbá a Restatement (Second) Conflicts of Laws 188. §-ára, melynek értelmében tort felelősség esetében az amerikai bíróságok a károkozás helyszínét is figyelembe veszik az alkalmazandó jog meghatározásakor.[13] A Second Restatement, a First Restatementhez hasonló módon a kollíziós jogra vonatkozó, az American Law Institute által kiadott mintatörvénynek tekinthető.[14] Franck következtetése szerint arra figyelemmel, hogy a károkozás helyszíne leginkább a választottbíráskodás helyszíne, a law of the situs, a választottbíráskodás helyszínének joga lesz ebben az esetben az irányadó. (Az online módon tartott választottbírósági eljárással kapcsolatos, korábbi észrevételeink itt is irányadók.)
Franck megvizsgálja azt a helyzetet is, hogy amennyiben kontraktuális alapon merül fel a károkozás, akkor melyik jog lehet az alkalmazandó. Teoretikusan megemlíti azokat az értelmezési lehetőségeket, amelyek szerint a receptum arbitrii önálló jogválasztást tartalmazó külön szerződés lehet, továbbá utal arra az alternatív megoldásra is, hogy a választottbírákat a felek közötti választottbírósági szerződés részes feleinek tekintsék, és ebben az esetben a választottbírósági szerződés joga lehet irányadó.
- 467/468 -
A receptum arbitrii természetesen tartalmazhat eltérő jogkijelölést. Ezzel kapcsolatban Franck a német jogra és a common law megoldásaira utal. A német jog vonatkozásában megemlíti, hogy e jogban különbséget lehet tenni a felek közötti alapszerződés által meghatározott jog, a választottbírósági szerződésben szereplő jog és a választottbírót kijelölő receptum arbitriiben meghatározott jog között. Ezzel kapcsolatban a Bundesgerichtshofes in Zivilsachen (a továbbiakban: BGHZ) 40, 323. sz. döntésre utalunk, amely kifejezetten kimondta, hogy a peres felek a főszerződésre választhatnak másik jogot, mint amely jog a választottbírósági szerződésre irányadó. Ebből az is következik, hogy ha a receptum arbitrii nem tartalmaz kifejezett jogválasztást, a választottbírósági szerződésben irányadó jog arra is alkalmazandó.[15] Hasonló megkülönböztetést ismernek a common law jogrendszerű országok is.
Abban az esetben, ha a receptum arbitrii nem tartalmaz kifejezett jogválasztást, lehetőség van a hallgatólagos jogválasztás alkalmazására. Franck ismét a német jogot hozza fel példaként, amely szerint hallgatólagos jogválasztással (implied choice of law) meghatározható az alkalmazandó jog a következők szerint: (i) a választottbírósági eljárásra irányadó jog lehet alkalmazható a választottbírói szerződésben szereplő jogra, (ii) abban az esetben (amely egyébként ma már ritkán fordul elő), ha a választottbírósági szerződés kifejezetten egy választottbírót jelöl ki név szerint, akkor a választottbírói szerződésre alkalmazandó jog a választottbíró lakóhelye szerinti jog lehet, vagy (iii) a kifejezett jogválasztás kiterjedhet a receptum arbitriira is.[16] Lényeges hivatkozni a német jogra, amelynek értelmében ebben az esetben a német jog kizárólag akkor alkalmazható, ha magát a választottbírósági eljárást a német jog szabályozza, német állampolgárságú választottbírák lettek kijelölve, vagy Németország a választottbírósági eljárás színtere.[17]
Amennyiben még hallgatólagos jogválasztással sem lehet megoldani a választottbíró felelősségét szabályozó jog kijelölését, akkor a kollíziós szabályokat kell alkalmazni, ekkor a bíróság a lex fori elve szerint a bíróság székhelyének megfelelő kollíziós norma alapján dönthet. A német jog kapcsán Gustav Real kiemeli, hogy mivel a receptum arbitrii szerződésnek tekinthető, az eljáró bíróság joga - a lex fori - szerinti kollíziós szabályok alapján szükséges az alkalmazandó jog meghatározása.[18] Csak említés szintjén jegyezzük meg, hogy nagyon érdekes eredményhez vezetne, ha az eljáró bíróság nem a lex forit, hanem a lex causaet alkalmazná.[19]
Kitekintésképpen utalunk ezzel kapcsolatban Varga Istvánnak részben a magyar nemzetközi magánjogi kódex vizsgálatán is alapuló megállapítására - aki nem a választottbírói szerződés, hanem a választottbírósági szerződés kapcsán jutott arra a következtetésre (és ez mutatis mutandis igaz lehet a választottbírói szerződésre is) -, hogy a választottbírósági szerződés a kijelölt választottbírósági hely jogával mindig szorosabb kapcsolatban áll, mint a felek alapjogviszonya által definiált jogrendszerrel.[20] Amennyiben a választottbírósági szerződés ún. aszimmetrikus fórumválasztó megállapodás, ez értelemszerűen további kérdéseket is felvethet.[21]
Általánosságban véve a kollíziós elvek figyelembevételével a receptum arbitriire, valamint ebből következőleg a választottbíró felelősségére az a jog lesz alkalmazandó, amellyel a legszorosabb kapcsolat áll fenn. Figyelemmel arra, hogy a jellemző szolgáltatást nyújtó fél - vagyis a választottbírói tevékenységet ellátó személy - államának jogával áll fenn a legszorosabb kapcsolat, a kollíziós elvek alapján vélhetőleg a választottbíró lakhelyének joga lenne az alkalmazandó. Habár, mint ismeretes, az Adolf Schnitzer által kidolgozott jellemző szolgáltatás kapcsoló elvét egyes kritikusok "svájci kakukkosóra-készítők és szállodatulajdonosok előítéleteire" vezetik vissza, megítélésünk szerint a választottbírói szerződés esetében a jellemző szolgáltatást nyújtó fél egyértelműen a választottbíró.[22]
Az USA joga kapcsán Franck - a korábbiakban már hivatkozott Second Restatement alapján - kiemeli, hogy amennyiben a választottbírósági szerződés nem tartalmaz kifejezett vagy hallgatólagos jogválasztást, akkor a bíróságok a legjelentősebb kapcsolat elve (the most significant relationship) alapján az alábbi tényezőket fogják megvizsgálni: (i) szerződéskötés helye, (ii) szerződéses tárgyalások helye, (iii) teljesítés helye, (iv) az ügy érdemi részének földrajzi elhelyezkedése, (v) a felek lakóhelye, valamint (vi) az egyébként legkönnyebben meghatározható alkalmazandó jog.[23] Franck álláspontja szerint bár
- 468/469 -
esetről esetre kell vizsgálni a legjelentősebb kapcsolat elvét, a két leglényegesebb indikátor a választottbíráskodás helyszíne és a választottbíró székhelye.
Hasonlóan Karrer és Hausmaninger álláspontjához, Franck - részben jogpolitikai szempontok alapján - felhívja a figyelmet, hogy a választottbíró lakhelye szerinti jognak a választottbírói felelősségre való alkalmazása problematikus lehet abban az esetben, ha eltérő országokból származnak a választottbírák, ugyanis ha eltérő felelősségi standardok érvényesülnek a különböző joghatóságokban, akkor az - egyebek mellett - az egyenlő bánásmód elvét sérti.
Franck megemlít egy megítélésünk szerint lényeges új szempontot, amely szerint az egyes országokban eltérő választottbírósági felelősségi standardok a választottbírák eltérő viselkedését eredményezhetik. Példaként egy Egyesült Államokból, valamint egy Szaúd-Arábiából származó választottbíróra utal olyképpen, hogy míg az előbbi választottbíró - bízva a választottbírói immunitásban - akár jogellenes (vagy legalábbis kétes) helyzeteket is felvállalhat, addig a szaúd-arábiai választottbíró a helyi jog rendkívül szigorú felelősségi szabályai miatt vélhetően kifejezetten jogkövető magatartást fog tanúsítani.[24]
Teresa Giovannini utal arra, hogy általánosan elfogadják és elismerik, hogy a választottbíró immunitására és a felelősség kizárására alkalmazandó jog a választottbírósági eljárásra irányadó jog, mivel a választottbíró tevékenysége a választottbírósági eljáráshoz kapcsolódik.
Giovannini álláspontja szerint a nemzetközi jog a választottbíráskodás autonómiája miatt gyakran elszakad minden nemzeti eljárási jogtól. Ebben az esetben a választottbírósági eljárás székhelyének joga lesz a legmegfelelőbb kapcsolat, két okból is: (i) a nemzetközi magánjogban gyakran a székhely szerinti jog az irányadó a választottbírósági eljárásra, (ii) mivel a választottbírák jogállása részben a bíró jogállását követi. Ebből következik, hogy a bírói minőséghez való hasonlóság alapján annak a helynek a jogát kell alkalmazni, ahol a választottbírák a feladataikat ellátják.[25]
Megítélésem szerint ezzel kapcsolatban egy nagyon fontos, nem csupán jogi szempontú megközelítést szükséges alkalmaznunk. Ha elfogadjuk azt, akár szűkebb tételes jogi értelemben, akár teleologikus megközelítésben, hogy az eljáró választottbírák testülete egy társaságot, jogi közösséget alkot, amelynek a közös célja a választottbírósági eljárás lezárása, az ügy megoldása, akkor teljesen egyértelmű, hogy a választottbírák e tekintetben érdekközösséget alkothatnak.
Amennyiben a fenti elemzés alapján az eltérő honosságú választottbírák esetleges felelősségének megállapítását eltérő jogrendszerek - az egyes választottbírák hazai jogszabályai - szabályoznák, az a fenti érdekközösséget megbontaná arra tekintettel, hogy a választottbírák már (félve az esetleges, eltérő standardek szerint működő felelősségre vonástól) más motivációkkal rendelkeznének, és mindez ténylegesen egymástól jelentősen különböző választottbírósági viselkedéseket és attitűdöket eredményezhetne.
Fentieknek egy eltérő szempontú, de véleményem szerint fontos és kifejezetten érdemi magyarázatát adhatja a matematikából-közgazdaságtanból ismert játékelmélet. Abban az esetben ugyanis, ha az eltérő honosságú választottbírák felelősségét mindig a választottbírák hazai joga szabályozná, megítélésem szerint a választottbírói közösség már nem tekinthető kooperatív játéknak, hiszen e tekintetben megjelenik a versengés a választottbírák között, ami egyébként a választottbírói közösség valódi céljával mindenképpen ellentétes.
Mint ismeretes, a játékelmélet a matematika egyik interdiszciplináris jellegű ága, amely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi a racionális (észszerű) viselkedés olyan helyzetekben, amelyekben minden résztvevő döntésének eredményét befolyásolja a többiek lehetséges választása - vagyis a játékelmélet a stratégiai problémák elmélete. A játékelmélet azzal is foglalkozik, hogy ha egy adott helyzetben több személy is részt vesz, akkor viselkedésüket hogyan tudják sikeressé tenni, illetve döntéseiknek milyen hatása van.[26] Ha a fentiek figyelembevételével a fenti jogválasztás - minden választottbíró hazai joga - alapján a választottbírói közösséget nem kooperatív játéknak tekintjük, megítélésem szerint vizsgálni kell, hogy lehetséges-e ebben a közösségben a Nash-egyensúly alkalmazása.
A játékelméletben Nash-egyensúlynak nevezzük a résztvevő játékosok egyéni stratégiáinak olyan együttesét, amelyre igaz, hogy minden egyes játékos aktuális stratégiája parciálisan legjobb választ ad a többi játékos aktuális stratégiájára. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy amennyiben a többi játékos egyike sem változtat az aktuális stratégiáján, akkor az adott játékosnak sem érdemes változtatnia, mert nem járna jobban a változtatással.[27] A Nash-egyensúly esetében amennyiben a résztvevő játékosok megkérdezik maguktól, hogy tudtak volna-e olyan döntést hozni, hogy nagyobb nyereségre tegyenek szert a
- 469/470 -
másik fél döntésének változatlansága mellett, akkor erre a kérdésre a szereplők nemleges választ kell hogy adjanak.
Megítélésem szerint alapvetően kérdéses, hogy létezhet-e ebben a közösségben Nash-egyensúly, azaz a különböző felelősségi alakzatokat tartalmazó, többféle jogrendszer által teremtett jogi környezetben tudnak-e a választottbírák olyan módon viselkedni, eljárni, hogy az egyes választottbírók viselkedése (stratégiája) a választottbírói közösség egésze számára is üdvös legyen. Exkurzusként utalunk arra, hogy léteznek olyan játékok, amelyekben egyáltalán nincsen tiszta Nash-egyensúly. Erre klasszikus példa a kő-papír-olló néven ismert gyerekjáték. Ennek lényege, hogy a két játékos egyszerre választ követ, papírt vagy ollót, az azonos választás döntetlent eredményez mindkét játékos számára 0 haszonnal. Ha a felek eltérően választanak, akkor - közismert módon - az olló a papírral, a papír a kővel szemben nyer, a nyertes haszna 1, a vesztesé -1. Ebből következik, hogy ennél a játéknál a két játékos nem képes együttesen olyan döntést hozni, amelytől valamelyiküknek ne érné meg eltérni. Így ebben a játékban tiszta Nash-egyensúlyról nem lehet beszélni.[28]
Vannak olyan játékok is, amelyekben ugyan létezik Nash-egyensúly, az azonban nem feltétlenül optimális. Ennek közismert példája a fogolydilemma. Ebben az esetben két gyanúsítottat egy bűncselekmény közös elkövetésének vádjával tartóztatnak le, és külön cellába zárva őket több lehetőséget kínálnak nekik. Amennyiben mindketten tagadnak, csak egy-egy évet kapnak, ha mindketten beismerő vallomást tesznek, akkor nyolc-nyolc évet. Ha az egyikük vall, a másik tagad, akkor az előbbi szabadlábra kerül, a másik tíz évet kap. A fogolydilemma esetében a Nash-egyensúly nem vezet mindkét fél számára optimális megoldáshoz, mert ebben az esetben azt jelenti, hogy mindkét fogoly vall a másik ellen, még akkor is, ha a kooperációval - azaz ha mindketten tagadnak - nagyobb lenne a nyereségük. Ebben az esetben tehát van Nash-egyensúly, de az nem optimális, nem felel meg a közgazdaságban ismert Pareto-optimum elvének: nem lehet azt elmondani, hogy már nem lehetséges Pareto-javítást alkalmazni a kialakult helyzeten, azaz lenne arra lehetőség, hogy egy szereplő jólétét anélkül javítsuk, hogy bárki más jóléte (hasznossága) csökkenne. Egyszerűbben megfogalmazva, a fogolydilemma esetében a Nash-egyensúlyi helyzet nem felel meg a Pareto-hatékony elosztásnak, a Pareto-optimumnak.
Habár nyilván nem állítható, hogy a hivatkozott - a választottbírói felelősség vonatkozásában több jogrendszer jogát alkalmazó - választottbírósági környezetben a választottbírák viselkedése teljes mértékben megfeleltethető az itt felhozott játékelméleti példáknak, valószínűnek tűnik, hogy ebben a jogszabályi környezet okán nem kooperatívnak, hanem versengőnek tűnő környezetben nem lehetséges tiszta Nash-egyensúlyt létrehozni, aminek végső kára egyértelműen a választottbírósági eljárás kimenetelében, eredményességében, függetlenségében jelentkezik.
Ennek magyarázata az lehet, hogy figyelemmel az ilyen módon kialakított jogi környezetre, a választottbírák eltérő motivációkkal rendelkezhetnek az esetleges eltérő felelősségi jogkövetkezmények okán, ezért amennyiben a választottbírói eljárásban döntési helyzetre kerül sor, jó eséllyel nem tudják a fenti Nash-egyensúlynak megfelelő döntéseket meghozni.
Mindez megítélésem szerint a felsorakoztatott jogi argumentumok mellett egy jelentős játékelméleti érv arra nézve, hogy több, eltérő nemzetiségű választottbírából álló választottbírói testület esetében miért nem szerencsés a választottbíró lakóhelye szerinti jog alkalmazása a választottbírói felelősségre.
A választottbírói szerződésre alkalmazandó jog tekintetében természetesen az Európai Unió jogának kiemelt szerepe van.[29] Elöljáróban érdemes utalni Jürgen Basedow professzor megjegyzésére, amely szerint az Európai Unió (illetve azt megelőzően az Európai Közösségek) alapító szerződései nem tartalmaznak utalást a választottbíráskodásra.[30] A jelenlegi Róma I.[31] és Róma II. rendeleteken[32] túlmenően érdemes figyelemmel lenni a Római Egyezményre (Egyezmény a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról, aláírásra megnyitva Rómában, 1980. június 19-én). Az Egyezmény 1. cikk (2) be-
- 470/471 -
kezdés d) pontja kizárja az Egyezmény hatálya alól a választottbírósági megállapodásokat és joghatósági kikötéseket. Ugyanakkor nagyon lényeges kiemelni, hogy a Római Egyezmény a választottbírósági megállapodásokra és joghatóságokra vonatkozik, és nem említi magát a receptum arbitriit, a választottbírói szerződést. Nem tudható, hogy a Római Egyezmény megalkotóinak a szándéka arra is kiterjedhetett-e, hogy a választottbírói szerződésre se vonatkozzon az Egyezmény.[33]
A Róma I. rendelet 28. cikke azt mondja ki, hogy a rendeletet a 2009. december 17-ét követően kötött szerződésekre kell alkalmazni. A Róma I. rendeletet az 1. cikk (1) bekezdése szerint a szerződéses kötelezettségekre kell alkalmazni polgári és kereskedelmi ügyekben olyan helyzetekben, amikor különböző országok joga között kell választani. Ebből az is következik, hogy az Európai Unió nemzetközi magánjogi jellegű rendeleteinek megalkotása nagyon jelentős mértékben befolyásolta és befolyásolja a tagállami nemzetközi magánjogi jogalkotást.[34]
A Róma I. rendelet 1. cikk (2) bekezdésének e) pontja kiveszi az egyezmény hatálya alól a választottbírósági megállapodásokat és joghatósági kikötéseket.[35] Komoly érvek hozhatók fel ugyanakkor amellett, hogy a Róma I. rendelet kifejezetten alkalmazható a választottbírói szerződésre. Alessi szerint a választottbíró szerződése, a receptum arbitrii nem azonos a választottbírósági szerződés (arbitration agreement) fogalmával, ekként az 1. cikk (2) bekezdésének e) pontja a választottbírói szerződésre nem is vonatkozhat, és ennek megfelelően a Róma I. rendelet jogválasztási szabályait a választottbírói szerződésre is alkalmazhatónak véli.[36]
Ami a Róma I. rendelet alapján a választottbírói szerződésre alkalmazandó jogot illeti, Alessi két lehetőséget emel ki. Rámutat, hogy a felek jogválasztásának hiányában az alkalmazandó jog a Róma I. rendelet 4. cikkének (1) bek. b) pontja, illetve a szerződés teljesítésének helye szerint határozható meg. A Róma I. rendelet 4. cikkének (1) bek. b) pontja szerint a jogválasztás hiányában azon ország joga irányadó szolgáltatási szerződésre, ahol a szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye található. Alessi ezzel kapcsolatban egyrészt arra a korábbiakban már hivatkozott problémára hívja fel a figyelmet, hogy mi történik akkor, ha több államból származó, eltérő nemzetiségű választottbírák vannak a testületben, illetve utal arra is, hogy ez problémát jelenthet abban az esetben is, ha a választottbíró nem az Európai Unióból származik.
Emilia Onyema ezzel kapcsolatban kifejezetten kiemeli, hogy a Római Egyezmény 2. cikke alapján ebben az esetben bármely állam joga alkalmazható, függetlenül attól, hogy EU-tagállam-e vagy sem, és ez a jogértelmezés során problémákat vethet fel. Onyema szintén osztja azt az álláspontot, amely szerint a választottbírói szerződés nem tekinthető választottbírósági szerződésnek (arbitration agreement), habár az érvelésében nemcsak a választottbíró és a felek viszonyában hatályosuló receptum arbitriit hozza fel példaként, hanem a választottbírósági intézmény szerződését is.[37] Noha a két szerződés között nyilvánvaló módon nagy a különbség, az érvelés abban a tekintetben álláspontom szerint helytálló, hogy mivel egyik sem tekinthető arbitration agreementnek, bármelyik relációjában alappal igazolható a Róma I. rendelet alkalmazhatósága.
Alessi másik felvetett értelmezése szerint a teljesítés helyének lehet egyébként a legszorosabb kapcsolata a választottbíráskodással, és így a választottbíráskodás helyszínének a joga lehet irányadó. Hasonló álláspont olvasható az Alessi által is idézett Klaus Lionnet ügyvéd, a Siemens AG egykori jogi igazgatója tanulmányában. E fenti álláspontra Lionnet a választottbírói jogállásra irányadó alapvető elméletek (státuszelmélet és szerződéses teória) összevetése nyomán jut.[38] Lionnet arra az - általunk is felvetett - aggályra is utal, hogy amennyiben a választottbírák nemzetközi testület esetében különböző államokból származnak, akkor különböző - egymástól adott esetben jelentős mértékben eltérő - felelősségi szabályokat kellene alkalmazni, ami kifejezetten nem kívánatos lehetőség. Lionnet saját álláspontjának alátámasztásául - mely szerint a választottbíráskodás székhelye szerinti jog az alkalmazandó - a New York-i Egyezmény V. cikkely (1) bekezdésének a) pontjára is utal, ezzel támasztva alá, hogy a választottbírósági eljárás helyszíne képezheti a legszorosabb kapcsolatot, és ekként a választottbírósági eljárás helyszínének joga alkalmazandó. A New York-i Egyezmény V. cikkely (1) bekezdésének
- 471/472 -
a) pontja a választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása megtagadásának egyik lehetséges módját tartalmazza. E pont szerint az elismerés és végrehajtás megtagadására akkor is lehetőség van, ha a választottbírósági megállapodásban részes felek a reájuk irányadó jog szerint nem voltak cselekvőképesek, vagy amennyiben az említett megállapodás a felek által kikötött jog értelmében vagy ilyen kikötés hiányában annak az országnak a joga szerint, amelyben a választottbírósági határozatot hozták, érvénytelen. Lionnet érvelésének ez a pontja azért nagyon kreatív, mert analógia útján kívánja igazolni a választottbírósági eljárás helyszíne mint legfontosabb kapcsoló elv létjogosultságát.
Fentiekkel kapcsolatban Emilia Onyema az Osztrák Legfelső Bíróság egy 1998. évben meghozott döntésére utal. Az eredeti választottbírósági eljárásra intézményes választottbírósági keretek között Ausztriában került sor két német cég között. A felek két választottbírát jelöltek, míg a választottbírósági intézmény jelölte ki az eljáró választottbíróság elnökét. A választottbírósági eljárásban vesztes fél indított pert a választottbírósági testület elnöke ellen, kártérítést követelve a függetlenség és a pártatlanság hiánya miatt. A választottbírói szerződésre alkalmazandó jog vonatkozásában az Osztrák Legfelső Bíróság akként foglalt állást, hogy a választottbírósági szerződésre és a választottbírósági eljárásra irányadó jogot kell alkalmazni, amely ebben az esetben a német jog. A jelen esetben a választottbírói szerződés a választottbíró és a választottbírói intézmény között állt fenn, ennek alapján indíthatott pert a választottbírósági eljárásban peres fél a választottbíróval szemben. A felek a választottbírósági szerződésre és a választottbírósági eljárásra irányadó jogként a német jogot kötötték ki közösen, annak ellenére, hogy a tárgyalásra egy bécsi ügyvédi irodában került sor.
Onyema felteszi azt a kérdést, hogy mi történik abban az esetben, ha a peres felek megváltoztatják a választottbíráskodás székhelyét, és egy olyan helyről, ahol a választottbírák a felelősség vonatkozásában immunitást élveznek, egy olyan helyszínre teszik át, ahol az immunitás már nem áll fenn: ez vajon befolyásolja-e a választottbírósági szerződésre irányadó jogot. Onyema álláspontja szerint a választottbíráskodás helyszínének módosítása nem befolyásolhatja a választottbíró szerződésére irányadó jogot, kivéve ha a választottbíró olyan módon járul hozzá a választottbíráskodás székhelyéhez, hogy az az ő szerződésének jogát is érinti. Onyema ebben a különös helyzetben - a választottbíráskodás helyszínének a felek általi tudatos, a választottbírói felelősségre kiható módosítása - látja a teljesítés helyének mint a választottbíró felelősségére irányadó jog meghatározásához kapcsolódó legszorosabb kapcsolat elvének a gyenge pontját.[39]
Érdemes utalni Tadas Varapnickas litván jogász véleményére, mely szerint a Róma I. rendelet 4. cikkének (3) bekezdését kell alapul venni az alkalmazandó jog meghatározásához. Ez a bekezdés egy szubszidiárius rendelkezést tartalmaz, kimondva, hogy amennyiben a konkrét eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a szerződés nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy, a 4. cikk (1) vagy (2) bekezdésében említettektől eltérő ország jogához, akkor e másik ország jogát kell alkalmazni. Varapnickas álláspontja az, hogy a (3) bekezdés szerint alkalmazandó jog a lex arbitrii lehet. Utal arra, hogy a lex arbitrii szabályozza az eljárás számos eljárásjogi aspektusát, és a választottbírák a választottbíráskodás helyszíne szerinti jog kötelező rendelkezéseihez kötve vannak, ami indokolja azt, hogy a választottbíráskodás helyszíne szerinti jog van a legszorosabb kapcsolatban a választottbírói szerződéssel.[40]
Alessi álláspontja az, hogy a választottbíró teljesítésének konkrét helye nem feltétlenül egyezik a választottbírósági eljárás székhelyével. Utal arra, hogy a választottbírósági eljárás egyes szakaszai, a tárgyalás, egyéb eljárási lépések a választottbíráskodás székhelyétől eltérő helyen is megvalósulhatnak - egyebek mellett a virtuális térben -, ezért megítélése szerint a tényleges teljesítés helye nem könnyen határozható meg. Mindezek miatt Alessi azon a véleményen van, hogy a teljesítés helye szerinti jog nem a legmegfelelőbb a választottbírói szerződésre irányadó jogként.
Alessi véleményével a magam részéről ebben a tekintetben nem teljes mértékben értek egyet, elsődlegesen azzal, hogy a virtuális térben történt eljárási lépések esetében a választottbíráskodás székhelye szerinti jog ne lenne megfelelően alkalmazható. Alessi hivatkozott tanulmánya 2014-ben jelent meg, az azóta eltelt időszakban - különösen a 2020 márciusában kitört, COVID-19 okozta pandémia következtében - a virtuális eljárás jelentősége nagyobb lett a választottbírósági vitarendezésben.
A COVID-19 világjárvánnyá válását követően az egyes választottbírósági intézmények igen gyorsan reagáltak annak érdekében, hogy a vitarendezést a lehetőségek szerint a megváltozott körülményekhez igazíthassák. 2020 novemberében - tehát alig több, mint hat hónappal a világjárvány kitörését követően - egy angol nyelvű átfogó jogösszehasonlító kézikönyv jelent meg neves szerzők tollából a nemzetközi Kluwer kiadó gondozásában arról, hogy a COVID-19 világjárvány a nemzetközi választottbíráskodás számára milyen új kihívásokkal jár.[41] A mun-
- 472/473 -
ka egyik megállapítása az, hogy a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás sikeresen alkalmazkodott a koronavírus által okozott krízishez, és a vitarendezés egyes módjai között még szignifikánsabbá és meghatározóbbá vált.[42]
Az International Bar Association (IBA) vizsgálata szerint a legjelentősebb választottbírósági intézmények - lényegében az összes kontinensen - aránylag gyorsan hoztak olyan intézkedéseket, melyekkel a választottbírósági vitarendezés folytonosságát kívánták biztosítani a lényegesen megváltozott körülmények között. Az intézkedések talán egyik legfontosabb közös sajátossága az volt, hogy a választottbírósági eljárások online lebonyolítását kívánták lehetővé tenni, vagy - amennyiben annak előzményei megvoltak - még jobban előtérbe helyezni, azok további részleteit kidolgozni. Ezt az összegző megállapítást teszi Kim M. Rooney, a Dispute Resolution International szerkesztője is a 2020 októberében megjelent, a koronavírusnak a különböző államokban a polgári peres eljárásokra, választottbírósági eljárásokra gyakorolt hatását elemző tanulmányában.[43] Említést érdemel, hogy a magyar szakirodalomban Csehi Zoltán azonos álláspontot foglal el ebben a kérdésben, hangsúlyozva, hogy a digitalizációból származó flexibilitás a hely jelentőségét erősen csökkenti, hiszen a digitális kommunikáció és adatátvitel elszakítja a konkrét államtól ezeket a cselekményeket és magát az eljárást is.[44]
A jelen fejezetben hivatkozott, az Osztrák Legfelső Bíróság 2020. július 23-án kelt, 18 ONc 3/20s. sz. döntése alapján ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a választottbírósági eljárás helyszíne a virtuális választottbíráskodás esetében is meghatározható, a konkrét esetben ez - miként ismertetésre került - Ausztria volt, a bécsi nemzetközi választottbírósági központ (VIAC).
Egyes szerzők - így például Amy J. Schmitz - kifejezetten utalnak arra, hogy ha nem is minden esetben, de az online választottbíráskodás számos vonatkozásban az igazságszolgáltatáshoz történő könnyebb hozzáférhetőség biztosítására is megfelelő lehet. Álláspontja szerint a COVID-19 által létrehozott pandémiás helyzetből adódó szükségszerűségeket fel lehet használni az online választottbíráskodás fejlesztésére.[45]
Maxi Scherer, a Queen Mary University of London professzora, elismert nemzetközi választottbírósági szakíró is kiemeli a távoli tárgyalásokkal kapcsolatban, hogy a releváns szabályozási háttér - így például a választottbírói eljárás helyszínének joga - figyelembevétele rendkívül lényeges kérdés.[46]
Az online választottbíráskodást támogató fenti vélemények alapján is egyértelműnek tűnik, hogy a választottbíráskodás tényleges helyszíne a modern online térben rendelkezésre álló eszközöktől függetlenül is meghatározható, így ez nem képezheti akadályát annak, hogy a választottbíráskodás helyszínének joga legyen irányadó a választottbírói szerződésre.[47] Alessi fenti érvelése szerintem - különösen az utóbbi évek fentiekben bemutatott jogfejlődését is figyelembe véve - meghaladottnak tűnik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyéb, a választottbírósági eljárás helyszínének joga - mint a választottbírói szerződésre vonatkozó legszorosabb kapcsoló elem - ellen felhozott érvek között ne lenne olyan, amely adott esetben helytálló lehet (itt elsősorban Onyema fent idézett, speciális esetkörökre vonatkozó megállapításaira utalunk).
A választottbírói szerződésre irányadó jog meghatározása kapcsán Yagmur Hortoglu a cikkében szintén fontos megállapításokat tesz. Kiemeli, hogy a Róma I. rendelet azokban az esetekben nem alkalmazható, ahol az illetékes bíróság nem EU-tagállamban van, vagy az alkalmazás egyéb feltételei nem teljesülnek.[48] Ezért a nemzetközi magánjog elveinek alkalmazásával is megkísérli meghatározni, hogy a választottbírói szerződésre mely jog lehet leginkább alkalmazandó. Tanulmányában ezzel kapcsolatban az alábbi szempontokra hívja fel a figyelmet. Elismeri, hogy a választottbírósági eljárás helyszíne nem feltétlenül az a hely, ahol a választottbíró a tevékenységét végzi.[49] Erre figyelemmel felveti, hogy lehetséges kapcsoló szempont lehet a hely, ahol a választottbírói szerződést megkötik. Ennek a helynek szoros kapcsolata lehet a választottbírói szerződéssel, ugyanakkor a választottbíró a választottbírói mandátum elfogadásakor lényegében bármilyen helyen tartózkodhat. Ha pedig a választottbíró lakóhelyét tekintjük a szerződés aláírása helyének, akkor ugyanahhoz a már ismert és elemzett problémához érkezünk, hogy ha több országból származnak a választottbí-
- 473/474 -
rók, akkor adott esetben több jogrendszert kellene alkalmazni.
Hortoglu kiemeli továbbá, hogy mivel a választottbíró fő kötelezettsége az ítélet meghozatala a választottbírósági eljárásban, akár ennek a helynek a joga is alkalmazható lenne a választottbírói szerződés jogaként. Praktikus módon jegyzi meg, hogy ennek a kapcsoló elvnek kétségtelen előnye, hogy a hely maga könnyen megállapítható, hiszen az ítéleten mindenképpen szerepelnie kell az aláírás helyének. Ugyanakkor Hortoglu arra is utal, hogy e hely megválasztása teljes mértékben a választottbírák saját akaratától függ, így akár egy olyan helyszínt is választhatnak a választottbírói ítélet megírására, ahol teljes immunitást élveznek. Ennek az adott esetben visszaélésszerű joggyakorlásnak a fényében Hortoglu - a korábbiakban hivatkozott érvekre is figyelemmel - végül arra jut, hogy az esetleges hátrányokra is figyelemmel mégiscsak a legjobb kapcsoló elv a választottbírói szerződésre alkalmazandó jog meghatározására (konkrét jogválasztás hiányában) a választottbíráskodás színhelye. Ezzel kapcsolatos egyik legfontosabb érvként említi - mellyel magunk is egyetértünk -, hogy ezzel elkerülhető az, hogy több különböző nemzetiségű választottbírákból álló testület esetén több különböző állam joga legyen alkalmazandó az egyes választottbírák esetleges felelősségének megállapításakor.[50]
A fentiekkel kapcsolatban érdemes röviden bemutatni a joggyakorlat egy példáját, habár a kérdéses ügy nem a Róma I. rendeletre, hanem a Brüsszel Ia. rendeletre[51] vonatkozik.
2021. március 31-én a párizsi tribunal judiciaire (korábban tribunal de grande instance) döntött a francia bíróságok nemzetközi joghatóságáról a választottbírák felelősségének megállapítása kapcsán.[52] A bíróság úgy ítélte meg, hogy a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pont b) alpontja értelmében vett szerződéses igényről van szó, és elutasította a joghatóságot azon az alapon, hogy a választottbíró Németországban nyújtotta szolgáltatását. Az ügy az autóiparban kötött forgalmazási szerződésekkel volt kapcsolatban. A szerződések olyan kikötéseket tartalmaztak, amelyek a német jog szerinti párizsi ICC választottbírósági eljárásról rendelkeztek. A peres felek egyike sem volt francia. Két szerződés felmondását követően választottbírósági eljárás indult. A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat Németországban tartják.
Az így született ítéletet azonban francia bíróságok előtt megtámadták, és végül érvénytelenítették azon az alapon, hogy az egyik választottbíró elmulasztott feltárni bizonyos kapcsolatokat az ügyvédi irodája és a választottbírósági eljárásban részt vevő egyik fél között. A választottbírót Párizsban kártérítésért perelték be. Az első kérdés az volt, hogy az európai joghatósági jog alkalmazandó-e. A Brüsszel Ia. rendelet tartalmazza az ún. "választottbírósági kivételt".[53] Azt a kérdést kellett megvizsgálni, hogy a választottbíró felelősségének megállapítására irányuló kereset ennek hatálya alá tartozik-e?
A párizsi bíróság úgy ítélte meg, hogy nem. Álláspontja szerint a kereset a felek és a választottbírák között fennálló "választottbírósági szerződésen" alapul, és hogy ez a szerződés a választottbírósági eljárástól elkülönül. A párizsi bíróság a választottbíró és a felperes közötti "választottbírósági szerződés" megléte alapján az ügyet a Brüsszel Ia. rendelet hatálya alá tartozónak tekintette.
Ebben az esetben a vonatkozó szerződés egyértelműen szolgáltatásnyújtás volt a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pont b) alpontja értelmében. Ezért meg kellett határozni a szolgáltatásnyújtás helyét.
A bíróság először a szerződés rendelkezéseit vette figyelembe, amelyek kimondták, hogy a választottbírósági eljárás helye Párizs, és a választottbírósági ítéletet és az eljárási utasításokat a választottbírósági eljárás helyszínén, azaz Párizsban meghozottnak kell tekinteni. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy ezekből a rendelkezésekből nem derül ki a felek azon választása, hogy a szolgáltatásnyújtás helyének ténylegesen Párizst tekintették volna.
A bíróság ezután értékelte, hogy a választottbíró ténylegesen hol nyújtotta szellemi szolgáltatását. A bíróság megállapította, hogy arra Németországban került sor. A tárgyalásokat ott tartották, és a tanácskozások is ott történtek. A bíróság elutasította a joghatóságot. Ebből az következik, hogy a sértett félnek a választottbírót Németországban kell perelnie.
Burkhard Hess, a luxembourgi Max Planck Intézet igazgatója igen részletesen kommentálta a fenti jogesetet, lényegében egyetértve a párizsi bíróság döntésével.[54] Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a választottbíróság nem
- 474/475 -
rendelkezik hatáskörrel a választottbíró ellen benyújtott szerződéses kártérítési igények elbírálására, az ilyen igények valójában nem kapcsolódnak a választottbírósági eljáráshoz.
Álláspontja szerint egyet lehet érteni azzal, hogy a Brüsszel Ia. rendelet alkalmazandó, a teljesítés helyét a rendelet 7. cikk 1. pont b) alpontjának 2. franciabekezdése alapján kell meghatározni. A választottbírói szolgáltatásokra vonatkozó szerződés esetében a teljesítés helyének a választottbíróság székhelyét tekinthetjük (ha a felek megállapodtak a választottbírósági eljárás helyszínében). Ellenkező esetben a választottbírósági székhely lehet az a hely, ahol a választottbírák a szolgáltatásaikat nyújtják. Mivel a 7. cikk 1. pontja nagy hangsúlyt fektet a tényleges teljesítési helyre, sok múlik a tényálláson - különösen olyan esetekben, amikor a választottbíróság virtuális tárgyalásokat tart, és online tanácskozik. Ebben az esetben megfontolandó, hogy a teljesítés helyét az egyes választottbírák ügyvédi irodájában határozzák meg.
A szóban forgó esetben a követelés az összeférhetetlenség feltárására vonatkozó kötelezettség állítólagos megsértésén alapult. Ennek a jogsértésnek az értékelése a választottbíró ügyvédi irodájának tevékenységére vonatkozó vizsgálatokat is maga után vonta, az ügyvédi iroda székhelyén. Hess utalt az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatára, amely szerint azonban a 7. cikk 1. pontja értelmében a joghatóság megállapítása szempontjából a fő szolgáltatásnyújtás helye - és nem az a hely, ahol a konkrét szerződéses kötelezettséget megszegték - a döntő.[55] Hess fentiek alapján egyetértett a párizsi bírósággal abban, hogy a teljesítés helye Németország volt. Ezzel az állásponttal mi is egyet tudunk érteni.
Kiemelendő, hogy az ügyben a Cour D'Appel Paris által meghozott jogerős döntés szerint, melynek értelmében a Brüsszel Ia. rendelet 1. cikk (2) bekezdés d) pontja szerinti kivételt tágan kell értelmezni, a rendelet nem alkalmazandó a választottbíró elleni kártérítési perre, a francia autonóm jog (Code de Procédure Civile 40. §) alapján azonban ugyanarra a végkövetkeztetésre jut a döntés.[56] ■
JEGYZETEK
[1] A választottbírósági szerződés fogalmáról a legújabb magyar szakirodalomból lásd különösen: Bán Dániel: Választottbírósági szerződések. Vívódások polgári jog és nemzetközi magánjog határán. Budapest, ORAC, 2024.
[2] Pierre A. Karrer szakmai tevékenységének méltatását lásd a tiszteletére kiadott Festschriftben: Shaughnessy, Patricia - Tung, Sherlin (eds.): The Powers and Duties of an Arbitrator. Liber Amicorum Pierre A. Karrer. The Hague, Kluwer, 2017. 21.
[3] Lásd Karrer, Pierre A.: Responsibility of Arbitrators and Arbitral Insitutions. In: Newman W., Lawrence - Hill D., Richard (eds.): Leading Arbitrator's Guide to International Arbitration. Huntington, Juris, 2014. 614.
[4] Összefoglalóan lásd: Lazic, Vesna - Meijer Z., Gerard: The Netherlands. In: Weigand, Frank-Bernd (ed): Practicioner's Handbook on International Commercial Arbitration. Oxford, Oxford University Press, 2009. 617-693.
[5] 18 ONc 3/20s-2. sz. ítélet (Osztrák Legfelső Bíróság). https://www.ris.bka.gv.at/Dokumente/Justiz/JJT_20200723_OGH0002_018ONC00003_20S0000_000/JJT_20200723_OGH0002_018ONC00003_20S0000_000.pdf (2023.01.09.).
[6] A döntéssel kapcsolatos magyarázatról lásd: Scherer, Maxi - Schwarz, Franz - Ortner, Helmut - Jensen J., Ole: In a 'First' Worldwide, Austrian Supreme Court Confirms Arbitral Tribunal's Power to Hold Remote Hearings Over One Party's Objection and Rejects Due Process Concerns. Kluwer Arbitration Blog. October 24, 2020. http://arbitrationblog.kluwerarbitration.com/2020/10/24/in-a-first-worldwide-austrian-supreme-court-confirms-arbitral-tribunals-power-to-hold-remote-hearings-over-one-partys-objection-and-rejects-due-process-concerns/ (2022.06.02.).
[7] Lásd Alessi, Dario: Enforcing Arbitrator's Obligations: Rethinking International Commercial Arbitrators' Liability. Journal of International Arbitration. 2014/6. sz. 763. https://doi.org/10.54648/joia2014035.
[8] Lásd Hausmaninger, Christian: Civil Liability of Arbitrators - Comparative Analysis and Proposals for Reforms. Journal of International Arbitration.1990/4. sz. 44-45. https://doi.org/10.54648/joia1990032.
[9] Lásd Hausmaninger: i. m. 45.
[10] Lásd Franck D., Susan: The Liability of International Arbitrators: A Comparative Analysis and Proposal for Qualified Immunity. NYLS Journal of International and Comparative Law. 2000/1. sz. 49.
[11] A tort law vonatkozásában magyarul lásd Kecskés László: A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben. Budapest-Pécs, Dialóg, 2004. 315-316.
[12] Lásd Franck: i. m. 50. A témával kapcsolatban összefoglalóan lásd Roth, Marianne: False Testimony at International Arbitration Hearings Conducted in England and Switzerland - A Comparative View. Journal of International Arbitration.1994/1. sz. 5-56. https://doi.org/10.54648/joia1994001.
[13] Lásd http://www.kentlaw.edu/perritt/conflicts/rest188.html (2023.01.10.). Lásd továbbá: Franck: i. m. 50.
[14] Erről részletesebben lásd Burián László - Kecskés László - Vörös Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. Budapest, Logod, 1997. 78.
[15] A BGHZ 40, 323. sz. döntés értelmezését lásd: Triebel B., Volker B. - Hyden S., John: Germany. In: Lew D. M., Julian (ed.): The Immunity of Arbitrators. London, Lloyds, 1990. 47.
[16] Lásd Franck: i. m. 50.
[17] Lásd Triebel-Hyden: i. m. 48.
[18] Lásd Real K., Gustav: Der Schiedsrichtervertrag: Inhalt und rechtliche Regelung im deutschen Recht mit rechtsvergleichenden Ausblicken. III. Köln, Heymann, 1983. 196.
[19] A lex fori és a lex causae problémájához lásd különösen: Mádl Ferenc - Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. [92-94.]
[20] Lásd Varga István: A választottbírósági szerződés érvényességének aktuális kérdései. In: Szakál Róbert (szerk.): Jogi Tájékoztató Füzetek. Budapest, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, 2022. 183.
[21] Az aszimmetrikus választottbírósági megállapodások kapcsán a magyar jogirodalomban lásd különösen: Schmidt Richárd: A nemzetközi fórumválasztás szabadsága és korlátai. Aszimmetrikus joghatósági és választottbírósági megállapodások. Budapest, ORAC, 2024. Kiemelést érdemel, hogy fenti művében Schmidt Richárd a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (Nmjtv.) 52. §-ának megoldását a választottbírósági megállapodásra irányadó jog tárgyában kritikával illette, ugyanis a lex contractust előnyben részesíti a lex loci arbitrivel szemben, és ezáltal - Schmidt álláspontja szerint - szembe megy a domináns nemzetközi trendekkel. Lásd Schmidt: i. m. 300.
[22] Lásd Burián-Kecskés-Vörös: i.m. 224.
[23] Lásd Franck: i. m. 52.
[24] Lásd Franck: i. m. 53.
[25] Lásd Giovannini, Teresa: Immunity of Arbitrators. Arbitration: The International Journal of Arbitration, Mediation and Dispute Management. 2017/4. sz. 445.
[26] Köztudomású tény, hogy a modern játékelmélet egyik megalkotója Neumann János. Neumann János játékelméletének bemutatásához lásd Kóczy Á. László: A Neumann-féle játékelmélet. Közgazdasági Szemle. 2006/1. sz. 31-45.
[27] A Nash-féle egyensúly matematikai bemutatásához az újabb magyar szakirodalomban lásd: Forgó Ferenc: Egyensúly a játékelméletben. Egzisztencia és általánosítások. Akadémiai doktori értekezés. Budapest, 2014. http://real-d.mtak.hu/728/7/dc_837_14_doktori_mu.pdf (2023.01.12.).
[28] Lásd Lója Krisztina: Játékelméleti módszerek. Híradástechnika. 2003/4. sz. 29. Lásd továbbá Lója, Krisztina - Giaccone, Paolo: Nash Equilibra in Bandwidth Allocation for Non-cooperative peer-to-peer networks. Journal of Systems Architecture. 2008/1-2. sz. 81-96. https://doi.org/10.1016/j.sysarc.2007.04.001.
[29] Az Európai Unió jogalkotása és a nemzetközi magánjog kapcsolatáról lásd különösen: László Kecskés: European Union Legislation and Private International Law. In: Hay, Peter - Vékás, Lajos - Elkana, Yehuda - Dimitrijevic, Nenad (eds.): Resolving International Conflicts. Liber Amicorum Tibor Várady. Budapest, CEU Press, 2009. 165-186. https://doi.org/10.1515/9786155211737-013.
[30] Lásd Basedow, Jürgen: EU Law in International Arbitration: Referrals to the European Court of Justice. Journal of International Arbitration. 2015/4. sz. 368. https://doi.org/10.54648/joia2015017. A 2023. április 6. napján elhunyt Jürgen Basedow méltatását lásd: Kieninger, Eva-Maria - Michaels, Ralf: Jürgen Basedow 29.9.1949 + 6.4.2023. Rabels Zeitschrift. 2023. 229-235. https://doi.org/10.1628/rabelsz-2023-0051.
[31] Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.). HL L 177., 2008.7.4., 6-16.
[32] Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.). HL L 199., 2007.7.31., 40-49.
[33] Lásd ezzel kapcsolatban Hortoglu, Yagmur: The Law Governing the Liability of Arbitrators. In: Ferrari, Franco - Kröll, Stefan (eds.): Conflict of Laws in International Commercial Arbitration. Huntington, Juris, 2019. 556.
[34] A magyar nemzetközi magánjog és a EU nemzetközi magánjogi rendeletek közötti kapcsolat vonatkozásában, a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény kodifikálása kapcsán lásd Vékás Lajos: Az új nemzetközi magánjogi törvényről. Jogtudományi Közlöny. 2018/10. sz. 414. A magyar nemzetközi magánjogi kódex és az uniós kötelmi joggal összefüggő rendeletek (Róma I. és Róma II.) viszonyával kapcsolatban lásd továbbá: Vékás Lajos - Nemessányi Zoltán - Osztovits András (szerk.): A nemzetközi magánjogról szóló törvény kommentárja. Budapest, HVG-ORAC, 2020. 309-311.
[35] A Róma I. (és a későbbiekben bemutatandó Róma II.) rendelet vonatkozásában a magyar szakirodalomból lásd különösen: Palásti Gábor - Vörös Imre (szerk.): Európai kollíziós kötelmi jog - A szerződésekre és a szerződésen kívüli jogviszonyokra alkalmazandó európai jog. Budapest, Krím, 2009.; Nagy Csongor István: Szokatlan helyzetek szokásos ügyekben: kereskedelmi választottbíráskodás az államközi konfliktusok árnyékában. In: Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések. Válság és Jog. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023. 553-562. https://doi.org/10.61382/mje-ertekezesek.2023.nagy.101.
[36] Lásd Alessi: i. m. 739.
[37] Lásd Onyema, Emilia: International Commercial Arbitration and the Arbitrator's Contract. Abingdon, Routledge, 2010. 160. https://doi.org/10.4324/9780203859919.
[38] Lionnet művét idézi: Alessi: i. m. 739. Az eredeti tanulmány vonatkozó részét lásd: Lionnet, Klaus: The Arbitrator's Contract. Journal of International Arbitration. 1999/15. sz. 169. https://doi.org/10.1093/arbitration/15.2.161.
[39] Onyema: i. m. 162-163. Az Onyema által idézett - anonimizált - döntés az alábbi: Chairman of Arbitral Tribunal (Austria) v. Company X (Germany) (2001).
[40] Lásd Varapnickas, Tadas: The Law Applicable to Arbitrators' Civil Liability from a European Point of View. Kluwer Arbitration Blog. March 25, 2019. https://arbitrationblog.kluwerarbitration.com/2019/03/25/the-law-applicable-to-arbitrators-civil-liability-from-a-european-point-of-view/ (2023.01.23.).
[41] Lásd Scherer, Maxi - Bassiri, Niuscha - Wahab, Mohamed S. Abdel: International Arbitration and the COVID-19 Revolution (Part 1 of 2). Kluwer Arbitration Blog. October 8, 2020. http://arbitrationblog.kluwerarbitration.com/2020/10/08/international-arbitration-and-the-covid-19-revolution-part-1-of-2/ (2023.01.16.).
[42] Lásd Scherer-Bassiri-Wahab: i. m.
[43] Lásd Rooney M., Kim: The Global Impact of the Covid-19 Pandemic on Commercial Dispute Resolution in the First Seven Months. Dispute Resolution International. 2020/10. sz. 83-192.
[45] Lásd Schmitz J., Amy: Ordering Online Arbitration in the Age of Covid-19 ... and Beyond. In: Lalani, Shaheeza - Shapiro G., Steven (eds.): The Impact of Covid on International Disputes. International and Comparative Business Law and Public Policy. Vol. 2. Leiden, Brill, 2022. 194-195. https://doi.org/10.1163/9789004514836_011.
[46] Összefoglalóan lásd Scherer, Maxi: Remote Hearings in International Arbitration: An Analytical Framework. Journal of International Arbitration. 2020/4. sz. 407-448. https://doi.org/10.54648/joia2020020.
[47] Magyar nyelven lásd Boóc Ádám: A választottbíráskodás és a digitalizáció egyes aktuális kérdései. In: Homicskó Árpád Olivér (szerk.): A technológia fejlődés társadalmi kihívásai és hatása a jogi szabályozásra Budapest, Patrocínium, 2022. 49.
[48] Lásd Hortoglu: i. m. 562.
[49] Lásd Lew D. M., Julian - Mistelis A., Loukas - Kröll, Steffen: Comparative International Commercial Arbitration. The Hague, Wolters Kluwer, 2003. 278.
[50] Lásd Hortoglu: i. m. 567-568.
[51] Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 351., 2012.12.20., 1-32.
[52] A döntés (Tribunal judiciaire de Paris, 31 mars 2021, n° 19/00795) vonatkozásában lásd: https://www.tribunal-de-paris.justice.fr/75/communiques-de-presse (2023.04.20.); lásd továbbá Ben Ayed, Amina: L'application du règlement Bruxelles I bis à l'action en responsabilité dirigée contre l'arbitre pour manquement à son obligation de révélation. La Revue. Squire Patton Bogs. 9 juillet 2021. https://larevue.squirepattonboggs.com/lapplication-du-reglement-bruxelles-i-bis-a-laction-en-responsabilite-dirigee-contre-larbitre-pour-manquement-a-son-obligation-de-revelation.html (2023.04.20.).
[53] A Preambulum 12. bekezdésére utalunk, mely azt mondja ki, hogy a rendelet nem alkalmazandó a választottbíráskodásra. Ugyanez a bekezdés azt is tartalmazza, hogy a rendelet egyik rendelkezése sem akadályozza valamely tagállam bíróságait abban, hogy - amennyiben olyan ügyben indítanak előttük keresetet, amellyel kapcsolatban a felek választottbírósági megállapodást kötöttek - nemzeti jogukkal összhangban a feleket választottbírósági eljárásra utasítsák, vagy az eljárást felfüggesszék vagy megszüntessék, illetve megvizsgálják, hogy a választottbírósági megállapodás semmis-e, hatálytalan-e vagy nem teljesíthető-e.
[54] Lásd Hess, Burkhard: A German Perspective on Jurisdiction over Liability Claims against Arbitrators. The EAPIL blog. April 12, 2021. https://eapil.org/2021/04/12/a-german-perpective-on-jurisdiction-over-liability-claims-against-arbitrators/ (2023.04.20.).
[55] Hess ezzel kapcsolatban a C-19/09. sz. Wood Floor Solutions Andreas Domberger GmbH kontra Silva Trade SA. ügyben hozott ítéletre utal [(2010. március 11.) ECLI:EU:C:2010:137]. Említést érdemel, hogy ebben az ügyben is megállapította az Európai Unió Bírósága, hogy a szerződéssel kapcsolatos peres ügyekben a fakultatív joghatóság megállapításának egyik indoka a kapcsolódási pont, amelyet a szerződés, valamint az ügy elbírálására és eldöntésére felkért bíróság közötti szoros kapcsolat megléte támaszt alá. Lásd Tzakas, L. Dimitrios-Panagiotis: Reforming Jurisdiction in Contract. A Success Story or a Painful Compromise. ELTE Law Journal. 2015/2. sz. 55.
[56] Lásd RG 21/07623. sz. ügy (Párizsi Fellebbviteli Bíróság). https://www.cours-appel.justice.fr/paris/22062021-ccip-ca-rg-2107623-arbitrage-international-international-arbitration (2025.05.13.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, KRE ÁJK.
Visszaugrás
