"Amiben élsz"
(Sziámi)
Érdemes a magunk számára is megfogalmazni, mit jelent jogásznak lenni egy olyan rendszerben, amelyben a korábban adottnak vett elvek és viszonyítási pontok elbizonytalanodnak vagy egyenesen eltűnnek. Az áttekintés célja [...], hogy bemutassa, miként válnak a különálló esetek rendszerré."
Az elmúlt évek tapasztalatai megerősítették azt a közhelyet, hogy demokrácia nincs demokraták nélkül, és azt, hogy az alkotmányosság fenntartásához konkrét személyek elkötelezettségére és kiállására van szükség, illetve azt, hogy az emberi jogok nem "önvédő" természetűek, és a jogvédelem folyamatos küzdelem. Igaz, a lényegi különbséget egyes rendszerek között éppen az jelenti, hogy mekkora bátorság - vagy éppen privilegizált helyzet - kell az ilyen személyes kiálláshoz. Abban, hogy vannak-e ezt vállaló egyének, szerepet játszik, hogy mennyiben biztosítottak a szabadság feltételei, amelyben pedig kiemelt feladatuk van a jogászoknak, illetve az őket képző közegnek, a jogi oktatásnak[2] és kutatásnak. Jelenleg szembetűnőbb az ellentétes hatás: nem a jogászi szakma ethosza van hatással a politikai rendszer működésére, hanem azt érezzük, ahogy a tágabb politikai-társadalmi környezet határozza meg a szakmában uralkodó állapotokat.
Az alábbi írás arra vállalkozik, hogy az akadémiai szabadság kérdésén keresztül, de alapvetően az "itt és most"-ra koncentrálva, mutassa be a hazai jogtudományi közeget,[3] olykor tágabb, társadalomtudományi vagy általában a hazai akadémiai szférát érintő változásokra is utalva. Az írás azt a közeget vizsgálja, amelyben a magyarországi jogtudományi művek születnek. Tekinthető a közvetlen szakmai reflexiók kontextusára adott reflexiónak, metaszövegnek, ugyanakkor vitairatnak is. Abban bízom, hogy az írás egyúttal segít átgondolni a rendszerhez való kutatói viszonyulás egyes dilemmáit. Szükségképpen konkrét esetekről és személyekről is szót ejtek az alábbiakban, még ha a cél a trendek és az általános helyzet ismertetése is. Jól illeszkedik ez a bemutatás ahhoz az elképzeléshez, amely az erkölcsöt "társadalmi térlátásként" fogja fel, ahol "nem a jóindulat, hanem az odafigyelés a fontos".[4] Nem szándékom, hogy bárki felett pálcát törjek, az egyéni élethelyzetek feltárása nélkül ez egyébként is lehetetlen lenne. Ahol egyéni eseteket említek, az ítélkezést ott is az olvasóra vagy az utókorra bízom (esetleg a Jefferson által a jogok evidens forrásaként megjelölt Teremtőre). Nincs nálam a bölcsek köve, de talán érdemes a magunk számára is megfogalmazni, mit jelent jogásznak lenni egy olyan rendszerben, amelyben a korábban adottnak vett elvek és viszonyítási pontok elbizonytalanodnak vagy egyenesen eltűnnek. Az áttekintés célja tehát éppen az, hogy bemutassa, miként válnak a különálló esetek rendszerré, ami ugyanakkor nem életszerű valós példák tárgyalása nélkül. A mások által nem publikált esetekben beszereztem az érintettek hozzájárulását.
Elöljáróban még két kapcsolódó megjegyzést kell tennem. Egyrészt az áttekintés nem törekedhet a teljeskörűségre.[5] Másrészt, még ha valóban átfogó lenne is, a kiemelt esetek egymás mellé rendezése drámaibbnak mutathatja a helyzetet, mint amilyen az valójában. A kritikákat megfogalmazó kutatók jelentős része továbbra is magyar, államilag finanszírozott pozícióban van, mint ahogy a szerző is. Az akadémiai szabadság magyarországi helyzete 2021-ben nem fogható ahhoz, amiről az oroszországi[6] vagy törökországi[7] beszámolók szólnak. Ugyanakkor az akadémiai szabadság megsértésének logikája részben eleve arra épít, hogy az egyes, akár kirívónak tartott esetekből a tágabb közönség megérti az üzenetet, hogy milyen területre nem ildomos tévedni. Ez a kisugárzó (vagy dermesztő) hatás meglévő attitűdökre építve húzza ki a talajt a szolidaritásra épülő, hatékony fellépés alól. A helyzet áttekintése talán önmagában is segíthet abban, hogy - megélt felismeréssé válva - is kis lépést jelentsen egy kedvezőbb fordulat felé.
A szöveg sorrendben a kereteket (az akadémiai szabadság mibenlétét), az eseteket (a hazai helyzetet jellemző példákat), majd a szerepeket (a lehetséges tudósi magatartásokat és kapcsolódó dilemmákat) járja körül. Az esetek leírását nagyrészt egy korábban megjelent angol nyelvű blogbejegyzésre építve mutatom be.[8]
- 5/6 -
Az áttekintés tágabb kerete az a felfogás, amely az alkotmányosság gondolatának fontos részeként elfogadja, hogy csak a korlátozott hatalom igazolható. Ezzel nyilvánvalóan szembe megy az a felfogás és gyakorlat, amely a korlátozások mögött a nemzeti szuverenitás vagy akarat indokolatlan és természetileg külső eredetű sérelmét látja és láttatja, és ennek megfelelően lép fel ezek különböző formáival szemben. Ugyanakkor ebből a logikából - amelyet máshol alkotmányosságellenesnek neveztem[9] - következik az a gyakorlat, amely az autonómiákra ellenségesen tekint, és azokat egy töretlen trend mentén haladva felszámolja. A hatalmi és a tudományos logika konfliktusa meglehetősen általános jelenség, lásd Szókratész vagy Galileo esetét, de a magyar jogtudomány történetében is említhetőek (kevésbé drámai) példák.[10]
Az alkotmányossággal foglalkozó oktató-kutató esetében ez azért jelent különös feszültséget, mert ütközik a szakmáját meghatározó értékelkötelezettséggel. Ez felvetheti azt is, hogy oktathat-e valaki Magyarországon alkotmányjogot, aki lényeges pontokon illegitimnek tartja az Alaptörvényt és a rá épülő rendszert.[11] Hasonló dilemmával szembesült Molnár Kálmán, aki a Horthy-rendszert illegitimnek tartva inkább lemondott arról, hogy közjogászként oktasson a továbbiakban.[12] A dilemma akkor is fennáll, ha a gyakorlatban megkerülhető például azzal, ha alkotmányjogot oktatva külföldi példákra térünk rá, vagy az elméletibb bemutatás keretében a magyar példákat állatorvosi lóként használjuk.
A dilemma elvezet egy átfogóbb témához, az akadémiai szabadság mibenlétének kérdéséhez. Az UNESCO 1997-es ajánlása a következő elemeket rögzíti az akadémiai szabadság körében: "a szabad oktatáshoz és eszmecseréhez való jog, amelyet nem korlátoz kötelezően követendő doktrína"; "a szabad kutatáshoz, valamint a kutatási eredmények szabad terjesztéséhez és publikálásához való jog"; "a szabad véleménynyilvánítás joga azon intézményről vagy rendszerről, amely keretként szolgál a tudományos élet szereplőinek tevékenységéhez"; "az intézményes cenzúra hiánya, valamint a szakmai vagy tudományos képviseleti testületekben való szabad részvételhez való jog".[13]
A "kötelezően követendő doktrína" hiánya nem jelenti azt, hogy maga a dokumentum ne tartalmazna utalást tágabb értékekre, például a békére nevelésre vagy az emberi jogokra, mint ahogy a személyes és intézményi autonómia is a felelősséggel és elszámoltathatósággal együtt jelenik meg. Az Európai Parlament ajánlása, amely az akadémiai szabadság kérdéskörével az EU külső kapcsolataiban foglalkozik, szintén tágabb értékek kontextusában helyezi el az akadémiai szabadságot, így utal az alapvető demokratikus értékekre, a méltányos hozzáférésre és a megkülönböztetésmentességre, az elszámoltathatóságra, a kritikus és független gondolkodású intézményi autonómiára és társadalmi felelősségvállalásra, majd rögzíti, hogy "nem létezhet demokrácia a tudományos élet szabadsága nélkül, amely lehetővé teszi a tájékozott vitát".[14] A szöveg kifejezetten utal Magyarországra az elüldözött Közép-európai Egyetem és a megszüntetett társadalmi nemek képzés kapcsán.[15] A más értékekhez való kapcsolatot és a társadalmi felelősség kérdését legerősebben talán a 2020-as Magna Charta Universitatum jeleníti meg,[16] bár már az 1988-as Charta is utalt olyan célokra, mint "a humanista hagyományok" vagy "a kultúrák kölcsönös ismerete".[17]
A témánk szempontjából fontos lehet az a - jogtudományi munkákban kiemelt - megfontolás, amely a tudományos életnek azért is biztosít kiemelt védelmet, mert annak a demokratikus közvélemény formálásában is megkülönböztetett szerepe van.[18] Vicki Jackson a szakmai értékelést és a tudást általánosságban tekinti az alkotmányos demokrácia elengedhetetlen összetevőjének,[19] például azért, mert - ahogy arra az alkotmányos demokráciákat fenyegető veszélyeket vizsgáló Ginsburg és Huq rámutat - a tények közös alapjának eltűnése a demokratikus működést önmagában aláássa.[20] E folyamat előidézésének az egyik eszköze pedig a diszkreditálás,[21] amelyet, ahogy erről még szó lesz, az utóbbi években Magyarországon is megtapasztalhattunk.
A demokratikus, jogállami, emberi jogi elkötelezettség kívánalma azt is jelenti, hogy az alkotmányjoggal foglalkozók megkülönböztetett helyzetben vannak, hiszen kiemelt szerepük lehet az alkotmányos demokrácia megerősítésében, illetve az önkényuralmi törekvésekkel szemben.[22] Ez indokolhat megkülönböztetett védelmet és felelősséget is, és nem csak az alkotmányjoggal, de tágabban a társadalomtudományokkal[23] - vagy általánosságban a politikailag érzékenyebb témákkal - foglalkozó oktatók-kutatók esetén. Ez az általános szólásszabadságtól megkülönböztetett, dedikáltan "akadémiai" szabadság védelme melletti érv lehet.[24]
Mark Tushnet szerint egyenesen a kortárs (jogászi) szakmai közvélemény az elsődleges fokmérő, és végső soron a szakma ítélőszéke dönti el, hogy a bírói jogértelmezés hűséges maradt-e "a joghoz".[25] Az alkotmányjogászi szakma egyik fontos feladata ebben az olvasatban, hogy megteremtse és fenntartsa azt a közeget, amelyben az alkotmányjogi - elsősorban alkotmánybírósági - döntések konzisztencianyomás alatt vannak: a korábbi gyakorlattól és elfogadott jogértelmezési módszerektől való nagyobb elté-
- 6/7 -
rések kikezdhetik az intézmény és a bírák presztízsét. Ahol a döntések és más források alapján nyilvánvaló, hogy ezt a kánont az érintettek nem veszik komolyan, a bírói döntések legitimációja sérül. Lehet bennünk némi szkepszis annak kapcsán, hogy ez nem a jogtudomány túlzott felértékelése-e, de annyit talán elfogadhatunk, hogy az akadémiai közeg egyike lehet a legfontosabb ellenőrző funkciót ellátó fórumoknak.
A szakmai közvélemény természetesen csak akkor játszhat fontos szerepet, ha az ezt alakítók valóban vállalják a felelősséget, hogy ellenőrzik az ország szempontjából kiemelt jelentőségű jogi pozíciót betöltők munkáját. Explicit módon megfogalmazza ezt a küldetést a Jogesetek Magyarázata című folyóirat, célul tűzve ki, hogy az esetkommentárokkal hozzájáruljon "a hazai jogi kultúra fejlesztéséhez és a bírói gyakorlat feletti szakmai kontroll erősítéséhez",[26] de általában ezt a munkát végzi a szakirodalom, amikor a joggyakorlatot és intézmények, döntéshozók jogilag releváns munkáját értékeli; a Fundamentum például visszatérően közöl a fontosabb pozíciót betöltők, köztük korábbi ombudsmanok, alkotmánybírák tevékenységét áttekintő írásokat.
Stanley Fish öt különböző iskolát különböztet meg az akadémiai szabadságról alkotott felfogások között, a forradalmi és kritikai felfogástól a különlegességre és a közjóra építő megközelítéseken keresztül a saját álláspontjáig, amely szerint nem létezik külön "akadémiai" szabadság.[27] Utóbbi olvasatban az akadémiai munka is csak egy munka, semmilyen sajátos szabadság biztosítása nem indokolt. Számomra szimpatikus Fish álláspontjának antielitista éle, ugyanakkor elfogadhatónak találom azt a megközelítést, amely az akadémiai munka sajátosságaira tekintettel elismeri a dedikált jogvédelem indokoltságát. Nem mellesleg, amint láttuk, az akadémiai szabadság elismerését pozitív jogi érvekkel is megtámogathatjuk.[28] Meggyőzőnek tartom azt az irányt is, amely az akadémiai szabadság tágabban beágyazott felfogását képviseli, és amely az egyenlő emberi méltóság és a jogállami demokrácia iránti elkötelezettség keretében értelmezi az akadémiai szabadságot. Ennek az értelmezésnek része a szakmai közösség előtti megmérettetésen túl a tágabb közvélemény előtti felelősség elismerése, különösen a közpénzből finanszírozott pozícióban dolgozók esetében.[29] Ezért lényeges - még ha nem is mindig egyszerű - megkülönböztetni a sajtóban akár sértő módon megfogalmazott, de alapvetően legitim számonkérést az olyan támadásoktól, amelyek a hatalom akadémiai szabadságot sértő lépéseivel függnek össze.
Ebben a tanulmányban azonban nem kell többet időznünk az elméleti megközelítések különbségeinek tárgyalásával, mégpedig amiatt, mert az alább tárgyalandó esetekben megmutatkozó helyzet nagyon is egyértelmű: bármely megközelítés szerint súlyosan szabadsághiányosnak tekinthető. Akár Fish általános szabadságalapú felfogását, akár a klasszikus, autonómiára építő szabadságeszmét, akár a demokratikus és társadalmi felelősséget hangsúlyosabban képviselő megközelítést vesszük alapul, a vizsgált esetek megítélése lényegében azonos lesz. Ebben az értelemben a hazai dilemmák eltérnek a nyugati országokban az akadémiai szabadság körül folyó vitáktól, amelyek például az egyetemek öndefiníciójához[30] és önszabályozásához[31] vagy a neoliberális modell alkalmazásához[32] kapcsolódnak, és a belső elnyomás összetettebb kérdéseit vetik fel. Esetleg az akadémiai szabadság hagyományosabb sérelmével járó, a kínai állami cenzúra nyugati egyetemeket érintő hatását övező vitákban[33] ismerhetünk jobban magunkra.
A következő rész azokra az esetekre fókuszál, amelyekkel álláspontom szerint jól érzékeltethető, hogy milyen közegben dolgozik ma egy akadémiai ember Magyarországon.
A kritikus vélemények visszafogásának számtalan módja van. A cenzúra és öncenzúra esetei szorosan összekapcsolódnak, hiszen a tiltott vagy szankcionált esetek továbbgyűrűző hatása, hogy számtalan kritikus vélemény meg sem jelenik, így nincs is szükség formális letiltásra. A hatásra ráerősít az az intézményi környezet, amely az egyetemi és oktatói-kutatói autonómiát egyre szűkebb körre vonja. Ez a trend már a 2011-es Alaptörvénnyel elindult, hiszen a korábbi alkotmányos szabályhoz képest visszalépést jelentett, és a védelmi szint 2013-ban a negyedik módosítással tovább csökkent.[34] A közvetlen kormányzati befolyás az akadémiai szférában a kinevezési gyakorlatban is megjelent, ennek az egyik nagyobb figyelmet kapott példája a debreceni rektor kinevezése volt, 2013-ban.[35]
Az akadémiai szabadságot fenyegető és sértő lépéseket sokféleképp lehet csoportosítani. Az egyszerűség kedvéért alább ezeket "nem tűrt" és "támogatott" bontásban tárgyalom, de az áttekintésből világos lesz, hogy a "negatív" és "pozitív" oldal szorosan összekapcsolódik.
Jól dokumentált, egyértelmű eset történt a Debreceni Egyetemen, amikor egy, a bírói függetlenségről
- 7/8 -
szóló tanulmány közlését kézirat befogadását követően tagadta meg a jogi kar lapja, a Pro Futuro. Egyértelműen kiderült az is, hogy erre a lépésre nem szakmai megfontolásokból került sor. A háttérben az érintett szerző beszámolója szerint az állt, hogy egy kormányközeli internetes híroldal megkeresése után a dékán arra kérte a szerzőt, hogy vonja vissza a tanulmányt, mert az károkat okozhat a karnak. Miután a szerző ennek nem tett eleget, a szerkesztőség rendkívüli ülés keretében a befogadott kézirat közlése ellenében döntött.[36] Etikai vizsgálat nem indult, a szerző, Kovács Ágnes már nem dolgozik az egyetemen, miközben a folyóirat nemcsak zavartalanul működik, de azt a Magyar Tudományos Akadémiai továbbra is tudományos kiadványként tartja számon - a legmagasabb, "A" kategóriában. Számomra világos, hogy nem csak a besorolás, de önmagában az, hogy az akadémiai közösség tudományos folyóiratként elismert egy kiadványt, minimum felülvizsgálatra szorul egy ilyen eset után. A hazai jogtudományi szerkesztőségek közös kiállásáért indított kezdeményezés nem járt sikerrel, mint ahogy a bojkott jelei sem látszanak. Maga a tanulmány elérhető working paperként és a BUKSZ-ban megjelent tanulmányként.[37] Az eset a tágabb, az alkotmányosságot ért támadásokra adható, de elmaradt szakmai-társadalmi kiálláshoz hasonlóan tanúskodik az alapvető szakmai védelmi mechanizmusok hiányáról.
Ahogy az a cenzúrával lenni szokott, a hatalom által elvárt pontos határ mindig bizonytalan, ugyanakkor a nagyobb port felvert ügyek egyértelmű üzenetet hordoznak, és viszonyítási pontként szolgálnak. A Századvég című folyóiratot, a terjeszkedő központi befolyás trendjébe illeszkedve, 2018-ban olyan vezetőség vette át, akik feladatuknak tekintették, hogy szorosabban kövessék a pártvonalat,[38] és ennek jegyében megakadályozták egy már nyomdába került, korábban összeállított szám kiadását. A szám persze kikerült az internetre,[39] és minden bizonnyal jóval többekhez jutott el, mint ha nem lett volna botrány. A kifogás az lehetett, hogy a járadék jelenségére fókuszáló indító tanulmány[40] és az arra reagáló szövegek[41] nem illeszkedtek az új vezetőség azon elképzeléséhez, hogy "a lap feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz".[42] Ami persze világos beszéd, de felülvizsgálandóvá teszi, hogy ez mennyiben összeegyeztethető azzal, ha egy folyóirat egyúttal szakmai-tudományos fórumnak tartja magát. (A folyóiratot kiadó alapítvány az eset után rendezvényt tartott a cenzúra témakörében, amelyen a nyugati abnormalitás és a Facebook-cenzúra vonalán haladva tárgyalták a témát.[43]) Sokan utaltak rá, hogy a legutóbbi hasonló eset 1982-ben történt meg itthon, egy Mozgó Világ lapszámmal.[44] Erős párhuzamot mutat az is a 1990 előtti rendszerrel, ahogy a szegénység jelenségének tárgyalása tiltottá vált, például azzal, hogy a szakma tiltakozását is kiváltva megszüntették a - közel száz éves múltra visszatekintő - létminimumszámítást, arra hivatkozva, hogy annak úgymond nehéz a kommunikációja.[45]
A cenzúra nem csak azt jelenti, hogy közvetlenül letiltják a közlést. A kritikus álláspontok vállalásáért alkalmazott szankció ugyanilyen hatással járhat. A közvetített elvárások sokakat elgondolkodtathatnak, hogy érdemes-e vállalni a kockázatot. Egy olyan ügyben, amely nyilvánosan nem dokumentált, de az érintett név nélkül beleegyezett abba, hogy ismertessem, egy kollégánktól a jogszabály által garantált előmenetelt tagadták meg, egy magas kormányzati tisztséget viselő személy levele alapján, amelyet az egyetemi vezetőségnek küldött. Az érintett kolléga számos prominens fórumon adott hangot kritikájának a hazai alkotmányosság helyzetét illetően. Egy hasonló esetben Kakuk Péterrel, a Debreceni Egyetem akkori oktatójával közölték, hogy hiába habilitált, a belátható jövőben nem fogják előresorolni, miután tévés nyilatkozatot adott a CEU hazai működésének ellehetetlenítése elleni tüntetés kapcsán.
Kozáry Andreát 2019-ben azt követően bocsátották el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, hogy tiltakozott, amiért egy korábban jóváhagyott nemzetközi konferenciát nem lehetett megtartani az intézményben. A rendezvény a gyűlöletbűncselekmények elleni fellépést tárgyalta, amely a hazai rendőrképzés legfőbb fóruma esetén könnyen indokolható. Ám a rendezvény fókuszában a szexuális orientációjuk vagy nemi identitásuk miatt támadásnak kitettekkel, illetve az "idegenekkel", vagyis bevándorlókkal és menekültekkel kapcsolatos témák, voltak,[46] vagyis olyan témák, amelyek politikailag érzékennyé váltak a kapcsolódó kormányzati kampányok révén. Az azóta megszüntetett Egyenlő Bánásmód Hatóság egy hasonló esetben a Debreceni Egyetem részéről állapított meg jogsértést, amikor az intézmény nem engedett megtartani egy LMBTI témájú rendezvényt.[47] A sor valószínűleg folytatható, és a legtöbb esetben sokkal finomabb jelzések - esetleg a sajtóban vagy folyosói beszélgetések révén terjedő esetek - elegendők, hogy a kutatók és az oktatók "vegyék az üzenetet".
Az elmúlt években tendenciává erősödött, hogy a megszüntetendő vagy szorosabb függésbe hozni kívánt szervezetek legitimitását nyilvánosan kérdőjelezik meg, akár közvetlen kormányzati nyilatkozatok, akár a nyilatkozatokat hordozó kiadványok révén. Ennek egyik formája az idegen érdekek kiszolgáló-
- 8/9 -
jának minősítés ősi formulája, amely az utóbbi időben leggyakrabban a "Soros-ügynök/zsoldos" formában jelenik meg, és amelyet sokak mellett jelen sorok szerzője is megkapott, illusztris társaságban. Egy kollégánk, Bene Márton a Politikatudományi Intézetből pert is nyert a címkézés ellen.[48] A megtámadottak legtöbbje azonban kerülni próbálja a konfrontációt a továbbiakban.
Gyakori az is, hogy teljes tudományterületeket ér támadás, természetesen leginkább a közvetlenebb politikai relevanciával bíró társadalomtudományi területek esetében. Erre a legjobb példa a társadalmi nemek szak betiltása,[49] amely egymást kizáró érvekkel operált: egyszerre ideológiai támadás, valamint semlegesnek és racionálisnak beállított, munkaerőpiaci érvekre alapított döntés. Az üzenet egyértelmű: a társadalmi nemek (gender) kifejezés maga, valamint a mögélátott, illetve tényleg jelenlévő (egyébként rendkívül sokszínű és sokrétű) kritikai hozzáállás nem kívánatos a magyar akadémiai szférában. A kormányzati kampányok egyik hatása, hogy az érintettek olykor személyükben is fenyegetve érzik magukat. Egy érintett oktató arról számolt be személyes beszélgetésben, hogy miután fenyegető üzenetekkel találkozott, amelyekben a lakcíme is megjelent, a családját féltve levette a nevét a postaládáról.
Hasonló elbizonytalanító hatással járhat a nemzetközi migrációt kutatók számára az a kampány, amely Meleg Attilával szemben folyt egy olyan kijelentés miatt, amely a migrációkutatásban közhely: a mobilis népesség aktivitása, képzettsége magasabb, mint a nem mobilaké.[50] Arra is találunk példát, hogy a politikai hangulatot felhasználva, de (vélhetően) nem központi utasításra távolítanak el oktatót egy egyetemről. Klein Tamás kirúgása a Károli Gáspár Református Egyetemről klasszikus kabátlopási ügyet idéz: Klein - a vád szerint - a Fidesz-székházra célozva - azt mondta, hogy "a Lendvay utca környékén sok a patkány". A hangfelvételre hivatkozó helyreigazításokból ugyanakkor kitűnik: a politikai közbeszédről szóló óráján a hazai romló állapotok kapcsán elrettentő példaként hangzott el Klein részéről a kijelentés, helytelenítő kontextusban.[51]
A legrosszabb talán azt látni, amikor a tudományosság (még) autonóm szereplői vállalnak szerepet hasonló támadásokban. Freund Tamás egy kiszivárogtatott, a miniszterelnökhöz címzett levélben "a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő" kutatókról ír, akik "mételyezik a közéletet és a fiatalságot".[52] A gyenge teljesítmény és a kormánykritika összekapcsolása, újfent a társadalomtudományok terén, hatásában legitimálja azokat a kormányzati támadásokat, amelyeknek az MTA maga is elszenvedője volt. A szintén gyakran előkerülő kritika, miszerint egyes kutatók - akár az alkotmányosság témakörében - rendszerkritikus álláspontjuk révén jutnak publikációs lehetőséghez vagy (külföldi) kutatási forráshoz, ahhoz hasonlítható, mintha virológusokon kérnénk számon, hogy a járványból "profitálnak", vagy ha azt mondanánk, hogy a rákkutatók a rákos megbetegedések elterjedtségből "húznak hasznot". Éppen a kutatói felelősségvállalás egyik formája, ha az aktuális kihívások szempontjából releváns kérdésekkel foglalkozik valaki. Különösen akkor ízléstelen az ilyen kritika, ha ezek a területek éppen olyan érzékeny kérdéseket érintenek, mint amilyeneket a jelen írás dokumentál. A delegitimációs kísérletek egyik hatékony ellenszere a közös fellépés, a tudományos közvélemény egyértelmű üzenete. Bár a "mételyező" kijelentésre születtek reakciók, nehéz nem ezzel ellentétes üzenetként tekinteni arra, hogy a levél nyilvánosságra kerülését követően annak szerzőjét az MTA Közgyűlése az MTA elnökévé választotta.[53]
Az egyénekkel és szakokkal szembeni kampányok mellett teljes intézményeket is számtalan esetben értek hasonló támadások. A Közép-európai Egyetem ügyét itt azért nem részletezem, mert ezt sok helyen kiterjedten dokumentálták.[54] A lépés nyilvánvalóan sérti az alkotmányossági mércéket,[55] ami persze nem jelenti azt, hogy ennek kimondását bármely hazai fórum vállalta volna.[56] Az Alkotmánybíróság az Európai Unió Bírósága döntését követően azért nem vizsgálta a vonatkozó beadványokat, mert azokat már nem találta aktuálisnak.[57] A kormányzati érvek egyszerre szóltak az indokolatlan előnyről (miszerint az amerikai diploma megengedhetetlen előny más hazai képzési helyekkel szemben), miközben megjelent egy ezt kizáró[58] érvelés is, amely ideológiai okot ("Soros") jelöl meg. Ez az ellentmondás hasonlatos a társadalmi nemek szakkal szembeni érvelés szerkezetéhez. A szintén jól dokumentált SZFE-történetben[59] szintén összekapcsolódnak a képzés sokszínűségét vitató, önmagában legitim érvek az ezzel nehezen összeegyeztethető, közvetlen világnézeti alapú támadást jelentő állításokkal. Az egyetemi átalakítások közös jellemzője, hogy azok révén csökken az auto-
- 9/10 -
nómia, és nő a politikai befolyás intézményi lehetősége. Igaz ez a magyar egyetemi szektor jelentős részét érintő legutóbbi lépéssorozatra is, amely formailag ugyan a privatizációhoz hasonlít, azonban hatásában a közvetlen politikai kontrollt erősíti, az akadémiai és intézményi szabadság rovására.[60] Hasonló forgatókönyv szerint zajlik az átalakítás, mint az OTKA megszüntetése vagy az akadémiai kutatóhálózat elvétele esetén: a lépések minden esetben összekapcsolódtak a források növelésének ígéretével.
A delegitimáció egyik formája kifejezetten a tudományosságból vett érvekkel operál, szükségképpen hazug módon használva azokat. Van példa rá, amikor a tudománymetriát hívják segítségül a lejáratáshoz. Az OTKA támogatási rendszerének függetlenségi garanciáit még egy Pálinkás József nevéhez köthető jogalkotási lépéssel számolták fel, tehát a vezetői belenyúlás jogi keretei már évek óta adottak.[61] Az első olyan döntésre, amely élt ezzel a vezetői jogkörrel - felülírva a szakmai döntést -, 2020-ban került sor. A politikai felülbírálat egy publikációs adatbázisra épülő, önkéntes munkával indított projekt számításaira hivatkozott.[62] Elvárható lett volna, ha az érintett projekt nevében tiltakoznak a lépés ellen, nehogy annak árnyéka vetüljön rá a kezdeményezésre, hogy legitimálja a bejáratott szakmai döntéshozatal felülírását. Tiltakozásra a projekt részéről azonban tudomásom szerint nem került sor. A tiltakozó megnyilvánulások Acsády László, az érintett élettudományi kollégium elnökének lemondásától[63] tiltakozó levelekig[64] terjedtek, valamint kezdeményezés indult az említett projektből való törlés egyéni kérelmezésére.[65] Egy kutató az Akadémiai Dolgozók Fórumának segítségével a miniszteri felülbírálattal érintett döntési forduló teljes megsemmisítését kezdeményezte. A minisztérium sajtóban idézett válasza szerint "a mindenkori NKFIH-elnök az OTKA-kollégiumok döntéseit felülbírálhatja",[66] amelyre a Pálinkáshoz köthető módosítások valóban törvényi lehetőséget teremtettek, lásd fentebb.
Hasonlóan politikailag motivált, tendenciózus adathasználatra példa az az idei eset, amikor az MTA (helyesebben: volt MTA) bölcsész- és társadalomtudományi intézeteinek publikációs teljesítményét egy olyan tanulmány szerzőjével készített interjúban éri megsemmisítő kritika,[67] amely egyébként éppen azt mutatja ki, hogy a nemzetközileg látható teljesítmény a vizsgált intézetekből kizárólag a volt MTA-s kutatóhálózat tagjaihoz köthető. Ezzel szemben a tanulmány állításai szerinti "nemzetközi láthatatlanság" a tanulmányban közölt adatok alapján a kormányzat által az utóbbi időben létrehozott intézmények - Molnár Tamás Kutatóintézet, Veritas Kutatóintézet és Levéltár, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete, Migrációkutató Intézet, Alapjogokért Központ, Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet - kutatóira igaz.[68]
Az akadémiai szabadság leépítése nem csupán lejáratásokban, tiltásokban, megszüntetésekben ölt testet. Az intézményiátalakítási lépések mellett számos új entitás jött létre, részben vagy egészben tudományos ambícióval, illetve a támogatáspolitika is illeszkedik az itt tárgyalt logikához. Ugyanakkor fontos része a jelenségnek az is, hogy a tudományos élet részéről milyen támogatást kap a rendszer. A következő részben erről lesz szó.
A kormányzati irányvonalhoz kapcsolódó céllal egy sor alternatív intézmény jött létre, amelyeket itt meg sem próbálok felsorolni, talán elég illusztrációként a "Veritas" néven létrehozott intézetre utalni, amely sokak olvasatában már a nevével is - az igazságra utalva - a hivatalos tudományossággal szembeni kritikát fejezi ki. Amikor kormányzati döntéssel a Veritashoz csatolták az '56-os Intézetet, tiltakozásul rövid időn belül az összes - mind a tíz - kutató távozott onnan.[69] A kutatói közösség nem csak ebben lépett fel egységesen, de a nehézségek ellenére más keretek között együtt is maradt,[70] miután a kutatók kifejezésre juttatták, hogy az alapvetően emlékezetpolitikai célokat szolgáló intézménynél nem tudják elképzelni tudományos munkájuk folytatását.[71] Általában is felvetődik a kérdés, hogy a minisztériumi háttérintézményként működő szervezetek működése, ahol például kontroll alatt tartják a külső megszólalásokat, mennyiben egyeztethető össze a független kutatói munkával. Ezek a dilemmák gyakorlati kérdéssé válnak olyan ügyekben, mint az '56-os Intézet sorsa, de ilyen volt az, amikor a Külügyi Intézetet szorosabb kormányzati munkára állították át,[72] és hasonló dilemmák jelentkezhetnek a közvetlen politikai megrendelések kapcsán az olyan intézményeknél, mint a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet vagy a Magyarságkutató Intézet.
Nem önmagában a kormányzati alapítás vagy háttérintézményként működés vet fel kérdéseket, erre számos nemzetközi példa is adódik, mint inkább a független tudományos kutatással szembeni kormányzati bizalmatlanság, illetve politikai fellépés, például az itt dokumentált esetekben. Mint ahogy nem is azzal van baj önmagában, hogy a kormányzat a saját szemlélete szerint új intézményeket hoz létre. Arra a
- 10/11 -
magyar történelemből is találunk példákat, hogy az alapítás körülményei ellenére egy intézmény később értékes műhellyé vált. Az itt ismertetett alapításokra azonban az akadémiai szabadságot sértő kormányzati lépések részeként került sor, és ezeknek az intézményeknek a működése sok tekintetben máig ezt a hatást erősíti. Ennek a hatásnak az egyik eleme más intézmények bezárása és ellehetetlenítése (az említett '56-os Intézet mellett a Politikatörténeti Alapítványt vagy a Lukács Archívum ügyét szokás említeni, de sok tanulsággal szolgál a Fudan és a CEU ügyének összevetése is). A hatás szempontjából a másik fontos elem a finanszírozás kirívó aránytalansága. A Matthias Corvinus Collegium oktatási alapítványnak juttatott közpénz (több mint 500 milliárd forint)[73] meghaladja a teljes magyar felsőoktatás éves költségvetési támogatását.[74] A Magyar Nemzeti Bank régóta működtet kiterjedt támogatási és intézményhálózatot, amelyet elhíresült módon igyekeznek a közpénzekhez kapcsolódó átláthatósági követelmények alól kivonni. A támogatáspolitika keretében a jegybank egyetemeken is támogatja a jegybankelnök nézeteinek terjesztését szolgáló programok létrehozását és működtetését.[75]
A kutatási szabadságot sértő kormányzati törekvések hatását az is mutatja, amikor egyes intézmények meghallják az idők szavát, és maguk döntenek arról, hogy illeszkednek a politikai elvárásokhoz. A Corvinus Egyetem a társadalmi nemek szakkal szembeni kampány, majd a szak betiltása után döntött arról, hogy családtudományi képzést indít, közvetlen kormányzati elvárásnak eleget téve.[76] A Társadalomtudományi Kutatóközpont szintén ezeket a fejleményeket - és az MTA-ról történő leválasztást - követően döntött a "Családtudományi Kutatási Centrum" létrehozásáról. Amint azt Majtényi Balázs kritikájában megfogalmazta, a társadalmi nemekre való utalás - amely tartalmilag is illeszkedett volna, akár a családra utalás mellett -, kevésbé kelthetné azt az érzetet, hogy itt a pártvonalnak való elvtelen megfelelésről van szó.[77]
Miközben az akadémiai szféra finanszírozása nemzetközi összehasonlításban is alacsony,[78] világos az intézkedések azon üzenete, hogy a kormányzati akaratot különböző formában elfogadó intézmények kiemelt támogatásra számíthatnak. Helyenként nem könnyű elkülöníteni, hogy még az akadémiai szférához tartozó intézményről van-e szó, vagy a GONGO-k - a kormányzatok által működtetett "nem kormányzati" szervezetek - világába tartozó szervezetekről.
A támogatási rendszerben a pénzügyi előnyökhöz más kedvezmények is kapcsolódhatnak. A közvetlen kormányzati irányítás alatt álló Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) szintén kiemelt támogatást kap - egy számítás szerint hallgatókra vetített arányban négyszeres támogatást[79] -, és emellett egy törvénymódosítás révén könnyített akkreditációs követelmények vonatkoznak rá.[80] Törvényi úton külön államtudományi képzést hoztak létre, és ennek vonatkozásában az NKE törvény szerint monopóliumot élvez. Ezzel a lépéssel szemben többek között az MTA IX. Osztálya is állást foglalt.[81] Az államtudományi képzés kapcsán - csakúgy, mint a családtudomány kapcsán - nem a tudományterület legitimitása a kérdés, hanem az, hogy ezeket a programokat az akadémiai szabadság elleni lépések legitimációjára használják.
A támogatás jellemzően kétoldalúságot feltételez: a kormányzati üzenetek támogatását gyakran közvetlen előnyök reménye motiválja, illetve a kormányzati támogatásért cserébe lojalitást, tudományos legitimációt várhat el a kormányzat az adott intézménytől. Erre példa nem csak az NKE-n "jó állam" témában zajló kutatás,[82] hanem a cenzúra és öncenzúra kultúráját erősítő, gyakran ki nem mondott vélekedés, hogy a kormányzat kritikája nem fér össze azzal, ha egy intézmény állami pénzből működik.
A kölcsönös támogatás, illetve az állami finanszírozás és kormányzati érdekek összemosásának káros hatása szélesebb körben is érvényesül. Ahogy a jogállami működés fenntartásához arra van szükség, hogy a függetlenséget olyan szereplők is fenntartsák, sőt, leginkább azok, akik a kormánytöbbségtől kapták a közvetlen felhatalmazásukat, úgy a tudományos munka esetén is diszfunkcionális a feltétlen lojalitás. Miközben a demokráciához szükség van elkötelezett demokraták kritikus tömegére, az autoriter fordulat intézményeit is konkrét személyek működtetik, köztük szükségszerűen a jogi szakma egyes képviselői is. A jogi-intézményi átalakulásnak ez a másik oldala - a személyi oldal -, és erre is hatással van a kölcsönös támogatás fentebb leírt logikája.
A kinevezési gyakorlat egyrészt erősíti azokat a jól dokumentált folyamatokat, köztük a függetlenség visszaszorulását, az Alkotmánybíróság kapcsán a hatáskörök szűkítését, a jelölési rendszer egypártira sza-
- 11/12 -
bását, a létszámbővítést. Másrészt erősíti a jogtudományi szakma képviselőinek szánt üzenetet, hogy az érvényesülés akadálya, ha a szakmai meggyőződés valakit a kormányzattal szembeni kritikára indít. Az alkotmánybírói kinevezések általánosságban is közvetítik azt az üzenetet, hogy a kormányzati érdekek szolgálata kifizetődik. Szűcs Zoltán Gábor írja, hogy az illiberális rezsimekben a különböző hivatalokat betöltők gyakran nehéz dilemmákkal (és morális veszteségérzéssel) kénytelenek szembenézni, kifejezetten említve az alkotmánybírákat, akiknek egymással ütköző elvárásoknak kell megfelelniük: egyszerre kell az alkotmányosságot fenntartani, személyes és szakmai mércéket követni, miközben ebben nem mehetnek túl messze, mert közben lojálisnak is kell maradniuk a rendszerhez[83] - részben az alkotmányosság látszatának fenntartásával, ami az elvárások másik felének alkalmi és részleges teljesítése révén lehetséges.[84]
A kinevezési gyakorlat csak az egyik eleme egy tágabb jelenségnek, amely messze túlmutat az akadémiai szabadság kérdésén, és felvet egy másik, a jogtudomány számára fontos kérdést: hogyan viszonyulhat egy, a jogrendszerrel (tágabban a politikai rendszerrel) kiemelten foglalkozó kutató az ismertetett helyzethez a tudományos munkája során. Mit jelent a magyar jogtudomány számára, ha a jogállamiság hivatkozási pontjai bizonytalanná válnak, részben eltűnnek?
A legáltalánosabban talán így vethető fel a kérdés: hogyan viszonyuljon a kutató a rendszerhez a rendszerre irányuló oktatói és kutatói tevékenysége során? A politikamentesség és az objektivitás (értéksemlegesség) ideálja régóta motiválja az oktatással és a kutatással kapcsolatos törekvéseket és célokat. Max Weber híres előadásában például leszögezi, hogy "a politika nem való az egyetemi előadóterembe", majd ismerteti, hogy mi az, ami mégis oda való; ha tanteremben beszél valaki például demokráciáról, akkor: "szemügyre veszi különböző formáit, elemzi működésük módját, megállapítja, hogy melyik milyen konkrét következményekkel jár az életviszonyokra nézve, majd szembeállítja velük a politikai rend más, nem demokratikus formáit, és megpróbál odáig eljutni, hogy a hallgató megtalálhassa azt a pontot, amelyből kiindulva a saját végső eszményei szemszögéből mindezzel kapcsolatban állást foglalhat."[85] (Kiemelések az eredetiben.)
Ugyanakkor bármilyen semleges levezetésre is törekedjen az előadó, szükségképpen nem csak válogat, de kiindulópontokat is használ. Noha jó esetben ezeket a kiindulópontokat a hallgatósága jelentős része is osztja, de ez akkor is értékalapú választás. Maga Weber is hozzáteszi később, hogy "[e]gyetlen tudomány sem abszolút előfeltevésmentes".[86] Hasonlóan felvethető a kérdés, hogy az alkotmányosság iránt a szakmai ethosz miatt jellemzően elkötelezett - ebben az értelemben nem értéksemleges - jogtudós részéről mi a helyes hozzáállás az alkotmányosságot rendszerszerűen sértő, esetleg azt felszámolni törekvő kormányzattal szemben. A weberi állásponthoz képest a másik végpontot Bencze Mátyás írja le, amikor amellett érvel, hogy az alkotmányosság iránti valódi elkötelezettség nem engedi meg a tétlenséget, közvetlen politikai cselekvésre van szükség, kilépve a hagyományos tudósi szerepből.[87] Jakab András ezzel szemben kifejezetten fontosnak - és hasznosabbnak - tartja, ha a közjogász megmarad "a napi pártpolitikai viszályok felett", ténylegesen és a közvélemény szemében is, hacsak nem vált szakmát, és áll politikusnak.[88] Wojciech Sadurski ezzel vitatkozva Ronald Dworkin - egy napi politikai ügyekben is aktív jogtudós - példáját állítja elénk, és felteszi a kérdést, hogy a megelőzésben aktivistaként fellépő járványkutató is pályaelhagyó-e ebben az értelemben.[89] Ráadásul, ha valóban figyelembe vesszük a látszatot, akkor a független tudósi szerepet, ha az érzékeny témákkal foglalkozó kutató határozottan képviseli kritikus álláspontját, eleve kudarcra ítélheti az a közeg, amely minden bírálatban ellenségességet lát. Ilyen például az a közeg, ahol a World Justice Project, amelynek keretében hazai kutatók szerint a legjobb jogállamiság-index készül,[90] megkapja a Soros-ügynök jelzőt.[91]
A korábbiakhoz hasonlóan ezeket a dilemmákat is konkrét példákkal fogom illusztrálni, előbb azonban jeleznem kell, hogy még töredékesen sem szándékom, hogy a hazai jogtudomány 2010 utáni helyzetét értékeljem. Ezt megtették mások,[92] és a célom egyébként is korlátozottabb: azt szeretném érzékeltetni, hogy milyen nehézségeket jelent a jogrendszer alkotmányosságtól való eltávolodása a jogtudománnyal foglalkozók számára. A jelen szöveg megírásához jórészt az ezzel kapcsolatos tapasztalatok vezettek, például az, hogy többször találkoztam olyan gya-
- 12/13 -
korlattal, amely egy szöveg zárásánál tesz már-már komikusnak ható rendszerlegitimáló megállapításokat, a 1990 előtti időkből ismerős, meghaladottak tűnt "vörös farok" műfajára emlékeztetve. Olyan példákat említek a közvetlen környezetemből, amelyek minden bizonnyal nem egyedülállóak, és érzésem szerint jól illusztrálják a fenti dilemmát. Talán megbocsátják az érintett kollégák, hogy az ő írásaikkal példálózom. Más, bizonyára súlyosabb példák is felhozhatók lennének, de talán a bemutatott esetek is kellően illusztrálják a problémát.
Egy intézeti műhelyvitára bocsátott kéziratból született tanulmány zárásából idézek: "Az eljárások felfüggesztéséről szóló friss végzések (»civil szervezetek«, »CEU-törvény«) az uniós jog hatálya alá tartozó hazai jogi aktusok alkotmányosságának vizsgálatával összefüggésben nyilvánították ki az EUB-val való konkrét, érdemi együttműködés szükségességét." Majd: "Úgy ítéljük meg, hogy a kvótahatározatban és a friss végzésekben foglalt drámaian új megközelítések az első lépései lehetnek az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága közötti érdemi együttműködésnek."[93] A szerző a tanulmányban jelzi, hogy tud a jogon kívüli tényezőkről ("a civil törvénnyel és a CEU-törvénnyel kapcsolatban intenzív politikai feszültségek támadtak, amelyek miatt a felfüggesztések politikai indíttatása sem zárható ki"[94]), azonban ez semmilyen módon nem épül be az elemzésbe, sőt - a tanulmány zárásból is kitűnően - ezek a döntések is az együttműködés biztató példáját jelentik a szerző számára. Az ismert politikai szempontok figyelmen kívül hagyása valószínűleg önkorlátozáson alapszik, ami a jogi elemzés legitim terepének téves felfogásából fakad.[95] Ha a legmeggyőzőbb magyarázat nem illeszkedik a szerző módszertanához, akkor csak úgy kerülheti el az olvasó megtévesztését, ha ezt a nehézséget a következtetéseinél is jelzi (közkeletűbb formában: "az igazat mondd, ne csak a valódit"). Ennek nem lehet akadálya az sem, ha a tanulmány születése valamilyen módon kötődik az Igazságügyi Minisztériumhoz.[96]
Hasonló dilemmák vethetők fel annak a kutatásnak a kapcsán is, amelyet az Alkotmánybíróság és a Kúria "rendelt" a saját gyakorlatukat érintő kérdésekben. A politikailag talán legterheltebb témát, a népszavazásokkal kapcsolatos joggyakorlatot áttekintő tanulmány végén találjuk ezt a bekezdést: "Évszázadok békés és fegyveres forradalmai tűzték zászlajukra a népfelség elvét, szóltak a nép által történő hatalomgyakorlásáról. A népszavazás lehetősége a magyar jogállami fordulatnak olyan vívmánya, amely önálló, részben szimbolikus és részben nagyon is konkrét értékeket hordoz magában. Ezek az alapjogi elismerést is nyert értékek sérülékenyek, ezért védeni kell őket. Az állam feladata, hogy a sérülést elsődlegesen - megfelelő szabályok megalkotásával - elkerülje, a már bekövetkezett sérelmet pedig gyorsan és hatékonyan orvosolja, ezzel helyreállítva a jog épségét. Azt gondoljuk, hogy az intézményi és eljárási keretek ehhez adottak, a fenti elvek pedig azt követelik meg az érintettektől, hogy bölcsen használják ezeket a kereteket. Bízunk benne, hogy tanulmányunkkal ehhez tudtunk hozzájárulni."[97]
Nem arról van szó, hogy a szerzők ne látnák a súlyos alkotmányossági problémákat, akár az intézményi változások szintjén is. A tanulmány vezető szerzője máshol leszögezi, hogy "a magyar Alaptörvény inkább népszuverenitás, mint hatalommegosztás párti, már-már minden hatalmat a Tisztelt Ház gyakorol, mint 1949-ben."[98] Mégis indokolatlanul bizakodó hangon szólalnak meg a szerzők, és azt az álláspontot támogatják, hogy az alapvető feltételek ("intézményi és eljárási keretek") adottak a megfelelő gyakorlathoz. A jogállamiság helyzetének radikális romlását bemutató hazai és külföldi szakirodalom fényében meglepő ez az állítás, különösen úgy, hogy a népszavazási gyakorlat kapcsán jelenik meg, amelynek esetében különösen szembetűnő a közvetlen pártpolitikai hatás.[99]
A lista hosszú, sorolhatók azok a tanulmányok, amelyek például az alkotmánybírósági munka részleteit vizsgálják anélkül, hogy bármilyen értelemben reagálnának a tágabb kontextusra: például arra a kérdésre, hogy van-e még hazánkban alkotmánybíráskodás;[100] arra, hogy ezzel összefüggésben mennyiben használhatóak egyáltalán az összehasonlító jogban megszokott módszerek - összevethető-e például a német gyakorlat vagy más alkotmányos demokráciák gyakorlata a hazai tapasztalatokkal -, illetve erősebben jelentkeznek a kvantitatív módszertan határai is.[101] Hogy személyes tapasztalatokra is utaljak: vannak olyan szakmai beszélgetések, ahol a hallgatást érzem beszédesnek, például amikor a 2010-es évek Magyarországán úgy lehet a jogállam fogalmáról beszélni alkotmányjogi konferencián, hogy fel sem merül a hazai kontextus. Vagy amikor egy jogászi etikáról szóló hazai beszélgetésen az előadók nem érintik azt a dilemmát, hogy a rendszer jogállami működését érintő kritikák közepette meddig mehet el a hazai jog művelője a rendszer fenntartásában.
Tévedés lenne mindebből azt a következtetést levonni, hogy a helyes magatartás az olyan kutatási kérdések vagy érvek kerülése, amelyek esetleg felhasználhatóak az alkotmányosságot aláásó törekvésekhez. Afelett nincs ellenőrzésünk, hogy a szavainkat hogyan hamisítják meg, és az öncenzúra egy másik formája lenne, ha ebbe az utcába belemennénk. Fontos és indokolható, hogy az éppen támadás alatt álló nézeteket is kritika tárgyává tegyük.[102] Van azonban abban kiemelt felelősség, hogy a tudomá-
- 13/14 -
nyosság által legitimált állításainkat úgy mutassuk be, hogy minél kevésbé lehessen visszaélni a szavainkkal.[103] Az alkotmányosság garanciáinak leépülésével ezzel a felelősséggel minden bizonnyal számolni kell, ha valaki a "politikai alkotmányosság" hazai relevanciájáról beszél a 2010-es években,[104] vagy akár a strasbourgi bíróság legitimitása kapcsán fogalmaz meg egyébként alapos kételyeket.[105]
Nem is azt kérem számon, hogy minden kapcsolódó témáról szóló szakmai megnyilvánulás rögtön és hosszan a rendszer mibenlétéről és az ezzel kapcsolatos helyes kutatói magatartásról szóló eszmefuttatásba forduljon. Mivel azonban a jogtudomány képviselőinek munkája javarészt evidens kiindulópontként kezeli a jog érvényességét, és ennek révén annak legitimitását erősíti meg, ezt a legitimáló hatást senki nem hagyhatja figyelmen kívül. Ott, ahol ez a beszédmódból fakadó legitimáció nem kiérdemelt, ennek tudatában kell meghatározni, hogy mit kíván a tudósi felelősség.[106]
Bencze Mátyás már 2011-ben felvetette, hogy az alkotmányosság hazai helyzetét érintő jelentős változások miatt a jogtudományi módszerek átgondolására és tágítására van szükség.[107] Így például: "Fontos érv szól amellett, hogy komoly alkotmányjogászok ne kritizáljanak olyan döntéseket, amelyek mellett igazi alkotmányjogi érvek nem szólnak, csupán a politikai lojalitással lehet azokat magyarázni. Ha tárgyszerűen kezdenek el foglalkozni politikailag motivált döntésekkel, akkor akaratlanul is hozzájárulnak e döntések legitimációjához."[108]
A kutatói komfortzóna elhagyása és a politikai-társadalmi keretek figyelembe vétele szükséges lehet ahhoz is, hogy az összehasonlító alkotmányjog vakfoltjait orvosolva hatékonyabban és időben ismerje fel a szakma az alkotmányosságra leselkedő veszélyeket.[109] Nem állítom, hogy ezek könnyű dilemmák, csak azt, hogy aki felelősen gondolkodik, az nem hagyhatja mindezt figyelmen kívül. A nehézség jelzéséhez elég arra utalni, hogy hasonló a kérdés, mint az ellenzéki országgyűlési képviselők esetében: a demokrácia hiányáról beszélnek, miközben a demokrácia képének fenntartásában központi szerepük van pusztán azzal, hogy részt vesznek az Országgyűlés működésében, emiatt bírálhatók.[110] Egyáltalán nem könnyű eldönteni, hogy mi a helyes magatartás, és az egyéni döntésekben számos személyes tényező is közrejátszhat. Ugyanakkor, ha nem is akarunk szembenézni a kérdéssel, akkor borítékolható, hogy rossz választ fogunk adni.
Nem áll-e fenn a veszélye annak, hogy ha a jogtudomány erre az útra lép, az önállósága, sőt, a léte kerül veszélybe?[111] Ráadásul a lépés könnyen ördögi körhöz vezethet: minél inkább eltávolodik a szűkebb jogtudományi eszköztártól a kutató, annál kevésbé számíthat arra, hogy a szakma képviselői legalább a kiindulópontjai nagyobb részét osztják majd, és annál inkább vonhatja magára a vádat, hogy amit végez, az már nem jogi elemzés, hanem politikai véleménykifejezés. Ez a veszély látszólagos. Valójában a tudományos igényesség és tisztesség megkívánja, nem pedig kizárja, hogy a jelen tanulmányban ismertetett helyzetben a tágabb kontextust közvetlenül is bevonjuk a vizsgálatba. Ha a tulajdonjogi kategóriák annyira elbizonytalanodnak, mint ahogy azt több hazai eset mutatja - például a KESMA számára ingyenesen felajánlott médiacégek[112] vagy a jogszabály-módosítással elértéktelenített, majd az átvétel után újra helyzetbe hozott cég esetén[113] -, akkor nem valószínű, hogy az a felelős tudósi magatartás, ha ennek semmilyen jelentőséget nem tulajdonítunk a jogi elemzés során. A jogtudományi vizsgálat szélesítése csupán eredője annak, hogy maguk a jogi keretek bizonytalanná válnak, mert a közvetlen és változó politikai szempontok lépten-nyomon felülírják a jog logikáját. Hiába illetik a jogerővel nem rendelkező politikusi kijelentésekre kiterjedő jogtudományi elemzést a kremlinológia vádjával, ha az ezekből levont következtetések adott esetben pontosabb képet adnak a jogrendszer működéséről, mint az írott joganyag részletes elemzése.[114] Az egyediesített politikai döntéshozatal, a politikai alapú megkülönböztetés kiterjedt gyakorlata, a gyorsan és jól azonosítható szempontok alapján módosított szabályozások vagy éppen a jogtól elszakadó gyakorlat mind-mind felerősítik a közvetlen politikai számítások szerepét a jogtudományi munkában. Ilyen esetben azzal is igazolható a tágabb megközelítés, ha rámutatunk, hogy a jogi tudás a gyakorlatban leginkább annak a kérdésnek a megválaszolására használható, hogy milyen döntés várható, ha jogvitára kerül sor, és az ilyen kérdéseket nem feltétlenül az írott jog alapján lehet legjobban megválaszolni.
Egy másik jogterületről vett példát említve: fizikai erőszakkal gátoltak meg egy ellenzéki népszava-
- 14/15 -
zást, majd a videófelvétel révén az ország nyilvánossága előtt ismertté váló incidens a magyar jogrendszerben annak ellenére maradt szankció nélkül, hogy a Büntető törvénykönyvben kifejezetten szerepel a népszavazás megakadályozása mint tényállás. Ha más politikai felállásban zajlik mindez, kevéssé látszik valószínűnek, hogy a "kopaszok" elkerülhetik a büntetést. Az ilyen kivételes helyzetek jogon kívül helyezése indította Ernst Fraenkelt, hogy megalkossa a kettős állam elméletét,[115] amely éppen azzal vet számot, hogy a látszólag jogállamként működő nemzetiszocialista rendszerben a jogállami keretek éppen a legsúlyosabb, a rendszer működése szempontjából legfontosabb esetekben nem voltak képesek betölteni funkciójukat.[116] Ennek kimondása nélkül az egyéb esetekre vonatkozó jogi elemzések csak megerősítik a rendszer legitimitását, hiszen azt a képet erősítik, hogy a jogállam intakt maradt.
A kritikák után hadd hozzak olyan példát is, ahol a szerző - az egyik fenti példához hasonlóan az Alkotmánybíróság és Kúria kezdeményezte program keretében írt tanulmányában - kifejezetten úgy vezeti be az elemzést, hogy kitér a joggyakorlat-elemzés hazai közegére és az ebből a jogtudományi elemzés számára adódó közvetlen feladatokra: "A jelenkori magyar alkotmányos gyakorlat egyik fontos sajátossága, hogy azok a tényezők is elbizonytalanodtak, amelyek[nek] az alkotmányértelmezés szilárdságát kellene biztosítaniuk. Ezek részben a hatalompolitika szolgálatába állított alkotmányos intézményrendszer technikai következményei."[117] A konkrét vizsgálat során ebben a keretben helyezhető el az a megállapítás, hogy egy politikailag kiemelt (a miniszterelnök családját és házát érintő) ügyben született döntéssel "összeomlott az addig felépített elvi építmény".[118] A lényegi különbség természetesen nem abban áll, hogy a jelen sorok szerzőjéhez közelebb álló konklúziót fogalmaz meg, hanem abban, hogy figyelembe veszi a tágabb kontextust, amelyet ismerve nem evidens, hogy a klasszikus, alkotmányossági megfontolásoktól vezérelt elemzés problémamentesen alkalmazható-e. A következtetések szerint:
"a bírói függetlenséget nem tisztelő politikai peremfeltételek a bíróság egyébként még tiszteletre méltó törekvéseit is romba dönthetik. Autokratikus alkotmánypolitikai feltételek között nem tartható fenn tisztességes alkotmánybíráskodás, de erre a bírák egy ellentmondásos gyakorlat kapcsán nem hivatkozhatnak mentségként."[119]
A megállapításban összekapcsolódik a konkrét gyakorlat kritikája a tágabb, az elemzés számára kikerülhetetlen kontextussal, továbbá kifejezetten megjelenik a döntéshozók felelőssége, és ez a szakmai diskurzus fenntartásának korábban tárgyalt egyik kiemelt feladata.
A fent bemutatott dilemmák mögöttes kérdése a rendszerhez való viszony, amely állampolgárként is felvet kérdéseket, azonban a társadalomtudománnyal, illetve jogtudománnyal foglalkozók esetében különös erővel jelentkezik. Ez azt is jelenti, hogy nem kerülhető meg a "milyen rendszerben élünk?" kérdése. Akkor is viszonyulunk a rendszerhez, ha erről külön nem gondolkodunk, vagy nem tesszük explicitté magunk számára a döntési helyzeteket és alternatívákat. Az alkotmányjog egyik központi normatív kérdése, hogy mikor legitim a hatalom, még ha ezt sokszor a legalitás nyelvén is vizsgáljuk - a "van" és a "legyen" összecsúszik. A leíró politikatudományi elemzések is akaratlanul normatív következtetésekre vezetnek a leírással. Kis János a demokrácia-autokrácia dichotóm felosztásának problémáit tárgyalva éppen arra építve látja szükségesnek az egymást kizáró kategóriák fenntartását, hogy "a politikai elmélet ne kerüljön összeütközésbe" olyan "egyszerű erkölcsi igazságokkal", mint hogy egy rendszer alapvetően "méltó-e a támogatásra, vagy elutasítandó", vagy hogy "mi a helyes magatartás".[120] Matematikai nyelven: "A pozitív értékű rezsimek helyeslendők, a negatív értékűek elutasítandók."[121] (Kiemelések az eredetiben.)
A korábban idézett weberi kijelentésre utalva Kis a szigorú értékmentességet tévedésnek tartja, hiszen bizonyos témák tárgyalása elképzelhetetlen értékítélet nélkül:[122] "A »demokrácia« és az »autokrácia« fogalmai nem egyszerűen leírják intézmények, szokások és gyakorlatok valamilyen rendszerét. A leírás elválaszthatatlan az értékeléstől".[123] Kevésbé nyújt fogódzót a "hibrid rendszer" szürkezónát leíró, illetve kettősséget hangsúlyozó kategóriája,[124] és még zavaróbb a populizmus kifejezés,[125] miközben a különböző jelzőkkel ellátott demokrácia[126] rendszerleírásként való használata megnyugtatóan hathat: még a demokráciák családján belül vagyunk, nincs átfogó legitimációs probléma. Élesebb kritikát fejez ki a "versengő autokrácia"[127] vagy még inkább a "választási autokrácia"[128] kifejezés.[129]
A rendszer természetének leírása tehát közvetlenül morális kérdés is, amennyiben a helyes egyéni magatartásról is szól. Közelebbről tárgyalja ezt a témát Szűcs Zoltán Gábor korábban hivatkozott tanulmánya, amely kifejezetten a nem demokratikus rendszerekben fennálló politikai kötelezettségeket vizsgálja.[130] A szöveg jól érzékelteti a lavírozó attitűd tágabb hatását az illiberális rendszerekben dolgozó alkotmánybírák példáján keresztül: miközben tudatában vannak annak, hogy a rendszer elvárásai szerint fontos ügyekben az alkotmányosság szempontjait alá kell vetni a hatalmi érdekeknek, fontos
- 15/16 -
feladatuk az is, hogy fenntartsák az alkotmányosság látszatát, részben annak gyakorlatát űzve a rendszer számára kevésbé fontos ügyekben.[131] Ez a magatartás tehát szükségképpen az alkotmányosság sérelmével jár, és a leírt attitűd különösen nehezen indokolható olyan helyzetben, mint például a tudományos kutatás, ahol sokkal kevésbé korlátozott, milyen formában tartja valaki életben az alkotmányosság eszméjét. További csavar, hogy az ellenszegülés, tehát a hatalom számára fájdalmas döntés maga is rendszerlegitimálóvá válhat.[132]
Ez átvisz minket a "jogállami gondolkodás csapdája" vitához, amely Salát Orsolya felvetése nyomán azt vette számba, hogy a jogállamhoz szokott elemzői hozzáállás hogyan tehet vakká minket az alkotmányosságot felszámoló, ám a formális jogi keretek mögött zajlófolyamatokra.[133] Az ebből a meglátásból fakadó jogtudományi és tágabb feladatokról, az alkotmányosság lángját őrző szerepről sokan szóltak az utóbbi években, a kutatók maguk számára is kijelölhetik a feladatot, hogy "a célt kegyes jövőbe mentik".[134] Szente Zoltán szerint például amíg az alapvető alkotmányos keretekről nem születik közmegegyezés, addig "ébren kell tartani azt az alkotmányos kultúrát, amely jobb időkben teljes egészében kibontakozhat majd".[135] Bencze Mátyás megfogalmazásában ez a törekvés:
"Ha a jogászi és a laikus közvéleményben tudatosul és a felszínen marad, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata nem vezethető le kizárólag a jogi döntések nyilvános indokaiból, hanem az szorosan összefügg a jelenlegi hatalomgyakorlás kiépült rendszerével, akkor nagyobb lesz az esélye annak, hogy a jelenlegi szisztéma nem épül be a megszokottat egyúttal helyesnek is vélelmező jogi közgondolkodásba. Így lesz esély arra, hogy az alapjogvédelem korábbi szintjének visszaállítására irányuló majdani jogszabályi és szervezeti változtatás nem egy jól működő, bevált intézmény ellehetetlenítéseként tűnik majd fel, hanem annak, ami az valójában: a jogállamiság rehabilitálásának."[136]
A fenti javaslat ugyanakkor azt igényli, hogy világos képünk legyen a rendszer mibenlétéről, miközben a bizonytalanságban tartás a rendszer legitimációs logikájának része.[137] Az alkotmányosságra vonatkozó kutatómunka mellett a másik terület, ahol tudományos kutatóként feladatunk van, az az alkotmányossági mérce fenntartása a munkakörülményeink vonatkozásában. Visszakanyarodva a fejezet elején számba vett tudósi magatartásokra, az alkotmányossághiányos állapot a klasszikus szerepekhez képest számos további döntési alternatívát is felvethet, köztük a pálya vagy az
ország elhagyását, az érzékeny témák kerülését,[138] az óvatos kritikát, a teljes beleállást a kritikába, de persze a változó közeg teljes figyelmen kívül hagyását, a csendesebb vagy hangosabb beleállást a hatalom legitimálásába, akár pozíciókon és részvételen, akár megnyilatkozásokon, vagyis a közösség vállalásának különböző formáin keresztül.[139] Az írás záró részében azt tekintem át, hogy mit lehet tenni az erősödő nyomással szemben, hogyan lehet és érdemes dolgozni szabadsághiányos - a hivatalos szóhasználat szerint "illiberális" - közegben.
Bibó István szerint demokratának lenni azt jelenti, hogy nem félünk, de ezt olyan félelmekre értette, amelyeknek nincs valós alapja, és amelyekre rendszerint épít a politika. Szerinte tehát a demokráciát aláásó veszélyt jelent a félelem "a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől", hiszen ezek az alaptalan félelmek maguk válnak veszélyforrássá. Álljon itt egy ritkábban idézett rész, amely meggyőző bizonyítéka annak, hogy Bibó István munkássága nem vált időszerűtlenné:
"a félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség »bérenc«-einek, az »áruló«-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg, a legszubtilisabb, gyakran nem is tudatos módszerektől egészen a legdurvábbakig: az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák."[141]
A jelen írás azt dokumentálta, hogy miért van oka félni a társadalomtudománnyal és közjoggal foglalkozónak, ráadásul a fenyegetéssel szembeni fellépés mérsékeltebb formája is jelentős veszélyekkel járhat, ami nem mindenki számára vállalható. Ezzel együtt igaz, hogy a régióban és hazánkban is van annak hagyománya, hogy az elnyomás hallgatólagos konszen-
- 16/17 -
zusra épülő működését és annak határait kihívó - a hallgatólagos korlátokat tudatosan figyelmen kívül hagyó - joggyakorlás révén tesztelik "szabadságszerető emberek".[142] Ezért bármennyire is fontos az, hogy egyénileg is fenntartsuk a szakmai integritás mércéjét - figyelve, illetve magunkat figyelmeztetve például arra, hogy milyen kutatásokkal, forrásokkal, intézményekkel, fórumokkal kapcsolódik össze a nevünk -, az integritás valódi garanciái csakis a közös cselekvési formák lehetnek. Az egyes esetek dokumentációja, valamint az arra szolgáló fórumok kialakítása, hogy a szabadság sérelme ellen fellépjünk, kiemelt jelentőséggel bír. Az integritás védelmének ilyen formáira példa nem csak az Akadémiai Dolgozók Fórumának létrehozása, de a szakszervezeti működés megszervezése is, vagy az információs sztrájkok tartása,[143] valamint a hagyományosabb akadémiai fórumok mozgósítása.[144] A félelem légkörének visszaszorítása annál is fontosabb, mivel az ebből táplálkozó egyéni stratégiák - így akár a hallgatás és az érzékeny témák elkerülése is - sokszor maguk is erősítik a szabadsághiányt.
Ugyanakkor az alkotmányos keretek fenntartásában sokat segíthetnek külső tényezők is. Példa erre, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság tagságát az intézmény függetlensége miatti aggodalmak miatt nem hosszabbította meg az európai ernyőszervezet.[145] A Pető Andrea és Csépe Valéria közötti vita - amely egyébként is jól illusztrálja az elhallgat(tat)ás fentebb tárgyalt intézményi mechanizmusait - éppen ezen döntés értékelésétől indult, hogy aztán fontos kérdéseket vessen fel a MAB-ban való részvétel erkölcsi dilemmákról is.[146] Pető Andrea a European Network for Quality Assurance in Higher Education MAB-ot elismerő döntését bírálta, amely éppen a CEU elüldözése és a társadalmi nemek képzés betiltása után született, meglehetősen rossz bizonyítványt állítva ki az európai akadémiai elismerési mechanizmusok működéséről.[147]
Hasonló példa lehet, hogy az NKE-n "jó állam" témában megkezdett, korábban említett kutatások, amelyek kevésbé tudományos, mint inkább hatalmi legitimációs célokat szolgáltak, uniós pénzből folyhattak. Üzenetértékű, de fontos az is, hogy a Freie Universität Berlinen folyó, eredetileg Törökországból menekült kutatóknak létrehozott "Academy in Exile" programban helyet biztosítanak a Magyarországon megszüntetett társadalmi nemek képzés munkatársának. Másrészről viszont magyarázatra szorul, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége miért tartja alapjogi tárgyú rendezvényét a jelen írásban sokszor említett Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.[148]
Nincs másról szó ezen a területen sem, mint az alkotmányos demokráciák bevett sztenderdjeit - illetve az elvárásokat valódi feltételekké tételét - számon kérő általános európai vitákban. Az akadémiai szférában is szükségesnek látszik a mögöttes feltevések explicitebbé tétele.[149] Az elismerés megtagadása, visszavonása egyetemektől, tudományos fórumoktól, folyóiratoktól stb. üzenetértékű lehet, vagy akár az együttműködést és a finanszírozást érintő hatással is járhat.
Egyéni szinten a "mi a teendő?" sokszor elhangzó kérdésére nehéz, talán nem is lehet általánosságban válaszolni, még arra szorítkozva sem, hogy 2021 Magyarországán mi a teendő. Ugyanakkor felmérhetjük saját döntéseink, magatartásunk szerteágazó következményeit az akadémiai szabadság szemszögéből nézve: hogy összességében rontjuk vagy javítjuk a szabad működés lehetőségeit. Önmagában is legitimáló hatása van annak, ha folytatjuk a munkát a kancelláriai rendszer bevezetése, a látszólagos magánosítás, az elcsatolás, hozzácsatolás és más intézményi átalakítások következtében sérült autonómiájú - vagy autonómiával nem rendelkező intézményeknél, bár ennek a hatásnak a mértéke az egyes intézmények esetén jelentősen eltérhet. Még ha nem is írunk le vállalhatatlan mondatokat, a jelenlétünkkel, a nevünkkel, a publikációs teljesítményünkkel ("pontod is neki szolgál") óhatatlanul azt az üzenetet közvetítjük, hogy elfogadható számunkra az intézményi környezet.
Ez talán ellensúlyozható azzal, ha aktívan fellépünk ezen keretek ellen, hangosan és visszatérően kinyilvánítjuk egyet nem értésünket, valamint azt, hogy a fennálló keretek haladéktalanul felülvizsgálatra szorulnak, a szabadsághiányos állapotot meg kell szüntetni; ha gondolkodunk és beszélünk a cselekvés lehetséges formáiról, illetve cselekvéssel, szervezéssel segítjük a változást. A matematika nyelvén szólva: a vektoraink irányának és méretének összegződéséből adódik egy "eredményvektor". Így adható válasz arra a kérdésre, hogy mi a baj a puszta jelenléttel, ha valaki egyébként elfogadható szakmai munkát végez.
Hasonlóképp, annak hatása is megítélhető, ha valaki az akadémiai szabadságról való beszédet, gondolkodást "moralizálás"-nak tartja, ami szükségkép-
- 17/18 -
pen valamilyen felsőbbrendűség jegyében történik, illetve a kivételezettek eszköze mások becsmérlésére. (Az, hogy a kapcsolat nem szükségszerű, persze nem zárja ki, hogy esetenként tényleg erről legyen szó.) Mérhető annak hatása is, ha a sértések és sértődések láncolata ellehetetleníti a közös gondolkodást és cselekvést.
Mindez még azt sem jelenti, hogy akinek a magatartása összességében a rendszert támogatja, az védhetetlen lenne. Számos személyes tényező teheti érthetővé az ilyen döntéseket. Ugyanakkor világos, hogy a rendszerrel együttműködő magatartás fokozott igazolásra szorul. Az erről folytatott beszélgetések eleve fontos szerepet játszhatnak a mérce meghatározásában - és fenntartásában - ami esetleg elsikkadna a mércét egyre erőteljesebben megkérdőjelező kormányzati lépések közepette.
Az, hogy a magatartásunk iránya és hatásának ereje nem mérhető pontosan, vagy esetenként ez csak jóval később ítélhető meg, nem jelenti akadályát, hanem éppen a tartalmát jelenti a közös gondolkodásnak: a közös vita arról, hogy milyen magatartásnak milyen következménye van vagy lehet, maga is hozzájárul annak a szakmai autonóm közegnek (ha úgy tetszik, a szabadság kis köreinek) a fenntartásához, amely kulcsszerepet játszhat az akadémiai szabadság helyreállításában és fenntartásában.
Az elemzés tágabban is elvégezhető, a jogállami, demokratikus működés szempontjából, és a két terület kölcsönösen erősítheti egymást. Egyrészt a demokratikus elköteleződés megjelenítése az oktatásban, a jogállami kultúra melletti kiállás áttételesen javíthatja a szabad működés esélyét, miközben önmagában is azt jelzi, hogy az oktató-kutató él akadémiai szabadságával. Másrészt az akadémiai szabadság melletti kiállással növelhetjük a jogállami, demokratikus működés esélyeit. Erre példa az, amikor az egyetemi autonómiát sértő kormányzati intézkedésekkel szemben szervezett információs sztrájkok keretében a demokratikus működés kérdésébe ágyazva beszélgetnek egyetemi polgárok az aktuális kihívásokról. A legtöbbet talán azzal tehetünk, ha az egyetemi közegben teremtjük meg annak kereteit, hogy minél többen demokratikus tapasztalatot szerezhessenek, befolyásolhassák az őket érintő döntéseket, megérezhessék az aktív és alakító részvétel erejét és örömét. Nem csak az akadémiai szabadságra közvetlenül irányuló cselekvés ellensúlyozhatja tehát azt az erkölcsi terhet, hogy egyébként a szabadságot sértő kereteket legitimáljuk, ha mással nem, azzal, hogy adót fizetünk. Röviden ez a hozzászólásom az ezeken a hasábokon a "jogállami gondolkodás csapdája" kerül folyó vitához is. ■
JEGYZETEK
[1] A téma érzékenysége miatt névtelenül mondok köszönetet valamennyi kollégának, akik a szöveg különböző változatai kapcsán elgondolkodtató szempontokat fogalmaztak meg, és további történeteket javasoltak bevenni az így is hosszúra nyúlt áttekintésbe.
[2] A jogi oktatás helyzete ugyan szóba kerül majd, de a témával itt külön nem foglalkozom. Ehhez például: Fleck Zoltán: A jogászképzés módszertani dilemmái, Oktatás-Kutatás-lnnováció, 2018/4, 30-38., http://nevelestudomany.elte.hu/downloads/2018/nevelestudomany_2018_4_30-38.pdf; Körtvélyesi Zsolt: A magyar jogászképzés 2015-ben - a jogi karok helyzete, in A magyar jogrendszer állapota, szerk. Jakab András - Gajduschek György, Budapest, MTA TK JTI, 2016, 895939, https://jog.tk.hu/uploads/files/35_Kortvelyesi_Zsolt.
[3] A hazai helyzet leírásáról beszélgetve felmerült, hogy az akadémiai szabadság felmérése valójában empirikus kutatást kíván. Ismerek olyan kutatást, amely éppen erre irányult, viszont azon túl, hogy az ilyen jellegű kutatást olyan kollégára hagynám, aki járatos a kapcsolódó módszertanban, néhány mozzanat óvatosságra int. Az elnyomás kutatása hasonló nehézségeket vet fel, mint a korrupcióra vonatkozó kutatások. Direkt kérdések esetén előfordulhat, hogy a valóságot inkább rejtő, mint felfedő válaszokat kapunk, különösen akkor, ha a válaszadónak arról kellene számot adnia, hogy öncenzúrát alkalmaz. A konkrét, a visegrádi országok körére vonatkozó indított kutatás vezetőjétől azt a tájékoztatást kaptam, hogy miután nem kaptak kellő számú kitöltést, a kutatásból nem várható eredmény - Viera Žúborová (Bratislava Policy Institute): e-mail, 2021. július 26. A kutatás leírása: Scholars at Risk Slovakia, Bratislava Policy Institute, https://www.bpi.sk/project/scholars-at-risk-slovakia/; a magyar kérdőív elérhető itt: https://www.surveymonkey.com/r/DY66NQC.
[4] Janky Béla: Összjáték - Erkölcs és racionalitás. Egy kutatási program regénye, Budapest, Gondolat, 2019, 45. és 37.
[5] Átfogóbb írások a témában: Halmai Gábor: The End of Academic Freedom in Hungary, Hypotheses, 2019. november 25., https://ds.hypotheses.org/6368; Humán Platform - Oktatói Hálózat: Hungary Turns Its Back on Europe. Dismantling Culture, Education, Science and the Media in Hungary 2010-2019, http://mek.oszk.hu/20200/20273/20273.pdf; Pap András L.: Academic Freedom: A Test and a Tool for Illiberalism, Neoliberalism, and Liberal Democracy, Brown Journal of World Affairs, 2021/2, 1-22, https://bjwa.brown.edu/27-2/academic-freedom-a-test-and-tool-for-illiberalism-neoliberalism-and-liberal-democracy/.
- 18/19 -
[6] Freedom House: Russia: Rules for Academic Meetings Undermine Freedom and Scholarship, sajtóközlemény, 2019. augusztus 14., https://freedomhouse.org/article/russia-rules-academic-meetings-undermine-freedom-and-scholarship.
[7] European University Association: Academic freedom in Turkey: EUA calls for exoneration of academics facing prison, 2019. március 28., https://eua.eu/news/288:academic-freedom-in-turkey-eua-calls-for-exonerati-on-of-academics-facing-prison.html.
[8] Az esetek leírását korábban angol nyelven lásd a jelen írással átfedő bejegyzésben: Körtvélyesi Zsolt: Fear and (Self-)Censorship in Academia, Verfassungsblog, 2020. szeptember 16., https://verfassungsblog.de/fear-and-self-censorship-in-academia/.
[9] "Anti-constitutionalism", lásd Körtvélyesi Zsolt: The Illiberal Challenge in the EU: Exploring the Parallel with Illiberal Minorities and the Example of Hungary, European Constitutional Law Review, 2020/4, 567600, 574.
[10] A magyar jogtudomány történetéből említhető a "Somló-affér", a Pikler-ügy, a Bors-ügy, az Eckhart-vita vagy Magyary Zoltán kinevezése a budapesti közigazgatási- és pénzügyi jogi tanszékre. (Köszönöm Schweitzer Gábornak, hogy ezekre felhívta a figyelmem.) Sorrendben: Litván György: Egy magyar tudós tragikus pályája a század elején, Valóság, 1973/8, 32-42, és Takács Péter: Somló Bódog élet- és pályarajza dokumentumokkal illusztrálva, Jog, Állam, Politika, 2016/4, 3-71; Daragó Dénes: Botrány a katedrán. A modern társadalomelmélet megjelenése Magyarországon, Tolle Lege, 2011/1, 1-11, és Szabó Miklós: Az 1901-es egyetemi "kereszt-mozgalom", Történelmi Szemle, 1970/4, 483-515, 497-502; Schweitzer Gábor: Egy régi alma mater emlékezete. A pécsi püspöki joglyceum tanárai és diákjai a 19-20. század fordulóján, Állam- és Jogtudomány, 2006/1-2, 317-346; Törő László Dávid: Eckhart Ferenc történészi munkásságának súlypontjai, Doktori értekezés, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2017, 82-118; Schweitzer Gábor: Egyetemi sikerek, akadémiai kudarcok - adalékok Magyary Zoltán tudományos pályafutásához (19231930), Állam- és Jogtudomány, 2017/1, 56-70.
[11] Schanda Balázs az Alaptörvény utáni magyarországi alkotmányjog-oktatásról szóló konferencián erre nemlegesen válaszolt. (A kérdés ma akár fordítva is feltehető: oktathat-e alkotmányjogot és taníthatja-e az alkotmányosságot az, aki az ezt az értéket tagadó rendszernél ezt az alapvető feszültséget nem látja és láttatja.) A rendezvényről szóló beszámolót lásd: Gacs Katalin - Finszter Nóra - Sidó Orsolya: Alkotmányjog az Alaptörvény után. Konferenciabeszámoló, Fundamentum, 2012/4, 123-126, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-12-4-11.pdf.
[12] Schweitzer Gábor: Egy magyar tudós lelki alkata: Molnár Kálmán és a közjogi provizórium dilemmái, in A jogtudomány helye szerep és haszna. Tudománymódszertani és tudományelméleti írások, szerk. Bódig Mátyás - Ződi Zsolt, Budapest, MTA TK Jogtudományi Intézet - Opten, 2016, 181-196, https://jog.tk.hu/uploads/files/08_Schweitzer_Gabor.pdf.
[13] UNESCO Recommendation Concerning the Status of Higher-Education Teaching Personnel, Párizs, 1997. október 21. - november 12., magyarul idézi: Az Európai Parlament 2018. november 29-i ajánlása a Tanácshoz, a Bizottsághoz és a Bizottság alelnökéhez/az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez a tudományos élet szabadságának az Európai Unió külső tevékenysége keretében biztosítandó védelemről (2018/2117(INI)), A. pont, https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-8-2018-0483_HU.pdf.
[14] Uo., D. pont.
[15] Uo., J. pont.
[16] Magna Charta Universitatum 2020, 2020. március 12., http://www.magna-charta.org/resources/files/mcu-2020-english/at_download/file/AAA%20-%20MCU2020%20English%20-%202020-08-10.pdf.
[17] Magna Charta Universitatum, Bologna, 1988. szeptember 18., http://www.magna-charta.org/resources/files/the-magna-charta/hungarian.
[18] Ehhez a megközelítéshez lásd például Robert C. Post: Democracy, Expertise, and Academic Freedom: A First Amendment Jurisprudence for the Modern State, New Haven - London, Yale University Press, 2012.
[19] Vicki C. Jackson: Knowledge Institutions in Constitutional Democracies: of Objectivity and Decentralization, Harvard Law Review Blog, 2019. augusztus 19., https://blog.harvardlawreview.org/knowledge-institutions-in-constitutional-democracies-of-objectivity-and-decentralization/.
[20] Tom Ginsburg - Aziz Z. Huq: How to Save a Constitutional Democracy, Chicago, Chicago University Press, 2018, 231, idézi Liora Lazarus: Constitutional scholars as constitutional actors, Federal Law Review, 2020/4, 483-496, 484.
[21] Lazarus (20. vj.) 486.
[22] Az amerikai viták legutóbb a Donald Trumppal szemben indított impeachment eljárásban résztvevő alkotmányjogászok szerepe kapcsán lángoltak fel. Lásd pl. Lazarus (20. vj.).
[23] Külön említi például ezt a területet az American Association of University Professors 1915-ös nyilatkozata: AAUP's 1915 Declaration of Principles, 1915. december 31., https://aaup-ui.org/Documents/Principles/Gen_Dec_Princ.pdf.
[24] Lazarus (20. vj.) 487.
[25] Mark Tushnet: Judicial Accountability in Comparative Perspective, in Nicholas Bamforth - Peter
- 19/20 -
Leyland (szerk.): Accountability in the Contemporary Constitution, Oxford University Press, 2013, 57, 74, idézi Lazarus (20. vj.) 489. Bár az állítás összehasonlító jogi tanulmányban szerepel, nem könnyű elvonatkoztatni, hogy a megállapítás elsősorban az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatokból indul ki. Ugyanakkor a jogász szakma tágabb szerepét jól illusztrálja.
[26] Szomora Zsolt: Szerkesztőségi köszöntő, Jogesetek Magyarázata, https://jema.hu/index.php?o=1.
[27] Stanley Fish: Versions of academic freedom: from professionalism to revolution, Chicago, University of Chicago Press, 2014.
[28] Lásd a veretes dokumentumok hosszú sorát, a korábban idézettek felül például az 1999-es Bolognai Nyilatkozatot ("Joint Declaration of the European Ministers of Education convened in Bologna on 19 June 1999").
[29] Lazarus (20. vj.) 495.
[30] Lásd például a - szerintem hamis - szembeállítást Jonathan Haidtnál a tudományos igazság és a társadalmi igazságosság mellett elkötelezett egyetemek esetén: Jonathan Haidt: Why Universities Must Choose One Telos: Truth or Social Justice, Heterodox Academy, 2016. október 21., https://heterodoxacademy.org/blog/one-telos-truth-or-social-justice-2/.
[31] Néhány a kapcsolódó viták kulcsfogalmai közül: identitás és elismerés (például a nemre utaló névmások megválasztása), "cancel culture", "deplatforming", mikroagresszió, "safe places", "trigger warning".
[32] Lásd például: Rebecca Boden - Debbie Epstein: A Flat Earth Society? Imagining Academic Freedom, Sociological Review, 2011/3, 476-95. Kapcsolódó magyar elemzések: Boda Zsolt - Szűcs Zoltán Gábor: When Illiberalism Meets Neoliberalism: State and the Social Sciences in Present Hungary, in Political Science in the Shadow of the State: Research, Relevance, Deference, eds. Rainer Eisfeld - Matthew Flinders, Cham: Springer, 2021, 203-230; és Pap (5. vj.).
[33] Néhány olyan dokumentum, amelyben a szerzők meghúzzák a vészcsengőt ennek kapcsán: Anastasya Lloyd-Damnjanovic: A Preliminary Study of PRC Political Influence and Interference Activities in American Higher Education, Woodrow Wilson International Center for Scholars, 2018, https://www.wilsoncenter.org/sites/default/files/media/documents/publication/prc_political_influence_full_report.pdf; Salvatore Babones: It's Time for Western Universities to Cut Their Ties to China, Foreign Policy, 2020. augusztus 19., https://foreignpolicy.com/2020/08/19/universities-confucius-institutes-china/; Louisa Bochner: China's influence on our campuses, Australian Strategic Policy Institute, 2020. augusztus 31., https://www.aspi.org.au/opinion/chinas-influence-our-campuses. Az Európai Bizottsághoz intézett EP-képviselői kérdésre a Bizottság 2020 végén megerősítette, hogy vizsgálja a helyzetet, és annak lehetőségét, hogy fellépjenek a nem kívánt politikai befolyás ellen, amely a nemzetközi együttműködésekre nyitott európai térben megjelenni látszik. Answer given by Ms Gabriel on behalf of the European Commission, E-004477/2020(ASW), 2020. december 9., https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/E-9-2020-004477-ASW_EN.pdf
[34] "Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodási rendjét törvény keretei között a Kormány határozza meg, gazdálkodásukat a Kormány felügyeli" - Alaptörvény X. cikk (3) bek.
[35] A Rektori Konferencia változtatna a rektorválasztás szabályain, Dehir, 2013. május 13., https://www.dehir.hu/belfold/a-rektori-konferencia-valtoztatna-a-rektorvalasztas-szabalyain/2013/05/13/.
[36] Kovács Ágnes: Új modell a bírósági igazgatásban, BUKSZ - Budapesti Könyvszemle, 2019/3-4, 239-258, http://buksz.c3.hu/190304/06.2_probkovacs.pdf. A bevezetésben a történet leírásával.
[37] Kovács Ágnes: Ki védi meg a magyar bíróságok függetlenségét? Személyzeti politika a központi igazgatásban, MTA Law Working Papers, 2019/10, https://jog.tk.mta.hu/mtalwp/ki-vedi-meg-a-magyar-birosagok-fuggetlenseget-szemelyzeti-politika-a-kozponti-igazgatasban; Kovács (36. vj.).
[38] Kolozsi Ádám: Egy kormánykritikus tanulmány miatt bevonták a Századvég folyóiratot, lemondott a szerkesztőbizottság, Index, 2018. szeptember 24.
[39] Olvasható például itt: https://drive.google.com/file/d/1Ohx0jzfhhBuRjSnOHl7SUsafEXMhxwTD.
[40] Mihályi Péter - Szelényi Iván: A járadék szerepe a szocialista gazdaságból a tőkés piacgazdaságba való átmenet korában, Századvég, 2018/2 (a kiadó által visszavont szám), 5-33.
[41] Szalai Ákos: Hamlet Szellem nélkül. Megjegyzések Szelényi Iván - Mihályi Péter A járadék szerepe a szocialista gazdaságból a tőkés piacgazdaságba való átmenet korában című cikkéhez, Századvég, 2018/2 (a kiadó által visszavont szám), 35-48; Bod Péter Ákos: Századvég, 2018/2 (a kiadó által visszavont szám), 50-74.
[42] Kolozsi (38. vj.).
[43] Lásd: https://regi.szazadveg.hu/hu/rendezvenyek/alapitvany/szolasszabadsag-es-cenzura-a-21-szazadban-konferencia.
[44] [Szilágyi Sándor]: Zabolátlan szerkesztők. A Mozgó Világ mozgalmas éve, Beszélő, 1982/2, http://beszelo.c3.hu/cikkek/zabolatlan-szerkesztok.
[45] Teczár Szilárd: Trükk a szegénység ellen - Nem méri tovább a létminimumot a KSH, Magyar Narancs, 2015. augusztus 25., https://magyarnarancs.hu/belpol/trukk-a-szegenyseg-ellen-95902. A szakmai vitából lásd például Havasi Éva: A magyarországi létminimum-számítás korszakai nemzetközi összehasonlításban, Statisztikai
- 20/21 -
Szemle, 2015/10, 885-915, http://www.ksh.hu/stat-szemle_archive/all/2015/2015_10/2015_10_885.pdf; Huszár Ákos: Adaptált amerikai vagy policy-orientált? Hozzászólás a létminimum-vitához, Esély, 2016/5, 89-101, http://www.esely.org/kiadvanyok/2016_5/Esely_2016-5_4-1_Huszar_Adaptalt_amerikai.pdf.
[46] Spirk József: A kormány kedvenc egyeteme kirúgta a tanárt, aki a homofób gyűlöletről szervezett konferenciát, 24.hu, 2019. október 29., https://24.hu/belfold/2019/10/29/nke-tanar-kirugas-kozary-andrea-konferencia/.
[47] A döntés az EBH honlapján már nem elérhető: https://www.egyenlobanasmod.hu/hu/print/pdf/node/1420. Az indítványozó szervezet beszámolója: Magyar LMBT Szövetség: Melegeket diszkriminált a Debreceni Egyetem, bírságolt az EBH, 2018. május 31., http://lmbtszovetseg.hu/hirek/melegeket-diszkriminalt-a-debreceni-egyetem-birsagolt-az-ebh.
[48] Magyar Helsinki Bizottság: Jogerősen marasztalták el a Figyelőt a megrágalmazott kutató ügyében, 2020. május 13., https://www.helsinki.hu/jogerosen-marasztaltak-el-a-figyelot-a-megragalmazott-kutato-ugyeben/.
[49] A Kormány 188/2018. (X. 12.) Korm. rendelete a tanárképzés rendszeréről, a szakosodás rendjéről és a tanárszakok jegyzékéről szóló 283/2012. (X. 4.) Korm. rendelet, valamint a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékéről és új képesítések jegyzékbe történő felvételéről szóló 139/2015. (VI. 9.) Korm. rendelet módosításáról 4. mellékletének 13. pontja szerint: "Hatályát veszti a 139/2015. (VI. 9.) Korm. rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 115. sora." Székely László ombudsman Szél Bernadett képviselő kérdésére közölte, hogy vizsgálatot indított az ügyben, azonban ennek eredményéről a mai napig nincs hír - Székely László alapvető jogok biztosának levele Szél Bernadett képviselőnek, AJB-4663/2018, 2018. november, https://www.parlament.hu/irom41/03149/03149-0001.pdf
[50] Cáfolja a Fideszt a betámadott tudós, Hvg.hu, 2018. január 24., https://hvg.hu/itthon/20180124_Megszolalt_a_Fidesz_altal_betamadott_tudos. Az ügyben több száz kutató állt ki Melegh Attila mellett: Nyilatkozat a tudomány, a civilek és a közbizalom védelmében, 2018. február 28., https://www.peticiok.com/nyilatkozat_a_tudomany_a_civilek_es_a_kozbizalom_vedelmeben.
[51] Az ügyben figyelmet érdemel az is, ahogy az eredeti forrásban bízva, ellenőrzés nélkül vették át nagy olvasottságú hírportálok az állítást: Világi Máté: Pesti Srácok: Politizált az óráin, kirúgták a Károli patkányozó docensét, Telex, 2021. június 4., https://telex.hu/belfold/2021/06/04/karoli-gaspar-reformatus-egyetem-docens-elbocsatas; és Helyreigazítás Klein Tamás ügyében, Telex, 2021. június 19., https://telex.hu/belfold/2021/06/19/helyreigazitas-klein-tamas-ugyeben; vagy Kerner Zsolt: Pesti Srácok: A Károli docense azt mondta, a Lendvay utca környékén sok a patkány, kirúgták, 24.hu, 2021. június 4., https://24.hu/kozelet/2021/06/04/pesti-sracok-a-karoli-docense-azt-mondta-a-lendvay-utca-kornyeken-sok-a-patkany-kirugtak/; és Helyreigazítás a Pesti Srácok: A Károli docense azt mondta, a Lendvay utca környékén sok a patkány, kirúgták című cikkhez, 24.hu, 2021. június 24., https://24.hu/belfold/2021/06/24/helyreigazitas-64/. Klein Tamás elsőfokon megnyerte az eredeti hírt közlő portállal szemben indított helyreigazítási pert. Lásd a Fővárosi Törvényszék 40.P.21.917/2021/9. számú, 2021. szeptember 10-ei ítéletét.
[52] Balázs Zsuzsanna: Megszabadulna a kormányt kritizáló tudósoktól Freund Tamás, az MTA lehetséges új elnöke, Qubit, 2019. október 28., https://qubit.hu/2019/10/28/megszabadulna-a-kormanyt-kritizalo-tudosoktol-freund-tamas-az-mta-lehetseges-uj-elnoke.
[53] Arra a kritikára, hogy a kijelentésért valójában bocsánatot kért a szerző, elég válasz, ha valaki elolvassa a "bocsánatkérés" tartalmát, amely nem a kijelentés tartalmáról, hanem annak megfogalmazásáról szól, továbbá arról, hogy "a levél nem a nyilvánosság számára íródott" - Freund Tamás a miniszterelnöknek írt levélről, mta.hu, 2019. október 30., https://mta.hu/mta_hirei/freund-tamas-a-miniszterelnoknek-irt-levelrol-110080.
[54] Lásd például: Bárd Petra: The rule of law and academic freedom or the lack of it in Hungary, European Political Science, 2020/1, 87-96.
[55] Lásd Jakab András, Lévay Miklós, Sólyom László és Szente Zoltán beadványát az Alkotmánybírósághoz. (Az amicus curiae elérhető itt: https://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/af27b40ba3b0b821c1258109003f9b19/$FILE/II_1036_5_2017_%C3%A1ll%C3%A1sfoglal%C3%A1s.002.pdf/II_1036_5_2017_%C3%A1ll%C3%A1sfoglal%C3%A1s.pdf.) Az eset érdekessége, hogy a jóval nehezebben indokolható uniós jogsértést állapították meg, míg a több ponton kirívó alkotmányellenesség kapcsán nem született döntés, csak arról van hír, hogy az Alkotmánybíróság munkacsoportot állított fel a kérdés vizsgálatára (amit aligha indokolhat az alkotmányellenesség megítélésének bonyolultsága). Lásd az Európai Unió Bíróságának (Nagykamara) 2020. október 6-ai ítéletét a C-66/18. sz. ügyben; illetve Alkotmánybíróság: Munkacsoport állt fel az Alkotmánybíróságon a felsőoktatási törvény módosításának ügyében, 2017. május 31., https://www.alkotmanybirosag.hu/kozlemeny/munkacsoport-allt-fel-az-alkotmanybirosagon-a-felsooktatasi-torveny-modositasanak-ugyeben.
[56] Erről - vagyis az Alkotmánybíróságról, amely nem tölti be azt a fő funkciót, amelyet a szakirodalom az alkot-
- 21/22 -
mánybírósági működéshez kapcsol - és kapcsolódó kérdésekről később lesz szó.
[57] Az indítványok a testület szerint "okafogyottá" váltak. Lásd a IV/1810/2017. és II/1036/2017. számú végzéseket.
[58] A magyarországi működés ellehetetlenítése mögötti cél vagy az egyenlőség biztosítása, vagy az ideológiai alapú tiltás. A két cél nem összeegyeztethető; azon túl, hogy az érvek persze önmagukban is hamisak.
[59] Az ügyben az Alkotmánybíróság - az újabb, tanácsadói szerepéhez illeszkedve - nem talált Alaptörvénybe ütközést, csupán egy halvány alkotmányossági követelményt állapított meg ("a fenntartónak a felsőoktatási intézmény szenátusát megillető véleményezési jog gyakorlására kellő időt, az érdemi javaslattétel megfogalmazására pedig lehetőséget kell biztosítania, amelyet nyomon követhető módon figyelembe kell vennie a döntéshozatala során"). Nem alaptörvény-ellenes a felsőoktatási törvény módosítása, de a felsőoktatási intézmény szenátusát megillető véleményezési jog gyakorlására vonatkozóan az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt állapított meg, sajtóközlemény, Alkotmánybíróság, 2021. június 11., https://www.alkotmanybirosag.hu/kozlemeny/nem-alaptorveny-ellenes-a-felsooktatasi-torveny-modositasa-de-a-felsooktatasi-intezmeny-szenatusat-megilleto-velemenyezesi-jog-gyakorlasara-vonatkozoan-az-alkotmanybirosag-alkotmanyos-kovetelmenyt-al.
[60] Drinóczi Tímea: Modellváltás/privatizáció mint az egyetemi autonómiát fenyegető veszély, Infosztrájk, 2021. március 25.
[61] Körtvélyesi Zsolt: Jogi elemzés az OTKA megszűnéséről, in A Magyar Tudományos Akadémia helyzete és reformlehetőségei, szerk. Jakab András - Körtvélyesi Zsolt, Budapest, Osiris, 2017, 147-168, https://jog.tk.mta.hu/uploads/files/07_KortvelyesiZs.pdf.
[62] A tudománymetria rossz használatáról szóló hatalmas irodalom konkrét esetben bekövetkezett, felelőtlen használatból fakadó károk révén hívja fel a figyelmet a veszélyekre. A legismertebb összefoglalása a kritikáknak a San Francisco-i nyilatkozatban olvasható: https://sfdora.org/read/. A tudománymetria hazai használatának áttekintése meghaladná jelen írás kereteit. Röviden egy érv a számok használata mellett: a hazai bizalomhiányos környezetben mentsvárat jelenthet, ha valaki erős nemzetközi publikációkkal stabilizálja a helyzetét, és biztos lehet benne, hogy a különböző önérdekvédő és politikai mechanizmusok ennek értékét nem fogják alapjaiban megkérdőjelezni. Ugyanakkor ez a teljesítmény nagyon eltérő erőfeszítések mellett teljesíthető az egyes tudományterületeken és kutatási témákban, és a hazai szabályozásokban általánosan érvényesülő mechanikus összehasonlítás sokak számára rendkívül méltánytalan.
[63] Spirk József: Még a Kádár-rendszerben sem történt ilyen: Palkovicsék belenyúltak az OTKA pénzosztásába, 24.hu, 2020. augusztus 31., https://24.hu/belfold/2020/08/31/kadar-rendszer-palkovics-belenyultak-otka-penzosztas/.
[64] Freund Tamás MTA-elnök levele Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, 2020. szeptember 2., https://www.klubradio.hu/data/articles/113/1138/article-113847/Palkovics_Freund.pdf; Lendület- és ERC-nyertes kutatók tiltakozó nyilatkozata, 2020. szeptember 12., https://drive.google.com/file/d/1PYdhQFNQdctjP0f2zT4gIIoMK0H5evR8/view.
[65] Magam éltem ezzel a lehetőséggel, azonban az adatbázis továbbra is számon tartja a rám vonatkozó adatokat. Ha valóban jogszerűtlen az adatkezelés, azt aligha orvosolja, hogy a kutatói neveket törlik, ugyanakkor az MTMT-s azonosítók révén az egyénhez való köthetőség fennmarad, ez pedig az anonimizálás mégoly laikus értelmezésének sem felel meg.
[66] Pósfai Orsi: Az akadémiai dolgozók közös fellépést sürgetnek az ITM önkénye ellen, Mérce, 2020. szeptember 12., https://merce.hu/2020/09/12/az-akademiai-dolgozok-kozos-fellepest-surgetnek-az-itm-onkenye-ellen/.
[67] Konopás Noémi: Tényleg ez lenne a magyar tudomány "aranycsapata"? - Tóth János kommunikációkutató a Mandinernek, Mandiner, 2021. június 14., https://mandiner.hu/cikk/20210607_toth_janos_fudan_ceu. A meglehetősen hosszú interjúban a gendertől kezdve a CEU-ig és Fudanig sok minden előkerül, kivétel nélkül a akadémiai szabadsággal szembeni támadásokat igazolni kívánó kormányzati narratívához igazodva. A léhűtő tudósokról szóló elbeszélés, amelyben jelen vannak máshol is megjelenő, legitim kritikák, így válik maga is az akadémiai szabadsággal szembeni erővé.
[68] Tóth János - Demeter Márton: Prestige and independence-controlled publication performance of researchers at 14 Hungarian research institutions between 2014 and 2018 - a data paper, KOME: An International Journal of Pure Communication Inquiry, 2021/9, 4163, http://komejournal.com/files/KOME_TothJDemeterMHASSONC.pdf
[69] VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár: Rainer M. János a volt 1956-os Intézet, kiadványairól és volt munkatársainak tevékenységéről, Youtube, 2020. július 29., https://www.youtube.com/watch?v=NjeCpkv0OAY. Ungváry Krisztián maradt még pár hetet, hogy tesztelje a rendszert. Fő okként azt a tanulmányt jelölte meg, amelyben nyilvánosságra hozta, hogy a Veritas főigazgató-helyettese együttműködött a kommunista titkosszolgálattal: Ungváry Krisztián: A diktatúra banalitása - Marinovich Endre és az állambiztonság, Átlátszó, 2019. július 14., https://atlatszo.hu/2019/07/14/ungvary-krisztian-a-diktatura-banalitasa-marinovich-endre-es-az-allambiztonsag/.
- 22/23 -
[70] 1956-os Intézet Alapítvány: Az 1956-os Intézet története, https://1956osintezet.hu/hu/az-1956-os-intezet-tortenete.
[71] Fontos embereket bántottunk meg: Orbán Viktort, Schmidt Máriát és Dózsa Lászlót, Index, 2019. június 10., https://index.hu/video/2019/06/10/1956_56-os_intezet_veritas_rainer_m_janos_ungvary_krisztian_somlai_katalin/.
[72] Dési András: Sorra távoztak az elemzők, Népszabadság, 2014. október 13., http://nol.hu/kulfold/elemeznek-de-tisztviselokent-1492129.
[73] Németh Árpád: A konzervatív elit létrehozásának orbáni zászlóshajója a magyar kollégium, Euronews, 2021. július 6., https://hu.euronews.com/2021/07/06/a-konzervativ-elit-letrehozasanak-orbani-zaszloshajoja-a-magyar-kollegium.
[74] A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklete XVII. fejezetének 14. sora és a KSH idősoros kimutatása szerint a felsőfokú oktatásra fordított kiadások 300 milliós nagyságrendben mozognak. Központi Statisztikai Hivatal: 23.1.1.2. A költségvetési intézmények oktatási kiadásai, utolsó frissítés: 2021. június 1., https://www.ksh.hu/stadat_files/okt/hu/okt0002.html.
[75] 200 milliárd megy el csendben az MNB-alapítványokra, hvg.hu, 2014. augusztus 27., https://hvg.hu/gazdasag/20140827_MNBalapitvanyok_mire_megy_a_csendben_kiu.
[76] Családtudományi mesterképzést indít a Corvinus Egyetem, válaszul az ELTE gender képzésére, ELTE Online, 2017. március 8., http://elteonline.hu/kozelet/2017/03/08/csaladtudomanyi-mesterkepzest-indit-a-corvinus-egyetem-valaszul-az-elte-gender-kepzesere/; Még előkészületi fázisban van a családtudományi mesterszak, Közgazdász Online, 2017. március 9., https://corvinusonline.blog.hu/2017/03/09/meg_elokeszuleti_fazisban_van_a_csaladtudomanyi_mesterszak.
[77] Majtényi Balázs: Facebook-bejegyzés, 2020. február 19., https://www.facebook.com/balazs.majtenyi.3/posts/3445891158816567.
[78] Polónyi István: A hazai felsőoktatás elmúlt 10 évének néhány gazdasági jellemzője, in A magyar felsőoktatás egy évtizede 2008-2017, szerk. Kováts Gergely - Temesi József, Budapest, Corvinus Egyetem, Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja, 2018, 96, 10. ábra, http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/3302/1/MF_2008-2017.pdf.
[79] CSD: Még több pénzt kap Orbán Viktor kedvenc egyeteme, Index, 2017. szeptember 23., https://index.hu/belfold/2017/09/23/meg_tobb_penzt_kap_orban_viktor_kedvenc_egyeteme/.
Unyatyinszki György: Ömlik a pénz a közszolgálati egyetemnek, Magyar Nemzet, 2017. szeptember 23., https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/omlik-a-penz-a-kozszolgalati-egyetemnek-3863670/.
[80] Unyatyinszki György: A közszolgálati egyetem privilégiumai I., Átlátszó Oktatás, 2015. június 9., https://oktatas.atlatszo.hu/2015/06/09/a-kozszolgalati-egyetem-privilegiumai-i/.
[81] Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya: Állásfoglalás, 2015. június 17., http://old.mta.hu/data/cikk/13/65/20/cikk_136520/9_osztaly_allasfoglalas_20150617.pdf.
[82] CSD: Jó állam? Mi lenne, ha rossz lenne?, Index, 2017. október 25.
[83] Szűcs Zoltán Gábor: Political Obligations in Illiberal Regimes, Res Publica, 2020/26, 541-558, 554.
[84] Ez különösen olyan bíró esetén merül fel, aki a parlamenti padsorból ül át alkotmánybírói székbe. De élesen veti fel ezt a kérdést például Paczolay Péter története is, aki az Alkotmánybíróság elnökeként megállapodott a külügyminiszterrel, hogy római nagyköveti pozíciót kap a leköszönése után, tehát annak a hatalomnak a képviseletét vállalta el, amelynek aktuális pozíciója szerint a legfőbb hazai ellenőre volt; lásd Windisch Judit: Az Alkotmánybíróság távozó elnöke lehet a római nagykövet, VS.hu, 2014. december 8., https://vs.hu/kozelet/osszes/az-alkotmanybirosag-tavozo-elnoke-lehet-a-romai-nagykovet-1208. Szóbeli kérdésre adott válaszában a határozatok nyilvános elérhetőségére és a megállapodás bizalmas jellegére hivatkozott: "Abban maradtunk, hogy még most amíg én elnök vagyok, egyáltalán nem is beszélünk erről."MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont: Paczolay Péter előadása az Alkotmánybíróság működéséről 2015. február 5-én a Jogtudományi Intézetben, YouTube, https://www.youtube.com/watch?v=y2IHjg3YgTk, 1:11:28.
[85] Max Weber: A tudomány mint hivatás, ford. Wessely Anna, in M. W.: Tanulmányok" Budapest, Osiris, 1998, 127-155, 144-145.
[86] Uo., 153.
[87] "Az autoriter hatalmi berendezkedések [...] sokkal inkább érdekeltek a jogászi passzivitás fenntartásában, mint abban, hogy hagyják a számukra kellemetlenséget okozó jogászok működését azért, hogy kifelé mutathassák: születnek a kormány érdekével ellentétes bírói döntések, tehát működik a jogállam és a demokrácia. Számomra ebből az következik, hogy ha a rendszerrel szemben kritikus jogászok nem vesznek részt alakító módon a joggyakorlatban, az sokkal inkább szolgálja a fennálló rendszer érdekét" - Bencze Mátyás: Minden héten háború, Fundamentum, 2019/1-2, 55-58, 55, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-19-1-2-05.pdf.
[88] Lásd: https://verfassungsblog.de/moral-dilemmas-of-teaching-constitutional-law-in-an-autocratizing-country/. Bővebben a lehetséges megközelítésekről: Jakab András: A jogtudósok hétféle szerepfelfogása, in A jog tu-
- 23/24 -
dománya. Tudománytörténeti és tudományelméleti írások, gyakorlati tanácsokkal, szerk. Jakab András - Menyhárd Attila, Budapest, HVG-ORAC, 2015, 872-897.
[89] Wojciech Sadurski: Are These "Moral Dilemmas" Real? A Response to András Jakab, Verfassungsblog, 2020. július 16., https://verfassungsblog.de/are-these-moral-dilemmas-real/.
[90] "Módszertanilag a legkidolgozottabb, specifikusan a jogállamiság kéréseire" - Jakab András - Lőrincz Viktor: A jogrendszerek mérése indexek segítségével, in A magyar jogrendszer állapota, szerk. Jakab András - Gajduschek György, MTA TK JTI, 2016, 869-894, 882, https://jog.tk.mta.hu/uploads/files/34__Jakab_Andras_Lorincz_Viktor.pdf.
[91] N. n.: Mérlegen a mérlegkészítők: a World Justice Project jogállamiság-jelentéséről, Mandiner, 2020. április 20. A hír egy másik portál tálalásában: "Soros-szervezetek műve a World Justice Project jogállamiság-jelentése".
[92] Tóth Gábor Attila: A jogok törvénye. Értekezések az alkotmányos szabadságról, Budapest, Gondolat, 2014, 258-260, http://szuveren.hu/files/jogok_torvenye_final.pdf; Jakab András: A magyar alkotmányjog-tudomány története és jelenlegi helyzete, in A jog tudománya, szerk. Jakab András - Menyhárd Attila, Budapest, HVG-ORAC, 2015, 159-192, 184-188; Szente Zoltán: Az Alaptörvény és az alkotmányos változások szakmai és tudományos reflexiói 2010 után, Fundamentum, 2015/2-3, 62-70, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-15-2-3-05.pdf; Majtényi Balázs: Az Alaptörvény és a jogirodalom, Fundamentum, 2016/1, 39-55, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-16-1-03.pdf.
[93] Várnay Ernő: Az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság. Együttműködő alkotmánybíráskodás?, Állam- és Jogtudomány, 2019/2, 63-91, 90 és 91, https://jog.tk.mta.hu/uploads/files/AJT_2019-02_63-91_Varnay-tanulmany.pdf.
[94] Uo., 69.
[95] A jogi-dogmatikai elemzés önmagában azt sugallja, hogy valamilyen koherens jogi-dogmatikai értelmezés húzódik meg az Alkotmánybíróság gyakorlata - vizsgált döntései - mögött. Ha ez a ki nem mondott előfeltevés nem teljesül, akkor a jogtudományi munka indokolatlanul legitimálja a jogi érvekkel egyébként nem indokolható gyakorlatot és magát az intézményt. A továbbiakban kitérek egy olyan javaslatra, amely ezt kívánja kezelni a jogtudományi munkákban.
[96] A tanulmány elején szereplő jegyzet szerint.
[97] Kukorelli István - Milánkovich András - Szentgáli-Tóth Boldizsár: Népszavazási jogorvoslatok - a modellváltás tapasztalatai, MTA Law Working Papers, 2018/15, 23, https://jog.tk.mta.hu/mtalwp/nepszavazasi-jogorvoslatok-a-modellvaltas-tapasztalatai.
[98] Kukorelli István: Bibó István láthatatlan alkotmánya, Politikatudományi Szemle, 2019/1, 7-13, 11.
[99] Ez a hatás az egyik oldalról a kormányzat számára kedvezőtlen kezdeményezések blokkolásában, a másik oldalról a kormányzati kezdeményezés átengedésében jelenik meg, a jogszabályi feltételek önkényes értelmezése révén. Utóbbira példa a kvótára vonatkozó népszavazás esete: Szente Zoltán: The Controversial Anti-Migrant Referendum in Hungary is Invalid, Constitutional Change, 2016. október 11., https://www.constitutional-change.com/the-controversial-anti-migrant-referendum-in-hungary-is-invalid/.
[100] Összehasonlító példával: ha egy módszertan könnyen arra a következtetésre jut, hogy olyan országokban is van alkotmánybíráskodás, mint Törökország vagy Oroszország, akkor ott valószínűleg rossz a kiindulópont. Tisztában vagyok természetesen azzal, hogy működik alkotmánybíróság nevű intézmény ezekben az országokban, azonban itt arra a szakirodalmi álláspontra utalok, amely bizonyos tartalmi követelményekhez köti azt, hogy alkotmánybíráskodásról lehessen beszélni. Ezt az álláspontot jelezhetném azzal, hogy azt írom, hogy "független alkotmánybíróság" nem működik, de ez - szintén elterjedt megközelítés szerint - szükségtelen fogalmi kettőzés lenne, mert a nem független (alkotmány)bíróság nem (alkotmány)bíróság.
[101] Különösen ha a kvantitatív módszer abban a hiányosságban szenved, hogy nem veszi figyelembe a törvényhozói alkotmánysértések számának és súlyának jelentős növekedését, mivel csak a másik oldalt nézi. A "baseline error"-ra példa az az következtetés, hogy ha tavaly a bíróság egy alkotmányellenes törvényből egyet semmisített meg, idén viszont tízből kettőt, akkor kétszer erősebb lett az alkotmányos kontroll. Lásd a 4. ábrát és a hozzá tartozó levezetést: Pócza Kálmán - Dobos Gábor - Gyulai Attila: Mítosz és valóság. Mennyire korlátozta az Alkotmánybíróság a törvényhozás mozgásterét?, Állam- és Jogtudomány, 2020/1, 66-92.
[102] Erre példa lehet az az áttekintés, amely bírálattal illeti a Nyílt Társadalom Intézet (később: Nyílt Társadalom Alapítványok) révén megjelent törekvést, amely az egyenlőségi pereskedés amerikai mintáját úgy kívánta a régiónkban meghonosítani, hogy ennek során nem fordított elég figyelmet a helyi sajátosságokra és igényekre; lásd Farkas Lilla: A romajogi mozgalom à la Krúdy, Fundamentum, 2018/2-3, 135-153, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-18-2-3-14.pdf.
[103] A Nemzetközi Szociológiai Társaság etikai szabályzata szerint például: "Researchers [...] should be aware of the dangers connected with distortions, simplifications
- 24/25 -
and manipulations of their own research material, which may occur in the process of communication through individual or mass media" - International Sociological Association: Code of Ethics, 2001. ősz, 4.1. pont, https://www.isa-sociology.org/en/about-isa/code-of-ethics.
[104] A hazai párhuzam abszurditásáról lásd: Kovács Ágnes: Fényevők? A hazai alkotmányelmélet esete a politikai konstitucionalizmussal, Fundamentum, 2015/2-3, 19-40, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-15-2-3-02.pdf.
[105] Kifejezetten utal az új demokráciák szempontjaira: Győrfi Tamás: The legitimacy of the European human rights regime - A view from the United Kingdom, Global Constitutionalism, 2019/1, 123-156.
[106] Ez persze messze nem csak a jogtudomány területén jelentkezik. Lásd például a közgazdaságtant: Kornai János: A gondolat erejével? A közgazdászok szakmai és közéleti dilemmáiról, Közgazdasági Szemle, 2019/2, 117-133.
[107] Bencze Mátyás: Hozzászólás "Az alkotmánybíráskodás jövője" című Fórumhoz, Fundamentum, 2011/4, 81-83, 81, http://fundamentum.hu/sites/default/files/11-4-05.pdf. Hasonlóan a jogdogmatikai elemzések korlátait vetik fel a jelen magyar helyzetben például: Kazai Viktor Zoltán: A joggyakorlat elemzésének nehézségei illiberalizmus idején - érvek a narratív módszer mellett, Fundamentum, 2018/2-3, 51-58, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-18-2-3-06.pdf; Mécs János: Dogmatikai elemzés illiberalizmus idején, Fundamentum, 2019/3-4, 39-49, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-19-3-4-03.pdf.
[108] Bencze (107. vj.) 81.
[109] Uitz Renáta: Can you tell when an illiberal democracy is in the making? An appeal to comparative constitutional scholarship from Hungary, International Journal of Constitutional Law, 2015/1, 279-300. Hasonlóan, a tágabb, társadalomtudományi megközelítések mellett: Jakab András: Bringing a Hammer to the Chess Board. Why Doctrinal-Conceptual Legal Thinking is Futile in Dealing with Autocratizing Regimes, Verfassungsblog, 2020. június 25., https://verfassungsblog.de/bringing-a-hammer-to-the-chess-board/.
[110] A hazai vitákban méltatlanul elhanyagolt tapasztalat a szerbiai ellenzék - ebből a szempontból következetes - döntése, hogy bojkottálta a 2020-as szerbiai választást, illetve a folyomány, hogy a győztes végül bezsebelte a gratulációkat európai és hazai szinten egyaránt.
[111] A jogtudomány társadalomtudományhoz közelítésével kapcsolatos nehézségekről ír Bódig Mátyás: "az általam elemzett jogtudományi paradigma nem illeszthető be sem a természettudomány, sem a társadalomtudomány, sem pedig a bölcsészettudomány kategóriájába" - Bódig Mátyás: A jogtudomány módszertani karaktere és a dogmatikai tudomány eszméje, in A jogtudomány helye, szerepe és haszna. Tudománymódszertani és tudományelméleti írások, szerk. Bódig Mátyás - Ződi Zsolt, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete - Opten, 2016, 86-109, 86, https://jog.tk.hu/uploads/files/04_Bodig_Matyas.pdf.
[112] Máriás Leonárd - Nagy Zsófia - Polyák Gábor -Szávai Petra - Urbán Ágnes: Központosított Médiarendszer. Lágy cenzúra 2018, Mérték Média Műhely, 2019, 37, https://mertek.eu/wp-content/uploads/2020/01/MertekFuzetek17.pdf.
[113] Lásd például a hirdetés területéről azt az esetet, amikor egy törvénymódosítással betiltották az út melletti oszlopokra helyezett hirdetéseket, közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva. Amint az érintett cég kormányközeli tulajdonoshoz került, érdemi indokolás nélkül visszavonták a tilalmat. Civitas Intézet - Gazdasági és Társadalomtudományi Kutató Zrt. - Transparency International Magyarország Alapítvány: Fekete könyv. Korrupció Magyarországon 2010 és 2018 között, Civitas Intézet, 2018, 133-135, https://transparency.hu/wp-content/uploads/2018/03/Fekete-k%C3%B6nyv.pdf
[114] Hasonló érveléshez, miszerint a zárt társadalmakban a kremlinológiához kapcsolt elemzési módszerek legitimek és hasznosak: Anders Åslund: Why We Need Kremlinology Again, The American Interest, 2016. augusztus 18., https://www.the-american-interest.com/2016/08/18/why-we-need-kremlinology-again/.
[115] Ernst Fraenkel: The Dual State: A Contribution to the Theory of Dictatorship, ford. E. A. Shills, Oxford University Press, 2018 [1941].
[116] A magyar esetre alkalmazva: Győry Csaba - Nyasha Weinberg: Emergency powers in a hybrid regime: the case of Hungary, The Theory and Practice of Legislation, 2020/3, 329-353.
[117] Sólyom Péter: Alapjogok nyomában. A magyar Alkotmánybíróság esete a gyülekezési szabadsággal, MTA Law Working Papers, 2018/9, 3-4, https://jog.tk.mta.hu/mtalwp/alapjogok-nyomaban-a-magyar-alkotmanybirosag-esete-a-gyulekezesi-szabadsaggal.
[118] Uo., 12.
[119] Uo., 22.
[120] Kis János: Demokráciából autokráciába. A rendszertipológia és az átmenet dinamikája, Politikatudományi Szemle, 2019/1 45-74, 52, http://www.poltudszemle.hu/szamok/2019_1szam/kj.pdf.
[121] Uo.
[122] "Talán azt válaszolja valaki, hogy a rezsimek értékelésének és a velük szembeni magatartás orientálásának a személyes döntések, illetve a politikai nyilvánosság tartományában van a helyük. A tudományos kutatástól elvárható a szigorú értékmentesség: kutatói minőségében
- 25/26 -
mindenkinek tartózkodnia kell az állásfoglalástól, ami persze állampolgárként szabadságában áll. Ez így véleményem szerint tévedés. Vannak társadalomtudományi kérdések, amelyek vitatása során a leírás és magyarázat valóban elválasztható az értékítéletektől." Uo., 53.
[123] Uo.
[124] Ezt használja például Bozóki András - Hegedűs Dániel: An externally constrained hybrid regime: Hungary in the European Union, Democratization, 2018/7, 1173-1189, https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/13510347.2018.1455664.
[125] A populizmus kifejezés használata arra is utalhat - a gyakran elítélő értelmű használattal szemben -, hogy a demokrácia kiüresedését és a túlzott elitbefolyást követően a demokrácia megújításának régóta várt kísérletéről van szó.
[126] Ilyen Fareed Zakaria klasszikusa, az "illiberális demokrácia" - Fareed Zakaria: The rise of illiberal democracy, Foreign Affairs, 1997/6, 22-43. - vagy a magyar rendszer leíró magyar szakirodalomból a "plebiszciter vezérdemokrácia": Körösényi András: Weber és az Orbán-rezsim: plebiszciter vezérdemokrácia Magyarországon, Politikatudományi Szemle, 2017/4, 7-28, http://www.poltudszemle.hu/szamok/2017_4szam/korosenyi.pdf. Utóbbinál a kategorizálás kifejezés használata azt sugallja, hogy a demokratikus mezőnyön belül mozgunk - ebben legfeljebb a "vezérelv" ("Führerprinzip") megidézése ingathatja meg az olvasót -, miközben a tartalmi kifejtésben ilyen megállapításokat találunk: a plebiszciter vezérdemokrácia "formájában demokratikus, tartalmában autoriter rezsimet jelent" (14) és "a 2010-től kezdődő időszakban Orbán »plebiszcitárius diktátorrá« vált" (22).
[127] Steven Levitsky - Lucan A. Way: Elections without democracy: The rise of competitive authoritarianism, Journal of Democracy, 2002/2, 51-65.
[128] Andreas Schedler: The Politics of Uncertainty: Sustaining and Subverting Electoral Authoritarianism, Oxford, Oxford University Press, 2013.
[129] Mindkettő egyértelműen jelzi a nem demokratikus jelleget, ám míg az előbbi éppen annak a versengésnek tulajdonít fontos szerepet, amelynek kiüresítése a rendszer fontos vonása. A választási autokrácia kifejezés ugyanakkor jól megfogja, hogy a továbbra is - bár már nem szabad és tisztességes feltételek mellett - megtartott választásoknak központi szerepe van a rendszer legitimációja szempontjából.
[130] Szűcs (83. vj.). A tanulmány végkövetkeztetését egy hipotetikus eset hivatott illusztrálni, amelyben a választásokat felügyelő tisztségviselő azzal a dilemmával szembesül, hogy elcsalja-e a választásokat, kiszolgálva az illiberális elvárásokat, vagy - az alkotmányos demokrácia értékeit érvényesítve - ismerje el az illiberális hatalom bukását. Ez a helyzet jól mutatja a fentebb idézett, Schedler által leírt bizonytalanságot: még az ezzel megbízott személy sem tudja, hogy a rendszer elvárásai meddig terjednek, a leválthatóság szempontjából milyen rendszernorma érvényesül, és végső soron leváltható-e választásokon a hatalom. Ez a bizonytalanság pedig maga is a rendszer legitimációját szolgálja.
[131] Uo., 555.
[132] Uo.
[133] Lásd a Fórum rovat írásait a Fundamentum 2018/23., 2019/1-2. és 2019/3-4. számaiban.
[134] Petri György: Dal.
[135] Szente (92. vj.) 68.
[136] Bencze (107. vj.) 83.
[137] Schedler (128. vj.).
[138] Szente Zoltán a belenyugváshoz köti ezt a veszélyt:
"a szakmai diskurzus talán legnagyobb kockázata az, ha fokozatosan eltűnik a korábbi kritikai attitűd, s mindenki beletörődik a látszólag megváltoztathatatlanba. Ennek bizonyos jelei - mint például a kevéssé vitatott kutatási témák felé fordulás - már látszanak." Szente (92. vj.) 68.
[139] Egy kapcsolódó tipológia: Jakab András: Moral Dilemmas of Teaching Constitutional Law in an Autocratizing Country, Verfassungsblog, 2020. július 15., https://verfassungsblog.de/moral-dilemmas-of-teaching-constitutional-law-in-an-autocratizing-country/.
[140] Egy kevésbé ismert idézet Széchenyi Hitel című művéből, http://mek.oszk.hu/06100/06132/html/hitel0009.html.
[141] Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, in Uő: Válogatott tanulmányok, második kötet, 1945-1949, Budapest, Magvető, 1986, 185-265, 220. Kiemelések az eredetiben.
[142] A kifejezés szintén Bibóé; a hagyományok kapcsán az 1990 előtti diktatúrával szembeni ellenzéki fellépésekre utalok.
[143] A legutóbbi eseménysorozatról: https://web.archive.org/web/20210402115526/https://infosztrajk.hu/.
[144] Lásd például a Közjogi Szemle egyetemi autonómiával foglalkozó 2017/2-es számát: https://hvgorac.hu/kozjogiszemle/files/KJSZ_201702_Fokusz_Egyetemi_Autonomia.pdf.
[145] Lásd: http://old.mab.hu/web/index.php?option=com_content&view=article&id=467:hac-enqa-membership&catid=95&Itemid=667&lang=en. A tagság meghosszabbítására később sor került: http://old.mab.hu/web/index.php?option=com_content&view=article&id=661:hac-full-member-of-enqa&catid=95<emid= 667&lang=en.
[146] Kerényi György: A felsőoktatási akkreditáció kiszolgálja az illiberális rezsimet - Nem vonja vissza állításait a történészprofesszor, Szabad Európa, 2021. november 23., https://www.szabadeuropa.hu/a/az-egyetemi-akkreditacios-rendszer-kiszolgalja-az-illiberalis-rezsimet-nem-vonja-vissza-allitasait-a-feminista-tortenesz/31574961.html és Csatlós Hanna: Pető Andrea: Ki kell mondani a Magyar Akkreditációs Bizottságról, hogy kiüresedett alibiszervezet, hvg.hu, 2021. november 29., https://hvg.hu/kultura/20211129_peto_andrea_csepe_valeria_magyar_akkreditacios_bizottsag.
- 26/27 -
[147] Pető Andrea: Current Comment: The Illiberal Academic Authority. An Oxymoron?, Berichte zur Wissenschaftsgeschichte, 2021. november 23., https://doi.org/10.1002/bewi.202100013.
[148] Lásd: https://fra.europa.eu/en/event/2020/data-protection-handbook-translation-launch.
[149] Az uniós jogi összefüggéseket tárgyalja: Ziegler Dezső Tamás: Az akadémiai szabadság elvének közvetlen alkalmazandósága az EU jogában, Fundamentum, 2019/3-4, 5-19, http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-19-3-4-01.pdf.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, TK JTI / ELTE TáTK.
Visszaugrás
