Aligha lehet vitatkozni Horváth Tibor azon megállapításával, amely szerint "az élet elleni bűncselekmények sorában nincs talán még egy olyan cselekmény, amelyet az emberi társadalom fejlődésének különböző időszakaiban oly különbözőképpen értékeltek volna, mint a gyermekölést."[1] Hozzá kell tenni, hogy a szerző ekkor még nem is láthatta előre, hogy hazánkban az ezredforduló környékén milyen mértékű változások következnek be az újszülött megölése (gyermekölés, infanticidium) tárgyában.
A régóta kikristályosodott szabályozás szerint mind a magzatot, mind az újszülöttet büntetőjogi védelem illeti meg: előbbi esetében azonban magzatelhajtásról beszélhetünk, emberölés csak a csecsemő esetében jöhet szóba. Az emberi élet kezdetét napjainkban a tolófájások kezdetétől számítjuk, de figyelemmel kell lenni az utóbbi időben egyre nagyobb számban előforduló mesterséges szülésekre (császármetszés) is: ez esetben a műtéti beavatkozás kezdőidőpontjától számít embernek a magzat - feltéve, hogy élve születik.[2] Az életképesség azonban nem feltétel. Az 1800-as, 1900-as évek első felében, hazánkban uralkodó nézet szerint emberről akkortól beszélhettünk, amidőn a születendő gyermek olyan testrészei elhagyták az anyaméhet, amelyekre gyakorolt behatás az élet kioltását vonhatta maga után.[3]
A társadalmi fejlődés alacsony fokán álló népek a gyermekölést nem tartották sem jogellenes, sem erkölcstelen magatartásnak. Később azonban - kánonjogi hatásra - már minősített emberölésként vagy gyilkosságként határozták meg.[4] Ennek megfelelően rendszerint a rokongyilkosság körében szabályozták azt. Mivel abban az időben a halálbüntetés rendes büntetésként szolgált, a minősített emberölésért minősített kivégzés járt. Így például az 1532-ben kiadott Constitutio Criminalis Carolina élve eltemetésről vagy karóba húzásról rendelkezett. Bizonyos esetekben - a háborgás elkerülése végett - lehetővé tette a vízbefojtást is.[5] A durva kivégzési mód nem
- 1/2 -
csupán az elrettentést szolgálta, hanem egyfajta megtisztulási rituálé is volt: az elkövető elpusztításával a társadalom is megtisztult.[6]
Hazánkban Könyves Kálmán akként rendelkezett, hogy a magzatjukat vesztő asszonyok a főesperes előtt vezekeljenek.[7] Az 1462. évi II. és az 1495. évi IV. törvénycikk a vérrokon - így az újszülött - megölését a hűtlenség vétkei közé sorolta.[8] Ezt Werbőczy Hármaskönyve (1514) szintén megerősítette.[9] Cseres Judit szerint a gyermekölés hűtlenség alá sorolásának elvi indoka az volt, hogy az anya a gyermeke megölésével önkényesen megfosztotta a világi és egyházi hatalmat egy alattvalótól.[10] Az 1625. évi VI. törvénycikk a nemesi előjogoktól függetlenül elrendelte a gyermekgyilkosok kellő büntetéssel való sújtását.[11] Kisebb fordulatot jelentett az 1723. évi XI. törvénycikk, amely a gyermekgyilkosságot - bár továbbra is minősített esetként kezelte - már nem a hűtlenség esetének tekintette, hanem a nagyobb hatalmaskodások (actus maioris potentiae) közé sorolta azt, és halálbüntetést rendelt alkalmazni.[12] A halálbüntetés végrehajtásának módja azonban az idők folyamán változott: immáron pallossal vagy kötél által történő kivégzés vált bevetté. A magyar jog ebben az időben nem tett különbséget aközött, hogy a megölt újszülött házasságban vagy házasságon kívül született, ezzel szemben a szabadságharc bukása és a kiegyezés között hazánkban is hatályos osztrák büntető törvénykönyv differenciált: privilegizált esetnek tekintette a házasságon kívül született gyermek megölését, és azt határozott ideig tartó szabadságvesztéssel rendelte büntetni, szemben a házasságban született gyermek megöléséhez kapcsolódó életfogytig tartó szabadságvesztéssel.[13]
A bűnökről és a büntetésekről című korszakalkotó művében Cesare Beccaria a gyermekgyilkosság kérdésével is foglalkozott. Fellépett e bűncselekmény szigorú büntetésével szemben, kiemelve, hogy szülő nő kénytelen választani a gyalázat vagy a gyermek megölése között. Az államnak nincs joga ilyen szigorú büntetést alkalmazni mindaddig, amíg nem gondoskodik megfelelően a bűntett megelőzéséről.[14]
Európában az igazi változások a XVIII. században indultak meg: a jogtudományban egyre egyöntetűbb álláspont alakult ki abban, hogy az újszülött megölését enyhébben kell büntetni. Így például az 1803. évi osztrák Btk. - amely a fentebb említettek szerint egy rövid ideig hazánkban is hatályos volt -, továbbá az 1813. évi bajor büntetőtörvény már privilegizált esetként kezelte a gyermekölést: eltörölték a halálbüntetést arra az esetre, ha az anya a szülés alatt vagy közvetlenül azt követően, még a szülés hatása alatt megölte a házasságon kívül született gyermekét. Ez a szemlélet futótűzként terjedt az európai kodifikációk során, mi több, a privilegizált eset köre is bővült. Így például az 1889. évi olasz kódex nem csupán az anya gyermekölését vonta enyhébb megítélés alá, hanem a közeli hozzátartozók által elkövetett ölést is.[15] A későbbi osztrák, német és svájci kodifikációk során pedig a házasságban született gyermek megölésére is kiterjesztették a privilegizált esetkört.[16] Ez a folyamat olyannyira erőteljesnek bizonyult, hogy a századforduló éveiben már csak két jelentősebb európai állam nem privilegizálta a gyermekgyilkosságot: Franciaország, ahol továbbra is minősített esetként kezelték, valamint Anglia, ahol pedig az emberölés alapesete közé sorolták.[17]
Az eltérő szabályozást az államok eltérő indokokkal támasztották alá. Franciaországban a gyermek életének védelme került középpontba. Azokban az országokban, ahol a privilegizálás csak a házasságon kívül született gyermekre terjedt ki, ott - ahogy Edvi Illés Károly fogalmaz - az anya "szánandó és rendkívüli helyzetét" értékelték. Ahol a házasságban élő anyát is enyhébb elbírálásban részesítették, ott a nő szülésnél jelentkező, kivételes testi és lelkiállapotára helyezték a hangsúlyt.[18] Bár az előbbi szempontok éles határvonalnak tűnnek, a gyakorlatban nehéz elválasztani őket, hiszen egymást felerősíthetik, sokszor "kéz a kézben" együtt járnak. Így például a szégyenérzet lehet, hogy önmagában nem adott volna okot az emberölésre, ám a szüléssel együtt járó rendkívüli állapot okán mégis megtörtént - és ez fordítva is igaz.
Horváth Tibor szerint - a kor viszonyai között - három érv szólt a privilegizálás mellett: egyrészt a házasságon kívüli szülés ténye, másrészt a gyermekneveléssel járó gazdasági tényezők, harmadrészt a szülő nő pszichikai, fiziológiai állapota.[19] Köztudomású, hogy ebben a korban a házasság és a család szerepe sokkal erősebb volt, mint napjainkban. A megesett hölgyeknek kifejezetten szégyent jelentett a terhességük, ami sokszor annak eltitkolását, illetve végső soron a gyermekölést eredményezte. Másfelől a gyermekek felnevelése anyagi szem-
- 2/3 -
pontból sem volt egyszerű, hiszen a jóléti állam eszménye és vele együtt a gyermeknevelési támogatások rendszere, valamint az államilag finanszírozott oktatás csak jóval később jelent meg. Harmadrészt pedig a szüléssel együtt járó fizikai fájdalom, vérveszteség okozta kivételes pszichikai állapot orvosilag igazolt volt, azaz elfogadott nézetté vált, hogy a szülés a nő tudatát elhomályosíthatja.
Az Európában kialakult új szemléletet a magyar jogtudomány képviselői igen hamar átvették, ám a kodifikációk rögös útvesztőjében sokáig nem értek célt, így egészen a XIX. századig a korábbi, immáron igencsak elaggott, szigorú megközelítés maradt törvényi szinten, azaz még a század elején is halállal büntették a gyermekgyilkosságot. Később, az 1860-as évekre enyhült a gyakorlat, 2-5 év szabadságvesztés volt a rendes büntetés. Ekkoriban az ítéletek indokolásaiban olykor már megjelentek azok az érvek, amelyeket a jogirodalom a privilegizálás mellett sorakoztatott fel.[20]
Az első, 1712. évi magyar büntetőtörvény-tervezet az emberölés öt esetét különböztette meg, ugyanakkor nem tartalmazott eltérő rendelkezést az újszülött megölésére.[21]
Noha az 1795. évi tervezet kodifikációja során még eltérő vélemények alakultak ki az infanticidium kapcsán - kezdetben ugyanis még minősített esetként kívánták szabályozni -, végül a javaslat a privilegizálás mellett döntött. Ennek megfelelően elkülönítette a csecsemőgyilkosságot a gyermekgyilkosságtól: míg előbbi enyhébb megítélés alá esett, utóbbi a minősített emberölésnek számító rokongyilkosság körébe tartozott. A kettő közötti választóvonalat nem határozta meg pontosan a tervezet: annyit említ, hogy a szülést követő hosszabb időköz elteltével a cselekményt már gyermekgyilkosságnak kell tekinteni. Bár a javaslat XXI. szakasza kiemelte, hogy e bűntettet többnyire házasságon kívül született gyermekek sérelmére szokták elkövetni, a passzív alany körét mégsem szűkítette a törvénytelen gyermekre. A bűncselekmény alanya azonban csak az anya lehetett. A mai szemmel kissé magyarázónak ható törvénytervezet a megelőzésre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazott. A javaslat a csecsemőgyilkosság körébe sorolta azt az esetet is, ha a csecsemő azért halt meg, mert az anya a gondozását elmulasztotta. A részesség körében kiemelendő, hogy az anya szüleit és a gyermek apját súlyosabban rendelte büntetni. Külön bűnsegédi alakzatként különböztette meg azt az esetet, amikor valaki a terhesség eltitkolásához nyújtott segítséget. Mivel a terhesség eltitkolása önmagában nem számított bűncselekménynek, ezért valójában egy sui generis bűnsegédi magatartásról volt szó.[22]
Az 1843. évi Deák-féle javaslat számos progresszív intézkedéssel, például a halálbüntetés eltörlésével számolt, így ez már eleve egyfajta enyhítés volt az újszülött megölésére vonatkozóan is, ugyanakkor a kor szellemiségének megfelelően - az anya vonatkozásában - nem mulasztotta el a cselekmény privilegizálását sem. Az enyhébb elbírálás csak a törvénytelen ágyból született gyermekre terjedt ki, a cselekményt pedig a szülés alatt vagy a szülést követő három napon belül lehetett elkövetni. Ha azonban az emberölést később követte el az anya, vagy a törvényes gyermekét ölte meg, úgy a cselekménye minősített esetnek, rokongyilkosságnak számított: ennek megfelelően ötévi rabság helyett gyilkosság - vagyis előre megfontolt emberölés - esetén életfogytig tartó rabságot, szándékos emberölés esetén húszévi szabadságvesztést írt elő (az emberölés alapesetét tizenkét évig terjedő rabsággal büntette). A privilegizált esethez képest is enyhébb elbírálás alá esett, ha a gyermekgyilkosságot Missgeburt, azaz szörnyszülött sérelmére követték el.[23] Ezzel a testi sérüléssel, fogyatékossággal született gyermekek megölését lényegesen enyhébb elbírálás alá helyezte, legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte sújtani. Kiemelendő az is, hogy a javaslat ehelyütt nem is szűkítette le az elkövetők körét az anyára. Ezen túlmenően a tervezet szintén gyermekölésnek tekintette, ha a teherbe esett személy azon célzattal, hogy gyermeke meghaljon, olyan állapotba helyezte magát, melyben szüléskor a szükséges segítséget nélkülöznie kellett.[24]
Hazánk első büntető törvénykönyve, az 1878. évi V. törvénycikk - ismerve az európai és hazai kodifikációs előzményeket - nem okozott meglepetést azzal, hogy az újszülött megölését a privilegizált esetek körébe vonta. A bűncselekmény alanya csak az anya lehetett, míg a passzív alany tekintetében fenntartotta a korábbi kodifikációk során felmerült korlátozást, nevezetesen, hogy csak a házasságon kívül született gyermek sérelmére lehetett elkövetni. Az elkövetési idő tekintetében annyit mondott ki, hogy annak a szülés alatt vagy közvetlenül a szülés után kellett történnie: utóbbi pontos időtartamát nem határozta meg, annak mérlegelését a bíróságokra bízta. Szemben az emberölés alapesetéhez kapcsolt tíz évtől tizenöt évig terjedő fegyházbüntetéssel, a gyermekgyilkosság esetében az elkövető legfeljebb öt évig terjedő börtönnel volt büntethető.[25]
A szabályozás megalkotása során ugyanazok az indo-
- 3/4 -
kok merültek hazánkban, amelyek az európai kodifikációknál is szerepet játszottak. A törvényjavaslat miniszteri indokolása kiemeli, hogy a házasságon kívül teherbe esett nő lélekállapota az esetek többségében kivételes, uralmat vesz rajta a szégyenérzet. Ezt Csemegi lélekviharnak nevezi. Ez a folyamat a szülésig fokozódik, megfosztva a nőt a nyugodt gondolkodástól. A szégyen miatti kétségbeesés pedig igazolja a büntetés enyhítését.[26] Angyal Pál négy érvet hoz fel az enyhébb büntetés mellett. Egyrészt a házasságon kívül teherbe esett nő sajátlagos lelkiállapota, amely a terhesség eltitkolásából, a szégyentől és megaláztatástól való félelemből ered. Másrészt a szülő nő testi állapota is lényeges, hiszen a szüléssel járó fájdalom, nagyfokú vérveszteség a nőt testileg és lelkileg is elerőtleníti. Harmadrészt gazdasági forrásból eredő okként említi a gyermektartás és nevelés költségeitől való félelmet is, kiemelve, hogy mindez önmagában nem értékelhető enyhítő körülményként, ám az előbbi érvekkel összefüggésben nem hagyható figyelmen kívül. Negyedrészt pedig utal arra, hogy a szülő nő a gyermekét sokszor mintegy még testrészének tekinti, és ezáltal úgy véli, hogy vele szabadon rendelkezhet.[27]
Az előbbiek okán a törvényi tényállás a bűncselekmény alanyi körét az anyára szűkítette. A miniszteri indokolás is leszögezte, hogy a tényállás nem alkalmazható más személyekre, így sem az apára, sem a rokonokra.[28] Ebből következik, hogy ezen személyek a bűncselekmény részesei sem lehettek, ellenben a más által követett gyermeköléshez kapcsolódó, anya részéről elkövetett felbujtás, bűnsegédi magatartás szintén a privilegizált eset alá tartozott.
Bár a törvény megalkotása idején már számos állam akként rendelkezett, hogy a privilegizált gyermekölés a házasságban született újszülöttekre is kiterjedt, a magyar kódex mégis fenntartotta a megszorítást. Ennek indoka, hogy az akkori társadalmi viszonyok között úgy ítélték meg, hogy a megszégyenülés csak a házasságon kívül szülő nők esetében áll fenn, ebből fakadóan nincs olyan méltányolható indoka a házasságban született gyermek megölésének, ami a privilegizálását indokolná.
A gyakorlatban kérdésként merült fel, hogy az enyhébb elbírálású bűncselekmény alá sorolható-e az az eset, amikor az anya ugyan házasságban áll, ám a gyermekét mással nemzette. Az esetre - előrelátóan - már a törvényjavaslat miniszteri indokolása is kitért, utalva arra, hogy ez a körülmény nem vonható a privilegizált eset körébe.[29] Ezt a szűkítő értelmezést a Curia is átvette. Az 5. számú döntvény kimondta, hogy akár a házasság tartama alatt, akár a házasság létrejötte alatt mással nemzett gyermek megölése az általános elbírálás alá esik. A Curia 7345/1910. B. V. 175. számú eseti döntése szintén utal arra, hogy a nő, amíg a férje él, vagy tőle törvényesen el nem választatott, házasságban állónak tekintendő.[30] Látható, hogy a Curia értelmezése a "házasságon kívül született" kifejezést a házasság fennállásának tényével kapcsolta össze, mégpedig a gyermek születésének idején fennálló állapotot alapul véve. Ebből következik, hogy a gyermek fogantatásának körülménye - azaz a törvénytelen mivolta - figyelmen kívül maradt. Bizonyítás szempontjából ez kétségtelen könnyebbséget jelentett, ugyanakkor egyes helyzetekben nem volt méltányos.
A fentiek okán nem véletlen, hogy a korabeli jogirodalom a Curia álláspontját élesen kritizálja. Edvi Illés Károly kiemeli, hogy más értelmezések szerint jogilag a férjezett nő által szült, de más férfitól nemzett gyereket is jogilag házasságon kívül születettnek kell tekinteni. Ilyen helyzetben az anya lelki állapota - a férj esetleges elűzetése vagy bántalmazása okán - éppúgy feldúlt lehet, mint a törvénytelen gyermek szülése esetén. Másrészt a Curia felfogása szerint házasságon kívül született gyermekről beszélünk akkor is, ha a gyermek törvényes férjtől származik, ám utóbb a házasság megszűnt.[31]
Fayer László a "házasságon kívül született" kifejezést a magánjogi fogalmakkal veti össze. Kiemeli, hogy a magánjogi vélelem szerint a gyermek apjának a férj tekintendő. Voltaképpen a Curia értelmezése hasonló vélelmet teremt, ami azért veszélyes, mert a vélelem - Fayer szerint fikció[32] - büntetőjogba való bevitele zavarokat okozhat. Rámutat, hogy amikor nem volt nemi kapcsolat a házastársak között, akkor a magánjogi szabályok sem állítanak fel vélelmet. Ezzel szemben a Curia a magánjogi megdönthető vélelmet megdönthetetlenné teszi. Ezt az álláspontot egyetlen más állam büntetőkódexe sem teszi magáévá, hiszen a legtöbb törvénykönyv - például a német - a házasságon kívüliségnek a magánjogi fogalmát veszi alapul. Fayer hozzáteszi, hogy a Curia gyakorlata valószínűleg azért alakult ki, hogy a gyermeköléshez kapcsolt túlzottan enyhe büntetést némiképp ellensúlyozza. Ezt a szigort azonban maga a gyakorlat töri át, amikor a postumus - tehát házasságban fogant, ám a férj halála okán már házasságon kívül született - gyermek megölését a privilegizált eset alá vonja.[33]
Angyal Pál szintén azon az állásponton van, hogy a házasságtörésből származó gyermek bár formailag házasságban születik, valójában házasságon kívüli. Kiemeli továbbá, hogy a férj halálát, vagy a házasság felbontását követő 10 hónapon, illetve 300 napon belül született gyermek esetén a házasságon belüliség vélelme áll fenn, amellyel szemben ellenkező bizonyításnak van helye.[34]
- 4/5 -
Érdemes megemlíteni, hogy Csemegi eredetileg a bűncselekmény elkövetési idejét a szülés alatt vagy a szülést követő öt napban határozta meg. Indokolásában arra utal, hogy más államokban szükségesnek mutatkozott ennek törvényi meghatározása, ám az öt napnak különösebb indokát nem adja. Ez később a képviselőház igazságügyi bizottságának módosítása révén kikerült az elfogadott törvényszövegből. A bizottság jelentése szerint az enyhébb beszámítás okául szolgáló körülmények előbb is megszűnhetnek, illetve ezen időhatárokon túl is létezhetnek, erre tekintettel célszerűbb a bíróra bízni ennek megítélését.[35] A gyakorlatban a bíróságok ezt az időközt rövidebb időtartamban állapították meg.[36] A Curia gyakorlata a szülést követő három nap elteltével elkövetett gyermekölést már nem vonta enyhébb megítélés alá. A javaslat szerinti öt nap ugyanakkor nem volt példátlan, így rendelkezett az olasz és a török büntetőkódex is, de volt példa lényegesen rövidebb időtartamra is: a norvég törvénykönyv például 24 órát határozott meg.[37]
Fayer László szerint a Csemegi-kódex büntetési tétele volt a legenyhébb Európában, ez azonban nem véletlen. A nőnek ugyanis a csábítás ellen a magyar kódex a legkisebb védelmet nyújtotta, ezért a büntetési tétel is a legalacsonyabb. Másfelől a magánjogi szabályok sem nyújtottak megfelelő védelmet: az apaság bizonyítása nehézkes volt, továbbá a bíróságok nevetségesen alacsony összeget ítéltek meg gyermektartás gyanánt.[38]
A Csemegi-kódex ezen rendelkezései 1962. július 1. napjáig, a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény hatálybalépéséig fennmaradtak.
A gyermekölés szabályozásában nem követtek egységes álláspontot a szocialista országok: az egyik nézet továbbra is privilegizálta azt, a másik azonban az emberölés alapeseteként bírálta el. Néhány közös vonás azonban felfedezhető ezen államok jogában: egyik állam sem helyezte a minősített emberölések közé a gyermekgyilkosságot, továbbá megszűnt a különbségtétel a hazásságon belül és azon kívül született gyermekek között, végül ahol enyhébb elbírálás alá esett, ott csak az anyát illette meg a kedvezmény - egyedüli kivétel Kuba volt.[39] Hazánk az 1961. évi V. törvénnyel a privilegizálás eltörlése mellett foglalt állást: a törvénykönyv egyáltalán nem szólt a gyermekölésről, így az az emberölés alapesete szerint volt elbírálandó.
A privilegizált eset eltörlését alapvetően a társadalmi változásokkal indokolták. Megszűnt a nők eltérő társadalmi megítélése, kiteljesedett a női egyenjogúság. Eltűnt a jogrendszerből a törvényes és a törvénytelen gyermek közötti különbségtétel. Megszűnt a munkanélküliség, a nők megélhetése saját jogukon is biztosítottá vált, ezzel a gyermekölés gazdasági tényezői is megszűntek. Azt azonban a kor jogirodalma is elismeri, hogy az erkölcsi tényezők felszámolása - különösen falun - jóval nehezebb feladat, és utal arra is, hogy ez csak a szocialista társadalom magasabb fejlődési fokán fog megvalósulni. A szüléssel járó kivételes testi-lelki állapot pedig olyan kérdés, amit jogilag nem lehet befolyásolni. Mindez azonban nem tette szükségessé a sui generisként történő szabályozást, hiszen az orvos szakértő által megállapított tudatzavar értékelhető az általános részi szabályok - a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok - keretében.[40] Ezen túlmenően a törvényjavaslat miniszteri indokolása utalt a gyermek- és anyavédelmi ellátórendszer fejlődésére, valamint az általános tankötelezettségre, ami szintén hozzájárult az anyagi és kulturális hátrányok felszámolásához.
Akadtak azonban olyan vélemények is, amelyek kritikusak voltak az új megoldással szemben. Bakóczi Antal szerint a jelentős társadalmi, gazdasági eredményt nem követte a társadalom tudatának változása, vagyis a társadalom egy része - különösen falusi, tanyasi viszonyok között - továbbra is elítéli a házasságon kívüli szülést. Ebből fakadóan a jogalkotó idő előtt törölte el a privilegizált esetet. A kutatások arra utalnak, hogy gyermekgyilkosságoknál még a '60-as, '70-es években is meghatározó volt a szégyenérzet. Másik fő kritikát a bírói gyakorlat jelentette. Hiába szűnt meg a cselekmény privilegizáltsága, a gyakorlat továbbra is akként kezelte. Az esetek 2/3-ában 2 évnél rövidebb tartamú szabadságvesztést szabtak ki a bírák, olykor még a végrehajtását is felfüggesztették. Bakóczi szerint a szigorúbb törvényi szabályozás oda vezetett, hogy a bírák enyhébben ítélkeztek, mint a privilegizált eset fennállása alatt.[41]
Noha az 1978. évi Btk. kodifikációja során komolyan felvetődött annak lehetősége, hogy a gyermekölést ismételten privilegizálják,[42] a javaslat végül nem került elfogadásra, és az új büntetőkódex nem is hozott semmilyen változást a tárgykörben. Bár a jogirodalomban ezt követően is sokan foglalkoztak a privilegizálás lehetőségével, a jogalkotás szintjéig ezek már - 1998-ig - nem jutottak el. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy nem volt jogalkotási kényszer: ez részben kriminálstatisztikai okoknak, részben pedig a bírói gyakorlatnak tudható be.
Hazánkban gyermekölés miatt 1881-1942 között évente átlagosan 64 elkövetőt, ezen belül 1921-1942 között évente átlagosan 54 elkövetőt ítéltek el. A világháborút követően 1951-1955 között évente átlagosan 58 eset, 1958-1962 között évente átlagosan 29 eset fordult elő.
- 5/6 -
Az 1970-es évek elején évente 35-40 elkövetőt ítéltek el.[43] Az 1980-as években évente körülbelül 25-30 eset fordult elő, míg a rendszerváltást követő években némi csökkenés figyelhető meg, hiszen 1994-et és 1995-öt kivéve az évi esetek száma nem emelkedett 20 fölé.[44] Szignifikáns tendencia mindebből aligha vonható le: bár a kiinduló értékhez képest jelentősebb a csökkenés, azt nem szabad elfelejteni, hogy az I. világháború előtt hazánk lakosságszáma kétszerese volt az azt követő időszakhoz képest, másrészt a magasabb értékek többnyire olyan időszakokban születtek, amikor társadalmi, politikai instabilitás jellemezte hazánkat. Ettől függetlenül kisebb mértékű csökkenés megfigyelhető, de az láthatóan nem kapcsolódott össze a privilegizálás eltörlésével. Mindenesetre olyan negatív hatás nem következett be, ami a jogalkotót beavatkozásra késztette volna.
Másrészt a társadalom értékítélete és a jogalkotás közötti esetleges elcsúszást a bírói gyakorlat korrigálta. A bíróságok a gyermekölést a Csemegi-kódex hatályon kívül helyezését követően is az emberölés más eseteihez képest jóval enyhébben ítélték meg. Másképpen, a bírák a mérlegelés során figyelembe vették azokat a tényezőket is, amelyeket a jogalkotó elmulasztott. Olybá tűnik, hogy nem születtek olyan ítéletek, amelyek a társadalmi elvárásoktól gyökeresen eltértek volna, így ez sem jelentett kényszert a jogalkotó számára.
Az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel 1999. március 1-jével új tényállás került beiktatásra a korábbi Btk. 166/A. §-ába: az újszülött megölése. Ezzel a jogalkotó ismét privilegizálta a gyermekölést, méghozzá a Csemegi-kódexszel jórészt egyezően - fontos különbség volt azonban, hogy a passzív alany nem volt leszűkítve a házasságon kívül született gyermekre. Az emberölés alapesetéhez kapcsolt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéshez képest a privilegizált eset büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedt. Ezzel egyidejűleg az emberölés tényállása újabb minősített esettel, a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel egészült ki, amely esetben a büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés volt. Látható, hogy egy rendkívül vékony és bizonytalan határmezsgye húzódott a privilegizált és a minősített eset között, hiszen nem volt kőbe vésett szabály arra, hogy az elkövető meddig állhat a szülés hatása alatt.
A privilegizálás fő oka éppen ez a kettősség lehetett: a törvényjavaslat miniszteri indokolása is utal arra, hogy a minősített esettel az újszülött megölése is súlyosabban minősülne, ami indokolttá tette a privilegizált eset beiktatását. Hangsúlyozza továbbá az indokolás, hogy az enyhébb elbírálás oka már nem az, mint ami a Csemegi-kódex idején volt: az csak a szülő nő kivételes testi és lelki állapota lehet. Másfelől az új tényállás igazodik a kialakult és fentebb már felvázolt bírói gyakorlathoz.[45]
Tekintettel arra, hogy a szülő nő különleges testi és lelki állapota nem képezte a tényállás részét, a gyakorlat általában nem tekintette szükségesnek ennek vizsgálatát. A közvetlenül a szülés után történő elkövetés határát általában 72 órában húzta meg a bírói gyakorlat.[46] A bűncselekménynek tettese és részese is csak a szülő nő lehetett, más személyek cselekményét az emberölés tényállása keretében - mégpedig minősített esetként - kellett megítélni. Szintén egységes álláspont alakult ki abban a kérdésben, hogy az emberölés minősített esetei az újszülött megölése kapcsán nem jöhettek szóba - ez a gyakorlatban leginkább az előre kiterveltség és a különös kegyetlenség kapcsán merült fel.
A privilegizált eset megítélése a gyakorlatban és a jogirodalomban egyaránt eltérő volt: az enyhébb elbírálás mellett és ellen is számtalan érv fogalmazódott meg. Abban azonban egyöntetűbb álláspont alakult ki, hogy a tényállás ebben a formában nem tökéletes: vagy hatályon kívül kell helyezni, vagy módosítani - e körben elsősorban a tényállási elemek kibővítését szorgalmazták.[47]
2002-ben a jogalkotó is foglalkozni kezdett a kérdéssel: törvényjavaslat készült a privilegizált és a minősített eset hatályon kívül helyezéséről. A javaslat szűkszavúan akként érvelt, hogy a két eset között nehezen feloldható ellentmondás feszül.[48] A jogalkotás folyamata során azonban komoly fordulat következett be: a 2003. évi II. törvény - 2003. március 1. napjával - ugyanis csak a privilegizált esetet helyezte hatályon kívül, a minősített eset hatályban maradt. Az indokolás ekkor már arra hivatkozott, hogy a privilegizált eset bizonyos elkövetési magatartások értékelhetőségét megakadályozta, így a súlyosabban minősülő emberölés esetén nem lehetett megfelelő szankciót kiszabni.
Mindez azt jelentette, hogy az újszülött megölése a privilegizált esetből átcsúszott az emberölés minősített esetei közé, ami amellett, hogy jogalkotási kuriózum, ugyanúgy vitatható, mint a korábbi szabályozás. Ezen túl is megállapítható, hogy a jogalkotó érvelése - azaz, hogy az emberölés körében meghatározott minősített eseteket nem lehetett a tényálláson belül értékelni - számtalan sebből vérzik. A korábbi szabályozás ugyanis automatikusan, vizsgálat nélkül elfogadta a szülő nő kivételes testi-lelki állapotát, azt sugallva, hogy ez a lélekvihar minden szülő nő beszámítási képességére kihatással van. Ezen tétel mellett igen fonák dolog lenne előre kiterveltségről vagy különös kegyetlen-
- 6/7 -
ségről beszélni - mint ahogy az erős felindulásban elkövetett emberölés sem értékel minősítő körülményeket. Ha viszont arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a lélekvihar nem minden nőnél jelentkezik egyformán - márpedig a jogalkotó a 2003-as módosítással, ha közvetve is, de ezt mondta ki -, akkor miért nem tette azt tényállási elemmé? Ha ugyanis a lélekvihart nem lehetett volna bizonyítani, úgy az elkövető magatartását az emberölésként kellett volna elbírálni, ezáltal értékelni lehetett volna a minősítő körülményeket is.
A privilegizált eset bevezetését megelőzően a bíróságok általában 2-4 év közötti szabadságvesztést szabtak ki gyermekölés esetén, de gyakran előfordult 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés is.[49] Ezzel szemben a hatályos szabályok szerint a büntetési tételkeret alsó határa az enyhítőszakasz alkalmazásával - 10 év helyett - 5 évi szabadságvesztés lehet.[50]
Ez a szabályozás napjainkban is irányadó azzal, hogy a jogalkotó a büntetési tételkeret felső határát 2009. augusztus 9. napjától 15 évről 20 évre emelte. A bírói gyakorlat a törvény adta lehetőségekhez mérten, az esetek többségében továbbra is igen enyhén ítéli meg az újszülött megölését: a büntetési tételek rendszerint a tételkeret alsó határához igazodnak, vagy az enyhítőszakasz alkalmazásával át is törik azt. Emellett, jellemzően a többszörösen minősülő emberölések körében, előfordulnak a középmértéket közelítő büntetések is.
Európa országai igencsak megosztottak az infanticidium szabályozása kérdésében: találunk példát privilegizált, alap- és minősített eset szerinti elbírálásra is. Ettől függetlenül az erős felindulásban elkövetett emberölés mellett - napjainkban is - az újszülött megölése a leggyakoribb privilegizált eset. Abban azonban vannak eltérések, hogy mit vonnak az államok a privilegizált eset körébe. A korábbi jogra oly' jellemző házasságban és azon kívül született gyermekek közti megkülönböztetés azonban mára kikopott a törvénykönyvekből. Egyedüli kivétel a luxemburgi Btk., amely a privilegizált esetet - anakronisztikus módon - csak a törvénytelen gyermek megölésének esetére tartja fenn. Az igen szigorú törvény - életfogytig tartó szabadságvesztés helyett - tíztől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni az újszülött megölését, míg ha azt előre kitervelten követi el az anya, úgy a büntetési tétel tizenöttől húsz évig terjedő szabadságvesztésre emelkedik.[51]
Egyes államok - hasonlóan a korábbi magyar szabályozásokhoz - önmagában a szülő nő kivételes testi-lelki állapotára tekintettel privilegizálják a szülés alatti vagy azt követően, annak hatása alatt elkövetett gyermekölést, de a lélekvihart nem teszik tényállási elemmé. Ilyen például az osztrák törvénykönyv, amely hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a gyermekölést.[52] A svájci kódex ennél is enyhébben ítéli meg, az anya tettét mindössze három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.[53] Hasonlóan enyhén bünteti az infanticidiumot Bulgária, ahol legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.[54] Észtországban a szabadságvesztés öt évig terjedhet.[55] Szintén e körbe sorolható Norvégia, azzal az eltéréssel, hogy a bűncselekmény elkövetési idejét a szülést követő egy napban határozza meg. E törvény a szigorúbbak közé tartozik, büntetési tételkerete egy évtől nyolc évig terjed, ugyanakkor különös súlyosító körülmények fennállása esetén a tételkeret felső határa tizenkét évre emelkedik.[56] Az ukrán törvénykönyv legfeljebb öt évig tartó szabadságvesztést ír elő.[57]
Sok állam tényállási elemként szabályozza a szülő nő kivételes testi-lelki állapotát. Ide sorolható a szlovén törvénykönyv, amely igen enyhén, három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a gyermekölést.[58] A szlovák Btk. is megkívánja "a szülés kiváltotta erős felindulás" meglétét - ebben az esetben négy évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni az újszülött sérelmére elkövetett emberölést.[59] Az ehhez hasonló cseh büntetőkódex háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt.[60] Horvátország büntető törvénykönyve hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja az újszülöttjét megölő anyát.[61] A svéd kódex szintén e körbe sorolható: a privilegizált eset legfeljebb hat évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.[62] Finnország büntető törvénykönyve négy hónaptól négy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja az újszülött gyermeküket megölő anyákat.[63] A lett kódex öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a gyermekölést.[64] A lengyel Btk. három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztést fűz az újszülött megöléséhez.[65] Úgyszintén e kategóriába sorolandó a litván törvénykönyv, amely öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli bünteti az infanticidium bűncselekményét elkövető anyát.[66] Görögországban a szabadságvesztés tíz
- 7/8 -
évig terjedhet.[67] Szerbiában az újszülöttjét megölő anyának öt évig terjedő szabadságvesztéssel kell számolnia.[68] A portugál Btk. esetében büntetési tétel egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.[69] A román büntetőtörvény konkrét időhatárhoz köti a privilegizált eset megállapítását: azt legfeljebb a szülést követő 24 órán belül lehet megállapítani. A büntetési tételkeret megegyezik a portugál törvénykönyvben foglaltakkal.[70]
Néhány ország a privilegizált esetet szűkebbre szabja, a törvényi tényállásban többletfeltételeket fogalmaznak meg. A dán Btk. abban az esetben vonja privilegizálás alá a gyermekölést, ha az anya a nyomorúságtól, a szégyentől való félelme, vagy a szülés következtében fellépő gyengeség, zavartság, tanácstalanság miatt cselekedett. Ez esetben négy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.[71] Az olasz kódex a privilegizált eset megállapításának feltételéül szabja, hogy az anya tettének indítéka a szüléssel kapcsolatos anyagi és lelki elhagyatottsága legyen. A szigorúbb feltételek mellé - az európai átlaghoz mérten - szigorú büntetési tétel kapcsolódik: az elkövető négytől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[72] A holland büntető törvénykönyv szerint a gyermekölés privilegizált esete akkor állapítható meg, ha az anya azért öli meg az újszülöttet, hogy a terhessége titokban maradjon. Ebből következik, hogy a várandósság eltitkolása e tényállás megállapíthatóságának feltétele. A törvény több rendelkezésének összevetéséből az szűrhető le, hogy az eltitkolást tágan kell értelmezni, azaz nem jelenti azt, hogy a terhességet mindenki előtt titokban kellene tartania, elegendő, ha meghatározott személyek elől titkolja el. Ha ugyanis a mindenki előli eltitkolás lenne a feltétel, akkor a privilegizált eset nem lenne megállapítható akkor, ha az anya cselekményéhez részesek kapcsolódnak. A törvény azonban nem zárja ki a részességet, viszont az enyhébb elbírálás ilyenkor is csak az anya vonatkozásában állhat fenn: a részesek cselekményét az alap- vagy minősített esetek szerint kell megítélni. Az anya büntetése hat évig terjedő szabadságvesztés, ha azonban tettét előre kitervelten követi el, úgy kilenc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[73]
Az előbbiekkel ellentétben Izland bővíti a privilegizált tényállás alá vonható esetek körét: a szülésből adódó kivételes testi-lelki állapoton túl enyhébb elbírálás alá eshet a nélkülözéstől vagy a szégyentől való félelem okozta ölés is. Az anya büntetése legfeljebb hatévi szabadságvesztésig terjedhet.[74]
A privilegizálás meglehetősen egyedi formáját találjuk az angol-walesi,[75] az ír,[76] valamint angol hatásra a ciprusi[77] és máltai jogban. A gyermekölést a gyermek tizenkét hónapos koráig lehet elkövetni, ugyanakkor feltétel az anya elméjét elhomályosító állapot, amely abból ered, hogy nem tudott teljesen felépülni a szülés vagy a szoptatás okozta hatásokból. Máltán a büntetés húsz évig terjedő szabadságvesztés lehet.[78]
Egyes államok az emberölés általános esetei között helyezik el az újszülött megölését. Németországban korábban privilegizált esetnek számított a gyermekölés, azonban 1998-ban ezen rendelkezéseket hatályon kívül helyezték. Az indokok között az szerepelt, hogy a rendelkezés elavult, ráadásul a házasságon kívüli gyermekáldozatra korlátozás alkotmányossági aggályokat is felvetett. Ettől kezdődően a gyermekölés az emberölés általános esete alá tagozódik, így nem kizárt az emberölés minősített eseteként szabályozott gyilkosság megállapítása sem. Hozzá kell tenni, hogy az erős felindulásban elkövetett emberölés a német jogban tágabb, mint hazánkban, ugyanis lehetőség van akkor is megállapítani, ha az elkövető tette "egyéb okból kisebb súlyú." Erre figyelemmel a gyermekölés esetére is alkalmazható.[79] A belga Btk. bár külön nevesíti a gyermekölést, nem helyezi eltérő elbírálás alá, kimondja, hogy azt az emberölésként vagy gyilkosságként kell elbírálni.[80]
A magyar joghoz hasonlóan minősített emberölés esetét kell megállapítani Franciaországban is az újszülött megölése esetén. A Code Pénal külön nem nevesíti a gyermekölést, ugyanakkor életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni a tizenötödik életévét be nem töltött személy megölését.[81] A spanyol jogban a gyermekölés az elmúlt közel negyed évszázadban kacskaringós utat járt be: 1995 előtt privilegizált eset volt, ezt követően pedig az emberölés alapesete szerint kellett megítélni.[82] A jelenleg hatályos törvénykönyv minősített esetként - gyilkosságként - nevesíti, ha a sértett a tizenhatodik életévét még nem töltötte be, és azt tizenöttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.[83]
A hatályos szabályozást két vezérelv hatja át. Az egyik az elkövetői és a passzív alanyi oldalon a speciális körülmények párharca, azaz a szülő nő lélekviharának és a csecsemő kiszolgáltatottságának értékelése. A jogalkotói
- 8/9 -
álláspont a gyermek védelmét helyezi előtérbe. A másik vezérelv, hogy a privilegizálás elaggott, jelen társadalmi viszonyok között már nem tartható fenn. Mindkét tételnek van igazolható alapja: a gyermeki élet védelme az utóbbi időben sokkal erőteljesebben jelenik meg a tételes büntetőjogban. Másrészt az is igaz, hogy az enyhébb elbírálásra okot adó, a Csemegi-kódex idején megfogalmazott okok ma már aligha igazolhatók. Ugyanakkor a megfogalmazott tételeket - és nem azok alapját - az európai kitekintés alapvetően cáfolja.
Leszögezhető, hogy a magyar szabályozás igencsak kivételes, alig akad hasonló példa Európában. Ezzel ellentétben a vizsgált országok túlnyomó többsége a privilegizálás bizonyos formáját szabályozza. A fentebb megfogalmazott tételeket már önmagukban e tények teljes mértékben aláássák, hiszen a magyar társadalmi viszonyoknak e körben semmilyen olyan specialitása nincsen, ami az európai átlagtól való eltérést indokolná, ugyanakkor érdemes alaposabban is körüljárni a témát.
Ahhoz, hogy eldönthessük, hogy szükséges-e a privilegizált tényállás, azt kell vizsgálni, hogy milyen körülmény alapozhatja meg az enyhébb elbírálást. Azt gondolom, hogy korábbi hazai, feltételek nélküli privilegizálás ma már valóban meghaladott, nem véletlen, hogy aránylag kevés állam alkalmazza ezt a megoldást. Azok a körülmények, amelyek a XIX. században megfogalmazódtak az enyhébb elbírálás mellett, napjainkban már nem általánosak. Ami a gazdasági okokat illeti: a mai átlagos életszínvonal lényegesen a XIX. századi felett van, és noha napjainkban is sokan élnek mélyszegénységben, ez korántsem tekinthető általánosnak. A mai szociális védőháló össze sem hasonlítható a XIX. századi állapotokkal. Ami az erkölcsi okokat illeti: a hagyományos, házasságon alapuló családi kapcsolatok felbomlottak, ma már a házasságon kívüli gyermekszületés természetesnek tekinthető, mint ahogyan az is, hogy a szülők jelentős része egyedül neveli a gyermekét. A nő társadalmi szerepe átalakult, ma már egy nő sokkal könnyebben tud - mind erkölcsi, mind gazdasági értelemben - akár egyedül érvényesülni a társadalomban. Korábban az erkölcsöt nagymértékben befolyásoló vallásosság visszaszorult, illetve a vallásos emberek is sok kérdésben liberálisabb nézeteket vallanak (pl. válás, születésszabályozás). Talán csak a leányanyaságról vallott erkölcsi nézetek nem változtak. Kétségtelen, hogy vannak olyan esetek, amikor az említett erkölcsi és gazdasági indokok ma is fennállnak, ám ezek már nem általánosak. Nem helyes, ha egy általános büntetőjogi tényállás megkonstruálása során az egyedi, ritkább esetekből indulunk ki, hiszen úgy a privilegizálás olyan elkövetőkre is kiterjedne, akiknél az említett körülmények nem állnak fenn.
Ezzel ellentétben a lélekvihar ma is megalapozhatná a privilegizálást. Megoszlanak a vélemények, hogy e körülménynek meg kell-e jelennie tényállási elemként. Varga Zoltán szerint - aki az 1998-as privilegizált tényállás bevezetését nem találta indokoltnak - a szülés egy rendkívüli körülmények között lezajló folyamat, de nem mindig jár együtt olyan kivételes testi és lelki állapottal, ami a privilegizáló körülményként lenne figyelembe vehető. Ebből fakadóan ezen állapotnak tényállási elemnek kellene lennie.[84] Jungi Eszter a korábbi szabályozás kapcsán kiemeli, hogy az megdönthetetlen vélelmet teremt a szülő kivételes állapotát illetően, ezért helyesebb lenne, ha lehetne bizonyítást lefolytatni ennek kapcsán.[85] Mészáros Ádám ezzel ellentétben úgy véli, hogy nincs relevanciája annak, hogy a szülő nő állapota nem tényállási elem, ugyanis az következik a többi tényállási elemből.[86] Földvári József szerint az 1998-as tényállás nem értékeli a szülő nő testi-lelki állapotát, így a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a szülést követő közvetlen elkövetés fennáll-e. Ennek során az egyik szóba jöhető szempont lehet a szülő nő kivételes állapota.[87]
Ha felmerülne a privilegizált eset ismételt bevezetése, indokolt lenne a szülés okozta különös pszichés állapot tényállási elemmé tétele. Így egyénileg értékelést nyerhetnének azok a körülmények is, amelyek társadalmi szinten már nem állnak fenn, másfelől - és erről kevés szó esik - az új idők újabb problémákat hoztak. Ma már a gyermekvállalás fő akadályát nem a súlyos nélkülözés okozza, hanem például hogy nagyobb jelentősége lett az anyagi jólétnek: a már kialakult, kisebb-magasabb fokú egzisztenciát, karriert nem szívesen adják fel az emberek.
Tényállási elemként a bizonyításnak ki kellene terjednie a szülés okozta tudatzavar vizsgálatára is. Ez történhet igazságügyi orvos- és pszichológus szakértő bevonásával, illetve a tárgyi és alanyi tényezők vizsgálatával. E tényezők számos sajátos vonást mutatnak a gyermekölések kapcsán. A terhesség eltitkolása szinte valamennyi esetben megjelenik, de ez önmagában nem értékelhető akként, hogy megalapozza a cselekmény előre kiterveltségét.[88] Az elkövetők többségében inkább a "probléma" szőnyeg alá söpréseként titkolják el a terhességüket, arra várnak, hogy az magától megoldódjon. Az esetek az mutatják, hogy ezért nem lehet kizárólag a szülő nőt felelőssé tenni: nagyfokú felelőssége van a családnak és a környezetnek is. A várandósságnak általában szembeötlő fizikai jelei vannak, ennek ellenére sok esetben sikerrel titkolják el azt az elkövetők.[89] Ennek oka leginkább a családok diszfunkcionális működésében keresendő: az esetek
- 9/10 -
többségében meghúzódik valami családi probléma a háttérben. Rákár Natália szerint a tragédiák legfőbb okai a családon belüli kommunikáció hiánya, a konfliktusos kapcsolatok, anyagi- és lakhatási problémák. Gyakori, hogy az apa és az anya együttélése formális (pl. külön szobában élnek). Leányanyák esetén megfigyelhető az elkövető és szülei közti elidegenült kapcsolat.[90] Az elkövetők a sikeres - vagy annak vélt - eltitkolást követően a szülés során szembesülnek azzal, hogy a gyermeket a továbbiakban már nem tudják titokban tartani, nem dughatják többé homokba a fejüket, ezért rögtönösen cselekednek. Ezzel ellentétben az előre összekészített eszközök - amelyek az újszülött megöléséhez és testének elrejtéséhez szükséges - előre kiterveltségre utalhatnak.
Nem szabad ugyanakkor arról megfeledkezni, hogy az állam és a civil szervezetek számos módon (pl. anyaotthonok) igyekeznek segítséget adni a gyermek megszüléséhez és felneveléséhez, ezzel megelőzve a gyermekölés elkövetését. Ha az anya a felnevelést nem vállalja, úgy az újszülött az egyes egészségügyi intézményeknél kialakított inkubátorba helyezésével anonim módon hozzájárulhat az örökbeadáshoz.[91] Végső esetben - elvonatkoztatva az etikai kérdésektől - tágnak mondható jogi keretek között lehetőség van a terhesség megszakítására.[92] Arról nem is beszélve, hogy a fogamzásgátlásra is számos lehetőség kínálkozik. Mindez erodálja a privilegizálás indokoltságát. A várandósság hormonális változásokkal jár együtt, ugyanakkor az említett lélekvihar a szüléshez kapcsolódik: az elkövetőnek a terhesség ideje alatt lenne lehetősége megfontolt, jogszerű döntést hoznia. De mindezért csak a várandós nő a felelős?
Nyilvánvalóan nem. Magától értetődő a gyermeket nemző férfi felelőssége, ugyanakkor az általam tanulmányozott esetek szinte mindegyikében tetten érhető a család szerepe: a várandós nők nem tudnak kihez fordulni segítségül. E tekintetben az elkövetők közül jellegzetes csoportot alkotnak a leányanyák. Családjaik körében sokszor húzódnak meg problémák (valamelyik szülő halála, italozó életmódja, családon belüli erőszak, szülőpár elhidegülése stb.), ugyanakkor sok elkövető rendezettnek mondható családból kerül ki. A családi szerepek jellemzően hagyományosak, a gyermek nevelésével az anya foglalkozik. Nagyon szembeötlő a kommunikáció, egymásra való odafigyelés hiánya. Az esetek szinte mindegyikére igaz, hogy az elkövető a családtól semmilyen szexuális felvilágosítást nem kapott, ez nem volt téma a családokban és nem is tudott senkihez sem fordulni a leány. A fogamzásgátlásról felszínes, míg a szülés folyamatáról alapvetően semmilyen ismeretekkel nem rendelkeztek a bűncselekmény elkövetését megelőzően. A felnőtt, már kapcsolatban élő elkövetők körében sokkal jellemzőbbek a komolyabb családi problémák. Gyakoriak a konfliktusok, a formálissá vált házasságok. Az elkövetés indokaként gyakran jelennek meg az anyagi jellegű problémák, az erőszaktól való félelem, valamint a kommunikáció gyenge mivolta, az odafigyelés teljes hiánya itt is szembeötlő. Utóbbit jól példázza, hogy több esetben még röviddel a szülést megelőzően is nemi életet élt az elkövető a férjével, utóbbi mégsem észlelte a terhességet. Sok esetben téma a pároknál a családtervezés - nem akarnak (több) gyermeket -, ennek ellenére nem védekeztek a nem kívánt terhesség ellen.
A fentiekre tekintettel úgy gondolom, hogy a magyar jogban is helye lenne a privilegizált esetnek. Vannak azonban olyan álláspontok is, amelyek nem tartják indokoltnak a privilegizálást.[93] Pócza Róbert szerint az újszülött megölését alapesetként lenne célszerű szabályozni. Tóth Mihály - a privilegizált eset hatályon kívül helyezése kapcsán - megjegyzi, hogy azt vagy hatályban kellett volna tartani a gyermekkorúak megölésére vonatkozó minősített esettel egyetemben vagy mindkettőt hatályon kívül kellett volna helyezni - szerinte utóbbi lett volna a jobb megoldás.[94]
Egyet lehet érteni Tóth Mihállyal abban, hogy a privilegizált és a minősített esetnek kéz a kézben együtt kellett volna járnia, ugyanakkor az eltelt időszakban a gyermek sértettekkel kapcsolatos minősítő körülmények olyannyira a büntetőjog részévé váltak, hogy kriminálpolitikai szempontból aligha lenne megindokolható annak hatályon kívül helyezése. Elvileg lehetne olyan rendelkezést hozni, amely a hatályos Btk. 160. § (2) bekezdés i) pontjának alkalmazását kizárná az újszülött megölésének esetére, és így az alapeset szerint lenne elbírálandó, ám ez dogmatikailag nem igazán indokolható. E kompromisszumos megoldással mérlegre helyeznénk az anya kivételes állapotát és az újszülött fokozott büntetőjogi védelmét. Azzal, hogy mindkét tényező részlegesen értékelésre kerülne, valójában relativizálódna az újszülött büntetőjogi védelme. Ezzel szemben a privilegizált eset nem teszi mérlegelés tárgyává az újszülött életét, egyedül az anya lélekviharát értékeli, azt helyezi előtérbe.
Kiemelendő, hogy privilegizálás hiányában sincs szó arról, hogy de facto is az általános megítélés alá esne az újszülött megölése, ugyanis a bírák figyelembe vesznek olyan tényezőket is a mérlegelés során, amelyet a jogalkotó nem vett figyelembe. Papp László szerint a hatályos szabályozás a lehető legrosszabb, hiszen a bírói gyakorlatra hárítja a cselekmény súlyával és az elkövető személyi társadalomra veszélyességével arányos büntetés kisza-
- 10/11 -
bás teljes ódiumát.[95] A kérdés tehát az, hogy - nem vitatva azt, hogy egy jogszabályba foglalt szabály érvényesülése mindig biztosabb, mint a jogalkalmazás során kijegecesedett bírói gyakorlaté - meg kell-e ennek jelennie jogszabályi szinten.
Pócza Róbert akként érvel, hogy szükségtelen a privilegizált eset, ugyanis a Btk. általános részi szabályai elegendőek e speciális bűncselekmény differenciált értékeléséhez.[96] Ezzel szemben Földvári József szerint fontos, hogy a törvény rendelkezése és a bírói gyakorlat összhangban legyen. Ha a kettő eltér, akkor kialakul egy contra legem gyakorlat, ami jogállamban megengedhetetlen. Az enyhítő szakasz alkalmazásának kivételesnek kell lennie, hiszen ez a jogintézmény rendeltetése. Ha azonban a büntetési tételkeret alsó határának átlépése tipikusnak tekinthető, akkor vagy a büntetési keretek meghatározása nem sikerült, vagy az ítélkezés vált túl liberálissá. Mindkét esetben változásra van szükség.[97] Ha az emberölés valamennyi esete körében vizsgáljuk az újszülött megölését, valóban kivételes az enyhítő szakasz alkalmazása, ugyanakkor az infanticidium olyan jellegzetességekkel (elkövető, passzív alany, szituációs elemek stb.) rendelkezik, ami elkülöníti az emberölés más eseteitől. Ebben az esetben az enyhítő szakasz kivételessége valóban nem érvényesül.
Varga Zoltán felteszi a kérdést, hogy vajon akkor is megalkotásra került volna az 1998-as privilegizált tényállás, ha a jogalkotó nem vezeti be a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölést. A miniszteri indokolásban maga a jogalkotó is elismeri, hogy e tényállás bevezetésére részint jogtechnikai okokból került sor.[98] A kérdés jogos, ugyanakkor nem gondolom, hogy ez megkérdőjelezné a privilegizált tényállás létjogosultságát. A 1998 előtti jogszabály nem szabályozta se a gyermek, se az újszülött sérelmére elkövetett emberölést, annak értékelését a jogalkalmazóra bízta. A jogalkotó azonban úgy döntött, hogy a gyermekkorúak, fiatalkorúak, majd az idősek, fogyatékkal élő személyek fokozott büntetőjogi védelme normatív szinten is meg kell jelenjen. Ez egy kriminálpolitikai megfontolás, napjainkban sem minden állam követi ezt a megoldást. Ugyanakkor normatív szabályozás hiányában is értékelte ezeket a körülményeket a bírói gyakorlat. A normatív szabályozással a bírói gyakorlat terelhető, ugyanakkor a büntetéskiszabás egyéniesítésére kisebb teret biztosít. Márpedig, ha a normatív szabályozás olyan vitatható helyzetet teremt, mint az újszülött megölésének minősített esetként való értékelése, azt korrigálni csak egy másik normatív szabállyal, a privilegizált tényállással lehet.
Egyes vélemények szerint a korábbi privilegizált tényállás olyan dogmatikai problémákat is felvetett, mint hogy nem kapcsolódhattak hozzá az emberölés minősített esetei.[99] Azt gondolom, hogy ha elfogadjuk a szülő nő kivételes állapotát, akkor igen fonák dolog lenne a privilegizált esethez minősített eseteket kapcsolni. Nem véletlen az, hogy az erős felindulásban elkövetett emberölés sem tartalmaz minősítő körülményeket.
Noha az újszülött megölésének szabályozása körüli viták az utóbbi években, évtizedben lecsendesültek, a hatályos megoldás továbbra is vitatható. Mindez nem csak a korábbi hazai szabályozás ismeretében jelenthető ki, hanem az európai összehasonlítás is rámutat arra, hogy hazánk igencsak sajátos megoldást követ e téren. Megfigyelhető, hogy míg a jogalkotói álláspont időről időre változik, addig a bírói gyakorlat töretlen. A Csemegi-kódex hatályon kívül helyezése óta az újszülött megölése volt már alap-, minősített és privilegizált eset is, míg a bíróságok - az adott kor jogi keretei között - mindvégig igen enyhén ítélték meg azt.
A privilegizált tényállás hatályon kívül helyezésekor a jogalkotó érdemi indokot nem szolgáltatott, mindössze a saját hibás tényállásszerkesztését ismerte el.[100] Amennyiben tényállási elemmé vált volna a lélekvihar, úgy annak elmaradása esetén értékelhetőek lettek volna a minősítő körülmények. A szülés okozta különleges állapot fennállásának bizonyítása esetén pedig dogmatikailag - akárcsak az erős felindulásban elkövetett emberölés esetén - indokolatlan lenne minősített esetek szabályozása.
Hogy a jogalkotói vagy bírói álláspont tükrözi-e jobban a társadalom értékítéletét, azt mindenkinek a megítélésére bízom. Ugyanakkor szeretnék rámutatni arra, hogy egyáltalán nem ördögtől való az újszülött megölésének privilegizálása. Ez nem egy elaggott és az újszülött életének védelmét lábbal tipró tényállás, hanem egy igenis valós élethelyzetre, egy rendkívüli állapotban elkövetett - kétségtelenül szörnyű - bűncselekményre adott adekvát válasz. Éppen ezért azt gondolom, hogy a szülés okozta rendkívüli állapottal kiegészített tényállású privilegizált eset szabályozása továbbra is indokolt lenne. ■
JEGYZETEK
[1] Horváth Tibor: Az élet, testi épség, egészség büntetőjogi védelme. Budapest, 1965, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 35. p.
[2] Belovics Ervin: Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények. In: Belovics Ervin - Molnár Gábor Miklós - Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös Rész. A 2012. évi C. törvény alapján. Budapest, 2012, HVG-ORAC Kiadó, 65. p.
[3] Angyal Pál: A magyar büntetőjog kézikönyve. II. kötet. Az ember élete elleni bűncselekmények és a párviadal. Budapest, 1928, Athenaeum Kiadó, 9-10, 54. p.
[4] Horváth, 1965, 35. p.
[5] Cseres Judit: Eltékozolt újszülöttek. Az újszülöttölést elkövető nők helyzetének kriminológiai elemzése. Budapest, 2000, BM Kiadó, 41. p.
[6] Dülmen, Richard van: A rettenet színháza. Ítélkezési gyakorlat és büntetőrituálék a kora újkorban. Budapest, 1990, Századvég Kiadó - Hajnal István Kör, 110. p.
[7] Kálmán Király Dekrétomainak Első Könyve, 58. fejezet.
[8] 1462:II. tc.5. §; 1495:IV. tc. 5. §.
[9] Tripartitum II. rész, 43. cím, 5. §.
[10] Cseres, 2000, 40. p.
[11] 1625:IV. tc. 1-2. §.
[12] 1723:XI. tc. 1. §. Vö. 1723:IX. tc., 1723:X. tc.
[13] Csatskó Imre: A büntetőjog elemei. Pest, 1850, 46-47. p.
[14] Beccaria, Cesare: A bűnökről és a büntetésekről. Fordította: Madarász Imre. Máriabesnyő, 2012, Attraktor, 70-71. p.
[15] Másfelől azonban szűkítette a tényállást, ugyanis csak abban az esetben lehetett szó privilegizált esetről, ha a gyermekölést az anya vagy az elkövető becsületének megmentése érdekében követték el.
[16] Angyal, 1928, 50. p.
[17] Fayer László: A magyar büntetőjog kézikönyve. II. kötet. Budapest, 1905, Franklin Társulat, 171-172. p.
[18] Edvi Illés Károly: A magyar büntetőtörvénykönyv magyarázata. II. kötet. Budapest, 1909, Révai, 474-475. p.
[19] Horváth, 1965, 36-38. p.
[20] Fayer, 1905, 183-184. p.
[21] Merényi Kálmán: Az emberi életet sértő bűncselekmények kódex szintű szabályozása Magyarországon. In: Emlékkönyv dr. Kemenes Béla egyetemi tanár 65. születésnapjára. ActaJur. et Pol. Szeged, 1993, 258. p.
[22] Hajdu Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex-tervezet. Budapest, 1971, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 320-322., 466-467. p.
[23] A tervezet 134. §-a szerint "azon körülmény, hogy a született gyermek a természet rendétől különösen eltérő alakja miatt, nem gyermeknek, hanem valamelly szörnyetegnek tartatott, (Missgeburt) azokat, kik azt életétől szándékosan megfosztották, a büntetés alól fel nem mentheti, bűntetésök azonban illy esetben egy évi fogságnál többre nem terjedhet".
[24] Az 1843-as büntetőjogi javaslat 110. § a) pont, 113. §, 115. §, 131-137. §-ai. Fayer László (szerk.): Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye. I. kötet, II. rész. Budapest, 1896, Magyar Tudományos Akadémia, 35-36., 39-40. p.
[25] 1878:V. tc. 284. §.
[26] Lőw Tóbiás (szerk.): A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és a vétségekről és teljes anyaggyűjteménye. II. kötet. Budapest, 1880, Pesti Könyvnyomda, 495-496. p.
[27] Angyal, 1928, 51. p.
[28] Lőw, 1880, 495. p.
[29] Lőw, 1880, 495-496. p.
[30] Angyal Pál - Isaák Gyula: Büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. Budapest, 1941, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 301. p.
[31] Edvi Illés, 1909, 523-525. p.
[32] Fayer a praesumptio és fictio kifejezéseket felváltva használja.
[33] Fayer, 1905, 175-180. p.
[34] Angyal, 1928, 52-54. p.
[35] Lőw, 1880, 496-497. p.
[36] Fayer, 1905, 181. p.
[37] Angyal, 1928, 54-55. p.
[38] Fayer, 1905, 174-175. p.
[39] Bakóczi Antal: A gyermekölés kodifikációs problémái. Jogtudományi Közlöny, 1975. 8. szám, 476. p.
[40] Horváth, 1965, 104-105., 196-198. p.
[41] Bakóczi, 1975, 479-482. p.
[42] Részletesen: Cseres, 2000, 58-60. p.
[43] Bakóczi, 1975, 478-479. p.
[44] Cseres, 2000, 68. p.
[45] Az 1998. évi LXXXVII. törvény javaslatának 40. §-ához fűzött miniszteri indokolás.
[46] EBH 2001.390.
[47] Például a szülő nő kivételes testi és lelki állapotával.
[48] T/1218. számú törvényjavaslat.
[49] Kónya István: Gyermekölések a bíróságok ítélkezési gyakorlatában. 2015, 6-7. p.
http://www.lb.hu/sites/default/files/sajto/gyermekolesek_honlapra_1.pdf (letöltés: 2018. 10. 01.)
[50] Vö. Btk. 82. § (2) bekezdés a) pontja.
[51] Code pénal 396. cikk
[52] Österreichische Strafgesetzbuch 79. §
[53] Schweizerisches Strafgesetzbuch116. cikk
[54] Bolgár Btk. 120. cikk
[55] Karistusseadustik 116. §
[56] Almindelig borgerlig Straffelov 236. §
[57] Ukrán Btk. 117. cikk
[58] Kazenski zakonik 119. cikk
[59] 300/2005 Z. z.146. §
[60] Zákon č. 40/2009 Sb. 142. §
[61] Kazneni Zakon 112. cikk
[62] 1962:700 3. fejezet, 3. §
[63] 19.12.1889/39 21. fejezet 4. §
[64] Krimināllikums 199. szakasz
[65] Dz.U. 1997 Nr 88 poz. 553 Kodekskarny 149. cikk
[66] Baudžiamojo kodekso patvirtinimo ir įsigaliojimo 131. cikk
[67] Görög Btk. 303. cikk
[68] Krivični zakonik 116. cikk
[69] Código Penal 136. cikk
[70] Legea nr. 286/2009 200. cikk
[71] Bekendtgørelse af straffeloven 238. §
[72] Codice Penale 578. cikk
[73] Wetboek van Strafrecht 290-292. cikk.
[74] Almenn hegningarlög 212. cikk
[75] Infanticide Act 1938
[76] Infanticide Act 1949
[77] CAP 154. 209. cikk
[78] Criminal Code 245. §
[79] Nagy Ferenc: Az újszülött megöléséről európai kitekintéssel. Büntetőjogi Kodifikáció, 2002. 4. szám, 19. p.
[80] Code Penal 396. cikk
[81] Code Pénal 211-4. cikk
[82] Nagy, 2002, 19. p.
[83] Código Penal 140. cikk
[84] Varga Zoltán: Gondolatok az újszülött megöléséről. Magyar Jog, 2002. 11. szám, 659-661. p.
[85] Jungi Eszter: Az újszülött megölésének és a magzatelhajtás büntetőjogi megítélése. Bírák Lapja, 2001. 1. szám, 52-53. p.
[86] Mészáros Ádám: Gondolatok az újszülött megöléséről és a gyermeki élet büntetőjogi védelméről. Jogelméleti Szemle, 2002. 4. szám. http://jesz.ajk.elte.hu/meszaros12.html (letöltés: 2018. 10. 01.)
[87] Földvári József: Gondolatok az újszülött megölésének bűntettéről. Jura, 2002. 1. szám, 43-47. p.
[88] 3/2013. BJE határozat, II. pont, 9. alpont.
[89] Olykor kevésbé mutatkoznak a terhesség jelei, sőt ritkán előfordul, hogy a nő sincs tisztában a saját terhességével. Jellachich István: Törvényszéki orvostan. Budapest, 1902, Politzer Zsigmond és fia, 273-276. p., Buris László: A terhesség és szülés igazságügyi orvostani vonatkozásai. In: Sótonyi Péter (szerk.): Igazságügyi orvostan. Budapest, 2011, Semmelweis Kiadó, 332. p.
[90] Rákár Natália: Az újszülöttgyilkosságokkal kapcsolatos legfontosabb kérdések. In: Herczog Mária (szerk.): Ne hagyjuk őket magukra - megelőzhető az újszülöttgyilkosság. Budapest, 2001, Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület, 36-38. p.
[91] 2013. évi V. törvény 4:127. § (1) bekezdés e) pont.
[92] Vö. 1992. évi LXXIX. törvény.
[93] Pócza Róbert: Az újszülött megölése: alap-, minősített vagy privilegizált eset? Magyar Jog, 2005. 3. szám, 153-159. p.
[94] Tóth Mihály: Döntések és dilemmák a büntetőjog kodifikációja során. In: Raffai Katalin (szerk.): Placetexperiri. Ünnepi tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Budapest, Print Trade Kft., 2004, 327. p.
[95] Papp László: Privilegizált esetből minősített eset; avagy hogyan lett "gyilkos" az anyából. Magyar Jog, 2003. 6. szám, 356. p.
[96] Pócza, 2005, 153-159. p.
[97] Földvári, 2002, 43-47. p.
[98] Varga, 2002, 659-661. p.
[99] Pócza, 2005, 153-159. p.
[100] Vö. 2.6. pont.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bírósági fogalmazó, Fővárosi Törvényszék.
Visszaugrás
