https://doi.org/10.59851/mj.72.11.7
A Kúria kimondta, hogy az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztosnak a menedékesek szálláshely-támogatás folyósítására irányuló méltányossági kérelmét elbíráló döntése közigazgatási cselekménynek minősül, amely közigazgatási jogvita tárgyát képezheti.
Kulcsszavak: közigazgatási per; közigazgatási jog; jogalkalmazás; hatósági ügy; közigazgatási cselekmény; kormányzati tevékenység; tartalom szerinti elbírálás
Jogeset száma: Kúria Kfv.III.37.178/2025/7.
The Curia examined whether an informal letter issued by the government commissioner about ex aequo et bono applications for accommodation support submitted by persons fleeing the war in Ukraine could be the subject of an administrative dispute. The Curia found that these letters qualify as administrative acts and do not fall within the scope of the political question doctrine, therefore these are reviewable by administrative courts. In its judgment, the Curia made important findings on the legal status of government commissioners and on the conditions for classifying an act as a governmental activity.
Keywords: administrative litigation; judicial review; administrative law; administrative case; administrative act; political question doctrine
A Kúria ítéletének tényállása szerint a felperesek olyan ukrán állampolgárok, akik az Ukrajnát ért orosz támadás után érkeztek Kárpátaljáról Magyarországra, és akik menedékes státuszt kaptak. A felperesek a veszélyhelyzet ideje alatt a szomszédos országban fennálló humanitárius katasztrófára tekintettel érkező személyek elhelyezé-
- 719/720 -
sének támogatásáról és az azzal kapcsolatos egyéb intézkedésekről szóló 104/2022. (III. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) 4. § és 8. §-ai alapján állami támogatásban részesültek az általuk igénybe vett szálláshellyel összefüggésben.[1]
A jogalkotó 2024. július 19-i hatállyal módosította a Korm. r.-t. A Korm. r. újonnan beiktatott 18. § (3) bekezdése szerint azon személyek után, akiknek a lakóhelyük 2024. augusztus 21-én nem háború sújtotta területen található, a 4. § és 8. § szerinti szálláshely-támogatás augusztus 20-át követően csak akkor vehető igénybe, ha azt - különös méltánylást érdemlő helyzetükre figyelemmel, a védelmi bizottság felterjesztését követően - az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos (a továbbiakban: alperes) engedélyezi. A háború sújtotta területek listáján Kárpátalja nem szerepelt, ezért a felperesek méltányossági kérelmeket terjesztettek elő az illetékes területi védelmi bizottsághoz, amely azokat felterjesztette az alpereshez.
Az alperes ezután egy "Nyilatkozat méltányossági kérelmek elutasításáról" tárgyú iratot (a továbbiakban: Nyilatkozat) küldött a területi védelmi bizottságnak, amelyben azt a tájékoztatást adta, hogy a felperesek méltányossági kérelmeit elutasította.
A védelmi bizottság ezt követően tájékoztató iratokban közölte az alperes elutasító döntését a felperesekkel. Ezekben rögzítette azt is, hogy az elutasítás következtében a szállásadó 2024. augusztus 20. napját követően nem veheti igénybe a kérelmezők után a Korm. r. szerinti támogatást az elszállásolás céljából.
A felperesek keresettel támadták az alperes Nyilatkozatát.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a Nyilatkozatot megsemmisítette, és az alperest új eljárásra kötelezte. Ítéleti indokolásában rögzítette, hogy vizsgálnia kellett, hogy a Nyilatkozat megfelel-e a közigazgatási cselekmény közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 4. § (1) bekezdésében foglalt fogalmának. Az alperes közigazgatási szervi minősége kapcsán kifejtette, hogy az alperesi kormánybiztos egyértelműen az államigazgatási, végrehajtó hatalmi ághoz tartozik, így fel sem merülhetett a Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pont e) alpontjában foglaltak vizsgálatának szükségessége.
A Nyilatkozat közigazgatási jog általi szabályozottsága kapcsán kifejtette, hogy a menedékesek szálláshely-támogatásának további állami finanszírozásával kapcsolatos méltányossági kérelmek elbírálását a közigazgatási jog - ezen belül a Tanács 2001/55/EK irányelve (a továbbiakban: Ideiglenes Védelmi Irányelv) és a Korm. r. - szabályozza, e körben pedig az alperesi közigazgatási szervet rendkívüli közhatalom illeti meg a felperesekkel szemben. Utalt arra, hogy a Korm. r. 18. § (3) bekezdésével a jogalkotó hatósági jogkört telepített az alperesre. A Nyilatkozattal az alperes lényegében elutasította a felperesek kérelmét, így a felperesek elestek a támogatott szálláshelytől, tehát a Nyilatkozat joghatást is kiváltott. Ennélfogva a méltányossági kérelmeket elutasító Nyilatkozat megfelel a Kp. 4. § (1) bekezdésében foglaltaknak, tehát az közigazgatási cselekménynek minősül.
Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy a Nyilatkozat nem minősül a Kp. 4. § (4) bekezdés a) pontja szerinti kormányzati tevékenységnek sem. A közigazgatási cselekmény az állam és a magánszemély közötti közvetlen relációban értelmezendő, ezzel szemben a kormányzati cselekmény esetében - még ha érintheti is egyes magánszemélyek érdekeit - az érdeksérelem nem közvetlen, így az nem kereshetőségi jogban testet öltő, jog által védett érdekként jelenik meg. A Nyilatkozat tehát egy olyan közigazgatási cselekmény, azon belül is egyedi döntés, amely közigazgatási per tárgya lehet.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a Korm. r. 18. § (3) bekezdése szerinti eljárásra a Korm. r. nem rögzít külön eljárásrendet, és az nem tartozik az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 8. § (1) bekezdésében foglalt kivett eljárások közé sem, tehát arra az Ákr. szabályai irányadók. Az alperes méltányossági jogkörben járt el, így az egyes felperesekre vonatkozó mérlegelési szempontokról és a levont következtetésekről számot kellett volna adnia a döntésben. A Nyilatkozat ehhez képest semmilyen indokolást nem tartalmaz arra nézve, hogy az alperes milyen okból utasította el a kérelmeket, így sérült az Ákr. 81. § (1) bekezdése. Az alperes döntése ekként olyan lényeges alaki hiányosságban szenved, amely miatt azt nem létezőnek kell tekinteni, így azt meg kell semmisíteni.
Végül utalt arra, hogy az Ideiglenes Védelmi Irányelv 13. cikk (1) bekezdése szerinti, a szálláshely biztosítására vonatkozó rendelkezést a jogalkotó köteles volt átültetni a nemzeti jogba. Az alperes döntése ugyanakkor nem tartalmazott indokolást, így a bíróság nem került abba a helyzetbe, hogy állást foglaljon a magyar szabályozás esetleges uniós jogba ütközéséről.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy a Korm. r. közjogi, de nem közigazgatási jogi norma, így azzal összefüggésben nincs helye közigazgatási jogvitának. Utalt rá, hogy az alperes egy kormánybiztos, aki a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 12. §-a alapján speciális, a politikai és a szakmai szinthez sem sorolható személyi körbe tartozik.
Kiemelte, hogy a jogalkotó a Korm. r. módosításával biztosította a korábban támogatásra jogosult menedékesek számára azt, hogy továbbra is jogosultak legyenek a támogatásra, de ez csak méltányossági kérelem alapján,
- 720/721 -
ex gratia juttatásként illetheti meg őket, nem pedig alanyi jogként.
Az alperes formálisan sem felel meg a Kp. 4. § (7) bekezdés a) pontja szerinti közigazgatásiszerv-fogalomnak, továbbá a méltányossági kérelmeket nem hatóságként bírálta el, hanem az államhatalom végrehajtó ágába tartozó, közhatalmat gyakorló szervként. Ennek oka, hogy e jogviszony nem közigazgatási jog által szabályozott, tehát az alperes a kérelmeket kormányzati tevékenység körében bírálta el. A jogalkotói szándék nem irányult a méltányossági kérelem közigazgatási jog általi szabályozására és hatósági eljárás körébe utalására.
A Nyilatkozat kormányzatitevékenység-minőségén nem változtat az sem, hogy azt az alperes méltányossági kérelem alapján hozta meg, mivel a kérelem benyújtásával a felek között nem jön létre közigazgatási jogviszony. Végül utalt arra is, hogy a felperesek helyzete nem az alperes eljárása miatt, hanem közvetlenül a Korm. r.-ből eredően változott meg, tehát a Nyilatkozat nem bírt joghatással sem.
A Kúria a jogerős ítéletet határozatával hatályában fenntartotta.
Ennek indokolásában kifejtette, hogy elsőként abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a Nyilatkozat közigazgatási tevékenységnek (cselekménynek)[2] minősül-e, és közigazgatási jogvita tárgyát képezheti-e. Utalt rá, hogy a közigazgatási cselekménynek három konjunktív fogalmi eleme van: a cselekményt közigazgatási szerv valósítja meg, a cselekmény közigazgatási jog által szabályozott, és a cselekmény joghatást vált ki.
Az első fogalmi elem kapcsán rögzítette, hogy az alperes egy kormánybiztos, aki a Kit. 12. § (1) bekezdése alapján a Kormány feladatkörébe tartozó - miniszter vagy kormányzati főhivatal hatáskörébe nem utalt - vagy kiemelt fontosságú feladat ellátására nevezhető ki. A kormánybiztos ennélfogva egyértelműen a végrehajtó hatalmi ághoz sorolandó, amit az elsőfokú bíróság is helytállóan állapított meg. A Kúria az elsőfokú bíróság érvelését annyiban egészítette ki, hogy az alperes ezen belül is a Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pont e) alpontja szerinti közigazgatási szervnek minősül.
A második fogalmi elem körében a Kúria szerint egyértelmű, hogy a Korm. r. 18. § (3) bekezdése nem alkotmányjogi, hanem közigazgatási jogi szabályt tartalmaz, az az alperest közigazgatási cselekmény végzésére jogosítja fel, és egyúttal kötelezi is a döntéshozatalra kérelem benyújtása esetén. A Kúria e körben idézte a közigazgatási jog általi szabályozottság kapcsán hozott Kfv.III.37.268/2024/6., Kpkf.III.39.413/2022/2. és Kfv.III.37.126/2023/8. számú határozatait, amelyektől nem kívánt eltérni.
A harmadik fogalmi elem kapcsán kiemelte, hogy az alperes a Korm. r. 18. § (3) bekezdése szerinti hatáskörében döntött arról a Nyilatkozatban, hogy a felperesek méltányossági kérelmeit elutasítja, és nem engedélyezi számukra a szálláshely-támogatás további igénybevételét. Ennek következtében a felpereseknek 2024. augusztus 20-a után állami támogatás nélkül kellett megoldaniuk magyarországi lakhatásukat. A Nyilatkozat ennélfogva nem vitásan joghatást váltott ki a felperesekre nézve, hiszen jogi helyzetük a támogatás körében megváltozott.
A Kúria ekként megállapította, hogy a Nyilatkozat a Kp. 4. § (1) bekezdésében foglalt feltételnek megfelel, így az közigazgatási cselekménynek minősül, és főszabályként közigazgatási jogvita tárgya lehet. Ezt követően vizsgálta, hogy a Nyilatkozat a Kp. 4. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt kormányzati tevékenységnek minősül-e.
A Kúria a Kvk.III.38.043/2019/2. és Kfv.III.37.792/ 2024/5. számú határozataira utalással rögzítette, hogy a kormányzati tevékenység szabad belátáson alapuló, diszkrecionális és döntően politikai tevékenység. Az alperesnek a Korm. r. 18. § (3) bekezdésében szabályozott hatásköre azonban olyan tevékenységet takar, amely nem politikai körbe tartozik, hanem egy közigazgatási jog által szabályozott jogviszonyban közigazgatási szervként kell döntenie. Az alperes e tevékenysége nem diszkrecionális jellegű, hiszen a Korm. r. 18. § (3) bekezdése szempontokat határoz meg arra, hogy milyen keretek között kell vizsgálnia a kérelmeket. Az elsőfokú bíróság tehát jogszerűen járt el, amikor a Nyilatkozatot nem minősítette kormányzati tevékenységnek.
A Kúria utalt arra is, hogy az egyedi döntés nemcsak alakszerű határozat vagy végzés lehet, hanem akár alakszerűtlen formában megjelenő aktus is. Végül kiemelte, az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg azt is, hogy a Nyilatkozat sérti az Ákr. 81. § (1) bekezdését, mivel az alperes nem hozott külön alakszerű döntéseket a felperesek ügyeiben, továbbá az nem tartalmazta a döntés kötelező tartalmi elemeit.
A Kúria ítélete jó példa arra, hogy mi a gyakorlati jelentősége annak, hogy a Kp. a közigazgatási jogvita generálklauzulájával határozza meg a tárgyi hatályát.[3] A Kp. ezzel a korábbinál jóval szélesebb körben nyitotta meg a közigazgatási bírói utat a közigazgatás cselekményeivel szemben, hiszen főszabályként minden olyan aktus közigazgatási jogvita tárgyává tehető, amely megfelel a Kp. 4. § (1) bekezdésében foglalt közigazgatási cselekmény fogalmának. A bíróságnak e körben fokozott körültekin-
- 721/722 -
téssel kell eljárnia, ugyanis a keresetlevél alapján a bíróságnak el kell végeznie az ún. minősítést, azaz hogy a támadott aktus kimeríti-e a Kp. 4. § (1) bekezdésében foglalt fogalmi elemeket, és ekként közigazgatási cselekménynek minősül-e.
A Kp. hatálybalépése óta a minősítés kérdésével a szakirodalom rendszeresen foglalkozik,[4] illetve az egyes aktustípusok kapcsán kiterjedt ítélkezési gyakorlat is rendelkezésre áll. A bírói gyakorlat azonban ingadozó, esetenként pedig a minősítéssel kapcsolatos jogi érvelés minősége is problémákat vet fel.[5] Az itt bemutatott határozatok azonban a pozitív példák közé sorolhatók, ugyanis álláspontunk szerint a Kúria és az elsőfokú bíróság érdemben helyesen foglalt állást a Nyilatkozat közigazgatási cselekménnyé minősítéséről, továbbá a határozatok - különösen az elsőfokú ítélet - igen részletes indokolást tartalmaznak a közigazgatási cselekményfogalom egyes elemeivel kapcsolatban.
Jelen esetben az eljárt bíróságoknak egy hatósági döntés helyett kibocsátott, alakszerűtlen tájékoztató levél minősítéséről kellett döntenie. Ezeket már a Kp. hatálybalépését megelőző bírói gyakorlat is peresíthető közigazgatási határozatnak tekintette, figyelemmel az 1/2009. számú KJE határozatra, amely szerint a nem alakszerű formában megjelenő közigazgatási aktust is a tartalma szerint kell felülvizsgálni.[6] Ez a helyes joggyakorlat a Kp. hatálybalépését követően is fennmaradt, tehát a tartalmilag hatósági (vagy más közhatalmi) döntésnek minősülő, de alakszerűtlen aktusokat a bírói gyakorlat közigazgatási cselekmények tekinti.[7] Ennek egyik oka, hogy a Kp. 4. § (6) bekezdése immáron kifejezetten nevesíti a tartalom szerinti elbírálás (minősítés) elvét. A másik ok a generálklauzulára épülő szabályozási modellből eredő szükségszerűség: annak megítéléséhez ugyanis, hogy egy aktus megfelel-e a Kp. 4. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek, szükségképp az aktus tartalmát kell vizsgálni.
A perbeli ítéletekhez kapcsolódóan a kormánybiztos közigazgatási szervi minősége kapcsán szükségesnek tartunk néhány kiegészítést tenni. Felvethető ugyanis, hogy a kormánybiztos - a Kúria érvelésével szemben - nem a Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pont e) alpontja alapján, tehát mint egyéb szervezet, hanem már a 4. § (7) bekezdés 1. pont a) alpontja alapján is közigazgatási szervnek minősül. A kormánybiztos ugyanis a kormány "segédszerve",[8] jogállását a Kit. kormányról szóló II. Fejezete szabályozza. Márpedig a Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a Kit. 2. § (2) bekezdés a) pontja alapján államigazgatási szervnek minősül. Ezek alapján érvelhetünk úgy is, hogy a kormánybiztos a Kormány önálló feladat- és hatáskörrel felruházott szervének tekintendő, tehát már a Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pont a) alpontja alapján is közigazgatási szervnek minősül.
Az eljárt bíróságok helyesen foglaltak állást arról is, hogy a Nyilatkozat minősítése kapcsán nincs jelentősége annak, hogy az az Ákr. tárgyi hatálya alá tartozik-e, vagy sem. Ezt azért kell külön hangsúlyozni, mivel a Kp. hatálybalépését követően is születtek olyan határozatok, amelyek azért zártak ki egyes közigazgatási aktusokat a Kp. hatálya alól, mivel azok nem az Ákr. szerinti hatósági eljárásban születtek.[9] A Kp. tárgyi hatálya azonban nemcsak az Ákr. szerinti hatósági aktusokra, hanem a generálklauzula fogalmi elemeinek megfelelő valamennyi cselekményre kiterjed, ami jóval tágabb kört ölel fel.
A minősítés kérdésén túlmenően az ügy érdemi elbírálása szempontjából is jelentősége van annak, hogy a Nyilatkozat az Ákr. hatálya alá tartozik-e. Ha ugyanis a bíróság megállapítja, hogy a támadott aktus közigazgatási cselekménynek minősül, akkor a felperes által megjelölt jogsérelmeket úgy kell elbírálnia, hogy a cselekményt "hozzáméri" a jogsérelmek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezésekhez. Az ügy érdemi elbírálásához tehát a bíróságnak mindenképpen be kell azonosítania azt, hogy az adott cselekményt mely jogszabályok szabályozzák. Az elsőfokú bíróság pedig pontosan ezt tette, amikor kifejtette, hogy a felperesi kérelmek elbírálása az Ákr. 7. §-a szerinti hatósági ügynek minősül, amelyet az Ákr. szerinti eljárásban kell lefolytatni, és az Ákr. 81. §-a szerinti formális, indokolt döntéssel kell lezárni.
A bemutatott határozatok kitérnek a kormányzati tevékenységgé minősítés kérdésére is. Ez azért fontos, mivel a kormányzati tevékenységnek minősülő cselekmé-
- 722/723 -
nyek a Kp. 4. § (4) bekezdés a) pontja alapján főszabályként nem képezhetik közigazgatási per tárgyát.
Az elsőfokú bíróság és a Kúria is helyesen járt el, amikor a Nyilatkozat kormányzati tevékenység jellegét csak azt követően vizsgálta, miután megállapította, hogy az közigazgatási cselekménynek minősül. A Kp. dogmatikai rendszerében ugyanis a kormányzati tevékenység negatív hatásköri szabályként érvényesül: e fogalom azt zárja ki, hogy a közigazgatási cselekménynek minősülő aktusok közül a kormányzati tevékenységnek minősülő aktusok közigazgatási per tárgyát képezzék.[10]
Ami a Nyilatkozat esetleges kormányzati tevékenység jellegét illeti, a szakirodalom szerint a kormányzati tevékenység két konjunktív fogalmi eleme a politikai jelleg és a diszkrecionális döntési jogkör.[11] A diszkrecionális döntési jogkör a közigazgatási aktusok jogi kötöttségének egyik "végpontja", hiszen ez esetben a közigazgatás arra kap felhatalmazást, hogy az ügyben az államcélokkal összhangban a szabad belátása szerint cselekedjen. Ebben az értelemben a diszkrecionális jogkör elhatárolandó a mérlegelési jogkörtől, ahol a jogalkalmazó a döntés kereteit kijelölő jogszabály alapján több jogszerű döntési lehetőség közül választhat.[12]
A Kúria szintén e két fogalmi elem teljesülését vizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy a Nyilatkozat egyiket sem meríti ki, tehát az nem kormányzati tevékenység. Érvelése szerint az alperes a kérelmek elbírálása során nem politikai tevékenységet folytat, továbbá e tevékenysége nem diszkrecionális jellegű, hiszen a Korm. r. 18. § (3) bekezdése szempontokat határoz meg arra nézve, hogy milyen keretek között szükséges vizsgálnia a kérelmeket.
A Kúria ítélete a legújabb szakirodalmi álláspontokra reflektálva vizsgálta a kormányzati tevékenység fogalmát. Ugyanakkor megítélésünk szerint az ügyben indokolt lett volna annak részletesebb kifejtése, hogy az alperes miért nem gyakorolt diszkréciót. A Kúria e körben csak annak kimondására szorítkozott, hogy a Korm. r. szempontokat határoz meg a kérelmek vizsgálatára, így a Nyilatkozat nem diszkrecionális jogkörben hozott döntés. Ez azonban annyiban vitatható, hogy a Korm. r. 18. § (3) bekezdése tételesen nem határozza meg, hogy az alperesnek milyen szempontokat kell mérlegelnie a döntéshozatal során, csupán annyit mond ki, hogy a menedékes "különös méltánylást érdemlő helyzetére tekintettel" részesülhet támogatásban. E rendelkezés tehát valójában nem klasszikus mérlegelési, hanem méltányossági jogkört biztosít az alperesnek. A bemutatott eset ekként jó alkalmat jelenthetett volna annak tisztázására, hogy a kormányzati tevékenység fogalmi elemét képező diszkrecionális jogkör hogyan viszonyul a méltányossági jogkörhöz. Figyelemmel arra, hogy a méltányossági jogkör a jogirodalom szerint a mérlegelési jogkör sajátos típusa,[13] így - álláspontunk szerint - a méltányossági jogkör megléte nem jelent diszkrecionális jogkört, tehát a méltányossági jogkör megléte - a Kúria megállapításával egyezően - szintén kizárja a kormányzati tevékenységgé minősítést. Ennek részletes igazolása, levezetése azonban további elemzést igényel, ami a későbbi bírói gyakorlatra hárul. ■
JEGYZETEK
[1] Megjegyezzük, hogy a Korm. r.-t az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló 2025. évi L. törvény 249. §-a 2025. július 20. napjával hatályon kívül helyezte.
[2] A Kp. 4. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási tevékenység a közigazgatási cselekmény és annak elmulasztásának gyűjtőfogalma, így a továbbiakban egységesen az előbbi kifejezést használjuk.
[3] Magyarország Kormánya: Részletes jelentés a közigazgatási perrendtartás koncepciójának előkészítéséről. Budapest, 2015. május 14., 8-12.; Rozsnyai Krisztina: A közigazgatási perjog fejlesztésének koncepcionális irányai. Magyar Jog, 2015. (9), 485-487.
[4] Összefoglalóan lásd F. Rozsnyai Krisztina: A közigazgatási perrendtartás első öt (hat) éve: módosulásról módosulásra. Magyar Jog, 2023. (4), 197. 4. lábjegyzet. A legújabb szakirodalomból lásd Baranyi Bertold: Önkormányzatok támogatása a közigazgatási és a magánjogi szerződések határvidékén. In: Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések 2025. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2025. 27-36. DOI: https://doi.org/10.61382/MJE.Ertekezesek.2025.Baranyi.15
[5] Példaként lásd Fényes Marcell: A Kúria határozata a felsőoktatási intézmény etikai szabályzatának közigazgatási jogi jellegéről. Jogesetek Magyarázata, 2024. (3-4); Rozsnyai Krisztina: A közigazgatási ügyben eljáró bíróságok végzései a pártok által elfogadott tiltott támogatásokról hozott állami számvevőszéki jelentésekkel és felhívásokkal szembeni közigazgatási bírói út hiányáról. Jogesetek Magyarázata, 2019. (4), 17-26.; Kárász Marcell: Általános hatályú rendelkezések a közigazgatási bírói gyakorlatban. Magyar Jog, 2025. (3), 166-173. DOI: https://doi.org/10.59851/mj.72.03.4
[6] Barabás Gergely - Kovács András György: 71. § 4. A formakényszer megsértésének következményei az 1/2009. KJE után. In: Barabás Gergely - Baranyi Bertold - Kovács András György (szerk.): Nagykommentár a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényhez. Budapest, Jogtár-formátumú kiadás, 2013.
[7] Lásd például Kúria Kpkf.VI.40.257/2020/2., Kfv.II.38.220/ 2021/4., Kfv.IV.37.303/2024/4.
[8] Fazekas János: A központi közigazgatási szervek. In: Fazekas Marianna (szerk.): Közigazgatási jog. Általános rész I. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2017. 167.
[10] Kis Krisztián: A Kúria döntése a helyi önkormányzatok adósságot keletkeztető ügyletéhez való előzetes kormányzati hozzájárulásról. Jogesetek Magyarázata, 2024. (1-2).
[11] Fazekas János: A kormányzati tevékenység bírói kontrollja. Budapest, ORAC, 2023. 18. DOI: https://doi.org/10.21862/ELTEJKT64; Kis: A Kúria döntése a helyi önkormányzatok...
[12] Fazekas: A kormányzati tevékenység bírói kontrollja. 50-52.; Kis: A Kúria döntése a helyi önkormányzatok...
[13] F. Rozsnyai Krisztina: A közigazgatási aktusok jogi kötöttsége. In: Fazekas Marianna (szerk.): Közigazgatási jog. Általános rész III. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2017. 134-136.; Kovács András György: 85. § 10. Mérlegelési jogkörben megvalósított közigazgatási cselekmény. In: Barabás Gergely - F. Rozsnyai Krisztina - Kovács András György (szerk.): Nagykommentár a közigazgatási perrendtartáshoz. Budapest, Jogtár-formátumú kiadás, 2024.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
