Igazságügyi szakértők és kirendelőik tevékenysége hálóként fonódik egymásba. Húzódik mégis valahol egy láthatatlan határvonal, mely az eltérő szakmai kompetenciákból épül, és amelyet sem szakértő, sem hatóság képviselője nem léphet át büntetlenül. A jogkérdés, szakkérdés, ténykérdés olyan alapfogalmak, melyek helyes meghatározásuk esetén jelzőkarókként szolgálhatnak a kompetenciaterületek határmezsgyéjén. Szakértő ténytanú, illetve ténybíró szerepkörének értelmezésével pedig kirajzolódhatnak azok az útvonalak, melyek szakértők előtt nyitva állnak, illetve azok is, melyek tilalom alá esnek.
"A szakértő jogkérdésbe avatkozott!" - hangzik fel gyakran tárgyalótermekben jogi képviselők megalapozott, vagy (nem ritkán) taktikai megfontoláson alapuló ellenvetése. Szakértők jellemzően törekednek megmaradni saját szakterületük keretein belül, olykor azonban mégis betévednek a jog felségterületére, amit legfeljebb az ment, hogy hatóság képviselői is be-belépnek szakértők különleges szakértelemként aposztrofált birodalmába. A kirendelt szakértő és kirendelője perbeli helyét szabályozni hivatott törvényi definíciók leginkább azt a Mátyás királyhoz kötődő mesét idézik, melyben az okos lány hozott is ajándékot meg nem is. A polgári perrendtartás szakértő kirendelését meghatározó definíciója értelmében: "Ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki.[1]" Amíg polgári pereknél a bizonyításban érdekelt fél, addig a közjegyzői nemperes eljárások esetében kérelmező indítványára kerül(het) sor szakértő bevonásra: "Ha a kérelmező számára jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, a közjegyzőtől igazságügyi szakértő kirendelése kérhető."[2] A büntetőeljárásról szóló törvényben viszont -
- 14/15 -
az eljárás jellegéből adódóan - már nem külső kezdeményezés kérdése szakértő bevonása:
"Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni."[3] Szakértők kirendelésükkel látszólag kizárólagos "jogot" nyernek egy - különleges szakértelmet igénylő - kérdéskör kötöttségektől mentes megítéléséhez.
Jogalkotó azonban, amennyit egyik kezével elvett kirendelő hatalomból, másik kezével éppen annyit vissza is adott: "A bíróság és az ügyész a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg.[4]" Létrejött ezáltal az a paradox helyzet, hogy hatóság képviselője - legalább is elviekben - olyan kérdésekben is állást foglalhat, melyre vonatkozóan korábban hozzá nem értését nyilvánította ki.
A peres, illetve nem peres eljárások keretében zajló szakértői bizonyítás többé-kevésbé kötetlen szakmai munka, viszont annál inkább kötöttség áll fenn a kompetencia követelmények vonatkozásában. Az esetleges szakértői túlterjeszkedés megítélése, vagy kizárása azonban csak akkor lehetséges, ha szakértők, kirendelők, illetve az eljárás valamennyi részvevője egyformán értelmezi az alapvető fogalmakat. A jogkérdés, szakkérdés határvonalának meghúzása nem lehetséges a fogalmak pontosítása, definiálása nélkül.
Mi minősül egy ügyben jogkérdésnek és mi szakkérdésnek, vagy némileg kibővítve a kört, melyek a jogi és melyek a szakmai tények, ténykérdések, már ha egyáltalán lehetséges ilyen elkülönítés?
A jogkérdés, ténykérdés értelmezése - legalább is a definíció szintjén - rendezettnek tűnhet. "A jogkérdés (quaestio juris), valamely tényleges viszonynak jogi megítélése, ellentétben a ténykérdéssel (quaestio facti), mely a megítélés tárgyát képező ténynek tényállásnak megállapítására vonatkozik."[5] A meghatározás értelmében a ténykérdések a jogkérdések viszonylatában léteznek.
A szakkérdés és szakmai tény fogalomköre némileg kívül esik jogtudósok látókörén, így értelmezésük is elmaradt. A szakkérdés létezése abból az objektív körülményből fakad, hogy hatóság nem rendelkezhet az adott kor valamennyi - tudományos, technikai - ismeretével. Amennyiben a szakkérdés fogalmát kívánjuk értelmezni elengedhetetlen, hogy ezen a területen is bevezessük a ténykérdés fogalmát. Követve a jogkérdésre vonatkozó definíció logikáját, a szakkérdés nem más, mint valamely viszonynak szakmai megítélése, ellentétben a szakmai ténykérdéssel, mely a megítélés tárgyát képező szakmai ténynek, tényállásnak megállapítására vonatkozik. A "szakmai" jelző ebben az értelmezésben azt a speciális szakismereti kört jelenti, melyre vonatkozóan a szükséges hozzáértéssel kirendelő vagy nem rendelkezik, vagy azt perbeli státuszából adódóan nem kívánja
- 15/16 -
érvényesíteni. A jogi és "speciális szakterület" párhuzamba állításának ideológiai alapját a szakértői vizsgálat "fekete-doboz" jellege adja, vagyis az, hogy a szakértői tevékenység, mint részbizonyítás, mikrobizonyítás, többé-kevésbé önálló eleme a jogi-, azaz makrobizonyításnak[6].
A jogkérdés és szakkérdés önmagukban nem "életképes" fogalmak, azok értelmet csak egy viszonyítási rendszer keretein belül nyerhetnek. A jogkérdés és szakkérdés közös ismérve, hogy azok a megítélés tárgyát - az adott tényt - "sémába" illesztik, és értelmezésük alapja a sémához való kapcsolat. A séma felépítése nagyban függ attól a tárgykörtől, melyre nézve viszonyítási rendszerként szolgálhat. A séma mindkét területen olyan dinamikus változó, fejlődő információstruktúra, mely az állapotok, események, cselekmények, illetve magatartások vonatkozásában fogalmazza meg az aktuális elvárásokat. Hans Kelsen megközelítésben a jog "nem ragadható meg tények összefüggéseként, a jelentést egy norma, értelmezési sémaként kapcsolja hozzá a tényálláshoz".[7]
A jogkérdések és szakkérdések vizsgálatának kiindulási pontjai minden esetben a tények, ténykérdések. A vizsgálat első fázisában ezeket a tényeket kell elhelyezni a séma megfelelő kapcsolódási pontjába, vagyis lényegében le kell szűkíteni a sémát az ügy, illetve az adott ténycsoport szempontjából releváns területre. A következő lépés a tények egyedi sajátosságainak egybevetése a sémából következő mintával. Az egyezőségek és eltérések elemzése, mérlegelése alapján kerülhet sor a következtetések, illetve következmények meghatározására.
A jogkérdések esetében a sémát az írott jogszabályi környezet (Pp., Be., BH, stb.), valamint a joggyakorlat íratlan szabályai alkotják. A szakkérdések vonatkozásában a tankönyvek, szabványok, tudományos (és nem áltudományos) szakcikkek a séma fő alkotóelemei.
A jogkérdés, és szakkérdés vizsgálatának tárgyát egyaránt a tények képezik. Kérdés, hogy léteznek-e önállóan definiálható formában szakmai és jogi tények. Ha igen, azok egyedi sajátosságaik alapján, vagy csak a vizsgálat szempontjai szerint különíthetők el? Esetleg helytállóbb az a megközelítés, mely szerint az adott tény a vizsgálat módjától függően kerül jogi, vagy szakmai státuszba?
A szakmai és jogi tény fogalma közötti eltérés értelmezéséhez célszerűnek látszik a szakértői törvény definíciójából kiindulni. A szakértő törvényben meghatározott feladata, hogy "a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését"[8]. A meghatározásból - némi szakértői sovinizmussal - kiolvasható, hogy a szakmai tény többé-kevésbé a tudományos tény fogalmával azonosítható.
- 16/17 -
Továbblépve a gondolatmenetben, adódik a kérdés, hogy a tények fogalmi azonossága nem vezet-e el az igazságügyi szakértés, mint önálló tudomány lehetőségének elfogadásához. Az egységes szakértői módszertan (expertológia) létjogosultsága máig nyitott kérdése a jogtudománynak: "több jeles szerző addig jutott, hogy egy új tudomány, az igazságügyi expertológia elismerését is szorgalmazza. E gondolatok alapja egyebek között az általános szakértői módszertan létezésének, vagy legalábbis lehetséges voltának állítása"[9] Az igazságügyi szakértői tevékenység tudományok szintjére történő emelésének elvi akadálya azonban, hogy a szakértés egy jogi keretek között folyó bizonyítási eljárás része, és mint ilyen nem célja új egyetemes ismeretek megszerzése. Másrészt azonban a szakértői vizsgálat módszere, módszertana, mindenben kielégítheti (szakszerű munkavégzés mellett ki is kell elégítse) a tudományos vizsgálattal szemben támasztott követelményeket.
"A tudomány állításokat fogalmaz meg összefüggéseket talál, méréseket végez és megjósolja bizonyos folyamatok lefolyását megadott körülmények között."[10] A szakértői tevékenység folyamata hasonlóan a feltételezett állítások (hipotézisek) vizsgálata, elemzése, illetve igazolása vagy cáfolata részfeladataiból épül fel. Az igazságügyi szakértői munka esetében (polgári perekben) az előzetes feltevés, hipotézis alapját - sajátságos módon - a keresetben megfogalmazott felperesi kifogások adják. Szakértő számára elsődleges feladat a jellemzően "laikus" megfogalmazású kifogásokból kiindulva olyan szakmai hipotézis felépítése, mely alkalmas a tudományos igényű vizsgálatra. A szakértői hipotézis fontossága abban rejlik, hogy az szab irányt a szakértői vizsgálat számára. Szakértői hipotézis (predikció) hiányában a per szempontjából irreleváns vizsgálatokra, információgyűjtésre is sor kerülne, ugyanakkor deficit mutatkozna a releváns információk feltárása terén. Szükséges ezzel összefüggésben hangsúlyozni, hogy a "szakértői hipotézis" semmi esetre sem jelent jogi előítéletet, hiszen az csak a keresetben foglalt "laikus panaszok" szakértői vizsgálat számára történő átértelmezését jelenti.
A tudományban a tény a tudományos kísérlettel, kutatással alátámasztott, és a közösség által elfogadott adat. Nem lehet ugyanakkor ténynek tekinteni azt, ami nem bizonyított, illetve természete folytán nem bizonyítható. A jogban a tény értelmezése lényegesen megengedőbb: ténynek az számít, amit a kirendelő hatóság igaznak fogad el. Kissé konkrétabban fogalmazva, a jogi tény minden olyan tény vagy esemény, amelyhez a jogrend jogi hatásokat fűz. Jogi tények fogalma alatt értjük azokat az állapotokat, eseményeket, cselekményeket, magatartásokat, amelyek megvalósulása, avagy meg nem valósulása esetén polgári jogviszony keletkezik, módosul, vagy megszűnik. A két megközelítés alapvető eltérése, hogy amíg a tudományos megfogalmazás a tény és a (bizonyított) adat közé egyenlőségjelet tesz, addig a jogi ténymegközelítésben a tény nem adat, hanem a létezés egyfajta megnyilvánulása. A tudomány tényfogalma statikus, míg a tény jogi megközelítése dinamikus, abban az értelemben, hogy ez utóbbi következményeket hordoz magában. Jogi tény az, ami a jogi séma keretein belül biztosít kiindulási alapot a jogkérdés eldöntéséhez. A szakmai tényeknek nincs közvetlen jogi következményük, vagyis közvetlenül
- 17/18 -
nem alkalmasak joghatás kiváltására. A szakmai tények mindamellett relevanciával bírnak az ügy szempontjából, hiszen alapanyagot szolgáltatnak a szakértői vizsgálat számára. A szakmai tények a bizonyítás szempontjából "félkész" jelleggel bírnak, ami abból következik, hogy kirendelő hatóság az adott tényt csak a szakértői értelmezés, átminősítés révén tudja jogi sémába illeszteni.
A jogi és szakmai tények, ténykérdések közötti különbség legjobban a szakértői vizsgálat, illetve a szakvélemény "fekete doboz" státuszán keresztül értelmezhető. "Az erőteljes főszabály az, hogy akár in rem, akár in personam irányú a szakvélemény, akár valószínűségi, akár kategorikus jellegű, az voltaképpen köti az eljáró ügyészt vagy bírót, illetve általában az eljáró hatóságot, következésképpen többé-kevésbé "feketedoboz"-ként jelenik meg."[11] Leegyszerűsítve jogi és szakmai tények határvonala kérdéskörét, tömören úgy fogalmazhatunk, hogy minden ténykérdés, ami a szakértői "fekete dobozon" belülre esik szakmai ténykérdésnek, ami pedig azon kívül, az jogi ténykérdésnek minősül. Lényeges kritérium, hogy jogi tények csak a "jogi séma" keretein belül vizsgálhatók, és hasonlóan a speciális szakkérdéssel kapcsolatos - jogi jelentőségű! - szakmai tények értelmezése is csak a "szakmai sémán" belül lehetséges.
A beterjesztett keresettel, kérelemmel "eredeti tények" halmaza kerül hatóság asztalára, függetlenül attól, hogy azok felismerésére és felhasználására milyen mértékben kerül sor későbbiekben. Az "eredeti tény" kifejezés lényegében az "eredeti bizonyíték" fogalmának áthallásaként kerülhet bevezetésre. Ezen tények meghatározó jellemvonása, hogy - eltérően a jogi tényektől - hatóságtól függetlenül is léteznek. A hatóság a bizonyítási eljárás első fázisában beazonosítja, illetve felépíti a releváns tények struktúráját, és azon tények, tényelemek vizsgálatára, melyek a jogi séma keretein belül nem értelmezhetők - "szakmai tények" - szakértőt rendel ki.
A szakértői vizsgálat keretében szakértő a szakmai séma feltételrendszerében végzi el vizsgálatait (elemzés, szelektálás, csoportosítás, értékelés stb.). A szakértői vizsgálat végterméke, a szakvélemény tartalma - kilépve a szakértői kompetencia zárt keretei közül - már vizsgálható a jogi sémán belül, azaz jogi ténynek minősül (amennyiben persze hatóság annak minősíti). A bizonyítási eljárás folyamatában tehát - némi túlzással élve - a tények evolúciója figyelhető meg, amikor az "eredeti" tényből (kirendelő hatóság minősítése, besorolása révén) először szakmai, majd pedig (szakértő közreműködésével) jogi tény lesz. Ez a tényfelosztás annyiban tér el a hagyományosnak mondható jogi ténycsoportosítástól - bizonyítandó tény, bizonyító tény (bizonyíték), bizonyított tény - hogy a szakértői vizsgálat sajátosságaiból adódóan a bizonyítandó tény és bizonyító tény közé (mellé) beilleszti a szakmai tény fogalmát.
A jogi ténynek azokat az emberi, társadalmi és természeti jelenségeket, tényeket vagy
- 18/19 -
körülményeket nevezzük, melyek egy jogviszonyban jogi értékelést nyernek, azaz jogviszonyt keletkeztetnek, módosítanak, vagy megszüntetnek. A jogi tények általánosan elkülönített főbb csoportjait az emberi magatartások, az emberi-, társadalmi körülmények, a külső körülmények, valamint a közhatalmi aktusok alkotják. Amennyiben elfogadjuk, a hipotézist, hogy a szakvélemény, illetve annak szakmai megállapítása jogi ténynek minősül, az vagy a felsorolt kategóriák egyikébe sorolandó, vagy önálló kategóriaként jelenítendő meg. Az első három kategória aligha "húzható" rá a szakvéleményre, míg a negyedik esetben a kategória keretei látszanak szűknek. A negyedik kategóriába sorolt bírósági, vagy közigazgatási határozatok és szakvélemények között különbség áll fenn a forrás vonatkozásában, viszont megegyezés látszik abban, hogy hatóság mindkét esetben kötve van a leírtakhoz (még akkor is, ha a szakvélemények vonatkozásában "vétójoggal" bír). Tekintettel a szakvélemények növekvő befolyására, és igénybevételük gyakoriságára, indokoltnak látszik a meglevő keretek feszegetése helyett önálló jogi ténykategóriaként befogadni a szakértői véleményt, illetve az abban foglalt szakmai megállapításokat. A szakmai tények a szakvélemény közvetítésével válnak, válhatnak jogi ténnyé. A szakmai tények vizsgálata szakkérdés. A vizsgálat alapján levont szakértői következtetések a bírói mérlegelés eredményként válnak, válhatnak jogi ténnyé.
Nem vitatható, minden hipotézis annyit ér, amennyit a gyakorlatban képes visszaigazolni. Egy birtokháborítás tárgyú polgári peres ügy (szomszédos ingatlan használatát gátló túlzott kéményfüst) alapkérdése volt, hogy az "alperesi kémény megfelel-e a jogszabályoknak és műszaki előírásoknak?" A kérdés - ha úgy tetszik - felhívás jogkérdésben avatkozásra.
A jog és a speciális szakismeret "különélése" azonban nem természeti törvény, nem a területek összeférhetetlensége, hanem a szakmai ismeretek ugrásszerű növekedésének következménye. Ma már a tudományos eredmények megértése, megítélése laikusoktól (ebből a szempontból ide értendők bírók, ügyvédek, közjegyzők, de az eltérő kompetenciaterület szakértői is) nem várható el. "Mert az, amit tudományos törvényszerűségként mondunk, immár túl van azon, ami aktuális, ami a konkrétumban megfigyelt és tapasztalt"[12] A szakértői szerepkör "felértékelődése" azonban nem eredményezheti a kompetenciahatárok fellazulását. "Szakértő viszonylagos szabadsággal rendelkezik a munkája során szükségessé váló jogszabályok, elsődlegesen pedig a definiáltan "műszaki tartalmú jogszabály"-ok alkalmazása során, míg azokon a területeken, ahol jogi értelmezésre, jogi mérlegelésre van szükség ott a szakértő küldetése véget ér"[13].
Az "eredeti", "szakmai", illetve "jogi" tények státusza, összefüggései az adott példán keresztül jól szemléltethetők. Minden olyan körülmény, mely a per tárgyával összefüggésben áll "eredeti" ténynek minősül. A vizsgált esetben ilyen eredeti tények a tüzelőberendezés, a kémény állapota (de még tervezésük, építésük körülményei is), a tüzelés
- 19/20 -
módja, az épületek fekvése, a széljárás stb. Ebből az információ halmazból releváns tény az lesz, amit a bíróság a tényállás felépítésekor, megfogalmazásakor annak minősít. A releváns tények egy része eredendően jogi tény, míg a fennmaradó - jogi sémába nem illeszthető - hányad a szakmai tények közé sorolható.
A tények azonban nem önmaguktól "lesznek" jogi vagy szakmai tények, a besorolást kirendelő hatóság végzi el, megfogalmazásukra pedig a szakértői kirendelő végzés keretében kerül sor. A szakmai tényre vonatkozó besorolás hatóság részéről - a hozzáértéséből, kompetenciájából adódóan - kizárásos alapon történik, vagyis nem aszerint, hogy mi minősül szakmai ténynek, hanem ellenkezőleg, abból kiindulva, hogy mi nem lehet jogi tény. Szakmai tények egyebekben (a példánál maradva) a kémény geometriai méretei, áramlástechnikai adottságai, illetve a kazán hőtechnikai paraméterei. A mérhető, egyszerűbb adattartalmú szakmai tények mellett olyan állapotok, események is ide sorolhatók, melyek adattartalma lényegesen összetettebb. Ilyen szakmai tény lehet - a perbeli esetben - például a szomszédos ingatlan teraszán jelentkező koromlerakódás. Ezek a szakmai tények önmagukban nem alkalmasak jogi következmények kiváltására, szakmai elemzésre viszont annál inkább. A szakértői vizsgálat során ezen (szakmai) tények kerülnek beillesztésre a szakmai sémába. Ennél a példánál a szakmai séma azon szegmense irányadó, mely a kémények méretezésére, vagyis a tüzelőberendezések és füstgázelvezetés összhangjának számítással történő meghatározására vonatkozik. Szakértőtől perbeli szerepéből adódóan elvárás - vizsgálata hitelessége igazolására - hogy szakvéleményében nevezze meg a szakmai séma alkalmazott elemeit, és azok forrását (pl. szabvány, szakkönyv).
A szakértői vizsgálat eredménye, vagyis hogy a kémény az adott kazánhoz, vagy fordítva a kazán az adott kéményrendszerhez megfelelő-e, már olyan megállapítást tartalmaz, mely beilleszthető a jogi sémába, azaz jogkérdésnek minősül. Jogkérdés, hiszen egy szabálytalanul kialakított műszaki megoldáshoz, szakszerűtlen üzemeltetési módhoz már jogi következmények rendelhetők.
A példán keresztül is érzékelhető talán, hogy a jogi tények csak a "jogi séma" keretein belül, illetve a szakmai tények csak a "szakmai sémán" belül válaszolhatók meg. Amennyiben kirendelő hatóság, vagy szakértő tőle idegen sémába tartozó (tény)kérdésben foglal állást, egyaránt elmarasztalható kompetenciavétség okán.
Az ügy másik szakértői kérdése volt annak megállapítása, hogy az "előírásoknak megfelelő kémény esetén az alperesi füst mennyisége, minősége, áramlása vonatkozásában tapasztalható-e felperesi ingatlanon zavaró rendellenesség, mi annak az oka, hogy küszöbölhető ki". Mint azt korábbiakban láttuk, a tudományban a tény a tudományos kísérlettel, kutatással alátámasztott, és a közösség által elfogadott adat. Tekintettel arra, hogy a vizsgált kémény megfelelt az előírásoknak, lehetőség nyílt a kérdés második részének érdemi megválaszolására is. A kísérlet (próbafűtés) során zavaró rendellenesség volt tapasztalható az égéstermék, füst vonatkozásában, azonban a zavarás minősítése - tekintettel arra, hogy ilyen vonatkozásban nincsenek numerikus követelményértékek - szakértői séma keretében nem volt biztosítható, azaz ebben a vonatkozásban nem lehetett szó szakkérdésről. Szakértő így - lényegében, mint tanú, ténytanú - csak rögzíteni (fénykép-
- 20/21 -
felvételek) és leírni tudta az állapotot. A rendellenesség minősítésének kérdése viszont, abból adódóan, hogy "kiesett" a szakértői sémából, automatikusan jogkérdéssé vált, hiszen bíróságnak - szakmai válasz lehetősége hiányában - már módjában állt a szakértő által dokumentált állapot megítélése. Bíróság egyébiránt joggal feltételezhette, hogy van előírás a füstölés határértéke vonatkozásában, azaz helyesen járt el, amikor annak vizsgálatára - első megközelítésben - szakértőt rendelt ki.
A szakértő kirendelésével bíróság lényegében elvesztette jogát a kérdés megítélésére, hiszen a kirendeléssel kinyilvánította szakértő kizárólagos kompetenciáját a kérdésben. Abból adódóan azonban, hogy szakértő későbbiekben úgy nyilatkozott, hogy a kérdés szakértői kompetencia körben, azaz szakértői séma keretein belül érdemben nem vizsgálható, a kompetencia "visszaszállt" bíróságra. A szakértő állásfoglalása alapján az adott tény megítélése jogkérdéssé avanzsált, hiszen a jogi séma keretei között már mód nyílt az alapkérdés (a füst túlzottan zavaró vagy sem) mérlegelésére, megítélésére.
A szakmai tény és jogi tény elkülönítésére nehéz lenne általános szabályt megfogalmazni. Egy tény csak addig és olyan mértékben lehet szakmai tény, ameddig szakértő - a körülmények függvényében - képes a bizonyításra. Amennyiben szakértő egy szakmai tény vonatkozásában a szakmai bizonyítást nem tudja - például információhiány miatt - a szakmai séma keretei között teljes körűen lefolytatni, akkor a kirendelőnek még mindig módja van, mi több feladata is a jogi séma keretei között végigvinni a vizsgálatot. A tények tehát egyidejűleg többféle hatást kiválthatnak, és aszerint, hogy milyen jellegű vizsgálatra van lehetőség, kaphatnak jogi, vagy szakmai besorolást.
A bíróság által feltett kérdés utolsó eleme - a vélelmezett - rendellenesség okának meghatározására irányult. Bíró, "jogi szakértő" értelemszerűen ennek megválaszolására nem bírt elégséges kompetenciával, a kérdés szakmai tények megállapítására irányult, ezáltal egyértelműen szakkérdésnek minősül. Szakértő - vizsgálatok alapján, szakvéleményben megfogalmazott - megállapításai viszont már alkalmasak voltak a jogi vizsgálat számára. Tekintettel arra, hogy a kérdés megítélésében szakértő a teljes bizonyosság szintjéig jutott, nem volt szükséges a szakmai vizsgálat hiányosságainak kirendelő általi áthidalására.
Egy bizonyítási eljárásban kirendelő és szakértő tények "kezelésével" kapcsolatos feladata, jogosultsága (ahogy talán a konkrét példában is látható volt,) a tények sajátosságai által egyértelműen determinált. Az "eredeti tény" vonatkozásában kirendelő dönti el, hogy az jogkövetkezményekkel bír(hat), vagyis eredendően "jogi tény", vagy szakértő közreműködése szükséges - "szakmai tény" - annak érdekében, hogy az elérkezhessen a jogi tény státuszába.
- 21/22 -
A jogkérdés, szakkérdés határvonala rugalmas, de egyben áthatolhatatlan is. Az egyes ügyek sajátosságai döntik el, hogy hol húzódik a határvonal, melyen nincs átjárása sem kirendelőnek, sem szakértőnek. A szakmai és jogi tények, ténykérdések, illetve a hozzájuk rendelt sémák kötöttségéből adódóan igazságügyi szakértő - kirendelő formális vétó joga mellett - lényegében kizárólagos hatáskört kap az eljárás egy jelentős szakaszára. Kérdés, hogy ez a "hatalom" milyen helyet biztosít szakértőnek, illetve a szakvéleménynek a bizonyítás rendszerében.
Igazságügyi szakértők eljárásbeli szerepének értelmezése időről-időre jogtudósok látószögébe kerülő kérdés. Kiindulási alapként a releváns jogszabályi definíció szolgálhat: "Bizonyítási eszközök különösen a tanúvallomások a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok."[14] A jogalkotó elégségesnek érezte a bizonyítás eszközrendszerének beazonosítását, vélelmezve hogy az már kellően determinálja a bizonyítékok körét is;
| Bizonyítási eszköz: | tanúvallomás | szakvélemény | szemle | okirat | tárgy |
A felsorolásban sem tanú, sem szakértő nem került nevesítésre, ami akár úgy is értelmezhető, hogy ezek a szereplők nem eszközei, hanem alanyai az eljárásnak. A definícióban bizonyítási eszközként bizonyíték is nevesítésre kerül ("egyéb tárgyi bizonyítékok"), ami erősen rontja a fogalmak korrekt jogalkalmazási lehetőségét.
A jogszabályi megfogalmazás úgy tűnik nem állta ki az idő próbáját, amit jelez, hogy a jogtudomány oldaláról igény merült fel az ellentmondások feloldása, a törvényi definíció pontosítása vonatkozásában. "Az idézett törvényszöveg több szempontból is kifogásolható, de legfőképp azért, mert összekeveri a bizonyítási eszközök és a bizonyítékok fogalmát. Az alábbi táblázat segítségével megpróbáljuk az egyes elnevezések használatát egyértelműbbé tenni:"[15]
- 22/23 -
| Bizonyítási eszköz: | tanúvallomás | szakvélemény | okirat | szemletárgy |
| Bizonyíték: | tanúvallomás | szakvélemény | okirat tartalma | tárgyi bizonyíték |
Ebben a ma már elfogadottnak tekinthető felosztásban jogtudós azonos polcra - mégpedig a bizonyítási eszközök polcára - helyezi a szakvéleményt, a tanúvallomással, illetve az okirattal. A besorolás szakmai minősítés is egyben, és azt a szemléletet tükrözi vissza, mely szerint a szakértő, mint a tény tanúja (testis facti) van jelen a bizonyítási eljárásban. Ezt a nézőpontot látszik megerősíteni az a megfogalmazás is, mely szerint: "Valójában azonban, ha jól végiggondoljuk akkor nyilvánvalóvá válik hogy a szakértő a maga részéről igazmondásra kötelezett - ennyiben közel áll a tanúhoz - a közvetlen észrevételeit neki is fel kell használnia a szakvélemény kialakításához."[16] A szakértői munka első fázisa, a szakmai tények, tényállás megállapítására vonatkozik, és ebben a vonatkozásban valójában analógia áll fenn a tanú szerepkörrel. Szakértő és tanú egyaránt megfigyeléseket végez, és ebben akár bizonyítási elemek is jelen lehetnek (pl. próbaüzem, üzemeltetés). Szakértő tanú minőségében egyenlő az eljárásba bevont többi tanúval, még akkor is, ha első az egyenlők között. Szakértőből a szakmai hozzáértés okán nem lesz "koronatanú", hiszen a szakmaiságból következő "hozzáadott érték" nem tanú minőségében érvényesül, és ezen az sem változtat, hogy a tények dokumentálását, és archiválását a szakmai elvárások alapján végzi (ami egyébiránt a laikus tanúktól már nem várható el).
Ténytanúnál akkor minősülhet többnek szakértő, ha tevékenységének van olyan egyéb meghatározó sajátossága, mely kiemeli a bizonyítási eszközök törvényben definiált köréből, illetve más megközelítésben, ha meghatározó befolyása van, lehet az ítéletalkotás valamely fázisára. Ebben a vonatkozásban kiemelendő, hogy szakértő kiegészíti, kiteljesíti a bizonyítási eljárás lefolytatásához szükséges kompetenciák körét, "még rendelkezésre nem álló új bizonyítékot teremt"[17], szükség szerint aktív bizonyítást (pl. próbaüzem) kezdeményez, és végezetül szakmai döntéseket (ítéleteket) hoz. Szemlélet kérdése annak megítélése, hogy ez a szerteágazó tevékenységi kör mennyiben változtatja meg szakértő eljárásbeli szerepét, szerepének minősítését
Szakértő feladata, hogy "a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését."[18] A tudomány és technika fejlődése ugrásszerű napjainkban. A fejlődés mára már átlépte azt a határt, mely a változások mennyiségi és minőségi jellemzője között húzódik. Az egyes szakterületek rugalmasságuk függvényében törekedtek, törekednek alkalmazkodni a meg-
- 23/24 -
változott körülményekhez. Nincs ez másképp a jogalkotással sem, amit - az új tendenciákból következő problémák feltérképezésére, a lehetséges megoldások körvonalazására - indult vizsgálatok híven igazolnak. "A szakértői bizonyítás jogintézményének a figyelem középpontjába kerülése szoros összefüggésben áll azzal a fejlődési folyamattal, amely a tudomány és technika terén, valamint ennek hatására a társadalomban az elmúlt évtizedekben végbement...........Az új tendenciák olyan minőségi változásokat idéztek elő a bírósági eljárásban, a szakértői bizonyítással kapcsolatban, amelyek egyre több országban tették szükségessé e jogintézmény minden részletekre kiterjedő, átfogó elemzését és újraszabályozását.[19]"
Szakértő szükségszerűen egyre nagyobb mértékben alkalmazója a peres, illetve nem peres eljárásokban a tudomány és technika legkorszerűbb vívmányainak. A tudományos vizsgálat előretörésével ugyanakkor a tanúbizonyítás jelentősége, bizonyítási potenciálja több területen csökkent, hiszen a tudományos módszerekkel alátámasztott - jogi hatással bíró - szakmai tények tanúvallomással aligha lehetnek megnyugtatóan cáfolhatók. A tudományos vizsgálattal megtámogatott szakértői álláspont gyengítésére, illetve megkérdőjelezésére valójában egyedül egy másik (ugyancsak tudományos vizsgálatra alapozott) szakvélemény lehet alkalmas.
A példaként hozott birtokháborítás tárgyú polgári peres eljárás (szomszédos ingatlan használatát gátló füst) szakmai alapkérdése volt a környezeti ártalom mértékének, illetve a felhasznált tüzelőanyag minősségének vizsgálata, értékelése. Alperes, állítása szerint kizárólag száraz tűzifával tüzelt a kritikus időszakban, és ezt vételi számlával, továbbá tanúval is igazoltnak látta. Felperes ugyanakkor fényképfelvételekkel és ugyancsak tanúval kívánta igazolni a szabálytalan tüzelést, és a túlzott füstölést. Tanúmeghallgatások sorát követően, a vita végére a szakértői vizsgálat tett pontot. Szakértő helyszíni vizsgálat keretében, mérések segítségével - nedvességmérő műszerrel - bizonyította, hogy az alperesnél betárolt tűzifa víztartalma meghaladja a követelményértéket, másrészt pedig a kéményből vett koromminta - gázkromatográfiás tömegspektrometriai - vizsgálatával igazolást nyert az is, hogy fán kívül műanyagok és különféle kőolajszármazékok is elégetésre kerültek. A mérésekkel megalapozott szakértői vizsgálatok - a bírói mérlegelés értelmében - felülírták a tanúvallomásokban szereplő, szakvéleménnyel ütköző állításokat.
Általánosságban is elmondható, hogy a tudomány és technika eredményeinek felhasználásával készült szakértői vélemények bizonyító ereje lényegesen erősebb, mint a tanúvallomásoké. A tudomány ugrásszerű fejlődésének további következménye, hogy a "különleges" szakértelemmel nem rendelkező hatóság részére egyre kevesebb lehetőség maradt a szakvélemények tartalmának megértésére, ami által a szakértői tevékenység egyre zártabb rendszerré kezdett válni. Mindezt erősíti az a jogtudományi megközelítés, mely a szakértői véleményt zárt rendszerként, "fekete dobozként"[20] aposztrofálja.
Szakértő kirendelésekor a bizonyítandó tények egy része "szakértő kezébe" kerül, és kirendelő hatóság ezzel a ténycsoporttal már csak a szakvélemény kézhezvételekor talál-
- 24/25 -
kozik, mint (jogi szempontból releváns tartalmú) bizonyított szakmai tényekkel, azaz más minőségükben, mint bizonyítandó jogi tényekkel. A szakmai bizonyítás idejére és tartamára nézve tehát kirendelő hatóság átadja a bizonyítási eljárást szakértőnek, és nemhogy a vizsgálat lefolytatására nézve, de még eredménye megítélésére vonatkozóan sem rendelkezik érdemi jogkörrel. A leadott szakvélemény vonatkozásában hatóság szinte kizárólag csak formai észrevételekkel élhet. Lehetősége a hitelesség megítélésében foglalható össze, vagyis abban, hogy szakértő a szakmai tények és a vizsgálati módszerek hitelességét kellően igazolta-e. Az aggályosság jogszabályi definíciójában[21] ennél több jogkör került megjelenítetésre, azonban kérdéses, hogy "bíróság - kompetencia hiányában - milyen alapon állapít meg homályosságot, ellentmondást egy szakvéleményben és milyen kritériumok szerint lehetnek (nyomatékos) kétségei[22]". Kirendelő hatóság a szakvélemény kiegészítését, illetve értelmezését kérheti, ugyanakkor nincs lehetősége (indoklás nélkül) a szakvélemény részbeni, vagy teljes egészében történő mellőzésére, vagy az abban foglalt megállapítások módosítására.
Szakértő önállósága addig terjed, hogy a vizsgálatokat - hatóság távollétében - mindenféle felügyelet, kontroll nélkül végezheti. Szakértő a bizonyítás folyamatába is beavatkozhat az által, hogy különféle vizsgálatokat kezdeményez. Az ilyen kezdeményezések hatóság részéről történő negligálása a végső ítéletet is alapvetően megkérdőjelezheti. Szakértő ennek megfelelően nem csak megfigyelője, begyűjtője, hanem kitermelője is a bizonyítékoknak (pl. próbaüzem), azaz meghatározó szerepe lehet az eljárás eredményességére. Nagy ellentmondása ugyanakkor a jogi szabályozásnak, hogy jogalkotó annak ellenére, hogy "jogsértések melegágya" lehet a hatóság jelenléte nélkül végzett szakértői vizsgálat, megengedi - az igazságügyi szakértőkre nézve kötelező - jogi oktatás, és igazságügyi szakértői gyakorlat nélküli szakemberek bevonását, önálló munkavégzését is. "Egy gyakorlatlan igazságügyi szakértő, vagy igazságügyi szakértő hiányában bevont szakember úgy mozog a bizonyítékok "törékeny" világában, mint elefánt a porcelánboltban"[23]. Igazságügyi szakértő kiváltása - jogi alapismerettel nem rendelkező - szakemberrel nem fogadható el, mert a bizonyítékvesztés nagyobb kockázat, mint egy téves szakértői vélemény, hiszen amíg a szakvélemény korrigálható, addig a bizonyítékok pótlására gyakorta nincs lehetőség.
A szakvélemény autonóm státuszát jelzi az a jogelméleti megközelítés, mely szerint, mint minden bizonyítási eszköz, a szakvélemény is tulajdonképpen felfogható részbizonyításként. Szakértő státusza vonatkozásában, a tudomány és technika fejlődése következményeként, a jogtudomány végül is eljut addig a pontig, mely már a szakértői státusz átminősítéseként értelmezhető. "Ebből a funkcionális megközelítésből nyilvánvaló, közel áll a szakértő funkciója az ítélőbíróhoz. Szokták is ezért a szakértőt ténybírónak (judex facti) nevezni."[24]
- 25/26 -
Szakértő ténybírói szerepéből következően a bizonyítási eszközök, illetve bizonyítékok vonatkozásában nem csak a jogszabályi definíció, hanem az előzőekben bemutatott jogtudományi felosztás is módosításra szorul alábbiak szerint:
| Bizonyítási eszköz: | tanú | szakvélemény | okirat | szemletárgy |
| Bizonyíték: | vallomás tartalma | szakértő megállapításai | okirat tartalma | tárgyi állapot |
Bizonyítékok esetében nyilván maga a tartalom az, ami bizonyító erővel bír, az lehet a bizonyító tény, a bizonyíték. A szakvélemény, az okirat, mi több a tanú is "csak" hordozói az információknak, vagyis a bizonyítás eszközei. Szakértőnek ebből következően nincs is helye sem a bizonyítékok, sem pedig a bizonyítási eszközök között, vagyis a szakértő lehet nem más, mint a szakmai tények bírája, azaz ténybíró.
Jogos ugyanakkor az aggodalom, hogy a jogi ismeretek tekintetében - eseti oktatásuk ellenére is alapvetően - "laikus" szakértők, ténybírói talárba öltöztetve nem jutnak-e túldimenzionált szerepkörhöz. "Napjainkban egy-egy tudományos konferencián nem tabu téma a "szakértői uralomról" beszélni. Ugyanakkor visszatérő kívánalom ennek a helyzetnek a felszámolása, azaz a "szakértői ítélkezés" megtörése, mivel különösen nyomasztó a szakértői szerepjátszás a bírói és egyéb jogalkalmazó testületek döntéshozatala során"[25]. A kockázat azonban - szakértői szemszögből nézve - nem a ténybírói szerepkörből következik, hanem abból az állapotból, hogy szakértők hiányos jogi képzetlenségük ellenére (és ezen a jelenlegi jogi képzési rendszer nem sokat segít) önállóan, kirendelő távollétében "uralnak" egy döntő fontosságú bizonyítási területet, illetve, hogy az egyes szakterületek normatívái nincsenek elégséges - kirendelők által is kontrolálható - szinten definiálva.
A ténybíráskodás nem önként vállalt szerepkör, ebbe a sokszor nem éppen kellemes státuszba valójában két, korábban már hivatkozott jogszabály "taszította" szakértőket. A szakértői tevékenység jogalapját meghatározó törvényi definíció értelmében: "Ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki.[26] Ennek a meghatározásnak az üzenete, hogy bíróság a különleges szakértelmet igénylő kérdések vizsgálatát, mi több megítélését szakértő kizárólagos hatáskörébe teszi át. Ezen a sajátos körülményen érdemben bíróság "vétó joga" sem változtat. A másik - a szakmai követelmények szempontjából irányadó - törvény létrehozását az ismeretek ugrásszerű fejlődése hívta életre: "a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését."[27] A tudomány és technika vívmányainak tárgyalóterembe invitálásával a jogi és a speciális szakismeretek közötti távolság szakadékká nőtt. "A számítógéppel előállított szakvéleményben gyakran a laikus számára érthetetlen problémakezelési módok tették
- 26/27 -
lehetővé azt, hogy a szakértő az ilyen ügyek jelentős részében főszereplővé lépjen elő, akinek a megállapításait ugyan eljáró hatóságnak - szabálysértési hatóságnak, bíróságnak - nem kötelessége elfogadni, azonban még szakszerű kérdéseket sem képes intézni arra vonatkozóan, hogy a szakvélemény miként született meg."[28]
A szakértői hatáskörre, valamint szakmai követelményekre vonatkozó fenti jogszabályok hatálybaléptetésével jogalkotó kieresztette a szellemet a palackból, hiszen a szakértők tevékenységére meghatározott elvárások nem maradhattak, nem maradhatnak következmények nélkül a bizonyítás struktúrájára, és a bizonyításban résztvevők egymáshoz való viszonyára nézve sem.
A leírtak alapján talán nem túlzott elfogódottság azt állítani, hogy szakértők mára már kinőtték a ténytanú szerepkört, és joggal megilleti őket a ténybírói titulus. Szakértők ennek ellenére a bizonyítási eljárás során - ténybírói hivatásuk mellett, mintegy "másodállásban" - továbbra is jelen vannak, jelen kell legyenek, mint a tény tanúi. A ténybírói elnevezés ugyanakkor megtévesztő, mert benne összemosódnak az eltérő perbeli minőségű "eredeti", "szakmai" és "jogi" tények. A szakértői kompetenciát figyelembe véve a "ténybíró" kifejezés helyett aggálytalanabb lehet a "szakmai bíró" megnevezés, hiszen szakértő csak a (különleges) szakmai tényeket, a szakkérdéseket lehet jogosult megítélni.
Fentiekből adódik - bár e sorok írója számára is eretnekségnek tűnik - az a további következtetés (az "egyesített szakvélemény"[29] megnevezés logikáját követve), hogy szakértős ügyekben végső soron bíró és szakértő közreműködésével "egyesített ítélet" születik. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a tudomány és technika fejlődése generálta új helyzetben sem változott, változhat meg az a kőbevésett alapelv, mely szerint a jogi tények világa, a jogi ítélkezés továbbra is tiltott terület igazságügyi szakértők számára. ■
JEGYZETEK
[1] 1952. III. törvény a polgári perrendtartásról. 177 § (1).
[2] 2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról, 21. § (1)
[3] 1998. XIX. törvény a büntetőeljárásról, 99. § (1)
[4] 1998. XIX. törvény, 78 § (3).
[5] Pallas Nagylexikon: Jogkérdés, http://www.kislexikon.hu/jogkerdes.html
[6] Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban. Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2006.129.
[7] Hans Kelsen: Tiszta jogtan, 2. o.
[8] 2005. évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértői tevékenységről, 1. § (1)
[9] Tremmel Flórián, i.m. (4. jegyzet). 140.
[10] James Randi: Tudomány és áltudomány: mi a különbség? http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2004/tv0406/randi.html
[11] Tremmel Flórián: i.m. (4. jegyzet) 136.
[12] Varga Csaba: A bírói ténymegállapítási folyamat természete, Akadémiai Kiadó 1992. 28.
[13] Bányai István: Szögesdrót vagy gumipók? Magyar Jog 2012. 9. szám, 557.
[14] 1952. III. törvény (1. jegyzet) 166 §
[15] Farkas-Kengyel: Bizonyítás a polgári perben, KJK KERSZÖV, 2005.133.
[16] Tremmel Flórián: i.m. (4. jegyzet), 129.
[17] Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1987. 86.
[18] 2005. XLVII. törvény. (6. jegyzet) 1. § (1)
[19] Molnár Ambrus: A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (2014. december 19.) 6., http://kuria-birosag. hu/sites/default/files/joggyak/osszefoglalo_velemeny_2.pdf
[20] Tremmel Flórián: i.m. (4. jegyzet). 136.
[21] 1952. III. törvény (1. jegyzet) 182. § (3)
[22] Bányai István: A bírói mérlegelés szabadsága. Magyar Jog. 2015. 9.sz. 535-539.
[23] Bányai István: Az igazságügyi szakértői bizonyítás módszertani kérdései. Közjegyzők Közlönye. 2014. 5. sz. 29.
[24] Tremmel Flórián: i.m. (4. jegyzet). 129.
[25] Dr. Pataky Csaba: Ténykérdések és jogkérdések elhatárolása a műszaki szakvéleményben. Magyar Jog 2009. 5. sz. 290-297.
[26] 1952. III. törvény (1. jegyzet) 177 § (1)
[27] 2005. évi XLVII. törvény. (6. jegyzet) 1 § (1)
[28] Dr. Pataky Csaba, (24. jegyzet) 290-297.
[29] 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet az igazságügyi szakértői működésről. 11. § (1) bekezdés
Lábjegyzetek:
[1] A szerző arany-fokozatú igazságügyi szakértő
Visszaugrás
