Mióta ember az ember, vannak nézeteltérések, melyek rendezésre szorulnak. Ahogy az idők folyamán bonyolultabbá váltak az emberi viszonyok, már nem lehetett minden vitát kőbaltával rendezni. Napjainkra a személyes konfliktusok megoldása, jó esetben, intézményesített keretek között zajlik. Az egymásnak ellentmondó vélemények közötti igazságtétel során - a problémák sokszínűsége, egyedi volta miatt - sem most, sem az elkövetkezendőkben nem lesz mellőzhető egy független kívülálló személy, vagy szervezet részvétele. A döntési joggal "felkent" személy irányában sarkalatos kérdés, hogy tevékenysége szabad legyen, vagy tilalomtáblákkal határolt. Hatályos jogrendünk a korlátlan ítélkezési szabadság mellett foglalt állást: "A bíróság és az ügyész a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg."[1] A szabad bírói mérlegelésnek - úgy tűnhet - nincs jogszabályi kötöttsége. Kérdés azonban, hogy ez a korlátlan szabadság megvalósul-e minden területen, illetve jó-e ez a fajta kötetlenség a bíróságnak, az ügyészeknek.
"A bizonyítás eszközei a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat és a terhelt vallomása."[2] A jogalkotó definíciójában a szakvélemény egy "polcon" található a tanúvallomásokkal, tárgyi bizonyítékokkal, egyéb bizonyítási eszközökkel. A szakértő perbelépésének feltétele a hatályos jogrendben pontosan meghatározott, azonban - a szakkérdések terén - a bírói és szakértői "felségterület" kompetencia tekintetében már meglehetősen hiányos az eligazítás: "Ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki." [3] A jogszabály értelmében tehát vannak, lehetnek a peres eljárásban olyan tények és körülmények, melyekhez a bíróság nem rendelkezik elégséges szakértelemmel. A definíció amellett, hogy munkamegosztást hoz létre a szakterületek esetében, speciális jogi helyzetet is teremt kirendelő és szakértő között. A szakértő kirendelésével ugyanis a bíróság kinyilvánítja, hogy nem kompetens egy kérdéskör megítélésében, azaz döntése egy részét átengedi szakértőnek. Lényeges kitétele a megfogalmazásnak, hogy nem lehetőségként került megfogalmazásra a szakértő kirendelése, hanem szükségszerűségképpen. A bíróság tehát nem jogosult - még kivételes esetekben sem - megítélni a speciális szakkérdéseket. (Megjegyzendő ugyanakkor, hogy polgári peres eljárások szakértői kirendelése elsősorban a bizonyításban érdekelt fél szándékának függvénye.)
Amennyire lényeges kérdés a bíróság számára, hogy mikor rendelhet ki szakértőt, mennyire hatékony bizonyítási eszköz a szakértő által készített vélemény, éppúgy meghatározó az is, milyen kötöttségek mellett használhatja fel ítélkezésében a szakvéleményt. A bíróságot - a szabad mérlegelésre való jogosultságból adódóan - direkt módon nem köti semmi a szakvélemény, mint bizonyíték értékelése terén. A hivatkozott jogszabályok - valós, vagy látszólagos - ellentmondása a "szabad mérlegelés" és a "hozzá-nem-értés" egyidejű jelenléte bíróság oldaláról. A bíróság ugyanakkor, bár nem rendelkezik a speciális szakértelemmel, értékeli, értékelni kénytelen a szakvéleményt. Milyen döntési lehetőségei vannak a szakvélemény vonatkozásában, mi az amit vizsgálhat, mi az amit nem, hol húzódnak számára a kompetencia határok a szakvélemény értékelésekor?
A szabad bírói mérlegelés számára, ha nem is keretet, de valamelyest kapaszkodót, az aggályosság fogalomkörének jogalkalmazásba történő bevezetése nyújt. Aggályosnak tekinthető a szakvélemény a jogalkotó szerint, ha "a szakvélemény homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével, illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér". [4] Kérdéses azonban, hogy a bíróság - kompetencia hiányában - milyen alapon állapít meg homályosságot, ellentmondást egy szakvéleményben és milyen kritériumok szerint lehetnek (nyomatékos) kétségei. Van-e egyáltalán lehetősége mérlegelni a szakvélemény megállapításait? A kérdés súlyát jelzi, hogy számos - olykor egymásnak ellentmondó - álláspont fogalmazódott meg, hol a korlátlan szabadság mellett, hol pedig ellene. Szakértői szempontból (legalább is első megközelítésben!) a szakvélemény merev kompetencia határait hangsúlyozó állásponttal lehetne egyet érteni. "Az erőteljes főszabály az, hogy akár in rem, akár in personam irányú a szakvélemény, akár valószínűségi, akár kategorikus jellegű, az voltaképpen köti az eljáró ügyészt vagy bírót, illetve általában az eljáró hatóságot. Következésképpen többé-kevésbé "feketedoboz"-ként jelenik meg." [5] A szakértői gyakorlat ugyanakkor azt igazolja vissza, hogy sem a teljesen szabad bírói értékelés lehetősége, sem a szakvélemény abszolút sérthetetlensége nem szolgálja kellőképpen az ügy érdekeit. Érthetően nem viszi előre a peres eljárást, ha a speciális szakterület és a jog elbeszél egymás mellett. A bíróság - valamilyen módon - olyan pozícióba kell kerüljön, hogy dönteni tudjon, ha nem is
- 535/536 -
az adott szakkérdésében, de "legalább" a szakvélemény alkalmazhatósága vagy jogi terminológiával élve aggályossága, illetve aggálytalansága vonatkozásában. Az aggályosság definíciója ugyanakkor - jobb szó nincs erre - meglehetősen aggályos. Szakértői tapasztalat alapján a bíró akkor tud érdemben állást foglalni a szakvélemény teljes, vagy részleges alkalmazhatósága vonatkozásában, ha szakértő valamelyes betekintést biztosít a szakvélemény szakmai kompetenciákkal körülbástyázott fekete dobozába. Kirendelő számára a szakvélemény vonatkozásában három formai lehetőség adott: elfogadhatja, (részben, vagy egészében) elutasíthatja, illetve kiegészítését, további indoklását kérheti a szakvéleménynek.
A szakvélemény alkalmazásánál fennálló lehetőségekhez - a mérlegelési szabadság ellenére - erős kötöttségek társulnak. Amennyiben ugyanis a szakvéleményt, vagy annak egyes lényegi megállapításait a bíróság figyelmen kívül hagyja, úgy az adott speciális szakkérdés megítélése csak újabb szakértő kirendelése útján történhet. A szakértői kirendelést megelőzően még fennáll a teljes körű szabad bírói mérlegelés lehetősége, a kirendeléssel azonban a bíróság önmagára nézve szab korlátot. Egy szakmai megállapítás ítéletbe történő adaptálása jogkérdés, ezzel szemben annak kizárása a bizonyítékok köréből már a speciális szakkérdésben történő állásfoglalásnak tekintendő. Ugyancsak nem fogadható el a bíróság részéről a szakértő szakmai megállapításainak módosítása sem. Ahogy él a tilalom, hogy szakértő ne avatkozzon "jogkérdésbe", éppúgy kifogásolható a bíróság "szakkérdésbe" avatkozása is. Értelemszerűen a szakértő nem szakmai jellegű megállapításainak "kiszűrése" nem tartozik ebbe a kategóriába. Kötöttség áll fenn a bíróság irányában az indoklás terén is. Nem teheti meg a bíróság, hogy a szakvélemény lényeges szakmai megállapításait indoklás nélkül fogadja el, vagy éppenséggel magyarázat nélkül negligálja. Jogszabályi előírás ugyanis, hogy az ítélet indoklása kötelező jelleggel kell tartalmazza "a bizonyítékok számbavételét és értékelését". [6] Konkrét eseteket vizsgálva megfigyelhető, hogy az ítéletek az aggályosság eseteiben inkább tartalmaznak indoklást, mint aggálytalanság fennállásakor. Ez utóbbinál bírók jószerivel csak megállapítják, de nem indokolják az aggálytalanság körülményeit. Az indoklással szemben támasztott - hivatkozott - jogszabályi követelmény lényegében rávilágít arra, hogy mi az amit vizsgálhat a bíróság a szakvélemények vonatkozásában. A bíróság a szakvélemény ténybeli helyességét és a tények összefüggéseinek megállapítása során alkalmazott módszer "(köz)hitelességét", illetve megfelelő logikai felépítettségét jogosult vizsgálni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
