A "suszter maradjon a kaptafánál" népi bölcsesség kiállta az idő próbáját. A mondás máig benne él nyelvünkben, tudatunkban, bár gyanítható, hogy még a kezdeti időkben sem simult tökéletesen a napi valósághoz, mára meg minden annyira bonyolulttá vált, hogy nem a kaptafát, de már a susztert sem lehet egykönnyen felismerni. Az igazságügyi szakértők munkájában vannak kérdések, problémák, melyek szinte minden peres ügyben visszaköszönnek, ezért nem lehet eleget beszélni, írni róluk. Ilyen kérdés a szakértői tevékenység, a szakértői kompetencia határa. Definiálható-e határvonal a jog és a jogon kívül eső szakterületek között? Ha pedig igen, akkor az "szögesdrót vagy gumipók"? Túl sematikus lenne a válasz, ha a szakmaféltés, a szakmai hiúság oldaláról közelítve azt gondolnánk, hogy jog képviselői nyilván az előző, míg a szakértők az utóbbi változattal tudnak jobban azonosulni. Megjegyzendő egyébiránt, hogy a kérdés a peres ügyek résztvevői közül csak a szakértők kapcsán merülhet fel, hiszen a jogalkotó az ügyek "gazdája", az eljáró bíró számára a szakterületek között szabad átjárást biztosított, melynek úgy tűnhet, egyedüli korlátja a józan belátás.
A Pp. 166. §-ának (1) bekezdése alapján bizonyítási eszközök különösen a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok. Szakértőt a bíróság a Pp. 177. §-ának (1) bekezdése alapján akkor rendel ki, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmények megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. A Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint a tényállást a bíróság a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el.
A szakértői működés irányultsága szempontjából lényeges kérdésként merül fel, hogy miben áll és hol húzódik a jogalkotó által definiált "különlegesség" határa? Ad-e iránymutatást a jogalkotó a szakterületek határait illetően? Az "olyan különleges szakértelem, amellyel a bíróság nem rendelkezik" kifejezés mintha kizárná a szakértőket a paragrafusok világából. Már önmagában akkor is érdekes lenne a kérdés, ha pusztán a szavakon kívánnánk "lovagolni". De természetszerűen a kérdés nem egyszerűsítendő etimológiai problémává. A kérdés lényege valójában a jog és az egyéb (per szempontjából kiszolgáló) szakterületek határának tartalmi megítélése. A probléma vizsgálata, vagy ha úgy jobban tetszik, feszegetése nem lehet öncélú, hiszen az indokolatlan szakértői "határátlépések" vagy éppenséggel a határok helytelen értelmezése időben és költségben egyaránt visszaköszön a perben. Valószínűleg a "különleges szakértelem" kifejezés helyett a "speciális szakértelem" vagy a "nem jogi szakkompetenciába tartozó szakértelem" helyénvalóbb lenne, hiszen egy mérnöki vagy orvosi szakértelem a maga nemében nem különleges, legfeljebb csak a jogtól távol eső. Lényegében pedig nem is a kirendelt szakértő személyére vonatkozó elváráson van a hangsúly, hanem a feladaton, a "jelentős tényen", illetve "körülményen". Ezeknek kell olyannak lenniük, melyek megítéléséhez speciális szakképzetségre és/vagy szakmai gyakorlatra van szükség. Műszaki területen jellemző példa lehet az, amikor számítás, mérés, illetve bárminemű feltárás, vizsgálat szükséges. A határ akkor van jó helyen lefektetve, ha a per ügymenetét a lehető legnagyobb mértékben elősegíti, ugyanakkor nem sért jogszabályt, érdeket. Azt elöljáróban szükséges leszögezni, hogy az öncélú szakértői "jogászkodás" nem lehet tárgya jelen vizsgálódásnak, az minden különösebb kommentár nélkül helytelenítendő. Szakértők egyébiránt "óvatos népek", épp elég bajuk van a szakmai problémák kibogozásával, ezért jobbára csak addig hatolnak be a paragrafusok erdejébe, amíg kapaszkodóik engedik.
A szakértői közreműködést szabályozó, "az igazságügyi szakértői tevékenységről" szóló 2005. évi XLVII. törvény 1. § (2) bekezdése alapján "Az igazságügyi szakértő a tevékenységét e törvény és más jogszabályok rendelkezései, valamint a tevékenységére irányadó szakmai szabályok és esküjének megtartásával, legjobb tudása szerint köteles végezni". Szakértő tehát kettős követelménynek kell eleget tegyen, tanult szakmája szakmai követelményeinek és a jogszabályok előírásainak. A jogi hierarchia lépcsőjén "lefelé" haladva az egyes jogforrások egyre részletesebben kifejtett iránymutatást adnak, ami azt is eredményezi, hogy egyre nagyobb arányban szivárognak a paragrafusok közé speciális - nem kifejezetten jogi - szakértelemhez kapcsolódó fogalmak. A törvények esetében még nem szükséges különleges szakértelem, de amint "leérünk" a szabványok szintjére, ott már nem kell különösebb korteskedés a speciális szakértelem szükségessége elfogadtatásához. A "nemzeti szabványosításról szóló" 1995. évi XXVIII. törvény 6. § (1) bekezdése alapján a szabványalkalmazás önkéntes, azonban a (2) bekezdés értelmében műszaki tartalmú jogszabály hivatkozhat olyan nemzeti szabványra, amelynek alkalmazását úgy kell tekinteni, hogy azzal az adott jogszabály vonatkozó követelményei is teljesülnek. Azzal, hogy jogalkotó megteremtette a "műszaki tartalmú jogszabály" fogalomkört, egyfajta sorompót is nyitott műszaki szakértők számára a jog birodalmába, vagy legalábbis annak előszobájába.
A jogi definíciók kérdésköréből kilépve, a probléma a gyakorlat oldaláról is vizsgálható, vizsgálandó. Kissé visszalépve az időben, merítve némileg Szókratész bölcselkedéseiből, legalább két nézőpontból látszik célszerűnek a kérdés vizsgálata. Az első a szakmaiság, szakmai korrektség, a második pedig a hasznosság. A szak-
-554/555-
maiság fogalma a követelmények (objektív) és a személyi adottságok (szubjektív) együttesét érinti. Vagyis milyen ismeretek várhatók el a minisztérium által "felkent" igazságügyi szakértőktől és annak az adott szakértő milyen mértékben felel meg. Ma már minden igazságügyi szakértő kötelező jelleggel vesz részt jogi oktatásokon. "Az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáztatásról" szóló 10/2006. (III. 7.) IM rendelet 1. §-a értelmében a jogi vizsga célja, hogy a szakértő számot adjon "az igazságügyi szakértői tevékenység ellátásához szükséges tételes jogi ismeretekről és az ahhoz kapcsolódó gyakorlati jogalkalmazási készségéről". A tanfolyam anyaga (rendelet 1. sz melléklete) hét pontban került megfogalmazásra, melyben helyet kapott egyebekben (rendelet 3. pontja) az "eljárási törvényeknek az igazságügyi szakértőket érintő rendelkezései" ismertetése is. A rendszeres jogi oktatás megszervezése és lebonyolítása (rendelet 2. §-a) a szakmai felügyeletet ellátó minisztérium feladata. Ha tehát ezek az oktatások megfelelőek - és mi okunk, jogunk lenne megkérdőjelezni a minisztérium ez irányú hozzáértését -, akkor a szakértők szükségszerűen rendelkeznek "bizonyos", egyáltalán nem elhanyagolható jogi ismerettel. Más, hétköznapibb megfogalmazásban tehát a szakértői oktatás megnyújtja azt a "speciális szakismeret" által szabott takarót, ameddig a szakértő "nyújtózkodhat". Itt értelemszerűen nincs ellentmondás, azaz nem a jogszabályokon túl, hanem azok keretein belül történik a "nyújtózkodás", vagyis a jogszabály adta lehetőségek bővítésére kerül sor az oktatás keretében. Ha nem így lenne, akkor a jogszabályban megfogalmazott oktatást, vagyis magát az erre vonatkozó jogalkotást kérdőjeleznénk meg. Mindez kiegészítve a szakértők sokszor több évtizedes bírósági tapasztalataival - talán -, joggal vélelmezhető, miszerint a szakértő számára kínálkozik némi lehetőség, bizonyos (!) keretek között úgymond "jogkérdésbe avatkozni" anélkül, hogy az illetéktelen határátlépésnek számítana és ezáltal a szakmaiság követelménye sérülne. A másik említett szókratészi szűrő a hasznosság. Mi haszna vagy éppen kára lehet annak, ha szakértő, feszegetve kompetenciája határait, jogi vizekre "evez" (itt szándékoltan nem a "téved" kifejezés szerepel). A kérdés markánsabban úgy is megfogalmazható, hogy lehet-e egyáltalán "jogba való beavatkozás" nélkül használható szakvéleményt készíteni?! A válasz az elméleti fejtegetéseken túlmenően leginkább talán konkrét esetek értékelése alapján adható meg. A "beavatkozás" megítélése szempontjából lényeges különbség, hogy jogalkalmazásról van szó, vagy a jogértelmezésére kerül döntően a hangsúly az adott peres ügy szakértői vizsgálata kapcsán? (Itt most tekintsünk el attól a nem éppen alaptalan aggálytól, hogy nemigen létezik jogalkalmazás jogértelmezés nélkül.) Szakértők egyébiránt a kirendelésben megfogalmazott feladatokhoz - jellemzően - nem kapnak különösebb jogi mankót, iránymutatást, jobbára "csak" a vizsgálat szempontjából releváns műszaki terjedelem és időszak kerül meghatározásra. Sok esetben azonban a jogi környezet figyelmen kívül hagyása akár ellentétes irányba is viheti a szakértői vizsgálatot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
