A compliance rendkívül bonyolult, összetett és komplex terület.[1] Hazánkban még nemigen elterjedt, bár érzékelhető, hogy egyre inkább megjelenik a gazdasági szférában, illetve a tágabb értelemben vett gazdasági jog területén is.[2] A meg nem felelés kockázatának csökkentése a vállalatok egyre nagyobb hajtóereje. A megfelelés különböző és eltérő intézkedéseket jelentenek más és más területen dolgozók számára, attól függően is, hogy a szervezet milyen szintjén állnak.[3] Egy vállalati wrongdoing pénzbüntetést és negatív részvényhozamot vonhat maga után, reputációs hatásokat és magánjogi károkat okozhat.[4]
Napjainkban a jogszabályoknak és az etikai szabályoknak való megfelelés megszokottá kezd válni a vállalatok működésében, mindkét követendő magatartás a compliance mint megfelelés (jogszabályi megfelelőség) kategóriájába tartozik. A különbségtétel olykor csak elvi alapokon nyugszik, így a jogszabályoknak való megfelelést kemény (hard), az etikai szabályoknak való megfelelést puha (soft) irányelvek alkotják.[5]
A vállalati (multinacionális) szektorban, de akár a közszférában is előfordul, hogy különböző vezetők, irányítók, vagy egy kiépült csoport tagja kriminális visszaéléseket követnek el. A vállalati visszaélésnek a hazai szakirodalomban jóformán egy kimunkált jogi fogalma létezik, továbbá a vállalati visszaélésnek vannak konstans elemei.
A kifejezés alatt:
- "a vállalatokkal interakcióban lévő, vagy
- a vállalati munkahelyen megvalósuló,
- általában az állam büntetőigényét is kiváltó,
- jogellenes magatartásokat kell érteni".[6]
Tág értelemben a vállalati compliance (corporate wrongdoing) magában foglalja azokat a munkavállalók által elkövetett jogsértéseket, amely jogsértések nem ütköznek a Btk. valamely passzusába. Ilyen lehet jogszabályba nem ütköző, kizárólag erkölcsellenesnek mondható cselekmény, a csupán a vállalat belső normájába ütköző magatartás. A csoportosítás harmadik eleme a fegyelmi vétséget megvalósító jogsértések, végül ide sorolhatóak a tisztán magánjogi természetű visszaélések.[7] A visszaélést a szervezet vezetői, munkavállalói, vagy előbbi személyekkel összefüggésbe hozható külső harmadik személyek, a félrevezetés eszközeivel élve, törvénytelen előny megszerzése érdekében követik el azzal, hogy a jogtalan előny információ is lehet.[8]
Ettől eltérően, specifikusan criminal compliance alatt a szakirodalom azokat a jogsértéseket érti, amikor bűncselekmény (is) megvalósul a szervezeten belül. A német dogmatika megkülönbözteti egymástól azokat az eseteket, amikor a bűnelkövetés a szervezet javát szolgálja (a cél a szervezet részére történő előnyszerzés), míg a bűnelkövetés történhet a szervezet terhére is, annak jogtalan hátrányt okozva.[9]
Egy vállalat terhére, illetve javára a következő bűncselekmények (visszaélések) követhetők el jellemzően: valamennyi korrupciós bűncselekmény, költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, csődbűncselekmény, üzleti -, és gazdasági titok megsértése, tiltott adatszerzés, sikkasztás, információs rendszer vagy adat megsértése, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás.[10] Álláspontom szerint ide sorolható a versenyt korlátozó megállapodás is, amely szolgálhat a gazdasági szereplő javára, de ugyanúgy terhére is. Hozzáteszem, egy felmérés konkrétan nem nevesíti az előbbi bűntettet, azonban ide sorolja a beszerzésekkel kapcsolatos visszaéléseket, illetve a versenytörvények megsértését.[11]
- 139/140 -
A criminal compliance arra a kérdésre keresi a választ, hogy a vállalat javára vagy terhére elkövetendő bűncselekményeket milyen intézkedések tudnak megelőzni. Az anyagi jogi compliance mellett vannak eljárásjogi kérdéseket feszegető területek is. Itt foglal helyet - kiemelten - az internal investigation, valamint a whistleblowing.[12] Ez a két intézmény egyértelműen büntetőjogi, de inkább interdiszciplináris, mert a munkajog, szabálysértési jog, alkotmányjog, közigazgatási jog is megjelenik benne.[13]
A munkaközösségben dolgozó hivatalos vagy nem hivatalos személyek nem ritkán kényszerhelyzetbe kerülnek, ugyanis abban az esetben, amikor tudomást szereznek ezekről a visszaélésekről, vagy elhagyják az intézményt (akár önszántukból, akár eltávolításuk révén), gazdasági szereplőt, vagy - legalább - részesként csatlakozniuk kell a körhöz. A bevonásuk szükségszerűsége különösebb magyarázatot nem igényel. Ezeknek a visszaéléseknek az orvoslására, kezelésére, pontosabban jelentésére hazánkban még nem igazán, de külföldön relatíve régóta létezik a whistleblowing jogintézménye.
A vállalati compliance létezhet önmagában, hiszen az előírt és követendő magatartási szabályok szem előtt tartása is hozzájárul a jogszabályi megfelelőségnek, viszont részbeni hatékonyságról beszélhetünk, amennyiben a (büntetőjog által üldözött) visszaélések jelentésére nincs megfelelő rendszer, vagy az nem szolgálja teljes mértékben rendeltetését.
Mivel - eltérően a lobbitevékenységtől - ezen a területen a bűncselekményt a vállalkozás szervezetébe tagozódó természetes személy (vezető tisztségviselő, munkavállaló, foglalkoztatott, tag stb.) a "saját", vagy más gazdasági társaság javára vagy terhére is elkövetheti, érdemes volt megvizsgálni - koncentrálva a korrupciós bűncselekményekre - a hazai büntetőjogi jogeseteket.
Vállalkozás és vállalkozás közötti jogügyletekben bizonyos partnerség fenntartását (szerződés megújítását), vagy új partnerség kialakítását (szerződés kötését) a megrendelő, megbízó ahhoz a feltételhez köti, hogy a vállalkozó, beszállító árbevételének bizonyos százalékát adja át részére.
Így például a Tatabányai Törvényszék[14] egyik ítélete indokolásának törvényi tényállása szerint a vádlott 2012. június végén Komáromban egy üzleti megbeszélés alkalmával közölte a [...] Kft. egyik stratégiai beszállítójának, a [...] Kft.-nek az ügyvezetőjével, T1 tanúval, hogy igényt tart az általa vezetett cég [...] Kft.-től származó havi árbevételének 2-3%-ára, és utalt arra, hogy a [...] Kft. akkor maradhat a [...] Kft. beszállítója, ha ezeket az összegeket ő rendszeresen megkapja.
Egy másik döntés[15] történeti tényállásának értelmében a vádlott 2008 végén, 2009 elején a [...] Kft. esztergomi üzemének területén a T1 tanúval történt beszélgetése során felvetette, hogy a [...] Kft. képviseletében ő nagyon sok munkát ad a [...] Kft.-nek, melyből utóbbi cégnek jelentős jövedelme származik, és erre tekintettel indokoltnak tartja, hogy T1 tanú fizessen részére és T2 tanú cégvezető részére havonta 250-250 000 Ft-ot. A vádlott nem fizetés esetére kilátásba helyezte azt is, hogy a [...] Kft. által a [...] Kft.-nek adott megrendeléseket más céghez viszi át.
A Szolnoki Törvényszék[16] előtt folyt ügyben II. r. vádlott 1997 októberében közölte Tanú 10-el - a [...] cég ügyvezetőjével - hogy az általa képviselt Kft.-vel a cég 1 csak úgy folytatja tovább fennálló fuvarozási szerződéses kapcsolatát, amennyiben az cég 1-től átutalt árbevételének 10%-át, valamint az anyagmozgatásért kapott ellenértéket részére, illetőleg I. r. vádlott részére készpénzben visszaszolgáltatja. Tanú 10 1998 januárjától 1999. február hónapig havi rendszerességgel összesen 6 148 092 Ft összeget adott át II. r. vádlottnak azért, hogy a cég 1 a fennálló szerződést ne mondja fel.
A Győri Törvényszék[17] előtti büntetőeljárás során megállapítást nyert, hogy 2007. július elején vádlott és sértett a (...) Kft.-nél találkoztak személyesen, és a gazdasági élet nehézségeiről szóló beszélgetés során vádlott rávette sértettet arra, hogy havonta - kezdetben százalékos értékben megállapított - meghatározott összegű - 250 000 forint - jogtalan előnyt nyújtson a számára azért, hogy a két cég közötti szerződéses jogviszony a jövőben is fennmaradjon. Sértett 2007. július hónaptól 2007. október hónapig havonta 250 000 Ft-ot adott át vádlottnak, aki ezért információadási, ajánlattételi kötelezettségét szegte meg munkáltatója felé.
Olyan vesztegetéses ügyben is marasztaló ítélet[18] született, amelyben II. rendű és I. rendű vádlottak azzal keresték meg a cégnév8. képviselőjét, személy7-et, hogy kapcsolataik révén elintézik, hogy egy bizonyos összetételű kutyatáp gyártási alapanyag, amellyel a cégnév8. rendelkezett, bekerüljön a cégnév2 receptúrájába és ennek beszállítására velük fognak szerződést kötni. A beszállított mennyiség után ennek fejében előre meghatározott összeget kértek, amelyet a cégnév1 részére kellett átutalni.
Egy, a Kúriáig eljutott esetben a P. Rt. állami tulajdonban levő 354 010 000 Ft névértékű részvényeinek meg-
- 140/141 -
vásárlásához szükséges hitelért a Bankhoz folyamodó S.-nétől az I. r. terhelt a hitelnyújtás ellenében a vásárolni kívánt cég részvényeinek 30%-át kérte - ellenérték nélkül - a Bank számára.[19]
Egy szintén a Fővárosi Törvényszék[20] előtti ügy értelmében I. rendű vádlott mint a cégnév1. beszerzési menedzsere tartotta a kapcsolatot a cégnév3 képviselőivel, személy3-mal, személy4-gyel és személy5-tel, akiket 2014. év során arra hívott fel, hogy a fuvarszerződés fenntartása érdekében a cégnév3 által a cégnév1 felé kiállított havi számlák összege 14%-ának megfelelő összeget - "fuvarszervezési jutalékot" - juttassanak el a cégnév1-hez, ellenkező esetben a cégnév3 valamelyik versenytársával fognak szerződést kötni. Ezen összeget I. rendű vádlott 2015. év végén a cégnév1 székhelyén személy3-mal és személy5-rel történt egyeztetés alkalmával 14%-ról 24%-ra módosította, melyet a cégnév3 képviselői elfogadtak.
A vizsgált esetekben[21] a passzív vesztegető terheltek a cégekben valamilyen magasabb pozíciót töltöttek be, többnyire önállóan voltak jogosultak meghozni gazdasági döntéseket.
Az eljárt Bíróságok a passzív vesztegetők bűnösségét - ha nem állapítottak meg halmazatot - legalább (általában) folytatólagosan, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetésben mondták ki, de a minősítések főként a Btk. 291. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontjára figyelemmel, a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette volt.
A jogesetekből látható az is, hogy az aktív és passzív vesztegetők a jogtalan előnyt valamilyen jogcímen (pl. jutalék) elrejtették a külvilág elől.
Azt is ki lehet jelenteni, hogy sok esetben az aktív vesztegető a deliktum elkövetését megelőzően egyfajta kényszerhelyzetbe kerül: vagy elfogadja a passzív vesztegető oldaláról felkínált feltételeket, vagy vele szerződést nem kötnek, a meglévő partnerséget megszüntetik.
Ilyen és ehhez hasonló esetekre is megoldás lehet egy jól működő és hatékony whistleblowing rendszer.
Ahhoz, hogy egy vállalati visszaélésre fény derülhessen, utalva arra is, hogy a látencia kifejezetten magas, meg kell teremteni azt a jogi környezetet, amelyben a bejelentő, panaszos anonim módon, minél nagyobb hatékonysággal jelenthesse az általa észlelteket.
A whistleblowing[22] egyik legfőbb rendeltetése, hogy ne maradjanak rejtve adott szervezeten belül olyan bennfentes információk, amelyek felfedése segítik a korrupció elleni harcot, vagy a gazdasági bűnözéssel szembeni fellépést. A munkavállaló a "szervezet működése során általa észlelt, közérdeksértő vagy jogellenes, esetleg másoknak kárt okozó, vagy esetleg pusztán etikátlan tevékenységről szolgáltat bizalmas információt".[23]Az információk nyilvánosságra hozatalának, de legalább az illetékes szervhez, hatósághoz történő továbbadásának egyik követelménye a whistleblowing jogi garanciáinak kiépítése, ugyanis egyfelől előmozdítja a közérdekvédelem érvényesülését (átláthatóság, elszámoltathatóság), másfelől növeli az állam és a vállalatok gazdasági hatékonyságát,[24] nem mellesleg védi a cég jóhírnevét, reputációját.
A whistleblower biztosítékként szolgálhat a hatalommal rendelkező szervezetek azon tendenciájával szemben, hogy a kívülállók kizárásával megakadályozzák a belső problémák, aggályok felszínre kerülését. Olykor a bejelentő a végső megoldás, amikor más, formális elszámoltatási rendszerek, folyamatok használhatatlanok.[25] A közérdekű bejelentés során két, egymással ellentétes érdek feszül egymásnak: a bejelentő magánérdeke, illetve a visszaélés feltárásához fűződő érdeke,[26] ezért a személyazonosság elrejtése, és a titokban maradás minimális követelmény. A munkahelyének elvesztése mellett azt is kockáztatja, hogy más, hasonló és kapcsolódó területen meglévő beilleszkedési esélyei jelentősen csökkennek.[27]
Whistleblower-ről csak akkor beszélhetünk, ha a tudomására jutott információt a szervezethez tartozó vezetőnek, megbízottnak adja át, tehát az információt az erre szakosodott eljárási csatornákon, az erre kialakított eljárási rendben szervezeten belül továbbítja.[28]
A whistleblowing a visszaélések bejelentésére létrehozott olyan rendszer, amelyben egy privilegizált helyzetben
- 141/142 -
lévő belső személy[29] hozzáférést biztosít egy magán- vagy állami szervezet bizalmas vagy minősített információihoz, melyek jelen, vagy múltbéli visszaélésekre, illetve a hatalommal való visszaélésre vezethetők vissza azért, hogy a közérdek védelmében rámutasson a potenciális, vagy már bekövetkezett károkra.[30]
Mindenekelőtt érdemes röviden, és lényegre törően ismertetni az Európai Unió által, az utóbbi évtizedekben megalkotott leglényegibb normákat, már csak azért is, mert az ezredforduló környékén a külföldi hivatalos személy megvesztegetésétől eljutottunk a büntetőjogi tényállások egységesítéséig,[31] valamint az ENSZ antikorrupciós egyezményéig,[32] így szükséges nagyon röviden utalni az uniós whistleblowing instrumentumokra.
Ezek a normák - a teljesség igénye nélkül - az alábbiak:
- a hivatkozott ENSZ Egyezmény,
- az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. január 27-én kelt Korrupcióról szóló Büntetőjogi Egyezményének kihirdetéséről szóló 2002. évi XLIX. törvény,
- az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. november 4-én kelt, Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményének kihirdetéséről szóló 2004. évi L. törvény,
- a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai, valamint Argentína, Brazília, Bulgária, Chile és Szlovákia által Párizsban, 1997. november 21-én elfogadott - a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló - Egyezmény kihirdetéséről szóló 2000. évi XXXVII. törvény (OECD Egyezmény),
- az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló, 1997. május 26-án kelt egyezmény kihirdetéséről szóló 2005. évi CXV. törvény.
Az ENSZ Egyezmény 33. cikkében szólt a bejelentők védelméről, amikor a Részes Államoktól kérte, vegyék fontolóra, hogy "hazai jogrendszerükbe megfelelő intézkedéseket illesztenek azon személyek hátrányos bánásmódban való részesítésével szemben, akik jóhiszeműen és megalapozottan az illetékes hatóságoknál az ezen Egyezmény szerinti bűncselekménnyel kapcsolatos tényről bejelentést tesznek".
A Korrupcióról szóló Büntetőjogi Egyezmény ilyen és ehhez hasonló rendelkezést még nem tartalmazott, azonban 12. cikkében felhívta a Részes Államokat, hogy a befolyással üzérkedést nyilvánítsák bűncselekménnyé.[33] A befolyással üzérkedés bűncselekménnyé nyilvánítása mellett olyan cselekmény pönalizálását is megkívánta az Európa Tanács, amely során "ellenszolgáltatásként jogtalan előnyt ígérnek, adnak vagy ajánlanak fel közvetlenül vagy közvetve olyan személynek, aki azt állítja vagy megerősíti, hogy képes jogtalan befolyást gyakorolni külföldi közgyűlések tagjainak, nemzetközi szervezetek tisztségviselőinek, nemzetközi parlamenti közgyűlések tagjainak, vagy nemzetközi bíróságok bíráinak, tisztségviselőinek döntéshozatalára".[34]
A Korrupcióról szóló Büntetőjogi Egyezménnyel azonosan az OECD Egyezmény szintén nem tárgyalta a whistleblower védelmét, a norma a külföldi hivatalos személy megvesztegetésének büntetendősége tárgyában született.
A Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezmény célja a korrupció miatt kárt szenvedett személyek kártérítési igényének érvényesítésére vonatkozó jogi környezet megteremtése volt. Az Egyezmény emellett 9. cikkében az alkalmazottak védelméről szólt, miszerint "mindegyik Fél belső joga megfelelő védelmet biztosít minden indokolatlan szankció ellen azon alkalmazottaknak, akik megalapozottan korrupcióra gyanakszanak és ezt jóhiszeműen jelentik a felelős személyeknek vagy hatóságoknak".
Az Európai Közösségek tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény 6. cikkében a vállalkozások vezetőinek büntetőjogi felelősségre vonását szorgalmazza, mégpedig akkor, amikor a korrupciós bűncselekményt a vállalkozás vezetőjének felügyelete alá tartozó, a vállalkozás érdekében eljáró személy követi el. Tehát, a norma büntetőjogilag felelősségre kívánja vonni azt a természetes személyt mint vezető tisztségviselőt (akár tagot), akinek - meglátásom szerint - feladata és kötelezettsége lett volna megakadályozni a munkavállaló, vagy a valamilyen jogcímen a gazdasági társaság érdekében eljáró személy által elkövetett vesztegetést, befolyással üzérkedést.
Ez a törekvés végeredményben egy, a lobbista által esetlegesen kifejtendő jogellenes és tisztességtelen befolyás gyakorlását kívánja - szekunder - megakadályozni azzal, hogy a lobbista tevékenységének felügyeletét ellátó társasági vezető tisztségviselőt (tagot) szintúgy büntetőjogilag felelősségre vonják.
- 142/143 -
Terjedelmi okok miatt nincs lehetőségem elemezni az összes, whistleblowing-gal foglalkozó érdemi uniós normát, azokat felsorolás szintjén, érintőlegesen tárgyalom, viszont nagyobb hangsúlyt kell fektetni a Whistleblowing Irányelvre, hiszen ennek implementálására a magyar jogrendszerben még nem került sor.
Az Európai Parlament 2017. február 14. napján adta ki állásfoglalását[35] a visszaélést bejelentő személyek szerepéről az Unió pénzügyi érdekeinek védelmében. Az állásfoglalásban az Európai Parlament sürgette a Bizottságot, hogy "haladéktalanul terjesszen elő olyan jogalkotási javaslatot, amely a társaságok, az állami szervek és a nem profitorientált szervezetek számára mechanizmusokat kidolgozó, hatékony és átfogó uniós bejelentővédelmi programot vezet be", továbbá felhívta a Bizottságot, hogy nyújtson be jogalkotási javaslatot azzal a céllal, hogy mind a tagállamokban, mind az Unió intézményeiben hathatós és azonos védelemben részesüljenek a visszaélést bejelentő személyek.
Az ajánlás utalt az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának az informátorok védelméről szóló CM/Rec (2014)7. számú ajánlására (2014. április 30.), amelyben meghatározásra került néhány alapvető fogalom (whistleblower, public interest and report or disclosure, report, disclosure), valamint - végeredményben - egy belső bejelentő munkavállalói hálózat felállításáról rendelkezett, illetve arról, hogy ez a hálózat milyen paraméterekkel bírjon.[36]
Ilyen előzmények után, 2018. április 23. napján látott napvilágot az Európai Bizottság javaslata (tervezete) az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről,[37] végül a Whistleblowing Irányelv[38] 2019. október 7. napján elfogadásra került.
A Whistleblowing Irányelv személyi hatálya a magánszférában és a közszférában dolgozó személyekre terjed ki, akik munkavégzésükkel összefüggésben szereztek tudomást jogsértésről [(4. cikk (1) bek.)]. Az Irányelv a munkavállalók alá sorolja - kiterjesztő értelemben - azokat a személyeket is, akik vállalkozók, alvállalkozók, beszállítók felügyelete vagy irányítása alatt dolgoznak. Ezen túlmenően az Irányelv rendelkezései alkalmazandók olyan személyekre is, akik még nem állnak munkaviszonyban, de már a felvételi eljárásban, vagy a szerződéskötést megelőző tárgyalások során szereztek információt jogsértésről, sőt, a fogalom meghatározás (5. cikk 9. pont) ide sorolja azt a munkavállalót is, akinek munkaviszonya már korábban megszűnt. Ebből a szempontból tehát a norma rendkívül széles körben alkalmazandó, ami egyértelműen helyeselhető.
Ugyanezen 5. cikknek a 11. pontja definiálja, hogy mit kell érteni megtorlás alatt. Megtorlás"minden olyan közvetlen vagy közvetett cselekmény vagy mulasztás, amely belső vagy külső bejelentés, illetve nyilvánosságra hozatal következményeként a munkavégzéssel összefüggésben történik, és amely indokolatlan hátrányt okoz vagy okozhat a bejelentő személynek".
Az Irányelv kimondja, hogy a bejelentőre akkor vonatkoznak a védelmére irányuló feltételek, amennyiben a bejelentés nem rosszhiszeműen történik (alapos oka volt feltételezni a jogsértést), az általa szolgáltatott információ az Irányelv tárgyi hatálya alá tartozó ágazatokkal összefüggésbe hozható (pl. közbeszerzés, környezetvédelem, fogyasztóvédelem), továbbá az Irányelvben foglalt, annak megfelelő belső, vagy külső bejelentés történik.
Ami jelen tanulmány tekintetében a továbbiakban tárgyalandó, az az Irányelv által előírt védelmi intézkedések (VI. Fejezet). A 19. cikk a fogalom meghatározások alatt nevesített megtorlásra kifejezetten felhozza, nyílt végű taxációban a megtorlás formáit. Így különösen beszélhetünk (példálózva) lefokozásról, hátrányos megkülönböztetésről, munkaviszony idő előtti megszüntetéséről, engedély visszavonásáról, pszichiátriai vagy orvosi beutalásról.
A VI. Fejezet következő szintje a megtorlással szembeni védelmet célzó intézkedések (21. cikk), valamint az érintett személyek védelmét célzó intézkedések (22. cikk).[39] Összefoglalóan a 21. cikk kimondja, hogy a bejelentő nem tekinthető az információfelfedésre vonatkozó korlátozások megszegőjének, a felfedésért semmilyen felelősség nem terhelheti. Azokért a cselekményekért, amelyek elvezették, vagy hozzáférhetővé tették őt az információhoz, büntetőjogilag nem vonható felelősségre.
Végül, ami még kiemelendő, bíróság vagy hatóság előtti eljárásban, aminek tárgya a bejelentő által elszenvedett hátrány, vagy sérelem, vélelmezni kell, hogy ezt a hátrányt vele szemben megtorlásként alkalmazták a bejelentése, vagy az információ nyilvánosságra hozatala miatt.
A 22. cikk a bejelentővel szembeni hatósági, bírósági eljárásokhoz fűz garanciát, így megilleti őt a tisztességes eljárás joga, az ártatlanság vélelme, a védelemhez való jog, illetve a hatékony jogorvoslat joga. Emellett a hatóságoknak biztosítaniuk kell a bejelentő személyazonosságának teljes védelmét.
A Whistleblowing Irányelv talán egyik legérdekesebb része a bejelentőkkel szemben fellépők szankcionálása, kiemelve, hogy nemcsak természetes személlyel, hanem jogi személlyel szemben is lehet (kell) szankciót alkalmaz-
- 143/144 -
ni, továbbá a rosszhiszemű bejelentővel szembeni retorzió alkalmazása is szükséges.
Az Irányelv tagállami hatáskörbe utalja a konkrét szankciók meghatározását, e körben kizárólag az alkalmazás feltételeit szabja meg. Így szankcionálni kell a bejelentés akadályozását, vagy annak megkísérlését, a megtorlást, a zaklatásszerű eljárás megindítását, végül a bejelentő személyazonosságára vonatkozó titoktartási kötelezettség megsértését.
Ennél a pontnál kell áttérni a hazai whistleblowing jogszabály vizsgálatára, főként abból a szempontból, hogy a hazai jog mennyiben tesz eleget (jelen állás szerint) a Whistleblowing Irányelvben foglaltaknak.
Magyarországon az első, modernebb törvény a visszaélések bejelentéséről, a közérdekű bejelentésekről, a javaslatokról és a panaszokról szóló az 1977. évi I. törvény volt.[40] A törvénnyel összefüggésben két komponens érdemel kiemelést. Egyrészt, a törvény a bejelentőnek hátrányt okozó szervet (szankcióként) az eredeti állapot helyreállítására, a hátrányt elszenvedő személynek történő elégtételre, illetve az ügyből eredő anyagi kárának megtérítésére kötelezte. Másrészt, a közérdekű bejelentésnek a közösség vagy az egész társadalom érdekét kellett szolgálni, azaz bejelentés - olvasatom szerint - nem irányulhatott a munkavállaló személyét ért sérelemre. Ettől függetlenül ez volt az első olyan törvény, amely lehetővé tette a névtelen bejelentést,[41] elültetve ezzel a hazai jogrendszerben a bejelentésvédelem csíráit.
Az 1977-ben hatályba lépett törvényt váltotta a 2009-ben hatályba lépett,[42] a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CLXIII. törvény.
Ez a törvény volt az első, amely az Amerikai Egyesült Államokban elterjedt, a whistleblowing jogintézményéhez köthető megoldásokat emelte át, illetve tartalmazta.[43] A törvény preambulumából kiolvasható, hogy a normát a jogalkotó a korrupció elleni küzdelem stratégiájának részeként alkotta meg, a bejelentés mind a magán -, mind pedig a közszférában megtehető volt. A vizsgálat lefolytatására a 4. § értelmében a közbeszerzési és közérdekvédelmi feladatok ellátására kijelölt szerv, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) rendelkezett volna hatáskörrel, országos illetékességgel.
A miniszteri indokolás[44] rögzítette, hogy a Hivatalnak fontos forrása a sajtóban megjelenő információ, valamint az Állami Számvevőszék jelentései. A bejelentő célja a szervezet eredményes működésének elősegítése, amely a korrupció megelőzéséhez hozzájáruló szemléletet kíván meg.
A miniszteri részletes indokolás alapján a Hivatal a "tisztességes eljárás követelményeit sértő magatartásokat a közpénzek felhasználásáról való döntéshozatal területén, a közbeszerzések terén és a közigazgatási hatósági eljárásokban vizsgálja." A jogalkotó a Hivatalnak olyan vizsgálati, jogi eszközöket rendelt volna, mint amelyekkel a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezik.
A törvénytervezet a tisztességes eljárás (fair trial) fogalmának meghatározásakor az Alkotmánybíróság döntéseit[45] vette alapul, illetve definiálta, hogy mit ért a tisztességes eljárás követelményének megsértése alatt. Nem kívánt meg szándékosságot, még vétkességet sem, csupán azt, hogy a tanúsított magatartás kimerítse a fair trial megsértését, illetve az előnyt célozzon, vagy azt eredményezzen valaki számára, azaz, az "elkövető" jogalap és jogcím nélkül jusson előnyhöz másnak a hátrányára.
Összességében látható, hogy a jogalkotó célja elsősorban egy - külföldi mintán alapuló - jogintézmény megalkotása volt, amely által a közpénzek felhasználása, a közbeszerzési eljárások tisztasága fölé - rejtett őrzőként - egy olyan munkavállalói attitűdöt telepített (és díjazással jutalmazott), amely a korrupció hatalmas látenciájára kívánt reflektálni. Habár a törvény központi eleme a tisztességes eljárás követelményének betartása mind a magán-, mind pedig a közszférában, alapvetően azt gondolom, hogy a Hivatal (és a bejelentő) feladata itt mindenekelőtt a vállalaton belüli kartellezés, és azzal összefüggésben a gazdasági és hivatali korrupciós bűncselekmények feltárása lett volna, annak ellenére, hogy a jogszabály ezt konkrétan nem nevesítette.
Végül 2014. január 1. napján lépett hatályba a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény (a továbbiakban: Panasztv.). Ennek előzménye az is volt, hogy a 2012. január 1. napján hatályba lépett Magyarország Alaptörvényének XXV. cikke kimondja: "mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt, írásban kérelemmel, panasszal, vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez".
A Panasztv. a korábbi törvényekhez képest előrelépést mutat, bár nemzetközi összehasonlításban sokkalta gyen-
- 144/145 -
gébb védelmet nyújt a whistleblowernek.[46] Ehhez a megállapításhoz hozzá kell tenni azt is, hogy egy tanulmány szerint az Európai Unió tagállamainak többsége nem biztosítja kellőképpen a whistleblower védelmét.[47]
A Panasztv. miniszteri indokolása nevesíti, hogy a közérdekű bejelentők védelmét a korrupció elleni fellépés is megkívánja, továbbá fontos kiemelni, hogy a törvény hatálya nemcsak az állami szervek és a helyi önkormányzati szervek körében valamilyen jogviszonyban álló személyekre terjed ki, azaz a törvény a magánszférára is tartalmaz rendelkezéseket, csakúgy mint a 2009-es törvény.
A Panasztv. egyik kiemelt célja volt, hogy megteremtse a közérdekű bejelentők, panaszosok védelmét, emellett a jogszabály nóvumként létrehozta a visszaélés-bejelentési (whistleblowing) rendszert.[48] Még mielőtt rátérnék arra, hogy ez a védelem és ez a rendszer pontosan mit is takar tartalmilag, a következőkre kívánom felhívni a figyelmet.
Elsősorban a panasz, bejelentés nem egyeztethető össze a feljelentéssel. Közérdekű bejelentés nem csak akkor tehető, amikor a munkavállaló, foglalkoztatott bűncselekmény, szabálysértés elkövetését, vagy az elkövetés kísérletét (előkészületét) észleli, hanem az vonatkozhat etikátlan magatartásra, egy szervezet nem észszerű működésére, intézkedésére, vagy valamilyen igazgatási hibára. Habár többségi az az álláspont, miszerint a Panasztv. tekinthető a hazai whistleblowing törvénynek, a köz érdekében felszólaló munkavállalót védő rendelkezések más jogszabályokban is megtalálhatóak (ilyen jogszabály például a Munka Törvénykönyve, a Szabstv., az egyenlő bánásmódról szóló törvény, a munkavédelemről szóló törvény stb.).[49]
Másodsorban, kiemelendő, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény egészen 2013. január 31. napjáig büntette 257. §-ában a közérdekű bejelentő üldözését, vétségi alakzatban. A tényállás azt az elkövetőt rendelte büntetni, aki hátrányos intézkedést tett a bejelentővel szemben közérdekű bejelentése miatt. A HVG-ORAC Nagykommentár értelmében az intézkedés nemcsak jogilag szabályozott eljárásokban volt tetten érhető, hanem ilyennek minősült valamilyen, a szervezet belső életében született döntés is, melyet kezdeményezhetett, vagy meghozhatott a tettes akár közvetlenül, akár közvetett módon is (utóbbira példa fegyelmi eljárás kezdeményezése a hatáskörrel rendelkező testület, vagy szerv előtt, előbbire példa lehet fizetéscsökkentés). Az intézkedés akkor volt hátrányos, ha az a bejelentő vagyoni és személyhez fűződő jogait és törvényes érdekeit kedvezőtlenül érintette.[50] Ez a bűncselekmény - nyilvánvalóan nem véletlenül - a közélet tisztasága elleni bűncselekmények cím alatt kapott helyet.
Példával szemléltetve, amennyiben egy állami szerv közép- vagy felsővezetője azért szüntette meg, vagy azért kezdeményezte a közalkalmazott jogviszonyának azonnali hatállyal történő megszüntetését, mert a közalkalmazott jelentett egy korrupciós bűncselekményt, a bűncselekmény diszpozíciószerű volt.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések-ről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény alkotta meg a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 206/A. §-át, a közérdekű bejelentő üldözésének szabálysértési alakzatát.
A miniszteri indokolás[51] értelmében - habár 2013. február 1. napjától nem minősül bűncselekménynek a közérdekű bejelentő üldözése, és ezen a 2013. július 1. napján hatályba lépett Btk. sem változtatott - a korábbi Büntető Kódexből kiiktatott tényállás szabálysértésként történő szankcionálása szükséges.[52]
Az indokolásból nem olvasható ki, hogy milyen ok(ok)ra vezethető vissza ez a jogalkotói döntés, azonban egyetértve Ambrus álláspontjával, ez a döntés felülvizsgálatot igényel, főleg az új Whistleblowing Irányelv miatt.[53]
Tovább elemezve a Panasztv.-t, annak 11. §-a rendelkezik úgy, hogy minden olyan intézkedés hátrányosnak minősül, amelyet a közérdekű bejelentővel szemben alkalmaztak a bejelentése miatt, még akkor is, ha egyébként az intézkedés jogszerű. Ez alól kivételt képez az az eset, amikor a whistleblower rosszhiszeműen járt el. A Panasz-tv. ismeri a veszélyeztetett közérdekű bejelentő intézményét is, aki tekintetében valószínűsíthető, hogy a fenyegető hátrányok súlyosan veszélyeztethetik életkörülményeit.
A Panasztv. meghagyta annak lehetőségét, hogy a bejelentő, panaszos papíralapon, vagy szóban terjessze elő kérelmét, panaszát, emellett - a whistleblower választása szerint - bejelentését megteheti a bejelentések megtételére létrehozott védett elektronikus rendszerben is.
- 145/146 -
A munkáltató, illetve annak gazdasági társasági formában működő tulajdonosa a közérdeket vagy nyomós magánérdeket védő magatartási szabályokat állapíthat meg. Ezeket a magatartási szabályokat köteles nyilvánosságra hozni. Ez tehát a kiindulási alap. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy - egyelőre főként multinacionális vállalatok, de akár középvállalkozások is - egy minden munkavállaló és foglalkoztatott számára elérhető, általában etikai kódexként funkcionáló szabályzatban részletesen előírják, hogy az alkalmazottaktól milyen magatartás tanúsítását várják el (compliance, megfelelőség).[54]
Nem kötelező jelleggel, tehát fakultatív alapon dönthet úgy a munkáltatói, foglalkoztatói szervezet, hogy a jogszabályok, valamint a megállapított magatartási szabályok megsértésének bejelentésére bejelentési rendszert hoznak létre. A bejelentő nemcsak munkavállaló lehet, hanem a törvény szövegezéséből kiolvasható bármely olyan természetes személy, aki valamilyen jogcímen kötődik a munkáltatóhoz, foglalkoztatóhoz (vállalkozó, alvállalkozó, beszállító, elbocsátott dolgozó, álláshirdetésre jelentkezett személy).[55] A jogszabály egyedüli feltételként csupán azt írja elő [14. § (1) bek.], hogy a bejelentőnek a "bejelentés megtételéhez vagy a bejelentés tárgyát képező magatartás orvoslásához vagy megszüntetéséhez méltányolható jogos érdekük fűződjön".
A Panasztv. további rendelkezései e tárgyban magának a bejelentési eljárásnak a részletszabályait rendezi. Ebből a körből a Panasztv. 16. § (3) bekezdését kell kiemelni, amelynek értelmében feljelentési kötelezettség keletkezik, ha a vizsgálat eredménye büntetőeljárás kezdeményezését indokolja. A törvény által kötelezően előírt feljelentési kötelezettséget lehet, és talán kell is vitatni, hiszen való igaz, hogy a kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények nyombani feltárása nem minden esetben indokolt. Egyrészt azért, mert a büntetőeljárás sikeres lefolytatásához sokszor nélkülözhetetlen a megfelelő időzítés (időszerűség mint nyomozati taktika), másrészt a kisebb munkahelyi, vállalati vétségeknek, akár bűntetteknek nem kell feltétlenül és mindig az állam büntetőigényének érvényt szereznie, ha a háttérben nagyobb tárgyi súlyú bűncselekmények húzódnak meg.[56] Arra azonban figyelemmel kell lenni, hogy a Panasztv. által deklarált feljelentési kötelezettséget kiüresíteni sem szabad.
A Whistleblowing Irányelvhez képest a Panasztv. biztosan finomítást, bővítést fog igényelni. Szemmel láthatóan nem fogalmaz meg a törvény jogkövetkezményeket a bejelentővel szembeni fellépés szankcionálására, illetve az is felülvizsgálandó, hogy a Panasztv. a visszaélés-bejelentési rendszer felállítását nem teszi kötelezővé, az a munkáltató számára csupán egy opció.[57]
A legfőbb megállapításaimat már ismertettem, a kellő konzekvenciákat már levontam az adott fejezetek végén, így most csak röviden kívánok egy utó vezetői összefoglalót adni.
Kétséget kizáróan megállapítható, hogy a lobbitevékenység jelenlegi törvényi nem szabályozottsága teret enged a befolyással üzérkedés és a befolyás vásárlása bűntetteinek. Az átláthatatlan, a nem transzparens módon és eszközökkel történő lobbizás a látencia növekedését szolgálja.
Bátor és elhamarkodott lenne olyan rendelkezések megfogalmazása, amelyek részét képezhetik egy jövőben meghozandó törvénynek, már csak azért is, mert a Lobbitv. egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, annak ellenére, hogy első olvasatra majdnem minden, a gyakorlatban felbukkanó jogi problémát górcső alá vett. Egyelőre ráadásul az Európai Unió is csak a nyilvánosságban, az átláthatóságban, a regisztrációban, illetve a magatartási (etikai) kódexben látja a potenciált. Ez azonban eddig is kevésnek bizonyult.
A vállalati (criminal) compliance és az annak szerves részét képező whistleblowing egyértelműen segíthetik a vállalaton belül elkövetett - főként korrupciós és gazdasági - bűncselekmények feltárását, de még hangsúlyosabban azoknak a megelőzését is. Adott vállalaton belül jól működő compliance a jogellenes lobbizás visszaszorításához is esetlegesen hozzájárulhat. Magatartási szabályokat a vállalat vezetősége is előírhat a lobbista részére, ezek be nem tartását pedig egy hatékony visszaélés-bejelentési rendszerrel már nemcsak a közszférában, de a magánszférában is jelezni lehet.
Megítélésem szerint tehát mindenképpen támogatandó a hazai compliance-kultúra minél szélesebb körben történő elterjedésének elősegítése, ettől függetlenül bizonyos - fentebb részletesen tárgyalt - fogalmak meghatározását nem lehet egy magatartási kódexre bízni.
Végezetül, a Whistleblowing Irányelv implementálása után a Panasztv. újbóli vizsgálatot kíván meg. ■
JEGYZETEK
[1] Remények szerint a compliance-t, compliance szemléletet a közszférában a köztulajdonban álló gazdasági társaságok belső kontrollrendszeréről szóló 339/2019. (XII. 23.) Korm. Rendelet fogja meghonosítani. Ehhez lsd.Ambrus István: A köztulajdonban álló gazdasági társaságok belső kontrollrendszere In.: https://jogaszvilag.hu/cegvilag/a-koztulajdon-ban-allo-gazdasagi-tarsasagok-belso-kontrollrendszererol-szolo-339-2019-xii-23-korm-rendelet/ és Ambrus István: A compliance legújabb fejlődési irányai In.: https://jogaszvilag.hu/cegvilag/a-compliance-legujabb-fejlodesi-iranyai/ (2021.08.23.).
[2] Jacsó Judit: A compliance fogalmáról és szerepéről a gazdasági életben, Miskolci Jogi Szemle, 2019/1. Klnsz. 83.
[3] D. Daniel Sokol: Teaching Compliance, University of Cincinnati Law Review, vol. 48, 2016, 401.
[4] Sokol: i.m. 403-405.
[5] Krisztina Szegedi - Roland Szilagyi: Ethics And Compliance Whistleblowing Systems In Hungarian Large Companies, European Scientific Journal, vol. 12, Nr. 7, 2016. 94. Ehhez lsd. még: Amanda C. Leiter: Soft Whistleblowing, Georgia Law Review, vol. 2, 2014.
[6] Ambrus István - Farkas Ádám: A compliance alapkérdései. Az etikus vállalati működés elmélete és gyakorlata, Wolters Kluwer, Budapest, 2019. 49-50.
[7] Ambrus-Farkas (2019): i. m. 49-51.
[8] Bíró Ferenc: A csalás, megtévesztés, visszaélések és szabálytalanságok - avagy elég éberek vagyunk? In.: https://mkvk.hu/bundles/csmssite/mkvk/uploads/userfiles/files/hu/letoltheto-anyagok/tagozatok/Pttanyagok/20141112_BiroFerenc.pdf (2021.08.20.).
[9] Molnár Erzsébet: A gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének speciális büntetőjogi felelőssége, Doktori (PhD) értekezés, SZTE-ÁJK Doktori Iskola, Szeged, 2018. 20-21.
[10] Ambrus István - Farkas Ádám: Whistleblowing és büntetőjog - szempontok a vállalati visszaélések megítéléséhez, Magyar Jog, 2017/7-8. 443.
[11] PwC Magyarország: A gazdasági bűnözés konstans veszélyt jelent. In.:https://www.pwc.com/hu/hu/kiadvanyok/assets/pdf/gazdasagibunozes_hu_18.pdf 6. (2021.08.20.).
[12] Jacsó Judit: A pénzmosás compliance hazai és európai dimenzióban a társadalmi innováció tükrében, Miskolci Jogi Szemle, 2019/2. Klnsz. 1. kötet. 397-398.
[13] István Ambrus: Considerations for Assessing Corporate Wrongdoings - a Hungarian Approach to Whistleblowing, ELTE Law Journal, 2016/2. 10.
[14] Tatabányai Törvényszék B.503/2012/21. sz. ítélete.
[15] Tatabányai Törvényszék B.399/2012/13. sz. ítélete.
[16] Szolnoki Törvényszék B.1042/2008/64. sz. ítélete.
[17] Győri Törvényszék B.35/2008/8. sz. ítélete.
[18] Fővárosi Törvényszék B.1408/2010/62. sz. ítélete.
[19] BH 2000.6.238.
[20] Fővárosi Törvényszék B.1474/2019/35. sz. ítélete.
[21] Lsd. még továbbá: Kiskunhalasi Járásbíróság B.76/2015/93., Budapest Környéki Törvényszék B.259/2005/39., Fővárosi Törvényszék B.311/2012/360., Fővárosi Törvényszék B.356/2019/8.
[22] Kapcsolódó EJEB jogeseteket lsd.: Wille v. Liechstenstein (28396/95.), Marchenko v. Ukrajna (4063/04.), Guja v. Moldova (14277/04.), Kudeshkina v. Oroszország (29492/05.), Heinisch v. Németország (28274/08.), Matúz v. Magyarország (73571/10.). Magyar jogesetekhez lsd.: BH 1979.39., BH 2003.344., BH 1978.221., BH 1999.98., BH 2010.4.106., BH 2017.12.420.
[23] Kun Attila: A whistleblowerek védelme - különös tekintettel a munkajogi aspektusokra. Pécsi Munkaügyi Közlemények, 2011/2. 113.
[24] Idib.
[25] Denielle Ireland-Piper - Jonathan Crowe: Whistleblowing, National Security and the Constitutional Freedom of Political Communication, Federal Law Review, vol. 46, 2018, 342.
[26] Hajdú József - Lukács Adrienn: Közösségi média és a közérdekű bejelentők a versenyszférában, különös tekintettel a magyar jogi szabályozásra, Forum Acta Jurudica et Politica, 2018/2.122.
[27] Noah Weingarten: How Pre-Dispute Arbitration Clauses Chill Whistleblowing and End-Run Doff-Frank Whistleblowing Protections, Cardozo J. of Conflict Resolution,vol. 19, 2018,433.
[28] Szente Zoltán: A bennfentes informátorok (whistleblowerek) alkalmazásának lehetőségei a korrupcióellenes küzdelemben, Közigazgatástudományi Közlöny, 2010/1. 8-9.
[29] Egy tanulmányi kísérlet kimutatta, hogy a visszaélést elkövetők (ön)bejelentésre való hajlandóságot jutalom bevezetésével jobban lehet növelni, mint pusztán az alkalmazandó szankciók elvetésének kilátásba helyezésével. A tanulmány elsősorban kartellek felderítésére fókuszált. In.: Reinaldo Diogo Luz - Giancarlo Spagnolo: Leniency, Collusion, Corruption, and Whistleblowing, Journal of Competiton Law &Economics,vol. 13, Nr. 4, 2017. 734.
[30] Daniele Santoro - Manohar Kumar: Speaking Truth to Power - A Theory of Whistleblowing, Springer, Cham,2018. 40.
[31] Klotz Péter: Az Európai Unió korrupciós elleni politikája - két lépés előre, egy lépés hátra? Külügyi Műhely, 2020/1. 29-30.
[32] 2005. évi CXXXIV. törvény az Egyesült Nemzetek Szervezete Meridában, 2003. december 10-én kelt Korrupció elleni Egyezményének kihirdetéséről.
[33] Mezőlaki Erik: A korrupciós bűncselekmények. In.: Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvhöz, második, átdolgozott kiadás, Wolters Kluwer, Budapest, 2019. 674.
[34] Ennek tíz év elteltével tudott a magyar jogalkotó eleget tenni, a befolyás vásárlása 2012. január 1. napja óta számít bűncselekménynek.
[35] https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-8-2017-0022_HU.html (2021.08.20.).
[36] Recommendation CM/Rec(2014)7 adopted by the Committee of Ministers of the Council of Europe on 30 April 2014 on the protection of whistleblowers.
[37] COM(2018) 218 final - 2018/0106 (COD).
[38] https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32019L1937&from=HU (2021.08.20.)
[39] Erről lsd. még: Beata Baran: A harangkongatók védelme - jogi következmények. In.: Farkas Ákos - Gerhard Dannecker - Jacsó Judit (szerk.): Az Európai Unió pénzügyi érdekei védelmének büntetőjogi aspektusai, Wolters Kluwer, Budapest, 2019. 423-426.
[40] A legelső érdemi jogszabály a lakosság bejelentéseinek intézéséről szóló 1954. évi I. törvény volt, amelynek rendelkezései beépültek az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvénybe. Utóbbi jogszabályt követte az 1977. évi I. törvény. Lsd. Ambrus István: A panaszok és a közérdekű bejelentések hazai szabályozásának történeti fejlődése, Közjogi Szemle, 2019/1. 28-30.
[41] István Ambrus: Corruption Offences in the Hungarian Criminal Law, and an anti-corruption tool: whistleblowing. In.: Tomáš Gábriš (zost.): Korupcia Interdisciplinárne,Wolters Kluwer, Bratislava, 2017. 241.
[42] Az 1977. évi I. törvény 2004-ben hatályát vesztette, a 2009. évi CLXIII. törvény hatálybalépéséig - az öt éves időszakban - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben voltak átmeneti rendelkezések.
[43] Ambrus István: A panaszok és a közérdekű bejelentések hazai szabályozásának történeti fejlődése, Közjogi Szemle, 2019/1. 33.
[44] T/11026. számú törvényjavaslat indokolása.
[45] 6/1998. (III. 11.) AB hat. és 14/2004. (V. 7.) AB hat.
[46] Győry Csaba - Inzelt Éva: Fehérgalléros, gazdasági és korrupciós bűncselekmények. In.: Borbíró Andrea - Gönczöl Katalin - Kerezsi Klára - Lévay Miklós (szerk.): Kriminológia, Wolters Kluwer, Budapest, 2016. 472.
[47] Daniele Santoro - Manohar Kumar: A right to protection for whistle-blowers. In.: Daniele Archibugi - Ali Emre Benli (ed.): Claiming Citizenship Rights in Europe, Routledge, London-New York, 2019. 200.
[48] Ambrus-Farkas (2019): i. m. 189.
[49] Hajdú József - Lukács Adrienn: Whistleblowing és a közösségi média szerepe a korrupció elleni fellépésben, Integritás Tanulmányok 13. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2018. 7-9.
[50] Mészár Róza: Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In.: Akácz József - Belegi József - Katona Sándor - Kónya István - Márki Zoltán - Mészár Róza - Molnár Gábor - Soós László: Magyar Büntetőjog I-III. - régi Btk. - Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Jogkódex. Online adatbázis.
[51] T/9246. számú törvényjavaslat indokolással.
[52] 214-232. §-hoz fűzött magyarázat 10. pontja.
[53] Ambrus István: Új európai uniós irányelv és hazai kormányrendelet a compliance szolgálatában, Közjogi Szemle, 2020/1. 48.
[54] Például, korrupcióra utaló jeleket haladéktalanul jelenteni kell a vezetés felé.
[55] Ambrus-Farkas (2019): i. m. 193.
[56] Ambrus-Farkas (2017): i. m. 450.
[57] Összehasonlítást lásd.: Bölcskei Krisztián - Hajdu Krisztina - Jasku Zsolt: A visszaélés-bejelentési rendszer alkalmazásáról, Ügyvédek Lapja, 2021/1. 30-31.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, ELTE ÁJK.
Visszaugrás
