A 2012-ben hatályba lépett Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről, a továbbiakban: Mt.) előkészítése során hangsúlyos jogalkotói cél volt a munkáltató felelősségének bizonyos fokú csökkentése oly módon, hogy szűkítse a bírói gyakorlatban kialakult rendkívül széles körű munkáltatói kártérítési felelősséget. [3] Ennek eszközekén a jogalkotó bevezette az "ellenőrzési kör" és az "előreláthatóság" fogalmát, ugyanakkor ezek tartalmát pontosan nem állapította meg, hanem a bírói gyakorlatra hagyta ezt a feladatot.
A tanulmányban azt vizsgálom meg, hogy a bíróságok a kártérítés alapvető fogalmait miként töltötték meg tartalommal, és a bizonytalan esetekben milyen alapelvek mentén bírálták el az egyes eseteket.
Mint ahogyan az ismeretes, az Mt. munkáltatói kártérítési megközelítése a vétkességre tekintet nélküli felelősség talaján áll, azonban a kimentés terén a korábbiaktól eltérő szabályokat tartalmaz. A kimentési lehetőség két pilléren nyugszik: egyrészt vizsgálni kell azt, hogy az adott kár ellenőrzési körön kívülinek minősül-e, másrészt pedig azt, hogy a károkozó körülmény előre látható volt-e. [4]
A fogalompár a polgári jogon - ezen belül a Bécsi Vételi Egyezményen - keresztül jelent meg a munkajogban, azonban kérdéses, hogy a polgári jogban sikeresen alkalmazható modell a munkajogban mennyire állja ki a gyakorlat próbáját.[5] A két megközelítés között talán a legfontosabb szemléletbeli különbség, hogy míg a polgári jogban a kártérítési felelősség kifejezetten szerződésszegés jogkövetkezményeként értelmezendő, addig a munkajogban elsősorban kockázattelepítési elv, ami mögött nem (feltétlenül) jelenik meg minden esetben a munkáltató szerződésszegő magatartása. A munkajogi kártérítés szabályozásának ugyanis kifejezett célja a munkavállaló védelme,[6] azaz a reparáció és a megelőzés.[7] Ezzel összefüggésben kifejezetten hangsúlyos normákként jelennek meg a munkavédelmi szabályok, amik a munkavégzés személyi és tárgyi feltételeinek kialakítását és fenntartását írják elő a munkáltató számára.
Ebből következően a kimentés lehetősége is kettős pilléren nyugszik: egyrészt a károkozó körülménynek ellenőrzési körön kívülinek kell lennie, másrészt pedig a munkáltatónak igazolnia kell az előreláthatóság hiányát is.
Az első fordulatként megjelenő az ellenőrzési kör két részre osztható: egyrészt van egy tágabb értelemben vett pszichikai része, amely magában foglalja mindazokat a lépéseket, amellyel a munkáltató lényegében felkészíti a munkavállalót az adott munka elvégzésére. Ide tartoznak a munkavédelmi és egészségügyi vizsgálatok, oktatások, az adott munkafolyamat szabályos elvégzésének elsajátítása, annak ellenőrzése, stb. Ennek során a munkáltatónak meg kell arról győződnie, hogy a munkavállaló fizikailag és szellemileg alkalmas a munkavégzésre, valamint rendelkezik azokkal az elméleti és gyakorlati ismeretekkel, amelyek segítségével el tudja végezni a munkát. Másrészről az ellenőrzési kör szükségképpen magában foglal egy fizikai oldalt is, amely azt jelenti, hogy a munkáltatónak a munkavállaló köré egy olyan biztonságos környezetet (burkot) kell kiépíteni, amely a fizikai védelmét teljes egészében biztosítja. A megfogalmazásból már egyértelműen látszik az is, hogy a biztonságos környezetet kialakításnak nem feltétele az, hogy a munkavállaló a munkát a munkáltató telephelyén végezze, hiszen ezen felelősség alól nem mentesül a munkáltató akkor sem, ha a foglalkoztatás külső telephelyen, vagy akár atipikus munkaviszony keretében a munkahelytől távol történik.
Az előreláthatóság esetében a jogalkotó az angolszász jogrendszerben ismert "foreseeability" jogintézményét kívánta meghonosítani, aminek a központi eleme annak vizsgálata, hogy a tudomány aktuális állása és az adott pillanatban rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan előrelátható-e a káresemény bekövetkezését előidéző körülmény.[8] Előreláthatóság tehát az, amit a munkáltató tud, illetőleg tudnia kell(ene) az adott körülményről vagy munkavállalóról. Ez alapján a munkáltató kötelezettsége, hogy egy adott eseménysorra vagy munkavállalóra összpontosítva megvizsgálja egyrészt azt, hogy az adott helyzet általában milyen kockázatokat vet fel, másrészt pedig azt, hogy az adott munkafolyamat vagy munkavállaló esetében van-e adott munkavállalóra nézve veszélyt magában rejtő körülmény.[9]. A munkáltató akkor szegi meg a kötelezettségeit, ha elmulasztja megtenni azokat a szükséges és indokolt lépéseket, amelyek a károsodás elkerüléséhez vagy megelőzéséhez kellenének.[10]
A jogalkalmazási nehézségek lezárásaként a Kúria 2016.El.JGY.E.1. számon közzétette "A munkáltató egészségkárosodásért fennálló kártérítési felelősségének egyes kérdései" című összefoglaló véleményét, amely összegzi az Mt. alapján kialakult és irányadónak tekintendő ítéletek megállapításait és a jogviták elbírálása során alapul veendő irányvonalakat. E dokumentum a munkáltatónak a munkavállalója egészségi állapotában bekövetkezett károkért fennálló felelőssége egyes kérdéseiről szóló 1/2018. (VI.25.) KMK vélemény (a továbbiakban: KMK vélemény) formájában jelent meg, és összefoglalta az adott területen problémát jelentő kérdéseket és iránymutatásokat.
A fent hivatkozott kollégiumi vélemény - összhangban a jogirodalmi álláspontokkal - az előreláthatóság vonatkozásában kimondta azt az elvet, miszerint annak időpontja a károkozás időpontja, továbbá annak formáját és mértékét az adott munkavállalóra vetítve kell a munkáltató szemszögéből megvizsgálni, ugyanakkor nem mellőzhető a felek előzetes nyilatkozatainak ismerete sem (pl. figyelmeztette-e a munkavállaló a munkáltatót egy gép hibás működésére).
Az előreláthatóság elvárását tehát úgy kell értékelni, hogy "a közvélekedés szerint, köznapi értelemben, észszerűen az érintett munkáltató minden rendelkezésre álló eszköz használatával el tudta-e kerülni az ok keletkezését, az kiküszöbölhető volt-e, tőle az adott helyzetben mi volt elvárható. A szóban lévő feltétel értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a károkozás időpontjában az előreláthatóság fennállhatott-e annak ismeretében, hogy a jogviszonyt keletkeztető munkaszerződés megkötésekor a felek miről szereztek tudomást, és a jogviszony fennállása alatt miről tájékoztatták egymást (Mt. 6. §)."[11]
A fenti megfogalmazásból levezethető, hogy a munkajogi előreláthatóság a polgári jogi előreláthatóságtól több ponton eltérő (magasabb szintű) elvárást fogalmaz meg a célszeméllyel szemben, hiszen a munkáltató és a munkavállaló kapcsolata természetszerűleg különbözik a polgári jogi szerződést kötő felek kapcsolatától, ennélfogva a munkajogi jogviszony jellegzetességéből kiindulva a kötelezettségek is másként alakulnak. Az Mt. a felektől más - magasabb szintű - kooperációt vár el, amely során egyfajta "szolidaritási jelleg" is megjelenik, ami az előreláthatósági kötelezettségre is kihat.
Az előreláthatóság megítélése kapcsán tehát a KMK véleményből levezethetően jelentősége van annak is, hogy a munkaviszony tartalma lényegesen sokrétűbb, mint a magánjogi viszonyoké, és áthatja a munkavállaló védelmének mindenkori prioritása.[12] A jogviszonyban markánsan jelenik meg a munkáltató gondoskodási kötelezettsége, amely részben konkrét kötelezettségekben, részben azonban absztrakt elvárásokban ölt testet.[13] A KMK vélemény - és az arra épülő bírósági gyakorlat - alapján tehát a felek a munkaviszonyban, azaz a polgári viszonyoktól eltérően nem pusztán "csak" együttműködésre kötelesek, hanem a munkajogviszony egzisztenciát biztosító tulajdonságát szem előtt tartva a munkáltatónak a munkavállaló egészségére, (szociális) biztonságára fokozottan kell ügyelnie. Ezen okból kiindulva a polgári jogban használt előreláthatósághoz képest a munkajogi előreláthatóság némiképp eltérő tartalommal értelmezendő, hiszen a felek közötti személyes(ebb) viszony, a gyakoribb interakció és információcsere[14] és nem utolsósorban a munkáltató "munkaviszonyba beleértett további kötelezettsége" más megvilágításba helyezi az előreláthatóságot.
A fentiekből arra következtethetünk, hogy a bíróságok a fogalmak tartalommal történő megtöltése során nem elsősorban a jogalkotói elvárást, hanem a munkajog védelmi funkcióját tartották szem előtt, és igyekeztek a gyakorlat számára olyan irányt mutatni, ami alapvetően az 1992-es Mt. gyakorlatához közelít (vissza).
A munkajogi kártérítés szabályozásának célja elsődlegesen a munkavállaló védelme, mely egyrészt preventív, másrészt reparatív elemeket tartalmaz. Ennek fényében a munkáltatói előreláthatóságot a bíróságok a munkavédelmi szabályok keretei között, azok fényében vizsgálják, és ilyen formában jellemzően szűkítő értelmezést alkalmaznak. A jelenlegi bírói gyakorlatot áttekintve azt láthatjuk, hogy az ítéletek mérlegeléseiben a szociális szempontok markánsan megjelennek a kártérítés területén is[15], ami ilyen formán biztosítja a munkajog védelmi funkciójának érvényesülését. ■
JEGYZETEK
[1] egyetemi adjunktus, DE-ÁJK, ügyvéd
[2] A cikk a szerző "Az előreláthatósági elv megvalósulása a tíz éves bírói gyakorlat alapján" címmel a Miskolci Jogi Szemle c. folyóiratban 2022 második félévében megjelenő cikkének átdolgozott - rövidített - változata
[3] A munka törvénykönyve 166-167.§-hoz benyújtott miniszteri indokolás
[4] emellett kimentési lehetőség az is, ha a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta, de ezzel az esettel jelen tanulmányban nem foglalkozunk
Prugberger Tamás - Kenderes György: A munkaviszony keretében fennálló kártérítési felelősség új szabályainak egyes problémáiról, Magyar Jog 2013/7., 393-402. o.
[6] Arthurs, Harry: Labour Law After Labour, Osgoode Hall Law School Comparative Research in Law and Political Economy, Research Paper Series, 2011/15., 18. o.
[7] Menyhárd Attila: A kártérítési jog egyes kérdései, Polgári Jogi Kodifikáció, 2004/1., 49. o.
[8] lásd pl: Pickfold v Imperial Chemical Industries plc ügy
[9] Peter Cane: Atiya's Accidents, Compensation and the Law, Cambridge University Press, Cambridge, 2013, 126.
[10] lásd pl. Sutherland v. Hatton ügy
[11] KMK vélemény II.3. pont
[12] Kiss György: A munkaszerződés tartalmának összetettségéről, Jogtudományi Közlöny, 2017/3., 116. o.
[13] Miholics Tivadar: A munkáltató kötelezettségei a munkaviszonyban, Magyar Jog, 2018/7-8., 397. o.
[14] Vö. 2016.El.JGY.E.1. számú összefoglaló vélemény a munkáltató egészségkárosodásért fennálló kártérítési felelősségének egyes kérdéseiről, 34. o.
[15] Prugberger Tamás: Az előreláthatósági klauzula alkalmazási lehetőségének néhány problémája a polgári jogi és különösen a munkajogi szerződéses kötelmek esetében, Állam- és Jogtudomány, 2020/3., 114. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus, DE-ÁJK, ügyvéd.
Visszaugrás
