A német jogdogmatika emlőin felnevelkedett magyar kártérítési jog - amelyet lényegében az 1928. évi Mjt. hatására az 1959. évi és a rövidesen hatályba lépő új Ptk. is átvett - a szerződésszegéseknél is alkalmazandó kártérítési felelősségnek három alapvető formáját különbözteti meg. Az első a vétkesség valamilyen módozatán alapuló általános kártérítés, amely a polgári jogban az "általában elvárhatóság", vagyis a "jó és gondos családapa" (diligens et bonus paterfamilias) elővigyázatosságának objektív mércéjén alapul, aminek megszegéséből bekövetkező kárért a kárt elkövető személy a károsult irányában a "culpa" alapján felel. A "culpa" vétkességet jelent, azonban olyan vétkességet, amelyben a károkozásért helytállni tartozó személy a károsult irányában objektív jelleggel értékelendő szubjektív módon, a szándékosság vagy a gondatlanság súlyosabb vagy enyhébb fokát megvalósítva idézi elő a kárt. A polgári jogi kártérítési felelősségnek a "culpán" alapuló, ez a kifelé objektivizált szubjektív formája jelentősen eltér a büntetőjogi felelősség kifelé is szubjektíven értékelendő formájától, ahol a szándékosan vagy gondatlanul történő elkövetés, valamint e két kategória súlyosabb vagy enyhébb módozatainak a fennállása az elsődleges értékelési szempont a felelősség és annak fokának megállapításánál.
A kártérítési felelősség másik válfaja a német-magyar kártérítési jogban az objektív, azaz a vétkességtől független felelősség, amelynél azonban nem vétkességi, hanem csak objektív tényeken, körülményeken alapuló kimentési lehetőségek állnak fenn. Idetartozik a veszélyes üzemi, az állattartói, a szülői, gyámi, gondnoki, az épülettulajdonosi és a lakásbirtokosi felelősség, e két utóbbinál az épületről lehulló vagy a lakásból kidobott tárgyak tekintetében. Ezek képezik a magyar polgári jogban a kártérítési felelősségnek a speciális (különleges) formáit.
A kártérítési felelősség harmadik jogdogmatikai szempontból általánosítható formája a "custodia", vagyis az őrzési és elszámolási felelősség. Jogi tényeken alapulva e felelősség azonban csak az általában elvárhatóságon (felelős őrzés), míg szerződésen alapulva azonban fokozott mértékben, az általában elháríthatatlansággal megjelölve áll fenn (letéti, leltárfelelősi és pénzkezelői felelősség).
A francia kártérítési jogban e jogdogmatikai különbségek elmosódnak. Ugyanis a "culpán" alapuló vétkességi fogalom annyira objektivizálódott, hogy nincsen szükség a vétkességen alapuló és a vétkességtől független kártérítési felelősség közötti különbségtételre. Miként ezt Lábady Tamásnak az új Ptk. téziseiben kifejtett, de az új Ptk.-ba be nem került koncepciójából kitűnik, eme erősen objektivizált "culpa" az "általában elháríthatatlanság" kritériumán nyugszik. Ha valakinek a kárt előidéző magatartása "általában elhárítható" a károsult sérelmére elkövetett kár miatt kártérítéssel felel[1].
Mindezt a munkajogi kártérítésre vetítve, a felelősség mindhárom formája megtalálható a munkaviszonynál mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalon, csak fáziseltolódásokkal. Ezért is kell külön választva rendezni mind a munkáltatói, mind a munkavállalói kártérítést, amit a magyar munkajogban a többi kelet-közép-európai országhoz hasonlóan mind az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: 1992. évi Mt.), mind pedig a 2012. évi új Mt. is megtesz. Ennek indoka, hogy a munkáltatónak objektív módon felelnie kell a munkavállaló irányában fennálló gondoskodási (fürsorge) kötelezettségén alapuló azokért a károkért, amelyeket a munkahelyen akár a munkavégzés során elszenved (munkabaleset) vagy amelyek a munkahelyre bevitt tárgyait érintik. A német jogdogmatikában az első a veszélyes üzemi működéssel függ össze, míg a második a letét különös nemét illető szállodai-vendéglátói felelősséggel. Ugyanakkor a munkavállalót főszabályként egy vétkességi kárfelelősség, valamint a leltárkezelés tekintetében, továbbá a pénzkezelés vonatkozásában vétkességtől független objektív custodia, őrzési felelősség terheli, ami a pénzkezelőknél elszámolási felelősséggel is párosul. A munkavállaló vétkességen alapuló általános kárfelelőssége azonban - bár többnyire a polgári jog általános szabályain nyugszik[2], a naponta megismétlődő nyolc vagy annál több órát kitevő munkavégzésből adódó kifáradás következtében fennálló nagyfokú menthető károkozási kockázat miatt vagy szabályozási szinten vagy a jogalkalmazás során az átlagos károkozáshoz viszonyítva enyhébb culpa (vétkesség) esetén méltányosabb elbírálásban részesül[3].
A francia jogban a munkáltatót és a munkavállalót egymás irányában terhelő kártérítési felelősség a már említett vétkességi fogalomnak egységesen magas szintre állítása következtében jogdogmatikailag nem különül el élesen egymástól. A gyakorlatban azonban a munkavállaló esetében jelentősen terjedelmesebb a kimentési lehetőségi kör. A helyzet ténylegesen ugyanaz ennél az esetnél, mint ami a német dogmatikában fennáll. Az őrzési és az elszámolási kötelezettség azonban mind a munkáltató, mind a munkavállaló esetében az "általában elvárhatóság" mércéje szerint alakul.[4]
Míg a korábbi, vagyis az 1992. évi Mt. a munkáltatónak a munkavállalóval szembeni kártérítési felelősségét a fent bemutatott jogdogmatikai differenciálás
- 393/394 -
nélkül, lényegében a francia egysíkú rendszerhez hasonlóan rendezte, addig a 2012. évi I. tv.-vel megalkotott új Mt. már a német jogdogmatikának megfelelően kettébontja a munkáltató kártérítési felelősségét. Az új Mt. 166-167. §-a lényegében a munkavégzés során a munkavállalót ért kárért fennálló veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint vétkességtől függetlenül felel a munkáltató, a 168. § értelmében pedig a "custodia" felelősség speciális szállodai letéti felelősséghez hasonló előírások szerint. A munkáltatót a munkavállalóval szemben terhelő általános kártérítési felelősség tekintetében, míg az 1992. évi szabályozás a többi posztkommunista országhoz hasonlóan továbbra is a büntetőjogias szándékosság és gondatlanság szerint osztályozott, addig a 2012. évi új már behozza a Ptk.-ban szereplő általában elvárhatóság fogalmát[5], amit viszont összekapcsol a kártérítés mérséklésének meghatározását illetően a vétkesség szubjektív kategóriájának szándékos és gondatlan alakzatával. Itt a német felfogás, vagyis a normatív, előre történő kártérítés-mérsékléstől való elzárkózás összekapcsolódik a frankofon jogban az előre mérséklésnek korlátozott[6], míg a korábbi szovjet-orosz és vele csatlós országok munkajogában fennállt általános lehetőségével. Ugyanakkor a munkaeszköz és a leltárőrzési custodia, valamint a pénzkezelői elszámolási felelősség az 1992. évi Mt.-hez hasonlóan teljesen a német szabályozással megegyező.[7]
Miként már szó esett róla, az új Mt. már rendszertanilag is kettébontja a munkáltatónak a munkavállalóval szembeni kártérítési felelősségét egy veszélyes üzemi és egy megőrzési-letéti felelősségű jellegűre. Ezenkívül az új Mt. különböző helyein vannak elhelyezve a munkáltató egyéb kötelezettségeinek megszegéséből eredő munkavállalót érő károk megtérítésének szabályai.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
