A polgári perrendtartás egyike volt az utolsóként megújuló kódexeknek; több évtizedes adósságát törlesztette az igazságügyi kormányzat a kodifikációval. Az Igazságügyi Minisztérium a törvény előkészítése során jelentős mértékben támaszkodott mind az akadémiai szféra, mind a jogászi hivatásrendek javaslataira. A 2016. évi CXXX. törvénnyel elfogadott polgári perrendtartás a magyar perjogi hagyományokat megőrizve továbbfejleszti, azokat a kor követelményeihez igazítja, jó példa erre a külföldön is előszeretettel alkalmazott osztott perszerkezet főtárgyalási modelljének bevezetése. Ez a struktúra tervezhetőbbé, kiszámíthatóbbá teszi az eljárást, ugyanakkor nagyobb felelősséget kíván a felektől és nagyobb aktivitást a bíróság oldaláról. Az új perrendtartás megteremti a lehetőséget a legújabb technikai eszközök alkalmazására és beépíti azt az évtizedes bírósági gyakorlatot, ami a törvényhozó mérlegelése szerint megtartásra érdemes. A cikksorozat nyitó tanulmánya azokat az elvi alapokat mutatja be, amelyek a törvény alkalmazása során a szabályok értelmezési keretét fogják adni.
"Abból, hogy az eljárási jog nem öncél, hanem csak az anyagi jog szolgálatában áll, nem következik, hogy kimerítően szabályozott eljárási jogra vagy legalább a folyton fejlődő jogi műveltség minden eszközével felfegyverzett eljárásra nem volna szükség. Mert legjobb jogunk is tökéletlen és védtelen marad, ha nem áll megfelelő eljárási jog védelmére. Jól és kimerítően megalkotott eljárási jog époly követelménye a jogrendnek, mint az anyagi jog." (Magyary Géza: Tudományos perjog, Jogtudományi Közlöny, 1918. 14. szám)
Az új polgári perrendtartás kodifikációja évtizedek óta napirenden van, ezért régi adósságának törlesztését kezdte meg az igazságügyi kormányzat, amikor az új polgári törvénykönyv elfogadását követően 2013-ban elindította az új polgári perrendtartásról szóló törvény előkészítését. A jogalkotási folyamat 2016. év végére ért célba, amikor az Országgyűlés elfogadta a polgári perrendtartástól szóló 2016. évi CXXX. törvényt (a továbbiakban: új Pp.), ami 2018. január 1-jén váltja fel az 1952. évi III. törvényt (a továbbiakban: régi Pp.).
A több évtizedre visszanyúló kodifikációs folyamat apropóján meg kell említeni, hogy már a '80-as években aktív törvény-előkészítő tevékenység folyt az Igazságügyi Minisztérium illetékes főosztályának kodifikációs bizottságában, ahol az évtized közepére elkészült a polgári perrendtartás átfogó újraszabályozásának koncepciója.[1] A várt eredmény azonban elmaradt, nem készült el az új perjogi kódex sem a '80-as évek végén, sem a rendszervál-
- 153/154 -
tást követően, ezért is örvendetes, hogy az 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozattal elrendelt perjogi kodifikáció 2016-ban, a szakma összefogásának köszönhetően, sikerre vezetett. Az új Pp. egyes megoldásai szakmai viták tárgyát képezhetik, melyektől nem volt mentes a törvény előkészítésének folyamata sem, de nem volt ez másként a külföldi perrendtartási kódexek esetében sem egy-egy novelláris módosítás, vagy új perjogi törvény elfogadását követően. Több európai országban még évekkel az új perrend elfogadása után is élénk szakmai disputa folyik a bevezetett rendelkezések hatékonyságáról[2] és nem ritkák a reformok eredményességével kapcsolatban megfogalmazott kételyek sem.[3]
Jelen tanulmány keretei között, a terjedelmi korlátokra tekintettel, a perjogi kodifikációt elrendelő kormányhatározat célkitűzéseit keretként használva bemutatom a szakmát évtizedek óta foglalkoztató, és az új Pp. előkészítését kísérő egyes koncepcionális kérdéseket, és azt, hogy azokra az új Pp. milyen válaszokat adott, annak indokaival együtt. Az új Pp. részletszabályait a folyóirat hasábjain a későbbi lapszámokban részletesen megismerhetik a T. Olvasók.
Az új Pp. előkészítésének kereteit, irányait és az új törvénnyel elérni kívánt célt a kodifikációt elrendelő kormányhatározatban foglalt szempontok határozták meg. A polgári perjogi kodifikációról szóló 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozat (a továbbiakban: kormányhatározat) szerint a felülvizsgálat célja egy korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak is megfelelő polgári perjogi törvénykönyv megalkotása, amely biztosítja az anyagi jogok hatékony érvényesítését, és amely a jogtudomány és a joggyakorlat eredményeire támaszkodva áttekinthetően, koherensen, a technika vívmányaira is figyelemmel szabályozza a perjogi viszonyokat, megkönnyítve ezzel a jogkereső állampolgárok és a szakmai közönség helyzetét. A kormányhatározat preambulumában meghatározott további kiemelt célok között szerepelt a Ptk.-val újraszabályozott polgári anyagi jogviszonyok és anyagi jogi normák hatékony érvényesülésének biztosítása, mely az új perrendtartás feladata.
Egy perrend korszerűségének fokmérője álláspontom szerint abban áll, hogy a jogi szabályozás szintjén megfelelően reagál azokra a társadalmi, gazdasági állapotokra, amelyekből azok a jogviták keletkeznek, melyek hatékony és koncentrált elbírálása a perrend keretei között történik. Az utóbbi évtizedekben nyilvánvalóvá vált, hogy a régi Pp. egységes tárgyalási rendszere nem nyújtja azokat a hatékonysági előnyöket, amelyeket az összetett, bonyolult jogviták elbírálása ma megkövetel. A régi Pp.-be a '90-es évek közepétől, döntően az 1995. évi LX. törvény hatálybalépésétől bevezetett eljárásgyorsító, vagy preklúziós szabályok, továbbá a kis és kiemelkedően magas pertárgyértékű ügyekben bevezetett speciális eljárási rendek jól példázzák a jogalkotó kitartó próbálkozásait a perrend hatékonyabbá tételére, amelyek azonban egyértelműen aláásták a kódex koherenciáját.[4]
E módosítások hátterében jellemzőn egy külföldön bevált megoldás átvétele állt, amelyet hazai viszonyok között is alkalmasnak talált a perrend megreformálására a jogalkotó. A külföldi perjogi megoldások elemzéséből leszűrhető az a következtetés, hogy nincs olyan "recept", ami mindenhol beválna,[5] és hatékonnyá tudná tenni a perrendet; az a modell, ami az egyik országban sikeresen funkcionál, más jogi kultúrában nem működik a kívánt eredményességgel.[6] Az utóbbi évtizedekben számos volt szocialista, de nyugat-európai ország perrendtartása is
- 154/155 -
megújult,[7] melyek hátterében többnyire egy korábbi modell hatékonyságának csökkenése állt.[8]
A kormányhatározatban előirányzott nemzetközi gyakorlatnak való megfelelés tehát megkövetelte a jogösszehasonlító módszer következetes alkalmazását,[9] a külföldi modellek körültekintő elemzését, és esetleges magyarországi bevezetésének, és a magyar perjogi hagyományoknak való megfelelősége vizsgálatát.[10] Az új Pp.-be bevezetett, a perhatékonyságot előmozdító rendelkezések jelentős része sikeresen funkcionál valamelyik mintaadónak tekintett külföldi perrendtartásban.[11] Az új Pp. szabályozási megoldásait tekintve egyaránt épít a tradicionális európai perjogi kódexek, így különösen az 1877. évi német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung, dZPO), az 1895. évi osztrák polgári perrendtartás (öZPO) szabályozási megoldásaira, továbbá a 2008-ban kodifikált és 2011. január 1-jén hatályba lépett svájci szövetségi polgári perrendtartás (schZPO) rendelkezéseire. Emellett a törvény szabályainak kialakítása során figyelemmel volt az elmúlt évtizedekben újrakodifikált kelet-közép-európai államok perjogi kódexeinek szabályozási megoldásaira, így pl. a szlovén polgári perrendtartás (Zakon o pravdnem postopku, ZPP 1999), a litván polgári perrendtartás (Civilinio proceso kodeksas, 2002), vagy a horvát polgári perrendtartás (Zakon o parničnom postupku, 1991) rendelkezéseire.
Az új polgári perrendtartás 2015 januárjában elfogadott koncepciójában[12] fontos hívó szó volt a magyar perjogi hagyományokra épülő szabályozás kialakítása. Az új Pp. ezért a magyar perjogi hagyományokat megőrizve továbbfejleszti, azokat a kor követelményeihez igazítja. Visszaköszön a törvényben a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikkben (a továbbiakban: Plósz-féle Pp.) érvényesülő osztott tárgyalási rendszer, de a modellt a Nyugat-Európában sikeresen működő megoldáshoz igazítja, ahol a per előkészítő szakának célja a főtárgyalás előkészítése és nem az alperes perbebocsátkozásának biztosítása. Ez az osztott tárgyalási rendszer ún. főtárgyalási modellje.[13] Az új Pp. visszakanyarodik a Plósz-féle Pp. megoldásához, melyben általános hatáskörű bíróság a törvényszék, ahol általános ügyvédkényszer érvényesül, továbbá egységes perrendet vezet be a törvényszékre modellezve, és a járásbíróság előtt indult ügyekben akkor enged eltéréseket, ha a fél jogi képviselő nélkül jár el.
A kormányhatározatban nevesített nemzetközi elvárások körében mindenekelőtt az Európai Unió és az Európa Tanács normái, ajánlásai, és joggyakorlata volt irányadó. Az új kódex legfontosabb üzeneteit megjelenítő alapelvek körének meghatározásnál az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 1984. február 28-án elfogadott (84) 5. ajánlása az igazságszolgáltatás működését elősegítő polgári eljárásjogi irányelvekről zsinórmértékül szolgált. Az ajánlásban megfogalmazottakra építve 2006-ban megjelent az Európa Tanács igazságszolgáltatás hatékonysága biztosításáért felállított bizottságának, a CEPEJ-nek (Europen Commission for the Efficiency of Justice) az összefoglalója, melyben a testület nevesítette a bírósági eljárások időszerűségét, észszerű időn belül történő befejezését biztosító ún. "jó-gyakorlatokat."[14] Az ajánlás és az összefoglaló szempontjai egyaránt beépültek az alapelvek és a tételesjogi rendelkezések közé.
Magyary Géza 1911-ben a magyar perjogi reformmozgalmakról szóló előadásában kiemelte, hogy "Minden perjogi codificatio legnehezebb része a bíró és a felek közötti viszonyt szabályozni."[15]
- 155/156 -
Ez a problémakör az új Pp. kodifikációja kapcsán is alapkérdésként merült fel, mert ez meghatározóan kihat a peranyag szolgáltatására, a peranyag tárgyalására, a bizonyításra, és a másodfokú eljárásban gyakorolható felülbírálati jogkör terjedelmére is, ezért a törvény koncepciójának kimunkálása során ebben a kérdésben elsőként kellett állást foglalni.
Az új Pp. alapelvi szinten rögzíti - 4. § (1) bekezdése alatt - a felek eljárástámogatási kötelezettségét, 6. §-a alatt pedig a bíróság közrehatási tevékenységét.
A Plósz-féle Pp. a XIX. századi jogfejlődés eredményeire építő kiemelkedő színvonalú alkotás volt, amelyen Plósz Sándor az 1880-as évektől kitartóan munkálkodott. E kódex erős hatalmat adott a bíró kezébe a peranyag alakításával kapcsolatban is, mely nemcsak az anyagi pervezetés gyakorlásában merült ki, hanem a bíró széles körű jogosítványokat kapott az igazság kiderítésére is. Ez a bírói szerepkör mind a német, mind az osztrák polgári perrendtartás által biztosítottnál szélesebb körű felhatalmazást jelentett, ezért saját korában is egyedülálló volt.[16] A bíróság igazság kiderítése érdekében végzett "nyomozati" tevékenysége is a perjogi kodifikációk egyik alapkérdése, amelyben az új Pp. nem követi a Plósz-féle Pp.-t, mert az új törvény a felek rendelkezési jogára tekintettel határozza meg a peranyag szolgáltatásának kötelezettségét. Magyary Géza álláspontja a bíróság hivatalbóli bizonyítását lehetővé tevő rendelkezésekkel kapcsolatban ettől eltért, mert szerinte "az egyik nagy oka annak, hogy a perjogi codificatiók gyakorlati eredményei a legújabb időig igen gyengék voltak, az, hogy rendszerint kevesebb eszközt adtak a bíró kezébe, mint amennyi szükséges lett volna arra, hogy a felek küzdelmét mérsékelhesse, s az igazságot kiderítse".[17]
A régi Pp. az 1995. évi LX. törvénnyel történt módosítását megelőzően bár elismerte a feleknek a per tárgyát illető rendelkezési jogát, de a bíróság mindenben "segítségére" volt az igazságát kereső félnek. A törvény a bíróság feladatává tette az anyagi igazság kiderítését. A régi Pp. 1995. évi LX. törvénnyel történő módosítását megelőző ún. általános kitanítási kötelezettség és az inkvizitórius eljárást lehetővé tevő hivatalbóli bizonyításra való generális felhatalmazás "egységbe forrasztotta" a bíróságok számára előírt feladatot, mely szerint az igazság kiderítésére kell törekedni.[18] Az idézett perrendtartási novella, majd az ezt követő 1997. évi LXXII. törvény és az 1999. évi CX. törvény radikális változást hozott ebben a konstellációban, a felek rendelkezési jogát messzemenően előtérbe helyezve, megvonva ugyanakkor a bíróságtól azokat az eszközöket, mellyel a félegyenlőség elvét nem sértve, de a bíróság hatékonyan segíteni tudta a fél jogérvényesítését.
Az új Pp. a bírói közrehatásnak olyan formáját kívánja meghonosítani, amely a felek rendelkezési jogának messzemenő tiszteletben tartása mellett képes a hatékony jogérvényesítést előmozdítani.[19] Az új Pp. a bírói közrehatás perbeli kereteinek kialakítása során figyelemmel volt a mintaadónak tekintendő európai perjogi kódexek megoldásaira. A német Pp.-ben (dZPO) 1976-tól 2001-ig formálódtak a felek eljárástámogatási kötelezettségének (Prozessförderungsplicht) és a bíróság "útmutatási és közrehatási" kötelezettségének keretei és egymáshoz való viszonya. Kengyel Miklós monográfiájában egyértelműen a bírói pozíció erősödésére mutatott rá a dZPO novelláinak hatására, hozzátéve, hogy a szabályok önmagukban, a bírói attitűd változása nélkül[20] nem eredményezik a jogalkotó által célzott perkoncentrációt.[21]
A német polgári perrendtartás (dZPO) 2001. évi novellája állapított meg konkrét kötelezettségeket a bíró számára az anyagi pervezetés (Materielle Prozessleitung) tekintetében [dZPO 139. § (1) bekezdés]. Ez alapján "a bíróság - amennyiben szükséges - a tény- és jogviszonyt ténybeli és jogi szempontból megtárgyalja a felekkel és kérdéseket tesz fel. A bíróság közrehat annak érdekében, hogy a felek minden lényeges tényről időben és teljeskörűen nyilatkozzanak, különösen a hivatkozott tényekre vonatkozó elégtelen adatokat egészítsék ki, a bizonyítási eszközöket jelöljék meg és a célszerű kérelmeket terjesszék elő." A dZPO idézett rendelkezései biztosítják, hogy a 139. § (2) bekezdésében rögzített tilalomnak megfelelően ne születhessenek "meglepetés-ítéletek".
Az új francia polgári perrendtartásban (Noveau Code de Procedure Civile, NCPC) is központi kérdéssé lépett elő a bíróság és a felek szerepének tisztázása elsősorban a per előkészítésében. Az NCPC 1998. évi módosítását előké-
- 156/157 -
szítő Coulon-jelentés[22] kétséget kizáróan megerősítette a felek és a bíróság együttműködési kötelezettségét a per előkészítése körében, ahol egyértelműen megfigyelhető a bíróság nyomozati tevékenységének erősödése is.[23]
A CEPEJ korábban idézett 2006. évi ajánlása is úgy foglal állást, hogy a bírónak kifejezetten aktív, ügyet menedzselő szerepet kell biztosítani a perben. A bíró a harmadik, pártatlan szereplője a jogvita eldöntését célzó eljárásnak. Miután a bíró az, aki a felek érdekeitől függetlenül befolyásolni tudja a per menetét, proaktív, kezdeményező szerepet kell hogy játsszon annak érdekében, hogy biztosítsa a per észszerű időn belüli befejezése.[24]
Az új Pp. az alapelvek között a bíróság közrehatási tevékenységeként nevesíti azt, amit az Európa Tanács idézett dokumentuma proaktív bírósági magatartásként nevesít. Az I. fejezetben rögzített alapelven felül az új Pp. 237. §-a anyagi pervezetés cím alatt meghatározza azokat az eszközöket, bírói cselekményeket, amellyel a bíróság közvetlen vagy közvetett hatást gyakorolhat a peranyagra. A felek perfelvételi nyilatkozatai (jogállítások, tényállítások, kérelmek, bizonyítékok és indítványok) ellentmondásosságának, hiányosságának vagy következetlenségének bírói észlelését, és ennek tisztázására irányuló bírói cselekvést jelenti.[25]
Ez a bírói attitűd - túl a nemzetközi elvárásokon - korántsem idegen a magyar perjogi hagyományoktól, hiszen a Plósz-féle Pp.-ben amellett, hogy a bíró aktívabb szerepet játszott a bizonyításban, széles körű anyagi pervezető jogosítvánnyal is rendelkezett. A törvénycikk 225. §-a szerint "az elnök gondoskodni köteles arról, hogy a felek homályos kérelmeiket, tényelőadásaikat és nyilatkozataikat magyarázzák meg, hiányos tényelőadásaikat és bizonyítékaikat egészítsék ki, s általában a szükséges kérelmeket és nyilatkozatokat tegyék meg. Köteles továbbá a hivatalból figyelembe veendő körülmények felderítésére ügyelni. E végre az elnök a felekhez kérdéseket intézhet [...]".
A bírói aktivitás céljának, mértékének vizsgálata az új polgári perrendtartás kodifikációját megalapozó tanulmányok egyik központi kérdése volt.[26] Egyetértés mutatkozott abban a kérdésben, hogy a bírói aktivitás célja a "felek jog- és (törvényes) érdekérvényesítésének elősegítése".[27] A témakört vizsgáló szerzők kiemelték, hogy "a bírói pártatlanságnak nem a közömbösségben és a passzivitásban kell megnyilvánulnia, hanem a felek előnyben részesítésének és hátrányba hozásának tilalmában. E feladat megvalósításának eszközei a felekkel való együttműködés (közreműködés) keretében például: a fél jogérvényesítési szándékának befolyásmentes feltárása, a fél szükséges tájékoztatással ellátása (a bírói gondoskodás kereteihez igazodóan), a feleket egymással szemben is terhelő perjogi kötelezettségek (például időszerűség, jóhiszeműség) érvényesítése, elmulasztásuk szankcionálása."[28]
Az új Pp. 4. §-a alatt rögzíti a felek eljárástámogatási kötelezettségét, amely egyik alappillére az új perrendnek. Ez fejezi ki a fél fokozott felelősségét a bíróság elé vitt jogvita előre vitelével kapcsolatban. Az eljárástámogatási kötelezettség tehát tevőlegességet, aktivitást kíván meg a felektől. A támogatás nemcsak az időszerűség javításához szükséges, de a hatékonyság érdekében is. A hatékonyság javítása a lehető legkisebb ráfordítást, illetve azonos ráfordítás mellett a lehető legjobb eredmény elérését jelenti. Az eljárásjog nyelvén ez célirányos, adekvát, lényegre törő nyilatkozatokat kíván és költségtakarékosságot.
A mintaadónak tekintendő tradicionális külföldi perjogi kódexben is megjelenik a feleket terhelő eljárástámogatási kötelezettség, másképpen a per előbbrevitele kötelezettségének nevesítése. A német Pp. (dZPO) 282. §-a az
- 157/158 -
elsőfokú eljárás szabályai között a felek számára általános jelleggel írja elő a per előbbrevitelének kötelezettségét (Prozessförderungsplicht). E kötelezettség rögzítése Kengyel Miklós szerint alapvető változást hozott a bíróság és a felek viszonyában. A Prozessförderungspflicht bevezetése miatt a fél köteles állításait és tagadásait, kifogásait és ellentmondásait, bizonyítási eszközeit és bizonyítási kifogásait olyan időben előterjeszteni, amely a per állása szerinti gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelel (dZPO 282. §). Az elkésetten benyújtott előterjesztést a bíróság csak akkor fogadja el, ha az a jogvita elintézését nem hátráltatja, vagy a felet a mulasztásban önhiba nem terheli (dZPO 296. §).[29] E rendelkezést hasonló szófordulatot használva fogalmazta meg a magyar jogalkotó a régi Pp. 141. § (2) bekezdésének 1995. évi LX. törvénnyel történő módosításakor. Az osztrák Pp. (öZPO) 178. § (2) bekezdése szintén nevesíti a feleket terhelő eljárástámogatási kötelezettséget.[30]
Az új Pp. által az elsőfokú eljárás körében bevezetett osztott perszerkezet célja, hogy a per előkészítését szolgáló ún. perfelvételi szakban tegyék meg a felek a jogállításaikat, az azokat megalapozó teljes körű és releváns tényállításaikat, indítványaikat, terjesszék elő védekezéseiket, amelyek megfelelő alapot szolgáltatnak a perfelvételi tárgyalás eredményességéhez. Bírói közrehatással tisztázhatók az ellentmondó állítások, pótolhatók a hiányosságok, mely után lezárható az eljárás első szakasza és megkezdődhet az érdemi tárgyalási szak, ahol a rögzült állítások és indítványok alapján a szükséges és célirányos bizonyításra kerül sor. A felek eljárástámogatási kötelezettségén alapul az az elvárás, hogy a felek a törvény által szabott határidőben, eljárási szakban tegyék meg a szükséges percselekményeket, melyek elmulasztásához a törvény az érdemi tárgyalási szakban elsősorban preklúziót fűz, és ugyancsak az eljárástámogatási kötelezettség az alapja, egyben záloga is annak, hogy az új Pp.-nek az osztott perszerkezet bevezetése eredményességéhez fűzött várakozásai teljesülhessenek.
Az új polgári perrendtartás kodifikációját megalapozó tanulmányok a peres felek alapvető kötelezettségei meghatározása körében a felek együttműködési kötelezettségét nevesítették. Eszerint "a felek perbeli részvétele is elő kell mozdítsa az eljárás tisztességességét, időszerűségét, erre nemcsak joguk kell hogy legyen, de a másik fél ugyanilyen jogára figyelemmel kötelességük is. Az együttműködési kötelezettség előírása képezheti az alapját a perhatékonyság növelésének szolgálatába állítható eventualitás elvének, illetve a preklúziónak."[31]
A per dinamikája, menet közbeni alakulása azonban eredményezhet olyan helyzetet, ami a perfelvétel lezárása után is szükségessé teheti pl. a kereset megváltoztatását, vagy korábban elő nem adott bizonyítási indítvány előterjesztését. Ezek megtételére az új Pp. kivételesen, de lehetőséget biztosít. A perfelvételi szak lezárását követő keresetváltoztatást akkor engedi meg, ha azt a fél önhibáján kívüli ok indokolja. Ennek lehetővé tétele egyben biztosítja azt is, hogy ne szolgálhasson egy későbbi esetleges perújítás alapjául olyan ok, amelyet a fél a perfelvétel lezárása miatt már nem tudott felhozni az eljárásban. Ezzel az új Pp.-ben kialakított szabályozás hasonlóságot mutat a német Pp. (dZPO) korábban idézett szabályaival. Ha a perfelvétel lezárását követően (az érdemi tárgyalási szakban) válik szükségessé újabb bizonyítási indítvány előterjesztése, vagy további bizonyíték rendelkezésre bocsátása, akkor az új Pp.-be bevezetett új jogintézmény, az utólagos bizonyítás keretében nyílik erre lehetőség. Utólagos bizonyításra alapot adhat a már rögzült kereset, ellenkérelem alapjául hivatkozott tény bizonyítása vagy ellenbizonyítása érdekében az, ha az új bizonyíték utóbb keletkezett vagy arról a fél önhibáján kívül utóbb szerzett tudomást. Utólagos bizonyításnak lehet helye akkor is, ha az valamely bizonyítási eszköz bizonyító erejének, vagy a bizonyítás eredményének cáfolatára szolgál, feltéve, hogy az ellenbizonyítás lehetőségének módja, eszköze csak a lefolytatott bizonyításból vált felismerhetővé.
A törvény előkészítése során óriási vitákat generált a felek eljárástámogatási kötelezettségével összefüggő, a feleket terhelő igazmondási kötelezettség kimondásának szükségessége [új Pp. 4. § (3) bekezdés]. A régi Pp. 8. §-a a felet és a képviselőt terhelő perbeli hazugság tilalmát a jóhiszemű pervitel egyik elemeként szabályozza, emellett nevesítve a jóhiszemű joggyakorlás körébe tartozó, de az igazmondási kötelezettségen túlmutató elemeket is, így a perelhúzás és minden olyan cselekmény megtételének tilalmát, amellyel a fél felesleges költségeket okoz.
Az új Pp.-ben a felek igazmondási kötelezettségének kimondása szemléletváltozást tükröz. Egyfelől a törvény nem a jóhiszeműség elve körében szabályozza a felek igazmondási kötelezettségét, másfelől, nem negatív parancsként, hanem pozitív módon megfogalmazott elvárásként nevesíti az igazmondási kötelezettséget. E változtatást a polgári per magas társadalmi költségein túl indo-
- 158/159 -
kolja a fél felelősségének hangsúlyozása a tényállítások, és az általa megtett nyilatkozatok valóságtartalma tekintetében.
De valóban szemléletváltozást hoz az új Pp. az igazmondási kötelezettség előírása terén? Magyary Géza korábban idézett, a Magyar Tudományos Akadémián 1911. november 6-án tartott előadásában, a Plósz-féle Pp. 222. §-áról[32] az alábbiakban értekezett: "A törvény igen erős közreműködésre szorítja a feleket is az igazság kiderítése körül. E célból mindenekelőtt kimondja reájuk nézve az igazmondás kötelességét, s azt, aki ez ellen vét, büntetéssel rendeli sújtani. [...] Nekem, valamint perjogunk érdemes reformálójának [Plósz Sándornak, a szerző megjegyzése] mindig az volt az álláspontunk, hogy az igazmondás a perben a legelemibb kötelesség, amely fennáll, ha a törvény világosan nem mondja is ki. Most azonban ez is megtörtént, s így a kétkedők szava el fog némulni."[33]
Az új Pp. igazmondási kötelezettséggel kapcsolatos alapelvi megfogalmazása összhangban van a kodifikációt megalapozó tanulmányokban megjelenített állásponttal. Eszerint "az igazmondási kötelezettségnek - összhangban a per azon felfogásával, miszerint a jogvita alapját a jogállításon és jogtagadáson túl a tényállítások és azok tagadása konstituálja - a felek minden tényállítására ki kell terjednie. Így igazmondási kötelezettség alá esik mind az aktív tényállítás, mind a passzív tényállítás (tagadás)."[34]
Szemléletesen fejezi ki az alapelv gyökereit az a jogirodalmi álláspont, mely szerint az igazmondási kötelezettség, "az igazmondás erkölcsi parancsát joggá transzformálva fogalmaz meg zsinórmércét a társadalom, a perlekedők felé. A társadalom erőforrásait használó igazságszolgáltatási rendszer csak jóhiszeműen használható és egyben hatékonyan kell azt működtetni, amihez a pereskedők azzal is hozzá tudnak és kötelesek járulni, hogy hazugsággal, hamis információval nem hátráltatják a bíróságok hatékony munkavégzését. Az erkölcsi parancs így nemesedik jogi paranccsá."[35]
Az új Pp. e tekintetben is követi a külföldi trendeket, mert az elmúlt évtizedekben újrakodifikált európai kódexek is nevesítik az igazmondási kötelezettséget, így pl. a szlovén és a horvát polgári perrendtartás 9. §-a, de a mintaadónak tekintendő német és osztrák polgári perrendtartás is tartalmazza azt. A német polgári perrendtartás (dZPO) 138. § (1) bekezdése szerint "A felek ténybeli nyilatkozataikat teljes körűen és a valóságnak megfelelően kötelesek előadni." Az osztrák polgári perrendtartás 178. § (1) és (2) bekezdése az új Pp. 4. §-ához hasonlóan együtt szabályozza a fél eljárástámogatási, peranyag-szolgáltatási és igazmondási kötelezettségét.[36]
A polgári per alapvető kérdése, hogy a félnek milyen módon kell meghatároznia a kereset tárgyát, az általa érvényesíteni kívánt jogot. Ez a tárgykör a polgári perrendtartás kodifikációja során is a viták kereszttüzében állt.
A szerzők jelentős része azon az állásponton volt, mely szerint "nem tartható fenn az a gyakorlat, amely a kereseti kérelemhez kötöttség tárgyköréből - kivételeket megengedve - általánosságban kirekeszti a kereset »jogcímét« (legutóbb például EBH 2004.1143; BDT 2013.2866; 2008.1823.), mert ez sok esetben az Európa-szerte kritizált »meglepetés ítéletekhez« vezet. A Polgári Törvénykönyv [...] a »jogcímhez kötöttség« álláspontját foglalta el. Ezzel együtt viszont arról sem lehet megfeledkezni, hogy a kereset, illetve az azzal szemben előterjesztett védekezés tényállításaiból nem feltétlenül [...] az az anyagi jogi igény következhet, amelyet a fél a keresetlevélben érvényesíteni kívánt jogként megjelölt, ez pedig a kereset következetlenségét észlelő bíróban és alperesben egyaránt bizonytalanságot kelt az érdemi döntés kereteit illetően. A megalkotandó polgári perrendtartásnak egyértelmű rendelkezésekkel kell megelőznie az ilyen problémák kialakulását."[37]
Az új Pp.-ben bevezetett megoldás elemzése előtt emlékeztetni kell arra, hogy az új Pp. általános hatáskörű elsőfokú bíróságként a törvényszéket határozza meg, ahol mindkét fél számára kötelezően előírja a jogi képviseletet, azaz professzionális perrendi szabályokat vezet be, és járásbírósági hatáskörbe tartozó perekben akkor ad igényérvényesítési könnyítéseket, határoz meg eltérő szabályokat, ha a félnek nincs jogi képviselője.
Az új Pp. koncepciója szerint a felperesnek határozott kereseti kérelmet tartalmazó keresetlevelet kell előterjesztenie. Annak tartalmaznia kell a felperes tényállításait, jogállításait. De milyen módon kell a felperesnek meghatároznia a keresetlevél kötelező tartalmát jelentő jogállítást, a perben érvényesíteni kívánt jogot?
A régi Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontja esetén, mind a joggyakorlatban, mind a jogirodalomban uralkodó értelmezés szerint a keresettel érvényesíteni kívánt jog vonatkozásában elegendő, ha az a keresetlevélben előadott tényekből és bizonyítékokból megállapítható ("kiolvasha-
- 159/160 -
tó"), így azt lényegében a tények jogi minősítése útján, azaz jogi következtetéssel kell a bíróságnak meghatároznia. A több mint 50 éve változatlan szabályozás a jogalkalmazásban nem okozott problémát mindaddig, amíg a bíróság számára biztosított volt a széles körű hivatalbóli bizonyítás az anyagi igazság kiderítése érdekében.[38] Ennek lehetőségét azonban, ahogyan arra korábban már kitértünk, az 1995. évi LX. törvény és az azt követő Pp.-módosítások radikálisan korlátozták; a peranyag szolgáltatását a felek kötelezettségévé téve, minimalizálva a bíróság tájékoztatási kötelezettségének körét, tartalmát. A jogi szabályozás egyértelműségének hiánya az "érvényesíteni kívánt jog" megjelölésével kapcsolatos eltérő értelmezések miatt jogalkalmazási bizonytalanságokhoz vezetett.[39]
Az új Pp. mind a Plósz-féle Pp., mind a régi Pp. szemléletétől eltérően közelíti meg a fél jogállítási kötelezettségét, amikor kötelezővé teszi az érvényesíteni kívánt jog egyértelmű nevesítését. Ez azt jelenti, hogy a keresetlevélben kifejezetten meg kell jelölni, hogy felperes az alperessel szemben milyen jogalapon, mely jogát kívánja érvényesíteni.[40] A mai magyar (tételes, pozitív) magánjog kodifikáltsága, részletezettsége, a normatételezés precizitása lehetővé teszi ennek megkövetelését, mely feltételek nem álltak fenn sem a Plósz-féle Pp., sem a régi Pp. kodifikációja idején.
Ez a megoldás tehát azt jelenti, hogy a bíróság által elbírálandó érvényesíteni kívánt jogot nem az előadott tények tartalma alapján kell a bíróságnak megállapítani. A jogalap kötelező megjelölése egyértelműen meghúzza annak a határát, hogy a fél a rendelkezési jogát hogyan kívánja gyakorolni. Ez világos útmutatást ad a bíró számára.[41] Ezzel szemben, ha megelégednénk azzal, hogy csak a bírósági kötelezés típusát és a követelés összegszerűségét jelölje meg a felperes, és az érvényesíteni kívánt jogot csak az indokolásában, tetszése szerint a tényekkel vegyítve hívja fel, akkor elmosódna annak határvonala, hogy a felperes a rendelkezési jogával milyen körben kíván élni. A jogállítás és tényállítás közötti ellentmondás elkerülhető lenne azzal is, ha a felperes csak tényállításra lenne köteles, ez azonban azért nem célszerű, mert a tényállítás önmagában is lehet hiányos, ellentmondásos, azaz több, egymással konkuráló érvényesíteni kívánt jogra is következtetni engedő. A jogállítás olyan paraméterrel egészíti ki a tényállítást, mely többletértékkel bír a jogvita definiálása tekintetében, egyúttal kijelöli azt a perspektívát, melyből a bíró értékelheti az előadott tények relevanciáját.[42]
A kereseti jogállításhoz szorosan kapcsolódik az új Pp.-ben a keresetlevél új elemeként nevesített jogi érvelés, ami a kereseti jogállítás, tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggés jogi levezetését jelenti. Itt kell a felperesnek előadnia, hogy az általa állított tények hogyan valósítják meg a hivatkozott anyagi jogi jogalap tényállási elemeit. Nem elegendő tehát egy tényhalmazt előadni és egy jogot megjelölni, hanem a tényeket jogilag minősíteni kell, jogilag le kell vezetnie a felperesnek a tényekből eredeztetett jogát.[43]
Fennmarad ugyanakkor az a kérdés, hogy miként kezelendő az a helyzet az új Pp. alapján, amikor a felperes által állított tények nem az általa megjelölt érvényesíteni kívánt jogot alapozzák meg? Ezen a ponton kapcsolódnak össze az új Pp. alappillérei: a féltől elvárt nagyobb felelősség a bíróság elé vitt jogvita tekintetében, ami miatt elvárható a jog megjelölése, valamint a fél hatékony jogérvényesítését hátráltató hibák kiküszöbölését célzó bírói anyagi pervezetés, melynek kereteit, módját, eszközeit az új Pp. 237. §-a meghatározza. Ki kell ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az új Pp. 237. § (5) bekezdése egyértelműen meghúzza annak határait, hogy a bíróság milyen keretek között gyakorolhatja az anyagi pervezetését. Eszerint "A bíróság a felek kérelmének és jogállításának korlátain belül gyakorolja az anyagi pervezetést, amelyet a felek perbeli cselekményeik megtételekor szabadon felhasználhatnak." Így tehát, ha a bíró jogértelmezése szerint a fél által a keresetlevélben előadott tények más jogalap megjelölését tehetik szükségessé, erre nem köteles felhívni a fél figyelmét, mert kötve van a fél jogállításához, de a perfelvétel során tisztázó kérdésekkel, az ellentmondásokra történő figyelemfelhívással a fél jogérvényesítését előmozdíthatja, melynek eredményeként a fél a kereseti jogállítását utóbb módosíthatja, a keresetét megváltoztathatja. E körben utalni kell arra,
- 160/161 -
hogy azokban a jogrendszerekben, ahol a feleket nem terheli a jogalap megjelölésének kötelezettsége, ott a bírói anyagi pervezetés is jóval szélesebb körű, kötetlenebbül gyakorolható és értelemszerűen más irányú is.[44] A német perjogban az érvényesíteni kívánt igényt, mint eljárásjogi igényt a tényállás útján kell tartalmazni a keresetlevélnek, az igény jogi minősítése, illetve jogszabályhely szerinti megjelölése nem követelmény, csupán lehetőség. Egy ilyen lehetőség is azonban akkor áll fenn különösen, ha azt a törvény kifejezetten megengedi, vagy ha ahhoz a felperesnek érdeke fűződik. A német perjog logikája szerint ugyanis a felperes megnevezhet konkrét jogot, illetve jogszabályt, ahhoz azonban nincs joga, hogy a jogszabályok megjelölése által a keresetet kizárólag egy meghatározott jogra korlátozza, és így korlátozza a bírót a döntése meghozatalában.[45] A dZpo szabályozása - ellentétben például a régi magyar Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontjával - az érvényesíteni kívánt jogot a keresetlevél kötelező kellékeinél külön fel sem tünteti. A jogot ugyanis a modern individualizációs elv alapján csak a legszükségesebb tények előadásával kell megjelölni oly módon, hogy az minden más jogtól megkülönbözethető legyen.[46] E problémakör a kéttagú vagy háromtagú pertárgyfogalom témája köré csoportosul.[47]
A magyar jogfejlődés, különösen a régi Pp.-nek a bírói szerepkört érintő - a tanulmányban korábban idézett - 1995 előtti sajátosságai és a rendszerváltást követő változásai mértéktartó lépések megtételére ösztönözték az új Pp. előkészítőit. A német bírótól elvárt "útmutatási és közrehatási kötelezettség" mai szabályait 2001-ben negyedszázados "betanulási időszak" előzte meg Németországban is. Álláspontunk szerint a perkoncentrációt szolgáló tagolt perszerkezet, a hangsúlyos perelőkészítő szak nem kapcsolható össze olyan mértékű bírói feladat-meghatározással, anyagi pervezetéssel, mint amit pl. a német jog megenged, ezért az új Pp. a bírói anyagi pervezetés és a felek rendelkezési jogának optimális arányait szem előtt tartva határozta meg a per résztvevőinek feladatait az érvényesíteni kívánt jog megjelölésével összefüggésben is.
A tanulmányban az új polgári perrendtartás kodifikációja kapcsán felmerülő néhány alapvető, az új Pp. karakterét meghatározó elvi jelentőségű kérdést elemeztem oly módon, hogy a törvényben alkalmazott megoldásnak a miértjére is választ adjak. Az új polgári perrendtartás rendelkezéseit e folyóirat hasábjain a jövőben részletesen elemző, jelen tanulmánnyal induló cikksorozathoz Plósz Sándornak az új perrenddel kapcsolatos megjegyzései jól illenek, aki szerint "egy perrend sorsa nemcsak annak betűitől, hanem azok egyéniségétől is függ, kik hivatva vannak annak életet adni, a bíráktól, és hozzá kell tennem, az ügyvédektől is. Azonban a törvényhozó nem vigasztalhatja magát a bírák jóságával, a mondás - hogy jobb a rossz törvény jó bírákkal, mint a jó törvény rossz bírákkal - nem az ő vigasztalására lett megírva. Neki, és azoknak, kik, mint mi, föladatait elő akarjuk készíteni, a legjobb elveket gondosan, minden oldalról egybevágó módon kell igyekezni megvalósítani. Ezzel azonban nézetem szerint még nem tett eleget feladatának. A legjobb törvény, pláne egy perrend, mely oly sokat kénytelen a bíróság és a felek dispositiójára bízni, elfajul, ha nincs meg a kellő környezete."[48] 2017-ben, a megfelelő - legtágabb értelemben vett - környezet megteremtésével a polgári perjogi kodifikáció következő szakasza kezdődik meg. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány szerzője kivételezett helyzetben volt miskolci hallgatóként, pályakezdő oktatóként, mert a polgári perjogot egy világhírű és a külföldi perjogi megoldások mélyreható ismeretével felvértezett professzortól tanulhatta, Gáspárdy Lászlótól, aki a perjogi szakma elismert képviselőivel közösen évtizedeken át munkálkodott az új perrendtartás koncepcióján, szabályainak korszerűsítésén, kiemelt figyelemmel az akkor már javában folyó európai perrendi reformokra. Lásd bővebben Gáspárdy László e tárgyban készített munkái közül: A polgári eljárásjog kodifikációjának egy koncepciója, IM 1982; A polgári eljárásról szóló törvény tárgya és szerkezete IM, 1983; A polgári perek tartamának rövidítési lehetőségei törvényhozási módszerekkel IM, 1983.; Vélemény "A polgári eljárásjog újraszabályozásának céljai" c. tervezetről (IM Törvényelőkészítő Főosztály, 41057/1981.) 1982.; Vélemény a polgári perrendtartás átfogó újraszabályozásának koncepciójáról, (IM 40033/ 1987.) 1987. szeptember.
[2] Lásd erről bővebben a német perjogi reformokkal kapcsolatban: Kengyel Miklós: A bírói hatalom és a felek rendelkezési joga a polgári perben, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 140-147. A svájci perrendi reformról: Harsági Viktória: A svájci polgári perjog egységesítésének módszere - valóban lehetne modellértékű Európa számára? In: Európai Jog, 13. évfolyam, 6. szám. 33-42 vagy az újabb külföldi szakirodalomban: Alan Uzelac (ed.): Goals of Civil Justice and Civil Procedure in Contemporary Judicial Systems, Springer, 2014.
[3] Lásd pl.: A francia, a holland és a német perjogi reformokkal kapcsolatban lásd pl. Thomas de Weers: Reforming the Law of Civil Procedure: Does it Work?
http://www.lut.fi/documents/27578/419707/Thomas+de+Weers_Reforming+the+Law+on+Civil+Procedure.pdf/5962366e-30e5-4d94-a87a-15069b8d5bb4 vagy Elisabetta Silvestri: Goals of Civil Justice when nothing works: The Case of Italy továbbá: Ales Galic: (In)compatibility of Procedural Preclusions with the Goals of Civil Justice: An Ongoing Debate in Slovenia, In: Alan Uzelac (ed.): Goals of Civil Justice and Civil Procedure in Contemporary Judicial Systems, Springer, Heidelberg, 2014. 79-105. és 221-245.
[4] A régi Pp. keresetváltoztatásra vonatkozó szabályai jól szemléltetik a hatályos szabályozás összetettségét, következetlenségét, melyet egy példával illusztrálunk. Vállalkozói díj megfizetése iránti pernél, ha a követelt díj összege 1 millió Ft alatti, akkor a kisértékű perben jogi képviselő nélkül eljáró fél az első tárgyaláson változtathatja meg keresetét [régi Pp. 391/A. § (1) bekezdés]. Ha a vállalkozói díj 1-30 millió Ft összegű, akkor a járásbíróságon jogi képviselővel vagy anélkül eljáró fél az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig élhet keresetváltoztatással [régi Pp. 146. § (1) bekezdés]. Ugyanakkor, ha a vállalkozói díj 30-200 millió Ft összegű, a törvényszéken jogi képviselővel eljáró fél az alperes érdemi ellenkérelmének előadásától számított 30 napon belül [régi Pp. 146/A. § (1) bekezdés], míg, ha a díj meghaladja a 200 millió Ft-ot, akkor ugyanezen fél - a járásbíróságon jogi képviselő nélkül eljáró féllel megegyező szabályok szerint - egészen a tárgyalás berekesztéséig élhet keresetváltoztatással [régi Pp. 146/B. §].
[5] A francia, a holland és a német perjogi reformokkal kapcsolatban lásd pl. Thomas de Weers: Reforming the Law of Civil Procedure: Does it Work?
[6] Lásd erre vonatkozóan pl. Laura Ervo: Tárgyalás-előkészítő eljárások skandináv modelljei polgári ügyekben, In: Jogtudományi Közlöny 2009. 64. évf. 2. szám.
[7] Új polgári perrendtartási törvénye lett pl. Romániának, Bulgáriának, Szlovéniának, Horvátországnak, Lettországnak, Litvániának és Észtországnak a rendszerváltást követően, de számos nyugat-európai ország is alapjaiban reformálta meg polgári perjogi kódexét, köztük Spanyolország és Portugália.
[8] Lásd erre vonatkozóan részletesen pl.: Alan Uzelac (ed.): Goals of Civil Justice and Civil Procedure in Contemporary Judicial Systems, Springer, Heidelberg, 2014.
[9] Peter Gottwald a polgári eljárásjogi elemzések terén a komparatív módszer négy alapvető funkcióját és célját határozta meg. Azon túl, hogy a kutatások szélesítik látókörünket és tudásunkat, szemléltetésül szolgálnak az egyetemi oktatásban. Megfelelő vizsgálati szempontok, keretek kiválasztása révén ezek az elemzések előmozdíthatják az alapvető elvek megtalálását, és mélyítik a saját jogi szabályozásunk megértését, elősegítve a nemzeti jog továbbfejlesztését is. Másodsorban a hatályos jog értelmezését szolgálják, harmadsorban alapul szolgálhatnak a jogalkotó számára saját jogrendszere reformjavaslatainak kidolgozásához. Negyedsorban pedig az összehasonlító jogi vizsgálatok szolgálhatják a jogi szabályozás egységesítését és harmonizációját különösen a modellkódexek létrehozása révén. Peter Gottwald: Comparative Civil Procedure, In: Ritsumeikan Law Review, No. 22, 2005. p. 24. http://www.ritsumei.ac.jp/acd/cg/law/lex/rlr22/GOTTWALD23-35.pdf
[10] Egyetértünk Harsági Viktóriával, aki szerint "modellválasztás során meg kell kímélni a jogalkalmazókat és jogkereső közönséget egy szükségtelen perjogi »kulturális sokktól«. A hagyományok megőrzése valamilyen szinten meg kell, hogy valósuljon, a magyar polgári eljárásjogot a gyökereitől nehéz elválasztani." In: Harsági Viktória (szerk.): Közép-európai polgári perjogi reformok és kodifikációk az elmúlt negyedszázadban - Tradíció és megújulás, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2014. 13.
[11] Példaként említhetjük az új Pp.-ben bevezetett írásbeli alperesi ellenkérelem jogintézményét (179. §), mely sikeresen funkcionál pl. a horvát perjogban, ahol a horvát Pp. 2013. évi novellája az ellenkérelem határidejét is az új Pp. rendelkezéseivel összhangban határozza meg (horvát Pp. 284-285. §-ok). Hasonló szabályokat vezetett be a 2008. évi svájci szövetségi polgári perrendtartás 222. §-a is.
[13] Lásd erről bővebben: Czoboly Gergely: A perelhúzódás megakadályozásának eljárási eszközei, PhD-értekezés, Pécs, 2013.
[14] Lásd erről bővebben: Compendium of "best practices" on time management of judicial proceedings, Strasbourg, 8. December 2006 CEPEJ, 2006. 13.
[15] Magyary Géza: Magyar perjogi reformmozgalmak. Magyary Géza összegyűjtött dolgozatai a polgári eljárás, a magánjog és a kereskedelmi jog köréből, I. kötet, MTA kiadása, Budapest, 1942. 16.
[16] Lásd a téma kifejtését bővebben: Magyary Géza: Korunk igazságszolgáltatásának vezéreszméi. Magyary Géza összegyűjtött dolgozatai a polgári eljárás, a magánjog és a kereskedelmi jog köréből, I. kötet, MTA kiadása, Budapest, 1942. 35-39.
[17] Magyary Géza: Magyar perjogi reformmozgalmak, i. m. 16.
[18] Wallacher Lajos: Bírói aktivitás és félegyenlőség a polgári perben, avagy: korlátozható-e a bírói túlbuzgóság, In: Magyar Jog, 1996/12.
[19] Már a '70-es évek jogirodalmában is volt olyan előremutató álláspont, mely a bíróság kitanítási kötelezettségét a valóságos jogvédelem nyújtásához, a jogérvényesítés bírósági előmozdításának követelményéhez fűzi. Névai László a kitanítási kötelességet a felek perbeli egyenjogúsága elvének keretein belül olyan elemként helyezte el, amely éppen az egyik legfontosabb biztosítéka az elv megvalósulásának. Névai László: A polgári perbeni kitanítási kötelesség elméleti alapjai és bírósági gyakorlata, Jogtudományi Közlöny, 1975./3-4. szám. 190-191.
[20] A bírói attitűd változásának fontosságára Magyary Géza is több helyen felhívja a figyelmet a tanulmányban idézett műveiben drámai jelzőktől sem visszariadva. Korunk igazságszolgáltatásának vezéreszméi c. tanulmányában így fogalmaz: "ma a per egész súlyával ránehezedik a bíró egyéniségére, s az igazságszolgáltatás jósága még soha nem múlott annyira a bíró személyén, mint ma." 35.
[21] Kengyel i. m. 143.: A szerző ezt oly módon szemlélteti, hogy hiába kapott a bíró jobb lehetőségeket az eljárás koncentrálására, ha a "az új cipőben is a régi módon fog poroszkálni".
[22] A francia Igazságügyi Minisztérium megbízásából készített jelentést Jean-Marie Coulon, a Tribunal de Grande Instance de Paris elnöke: Reflexions et Propositions sur la Procedure Civile címmel 1996 decemberében. Hatása a francia polgári perjog szabályainak alakulására az angol Woolf Reporthoz hasonlítható. A jelentés hét fejezetben olyan kérdéseket tárgyal, mint a bírósági szervezet, képviselet és a jogi segítségnyújtás formái, külön részletezi a polgári peren kívül a konfliktusok rendezésének alternatív lehetőségeit, mint a mediáció, és egyezségi eljárás és a választottbíráskodás. A jelentés IV-V. fejezete külön foglalkozik a tömegesen előforduló igényérvényesítési formák, mint a référé eljárás, vagy a fizetési meghagyásos eljárás optimalizálásának lehetőségeivel, a különleges perek közül a bontóper és a (peres útról való) elterelés lehetőségével. A jelentés legterjedelmesebb VI. fejezete bírósági szintenként vizsgálja meg az eljárások hatékonyabbá tételének lehetőségeit, kitérve a bíróság és a felek együttműködési kötelezettségére a bizonyítás terén, számos helyen lehetővé téve a hivatalbóli bizonyítást, ill. kötelezővé téve a jogi képviseletet. A jelentés VII. fejezete az ítélet és annak végrehajtása hatékonyabbá tételével foglakozik. A jelentés végén, konklúziók cím alatt 36 pontban összegzi a szerző javaslatait. http://lesrapports.ladocumentationfrancaise.fr/BRP/974024100/0000.pdf
[23] L. Cadiet: The New French Code of Civil Procedure (1975), In: C. H. van Rhee (ed.): European traditions in civil procedure, Intersentia, Antwerpen-Oxford, 2005. 65.
[24] Compendium of "best practices" on time management of judicial proceedings, Strasbourg, 8. December 2006. CEPEJ (2006) 13. https://wcd.coe.int/ViewDoc.jsp?p=&id=1073319&Site=COE&direct=true 14.
[25] Lásd bővebben: Zsitva Ágnes: A Pp. 237. §-ához fűzött magyarázat, In: A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata (szerk.: Wopera Zsuzsa), Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2017. (megjelenés alatt)
[26] Lásd ezzel kapcsolatban különösen Ébner Vilmos munkáit. Ébner Vilmos: A felek és a bíróság közötti hatalommegosztás az eljárás menetének alakítása körében (Székesfehérvár, 2014. kézirat) vagy ugyanő: Az anyagi pervezetés és az eljárási alapelvek kapcsolata (Székesfehérvár, 2015. kézirat) vagy ugyanő: Az anyagi pervezetés gyakorlásának megnyílta, esetkörei (Székesfehérvár, 2015. kézirat).
http://kodifikacio.justice.hu/sites/default/files/field_attachment/az_anyagi_pervezetes_es_az_eljarasi_alapelvek_kapcsolata_ebner_vilmos_tanulmanya.pdf és http://kodifikacio.justice.hu/sites/default/files/field_attachment/az_anyagi_pervezetes_gyakorlata_ebner_vilmos_ket_tanulmanya.pdf
[27] Éless Tamás - Döme Attila: Alapvetések a polgári per szerkezetéhez, In: Egy új polgári perrendtartás alapjai (szerk.: Németh János, Varga István) HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2014. 62.
[28] Uo. 62.
[29] Kengyel i. m. 140.
[30] (1) Jede Partei hat in ihren Vorträgen alle im einzelnen Falle zur Begründung ihrer Anträge erforderlichen thatsächlichen Umstände der Wahrheit gemäß vollständig und bestimmt anzugeben, die zur Feststellung ihrer Angaben nöthigen Beweise anzubieten, sich über die von ihrem Gegner vorgebrachten thatsächlichen Angaben und angebotenen Beweise mit Bestimmtheit zu erklären, die Ergebnisse der geführten Beweise darzulegen und sich auch über die bezüglichen Ausführungen ihres Gegners mit Bestimmtheit auszusprechen.
(2) Jede Partei hat ihre Vorträge so zeitgerecht und vollständig zu erstatten, dass das Verfahren möglichst rasch durchgeführt werden kann (Prozessförderungspflicht). [öZPO 178. § (1)-(2) bekezdései]
[31] Éless Tamás - Döme Attila: Alapvetések a polgári per szerkezetéhez, In: Egy új polgári perrendtartás alapjai (szerk.: Németh János, Varga István) HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2014. 63.
[32] Plósz-féle Pp. 222. § [...] Azt a felet vagy képviselőt, a ki jobb tudomása ellenére az ügyre tartozó oly tényt állit, a mely nyilvánvalólag valótlan, az ügyre tartozó tényt nyilvánvalólag alaptalanul tagad, vagy nyilvánvalólag alaptalanul hivatkozik valamely bizonyítékra, a bíróság hatszáz koronáig terjedhető pénzbírsággal bünteti.
[33] Magyary Géza: Magyar perjogi reformmozgalmak, i. m. 18.
[34] Éless Tamás - Döme Attila: Alapvetések a polgári per szerkezetéhez, In: Egy új polgári perrendtartás alapjai (szerk.: Németh János, Varga István) HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2014. 63.
[35] Udvary Sándor: A jövő polgári perrendtartása madártávlatból, Pro Futuro, 2016/2. 119.
[36] Lásd a 30. számú lábjegyzetet.
[37] Éless-Döme i. m. 65.
[38] Zsitva Ágnes: A Pp. 170. §-ához fűzött magyarázat, In: A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata (szerk.: Wopera Zsuzsa), Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2017. (megjelenés alatt).
[39] Lásd a témával kapcsolatban a jogalkalmazók által írt szakcikkeket pl.: Drexlerné Karcub Edit: Jogcímhez kötöttség a polgári eljárásban a bírói gyakorlat tükrében. In: 50 éves a Polgár Perrendtartás (szerk.: Wopera Zsuzsa), Novotni Alapítvány, Miskolc, 2003. vagy Virág Csaba: A jogcímhez kötöttség egyes kérdései a polgári perben. In: Magyar Jog 2013/1. 27-36. o. továbbá Parlagi Mátyás: Az érvényesíteni kívánt jog elbírálása, különös figyelemmel a Polgári Perrendtartás alapelveire. In: Magyar Jog 2013/4. 223-227.
[40] Zsitva i. m.
[41] A felek rendelkezési joga és az anyagi pervezetés kapcsán Wallacher Lajos kiemelte, hogy "Jogalapi kötöttség hiányában az anyagi pervezetés nem csak kaotikus lenne, de a rendelkezési jog tiszteletben tartását is nehezítené. A rendelkezési jognak felelősségi aspektusa is van: a fél szabadon dönti el, hogy milyen igényt akar a maga számára megítéltetni (vagy elutasíttatni). Ha a rendelkezési jog gyakorlása (az érvényesített jog kijelölése) csak tények előadásával lenne lehetséges, az nem szolgálná jobban a rendelkezési jog tiszteletben tartását, nem védene fokozottabban a jogismeret hiányának negatív következményeitől, de a jogvita definiálását nehezítené, ami mindig magában hordja az - egyes vélekedések szerint - a rendelkezési jog határainak feszegetéseként értelmezhető bírói intervenció szükségességét." Wallacher Lajos: A viták kereszttüzében: szükség van-e a bíróság anyagi pervezetésére? Ügyvédvilág, 2015. szeptember, IX. évfolyam, 9. szám. 18-22.
[42] Wallacher Lajos: Keresetlevél tartalma - jogállítás - tényállítás - anyagi pervezetés, Budapest, 2015. (kézirat)
[43] Zsitva Ágnes: A Pp. 170. §-ához fűzött magyarázat, In: A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata (szerk: Wopera Zsuzsa), Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2017. (megjelenés alatt) .
[44] Lásd korábban a német Pp. (dZPO) ezzel kapcsolatos, a tanulmányban korábban idézett rendelkezéseit.
[45] Pákozdi Zita: A jogerő tárgyi terjedelem a polgári perben, PhD-értekezés, Szeged, 2015. 111. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/2743/1/Pakozdi_Zita_ertekezes.pdf
[46] Pákozdi Zita: A jogerő tárgyi terjedelem a polgári perben, PhD-értekezés, Szeged, 2015. 118. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/2743/1/Pakozdi_Zita_ertekezes.pdf
[47] Lásd a témakör kiváló elemzését lásd Pákozdi Zita hivatkozott PhD-értekezésének 106-111.
[48] Plósz Sándor: A polgári peres eljárás reformja. Plósz Sándor összegyűjtött dolgozatai, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1927. 117.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Miskolci Egyetem (Miskolc).
Visszaugrás
