Az elmúlt években többször felmerült a gondolat, hogy a polgári anyagi, illetve eljárásjog területén Svájcban alkalmazott jogegységesítési módszer például szolgálhatna Európa számára is.[1] Az európai polgári eljárásjog további fejlesztési lehetőségeinek mérlegelése során magától értetődően át kell tekinteni mindazokat a projekteket, amelyekben hasonló problémákkal kellett megküzdenie a szakembereknek. A 2011. január 1-jén hatályba lépett új svájci polgári perrendtartás (schZPO)[2] kodifikációja során a legjelentősebb akadályt valószínűleg a svájci jogi kultúrán belül tapasztalható sokféleség és többnyelvűség képezte. Egy esetleges európai szintű eljárásjogi egységesítésnél feltehetően hasonló problémák jelentkeznének, ám vélhetően erőteljesebben mértékben.
Általánosabb módon, de igen találóan mutat rá Kramer a bizonytalanság okára: számos ismeretlenre utal, "amelyet ma csak feltételezhetünk, de amelyet tulajdonképpen meg kell fejtenünk ahhoz, hogy a svájci stílus példaértékűségét »Európa számára« megbízhatóan megítélhessük. Eltekintve attól a kételytől, hogy egyáltalán megvalósulhat-e egy olyan európai szintű magánjogi jogfejlesztés, amely kodifikációknak nevezhető, nemcsak afféle »szerszámos ládája« egy »közös referenciakeretnek«, mindenekelőtt kérdéses az, hogy milyen koncepciót fog követni egy ilyen kodifikáció."[3] Ez érvényes a polgári eljárásjog további egységesítésre is Európában. Az eddigi európai szintű jogalkotás fragmentáltsághoz vezetett, mivel a határon átnyúló eljárásjogi kérdéseket mind a mai napig csak részlegesen szabályozták. Bár a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló rendelet[4] az első európai szinten szabályozott peres eljárást hívta életre, ezáltal kétségtelenül jelentős mérföldkőnek számít az európai polgári eljárásjog fejlődéstörténetében, az eljárást sok kritika érte amiatt, hogy a rendelet az eljárás menetét csak az elsőfokú határozat meghozataláig szabályozza, ráadásul elég hézagosan. A rendelet meglehetősen szűkszavú, és számos kérdésről hallgat, amelyek esetében egyszerűen a tagállamok eljárásjogára utal (19. cikk). Ez a megoldás mindenképpen az egységes alkalmazás ellen hat.[5]
Tudatában annak, hogy az európai jogegységesítés határa mindig a jogalkotási kompetencia függvénye is, e tanulmány azt vizsgálhatja, hogy az új svájci polgári perrendtartás kodifikációjának menete elméletileg modellként szolgálhatna-e Európa számára. Ebből következően e tanulmány tárgya nem az új helvét szabályozás hatálya és tartalma, hanem csupán a módszer általánosságban és annak alkalmazhatósága. Válaszra vár az a kérdés is, hogy a perjogi jogegységesítés svájci metódusából nyerhetők-e olyan tapasztalatok, felismerések, melyek egy szélesebb jogi kulturális környezetben, európai szinten is éppoly sikeresen alkalmazhatók. Így nem magukat az egyes intézményeket kell megvizsgálni, hanem egy általános képet alkotni arról, miként
33/34
hozták közös nevezőre a korábbi kantonális polgári perrendtartásokat. Tehát az érdeklődés középpontjában a "hogyan" kérdése áll. Nem cél a régi kantonális szabályozások részletes összehasonlítása, pusztán annak a koncepciónak, illetve a munkamódszernek a feltárása, amellyel az egységesítést megvalósították.
Az ilyen módszertani kutatások esetében felmerülnek bizonyos előzetes kérdések. Elsőként arra kell választ találni, hogy az új svájci polgári perrendtartás hatálybalépése után a tradíciók (legalább részben) megmaradtak-e, vagy a kodifikáció egy teljesen új koncepciót követett. Amennyiben a kantonok tradícióit átörökítették, egy további kérdés adódik: hogy a tradíciók milyen mértékben voltak hatással az új törvényre. Az új törvény a kantonális "best practice" kulturális elegye vagy egyes kantonok meghatározó befolyása alatt jött létre? A módszertani kutatás során arra is ki kell térni, hogy az elmúlt évek külföldi polgári perrendtartási reformjai és az európai polgári eljárásjog milyen mértékben volt hatással a svájci jogalkotásra. A vizsgálatnak továbbá ki kell terjednie arra a kérdésre is, hogy az egységesített eljárás karakterét alapvetően meghatározta-e a jogszabálynak a modern életviszonyokhoz való idomításának szükségszerűsége, és amennyiben igen, úgy mely területeken találhatók meg ennek a nyomai az új perrendtartásban. Végül arra a kérdésre kell figyelmet fordítani, hogy miként biztosítható a törvény egységes alkalmazása.
Ezzel egyidejűleg közelebbről szemügyre kell venni Svájc - mint egy "miniatűr Európa"[6] - és az Európai Unió közötti párhuzamokat. Első ránézésre ugyanis számos párhuzamosság mutatkozik, ami a svájci és az európai polgári eljárásjogi egységesítés folyamatát illeti. Hiszen Svájcban több mint húsz különböző jogi kultúrában fogant perjogot hoztak közös nevezőre, melynek során a kulturális és nyelvi sokféleségéből és a terminológia különbözőségéből bizonyos mértékig nehézségek fakadtak. Mindezek mellett figyelemreméltó az is, hogy az új egységesített polgári perrendtartás egyetlen kantont sem kötelez új bíróságok felállítására. Ez egy további hasonlóság az európai jogegységesítési folyamat vonatkozásában, mivel az Európai Unióban az egységesítés a tagállamok bírósági szervezetrendszerét nem érinti. Ezeket a szembeötlő párhuzamosságokat azonban közelebbről meg kell vizsgálni: nem akadálya-e a módszer adaptálásának, hogy a leküzdendő nehézségek eltérő mértékben, illetve intenzitással jelentkeznek Svájc és Európa viszonylatában.
A szomszédos államokban már a korábbi évszázadokban sikeresen végbement a polgári perjogok egységesítésének folyamata: Ausztriában 1781-ben, Franciaországban 1806-ban, Olaszországban 1865-ben, s végül Németországban az 1877-es esztendőben.[7] Svájcban az anyagi jogot Eugen Huber berni professzornak köszönhetően viszonylag korán egységesítették,[8] szemben az eljárásjoggal, amelynek közös nevezőre hozása csak majdnem százötven éves diskurzust és több próbálkozást követően a közelmúltban zárult le.[9] Így a vizsgált földrajzi térségben lényegében Svájc volt az utolsó állam, melyben az ún. horizontális széttagoltság a legtovább állt fenn. Ez vezetett oda, hogy a svájci napjaink egyik legmodernebb kodifikációja, s ezáltal - legalábbis ami a munkamódszert illeti - egy esetleges modellként szolgálhat az európai jogalkotó számára is.
2009 végéig a jogkeresők huszonhat különféle polgári eljárásjogi rendszerrel (és több ezer egyedi rendelkezéssel) találkozhattak Svájcban. "Bár a jogforrásoknak eme nagy száma igazi kincsesbányát jelent az eljárásjogászok szemszögéből"[10], ám a gyakorlatban megnehezíti a jogérvényesítést azon jogkeresők számára, akik nem támaszkodhatnak egy helyi ügyvéd segítségére.[11] Mindez növelte a jogbizonytalanságot és a per kockázatát. Egy ilyen közegben való tájékozódás nemcsak a normák különbözősége és összterjedelme, hanem a "kantonális jogalkotók féktelen újraszabályozási kedve" miatt is problémás volt.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
