A jogalkalmazásban időszakonként fel-fellángoló vita tárgyát képezi az az alapkérdés, hogy a bíróság a felperes keresetét elutasítsa-e, ha a felperest az általa feltüntetett érvényesíteni kívánt jog alapján nem illeti meg a perben érvényesített követelés, vagy a bíróság a felperes által megjelölt érvényesíteni kívánt jogtól eltérő jogalapon is megítélheti-e a felperes követelését, ha ilyen módon azt alaposnak tartja. Ez a kérdés a mindennapokban igen gyakran felmerül, és a pereskedő felek számára döntő jelentőségű, ennek ellenére a probléma kapcsán fellángoló viták - igen sajnálatosan - sokszor megszokási és érzelmi alapúak, amely egyáltalán nem vezet annak tényleges megoldásához. A jelen írás ezért azzal a céllal született, hogy pusztán az irányadó hatályos jogszabályi rendelkezéseken alapuló gondolatmenettel hozzájáruljon a kérdés objektív és racionális eldöntéséhez.
A dolgozat tudatosan kerüli a "jogcímhez kötöttség" terminológiát, mert a Polgári Perrendtartás a jogcím fogalmát - három, nem releváns eset kivételével - nem alkalmazza, így ennek elemzése nem vezet a hatályos törvényi szabályozás valódi tartalmának a feltárásához. A dolgozat mellőzi a gyakorlati példák megemlítését is, mert azok szintén a praxisbeli megszokások felerősítésével járnának, elvonva a figyelmet a kizárólag a törvényre alapított gondolatmenettől; ugyanezen indíttatásból nem tér ki a kérdésre vonatkozó eltérő álláspontok bemutatására sem. A gondolatmenet célja az általánosan érvényes szabályok tisztázása, ezért nem tartalmazza az általános szabályoktól eltérő speciális eseteket, például amikor a bíróság nincsen kötve a felek kérelméhez.
A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 1. §-a, 2. § (1) és (4) bekezdései alapján a bíróságnak a jogviták eldöntését a Pp. I. fejezetében meghatározott alapelvek érvényesítésével kell biztosítania, azokkal összhangban kell eljárnia, és a törvény minden egyes rendelkezését csak az ebben a fejezetben meghatározott alapelvekkel összhangban értelmezheti. A Pp. alapelvei tehát nem súlytalan ajánlások, hanem olyan feltétlen érvényesülést kívánó kötelező elvek, melyeknek minden részletszabály alkalmazása során érvényesülniük kell. Acontrario mindez azt jelenti, hogy a törvény kifejezetten megtiltja, hogy bármely rendelkezését az alapelveivel ellentétesen értelmezze és alkalmazza a bíróság.
A tárgyalt problémával kapcsolatban az alábbi alapelvek érdemesek a megemlítésre:
1. A jogvitákat pártatlanul kell eldönteni (Pp. 1. §), a pert tisztességesen kell lefolytatni [Pp. 2. § (1) bekezdés].
2. A bíróságnak az a feladata, hogy a feleknek a jogviták elbírálásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse [Pp. 2. § (1) bekezdés].
3. A jogvitát az erre irányuló kérelem esetén kell elbírálni [Pp. 3. § (1) bekezdés], és a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van, melyeket tartalmuk szerint kell figyelembe venni [Pp. 3. § (2) bekezdés].
4. A jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékokat a feleknek kell rendelkezésre bocsátaniuk, melynek elmulasztása a bizonyításra kötelezett felet terheli, de a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, és a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a bíróságnak kell a feleket előzetesen tájékoztatnia [Pp. 3. § (3) bekezdés].
5. A bíróság mellőzi a bizonyítást, ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen [Pp. 3. § (4) bekezdés].
Az alapkérdésre adandó válasznak tehát olyannak kell lennie, amely az összes fenti alapelvvel összhangban van. A Pp. 2. § (4) bekezdése alapján kifejezetten tilalmazott az alapkérdésre adott minden olyan válasz, amely a fenti alapelvek bármelyikének legcsekélyebb sérelmével is jár.
A Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontja alapján a keresetlevélnek tartalmaznia kell az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával. Ez a rendelkezés abból ered, hogy a kereset egy anyagi jogszabály által biztosított jog érvényesítését jelenti: a felperes úgy véli, hogy a felek között a valóságban megtörtént tényállás alapján őt az anyagi jog feljogosítja valamilyen igény támasztására, és keresetében ezt az igényt kívánja érvényesíteni. A törvény ebből az indokból követeli meg, hogy a felperes jelölje meg az általa érvényesíteni kívánt jogot, jelölje meg, milyen tények alapján állítja, hogy ez a jog megilleti, és jelölje meg ezeket az állított tényeket milyen bizonyítékok támasztják alá.
A Pp. nem határozza meg pontosan, hogy az érvényesíteni kívánt jogot milyen módon kell feltüntetni, ezért ennek a kérdésnek a vizsgálata során is a törvény alapelveihez kell visszanyúlnunk. Mivel a bíróság a jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el, és ilyen kérelmet csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő [3. § (1) bekezdés], valamint a bíróság a kérelmekhez kötve
- 223/224 -
van, azokat tartalmuk szerint veszi figyelembe [Pp. 3. § (2) bekezdés], illetőleg a bíróságnak a feleket tájékoztatnia kell a bizonyításra szoruló tényekről [3. § (3) bekezdés], ezért az érvényesíteni kívánt jogot a felperesnek olyan módon kell megjelölnie, hogy abból a bíróság a felek jogvitában való érdekeltségét és a felperesi igény tartalmát olyan mértékig meg tudja állapítani, amely alapján tájékoztatást tud adni a feleket terhelő bizonyítási teherről. A Pp. nem véletlenül szabályozza egy pontban az érvényesíteni kívánt jog megjelölésének és az annak alapjául állított tények feltüntetésének követelményét, ugyanis a kettő nem választható el egymástól. A felperesnek azokat a tényeket kell előadnia, amelyek megalapítják az általa érvényesíteni kívánt jogot.
Mindezek egyértelmű választ adnak arra a kérdésre, hogy az érvényesíteni kívánt jogot milyen módon kell feltüntetni: nem az a lényeges, hogy a felperes pontos jogszabályi hivatkozást megjelöl-e vagy sem, hanem az, hogy együttesen olyan módon adja elő a tényeket, és jelölje meg a tények alapján érvényesíteni kívánt jogot, hogy abból a bíróság a felek jogvitában való érdekeltségét és a felperesi igény pontos tartalmát olyan fokig megállapíthassa, amely alapján tájékoztatni tudja a feleket a perbeli bizonyítási teherről.
Fontos, hogy az érvényesíteni kívánt jog, az érvényesített anyagi jogi jogosultság [Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont] nem azonos magával a bíróság döntésére irányuló határozott (kereseti) kérelemmel [121. § (1) bekezdés d) pont]. A kereseti kérelem csak azt tartalmazza, hogy a felperes "mit és mennyit" kér, míg az érvényesíteni kívánt jog lényege az, hogy a felperes "milyen alapon" kér. A kereseti kérelem tehát az érvényesíteni kívánt jogból eredő következmény levonására irányuló kérelem, és nem azonos magával az érvényesíteni kívánt joggal. Ez a különbségtétel jelenik meg a közbenső ítélet törvényi definíciójában [213. § (3) bekezdés] is, ahol a bíróság kifejezetten elkülöníti az érvényesíteni kívánt jogról szóló döntést a követelés összegétől, magától a kereseti kérelemtől.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
