Az örökbefogadás igen régi jogintézmény, melynek szabályozása az idők során jelentős változásokon ment keresztül. Ez a humánus jogintézmény fontos szerepet játszik abban, hogy az olyan kiskorú gyermekek, akiknek szüleik nem élnek, vagy akikről szüleik nem tudnak vagy nem akarnak gondoskodni, egy örökbefogadó család szeretetteljes légkörében felnőve, a társadalom hasznos, valamint a körülményekhez képest testileg, lelkileg és szellemileg egészséges tagjaivá váljanak, mivel egy egészséges társadalom az egészséges gyermekeken alapul, ezért kívánatos lenne, hogy minél több örökbefogadásra váró gyermek kerüljön egy őt örökbefogadó családba, ahol bizalommal, szeretettel teli, megértő légkör uralkodik. Az örökbefogadott gyermek sajátos helyzete a jogszabályainkban is megmutatkozik.
Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy az örökbefogadás intézménye betölti-e azt a szerepét, amire hivatott, s milyen jellegű jogszabályi változtatásokkal lehetne javítani az örökbefogadásra váró illetve örökbefogadott gyermek helyzetén.
Az új Polgári Törvénykönyv megalkotásáról szóló 1129/2010. (VI.10.) Korm. határozat alapján még folyamatban van az új Ptk. megalkotása, de az örökbefogadás vizsgálata során figyelembe veszem a hatályba nem lépett és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény Családjogi Könyvének (továbbiakban: Csjk.) hasznosítható megoldásait is.
Ahogy a magánjogi intézmények többsége, úgy az örökbefogadás is a római jogban jelent meg először, mint jogilag szabályozott aktus. Ennek az intézménynek a segítségével már a kezdetektől fogva a természetes utódok hiányát kívánták pótolni, úgy, hogy a leendő örökhagyó még életében gondoskodhasson arról, hogy legyen, aki továbbvigye a nevét, vallási és egyéb kötelességeit, gondoskodjon a fennmaradó családtagjairól amellett, hogy vagyonát örökölje, s ez utóbbi volt az elsődleges célja, mégis családjogi intézményként jelent meg. Kezdeti közjogi jellegét az idők során a magánjogi elemek túlsúlya váltotta fel, de az állami ellenőrzés mindig is jelen volt és jelen van.[1]
Az örökbefogadás a patria potestas létrehozatalának mesterséges útja volt, és ez az intézmény jelentős szerepet játszott a nemzetségek és a vagyonos családfők közötti harcban, ugyanis ha a vagyonos örökhagyónak nem volt gyermeke, vagyonát a legtöbbször a gens örökölte, viszont az, hogy az örökhagyó valakit gyermekévé tett, súlyosan sérthette a nemzetség érdekeit.[2]
A római jog az örökbefogadás két fajtáját különböztette meg: az arrogatiot és a szűkebb értelemben vett adoptiot.[3] Az arrogatio önjogú örökbefogadásnak számított, mely először a comitia calata előtt, a pontifex maximus közreműködésével történt, ahol az örökbefogadó előadta, hogy koránál vagy betegségénél fogva gyermeke már nem lehetne, és az örökbefogadandó személyről szavazott a népgyűlés. Itt eredetileg csak önjogú, fegyverforgatásra képes férfi volt örökbefogadható, mert csak ilyen személy jelenhetett meg a népgyűlés előtt.
A császárkorban császári rescriptummal ment végbe az arrogatio, s ennek során a serdületlenek és a nők is arrogálhatók. Antonius Pius császár úgy rendelkezett, hogy serdületlen önjogú csak úgy arrogálható, ha az örökbefogadó cautióval biztosítja azt, hogy az arrogáltat serdületlensége idején nem bocsátja el az apai hatalma alól, s ha igen, akkor kiadja az örökbefogadottra eső vagyont, illetve törvényes örökségképpen az arrogator vagyonának 1/4 részét.
Iustinianusnál az arrogatio az örökbefogadónak a bíróság előtt tett nyilatkozatával történt. Az arrogatio jogi hatása abban nyilvánult meg, hogy az örökbefogadottat a családgyermek személyi és vagyoni helyzetébe juttatta, manusos házasságban élő feleségével és gyermekeivel, valamint vagyonával együtt.
Az adoptio hatalom alatti személy örökbefogadását jelentette, amely háromszori színleges eladással, s ez után az örökbefogadó által indított színleges perrel ment végbe. Ennek eredményeként a praetor az örökbefogadónak ítélte a gyermeket, mint annak fiát vagy leányát. A jusztiniánuszi korban az adoptio csak akkor eredményezett apai hatalmat, ha az örökbefogadó az örökbefogadott felmenője volt, és eme intézmény neve volt az adoptio plena, ellenkező esetben csak az öröklési jogot biztosította az örökbefogadó után (adoptio minus plena). Nőknek csak a posztklasszikus korban biztosították az örökbefogadás lehetőségét, de ez az aktus a patria potestast nem eredményezett csak jogot az öröklésre.[4]
Már a magyar államalapítást megelőző időkben a Római Birodalom Pannónia tartományában is sor kerülhetett a fent említett módon örökbefogadásra. Személyes feljegyzések, naplóbejegyzések utalnak
- 128/129 -
arra, hogy a magyar állam kezdeteitől a reneszánsz évszázadáig miként lehetett örökbe fogadni. Werbőczy Tripartituma, mint a középkori jogélet legmegbízhatóbb forrása, ismerte ezt az intézményt, s ez az első írásos nyom az örökbefogadás történetében.[5]
A Tripartitum VIII. valamint a LXVI. címe a következőképpen szabályozzák ezt a jogintézményt: "Továbbá, még más módon is lesznek nemesek, ugyanis örökbefogadás útján; midőn tudniillik a főurak vagy nemesek valamelyike egy paraszti állapotú vagy nem nemes személyt örökbe fogad, s javainak örökösévé és a maga jogutódává tesz; s ha azután az örökbefogadáshoz királyi jóváhagyás is járúl, végűl pedig a jószágba való törvényszerű igtatás is megtörtént, (mivel az örökbefogadás, éppen úgy, mint a fiúsítás, a királyi jóváhagyás mellett jószágadomány erejével bír): akkor az a nem nemes, valamint gyermekei is, valóságos nemeseknek tekintetnek."[6]
"Jegyezzük meg tehát, hogy bármely birtokos emberek vagy más személyek között javaiknak az egyik fél megszakadása esetében a másikra való átszállása felől kötött szerződést, mely tudniillik akár a király jóváhagyásával láttatott el, akár pedig a bevalló személyek többségénél fogva a fönt említett módon megerősűlt, az egyik félnek megszakadása után egy év leforgása alatt (mint mondtam) törvényes igtatással foganatosítani kell.
1. § Addig is azonban a túlélő fél az efféle szerződés vagy testvérré fogadás folytán őt megillető öröklési jog erejénél fogva a magtalanul elhalt félnek, neki tudniillik mintegy osztályos atyafiának, jószágait egyszerűen elfoglalni és birtokba venni (hacsak valamely törvényes akadály nem áll ellen) jogosítva van.
2. § A szerződés vagy testvérré fogadás pedig abban áll, hogy valaki (kinek törvényes örökösei nincsenek) egy tőle idegen más személyt a maga jószágaiban, engedély mellett örököséül helyettesít.
3. § Nyomatékosan mondám, hogy: a kinek törvényes örökösei nincsenek. Mert ha valóságos és törvényes örökösök s utódok élnek, a testvérré-fogadásnak nem lesz helye. De ilyenek nem létében, a testvérré vagy fiúvá fogadott személy nyeri meg azon jószágok örökösödésnek erejét és jogát.
4. § Mondottam továbbá, hogy engedély mellett történik a helyettesítés; mivel engedély, vagyis a fejedelem jóváhagyása nélkűl az ily helyettesítés vagy örökbefogadás semmi jogerővel nem bir s nem birhat, hanem a javak háramlása egyenesen a fejedelemre és a szent korona joghatóságára fog nézni és tartozni. A fejedelem jóváhagyása nélkűl az örökbe fogadott testvér vagy fiú nem is léphet az olyan jószágok birtokába, és azokat el nem tulajdoníthatja."[7]
A rendelkezésre álló írásos források arra engednek következtetni, hogy az örökbefogadás a Hármaskönyv szabályai szerint zajlott egészen a XIX. század közepéig. Egy átmeneti időszakra valamivel több, mint egy évtizedre az osztrák örökbefogadási szabályok voltak az irányadók Magyarországon és az erdélyi területeken. Az Országbírói értekezlet következtében kerültek visszavezetésre a magyar szabályok, de a csatolt területeken, így Erdélyben, a határőrvidéken és Fiumében továbbra is az osztrák szabályok maradtak életben.[8]
A későbbi jogfejlődés terméke az 1877. évi XX. tc., a Gyámtörvény, amely kimondta a vagyoni jelleg mellett, hogy az atyai hatalom átszáll az örökbefogadó szülőre.[9] Az állampolgárságról szóló 1879. évi L. tc. is megemlítette az örökbefogadást, de igazi forrásként csak a bírói gyakorlat és az egyre bővülő igazságügy-miniszteri praxis szolgált, s ez utóbbi azért, mert az eljárás engedélyezési folyamata az igazságügy-miniszterhez került, akinek eseti döntései precedens értékű joggyakorlatot alakítottak ki és egyéb írásos jogszabály híján szabályozóként működtek. Igazán gyökeres változást a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (továbbiakban: Csjt.) hozott, melynek szabályait 1960-ban, 1977-ben, 1986-ban, 1990-ben és 1995-ben lényegesen - és azóta is többször - módosították.[10]
A gyermektelenséggel küzdő házaspárok, vagy egyedülálló nők veszteségeket szenvednek el, mire az örökbefogadás gondolatáig eljutnak, ugyanis mire a házaspárok benyújtják örökbefogadási kérelmüket, addigra az évekig tartó orvosi beavatkozások következtében már jelentős részük több sikertelen terhességen, spontán vetélésen is átesett. Nézzük tehát, most a veszteséglistát.
1) A felnőtt ember önmagáról alkotott énképe magába foglalja azt a képességet, hogy gyermeket tud nemzeni, akit képes felnevelni, ezért a meddőség diagnózisa pusztító erővel hathat az önbecsülésre.
2) A gyermek utáni vágy az öröklét utáni vágyat is kifejezi, amennyiben a gyermek szülei génjét viszi tovább, ezért a nemzőképesség elvesztése a jövőkép elvesztését is jelenti.
3) Kutatások szerint a gyermek utáni vágy motivációja az, hogy a gyermek az egyén önkiteljesedésének, az élet beteljesedésének a vágyát is hordozza. Terméketlenség esetén ennek a "beteljesedésnek" a hiányát élik át.
4) A társadalom és a környezet felől érkező elvárásoknak való meg nem felelés érzése, az ilyen értelemben vett csökkentértékűség érzete gyakran megjelenik az örökbefogadásra előkészítő csoportokban, ahol gyakran számolnak be arról a nyomásról
- 129/130 -
is, hogy gyermeket kell "produkálniuk" a család, sokszor a nagyszülők számára is.
5) A terhességet még el nem ért meddő párokban a meddőségi kezelések ideje alatt kialakul egy olyan "fantáziált gyermek" képe, aki képzeletükben és reményeikben mindvégig jelen lesz. Ez a "fantáziált gyermek" azt a tudattalan célt is szolgálja, hogy az anya, a házaspár túlélje ezt a traumákkal és szenvedésekkel teli, hosszadalmas időszakát a "gyermekvárásnak", ezért meddőség vagy vetélés esetén súlyos veszteséget jelent a gyermekről szóló fantáziák meghiúsulása.
6) Az asszonyok kimaradnak a terhesség, a szülés és a szoptatás élményéből, ami azt is jelenti, hogy a gyermekkel kialakuló kötődés e formái elvesznek.
7) A meddőség, illetve a meddőségi kezelés következtében a párok szexuális kapcsolatának minősége romlik.
8) Sokan veszítik el párjukat, házastársukat.
9) Sok nő elveszíti egészségét, aminek következtében most már organikus okokból nem születhet gyermeke. Sokan elveszítik nőies, vonzó külsejüket.
10) A terméketlen párok gyakran elszigetelődnek környezetükben, mivel egyrészt a magzatát elveszítő anyával a legszűkebb környezete sem tud "mit kezdeni", ezért magányukban fájdalmukat irreálisnak, magukat "abnormálisnak" érezhetik. Másrészt a terméketlen párok gyakran maguk zárkóznak el az olyan társas helyzetektől, ahol szembesülniük kell veszteségeikkel.
11) Sokaknak megrendül az identitásuk részét képező spirituális életük. A házaspárok egy részénél az a tudat, hogy nem képesek gyermeknek életet adni, megkérdőjelezi Istenbe vetett bizalmukat, s átmenetileg elveszítik hitüket. Mások az igazságosságba, a sorsba vetett hitüket veszítik el.
12) Néhányan elveszítik az egzisztenciális biztonságukat is, hiszen a nők egy része az éveken át tartó kezelések miatt elveszíti munkahelyét is, sokan erőn felüli anyagi áldozatot hoznak a sikertelen orvosi beavatkozások miatt.
Mivel sok esetben sem a meddőség, sem a vetélés pontos oka nem deríthető ki, az önvád és a bűntudat nagymértékben felerősödhet. Több pszichológiai vizsgálat szerint a meddőség megállapítása ugyanakkora stresszt jelent a gyermekre vágyó párok életében, mint általában a gyermek vagy a társ elvesztése.[11]
A sok módosítás következtében a Csjt. szabályainak rendszere, a fejezet szerkezete nem kellően áttekinthető,[12] s ezen próbált javítani a Csjk. és bár ez hatályba nem lépett, áttekinthetőbbé tette a szabályokat.
Az örökbefogadás legfontosabb célja, hogy olyan kiskorúaknak biztosítsa a családban való nevelkedést, akiknek vér szerinti szülei erre nem képesek. Ez a cél összhangban van a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt és az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (továbbiakban: Gyermekjogi Egyezmény) 20. cikkének I. pontjával, mely szerint: "Minden olyan gyermek, aki ideiglenesen vagy véglegesen meg van fosztva családi környezetétől, vagy aki saját érdekében nem hagyható meg e környezetben, jogosult az állam különleges védelmére és segítségére." A 3. pont értelmében ennek a helyettesítő védelemnek az egyik elsődleges módja az örökbefogadás.[13]
A Csjt. hatálybalépéséig, 1953. január 1-jéig az örökbefogadást az 1877. évi XX. tc. szabályozta, s ennek értelmében az örökbefogadás örökbefogadási szerződéssel jött létre, melynek érvényességéhez gyámhatósági jóváhagyás és minden esetben igazságügy miniszteri megerősítés is szükséges volt, éppen ezért a joghatások is a szerződés időpontjára hatottak vissza. A Csjt. hatálybalépése óta az örökbefogadás alapja a gyámhatóság határozata és nem a felek szerződése. Az örökbefogadás joghatásai a határozat jogerőre emelkedésével állnak be. A felek nyilatkozata itt is döntőnek számít, tehát kezdeményezésük és egyetértésük nélkül nem lehet helye az örökbefogadásnak, ezért a Csjt. 48. § (2) bekezdése a felek egyetértő kérelmét tartalmazó nyilatkozatot valamint a Csjk. 3:127. § (1) bekezdése az örökbefogadni szándékozó személy és a gyermek törvényes képviselőjének egyező kérelmét az örökbefogadás feltételei illetve az örökbefogadás általános feltételei között sorrendben elsőként említi.
A Csjk. 3:127. § (2) bekezdése értelmében a tizennegyedik életévét betöltött, korlátozottan cselekvőképes kiskorú csak a beleegyezésével fogadható örökbe. A tizennegyedik életévét még be nem töltött, de ítélőképessége birtokában lévő kiskorú véleményét - örökbefogadására vonatkozóan - megfelelő súllyal figyelembe kell venni. A Csjt.-ból ez a rendelkezés hiányzott, és véleményem szerint egy jövőben létrejövő új családjogi jogszabályban ennek feltétlenül helyet kell kapnia. A Csjk. 3:127. § (2) bekezdése ugyanis összhangban van a Gyermekjogi Egyezmény 12. cikkének 1. és 2. pontjával, amely a következőket tartalmazza.
1) Az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni.
- 130/131 -
2) Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgassák.
A Csjk. e rendelkezése összhangban van még az alaptörvény, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (továbbiakban: Alkotmány) 61. § (1) bekezdésével is, miszerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra.
Egy korlátozottan cselekvőképes kiskorú álláspontom szerint szellemileg már elérte azt a megfelelő érettségi fokot, ami lehetővé teszi, hogy a további sorsára kihatással levő, olyan fontos kérdésben, mint az, hogy beleegyezik-e az örökbefogadásába, beleegyezése nélkül ne adják örökbe, ugyanis amennyiben akarata ellenére fogadnák őt örökbe az örökbefogadó szülők, akkor az örökbefogadott gyermek és az örökbefogadók egymáshoz való viszonya ezt megsínylené, s így az örökbefogadás azt az eredeti rendeltetését, amit az örökbeadás biztosítani hivatott, - vagyis, hogy szeretetteljes családi légkörben nevelkedjen a kiskorú és az örökbefogadó szüleivel való kapcsolata harmonikus, szeretetteli legyen, - nem tudná betölteni.
A tizennegyedik életévét még be nem töltött, de ítélőképessége birtokában lévő kiskorú véleményét is megfelelő súllyal figyelembe kell venni az örökbefogadásnál, mivel a gyermek érdekét az szolgálja, hogy a gyámhatóság - minden tényt, körülményt, a meghallgatott felek, így a kiskorú véleményét is megfelelően mérlegelve, - a legjobb döntést hozza.
A Csjk. 3:127.§ (3) bekezdésének szövege sem szerepel a Csjt.-ben, amelynek alapján az örökbefogadás során figyelembe kell venni a gyermek nevelésében megkívánt folyamatosságot, különös tekintettel a gyermek családi kapcsolataira, nemzetiségére, vallására, anyanyelvére és kulturális gyökereire. A Csjk. 3:127.§ (3) bekezdése összhangban van a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló, Hágában, 1993. május 29. napján kelt Egyezmény (továbbiakban: Hágai Egyezmény) 16. cikk 1/b) alpontjával (Ha a származási állam Központi Hatósága úgy találja, hogy a gyermek örökbefogadható, megfelelő figyelmet szentel a gyermek felnevelésére, etnikai, vallási és kulturális hátterére;) és a Gyermekjogi Egyezmény 20. cikk 3. pontjának második mondatával (A megoldás kiválasztásánál kellően figyelembe kell venni a gyermek nevelésében megkívánt folyamatosság szükségességét valamint nemzetiségi, vallási, kulturális és nyelvi származását.)[14], továbbá az Alkotmány 68. § (2) bekezdésével (A Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.). Egy majdan meghozandó családjogi jogszabályban a Csjk. 3:127.§ (3) bekezdés szövegének is helyet kell kapnia, mivel minden embernek, így az örökbefogadott gyermeknek is szüksége van identitásra, amihez hozzátartozik az, hogy az illető személy a vallását gyakorolhassa, anyanyelvét beszélhesse, és kulturális gyökereit megismerhesse. Az örökbefogadásnál pedig lehetőleg arra kell törekedni, hogy a kiskorú gyermeket etnikai, vallási és kulturális hátterének megfelelő szülők fogadják örökbe, vagyis az ilyen szülőket, ha egyéb feltételeknek megfelelnek, akkor más örökbefogadókkal szemben előnyben kell részesíteni az örökbefogadásnál.
A Csjt. 49. § (1) bek. értelmében a gyámhivatal elsősorban a házasságban élő örökbefogadók által történő örökbefogadást engedélyezi, de egy új családjogi törvényben ezt ki kellene egészíteni a Csjk. 3:127. § (5) bekezdésének szövegével: "A gyámhatóság az örökbefogadást a törvényben meghatározott egyéb feltételek megléte esetén is csak akkor engedélyezi, ha az a kiskorú gyermek érdekében áll. Ha annak törvényi feltételei egyébként biztosítottak, elsősorban a rokoni vagy a gyermeket tartósan nevelő személy általi vagy a házastársak által, közös gyermekként történő örökbefogadást kell a kiskorú gyermek érdekében állónak tekinteni."
Egyetértek abban Andrási Júliával, hogy bár a jogszabály alapján lehetséges az egyedülállók örökbefogadása, mégis a házaspárok örökbefogadását előnyben kell részesíteni, mivel a gyermekeknek joga van a teljes családban való felnövekedéshez. Ennélfogva, ha az a szakmai döntés születik, hogy egy örökbe fogadható gyermeket egyedülálló örökbefogadó fogadhatja örökbe, akkor szükséges a leendő örökbefogadón kívül felmérni, hogy az ő családjában van-e még olyan személy, akire számíthat adott esetben. Fontos megvizsgálni, hogy a leendő nagyszülők, nagynénik, nagybácsik egyetértenek-e az örökbefogadási döntéssel és elfogadóan állnak-e a nem vér szerinti gyermek kérdéséhez. Ezen kívül még meg kell vizsgálni az egyedülálló örökbefogadó anyagi helyzetét, munkaviszonyát és azt, hogyha szükségesnek látszik, hogy az örökbefogadó egy rövid gyermekgondozási szabadságot követően újra munkába álljon, akkor van-e olyan családtag, aki esetleg a gyermek ellátásában segítséget tud neki nyújtani.[15]
A Csjt. 47. § (1) bekezdése az örökbefogadó életkorát úgy szabályozza, hogy az örökbefogadó csak az a teljesen cselekvőképes, nagykorú személy lehet, aki
- 131/132 -
egyéb feltételek megléte mellett legalább 16, legfeljebb 45 évvel idősebb. Ezzel szemben a Csjk. 3:128. § (1) bekezdése egy kis változtatást vezetett be, ugyanis e bekezdés alapján örökbefogadó az a huszonötödik életévét betöltött cselekvőképes személy lehet, aki - amennyiben az egyéb feltételeknek megfelel, - a gyermeknél legalább tizenhat évvel idősebb vagy legfeljebb negyvenöt évvel idősebb.
Az európai országok többsége az örökbefogadó oldalán nem elégszik meg a nagykorúsággal, hanem a gyermek - különösen az "idegen" gyermek neveléséhez szükséges érettség minél biztosabb megléte érdekében - ennél magasabb életkort ír elő, így Franciaországban a 28., Norvégiában a 21., Németországban a férjre és az egyedülállóra a 25., a feleségre a 21., Svájcban a 35., Nagy-Britanniában a 25. életévet. Egyes országok ezen kívül a házastársak általi örökbefogadáshoz néhány éve fennálló házassági együttélést is megkövetelnek.[16]
Horvátországban az örökbefogadási szabályok 2007-ben úgy módosultak, hogy az örökbefogadó szülő életkorhatárát 18 évről 21 évre emelték, a korkülönbségnek pedig csak a minimális mértékét határozták meg, és e szerint legalább 18 évnek kell lennie.[17]
Álláspontom szerint a Csjt.-nek és részben a Csjk.-nak az örökbefogadó szülő(k)re előírt életkor meghatározása az örökbefogadandó kiskorú gyermek érdekében nem elfogadható. A mindkét szabályozásnál előírt minimális 16 év korkülönbség kevés, ezért ebben az esetben a horvát példát tartom követendőnek, amely minimálisan 18 évet ír elő.
A Csjt.-ben és a Csjk.-ban szereplő "legfeljebb 45 évvel idősebb", mint korkülönbség meghatározást szintén elvetendőnek tartom, s helyette az örökbefogadandó gyermek érdekében annak jogszabályi lerögzítését tartom szükségesnek, hogy örökbefogadó az - egyéb feltételek megléte mellett - csak az lehet, aki a gyermeknél legalább tizennyolc évvel idősebb vagy legfeljebb negyven évvel idősebb. Az örökbefogadó szülő(k)nél általam meghatározott maximum 40 év korkülönbségnél többet nem tartok elfogadhatónak, mivel egyetértek az Alkotmány 67. § (1) bekezdésével, amelynek értelmében a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja ... részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges, azonban az örökbefogadott kiskorú a családja részéről ebben a védelemben, s gondoskodásban csak akkor tud részesülni, ha nem túl nagy a kiskorú és az örökbefogadó szülők közti korkülönbség, mivel a gyermeket fel is kell nevelni, s ha túl nagy a korkülönbség, akkor nem biztos, hogy az örökbefogadó megéri az örökbefogadott gyermeke nagykorúvá válását, pedig a gyermek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődése érdekében szükséges, hogy a szülők a sorsdöntő éveiben mellette legyenek, s figyelemmel kísérjék sorsának alakulását és tanácsaikkal elősegítsék a fontos kérdésekben való döntését, s itt gondolok olyan esetekre, mint például a továbbtanulás mellett való döntésnél a gyermek képességeinek legmegfelelőbb iskola kiválasztása.
Egyetértek azzal a Csjk. 3:128. § (1) bekezdésében szabályozott rendelkezéssel, hogy örökbefogadó a huszonötödik életévét betöltött cselekvőképes személy lehet, mivel az ilyen korú személy már megfelelő lelki és szellemi érettséggel rendelkezik ahhoz, hogy örökbefogadó szülővé válhasson valamint elgondolkodtató az a tény is, hogy az európai országok többsége is - nyilván hasonló szempontok miatt - tizennyolc életévnél - ami hazánkban egybeesik a nagykorúság elérésével - magasabb életkort ír elő az örökbefogadó személy minimális életkoraként.
A Csjk. 3:128. § (2) bekezdése úgy fogalmaz, hogy a gyermek érdekében rokoni, házastársi vagy a gyermeket tartósan nevelő személy által történő örökbefogadás esetén a gyámhatóság eltekinthet a törvényben előírt mértékű korkülönbségtől és a felkészítő tanfolyamon való részvételtől. A Csjt. 47. § (1) bekezdésében nem szerepel a "gyermeket tartósan nevelő személy által történő örökbefogadás", mint az egyik alternatív feltételnek az esete, pedig a kiskorú gyermek érdeke, hogy lehetőleg olyan személy fogadja őt örökbe, akit már hosszabb ideje ismer, s akihez érzelmileg kötődik, és akit szülőjeként el tud fogadni, ezért szükségesnek tartom, hogy a törvényalkotók ezt is bevegyék az új családjogi rendelkezésekbe.
A Csjk. 3:131. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében a gyámhatóság az átmeneti nevelésbe vett gyermeket örökbefogadhatónak nyilváníthatja, ha a szülő önhibájából a gyermekével egy éve nem tart rendszeres kapcsolatot, vagy fél éven át semmilyen formában nem tart kapcsolatot, illetve életvitelén, körülményein nem változtat és e miatt az átmeneti nevelés nem szüntethető meg; erre a jogkövetkezményre a szülőt az átmeneti nevelést elrendelő határozatban figyelmeztetni kell. A Csjk. 3: 131. § (1) bekezdésének a) pontja áttekinthetőbbé tette ezt a rendelkezést azzal, hogy összevonta a Csjt. 48/A. § (1) bekezdését és a (2) bekezdésének b) pontját, azonban nem értek egyet azzal, hogy a Csjk. a Csjt. 48/A. §-ával ellentétben valamennyi esetben csak a fenti körülmények mérlegelésén alapuló lehetőségként és nem kötelezően írja elő a gyámhatóságnak az örökbefogadhatónak nyilvánítást.[18]
Álláspontom szerint az, hogy a gyámhatóság csak örökbefogadhatónak nyilváníthatja és nem teszi kötelezővé az örökbefogadhatóvá nyilvánítást, ha a szülő a fent írtaknak megfelelően elhanyagolja a
- 132/133 -
gyermekét, nem oldja meg a problémát, mivel a kiskorúnak az az érdeke, hogyha a szülője nem törődik vele, akkor örökbefogadás útján egy őt megfelelően, szeretetteljes családi légkörben felnevelő örökbefogadó szülőket találjon és amennyiben kötelező ilyen esetekben az örökbefogadhatóvá nyilvánítás, akkor a vér szerinti szülő is inkább érzi a törvény rendelkezésének teljes súlyát, - mint enyhébb rendelkezések esetén, - s mivel erre az átmeneti nevelést elrendelő határozatban figyelmeztetni kell, jobban érzi, hogy mit veszíthet azzal, hogyha gyermekét ilyen esetekben kötelező örökbeadni.
A Csjk. 3:132. §-a a következőképpen szabályozza a nyílt és titkos örökbefogadáshoz való szülői hozzájárulást:
(1) Nyílt az örökbefogadás, ha a vér szerinti szülő meghatározott, általa ismert örökbefogadó számára járul hozzá az örökbefogadáshoz.
(2) Titkos az örökbefogadás, ha a vér szerinti szülő olyan módon járul hozzá gyermeke örökbefogadásához, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri, továbbá akkor is, ha a szülő hozzájárulására a törvény értelmében nincs szükség. A hozzájáruló nyilatkozat megtételére a gyermek születése előtt is sor kerülhet.
(3) A szülő a hozzájáruló nyilatkozatot nyílt és titkos örökbefogadás esetén egyaránt a gyermek hathetes korának betöltéséig vonhatja vissza. A visszavonás lehetőségére a szülőt figyelmeztetni kell.
(4) Ha a gyermek a hatodik életévét betöltötte, vagy egészségileg károsodott, a szülői hozzájáruló nyilatkozat érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.
(5) A szülő felügyeleti joga, ha nyilatkozata hathetesnél idősebb gyermekre vonatkozik, a nyilatkozattételkor, a hathetesnél fiatalabb gyermekre tett nyilatkozat esetén pedig a gyermek hathetes korában szűnik meg. A szülői felügyeleti jog megszűnését a gyámhatóság határozata állapítja meg.
(6) Titkos örökbefogadás esetén a szülő az örökbefogadásról értesítést nem kap, és az örökbefogadásról hozott határozat ellen fellebbezéssel nem élhet, az örökbefogadó és a gyermek személyes adatait nem ismerheti meg.
Mint már említettem: a sok módosítás következtében a Csjt. szabályainak rendszere, a fejezet szerkezete nem kellően áttekinthető, s a Csjk. a nyílt és titkos örökbefogadást áttekinthetőbbé tette és egyértelmű definíciót ad mindkét fajta örökbefogadásra.[19]
Herczog Mária véleménye szerint az örökbefogadó szülők felkészítése, segítése és követése rendkívül fontos feladat, ami egyszerre szolgálja az örökbe fogadott gyermek, s szülője érdekeit. Ha a szülő kellőképpen felkészült, és tudja, hogy a gyerekneveléssel a gyerek mindig "vendég lesz a háznál", nem pedig tulajdon, akkor nem kell és nem is lehet titokban tartani, hogy őt örökbe fogadták, és könnyebb lesz elfogadni a gyermek vér szerinti szüleit is, sőt adott esetben rendszeres vagy alkalmi kapcsolatot tartani velük, de legalábbis felkészíteni a gyermeket arra, hogy felnőve találkozhasson velük. Ez a ma Magyarországon szentségtörésnek tűnő kijelentés egyre több országban válik gyakorlattá, így Új-Zélandon és Ausztráliában ma már nem lehet titkosan örökbe adni és fogadni, mert az ellentétes a gyerek érdekeivel. A legnehezebben elfogadható tétel ugyanis az, hogy az örökbefogadás elsősorban a gyermek és nem a várakozó szülő érdekeinek kell, hogy megfeleljen.[20]
Nem értek egyet a fent említett állásponttal, mivel véleményem szerint az a gyakorlat, hogy egyre több országban ma már csak nyílt örökbefogadás lehetséges, ellentétes a kiskorú gyermek érdekeivel, mert amennyiben a felnőtté vált gyermek találkozni óhajt a vér szerinti szüleivel, ugyanis kíváncsi a szüleire, s szeretné megismerni a gyökereit, azonban a szülei nem akarnak tudni róla, akkor miért tudja meg a szülei személyi adatait, s amennyiben találkozna a szüleivel, akkor miért szembesüljön azzal, hogy a szülei nem akarják őt látni és nem akarják őt elfogadni? Ahhoz, hogy Magyarországon csak nyílt örökbefogadás legyen lehetséges, a magyar társadalom, s így az emberek többségének részéről szemléletváltásra lenne szükséges, de társadalmunk ehhez még nem elég érett, bár a gyermek érdekét az szolgálná, ha ismerné a vér szerinti szüleit is, és akkor nem fantáziálna róluk, s nem állítaná be őket ördögöknek vagy angyaloknak, hanem jó és rossz tulajdonságaikkal együtt ismerné őket, és magyarázatot kapna arra a kérdésre, ami foglalkoztatja őt, vagyis, hogy szülei miért adták őt örökbe, s vannak-e szülei magatartását mentő körülmények vagy nincsenek?
A Csjk. 3:132. § (2) bekezdése a Csjt. 48. § (3) bekezdéséhez hasonlóan szabályozza a következőket: "A hozzájáruló nyilatkozat megtételére a gyermek születése előtt is sor kerülhet." Álláspontom szerint ez a rendelkezés fölösleges, és egy új családjogi jogszabályban ennek nem kell helyet kapnia, mivel a gyermek születése előtt azért nem kellene a hozzájáruló nyilatkozatot megtenni, hanem csak annak megszületése után egészen hat hétig bezárólag, mert a szülő ezt a nyilatkozatot a gyermek hathetes korának betöltéséig visszavonhatja, s így van ideje megfontolni azt a kérdést, hogy örökbe adja-e a gyermekét vagy sem, és így nem dönt elhamarkodottan a szülő.
A Csjk. 3:133. § (1)-(2) bekezdése áttekinthetőbbé tette a Csjt. 48. § (5) bekezdését és a következőképpen egészítette ki a 48. § c) pontban foglalt rendelkezést a 3:133. § (1) d) pontjában: "Nincs szükség az örök-
- 133/134 -
befogadáshoz annak a szülőnek a hozzájárulására, aki gyermekét annak érdekében, hogy más nevelje fel - személyazonosságának feltárása nélkül - az egészségügyi intézményben hagyja vagy az egészségügyi intézmény erre kijelölt helyén helyezi el, feltéve, hogy hat héten belül a gyermekért nem jelentkezik.", mely kiegészítés szükségszerű.
A Csjt. 48. § (2) bekezdése: " ...Az érdekeltek hozzájárulását követően az örökbe fogadni szándékozó személy a gyermeket legalább egy hónapig gondozza. Az örökbefogadás csak ezen gondozást követően engedélyezhető.", így változott meg a Csjk. 3:134. § (1) bekezdésében: "Az örökbefogadás iránti kérelem előterjesztését, és az érdekeltek hozzájárulását követően az örökbe fogadni szándékozó személynek a gyermeket legalább egy hónapig a saját háztartásában kell gondoznia. Az örökbefogadás csak a gondozási idő eredményes eltelte után engedélyezhető."
A Csjk. 3:134. § (1) bekezdésében lévő rendelkezéssel csak annyiban értek egyet, hogy szükségesnek tartom az örökbefogadásra váró gyermeknek az örökbe fogadni szándékozó személy által saját háztartásában történő gondozását, mivel csak így derül ki, hogy a leendő örökbefogadó szülő a megszokott környezetében hogyan viselkedik a hétköznapok és a hétvégék során a gyermekkel, illetve hogyan gondozza őt, valamint a kiskorúnak is szoknia kell az új környezetét, s mivel ez a leendő otthona, ezért fontos, hogy kiderüljön, hogy meg tudja-e szokni az új környezetét, illetve be tud-e illeszkedni a családjába, a tapasztaltaknak megfelelően van-e erre remény?
Magyarországon sokan kifogásolják, hogy hosszadalmas, túl bürokratikus az örökbefogadási eljárás, éveket kell várni egy örökbe fogadható gyermekre, azonban az eljárásnak nagyon alaposnak, a döntésnek megalapozottnak kell lennie, hiszen elsősorban egy gyermek, a vér szerinti szülő és az örökbefogadó szülők további életét meghatározó döntésről van szó. Az örökbe fogadható gyermekek száma nem kevesebb, mint amennyi örökbefogadásra váró szülő van. A probléma az, hogy a szülőknek a gyermekről való elképzelése nem esik egybe az örökbe adható gyermekekkel.[21]
Deli Judit véleménye szerint az egy hónapnál hosszabb gondozási időre általában óvodás, kisiskolás korú gyermek esetében lenne szükség, ami a gyakorlatban ritkán valósul meg, pedig utógondozás hiányában ez idő alatt kaphatnának hathatós segítséget, tanácsokat az örökbefogadók.[22]
Álláspontom szerint a Csjt. és a Csjk. által megkívánt legalább egy hónapos gondozási idő kevés annak megállapításához, hogy a kiskorú gyermek be tud-e illeszkedni az új családjába, illetve környezetébe, valamint azt is figyelembe kell venni, hogy az örökbe fogadni szándékozó szülő és az örökbefogadásra váró gyermek egymással való szülői - gyermeki kapcsolata hogyan alakul?
Véleményem szerint az egy hónapos gondozási idő csak ismerkedésre elegendő, és ennyi idő alatt nem lehet megállapítani, hogy a felek képesek-e hosszú ideig tartó harmonikus kapcsolatban élni egymással, s együtt egy "igazi", boldog családot alkotni, valamint az örökbe fogadni szándékozó és az örökbefogadásra váró közti kapcsolatban esetlegesen felmerülő olyan problémák, amelyek lehetetlenné teszik az együttélést, általában csak hosszabb idő után szoktak felbukkanni, s én úgy gondolom, hogy nem jó az, ha a már létrejött örökbefogadás az együttélés ellehetetlenülése miatt felbontásra kerül, mivel az a feleket megviseli, és e miatt súlyos érzelmi traumák léphetnek fel a kiskorú gyermekben, s ezt el lehetne kerülni a megfelelő gondozási idő előírásával, ami alatt kiderülhet az, ha a felek nem tudnak családon belüli boldog kapcsolatot egymással kialakítani, és ekkor még következmények nélkül lehetne a gyermeket egy másik, megfelelő örökbe fogadni szándékozó szülők gondozásába adni, ezért a fentiekre tekintettel bár tisztában vagyok azzal, hogy éveket kell várni egy örökbe fogadható gyermekre, az örökbefogadásra váró gyermek érdekében mégsem találom megkerülhetőnek a hosszabb gondozási időt, amelynél hat hónapot tartok megfelelőnek.
Több országban is egy hónapnál több az ún. kötelező gondozási idő, így például Svájcban két év, Nagy-Britanniában három hónap, Németországban "megfelelő idő".[23]
A Csjk. 3:135. §-a a következőképpen szabályozza a nemzetközi örökbeadást:
(1) Nemzetközi örökbeadásnak minősül, ha az örökbefogadás következtében a gyermek más országba kerül, függetlenül az örökbefogadó állampolgárságától és attól, hogy a gyermek állampolgársága megváltozik-e.
(2) A gyermek nemzetközi örökbeadása - a rokonok és a szülő házastársa által történő örökbefogadás kivételével - csak örökbefogadhatóvá nyilvánított, átmeneti nevelésbe vett vagy tartós nevelésbe vett gyermek esetében engedélyezhető, feltéve, hogy a gyermek örökbefogadására a tartós nevelésbe vételt vagy az örökbefogadhatóvá nyilvánítást követően belföldön nem került sor, mivel azt nem kezdeményezték, vagy az örökbefogadása érdekében tett intézkedések nem vezettek eredményre.
(3) A nemzetközi örökbefogadás részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza.
A Csjt. 49. § (3) bekezdés foglalkozik csak a külföldi örökbefogadással és nem ad a külföldi / nemzetközi örökbefogadásról definíciót, valamint nem utal arra, hogy ennek részletes szabályait külön jogszabály tar-
- 134/135 -
talmazza, mely jogszabály a Hágai Egyezmény, s az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően definiálja a külföldre történő örökbeadás fogalmát. Minthogy a magyar jog más országban történő örökbefogadását segíti elő, a külföldre történő örökbefogadás kifejezést örökbeadásra helyesbíti.[24]
A jelenleg érvényben lévő nemzetközi ajánlások és alapelvek szerint a nemzetközi örökbefogadás olyan gyermekek számára nyújtandó szolgáltatás, akik nem láthatóak el megfelelően saját országukban.
A gyerek külföldre való örökbeadhatóságáról a származási ország illetékes hivatalának kell döntenie. Az eljárást a hatóságoknak maguknak kell lefolytatniuk vagy erre törvény által felhatalmazott szervezeteknek és nem más közvetítőknek.
A felelős hatóságnak meg kell győződnie arról, hogy a gyerek örökbe adható, és erről a döntésnek illetve nyilvántartásnak meg kell születnie azelőtt, hogy az örökbe fogadni szándékozók kapcsolatba léphetnének a vér szerinti szülőkkel vagy bárki kísérletet tenne a jelentkező családok és a gyerek "egymás mellé rendelésére" akár csak gondolatban is.
A gyerek helyzetéről szóló jelentésnek tartalmaznia kell, hogy:
- a vér szerinti szülőket kimerítően tájékoztatták az örökbefogadás következményeiről, és megkapták a szükséges támogatást;
- a vér szerinti szülők, csak a gyerek születése után írta alá a lemondó nyilatkozatot;
- a gyerekért felelős személyek, intézmények, hatóságok anyagi érdektől mentesen járultak hozzá az örökbefogadáshoz;
- a gyerek korának és érettségének megfelelő mértékben kapott segítséget és tájékoztatást, s akaratát figyelembe vették.
A felelős hatóságnak meg kell győződnie arról is, hogy az örökbe fogadni szándékozók jogosultak az örökbefogadásra. Az alkalmasság a jogi vagy anyagi helyzet kérdése mellett azt is jelenti, hogy a traumatizált gyerek szükségleteinek kielégítéséhez felkészültek a szülők.
Egyre több befogadó ország teszi kötelezővé az örökbe fogadni szándékozók felkészítését azelőtt, hogy alkalmasságukról döntene. A felkészítő képzés tájékoztatást nyújt az örökbefogadás szakaszairól, az örömökről, amiket nyújt, és a nehézségekről, melyekkel szembe kell nézni, s így az örökbe fogadni szándékozók maguk dönthetik el, hogy készek-e az örökbefogadással járó feladatok elvégzésére.
Az adott gyereknek legjobban megfelelő család megtalálásakor figyelembe kell venni a gyerek történetét, jellemzőit és szükségleteit. Mivel a gyerekek és családok összehozása a sikeres örökbefogadás alapja, ezt csak képzettséggel rendelkező gyermekvédelmi szakemberek végezhetik, s az örökbefogadási eljárás folyamatában együtt kell működnie egy olyan szakembernek, aki ismeri a gyereket, továbbá egy olyan szakembernek is, aki ismeri a családot és az eljárásban érintett, illetékes személyeknek. Ideális esetben a gyermek és az örökbefogadó szülők hosszabb ismerkedési időt tölthetnek együtt, ami felkészíti a gyereket a megszokott környezettől való búcsúzásra, az utazásra, szokatlan ételekre, hanghordozásra, nyelvre.[25] A külföldiek általi örökbefogadásoknál a gyermek-szülő kapcsolat kiépítésének ideje - az örökbefogadók érdekeire tekintettel - rövidebb, pedig itt zömében idősebb gyermekekről van szó.
A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. Rendelet (továbbiakban: Gyer.) 49. § (1) bek.-51. § (5) bekezdésekben szabályozza a külföldi állampolgárságú örökbefogadóra vonatkozó rendelkezéseket. A Gyer. 50. § (4) bekezdése értelmében, ha a személyes kapcsolat felvétele mellett születik döntés, a miniszter - a Hágai Örökbefogadási Egyezmény alkalmazása esetén a 49. § (4) bekezdés szerinti Központi Hatóságon (meghatározott testületen) keresztül - tájékoztatja az örökbe fogadni szándékozó személyt
c) hogy a tájékoztatás kézhezvételét követő 30 napon belül nyilatkoznia kell arról, hogy
ca) a gyermeket örökbe kívánja-e fogadni,
cb) a gyermekkel való személyes kapcsolat felvétele céljából várhatóan mikor tartózkodik Magyarországon.
A Gyer. 50. § (7) bekezdése alapján a személyes kapcsolatfelvételt követő öt munkanapon belül a gyermekvédelmi szakszolgálat döntéshozatal céljából megküldi a gyámhivatalnak a gyermekre vonatkozó igazolásokat, szakvéleményeket, továbbá a Csjt. 48. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kötelező gondozásra vonatkozó javaslatát.
A Gyer. 51. § (1) bekezdése szerint a gyámhivatal a gyermekvédelmi szakszolgálattól érkezett iratok és vélemény megérkezését követően 10 munkanapon belül
a) meghallgatja a 42. §-ban meghatározott személyeket,
b) megvizsgálja a külföldi örökbefogadás Csjt. 49. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételeinek fennállását,
c) jegyzőkönyvbe foglalja az örökbefogadás jóváhagyása iránti kérelmet, valamint az örökbefogadó személyes joga szerinti örökbefogadási joghatásról való tájékoztatást,
d) a szülő-gyermek kapcsolat kialakulásának elősegítése érdekében határozattal dönt a gyermeknek az örökbe fogadni szándékozó személyhez gondozásra történő kihelyezéséről.
(2) A gyámhivatal a kötelező gondozásba történő kihelyezést elrendelő határozatában a gondozási idő
- 135/136 -
számításánál figyelembe veszi a tényleges gondozás kezdő időpontját.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározottakkal egyidejűleg a gyámhivatal megkeresi a gyermekvédelmi szakszolgálatot a kihelyezett gyermek gondozásának, a szülő-gyermek kapcsolat alakulásának, a gyermek családba való beilleszkedésének figyelemmel kísérése céljából. A gyermekvédelmi szakszolgálat a gondozásba történő kihelyezést követő 10, indokolt esetben 22 munkanapon belül szakvéleményét és az örökbefogadásra vonatkozó javaslatot megküldi a gyámhivatalnak.
(5) A gyámhivatal az örökbefogadást engedélyező határozatában dönt a gyermek végleges külföldre távozásának jóváhagyásáról. A gyámhivatal szükség esetén külön határozatban dönt a gyermek vagyona felhasználásának engedélyezéséről.
A körülmények általában ideálisnak nem mondhatók, hiszen szállodai szobákban, bérelt lakásokban, mindkét fél számára idegen környezetben kell építgetni a kapcsolatot, küzdve a nyelvi és kulturális különbözőségekből adódó nehézségekkel. Mint a Gyer. fent idézett rendelkezéseiből is láthatók: ilyen rövid idő alatt a gyermek egész további életére kiható véleményt adni és a gyámhivatalnak megalapozott döntést hoznia nem könnyű.[26]
A Csjk. 3:136. § (1) bekezdése így rendelkezik: "Az örökbefogadást az előző rendelkezésekben megszabott feltételek fennállása esetében sem lehet engedélyezni, ha az akár a felek, akár az örökbefogadáson közreműködő személyek vagy szervek részére külön jogszabályban meghatározott költségeiket meghaladó vagyoni előnnyel jár, s ez a rendelkezés jobb definíciót ad, mint a Csjt. 49. § (2) bekezdése, ahol csak haszonszerzésről szólnak és nem költségeiket meghaladó vagyoni előnyről, ezért inkább ezt kellene figyelembe venni egy új családjogi rendelkezésnél.
A Csjt.-ből hiányzik az utánkövetés szabályozása, ami a Hágai Egyezménnyel is összhangban van, s amely intézménynek a családjogi rendelkezések közé felvétele szükségszerű lenne és amellyel a Csjk. 3:137. § (2) bekezdése foglalkozik: Az örökbefogadást követően a gyermek helyzetét, életkörülményeinek alakulását az örökbefogadást elősegítő szervezet, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgálat az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb öt évig a külön jogszabályban foglaltak szerint figyelemmel kíséri és segíti.
A Hágai Egyezmény 9. cikke így rendelkezik: A Központi Hatóságok kötelesek megtenni akár közvetlenül, akár a közhivatalok vagy az államaikban megfelelő meghatalmazással rendelkező egyéb testületek révén minden megfelelő intézkedést, különösen abból a célból, hogy:
c) elősegítsék az örökbefogadással kapcsolatos tanácsadó és az örökbefogadás után segítséget nyújtó szolgáltatások működését az államaikban.
Még ma is nagyon sok örökbefogadó szülő tiltakozik az örökbefogadás utánkövetése, az utólagos segítségnyújtás lehetősége ellen, mondván, hogy az örökbefogadás magánügy, az örökbe fogadott gyermek a vér szerinti gyermek státuszával bír, senkinek semmi joga ellenőrizni azt, hogy ő hogyan neveli a gyermekét.[27]
Az Európai Unió soros elnökeként Olaszország 2003-ban hozta létre a ChildONEurope szervezetet, uniós gyermekekkel kapcsolatos kutatások, adatgyűjtés és egységes, jól kezelhető adat- és információs bázis kiépítése céljából. A ChildONEurope titkársága Firenzében székel az Innocenti Központban.
Idézek az ott elhangzottakból, mivel úgy gondolom, hogy megfontolandó szempontok merültek fel a firenzei szemináriumon, amelyek az utánkövetés jogosultságát támasztják alá: "A hozzászólások alapján a családok sokszor azzal érvelnek az utánkövetés ellen, hogy amennyiben a gyermek örökbefogadása már lezárult, helyzete olyanná válik, mint a biológiai gyermeké, és a hatóságoknak nincs joguk beavatkozni az örökbefogadó családok életébe, hisz ez a magánélet megsértésének számít. Ezzel szemben vetődött fel az a sokunk által képviselt álláspont, hogy a gyermek érdeke azt kívánja, hogy az utánkövetés működjön, hisz az ő jóléte az elsődleges, és az örökbefogadás mindenekelőtt a gyermekekről szól és csak másodsorban az örökbefogadó szülőkről. A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia képviselője is azzal érvelt, hogy a gyermek mindenekfeletti érdeke megelőzi a szülők érdekeit. Álláspontja szerint a gyermek miatt van szükség az utánkövetésre, tudnunk kell, hogy neki jó-e abban az adott családban. A származási országok számára biztosítani kell erről a megfelelő információt - ezért is működik az utánkövetés. (További fontos szempontok is gyakran felmerülnek, például, hogy nem éri-e speciális sérelem a gyereket, nem dolgoztatják, kihasználják, bántalmazzák-e). Sok ország nem értett ezzel egyet teljes egészében. Ausztria képviselője például azzal érvelt, hogy nézetük szerint az örökbefogadás lezárulása után a családokat ugyanúgy kell kezelni, mint a vér szerinti családokat. Tehát lehetőség van arra, hogy különböző szolgáltatásokat kínáljanak nekik, de ezeket nem szabad kötelezővé tenni. Sok országban hasonló a helyzet, léteznek különböző szolgáltatások, de ezeket a családok önkéntes alapon veszik igénybe."
Az örökbefogadás utáni szolgáltatások kialakítására a francia és a holland példát tartom megfelelőnek, így ezeket ismertetem most.
Franciaországban pár éve rendszeresen találkoznak a támogató csoportokon az örökbe fogadó csa-
- 136/137 -
ládok és az örökbefogadásra vállalkozó párok, ahol az örökbefogadásra vállalkozók meríthetnek az örökbefogadók tapasztalataiból és megbeszélhetik velük a történeteik megismerése után esetleg felmerülő kétségeiket. Hollandiában a videotréningnek sajátos formája működik, s ezt is lehetne Magyarországon alkalmazni, de nem kötelező jelleggel, hanem csak az örökbefogadó szülők beleegyezésével, mert ennek hiányában adatvédelmi aggályok merülhetnének fel és sérthetné a magánélethez való jogot.
Ahhoz, hogy a gyermek biztonságos, megfelelő kapcsolatot alakítson ki a szüleivel, biztonságban kell éreznie magát az új környezetében. A videotréning programjával abban kívánnak segíteni, hogy az örökbe fogadó szülők az elméleti képzésen megtanultakat képesek legyenek a gyakorlatban alkalmazni. A videotréning célja az örökbefogadott és a szülők közötti kapcsolat, kötődés megfigyelése. A kommunikációra koncentrálnak és arra, hogy a szülő észreveszi-e, észleli-e azokat a jeleket és viselkedést, amikkel a gyermek jelez, felhívja a figyelmet. Emellett megelőzésként megfigyelik, hogy a gyermek a fejlődés milyen szakaszában van, és mit tudnak a szülők tenni, hogy a gyermek szükségeihez kapcsolódva segítsék őt előrelépni a fejlődésben, pótolni az elmaradásokat. Különösen az elhanyagolt kicsik küldenek gyenge és nehezen érthető jeladásokat, amelyek a felvett anyag lejátszása során láthatóbbá, megbeszélhetővé válnak. A módszer arra próbálja ösztönözni a szülőket, hogy jobban figyeljenek a gyermek viselkedésére, szükségleteire, értsék azokat, és pozitívan válaszoljanak. A videotréninges közreműködést Hollandiában a család a gyermek megérkezése után egy évig kérheti. A videotréninget folytató szakemberek a videofelvételek elemzésére képzettek, és arra, hogy segítsék az örökbefogadókat, hogy jobb, hatékonyabb szülők lehessenek. A tanácsadó megmutatja a szülőknek, hogy hogyan ösztönözhetik a pozitív kötődést és vehetik észre, ha a kötődés erősebbé válik. A holland kutatások azt mutatták, hogy a pozitív kommunikáció ösztönzése a gyermek és szülő között növeli a kötődést, és a videotréning nagyon jó eszköz ennek megvalósítására.[28]
A Csjk. 3:141. §-a a következőképpen szabályozza a vérségi származás megismeréséhez fűződő jogot.
(1) Az örökbefogadott felvilágosítást kérhet a gyámhatóságtól arról, hogy őt örökbefogadták-e, és -ha a tizennegyedik életévét már betöltötte - kérheti a vér szerinti szülőjének természetes személyazonosító adatait is. A tizennegyedik életévét betöltött gyermek a kérelmet törvényes képviselője hozzájárulása nélkül is előterjesztheti. Erről az örökbefogadási eljárás során a feleket tájékoztatni kell.
(2) A felvilágosítás megadásához a vér szerinti szülő meghallgatása, továbbá, ha az örökbefogadott még kiskorú, az örökbefogadó vagy más törvényes képviselő meghallgatása is szükséges.
(3) Nincs szükség sem a vér szerinti szülő, sem az örökbefogadó vagy más törvényes képviselő meghallgatására, ha ismeretlen helyen távol van vagy meghallgatása elháríthatatlan akadályba ütközik.
(4) A (3) bekezdésben megjelölt esetben, valamint akkor, ha a vér szerinti szülő a meghallgatás során úgy nyilatkozik, hogy természetes személyazonosító adatai közléséhez nem járul hozzá, gyermekével nem kíván kapcsolatba lépni, a bíróság - külön törvényben foglaltak szerint - a gyermek érdekének figyelembevételével dönt a vér szerinti szülő természetes személyazonosító adatainak az örökbefogadott gyermekkel való közléséről vagy az adatok közlésének megtagadásáról.
(5) A vér szerinti szülő adatairól való tájékoztatást az előző rendelkezésekben meghatározott feltételek esetén sem lehet engedélyezni, ha a kiskorú örökbefogadott érdekeivel ellentétben áll, különösen, ha a szülő felügyeleti jogát a bíróság azért szüntette meg, mert a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sértette vagy veszélyeztette.
A Gyer. 53. § (1) bekezdése értelmében a 14. életévét betöltött örökbefogadott gyermek a vér szerinti szülője adatainak megismerése iránti kérelmét önállóan, törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül is előterjesztheti.
A magyar jogban a származás megismerésének lehetősége - más országok jogi szabályozásától eltérően - nem az eredeti anyakönyvbe való betekintés megengedésével, hanem a gyámhivataltól kérhető tájékoztatással került megoldásra. A Csjt.-nek az 1997-es Gyvt. hatálybalépésével beiktatott 53/A. §-a azonban nem rendelkezik arról, hogy egyáltalán milyen életkortól kérhet "a még kiskorú" örökbefogadott a gyámhatóságtól vér szerinti szüleinek adatairól felvilágosítást.[29]
Álláspontom szerint a tizennégy évnél fiatalabb és a tizennegyedik életévét betöltött örökbefogadott gyermek nem elég érett ahhoz, hogy megismerje a vér szerinti szülőjének természetes személyazonosító adatait és esetleg az adatokat megismerve, felvegye a kapcsolatot szülőjével, mivel még a felnőtt örökbefogadottak nagy része sem tudja megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket, ezért egy kiskorú, akinek a személyisége még alakulóban van, s nem kiforrott, és a kamaszkorral járó lelki, érzelmi változásokon megy keresztül, még a felnőtteknél is nehezebben dolgozza fel az ilyen helyzeteket, s emiatt úgy gondolom, hogy a tizennyolcadik életév betöltéséhez kellene kötni az ilyen adatok megismerésének lehetőségét.
A ChildONEurope tagjait és társult tagjait alkotó országok többségében az információkérésre a nagy-
- 137/138 -
korúság elérésétől van lehetőség. Ebben az esetben részben követendőnek az olasz példát tartom, s azt ismertetem most: Olaszországban az örökbefogadott tizennyolc éves koráig a biológiai szülők adatait a bíróság engedélyével, "csak komoly és bizonyított ok esetén" és csak az örökbefogadóknak lehet kiadni. Az ilyen információk átadásához az örökbefogadott "megfelelő felkészítése és támogatása" szükséges, közvetlenül vagy a szociális szolgálatokon keresztül. Ez a szabályozás összhangban van a Hágai Egyezmény 30. cikkével, amely szerint az ilyen információkhoz való hozzáférés csak "megfelelő irányítással lehetséges". Az örökbefogadott 18 és 25 éves életkora között az eredetéről szóló információkat "csak komoly és bizonyított okok esetében, amelyek összeegyeztethetők pszichés és fizikális egészségével" és csak akkor ismerheti meg, ha az ilyen információkhoz való hozzáférés "nem veszélyezteti a pszichés és fizikális egyensúlyát". E feltételek fennállása esetén az illetékes bíróságnak meg kell hallgatnia mindenkit, aki hasznos információval szolgálhat, illetve össze kell gyűjtenie minden szükséges szociális és pszichológiai információt a szociális szolgálatokon keresztül. Ha az örökbefogadott huszonöt éves elmúlt, az eredetéről szóló információkat indoklás és korlátozás nélkül megismerheti. Az információk megismerésére nincs lehetőség, ha a biológiai anya a gyermek születésekor kijelenti, hogy anonim szeretne maradni, vagy bár megnevezték a születési anyakönyvi kivonatban, nem ismerte el gyermekét. A bíróság engedélye nem szükséges, ha az örökbefogadó szülők meghaltak vagy nem lelhetők fel.[30]
Nem értek egyet a Csjk. 3:141. § (4) bekezdésében foglaltakkal sem, mivel ennek értelmében, amennyiben a vér szerinti szülő a meghallgatás során úgy nyilatkozik, hogy természetes személyazonosító adatai közléséhez nem járul hozzá, gyermekével nem kíván kapcsolatba lépni, a bíróság dönthet úgy is, hogy a vér szerinti szülő természetes személyazonosító adatait közli az örökbefogadott gyermekkel, de véleményem szerint ilyen esetekben nem kellene az adatokat kiadni, mivel a szülő nem akar tudni a gyermekéről, akkor nem kellene a gyermeket olyan érzelmi megrázkódtatásnak kitenni, hogy abban azt esetben, ha felkeresi a szülőjét, az illető nem akar tudni róla, s így elutasításban van része a szülője részéről.
Évente kb. 800-1000 gyermeket fogadnak örökbe Magyarországon és minden évben kb. 15-20 örökbefogadó szülő kéri az örökbefogadás felbontását, többnyire a kamaszkor körüli krízis kezelhetetlensége miatt.[31] Az örökbefogadás felbontását kiváltó okok között szerepel még a gyermek betegsége is, így ha a szülőanya hozzájárul gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához, és a csecsemő nevelőszülőhöz vagy gyermekotthonba kerül, a vér szerinti családról mélyreható ismeret hiányában nem biztos, hogy felszínre kerülnek a gyermekkel kapcsolatos, fontos információk, a csecsemő esetleges genetikai, öröklött betegségei. A csecsemő azonnali örökbefogadókhoz történő gondozásba való kihelyezése ezért is különös veszélyeket hordoz magában.[32]
A Csjt. 56. § (1) bek.-58. § (2) bekezdéseiben szabályozza az örökbefogadás felbontását, azonban Csjk. 3:144. § (1) bekezdésének második mondata a régi szabályozáshoz képest új elem, s a következőket írja elő: Ha az örökbefogadott még kiskorú, az örökbefogadás felbontására az örökbefogadó kérelmére csak kivételesen indokolt esetben, a gyermek érdekében kerülhet sor. A Csjk. 3:144. § (1) bekezdésének második mondatával nem értek egyet, mivel álláspontom szerint, amennyiben az örökbefogadó fel szeretné bontatni az örökbefogadást és a bíróság nem bontja fel, mert nem áll fenn "kivételesen indokolt eset", akkor a kiskorú gyermek továbbra is egy olyan örökbefogadónál maradna, aki nem akar tudni róla, s nem szeretné tovább a gondját viselni, akkor a bíróságnak az örökbefogadás felbontását megtagadó döntése után milyen sorsa lenne a továbbiakban a gyermeknek? Bizony nem olyan sorsa, mint amilyen célt az örökbefogadás intézménye betölteni hivatott, és így az örökbefogadó valamint az örökbefogadott nem alkotna egy boldog családot.
A felbontás egyes államokban egyáltalán nem lehetséges. Ez a helyzet Olaszországban, Litvániában és Németországban is. Az országok többségében azonban a magyar helyzethez hasonlóan az örökbefogadások felbonthatók.[33] Norvégiában az örökbefogadás nem felbontható, viszont vannak olyan gyermekek, akik visszakerültek a gyermekvédelmi rendszerbe.
Megemlíteném még Spanyolországot is, ahol az örökbefogadás ugyancsak nem felbontható. Ha a beilleszkedés nem sikeres vagy a szülők nem megfelelően gondoskodtak a gyermekekről, akkor a kiskorú gyermekvédelmi gondoskodásba kerül, de a szülők továbbra is kötelesek a gyerekek fenntartását fedezni, akkor is, ha nem látogatják többé. A gyermek örökösük is lesz. Jelenleg az országon belül vita folyik arról, hogyha az örökbe fogadó szülőktől elveszik a gyámság jogát, akkor egy másik család örökbe fogadhatja-e mégegyszer ezeket a gyerekeket. Spanyolországban is nagyon kevés a belföldi, de annál több a nemzetközi örökbefogadás, és igen sok nemzetközi örökbefogadással foglalkozó szervezet működik. Egyikük tájékoztatása szerint nekik soha nem volt sikertelen örökbefogadásuk, pedig már közel 700 gyermek örökbefogadásában működtek közre. A következőket megszívlelendőnek tartom: Ez az előbb említett szervezet az okokat abban látja, hogy nagyon odafigyelnek a családok
- 138/139 -
kellő felkészítésére és mindig alaposan nyomon is követik őket. Segítenek a kapcsolat kialakításában és mindig rendelkezésre állnak, hogyha bármilyen probléma adódik, azonnal segíteni tudjanak, még mielőtt túlzottan előrehaladna.[34]
Több országban a sikertelennek tűnő örökbefogadások esetében alkalmazzák a mediációt. Ezekben az esetekben megkísérlik a felek az idősebb gyerek és szülők közötti helyzet rendezését közvetítői segítséggel, és több esetben sikerrel jártak.[35]
Az örökbefogadás intézményének fontos szerepe van abban, hogy általa gyermektelen párok gyermekhez jussanak, de ahhoz, hogy az örökbefogadás folyamata minél zökkenőmentesebb legyen, és betöltse azt a rendeltetését, amire hivatott, meg kell teremteni a megfelelő feltételeket, s ennek egyik fontos része a jogi szabályozás, bár sok múlik a hatóságokon és az örökbefogadó szülőkön valamint az örökbefogadott gyermekeken is.
A magam eszközeivel - a Csjt. és a Csjk. vizsgálatával és eme hatályos illetve hatályba nem lépett családjogi rendelkezések javításával, jobbá tételével - szerettem volna ehhez hozzájárulni. A rendelkezések egy része megfelel a követelményeknek, a másik része pedig javításra szorul, s a törvényalkotók felelőssége, hogy minél jobb, a modern életviszonyoknak megfelelő, és az örökbefogadott valamint az örökbefogadó érdekeit is figyelembe vevő családjogi szabályokat alkossanak. A törvényalkotóknak majdan a külföldi örökbefogadási jogszabályokat, rendszereket is figyelemmel kellene követniük, s a hazai viszonyok közt hasznosítható megoldásokat a jogszabályba belevenni. Abban a reményben zárom a tanulmányomat, hogy az évek előrehaladtával az örökbefogadás intézménye egyre jobbá válik, s ez az intézmény az örökbefogadott gyermekek minél nagyobb részének biztosítja, illetve fogja biztosítani az "igazi" boldog családot. ■
JEGYZETEK
[2] Brósz - Pólay: Római jog, Tankönyvkiadó, Budapest 1992. 161. o.
[3] Beke-Martos Judit: i. m. 18. o.
[4] Brósz - Pólay: i. m. 161-162. o.
[5] Beke-Martos Judit: i. m. 19. o.
[6] Werbőczy István: Tripartitum (A dicsőséges magyar királyság szokásjogának hármaskönyve), Téka Könyvkiadó, Budapest 1990. 71-72. o.
[7] Werbőczy István: i. m. 178-179. o.
[8] Beke-Martos Judit: i. m. 19-20. o.
[9] Godja Györgyné: Tapasztalatok az örökbefogadásról, az örökbefogadás felbontásáról és az örökbefogadás felbontását kiváltó okokról, Magyar Közigazgatás 2001. (51. évf.) 12. sz. 750. o.
[10] Beke-Martos Judit: i. m. 20. o.
[11] Pulay Klára: Amit az örökbefogadók veszteségeiről tudni érdemes (A feldolgozatlan veszteségek hatása az örökbe fogadó családokban (1. rész), Család Gyermek Ifjúság 2006. (15. évf.) 1. sz. 12-13. o.
[13] Kőrös András: i. m. 3. o.
[14] Kőrös András: i. m. 4. o.
[15] Andrási Júlia: Örökbe-fogadás? (Országos felmérés az örökbefogadásból gyermekvédelmi gondoskodásba visszakerült gyermekek helyzetéről), Család Gyermek Ifjúság 2009. (18. évf.) 2. sz. 21. o.
[16] Kőrös András: i. m. 5. o.
[18] Kőrös András: i. m. 7. o.
[19] Kőrös András: i. m. 7. o.
[20] Herczog Mária: Veszteség, gyász és örökbefogadás, Család Gyermek Ifjúság 2001. (10. évf.) 2. sz. 9. o.
[21] Godja Györgyné: i. m. 754. o.
[22] Deli Judit: Kinek az érdeke? (Az örökbefogadás feltételeivel kapcsolatos szabályozás változásai), Család Gyermek Ifjúság 2006. (15. évf.) 1. sz. 35. o.
[23] Kőrös András: i. m. 9. o.
[24] Kőrös András: i. m. 9. o.
[25] Neményi Eszter: Nemzetközi örökbefogadás, Család Gyermek Ifjúság 2001. (10. évf.) 2. sz. 13-14. o.
[26] Deli Judit: i. m. 35. o.
[27] Andrási Júlia: i. m. 20. o.
[28] Andrási Júlia: Fokozott állami felelősség a jó döntésért és a sikeres örökbefogadásért (Néhány európai ország gyakorlata a nemzetközi örökbefogadások utánkövetéséről, a származási adatokhoz való hozzáférésről és a sikertelen nemzetközi örökbefogadásokról), Család Gyermek Ifjúság 2006. (15. évf.) 1. sz. 63-65. o.
[30] Andrási Júlia: ld. 28., i. m. 66. o.
[31] Szilvási Léna: Örökbefogadás - Identitás - Sajtó - Botrány, Család Gyermek Ifjúság 2005. (14. évf.) 1. sz. 4. o.
[32] Godja Györgyné: i. m. 755. o.
[33] Andrási Júlia: ld. 28., i. m. 68. o.
[34] Andrási Júlia: ld. 15., i. m. 17-18. o.
[35] Andrási Júlia: ld. 28., 69. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
