Dr. Trenyisán Máté[1]: A munkáltatói kárfelelősség célja és szabályozási modelljei (MJO, 2024/4., 1-10. o.)

A munkavállalót ért károsító körülményekért való felelősség szabályai egy komplex és összetett szabályrendszert alkotnak, amelyben egyszerre vannak jelen munkajogi, munkavédelmi jogi, társadalombiztosítási jogi és felelősségbiztosítási jogi szabályok. Ezeknek a szabályoknak egy része szükségképpen felmerül a jogalkalmazás során, míg mások attól függnek, hogy a munkavállaló élni kíván-e az adott jogi eszközökkel, vagy éppen a munkáltató rendelkezik-e bizonyos szerződéses konstrukciókkal (például munkáltatói felelősségbiztosítással). Amikor a munkáltató felelősségét és a felelősségi szabályrendszer hatékonyságát vizsgáljuk, óhatatlanul ki kell térnünk az előbb említett négy jogágra és azok egymáshoz való kapcsolódási pontjaira. A munkáltatói felelősség szabályrendszere kapcsán az egyes országok szabályozási megközelítését megvizsgálva látható, hogy kétféle szabályozási szisztéma, másként fogalmazva modell létezik: a kártérítési és a kompenzációs modell.[1]

A magyar jogrendszer a munkaviszonnyal összefüggésben felmerülő károk kapcsán a magánjogi természetű kártérítési modellt követi. Ez a rendszer a teljes kártérítés elvén nyugszik, amely az igényérvényesítés bírói útját helyezi előtérbe a károsult munkavállalók számára, míg a munkáltató felelősségét objektív alapon állapítja meg. Az objektív felelősségi alakzat nincs tekintettel a munkáltató magatartásának felróhatóságára, és a felelősség alóli mentesülését csak szűk körben - szigorú, konjunktív feltételek fennállása esetén - teszi lehetővé. Ebbe az egyenletbe kapcsolódik be gyakran egy - mindkét fél számára előnyösnek tekinthető - harmadik elem, a munkáltató által kötött önkéntes felelősségbiztosítás, amely azonban meghatározott esetekben a biztosítói regresszigények kérdését is felveti.

1. Bevezetés

2. A kárfelelősség jogintézményének célja és funkciói

3. Modellalkotás a munkáltatói felelősség rendszerében

4. A magyar modell összefoglaló bemutatása

1. Bevezetés

A magánjogi kártérítési felelősség leginkább két célt szolgál, a prevenciót és a reparációt, míg a represszív elemek kevésbé hangsúlyosak. A reparáció a megbomlott vagyoni helyzet helyreállítását jelenti, amely egyébként megjelenik magának a kárnak a fogalmában is.[2] A reparáció funkciója azt fejezi ki, hogy a hangsúly a kárkötelem két alanya közül a károsulton van, a kártérítés intézménye elsősorban a károsult vagyoni helyzetének helyreállítását célozza. E megfontolásból jelenik meg a magánjogi felelősség körében az objektív, vétkességre és felróhatóságra tekintet nélküli, kimentést szűk körben engedő felelősségi forma.

A prevenció, a megelőzés a felelősség fennállásának megállapíthatóságával való fenyegetést jelenti. A prevenció lehet speciális vagy generális, attól függően, hogy az a konkrét károkozó elrettentésére irányul vagy a társadalom számára általános mérceként jelenik meg. Kezdetben a prevenció annak vizsgálatát jelentette, hogy mely esetekben lehet és érdemes szankciót alkalmazni a károkozóval szemben, míg a tömegtermelés nyomán bővült a prevenció jelentéstartalma, és immár a kockázatok értékelése körében készült költség-haszon kalkuláción alapuló üzleti döntés.[3]

Vajon a munkáltatói kárfelelősség hazai, jogágakon (munkajog, munkavédelmi jog, társadalombiztosítási jog, felelősségbiztosítási jog) átívelő rendszere és ennek az esszenciális gondolati alapját megteremtő hazai kártérítési modell - bíróság előtti igényérvényesítésen alapuló koncepciója -, mennyiben alkalmas arra, hogy realizálja

- 1/2 -

a vágyott célt, a károsult vagyoni helyzetének helyreállítását (reparáció) és - a szigorú objektív felelősség általi elrettentetés útján - a károkozó megelőző intézkedések megtételére való rábírását (prevenció)?

A munkáltatói kárfelelősség témájában számos tanulmány született, azonban a tudományos igényű feldolgozások száma a munkáltatói kárfelelősség jogintézményének jogdogmatikai és funkcionális megközelítéséből kevés. Emiatt jelen tanulmány célja feltárni azt a problémakört, hogy vajon a kártérítési funkciókat és a modellalkotási sajátosságokat figyelembe véve a magyar kárfelelősségi szabályrendszer alkalmas lehet-e a vágyott célok és a munkáltatói kárfelelősség intézményi céljainak realizálására.

2. A kárfelelősség jogintézményének célja és funkciói

A munkáltató kártérítési felelőssége rendszertani szempontból az objektív magánjogi felelősségből eredeztethető, így a munkáltatói kárfelelősség funkcióinak feltárása során a magánjogi felelősségből érdemes kiindulni. A magánjogi felelősség funkciója koronként változott.

Az ókorban a magánjog és a büntetőjog felelősségi szabályrendszere közötti határ elmosódott, a mai fogalomrendszerünk szerinti kártérítési felelősség előképeinél is a represszív, büntető funkció került előtérbe. Az ókori római jogban a kártérítés kialakulása lassú folyamat volt. A XII táblás törvények például általános kárfelelősségi szabályt még nem ismertek.[4] Bár néhány szabály vonatkozott a károk megtérítésére, azonban azok inkább egyfajta magánbüntetések voltak. A kártérítés reparatív funkciója és a büntetés csak lassan váltak el egymástól.[5] A kártérítés kezdetben a magánbosszúról való lemondás eszköze volt, ám nem hasonlítható mindez a mai kártérítési funkciókhoz, mivel a gyakorlatban az okozott kár és a kártérítés gyanánt fizetett összeg aránytalansága volt megfigyelhető.[6] A kikényszerítés és a felelősségre vonás államosítását követően a kártérítés meghatározott összegek formájában jelent meg, amely kizárta a magánbosszú lehetőségét. A büntetőjog és a magánjog elválását követően pedig már fontos különbségek mutatkoztak a felelősség funkciójában is.

A jogirodalom egységes abban, hogy a magánjogi kártérítési felelősség két fő funkciója a vagyoni károk megtérítése körében kétségtelenül a reparáció és a prevenció, míg a represszív elemek kevésbé hangsúlyosak. Az egyes funkciók jelentősége korszakonként változott, emellett némely szerzők elismerik a kártérítési felelősség büntető (elégtételt biztosító) funkcióját is. A nem vagyoni sérelmek megtérítésének intézményei körében, mind a nem vagyoni kártérítés, mind a sérelemdíj esetében elismeri a jogirodalom az elégtétel funkcióját is, ugyanakkor a fókusz a nem vagyoni sérelmek körében is a reparáción vagy helyesebben a kompenzáción van.

A reparáció a megbomlott vagyoni helyzet helyreállítását jelenti, amely egyébként megjelenik magának a kárnak a fogalmában is. A reparáció funkciója azt fejezi ki, hogy a hangsúly a kárkötelem két alanya közül a károsulton van, elsősorban a károsult vagyoni helyzetének helyreállítását célozza a kártérítés intézménye. Emiatt jelenik meg a magánjogi felelősség körében gyakran az objektív, vétkességre és felróhatóságra tekintet nélküli, kimentést szűk körben engedő felelősségi forma.

A prevenció a felelősség fennállásának megállapíthatóságával való fenyegetést jelenti. A prevenció lehet speciális vagy generális, attól függően, hogy az a konkrét károkozó elrettentésére irányul, vagy a társadalom számára általános mérceként jelenik meg. Kezdetben a prevenció annak vizsgálatát jelentette, hogy mely esetekben lehet és érdemes szankciót alkalmazni a károkozóval szemben, míg a tömegtermelés nyomán bővült a prevenció jelentéstartalma és immár a kockázatok értékelése körében készült költség-haszon kalkuláción alapuló üzleti döntés.[7]

A második világháborút megelőző magánjogban a reparációs funkció elsődlegessége volt az uralkodó álláspont,[8] míg a második világháborút követően a prevenciót középpontba állító nézetek domináltak.

Eörsi Gyula két funkciót különböztetett meg: a védekező funkciót és a kárelosztási funkciót. A védekező funkció lényegében a prevenciót testesítette meg. A preventív funkció lényegét Eörsi abban ragadja meg, hogy a fő cél a károkozás veszélyével járó helyzetek számának és veszélyességi fokának csökkentése. E célok elérésének álláspontja szerint kétféle módja van. Az egyik, ha a külső körülményeket alakítja a jog olyanná, hogy kárveszéllyel járó helyzetek ne alakuljanak ki. A másik pedig a pszichikai körülmények oly módon való alakítása, hogy növekedjen az "ellenálló képesség a kísértésekkel szemben", tehát, hogy törekedjenek a jogalanyok a káresemények megelőzésére.[9] Eörsi Gyula szerint a kárelosztási funkcióban a kártérítési felelősség csak részleges szerepet tölt be. E funkció az egyes jogalanyok kártelepítésben való részvételét foglalja magában, tehát azt, hogy a kár mely részét telepíti a jog a károkozóra, a károsultra vagy éppen valamely biztosítási konstrukcióra. Bár a preventív hatásokat gyengítheti a társadalombiztosítás vagy a felelősségbiztosítás helytállása, azonban a visszkereseti lehetőség megfelelő megteremtésével e hátrány Eörsi szerint kiküszöbölhető.[10] A fentiek mellett azonban fontos hangsúlyozni, hogy Eörsi elismerte a reparatív funkció létét is.[11]

Marton Géza megközelítése a felelősség központi funkciójának a kezdetektől a prevenciót tekintette,[12] míg a represszió álláspontja szerint csak másodlagos funkció. Álláspontja

- 2/3 -

szerint a szabályozás fő célja a káresemények megelőzése, azok elkerülése. Megközelítésében a megelőzés "az első és uralkodó felelősségalapító elv",[13] amely mellett az ún. egyéni és társadalmi érdekelv játszik még szerepet.

Sólyom László nézete szerint a kártérítési felelősség fő funkciója a reparáció. Szerinte a polgári jogi felelősség hanyatlása annak köszönhető, hogy a reparációs funkciót új intézmények útján is meg lehet valósítani - a "no fault" rendszerek révén -, így a polgári jogi felelősség fontossága csökken. Értelmezése szerint, bár a prevenció fontos cél lenne, de a kapitalista jogban "cserbenhagyja" a "felelősséget, azaz a preventív-represszív hatást".[14]

A rendszerváltást követően Petrik Ferenc szerint az, hogy a prevenció előtérbe került a magyar jogban az európai jogfejlődéstől való elhajlás, szocialista jog következménye volt.[15] Fuglinszky Ádám és Fézer Tamás egyértelműen akként foglalnak állást, hogy a reparáció és a prevenció egyaránt elengedhetetlen célok.[16] Menyhárd Attila azt a megközelítést vallja, hogy "kártérítési felelősségnek alapvetően három funkciója van: a kompenzáció, a prevenció és az elégtétel".[17] Bárdos Péter kifejezetten tagadja a prevenciós elv létezését, ugyanis véleménye szerint nem bizonyítható, hogy a kártérítésnek lenne ilyen jellegű funkciója.[18]

Abban a preventív funkciót elismerő szerzők javarészt egyetértenek, hogy a jelen kor egyik legnagyobb kihívása az, hogy hogyan lehet a kártérítési szabályoknak megfelelő preventív hatása egy olyan korban, ahol a kármegelőző intézkedések megtétele sok esetben egy gazdasági költség-haszon kalkuláción alapszik. Menyhárd Attila álláspontja az, hogy a kártérítési felelősség egyik alapelve, a káron szerzés tilalma a preventív hatások erősítésének egyik legfőbb gátja. "A kártérítésként megítélt összeg [pedig] nem lehet magasabb [...] [az] elszenvedett veszteségnél[,] [e]zért a jogrendszernek, ha a kártérítési felelősség hatékonyságát növelni és a preventív hatását erősíteni akarja, lehetővé kell tennie a káron felüli marasztalást."[19] Menyhárd szerint "[a] káron felüli marasztalást alapvetően három módon tudja lehetővé tenni a jog: büntető kártérítéssel, gazdagodási kárszámítással vagy a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak az alkalmazásával. Ezek a megoldások nemcsak vagyoni károk esetén alkalmazhatók, hanem a személyiségi jogok megsértése esetén is, mert a kártérítés preventív hatását ugyanazok a tényezők gyengítik, mint vagyoni károk esetén."[20] Menyhárd Attila végkövetkeztetése az, hogy a kártérítés és a jogalap nélküli gazdagodás kapcsolatrendszerének újragondolásával[21] lehet biztosítani azt, hogy a károkozónak "ne érje meg" a károkozás.

A munkáltatói kárfelelősség funkcióinak áttekintése előtt fontosnak tartok néhány gondolatot kiemelni a munkajogi kárfelelősség dogmatikai jellegéről. A munkajogi kárkötelmi jogviszony a magánjogi felelősséghez képest dogmatikai önállósággal nem rendelkezik.[22] Néhány olyan szempont azonban felvethető, amely alapján a polgári jogi és munkajogi kárfelelősség dogmatikai egysége nem teljes.

- Az egyik szempont az, hogy a polgári jogi kárfelelősségnek két nagy szabályozási területe van: a szerződésen kívüli (deliktuális) és a szerződésszegésért való (kontraktuális) felelősség. Míg a deliktuális felelősséget az abszolút szerkezetű jogviszonyból származó kötelezettségszegés eleve megalapozza, addig a kontraktuális felelősség esetében egy előzetesen megkötött érvényes szerződés is szükséges a felelősség megállapításához. Ettől függetlenül azonban a kárfelelősség két rendszere funkcionális értelemben egységet alkot. Ehhez képest a munkajogban a kárfelelősség alapjául a munkajogviszony szolgál, tehát csak kontraktuális felelősségről beszélhetünk, mivel a kárfelelősségi rendszer maga is pusztán a szerződésen alapuló jogviszony alanyaira korlátozódik.

- A másik eltérés a kárfelelősség terjedelmében nyilvánul meg. Míg a polgári jogi felelősség esetében a károkozó a teljes kárért felel, addig a munkajogi felelősség esetében ez nem minden esetben igaz.[23]

A munkajogi kárfelelősséget a jogirodalom egyértelműen szerződésen alapuló felelősségként kezeli.[24] Ez véleményem szerint az Mt. megfogalmazásából is egyértelműen kitűnik. Kiemelendő azonban, hogy a jogfejlődés során a munkajogi kárfelelősséget a jogdogmatika nem feltétlenül tekintette szerződéses jellegűnek.[25] Prugberger Tamás több tanulmányában kiemeli, hogy a polgári jogon belül a kötelmi jogi és a deliktuális felelősség viszonylatában addig, amíg a munkajog önálló jogágként kezelése volt az uralkodó doktrína, a munkajogi anyagi felelősséget mind a jogi szabályozás, mind pedig a gyakorlat kevéssé kezelte szerződésen alapuló felelősségként.[26] Álláspontom szerint a munkáltatói kárfelelősség kontraktuális alapokon nyugszik, annak szerződésen alapuló jellege miatt.

A munkajogban elfogadott az az álláspont, hogy a munkáltatói kárfelelősség körében a kártérítés két funkciója a prevenció és a reparáció. A teljes kártérítés elvének megfelelően a vagyoni károkat teljes mértékben reparálni kell, a káron szerzés tilalmának érvényesülése mellett. Sipka Péter szerint a szigorú, vétkességre tekintet nélküli felelősség két okra vezethető vissza. Egyfelől

- 3/4 -

az érdekelvre,[27] amely szerint annak kell helytállnia a veszélyért, aki érdekében előidézték, másrészt a prevenciós célra, hiszen a szigorúbb felelősség valószínűleg arra sarkallja a munkáltatót, hogy megtegyen mindent a káresemények megelőzése érdekében.[28] Sipka Péter rámutat arra, hogy a prevenció erősítésére nemcsak a munkajog hat rá, hanem más jogágak is. A prevenció mellett pedig a másik cél a reparáció.[29]

Kun Attila szerint a kulcskérdés a megelőzés, a prevenció. A munkahelyi egészségsérelmek kompenzációjának rendszerét és a munkáltatói felelősségnek a jogi megoldásait "akképpen szükséges kialakítani, hogy a prevenciót szolgálják, és érdemi proaktív magatartásbeli, attitűdbeli változásokat legyenek képesek kiváltani és katalizálni".[30] Kun Attila szerint "a munkáltatói kárfelelősség [...] új, polgári jogias karakterű szabályozása [...] kevéssé ösztönöz prevencióra. Éppen ezért szükséges feleleveníteni az önálló munkahelyi balesetbiztosítás gondolatát."[31]

Nádas György azt a következtetést vonta le a szabályozás tükrében, hogy a teljes kártérítés és a szigorú objektív felelősség alapján a munkáltatói kárfelelősség körében az elsődleges funkció a reparáció, míg a prevenció és a represszió korlátozott mértékben jut érvényre.[32]

A felelősség funkcióját tekintve egyrészt bizonyosan "reparatív, hiszen a munkavállaló kárának megtérülését írja elő fő szabályként. A bírói gyakorlat értelmében a károsultat minden esetben olyan helyzetbe kell hozni, mintha a kár be sem következett volna."[33] Preventív funkció abban fedezhető fel, hogy a munkáltatónak mentesülésre a korábbinál szélesebb körben ad lehetőséget, így megteremtve az esélyt a munkáltató számára, hogy a kár bekövetkezésének lehetőségére fel tudjon készülni, a kár elkerülése és/vagy megtérülése érdekében már előzetesen intézkedéseket tegyen.[34]

A magánjogi felelősség körében sokan foglalkoznak a nem vagyoni sérelmek megtérítésére szolgáló kártérítés vagy sérelemdíj funkcióival. E körben a megközelítések nem egységesek. Hazánkban 2014 óta a személyiségi jogok megsértésére alapított igények sérelemdíj formájában érvényesíthetők. Sérelemdíj esetében a hagyományos prevenciós és reparációs funkció helyett a reparáció (e körben inkább kompenzáció a helyesebb terminus) és a represszió funkciója kerül előtérbe. A büntető hatás itt egyfajta elégtételként jelenik meg.[35] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 2:52. (1) bekezdése alapján bármely személyiségijog-sértés alapján sérelemdíj igényelhető, amely "a személyiségi jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és egyben magánjogi büntetése".[36] A többségi szakirodalmi álláspont az, hogy a sérelemdíj esetében a reparáció nem lehetséges, hiszen pénzben nem kifejezhető a károsodás, a kompenzációként megítélt összeg azonban preventív hatást is gyakorol a jövőre nézve, valamint jelent egyfajta elégtételt a sérelmet szenvedő számára. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy van olyan szakirodalmi álláspont, amely vitatja ezen állítást. Bárdos Péter szerint csak azért, mert bizonyos döntésekben megjelenik az elégtétel gondolata, nem jelenti azt, hogy a represszió kártérítési céllá válna.[37] Bors Szilvia munkajogban vallott megközelítése szerint a sérelemdíjnak négy funkciója is van. A jogintézmény elsődleges funkciója a kompenzáció, ugyanakkor e funkció mellett érvényesül a méltányosság, a speciális és generális prevenció és a represszív funkció is.[38]

A sérelemdíj funkcionalitása tekintetében a megtorló, büntető célzat Vékás Lajos szerint abban foglalható össze, hogy a sérelemdíj körében a kártérítési jog azt is célozza, hogy a károkozó bűnhődjön a károkozásért. Ne csak térítse meg a kárt, ne csak törekedjen a jövőben a megelőzésre, hanem kapjon méltó büntetést is a tettéért. A büntető célzat a munkáltatói kárfelelősség körében a sérelemdíj jogintézményénél merül fel, ahol a jogalkotó kifejezetten nevesítette a Ptk. törvényi indokolásában a sérelemdíj e funkcióját.[39] E funkció lényege mellett a sérelemdíj természetesen prevenciós és kompenzációs célokat is szolgál.

Összegezve, álláspontom szerint a munkáltatói kárfelelősség tekintetében a jelenlegi szabályozási koncepcióban egyszerre próbál(na) domináns funkció lenni a prevenció és a reparáció is. A jogalkotó a munkáltató szigorú objektív felelősségét írja elő, melyben a mentesülés lehetősége korlátozott. A szigorú felelősség az egészségkárosodást előidéző káresemények tekintetében azt az üzenetet hordozza, hogy "kerüld el a káreseményt, hiszen csekély eséllyel mentheted ki magadat" a felelősség alól. A vagyoni károk megtérítésére a teljes kártérítés elve irányadó, így ami összegszerűen bizonyított vagyoni hátrány, azt - ha fennáll a munkajogi felelőssége - köteles a munkáltató megtéríteni. A munkajogi szabályokat kiegészíti a társadalombiztosító szerv esetleges megtérítési igénye a munkavédelmi szabályt szegő munkáltatóval szemben, mellyel az államnak - a társadalombiztosítási ellátások megfizetése által - okozott kár is ráhárítható a felelős munkáltatóra. Végezetül a munkavédelmi szabályok alapján a kárt megelőzni nem tudó, munkavédelmi szabályt szegő munkáltató még bírsággal is sújtható. Ez a szigorú felelősség véleményem szerint azt az üzenetet hordozza, hogy

- 4/5 -

a munkáltató törekedjen a prevencióra, hiszen, ha a káresemény bekövetkezik, akkor jó eséllyel kötelezni fogják a reparációra, valamint a nem vagyoni sérelmek megtérítésére, sőt egyéb hátrányos jogkövetkezmények is érhetik (megtérítési kötelezettség, munkavédelmi bírság).

A sérelemdíj funkcióival kapcsolatos kérdés álláspontom szerint lezártnak tekinthető a bírói gyakorlat tükrében. Több olyan bírósági ítélet született az elmúlt néhány évben, amelyek egyértelműen elutasították a represszív célzatot. A sérelemdíj elsődleges funkciójaként a jogsértés vagyoni elégtétellel való kompenzációját határozták meg, a preventív funkció mellett.[40] A magánjogi büntetés tudományos gondolata tehát a joggyakorlatban elvetésre került. Ezt a megállapítást véleményem szerint erősíti Krajecz Laura megállapítása is, aki szerint a munkajogi ítélkezésben a sérelemdíj kettős funkciójából általában a kompenzációs szerep merül fel, nagyon ritka az olyan eset, amikor a sérelemdíjat magánjogi büntetésként ítélnék meg a bíróságok.[41]

3. Modellalkotás a munkáltatói felelősség rendszerében

A funkcionális elemzést meghaladóan fontos - egy jogintézmény természetének feltárása során - a szabályrendszerek mögött meghúzódó logikai megfontolások bemutatása is. E körben az bír relevanciával, hogy az egyes funkciók előtérbe helyezése miként van hatással egy szabályrendszerre, illetve az igények érvényesítési módszertanára. A preventív, reparatív és represszív funkciók érvényre juttatására a munkáltatói kárfelelősség területén külföldi kutatások alapján több általános szabályozás-rendszertani modell fedezhető fel. A modellalapú csoportosítás egyes szerzők sajátja, mindenesetre a szabályozásokban megjelenő legfőbb sajátosságok megragadására ez a módszer véleményem szerint alkalmas, így csoportosításukat jelen alfejezetben bemutatom. Két fő modell létezik: a kártérítési és a kompenzációs modell.

A kártérítési és a kompenzációs modell nem zárja ki egymást, sőt a modern jogrendszerek nagy részében jelen van valamilyen társadalombiztosítási elem. Az viszont, hogy ezek az összetevők milyen módon és mértékben érvényesülnek a kártérítési szabályokkal szemben vagy - éppen ellenkezőleg -, azok kiegészítéseként, jelentős jogi, gazdasági és szociológiai különbségekhez vezethet.

A kártérítési modell lényege abban ragadható meg, hogy a munkáltató a munkavállalót ért káreseményekkel kapcsolatban a magánjogi felelősség intézményei alapján tartozik felelősséggel, amely alapján a teljesítés, a kártérítés megfizetése önkéntes jogkövetés útján vagy a jog kényszerítő mechanizmusa által peres úton történhet meg. Ebben a modellben is megjelenik a szociális elem, azonban az csak az egyes károk részbeni megtérítésére szolgáló kiegészítő eszközként szolgál. A rendszer célja a károsult számára a teljes kártérítés elvi lehetőségének biztosítása a per eszköze útján.[42] A kártérítési modellek alapját a jobb kockázatviselő elvének paradigmája adja, amely szerint akkor hatékony a kockázatallokáció, ha:

- a kockázatot az viseli, aki azt jobban ismerhette, tehát akinek több információja van a különböző kockázatokról;

- a kockázatot az viseli, aki a káreseményt és a károsodást olcsóbban megelőzhette volna;

- a kockázatot az viseli, akinek kisebb terhet jelent a kár viselése.[43]

Erre az alapkoncepcióra épül a kártérítési modellek azon megoldása, amely szerint a munkáltató felelőssége szigorú, objektív, kimentést szűk körben engedő felelősség. A felróhatósági elem beépítése valamely módon szintén nem ritka (például kármegosztási esetként, vagy egyéb felelősségszűkítő tényezőként), az azonban a modell sajátossága, hogy a károsultaknak bíróság előtt kell érvényesíteni az igényüket, ha az önkéntes teljesítéssel nem nyer elismerésre. A peres úton való igényérvényesítést segítheti az önkéntes felelősségbiztosítás, amely azonban a legtöbb országban nem kötelező.[44]

A kompenzációs modell (például Ausztria) relevanciája a kártérítési modellel szemben éppen az, hogy a társadalmi szolidaritás jegyében egyfajta automatizmust teremt a felmerülő károk miatt bekövetkező vagyoni helyzet helyreállítására. Ha a kompenzációs modell kialakulásának történetét vizsgáljuk, akkor elmondható, hogy a kompenzációs rendszerek a 19. századi gyáriasodó ipari szektorra és a munkásszakszervezetek aktív fellépésére adott kényszerű jogalkotási válaszként kerültek kialakításra.[45] Az első átfogó jellegű szociális biztosítási alapú szabályozásra német területen került sor. A 19. század első felében a foglalkozási baleseteken alapuló kárigények deliktuális alapon kerültek elbírálásra, ami a legtöbb esetben lehetetlenné tette a sikeres igényérvényesítést. A jogalkotó a veszélyes üzemi felelősség intézményesítésében kereste a megoldást, amire a munkáltatók felelősségüknek biztosítókra való áttelepítésével válaszoltak, ami értelemszerűen kártérítési perek áradatát zúdította a bíróságokra. Ebben a helyzetben vált egyértelművé az állami szerepvállalás szükségessége, amely az 1885-ös, Otto von Bismarck nevével fémjelzett (munka-)balesetbiztosítási törvényben öltött testet. A jogszabály egy közjogi karaktert öltő, foglalkozási balesetekre szakosodott társadalombiztosító szerv helytállási kötelezettségét helyezte a munkáltató kárfelelőssége helyébe, melyet a kötelező jellegű munkáltatói befizetések finanszíroztak, megteremtve ezzel a kompenzációs rendszer alapjait.[46]

- 5/6 -

Ebben a modellben általában a közjogi alapon létrehozott, államilag kontrollált biztosítási alapok játszanak központi szerepet, míg a magánjogias felelősség alapján indítható peres út csak kiegészítő funkciót tölt be. Az alapokat megteremtő forrásokat a munkáltatói befizetések biztosítják, az alapok terhére pedig a balesetet szenvedő munkavállalók részére nyújtható kompenzáció. Kevés olyan ország van, ahol az alapok biztosítása üzleti biztosítási alapon szerveződik.[47] A rendszer előnye elsőre is látható. Bár csak a jogalkotó által meghatározott kereteken belül, de a károsult munkavállaló meglehetősen gyorsan, néhány hónapon belül hozzájut - a káreseményének tényállásszerűségét vizsgáló hatósági jóváhagyás esetén - a kárai jelentős részét fedező kártérítéshez. E rendszerek általában differenciálnak az egyes kárigények között, és a kompenzációs elemeket az egészségkárosodással összefüggő igényekre szorítják.

A hazai jogirodalomban nagyon kevesen foglalkoztak a munkáltatói felelősségi szabályok rendszerszintű vizsgálatával, így a kártérítési modellek hazai jogirodalma csekély. A két rendszer összehasonlítását hazánkban kizárólag Kun Attila végezte el egy 2014-es tanulmányában,[48] de nemzetközi szinten is nagyon kevés szerző vizsgálja a kárfelelősségi szabályokat komplex módon. Kun a tanulmányában összevetette a kártérítési és a kompenzációs modellek főbb sajátosságait, és ez alapján vont le bizonyos következtetéseket. Kun komparatív megközelítése és megállapításai álláspontom szerint mind a mai napig pontosnak és relevánsnak tekinthetők, ezért az alábbiakban ezen összevetést is citálva mutatom be a két modell egymáshoz való viszonyát, de utalok az osztrák és magyar szabályozás - a két rendszert általánosságban is jellemző - jellegadó sajátosságaira is.

A tudományban a modellalkotás természetesen mindig kissé torzító jellegű. Nincs olyan ország, amely egyik vagy másik modellt tisztán, a másik modellből átvett elemek nélkül követné. Arra azonban alkalmas a modellszerű megközelítés, hogy adjon egy általános képet a bírósági jogérvényesítést középpontba állító és a kompenzációs elemeket priorizáló megközelítés általános jellemzőiről. Az értekezés szempontjából Kun Attila tanulmányának felvetéseit fontosnak tartom, így annak főbb megállapításait röviden összefoglalom.

- A kártérítési modell alapvető jellemzője, hogy az magánjogi természetű. A munkáltató szigorú felelősségén alapszik, amely többnyire objektív, ritkábban felróhatósági alapú, de gyakran kiegészítő jelleggel felróhatósági elemet is magában hordozó modell. Mentesülésre szűk körben van mód, a kárigény pedig bíróság előtt érvényesíthető. A felelősségbiztosítás kiegészítő szerepet tölt be a rendszerben és nem kötelező. A szabályozás alapján lehetősége van a munkavállalónak a teljes kára megtérítését követelni, a káresemények megelőzése körében pedig a szigorú felelősség elrettentő erejére támaszkodik. A modell a jog eszközrendszerére támaszkodik, társadalmi és pénzügyi ösztönző mechanizmusok kevéssé jelennek meg.

- A kompenzációs modell ezzel szemben egy komplexebb modell, amely jogi és jogon kívüli eszközökre (például reintegráció, képzés stb.) egyaránt támaszkodik. A felelősség közjogias jellegű, jellemzően társadalombiztosítási alapon kerül szabályozásra. A biztosító regresszigénye gyakori. A reparáció és kompenzáció automatikus, azonban limitált. A prevenció eszköze a pénzügyi ösztönzőkön alapszik. Ha sok a baleset, akkor a nagyobb kockázati besorolás miatt magasabb mértékű a járulékbefizetés (vagy díjfizetés, ha a rendszer magánbiztosítási alapú). A bírósági szerepvállalás kiegészítő jellegű, csak bizonyos kárigények esetén (jellemzően dologi károk, egyéb károk) vagy a munkáltató vétkes (általában szándékos) magatartására tekintettel nyílik meg a bírósági út egészségsérelmek esetében.[49]

Összegezve, a tiszta kártérítési modellben a felelősség dominál, biztosítási alapú kompenzációs elem pedig nem jelenik meg (a gyakorlatban a modellek általában nem tisztán jelennek meg). Ezzel szemben a kompenzációs modell bár szintén szigorú felelősségen alapszik, azonban a perindítást csak kivételesen engedi meg. A kárrendezés elsősorban az államilag vagy piaci alapon szervezett felelősségbiztosítási alapokon nyugszik, amelyből az egészségsérelmek esetén hatósági megállapítás után automatikus kielégülést kereshet a károsult. A modell sajátossága, hogy a nem egészségsérelmeken alapuló igényeket eltérően kezeli, ezek körében nyílik meg a bírói út. A rendszer nem kecsegtet ugyan a teljes kártérítés ígéretével, azonban a leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévők, az egészségkárosodást szenvedők számára viszonylag gyors és kockázatmentes megtérítést tesz lehetővé. A két modell elemei a gyakorlatban keverednek. A kártérítési modellben is van biztosítási elem, míg a kompenzációs modellre építő országok szabályozásában is van magánjogias kártérítési elem.

A kártérítési modellek vizsgálata kapcsán Chris Parsons az egészségsérelmek kompenzációját szolgáló jogi megoldások kialakulásának három fázisát különbözteti meg.[50]

a) Az első fázis, a common law fázis, amelyben a munkahelyi egészségsérelmek kompenzációját az általános bírósági út teremti meg.

b) A második fázis, amikor a munkáltatói felelősség már speciálisan elkülönül a magánjogi felelősség rendszerében, általában szigorúbb felelősségi mércét felállítva.

c) A harmadik fázisban az egyes államok kialakítják a sajátos kompenzációs rendszerüket, akár a munkáltatói kárfelelősséget tulajdonképpen kiváltó vagy azt kiegészítő módon funkcionál.

Chris Parsons tanulmányában az uniós szintű közös minimumszabályok fontosságát is felveti azokon a területeken, ahol a károk kompenzációjában fennálló különbségek a közösségi versenyt torzítanák, vagy éppen a gazdasági integrációt akadályozva az uniós alapszabadságot sérthetnék.[51] A végkövetkeztetése az, hogy a munkahelyi balesetek kompenzációs rendszereinek harmonizációja sokféleségük miatt nehéz lenne Európán belül, a kompenzációs elemek és a kártérítési elemek aránya pedig bonyodalmakat okozna.[52]

Mivel sem a kártérítési rendszerek, sem pedig az egészségsérelmek kompenzációját szolgáló jogi megoldások nem tartoznak az Európai Unió kizárólagos hatáskörei közé, a tagállami

- 6/7 -

rendszerek és megoldások uniós szinten történő harmonizálása csak akkor lenne igazolható, ha ez szükséges az Európai Unió célkitűzéseinek előmozdításához, valamint megállapítást nyer, hogy ez a cél kizárólag uniós szinten valósítható meg.[53] Ilyen legitim cél lehetne az Unió gazdasági alapszabadságainak előmozdítása vagy az uniós polgárok jogainak biztosítása. Ekképpen - elméleti síkon - ilyen indok lehet, hogy a tagállamok által biztosított különböző kompenzációs szintek és összegek akadályozzák az Európai Unió által biztosított alapszabadságok, így például a szabad munkavállalás vagy a szociális biztonság érvényesülését. A szolgáltatásnyújtás szabadságának oldaláról megragadva, szintén ilyen cél lehet, hogy a tagállamokban eltérő követelmények vonatkoznak a munkáltatókra, ami a versenyt, illetve a letelepedés szabadságát korlátozhatja. Kérdéses, hogy a munkabalesetet szenvedett munkavállalók milyen mértékű kompenzációra jogosultak, azt valóban uniós szinten kell-e rendezni, hiszen a tagállamok szociális hálója, berendezkedése jelentős eltéréseket mutat. A társadalombiztosítási modellek összehangolása ugyan többször felmerülő kérdés, de tény, hogy a fent részletezett szempontok miatt - eltérő szociális háló, gazdasági megoldások, teljesítőképesség - a rendszerek összehangolását nem látom reális célnak.[54] Az Unió célja és feladata ezeken a területeken csak és kizárólag a tagállamok közötti koordináció elősegítésére korlátozódhat. Ez a harmonizációs tevékenység azonban nem hanyagolható el, mivel az egyén, az uniós polgár munkavállaló az Európai Unióban biztosított munkavállalás szabadsága révén akár több állam kártérítési rendszerével is kapcsolatba kerülhet, az egészséges és biztonságos munkakörülmények biztosítása pedig az integráció kezdete óta célja az Uniónak.[55] Ezen okokból került elfogadásra a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet[56] és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009/EK rendelet.[57]

A szabályrendszerek és a kártérítési funkciók kapcsolatának elemzése során Wim Eshuis arra a következtetésre jut, hogy nincsenek olyan adatok, amelyek igazolják a közvetlen okozati összefüggést a prevenciót célzó pénzügyi ösztönzők, illetve az ez irányú munkáltatói viselkedés között.[58] Kritizálja emellett azt is, hogy a kompenzációs rendszerek nem térítik meg a teljes kárt. Eshuis vitatja azt a tételt, hogy a pénzügyi ösztönzők szükségképpen prevenciós hatást eredményeznek. Eshuis szerint a szervezetek attitűdjét, kultúráját nem a kompenzációs modell pénzügyi ösztönzője motiválja.[59]

Wim Eshuis egy 2018-as kutatásában[60] az Európai Unió egyes tagállamainak elemzése alapján az alkalmazott szabályozási megoldások tekintetében öt különböző kártérítési modellt különít el:

a) a kompenzáció a munkáltató kártérítési felelősségén alapszik, munkabaleset és/vagy foglalkozási megbetegedés miatt (kártérítési felelősségi modell);

b) a kompenzáció munkáltatói piaci alapú felelősségbiztosításon alapszik munkabaleset és/vagy foglalkozási megbetegedés miatt (felelősségbiztosítási modell);

c) a kompenzáció közvetlen államilag működtetett társadalombiztosításon alapszik munkabaleset és/vagy foglalkozási megbetegedés miatt (társadalombiztosítási modell);

d) elsősorban foglalkozási megbetegedések kompenzációjára használt kártérítési alapot alkalmazó országok (állami kártérítési alap);

e) kollektív szerződés alapján történő kártérítés munkabalesetek és/vagy foglalkozási megbetegedések esetén (szerződéses kártérítés).

1. táblázat[61]

Wim Eshuis a kutatás körében vizsgálta a prevenciós hatásokat az egyes modellekben. A prevenció érvényesülésével összefüggésben Eshuis és kutatótársai kérdőíves módszert alkalmaztak. A kutatás során tizennégy országban vizsgálták,

- 7/8 -

hogy milyen eszközöket foganatosítanak a megelőzés érdekében az egyes országokban, illetve milyen akadályok tárhatók fel a prevenció terén. A főbb kutatási megállapítások az alábbiak szerint foglalhatók össze.

- Nem minden kompenzációs rendszer kapcsolódik a prevencióhoz. A kártérítési rendszer (és/vagy a biztosító) nem fókuszál a megelőzésre az alábbi országokban: Ciprus, Málta, Csehország, Hollandia, Egyesült Királyság, Portugália.

- Németországban és Dániában a munkahelyi balesetek, illetve a foglalkozási megbetegedések megelőzése a kompenzációs rendszer elsődleges és kifejezett célja. Más országokban, például Cipruson a megelőzés nem a kompenzációs rendszer fő célja, hanem az OSH (occupational safety and health, munkahelyi biztonság és egészségvédelem rendszer) egyik célja. Egyes országokban, ahol különböző kompenzációs elemek működnek egymás mellett, mint például Hollandiában és az Egyesült Királyságban, egy vagy több rendszer hozzájárul a megelőzéshez, míg másoknak ez nem célja.

- A kompenzációs szabályrendszeren kívüli - tehát nem a kártérítéssel járó balesetek és betegségek megelőzésére fókuszáló - prevenciós tevékenységeket OSH témákban kevés országban végeznek. Az egyik kivétel például Lengyelország, ahol a kompenzációs rendszer szociális kampányokat és tudományos konferenciákat is támogat.

- A vizsgált országok közül csak Németországban végeznek a kompenzációs rendszer keretében egészségügyi és biztonsági ellenőrzéseket. Az úgynevezett Berufsgenossenschaft tagjai hozzáférhetnek a vállalathoz, és ellenőrizhetik a megfelelést az OSH-normákkal. Más országokban csak a munkaügyi felügyelőség jogosult az OSH-normák ellenőrzésére.

Érdekes szabályrendszernek találtam a bonus-malus rendszer koncepcióját. A kutatásból kiderül, hogy a vizsgált országok közül két országban működik bonus-malus rendszer (Spanyolország és Portugália). Ezekben az országokban a kompenzációs rendszerben bónuszt kapnak azok a vállalatok, ahol viszonylag alacsony a munkabalesetek száma.

A spanyol jogrendszerben a 404/2010. királyi rendelet[63] szabályozza a társadalombiztosítási járulékok rendszerét. A bonus-malus rendszeren túl, amely a munkabalesetek számától és jellegétől[64] függ, a rendelet lehetővé teszi a társadalombiztosítási járulékok egy részének visszatérítését a foglalkoztatók számára, ahol alacsony a munkabalesetek száma.[65] A spanyol bónuszrendszerben[66] a munkáltatók akkor kaphatnak bónuszt, ha a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések száma elmarad a kormány által meghatározott normától (ez a szám az adott ágazatban meghatározott átlagszámhoz közelít). A bónusz megszerzéséhez a munkáltatóknak bizonyítaniuk kell ráfordításokat az egészséges és biztonságos munkahely követelményének elérése érdekében. A bónusz összege a befizetett járulék 5-10 százaléka között van, de nem haladhatja meg a fejlesztésekre fordított összeget. Az egészség és biztonság fejlesztésének elvárása meglehetősen rugalmas, így a berendezésekre, bútorokra vagy a helyiségek felújítására irányuló beruházások is elszámolhatók. Nem részesülnek bónuszban azok a munkáltatók, amelyeket az OSH-előírások súlyos vagy nagyon súlyos elmulasztása miatt bírságolnak meg.[67] Megjegyzendő, hogy ugyan a szabályozás lehetővé teszi a társadalombiztosítási járulék emelését 10 százalékkal vagy ismételt jogsértés esetén 20 százalékkal azon munkáltatók esetében, amelyek nem teljesítik a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági kötelezettségeiket, a gyakorlat a társadalombiztosítási ellátásokra kivetett felelősségi és kompenzációs mechanizmuson túl nem alkalmaz valódi szankciókat azon munkáltatókra, melyeknél magas a munkabalesetek száma.[68]

A spanyol rendszer figyelembe veszi a foglalkoztató méretét (a foglalkoztatottak számát), de nem a társadalombiztosítási járulék meghatározása körében, hanem azért, hogy meghatározza azokat a követelményeket, amelyeknek meg kell felelni ahhoz, hogy a vállalatok részesülhessenek a társadalombiztosítási ösztönzőkből alacsony számú munkahelyi balesetek esetén. A spanyol rendelet eltérő hozzáférési feltételeket határoz meg a társaság társadalombiztosítási befizetéseitől függően: a kategorizálás alapja az, hogy a befizetés ötezer eurónál magasabb vagy alacsonyabb.[69] Az alábbi táblázat a spanyol rendszer főbb sajátosságait mutatja be.

2. táblázat[70]

A Wim Eshuis által végzett kutatási kérdőívben megkérdezett spanyol szakszervezet nem volt elégedetlen a rendsze-

- 8/9 -

rük működésével, mivel az részvételt biztosít a munkavállalók képviselőinek. Két fejlesztést azonban javasolt. Az első a malus (azaz valamilyen szankció) bevezetése azon munkáltatók számára, akiknél az átlagosnál több a munkabaleset és a foglalkozási megbetegedés. A második javaslatuk pedig az, hogy egy független állami intézmény végezze a munkáltató által benyújtott jelentések első elbírálását a jelenleg a feladatot végző magánvállalat helyett, mely álláspontjuk szerint sok esetben "munkáltatóbarát".

A portugál szabályrendszer kapcsán Menezes Leitão hangsúlyozza, hogy a munkabalesetekre a törvény által létrehozott kompenzációs rendszernek a fő célja nem a munkáltató felelősségének megállapítása, hanem a munkavállaló által elszenvedett kár megtérítése.[71] A foglalkozás-egészségügyi rendszer kompenzálja az egészségsérelmeket (e körbe nem tartoznak a vagyoni és erkölcsi károk).[72] A kártérítés a portugál rendszerben számos formában jelentkezhet: teljes kártérítést a polgári jog alapján peres úton nyerhet a biztosított, míg a kártérítési juttatás kifizetését a munkavállaló általi befizetéseken alapuló biztosítási alapú foglalkozás-egészségügyi rendszer teremti meg.[73] A peres úton történő jogérvényesítés száma csekély, csak korlátozott számú esetben ítélnek meg kártérítést, emellett a portugál bíróságok általában nem ítélnek meg jelentős összegeket. Ezzel szemben a foglalkozás-egészségügyi kompenzációs rendszerben a kártérítés megállapítása a kár minősítésén alapul,[74] ami alapján a károsultat megillető összeg automatikus, azonban limitált. Munkahelyi baleset esetén, ha a munkáltató vagy a képviseletében eljáró személy mulasztása bizonyított a munkavállaló és családja kárát teljes mértékben megtérítik. Ez azt jelenti, hogy a kártérítés maximális összege megegyezik a károsult által megszerezhető munkabérrel. Azt nehéz előre megjósolni, hogy mely rendszer biztosítja a károsultnak a nagyobb kártérítést, bár Menezes Leitão szerint a társadalombiztosítási rendszerek ritkán teremtik meg a teljes kár kompenzálását, így a károsultak körében igényként felmerül a polgári jogi felelősség peres úton való érvényesítése.[75]

Eshuis kutatásából kiderül, hogy sok szakszervezet nincs megelégedve országa kompenzációs rendszerével, mert úgy véli, hogy a rendszer működése nem megfelelő, amely negatív hatással van a prevencióra is. A kritikai észrevételek köre jól tipizálható az alábbiak szerint.

- Egyes rendszerekben a kompenzáció összege nem elég magas, és/vagy nem kompenzálja az összes munkavállalót, aki elviekben jogosult rá. Ezek a kompenzációs rendszerek egyébként nem felelnek meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet [International Labour Organization (a továbbiakban: ILO)] 121. ajánlásában foglaltaknak.[76]

- Második ellenérv, hogy a kompenzációs rendszer működése nem elég átlátható a szakszervezetek és a munkavállalók számára. Ennek következtében egyes országokban (például Csehország) a kompenzációs rendszerből származó bevételt a munkavállalók javadalmazásától eltérő célokra is használják.

- Harmadik kritikai észrevétel, hogy a kompenzációs rendszerek nem elég korszerűek. A társadalmi-technikai változások a munka során új kockázatokat, azaz pszichoszociális kockázatokat jelentenek. Ráadásul a kompenzációs rendszerek nem követik megfelelően a munkaerőpiaci, illetve munkajogi változásokat, így például az atipikus foglalkoztatás bizonyos eseteire sem reflektálnak.

- A negyedik kritikai megállapítás a foglalkozási megbetegedések felismerésének és jelentésének elmaradása volt. A foglalkozási megbetegedések felismerése nemcsak orvosilag jelent kihívást, hanem az ezek elismerésével kapcsolatos eljárások is gyakran elhúzódnak. Ennek eredménye az, hogy foglalkozási megbetegedésekről szóló nemzeti és nemzetközi listák csak korlátozott számú foglalkozási megbetegedésből állnak és számos régi betegség szerepel rajtuk. Különösen hiányzik a pszichoszociális megbetegedések elismerése és rögzítése.

Wim Eshuis a piaci alapú felelősségbiztosításokat nem tartja jó megoldásnak több okból sem. Eshuis szerint egyfelől erkölcstelen olyan munkavállalókból profitálni, akik munkabalesetet szenvednek, másfelől a magánbiztosítók igénybevétele a megelőzés érvényesítése vagy ösztönzése és a munkakörülmények javítása helyett a munkavállalók hibáztatásához vezet. Eshuis szerint a felelősségi kárigényeknél a biztosítótársaságok megpróbálják megakadályozni a kárigények érvényesítését olyan eszközökkel, mint például a levélre való nem válaszolás, a sérülés és a munkakörülmények közötti okozati összefüggés tagadása, valamint a munkahelyi sérülések diagnózisának megkérdőjelezése.

4. A magyar modell összefoglaló bemutatása

A magyar szabályozási modell a kártérítési modell elemeit követi némi kompenzációs elemmel. A szabályanyag négy szabályrendszerből áll: a munkáltató munkajogi felelőssége és annak esetleges felelősségbiztosítási dimenziói, a munkavédelmi jog és a társadalombiztosítási jog (pontosabban az egészségbiztosítási jog) releváns szabályai.

A munkaviszonnyal összefüggésben felmerülő károk kapcsán a munkáltató munkajogi felelőssége főszabály szerint teljes, korlátlan, felróhatóságra és vétkességére tekintet nélküli.[77] A "munkáltató felelőssége nem pusztán egy szerződésszegésből mint objektív körülményből eredő felelősségi alakzat,[78] hanem azon túlmutatva a munkáltató gondosko-

- 9/10 -

dási kötelezettségének részeként is megjelenő elvárás."[79] Ez a rendszer a teljes kártérítés elvén nyugszik, amely az igényérvényesítés bírói útját helyezi előtérbe a károsult munkavállalók számára, míg a munkáltató felelősségét objektív alapon állapítja meg. A munkajogi felelősség szabályai alapján a munkáltató peres eljárás keretében vagy önkéntes jogkövetés útján rászorítható a teljes kár megtérítésére. E terület elsődleges célja a reparáció, míg a szigorú felelősség révén a munkajogi szabályozás a prevenció elvárását is hordozza.

A munkajogi kárfelelősség egyenletébe kapcsolódik be gyakran egy, mindkét fél számára előnyösnek tekinthető elem, nevezetesen a munkáltató által kötött önkéntes, piaci alapú felelősségbiztosítás, amely meghatározott esetekben a biztosítói regresszigények kérdését is felveti. A munkáltatói felelősségbiztosítás hazánkban nem kötelező, az piaci alapon szerveződik, és a biztosítási szerződés szerinti esetekre korlátozódik a biztosító helytállási kötelme, így egyes biztosítók általános szerződési feltételeit áttekintve megállapítható, hogy a felelősségbiztosítási jogban a munkáltatói felelősség a munkajogi, munkavédelmi és társadalombiztosítási jogi feltételrendszertől eltérő - biztosítónként és szerződésenként is változó -, sui generis feltételrendszerrel dolgozik. A felelősségbiztosítás mindig járulékos jellegű, az nem a munkáltatói felelősség "negyedik lába", hanem sokkal inkább egy a munkajogi felelősséghez járulékosan kapcsolódó kiegészítő jogintézmény. A felelősségbiztosító szerződéses helytállási kötelezettsége ugyanis csak akkor nyílik meg, ha a munkáltató kárfelelősségét peren kívül vagy perben elismeri a biztosító fél. A fentiek alapján tehát a felelősségbiztosítási szerződés esetén a felelősségbiztosító a felelős munkáltató helyett bizonyos esetekben, bizonyos fizetési kötelezettségeket - biztosítási díj fizetésére tekintettel - a biztosítási összeghatár erejéig átvállal a munkáltatótól a munkáltató munkajogi felelősségének fennállása esetén.[80]

Ezt a rendszert egészítik ki a munkavédelmi jog és az egészségbiztosítási jog szabályai. A hazai modellben a munkavédelmi jog célja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeinek biztosítása. A munkavédelmi szabályok alapján a munkavédelmi szabályt szegő munkáltató bírsággal sújtható, amely alkalmas lehet a megelőzés, illetve a "büntetés" céljának előmozdítására.[81] A munkavédelmi szabályok fő célja a prevenció és a represszió, a reparáció nem célja ennek a szabályozásnak.

A társadalombiztosítási jog egészségbiztosítási alrendszere az üzemi balesetet szenvedő munkavállaló részére egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokat nyújt.[82] A baleseti ellátások a reparatív funkciót hivatottak segíteni, egyúttal a hazai modell egyetlen kompenzációs elemeként is szolgálnak. Ha a foglalkoztató munkavédelmi szabályt szeg vagy a balesetet szándékosan idézi elő, akkor a társadalombiztosítási szerv kérheti a foglalkoztatótól a kifizetett baleseti ellátás megtérítését (visszkereseti jog). A társadalombiztosítási szerv visszkereseti joga represszív hatást fejt ki.

Zárásként fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kártérítésen alapuló modell sikerét sok olyan jogon kívüli tényező is nagyban befolyásolja, mint például a perlekedési hajlandóság, az igazságszolgáltatásba vetett hit vagy éppen a jogérvényesítéshez és annak várható eredményességéhez fűződő általános társadalmi meggyőződés. Az elvi síkon teljes kártérítést ígérő rendszer a gyakorlatban sokszor akadályba ütközik a bírósági eljárások elhúzódása, annak költségei és az ezekkel összefüggésben kialakuló perlekedési kételyek képében. Érdemes legalább említés jelleggel szólni a munkáltató és munkavállaló közötti viszonyról, és így közvetve az egészséges munkahely követelményéről, amelyet kétségtelenül hátrányosan befolyásolhat egy elhúzódó peres eljárás. A nemzetközi irodalomban[83] a kártérítési modell erényeként említik továbbá a munkáltatói felelősség gazdasági következményeinek elrettentő hatását, amely a munkavédelmi szabályok hangsúlyosabb érvényesülését teszi lehetővé.

A hazai modell áttekintő elemzése a jog vizsgálati eszközeivel jól megragadható, azonban a kártérítési funkciók modellen belüli érvényesülése, tehát gyakorlatilag a szabályok hatékonysága és funkcionalitása csak a jog és más társadalomtudományi megközelítések együttes vizsgálata mellett lehetséges. Emiatt az elemzések során fontos a magyar munkavállalók jogtudatát és perindítási ösztönzőit is vizsgálni. Ezt jelen tanulmány folytatásában szeretném megtenni. ■

JEGYZETEK

[1] Jelen tanulmány a szerző 2023-ban megvédett, "A munkáltatói kárfelelősség funkcionális elemzése" című PhD-értekezése alapján készült.

[2] A kár olyan hátrány, amely a károsultat a károsító esemény hatására a károsult vagyonában vagy személyében következik be. Ez lehet tényleges kár, elmaradt haszon, valamint indokolt költség. Lenkovics Barnabás - Keserű Barna Arnold - Kőhidi Ákos: Polgári jogi alapok. Eötvös József, Budapest, 2014. 191. o.

[3] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015. 39. o., Menyhárd Attila: Kártérítés, prevenció és jogalap nélküli gazdagodás. In: Csehi Zoltán - Koltay András - Landi Balázs - Pogácsás Anett (szerk.): (L)ex Cathedra et Praxis. Ünnepi Kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából. Pázmány Press, Budapest, 2014. 188. o. https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/56774/menyhard_LABADY_unnepi_kotet0919_nyomasra.pdf (2024. november 7.).

[4] Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúció. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009. 417. o.

[5] Még a Kr. e. III. században született Lex Aquilia is csak büntetésre menő keresetet biztosított. A kártérítés és a büntetés egymástól következetesen sohasem válik el a római jogban. Ld. bővebben Sarkady Zsolt: The Lex Aquilia and the standards of care. In: Tóth Károly (szerk.): Publicationes doctorandorum juridicorum. Acta Universitatis Szegediensis. Acta juridica et politica. Tomus III. Fasciculus 1-13. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos bizottsága, Szeged, 2003. 205-214. o. https://acta.bibl.u-szeged.hu/37959/1/juridpol_doct_003.pdf (2024. november 6.).

[6] Fézer Tamás (szerk.): A kártérítési jog magyarázata. Complex, Budapest, 2010. 21. o.

[7] Fuglinszky: i. m. 2015. 39. o., Menyhárd: i. m. 188. o.

[8] Fuglinszky: i. m. 2015. 41. o.

[9] Eörsi Gyula: A polgári jogi kártérítési felelősség kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1966. 16-19. o.

[10] Uo. 21. o.

[11] Eörsi Gyula: Elhatárolási problémák az anyagi felelősség körében. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962. 12. o.

[12] Marton Géza: A polgári jogi felelősség. Triorg, Budapest, 1992. 24-25. o.

[13] Uo. 102. o.

[14] Sólyom László: A polgári jogi felelősség hanyatlása. Akadémiai, Budapest, 1977. 27-29. o.

[15] Petrik Ferenc: A felelősségi eszme változásai a kártérítési jogban. Gazdaság és Jog, 2002. 7-8. szám, 3. o.

[16] Fézer: i. m. 22. o.

[17] Menyhárd: i. m. 188. o.

[18] Bárdos Péter: Kárfelelősség a Polgári Törvénykönyv rendszerében. HVG-ORAC, Budapest, 2001. 13. o.

[19] Menyhárd: i. m. 191. o.

[20] Uo.

[21] Uo. 199. o.

[22] Kiss György: Munkajog. Osiris, Budapest, 2005. 265. o.

[23] Ilyen például a munkavállalói kárfelelősség egyes eseteinél megjelenő limit.

[24] Szalma József: A munkajogi kártérítési felelősség jogi természete. Miskolci Jogi Szemle, 2017. 2. szám (különszám), 560. o.

[25] Ferencz Jácint: Kár érte? - A munkáltatói kárfelelősség változása. In: Verebélyi Imre (szerk.): Az állam és jog alapvető értékei a változó világban. Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája, Győr, 2012. 279. o.

[26] Prugberger Tamás: Munkajog a polgári jogban a globalizálódó gazdasági viszonyok között. DE Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2006, 204. o., Prugberger Tamás: A szerződésszegés elméleti kérdései a polgári és a munkajogban. A Magyar Tudomány Napja a Délvidéken 2013., Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék, 2013. 83-89. o. www.vmtt.org.rs/mtn2013/083_094_Prugberger_A.pdf (2020. november 6.).

[27] Eörsi Gyula: A fokozott veszéllyel járó tevekénységért való felelősség alapkérdéseiről. Állam- és Jogtudományi Intézet Értesítője, 1960. 4. szám, 375. o. https://real.mtak.hu/196779/1/33_cikk_307_475_III_4.pdf (2024. november 6.).

[28] Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 29. számú állásfoglalása.

[29] Sipka Péter: A munkáltatói kárfelelősség elmélete és gyakorlata. HVG-ORAC, Budapest, 2021. 8. o.

[30] Kun Attila: A munkahelyi egészségkárosodások megtérítése a magyar munkajogban - felelősségi szabályok és kompenzáció. Magyar Munkajog E-folyóirat, 2014. 1. szám, 93. o. https://www.hllj.hu/letolt/2014_1/05.pdf (2024. november 7.).

[31] Uo. 109. o.

[32] Nádas György: Miért és hogyan felelünk a munkaviszony esetében? Áttekintő gondolatok a munkajogi kárfelelősség célja és lehetséges módozatai körében. Miskolci Jogi Szemle, 2014. 1. szám, 55. o. https://szakcikkadatbazis.hu/doc/4792533 (2024. november 7.).

[33] Szilágyi Nóra: A munkáltató kártérítési felelősségéről és annak gazdasági jogi aspektusairól. Magyar Munkajog E-folyóirat, 2019. 2. szám, 17. o.

[34] Uo.

[35] Fézer: i. m. 22. o.

[36] A Ptk. 2:52. §-ához fűzött törvényi indokolás.

[37] Bárdos: i. m. 19. o.

[38] Bors Szilvia: A sérelemdíj munkajogi megközelítése, különös tekintettel a munkavállaló egészségsérelmére. Doktori értekezés, Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Győr, 2022. 188-190. o.

[39] Vékás Lajos: Sérelemdíj - fájdalomdíj: Gondolatok az új Ptk. reformjavaslatáról a német jog újabb fejleményei tükrében. Magyar Jog, 2005. 4. szám, 197. o. https://szakcikkadatbazis.hu/doc/5881024 (2024. november 7.).

[40] Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.473/2018/8., Fővárosi Törvényszék P.21.865/2018/5., Pécsi Ítélőtábla Pf.VI.20.059/2017/4. Ld. bővebben Mátyus András: A sérelemdíj funkcióanalízise. Kártérítési és Biztosítási Jog, 2022. 1. szám, 4. pont.

[41] Krajecz Laura: A személyiségvédelem eszközrendszere a magyar munkajogban, különös tekintettel a sérelemdíjra. PhD-értekezés tervezete, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2022. 195. o.

[42] Trenyisán Máté - Barták Áron: A munkáltatói kárfelelősség szabályai a magyar és osztrák jogban. Munkajog, 2021. 4. szám, 39-46. o.

[43] Richard A. Posner - Andrew M. Rosenfield: Impossibility and Related Doctrines in Contract Law: An Economic Analysis. The Journal of Legal Studies, 1977, Volume 6. Number 1. 88. o.

[44] Kivétel pl. az Egyesült Királyság, Employers' Liability Act of 1969.

[45] Chris Parsons: Liability Rules, Compensation Systems and Safety at Work in Europe. The Geneva Papers on Risk and Insurance, 2002, Volume 27. Number 3. 359-360. o.

[46] Laurenz Mülheims - Karin Hummel - Susanne Peters-Lange - Edwin Toepler - Iris Schuhmann: Handbuch Sozialversicherungswissenschaft. Springer Verlag für Sozialwissenschaften, Wiesbaden, 2015. 43-44. o.

[47] Kun: i. m. 95. o.; Egyes országokban törvényi szabályozás és társadalombiztosítási felügyelet mellett az operatív működtetését az üzleti biztosítási szervezetek végzik (Finnország).

[48] Ld. bővebben uo. 91-119. o.

[49] Ld. bővebben uo. 91-119. o.

[50] Parsons: i. m. 360.

[51] Uo. 380. o.

[52] Uo. 382. o.

[53] Papp: i. m. 122. o.

[54] Uo.

[55] Az Európai Unió működéséról szóló szerződés 153. cikk.

[56] Az Európai Parlament és a Tanács 883/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról.

[57] Az Európai Parlament és a Tanács 987/2009/EK rendelete (2009. szeptember 16.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról.

[58] Kun: i. m. 99. o., Wim Eshuis: Workers' compensation and prevention within organizations. Conference Paper, 10th European Conference of the International Labour and Employment Relations Association (ILERA), 20-22 June 2013. Amsterdam.

[59] Olyan beavatkozási paradigmákra gondol elsősorban a szerző, amely alapján nem pénzügyi ösztönzéssel hatna a munkáltatókra, hanem a párbeszéd, a gondoskodó beavatkozás stb. eszközeivel.

[60] Wim Eshuis: Workers' compensation and prevention of occupational accidents and occupational diseases A Trade Union perspective. April, 2018. https://www.researchgate.net/publication/335790838_Workers'_compensation_and_prevention_of_occupationalaccidents_and_occupational_diseases_A_Trade_Union_perspective (2024. november 6.).

[61] Uo.

[62] Uo. 11. o. Ez a modell kissé "testidegen" lehet egy kelet-európai ember számára, így a svéd példán keresztül elmagyarázom. A legtöbb országban a munkavállalók kompenzációs rendszere elkülönül a betegség vagy egészségkárosodás miatti kompenzáció egyéb (általános) rendszereitől. Egyes országokban az általános társadalombiztosítást a munkavállalók kompenzációs rendszerével kombinálják. Ez a helyzet Svédországban is, ahol az általános állami társadalombiztosítás kompenzálja a betegséget és a tartós károsodást. Ez a kötelező rendszer, a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések okozta károk megtérítésére szolgáló állami biztosítás. Az állami biztosítás azonban csak a bevételkiesést kompenzálja. A kollektív szerződések révén egy alapot hoznak létre (kétoldalú AFA alap), amelyből kifizetés teljesíthető a bevételkiesés és a rokkantság esetén. Ezt hívják "önkéntes" rendszernek.

[63] Real Decreto 404/2010, de 31 de marzo.

[64] A spanyol rendszer különbséget tesz az ún. általános munkabalesetek és a szélsőséges vagy súlyos balesetek között. Utóbbiak az olyan balesetek, amelyek maradandó egészségkárosodást vagy halált okoznak.

[65] Manuel Luque Parra - Anna Ginès i Fabrellas: Incentives on Workplace Health and Safety through Social Security Contributions: Bonus-Bonus and Bonus-Malus Schemes in Spain. In: Tindara Addabbo - Edoardo Ales - Ylenia Curzi - Iacopo Senatori (eds.): Well-being at and through Work. XIV International Conference in Commemoration of Professor Marco Biagi, Giappichelli Editore, Eleven International, Turín, 2017. 108. o.

[66] Eshuis: i. m. 2018. 19. o.

[67] Uo.

[68] Luque Parra-Ginès i Fabrellas: i. m. 106. o.

[69] Uo. 111. o.

[70] A szerző saját szerkesztése és fordítása Luque Parra-Ginès i Fabrellas: i. m. nyomán.

[71] Luís Manuel Teles de Menezes Leitão: A reparação de danos emergentes de acidentes de trabalho. In: Pedro Romano Martinez (cord.): Estudos do Instituto de Direito do Trabalho. Volume I. Almedina, Coimbra, 2001. 566. o.

[72] Ana Cristina Costa: Moral Harassment under Portuguese Law: One Step Behind? E-Journal of International and Comparative Labour Studies, 2014, Volume 3. Number 2. 4. o.

[73] Ami a munkahelyi baleseteket illeti, Portugáliában a munkáltatók kötelesek magánbiztosítást kötni minden munkavállaló számára, ez a követelmény csak a nemzeti foglalkozás-egészségügyi rendszerben található meg. Ha foglalkozási megbetegedésekről van szó, a kártérítést a társadalombiztosítási rendszer biztosítja.

[74] Országos Munkaképtelenségi és Foglalkozási Balesetek Táblázata, Betegségek, a 352/2007. számú törvényerejű rendeletről, 23-10.

[75] Carlos Alegre: Regime Jurídico dos Acidentes de Trabalho e das Doenças Profissionais. Almedina, Coimbra, 2000. 73., 74. és 77. o.

[76] ILO 121. sz. ajánlás - Ajánlás a munkahelyi sérülésekkel kapcsolatos ellátásokról, 1964.

[77] Ld. Ferencz Jácint - Trenyisán Máté: Jogértelmezési és jogalkalmazási kérdések a munkáltatói kárfelelősség körében. In: Fazekas Judit - Kőhidi Ákos - Csitei Béla: Állandóság és változás. Tanulmányok a magánjogi felelősség köréből. Gondolat, Budapest, 2017. 219-246. o.

[78] Fuglinszky Ádám: Felelősség a szerződésszegéssel okozott károkért. In: Wellmann György (szerk.): Polgári jog. Kötelmi jog első és második rész. HVG-ORAC, Budapest, 2013. 229. o.

[79] Sipka Péter Máté - Zaccaria Márton Leó: Felelősségi jogviszonyok. In: Jakab András - Könczöl Miklós - Menyhárd Attila - Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. Munkajog rovat. (rovatszerkesztő: Kiss György, Kun Attila, Hungler Sára), 2020. [35] https://ijoten.hu/szocikk/felelossegi-jogviszonyok (2024. november 6.).

[80] Papp Nikolett: A munkahelyi egészségsérelmek kompenzációjának felelősségbiztosítási modellje Magyarországon és az Európai Unióban. Erdélyi Jogélet, 2020. 4. szám, 3. o.

[81] A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 82. § (1) bekezdése értelmében a munkavédelmi hatóság munkavédelmi bírságot alkalmaz az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények teljesítését elmulasztó, és ezzel a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyeztető munkáltatóval vagy az Mvt. 40. § (2) bekezdésében meghatározott összehangolási kötelezettség megvalósításáért felelős személlyel vagy szervezettel szemben.

[82] Azzal, hogy a társadalombiztosítási szerv az ellátások megfizetése esetén a munkavédelmi szabályt szegő munkáltatóval szemben még regresszigényt is támaszthat. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 67. § (1) bekezdése szerint a foglalkoztató köteles megtéríteni az üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedések miatt felmerült egészségbiztosítási ellátást, ha a baleset vagy megbetegedés annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályokban foglalt kötelezettségének nem tett eleget, illetőleg, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő.

[83] Ld. bővebben Michael G. Faure: Compensation for occupational diseases and the importance of prevention: A law and economics perspective. European Journal of Social Security, 2007, Volume 9. Issue 2. 127-168. o.