A magyar jogtudományban nincs általános elfogadott, egységes felelősség-fogalom.
A jogirodalom a felelősség kategóriáját általában szűkített értelemben használja. Eszerint felelősség: a felróható és jogellenes magatartás esetén a represszív jogi szankció alkalmazása. Asztalos szerint: "A felelősség jelenleg a represzív szubjektív feltételű szankciók lehetőségi állapotának és az alkalmazandó szankcióknak az összefoglaló megjelölése".1 Álláspontom szerint a felelősség fogalmát szélesebb értelemben indokolt használni. Minden jogi kötelesség felelősség, ha megszegése jogkövetkezménnyel jár, illetőleg felelősség az is, ha valakinek valamely magatartásért meghatározott jogi következményt kell viselni. A felelősség kifejezést ilyen értelemben használják törvényeink, így pl. a Ptk., amikor szavatossági vagy jótállási felelősségről szól, vagy amikor valamely vagyoni helytállásról rendelkezik. Többek között a kártalanítás felelősség jellegét is ezért vonják kétségbe: ahol nincs jogi felróhatóság, ott nincs felelősség sem. E nézet szerint a kártalanítás esetén kárelosztás történik, de ez nem felelősség.2 Asztalos ennek megfelelően a kártalanítás lényegét abban látja, hogy jogos károkozás esetén is vagyoneltolódás áll elő és emiatt elszámolási viszony jön létre, tehát nincs szó felelősségről.3
A marxista jogtudomány a felelősség fogalmát - azt tovább szűkítve - összefüggésbe hozta a jogi norma tudatformáló szerepével, és a felelősség körébe a nevelés célját szolgáló büntetésszerű eszközök alkalmazását vonta.
"A jogi felelősség a világ megváltoztatására irányuló társadalmi tevékenység egyik olyan eszköze, amely a társadalmi kölcsönhatások objektív törvényszerűségeinek keretében más eszközökkel együtt hatva fejti ki hatását."4
A felelősség fogalmából valóban nem hiányozhat a normaszegést elkövető tudati állapotának befolyásolására irányuló mozzanat. Ez az elem azonban nem uralhatja a felelősség egészét. Mi a szubjektív mozzanat jelentősége a felelősség tekintetében?
Ha nem a mechanikus, teljes determizmus filozófiáját fogadjuk el, úgy el kell ismernünk az egyén előtt álló választás lehetőségét: a döntés lehetőségét abban, hogy normakövető magatartást tanúsít, vagy elutasítja azt. Represszív jogkövetkezményt fűzni csak ahhoz a magatartáshoz indokolt, amely tanúsításakor az egyénnek választási lehetősége volt, de nem a jogszerűt választotta. Ez a felelősség megelőző funkciója, amely során az egyénre, s az egyének sokaságán keresztül a társadalomra gyakorol hatást a jogkövető magatartás tanúsítása érdekében.
Ez azonban a felelősségi rendnek csak egyik szelete: a szubjektív felelősség. Felelősség a tárgyi (objektív) felelősség is, továbbá a feltétlen, (abszolút) felelősség.
Az objektív felelősség kiváltásához elegendő, ha eltér a tanúsított magatartás a normában támasztott követelménytől, nem szükséges vizsgálni, hogy a normaszegőnek volt-e választási lehetősége. Kimentésre csak az elháríthatatlan (esetleg csak az elháríthatatlan súlyú) ok szolgálhat. A feltétlen (abszolút) felelősség még fokozottabb helytállást követel meg az egyéntől, a normába foglalt követelménytől való eltérés esetén a jogkövetkezmény minden esetben bekövetkezik (a kártérítő felelősség körében rendszerint ilyen a kártalanítási felelősség).
A jog aszerint választhat az objektív, a szubjektív és a feltétlen felelősség között, hogy a norma céljának csak a rendcsinálást - a feltétlen helytállási kötelezettséget - tartja, vagy szélesebb körű társadalmi-visszatartó hatás kiváltását várja el a norma alkalmazásától. E választás csak alapos megfontolás eredménye lehet, fűződik-e az objektív vagy a feltétlen felelősség kimondásához olyan érdek, amely miatt megéri lemondani a jog egyik legnagyobb értékéről, megelőző funkciójáról. A felelősségnek a társadalom tagjai megelégedettségét is ki kell váltania, az emberekben a veszélyérzet felkeltését, a kárt okozó helyzetektől való tartózkodást.
Összefoglalva a felelősség célját:
a) A felelősség biztosítja a jog társadalmi rendeltetésének megvalósulását, a közösség érdekeinek megfelelő magatartás tanúsítását, a közösség védelmét (védelmi funkció).
b) A felelősség egyéni és társadalmi hatás kiváltását célozza a jogkövetkezmény kilátásba helyezésével és alkalmazásával.
- A felelősség az egyénre gyakorol hatást abból a célból, hogy a jogsértést kiváltó motiváció hatását semlegesítse, az egyént a jogsértéstől való tartózkodásra késztesse.
- A felelősség a társadalom tagjaira is hatást gyakorol, meggyőzve őket arról, hogy érdemes jogkövető magatartást tanúsítani (megelőző funkció).
c) A felelősség célja - nem utolsó sorban - az, hogy a normaszegéssel megbomlott érdekviszonyok kiegyenlítése megtörténjen, az okozott károkat és hátrányokat megtérítsék (reparációs funkció).
A kártérítési felelősség - e célt szolgáló - elemei: kötelességszegés, a normát sértő személy vétkessége (csak szubjektív felelősségi rend esetén), továbbá a szankció, amely lényegét tekintve helyreállító (restitutív), de gyakran tartalmaz büntető (represszív) elemeket. A felelősségi eszme koronként változóan hangsúlyozza egyik-másik elemet. A kötelességszegés leginkább az az elem, amely egyetlen felelősségi formából sem hiányozhat, hiszen a felelősség a normatartalomhoz képest mindig másodlagos, eszközjellegű. A normában megfogalmazott parancs a lényeg, a jogkövetkezmény ennek érvényesülését szolgálja, a felelősség nem képzelhető el kötelességszegés nélkül. (Természetesen koronként változott, hogy mely magatartás minősül jogellenesnek. A felelősség másik eleme - a vétkesség - a jogtörténet kialakulásának kezdetén felelősséget csak meghatározott, pontosan körülírt kötelességszegések váltották ki.) Az a kötelesség megszegése válthat ki felelősséget, amely a kiváltó magatartás tanúsítását megelőzően létezett, s az erre vonatkozó normát kellő módon közzé is tették.
A felelősség másik eleme - a vétkesség - a jogtörténet évszázadain keresztül változott, formálódott.
Kártérítő felelősséggel az ókor jelentősebb jogrendszereiben is találkozhatunk, rendszerbe foglalt, kiépült felelősségi rendet azonban elsőként a római jog produkált.
A vétkesség eszméje a római jogban fokozatosan alakult ki, az ősi jog ezt a követelményt még nem ismeri.5 A vétkesség-fogalom - bár a tizenkét táblás törvényben is feltűnik - a lex Aquilia kiadásáig nem volt meghatározó jelentőségű. Erre alapozva tartotta vizsgálandónak a római jog, hogy a tettnek a közönséges életfelfogás szellemében való megítélése szerint lehet-e a tettes magatartása ellen tárgyi szemrehányást tenni. A jövőben bekövetkező tények (következmények) előrelátása, az erre vonatkozó tudati állapot az, amelyet a vétkességgel (a szándékossággal és a gondatlansággal) jelölnek. A római jog tanítása szerint nincs vétkesség, ha valaki mindent szem előtt tartott, amit kellett (Si omnia quae oportuit, oberavit, caret culpa - D.9.2. 30. 3).
Ehhez a tudati helyzethez - már a vétkesség korai kialakulásakor is - kapcsolódott egy gondossági mérték, tehát: az előre látható következmény elhárítására a valóságban miként cselekedett. A vétkesség mindkét fokozatában (a culpa lata-ban és a culpa levis-ben) benne van a tudat és a cselekvőség kettőssége. A culpa lata, (amely egyenlővé vált a szándékossággal) is magába foglalja a következmények előre látását (tudati oldal) és a következmény elérését célzó határozott magatartást (cselekvőséget). A culpa levis esetében még erőteljesebben van jelen ez a kettősség: a károkozó tudatában megjelent-e a következmények képzete, s ehhez képest miben nyilvánult meg cselekvősége. A római jogtudósok tanításaiban megjelenik a jó gazda, a gondos családapa eszménye (bonus paterfamilias, diligens paterfamilias), amely zsinórmértékül szolgál: mit kell előrelátni és miként kell cselekedni, hogy a károsodás ne következzék be. Culpa levist az tanúsít, akinek tudatában nem jelennek meg azok a következmények, amelyeket a gondos ember (homo diligens) előre látott volna [culpam esse quod cum a diligente provideri poterit, non esse provisum (D. 9. 2. 31.)]; és nem cselekszik vagy nem megfelelően cselekszik a következmény elkerülésére. Ez a mérce egyre inkább absztrakt zsinórmértékké lesz (culpa in abstracto), bár a justinianusi kodifikációban megjelenik a saját ügyben tanúsítandó gondosság, amely azonban nem vált általánossá.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
