1. Az új Ptk. Koncepciója - számot vetve a nem vagyoni kártérítés gyakorlatának elvi problémáival és gyakorlati bizonytalanságaival - arra tesz javaslatot, hogy a nem vagyoni kártérítés intézménye (a Marton Géza által alkalmazott terminológiával: sérelemdíj elnevezéssel) tartalmilag megújítva a személyhez fűződő jogok megsértésének szankciói körében nyerjen elhelyezést. E javaslat mögött a személyhez fűződő jogok önálló kategóriaként történő kezelésének elvi követelménye áll. A személyiségi jogok önálló magánjogi védelmének igényéből az következik, hogy megsértésüket nem lehet a vagyoni természetű hátrányokkal azonos módon kezelni.1 A Koncepció ezzel a megoldással következetesen le kívánja vonni a személyiségi jogok önálló legitimációjának következményeit,2 és egyúttal meg kívánja szabadítani a kárfelelősség joganyagát attól a tehertételtől, amelyet a dogmatikailag kártérítésként nem értelmezhető "nem vagyoni kár" kategóriája jelent. A "nem vagyoni kár" ugyanis - köztudottan -fogalmi ellentmondás, minthogy a sérelem előidézte hátrány pénzbeli egyenértéke nem határozható meg.3 Nem károkozásról van tehát szó, és ezért az intézménynek a kártérítési jogban történő elhelyezése csak a jogalkalmazásra nehezedő terhes gondot jelent.
2. Az intézmény elvi alapjainak eredendő bizonytalanságain túl a nem vagyoni kártérítés mai bírói gyakorlatát további problémák is terhelik. A részletkérdések említése nélkül itt csak arra utalok, hogy a legújabb bírói gyakorlatban is különböző felfogások kapnak hangot. A judikatúra uralkodó áramlata a személyhez fűződő jog megsértésén kívül megköveteli, hogy a károsult olyan hátrányt bizonyítson, amely indokolja a nem vagyoni kártérítést. A Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye az elvi határozatok között tette közzé (és ezzel mintegy irányadónak tekinti) azt az ítéletet, amely szerint: "A károsult tehát nem vagyoni kárpótlásra akkor tarthat igényt, ha bizonyítja, hogy a jogellenes magatartással okozati összefüggésben olyan (az objektív szankciókkal el nem hárítható) hátrány érte, amelynek csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez indokolt és szükséges nem vagyoni kárpótlás megítélése."4 A Koncepció szerint sérelemdíj volna megítélhető olyan esetekben is, amelyekben a személyiségi jogsértéssel a sértettnek okozott hátrány nem nyer bizonyítást, de az eset összes körülményei alapján indokolt az elégtételadás.5
3. Ebben a dolgozatban azt kívánom megvizsgálni, hogy mennyiben illeszkedik az új Ptk.-ban tervezett változtatás a külföldi jogfejlődés irányába, különösen a legújabb német törvénymódosítás és az újabb bírói gyakorlat fényében.
Bevezetésképpen általános tendenciaként állapíthatjuk meg, hogy az európai jogrendszerekben óvatosan bővítik azt a kört, amelyben a nem vagyoni veszteség pénzbeli kompenzációját elismerik.
1. Példaként hivatkozhatunk mindenekelőtt az Európai Szerződési jog Alapelveire: a 9:501. cikk (2) bek. a) pontja - a szerződésszegések szankciói között - kifejezetten kiterjeszti a kár fogalmát a nem vagyoni veszteségekre és hátrányokra is. Az indokolás példaként említi a szerződésszegéssel okozott fájdalmat, szenvedést, kényelmetlenséget és szorongást; az illusztráló példa utazási szerződést választ mintául.6
Az utazási szerződés adott alkalmat az Európai Bíróságnak is arra, hogy a nem vagyoni kártérítés problémája körében állást foglaljon. A Bíróság kimondta, hogy a 90/314/EGK irányelv 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ez a szabály a fogyasztó számára nem vagyoni kártérítési igényt kíván biztosítani a szerződés megszegése esetére.7 A német törvényhozó az irányelv átültetésénél így is járt el [BGB 651f § (2) bek.]; az osztrák törvényt viszont - a bíróság itt idézett ítélete alapján - módosítani kellett [KSchG 31e § (3) bek.]. A holland BW is nem vagyoni kártérítési igényt ismer el utazási szerződés megszegésénél, az élmény (öröm) elmaradásáért.8
A szerződésszegés területén maradva az angol ítélkezési gyakorlat elismeri a kártérítési igényt fájdalom, szenvedés és más fizikai hátrány esetében,9 sőt pszichikai sérülésekért (pl. csalódásért) is, ha a kötelezett (pl. utazási szerződésben) kifejezetten megígért valamilyen élményt, kikapcsolódást vagy lelki nyugalmat.10
2. A francia joggyakorlat is egyre szélesebb körben ismeri el a nem vagyoni kárigényt ("prejudice moral"), például közeli hozzátartozó elvesztéséért, becsület vagy jóhírnév megsértéséért, szaglószervi károsodásért, esztétikai fogyatékosságot eredményező sérülésért stb.11 Hasonló trend figyelhető meg Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában is.12 Az Optk. (1325. §, 1331. §) kaput nyitott a nem vagyoni kártérítési igények előtt. Az inkább megszorító (és egyenetlen) bírói gyakorlatot a jogirodalom régóta tágítani kívánja.13
3. Eltérő az európai jogrendszerek gyakorlata az elhunyt személy közeli hozzátartozói által érvényesíthető fájdalomdíj tekintetében: az angol, a francia, az olasz, a svájci és - legújabban - az osztrák bírói gya-korlat14 elismeri az ilyen igényt, a német judikatúra viszont ma is csak öröklési igényként (BGB 1922. §) fogad el hozzátartozói követelést.15
4. Egyes magánjogi rendszerek eleve tételes szabályok kifejezett megengedő rendelkezéseihez kötik a nem vagyoni károk elismerését. A külön normák rendszerint a deliktuális káresetek meghatározott csoportjainál nyitják meg ezt a lehetőséget: Codice civile 2059. cikk, görög Ptk. 299. cikk, holland BW 6:106. cikk, dán kártérítési törvény (1984. 3. § 26. §).16 Ebbe a kategóriába tartozik a német jog is, sőt a BGB 253. §-a valószínűleg mintául szolgált az itt említett görög és olasz megoldás számára is.
1. A BGB 253. §-a nem vagyoni kár pénzbeni kompenzálását csak törvényben külön meghatározott esetekben teszi lehetővé. Maga a BGB elsősorban a 847. §-ban adott módot nem vagyoni kár "méltányos pénzbeni kárpótlására", éspedig testi sértés, egészségkárosítás, személyes szabadság megsértése, valamint nők elleni meghatározott jogellenes szexuális magatartások esetére. Ezt egészítette ki már eredetileg az 1300. § a jegyes-ségtől visszalépő vőlegény kártérítési kötelezettsége körében, majd 1991-ben - az utazási szerződésre vonatkozó irányelv átültetésével - a már hivatkozott 651f § (2) bekezdése az utazási iroda szerződésszegésének szankcióinál. Egyes külön törvények szintén éltek a BGB 253. §-ában adott felhatalmazással.17
2. A 847. § kódexbeli elhelyezéséből következett, hogy nem vagyoni kár a taxatíve felsorolt esetekben is csak akkor volt kompenzálható, ha a jogellenes magatartás szerződésen kívüli (deliktuális) cselekményként és a vétkességen alapuló felelősség körében merült fel, vagyis a BGB 823. és következő §-ai szerint volt szankcionálható. Nem ítélhetett meg tehát a bíró nem vagyoni kártérítést szerződésszegés esetében és a - BGB-n kívüli18 külön törvényekben szabályozott19 -veszélyes üzemi kártérítési felelősség körében sem. Ha tehát egy testi sérülést vagy egészségkárosítást a vétkességi felelősség szabályai szerint ítélt meg a bíróság, lehetőség volt a nem vagyoni hátrány pénzbeli kompenzációjára; ha ugyanolyan hátrányt valamely külön törvényben szabályozott fokozott veszéllyel járó tevékenység károsító eredményeként vagy netán szerződésszegés következtében szenvedett el a sértett személy, nem vagyoni kártérítés nem volt megítélhető. Ezt az ellentmondásos és európai összehasonlításban párját ritkítóan szűkkeblű megoldást régóta tarthatatlannak minősítette a jogirodalom.20
A német Szövetségi Legfelső Bíróság gyakorlata -különösen az általános személyiségi jog elismerése és védelme körében21 vagy például a vagyoni kár fogalmi kiterjesztésével - folyamatosan tágította ugyan a nem vagyoni hátrányok pénzbeni kompenzációjának lehetőségeit; az itt kiemelt ellentmondások feloldásához azonban törvényhozói aktusra volt szükség.
3. A szükséges törvény meghozatalára két évvel ezelőtt kerül sor.22 Ez a törvény a kártérítési felelősségi jog második módosítása a BGB több mint 100 éves életében.23 A témánk szempontjából jelentős módosítást a - némileg újrafogalmazott - 847. § szabályainak az Általános Rész (1. Könyv) rendelkezési közé, a 253. § (2) bekezdésébe történt átemelése jelenti. Ezzel az egyszerű rendszertani változással a törvényhozó megnyitotta a lehetőséget arra, hogy ne csak deliktuális vétkességi, hanem veszélyes üzemi felelősség és szerződésszegés körében is megítélhető legyen fájdalomdíj.24 Nem változott a helyzet annyiban, hogy ma is - éspedig mind a szerződésszegési, mind a deliktuális felelősség körében - csak a taxatíve felsorolt hátrányok: testi sértés, egészségkárosítás, személyes szabadság vagy a szexuális önrendelkezési jog megsértése folytán előállott károk kompenzálhatók fájdalomdíjjal.25 Különösen feltűnő, hogy a törvényhozó nem építette be a BGB 253. §-ába az általános személyiségi jogi védelem körében a német Szövetségei Legfelső Bíróság gyakorlatában kialakult egyértelmű és sikeres megoldást a fájdalomdíj kiterjesztésére.26 A törvényhozó tudatosan járt el így, mert ezt a területet még mindig nem találta kodifikációra érettnek. Általános mégis az a felfogás, hogy a szilárd bírói gyakorlat nem fog változni. A Szövetségi Legfelső Bíróság gyakorlata e körben eleve nem a BGB hatályon kívül helyezett 847. §-ára, hanem a Grundgesetz 1. cikk (1) bekezdésére és 2. cikk (1) bekezdésére épül.27
A módosítás így is alapvetőnek tekinthető, mivel a nem vagyoni kártérítési igény a változtatás hatálybalépése óta28 nem függ a felelősség jogalapjától. Magánjogi felelősséget megalapozó és a 253. § (2) bekezdésében felsorolt sérelmet eredményező jogsértés kiválthatja a hátrány pénzbeni kompenzációját, tekintet nélkül arra, hogy a jogsértés szerződésszegésnek vagy szerződésen kívüli jogellenes károkozó magatartásnak minősül-e, s ez utóbbi körben is függetlenül attól, hogy vétkességi vagy veszélyes üzemi felelősség szerint ítélendő-e meg a tényállás.
A szerződések körében a német bírói gyakorlatban főleg az orvosi megbízási és a személyfuvarozási szerződések megszegésénél fordulhatnak elő olyan káresetek, amelyek a BGB 253. § (2) bekezdésében felsorolt tényállásokat (testi sérülést, egészségkárosítást) valósítanak meg, és így az új jogi helyzetben fájdalomdíj megítéléséhez vezethetnek. Az utazási szerződés -mint elsődlegesen nem vagyoni érdekek kielégítésére létrejövő szerződés - megszegésével kapcsolatban tipikusan felmerülő nem vagyoni hátrányokat: "elpazarolt" szabadság, beígért, de elmaradt élmény stb. a BGB 253. § (2) bekezdése nem fogja át, azokra már korábban külön szabályt: a már említett BGB 651f § (2) bekezdésében foglalt normát alkották meg.29
4. Érdemes itt egy pillantást vetni a magyar jogra. Az orvosi megbízási szerződések kapcsán felmerülő nem vagyoni hátrányok valószínűleg ugyanúgy kezelhetők, mint a német jogban. (Megjegyezzük, hogy az orvosi megbízásoknál - a szerződésszegési kártérítési jog objektív alapra helyezendő általános szabálya alóli kivételként - az új Ptk.-ban is fenn kívánjuk tartani a jelenlegi, felróhatósághoz kötött felelősséget.) Az utazási szerződéseknél is elképzelhető egy a némethez hasonló külön tényállás, bár lehet, hogy az e körben előforduló hátrányok személyiségi jogsértésként értékelhetők, és külön szabály nélkül is sérelemdíjjal szank-cionálhatók.30 A személyfuvarozási szerződések során bekövetkező személyiségi jogsértéseket (testi sérülést, egészségkárosodást) a magyar bírói gyakorlat rendszerint a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint ítéli meg,31 és ez a gyakorlat valószínűleg annak ellenére fennmarad, hogy a szerződésszegések miatti kártérítési felelősség kimentési lehetőségét az új Ptk. szigorítani kívánja. (A nem vagyoni károk elismerési szempontjából az új Ptk. sem akar egyébként különbséget tenni a felelősség alóli kimentés rendje szerint.)
5. A német jogban a BGB módosításával előállott helyzet a magyar jogász számára magától értetődő. Kedvezően fogadta a változásokat a német jogirodalom is, bár óvatos ítélkezési gyakorlatra intő vélemények is elhangzottak.32 A pozitív vélemények elsősorban azt emelik ki, hogy a veszélyes üzemi felelősség körében bekövetkező testi sértések és egészségkárosítások súlyos eseteiben fájdalomdíj megítélésének szükségessége legalább olyan gyakran merül fel, mint a vétkességi felelősség eseteiben.33
A törvénymódosítás a bírói ítélkezést is tehermentesíti. A változtatás előtt ugyanis a legtöbb esetben az történt, hogy a károsult a valamely veszélyes üzemi felelősséget megállapító törvény hatálya alá tartozó balesetből származó kárát az illető törvény helyett a -BGB 823. és következő §-a szerinti - vétkességi felelősség alapján igényelte, mivel az ilyen követelésbe fájdalomdíjat is belefoglalhatott. A jövőben a károsult nem kényszerül ilyen kerülő útra, mivel a fokozott veszéllyel okozott kárra vonatkozó megfelelő törvény alapján követelheti a fájdalomdíjat is.34
A törvény (elejtve a kormány által előterjesztett tervezetben szereplő megoldást) nem tartalmaz kifejezett kizáró szabályt az ún. bagatell-ügyekre. A jogirodalom szerint a fogyasztóvédő-, az autós- és az ügyvéd-lobbi együttes befolyása tükröződik ebben.35 Abban ugyanakkor mindenki egyetért, hogy az ítélkezési gyakorlatot a bagatell-ügyektől mentesíteni kell a felesleges ügyforgalom csökkentése végett, de a jelentős hátrányt szenvedettek érdekében is. E feladat megoldása a bírói gyakorlatra vár: az ítéletekben a BGB korábbi 847. §-a alapján kialakított önmérséklet fenntartása az új jogi helyzetben is feltétlenül kívánatos.36
Nem változtatott a törvény a korábbi jogi helyzeten a hozzátartozók fájdalomdíja tekintetében.37 Szemben más európai jogokkal,38 a német jog ma sem ismeri el tehát a megsérült személy közeli hozzátartozójának fájdalomdíjra vonatkozó igényét. Ez csak akkor ítélhető meg, ha a közeli hozzátartozó pszichikai sérülése kimeríti az egészségkárosodás tényállását.39 A német jognak ez az alapállása a kártérítési jog elvi kiindulópontjával függ össze: a német jogban - szemben például a Code civil 1382. cikkével vagy a Ptk. 339. §-ával - a felelősséget nem a károkozás, hanem meghatározott jogilag védett érdekek (BGB 823. §) sérelme váltja ki.40
Ezeket az érdekeket pedig a BGB csak a közvetlen sértett viszonylatában védi. Ezért nem kerülhet sor fájdalomdíj megítéléséhez a sértett személy közeli hozzátartozójának bánata, lelki szenvedése miatt. Ellenkező gyakorlat törést jelentene a német kártérítési felelősségi jog alapvető kiinduló elvével.41 Ezért alakult a bírói gyakorlat úgy, hogy a közeli hozzátartozó csak a sokk hatására elszenvedett egészségkárosodás miatt (mint közvetlen hátrány miatt) igényelhet - adott esetben -fájdalomdíjat.
1. Az új Ptk.-ban tervezett reform: a sérelemdíj tartalmi kialakítása szempontjából a német fájdalomdíj-szabályozás és bírói gyakorlat a jogsértő személy szubjektív elmaraszthatóságának figyelembevétele terén veti fel az egyik legtanulságosabb kérdést. A korábbi német bírói gyakorlat ugyanis nemcsak a felelősség jogalapjának megállapításánál vizsgálta a jogsértő vétkességét, hanem a fájdalomdíj összegének meghatározásánál is fontos szerepet játszott a vétkesség mértéke: szándékosság, súlyos gondatlanság, enyhe gondatlanság. Kérdés, marad-e vajon ez a gyakorlat a 2002-es törvénymódosítás után is, amikor a veszélyes üzemi felelősség eseteiben magának a felelősségnek a megállapításához már nem szükséges a felróhatóság vizsgálata.42
2. A német Szövetségi Legfelső Bíróság egy 1955-ben hozott elvi határozatában egészítette ki a nem vagyoni kártérítés célrendszerét az elégtételadás funkciójával, kiegészítve a kompenzációs funkciót. Az ítélet szerint a jogsértő a sértettel szemben elégtétellel tartozik az elkövetett jogsértésért.43 Lényegét tekintve az elégtételadás funkciója a magánjogi büntetés "becsomagolása". Helyesen mutat rá a német irodalom, hogy "az elégtételadás tartalmát tekintve magánbüntetés; kártérítés és büntetés között nincs harmadik szankciónak hely", tertium non datur.44 Az elégtételadás igénye feltételezi a jogsértő személy szubjektív elmarasztalha-tóságát. S valóban, a német gyakorlat a vétkességi felelősség területén fejlesztette ki az elégtételadás funkcióját mint a fájdalomdíj-fizetés egyik célját. Ennek keretében a német Szövetségi Legfelső Bíróság a fájdalomdíj összegének megállapításánál az eset összes körülményeinek figyelembevételét - a sértett által elszenvedett hátrány nagyságát, hevességét, időtartamát stb. - tette az ítélkezés iránytűjévé. Külön kiemelte az elvi határozat a jogsértő személy vétkességének mértékét mint a fájdalomdíj összegére kiható fontos ténye-zőt.45 A Bíróság - a jogirodalomban az elégtételadás funkciójával kapcsolatban megfogalmazott bírálatok46 ellenére - fenntartotta elvi álláspontját.47 Az elégtételadási funkció különösen akkor kerül előtérbe, ha a sértett - például kómás állapota miatt - a kompenzációs hatás "befogadására" képtelen, továbbá olyan esetben, amikor a hátrány maga nem olyan jelentős, de a jogsértés (például a magánszféra sérelme) szankcionálása fájdalomdíjjal érhető el a leginkább.48
3. A veszélyes üzemi kártérítési felelősség esetében a felelősség alanya gyakran nem azonos a károkozó személyével, s többnyire még e két szerep egybeesésénél sincs szubjektív elmarasztalásra ok és mód, vagy a károkozó vétkessége minimális. A balesetekből származó testi sérülések, egészségkárosodások stb. esetében ezért az elégtételadás funkciója nem érvényesül, vagy csak kivételesen, illetve csak kis mértékben releváns. Következésképpen a fájdalomdíj (sérelemdíj) összegének megállapításánál a vétkesség foka, a szubjektív elmarasztalhatóság mértéke nem játszik szerepet.49 A BGB módosítását követő német irodalom ugyanígy látja ezt a kérdést. A szerzők azt is kiemelik, hogy az ítélkezési folyamat egyszerűsödése is kárát vallaná annak, ha a bíró a veszélyes üzemi felelősség feltételei mellett a fájdalomdíj összegének megállapításához mégis kénytelen volna a vétkesség mértékét is vizsgálni és meghatározni.50
A német bírói gyakorlat megítélésünk szerint aligha fog egy ilyen tévútra tévedni. A törvénymódosítás előtti újabb ítéletek ugyanis minden esetben együtt hangsúlyozzák a kompenzációs és az elégtételadási funkciót.51 Nem is szólva arról, hogy már a félévszázad előtti, máig ható elvi határozat is hangsúlyozta, hogy a fájdalomdíj összegét elsődlegesen a jogsértés által előidézett hátrány súlya alapján kell megállapítani, s az eset egyéb körülményeinek (köztük a jogsértő szubjektív elma-raszthatóságának, a jogsértő és a sértett személy anyagi viszonyainak, a jogsértő felelősségbiztosításának stb.) figyelembevétele csak kiegészítő szerepet játszik, és a konkrét eset jellegzetességeitől függően jut szerephez.52 Arra lehet tehát számítani, hogy a veszélyes üzemi felelősség alapján megítélendő fájdalomdíj összege a vétkesség vizsgálata nélkül is azonos lehet a hasonló hátrányokért vétkességi felelősség alapján megállapított fájdalomdíj összegével. Aligha kérdéses ugyanakkor, hogy vétkesség nélküli felelősségi alakzatok (pl. elsősorban a veszélyes üzemi felelősség) eseteiben is lehet prevenciós hatást gyakorolni a szankcionálással.
4. Más a helyzet nézetem szerint a - vétkességi (felróhatóságtól függő) felelősségen alapuló - magánjogi deliktumok, s köztük mindenekelőtt a jóhírnevet, a becsületet vagy a magánszférát sértő magatartások esetében, amelyeket rendszerint súlyosan gondatlanul vagy szándékosan követnek el. A szenzációhajhász "álinter-júk" és a sértett intim szférájába gázoló lesi-fotós riporterek (paparazzi) által készített fényképfelvételek közlésével elkövetett súlyos jogsértések esetében53 a fájdalomdíj összegét nagyban befolyásolja a jogsértő szubjektív elmarasztalhatósága, a felróhatóság súlya. Ilyen esetben ugyanis a fájdalomdíjnak a sértett kompenzálása mellett prevenciós hatást kifejtő elégtételadási (ha tetszik: magánjogi büntető) funkciót is be kell töltenie.54 E funkció betöltéséhez pedig a fájdalomdíj összegének megállapításánál döntő tényező lehet a jogsértő szubjektív elmarasztalhatósága.
A szándékosan, netán üzleti felhasználás céljával elkövetett jogsértés a fájdalomdíj (sérelemdíj) összegének magasabb mértékét indokolhatja. E körben az angol jog álláspontja szolgálhat például: "tort must not pay", azaz: ne legyen kifizetődő a jogsértés!55 Más személyiségi jogainak szándékos, különösen haszonszerzés céljával (pl. a sajtóban) elkövetett megsértése esetén e körülmény nyilván nyomatékkal esik a latba a nem vagyoni kártérítés összegének megállapításánál.56 Ezt az álláspontot képviseli egyértelmű határozottsággal a német Szövetségi Legfelső Bíróság újabb gyakorlata is a személyiségvédelem körében. A már hivatkozott "Caroline von Monaco"-ítélet abból indul ki, hogy az emberi méltóság és becsület szándékos megsértése fájdalomdíj formájában nyújtott pénzbeni kompenzáció nélkül gyakran kellő szankció nélkül maradna: a sértett nem kapná meg a szükséges elégtételt, s a jogsértők visszatartásához szükséges prevenciós hatás sem volna elérhető. A fájdalomdíj összegét ezért úgy kell megállapítani, hogy az kellő gátló hatást fejtsen ki a jogsértőre, és visszatartsa őt más személyiségének áruba bocsátásától.57
5. A fentiekből az a következtetés vonható le, hogy a fájdalomdíj (sérelemdíj) összegének megállapításánál részben különböző szempontokat lehet és kell figyelembe venni a felróhatóságtól függő (szubjektív el-marasztalhatóságon alapuló) és a felróhatóságtól független (veszélyes üzemi stb.) felelősség esetében. Az előbbi esetcsoportban a hátrány kompenzálása mellé hangsúlyos szerephez jut az elégtételadási funkció, és ezért a szankció nagyságát jelentősen befolyásolja a jogsértő személy szubjektív elmarasztalhatóságnak foka. Az utóbbi esetben az elégtételadás funkciója a kompenzációs funkció mögé szorul, sok esetben teljesen elhalványul, és a szankció nagyságára a jogsértő felróhatóságának általában nincs hatása. Az egyes felelősségi esetcsoportokban figyelembe veendő eltérő szempontoknak nem kell szükségszerűen kihatniuk magára a megítélt vagyoni kompenzáció összegére. Előfordulhat természetesen, hogy a fájdalomdíj (sérelemdíj) összegére a felróhatóság mértéke jelentős hatást gyakorol. A konkrét esetekben e kérdés megválaszolása a bírói mérlegelésre bízható.
1. Az elmondottakból látható az is, hogy az elégtételadási (prevenciós) szempontok különösen a sértett emberi méltóságának: jóhírnevének, becsületének, magánszférája tiszteletben tartásának sérelme esetén kerülnek előtérbe. Ezt a különleges megítélést a német jogban alapvető rendszertani és szemléleti szempontok is magyarázzák. Hasonló eredményre kell azonban jutnunk a magyar jogban is, ahol ezek a sajátos megfontolások nem játszanak szerepet.
A német jog különlegességét e tekintetben az adja, hogy az emberi személyiség védelme ("allgemeines Persönlichkeitsrecht") a BGB-ben nem került elismerésre, s így azt a bírói gyakorlatnak kellett kiteljesítenie. A Reichsgericht tett ugyan óvatos lépéseket e téren, például a névhez és a képmáshoz való jog szank-cionálásával.58 Az általános személyiségvédelem elismeréséhez azonban csak a Szövetségi Legfelső Bíróság 1954-es híres ítélete59 jutott el. Ez az ítélet - jogirodalmi álláspontokra támaszkodva - kimondta, hogy a Grundgesetz 1. és 2. cikke mindenki által tiszteletben tartandó jogként ismeri el az emberi méltósághoz való jogot és az ember jogát személyiségének szabad kibontakoztatásához, amennyiben ez a jog nem sérti más jogát, és nem ütközik az alkotmányos rendbe vagy erkölcsi törvényekbe. Ezért az általános személyiségi jogot mint alkotmányban garantált alapjogot kell elismerni. A német judikatúra terjesztette ki a jogsértés pénzbeni kompenzálhatóságát is a személyi jogsértések teljes körére. A BGB eredeti 847. §-a - amint már kiemeltük - ezt a szankciót csak testi sértés, egészségkárosítás és az emberi szabadság megsértése esetére tette lehetővé. Ugyanezt teszi a BGB új 253. § (2) bekezdése is, kiegészítve ezeket az eseteket - a BGB eredeti 847. § (2) bek.-nek megfelelő általánosításával - a szexuális önrendelkezés megsértésének eseteivel. Anémet Szövetségi Legfelső Bíróság alkotmányos rendelkezésekre (Grundgesetz 1 I és 2 I cikkekre) vezeti vissza a személyiségi jogsértések pénzbeni kompenzációját a BGB-ben nem nevesített tényállások esetében,60 és elhatárolja a fájdalomdíj BGB-ben szabályozott [eredetileg: 847. §, ma 253. § (2) bek.] eseteitől.61 Ajogirodalom bírálataival dacolva a Szövetségi Alkotmánybíróság is egyértelműen alkotmányosnak találta a polgári bíróságok gya-korlatát.62
A magyar magánjog nem járt be ilyen kacskaringós utat az általános személyiségvédelem területén; annál viszontagságosabb volt a nem vagyoni kártérítés története.63 A Ptk. (81. §) megteremtette az elvi alapot a személyiség teljes magánjogi védelméhez, egyidejűleg - az ismert okból megszüntette azonban ennek egyik -örökké vitatott volta ellenére - leghatékonyabb eszközét: a nem vagyoni kártérítés lehetőségét.
2. Ami az emberi méltóság: a becsület, a jóhírnév, a magánszféra stb. védelme, illetve a fájdalomdíjösszefüggéseit illeti, a német jogfejlődés - az eltérő fejlődéstörténet ellenére - kínál tanulságokat a Ptk. folyamatban lévő reformjához. Mindenekelőtt ismételten megállapíthatjuk, hogy ebben a körben dominál a nem vagyoni kártérítés elégtételadási (prevenciós) funkciója.64 A német Szövetségi Legfelső Bíróság évtizedes következetes gyakorlata azt is bizonyítja, hogy az elégtételadás (a "magánjogi büntetés" és az ettől várható megelőző hatás) funkciójának tudatos vállalása nem kell, hogy az amerikai "punitive damages"-gyakorlat túlzásaihoz vezessen.65
Bátran vállalhatjuk tehát az új Ptk. Koncepciójában javasolt megoldást, nevezetesen azt, hogy a sérelemdíj megítélhetőségének nem feltétele a sértett hátrányának bizonyítottsága.66 A hátrány bizonyítása éppen az emberi méltóság: a becsület, a jóhírnév, a magánszféra stb. megsértése esetében nehéz, és a bizonyítási szükséghelyzet gyakran hozza méltatlan helyzetbe a jogvédelemre érdemes sértettet. Aszemélyiségi jog megsértésének lelki következményei a külvilág számára gyakorta nem is észlelhetők. A sértett személynek a környezetéhez való belső viszonya, életminősége úgy is elszenvedhet hátrányos változást, hogy azt kizárólag lelki traumaként éli meg, s ezért annak bizonyítása is szinte lehetetlen. Természetesen, a sérelemdíj az esetek döntő többségében hátrányt kompenzál a jövőben is, de a Ptk. reformja - megdönthetetlen - vélelmet kíván felállítani a hátrány tényleges bekövetkezésével kapcsolatban.
Ezen a területen a büntetőjogi védelem korlátozott, nem minden esetben aktivizálható, és nem is a leghaté-konyabb.67 A német bírói gyakorlat tanulságai arról győznek meg, hogy a magánjog a fájdalomdíj (sérelemdíj) eszközével mind a sértettel szembeni elégtételadás, mind a prevenció szempontjából hatásos védelmet nyújthat a becsület, a jóhírnév és a magánszféra megsértése esetén, éspedig éppen olyan esetekben, amikor a büntetőjogi szankciók nem állnak rendelkezésre, vagy tőlük nem várható a kívánatos eredmény. Ezek a tapasztalatok bátorították a német Szövetségi Legfelső Bíróságot arra, hogy éppen a személyiség itt tárgyalt sérelmei esetében a fájdalomdíj összegét "azelőtt ismeretlen magasságokba emelje".68
A magyar jogban is felmerül az a lehetőség, hogy a sérelemdíjat szankcióként alkalmazzuk a szándékos, különösen az üzleti hasznosítás céljából elkövetett személyiségi jogsértéseknél. A fájdalomdíj ugyanis a német gyakorlatban igen hatékonynak bizonyult mind a sértettnek nyújtandó elégtétel, mind a hasonló jogsértésektől történő visszatartás szempontjából. A végső állásfoglalás előtt azonban nézzük meg az ellenérveket és a lehetséges egyéb megoldásokat is.
1. A német bírói gyakorlat kritikái mindenekelőtt azt kifogásolják, hogy az emberi méltóság: különösen a becsület, a jóhírnév és a magánszféra megsértése esetén megítélt fájdalomdíjak gyakran túlságosan magasak, mivel a bíróságok éppen a megelőző hatás érdekében olyan összegű fájdalomdíjat állapítanak meg, amely sem a sértett által elszenvedett hátránnyal, sem a más esetekben (pl. testi sértésnél, egészségkárosodásnál) elismert fájdalomdíj-igényekkel nincs arányban. Ennek az ellentmondásnak a feloldására elevenítette fel a német irodalom azt a jó másfélszáz éves javasla-tot,69 hogy a fájdalomdíjat adott esetben (részben vagy egészben) a sértett által megjelölt jótékonysági célra ítélje meg a bíróság. A javaslatot pártolók - nézetem szerint helyesen - úgy látják, hogy ily módon megállapítható olyan összegű fájdalomdíj, amely a jogsértéssel tetemes hasznot húzó jogsértőket (pl. sajtóorgánumokat) visszatartja a magánszféra kiárusításától, anélkül, hogy a sértett az elszenvedett hátránnyal arányban nem álló, túlzott "kompenzációhoz" jutna. Igaz, ezzel a fájdalomdíj (sérelemdíj) büntető jellege különösen hangsúlyossá válik.70 E megoldás alkalmazásánál emellett vigyázni kell arra, hogy a sértettek igényérvényesítési motivációja megmaradjon.71
2. A bírálatok másik oka, hogy a német Szövetségi Legfelső Bíróság legújabb gyakorlata a prevenciós cél megvalósításának vállalása érdekében a nyereségszerzés céljából elkövetett jogsértések szankcionálásakor nyíltan figyelembe veszi a jogsértéssel elért hasznot a fájdalomdíj összegének megállapításánál. A Bíróság - egyes jogirodalmi véleményekkel szemben72 - nem önálló célként fogalmazza ugyan meg a nyereség elvonását, de nyomatékosan kiemeli azt, mint a fájdalomdíj mértékére kiható fontos tényezőt.73 A Bíróság szerint az így megállapított, a "jogsértő számára érezhető pénzbeli kárpótlás" fejthet ki "valódi gátló hatást" más személyiségének piaci értékesítésével szemben.74 Az elrettentő hatás a felróhatóság mértékének és a jogsértéssel elért nyereségnek a fájdalomdíj összegszerű megállapításánál hangsúllyal történő figyelembe vétele75 azt mutatja, hogy ezek az ítéletek gyakorlatilag teljesen elszakadnak a kompenzációs funkciótól, és elégtételadás címén magánjogi büntetést alkalmaznak.76 A jogirodalom jelentős része is úgy értékeli ezeket az ítéleteket, hogy azok kifejezetten előtérbe helyezik a prevenciós funkciót.77
3. Sok bírálat éri - éspedig elvi alapon - azokat a fejleményeket is, amelyek a német judikatúrában igen fontos hangsúlyeltolódást eredményeztek a magánbüntetés és a prevenciós cél irányába.78 A kritikák nem a nyereségszerzés céljából elkövetett személyiségi jogsértés szankcionálásának szükségességét vonják kétségbe, hanem az ahhoz használt eszközt: a fájdalomdíj alkalmazását tartják helytelennek.
E bírálatok a magánjog és a büntetőjog szerepe közötti, ma már klasszikusnak tekinthető határvonalak áthágását kérik számon ezeken az ítéleteken. A klasszikus tanok szerint a magánjog alapvető funkciója az indokolatlan vagyoneltolódások kiegyenlítése, míg a büntetés az állam számára fenntartott, a büntetőjog garanciái mellett gyakorolható "felségjog", jogosultság. Ennek megfelelően a fájdalomdíj személyiségi jogsértés miatt elszenvedett, vagyonilag ki nem fejezhető hátrányok kompenzálását kell, hogy szolgálja, és nem vállalhat büntető szerepet. Márpedig az emberi méltóság: a becsület, a jóhírnév, a magánszféra stb. megsértésének fájdalomdíjjal történő szankcionálásakor nem vitásan a büntető- és prevenciós jelleg jut döntő szerephez.
A bírálatok egy része nem feltétlenül és totálisan elutasító.79 Ellenkezőleg: az imént kifejtett véleményemmel egyezően a legtöbben úgy látják, hogy az emberi személyiség elleni jogsértések egy része, különösen az itt kiemelt védett érdekeknek a - médiumok által nyereségszerzés célzatával történő - megsértése megfelelő jogi szankció nélkül marad, ha kellő mértékű fájdalomdíjjal nem kárpótolják a sértettet.
4. Több szerző kifejezetten is ellenzi, és elvi alapon támadja az elégtételadási funkció jogosultságát.80 Canaris a kompenzációs funkciónak a bírói ítéletekben alkalmazott szűk felfogásában látja a problémát, és ezért a kompenzációs funkció szélesebb értelmű felfogását javasolja. Álláspontja szerint a fájdalomdíjnak (amely a német jogban egyértelműen pénzbeli kártérítés a BGB 251. §-a szerint) ki kell egyenlítenie az életvitel és az önmegvalósítás terén elszenvedett hátrányokat, ide értve a társadalmi környezethez való viszony elnehezülését és a társadalmi megbecsülés csökkenését is; sőt - mindezeken túl - a fájdalomdíjnak kompenzálnia kell a belső, az érzelmek világában elszenvedett hátrányokat (megalázottsági érzés, méreg stb.) is. Ez utóbbit Canaris "belső" nem vagyoni kárnak nevezi. Véleménye szerint a kompenzációs funkció ilyen felfogása mellett már aligha van szükség és tér az elégtételadási funkció számára. 81
5. Magam is azt vallom, hogy a nem vitásan indokolt cél: a hatékony személyiségvédelem az itt tárgyalt körben mindenképpen magánjogi eszközöket is igényel, éspedig akkor is, ha azok alkalmazása bizonyos elméleti töréssel jár. Úgy tűnik, hogy modern világunk, főleg a médiumok (sajtó, televízió, elektronikus világháló stb.) olykor nyomasztó uralma miatt nemcsak megengedhető, hanem szükséges is teret engedni a magánjogban prevenciós, sőt magánbüntetési megfontolásoknak. Emellett nem vitás, hogy a magánjogi büntetés elengedhetetlen feltétele a szubjektív elma-rasztalhatóság (felróhatóság, vétkesség). Látnunk kell ugyanakkor azt is, hogy a magánbüntetés emellett lényeges pontokon eltér a büntetőjogi büntetéstől: a felróhatóság kiegyenlítésének eltérő módjában (a magánjogi büntetés csak a sértett irányában elégtétel, a társadalom irányában nem); magában a szankcióban; a megbélyegző hatás: "büntető" eljárás, büntetett előélet elmaradása stb.82
6. Ami pedig az egyéb ellenvetéseket illeti, közülük mindenekelőtt azt szokták kiemelni, hogy a sértett a magas fájdalomdíjjal mintegy nyereséghez jut, hogy eszmei értékek kommercializálódnak,83 továbbá, hogy ezeket a jogsértéseket adott esetben nagyobb összegű fájdalomdíjjal szankcionálják, mint a testi sértéseket és az egészségkárosító magatartásokat.84 Megfontolandó mégis: a személyiség jogsértő áruba bocsátásának nyereségét ne élvezze-e inkább a sértett, mint a jogsértő?85 S az sem tűnik elviselhetetlen diszkrepanciának, ha bizonyos testi sérüléseket vagy egészségkárosodásokat történetesen alacsonyabb összegű fájdalomdíjjal (sérelemdíjjal) szankcionálnak, mint az emberi méltóság: a becsület, a jóhírnév, a magánszféra tudatosan jogsértő piacra vitelét. Nem látok igazi problémát abban sem, hogy a fájdalomdíj (sérelemdíj) összege óhatatlanul a sértett ismertségének fokához igazodik,86 hiszen maga a piac - ha tetszik, ha nem - értékel így.87
7. A német bírói gyakorlat és a jogirodalom többsége a büntető jellegű fájdalomdíj megítélésénél nem veszi figyelembe az esetleges (igaz: ritkán előforduló) büntetőjogi szankcionálást.88
Amint arra már rámutattunk, a kompenzációs és az elégtételadás (magánjogi büntetés) funkciója a különböző tényálláscsoportokban rendszerint élesen szétválik. Míg a veszélyes üzemi felelősségű esetekben a hátránykiegyenlítési (kompenzációs) funkció szinte kizárólagos szerepet játszik, addig a szándékosan vagy súlyosan gondatlanul elkövetett személyi jogsértések esetében az elégtételadás (magánjogi büntetés) funkciója előtérbe kerül, sőt dominál. A legújabb német jogirodalom ebből azt a következtetést vonja le, hogy az ítéletekben a kétféle célból megítélt fájdalomdíjat - dogmatikai különbözőségük és az összegszerűség indokainak világos kifejezésre juttatása érdekében, külön-külön nevesíteni kell.89
Úgy gondolom, hogy a Ptk. reformja keretében bevezetendő sérelemdíj alkalmazásánál a bírónak tisztában kell lennie azzal, hogy az adott esetben mely okból és milyen céllal ítél meg sérelemdíjat, és az ítélet indokolásából világosan ki kell tűnnie a fájdalomdíjként megítélt összeg megállapításánál figyelembe vett kompenzációs, illetve elégtételadási szempontoknak. Kifejezett differenciálásra azonban nézetem szerint nincs szükség.
1. A fájdalomdíj elégtételadási (magánbüntetési) funkcióját bíráló német szerzők közül Canaris a nyereségelvonás dogmatikai eszközéül a jogalap nélküli gazdagodást javasolja. Álláspontja szerint a jogalap nélküli gazdagodás címén lehetne elvonni azt a nyereséget, amelyet a más személyiségi jogát (becsületét, jóhírnevét, magánéletét) sértő, rendszerint sajtó útján elkövetett magatartással érnek el.90 Ez a javaslat kizárólag a nyereség elvonására alkalmazná a jogalap nélküli gazdagodást, mivel erre a célra nem tartja dogmatikailag tisztának a fájdalomdíjat. A személyiség megsértésének szankcionálására, különösen az emberi méltóság: a becsület, a jóhírnév és a magánélet sérelmének eseteiben változatlanul megmaradna tehát a fájdalomdíj.
2. Az új Ptk.-ban bevezetendő sérelemdíj tartalmi határainak kialakításához érdemes ezzel a javaslattal behatóbban foglalkozni. Vizsgálódásaink előtt szükségesnek látszik két megjegyzés. Egyrészt utalok arra, hogy (nemcsak az USA-tagállamok - államonként is meglehetősen különböző - punitive damages ítélkezési gyakorlatában, hanem) a francia judikatúrában is elfogadott, hogy a jogsértő gazdagodását a személyiségi jogsértés miatt kiszabandó kártérítési összeg megállapításánál veszik figyelembe. A francia ítéletek tehát a vagyoni kártérítés eszközével kívánnak prevenciós hatást kifejteni a személyiségi jogsértésektől történő visszatartás érdekében.91 Másrészt ismételten szeretném leszögezni, hogy a fájdalomdíjjal kapcsolatos német ítélkezési gyakorlat jogirodalmi kritikája a legkevésbé sem vonja kétségbe: a személyiségi jogok szándékos, ráadásul üzleti nyereség céljából történő megsértése magánjogi szankciókkal (is) megakadályozandó. A bírálatok csak az alkalmazott eszközök dogmatikai tisztaságát és egyes ítéletek indokolásának logikai gyengeségét bírálják. Ez az alapállás jellemzi Canaris itt tárgyalt javaslatát is.
Kézenfekvőnek tűnik, hogy a más rovására elért nyereséget az alaptalan gazdagodás eszközével vonjuk el. A jogalap nélküli gazdagodás alkalmazásával szemben felmerülnek ugyanakkor dogmatikai aggályok. Előre kell bocsátani, hogy ez az intézmény a német jogban talán a szükségesnél jobban is kidolgozott,92 és ezért ott több problémát vet fel a személyiségi jogok megsértésénél történő alkalmazása is, mint a magyar magánjogban.93 Az alábbiakban csak azokra a kérdésekre térek ki, amelyek a magyar jog szempontjából is választ igényelnek.
3. Aligha szorul részletes indokolásra, hogy a személyiségi jogok által védett értékek (az emberi méltóság különböző összetevői) az illető személy kizárólagos rendelkezési jogkörébe tartoznak. Ezért azokkal kizárólag alkotmányosan védett érdekből (például az információs szabadság gyakorlása körében) és csak a megfelelő érdekösszemérés eredményeként meghatározott körben rendelkezhet más személy. A személyiségi jogok tehát nyilvánvalóan olyan személyes javak, amelyeknek megsértésével elért nyereség kellő jogcím hiányában jogalap nélküli gazdagodást eredményez a jogsértő oldalán.
4. Kevésbé magától értetődő, hogy a jogsértő a más személy személyiségi jogainak megsértésével elért nyereséget a sértett személy vagyoni vesztesége által éri el. A Ptk. 361. § (1) bekezdése ugyan "másnak rovására" történő jogalap nélküli vagyoni előnyhöz jutásról beszél, de a "más rovására" kifejezés a magánjog világában elsősorban vagyoni természetű hátrányt jelent. Ezt az értelmezést erősíti meg az idézett szabály azzal is, hogy az előny "visszatérítését" írja elő. A törvény miniszteri indokolása a "visszatérítés" fogalmát a "mástól elvont értékek kiszolgáltatási (esetleg pótlási)" kötelezettségében határozza meg.
A tipikus alaptalan gazdagodási esetekben tényleg ez történik: a gazdagodó fél azt vagy annyit ad vissza a másiknak, amit vagy amennyit a saját vagyona a másik fél vagyona rovására gyarapodott. A visszaadási kötelezettség alapja ugyan a vagyongyarapodás, és nem - mint kártérítésnél - a másik oldalon bekövetkezett vagyoncsökkenés, és a kettő értéke csak modell-példákban feltétlenül azonos, de az esetek többségében a gazdagodási jogviszonyok kárvallottjának a vagyona kifejezetten csökken a gazdagodó vagyonának gyarapodásával összefüggésben. Így történik a jogalap nélküli gazdagodás legtipikusabb esetcsoportjában: a tartozatlan fizetés, illetve az okafogyott szolgáltatás eseteiben [a római jogban: condictio indebiti és condictio ob causam datorum finitam)]. Ilyenkor a gazdagodás mindig feltételezi a másik fél vagyonának csökkenését.
Nem feltételezi viszont a jogalap nélküli gazdagodás tényállása a másik fél vagyonának csökkenését olyan esetekben, amikor a gazdagodó vagyongyarapodása a másik (a sértett, a kárvallott) fél javainak (vagyontárgyának, szabadalmának, szerzői alkotásának stb.) jogellenes elvonásából és használatából származott.94 A tisztán vagyoni viszonyok világában is vannak tehát olyan esetek, amikor az alaptalan gazdagodási helyzet megállapítható anélkül, hogy a gazdagodó vagyongyarapodásával egy másik vagyon tényleges csökkenése volna kapcsolatba hozható. A Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta a jogalap nélküli gazdagodási igényt például abban az esetben, amikor a gazdagodó fél (a korábbi vállalkozó) az építkezés befejezése után jogcím nélkül tárolta megmaradt építési anyagait és nem használt eszközeit egy másik személy (a korábbi megrendelő) telkén. Az ítélet leszögezi, hogy "a jogcím nélküli terület-használattal az alperes vagyoni előnyhöz jutott, mert anyagai és eszközei elhelyezéséhez nem kellett területet bérelnie, a felperes pedig ingatlanának kérdéses részét nem tudta rendeltetésszerűen használni. Az alperes tehát a felperes rovására jogalap nélkül gazdagodott."95 Az ítélet tehát nem kereste a tényleges vagyoncsökkenést a felperes oldalán, hanem - helyesen - megállapította az alaptalan gazdagodást az alperesi oldalon, arra tekintettel, hogy ő a területhasználatot egyébként csak kellő ellenszolgáltatás fejében tudta volna megszerezni.96
Ez a gondolatmenet általánosítható: az alaptalan gazdagodási igény feltételei megvalósulhatnak akkor is, ha a kárvallott fél nem szenved el ugyan vagyoni hátrányt, de a gazdagodó fél mégis az ő rovására jutott az előnyhöz. A jogalap nélküli gazdagodás megállapíthatósága ezekben az esetekben nem függ attól, hogy a kárvallott fél a gazdagodó fél vagyoni előnyét ténylegesen megszerezte-e volna, például, hogy az iménti jogesetben a tulajdonos a kérdéses területet bérbeadás útján hasznosította-e volna. Ez a kérdés releváns lehetne kártérítési igénynél: az elmaradt haszon meglétének tisztázásánál, de irreleváns gazdagodási igény feltételei szempontjából. Ez utóbbi igénynek ugyanis nem feltétele az, hogy a sértett a jogellenes idegen beavatkozás nélkül valamilyen előnyt elért-e volna.97
A személyiségi jogok megsértésével elért nyereség elvonása teljesen analóg módon kezelhető az iménti esetcsoporttal: a gazdagodás ilyenkor sem jár ugyan a sértett személy vagyonának tényleges csökkenésével, de nem vitásan az ő rovására következik be. Megállapíthatjuk tehát, hogy a személy emberi méltósága: a becsülete, a jóhírneve vagy a magánszférája megsértésével elért nyereség kiadására a jogsértő a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint is kötelezhető. Ezt az álláspontot foglalja el Canaris - a német jog alapján -a többször hivatkozott "Caroline von Monaco"-ügy kapcsán, amikor is egy bulvárlap kitalált, a sértett közreműködése, tudta és beleegyezése nélkül készült "interjút" közölt. Canaris szerint a jogalap nélküli gazdagodás feltételei fennállnak az adott esetben, annak ellenére, hogy a sértett vagyoni hátrányt nem szenvedett el, és ennek következtében vagyoneltolódás sem következett be. A jogalap nélküli gazdagodás bekövetkezett, éspedig attól függetlenül, hogy a sértett a kérdéses interjúra egyáltalán kész lett-e volna.98
5. Miután a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak elvi alkalmazhatóságát tisztáztuk, vizsgáljuk meg e megoldás előnyeit és hátrányait.
A legfontosabb előny a dogmatikai tisztaság: míg a fájdalomdíj (sérelemdíj) csak erőltetetten alkalmazható a személyiségi jogsértéssel elért nyereség elvonására, addig a jogalap nélküli gazdagodást szinte erre találták ki. Ebből következik, hogy - a kompenzációs, sőt az elégtételi funkció hiánya folytán - a német ítéletek is csak a generális prevenciónak a magánjogi szankciók világában szokatlan előtérbe állításával tudják indokolni a szükséges mértékű fájdalomdíjat.99 Joggal állapítja meg Canaris, hogy a "Caroline von Monaco"-ügyek-ben a feltűnően magas fájdalomdíjat a büntető funkció elérésére törekvés magyarázza, lévén, hogy az adott ügyekben megsértett személyiségi jog: a magánélet tiszteletben tartása - szemben például a testi sértéssel, az egészségkárosítással és a szexuális deliktumokkal -büntetőjogilag nem védett. Márpedig a büntetés és a generális prevenció nem lehet a magánjog feladata, s ezért nem igazán használható erre a célra a fájdalomdíj sem.100 Ezzel az alapproblémával, vagyis a büntető és a magánjogi funkciók elvtelen vegyülésével függenek össze a fájdalomdíj (sérelemdíj) alkalmazásának már említett ellentmondásai is: a megsértett személy társadalmi állásának és ismertségének döntő hatása a kompenzáció összegére, a fájdalomdíj aránytalanul magas volta stb.
A jogalap nélküli gazdagodás alkalmazása esetén mindezek a problémák nem merülnek fel. Ezzel az eszközzel nem törekszünk a magánjogtól idegen, a büntetőjog határát súroló, vagy azt át is lépő generális prevenciós célok elérésére, bár a nyereség elvonásával a visszatartó funkciót is szinte automatikusan (mintegy "mellékesen") megvalósítjuk. Nem alakul ki aránytalanság a személyiségi jogsértések különböző eseteiben alkalmazott fájdalomdíjak (sérelemdíjak) nagysága között, attól függően, hogy a jogsértő nyereséget ért-e el, vagy sem. Nem szúr szemet az sem, hogy a visszatérítendő gazdagodás tehetősebb, ismertebb sértettek esetében magasabb lesz. Az, hogy a jogsértőtől elvont nyereséget a sértett (és nem az állam) kapja, jogalap nélküli gazdagodásnál magától értetődő, míg fájdalomdíj (sérelemdíj) alkalmazásánál külön magyarázatra szorul. Összefoglaló jelleggel megállapítható, hogy a jogalap nélküli gazdagodás eszközével úgy vonhatjuk el a nyereséget a személyiségi jogot sértőtől, és úgy adhatjuk azt a sértettnek, hogy nem kényszerülünk értékelési és dogmatikai ellentmondásokba, amiket viszont fájdalomdíj (sérelemdíj) alkalmazásánál nem tudunk elkerülni.101
Egészében tehát a jogalap nélküli gazdagodás alkalmasabb eszköznek látszik a személyiségi jogsértéssel: képmás jogtalan felhasználásával, a jóhírnév vagy a magánszféra megsértésével stb. elért nyereség elvonására, mint a fájdalomdíj (sérelemdíj). Ismételten hangsúlyozzuk: a jogalap nélküli gazdagodás ilyen esetekben is csak az elért nyereség elvonására szolgál, és nem zárja ki a személyiségi jogsértés egyéb szankcióit, ide értve a kártérítést és a fájdalomdíjat (sérelemdíjat) is. Ez utóbbi mindenképpen előtérbe kerül olyan esetekben, amikor a jogsértő nyereséget nem ér el.102
Egy problémát ugyanakkor látni kell: az elvonandó nyereség összegszerű megállapítása (bizonyítása) rendszerint kemény diót jelent. Fájdalomdíj (sérelemdíj) megítélése esetén a bíróság a prevenciós cél eléréséhez szükséges mértékben marasztalja a jogsértőt, és mérlegelési jogkörében figyelembe veszi a tőle elvonandó nyereséget is. A német Szövetségi Legfelső Bíróság a "Caroline von Monaco"-ügyek egyikében ezt a gondolatmenetet a következőképpen fejtette ki: "A személyiség védelme által megkívánt prevenciós cél csakúgy érhető el, ha a kárpótlás összege nagyságában szembeállítható a nyereségszerzés célzatával elkövetett jogsér-téssel."103 Jogalap nélküli gazdagodásnál a bírónak nincs ilyen széles körű mérlegelési lehetősége, és ezért a bizonyítási nehézségek óhatatlanul nagyobbak. Vélelmezhetjük ezt annak ellenére, hogy végső soron fájdalomdíj (sérelemdíj) alkalmazásánál is legalább az elért nyereség nagyságrendjét ismernie kell a bírónak, hiszen az elért haszon ilyenkor is a megállapítandó szankcióra kiható egyik döntő tényező.104
Bizonyítási nehézségek nem állhatják útját egy helyesnek tartott jogi megoldás alkalmazásának. Ezek a gondok az elért nyereség tekintetében amúgy sem megoldhatatlanok: a jogsértőtől joggal várható el megfelelő tájékoztatás kalkulációit és nyereségét illetően.105
1. Röviden érdemes rámutatni a kártérítési joggal (s benne a fájdalomdíjjal) kapcsolatos német jogfejlődés egy vadhajtására is. A BGB 611a §-ának (2) bekezdése - nem vagyoni kárpótlást is magába foglaló - pénzbeni kártérítési igényt alapoz meg a sértett számára, ha a munkaadó a munkaviszony létesítésénél megsérti a nemek szerinti diszkriminációt tiltó rendelkezést. Ez a szabály a 76/207/EGK irányelv átültetéseként került a német kódexbe.106 A 611a § (3) bekezdése (lényegében átmásolva az Európai Bíróság "Draehmpaehl"-ítéle-tének rendelkezését107) a vagyoni kárt háromhavi munkabérben maximálja olyan sértett esetében, aki - kvalifikációs szintje miatt - diszkrimináció nélkül sem nyerte volna el az állást, a diszkriminációval mellőzöt-tek esetében pedig bírói mérlegelésre bízza a kártérítés összegének megállapítását. A szabály a munkaadó vétkességét nem kívánja meg.
A német jogirodalom - teljes joggal - a magánjogtól idegen szankciónak tekinti az így konstruált "kártérítési felelősséget", és úgy véli, hogy az uniós irányelvet nem is a BGB-be kellett volna átültetni, hanem a nyilvánvaló büntető szankciót szabálysértési tényállásként kellett volna megfogalmazni.108 A vétkesség nélküli és a BGB 611a § (3) bekezdésében átalány-kártérítésként szabályozott kártérítés alapvetően ellenkezik a kártérítési hagyományos felfogásával. A jogirodalom egyébként úgy látja, hogy az adott körben nem vagyoni kártérítésre csak akkor van lehetőség, ha a meg nem engedett diszkrimináció a személyiség súlyos sérelmével jár.109
2. A hatályos Ptk. alapján (s ugyanígy a várható reform után is) mindenfajta (fajra, nemre, nemzetiségre, felekezetre stb. történő) hátrányos megkülönböztetés a magánjogi viszonyokban a személyiségi jogsértés szankcióival, s ezek között nem vagyoni kártérítéssel (illetve sérelemdíjjal) szankcionálható.110
1. A német jogfejlődés meglehetősen nagy hátrányok leküzdésére és kacskaringós utak bejárására kényszerült a tárgyalt témakörben. A BGB eredeti formájában csak nagyon korlátozott körben tett lehetővé fájdalomdíj-igényt, és egyéb szankciókat is csak meghatározott személyiségi jogok: testi épség, egészség, szabadság, névhez és képmáshoz való jog megsértésénél ismert el. Az 1954 utáni bírói gyakorlat kifejlesztette az általános személyiségvédelmet, és e körben egyre szélesedő területen veszi igénybe a fájdalomdíj eszközét is. A közelmúltban hatályba lépett törvénymódosítás pedig általános jelleggel tágította ki a fájdalomdíj alkalmazásának lehetőségét.
A magyar jog a személyiség általános védelmét törvényben garantálja,111 és - az 1977. évi IV. törvény hatálybalépése (1978. március 1.) óta újra kaput nyitott a nem vagyoni kártérítési igények előtt is. A magyar jog kétségtelen lépéselőnye: az általános személyiségvédelem korai elismerése ellenére a legújabb német jogfejlődés néhány hasznosítható tapasztalattal szolgál a Ptk. folyamatban lévő reformjához.
2. A fentiekből levonható legfontosabb tanulságokat az alábbiakban foglalhatjuk össze.
- A sérelemdíjnak mint szankciónak a kártérítéstől történő elvi elszakítása és a személyhez fűződő jogok védelméhez kötése elvi alapokon nyugszik, és ezért feltétlenül helyes.
- Sérelemdíjjal egyenlítendők ki a sértett életvitelében, személyiségének kibontakoztatásában elszenvedett hátrányok, a sértett társasági kapcsolatrendszerében és társadalmi presztízsében bekövetkezett törések, a sértett belső (lelki) egyensúlyában beállott kedvezőtlen változások.
- Sérelemdíj megítélhető a sértett hátrányának bizonyítottsága nélkül is, ha az eset összes körülményei, különösen a jogsértés súlya, a felróhatóság mértéke stb. ezt indokolttá teszik.
- A személyhez fűződő jog megsértésével elért nyereség elvonására helyesebb volna a sérelemdíj helyett a jogalap nélküli gazdagodás eszközét alkalmazni.112
- Sérelemdíj alkalmazása a személyhez fűződő jogoknak mind szerződésen kívül, mind szerződésszegéssel történő megsértése esetén lehetséges. A szerződések közül elsősorban az orvosi megbízási szerződések megszegésével okozott sérelmek (testi épség, egészség sérelme) jönnek figye-lembe.113
- A sérelemdíjnak belső (érzelmi) sérelmek (csalódottság, bosszúság stb.) kompenzálására a bírói gyakorlatban történő óvatos kiterjesztése esetén az utazási szerződéseknél sem volna feltétlenül szükség külön szabályra. Tekintettel azonban arra, hogy az utazási szerződésekre uniós irányelv írja elő a nem vagyoni kár miatti kárpótlást, tanácsos az új Ptk.-ban az utazási szerződés szabályozásánál ezt külön kimondani.114
3. Mindezek alapján a következő normaszöveget javasolom:
(1) A személyhez fűződő jogok megsértése esetén a sértett a nem vagyoni sérelméért sérelemdíjat követelhet.
(2) A sérelemdíj megfizetésére való kötelezés feltételeire - így különösen a kötelezett személy meghatározására és a kimentés módjára - a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ez a szabály érvényesül akkor is, ha a jogsértést szerződés megszegésével követték el.
(3) A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire - így különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására - tekintettel állapítja meg. Sérelemdíj járadék formájában nem ítélhető meg.
(4) A jogsértéssel elért jogtalan előny elvonására a jogalap nélküli gazdagodás szabályait kell alkalmazni. ■
JEGYZETEK
* Ez a tanulmány a szerző által a Király/Gyertyánfy (szerk.): Liber Amicorum - Studia Gy. Boytha. ELTE ÁJK: Bp. 2004. c. kötetben megjelentetett írás átdolgozott változata.
1 Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója és Tematikája. Magyar Közlöny 2003. évi különszáma, 13. o., 35. o.
2 A személyiségi jogok magánjogi védelmének a tulajdonosi pozíciótól való függetlenedéséhez l. Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Bp. 1983, IV. f., különösen 279-311. o.
3 Így már Gaius is: "...liberum corpus nullam recip-it aestimationem", D. 9, 3, 7.; vö. Földi András: A másért való felelősség a római jogban. Bp. 2004, 160. o.
4 Pfv. IV. 20 895/2000. sz.; ugyanígy a következő ítéletek is: Legf. Bír. Pfv. III. 22 955/1994. sz.: BH 1997, 127. sz.; Pfv. III. 20 403/1995. sz.: "Nem vagyoni hátrányokozás nélkül ugyanis nincs olyan, összegszerűen kifejezhető kár, amelynek alapján a bíróság nem vagyoni kártérítést megítélhet."; Pf. III. 22 306/1995. sz.; Pfv. IV. 20 455/1996. sz.: BH 1997, 435. sz.; Pfv. III. 24 313/1998. sz.: BH 2001, 12. sz. A bizonytalanság jele, hogy vannak olyan (felső)bírósági ítéletek, amelyek az uralkodó állásponttól eltérnek. A Ptk. hatályon kívül helyezett 254. §-ában megfogalmazott feltételeket támasztja pl. a Legf. Bír. Pf. III. 20 028/1993. sz. ítélete; homlokegyenest ellentétesen, pusztán a személyhez fűződő jog megsértését mint objektív feltételt kívánja meg pl. a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3. Pf. 20 577/1995. sz. ítélete vagy a PKKB 29. P. 20 564/1995. sz. ítélete és a Legf. Bír. Pfv. IV. 21 327/1993. sz. ítélete is. Külön említést érdemel a Legf. Bír. Pf. V. 23 937/1997. sz. ítélete, amely a személyhez fűződő jogok megsértésén kívüli esetekben, elvileg "bármely jogi érdek csorbítása esetén" elképzelhetőnek tartja nem vagyoni kártérítés alkalmazását. Vö. Köles Tibor: A nem vagyoni kár. Bp. 1997.
5 A Koncepció feletti vitához ld. Boytha György: A személyiségi jogok megsértésének vagyoni szankcionálása. Polgári jogi kodifikáció, V(2003) 1. sz. 3-6. o.; Petrik Ferenc: A nem vagyoni kár megtérítése védelmében. Polgári jogi kodifikáció, V(2003) 1. sz. 6-8. o.
6 Lando/Beale: Principles of European Contract Law FII. The Hague 2000, 434-436. o. Az EU 14 tagállamában elemzi a nem vagyoni kártérítés ösz-szegével kapcsolatos bírói gyakorlatot Christian von Bar: Schmerzensgeld in Europa, in: Festschrift für Erwin Deutsch. Köln 1999, 27-43. o. (43. o.); vö. továbbá Görög Márta: A fájdalomdíj mértékét befolyásoló körülmények összehasonlító elemzése a német joggyakorlat előtérbe helyezésével. Jogelméleti Szemle 2001/4. sz. (www.extra.hu/jesz)
7 C-168/00: Simone Leitner v. TUI Deutschland GmbH & Co. KG, NJW 55(2002) 1255 sk. o. Vö. a 114. lj.-nél írtakkal.
8 7:510. cikk.
9 Godley v. Perry [1960] 1 W.L.R. 9; Hobbs v. L.S.W.R. [1875] LR 10 Q.B. 111, C.A.
10 Jarvis v. Swan Tours Ltd. [1973] Q.B. 233, C.A.; Heywood v. Wellers [1976] Q.B. 446, C.A.; Bliss v. SETRHA [1985] I.C.R. 700, C.A. Vö. Lábady Tamás: Az eszmei és büntető kártérítés a common law-ban. Állam- és Jogtudomány XXXVI (1994) 69-112. o.
11 Viney/Jourdan: Les conditions de la responsabilité. Paris 1998, no. 253 skk.
12 Lando/Beale: i. m. 437. o.; Christian von Bar: Gemeineuropäisches Deliktsrecht II., 1999, Rdnr. 366.; uő.: 6. lj.-ben i. m.
13 Franz Bydlinsky: Der Ersatz ideellen Schadens als sachliches und methodisches Problem. JBl 87 (1965) 173-194, 237-254. o.; Strasser: Der immaterielle Schaden im österreichen Recht. Wien 1964; vö. Görög Márta: Fájdalomdíj nem vagyoni kárpótlásként az ABGB-ben. Magyar Jog XLIX (2002) 164-169. o.
14 A svájci gyakorlat az OR 47. cikkén alapul: BGE 118 II, 404=ZEuP 1996, 135.; az osztrákhoz: OGH, NZV, 2002, 26: "fájdalomdíj gyász miatt"; vö. Hütte: Genugtuungsrecht im Wandel. SJZ 84 (1988).
15 A német jog a fájdalomdíj örökölhetőségét is csak 1990. július 1-je óta, a BGB (eredeti) 847. § (1) bekezdésének megváltoztatása óta ismeri el, lehetővé téve ezzel egy baleset folytán tartós eszméletvesztés állapotába került (majd elhunyt) sérült örökösei számára a fájdalomdíj érvényesítését. Vö. Horst Hammen, VersR 40(1989) 1121-1123. o.; vö. Görög Márta: Az általános személyiségi jog posthumus védelme a német gyakorlatban. Európai Jog 2(2002) 4. sz. 22-26. o.
16 A dán megoldáshoz hasonló a svéd és a finn szabályozás is, l. Lando/Beale: i. m. 438. o.; vö. továbbá a szerződésszegésért megítélhető nem vagyoni kártérítések tekintetében Guenter H. Treitel: Remedies for Breach of Contract: a Comparative Account. Oxford 1989, 156-157. §-ok.
17 Így pl. a szerzői jogi törvény 97. § (2) bek., a kar-telltörvény: 35. § (1) bek.
18 A luxusállatok által okozott kárért való felelősség (BGB 833. §) szintén független a vétkességtől, de erre kiterjedt az eredeti 847. §.
19 Ilyen külön törvények pl. a közúti közlekedési törvény (StVG), a vasúti közlekedési törvény (Haftpfl.G), légiközlekedési törvény (LuftVG), a géntechnológiai törvény (GenTG), gyógyszertörvény (AMG), a környezeti felelősségi törvény (UmweltHaftG) stb.
20 A kritikus vélemények közül 1. Johannes Könd-gen: Haftpflichtfunktionen und Immaterialschaden: am Beispiel von Schmerzensgeld bei Gefährdungshaftung. Berlin 1976, 126 skk. o.; Hein Kötz: Haftung für besondere Gefahr. AcP
170(1970) 1-41. o. (35 sk. o.); uó.: Gefährdungshaftung, in: Bundesministerium der Justiz (Hrsg.): Gutachten und Vorschläge zur Überarbeitung des Schuldrechts, II. k. 1981, 1785 skk. o.; Ernst von Caemmerer: Reform der Gefährdungshaftung. Berlin 1971, 19 skk. o.; Larenz/Canaris: Lehrbuch des Schuldrechts II/2.13 München 1994, 602. o.
21 BGHZ 13, 334; majd a "Herrenreiter"-ítéletben: BGHZ 26, 349; azután folyamatosan: BGHZ 35, 363: "ginseng"-ítélet; BGHZ 39, 124 stb. Az 1958-as "Herrenreiter"-ítélet bírálatát 1. Kari Larenz: NJW 11(1958) 827 skk. o.
22 Gesetz vom 19.7.2002, BGBl. I, 2674. o. A törvény 2002. augusztus 1-jén lépett életbe. (Az átmeneti rendelkezések az EGBGB 229. § 8-ban találhatók.) A törvény magyarázatához és értékeléséhez l. különösen Jaeger/Luckey: Das neue Schadenersatzrecht. 2002; Gerhard Wagner: Das zweite Schadener-saztrechtsänderungsgesetz. NJW 55 (2002) 20492064. o.; Erwin Deutsch: Die Medizinhaftung nach dem neuen Schuldrecht und dem neuen Schadensrecht. JZ 57(2002) 588-593. o.; Christian Katzenmeier: Die Neuregelung des Anspruchs auf Schmerzensgeld. JZ 57(2002) 1029-1036. o.
23 Az első módosító törvény: Gesetz vom 16. 8. 1977, BGBl. I, 1577. o.
24 A nem vagyoni károk pénzbeni kompenzálásának lehetősége a veszélyes üzemi felelősség körében már magából a 253. § rendszertani elhelyezéséből következik; a törvényhozó - biztonság kedvéért -az egyes, veszélyes üzemi felelősséget megállapító törvényeket is megfelelően módosította. L. Wagner: 22. lj.-ben i. m. 2053. o. a 39. lj.-el.
25 A BGB 1300. §-a nincs már hatályban.
26 L. a 21. lj.-ben hivatkozott ítéleteket.
27 Wagner: 22. lj.-ben i. m. 2056 sk. o.; Katzenmeier: i. m. 1033. o.
28 L. a 22. lj.-nál.
29 Vö. Franz-Josheph, Braschos: Der Ersatz immaterieller Schäden im Vertragsrecht. Köln 1979; Wagner: 22. lj.-ben i. m. 2055 sk. o.; a magyar irodalomban: Kecskés László: Nem vagyoni sérelmek szerződésszegési alapon. Jogtudományi Közlöny XXXV(1980) 16-26. o.
30 Az orvosi megbízási szerződések megszegésének tervezett szankcionáláshoz l. Koncepció és Tematika (1. lj.-ben i. m.) 98. o.; a hatályos jogban történő helyes dogmatikai megoldáshoz l. Eörsi Gyula: Elhatárolási problémák az anyagi felelősség körében. Bp. 1962, 83 sk. o. Az utazási szerződés megszegésének fájdalomdíj-(sérelemdíj-)következmé-nyeihez l. a 7., 8. és 114. lj.-nél.
31 Ezt javasolta már Eörsi is: előző lj.-ben i. m. 81 skk. o. Hasonlóképpen a Kecskeméti Megyei Bíróság (Pf. III. 20 610/1972. sz., BH 1974. évi 297. sz. eset) alvállalkozói szerződéses és veszélyes üzemi deliktuális kárfelelősség ütközésénél.
32 Ez utóbbiak közül l. Deutsch: i. m. 589. o. a 12. lj.-el.
33 Wagner: 22. lj.-ben i.m. 2053 sk. o.; Katzenmeier: i. m. 1029. o. a 75. lj.-el.
34 A vétkességi felelősség szabályainak kisegítő alkalmazására azért néha esetleg még szükség lehet, éspedig nem a fájdalomdíjnál, hanem a vagyoni károknál: a külön törvényekben alkalmazott kártérítési összegszerű limitek - bár a 2002-es törvény ezeket is jelentősen felemelte - a BGB-re alapított igényeknél elesnek. L. Wagner: 22. lj.-ben i. m. 2049. o. a 3. lj.-el, 2054. o. a 45. lj.-el, 2064. o.
35 Wagner: 22. lj.-ben i.m. 2056. o. a 84. lj.-el; vö. a bagatell-klauzula körüli vitákra vonatkozóan: Katzenmeier: i. m. 1033 sk. o.
36 Uo.
37 A német bírói gyakorlat kritikájához l. Münchener Kommentar-Stein: BGB3 1997, § 847, Rdnr. 16; von Bar: 6. lj.-ben i. m., 43. o.
38 L. a 14. lj.-ben.
39 BGHZ 56, 163; BGH NJW 1989, 2317; vö. Kötz/Wagner: Deliktschrecht.9 Neuwied 2001, Rdnr. 52.
40 A konkrét tényállásokra épülő BGB és a generálklauzulával operáló Code civil kártérítési felelősségi rendszerének összevetéséhez és értékeléséhez l. Claus-Wilhelm Canaris: Schutzgesetze - Verkehrspflichten - Schutzpflichten, in: Festschrift für Larenz. München 1983, 27-110. o. (35 skk. o.).
41 Katzenmeier: i. m. 1035. o.; vö. Hein Kötz: Zur Reform der Schmerzensgeldhaftung, in: Festschrift für von Caemmerer. Tübingen 1978, 389-409. o. (406 skk. o.).
42 Wagner: 22. lj.-ben i. m. 2054 sk. o.
43 BGHZ 18, 149 (154. o., 157. o.). A német bírói gyakorlat alakulásának részletes bemutatását a magyar irodalomban l. Görög: 6. lj-ben i. m.
44 Bernd-Rüdiger Kern: Die Genugtuungsfunktion des Schmerzensgeldes - ein ponales Element im Schadensrecht? AcP 191(1991) 247-272. (255. o.). Ellenkező álláspont: kísérlet az elégtételadás elválasztására a büntetéstől: Hans Stoll: Empfliehlt sich eine Neuregelung der Verpflichtung zum Geldersatz für immaterielle Schäden? Gutachten für dem 45, Deutschen Juristentag Bd. I. Teil 1, 1964. 151 skk. o.
45 BGHZ 18, 149 (157 skk. o.); ugyanígy: BGHZ 128, 117 (120 skk. o.).
46 Köndgen: i. m. 84 skk. o.; 117 skk. o.; Kötz: 25. lj.-ben i. m. 392 sk. o.; Egon Lorenz: Immaterieller Schaden und "billige Entschädigung in Geld". Berlin 1981, 102 skk. o., 134 skk. o.; Erwin Deutsch: Allgemeines Haftungsrecht. Köln 1996, 573 skk. o.; uő.: Über die Zukunft des Schmerzensgeldes. ZRP 31(1998) 291-294. o. (292. o.); Gerhard Wagner: Geldersatz für Persönlichkeitsverletzungen. ZEuP 8(2000) 200-228. o. (204 skk. o.); Claus-Wilhelm Canaris [korábbi álláspontját (Larenz/Canaris: Schuldrecht II/2, § 83, III, 2a) feladva]: Gewinnabschöpfung bei Verletzung des allgemeinen Persönlichkeitsrechts, in: Festschrift für Erwin Deutsch. Köln 1999, 85-109. o. (102 skk. o.).
47 BGHZ 80, 384; BGHZ 120, 1; BGHZ 128, 117.
48 Az első tényálláscsoporthoz l. a 43. lj.-ben idézett ítéletet; a másodikhoz l. BGHZ 26, 349 ("Herren-reiter"-ítélet); BGHZ 35, 363 ("ginseng"-ítélet); BGHZ 39, 124 ("TV-bemondónő"-ítélet); BGHZ 128, 1 ("Caroline von Monaco"-ítélet).
49 Vö. Carsten Schäfer: Strafe und Prävention im Bürgerichen Recht. AcP 202(2002) 397-434. o.
50 Vö. Wagner: 22. lj.-ben i. m. 2054. o.; hasonlóan már Köndgen: i. m. 139 skk. o., 150 sk. o.
51 A két funkció elválaszthatatlanságát ("Untrennbar-keitsthese") hangsúlyozzák pl. a következő ítéletek: BGHZ 118, 312 (339. o.); BGHZ 120, 1 (7. o.); BGHZ 128, 117 (119. o.). Vö. Kötz: 20. lj.-ben i. m. 2. o.; Lorenz: i. m. 115 skk. o.; Schäfer: i. m. 415. o. a 71. lj.-el, 419 skk. o.; Wagner: 22. lj.-ben i. m. 2054. o.
52 BGHZ 18, 149 (154. o. 157. o., 167. o.).
53 A német gyakorlat a fájdalomdíjak tekintetében éppen ilyen ügyekben tovább szigorodott. L. a "Caroline von Monaco"-ügyeket: BGHZ 128, 1 = JZ 50(1995) 360 skk. o., Peter Schlechtriem elemzésével; BGH NJW 49(1996) 984.
54 A kompenzációs funkcióba csomagolva ugyan, de egyértelműen elégtételadási (büntető) funkciót követ a német Szövetségi Legfelső Bíróság: BGHZ 120, 1; nyíltan elégtételadási és prevenciós szempontokkal indokolja döntését a bíróság: BGHZ 35, 363 ("ginzeng-ítélet"); 128, 1 ("Caroline von Mo-naco"-ítélet). A fájdalomdíj funkcióinak elemzését az újabb német irodalomban l. Schäfer: i. m. 419 skk. o.; Wagner: 46. lj.-ben i. m. 207 skk. o.; vö. továbbá: Christian von Bar: Schmerzensgeld und gesellschaftliche Stellung des Opfers bei Verletzungen des allgemeinen Persönlichkeitsrechts. NJW 33(1980) 1724-1729. o. A magyar jogirodalomban l. Lábady Tamás: A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata. Bp. 1992, 16-25. o.
55 Lord Devlin in: Rookes v. Barnard, [1964] A. C. 1129 (H. L. 1963).
56 Wagner egyenesen azt javasolja, hogy ilyen esetekben a fájdalomdíj alapösszege megfelelően felemelhető: 22. lj.-ben i. m. 2054 sk. o.
57 BGHZ 128, 1 (15 sk. o.); elvi alapját tekintve ugyanígy már a korábbi gyakorlat is, pl.: BGHZ 26, 349 ("Herrenreiter"-ítélet); BGHZ 35, 363 ("ginseng"-ítélet); BGHZ 39, 124 ("TV-bemondónő"-ítélet); BGH, VersR 1970, 134 (138. o.) stb.
58 RGZ 72, 175; RGZ 85, 343; RGZ 115, 416; RGZ 162, 7.
59 "Schachtbrief"-ítélet: BGHZ 13, 334. Némi büszkeséggel utalunk arra, hogy a magyar jogban az általános személyiségvédelmet már a Ptk. tervezetének 1915-ös, ún. bizottsági szövege garantálta (17. §): "Mindenkinek joga van arra, hogy a törvénynek és mások jogainak korlátai között személyiségét szabadon érvényesíthesse, és hogy ebben őt senki se háborítsa (személyiség joga)." L.: A Polgári Törvénykönyv törvényjavaslatának tárgyalása a Képviselőház külön bizottságában. Bp. 1915, 37-39. o.
60 L. a 21. lj.-ben idézett ítéleteket.
61 Így újabban is pl. : BGHZ 128, 1 (15. o.). A jogirodalom máig kritizálja ezt az elvi alapállást, l. a 46. lj.-ben i. m., különösen Canaris: 99. o., de a Szövetségi Legfelső Bíróság töretlenül kitart álláspontja mellett.
62 "Soraya"-döntés: BVerfG 34, 269 = NJW 26(1973) 1221 skk. o. = JZ 28(1973) 662 skk. o.; vö. Schäfer: i. m. 425 sk. o. A Szövetségi Alkotmánybíróság döntésének alapjául a Szövetségi Legfelső Bíróság ítélete [NJW 18(1965) 685 skk. o.] szolgált alapul.
63 Marton Géza: Kártérítés, in: Szladits Károly: Magyar magánjog III. k., Bp. 1941, 358-399. o. (395399. o.); uő.: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból, in: Szladits Károly: Magyar magánjog IV. k., Bp. 1942, 780-942. o. (893-896. o.); l. Lábady Tamás: A nem vagyoni kárpótlás iránti igények a bírói gyakorlatban. Bp. 1986; uó: 54. lj.-ben i. m.; Petrik Ferenc: Nem vagyoni kárpótlás: a személyiségvédelem általános és feltétlen eszköze. Magyar Jog XXXIX(1991) 337-343. o.; uő.: 5. lj.-ben i. m.; uő.: A személyiségi jogok az új Polgári Törvénykönyvben. Magyar Jog LI(2004) 257-271. o. (266 sk. o.); Köles: i. m.; Boytha: i. m.; Görög Márta: Egyetemes eszmei kártérítési alapok. Jogtudományi Közlöny LIX(2004) 191-197. o. (Megjegyezzük, hogy a német jogra vonatkozó utalások még a 2002. évi törvénymódosítás előtti állapotot tükrözik.)
64 Így a német Szövetségi Legfelső Bíróság: BGHZ 26, 349: "Herrenreiter"-ítélet; BGHZ 35, 363: "ginseng"-ítélet; és még hangsúlyosabban a "Caroline von Monaco"-ítélet: BGHZ 128, 1.
65 A német és az amerikai jogfelfogás és judikatúra különbségeihez l. BGHZ 118, 312; vö. Marita Körner: Zur Aufgabe des Haftungsrechts - Bedeutungsgewinn präventiver und punitiver Elemente. NJW 53(2000) 241-246. o.; Schäfer: i. m. 398. o., 429. o.
66 1. lj.-ben i. m. 13. o., 35. o.
67 Ugyanígy Körner: előző lj.-ben i. m. 241. o., 246. o.; Kern: i. m. 263 sk. o.; Schäfer: i. m. 433 sk. o.
68 Wagner: 46. lj.-ben i. m.; l. továbbá az 54. lj.-ben idézett német ítéleteket; vö. Schäfer: i. m. 422 skk. o.
69 Carl Georg Wächter: Die neuesten Fortschritte der Civilgesetzgebung in Württemberg..., AcP 23(1840) 33-111. o. (77. o. a 90. lj.-el).
70 Ugyanígy Körner: i. m. 246. o.
71 Ugyanígy von Bar: 54. lj.-ben i. m. 1729. o.
72 Peter Müller: Punitive damages und deutsches Schadenersatzrecht. Berlin 2000, 34. o.; vö. Wolfgang Grunsky recenzióját a könyvről. AcP 201(2001) 293 sk. o.
73 Vö. Schlechtriem: i. m. 363 sk. o.; beható kritikai elemzéssel és a bírói gyakorlattal ellentétes véleményt kifejtve Canaris: 46. lj.-ben i. m., különösen 99 skk. o.; Schäfer: i. m. 422 sk. o.
74 Így a német Szövetségi Legfelső Bíróság a "Caroline von Monaco"-ítéletben: BGHZ 128, 1.
75 Kifejezetten helyesli ezt Matthias Prinz (a "Caroline von Monaco"-ügyek felperesi jogi képviselője): Geldentschädigung bei Persönlichkeitsverletzungen durch Medien. NJW 49(1996) 953-958. o. (956. o.); Körner: i. m. 246. o.
76 Különösen hangsúlyozza ezt Schäfer: i. m. 423. o., 425 sk. o., 434. o.
77 von Bar: 12. lj.-ben i. m. II, § 6, Rdnr. 609; Matthias Prinz: i. m.; Körner: i. m.; Müller: i. m. 286 sk. o.; Kern: i. m. 255. o.
78 L. a 46. lj.-ben i. m.; Schäfer: i. m. 425 skk. o.
79 L. mindenekelőtt az előző lj.-ben i. m.; már Larenzis csak de lege lata tartotta kizártnak a BGB 847. §-ában nem említett személyiségi jogok megsértésének fájdalomdíjjal történő szankcionálását: 21. lj.-ben i. m. 828. o. Az ellenkező álláspontokat l. a 46. lj.-ben i. m. A német Legfelső Bíróság ismételten rámutatott arra, hogy a fájdalomdíj nem büntetőjogi szankció, hanem gyökereit az alkotmányjogból eredezteti és teljes egészében magánjogi jellegű. A fájdalomdíj mértékének meghatározásánál a sértettnek nyújtandó elégtétel és a prevenciós hatás elérésének követelményei, továbbá a jogsértés súlya veendő figyelembe, a konkrét eset körülményei szerint. L. legutóbb: BGH VI ZR 255/03.
80 Köndgen és Lorenz: 46. lj.-ben i. m., továbbá újabban Canaris is: 46. lj.-ben i. m. 102 skk. o.
81 Canaris: u. o.
82 Vö. a BVerfG 62. lj.-ben idézett ítéletével, továbbá Schäfer: i. m. 425. o., 431. o., 434. o.
83 Ez az egyik ősi (és máig ható) elvi kifogás a személyiségi jogok megsértésének fájdalomdíjjal történő szankcionálásával szemben, l. Marton: i. m.; Larenz: 21. lj.-ben i. m. 828. o.
84 Vö. az előző, 3. pontban írottakkal.
85 Ugyanígy Körner: i. m. 246. o.
86 Ellenkező véleményt képvisel von Bar: 54. lj.-ben 1. m.
87 Ugyanígy Schlechtriem: i. m. 364. o.; Körner: i. m. 246. o.
88 BGH NJW 48(1995) 781. o.; BGH NJW 49(1996) 1591. o. Egyértelműen a büntető szankció "beszámítása ellen Dieter Medicus: Schuldrecht 110. München 1998, Rdnr. 656; árnyaltabb érveléssel, de ugyancsak inkább a "beszámítás" ellen Kern: i. m. 270 sk. o.; Müller: i. m. 355. o. Alapvetően a büntetőjogi szankció figyelembe vétele mellett érvel von Bar: 12. lj.-ben i. m. II, § 6, Rdnr. 613.
89 Kern: i. m. 268 k. o.; Schäfer: i. m. 426 sk. o.; de lege ferenda ugyanígy Müller: i. m. 354. sk. o. Ez a javaslat már korábban is felmerült: Esser/Weyers: Schuldrecht II7. Karlsruhe 1991, 624. o. Részben más jellegű differenciálást javasol Wagner: 22. lj.-ben i. m. 2054 sk. o.
90 Canaris: 46. jl.-ben i. m. Érinti ezt a lehetőséget Schlechtriem is: i. m. 64. o.; konkrétabban, a "Caroline von Monaco"-ítélet kapcsán Walter Seitz: Prinz und Prinzessin - Wandlungen des Deliktsrechts durch Zwangskommerzialisierung der Persönlichkeit. NJW 49(1996) 2848-2850. o. (2850. o.); vö. továbbá Horst-Peter Götting: Persönlichkeitsrechte als Vermögensrechte. Tübingen 1995.
91 L. pl. Trib. gr. inst. Paris 9. 7. 1985, D. 1986, I. R. 191. A bíróság a kártérítés összegét a személyiséget sértő hirdetéssel reklámozott könyv értékesítési bevételének meghatározott százalékában határozza meg; vö. Schlechtriem: i. m. 364. o., 14. lj.
92 L. (a tankönyveken kívül) különösen Walter Wil-burg: Die Lehre von der ungerechtfertigter Bereicherung nach österreichischem und deutschem Recht. Graz 1934; Ernst von Caemmerer: Rechtsvergleichung und Schuldrecht, Gesammelte Schriften Bd. I. Tübingen 1968, 207-392. o.; Reuter/Martinek: Ungerechtfertigte Bereicherung. Tübingen 1983; Werner Flume: Studien zur Lehre von ungerechtfertigter Bereicherung. Tübingen 2003; vö. továbbá Detlef König: Ungerechtfertigte Bereicherung: Tatbestände und Ordnungsprobleme in rechtsvergleichender Sicht. Heidelberg 1985; Peter Schlechtriem: Restitution und Bereicherungsausgleich in Europa. Tübingen 2000.
93 L. alapos elemzésben Canaris: 46. lj.-ben i. m. 87-98. o.
94 A Ptk. az ilyen eseteket a jogalap nélküli birtoklás szabályaival (193-195. §-ok) kívánja megoldani; úgy látszik azonban, hogy bizonyos esetekben kisegítő jelleggel szükség lehet a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazására is. A német jog eleve a jogalap nélküli gazdagodásnak - a condictio indebiti és condictio ob causam datorum finitam), a német jogi nyelvben: Leistungskondiktion melletti - másik alapesetét: az Eingriffskondiktion-t alkalmazza ilyenkor. Az alaptalan gazdagodásnak erre az esetcsoportra történő alkalmazásához l. Marton Géza: 63. lj.-ben i. m. IV. k. 897-899. o.
95 Legf. Bír. P. törv. IV. 20 480/1966. sz., BH 1966. évi 5110. sz. eset; vö. Vékás Lajos: Bereicherungsansprüche im ungarischen Zivilrecht. JOR XIX(1978) 2, 243-252. o. (246. o.); idézi az esetet Schlechtriem is: 92. lj.-ben i. m. 48. o., 76. Rdnr.
96 Érdekes, hogy egy negyedszázaddal később a Legfelsőbb Bíróság - nézetem szerint tévesen - nem látta megállapíthatónak a felperes "rovására" történő gazdagodást egy olyan esetben, amikor az alperes a felperes költségén létesített szennyvízcsatornára csatlakoztatta saját szennyvíz-levezetését, és ezzel nem vitásan alaptalan vagyoni előnyhöz jutott. Legf. Bír. P. törv. III. 20 551/1990. sz., BH 1991. évi 278. sz. eset; hasonlóan - villavezeték esetében -egy korábbi ítélet is: P. törv. V. 20 655/1981. sz.; vö.: Gellért/Benedek: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata, 1. kötet.6 Bp. 2004, 1390. o.
97 Ugyanígy - a német jog alapján - Canaris: 46. lj.-ben i. m. 89 sk. o.
98 Canaris: u. o., 98 sk. o. Ugyanígy Götting: i. m. 50 skk. o., 282. o. Ellenkező álláspont: Erich Steffen: Schmerzensgeld bei Persönlichkeitsverletzung duch Medien. NJW 50(1997) 10-14. o. (13 sk. o.). A német Szövetségi Legfelső Bíróság maga is vizsgálta a jogalap nélküli gazdagodás alkalmazhatóságát a személyiségi jogsértéssel elért előny elvonására, de elvetette azt: BGHZ 26, 349 (353 sk. o.).
99 L. különösen a "Caroline von Monaco"-ügyeket az 53. lj.-ben; vö. Canaris: 46. lj.-ben i. m. 105 skk. o.
100 Canaris: 46. lj.-ben i. m. 107. o.
101 Ugyanígy Canaris: 46. lj.-ben i. m. 108. sk. o. Megjegyezzük, hogy a német jogban más esetekben is alkalmazzák a jogalap nélküli gazdagodást a kártérítés alternatívájaként: HGB 61. § (1) bek., 113. § (1) bek.; UrhG (szerzői jogi törvény) 97. § (1) bek., ez utóbbihoz l. Körner: i. m. 246. o.
102 Ugyanígy Canaris: 46. lj.-ben i. m. 90. o., 98 sk. o., 109. o.: 127. lj.
103 BGHZ 128, 1 (16 sk. o.).
104 A "Caroline von Monaco"-ügyek kapcsán a nyereség megállapításához (és ezzel a fájdalomdíj ösz-szegéhez) meggyőző támpontokat dolgozott ki Prinz: i. m. 954 skk. o.
105 A német jogirodalom a tájékoztatási kötelezettséget ilyen esetekben a "Treu und Glauben", a jóhiszeműség és tisztesség követelményéből (BGB 242. §) vezeti le. Canaris helyesen mutat rá arra is, hogy a jogsértő tájékoztatási kötelezettsége önmagában is preventív hatással jár: 46. lj.-ben i. m. 97 sk. o. a 63. lj.-el.
106 A német törvényhozó csak három törvényhozói aktussal (1980, 1994, 1998) tudta - az Európai Bíróság elvárásait kielégítő módon - átültetni az irányelvet. L. (az Európai Bíróság elmarasztaló ítéleteivel) Staudinger/Richardi/Annuß (1999), § 611a, Rdnr. 1-3, 72-75; vö. Körner: i. m. 245 sk. o.; Schäfer: i. m. 410 skk. o., 431 sk. o.
107 Eu. Bír. 1997, 2195.
108 Schäfer: i. m. 411 sk. o., 431 sk. o.
109 Staudinger/Richardi/Annuß: i. m. 88-90. Rdnr.
110 Az új Ptk.-ban feltétlenül vissza kell térni a Ptk. eredeti terminológiájához. Az "egyenlő bánásmód követelményeibe" (?) ütköző magatartás (így szól a Ptk.-nak a 2003. évi CXXV. törvénnyel megállapított 76. §-a) önmagában nem sérti a személyiséget, hanem a "hátrányos megkülönböztetés" [így fogalmazott a Ptk. 81. § (2) bek.-e az 1959-es szöveg szerint] jelent jogsértést.
111 Amint utaltunk rá (59. lj.), az általános személyiségvédelmet már a Ptk. tervezetének 1915-ös, ún. bizottsági szövege (17. §) garantálta. Ezt a szabályt átvette az 1928-as Mtj. (107. §) is.
112 Érdemes utalni arra, hogy a személyhez fűződő jog megsértésével elért nyereség elvonására a svájci ZGB sem a nem vagyoni kárért nyújtandó elégtételt, hanem - a 28a cikk (3) bekezdés szerint - a megbízás nélkül ügyvitel szabályait alkalmazza.
113 A személyfuvarozási szerződések keretében bekövetkező testi sérülésekből, egészségkárosításból stb. származó vagyoni kárigényeket - az eddigi bírói gyakorlattal egyezően - az új Ptk. szerint is rendszerint a veszélyes üzemi kártérítési felelősség alapján lehet és kell majd elbírálni; ez azonban a személyiségi jog megsértéséhez kapcsolódó sérelemdíj alkalmazhatóságára nem lesz kihatással; vö. a 31. lj.-nél írtakkal.
114 L. a 7. és a 8. lj.-nél írtakkal.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Vékás Lajos, egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Budapest
Visszaugrás
