Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Mitták Tünde: Summarium a társasházak törvényességi felügyeletéről (Jegyző, 2014/6., 12-14. o.)

A jegyzők társasházak felett gyakorolt törvényességi felügyeleti jogkörével kapcsolatban kialakult - szakmai - társadalmi párbeszéd, avagy a 2014. év tapasztalataiból kiindulva útban a 2015. év jogalkotásához

A Jegyző és Közigazgatás című szakmai lap a 2014. évben is igyekezett olyan közérdekű témákat, a gyakorlatban jelentkező problémaköröket feldolgozni, amelyek a leginkább foglalkoztatják a jogalkalmazókat és hatékonyan segíthetik a jegyzők mindennapos - felelősségteljes - jogalkalmazói, jogértelmezői munkáját. Szinte nem volt olyan lapszám, amelyben nem került volna újra és újra górcső alá a 2014. február 1-jén hatályba lépő, új jegyzői hatáskörrel kapcsolatos törvényi szabályozás, természetesen mindig más aspektusból szemlélve a megújult jogintézményt. Az új rendelkezés súlyát és gyakorlatban betöltött jelentőségét igazolja és erősíti az is, hogy nem csupán szakmai párbeszéd indult meg a társasházak felett gyakorolt törvényességi felügyeleti jogkör vonatkozásában, hanem a lakossági oldalról is számtalan hozzászólás és kérdés érkezett a kiadóba.

A jegyző törvényességi felügyeleti jogköre egy év távlatában - ahogyan a szakemberek (vagyis: a szakma) látják

Jelen összegzés motivációja az alábbi pilléreken nyugszik:

- egy olyan összehasonlító munka készítése, amely remélhetőleg mind a jogalkalmazói, mind a jogalkotói oldalon pozitív hatással lesz arra, hogy újragondolják a hatáskör-telepítés valódi célját, jogrendünkben elfoglalt helyét és szerepét, a kialakult joggyakorlat jogalkotói célnak való megfelelőségét, hatékonyságát;

- az év második felében érkezett olvasói kérdések megválaszolásán keresztül az össztársadalmi érdek és törvényi szabályozás gyakorlati hatásának nem reprezentatív felvázolása;

- a társadalmi kritikán és szakmai párbeszéden keresztül a valós megoldási javaslatok irányába terelni a discussiot.

A 2014. évben e tárgykörben megjelent első cikk írójaként elmondhatom, hogy jómagamat is meglepetésként ért, hogy a felvetett témát egész évben ilyen érdeklődés övezte, mind szakmai, mind pedig társadalmi oldalról. Nem titkolom azt sem, hogy az első cikk megírását egy olyan saját tapasztalat ihlette, amely során egyszerre szembesülhettem a társasházi törvény hiátusával és az új hatáskör-telepítés csekély hatékonyságával. Egy nyertes társasházi perben a kisebbségben lévő tulajdonosok által meghatalmazott jogi képviselőként érzékelhettem mindazt, ami társadalmi oldalról oly sokszor megfogalmazódott az elkeseredett olvasók leveleiben is: "Hiába van a törvényben törvényességi felügyelet, ha nem tesznek eleget a törvényben foglaltak előírásainak a hatóságok." / "...a társasházak és a társasházi tulajdonosok jogérvényesítése a jogszabály, bíróságok általi különböző értelmezése miatt, hiányos és instabil."

Noha az olvasói levelek többsége a jegyző hallgatásáról vagy az egymásnak ellentmondó jegyzői döntésekről, kaotikus jogértelmezési gyakorlatról szól, ennél jóval nagyobb probléma, hogy a jelen jogi szabályozás keretében a tulajdonosi közösséget adott esetben még egy nyertes társasházi per sem védi meg a közös képviselő által elkövetett gazdasági bűncselekmény(ek) káros hatásától. A törvényi szabályozás hiányosságának mielőbbi orvoslását sürgeti egyfelől a jegyzők oldaláról is megfogalmazódó végrehajtási eljárás körüli jogbizonytalanság, másfelől a hatályos tulajdonvédelmi jogi eszközök és jegyző általi törvényességi felügyelet hatástalanságából fakadó társadalmi elégedetlenség.

Az új törvényi szabályozás kapcsán 2014-ben az alábbi publikációk jelentek meg a Jegyző és Közigazgatásban:

1. Dr. Mitták Tünde, Új jegyzői hatáskör: a társasházak törvényességi felügyelete, 2014/1, 23-25. o. (a továbbiakban: Mitták 1)

2. Dr. Mogyorósi Sándor, Törvényességi felügyeleti ügy a jegyző életében, 2014/2, 13-15. o. (a továbbiakban: Mogyorósi)

3. Dr. Mitták Tünde, A társasházak törvényességi felügyeleti jogkörével kapcsolatos jegyzői hatáskör margójára, 2014/3, 10-12. o. (a továbbiakban: Mitták 2)

4. Dr. Mezey Nándor Lajos, Alapító okiratot, SZMSZ-t kérem ellenőrzésre felmutatni! Avagy a társasházak (jegyzői) törvényességi felügyelete, 2014/5, 12-16. o. (a továbbiakban: Mezey)

A szakmai cikkek íróinak következtetéseit két táblázatban mutatom be a pontos hivatkozással, hogy nyomon követhető legyen, hogy az adott kérdést illetően ki az elsődleges közlő és arra milyen reflexiók érkeztek a szakmai körökből:

- 12/13 -

A) A szerzők egységes jogi álláspontja:

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére