A polgári eljárásjog harmonizációjának gondolata az európai integrációs szervezetek megszületésének pillanatától kezdve változó intenzitással ugyan, de állandó napirenden van.1 Ennek ellenére, még ma, az ezredfordulót követően is csak egy kezdeti stádiumban lévő részleges perjogi harmonizációról beszélhetünk az Európai Unióban. Jelen tanulmány szerzője mindenekelőtt arra keresi a választ, hogy milyen tényezők vetik (vetették) fel egyáltalán az eljárásjogi harmonizáció szükségességét, mivel érvelnek annak ellenzői, megtalálhatók-e az Unió Alapszerződéseiben az egységesítési törekvések normatív alapjai és az Amszterdami Szerződés hatálybalépése óta milyen szemléletváltásnak lehetünk szemtanúi a polgári eljárásjogi együttműködés terén?2
A jogegységesítés azt jelenti, hogy a különböző jogrendszerek szabályai lényegében azonosak, míg a jogharmonizáció azt jelenti, hogy nem minden vizsgált jogrendszer minden jogi rendelkezése kell, hogy egységes legyen, hanem, hogy meg kell találni azt a néhány kritikus pontot, amelyek vonatkozásában azonos szabályokat kell bevezetni. (Konstantinos D. Kerameus)3
Giuseppe Tarzia szerint: az eljárásjog egységesítésének feltétele egy közös szabály-kódex összeállítása,4 melyet egyformán követnének minden érintett államban; míg a harmonizáció, vagy közelítés lényege abban áll, hogy közös célokat, ill. elveket fogalmazunk meg, meghagyva azonban ez egyes jogtechnikai megoldások kiválasztásának lehetőségét az egyes nemzeti jogrendszereknek, hogy azok így megfeleljenek a meghatározott céloknak, és elveknek. Úgy tűnik, hogy a harmonizáció elég rugalmas fogalom, amellyel az államuk függetlenségére és autonómiájára oly érzékeny politikusok és jogászok is elégedettek lehetnek.5
Egy másik nézőpontból: "a két fogalom közötti megkülönböztetés lényegében mennyiségi jellegű, lévén a harmonizáció félig megtett út az egységesítés felé".6
A Római Szerződés is - ahogyan azt a későbbiekben, a jogharmonizáció normatív alapjaink feltárása során látni fogjuk - a jogharmonizációt intézményesítette.
A tágan értelmezett polgári eljárásjog területén, amely magában foglalja a bírósági szervezetre vonatkozó alapvető rendelkezéseket is (polgári ügyekben eljáró bíróságok, azok hatásköre, bírákra vonatkozó szabályok stb.), ill. az eljárásjogi szabályok elméleti hátterét adó alapelvek rendszerét - tekintettel e jogág sajátosságaira - csak jogharmonizáció képzelhető el.
A polgári eljárásjogi jogharmonizáció szükségességét több nézőpontból is megközelíthetjük, az alábbiak szerint.
2.1. A regionális közösségek, mint pl. az Európai Unió számára a polgári eljárásjog szabályainak harmonizációja az egységes belső piac (korábban: közös piac) működésének lényeges eleme. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mennyire lehet működőképes egy egységes belső piac, ha hiányoznak bizonyos alapvető egységes eljárási szabályok?
A Római Szerződés 100. Cikke (Amszterdami Szerződéssel történő módosítás után 94. Cikke) általános jogharmonizációs kötelezettséget fogalmaz meg a közös piac működésének biztosítása érdekében:
A Tanács (…) egyhangúsággal irányelveket bocsát ki a tagállamok azon törvényeinek, rendeleteinek és közigazgatási aktusainak közelítésére, amelyek közvetlenül hatással vannak a közös piac létrehozására vagy működésére. 7
Mind az 1987. július 1-jén hatályba lépett Európai Egységes Akta, mind az Amszterdami Szerződés olyan szabályokat vezetett be, amelyek egyértelműen a jogharmonizáció gyorsítása és intenzívebbé tétele irányába hatottak. Az Európai Egységes Akta annyiban változtatott az idézett szabályokon, hogy felhatalmazta a Tanácsot arra, hogy minősített többséggel is meghozhassa azokat a jogharmonizációs intézkedéseket (és ezeket már nem szűkíti le az irányelvekre, bővítve ezzel a jogharmonizáció jogi eszközeit), amelyek a belső piac létrehozása és működése szempontjából szükséges. (95. Cikk) Az elmúlt évek eljárásjogi harmonizációs tendenciáit értékelve szembetűnő, hogy egyre több eljárás-típus, jogintézmény vonatkozásában Rendelettel történik az egységes szabályozás kialakítása, nem pedig irányelvvel.8
Az EU Amszterdami Szerződéssel módosított Alapító Szerződése, - mely 1999. május 1-jén hatályba lépett - még ennél is tovább megy, amikor megfogalmazza az "egységes igazságszolgáltatási térség" fogalmát, amely már önmagában feltételezi a nemzeti jogszabályok közelítésének szükségességét. Az Amszterdami Szerződés hatálybalépése együtt járt a "polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés" harmadik pillérből az első pillérbe történő átemelésével. Ezzel a lépéssel kialakításra került polgári ügyekben az európai igazságszolgáltatási térség (European judicial area in civil matters), amely lehetővé teszi - egyebek mellett - az Unió polgárainak az "igazságszolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférhetőségét" is, és biztosítja a jogrendszerek kompatibilitását és egymáshoz közelítését.9
A jogharmonizációra vonatkozó konkrét intézkedések előírását a "Személyek szabad mozgására vonatkozó egyéb politikák" cím alatt, a 61. Cikkben találjuk:
"A szabadság, a biztonság és az igazságosság térségének fokozatos kialakítása céljából a Tanács meghozza az Amszterdami Szerződés hatálybalépésétől számított 5 éven belül a személyek 14. Cikk szerinti szabad mozgásának biztosítása érdekében a 65. Cikkben előírt, a polgári jog területén való igazságügyi együttműködésre vonatkozó intézkedéseket.
65. Cikk.
A határon átnyúló polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén a belső piac zavartalan működéséhez szükséges intézkedések előírják:
a) bírói és egyéb igazságszolgáltatási dokumentumok határon átnyúló kézbesítésének; a bizonyítás terén történő együttműködésnek; a polgári és kereskedelmi peres és nemperes ügyekben hozott határozatok elismerésének és végrehajtásának javítását és egyszerűsítését;
b) a kollízió és hatásköri (joghatósági) összeütközés területén a tagállami szabályok harmonizálásának elősegítését,
c) a polgári eljárások megfelelő működését gátló akadályok eltörlését, szükség esetén elősegítve a tagállami szabályok harmonizálását a polgári eljárásjog területén
Az Amszterdami Szerződés, tehát szakítva a korábbi gyakorlattal már nem közvetett módon és nem általánosságban fogalmazza meg a jogharmonizáció szükségességét, hanem konkretizálja azt a polgári eljárásjog egyes kiemelt területeire, mint amilyen a bizonyítás, határozatok közlésének szabályai, a joghatóság kérdése, és emellett még előír egy általános jogharmonizációs kötelezettséget is a polgári eljárásjog területén, megteremtve ezzel a harmonizáció normatív alapját.
Az Európai Tanács még 1998. decemberében Bécsben elfogadta azt a "Cselekvési tervet", mely meghatározta azokat a prioritásokat, amelyeket az egységes igazságszolgáltatási térség realizálása érdekében a Tanácsnak és a Bizottságnak végre kell hajtania az Amszterdami Szerződés hatálybalépésétől számított 5 éven belül. Ennek szellemében megindult egy igen dinamikus legiszlatórius tevékenység10 a polgári eljárásjog területén, és a közeljövőben további fontos területek jogharmonizációjára van komoly kilátás.11
2.2 Az eljárásjogi harmonizáció szükségessége más nézőpontból is megközelíthető: az anyagi jog harmonizációját (mely a polgári anyagi jog és kereskedelmi jog számos területén előrehaladott állapotban van) el lehet-e érni megfelelő szintű eljárásjogi harmonizáció nélkül? Egy európai szerződési jog, ill. egyes szerződések jogának kimunkálása együtt kell, hogy járjon pl. a bizonyítás szabályainak, és azok korlátainak egységes szabályozásával, tükrözve a civil law és a common law jogrendszerek eltérő tradícióiból eredő eltéréseket is.
Részeredmények ezen a területen is születtek: az 1980. évi Római Szerződés a "szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról", melynek előírásait olyan szerződési jogi tényállások esetén kell alkalmazni, amelyek különböző államok jogához kapcsolódnak, mert pl. valamely szerződéses kötelezettséget külföldön kell teljesíteni, már rendezi a bizonyítás egyes kérdéseit is. 12 Hasonló részeredményekre vezetett a szellemi tulajdon mindkét területét érintő anyagi jogi jogharmonizáció, mely az ide vonatkozó jogforrásokban rögzít egyes eljárási kérdéseket is, pl. az ideiglenes intézkedés perjogi intézménye elérhetőségének biztosítása érdekében. 13 Az eljárásjogi szabályok sajátos egységesítése jellemzi a fogyasztóvédelem területét is.14
Van egy különösen fontos szempont, amely előbb vagy utóbb de szükségessé teszi az eljárásjogi szabályok valamilyen szintű egységesítését: míg az Európai Unióban - egy nemzetközi magánjogi tényállás esetén - a bíróságok alkalmazhatják egy másik tagállam anyagi jogát, addig az eljárásjogát nem. Lehetséges, hogy pl. minden tagállami bíróság alkalmazza az olasz anyagi jogot a nemzetközi magánjogi szabályok alapján, ugyanakkor egyik bíróság sem jogosult arra, hogy más tagállam eljárásjogát alkalmazza.15
Kengyel Miklós szerint a lex fori elvének alárendelt eljárási szabályok alkalmazásának indoka elsősorban az, hogy a bíróság saját eljárásjogát gyorsabban és biztonságosabban alkalmazza; a külföldi eljárásjog alkalmazása drága és időigényes, és olyan bizonytalan helyzetet teremthet, mely a bíró autoritását veszélyeztetheti.16
Ez mindaddig teljes mértékben igaz, amíg az egyes államok perjogi szabályai között a jelenleg tapasztalható jelentős eltérések vannak. Érdekes tény, hogy a ’80-as évek végén megkezdődött a polgári perjogi jogalkotás terén Európa-szerte végbement reformok és korszerűsítések17 nem az egyes szabályozási modellek egymáshoz közelítését eredményezték, hanem tovább mélyítették az egyes tagállamok polgári eljárásjogi törvénykönyvei közötti különbségeket, nem lévén egy követendő "modell" (pl. közösségi irányelv) mely mintaként szolgált volna a változtatásokhoz. Az eljárásjogi harmonizáció éppen ezeknek a jelentős differenciáknak a megszüntetését tűzi ki célul.
Storme professzor szerint számos olyan eljárásjogi szabály és jogintézmény létezik, amelyek alkalmasak a határokon átnyúló alkalmazásra, és ennek okán nemzetközi vagy egységes szabályozást igényelnének, mint pl. a joghatóság, bizonyítás és a végrehajtás kérdései.18 Látható, hogy az egységes európai polgári eljárásjog megteremtésének igénye elsősorban az ún. határon átnyúló (cross-frontier-transfrontalier) kapcsolatok, azaz valamilyen nemzetközi elemmel rendelkező jogviszony, jogvita relációjában merül fel.19 Ez már csak azért is sürgető igény, mert pl. óriási különbségek tapasztalhatók az egyes tagállamokban a pereskedés költségeit illetően (bírósági eljárási illetékek, ügyvédi munkadíj, a bíróság által megállapított kamatok mértéke, költségkedvezményre való jogosultság határa stb.)20 így a felek a jogvitáik eldöntését abba az államba helyezhetik át, ahol az eljárás idő- és költségtényezője számukra a legkedvezőbb. Ezzel a lehetőséggel elsősorban a cégek, és kevésbé a magánszemélyek élnek.
2.3 Az Unió klasszikus négy alapszabadsága (áruk, személyek, szolgáltatások, tőke szabad áramlása) sem érvényesülhet maradéktalanul az eljárásjogi szabályok közelítése nélkül.
A joghatóság és a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok végrehajtásának kérdéseit rendező 1968. évi Brüsszeli Egyezmény hatálybalépését követően kialakult gyakorlat következtében e négy alapszabadság mellett ötödikként egyre erőteljesebben jelent meg az ítéletek (bírósági határozatok) szabad mozgásának elve is. Már a Római Szerződés 220. Cikke (ma 293. Cikke) is előírta:
"a bírói döntések (…) kölcsönös elismerésére és végrehajtására vonatkozó alakszerűségek egyszerűsítését", ez "alapszabadságjoggá" csak a Brüsszeli Egyezmény hatálybalépését követően vált. (Az említett nemzetközi egyezmény normatív alapját az idézett szakasz adta).
Ez a terület azonban még tovább fejlődött:
Az Európai Uniót létrehozó Szerződés 2. Cikke útján a tagállamok azt a célt tűzték ki, hogy az Uniót a szabadság, a biztonság és az igazságosság olyan területeként tartják és fejlesztik, ahol biztosított a személyek szabad mozgása és a peres felek élhetnek jogaikkal, ugyanazokat a lehetőségeket élvezve, mint amelyekkel hazájuk bíróságai előtt rendelkeznek.21
E cél megvalósítása érdekében, a Római Szerződés 293. Cikkének felhatalmazása alapján, felváltva a sikeresen működő Brüsszeli Egyezményt, az ítéletek szabad mozgásának még hatékonyabb biztosítása érdekében 2002. március 1-jétől már kötelező és közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi norma, a 44/2001. Tanács rendelet rendelkezik a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok végrehajtásáról és a joghatóságról.22 Ezzel megfigyelhető az a szemléletváltás, hogy az eljárásjogi harmonizáció működő területei az egységes közösségi jogi szabályozás következtében váljanak még hatékonyabbá.23
1. Az eljárásjog politikai meghatározottsága. Nem felejthetjük el, hogy az eljárásjog egy politikai rendszer "kiszolgálója" (Ld. az alapvető különbségeket a nyugat-európai és az ún. "szocialista" típusú eljárásjogok között), és csak egy egységes gazdasági és politikai rendszerben gyakorolható annak alkotóelemeként. Ráadásul az egységesítés igen nehéz olyan intézményi kereteken kívül, amely annak kényszerítő jellegét biztosítja.24 Az EU tagállamai azonban többé-kevésbé egységes politikai struktúrával rendelkeznek, amelyben az állampolgárok szabadsága és egyenlősége garantált. Ezért a politikai rendszerre való hivatkozás nem indokolja az eljárásjogi szabályokban fellelhető jelentős különbségeket.
2. Az eljárásjog kialakítása az állam szuverén joga; a polgári eljárásjogi berendezkedés részben az Alkotmány és a bírósági szervezeti törvény eredője. Jelentős eltéréseket mutatnak az egyes uniós tagállamok bírósági szervezeti felépítései is, amelyek alapját képezik az ország szervezeti felépítésének is, s ezen nem könnyű változtatni. De nem is szükséges, hiszen a hasonló funkciót betöltő és hatáskörökkel rendelkező helyi szintű bíróságok és a felsőbíróságok minden tagállamban megtalálhatók, talán az egyes bírósági hatáskörök meghatározásánál lenne célszerű, az eddigieknél összehangoltabb közös álláspont kialakítása (ha a bíróság hatásköre a pertárgyértéken alapul, ennek az összehangolását az euró bevezetése mindenképpen megkönnyíti).
3. Az egyes eljárásjogi kódexek ideológia hátterét adó alapelvek különbözősége; az aktív vagy passzív bírói szerepvállalás kérdése.
Kétségtelen tény, hogy az EU tagállamainak eljárásjogi kódexei jelentős különbségeket hordoznak az alapelvek tekintetében (pl. a nyomozati elv vagy peranyag-szolgáltatási elv hívei közötti vita, bírói szerepvállalás növelés vagy csökkentése), de megítélésem szerint minden uniós tagállam eljárásjoga azokon az elveken nyugszik, amelyek az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. Cikkében fogalmazódnak meg (független és pártatlan bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való, képviselethez való jog, peres felek perbeli esélyegyenlőségének elve, fegyveregyenlőség elve stb.) ezért úgy vélem, hogy az ideológiai különbségekre való hivatkozás nem képezheti valóságos akadályát a perjogi harmonizációnak.
Összegezve az eddigi megállapításokat, elmondható, hogy a polgári eljárásjogi harmonizációt mind gazdasági, mind jogi tényezők szükségessé teszik; az EU Alapszerződéseiben megtalálhatóak e jogharmonizáció normatív alapjai, jelentős közösségi jogalkotásnak lehetünk tanúi az elmúlt években, mégis mindezek ellenére lassan halad e folyamat, és a polgári eljárásjog szabályanyagának viszonylag kis részét - bár fontos részterületeit - érinti csak.25 A nemzetközi kereskedelem dinamikus fejlődése, az európai egységes igazságszolgáltatási térség kialakítása bármennyire is igényli az eljárásjogi harmonizációt, az eltökélt politikai szándék hiányában megvalósíthatatlan. Kérdés, hogy az Unió néhány éven belül bekövetkező jelentős kibővítése ezt az egyre ambiciózusabb politikai szándékot tovább tudja-e erősíteni, új lendületet adva neki, avagy a bővítéssel együtt járó gondok következtében ez az extenzív fejlődési tendencia megtorpan, lelassul. Legyünk optimisták! ■
JEGYZETEK
1 Részletesen tárgyalja e folyamat egyes állomásait Prof. Marcel Storme az EU Szakértői Bizottsága által készített irányelv-tervezetéhez írott bevezetőjében. (General Introductory Report) In: European Community Working Group for the Approximation of the Civil Procedure Law Gent 1993. p. 37-69.
2 A tanulmány megírásának apropóját az a Bizottság által előterjesztett Rendelet javaslat adta, amely egy 2002-2006-ig tartó keretprogram létrehozására tesz javaslatot, amelynek célja az egyes közösségi tevékenységek összehangolása, a polgári ügyekben kialakítandó európai igazságszolgáltatási térség megvalósítása érdekében. [Proposal for a Council Regulation establishing a general framework for Community activities to facilitate the implementation of a European judicial area in civil matters] Az együttműködési keretprogram területeit a Rendelet-javaslat 2. Cikke határozza meg. Ide tartoznak pl. a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének előmozdítása, a szükséges jogharmonizáció előmozdítása, a polgári anyagi jog és eljárásjog különbözőségeiből eredő akadályok megszüntetése.
Forrás: www.europa.eu.int EurLex Doc.52001PC0221.
3 Konstantinos D. Kerameus: Eljárásjogi harmonizáció Európában MJ 1995./4. 237. o.
4 Egy ún. "European Model Code of Civil Procedure" megalkotásának gondolata felvetődött az 1993-ban napvilágot látott uniós irányelv-tervezetet kidolgozó munkacsoportban is, talán ezért is tartalmaz a tervezet számos helyen konkrét normaszöveget, az irányelvekre jellemző általános célok és elvek megfogalmazása helyett. Ld. erről bővebben: Dr. Harsági Viktória: A polgári eljárásjog harmonizációja különös tekintettel a Storme-jelentésre MJ 2001./7. 418-424. o.
5 Giuseppe Tarzia: Polgári eljárásjog határok nélkül, MJ 2000./5. 293-294. o.
6 Tarzia: i. m. 293. o.
7 Az Európai Integráció Alapszerződései, Szerk.: Dr. Fazekas Judit 88. o.
8 Néhányat kiemelve e rendeletek közül: 1346/2000. Tanács rendelet a fizetésképtelenségi eljárásról, 1347/2000. Tanács rendelet a joghatóságról és a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról házassági és a közös gyermekre vonatkozó szülői felügyelettel kapcsolatos perekben (Brüsszel II.), 44/2001. Tanács rendelet a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról polgári és kereskedelmi ügyekben (Brüsszel I.).
9 Részlet az 52001PC0221 sz. Tanács Rendelet javaslat bevezetőjéből. (1.2 Judicial cooperation in civil matters)
10 E jogalkotási tevékenység eredményeként láttak napvilágot azok a közösségi jogi normák, melyeket az előző lábjegyzetben felsoroltam.
11 Már konkrét Rendelet javaslat került a Tanács elé a bizonyítási eljárás szabályozására, és a gyermekkel való kapcsolattartáshoz való jog biztosításának tárgyában. A közeljövőben várható normatervezet az alábbi tárgykörökben: alternatív vitarendezési megoldások, a kis perértékű ügyek közös eljárási szabályai, a határokon átnyúló ügyekben nyújtandó jogsegély minimum standardjai, a polgári eljárások különös aspektusainak minimum standardjai, ill. a joghatóság és az alkalmazandó jog házassági vagyonjogi ügyekben stb. Forrás: a 2. sz. lábjegyzetben hivatkozott Rendelet-javaslat 1.2.1 pontja.
12 14. Cikk 1-2. Ld. erről részletesen: Dr. Burián László: Az Európai Közösségel egyezménye s szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról, In: Az EU kereskedelmi joga, KJK 2000. 423-424. o.
13 Ld. erre vonatkozóan részletesen: Dr. Wopera Zsuzsa: Az ideiglenes intézkedés szabályozása az Európai Unió egyes jogforrásaiban, Európai Jog 2002/4. 15-22. o.
14 Ld. Wopera Zsuzsa fent i. m. 19. o.
15 Marcel Storme: General Introductory Report, p. 43 In: European Community Working Group for the Approximation of the Civil Procedure Law Gent 1993.
16 Dr. Kengyel Miklós: A nemzetközi polgári eljárásjogról Haimo Schack: Internationales Zivilverfahrensrecht c. könyve kapcsán JK 1996/9. 380. o.
17 Új polgári eljárásjogi törvénykönyv született 1992-ben Spanyolországban, 1993-ban Franciaországban, 1990-ben és 1997-ben alapvető módosításokat hajtottak végre az olasz Codice di Procedure Civile-n, Nagy-Britanniában pedig a Wolf-jelentés nyomán 1998-ban látott napvilágot a Civil Procedure Rules.
18 Storme i. m. 43. o.
19 Ezzel kapcsolatban jegyzi meg Tarzia, hogy az egységes polgári eljárásjognak csak a határon átnyúló peres ügyekre történő korlátozása felvet egy újabb problémát, mégpedig azt, hogy ez egy újabb bizonytalansági elemet vezetne be a nemzeti és a nemzetközi jogviszonyok közötti megkülönböztetésben, és a jogbiztonság érdekében mindenképpen elkerülendő annak vizsgálata, hogy egy adott eljárási szabály alkalmazásakor ún. határon átnyúló, avagy határon belüli jogvitáról van-e szó. In: Tarzia: i. m. 296. o.
20 Ld. erről részletesen: Marcel Storme: General Introductory Report im. p. 46.
21 Részlet a 44/2001. Rendelet Preambulumából.
22 A teljesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy Dánia nem vett részt a Rendelet elfogadásában, így az reá nem alkalmazható, ami azt jelenti, hogy a Brüsszeli Egyezmény továbbra is hatályban marad Dánia és a többi tagállam vonatkozásában. Ld. erről bővebben: Jegyzőkönyv Dánia álláspontjáról. In: Az Európai Integráció Alapszerződései i. m. 308-309. o.
23 Pontosan az 1973-ban hatályba lépett egységes joghatósági és végrehajtási szabályok alkalmazása kapcsán derült ki, hogy milyen komoly anyagi- és eljárásjogi konzekvenciákkal járhat az eltérő tagállami szabályozás. Erre kiváló példaként szolgálhat az ideiglenes intézkedés Brüsszeli Egyezmény szerinti szabályozása, mely lehetővé teszi valamely tagállam jogában alkalmazott ideiglenes intézkedés kérelmezését ill. annak végrehajtását egy másik tagállamban. Ld. erre vonatkozóan: Dr. Wopera Zsuzsa: Az ideiglenes intézkedések a Brüsszeli Egyezmény 24. Cikkére vonatkozó európai bírósági joggyakorlat tükrében, MJ 2001./12. 743-752. o.
24 Tarzia: i. m. 294. o
25 Gáspárdy professzor találóan jegyzi meg egyik tanulmányában, hogy "még nem érzi magát felkészültnek arra, hogy e helyzet okaira rámutatni tudna" de kétségtelen tény, hogy "a nemzeti polgári eljárásjogi berendezkedés olyan terület, amely meglehetősen rezisztens az egységesítési törekvésekkel szemben, olyan terület, ahol a hagyományok inerciája nehezen fékezhető." Quo vadis magyar polgári eljárásjog? In: Facultas Nascitur Miskolc, 2001. 177. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Wopera Zsuzsa, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
