A jogügyletek hatályosulásának alapvető kritériuma, hogy a "megfelelő"[1] jogalany tegye meg a szükséges jognyilatkozatokat, illetve végezze el a joghatás kiváltására alkalmas eljárási cselekményeket. A jogalanyok azonosítása a jogviszonyok egy részében - általában a nagyobb vagyoni értéket képviselő, vagy jelentősebb joghatást eredményező ügyletek esetében - elengedhetetlen[2], akár szóbeli, írásbeli, vagy éppen ráutaló magatartáson alapuló joghatást kiváltó ügyletről legyen szó. Az írásbeli aktusok során a természetes személyek azonosítása elsődlegesen a saját kezű aláírásnak, jogi személyek esetében a cégszerű aláírásnak (az arra feljogosított képviselő természetes személy saját kezű aláírásának, valamint a hivatalos bélyegzőnek) a papír alapú dokumentumokon történő elhelyezésével valósul meg. A társadalom által alkalmazott technológiák fejlettségének jelen stádiumában, azonban a hangsúly a hagyományos papír alapú dokumentumok felől egyre inkább eltolódik a számítástechnikai eszközökkel érzékelhetővé tett elektronikus dokumentumok[3] felé. Szükséges volt ezért a kézzelfogható valóság iratain már megszokott elemek digitális társait is kidolgozni, az elektronikus aláírás, elektronikus bélyegző, elektronikus időbélyegző formájában.
Az informatika többféle és folyamatosan megújuló megoldást kínál a virtuális térben a személyek azonosítására, és ezen belül a hagyományos jogügyletek számítástechnikai eszközök segítségével történő lebonyolítására. Tekintettel azonban arra, hogy az életviszonyok jogilag releváns tényeinek meghatározása az érzékelhetővé tétel eszközétől függetlenül a jogalkotás (meghatározott esetekben a jogalkalmazás, és bizonyos alapvető elméleti kérdések vonatkozásában a jogtudomány) feladatköre, így felmerült az igény az információs társadalom által használt új típusú azonosítási eszközök jogi definiálására, az egyes elemek jogi tényként történő figyelembevételére, és a hozzájuk fűződő joghatások általános érvényű rendezésére. Ez a feladat azonban komoly kihívást jelent a jogalkotók és jogalkalmazók számára, elsősorban azért, mert a jogalkotás folyamata természeténél fogva fontolva haladóbb, lassabb ütemű, mint a dinamikusabban fejlődő technológia.[4] Másodsorban az egyidejűleg jelenlevő, azonos funkciót szolgáló, de műszaki megvalósításukat tekintve eltérő technológiákat összefoglalóan, technológia-semlegesen tükröző jogalkotásra van szükség. Továbbá elengedhetetlen az olyan új (a fizikai valóságtól elvonatkoztatott) fogalmak kidolgozása, amely fogalmak egyszerre kell megfeleljenek a jogi nyelvezetnek, a közérthetőségnek, és a műszaki elvárásoknak. Miután a virtuális tér alapvető jellemzője - a "world wide web" megjelenése óta - az országhatárokon keresztülívelő jelleg, az elszigetelt nemzeti jogalkotás az elektronikusan értelmezhető jogi tények vonatkozásában nem adhat kielégítő megoldást a társadalmi igényekre. Különös tekintettel arra, hogy hazánk az Európai Unió tagállama, ezért a vonatkozó - folyamatosan változó - joganyag magán viseli a jogharmonizációs jellemvonásokat is.
Fent említett körülmények összességének köszönhető, hogy az elektronikus aláírásra vonatkozó joganyag nehezen feldolgozható; szerteágazó, mind az érintett jogterületek (közjog, magánjog), mind az alkalmazott jogforrások (törvények, rendeletek) tekintetében, az egyes módosító rendelkezések hatályba léptetése sokszor átmeneti inkonzisztenciához vezet; a műszaki háttér rendkívül gyors fejlődése pedig a jogügyletek szereplőit (elsősorban a magánjog területén) akár a jogszabályoktól eltérő "szokásjog" kialakítására is sarkallhatja.
Az elektronikus dokumentumok (korábbi jogdogmatikai megkülönböztetés szerint szűkebben az elektronikus iratok[5]) felhasználási területei széleskörűek. Az átláthatóság kedvéért jelen tanulmányban az egyes jogforrások elemzése során kiindulási pontnak tekintem az elektronikus dokumentumok polgárjogi jogügylet során történő keletkezésére, a különböző elektronikus aláírással jegyzett és általuk kiváltott joghatásokra vonatkozó szabályokat; ezt követően elemzem ezen dematerializált iratok "másodlagos"[6] (előbbi ügyletekből származó jogviták során az elektronikus iratok bírósági illetve hatósági eljárásban bizonyítási eszközként történő) felhasználására irányadó ren-
- 180/181 -
delkezéseket. Terjedelmi korlátok miatt csak említést teszek a hatósági ügyintézés során felmerülő kérdésekről, illetőleg egyes jelentősebb ágazati eltérésekről. Az elektronikus bírósági eljárások részletes elemzése, illetve az elektronikus aláírás számos más alkalmazási területének (pl. cégeljárás, fizetési meghagyás) bemutatása túlmutatna jelen tanulmány keretein.
Az elektronikus aláírás joghatásának átfogó vizsgálata különösen időszerű, hiszen 2016. július 1-jétől közvetlenül alkalmazandó a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács 2014. július 23-i 910/2014/EU rendelete (továbbiakban: elDAS). A közösségi jog elsőbbsége jelentősen átrendezte a hatályos nemzeti jogszabályokat, véleményem szerint a jogharmonizáció több- kevesebb sikerrel történő megvalósítása jelenleg egy homályos, nehezen átlátható jogi helyzetet eredményezett, elsősorban a fokozott biztonságú elektronikus aláíráshoz fűződő joghatások vonatkozásában.
A polgárjogban a hagyományos, papíralapú dokumentumok esetében az írásos alakiság alapvető kelléke a saját kezű aláírás. Ez a megállapítás igaz volt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Ptk.) hatálya alatt, de úgyszintén érvényes a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény[8] (továbbiakban: új Ptk.) rendelkezéseinek alkalmazásakor is. Ugyanakkor a technológia folyamatos fejlődése miatt már az 1960-as években felmerült az igény, hogy a jogalkotó külön rendelkezésben kitérjen a távközlés eszközeivel megvalósuló - a táviratváltás, és a távgépírón történt üzenetváltás révén köttetett -megállapodásokhoz fűződő joghatásokra. A Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. tvr. (továbbiakban: régi Ptké.) 38. § (2) bekezdése értelmében, ha jogszabály vagy a felek megállapodása a szerződés érvényességéhez írásbeli alakot rendel, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában írásbeli alakban létrejött szerződésnek kell tekinteni a levélváltás, a táviratváltás és - 1968. január 1-jétől - a távgépírón történt üzenetváltás útján létrejött megegyezést.
A technológiai fejlődés következő lépcsője[9], amely az írásbeli formátum fogalmának kiterjesztését eredményezte már az elektronikus aláíráshoz fűződik. A régi Ptké. 38. § (2) bekezdésének 2001. szeptember 1-jétől hatályos változata a következő módon szabályozta a kérdést: "Ha jogszabály a szerződés érvényességéhez írásbeli alakot rendel, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában írásbeli alakban létrejött szerződésnek kell tekinteni a levélváltás, a táviratváltás és a távgépírón történt üzenetváltás, továbbá a külön törvényben meghatározott maradandó eszközzel tett nyilatkozatváltás - így különösen fokozott biztonságú elektronikus aláírással aláírt okirat - útján létrejött megegyezést."
Felismerve a technológia-semlegesség jelentőségét, a jogalkotó az új Ptk. megalkotásakor már sokkal inkább a jognyilatkozatok írásba foglalásának funkciója felől közelítette meg a kérdést és a hatályos szabályozás értelmében "írásba foglaltnak kell tekinteni a jognyilatkozatot akkor is, ha annak közlésére a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor."[10] Jelen rendelkezés az új Ptk. hatályba lépése (2014. március 15.) óta változatlan, és amint arra a jogszabály kommentárja[11] is utal a jövőben a bírói gyakorlatnak kell kialakítania, hogy milyen jognyilatkozati forma felel meg ennek a követelménynek.
A régi Ptké. és az új Ptk. idézett rendelkezései egyaránt az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény (továbbiakban: Eat.) fogalomrendszerére tekintettel, azzal összhangban kívánták rendezni a kérdést. Az Eat. megalkotása az elektronikus aláírásra vonatkozó joganyag alapkőletételét jelentette, amely törvényi szinten (részben keretjelleggel) igyekezett tisztázni a kapcsolódó kérdéseket. A preambulumban foglaltak szerint az Eat. kiemelt célja a hiteles elektronikus nyilatkozattétel, illetőleg adattovábbítás jogszabályi feltételeinek megteremtése az üzleti életben, a közigazgatásban és az információs társadalom által érintett más életviszonyokban. Az Eat. megalkotása egyben hazánk Európai Uniós csatlakozási folyamatának is része volt, éppen ezért, összeegyeztethető szabályozást tartalmazott az elektronikus aláírások közösségi programjáról szóló Európai Parlament és a Tanács 1999/93/EK irányelvével, továbbá az "Elektronikus kereskedelmi irányelvvel"[12]. Az Eat. több kisebb, és néhány jelentősebb változtatást[13] is
- 181/182 -
megért 2016. július 1-jei hatályon kívül helyezéséig. Jelen fejezetben a jogszabály utoljára (azaz 2016. január 1-jétől) hatályos szövegváltozatát veszem alapul a releváns tartalmak ismertetése érdekében.
Az Eat. az elektronikus aláírás három fajtáját különböztette meg a különböző típusok által betölthető funkciókhoz, illetve az alkalmazott technológia által nyújtott biztonsági jellemzőkhöz igazodva:
- "egyszerű"[14] elektronikus aláírás [Eat. 2. § 6.],
- fokozott biztonságú elektronikus aláírás [Eat. 2. § 15.],
- és minősített elektronikus aláírás [Eat. 2. § 17.]
A törvény hatálya az "egyszerű" elektronikus aláírásra csak annyiban terjed ki, hogy definiálja[15] azt, valamint alkalmazni rendeli rá, a törvény egyik legfontosabb alapelvét, miszerint az elektronikus aláírástól nem lehet megtagadni a jogi érvényességet és a bírósági eljárásokban bizonyítási eszközként történő elfogadást. Ez az elektronikus aláírások valamennyi típusára érvényes szabály kimondja, hogy elektronikus aláírás, illetve dokumentum elfogadását (beleértve a bizonyítási eszközként történő alkalmazást) megtagadni, jognyilatkozat tételére, illetve joghatás kiváltására való alkalmasságát kétségbe vonni nem lehet kizárólag amiatt, hogy az aláírás, illetve dokumentum elektronikus formában létezik. [Eat. 3. § (1)]. Kivéve a Ptk. által szabályozott családjogi, élettársi kapcsolati, valamint öröklésjogi jogviszonyokban, ahol a hagyományos, papíralapú dokumentumok mellőzésére még a fenti alapelvre hivatkozva sincs mód [Eat. 3. § (2)]. A jogalkotó tehát a fokozott biztonságúnál kezdetlegesebb műszaki ismérvekkel rendelkező elektronikus aláíráshoz csak szűkebb körben megszabott jogi kötőerőt kívánt kapcsolni, ugyanakkor törekedett arra, hogy e joghatást olyan tartalommal állapítsa meg, amely garanciális jelleggel igazodik az információs társadalom igényeihez.
A fokozott biztonságú elektronikus aláírás rendeltetését tekintve alkalmas az aláíró azonosítására, egyedülállóan az aláíróhoz köthető, olyan eszközökkel hozzák létre, amelyek kizárólag az aláíró befolyása alatt állnak, és a dokumentum tartalmához olyan módon kapcsolódik, hogy minden - az aláírás elhelyezését követően a dokumentumon tett - módosítás érzékelhető [Eat. 2. § 15.]. Az Eat. rendelkezései főszabályként a fokozott biztonságú elektronikus aláíráshoz kapcsolódnak, követve azt az indokolásban is megfogalmazott jogalkotói szándékot, hogy a magasabb technológiai biztonságú elektronikus aláírásokkal ellátott elektronikus dokumentumokhoz egyre erősebb alakiságnak való megfelelést, illetve bizonyító erőt tulajdonít. A jogszabályból levezethetően a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus iratok az írásba foglalás jogszabályi követelményének felelnek meg, mind meghatározott közjogi jogviszonyok esetén, mind egyéb (magánjogi) jogviszonyokban. Az Eat. 3. § (5) bekezdés meghatározott közjogi jogviszonyok[16] vonatkozásában kimondja, hogy "ha a vonatkozó jogszabály írásos formát ír elő, e követelménynek elektronikusan aláírt elektronikus dokumentum használatával is eleget lehet tenni." A magánjogi jogviszonyok esetéről az Eat. 4. § (1) bekezdés[17] úgy rendelkezik, hogy ha jogszabály írásba foglalást ír elő, e követelménynek eleget tesz az elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumba foglalás is, ha az elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumot fokozott biztonságú elektronikus aláírással írják alá. Az Eat. indokolása is kiemeli, hogy az írásba foglalási követelménynek eleget tesz az elektronikus iratba foglalás, ha legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírást használnak. Kiemelendő, hogy ezekkel a rendelkezésekkel jelent meg először nemzeti jogunkban a hagyományos értelemben vett írásbeliség és az elektronikus forma egyenrangúsága, megcélozva ezzel az 1999/93/EK irányelv előírásainak megfelelően az elektronikus forma diszkriminációjának felszámolását.
A minősített elektronikus aláírással[18] ellátott elektronikus okiratok esetében az Eat. 4. § (2) bekezdés felállítja a változatlanság (hamisítatlanság)[19] vélelmét, ugyanis kimondja, hogy amennyiben az elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumon minősített elektronikus aláírás szerepel (és az aláírás ellenőrzésének eredményéből más nem következik), vélelmezni kell, hogy a dokumentum tartalma az aláírás óta nem változott. A legmegbízhatóbb technológiai (és hitelesítés-szolgáltatói) háttérrel rendelkező aláírás esetében az Eat. továbbá arról is rendelkezett, hogy a minősített tanúsítványt a törvényben meghatározott bírósági vagy államigazgatási eljárásokban kötelesek elfogadni [Eat. 3. § (8)]. Az Eat. további (megdönthető) vélelmeket[20] is felállít az elektronikus aláírási termékek felhasználásával keletkezett elektronikus dokumentumok változatlanságának, és biztonságosságának vonatkozásában.
Az e-aláírásokhoz fűződő joghatások vizsgálata szempontjából, az Eat. rendelkezései közül figyelmet érdemel még a 4. § (9) bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy törvény - a megjelölt szabályok keretein belül - további jogkövetkezményeket
- 182/183 -
fűzzön az elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumhoz, illetve az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatásokhoz. A jogalkotó itt garanciális elemként a törvényt jelöli meg az új elektronikus jogintézmények[21] legfőbb szabályozási forrásaként, ugyanakkor teret kíván engedni a további, speciális (mind anyagi, mind eljárásjogi) szabályok kidolgozásának.
Az Eat. gyakorlati jelentőségéről összefoglalóan elmondhatjuk, hogy bár annak legalapvetőbb célkitűzése az elektronikus aláírás, illetve az elektronikus dokumentumok "jogi egyenértékesítésének" biztosítása volt, a témával foglalkozó szakemberek szerint azonban ez a hatósági, bírósági eljárásokban, az üzleti kapcsolatokban kizárólag a fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátott dokumentumok a papír alapú dokumentumokkal azonos joghatályának elismerését jelentette. Az elektronikus aláírás használatával kapcsolatos tapasztalatok ezidáig arra mutatnak, hogy a magánszemélyek közötti (tipikusan szerződési) jogviszonyok körében kisebb az elektronikus aláírás alkalmazásának igénye. A bírósági vagy hatósági "távolsági ügyintézés" (e-kormányzati szolgáltatások) összefüggésében komolyabb távlatok nyílnak.[22] Ahol az elektronikus ügyintézés iránt tényleges igény merült fel, ugyanakkor a fokozott biztonságú (vagy minősített) elektronikus aláírásra vonatkozó jogi, és műszaki előírások magas elvárásainak az egymással szerződéses viszonyban álló felek nem tudtak megfelelni, a gyakorlat az Eat. 1. § (2) bekezdésében biztosított azon lehetőséget használta ki, hogy magánjogi szerződés alapján a felek az elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumok szervezetek (személyek) korlátozott és zárt körében való elfogadásának feltételeit az Eat. szabályaitól eltérően is megállapíthatták (természetesen az Eat. 3. § (1)-(2) bekezdés kógens szabályaira figyelemmel).
A bevezetőben már említettem, hogy az elektronikusan készült dokumentumokhoz fűződő joghatások szempontjából kiemelt jelentősége van e dokumentumok másodlagos felhasználásának, azaz bírósági (vagy más hatósági) eljárásokban bizonyítási eszközként jelenhetnek meg. Természetesen a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) alapelvei közül, a szabad bizonyítás elve [Pp. 3. § (5)] minden további rendelkezés nélkül is teret engedett a bíróságok számára az elektronikusan keletkezett dokumentumok figyelembevételére. Az elektronikus okiratokon elhelyezett egyszerű elektronikus aláírás bizonyító ereje a Pp. 199. § általános rendelkezésein, és a szabad bizonyítás alapelvén nyugszik, és teljes egészében az adott ügyben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Továbbá az Eat. 3. § (1) bekezdésében foglaltak szerint sem lehet megtagadni az elektronikus aláírás, illetve dokumentum bizonyítási eszközként felhasználását, kizárólag arra hivatkozva, hogy azok elektronikus formában léteznek.
Ugyanakkor fontos előrelépést jelentett az, hogy az Eat. záró rendelkezései [Eat. 29. § (1)] keretében 2001. szeptember 1-jei hatállyal módosította, illetve kibővítette a teljes bizonyító erejű magánokiratok körét a következő két esettel:
A magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el, feltéve, hogy az alábbi feltételek valamelyike fennáll:
- ügyvéd (jogtanácsos) az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előtte írta alá, vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el, illetőleg a kiállító minősített elektronikus aláírásával aláírt elektronikus okirat tartalma az ügyvéd által készített elektronikus okiratéval megegyezik [Pp. 196. § (1) e)];
- az elektronikus okiraton kiállítója minősített elektronikus aláírást helyezett el [Pp. 196. § (1) f)].
Fenti módosítás a jogalkalmazást segítette abban, hogy a bíróságoknak a továbbiakban nem kellett külön mérlegelniük a minősített elektronikus aláírással hitelesített dokumentumok bizonyító erejét. További újításként a Pp. 197. § (2) bekezdésének módosítása a "hamisítatlanság" vélelmét kapcsolata a fokozott biztonságú elektronikus aláírással hitelesített elektronikus magánokiratokhoz,[23] és a jogalkotó arra nézve is útmutatást adott, hogy amennyiben kétség merül fel a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentummal (vagy a kapcsolt időbélyegző által igazolt adatokkal) kapcsolatosan, a bíróság elsősorban az érintett hitelesítés-szolgáltatókat keresi meg a kérdés tisztázása érdekében [Pp. 197. § (4)].
A közokiratok körében az elektronikus okiratok egyenértékűsége csak később, 2005. január 1-jei hatállyal került elismerésre, a 2004. évi CXXVII. törvény[24] által bevezetett módosításoknak köszönhetően. A módosítás a Pp. 195. § (1) bekezdésében a közokirat fogalmát kiterjesztette az elektronikus
- 183/184 -
okiratokra is, amennyiben megfelelnek a törvényben írt további feltételeknek. A módosítás beiktatta a Pp. 195. § (3)-(4)[25] új bekezdéseit is, amelyekben a közokiratról, illetve a magánokiratról közokirati alakban készített elektronikus okiratok bizonyító erejét szabályozta a jogalkotó azzal, hogy mindkét esetben az alakiság feltételének a minősített elektronikus aláírást és (amennyiben jogszabály megköveteli) időbélyegző elhelyezését, avagy külön jogszabályban meghatározott eljárásrend alkalmazását jelölte meg. Ugyanezen feltételrendszert alkalmazta a módosítással a Pp. 196. § (2) bekezdésébe beiktatott új mondat, amely a gazdálkodó szervezet által kiállított vagy őrzött okiratról készült elektronikus okiratok sorsát rendezte. A jogalkotó ezzel a módosító csomaggal pontosította a már elemzett Pp. 197. § (2) és (4) bekezdéseit is azzal, hogy a "legalább" fokozott biztonságú elektronikus aláírás szófordulatot vezette be, amellyel egyértelműen kiterjesztette a hamisítatlanság vélelmét a minősített elektronikus aláírással jegyzett e-okiratokra is.
A Pp. elektronikus okiratokra vonatkozó szabályainak változásait csak az Eat. és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) dinamikus változásaira figyelemmel érthetjük meg. A három említett jogszabály sorsa a különböző elektronikus aláírásokhoz fűződő joghatások alakítása szempontjából szorosan összekapcsolódott. Jól példázza ezt, hogy a Ket. értelmező rendelkezéseiben a 172. § i) pont - 2011. január 1-jei hatállyal - az irat, okirat, közokirat, magánokirat fogalmának meghatározásához a Pp. szabályait rendeli alkalmazni. A változások egyik jelentős katalizátora az elektronikus ügyintézés iránti gyakorlatorientált igény erősödése a közigazgatásban, amely elvezetett egy új, jogszabályban nem definiált elektronikus aláírás típus megjelenéséhez: a minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláíráshoz)[26] Ez az e-aláírás típus a fokozott biztonságú elektronikus aláírásnál annyival több, hogy minősített tanúsítványt ad ki hozzá egy minősített hitelesítés-szolgáltató; ugyanakkor a minősített elektronikus aláírásnál annyival kevesebb, hogy nem biztonságos aláírás-létrehozó (azaz nem az Eat. 1. számú mellékletében meghatározott követelményeknek megfelelő) eszközzel hozták létre. Jogszabályi alapját a 2011. évi CLXXIV. törvény 31. § (5) bekezdése teremtette meg, amely 2012. április 1-jétől módosította az Eat. 13. § (4) bekezdését, egyetlen mondattal bővítve azt: "A minősített tanúsítvány felhasználható fokozott biztonságú elektronikus aláírás létrehozására is." A módosítás indokolása szerint az elektronikus ügyintézési szabályok miatt volt szükség az Eat. több ponton történő változtatására.
A 2012. április 1-jétől hatályos módosítások alapján[27] a Pp. 195. § (3) és (5) bekezdéseiben, valamint a 196. § (1) bekezdés f) pontjában, továbbá a 196. § (2) bekezdésében a minősített elektronikus aláírással azonos joghatás fűződik a "minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláíráshoz" is. A módosító törvény indokolása itt is szűkszavú, mindösszesen az elektronikus ügyintézés Ket.-ben foglalt új szabályaira hivatkozik.[28] Ezen változásokról összefoglalóan ezt olvashatjuk az E-jog[29]című könyvben: "Az Eat. 2004. óta legjelentősebb változásait a 2011. évi CLXXIV. törvény hozta meg, mely elsősorban a minősített tanúsítványokra, azok kiadására és a minősített tanúsítványokkal nagy tömegben, elektronikusan létrehozott magán- és közokiratok joghatályával kapcsolatosan vezetett be változásokat és (ezzel összefüggésben) egy új biztonsági szintet, a minősített tanúsítványra épülő nem minősített aláírást." Véleményem szerint a változtatás jelentősége abban van, hogy a jogalkotó meghatározott joghatásokat fűz, az Eat-ban külön nem nevesített, nem definiált (új biztonsági szintet megtestesítő) elektronikus aláíráshoz, amellyel egyrészt a jogalkalmazók helyzetét megkönnyíti, ugyanakkor indirekt módon a minősített elektronikus aláírás jelentőségét csökkenti.
A közigazgatás területén az elektronikus dokumentumokról - az Eat. módosító rendelkezéseinek köszönhetően[30] - az első említést 2001. szeptember 1-jei hatállyal az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV törvény (továbbiakban: Áe.) teszi, különösebb cizelláltság nélkül. Lényegében a hagyományos papíralapú forma mellett lehetőséget biztosít kérelem benyújtására, irat bemutatására, határozat hozatalára és a határozat közlésére elektronikus dokumentum formájában.[31],[32]
A kapcsolódó részletszabályok kihirdetése első ízben az elektronikus közigazgatási ügyintézésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló 184/2004. (VI. 3.) Korm. rendelet[33] keretében valósult meg. A Korm. rendelet az elektronikus ügyintézés lehetőségét csak viszonylag korlátozott, az Áe. keretében kifejezetten lehetővé tett eljárási cselekményekre nézve, alternatívaként nyitotta meg. A rendelet az elektronikus aláírással nem rendelkező ügyfelek
- 184/185 -
részére biztosította az ügyfélkapu igénybevételének lehetőségét, ugyanakkor csak joghatás nélküli, tájékoztatás jellegű információkat engedett elektronikus aláírás nélküli elektronikus dokumentumba foglalni. Az ügyfél oldaláról a minimális biztonsági szintet garantálta, hogy az ügyfél kérelmét legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumba foglalva küldhette meg. A közigazgatási szerv részéről pedig a minősített elektronikus aláírás használatát követelte meg határozat, hatósági bizonyítvány, hatósági igazolvány elektronikus kiadása esetén.
A fenti kérészéltű kormányrendeletet hamarosan felváltotta[34] az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 193/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet, amely már a Ket-ben foglalt felhatalmazáson alapult, és amely közel négy évig volt hivatott szabályozni a virtuális közigazgatási térben eligazodni próbáló polgár és hatósági alkalmazottak interakciót. A Ket. 2005-2009 közötti intervallumban[35] hatályos szabályai meghatározó szerepet szántak az elektronikus aláírásnak, ugyanakkor megmaradt az ügyfélkapu használatának lehetősége is. Az ekkor hatályos Ket. 8. § (1) bekezdése főszabályként az egyes eljárási cselekmények elektronikus úton történő gyakorlásának egyenjogúságát mondta ki (törvény, kormányrendelet és önkormányzati rendelet eltérő rendelkezése hiányában). A törvény X. fejezete az "Elektronikus ügyintézés és hatósági szolgáltatás" címet kapta. A Ket. adott időszakban érvényes szövegváltozata kitért arra is, hogy a határozatnak tartalmaznia kell elektronikus dokumentum formájában kiadott döntés esetén a minősített elektronikus aláírást. A hatóság által alkalmazott elektronikus aláírások kapcsán a 193/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet két új fogalmat vezetett be: a személy által felügyelt automatizált aláírás esetében - meghatározott módon - minősített elektronikus aláírás felhasználására került sor; a szervezeti aláírás, pedig a fokozott biztonságú elektronikus aláírás egy speciális felhasználási formáját jelentette. Továbbra is fennmaradt a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás használatának követelménye[36] a nem ügyfélkapun keresztül elektronikus ügyintézést kezdeményező ügyfelekkel szemben.
Az előző bekezdésben elemzett rendeletet 2009. október 22-től hatályon kívül helyező az elektronikus közszolgáltatásról és annak igénybevételéről szóló 225/2009. (X. 14.) Korm. rendelet az elektronikus közszolgáltatásról szóló 2009. évi LX. törvény (a továbbiakban: Eksztv.) felhatalmazásán alapult. Ezen jogszabályok egy új korszak kezdetét jelentették, és szándékoltan szűkszavúak az elektronikus aláírást illetően. A közigazgatási informatika alapjai című tankönyv úgy jellemzi a 2009-2012 közötti időszakot, hogy "a jogalkotó marginális helyzetre kárhoztatta az elektronikus aláírást, és szinte egyeduralkodóvá vált" az ügyfélkapu használata.[37] Az Eksztv. újraszabályozta a Ket. X. fejezetét lényegében az elektronikus tájékoztatásra korlátozva az abban foglaltakat. Ebben az időszakban egyértelműen az elektronikus eljárásoktól való tartózkodást fejezett ki a Ket. 2009. október 1-jétől hatályos változatában a 8. § (1) bekezdés, amely immár úgy fogalmazott, hogy "Törvény eltérő rendelkezése hiányában az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője nem köteles a hatósággal elektronikus úton kapcsolatot tartani." A határozat kötelező tartalmi elemei közül kikerült az elektronikus döntéshozatal esetére korábban bevezetett rendelkezés. Az elektronikus úton történő kapcsolattartás meghatározására a jogalkotó beiktatta a Ket. 28/B. §-át, amely adott korszakon belül is többször módosult, és amely az elektronikus aláírás használatát külön nem nevesíti.
Az elektronikus ügyintézés jelentőségének hamarosan bekövetkező rehabilitációját már előre vetítette az alapelvek között a Ket. 8. § (1) bekezdés 2011. január 1-jétől hatályos szövegváltozata: "Az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője - e törvény keretei között - az egyes kapcsolattartási formák közül szabadon választhat." Szintén korszakokon átívelő jelleggel szabályozta a kérdést az elektronikus aláírás közigazgatási használatához kapcsolódó követelményekről és az elektronikus kapcsolattartás egyes szabályairól szóló 78/2010. (III. 25.) Korm. rendelet[38], amely specifikálta a közigazgatási hatósági eljárás során az ügyfél által használható, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírások jellemzőit. A rendelet a hatóság által használt elektronikus aláírások körében differenciálta a követelményeket az ügyintézésben közreműködő, kiadmányozásra nem jogosult személy (ügyintéző) által használt aláírás; a hatóság nevében kiadmányozásra feljogosított természetes személy által használt aláírás; és a hatóság számítógépes rendszere által dokumentum- vagy kommunikációhitelesítésre használt (gépi) aláírások esetén.
A témával foglalkozó szakirodalom 2012 tavaszát jelöli meg az újabb korszakváltás kezdetének. A Magyary Program égisze alatt született 2011. évi CLXXIV. törvénynek[39] a Ket. elektronikus ügyintézésre vonatkozó X. fejezetének teljes körű átdolgozására irányuló rendelkezései 2012. április 1-jén léptek hatályba, az Eksztv. hatályon kívül helyezésével egyidejűleg. Az elektronikus ügyintézés rész-
- 185/186 -
letes szabályait ismét egy új végrehajtási rendelet, a 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet szabályozta.[40] Czékmann Zsolt PhD értekezésében[41] kiemeli, hogy egy új decentralizált modell került bevezetésre, ahol az elektronikus kapcsolattartás egyenrangú lett a hagyományos, írásos formával, sőt egyes esetekben a hatóság költségtakarékossági és hatékonysági indokok alapján előnyben is részesítheti az elektronikus utat figyelemmel a Ket. 28/A. § (3) bekezdésére, és a 28/B. §-ra. Említést érdemel, hogy a reform egyik legfontosabb újítása a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (SZEÜSZ) bevezetése. Az elektronikus aláírás szerepét ebben az új rendszerben Kőnig Balázs[42] úgy határozza meg, hogy az ismét fontos szerephez jut annyiban, hogy az ügyfél eltérő rendelkezése hiányában főszabályként az elektronikusan aláírt elektronikus dokumentum használata az előírás; nem szabad azonban elfelejtkezni arról, hogy az új modellben (természetesen a jogszabályok keretei között) az ügyfél ügyintézési rendelkezésének van minden alárendelve, tehát az ügyfél bármely más használható kapcsolattartási formát is megjelölhet. Az elektronikus aláírás új biztonsági szintet megtestesítő változatát (a minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírást) szintén az itt hivatkozott közigazgatási reform hozta magával, ezt részletesen a 2.3 fejezetben elemeztem. Az elektronikus aláírás szempontjából jelentősebb változások ezt követően már az eIDAS rendelet alkalmazásához kötődnek, tehát ez a korszak a 2016. évben lezártnak tekinthető.
Összefoglalóan elmondható, hogy a jogalkotó kezdetektől törekedett az információs társadalom igényeihez igazodva, minél szélesebb rétegek számára lehetőséget biztosítani az elektronikus ügyintézésre (elsősorban a kapcsolattartás terén), egyidejűleg a joghatás kiváltására alkalmas jognyilatkozatok formai követelményeinek meghatározásánál, és különösen a hatóság döntéseinek elektronikus dokumentumba foglalásánál a magasabb biztonsági szintet képviselő elektronikus aláírások használatának kötelezettségét fenntartani. Ugyanakkor a megvalósítás eszköztárát illető gyakori koncepcióváltás az elektronikus aláírás használatára való hajlandóság helyett, inkább a téma kutatásához szükséges karakterszámot növelte.
Kézenfekvőnek tűnhet, hogy az elektronikus dokumentumok felhasználása, illetőleg magánjogi kötelmek elektronikus úton történő létesítése leginkább az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatosan merül fel, amelyek különös szabályairól az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ektv.) rendelkezik. Az elektronikus úton történő szerződéskötésre vonatkozó szabályokat az Ektv. 5-6. §-ai rendezik.[43] A vonatkozó szabályok - a magánjogra jellemző módon - nagyfokú rendelkezési szabadságot biztosítanak a felek számára, különösen a nagyjából azonos piaci pozícióban lévő (szolgáltató és fogyasztónak nem minősülő igénybe vevő) felek közötti szerződéskötés esetére [5. § (3)]. Az elektronikus írásbeliség szempontjából figyelmet érdemel az Ektv. 5. § (2) bekezdés b) pontja, amely a szolgáltató részéről előzetes tájékoztatási kötelezettséget ír elő annak vonatkozásában, hogy "a megkötendő szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül-e", ugyanakkor maga az Ektv. nem határozza meg azt, hogy a szolgáltató mi alapján minősíti a szerződést írásba foglaltnak. Ebben a kérdésben a korábbi fejezetekben elemzett jogszabályok rendelkezései adnak a szolgáltató számára támpontot. Szintén a Ptk. (és kapcsolódóan a Ptké., Eat.) irányadó szabályainak jelentőségét növeli, hogy az Ektv. 5. § (4) bekezdés[44] szerint nem kell alkalmazni az elektronikus úton történő szerződéskötésre vonatkozó szabályokat "a kizárólag elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű egyéni kommunikációs eszközzel tett címzett nyilatkozatok útján történő szerződéskötésre". Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a Ptk. 2.1. fejezetben elemzett rendelkezései alapján kialakult joggyakorlat azt mutatja, hogy az e-mailben megvalósult ajánlatváltás önmagában nem, csupán a fokozott biztonsági elektronikus aláírással aláírt elektronikus dokumentum útján tett nyilatkozatváltás felel meg az írásba foglalás követelményének (BDT2008.1765.).[45]
A jognyilatkozatok alaki kötöttsége szempontjából a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 22. § általában széleskörű szabadságot ad a munkajogi jogviszonyok alanyainak. A technológiai fejlődésre nyitott szemlélettel - a technológia-semlegesség követelményeinek megfelelően - az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontja írásbelinek tekinti a jognyilatkozatot, ha annak közlése a jognyilatkozatban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítá-
- 186/187 -
sára alkalmas elektronikus dokumentumban kerül sor. A rendelkezéshez fűzött kommentár[46] szerint: "Mivel az Mt. nem határozza meg taxatív módon az elektronikus dokumentumok körét, az a technikai fejlődés előrehaladásával bővülhet, azaz nyitott kategóriáról van szó. Elektronikus dokumentumnak minősülhet tipikusan az e-mail, az sms és elvileg a különböző közösségi, kapcsolati hálózatok oldalain tehető bejegyzések is. Hangsúlyozni kell, az elektronikus dokumentumnak nem kell elektronikus aláírással rendelkeznie, hogy kielégítse az írásbeliség követelményeit." Következésképpen a 2.1 fejezetben levont következtetésekkel ellentétben,[47] a munkajog területén a jogirodalom joghatással ruházza fel az egyszerű elektronikus aláírást is. Ezzel a szembetűnő ellentmondással részletesebben foglalkozik Bankó Zoltán - Szőke Gergely László: Az információtechnológia hatása a munkavégzésre című monográfiája[48] IV. rész 4-5. fejezte, amely a kapcsolódó joggyakorlat elemzésével arra az áthidaló következtetésre jut, hogy amennyiben az elektronikus dokumentumok alakiságának megítélése szempontjából az Eat. rendelkezéseit tekintik irányadónak a bíróságok, minden lehetőség adott az egységes ítélkezési gyakorlat kialakításához.
Az Európai Unióban az elektronikus aláíráshoz fűzött reményeket az 1999/93/EK irányelv és a kapcsolódó tagállami jogharmonizációs törekvések nem váltották valóra. Az eIDAS preambulumában olvashatjuk, hogy bár kiemelten fontos az online környezet iránti bizalom megteremtése, a fogyasztók, a vállalkozások és a hatóságok vonakodnak tranzakcióik elektronikus úton történő végrehajtásától és új szolgáltatások igénybevételétől. Az egységes digitális belső piac megteremtésének egyik lépcsőfoka, hogy az elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és a bizalmi szolgáltatásokról immár közvetlenül alkalmazandó rendeletet fogadott el az Európai Parlament és a Tanács 2014. július 23-án. Az eIDAS (néhány kivételtől eltekintve) 2016. július 1-jétől kötelezően és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Az eIDAS - az irányelvhez képest - szélesebb spektrumon kíván közös nevezőt kialakítani a tagállamok elektronikus személyazonosítási rendszerei vonatkozásában. Az egyik legfontosabb változás, hogy az elektronikus közszolgáltatások térnyerése következtében a rendelet kiemelt figyelmet fordít a közigazgatási szervek által alkalmazott elektronikus azonosító eszközök kölcsönös elismerésére [II. fejezet]. Keretjelleggel szabályozza a bizalmi szolgáltatókra (korábban hitelesítésszolgáltatókra) vonatkozó legfontosabb szabályokat, különös tekintettel a minősített bizalmi szolgáltatókra vonatkozó követelményekre. Kitér az elektronikus aláírások, bélyegzők, időbélyegzők, ajánlott kézbesítési szolgáltatások, illetve az elektronikus dokumentumok alapvető joghatásaira. Az egységesítési törekvések mellett ugyanakkor számos területen továbbra is fenntartja a tagállamok számára a rendelkezési szabadságot,[49] illetve a rendeletben garantált joghatásokon túlmenően kifejezetten el is várja, hogy a nemzeti jogalkotás szabályozza a felmerülő kérdéseket. Az eIDAS hatályát meghatározó 2. cikk (2)-(3) bekezdései fontos kivételeket rögzítenek, amelyek alapján eltérő szabályozás érvényesülhet a kizárólag zárt rendszerekben alkalmazott bizalmi szolgáltatások nyújtására, illetve a rendelet nem érinti a szerződések érvényességére, és más, alaki követelményeire vonatkozó nemzeti vagy uniós jogot.
Az eIDAS (az Eat. fogalmi rendszerével lényegében azonos módon) három különböző típusú elektronikus aláírást nevesít:
- elektronikus aláírás [eIDAS. 3. cikk 10.],
- fokozott biztonságú elektronikus aláírás [eIDAS. 3. cikk 11.],
- és minősített elektronikus aláírás [eIDAS. 3. cikk 12.]
A rendelet meghatározza az elektronikus aláírások értékelhetőségének két végpontját. Egyfelől a korábbi irányelvvel már bevezetett egyenértékűségi elvet fenntartva, az eIDAS 25. cikk (1) bekezdés kimondja, hogy az elektronikus aláírás joghatása és bírósági eljárásokban bizonyítékként való elfogadhatósága nem tagadható meg kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú, illetve nem felel meg a minősített elektronikus aláírásra vonatkozó követelményeknek.[50] Másrészt a rendelet 25. cikk (2) bekezdése alapján a minősített elektronikus aláírás a saját kezű aláírással azonos joghatású. (Azt, hogy a saját kezű aláíráshoz milyen joghatások fűződnek, már az adott jogügyletre vonatkozó uniós és nemzeti jog határozza meg.) A digitális belső piac megteremtésének fontos alapköve, hogy valamely tagállamban kibocsátott minősített tanúsítványon alapuló minősített elektronikus aláírást az összes többi tagállamban el kell ismerni minősített elektronikus aláírásként [eIDAS 25. cikk (3)]. A fokozott biztonságú elektronikus
- 187/188 -
aláíráshoz fűződő joghatásokról a rendelet ezen része nem tesz említést, ezért különösen fontos a preambulum (49) bekezdésének azon kitétele, hogy az elektronikus aláírások joghatását a rendelet sarokpontjain túlmenően a nemzeti jognak kell meghatároznia.[51] Az eIDAS 27. cikk külön követelményeket fogalmaz meg a közigazgatásban használt elektronikus aláírások vonatkozásában, elsősorban a közigazgatási szervek által nyújtott online szolgáltatások határokon átnyúló igénybevétele érdekében a tagállami kölcsönös elismerés jegyében. Kiemelendő, hogy a rendeletben egyedül e cím alatt jelenik meg a minősített tanúsítványon alapuló, fokozott biztonságú elektronikus aláírás kategóriája.
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (továbbiakban: E-ügyintézési törvény) indokolása szerint az eIDAS rendeletből fakadó deregulációs kötelezettségnek tesz eleget a jogalkotó akkor, amikor jelen törvénnyel hatályon kívül helyezi, az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvényt. Ugyanakkor a jogalkotó is felismerte, hogy az eDIAS rendelet végrehajtásához szükséges további nemzeti szintű szabályozás megalkotása. Az E-ügyintézési törvény indokolása szerint a törvény IV. része tartalmazza az átültetéshez szükséges törvényi rendelkezéseket, kiemelve, hogy a tagállamra ruházott kötelező végrehajtási jogalkotás terjedelme igen szűk, ugyanakkor jelentős az olyan szabályok köre, amelyekre azért van szükség, hogy a kötelezően alkalmazandó uniós szabályok hatékonyan alkalmazhatóak legyenek. Az indokolás további ígérete szerint az E-ügyintézési törvény az Eat. rendelkezéseit és a meglévő hatósági gyakorlatot próbálja megőrizni úgy, hogy egyúttal e rendszert hozzáilleszti az az eIDAS rendelet szerkezetéhez és fogalmaihoz. Meglátásom szerint ez az ígéret csak részben teljesült.
Az E-ügyintézési törvény értelmezési rendelkezései között átveszi az elektronikus aláírás három típusát és azok fogalmi meghatározását. Az e-ügyintézés túlsúlyos törvény, azonban az általa hatályon kívül helyezett Eat. rendelkezési körébe tartozó bizalmi szolgáltatásokról, és különösen az egyes szolgáltatások jellemzőiről, és a kapcsolódó jogkövetkezményekről csak nagyon szűken rendelkezik. A cikk témáját képező elektronikus aláíráshoz fűződő jogkövetkezmények közül az eIDAS által rögzített (korábban elemzett) jogkövetkezményeket utalás szintjén sem tartalmazza. Az E-ügyintézési törvény 97-99. §-ai a kérdéssel érintőlegesen foglalkoznak, és bár a kapcsolódó törvényi indokolás szerint ezek a szakaszok az Eat. 4. § szerinti egyes jogkövetkezményeket kívánják megőrizni, valójában az Eat. kiterjedt rendszeréből pusztán két elem került átemelésre. Egyrészt a minősített elektronikus aláíráshoz (illetve most már a bélyegzőhöz, vagy időbélyegzőhöz is) fűzött változatlanság vélelme,[52] melyet az E-ügyintézési törvény 91. § (1) bekezdés rögzít, valamint az E-ügyintézési törvény 99. § (1) bekezdése őrzi[53] az elektronikus dokumentáció alkalmazása alól kizárt jogterületek meghatározását, azaz a családjogi és öröklési jogviszonyok esetében továbbra sem lehet kizárólag elektronikus aláírást vagy bélyegzőt felhasználni.
A legnagyobb hiátus azonban a fokozott biztonságú elektronikus aláíráshoz fűződő joghatások tekintetében jelentkezik. Az Eat. 3. § (5) bekezdése és 4. § (1) bekezdése ezt az aláírás típust jelölte meg a külön jogszabályok által előírt írásos forma követelményének megfelelő digitális változatának, a hatályos E-ügyintézési törvény azonban nem tartalmaz ilyen egyértelmű rendelkezést.[54] A fokozott biztonságú elektronikus aláírás kapcsán említést érdemlő szabály pusztán annak a lehetőségnek a fenntartása, hogy minősített elektronikus aláírási (vagy bélyegző) tanúsítvány felhasználható fokozott biztonságú elektronikus aláírás (illetve bélyegző) létrehozására is.[55] Ennek jelentősége a jogrendszerünkben tovább élő (és az eIDAS rendeletben is megtalálható) sui generis elektronikus aláírás (a minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás) megőrzésében van.
A Pp. 2.3 fejezetben tárgyalt okirati rendszerében az eIDAS hatására, az E-ügyintézési törvény rendelkezései által 2016. július 1-jei hatállyal bevezetett néhány új elemet fedezhetünk fel. Egyrészt a továbbiakban következetesen az elektronikus aláírással ellátott okiratok említésekor, az elektronikus bélyegzővel ellátott dokumentumokat is érteni kell. Másrészt a Pp. 196. § (1) bekezdés e) pontjában az ügyvéd (jogtanácsos) számára is kinyílt a lehetőség a minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás (elektronikus bélyegző) használatára a teljes bizonyító erejű elektronikus magánokiratok készítése vonatkozásában. Harmadrészt az elektronikus magánokiratok rendszerében megjelent egy új alternatív szereplő a 196. § (1) bekezdés
- 188/189 -
g) pontjának[56] beiktatásával, amely alapján az aláíró személy egyértelmű azonosítása után, a kiállító személy biometrikai információjával (elsősorban saját kezű aláírásával) záradékolt, feljogosított tanúsító által értékelt rendszert használó bizalmi szolgáltató által készített, elektronikusan aláírt vagy bélyegzett dokumentum felhasználható teljes bizonyító erejű magánokiratként. A módosító törvény indokolása szerint ez lehetőséget biztosít arra, hogy a kézi aláírásra visszavezetett dokumentumhitelesítéssel, az aláíró személyes jelenléte mellett, az aláírónak előzetesen kiadott aláírt tanúsítvány és kulcs nélkül is létre lehessen hozni az elektronikusan aláírt, hiteles dokumentumot.[57] Természetesen a Pp. 197. § (2) bekezdés erre az esetre is kiterjeszti a hamisítatlanság vélelmét.
Figyelemreméltó további újítás, hogy a jogalkotó hangsúlyt fektet arra, hogy az elektronikus okiratok megőrzése során milyen módon biztosítható, hogy az idő múlása ellenére az elektronikus okiratba foglalt adatok esetében is felállítható legyen a hamisítatlanság vélelme. A Pp. - 2017. január 2-tól hatályos új - 197. § (6) bekezdése rögzíti azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén az archivált elektronikus okirat adatai az ellenkező bizonyításáig meg nem hamisítottnak tekintendők. A technológia-semlegességre figyelemmel, csak alapvető garanciális előírásokat[58] rögzít a törvény, a részletes követelmények kormányrendeleti szinten kerülnek meghatározásra.
Az elDAS hatályba lépése óta eltelt rövid idő még nem alkalmas arra, hogy a közigazgatás e tekintetben beköszöntött új korszakát érdemben elemezzem. Ezért ebben a fejezetben csak említem a téma szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hatályos rendelkezéseket.
Ez év január 1-jétől a Ket. elektronikus kapcsolattartásra, illetve a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezései ismét átgondolásra, továbbá áthelyezésre kerültek. A már korábban kidolgozott és most továbbfejlesztett SZEÜSZ rendszer törvényi szintű előírásait ettől az időponttól az E-ügyintézési törvény releváns fejezetei szabályozzák, a rendeleti szintet igénylő részletkérdések pedig elsősorban az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendeletben[59] kaptak helyet. Az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható elektronikus aláíráshoz és bélyegzőhöz kapcsolódó követelményeket (már 2016. július 1-jei hatállyal) a 137/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet határozza meg, igazodva az eIDAS rendelet és az E-ügyintézési törvény elvárásaihoz.[60]
A SZEÜSZ, és a központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ) alkalmazása során a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás továbbra is szerephez jut, ugyanakkor a hangsúly nem elsősorban az aláírás jellemzőin van, hanem a komplett szolgáltatás jogszabályoknak megfelelő kivitelezésén. A hatósági eljárásokban elektronikusan keletkező dokumentumok hitelességéhez a fenti jogszabályokban előírt további eljárási garanciák érvényesülésére is szükség van.
A digitális írástudás napjainkban egy általános hívószó, amelynek megteremtését, elterjesztését minden haladó szellemű nemzetközi és nemzeti politikai program zászlajára tűzi. Ugyanakkor általánosságban elmondhatjuk, hogy amint a papír alapú dokumentumok esetében a saját kezű aláírás közismerten a hitelesítés eszköze, ennek elektronikus dokumentumokon elhelyezésre kerülő párjaként az elektronikus aláírás nem vált evidenciává. Ennek elsődleges oka lehet, hogy a cikkben ismertetett jogszabályokban definiált, az "egyszerű" elektronikus aláíráshoz képest funkcionálisan és műszakilag is többletkritériumoknak megfelelő elektronikus aláírások beszerzése és felhasználása körülményes az átlagpolgár számára, de sok esetben még a hatóságok, állami szervek felhasználása során is nehézségekbe ütközhet mind az emberi, mind anyagi tényezők miatt. Szintén oka lehet az is, hogy a hétköznapi jogügyletekben (az elektronikus dokumentumok elsődleges felhasználása során), amennyiben nem kerül sor bírósági jogérvényesítésre (másodlagos felhasználás), a gyakorlat egyszerűen túllép, átsiklik a jogalkotó által előrelátóan meghatározott garanciális elvárások felett. Figyelembe véve, hogy a jelenben körvonalazódó tendenciák mégis a digitális írásbeliség térnyerése[61] felé mutatnak, a jogdogmatikának szembe kell néznie a kapcsolódó kihívásokkal.
Ezek egyike az elektronikus aláírások joghatásainak átfogó rendezése. A jelenlegi szabályozás töredezett, az Eat. hatályon kívül helyezése után a fokozott biztonságú elektronikus aláírásokhoz fűződő joghatások átláthatatlanná, ágazati szinten szétszórttá váltak. Véleményem szerint az eIDAS által biztosított nemzeti szabályozás lehetőségét és kívánalmát nem minden pontra kiterjedően teljesí-
- 189/190 -
tette első körben a hazai jogalkotás. A különböző felhasználásokhoz kapcsolódó jogszabályok[62] meghatároznak ugyan joghatásokat, de jelenleg nincs olyan törvényi szintű rendelkezés, ami az írásba foglalás követelményének teljesítéseként általános érvénnyel a fokozott biztonságú elektronikus aláírás használatát írná elő. Holott, ahogyan az a cikkből korábban kitűnt, több jelentős törvény (pl. az új Ptk.) kommentárja, indokolása, és a kapcsolódó bírói joggyakorlat is az Eat. rendszerét, és kiemelten ezt az alapelvet tekintette iránymutatónak. A kérdéssel kapcsolatos jogalkotási javaslatok[63] kimunkálása részben a téma kutatóinak is feladata.
Ezáltal sokkal nagyobb nyomás nehezedik a bíróságokra, hogy a jogalkalmazás során kimunkálja a különböző elektronikus dokumentumok jogi értékelését, különös tekintettel a Pp. okirati rendszerén túlmutató esetkörökben. Eljárásjogilag azonban tisztázásra szorul még az is, hogy a nem írásban tett, de azzal azonosan minősülő jognyilatkozatok megítélése jogi (definíciós) kérdés, avagy ténykérdés.[64] Az eltérő megközelítések ugyanis más eredményekhez vezethetnek az ítélkezési gyakorlatban.
További jogalkotói kihívásokat jelent a papíralapú és az elektronikus dokumentumok közötti konvergencia kidolgozása, amelyre a közigazgatási jog területén ismertetett hatályos jogszabályok és a Pp. okiratokra vonatkozó rendelkezései is kísérletet tesznek, szem előtt tartva az azonos jogi kötőerő fenntartását. Kapcsolódó probléma az elektronikus dokumentumok megőrzésének fontossága, a felmerülő kockázatok kiküszöbölésére jogi garanciák kidolgozása.[65]
A digitális világ valamennyi szegmensére kiható, folyamatos és a jogalkotó számára különösen nehéz feladat a jogi normák megfogalmazásánál a technológia-semlegesség fenntartása, elvont és mégis használható rendelkezések megalkotása. A technológia által kínált újabb és újabb megoldások[66] pedig biztosan gondoskodnak arról, hogy az elkövetkezendő években, évtizedekben sem kerül le a jogtudósok, jogalkotók és jogalkalmazók asztaláról az elektronikus írásbeliség kérdése. ■
JEGYZETEK
* Tudományos közleményemet a szerző a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója emlékének szentelem. Köszönöm Liber Ádám értékes hozzászólásait, amelyeket a tanulmány véglegesítéséhez felhasználtam.
[1] A jogalany "megfelelőségét" az egyes életviszonyok esetében sokrétűen kell vizsgálni. Természetes személyeknél alapvető jelentősége van a cselekvőképesség, jogi személyek esetében a képviseleti jogosultság vizsgálatának. Valamennyi jogügylet esetében releváns, hogy adott személy rendelkezik-e jognyilatkozat megtételére jogosultsággal az adott ügykör tekintetében.
[2] Előfordulnak azonban szép számmal személyazonosítást nem igénylő jogilag releváns ügyletek is. A hétköznapi életben, a kisértékű ingó dolgok (ingyenes, vagy akár visszterhes) forgalma esetében jellemzőek leginkább az "anonim jogügyletek". Közjogi elemet is tartalmazó példa lehet az, hogy az elektronikus információszabadság keretében megvalósuló tájékozódás egyik lényeges eleme, hogy a jogalanyok személyazonosítás nélkül gyakorolhatják a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjogukat.
[3] Az eltérő jogdogmatikai definíciók miatt, a hatályos jogforrás [eIDAS 3. cikk 35.] meghatározását kölcsönözve, elektronikus dokumentumnak tekintem az elektronikus formában (különösen szöveg, hang-, képi vagy audiovizuális felvétel formájában) tárolt bármilyen tartalmat.
[4] Ahogy az a későbbiekben kitűnik a cikkből, az elektronikus aláírás esetében kivételesen a jogalkotó némileg megelőzte korát, tekintettel arra, hogy részletes szabályozást kapott egy olyan jogintézmény, amely a társadalom mindennapjaiban még nem vert gyökeret.
[5] Gatter László: Az elektronikus aláírásról. Magyar Jog 2002. 4. sz. 232-235. o. Szerző cikkében elhatárolja egymástól az iratoknak nem minősülő elektronikus dokumentumok és az elektronikus iratok körét. Az e-dokumentum, e-irat és e-okirat distinkciója az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 2004-es módosítását követően megszűnt.
[6] Uo.
[7] Az elektronikus írásbeliség joghatásainak rendezésére irányuló igény hazánkban nagyjából az Európai Uniós csatlakozási folyamatokkal egyidőben jelentkezett. A fejezet a 2016. július 1-jét megelőzően hatályba lépett jogforrások elemzését tartalmazza.
[9] A gyakorlatban használt, új típusú technológiák jogi relevanciájának kodifikálása némi esetlegességet mutatott. Ezt példázza az is, hogy egy már korábban létező technológia használatával, a telefax útján történő üzenetváltással kapcsolatos előírás csak később, 2004. december 24-től épült be a régi Ptké. szabályai közé.
[11] Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. (Szerk. Vékás Lajos - Gárdos Péter) Wolters Kluwer. 2014 (Elektronikus kiadvány)
[12] Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve az információs társadalom szolgáltatásai bizonyos jogi szempontjairól a Belső Piacon, különös tekintettel az elektronikus kereskedelemre.
[13] A legátfogóbb módosítása a 2004. évi LV. törvénnyel történt, amely novelláris újraszabályozást jelentett. Majd jelentősebb változásokat hozott a 2004. évi CXL. törvény, és a 2011. évi CLXXIV. törvény. A csoportosítás forrása: Pázmándi Kinga -Verebics János (szerk.): E-jog. HVG-Orac, Budapest 2012. 51. o
[14] Az Eat. indokolása használja az "egyszerű" elektronikus aláírás fogalmát, ez alatt értve a mindenfajta technológiai biztonságot nélkülöző eljárással történő azonosítás eseteit (pl. az aláíró egy elektronikus szöveg végére odaírja a nevét vagy más azonosítóját), de mindazon technológiák alkalmazásával történt elektronikus aláírásokat is, amelyek nem alkalmasak arra, hogy biztonságosan azonosítsák az aláíró személyét és bizonyíthatóvá tegyék, hogy az aláírt szöveg nem változott az aláírás óta. Ezek nem minősülnek fokozott biztonságú elektronikus aláírásnak.
[15] Eat. 2. § 6. pont "Elektronikus aláírás: elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumhoz azonosítás céljából logikailag hozzárendelt vagy azzal elválaszthatatlanul összekapcsolt elektronikus adat."
[16] Az érintett közjogi jogviszonyok értelmezését nehezíti, hogy a hivatkozott 3. § (4) bekezdés 2005. november 1-jével hatályát vesztette, de korábban meghatározott államigazgatási, hatósági eljárásokat említett itt a törvény. A 3. § (3) bekezdés a
- 190/191 -
bírósági eljárásokban (nem bizonyítási eszközként) történő felhasználásra utal.
[17] Az indokolás szerint e bekezdés a magánszférában, az üzleti vagy egyéb szerződéses viszonyokban feltétel nélkül teszi lehetővé az elektronikus írásbeliséget.
[18] Eat. 2. § 17. pont "Minősített elektronikus aláírás: olyan -fokozott biztonságú - elektronikus aláírás, amelyet az aláíró biztonságos aláírás-létrehozó eszközzel hozott létre, és amelynek hitelesítése céljából minősített tanúsítványt bocsátottak ki."
[19] Az Eat. indokolása kifejti, hogy ez a vélelem jelenti mind a szándékos magatartással megvalósított hamisítás hiányát (hamisítatlanság), mind a technikai hibákból fakadó módosulás hiányát is.
[20] Eat. 4. § (4)-(7) bekezdései
[21] Ferenczy Endre: Az elektronikus joggal foglalkozó szakirodalomról. Magyar Jog 2010. 7. sz. 403-410. o. Szerző cikkében az e-aláírást, mint új, e-jogintézményt említi.
[22] Vö. Verebics János: Az elektronikus aláírásra vonatkozó szabályozás továbbfejlesztése: lehetőségek és korlátok között. Gazdaság és Jog 2005. 6. sz. 20-25. o.
[23] Pp. 197. § (2) "Ha a magánokiraton levő aláírás valódisága nem vitás, vagy bizonyított, illetve a fokozott biztonságú elektronikus aláírás ellenőrzésének eredményéből más nem következik, az aláírást megelőző szöveget - elektronikus okirat esetén az aláírt adatokat - az ellenkező bizonyításáig meg nem hamisítottnak kell tekinteni, kivéve, ha az okirat rendellenességei vagy hiányai ezt a vélelmet megdöntik." Ne feledjük, hogy az Eat. 4. § (2) bekezdés ezzel szemben a minősített elektronikus aláíráshoz fűzte a változatlanság vélelmét.
[24] A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról https://uj.jogtar.hu/-lbj0id1485596394759ff19 szóló 2004. évi CXXVII. törvény 20-22. §§-ai
[25] A Pp. 2005. január 1-jei hatállyal meghatározott 196. § (4) bekezdésének számozását 2009. január 1-jétől módosította a jogalkotó (5) bekezdésre.
[26] A jogszabályi indokolások szűkszavúsága arra a találgatásra ösztönözhet, hogy a biztonságos aláírás-létrehozó eszköz negligálása pusztán gazdaságossági kérdésekre vezethető vissza. Valójában a minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás alkalmazását egy Uniós jogforrás alapozta meg, a 299/767/EK: A Bizottsági határozata (2009. október 16.) az eljárásoknak a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti egyablakos ügyintézési pontokon keresztül elektronikus eszközökkel történő teljesítését lehetővé tevő rendelkezések meghatározásáról.
[27] Az itt hivatkozott módosításokat a 2011. évi CLXXIV. törvény 6. § vezette be.
[28] Valóban a 2011. évi CLXXIV. törvény 47. § (9) bekezdése állapította meg a Ket. Elektronikus ügyintézés címet viselő X. fejezete helyébe 2012. április 1-jétől lépő új rendelkezéseket, amelyek az idő folyamán még számtalan változtatáson mentek keresztül.
[29] Pázmándi - Verebics: i.m. 51. o.
[30] Eat. 31. § (1)-(5) bekezdései (közlönyállapot)
[31] Ld. Áe. 16. § (1) bek., 28. § (3) bek., 43. § (5) bek., 45.§ (1) bek.
[32] A téma iránt részletesebben érdeklődőknek ajánlom, Szittner Károly: Az elektronikus közigazgatás kezdetei Magyarországon. Magyar Közigazgatás. 3-4/2006:186-202. o.
[33] Az idézett kormányrendelet kevesebb, mint másfél évig segítette az eligazodást a témában, ugyanis 2004. július 3. napján lépett hatályba, majd 2005. november 1-jétől hatályon kívül helyezték.
[34] A kodifikációs folyamatokról részletesebben tájékozódhatunk Sylvester Nóra - Verebics János: Az elektronikus aláírásra, elektronikus kereskedelemre vonatkozó törvények magyarázata. HVG-Orac, Budapest 2006. I.3 fejezetében 118-183. o.
[35] 2005. november 1-jétől 2009. szeptember 30. Adott időintervallumban, a Ket. elektronikus ügyintézésre vonatkozó szabályainak áttekintését ld. Fábián Adrián: Gondolatok a Ket. elektronikus ügyintézésre vonatkozó szabályairól. Infokommunikáció és Jog Melléklet 1/2006:4-6.
[36] A közigazgatásban felhasználható elektronikus aláírásokra vonatkozó további részletszabályokat határozott meg a 194/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet. Az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő informatikai rendszerek kapcsolódó normatív szabályozását a 195/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmazta.
[37] A közigazgatási informatika alapjai. (Szerk. Orbán Anna) NKE-Bp. 2013. 141. o. A hivatkozott fejezet szerzője Kőnig Balázs.
[38] 2010. március 28-tól 2016. július 1-jéig
[39] A Ket. átfogó módosítását tartalmazó, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény. és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXIV. törvény rendelkezései több lépcsőben (január 1., február 1., április 1.) léptek hatályba.
[40] Az elektronikus ügyintézés újabb reformját egy kormányrendelet csomag (82/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet, 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet, 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet, 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet) segítette kidolgozott részletszabályokkal.
[41] Czékmann Zsolt: Információs társadalom és elektronikus kormányzat Magyarországon. PhD értekezés Miskolc. 2016. 8288. o.
[42] A közigazgatási informatika alapjai. 2013. 141. o.
[43] Az elektronikus kereskedelem fokozódó jelentőségének tudatában, az új Ptk. 6:82-6:85. § rendelkezései is szabályozzák az elektronikus úton történő szerződéskötés sajátos kérdéseit. Az új Ptk. figyelembe veszi, és részben átemeli az Ektv. szerződéskötésre vonatkozó rendelkezéseit.
[44] A rendelkezést 2008. szeptember 1-jétől hatállyal beiktató, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény indokolása szerint az "Elektronikus kereskedelmi irányelvnek" való pontosabb megfelelés érdekében volt szükség e kivétel rögzítésére.
[45] A Győri Ítélőtábla Gf.20110/2007/4. számú határozata, ahol a bíróság ingatlan adás-vételével kapcsolatosan vizsgálta az e-mailben megküldött szerződéstervezet joghatását.
[46] Bankó Zoltán - Berke Gyula - Kajtár Edit - Kiss György -Kovács Erika: Kommentár a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényhez. Wolters Kluwer. 2012 (Elektronikus kiadvány)
[47] Megjegyzendő, hogy ezzel szemben a Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. 2014. kiadványban a szerzők, a Ptk. 6:7. § magyarázatánál, az írásbeliség elismerése vonatkozásában eltérő álláspontot képviselnek: "Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az Mt. átvette a Ptk. tervezetének a szabályát [Mt. 22. § (2) bek.], az ehhez fűzött kommentárok azonban - tévesen! - úgy foglalnak állást, hogy e követelményt egy egyszerű e-mail vagy akár egy SMS is képes kielégíteni."
[48] Bankó Zoltán - Szőke Gergely László: Az információtechnológia hatása a munkavégzésre. PMJK Monográfiák 5. Utilitates, 2015. 58-64. o.
[49] Többek között az eIDAS preambulumának (13) bekezdése kimondja, hogy a tagállamok továbbra is szabadon használhatnak vagy vezethetnek be olyan eszközöket, amelyekkel az online szolgáltatások igénybevételéhez szükséges elektronikus azonosítás elvégezhető. Továbbá szabadon rendelkezhetnek az
- 191/192 -
elektronikus azonosítási rendszereiknek a Bizottsághoz történő bejelentéséről.
[50] Az eIDAS rendelet azonos fordulatot alkalmaz az elektronikus bélyegző, időbélyegző, ajánlott kézbesítési szolgáltatások, illetve az elektronikus dokumentumok joghatását illetően, a materiális formátumú megfelelőikkel való egyenértékűség megalapozására. [eIDAS 35., 41., 43., 46. cikkek]
[51] Az eIDAS preambulum (49) bek. "E rendeletnek be kell vezetnie az elvet, miszerint egy elektronikus aláírás joghatása nem tagadható meg kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú, illetve nem felel meg a minősített elektronikus aláírásra vonatkozó összes követelménynek. Az elektronikus aláírások joghatását mindazonáltal a nemzeti jognak kell meghatároznia, kivéve az e rendeletben előírt azon követelményt, miszerint a minősített elektronikus aláírásnak a saját kezű aláírással egyenértékű joghatással kell bírnia."
[52] Korábban az Eat. 4. § (2) bekezdése tartalmazott hasonló rendelkezést, továbbá a Pp. 197. § (2) bekezdésében fellelhető hamisítatlanság vélelme kapcsolódik ehhez a logikai körhöz.
[53] Korábban az Eat. 3. § (2) bekezdése tartalmazott ilyen irányú szabályozást.
[54] Egyes vélemények szerint az E-ügyintézési törvény "hallgatásának" egyik lehetséges magyarázata, hogy a vonatkozó törvényi rendelkezések hatálya (79. § (1) bek.) csak a Magyarország területén letelepedett bizalmi szolgáltatókra és az általuk nyújtott bizalmi szolgáltatásokra, illetőleg az ilyen bizalmi szolgáltatásokat igénybe vevő felekre terjed ki, ugyanakkor az eIDAS szerinti szolgáltatásokat más tagállamban letelepedett bizalmi szolgáltató is nyújthatja hazánkban. Mivel a szolgáltatók letelepedési helyétől függetlenül egységes szabályozásra van szükség, ezért indokolt lehet az elektronikus írásbeliség formai követelményeit más jogforrásban szabályozni.
[55] E-ügyintézési törvény 97. § (3) bek, vö.: az Eat. 13. § (4) bekezdésének zárómondata.
[56] Pp. 196. § (1) bek g) pontját az E-ügyintézési törvény 113. § (3) bekezdése iktatta be, 2016. július 1-jei hatállyal, de a szöveg jelen cikk írásakor hatályos változatát, az egységes elektronikus ügyintézési rendszer kialakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXI. törvény 1. § (1) bekezdése állapította meg:
"olyan, törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott szolgáltatás keretében jött létre, ahol a szolgáltató az okiratot a kiállító azonosításán keresztül a kiállító személyéhez rendeli, és a személyhez rendelést a kiállító saját kezű aláírására egyértelműen visszavezethető adattal együtt vagy az alapján hitelesen igazolja; továbbá a szolgáltató az egyértelmű személyhez rendelésről kiállított igazolást elektronikus dokumentumba kapcsolt, elválaszthatatlan záradékba foglalja és azt az okirattal együtt legalább fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel és legalább fokozott biztonságú időbélyegzővel látja el."
[57] A Pp. 196. § (1) g) alapján ilyen típusú hiteles elektronikus dokumentumnak tekinthető az is, ha a kormányhivatalok/kormányablakok az ügyfél aláírását tableten, az aláírás biometrikus adatait is rögzítve veszik fel, ezáltal az ügyfél úgy is tud elektronikusan ügyet intézni, hogy nincs megfelelő e-azonosító eszköze/aláírása, maga a kormányhivatal/kormányablak végzi el a benyújtott irat hitelesítését.
[58] A tárolásra átvételkor az archiválási szolgáltató meggyőződik az elektronikus okirat hitelesítésének érvényességéről, majd a szolgáltató a jogszabályi feltételeknek megfelelő körülmények között tárolja az elektronikus dokumentumot, végül a szolgáltató kormányrendeletben meghatározott módon igazolja az elektronikus okirat hitelességét.
[59] A 2.4 fejezet utolsó bekezdésében említett 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendeletet váltotta fel.
[60] A 2.4 fejezetben elemzett elődjéhez - 78/2010. (III. 25.) Korm. rendelet - képest, a cikk témája szempontjából releváns változást nem hozott.
[61] A távolabbi jövőben megfordulhat a szabályozás iránya, éppen a papír alapú jognyilatkozat lesz alkalmatlan a kívánt joghatás elérésére. Ennek előjeleit ld. "E-ügyintézési tv." 9. § (5) bek.
[62] Egy kiragadott példa, a 2013. évi CCXXXVII. törvény 279. § (1) bekezdés, ahol az írásos szerződéssel expressis verbis egy tekintet alá esik, a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirati forma is.
[63] Ld. Dr. Petrovics Zoltán: Az elektronikus dokumentum körüli dilemmák a munkajogban. HR&Munkajog 2016. 10. Az elektronikus írásbeliség munkajogi aspektusait elemző, és jogalkotási javaslatokat is tartalmazó cikk.
[64] Erről a kérdésről részletesen ír Éless Tamás: Két dilemma az írásbeli jognyilatkozatok kapcsán. Magyar Jog. 2015/6. 321325. o. A cikkben Éless sürgető feladatnak tekintette annak a tisztázását, hogy a jognyilatkozatok közlésének lehetséges technikái közül melyek elégítik ki az új Ptk. követelményrendszerét. Véleményem szerint a hatályos E-ügyintézési törvény hiányosságai miatt a kérdés még égetőbbé vált.
[65] ld. Szádeczky Tamás: Az elektronikus írásbeliség és problémái. Infokommunikáció és Jog 2009. 32. 67-71. o.
[66] Pl. elektronikus aláírás távolból történő létrehozása, mobil aláírás, felhőalapú aláírás, az azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés, a saját kezű aláírás, mint biometrikus azonosító tovább élése digitális környezetben, közösségi hálózati profilok felhasználása digitális személyazonosításra stb.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd, PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék Informatikai és Kommunikációs Jogi Csoport.
Visszaugrás
