Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény (a továbbiakban: Eat.) - a törvényben meghatározott egyes eltérésekkel - 2001. szeptember 1-jén lépett hatályba. A törvény az Európai Parlament és Tanács az elektronikus aláírásra vonatkozó közösségi keretfeltételekről szóló 1999/93/EK számú irányelvével (a továbbiakban: EAI), illetőleg az Európai Parlament és a Tanács az információs társadalmi szolgáltatások bizonyos jogi szempontjairól a Belső Piacon, különös tekintettel az elektronikus kereskedelemre tárgykörben született, 2000/3 l/EK számú irányelvével (a továbbiakban: EKI) összeegyeztethető, technológia semleges szabályozás megvalósítására törekedett.
Az irányelvi szabályozás sajátosságaiból adódóan az EAI csak az alapvető fogalmi, követelményi szintet állította fel: célja az volt, hogy a belső piac megfelelő működése érdekében létrehozza az elektronikus aláírásra és egyes hitelesítés szolgáltatásokra vonatkozó jogi kereteket. A Bizottság felé irányelv által előírt, a kapcsolódó műszaki területek hatásaira is kiterjedő felülvizsgálati kötelezettség teljesítése során készült szakértői jelentés - többek között - a magyar szabályozás egyes hiányosságaira, a közösségi szabályozással össze nem egyeztethető megoldásaira is felhívta a figyelmet. Az Eat. 2004. évi átfogó módosítása egy részről ezeknek a közösségi elvárásoknak kívánt eleget tenni, más részről a törvény elfogadása óta eltelt időszak tapasztalataira figyelemmel szerette volna a gyakorlat próbáján megbukott megoldásokat a tényleges piaci, közigazgatási, bírósági szükségleteknek egyaránt megfelelni tudó szabályozási környezettel felváltani.
Az Eat. megalkotásával Magyarország - az akkori EU tagállamok legnagyobb részét is megelőzve -jogharmonizációs kötelezettségét az irányelv szerinti határidő előtt teljesítette. A "sietségnek" azonban ára volt: ezen az újnak minősülő szabályozási területen - az irányelvben alapvetően rögzített követelményi rendszeren túl - a magyar jogalkotó számára nem nagyon volt más igazoldási pont: nem volt például olyan - valamely EU-s tagállamban már az új irányelvi szabályok szerint működő - elektronikus aláírás-szabályozási rezsim, amelynek tapasztalatait hasznosítani tudta volna.
A magyar törvény - a jogalkotó szándéka szerint az EAI-vel összhangban - rendelkezett a törvény hatályáról, az elektronikus aláírás felhasználásának lehetőségeiről, az elektronikus aláírás kizárólagos alkalmazhatóságának a jogviszonyok bizonyos körében (öröklési- és családi jogi jogviszonyok) történő kizárásáról, illetve - az államigazgatási eljárásokban - a speciális, ágazati szabályozás megteremtéséhez kötéséről. Alapelvként rögzítette, hogy jogszabály az elektronikus aláírás használatát kötelezővé nem teheti - ugyanakkor a elektronikus aláírás, irat, dokumentum elfogadását, bizonyítási eszközként való alkalmazását (pusztán azért mert az aláírás, irat vagy dokumentum elektronikus formában létezik) megtagadni nem lehet.
Az Eat. a szolgáltatásnyújtás szabadságának kimondása mellett meghatározta az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatások körét (elektronikus-aláírás hitelesítési szolgáltatás, időbélyegzés, aláírás-létrehozó es2 közön az aláírás-létrehozó adat elhelyezése), a szolgáltatásnyújtás szabályait. Bár a szolgáltatás nyújtására lényegében bárki jogosultságot szerezhetett, tevékenységét a Hírközlési Főfelügyelet részéről történő nyilvántartásba vétel után kezdhette meg: attól függően, hogy szolgáltató fokozott biztonságú, vagy minősített szolgáltatást kívánt nyújtani, más-más technikai és szeméi] előfeltételeknek kellett - előzetesen - megfelelnie.
Az Eat. egyik legalapvetőbb célkitűzése az elektronikus aláírás, az elektronikus dokumentumok "jogi egyenértékesítésének" biztosítása volt: valójában azonban ez a hatósági, bírósági eljárásokban, az üzleti kap csőlátókban kizárólag a fokozott biztonságú vagy m nősített elektronikus aláírással ellátott dokumentumok a papír alapú dokumentumokkal azonos joghatályának elismerését jelentette.
A 2001-től eltelt időszak az elektronikus aláírás használatával kapcsolatos külföldi tapasztalatai egyértelműen rámutattak, hogy a magánszemélyek közötti (tipikusan szerződési) jogviszonyok körében - és a magyar szabályozás az elektronikus és papír alapú dokumentumok egyenértékűségét teljes körűen csak ebben a viszonyrendszerben ismerte el - elenyészőnek mondható: úgy a vállalkozások, mint a magánszemélyek részéről az elektronikus aláírás igénye elsősorban a - bírósági vagy hatósági - "távolsági ügyintézés", az elektronikus kormányzati szolgáltatások összefüggésébe jelentkezik. Ugyanakkor az ágazati minisztert illeti meg az a jog, hogy az elektronikus közigazgatási ügyintézést egy adott ügytípus vonatkozásában ténylegesen lehetővé tegye, illetve, hogy a feladatkörébe es szabályozása során döntsön arról, amely intézmény válhat jogosulta az ágazatban elektronikus közigazgatási szolgáltatás nyújtására.
Az Eat. és végrehajtási rendeletei, valamint az Eat.-al biztosított ágazati jogalkotási lehetőség - vitathatatlan hiányosságai ellenére - elvileg 2002-től már olya szabályozási környezetet tudott volna biztosítani, amely Magyarországon az elektronikus aláírás alkalmazás; viszonylag széles körben, a papír alapú dokumentumokkal azonos joghatály kiváltására alkalmas módon tehette volna lehetővé.
Nem így történt: bár az elektronikus aláírás elterjesztését az egymást követő információs társadalmi stratégiák az elektronikus közigazgatási, bírósági ügyintézés szempontjából is alapvető igényként határozták meg, elsősorban gazdasági, illetve fiskális szempontokra vissza vezethetően a joganyag ténylegesen alkalmazásra nem került, az elektronikus aláírás felhasználása nem terjedt el a kívánt (de pontosan soha meg nem határozott) mértékben.
Az elektronikus aláírás az állampolgárok általi használatát semmi nem ösztönözte, a gazdálkodó szervezetek körében elterjedését pedig kifejezetten visszavetette az a tény, hogy az egyetlen körben, ahol a hatóságokkal való kapcsolattartásban alkalmazására sor kerülhetett (az irányelvben megfogalmazott tilalom ellenére kötelező jelleggel) a hatóság nem fogadta el a piaci szolgáltatók által kibocsátott elektronikus aláírásokat/tanúsítványokat, hanem kizárólag erre a célra használható, sajátos elektronikus aláírást bocsátott (térítésmentesen) az ügyfelek rendelkezésére.
Ugyancsak visszahúzó erőként érvényesült, hogy a gazdálkodó szervezetek által leginkább igényelt körben (számviteli cselekmények elektronikus eszközökkel való támogatása, elektronikus számlázás, bizonylatolás) csak az EU-csatlakozásra való felkészülés utolsó időszakában születettek meg a szükséges jogszabályok [pl. az Áfa. törvény a 2004. évi IX. tv. 63. § (3) bekezdésével történő módosítása nyomán az elektronikus számláról szóló 20/2004. (IV. 21.) PM rendelet].
A közigazgatási, bírósági eljárásokban az elektronikus ügyintézés alkalmazhatóságának alapvető akadályaként egy részről az elektronikus aláírás hiányát, más részről e szervek - saját közléseikre alapozott - informatikai felkészületlenségét vált szokássá megjelölni. E "felkészületlenség" számos tényezőre (a nagy állami informatikai beruházások összehangolatlansága, az eltérő hardver- és szoftvermegoldások kialakulása, a meglévő eszközpark elégtelen kihasználása, az eszközök viszonylag gyors elavulása stb.) volt vissza vezethető.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
